Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A rendelés leadva, én pedig igyekszem kizárni a hátamba fúródó tekintetek érzetét, de nemigen akar sikerülni. Régen voltam ennyire bámulva, és régen jutottak el a hangosabban suttogott mondatok a fülemig; "de szép", "odamersz menni?", "én biztos nem merek", és a többi, és a többi. Nem is venném most szívesen, ha bárki is idejönne, elég ha bámulnak. Túl régen voltam egy ilyen kis helyen, ennyi ember között. Az iskola elég nagy ahhoz, hogy ne kelljen ezt elviselnem, mert ott eloszlanak az emberek, de egy zártabb és szűkösebb cukrászdában ez egy fokkal neccesebb, nem?
Gondolataimat szakítja meg a hang, amely mellőlem szólal fel, és reagálni sincs időm, mert már le is huppan a másik székre, nekem meg még a mutatóujjam is a levegőben maradt. Csak közölni akartam, hogy nem vágyom társaságra, és tényleg nem szeretnék bunkó lenni, de... de már leült. Szemöldökömet ráncolva eresztem le a kezem és emelem tekintetem a lányra, aki szépen elhelyezkedik, mintha a világ legtermészetesebb dolgát csinálná most. Itt divat leülni más asztalához amúgy? Mármint nálunk ez sosem volt opció. Ha a hely tele volt, akkor megfordultál és elmentél egy másik cukrászdába vagy kávézóba. Nem pedig leültél idegenekhez, akik akár vissza is élhetnek a naivságoddal és cukiságoddal, mert - tételezzük fel - éppen vélák. Na ugye?
- Ahogy látni, már mindegy lenni - vonom meg vállamat és türelmetlenül tekintgetek a pult felé, hogy mégis mi tart eddig, amikor egy nagyon mosolygós és tetőtől talpig vörösben úszó pincérlány indul el felém a süteményemmel és a kávémmal. Mosolyogva teszi le elém, mosolyogva néz rám, mosolyogva közlöm vele, hogy elmehet, mert itt már nincs dolga. Szemforgatva fogom kezembe a villát, hogy az első falatot rögtön le is küldjem. Bár nem olyan jó, mint az otthoni, mégsem ehetetlen, így...; home, sweet home.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Hallgatja Emily történetét, amit tulajdonképpen már ismer. Hirtelen nem is tudja eldönteni, hogy most a nő csak ugratja - e azzal, hogy direkt nem mond neveket, vagy pedig fogalma nincs arról, hogy Nico meg Ő mennyire jóba vannak. Mert bizony Bánki uraság már hallotta ezeket a történeteket, még pedig a másik fél előadásában és már akkor is jókat röhögött rajtuk, éppen úgy, mint most.
- Istenem, Nico is mekkora egy béna - szalad ki végül a száján véletlenül, de annyira ösztönösen, hogy rá se ébred arra, hogy ezt lehet nem kellett volna mondania. Majd, ha magyarázkodnia kell, akkor azt mondja, hogy túl éhes volt és azzal vesztegették meg. Ja és kávéval. Azért bármit adna.
- Hát egy ponton feltűnt, csak én arra készültem, hogy sokan leszünk, csapat építünk, meg ilyenek.. Erre érted ketten voltunk! KETTEN! Hát, ha tudom, hogy így lesz, előtte minimum elpróbálom az estét - képes lett volna rá és minimum kettő, de lehet, hogy három végkimenetellel számolt volna. De így, teljesen sokként érte az egész.
- Gyors meccs lenne, mert egy ütéssel elküldene Kukutyinba zabot hegyezni - nem mintha harcolni kezdene bárkivel is. Ő túlságosan barátkozós típus. Még egy légynek is képes lenne kastélyt építeni, csak ne essen baja.
- Nem eszlek meg, ha öt percen belül enni kapok. Ember éhes - ősember hangon majdnem még ungabungázik is, vagy mit szoktak azok. Hozzátenné, hogy asszony főz.. De hát nincs asszony, max a Bözsi, aki keverne neki egy jó adag mérget.
- Most már jó lesz a sima kenyér is, csak legyen már valami - lassan átmegy toporzékoló fiúvá, mert hasa hangosabb, mint szavai. Nem tudja, hogyan fog majd ezért a viselkedésért bocsánatot kérni, de abban biztos, hogy Emily pár plusz kilóra számíthat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nico.
Az összes vér kifut az arcomból, ahogy kimondja a nevét, szerintem a normális emberi sápadtságnál is sápadtabb leszek. Láttam már őket beszélgetni, de álmomban sem gondoltam volna, hogy olyan szinten jóban vannak, hogy ismerje a történetet, és ha ezt összerakta, vagyis ismeri, akkor ismer engem is, pontosan tudja, hogy én vagyok a történet másik szereplője. Végigasszisztálta az elmúlt hónapokat, és nem szólt egyetlen szót sem, de már értem, óóó, már nagyon is értem.
- Egy csomó üres hely volt a tanári értekezlet elején, de te célirányosan mellém ültél le. Mert tudtad, hogy ki vagyok. Hogy... kivel vagyok.
Nekem meg ötletem se volt, hogy miért éppen én. Már majdnem azt hittem, hogy volt valami akkor az arcomon, ami megmosolyogtatta, vagy én voltam a legkevésbé ijesztő ott, de nem, szó sem volt erről. Nico pontosan beazonosított. A kis szemét. Annyira szeretem, hogy beszélt rólam, hogy van, akinek nem titkol, hogy megbízik Barnabásban, én meg ott szerencsétlenkedtem egy fába bújva.
- Tudtad, hogy őt akarom meglesni a fa mögül?
Biztos vagyok benne, hogy igen, de nem akarok messzemenő következtetéseket levonni. Igazából a szívem úgy kalapál erre a tényre, mintha a világ legcsodásabb dolga lenne, és az is. Hiszen Barnabás a jövő. Az első ember, aki tud rólunk, és akinek az arcán nem látszik elítélés. Minden rendben lesz, tudom. Az ilyenek miatt válok minden nap egyre erősebbé, azzá, akit annyira szeretek magamban, és akit Nico is szerelemmel szeretett meg.
- Elpróbálni? Mintha megtanulnál randizni?
Érdeklődök elgondolkozva a lehetőségen, mert ha azt vesszük, ez egy lehetőség., Nagyon nagy szüksége van egy próbarandira, hogy ne szúrja el, sőt, hogy legalább feltűnjön neki, hogy randin vannak. Komolyan, hogy nem tűnik fel, hogy csak ketten vagytok? Istenem, Barnabás!
- Szegény ember... Csókolom!
Mert miközben szenved, én meg sajnálom, persze kinyílik az ablak, és megjelenik a világ legkedvesebb nagymamájának az arca.
- Szeretnénk kérni két töltött kenyeret, az egyiket csípősen, és két házi kávét.
