30. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: « 1 2 ... 5 6 [7] 8 9 ... 17 ... 34 35 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 2. 11:36 | Link

Keiko

*Izé emlegetésére két lány azonnal eltűnik, csak az ablakpárkányon ülő lány nem menekül annak hallatán, hogy egy egér lehet a teremben, hamarosan viszont sikítva esik le a párkányról. Legalább Izé megkerült, így másra már aligha hozza rá a frászt a mai nap folyamán. Először is az egeret szedi össze, aki annyira ijedt, hogy cincogni is elfelejt, sőt a vacsorája sem érdekli, még mindig vacog szegényke, hiába simogatja meg. A következő mozdulata viszont már az, hogy felsegíti a lányt, és segítene a lehullott dolgait is felszedni, de ha nem hagyják, hát nem erőlteti. Inkább nekitámaszkodik az ablakpárkánynak, amiről az imént leesett a lány és igyekszik megnyugtatni reszkető kis kedvencét, meg bocsánatot kérni az okozott riadalomért. *
- Elhiszem én. Meglepett. *bólogat vigyorogva. Egész meggyőző a lány mondata, bár tudja azt is, hogy Izé az a fajta állat, aki ha hirtelen bukkan fel valahol, ráhozza a frászt akárkire, attól függetlenül, hogy fél-e az illető az egerektől vagy sem. A kérdésre megvonja a vállát és elvigyorodik, ismét megsimogatva a szürke szőrcsomó hátát.*
- Mert mindig kéznél van... na meg néha láb alatt. Pont olyan, mint a kedvenc filmemben, A galád családban... Addam family. Szóval ott van Izé... aki amúgy egy önálló életet élő kézfej és már családtag. Izé meg pont olyan. Igaz, hogy a húgom nem mindig rajong érte, a macskája meg folyton levadászná szegényt, de azért már családtag. *válaszolja, ha már kérdezték, majd amint a lány közelebb hajol, neki úgy tűnik, hogy megsimogatná, így közelebb tartja ő is a szőrcsomót a tenyerén. *
- Simogasd meg nyugodtan, ha szeretnéd. Nem harap, amennyiben az ember nem fogja meg a farkát. Egyedül arra allergiás, de nagyon, mert támadásnak veszi.*közli a szükséges információkat. Izé is rácincog erre az egészre, mintha igazat adna neki, és engedi megsimogatni magát. Lassan kezd megnyugodni, már nem vacog annyira és nekiáll egy kukoricaszemet megrágcsálni.*
- Örvendek, Keiko. Megkérdezhetem honnan érkeztél? *kérdezi, ha már illedelmesen letudták a bemutatkozást. Ő még csak épp, hogy megjött az iskolába, és eddig egyetlen embert van szerencséje ismerni, őt is régebbről, hát nem árt barátságosnak lenni másokkal és beszerezni néhány új ismerőst, miért ne kezdené el itt és most, ha már van rá lehetőség. *
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. szeptember 2. 15:48 | Link

Axel

Épp nagyban rajzolok, mikor valami hozzá ér a lábamhoz. Aztán mikor megnézem mi az, egy kis egeret látok, mitől igencsak megijedek, és a földön kötök ki. Még a fejem is beverem, így az is fáj, de ezzel nem igazán foglalkozom. Szegény kis egér talán jobban meg is ijedt,mint én, ezt remegéséből tudom levenni, ami csak nem akar szűnni. Én alapjában véve nem félek az egerektől, de ez most kicsit váratlanul ért.Bár így utólag belegondolva számíthattam volna rá, hisz bárhol felbukkanhat, és végül az a bárhol, az én lábam lett.
- Én azt a filmet nem ismerem. Sok mugli filmet, meg mesét láttam már, de ez kimaradt. Viszont ha majd hazalátogatok, akkor majd megnézem. Lehet, ha lesz időm rá. - Felelem, és elvigyorodom. - Van húgod? De jó neked. És mennyi idő alatt szokott hozzá, hogy egy ilyen kis szőrgombóc is a "család tagja"? - Kérdem, mosolyogva, közben az egérre mutatok. Aztán még szeretném simogatni Izét,de nincs elég bátorságom, hogy remegés nélkül megközelítsem, remeg egy kicsit a kezem, de aztán mikor Axel mondja, hogy nyugodtan megsimogathatom, felbátorodom és a mutatóujjammal enyhén megsimogatom a fejét. Lassan kezd megnyugoni, és ez jó jel. Szerintem. Bár nem nagyon értek az ilyen kis rágcsálókhoz.
- Üdv. Japánból jöttem, még az tanév kezdetekor. És te honnan jöttél? Ugye még csak most érkeztél? És melyik házba tartozol, ha szabad kérdeznem? - Csak úgy zúdítom a srácra a sok kérdést, talán alig győz rá válaszolni, így többet nem is kérdezek, csak figyelmesen hallgatom a válaszát, közben visszaülök a párkányra, ölembe veszem a rajzfüzetem, s a ceruzát a kezembe veszem. D nem kezdek el rajzolni, csak úgy tartom. kezemben, és játszom vele, miközben hallgatom Axel válaszait.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 2. 20:30 | Link

Keiko

*Hosszúnak mondható bújócska után végre megkerül Izé, és bár ennek a jelenetnek sikítástól és eséstől mentes, kevésbé látványos forgatókönyvet is el tudott volna képzelni, így is tud örülni annak, hogy a pöttöm kis kedvence már a tenyerében van. Legalább biztonságban van, mert az a gond, hogy mivel közönséges házi egér és első ránézésre semmi különleges nincs benne, gondolkodás nélkül lecsaphatná bárki, gondolván, hogy betévedt, gazdátlan rágcsáló, netán megehette volna már egy macska, vagy kígyó, vagy valami más kedvenc. Inkább bele sem gondol, milyen veszélyek fenyegethetik itt is Izét, talán tényleg jobb lesz, ha az egere megszokja a ketrecét, vagy ha azt nem, hát legalább a zsebét és nem kószál el életveszélyes kalandokba bonyolódva. Szerencsére most semmi ilyesmi nem történt, megkerült épségben. Ha már a nevére vonatkozóan kérdeztek, akkor elmondja, hogy az Addams család tagja a szőrmók druszája, és megvonja a vállát arra a talánra. Nem fogja erőltetni, hogy márpedig meg kell nézni, mert annyira jó, attól, hogy ő szereti, más még élhet nélküle. Ha már a húgáról kérdeznek, arra nem csak bólint, de válaszol is, közben Izét simogatva éppen.*
- Van, Harriet, meg egy kisöcsém is, Knut, csak ő még mostanában kezdte felfogni, hogy Izét nem kell megnyúzni, sem befalni. Egy hónapja múlt egy éves végül is, szóval tőle próbálom távol tartani, amennyire lehet. A többiek egészen hamar megszokták, elég volt hozzá két hónap, ha jól számolom, hogy Harriet ne visítson tőle és meg merje simogatni, és még Simon, a macskája is megszokta mostanra, hogy nem Izé a vacsora. *válaszolja. Miközben beszél, ahogy Knutról esik szó, látszik az arcán, hogy imádja a kisöccsét. Az Izével való megbarátkozás kapcsán elgondolkodik nagyon, miközben az időt próbálja körülbelül felszámolni, majd engedi megsimogatni a szőrmókot, közelebb is tartva a lányhoz és hozzáfűzve néhány létfontosságú információt ahhoz, hogy semmiféle baj ne származzon ebből. Izé közben elkezdett megnyugodni és nekilát a vacsorájának is, a simogatásra csak a bajszát mozgatja meg. Olyasféle dolog ez nála, mint kutyánál a farokcsóválás.*
- Értem. Én... hát én ma délben jöttem, az az igazság, szóval nagyon új vagyok. Rellonos vagyok és Svédországból jöttem, Stockholmból. Te melyik házban vagy? Ühm, amúgy ha...  te viszonylag rég itt vagy. Nem ismersz véletlenül egy Runa Blackwood nevű lányt?*kérdezi végül, ha már válaszolt, megvakarva közben a tarkóját. Próba szerencse, elvégre úgy tudja, hogy az egykori szomszédja is itt tanul éppen, legalábbis a legutóbbi levelében olyasmit mondott, hogy itt akar tanulni, minél messzebb az apjától. *
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. szeptember 2. 21:04 | Link

