Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

- De ugyan az mégis mire lenne jó? Fizetni kéne érte és munkahelyeket teremtene olyan varázslók számára, akiknek ez szükséges. Mire lenne ez mégis jó? - A német hangjából csöpögött az irónia, pedig az emberek nagy része megesküdött volna rá, hogy ennyire nem is intelligens Tim, hiszen ő csak egy füves, aki a világáról sem tud. Pedig elég erős társadalomkritika fogalmazódott meg a fejében, sőt, tudás is volt benne jócskán, csak nagyon jól takarta.
Annak viszont soha nem nézett utána, hogy hol is tudna ténylegesen kijutni egy ilyen rendezvényre, épp elég probléma volt neki az élet, a fák most, a kacsák, akiktől még mindig rettegett. Most is oda kellett nézzen az erdőbe, mikor ág reccsent a közeli aljnövényzetben.
- Lehet, hogy a napokban majd rákérdezek, ha találkozunk - hagyta annyiban a dolgokat a Jóóóval magasabb, még itt sem ért a teendői végére, akkor még meg sem említettük Afrikát. Ilyen szempontból pedig túlzottan maximalista volt, nem hagyta volna ott egyiket sem csak úgy, félkészen.
A német azt viszont nem értette, hogy is lehet a lehet a barátnője ennyire ignoráns. Kicsit lesepregette a ruhájára ragadt aljnövényzet-darabkákat, meg is nézte maradt-e még rajta valami, de ő nem vette észre azokat a mikroszkopikus sárfoltokat.
- Ugye tudod, ha nem állsz neki keresni, soha nem is lesz belőle semmi?
Ezt afféle motivációnak is szánta, nem csak kérdésnek, ő hajlandó lett volna elindulni a nővel... de ahhoz nem ártott volna végre tényleg nekiállni, vagy legalábbis, elhatározni, hogy megtörténik majd.
- De, az ott jó lesz! - lelkesedett a német, majd azzal a lendülettel el is indult, hogy nekivágjon az ismeretlennek, a kivágott fenyővel együtt. Abban már épp csak pislákolt az élet, de Tim úgy érezte, vagy így, vagy úgy, de most együtt fognak működni!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Ne is mondd. Vannak olyanok, akik szeretik a kacsákat - állapította meg a tényt teljesen elhűlve Wolf, abszolút figyelmen kívül hagyva azt  másik tény, hogy ő éveken keresztül együtt élt eggyel és a barátnőjének pedig druszája egy másik. Elég ignoráns tudott lenni, ha éppen olyan napja volt, ez pedig határozottan egy volt az olyanok közül.
- Hát... amúgy mit lopnának el tőlünk? Trexet, a sárga öltönyömet, vagy.... BUKSIT. Te jó ég, haza kell mennünk a lakásunkért, Blue! - Lassan indult a gondolatmenet, de nagyon gyorsan emelte a sebességet, már arra a pontra, ahol rendesen száguld és már nem lehet megállítani. Az orrlukai eltágultak, a szemhéjai megemelkedtek, a kis pihék a tarkóján égnek meredtek a rémülettől, mi van, ha valaki betör a tök szarul záró lakásukba és elemeli onnan a védtelen buksit.
- Arra gondoltam, hogy talán a botanikai képzését az eleminek, mert legjobb tudomásom szerint van ilyen... asszem. Vagy valami hasonló, a lényeg az, hogy kell nekem egy olyan... több ebből - a kezeivel kalimpált, mutogatott, próbálta érzékeltetni, hogy ami most van, az nem elég, úgy érzi, mintha lenne egy egész nagy buksifarmja, de ő újra és újra csak azt az egyetlen bokrot akarná leszüretelni, ami balról a második.
- MI?! Még azt is? Nem hiszem el, ebben a környékben senkiben nem lehet megbízni? - A német is felszuszakolta magát a buszra, fél kézzel a kabátja alatt rejtegetett tevét fogta, a másikkal pedig kapaszkodott, miközben jól beringott. A mágikus sofőrök nagy része elég extrémen vezetett. Aztán mikor végre megérkeztek, Tim volt az első, aki levetette magát a buszról és a tevét elengedve a földre borult, még egy csókot is nyomva rá.
- Szabadság! Túléltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Neki sem kellemes ez az egész, utál árulkodni, véleménye szerint - bár a jó cél érdekében teszi - árulkodik. Nyilván csak az dolgozik benne, hogy megvédje a lányt önmagától, hisze Masa láthatóan nincs tisztában a szavai és cselekedetei súlyával. Persze mit érdekli a férfit, ha kinyiffantja magát, legfeljebb eggyel kevesebb vakarcs miatt kell fájjon a feje, azonban lát valamit a levitásban... Nem lenne ő szörnyű, ha összekaparná magát. Ez a helyzet.