Rápillantok Bandira egy "bízzál bennem" nézéssel, miközben a néni eltűnik, hogy alig egy pillanattal később egy bácsi vegye át a helyét, aki két becsomagolt kenyeret nyújt felénk, még melegek, mert most készülhettek el, a finom illatok alapján. Átadok egy galleont, és megköszönöm, mert nem kérek belőle vissza, ő is, és mire kimondja, már a két kávénk is ott van, őszi mintás elviteles pohárban.
- Csókolom!
Köszönök el, és intve a srácnak, a legközelebbi padig sétálok vele, hogy ott leüljünk.
- Az egyik démonlányom Rebike az unokájuk, a szülei nagyon sokat dolgoznak, így a nagyszülőknél laknak. Nyugdíjkiegészítés ez a sütögetés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Arra gondoltam, hogy az új igazgatóval biztosan változások lesznek néhány területen, már ami az iskolai életet illeti. A kérdés csak az volt, hogy ez vajon milyen irányt vet majd, reméltem, hogy nem rosszat. Az előző diri nagyon szimpatikus volt, na meg persze nem kavart sok vizet, az újtól pedig már csak azért is tartottam, mert hallottam már hírét.
- Igen, bizonyára nyomos oka volt rá - bólogattam határozottan, hiszen itt elég komoly és felelősségteljes pozíciót töltött be az ex-igazgatónk, igencsak csábító ajánlatot kellett kapnia, amiért itt lemondott erről a posztról.
- Nagyon dörzsöltnek tűnik és rafináltnak, szerintem nagyon odafigyel majd arra, hogy minden a saját elképzelése szerint történjen, és a rendre is oda fog figyelni - nyeltem egy nagyot, majd Laurára emeltem tekintetem. Úgy tűnt, hogy neki szimpatikus volt elsőre is a férfi, én tartottam tőle, reméltem, hogy nem lesz semmi dolgom vele ebben a tanévben.
- Hogyne - néztem rá kacéran, mikor megjegyezte a példamutató magatartást. Mindig is csodáltam benne, hogy hogy bír ennyire szabálytisztelő lenni, számára a prefektusi poszt tökéletes volt.
- Ja, amúgy képzeld, mentor is lettem, a Navine blogszerkesztésben is részt veszek, és rám bízták a szobák beosztását is - tettem hozzá vidoran, csak hogy fokozzam a hangulatot. Jómagam sem értettem, hogy miért pont rám gondoltak bizonyos posztok terén, de szívesen elfogadtam az ajánlatot, mert szerettem a kihívásokat, na meg volt, amire én jelentkeztem.
- Hát igen, nem egyszerű, de örülök, hogy minden remekül alakul - feleltem neki, majd belegondoltam, hogy én bizony nem biztos, hogy ennyi mindent tudnék csinálni egyszerre. Például a munka és a tanulás már eleve fárasztó lehet, pedig én aztán pörögtem, de inkább másba feccöltem a fölös energiáimat.
- Remekül hangzik, már én is nagyon várom, hogy elsajátíthassam - pillantottam rá csillogó szemekkel. Legalább már a hoppanálásért megérte várnom a következő tanévet, ha másért nem is.
- Uuuuú, de jó, egyszer úgy meghallgatnám, ahogy játszol! - lelkendeztem, még sosem hallottam zongorázni Laut, pedig kíváncsi voltam, hogyan játszik. Szívesen hozzáfűztem volna, hogy adhatna időnként órákat, de tisztában voltam vele, hogy elég sok dolga van, biztosan nem lenne még erre is energiája, úgyhogy inkább csendben maradtam. Alapesetben ez sem volt jellemző rám, mostanában akadtak olyan megnyilvánulásaim, hogy szinte magamra sem ismertem.
- Wow, ez tök jó! Örömmel hallom! Na, és az ünnepeket is együtt töltitek? - kérdeztem tőle kíváncsian, végül is már nem sok idő volt hátra karácsonyig. Lautól is megkaptam azt a kérdést, amire valamelyest számítottam.
- Hát, ami azt illeti, alakulgat valami - néztem rá sejtelmes mosollyal, majd eltoltam az üres tányért magam elől, és ittam egy kortyot az üdítőmből.
- Egy Rellonos srác, Mihail a neve. Igazából még képlékeny minden, de nem tagadom, nagyon megfogott a jelleme, és nagyon helyes - válaszoltam neki, miközben  ujjaimmal a pohárral játszottam. Laura semmit sem tudott az egészről, hogy ez nem egy egyszerű eset, hiszen egyes körülmények bonyolították némiképp a dolgot. Nem mondhattam el a barátnőmnek, hogy a srác véla, hiszen megfogadtam, hogy nem beszélek róla senkinek, azt sem tudta, hogy ez egy elég rendhagyó szituáció. Mihail ugyan adott egy esélyt nekünk, de nem hitte el, hogy őt bárki tiszta szívből szeretheti, én pedig még sosem éreztem úgy senki iránt, mint iránta, és hittem, hogy ezek az érzelmek valósak. Megemlítette, hogy nem lesz vele könnyű dolgom, mert a saját elmondása szerint nem egy jótét lélek, amit el is fogadtam. Biztos voltam benne, hogy nem kevés fájdalmat fog okozni még lelkileg az elmondása alapján, de ez a jelen helyzetben cseppet sem érdekelt, bíztam benne, hogy majd egymásra találunk, de hogy összeillünk-e és neki milyen érzései lesznek irányomba, azt csakis az idő és az együtt töltött pillanatok tudták eldönteni. Az egész helyzet olyan volt, mintha pengeélen táncolnánk, amelyről bármelyikünk leeshet elvesztve egyensúlyát, és akkor lehet, vége a dalnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ha menni kell, megyek, ha jönni jövök. Szerintem közel s távol így az ismerősi körünkben én voltam a legrugalmasabb. Ennek mondjuk köze lehet ahhoz, hogy évek gyakorlata van bennem bujkálásban emberek elől. Na, ne legyünk ilyenek, csak kerültem őket, sosem rejtőzködtem. De utóbbiban nagyon profin állok mára már. De mostanság nem volt erre okom, azon túl, hogy hétfő van és utálom.
Ma iskolahetem lenne, de beteg vagyok -köhögök is a gondolattól rendesen -, így itthon vagyok a cicákkal, Gabe elment dolgozni és éppen nem olyan régen néztem meg a szerdai meghívót, most Bonnie szervez valamit éppen, de csak a pultra téve álltam neki lefőzni egy kávét. Fáradt vagyok, álmos és minden bajom van. A múltkori dolgon "lebuktattak" így Dustin elszedte a cigis cuccom, így már csak két szálam van a fiókomban meg az öngyújtóm. De ugye sose használnám, hát nem vagyok én olyan lány! De ma jó lenne, rendesen érzem, ahogy ráncok mélyülnek a szép arcomra a sok hülyeségtől, ami mostanában történik. Mindenkinek valami baja van és ezzel másokat cseszegetnek. Kivéve akik olyanok mint én, és kivonják magukat. Azt hittem ezért nem hallottam pár napja a színes hajú lányról, aztán megcsörrent a telefon. A cicák szét széledtek én meg meredtem nagy szemekkel a tükörben magamra, és csak annyit kérdeztem, hova?