Axel

A sikítással egybekötött esésem után, amit az a kis szőrmók okozott, csak a jelenlétével, egy jó pár percbe beletelik, míg lenyugszom, véglegesen. Persze nem okolhatom semmivel azt az ártatlan kis egeret, hisz ő nem tehet semmiről, egyszerűen csak váratlanul ért a jelenléte. Szegény jobban megijedhetett mint én, és sokkal tovább tart neki lenyugodnia, megnyugodnia, mint nekem. Persze mások, vagyis szerintem itt sokan, ebben a kastélyban csak a háziállatuk eledeleként tekintenének Izére, de én nem. És nem csak azért,mert nekem nincs semmilyen háziállatom. Na jó, egyrészt ezért is, de a másik oka az az, hogy ő is egy elő lény, és én nem tudnék bántani, vagy bármi rosszat tenni egy érző, elő lénnyel. Mégha az az imént a frászt is hozta rám.
Aztán szó esik a családjáról, pontosabban a tesóiról. Hangján érződik, és az arcán is látszik, hogy szereti őket. Remélem majd én is igen tiszta szeretettel tudok majd az én kistesómrá is gondolni, vagy beszélni róla.
- De jó, nekem nincs tesóm. Vagyis még egyenlőre nincs, de pár hónapon belül már lesz. - mondom, s közben mosolyra húzódik a szám. Ismét csak arra gondolok, hogy vajon milyen lesz a kistesóm, de most az a kérdés is megfogan a fejemben, most először, hogy vajon mennyire fogom szeretni őt. Aztán mikor még szeretném simogatni az egereket, először félénken nyúlok felé, de végül felbátorodom, e egy nagy mosollyal az arcomon érek hozzá Izéhez.
- Rellon? - kérdezek vissza kicsit lepődötten. Ha tippelnem kellett volna bármelyik másik.házat mondtam volna, csak a rellont nem. Nem tudom, első ránézésre nem tűnik rellonosnak, de ki tudja, lehet hogy ez csak egy álca, amivel elrejti valódi énjét. - Én levitás vagyok, de még csak ugye elsős, bár remélem nem sokáig. - Felelem egy halvány mosolyt erőltetve az arcomra, de közben még mindig azon gondolkodom, hogy hogyan lehet ő rellonos. De a következő kérdése rögtön kiverte a fejemből azt, amin gondolkodom, és átveszi a helyet. - Hogy Runát? I-igen, ismerem. Háztársak, és évfolyamtársak is vágunk egyben. És nem mellesleg még barátok is vagyunk. - Felelem kicsit megszeppenve a kérdéstől, mert igazából még nem tudtam teljesen feldolgozni, hogy ő esetleg, nem is, biztosan ismeri Runát. - Honnan ismered? - kérdem végül, kíváncsi tekintetemmel hol Axel arcát figyelve, hol az egeret nézve a srác tenyerében.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 2. 21:48 | Link

Keiko

*Izének több időbe telik felfogni, hogy nem fenyegeti semmiféle veszély már, noha meg kell hagyni, egérnek rendkívül okos egyed. Keiko hamarabb megnyugodott, úgy tűnik, tényleg csak az váltotta ki belőle ezt a reakciót, hogy váratlanul érte Izé megjelenése, és erről Exel végképp meggyőződhet akkor, amikor a lány még meg is simogatja a tenyerében ücsörgő egeret. Izé mindezt már elégedetten rágcsálva nyugtázza bajszát mozgatva meg. A szó közben a családjára terelődik, hát elmondja, hogy két testvére is van, és bizony nagyon szereti őket, bár Harriettel ez kissé bonyolultabb, most kezdtek lecsengeni a nagy vitáik olyan abszurd kérdések köré építve, mint a ki a jobb, vagy kit szeretnek a szüleik jobban, noha tudják, hogy ez egyszerűen butaság, már csak azért is, mert teljesen másak. Eszébe jutottak hirtelen mindketten, és az is, hogy a héten jó lesz majd írni egy levelet haza, de azért figyel a lányra és elmosolyodik azon, amit hall.*
- Gratulálok. Egy ilyen kis testvérrel érdekes az élet. Nálunk Knut érkezése teljesen felfordított mindent, de hiányozna, ha nem lenne. *vigyorog a végére. Az öccse kis örökmozgó és ha nem lenne, ki kellene találni, mert biztos unatkoznának nélküle. Engedi közben, hogy Keiko simogassa Izét és ha már kérdezték, akkor nincs amiért ne mondja el, hogy melyik házba került, ez a reakció viszont őt is meglepi most. Kissé meg is rázza a fejét értetlenkedve, mielőtt megszólalna.*
- Valami baj van vele? Igazából fogalmam sincs, mi alapján osztanak hová, csak mondták, hogy oda jutottam be. *vonja meg a vállát végül. Igazából neki mindegy, melyik házba osztották, a lényeg, hogy itt van és tanulhat tovább, a többi aztán kialakul. Bólogat hümmögve a Levitára, majd ismét csak meglepődik. A lány mintha megszeppent volna tőle, hogy Runa után érdeklődik. Fura, ezek szerint egy szóval sem említette Runa őt, bár az is igaz, hogy pár hónapja nem igazán írt levelet a lánynak, sem ő neki, de nem ezen fog most gondolkodni, majd megkérdezi. Jelenleg inkább válaszol elvigyorodva végre. *
- Az jó. Amúgy még otthonról. Amikor még élt az édesanyja, egy utcában laktunk, bár a zenesuliban barátkoztunk össze... mármint... hegedülök, ő meg... biztos tudod, hogy zongorázik és csellózik. Fényképlány igazi zseni, főleg, hogy képes megjegyezni a kottákat első látásra... hozzá képest nekem kínszenvedés ez a része. Te amúgy játszol valamin? Vagy hogy állsz a zenével egyáltalán?*kérdezi. Talán azért annyi rellonos van benne, hogy megvannak a maga hátsó szándékai, érdektelen kapcsolatokat nem igazán tart fenn, de még fogalma sincs, Keikoval mi a helyzet, nem dőlt el semmi még. *
Utoljára módosította:Axel S. Sjölander, 2013. szeptember 2. 21:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. szeptember 3. 16:29 | Link