- Pár nappal ezelőtt, de csak most volt érkezésem felkeresni Önt - kezeit keresztbe fonja maga előtt és kissé komor ábrázattal figyeli a nőt. Igazából tudja, hogy ők ketten jóba vannak, csak azt nem, mennyire. Igen, ez továbbra is a Bagolykő, itt mindenki tud mindenkiről mindent, így, ha abban nem is lehet biztos, hogy Izabella tisztában volt Mária tervével - úristen, de hülyén hangzik így leírva, hogy Mária -, azt tudja, hogy elég jóban vannak ahhoz, hogy egy ilyen információt teljes mértékben ne hallgasson el. Nyilvánvalóan nem tartja felelősnek a házvezető-helyettest a történtekkel kapcsolatban, eszébe sem jutna, de mégis csak különös, hogy amennyiben megneszelte a dolgot, nem állította le, vagy legalább kísérte el. - Szóra sem érdemes, a diákok biztonsága az elsődleges - legyint egyet, elvégre neki tényleg mindegy, hogy van egy ilyen ügye vagy nincs. Persze az optimális állapot az, ha nincs, de elég ideje él már ahhoz, hogy megszokja, a dolgok általában nem optimálisak.
- A büszkesége hajszolta bele. Biztos vagyok benne, hogy azért ment bele, mert miután meggondolatlanul kijelentett dolgokat, attól tartott, csorbulna a tekintélye - a mije? -, ha nem jelenne meg a párbajon - zsebre vágja kezeit és megvonja vállát. Mert igazából Masa csak dacból ment el, félt és nem akarta, de nem számolhatott azzal, hogy gyávának könyvelik el, főleg nem az öltözői incidens után. Ez is érthető. Ettől függetlenül felkereshette volna személyesen is Henriket, vagy a helyszínen kérhette volna, hogy hagyják inkább. Bármit tehetett volna, de a büszkesége tulajdonképpen fontosabbnak bizonyult az életénél. Ez nem egészséges. - Akárhogy is, nem szeretném, ha büntetésben vagy megrovásban részesülne, csak jó lenne, ha valaki beszélne vele. Sajnos nem lettem a szíve csücske, így téphetem a számat, rám úgysem hallgat majd - egy tanácstalan görbével zárja gondolatait, hiszen valóban próbált ő beszélni a lánnyal, csak... Nem úgy sült el. De hát ez van, ha benő a feje lágya, egy nap még megköszöni mindezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

A lazábban kezelésnek több módja is van. Van, aki tényleg úgy kezeli, hogy valóban nem tulajdonít ennek nagyobb figyelmet, mint mások, és van az, aki az illető minden lépéséről tudni akar, mindig mellette akar lenni, egy percig sem tévesztheti szem elől, mert ott a baj. Nyilvánvalóan az utóbbiakhoz tartozom. És ezt Lorin is tudja.
- A család sosem gyerekkor vagy felnőttkor kérdése - vonom meg vállaimat, mintha tudnám miről beszélek. Az én családom eltitkolta előlem életem legfontosabb szereplőjét, azóta otthon sem voltam, most meg... most meg bölcselettel teli tanácsokat osztogatok másoknak. Mi ez, ha nem képmutatás? Mindjárt odaadom a másik arcomat, csak még várok vele kicsit.
- A börtön működőképes lenne - bólintok egy határozottat. - Nem gondolod, hogy reakciótól függetlenül jól esne a lelkednek, ha elmondanád nekik? - személy szerint én, amint összeszedtem magam annyira, hogy legalább levegőt képes legyek egyedül venni, rögtön rohannék a családhoz és mondanám el nekik mi a pálya. Nem azért, mert jaj, de jó, hogy a család megtudja, mert a faszt jó, de az én lelkemnek is jobb a tudattal élni, hogy legalább megpróbáltam, még ha a reakciók nem is olyanok, amit az ember várna a családjától. - Egy próbát megérne - nem fejtem ki, csak odabiggyesztem neki ezt még, aztán azt kezd vele, amit szeretne. Én ezt tenném, de ugye, én pont nem az önzetlenségemről vagyok híres.
- Igen, de jelenleg az állapota stabil. Nekem legalábbis azt mondják - cigarettám végig ég számban, majd egy lágy fuvallat viszi el a hamut, mielőtt összebaszok valamit vele. A felajánlást, egy halovány mosollyal ajkaimon latolgatom, pedig amióta elhangzott a válasz - nekem legalábbis - egyértelmű.
- Azt megköszönném - pillantok felé hálásan. - Lorin Annie Brightmore, Navine, ötödik évfolyam - napestig tudnék beszélni húgomról, a szépségéről, a kedvességéről, a makacsságáról, arról, hogy kamaszodik, de ha egyszer belekezdek nincs megállás, és csak remélem, hogy Belián sem kérdez többet.