Nem volt egyszerű, de felhívtam Gabe-et kivette-e már a szünetét, és elég vidáman ecsetelte, hogy még nem. Azt hiszem talán most az egyszer nem egyre gondoltunk. Benéztem hozzá aztán egy negyed órás örülök neked után kiböktem hogy szerintem nem oké valami, és el kéne mennem Frankiehez. Nem, nem Pécsre. A hely nevét nem tudom kimondani, de ide - google maps a telefonon. Engedjük talán el most a reakciót.
De itt vagyok, álldogálok a szerintem jó kávézó előtt, aztán visszavéve a korsit a hátamra be is nyitok, biztos, ami biztos a napszemüveget feltolom a fejem tetejére és körbenézek Ginny után. Biztos szereti ezt a helyet, különben miért pont ide kéne jönni? Aztán megállít egy hölgy én meg pillázok, hogy nem beszélni emberi nyelv.
- Ehm, tessék?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

– Most hazudjak? - néz sokat sejtetően Emilyre. Tagadhatná, visszakozhatna és játszhatná az értetlen, de olyan felesleges. Tudta, hogy együtt vannak, tudta, hogy ki ő és azt is sejtette, hogy nem ipiapacsozik a nő a fánál, hanem Nicot figyelné meg. De nem olyasvalaki, aki beleüti az orrát mások dolgába, mert minek? Ő is utálja, ha valaki beleszól az Ő életébe. Csak szépen kísérte az eddigi útjukat és továbbra is ezt fogja tenni.
– Hát nekem ilyen Randiguru kéne, tudod – na ezt aztán jól megmagyarázta. Ha a nő nem látta a filmet, tök mindegy. – Vagy, mint az SOS szerelemben vagy mibe, tudod az magyar film – reménykedve néz a másikra, bár miután kimondja, rájön, hogy Emily aztán nem magyar, így csekély esély van arra, hogy találkozott ezzel a filmmel. Azt meg inkább nem kezdi el magyarázni, hogy Ő miért tud egyáltalán a létezéséről. Hosszú történet lenne.
Hagyja, hogy Emily rendezze a rendelést részt, mert láthatóan Ő tudja, mi itt a dörgés. Közben jól agyába vési ezt a helyet, mert előreláthatólag, ha a cuccuk jó, akkor biztos, hogy többször fog itt megfordulni, mint azt illene. Ez van, ha embernek magára kell főzni és nincs mindig ideje rá. Kénytelen máshonnan beszerezni a zsákmányt, vagy elérni, hogy más megszerezze, mint most a nő. Aztán hitetlenkedve lép közelebb és szinte leszúró hangnemben szólal meg.
– Te, nehogy már azt hidd, hagyom, hogy te fizess – tolja félre a nő kezét, még hessegeti is, mint egy tyúkot. Jó, hogy nem egy nő hívja meg reggelizni, meg kávéra, hogy is ne. Utána meg azt hallja évekig, hogy bezzeg még ezt se volt képes kifizetni.. Na persze. Szépen perkál öregembernek, azt fordulok szőkeség felé, hogy fejemmel útnak indítsam.
- Nem déémon. Ördög!! –van azért egy kevéske különbség, s szinte maga sem hiszi el, hogy még Ő védi meg a kis Rebekát, akit néha jól meg… dicsérne. Igen. – Jól van majd holnap megköszönöm neki, hogy a nagyszülei nem hagyták, hogy éhen vesszek. Aztán Ő majd lerendezi velük, hogy örül-e ennek vagy nem –mosolyodik el, aztán elindul egy pad felé, mert azért állva mégsem ehetnek mint a lovak.
- Ha ebben most nincs méreg, akkor ígérem, hogy miután az utolsó korty kávét is megittam, kérhetsz cserébe valamit - s már harap is bele a kenyérbe, majdhogynem úgy, hogy még a csomagolást is alig szedi le róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Mosolyogva fogadtam, ahogyan a lány feltűnt a ruháimban, igazán jól álltak neki a divatos ruhadarabok. Nagyon jól összebarátkoztunk, ráadásul legutóbb sikerült szürke kisegérből dögös nővé avanzsálnom. Még smink nélkül is remekül nézett ki, jól állt neki ez a megújulás. Már alig vártam, hogy újabb cuccokat szerezzünk be neki, bővítve ruhatárát új, szépséges darabokkal.
- Szia Karola! Köszi, te is remekül nézel ki - köszöntöttem nagy mosollyal az arcomon.
- Persze, teljesen megértem, eleve nagy lépés tőled, hogy belevágtál a megújulásba - néztem rá biztató tekintettel. Beleképzelve magam a helyzetébe, nem volt könnyű neki átlépni a saját határait, és nagy bátorságra vallott, hogy elszántan belevágott abba, hogy kihozza magából a maximumot új ruhákkal, új frizurával és időnként némi sminkkel. Persze ebben én is közreműködtem, mert időnként megemlítettem neki, hogy milyen jól állna neki xy divatos ruha, meg hogy ő is jobban érezné magát, ha maga mögött hagyná a szürke kisegér stílust.
- Jól vagyok, köszi. Az utca végén van egy szuper butik, onnan szoktam beszerezni a ruháimat, majd meglátod, milyen nagy a kínálat. Ez a kedvenc üzletem - feleltem neki lelkendezve. Én is venni akartam pár új rucit, úgyhogy kapóra jött, hogy Karola is vásárolni szeretett volna, így együtt tölthettünk egy kis időt. Sejtettem, hogy szóba fog kerülni Mihail, hiszen legutóbb én lelkendeztem neki róla, ő pedig kíváncsian várta a folytatást. Fordított helyzetben én is rákérdeztem volna, hogy hogyan haladnak a dolgok kettejük között, de egyelőre rajtam volt a sor beszámoló kapcsán.
- Hú, hát úgy tűnik, hogy alakulgat valami, de még nem tudom, mi lesz belőle. Nem zárkózott el attól, hogy találkozzunk még, de egyelőre képlékeny az egész dolog - nehéz volt úgy megválaszolni egy kérdést, hogy nem adhattam ki minden információt az adott dologról. Nem igazán tudtam, hogyan kéne elmondanom a lényeget úgy, hogy egyértelmű legyen a másik számára, megőrizve ezzel a szenzitív adatokat, de próbáltam megválaszolni a kérdését kicsit átformálva a dolgot.