Axel

A kis szőrmók, ki az Izé névre hallgat, ami amúgy nekem kicsit furcsa, de mindegy, eléggé megrémít, mire én a földön kötök ki. Mindketten megijedtünk szerintem, legalábbis a kis egér remegéséből csak ezt tudom leszűrni. Végül aztán egy kis idő elteltével valamelyest sikerül lenyuhodnunk, és az egérnek még az étvágya is megjön. Aztán beszél ő is a családjáról, majd én is elmondom néki az tesóm érkezését. Nem is értem, hogy miért mondtam ezt el neki, mert ilyenekről nem igazán szoktam idegenekkel beszélni,akiket még csak most ismertem meg egy pár perce. De úgy látszik változom, ez ellen nm tehetek semmit,de nem is akarok. Mióta bekerültem a suliba, és itt lakom a kastélyban, egyre jobban megnyílok mások előtt, már nem is szorongok az idegenek előtt. Itt nagyszerű emberekkel találkozom nap mint nap, akik képesek voltak valamelyest megváltoztatni engem, és ennek örülök. De még mennyire hogy örülök.
- Köszi. Csak az idegenek baj, hogy amíg ide járok, addig nagyon ritkán tudom majd csak látni a kistesóm, pedig én legszívesebben minden nap vele lennék majd. De ezt a sulit meg nem szeretném itt hagyni. - válaszolok, s arcomra egy halvány, kicsit szomorkás mosoly ül ki. Aztán mikor megsimogatom először félénken Izét, egy nagyobb mosoly, ami már szinte vigyor látszódik az arcomon.
- Mi? Nincs semmi baj azzal, hogy te rellonos vagy, csak egy kicsit meglepett, mert én nem hittem volna rólad első benyomás alapján,meg amúgy én szinte mindig meg tudom állapítani az új ismerőseim melyik házba tartoznak, de ezt most valahogy nem tudtam eldönteni. De rellonosnak nem mondtalak volna. - Felelem és elmosolyodom. Tényleg nem hittem volna, hogy rellonos, és igazából nem nagyon értem hogy miért épp abba a házba osztották be, de mindegy, nem minden rellonos olyan rossz, ezt már megtapasztaltam. Amikor Runáról kérdez kicsit meglepődök, de aztán ad egy érthető választ, hogy honnan is ismeri, és így már minden világossá válik.
- Értem. Fényképlány? Ja, gondolom amiatt hívod így, mert képes megjegyezni a kottákat. Szerintem.Ide így van? - kérdezek rá, mert nm biztos, hog úgy van, és csak tévesen vontam le a következtetést, és egy oltári na hülyeséget mondtam. Na az kicsit ciki lenne. - Igen, játszom gitáron, zongorán, és ég kicsit furulyázni is tudok. A Bagolykő előtt zenesuliba jártam én is. - adok választ kérdésére, egy mosoly kíséretében. Aztán szemem a kis egérre téved, aki.még mindig nagyban falatozik Axel tenyeréből, majd leteszem a ceruzát, ami egész végig a kezemben volt, és kíváncsi tekintetem a srácra helyezem.
- Megfoghatom Izét? Úgy értem, hogy a kezemben tarthatom egy kicsit? - nézek Axel szemébe,a lehető legbájosabb mosolyomat villantva ki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 3. 21:17 | Link

Keiko

*Az első nagy riadalom után végül beszélgetni kezd a lánnyal, mert nem árt, ha vannak ismerősei, előre sosem lehet tudni, hogy végül ki lesz hasznára egy kicsit is a céljai elérésében. Keiko elég közvetlennek tűnik számára úgy egyébként, nem mintha ez zavarná, csak észrevételez és válaszol, hozzáfűz, lehetőleg úgy, hogy azért ne vágja el a beszélgetés fonalát egyelőre.*
- Majd csak megtalálod a legjobb megoldást. *válaszolja pár pillanatnyi hallgatás és fontolgatás után, mert erre most egyebet nem tud mit mondani úgy igazán. Knut neki is hiányzik, meg Harriet is, de azért vannak saját célja és fontossági sorrendje, máskülönben nem lenne itt. A Rellonhoz kapcsolódó reakció a következő pillanatban meglepi, így rákérdez, hogy tudja, mégis mi a helyzet. A kapott válaszra végül színpadiasan húzza végig kézfejét a homlokán, képzeletbeli izzadtságcseppeket törölve le és megkönnyebbült vigyort varázsol az arcára.*
- Huh, na akkor megnyugodtam. Már azt hittem, a Rellonnal legalább lepra jár ajándékba vagy valami hasonló.*jegyzi meg még mindig vigyorogva, az ilyen megjegyzéseiért legfeljebb behúz majd egyszer valaki egyet, de kétli, hogy Keiko e téren úttörőnek számítana ebben a pillanatban, főleg, hogy nem is a Levitára tett megjegyzést. Szerencsére egyébként is hamar Runára terelődik a szó, és ha már a becenévre kérdeznek rá, bólogat beleegyezően.*
- Igen, Fényképlány... mondjuk harapni szokott érte, de így vagyunk kvittek. Hosszú történet ez a része. Különben meg hát igen, a kották miatt is... de főleg azért, mert fotografikus memóriája van és mindent megjegyez, amire egyszer ránéz. *igazítja ki a választ, a kották miatt azért hamarabb adott volna más nevet Runának, ezt azzal érdemelte ki, hogy olyan nagyon különleges kis emlékezőtehetség, az agya gyakorlatilag lefényképez mindent, amit csak lát és a legelképesztőbb, legapróbb részletekre is emlékszik, de erről nem igazán akar hosszasan beszélni, még mielőtt belemennének abba a hosszú történetbe, szerencsére a beszélgetés fonala hamar a zene irányába terelődik, és elismerően hümmög az elhangzó listára.*
- Ennyi hangszeren játszani igazán szép dolog. Én csak hegedülök.*válaszolja, ha már hangszerekről van szó. Öt éves kora óta játszik, imádja a hegedűket, különösen a sajátját, ugyanis tavalyelőtt kapott egy azóta Hieronymusnak keresztelt Amati-t ajándékba, ezt azonban soha nem hangoztatja. Abba is marad hirtelen ez a szál, ismét Izé kerül a középpontba, hát a kérésre bólint és óvatosan benyúlva az egér alá átrakja a lány tenyerébe.*
- Kicsit csiklandozhat, ha megmozdul, de ne ijedj meg, nem karmolászik. Ügyes vagy, Izé... nem kell félni. Ügyes kisegér vagy. *beszél a végén az egérhez is és ujja hegyével ismét megsimogatja, amit cincogva fogad a kis szőrmók. Nem fél különösebben másoktól, amíg nem akarják odacsapni. *
Utoljára módosította:Axel S. Sjölander, 2013. szeptember 4. 17:11 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. szeptember 4. 20:58 | Link