- Kösz - nevetek fel őszintén. Micsoda bókok! - Istenem, neked mi bajod van? - kitör belőlem megint a nevetés, ahogy elképzelem magam egy csoport megszeppent ember előtt, ahogy motivációs beszédeket tartok. Gyönyörű látvány lennék kívülről. - Szerintem ezt engedjük el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Furcsa, de egészen nyugodt érzés lengi körbe. Valami meghitt, ahogy a kis réten járkálnak. Az első napokban nem hitte, hogy bármikor is érezhet ilyet. Akkor még minden fagyos volt, hideg és rémes. Amikor kicsiként hozták be akkor is, és amikor most, akkor is. Nincsenek mosolygós arcok mindenhol, csak a kerítések és a bezártság érzése. Hogy Kirill átvágta. Hogy itt hagyta. Magára. Feladta. Pedig bízott benne.
Gondolatait újra Thomasra koncentrálta össze, elrévedő tekintete most barátja testtartását és arcát fürkészte. Látszott az idegesség, a segélykérés, mint régen az övén. - Teljesen mindegy mit kérdezel. Ha nem tudok, vagy nem akarok válaszolni, akkor nem fogok - vont vállat Zsombor, és egy kicsit széttárta a kezeit. Biztosítani akarta Tomot, hogy nincs semmi baj azzal, ha kíváncsi, és ha akár hülyeséget is kérdez. Mert ez a normális, és ő vágyott a normálisra. Vagy legalábbis azt hitte.
- Disszociatív személyiségzavarban szenvedek. Ilyenkor a szenvedő egyén „szétkapcsol”, a gondolatok, memória, a környezet, az önazonosság és a cselekedetek akár teljességgel szétválnak egymástól. Az agy létrehoz egy másodlagos, alternatív személyiséget - adta meg a választ, mintha csak valami tankönyvből olvasta volna ki. Ami félig igaz is volt. Egyszer ezt elmondták neki konyhanyelven, de ő nem hitt az egészben. Szóval amikor elkezdett hatni a terápia, és egyre többet volt önmaga, ellopott egy könyvet a rendelőből, ami ezekkel foglalkozott. Onnan tanulta meg ezt a sort.
- Nehéz volt az orvosnak jutnia velem valamire, mert akárhányszor ismertetni akarta a tényeket, hagytam, hogy a dühkitörések átvegyék az uralmat. Azóta tanulom kezelni őket. Amit.... - kicsit megremegett a hangja ennél a résznél. Nehéz volt beismernie, nagyon is. Főleg annak az embernek, aki a legtöbbet jelentette neki. Tekintetével a cipője orrát vizslatta, nem mert felnézni, ahogy folytatta. - ...amit a legutóbbi látogatásodkor tapasztalhattál, az egy gyenge előjele volt annak, hogy nem tudtam magamban tartani - fejezte be nehezen. Kifújta a bent tartott levegőt, és elnézett az épület irányába. Az ápoló ugyanott ült, őket nézve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Látom arcára kiülni a megkönnyebbülést, még ha csak minimális mértékben is. Lehet másnak egyértelmű volt a randi felkérés, de számomra nem, így szerintem nem róható fel nekem, hogy teljesen mértékben nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Mint egy elveszett faszfejnek a nagyvárosban pörögnek agyamban a dolgok, hogy ebből hogy mászhatnék ki? Egyáltalán ki akarok-e mászni belőle? Soha nem éreztem szerelmet, abban sem vagyok biztos, hogy a szeretetet magát tudom-e értelmezni, akár egy ember. Az én életemből ezek a dolgok kimaradtak, hiába tudom, hogy a szüleim szeretnek, hiszen az egy teljesen más szeretet, mint amit Dana hisz, hogy érez irántam.
Mindkét szemöldököm az eget verdesi, ahogy visszakérdez. Mi az, hogy és? Nem érti, hogy amit érez jelenleg az nem nekem szól, hanem annak, ami vagyok? Nem olyan tiszták az érzelmei, mint ahogy hiszi, bármennyire is szeretné, ha az lenne, de ez nem így működik, amikor egyetlen erőteljesebb mosolyommal eltudnám érni, hogy nekem adja a lelkét is. Folytatja, én pedig lemondóan megrázom a fejemet, mert valahogy úgy érzem feleslegesen koptatnám a számat tovább, amikor egyszerűen nem tudja vagy nem akarja - mert nem mindegy - megérteni mégis miről beszélek neki egy ideje. Vagyis próbálok beszélni neki, mert a magyar a még mindig nem az erősségem, és beszélni sem szeretek, ha eddig ez nem lett volna egyértelmű. Én amolyan csendes gyilkos féle vagyok. A legtöbb ember bánatára.
- Időt? - összeráncolt szemöldökkel bámulom cipőm orrát, majd vállat vonok. - Azom végül is lenni - ha ennyire beszeretné bizonyítani nekem az irántam érzett valós érzelmeit, akkor egy esélyt mindenképpen megérhet a dolog. Abban reménykedem csak, hogy nem vár tőlem hatalmas lépéseket. Azt a csókot is csak azért kapta, mert olyan kedvem volt, szeretek játszani, éppen ő járt arra, így ő szenvedte ezt el. Ha másnak adom azt a csókot, akkor is itt ülnék? Valószínűleg, de talán nem érzelmekről beszélgetnénk, hanem éppen a tó közepén tenném magamévá az illetőt.