- Nos, tetszem neki, de még nem tudja, mit érez irántam, nem ismer még igazán, de megbeszéltük, hogy adunk egymásnak egy kis időt, hogy jobban megismerjük a másikat, aztán majd alakul a dolog. Egyébként klassz volt az első randi, csónakáztunk, beszélgettünk, néztük a csillagokat az égen - mondtam neki mosolyogva. Végül is a lényeget megtudta, de fogalma sem lehetett arról, mi is zajlott pontosan a háttérben. Egyáltalán nem voltam könnyű helyzetben, fogalmam sem volt róla, hogy hova fog vezetni ez az egész, de bíztam benne, hogy az idő majd mindent elrendez. Kicsit nehéz volt az, hogy minden fontos tényezőt magamban kell tartanom, hiszen senkinek sem mesélhettem el az igazságot, de tartottam magam ahhoz, hogy senkinek sem mondom el azt, hogy a srác véla. Így pedig a többi hozzá kapcsolódó dolgot sem közölhettem senkivel, hogy milyen aggályai vannak, hogy milyennek tartja magát valójában, hogy mennyire kiszámíthatatlan az egész helyzet és a többi. Tudtam, hogy mit vállalok ezzel, hogy nem lesz egy sétagalopp az egész, de ennek ellenére bizakodva álltam hozzá a dologhoz, és kíváncsian vártam, mi sül majd ki belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Megrázom a fejem arra, hogy hazudjon-e, mert ne. Én igazából örülök neki. Mint a nagy háborúknál, amikor vesztes idényben egy olyan szövetséges jön, akiről tudod, hogy megnyeri neked a háborút. Nekem ez a szövetséges most Barnabás. Mert ő tudja, és nem ellenzi. Tudja, és érdekeltem. Nem a csaj lettem, aki lenyúlja a haverját, és ezt csodálatos. Nem kell hazudnia, de meg kell, hogy mondjam, nagyon szépen titkolta ezt az egészet.
- A Randigurut tudom, viszont ez a másik nincs meg. De ha jó film, akkor majd megnézem.
Mondjuk, én a rossz filmeket is. Imádom a nyálasan csöpögős, egyértelműen romantikától túlcsorduló filmeket. Sokszor van nálam ilyen "csajos én idő", amikor bekucorodom a laptop elé nasikkal és egész maratont tartok ezekből a filmekből. Imádom az összes nyálat. És valljuk be, imádom Adriant is és Nicot is ezekbe a nyál filmekbe belehelyezni.
- Istenem, ti férfiak, borzalmasak vagytok!
De hát legyen, ha annyira fizetni szeretne ez a morgós nagy gyerek, akkor csak fizessen nyugodtan, én nem vagyok semminek sem az elrontója, és tudom, hogy imádni fogja, mert ez a világmindenség legjobb dolga. Komolyan mondom, aki kitalálta, hogy két hatalmas szeret bundáskenyér közé belepakolnak egy csomó mindent, az egy zseni volt. Nagyon nagy zseni.
- Én kérek elnézést!
Nevetem el magam a csomagolás bontogatása közben, mert őszintén szólva, nem hiszem, hogy a lányaimat ördögnek hívni annyival jobb. Különben is, a hétvégén őrült hercegnős pizsiparti lesz nálunk, ahol az ördögfiókáim is ott lesznek. Tény, hogy nem mindig a legjobbak, főleg Rebi, de azért nem is olyan vészesek, mint néha beállítják őket.
- Megnyugtatlak, hogy nem. Viszont szerintem biztos, hogy jó randi alap vagy, csak gyakorolnod kellene. Én január közepéig nem randizhatok Nicoval nyíltan, mert tönkretenném a karrierjét, és azt nem szeretném, szóval, ha gondolod, addig gyakorolok veled párszor, hogy tök jó legyél benne. Semmi tapi meg semmi smaci, csak maga a randizás. Mit szólsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Minden mondat, ami elhagyja a száját szándékos. Megfontolt, sőt egyenesen túlgondolt. Úgy érezte, hogy soha többet nem bízhat már a saját elméjében, és ha suttog is valamit, készteti, hogy mondja ki, akkor is előbb mérlegelnie kell. Éppen ezért nem mondhatja senki, hogy csak 'lefelejtette' a másik nevét. Annak hallatán egy kicsit összerezzent, és tekintete azonnal elsötétült. - Fél év múlva nagykorú leszek. Addig pedig a gyámhivatal alá tartozom - adta meg a félválaszt. Hangja színtelenül csengett, és az Istenért se mondta volna ki AZT a nevet. Pedig biztos volt benne, hogy a doki elvárja tőle, hogy arról is beszámoljon. Hogy azt is könnyebb legyen feldolgozni, elengedni. Hiszen ha visszamegy a kastélyba, muszáj lesz szembenéznie vele, ez elkerülhetetlen.
Nem őrült meg teljesen. Lassan kezdett összeállni a kép a fejében arról, mi is történt a szülei halála óta. A szülei... vajon Tom tud róla?
- Igen, valahogy úgy. Az a cél. Nem mondom, hogy könnyű, de valahogy csak lesz, mint ahogy mindig - vonta meg a vállát. Haladhatna jobban is, gyorsabban is, de egyszerűen képtelen. Folyamatosan csak azokra az emlékekre gondol, amiket elvesztett. A pillanatokra, ahol ott volt, de mégsem. Elvesztegette a sulis évei nagy részét, szinte semmire nem is emlékszik belőle. Szinte... Úgy tűnt Mártonnak volt valakije. Fontos, hiszen az emlékek közül ezt kapta vissza elsőként. A szőke tincseket, az esőt, és azt, milyen közel voltak egymáshoz. Az első csók, amelyet nem ő élt meg. Ha pedig szerelem...
- Hogy van Laura? - kérdezte Zsombor. Mostanra feldolgozta a tényt, hogy nem egyedül ő szereti úgy a barátját, és nem az övé az összes figyelme. Ha pedig így áll a helyzet, muszáj lesz barátságot kötnie a szöszivel. Nem nagyon ismerte, de azért volt elképzelése kiről is forgott a szó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Tehetek én róla, hogy így neveltek? - tárja szét a kezeit. Ő hagyománytisztelő. Ha az utolsó galleonjait kéne most leperkálnia, akkor sem hagyná, hogy egy nő fizessen. Ez tisztelet. Méghozzá Emily irányába.
Örül az ételnek és az italnak, mint egy kisgyerek a karácsonyi ajándékainak. Ez arcán is látszik, hiszen már nem készül halálára. Aztán Emily úgy vágják pofon, mintha valaki meglendített volna felé egy serpenyőt, hirtelenjébe azt se tudja fiú-e vagy lány.
– Várjá’ – néz fel a kaja mögül, mert most ezt értelmeznie kell és kávé nélkül rohadtul nehezére esik. – Én gondoltam megkérsz rá, hogy cipeljem a cuccaid, míg nagybevásárolsz vagy mit tudom én, helyettesítselek valamelyik nap, erre te bedobod ezt? – le is kell tennie a kenyér maradékát és nagyra nyílt szemekkel nézni a nőre.
– Te tuti, hogy a halálomat akarod – állapítja meg végül, aztán csak megszerzi a kávét, hogy egy nagyot kortyoljon belőle. A szörnyű az egészben az, hogy bármennyire is bizarr ez a dolog, igazából nincs jobb jelöltje erre, mint Emily. Mert, mint nő hidegen hagyja. Nem azért, mert annyira rusnya lenne, hanem azért mert Nico asszonya.. Így nem kell attól félnie, hogy a gyakorlás alatt bármi érzelem kezd kialakulni egymás irányába. De akkor is.