Azok után, hogy az egere csaknem a szívbajt hozta rám, szóba elegyedek ezzel a sráccal, ki az Axel névre hallgat. Mondjuk lehet hallgatna másra is, csaj azt nem tudom, hogy mire. Mert csak úgy nem kerdezhetem el becézgetni, mert az nem biztos, hogy jól sülne el, és csak az én káromra válna. Meg amúgy is csak most találkoztam vele először, így annyira nem is ismerem, hogy ki tudjak neki találni valami jobbik találó becenevet. És az ilyenekben mégcsak nem is vagyok jó, sőt, egyszerűen szörnyű lenne, ha én elkezdenék beceneveket gyártani az embereknek. Na de mindegy, ezen inkább majd máskor töröm a fejem, most először is össze kéne barátkoznom vele.
- Hát, igen, de addig még van egy kis időm. - Felelem, majd egy halvány mosoly ül ki az arcomra. Igaz, hogy még meg sem született a húgom, vagy épp az öcsém - ezt még nem lehet tudni - de nekem már azon kattog az agyam, hogy vajon milyen lesz majd vele az élet. Hát az biztos, hogy anyu keveset fog majd aludni, mert elvileg a csecsemők állandóan sírnak, és felkelnek az éjszaka közepén. Vagy abból is kiindulhatok, hogy én elvileg, anyám szerint milyen voltam, és mivel rokonok leszünk, talán benne is meglesz ez a hajlam, hogy öt percenként felkelti az ősöket. Hát ki tudja, ez majd akkor kiderül.
- Mit? Nem lepra nem, legalábbis én nem tudok róla. De ki tudja... - válaszolok, és az utolsó Mondatomnál rákacsintok a srácra, majd elnevetem magam. Lepra. Áá,nincs ott ilyen, mert ha mégis lenne, akkor talán fele ennyire rellonos deme lenne. Bár ki tudja, talán annyira ellenállók,hogy még a lepra sem veszélyes rájuk nézve.
Aztán mikor Runára, essz ő becenevére terelődik a szó figyelemmel hallgatom végig amit mond. Valami rémlik, hogy Ruu mondott valami ilyesmit, hogy neki fotografikus a memóriája, de már nem igazán emlékszem, hogy pontosan hogyan is mondta. Nekem a hosszútávú memóriám szinte egyenlő a nullával, csak.nagyon kevés dologra emlékszem tisztán, és világosan, de azok is olyanok, hogy azok mély nyomot hagytak a szívemben. És mikor Axel a magyarázat végére ér, egy halk "hm"-vel adom tudtára, hogy eljutott az agyamig amit mond, és meg is értettem, de erről többet nem tudnék mit beszélni.
- Hát igen, már egész kiskorom óta közeli kapcsolatban állok a zenével nagyapám révén, aki zenész volt. De valahogy nem tudnám elképzelni az életem a zene nélkül. - Felelem, majd elmosolyodom, és magam elé bambulva emlékszem vissza azokra a napokra, mikor első alkalmakkor a kezemben tartottam azt a furulyát, ami talán fele akkora volt mint én.
Aztán a téma a kis egérre terelődik át, pontosabban én kérem meg Axelt, hogy hadd fogják meg a kezemben Izét. Ő természetesen oda is adja, és ahogy mondta, valóban csiklandozza egy kicsit a tenyerem, de egész elviselhető, és még mosolyra is derít, vagyis a szám majdnem szó szerint a fülemig ér. Kicsit közelebb viszem a kezem az arcomhoz, hogy jobban szemügyre vegyem a kis állatot, majd gyengéden megsimogatom.
- Szija. Hát de aranyos vagy! Igen te. - mondom a Izének, egy nagy mosollyal az arcomon, és ha most bejönne valaki, akkor lehet, hogy hülyének nézne emiatt, de ez izgat most a legkevésbé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 4. 21:43 | Link

Keiko

*Hümmög az idő említésére, nem tudja, mikor fog megszületni Keiko testvére, sőt nem igazán tud semmit sem róla, csak a saját tapasztalatai vannak az öccsével,azonban biztosra veszi, hogy az soha nem fog azonos lenni a lány majdani tapasztalataival, kár is őket feszegetni. Inkább Izét simogatja, hogy megnyugodjon végre szegény kis egere, közben meg már rá is térnek a Rellonra. Furcsa neki ez a nagy megdöbbenés, de amilyen szókimondó, rákérdez, hogy mi is az oka.*
- Hát csak úgy tűnt, mintha olyan ijesztő lenne már maga a név is. *jegyzi meg végül a válasz hallatán, valahogy az a gyanúja, hogy talán kötődhet valamiféle sztereotípia, ha más nem is a Rellon nevéhez, ami alapján gyorsan beskatulyázzák az oda járó diákokat egy nem éppen előnyös kategóriába. Hirtelen nagyon határozott arckifejezést vág, eldöntötte, hogy ki fogja deríteni, mi is vannak ennek az egésznek a hátterében, de nem itt és most. Pillanatokon belül visszaölti iménti barátságos arckifejezését és ismét Keikora figyel, és ha már kérdezték, elmondja, honnan is származik Runa általa használt beceneve. A zene már sokkal jobb témának bizonyul, látszani kezd rajta, hogy mennyire megszállottja, csak úgy süt az arcáról, amint szóba kerül a téma, és különösen a hegedű.*
- Azt meg tudom érteni. Mármint... én négy voltam, amikor először elkezdtem érdeklődni a hegedűk iránt, hat éves koromra kiharcoltam, hogy tanulhassak hegedülni, és azóta gyakorlatilag le se teszem. Na jó... most muszáj volt, mert Izé elkóborolt, de amúgy imádok hegedülni. *mondja fülig érő vigyorral, amiből az látszik, hogy tényleg oda meg vissza van a hangszeréért, vagyis pontosabban a hangszereiért, mert mostanra már két hegedűje is van, egy akusztikus meg egy igazi Amati. Csak az állítja meg hirtelen, hogy ne folytassa és véletlenül se térjen rá arra, hogy Kennedy micsoda zseni és ő a példaképe, hogy Keiko Izé iránt kezd érdeklődni újra. Átteszi a lány tenyerébe az egeret, majd vigyorogva nézi, ahogy mond neki, Izé meg cincog, és közben azért megjegyzi magának, hogy Keikot jó lesz számon tartani, ha már zenész és annyi hangszeren játszik.*
- Van egy darab fölösleges papírod? Azt nagyon szereti... *jegyzi meg hirtelen elnézve az egeret Keiko tenyerén. Látszik, hogy azért nem olyan magabiztos, mint amikor az ő tenyerében van, de jól érzi magát ott is. A felsője zsebébe csúsztatja a tenyeréből a magokat, majd kérdőn néz a lányra, hátha akad egy kis fölösleges papír Izének. *
Utoljára módosította:Axel S. Sjölander, 2013. szeptember 4. 21:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. szeptember 12. 18:10 | Link