- Én... - elharapom a mondatot, ismét az égre tekintek. Dana háta mögött támaszkodom meg balommal, jobbommal pedig a csónak szélét tartom, nehogy eldőljön. - Én nem tudom milyen lenni szeretet vagy szerelem, így nem is ígérni neked semmit - tetszik az őszintesége, kár lenne tagadni, azonban ez az egész olyan fordulatot is vehet, ami egyikünknek sem lenne éppen jó. Arra, hogy én is táplálok felé valamit, mert eljöttem, nem tudok válaszolni, egyszerűen megvonom a vállam. Soha nem tetszett senki igazán, aki igen, azt egy csettintéssel megkaptam, így azt sem tudom milyen az, amikor egy ember annyira tetszik, hogy az szinte már szerelemnek mondható.
- Ha te mondani, hogy több ez, mint a vélaságom, akkor megvárom mi lenni vége - biccentek egy aprót, de tekintetem még így is az eget pásztázza. Elmosolyodom, ahogy helyesel arra, hogy jókor használtam a szót, de több figyelmet ennek nem szentelek. Nem nyelvtanórát tartanak nekem éppen, hanem a mellettem ülő lány éppen bevallotta, hogy érez irántam valamit, és elhiszi, hogy nem a véla-létem miatt. Én is szeretném ezt hinni, komolyan, de kurva nehéz. - De elmondani előbb; nem lenni könnyű dolgod majd. Faszfej lenni, úgyhogy... - vonom meg vállaimat. Az őszinteség és a tisztalap a két védjegyem, most sem hazudtolom meg magam, főleg, ha már Dana is kifejtette nekem az érzéseit, ideje volt bevallanom, hogy amúgy egy paraszt vagyok, csak mindig jó időpontokban kap el. Ez változhat, és lehet akkor elhiszi majd nekem, hogy amit érez az felszínes vonzalom, és nem mélyebb. De ez még lehet a jövő zenéje.
- Nem - rázom meg a fejem óvatosan. - Szeretnéd, ha igen? - egy kaján vigyor terül el ajkaimon, talán egy hangyányi gonoszság is csillan tekintetemben három okból kifolyólag is; 1. biztos vagyok abban, hogy bőven az alatt a szint alatt maradok, amit a Minisztériumnak jelez a karkötő, 2. kurva vicces lenne Dana szemében is látni a vágytól túlfűtött csillogást, és 3. mint mondtam szeretek szórakozni. És igazából nem minősül vélamágia használatnak az szerintem, ha a másik fél kéri, bár ilyen még egyszer sem fordult elő. Mindegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Nem szoktam még meg teljesen az új helyem. Imádok ugyan ott lakni, és mindig is arra vágytam és vártam, hogy mikor lehet megint saját szobám, mikor állhatok a saját lábamra … de valahogy most mégis kicsit furcsa, hogy el is értem. A kastély zsongása, a szobánk állandó élettel telisége után ez azért nagy változás. És a fene sem gondolta volna, hogy ennyire megszokom az állandó ricsajt. Mondjuk nem vagyok túl sokat itthon hétközben, azt meg kell hagyni. Heti háromszor suli után meló. Meg még ott vannak az őrjáratok is. Hétvégén is az egyik nap fixen dolgozom. Nem unatkozom az tény.
Ráérősen baktatok az utcákon, így hogy nem a kastélyból jövök bőven ráérek. Meg amúgy is, nézelődöm, hátha látok valamit, ami kellene otthonra. Nem öltöztem fel túl melegen, úgysem leszek sokat a szabadba, a vékonyabb pulcsimra csupán egy átmeneti kabátot veszek fel, de azt se cipzározom össze. Amint beérek az étterembe rögtön meg is látom Danát és egy széles mosollyal az arcomon oda is sétálok hozzá, hogy lerakjam a kabátot mielőtt szerzek valami harapnivalót.
- Szia! Klassz a ruhád! – köszönök rá, majd gyorsan elnézést kérek és már a pultnál is állok nézelődve. Hm. Mit is egyek. Az igazság az, hogy nem is vagyok éhes, így végül egy könnyed cézár saláta mellett döntök egy kancsó jeges teát kérve mellé. Igen, egy egész kancsónyit, és igen, jegeset. Furcsán néznek rám emiatt, de nem foglalkoztat különösebben a dolog, úgy sétálok vissza a lányhoz, mintha észre se venném a meghökkent pillantásokat a többi vendégtől.
- Szomjan halok – tudatom vele mialatt töltök magamnak egy pohárnyi italt és már le is húzom az egészet. Majd újratöltöm de ezt már csak lerakom az asztalra. – Mizujs? Milyen a harmadév? Vettél fel új tárgyakat?