– Hát legyen – csap végül saját combjára, hirtelenjében, s magát is meglepi azzal, hogy ezt mondta. Nico tuti, hogy ki fogja nyírni. JOGOSAN.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Már lassan három napja, hogy fogtam Marley pórázát és kiléptem azon az ajtón. Nem mondom, hogy jobban érzem magam a ténytől, hogy eljöttem, sőt. De fogalmam sincs, hogy mi mást tehettem volna. Attól a pillanattól, hogy realizálódtak bennem dolgok ott, Quinnel, nem volt megállás a lejtőn lefelé. Szóval napok óta mást nem csinálok, mint öntöm magamba egyik Gint a másik után. Anya megkér, hogy vigyek ki egy tálca sört az egyik asztalhoz, meg egy frissen tekertet is, amit meg is teszek, hanyag mozdulattal, meg biccentéssel pakolok mindent az asztalra és vissza is térek a helyemre, a pulthoz. Anya megint elkezd arról beszélni, hogy szerinte nem megoldás, amit csinálok, mire ráemelem a tekintetem.
- Hou je mond! - reccsenek anyámra, aki kissé megilletődve néz rám, az esetek nagy többségében jóval kedvesebben közlöm, hogy legyen szíves elhallgatni, de most... nem megy.
Tekerek magamnak egy újabb cigit, fekete papírba, majd visszatámaszkodom a pultnak. Csak akkor figyelek fel ismét, mikor anyám kedélyesen üdvözöl valakit, aki válaszul nem ért semmit.
- Stella! - eszmélek fel és már át is vágok a helyiségen, kezemben két görögdinnyés tonikkal higított ginnel. - Egészségünkre. Dit is mijn vriend, Stella. Ő az anyám.
Ennyivel le is tudom a bemutatást, a nőre bökve, majd a lány kezébe nyomom a poharat, hozzá érintem a sajátom és egy gyors húzással le is küldöm.
- Korábban ideértél, mint gondoltam volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Hála neked! - egészítettem ki szavait nevetve, hisz tulajdonképp neki köszönhettem leginkább azt, hogy most így néztem ki. S ugyan korábban mások is adtak egy-két tanácsot, ötletet, de Dana volt az, aki az idejét szánta rám, nekem adta a ruháit, megcsinálta a frizurámat, és még ki is sminkelt. S ugyan a kence most lemaradt rólam, azért mégis jó munkát végzett, mert nem csak, hogy jól éreztem magam a ruhákban, de most már nem is tűntem ki úgy a többiek közül, mint annak idején.
- Egyébként mit szólsz ehhez a színhez? - mutattam a hajamra, ugyanis a sötétbarna hajszálaimban most szőke tincseket is láthatott. - Teljesen véletlenül lett ilyen, hajat akartam mosni, de elfogyott a samponom, és a szobatársamét használtam. Az meg...nem tudom, hogy mágikus sampon volt-e, vagy szimplán csak valami színező, de ilyen lett. Mondjuk remélem, hogy gyorsan lekopik, mielőtt még anyáék észrevennék - sietve meséltem el a történetet, s azt hiszem, hogy még abban sem voltam biztos, nekem tetszik-e az, hogy egy picit világosabb. Igaz, nem sokban tért el az eredeti hajszínemtől, meg nyaranta voltak benne hasonló árnyalatok, amikor a nap kiszívta, viszont most mégis csak a tél közeledett, s bár nagyon örültem a változásnak, ilyen sok dolgot azért nem akartam lecserélni magamon. Ennek ellenére így sikerült, de reméltem, hogy Dana majd úgyis elmondja nekem a véleményét, hogy melyik szín áll jobban.
- Szuper, akkor menjünk abba a butikba. - széles mosollyal indultam meg a barátnőm mellett, hogy végre betérhessünk abba a híres nevezetes üzletbe, ahol olyan sok klassz holmit lehetett vásárolni. Már pedig Dana csak nem hazudik, s amúgy is, elég volt csak ránézni, látszott, hogy jó cuccokat hord, s feltehetően ezek egy részét is itt vásárolta. Már a gondolattól is izgatott lettem, hogy végre vásárolhatok magamnak valami új ruhát, valami olyasmit, amit én választok, nem pedig az anyám. Ő persze erről semmit sem tudhatott, hisz talán még a nyakam is kitekerte volna, ha efféle ruhákban lát meg.
Séta közben Dana kezdett mesélni, s mivel nagyon is kíváncsi voltam, hogy mi történt vele és azzal a sráccal, figyelemmel hallgattam őt.
- De jó, ezt nagyon jó hallani! Örülök neki! - őszinte mosollyal nyugtáztam szavaimat, hisz Dana legutóbb majd kiugrott a bőréből, amikor erről a Mihailról mesélt, s látszott rajta, hogy teljesen belehabarodott. Most azért kicsit visszafogottabbnak tűnt, egyelőre azonban még nem értettem ennek az okát.
- Á, megértem, végül is, minden jó kapcsolat alapja az, ha megismerik egymást az emberek, nem?- nevetve fűztem hozzá, miközben megérkeztünk a butikhoz, ahol előre engedtem a nagyobbat, hisz mégis csak Dana ismerte a terepet, majd ha besétált, akkor én is követtem őt.
Belépve a boltba, még a lélegzetem is elállt, mert az üzlet egyszerűen csodálatosnak tűnt. A hétköznapi daraboktól az egészen különleges, csinos ünnepi egyrészesek mind megtalálhatóak voltak. Nem is tudtam, hogy merre nézzek, vagy induljak, mert rengeteg féle és fajta ruha volt ebben az üzletben, s hirtelen tanácstalanná is váltam.
- Te Dana, itt nagyon sok ruha van...és olyan sokféle, hogy én...nem is tudok majd választani - sóhajtva adtam hangot az aggályaimnak, hisz még nem tudtam azt, hogy mégis mi az én stílusom. Abban biztos voltam, hogy a csinos darabok nagyon tetszenek, de a suliban a többiek ezerféle módon öltözködtek, így pedig nagyon nehéz volt kitalálnom, hogy mégis mit kellene vásárolnom.
- Magadnak mit szeretnél?- kíváncsiskodtam, miközben az üzletbe mások is betértek mögöttünk, köztük egy fiatal srác is, aki egyelőre csak a ruhaálványok közt mászkált, és bámészkodott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Okos gyerek ám ez az Ilián, érti a szarkazmust, meg az iróniát. Pedig semmi szükség ám rá, pontosan jól tudja, hogy az őrületbe kergeti a nőt, nem feltétlenül jó értelemben. Nem feltétlenül szexuális értelemben. De tudjátok, hogy van ez, ami késik... Ebben a pillanatban még tudja, hogy nem fogja használni vélaságát arra, hogy megviccelje a másikat, de végül rá kell jönnie, hogy semmi baj nem lehet abból, ha vissza nem élve a helyzettel átbassza a palánkon a másikat. Elhúzza orra előtt a mézes madzagot, magához édesgeti, aztán hoppon hagyja, hiszen így tulajdonképpen olyan, mintha nem is használta volna fajtájának előnyét. A terv szinte már tökéletes.