Axel - zárás

Ha végre megszületik majd a kistesóm az maga lesz a csoda. Minden mozdulata, nevetése már csak az, hogy élni fog örömmel tölt el. Bár igazság szerint nem igazán tudom, hogy egy kistesóval miként kéne bánni, mit lehetne vele játszani meg egyéb dolgok. Bár tudom, hogy az első néhány évében nem lehetek sokat majd vele, mindent meg fogok tenni annak az érdekében, hogy rendes gyerekkora legyen, és amiben csak tudok,segítek majd anyuéknak, bár így távolról nem hiszem, hogy nagyon sokat tudok majd tenni. Ezt a témát lezárva szó kerül a Rellonról, és persze a döbbentségem is szóba kerül.
- Nem, nem ijesztő. Vagyis elvileg vannak olyan rellonosok akik tényleg nem éppenséggel nevezhetők kedvesnek meg barátságosnak, de szerencsére én még olyannal nem igazán találkoztam. És őszintén szólva nem is szeretnék. - Mondom ki végezetül, ég mosoly kíséretében, és én erről többet nem is szándékozom beszélni, kivéve, ha kérdez. A szó hamar Runára terelődik, és meg is tudom, hogy Axel miként szokta szólítani. Ebből már le tudom szűrni, hogy már tényleg nagyon rég ismerik egymást, és ettől az arcom mosolyra húzódik, mert legalább ő nem úgy jött ide, hogy egy tök ismeretlen közegbe dobták be, hanem van valaki, akit már ismer, aki tudna neki segíteni eligazodni itt az elején. Nekem,és gondolom még sok más diáknak nm volt senkije itt akihez fordulhatott volna, de végül is itt hamar, könnyen lehet barátokat szerezni, így ha jobban belegondolunk senki sem egy elveszett bárány talán csak az első pár napon. A zene már sokkal jobban érdekel, jobb témának tűnik, hisz az szinte az életem, bár talán ez kicsit túlzás. Axel mondókájából csak azt lehet leszűrni, hogy teljesen odavan a hegedűért, efelől kétségem nincs. Ha hasonlítunk valamennyire akkor talán még nevet is adott a hegedűjének. Legalábbis em adtam a sajátomnak. Mármint a gitáromnak, mert nekem hegedűm nincs, és nem is tudok rajta játszani. Az én Pikku-m az egyetlen hangszerem, és úgy vigyázok rá mint a szemem fényére, igen közel áll a szívemhez. Tudom, ez most így elsőre egész hülyén hangzik, de ez van, szerintem nem én vagyok az egyedüli aki így érez. Után egy hirtelen ötlettől vezérelve megkértem hogy hadd fogjam meg egy kicsit Izét. Elég fura érzés, hogy itt van a kezemben, de hozzá lehet szokni. Kicsit megszeppenek, mikor azt kérdezi Axel, hogy van-e fölösleges papírom, majd a szemem a ki egérre, aztán a rajzfüzetemre téved. Nem szívesen csonkítom meg a füzeteimet, de talán most az egyszer kivételt tudok tenni, így óvatosan visszahelyezem Axel tenyerébe Izét,majd a füzet felé nyúlok.
- Papír? Igen van. - mondom, és egy kis habozás után, egy mély lélegzetvétel kíséretében kitépek egy nagyobbacska darabot majd a srácnak nyújtom. Megsimogom Izé buksiját, majd kinézek az ablakon, és látom, hogy a Nap már jócskán eltűnt, magyarán szólva teljesen sötét van kinn. Az időt nem tudom, de tuti eltelt már annyi, hogy a takarodó már elkezdődjön, így leugrom a párkányról, majd cuccaimat összeszedve Axel felé fordulok.
- Asszem én most megyek, mert szerintem már takarodó idő van. És ha rám hallgatsz jobban teszed, ha te is elmész a hálókörletedbe, ha nem akarsz már az első.napodon büntetést kapni, mert tilosban jársz, és elkap egy prefi. - mondom, és egy bájos mosoly ül ki az arcomra. - Akkor minden jót a továbbiakban, szia. - köszönök el, és az apró, de viszonylag gyors léptékkel megyek ki a társalgóból, és meg sem állok,egészen a Levita házig.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 23. 18:58 | Link

Keiko

*Úgy érzi, muszáj rákérdeznie, mi ez a nagy megdöbbenés annak hallatán, hogy rellonos. Első pillanatra tényleg úgy tűnik, mintha minimum azt közölte volna, hogy valamilyen halálos kórt terjeszt éppen. A kapott válasz különösebben nem elégíti ki hirtelen született kíváncsiságát, de inkább nem firtatja tovább. Eddigi tapasztalatai alapján mindig vannak minden közösségben olyan emberek, akik nem túl barátságosak meg kedvesek, esetleg kifejezetten agresszíven viselkednek. A zeneakadémiának is megvoltak a maga mumusai, de fura az a gondolat, hogy ez házhoz kötődne bármilyen szinten is. Hamar Runára terelődik a szó, majd a zenéről és a hegedűig is eljutnak. Elég ránézni, amikor arról a hangszerről beszél, nem lehet nem látni, mennyire rajong érte. Közben szép lassan Izé is megnyugszik a tenyerében, már nem reszket, mint valami nyírfalevél, sőt még akkor is meglehetősen nyugodtan cincog és barátságosan mozgatja a bajszát, amikor átteszi a lány tenyerébe. Így elnézve a kis szőrmókot, gondolta megmutatja Keikonak, mire képes a papírért. Meg is kérdezi, nincs-e egy fölösleges darabka éppen kézügyben, de ama mély lélegzetvétel hallatán inkább lemondana róla máris.*
- Hagyd inkább, ha nincs kézügyben... csak gondoltam megmutatom, mire képes Izé egy darabért. Van egyébként a szobámban neki sajátja félretéve. Egyszer már megrágcsálta a húgom rajzlapjait, így azóta van neki külön erre a célra egy adag... mert nem esszük meg azt, ami a másé, ugye, te rosszcsont? *a végére megint az egérhez fordul és ujja hegyét nekiérinti az egér orrának, mire Izé még élénkebben kezdi mozgatni a bajszát. Újra átveszi egérkéjét és ha már Keiko papírt keres neki, most látni lehet, hogy még annak hallatán is, hogy valahol kinyílt egy füzet, hörcsög módjára megemelkedik és körbeszaglászik. Reménykedik, hogy kap egy kis cellulózt. A nagyobbacska darab paprra ő is néz egy nagyot, majd leteszi a párkányra és rátenyerelve sarkát mutató- és hüvelykujja közé fogva letépi, a többit meg éppen használatban nem léőv ujjaival szorítva a tenyeréhez visszanyújtja a lánynak.*
- Köszönöm, ennyi elég is lesz. Szereti, de nem ehet sokat. Az állatdoki szerint nagy mennyiségben nem tesz jót neki, mert nehezen emészti. Na... mit kaptál Keikotól, Izé? Ide nézz... *az egér orra elé tartja a papírfecnit, és tessék nézni, a szőrmók képes két lábra állni és a lehető legjobban kinyújtózni, hogy elérje a papírt. Nem kínozza azért sokáig, mindjárt odaadja, és Izé meg elégedetten rágja be az egészet egy pillanat alatt.*
- Jah, hogy van ilyen? Jó tudni. Ez esetben tényleg jó lesz, ha megyek. Örülök, hogy találkoztunk. Szia. *köszön el a takarodó említését követően, Nem különösebben szeretne büntetésekkel kezdeni, ha nem muszáj, így Izével a tenyerében elindul ő is vissza a Rellon berkeibe. *
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 28. 21:45 | Link