Árasztom el rögtön kérdésekkel az eggyel alattam járó szöszit. Ha nem költöztem volna el, akkor ezeket már rég átbeszéltük volna. De hiába voltam pár hetet még a közös szobában, nagyjából esélytelen volt velem szót váltani a meló, a lakáskeresés, és az intézkedések miatt. Na nem baj, most majd jól bepótoljuk! Időm, mint a tenger, felőlem egész nap csacsoghatunk!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Korábban álmaimban sem gondoltam volna arra, hogy majd egy csónakban "evezek" egy vélával, és őszintén megvallom neki az érzelmeimet. Szerintem erre senki sem gondolt volna a helyemben. Az emberek mindig csak általános dolgokkal voltak elfoglalva, sokszor az extrémebb szituációk lehetséges bekövetkeztét kapásból elhessegették, hogy ugyan, velük úgyse történhet semmi rendhagyó. Aztán mikor kiderült, hogy bizony bárkivel bármikor történhet valami lehetetlen szituáció, amire sosem számított, akkor vették észre, hogy a világ nem csupán fekete és fehér, hanem létezik átmenet is. Én sosem voltam magamhoz képest átlagos, mindig is szerettem, ha zajlott körülöttem az élet, mindig tettem róla, hogy történjen valami izgalmas, hiszen akkor éreztem azt, hogy igazán élek. Sose szerette előre tervezni, a jövőn aggodalmaskodni, mert az nem vezetett sehova. Inkább azon voltam mindig, hogy kiélvezzem a jelent, aztán majd alakulnak valahogyan a dolgok. A jelenlegi helyzethez is úgy álltam hozzá, hogyha Mihail ad egy esélyt kettőnknek, akkor úgyis majd alakul magától az egész, nem akartam előre semmit sem megtervezni, mert az csak elrontott volna mindent. A legszebb emlékek a spontán, tervezés nélküli pillanatokból tevődtek össze szerintem.
- Ennek nagyon örülök - húztam mosolyra a szám, mikor közölte, hogy ideje az van bőven, ezek szerint lehetséges, hogy pozitív választ kapok tőle. Megvallom, nagyon izgultam, hogy hogyan fog dönteni, hiszen most rajta állt, hogy elutasít-e vagy sem, az ő térfelén pattogott a labda. Azt nagyra becsültem benne, hogy őszinte volt hozzám, számomra ez volt az egyik legfontosabb tulajdonság.
- Rendben, nem is várok semmilyen ígéretet, hiszen majd meglátjuk, hogyan alakul a dolog kettőnk között - feleltem neki lágy hangon, majd feléje fordulva, elfésültem arcából egy kósza hajszálat, aztán tekintetemet csillogó szemekkel rá emeltem, hogy lássa, figyelem minden szavát.
- Örülök a döntésednek - válaszoltam vidáman, rettenetesen boldog voltam, hogy így határozott. Még ha nem is úgy alakulna a dolog, elmondhatjuk majd, hogy legalább megpróbáltunk, és nem motoszkál így a fejemben az a bizonyos "mi lett volna, ha..." szöveg. Ha pedig pozitív kicsengése lesz az egésznek, akkor meg pláne megérte adni neki egy esélyt. Persze tudtam, hogy nem lesz egyszerű az egész, de álltam elébe.
- Emiatt ne aggódj, értékelem, hogy őszinte vagy. Egyébként én sem vagyok egy egyszerű eset, nekem is vannak időnként dolgaim - néztem rá a hajamat babrálva.
- Ha megismered a másikat és eltöltesz vele xy időt, akkor megismered a jó és rossz oldalát is - tettem hozzá elmerengve, majd abbahagytam hajam piszkálását. Emellett arra gondoltam még, hogy az alaptulajdonságok, alaphangulat  mellett mindenkiből ki lehetett hozni az állatot meg a jó oldalát is az adott illetőnek. Mindenki hatással volt egymásra valamilyen szinten.
- Csak kíváncsiságból kérdeztem - néztem rá félénken, majd kissé elpirultam, mikor nekem szegezte a kérdést, hogy szeretném-e, ha használná. Bele se mertem gondolni, hogy mi lenne akkor,  ha él vele, bár akkor talán meg se történt volna ez az egész beszélgetés.
- Nem szeretném - közöltem vele komoly tekintettel, majd közelebb hajoltam hozzá és játékosan megharaptam a fülcimpáját, aztán visszahúzódzkodtam az eredeti pozíciómba, a csodás égi jelenség felé tekintve.