- Gondolom Te viszont menekülnél, persze azzal a feltétellel, ha soha, soha nem mennék el innen - huncut mosoly bujkál szája szegletében, ahogy próbál nagyon komolynak tűnni. Hogy megbántották volna? Kötve hiszem, olyasmi nehezen fordulhat elő a férfival. Talán csak a családja tudna rajta soha be nem gyógyuló sebet ejteni, de egy random szőke bige nem igazán.
Szó szót követ, Ilián pedig végre cselekvésre szánja el magát, az egyik legédesebb mosolyát fűszerezi meg némi vélamágiával, miközben közelebb hajol a nőhöz. Ki hitte volna, hogy ő majd pontosan ugyanezt teszi válaszadás közben? Ahogy csökken köztük a távolság, megérzi a nő fűszeres illatát, közelebbről is látja az acélos szemeket, amik makacsságot és határozottságot sugallnak. Ő nem egy gyenge, széltől is sérülő virágszál, ő egy kőkemény domina, akit megszerezni kihívás lenne... Ha nem bűvölte volna meg, de ugye megbűvölte, úgyhogy most kiélvezi a teljes figyelmet, amit kap. Ilián jobb keze mozdul, óvatosan végigszánt vele a csinos arcélen az áll irányába, hüvelykujja egy pillanatra végigcsúszik az érzéki, telt alsó ajkon, mielőtt elhúzódna. - És mondd csak, mire is hívjalak meg pontosan? - szemtelenül csillogó kékjei végigmérik a nőt, s ha valaki vak is lenne, a hirtelen felizzó feszültséget, a szexuális túlfűtöttséget akkor is érezné. Mert Ophelia mellett nem lehet csak úgy elmenni, akkor sem, ha halálosan idegesíti Iliánt, aki jól megtanítja arra, hogy bizonyos emberekkel nem illik ujjat húzni. Ő is ilyen. Még jobban az agyára akar menni, hogy megőrüljön tőle. Igen, ez egy egész jó terv.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A visszakérdezésre nem válaszol, elvégre a következő mondatban megadja az indoklást a nemmel kapcsolatban. Az a helyzet, hogy Masa megérdemelné, hogy kiálljanak és megmérkőzzenek, csakhogy Henrik, tanársága szélén, amúgy is a büntető törvény határmezsgyéjén nem kíván megölni egy diákot. De még csak megsebesíteni sem, hiszen egy zuhanás maradandó károkat is okozhatna - ahogyan a gurkó sem csak fejbe kólintaná, hanem darabokra szedné a fejecskéjét. De ez mind mellékes abban a pillanatban, amikor a levitás büszkesége sérül, hiszen nem elég, hogy teleszart pelenkával eljött és felkészült a lehetetlenre, most még közlik is vele, hogy nem állnak ki vele. Nyilván úgy értelmezi az egészet, hogy Henrik nem süllyed mélyre, esetleg gyermekként kezeli - bár hozzáteszem, ez a viselkedés ezer százalékosan ezt az állítást támasztja alá.
- Felőlem gúnyolódhatsz kiscsibe, nem azért nem állok ki, mert lenézlek vagy gyengének tartalak - mivel látja, hogy kézfogásra itt már nem kerül sor, így zsebébe mélyeszti kacsóit, úgy fürkészi Masa arcát. Azok ott könnyek? Remek, ha még sírni is elkezd, Henriknek fogalma sincs, mit csinál majd vele. Szíve szerint megölelgetné, mint egy jó báty, megnyugtatná, de az, hogy közte és Zippzhar között ilyesmi előforduljon, nagyjából-egészéből lehetetlen. - Ne sértődj meg, hanem viselkedj felnőttként. A dolgok nem mindig alakulnak úgy, ahogy eltervezzük őket - nem akar hatalmas életbölcsességeket mondani, de mégis sikerül. És még csak nem is butaság: Mária elhatározta, hogy párbajoznak és lesz, ami lesz, ezt azonban csúnyán keresztülhúzta Henrik csökönyössége, miszerint nem hajlandó megvívni a kékséggel. A józan észnek néha felül kell kerekednie az egón és a büszkeségen, máskülönben az egész világ egy kibaszott háború lenne. Mindenki ölne mindenkit azon szent meggyőződésből, hogy csorbul a tekintélye, ha nem teszi. Remek lenne. Szerencsére egy idő után mindenki felnő, így Masára is az a vég vár, hogy előbb-utóbb benőjön a feje lágya - bár inkább utóbb.
- Nézd, én elhiszem, hogy felkészültél és tényleg azért jöttél, hogy kiálljunk egymás ellen, de nem akarom veszélyeztetni az életed. Ennyit nem ér meg a büszkeséged - sőt, senki büszkesége sem ér ennyit, de ezt már nem is teszi hozzá. Csak remélheti, hogy a lány megérti, nem ellene, hanem érte vannak az események.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

junipera semmi közepén | grizzlyme | ez csak az intro

Szeretem az érzést, hogy az emberek - legyen az bármelyik testvérem, barátom, tanítványom vagy akár Anna néni a sarki közértből - jól érzik magukat a közelemben, hogy keresik a társaságomat, mert én vagyok az, aki mellett nem éreznek semmiféle nyomást, vagy olyasajta mesterséges kényszert, ami miatt ki kell mondaniuk vagy meg kell tenniük valamit, amit egyébként nem szeretnének. Aki ismer, az tudja, hogy nem jelent gondot elviselnem azokat, akik ebben utaznak, és ha olyan kedvem van, még igyekszem is pozitív hatást gyakorolni rájuk, a lelkem mélyén azonban érzem: ha tehetném, a környékükre se mennék. Éppen ezért, bár szívesen megkérdezném a szőkétől, hogy miért aggódik mostanában, nem teszem. Szavak helyett inkább csak csendben élvezem a pillanatot, azt, hogy itt vagyunk, hogy megosztunk magunkról dolgokat a másikkal, hogy hangulata van az estének, és á-á, eszemben sincs esetleges túl személyes kérdésekkel eltolni az egészet.
- Hé már, hát csak simogatom - vigyorodom el szemtelen, és ahol eddig egy kicsit talán erősebben paskolgattam a pickup oldalát, ott most olyan gyengéden érek hozzá, mint újszülötthöz vagy egyes nőkhöz szokás - nem mintha én bármelyikhez is így nyúlnék. Általában. Derűs büszkeséggel pillantok a járgányra, és úgy, ragyogó szemekkel szólalok meg újra. - Bemutatom Nancy-t, a legmegbízhatóbb csajt a Földön. Naaa!