Lénácska


Az utóbbi időben egy kicsit megváltozott a közérzetem. Na jó, igazán az egész világ megfordult velem. Derűsebbek voltak a mindennapjaim, ismét rajzolni kezdtem, többet látogattam meg a hárfát a kalickában de a legtöbb időt mégiscsak egy bizonyos illetőnek a szobájában a töltöttem, akinek már a gondolatára is elmosolyodtam. Most is onnan jövök, szinte az egész napot ott töltöttem és nem is szándékozok máshol lenni az este további részében, de megbeszéltem Zorával egy találkozót. A húgom mindennél fontosabb volt számomra, és mivel az utóbbi időben nem sokat jártam a sárgák háza táján, így őt is elkerültem. Amikor pedig arra voltam, vagy őt keresem kitérő válaszokat kaptam. Elgondolkodtatott a tény, hogy a saját boldogságomon túl nem láttam, hogy mások is vannak a földön, főleg Zora. De az ilyen gondolatokat elűztem, helyette inkább nadrágot húztam, belebújtam egy kényelmes csizmába, felvettem egy pulcsit és már rohantam is, mert szokás szerint késésben voltam, de valamiért sehogy nem akaródzott kimozdulni a kellemes szobából a hideg folyosóra. Szerencsére nem kellett messzire mennem, így hamarabb ott voltam, mint terveztem. Oké a társalgó talán egy kicsit klisésre sikeredett, de nem csak társalogni akartam az ikertestvéremmel, hanem csak látni, puszta tekintettel beszélni meg az érzéseinket és nem kimondani. Hiányzott. Az utóbbi időben egyre kevesebb időnk maradt egymásra, és mardosta a lelkemet a egy sajgó felismerés. Hiszen anyánk pont erről beszélt, amikor kiskorunkban nem akartuk elengedni egymás kezét és mindenáron egy ágyban akartunk aludni. Egyszer, valamikor már nem fogjuk látni egymást minden nap, sőt, nem is lesz rá igényünk, mert lesznek más fontosabb dolgok is. A szavak visszhangzottak a fejemben, miközben letelepedtem a kandalló  előtti szőnyegre és gyorsan megigazítottam a kócos hajamat, majd a tűz felé nyújtottam a kezeimet melegedés céljából. Az ajtót tíz másodpercenként ellenőriztem, mert a tudatalattim megakarta cáfolni azt, amit anyukámtól hallottam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. november 6. 14:07 | Link

Lea


Bár tudtam, hogy késésben vagyok, nem zavartattam magamat, ráérősen sétáltam végig a kastély folyosóin egészen a nyugati szárnyig. Arcomon egy holvány mosoly ült, ahogy gondolataimba mélyedve hagytam, hogy a lábaim vigyenek előre, és annak ellenére, hogy tisztában voltam vele, Zoé már jó 10-15 perce várhat rám a megbeszélt helyen, meg sem fordult fejemben, hogy esetleg kapkodjam magamat egy kicsit.
Az elmúlt hetekben megváltozott körülöttem a világ, egyes dolgokkal kapcsolatban vele változott a felfogásom is. Sokkal kevesebbet aggódtam, mint korábban - kivétel a kviddicsezés előtt, akkor még mindig görcsbe szorult a gyomrom -, nem gondoltam úgy, hogy feltétlenül minden szabadidőmet a folyosókon való cirkálással kell eltöltenem, és talán még kiegyensúlyozottabbá is váltam. Tudtam, hogy minek, azaz inkább kinek volt betudható a pozitív változás, de én magam sem akartam elfogadni, hogy ennyi csalódás után is ilyen szintű változást hozhat az életembe egy másik ember. Pedig megtette. A megbeszéltek szerint lassan haladtunk előre, hiszen mindkettőnknek volt múltja, amit nem lehet csak egyik pillanatról a másikra elfelejteni, de hát ráértünk. Abszolút nem siettünk sehová. Eddig minden kapcsolatomat elkapkodtam, és meg is lett az eredményük. Most nem akartam megint úgy végezni, ahogyan neki sem hiányzott még egy csalódás.
Jelen pillanatban az egyetlen egy problémának életemben a Zoéval való kapcsolatunk számított. Nem tudom, hogy mikor kezdtük el egymást ennyire hanyagolni, de az elmúlt hetekben, hónapokban a futó találkozásoknál többre nem futotta közöttünk. Neki is meg volt az élete, ahogyan nekem is. Hiába gondoltuk úgy gyerekkorunkban, hogy mi mindig elválaszthatatlanok leszünk, felnőttünk, és már nem vagyunk teljesen összekötve. Elég nagy baj. Hiányzott a társasága, és, hogy kikérjem a tanácsait - volt jó néhány dolog, amivel kapcsolatban kíváncsi lettem volna a véleményére -, és úgy alapból, hiányzott. Nem tudtam róla szinte semmit; hogy mit csinál, kivel, mikor hol van. Abban biztos voltam, hogy nincs semmi nagy, életet megváltoztató gondja, de a kis dolgok hiányoztak. Hanyagoltuk egymást, és ez így nem volt jó.
Lassan érkezek el az ajtóhoz, nyomom le a kilincset könyökömmel, és lépek be a társasági helyiségbe. Két kezem foglalt, mindkettőben egy-egy teásbögre van, amiket a konyháról hozok magunknak. Egy világos farmert viselek egy kötött, hosszított pulcsival, lábamon pedig egy fekete bakanccsal. Pálcámat a szobában hagytam, ahogy minden más szükségtelen dolgot is. Hajam egy laza kontyban van a fejem tetején, arcomon pedig egy cseppnyi smink sem található meg. Gyorsan feltérképezem a helyet, és a kandalló előtti szőnyeg felé sétálok, majd nővéremnek nyújtom a még mindig gőzölgő italt. Az iskolában nincs túl meleg, a tea pedig pont hasznunkra válhat.
- Bocs a késésért - mosolygok rá, ahogy lekuporodok mellé a szőnyegre, hátamat pedig az egyik kanapénak döntöm. Van megbeszélnivalónk, tudom, arról viszont fogalmam sincs, hogy hol kezdhetnénk. Remélem, hogy neki van ötlete.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 6. 18:31 | Link

Lénácska


Amint megnyílt az ajtó, rögtön odafordítottam a fejemet és azonnal hatalmas mosoly  jelent meg az arcomon, hogy láttam Zorát bejönni rajta. A világ ismét kerek lett, ahogy számomra, ahogy saját magamat is felfedeztem benne. Persze, máshogyan öltözött mint én, ahogy végignéztem magamon, megjegyeztem, hogy nekem biztosan nem állna ilyen jól. Vigyorogva figyeltem ahogy leül mellém. Szavak nélküli kommunikáció volt, éreztem, hogy a lelkem feltöltődik, azt is elbírtam volna viselni, ha szó nélkül ülünk egymás mellett egy ideig, majd mint aki jól végezte dolgát, továbbáll. De szerettem volna beszélni vele, több dolog miatt is. Ott volt rögtön a pletyka, ami még az én fülemet is megütötte, meg a nagy tervem, amit neki is prezentálni szeretnék, hiszen ő is benne van, sőt, ő az egyik főszereplője, mint ahogy általában a mindennapjaimnak is, akkor is, ha csak keveset látom.
Mikor azonban a hallgatás kezd kényelmetlenné válni, mert a kíváncsiság csak úgy mardos belülről, rögtön a közepébe vágok.
  - Azt hallottam, hogy egy fiúval vacsoráztál, az étteremben. Igaz vagy Hamis?
A tűzbe bámulok de néha lopva, vigyorogva rápillantok, hogy figyelhessem a reakcióját. Bár nem hallgatok a pletykákra, az utóbbi időben meg aztán pláne nem, de ez azért megütötte a fülemet. Két lány beszélgette az üzletben, miközben csokoládékat válogattak. Nem szoktam hallgatózni, de Zora nevét akkor is meghallanám, ha csak hang nélkül tátogná valaki.
  - Mond azt, hogy nem tanár...és hogy nem akarsz hozzámenni.
Bár a kérdést csak viccnek szánom, azért egy kis komolyság mégis van mögötte. Azt igazság az, hogy féltem őt, jobban féltem, mint saját magamat. Ha pedig valaki bántani meri, az biztos, hogy velem gyűlik meg a baja és én elég rázós helyzet vagyok. Mindezt persze nem ecsetelem a ikertestvéremnek, hiszen tudja jól, na meg nem akarok szentbeszéded tartani, az a fontos, hogy boldog legyen és ez minden egyéb dolog felett áll.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. november 6. 20:29 | Link