- Azt szeretném, ha nem használnád továbbra se, hogy felszínre jöjjenek a valódi érzelmek idővel mindkettőnk részéről, hogy igaz legyen az egész. Ezt főleg magamra értem. Akár érzel majd valamit irányomban, akár nem, a lényeg, hogy megismerj mindenféle pluszban hozzáadott véla mágia nélkül. Illetve fontos még, hogy a maguk medrében haladjanak a dolgok. Nem is ragozom ezt tovább, szerintem tudod, mire gondolok - közöltem vele egy apró mosoly kíséretében, majd a vállának dőltem, ráhajtva a fejemet, és tovább gyönyörködtem a naplemente látványában. Csodásan éreztem magam Mihail mellett, ráadásul annak is örültem, hogy megbeszélhettük végre a dolgokat. Hogy aztán miképp alakulnak a dolgok, az a jövő zenéje, nem is akartam ezen agyalni, inkább élveztem ezt a meghitt pillanatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

ZSOMBIÉK
kora délután az ELME parkjában | #anotherquestionGIF



Bólogatok neki, hogy oké, rendben van, kérdezek, ahogy jön, bár... elég vérszegény az a bólogatás. Mert akkor is tartok tőle, hogy megbántom, hogy valamibe belenyúlok. Hiába csak érdeklődés. Aztán csak összejön úgy fogalmazni, hogy ne érezzem tőle rosszul magam és még sikerül is beleszuszakolnom, amit tudni szeretnék.
Megemelt szemöldökkel, teljes figyelmemet neki szentelve hallgatom. Képben van tehát. Ismeri a diagnózisát. A diagnózist, amit én nem gyógyítótól hallottam és nyilván nem is Riley adta ki a páciensét, hanem bácsikám állt neki rávezetni. Annyira, hogy végül még én is képes legyek rájönni, miről lehet szó. Aztán utána olvastam és beszéltem is a hozzám közelállókkal. Miután már biztosra vettem, akkor már Rileyval is.
Nyelek egyet, mikor a dühkitöréseiről beszél.
- Sajnálom - szorítom össze ajkaimat - Nem akartalak felizgatni - pislogok rá bocsánatkérően. Őszintén, már nem emlékszem, mit mondtam neki, amitől hirtelen úgy kiborult, de már akkor éreztem, hogy én csináltam ezt.
- És... - gyűrkőzöm neki egy kérdésnek - ... te most ki vagy? - jön ki belőlem egészen csöndesen, mintha valami titokról diskurálnánk. Pedig igazából csak arról van szó, hogy alig hiszem el, hogy lehetőségem van végre erről beszélgetni vele. Hogy végre nem valaki mással próbálom megfejteni ezt az egészet vagy épp a szobám magányában egyedül, hanem vele. Végre vele. Meg úgy en bloc végre vele lehetek. Fogalma sincs, mennyit gondolok rá mindig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Szia! Köszi, te is csini vagy! - feleltem Laurának kitörő örömmel. Végre kicsit dumcsizhattunk, ha már mostanság nem volt rá alkalmunk. Közben elment kajáért, addig kitartóan piszkáltam villámmal a spagettimet, majd ittam egy korty narancslevet. Nem akartam pofátlan lenni, hogy elkezdek nélküle enni. Rövid időn belül vissza is érkezett az asztalhoz egy saláta és egy kancsó jeges tea kíséretében.
- Hű, te aztán tényleg szomjas lehetsz! - néztem rá vigyorogva, majd fejemmel oldalra biccentve tudattam vele, hogy szerencsére nincs messze a mosdó. Ha én ennyit innék, tutira fellátogatnám azt a helyiséget több alkalommal is.
- Jól vagyok, bár hiányzol, azért nélküled elég üresek a szürke hétköznapok. Képzeld, vettem fel még jó pár tárgyat, kicsit elkapott a hév, mikor kiderült, hogy évfolyamelső lettem. Arra gondoltam, hogy talán ideje több tárggyal is megismerkednem. Magamra se ismerek - nevettem el magam, mert tényleg ne ez volt rám a jellemző. Sose voltam az a magolós, tanulós típus, de mostanában komolyabban vettem ezt a dolgot.
- Ja, és képzeld! Tanársegéd is lettem Várffy tárgyánál! A mágia elmélete és gyakorlata. Na, erre varrj gombot! - fürkésztem Laura tekintetét, miközben meséltem neki, kíváncsi voltam, mennyire lepődik meg a fejleményeken.
- Miután beadtam a pályázatomat, behivatott magához, aztán rám szabadított egy mumust, hogy ártalmatlanítsam. Gondolhatod, először totál berezeltem. Ja, elfutni se tudtam volna, mert a szék, amire leültetett meg volt bűvölve, nem lehetett felállni belőle. Végül sikerült elérnem a célt, de azért elég para volt. Elég sajátos módszerei vannak a tanárnak, de nagyon bírom. Iszonyú kreatív, azt meg kell hagyni - meséltem neki lelkesen, majd elkezdtem eszegetni a kajámból. Elégedett voltam a minőségével, isteni finom volt. Miután ettem pár falatot, folytattam a csevejt.
- Ó, és képzeld, nekem és Bencének köszönhető, hogy a kastély lakói egy időre megszabadultak a vén banyától. Feladtunk bagolypostán a nyanyát, és egyenesen Las Vegas-ba repült! - vigyorogtam kárörvendően. Ha valaki, akkor ő valóban megérdemelte, hogy távol legyen az iskolától, szerintem a többi festmény sem ejtett érte krokodilkönnyeket. Sőt, a szomszéd festmény lakói egyenesen táncra perdültek örömükben, mikor megtudták, hogy a pletykás némber amerikai állampolgár lett egy időre.