Nevetve rándulok össze, mikor megcsap, és csak mikor pillantásom elkapja az övét komorodik el az arcom. Türelmesen tartom a kezem, csendben várom, hogy tenyerembe csúsztassa sajátját, majd, mikor megérzem érintését, felnézek a villanó égre, és a végtelen csillag sárga fénye alatt elmosolyodom. Végül arcomat visszafordítom felé. Egyre homályosodó tekintettel is végig csak őt nézem, figyelmemet azonban befelé, a lelkemhez kezdem irányítani. Nézek, de alig látok; csupán puha foltok, éltelen körvonalak és good vibes, ami előttem van. Nézem őt némán; halkan nyelek, lustán pislogok, ajkaim észrevétlen válnak el egymástól. Aztán fellobban az az aprócska kéklő lángcsokor, ami egyszerre simogatja mindkettőnk bőrét. A tekintetem tisztulni látszik, a finom vonalak pedig Juniper arcán lassan visszanyerik élüket.
- Ez elemi mágia - felelem, és ujjaimat ráhajtva az övére narancsra színezem a lángocskákat. - Így születtem, de nem tudott róla senki. A kishaver nagyon sokáig bujkált, jelét sem adta, hogy bennem volna, aztán egy szép napon, mikor frankón azt hittem, meghalok, úgy döntött, most vagy soha.
Eszembe jut az a rezervátumi látogatás, amikor saját lángjaimra azt hittem, hogy a szörnyetegtől származnak; attól a perui viperafogú sárkánytól, ami még száguldás közben sem vette le rólam a szemét, és amiről én sem tudtam levenni a sajátom. Arra gondoltam, mert ezt nem lehet elfelejteni, ez mindig veled marad, ha átélsz valami hasonlót, hogy olyan rövid volt, hogy még nem voltam elégszer boldog, pedig..., a következő pillanatban meg már a földön voltam, a testemet forró, vörös lángok borították, én ziháltam, körülöttem meg mindenki ordított, aztán elsötétült előttem a világ. Se zaj, se félelem. Soha többé nem féltem, és azóta sem engedtem meg magamnak azt a luxust, hogy ajtót nyissak a melankóliának. Van, amit egész egyszerűen nem engedek be az életembe.
Juniper zavart szavaira végül felé pillantok, majd szótlan felkönyökölök, és az oldalamra fordulva fejemet bal kezemen támasztom meg. A tekintetem mosolyog, úgy járja be a szőke arcát.
- Ki gondolta volna, hogy akarsz még találkozni azzal a furcsa behemóttal, aki másról sem tud beszélni, csak hülye mugli elméletekről? - kérdezek vissza egy sumák vigyorral. Persze, van itt más is, tudjuk mindketten, de... de, de, de...  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Memóriavesztés.
Egy pillanatra leállnak az agyi működések nálam, mintha egy tükör lennék, ugyanúgy bámulok rá, ahogyan ő énrám. Tehát nem kell százfűlé főzettől, meg csalóktól tartanom, ehelyett az egyetlen nő, akit a barátomnak mondhattam, teljesen elfelejtett.
Memóriavesztés.
Igyekszek gyorsan kapcsolni, de az elmúlt pillanatokat már nem tudom megmenteni, tehát csak bólintok egyet. Kezdem felfogni, de továbbra sem értem, hogy mi történhetett Opheliával. Vajon tényleg létezik olyan, hogy karma? De mit tett szegény nő, ami miatt ki van téve a folyamatos sorscsapásoknak?
Egy fél másodperc erejéig fáj, ahogy kijelenti, hogy nem tudja, ki vagyok. Ez nagyon nem fair. De itt vagyok, és segíteni fogok neki, mert ez a minimum.
- Bocsánat, erről nem tudtam - óvatosan jelentem ki, nem szeretném rá hozni a frászt. Bár azt hiszem ez már veszett fejsze, de talán nem késő.
- Akkor Kapitány Valentina vagyok, auror. Ahogy te is az voltál, Oroszországban találkoztunk, egy lélekvesztő matrijoska babát kellett megszereznünk és biztonságban leadnunk. Te egyszerre vagy a mentorom és a barátnőm - a végét kicsit halkabban jelentem ki, hiszen nem szoktam ilyen szentimentális lenni.
- Te pedig Ophelia Donovan vagy, az egyik legnagyszerűbb auror, akivel valaha találkoztam. A muglikkal közösen is voltak bevetéseid, a legnehezebb ügyeket is sikerült megoldanod. Akiről kérdeztem az előbb, igazából Ambrózy Henrik a neve, lényegében a szülei gyilkosságával vádolják. Ezen dolgoztál, mielőtt... hát, azt én sem tudom, mi történhetett.
Fél szemöldökömet felvonom, de most már befogom végre a számat. Elég sok információt adtam most át neki, ki tudja, hogy mennyire sok ez számára. Úgy ismerem Opheliát, mint aki sziklaszilárdan képes minden problémával szembenézni, de ha arra sem emlékszik, hogy ő maga kicsoda... Nos, röviden elég nehéz lehet most neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Henrik csip csip

De, pontosan azért nem - szólal meg a kis hangocska a fejemben, és olyan meggyőződéssel hiszem hogy az az igazság amit én gondolok, hogy a férfi szavai szinte el sem jutnak az agyamig. Egyik fülemen be, másikon ki. Szám sarka lebiggyed, de végül még időben kapok észbe és veszek mély levegőt, megelőzve ezzel a könnycseppek záporát. Szemeim gyanús csillogását így sem tudom elrejteni, de legalább nem lesz a helyzet még kínosabb. Fürkésző szemei elől elbújva, fejemet lehorgasztva hallgatom a rögtönzött hegyibeszédet, kínomban lábammal a füvet kezdem rugdosni. Nem is akarok válaszolni neki, hiszen ugyan minek? Mondhatnék bármit, úgyis lenne rá válasza. Lehettem vele kedves, komoly, dühös, egyik sem azt a reakciót váltotta ki belőle amire számítottam, és a helyzet mindig-mindig csak tovább romlott. Köszönöm, részemről ennyi elég volt, ha nem mondok semmit legalább nem adok neki újabb támadási felületet. Karjaimat szorosan összefűzöm magam előtt, pillantásomat nem emelem fel ritmikusan földnek ütköző lábamról.

Mikor megint az életem veszélyeztetésével jön nem bírom ki, és felhorkanok, gondolatban pedig éppen egy általam megütött vaslabda szeli át az eget, hogy kellemetlen perceket okozzon a férfinak. Bár valószínűleg ez sosem fog megtörténni - most már még kisebb rá az esély mint eddig volt -, de ez most mellékes, épp ezért járunk gondolati síkon. Azonban ez nem azt jelenti hogy bántani akarnám Henriket, számomra ez az egész terelgetősdi továbbra sem arról szól, hogy fájdalmat okozzak a másiknak, azt a részét szépen elfelejtem amíg célzok, ütök, és nem gondolok bele abba milyen barbár dolog akkor boldognak lenni ha más megsérül miattam. De hibáztatható lennék azért, mert szeretném jól csinálni amit csinálok? Vagy akár azért, mert nem szeretném hagyni hogy lenézzenek, és anélkül ítéljék meg a képességeimet, hogy ténylegesen látták volna? Tényleg túl nagy kérés lenne esélyt kívánni, hogy bizonyíthassak?