Lea


Alig foglalok helyet mellette a földön, máris érzem, ahogy a lelkem feltöltődik, és igyekszik kihasználni az elmúlt időszakban hanyagolt iker-időt. A mosolyom kiszélesedik, ahogy ránézek, nem is tudom, mikor volt utoljára alkalom, hogy csak így, kettesben egyáltalán leültünk. Mostanában mindketten rohantunk mindenhova, és nem volt elég az idő, amit egy légtérben töltöttünk ahhoz, hogy minőségi testvéri időtöltésnek nevezhessük. De most más, már abból érzem, ahogy rápillantok, és saját mosolyom pontos mását látom az arcán. Fel sem tűnt, hogy ennyire hiányzott - nem maga Zoé, hanem az egy helyiségben töltött idő. Nővéremmel nagyon is tisztában voltam, hogy hiányzik, bár igyekeztem nem mutatni, és hagyni, hogy élje az életét, ahogyan én is éltem a sajátomat.
Az egész kandalló előtti földön ülős történet gyerekkorunkra emlékeztet, amikor még Benji és Luca is kicsik voltak, mi pedig ültünk otthon a padlón, fésültük egymás haját, és közben hallgattuk anya intelmeit, hogy mennyire nem tesz jót, ha a földön ülünk, mi pedig igyekeztük megmagyarázni, hogy az a kandallóból kiáramló meleg miatt egyáltalán nem hideg - természetesen teljesen sikertelenül. Akkor még mind együtt voltunk, teljes volt az idill, és bár később, ahogyan mi elkezdtük az iskolát, egyre kevesebb lett az ilyen alkalom, még mindig tudunk egymásra számítani.
- Technikailag csak tea volt, de igaz - bólintok egy kissé talán szégyenlős mosollyal. Régen éreztem így valaki iránt, és ezt most tényleg akartam, hogy sikerüljön, és ne legyen olyan vége, mint az eddigi kapcsolataimnak. Nem tudom, hogy Zoé merre hallotta a dolgot, vagy, hogy tudja-e, hogy ki volt a vacsorapartnerem, de ebben az iskolában már semmin sem lepődök meg, mindenki tud mindenről.
- Ennyire rutintalannak nézel? Tanárral nem vacsoráznék nyilvános helyen - válaszolom egy vigyorral és egy fejcsóválással. Ha valamit megtanultam az évek során, az az, hogy tanerővel nem a legjobb olyan helyen mutatkozni, ahol mások is láthatnak - legalábbis, ha nem akarjuk, hogy kiderüljön a dolog, márpedig biztos, hogy nem akarnám. Elég sikertelen kapcsolatom volt már a tanárokkal, nem szeretném gyarapítani a számot, főleg nem úgy, hogy a fél világ tudjon róla.
- Viszont úgy hallottam, hogy te a nyomdokaimba léptél - pillantok rá félig kérdőn. Nem hiszek általában a pletykáknak, de erre felfigyeltem. Először hallani sem akartam a fülemnek, hiszen rengetegszer hallottam Zoét, ahogy felhívja a figyelmemet a dolog buktatóira, és így hihetetlen volt kissé számomra, hogy most ő csinálná ugyanezt. Belegondolva örülnék neki, ha végre túltenné magát az öcsénkkel azonos nevű gyereken, de hát ott sem tudom, hogy pontosan mi történt, és nem akarom, hogy még egyszer megbántsák. Ha őt bántják, engem is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 19. 07:20 | Link

Léna


Nem voltunk túl sokáig csöndben, sejtettem, hogy előbb vagy utóbb kezdetét veszi a faggatózás. Mindketten hallottunk szóbeszédeke, lévén, hogy nyitva tartjuk a fülünket de pletyka egészen addig az is marad, ameddig bizonyítást nem nyer. Sejtem, hogy vajon mi állhat a dolgok mögött, ennyi év után letudom szűrni, mi az ami jellemző a húgomra és mi az, amit még csak megfontolnom sem szabad. Bár Zora gyakran okoz meglepetéseket, de azért még így sem tud számomra annyira kiszámíthatatlan lenni, mint mondjuk a barátainak.
  - Ohh, a bamba vigyor. Ez annyira jellemző rád.
Többször láttam már ilyet az arcán és ez csak egyet jelenthet, mégpedig azt, hogy beigazolódtak a megérzéseim, a húgocskám szerelmes, vagy legalábbis kezd az lenni. Örülök neki, hogy boldog, de azért mégiscsak féltem egy kicsit, lévén, hogy hányszor törték már össze szívét vagy hagyták cserben. Legszívesebben az összes ilyen delikvenst kicsináltam volna, de sajnos vagy épp szerencsére nem volt rá lehetőségem. A visszavágás ugyanakkor, amit a fejemre olvas roppantmód találó és mindent elárul, tehát ő is tudja. Szerettem volna, ha tőlem tudja meg és nem a festményektől, vagy bárki mástól, mert azért van mit hozzáfűznöm a dologhoz, révén, hogy elvileg tanulnom kellett volna az ő hibáiból, mégsem tettem. Szeretnék neki hirtelen mindent elmondani, mindent amit érzek és amit tapasztalok, de egyszerre nem tudok megszólalni, inkább csak elmosolyodom, megrázom a fejemet és a tüzet kezdem bámulni.
  - Ez más. Tudom róla, hogy biztos pont. Nem kockáztatnék, ha úgy érezném, hogy nem jön össze, tanultam a hibáidból.
Mondhatnám, hogy a szívnek nem lehet parancsolni, de nagyon nagy klisé lenne. Inkább összeszedem a gondolataimat, hogy észérvekkel győzhessem őt meg arról, amiről nyilvánvaló, hogy nem fogom tudni.
  - Neki van esze és belátása is, nem olyan mint Kőszegi és pláne nem olyan, mint a kedves exférjed. Egyelőre nem akarok hozzámenni, csak megakarom ismerni. Ráadásul ő azon kevesek egyike, akit nem tudok bántani és ezt nagy kincsnek gondolom.
Őszintén beszélek, bár a szavak elég nehezen akarnak kibukni a számon. Megfontolom a mondandómat, bár lehet, hogy nem kellene felsorakoztatnom a hibáit. Nem szép dolog más rossz tapasztalataival dobálózni, így gyorsan témát is váltok.
  - És mond csak, hogy sikerült az a tea? Gondolom finom volt.
Kaján vigyor kúszik az arcomra, rám nem jellemző módon. Kíváncsi vagyok, mindenre és bármire, amit csak mond az új lovaggal kapcsolatban.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ashley Valerie Stanwood
INAKTÍV