- Na, és veled mi újság? Mesélj, milyen az új hely? A negyedik tanév? - kérdeztem tőle érdeklődő tekintettel. Bőven volt időnk beszélgetni legnagyobb örömre, hiszen előttünk állt az egész nap.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

A csalódottságra felvonja szemöldökét, elvégre épp elég baj az, hogy büntetőmunkára kell érkeznie, ha még el is késne, nos... Pontosan az történne, amit Anton mond. Minden sokkal rosszabb lenne annál, mint amilyen most. Pedig a papírhalmokat látva nehéz elképzelni, hogy lehetne még ennél is katasztrofálisabb a helyzet.
- Hát azt látom - arra nem is reagál, hogy alapvetően a pontosság mennyire fontos és ő ezt mennyire tartja. A mappák csapódására kissé összerezzen, nincs az ő pici lelke ahhoz szokva, hogy csak így dobálózzanak. Mégis, mire felocsúdik a döbbenetből, érkezik a következő, mikor is Anton finoman szólva sem tapintatosan az intim szférájába tolakodik. Gerda szemei elkerekednek és első ijedtében csak automatikusan hátrál, mert ugye mégis csak az igazgatójával beszél, nem közölheti vele, hogy húzzon arrébb. Bár, ami azt illeti... Nem, viccelek, egy büntetőmunka bőven elég neki, a Várffy-Zoller Róbert nevezetű koloncról a nyakában meg már nem is beszélve.
- Bármit, csak kérem lépjen ki a magánszférámból - kelletlenül szűri fogai között a szavakat, miközben igyekszik koncentrálni, hogy szívverését ismét normalizálja és a diónyi nagyságúra szűkült gyomrát lenyugtassa. Igen, abból a pirinyó szervből simán el fog indulni az epe, ha ez így megy tovább. - Őszinte leszek, teljes mértékben hidegen hagynak az iskolatársaim. Szeretném letudni a büntetőmunkát és hazamenni, ez a mára kitűzött célom - mivel Anton láthatóan nem szívbajos, így a nő sem érzi úgy, hogy sztaniolba kéne csomagolnia, amit gondol. Persze most nem volt tiszteletlen, csupán a maga tárgyilagos módján közölte a valót: szabadulni akar és, ha ehhez egész nap iratokat kell rendeznie, ám legyen. Amúgy meg, ezután a kezdés után bizonyára remek lesz az együtt töltött hosszú órák armadája, lévén épp most kapcsol cintányéros majom üzemmódba, hogy ki tudja zárni az őt körülvevő ingereket. Merlin, gyere le!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Furcsa, hogyan változhat meg az ember gondolkodásmódja egy hónap alatt. Látott ilyen csodákat megfordulni itt, az ELMÉ-ben. Csak ő éppenséggel nem tartozott ezek közé. Minden nap újra és újra megküzdött a démonaival, amik akkor sem akarták elengedni, amikor a legnagyobb szüksége volt rá. A gondolatai folyton gyötörték, és az sem segített rajta, hogy nincs vele senki, aki legalább egy kicsit is megértené min megy keresztül. Aztán jött a levél Thomastól. Az első látogatás, és most ez. Tudta, hogy valaki támogatja a harcaiban, amiket vív, és ez sokkal nagyobb erőt adott neki, mint bármi amivel a terapeutái próbálkoztak.
- Ne sajnáld, nincs mit. Nem a te hibád - jelentette ki Zsombor, bár továbbra sem nézett barátjára. Azon agyalt, vajon megossza-e vele a gondolatait. Elmesélje-e, mi okozta a kiakadását, hogy honnan épült fel olyanná amilyen most. Elmondaná neki azokat az estéket, amikor nem mert elaludni, nehogy elveszítse magát, viszont olyan nehéz lett volna mindezt rázúdítani.
Talán kicsit túl sokáig húzta a gondolkodást, mert Thomas újabb kérdést tett fel a számára. Dehát nem lehet ezért a fiút hibáztatni. Ők másképp mérik az időt...
- Csonka Zsombor személyesen - nézett újra barátjára, és halványan el is mosolyodott. Szándékosan nem mondta hozzá azt a másik nevet, amit régen a sajátjaként viselt. Azt le kell zárnia, méghozzá minél gyorsabban. - Igazából elég nehéz megmondani. Most, hogy lebomlottak a falak, az emlékek is össze-vissza vannak. Olyan dolgokat látok álmomban, amiket nem én csináltam, és mégis tudom, hogy igaziak. Egyik este például azt álmodtam, hogy a folyosón sétálunk. Mi ketten. Beszélgetünk, és azt mondom neked, hogy ne szólíts Zsombornak, mert úgy a testvéremet hívják. Annyira tiszta az egész, hogy tudom, ez nem álom volt. Igazam van? - kérdezett rá azért Zsombor, mert ugyan a pszichiáter is azt mondta, igaza van, de azért nehéz eldönteni már mi igaz, és mi nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Cseppet sem lepődik meg a férfi magabiztosságán, ajkára gúnyos mosoly ível, ahogy gondolatai szavakká formálódnak. - Hát persze, el is felejtettem, hogy a nagy Várffy-Zoller Róbert nem ért a mugli technológiához. Igazán kár - ahogy befejezi, enyhén csücsörre állnak ajkai, elvégre pusztán azért, mert Robi nem hisz valamiben, még nem jelenti azt, hogy nincs. Annyira önelégült, hogy az nem igaz, de majd megtanulja, hogy nem eszik olyan forrón azt a kását.