- Hát azt tudom hogy neked semmit nem ér az én büszkeségem, ez elég egyértelmű volt az alapján ahogy kiröhögtél - pedzegetem meg honnan is jutottunk el idáig. Tény, hogy messze nem ő az egyetlen akitől ilyen lenéző reakciót kaptam, de amikor másoknak ugrottam neki hasonló vehemenciával, általában meghátráltak... Vagy csak rám hagyták, de lényeg a lényeg, Henriknek mondhattam akármit, lepattant róla, és talán pontosan ez az amiért én meg nem tudok leakadni a témáról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Van Pesten több bolt is, ahol lehet kapni alapanyagokat. Havonta egyszer-kétszer Cath elvisz, és akkor vásárolunk egy csomó mindent, mert mindig változik a kínálat. Van most otthon egy egész polcom, ami tele van az alapanyagokkal. Mindig dolgozok legalább két-három darabon.
Sosem tudok csak egyre koncentrálni, mert mindig jön egy kis ihlet, jön egy lehetőség, kipróbálom, elszöszölgetem azt a lehetőséget, ha jó, akkor megtartom, ha nem, akkor szétbontom. Nem halmozom őket, mindegyik egyedi és különleges, sosincs két egyforma, ebben biztos vagyok, hiszen minden művet dokumentálok, és mindegyik, ami elkészül, az alapján készül, amilyen a személy, akinek készítem. Hiába csináltam többet Ariananak vagy Helenának, az éppen aktuális érzelmeik és megnyilatkozásaik alapján csinálom őket, így sosem lesznek egyformák. Részletes rajzokat csinálok, így amikor az állapotom nem teszi lehetővé, hogy utazzak, akkor Cath simán meg tudja venni, amit szeretnék. De mostanában, lekopogom, mindig jelen tudtam lenni az ilyen eseményeknél, és remélem, hogy ez a jövőben is így marad.
- Próbáltam gyurmából is, de nem igazán jött össze, nem tudok annyi ideig előre hajolni, meg olyan sokáig koncentrálni, szóval maradtak ezek a kis darabok, amikkel lassan is lehet haladni, mert nem lesz bajuk.
Nem száradnak ki, meg semmi ilyen vész, szóval simán használhatom őket anélkül, hogy tönkremennének, és ez tényleg csak hobbi, szóval nem megrendelésre csinálom, hanem ajándéknak, és amikor készen vagyok velük, akkor adom oda őket, semmi ünnepet megvárós nincs a dologban.
- Hű, még senki sem olvasta el a meséimet.
Vallom be szégyenlősen, mert még senki sem kérdezte meg, hogy elolvashatja-e őket. A fióknak írok, és nem tudom, hogy jó vagyok-e. A mappa tetején van egy kis levél, amire azt írtam, hogy ha meghalok, és úgy gondolja a mappa megtalálója, hogy jók a mesék, akkor adassa ki, és a bevételből támogasson beteg gyerekeket, hogy minél több ideig lehessenek a családjukkal. Nincs is csodálatosabb, mint a tervezettnél jóval tovább a családoddal lenni.
- De ha szeretnéd, szívesen megmutatok párat, a kedvenceimet.
Mert persze minden írásomat szeretem, csak van, akik közelebb állnak picit a szívemhez, míg a többieket csak simán szeretem. És van, akit annyira nem, de azért persze megtartottam, mert nem tudhatom, hogy annak, aki majd megtalálja a mappát, mi lesz a véleménye. Lehet, hogy neki éppen az lesz a kedvence, amit annyira én nem kedveltem.
- Akkor is bátor vagy.
Szerintem mindenki az, aki a saját útjára lép. Én is bátornak tartottam magam, amikor anno úgy döntöttem, hogy elindulok az úton, hogy megkeressem a testvéremet. Sokat küzdöttem, de végigcsináltam, és most az a célom, hogy Denis mellett tudjak maradni, míg csak el nem jön értem a halál. A múltkor láttam már az arcát, és furcsa, de valahogy többre vágyok belőle.
- Tudom, és semmi baj, nem lenne szabad itt lennem.
De inkább a büntetés, mint az, hogy ne egyek, szóval simán bevállalom én, mert tele pocakkal jobban jön az álom.
- Ez egy elég jó büntetés, igazából csinálhatjuk is. Vagyis, csinálom én, te csak felügyeled, hogy nem szökök-e el a bünti elől.
Nem baj, szeretek mosogatni, mert a meleg víz megnyugtat és ellazít, szóval simán elmosogatom én az összes koszos tányért is. De persze most már csak a sajátjaim vannak, így szépen fel is kelek, összepakolom a cuccaimat, hogy aztán a mosogató felé vegyem az irányt, és ha Laura benne van, nekiálljak a hadműveletnek.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Tudja, hogy a dacos hallgatás mögött csak még dacosabb ellenkezés van, s mondjon bármit, legyen akármilyen kedves és segítőkész, Masa nem azt fogja kihallani belőle, ami valójában benne van. Mindenképp negatív kritikaként értelmezi, egy újabb unalmas felnőtt lenéző beszédének, aki képtelen tisztelni őt magát, mint identitást, képtelen elismerni, hogy igenis lehet csodás. Pedig Henrik nem abban kételkedik, hogy a lány tudna jó terelő lenni, egyszerűen az itt a kérdés, hogy nagyobb-e a szája a mögötte meghúzódó teljesítménynél. Erre pedig a válasz egy határozott igen.
- Jézusom, tényleg erről kell még beszélnünk, Masa? - döbbent és csodálkozó a hangja, nem gondolta volna, hogy ennyire mély nyomot hagyott a másikban egy kis nevetés. Jó, oké, kinevette őt, de ez mind a múlt, ha Henrik is mindenkire megsértődne, aki kineveti vagy lenézi, jó isten, már senkivel sem állna szóba! Túl kell ezen lépni, a levitás azért jött, hogy bizonyítsa, nem egy gyáva kukac, ezt pedig megtette, kész, punktum. A teljesítményéről majd ráérnek vitatkozni a következő idényben. - Nem tudtam, hogy ennyire rosszul esett, nem akartalak megbántani. Ne haragudj - az a helyzet, hogy sok ember úgy hiszi, bocsánatot kérni gyengeség és támadási felület, hogy ettől majd kevesebb lesz a másik szemében. Ebben viszont tévednek. Beismerni a hibáinkat, felvállalni, hogy a másiknak igaza van és mi szúrtuk el, sokkal-sokkal több erőt árul el az illetőről, mintha csökönyösen ragaszkodna hozzá, hogy ő tökéletes. Bár alapjaiban nem érzi úgy, hogy túllépett volna egy határon, elfogadja, hogy a lány számára ez egy érzékeny pont volt, amibe beletalált és lehetett volna... Kedvesebb is.
- Nem akarok veled haragba lenni, nincs miért, szóval állapodjunk meg abban, hogy a következő idényben mindketten megmutatjuk, mit tudunk - elmosolyodik, hangja is ellágyul tekintetével egyetemben. Tényleg nincs szükség arra, hogy háborúzzanak, annyira értelmetlen az egész, egyszerűen csak hagyják maguk mögött.