- Még átgondolom - szemtelenül megvonja vállát, miközben karjait keresztbe fonja maga előtt. Őt inkább a személyes megbízatás érdekli, semmint valami unalmas büntetőmunka. Pontosan jól tudja, hogy Robi ennél tud többet is nyújtani, csak elhúzza az orra előtt a mézes madzagot. - Tulajdonképpen mindig van választásom - kivételesen a hangjában sem gúny, sem szarkazmus nincs, egyszerűen az elmúlt évek szenvedése után rájött, hogy mindig van választása. Ezt persze Boldizsár mellett nem tudta, vagy csak nem hitte, de mióta szabadult a béklyótól, nem kérdőjelezi meg többé, hogy léphet-e, avagy sem. Ezt persze Robi nem értheti, de nem is kell neki.
A kérdésre elsőre csak egy homlokráncolással felel, majd bólint egyet, mintegy jelezvén, hogy összeszedi a gondolatait. Sok mindenért lehet utálni. - Igazából elviselhetetlennek tartalak. Akárhol is vagy, nem tudod megállni, hogy ne vond magadra mások figyelmét, kérkedsz, önimádó és beképzelt vagy. Nem tagadom, hogy vannak olyan dolgok, amiben megérdemelten vagy elismert, de túlontúl nagyra vagy magaddal, ami az emberek többségéből antipátiát vált ki. Nagyjából ez a helyzet velem is - meglepően nyugodtan és kedvesen beszél, mert bár tudja, hogy az iskola igazgató-helyettesével áll szemben, ha egyszer kérdez, akkor arra illik is válaszolni. Talán rosszul teszi, hogy mindezt elmondja neki, de ha egyszer így van, akkor felesleges szépítenie. Arról már lecsúszott, hogy némi mézzel-mázzal levegye a lábáról Robit, az önérzete pedig nem is engedné, hogy azt hazudja, nincs semmi oka az ellenszenvének. Hát, ennyit erről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bonnie egészen elveszett a látókörömből, kicsit rémülten is vettem tudomásul, hogy se a vörös hajat, se a kék felsőt, amiben van nem szúrtam ki sehol. Kicsit nyugtalanul sóhajtottam így, aztán elvonták a figyelmem. Előbb a lány ténye. Ismerek másokat is, persze majdnem mindenki nagyobb is nálam, de ő még hozzájuk képest is elég magas volt, meg az a fura, járhatatlan cipője is megvolt, amilyet kaptam Bonbontól anno. A DÖK-ös rendezvényt inkább mezítláb fejeztem be. Féltettem az életem egy kicsit.
- Én...úgy értem ez eléggé... varázslatos... - próbáltam kijavítani magam, de azért mondani is valamit, végül csak magamhoz szorítottam zavartan a dobozt. Éreztem a kellemetlen bizsergést az arcomban, tudtam, hogy ki is ült a helyzet kezelése az arcomra. De az a bizonyos tévé csak felszegésre biztatta a fejem. Érdekes volt, olyan színes, látványos és új. Szívesen megnéztem volna, hogy is tud működni, de csak csendesen figyeltem a kisebb ijedtségem ellenére is. A lány keze a vállamon elsőre fel sem tűnt.
- Nem, soha. Nekünk nem volt ilyen... meg sok dolog. Nagyon kicsi helyről jövök - határoltam be olyan semlegesen, ahogy kényszeresen húztam a hajam az arcom köré. Nem voltam annyira kirívó, inkább csak kicsit deformáltnak mondanának, mégis mindig azt éreztem a kicsit hegyesebb fül, az arcom,a  hajam színe vagy éppen a szemem csak rossz értelemben kelti fel a figyelmet. Kérdéseket hoz, amire nem akarok és néha nem is lehetne felelnem.
- A meséket én is, bár könyvekből ismerem. Meg párszor láttam, ahogy előadják rendezvényeken - mosolyodtam el, mert kedves emlékek. Nem mondanám nagy színházinak, mert kevés ember és nem is rendes színészek, de tényleg jó volt. - Pandora a nevem - mondtam ki, miközben Bonnie felénk intve mutatott fel cipőket én meg nagyon furcsán nézhettem rá, mert lemondóan letette mindkettőt és tovább keresett.