Nagykislány
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 1736
Írta: 2013. december 25. 22:30 | Link

[Szív Király]

//Előzmények: Karácsonyi bál - Nagyterem//

Besétál szépen Kornéllal, miközben újra, és újra elmondja magában, amiket a fiú mondott neki, nehogy elfelejtse, elvégre válaszolnia kell még. Leteszi az asztalra a tálat, majd körülnéz - itt is nagyon szép a díszítés. Sokkal jobban érzi magát, most, hogy nincs körülötte akkora tömeg, és Kornél is az este eleje óta feszült volt, talán zavarta a nagy tömeg... akik jól megbámulták őket, ahogy kisétáltak a teremből. Néhányan, jól látta, még össze is súgtak, és megborzong a gondolatra, mit fog ezért még hallgatni.
Itt sem lehetnek teljesen magukban, hiszen rengeteg a portré, de talán kicsit könnyebb lesz a fiúnak, hogy ne legyen annyira ideges. Megvárja, hová ül le Kornél, és kivételesen egy távolabbi ülőalkalmatosságot választ magának, majd sóhajtva leül ő is megigazgatva a ruhát, keresztbe veti a lábait, és mielőtt még a tenyerébe temetné az arcát, a fiúra néz nagy komolyan.
-Kérek... két percet.-
Bólint is, hogy tudatosítsa, majd a tenyereibe temeti az arcát, vigyázva a sminkre meg a hajra meg mindenre, és behunyt szemei mögött gondolkozik kicsit, ahogy könyökei a térdén pihennek. Úgy érzi, egy egész éjszaka is kevés lenne a számára, hogy rendesen tudjon válaszolni a fiú szavaira, de ennyit igazán nem várathatja... miért nem érthet egy kicsit jobban ezekhez a dolgokhoz?! Ismét sóhajt egyet, gondterhelten pillant fel, eszébe sem jut, hogy nem kellene annyira akarnia felnőni, elvégre Kornél mellett - még ha nem is járnak együtt - egyre inkább ez történik vele, például, amikor a fiú ilyen bonyolult dolgokkal trenírozza.
-Azt mondtad, hogy vigyázol rám, és ha bajban vagyok, akkor kiáltsak neked, és megvédesz mindentől. Ez igazán szuper.-
Kezd bele, teljesen tényszerűen sorolva el a dolgokat, ahogy elveszi a kezeit az arca elől, és hátradőlve felnéz Kornélra... hihetetlen, hogy még így, ültében is magasabb nála ilyen sokkal.
-Nem tudom elképzelni, mennyire nehéz lehet neked a társaságomban lenni. Sajnálom, hogy ennyi galibát okoztam, és hidd el nekem, ha mondom - én örülnék neki a legjobban, ha érettebb lennék, mert akkor...-
~Mert akkor nem kezelnél gyerekként, akkor nem lennél ilyen közel és mégis ilyen távol, akkor máshogy szerethetnél, akár mi is az a máshogy, akkor...~
-Szinte mindenki kisgyerekként kezel ebben a kastélyban, még inkább, mint amennyire vagyok, Anya miatt, és azért is, mert tényleg fiatalabb vagyok. Akár mennyit is tanulok, akár mennyi könyvet olvasok el, egyszerűen vannak dolgok, amikkel nem tudok lépést tartani, és ez...-
Felpattan, lerúgja a cipőket, és megkönnyebbülve, harisnyában indul el. Soha, soha nem volt még ennyire közvetlen, és nyílt Kornéllal, soha nem engedett még magának meg ennyi mindent a fiú társaságában, ennyit láttatni önmagából, mert mindig félt, hogy elveszíti, na de örökké nem foghatja vissza magát. Odasétál a kandallóhoz, a párkányról pedig leveszi az egyik rellonos sárkányos szobrot, és szórakozottan forgatni kezdi a kezei között, miközben próbálja megfogalmazni, mit is mondjon még, és próbál lehiggadni is.
-Sosem veszem üres fecsegésnek, amit mondasz. Néha megrémítesz, akkor is, amikor talán nem akarod... miért nem elég az, ha én jó vagyok?-
Kérdezi őszinte értetlenséggel, még mindig inkább a tüzet bámulva, de elhalkulva inkább, nem akar a fiúra nézni, nem akarja látni, ha még idegesebbé vált a szavaitól.
-Én csak annyit akartam mondani, hogy a barátom vagy. És a barátokra az ember mindig számíthat.-
Mondja ki végre azt, ahonnan az egész beszélgetésük indult. Szereti Kornélt, talán nem úgy, ahogy azt a fiú szeretné, de mindenkit, mindenkit megillet ez a feltétel nélküli szeretet, amire olyan kevesen képesek... nos, a nagykislány képes rá, és őt tiszteli meg ezzel.

Utoljára módosította:Ashley Valerie Stanwood, 2013. december 25. 22:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. december 26. 20:55 | Link

Ashley

Úgy dönt gyorsabban végeznek ha a kislány módszere szerint zárják le ezt a ma estét. Mielőtt elhagyják a nagytermet felkapja a fa alól az ajándékot, amit elvileg a Ashnek ott kellett volna kinyitja, de így is jó. Nem kötekedik, megy utána, bár kicsit furcsállja a választást. Nem sok kedve van csevegni, pedig amiket mondott nyilván le akarja reagálni. Már most fintor kúszik az arcára. Mindig is utálta az ilyesfajta beszélgetéseket, mert könnyeket szültek, amiket ő nem akart látni. Azt hitte, hogy ezen az estén megfogja úszni de a dolgot, de túl korán ivott a medve bőrére. Amint megérkeznek a társalgóba, lerakja a dobozt az asztalra, majd a kandallónak dől ezzel is jelezve, hogy nem akar sokáig maradni. Alig várja, hogy levehesse magáról a nyakkendőt meg az öltönyt, nem neki való ez a bálozgatás, bár kétségtelen, hogy nem érezte magát annyira rosszul mint azt először gondolta.
Rezzenéstelen arccal hallgatja végig Ashley mondandóját, majd mikor végez néhány percig csöndben marad, bámul rá a kislányra összevont szemöldökkel. Nem akarja megbántani, még most sem. Pedig mennyivel könnyebb dolga lenne! De nem akarja a törött szív darabjait szedegetni, ahogy a sírást sem akarja látni, nem neki való.
 - Akkor is hasonlóképp viselkednék veled, ha idősebb lennél. Sőt, lehet, hogy kihasználnám a rajongásodat, utána pedig hoppon hagynálak, mert én ilyen vagyok. Összepréseli a száját és azt vizsgálja, hogy a szavainak milyen eredménye lesz. Komolyan gondolta amit mondott bár lehet, hogy jobban át kellett volna gondolnia és nem csak úgy odamondani, de most már mindegy.
 - Hidd el nekem nem az vagyok akit te keresel és ennek semmi köze ahhoz, hogy te mennyire vagy fiatal, egyszerűen csak...nem én vagyok a herceged.
Elhúzza a száját, nem akar grimaszolni, visszafogja magát mert felesleges nagyobb károkat tenni annál, mint amekkorát feltétlenül szükséges. Beleharap az alsó ajkába, a szemei még mindig a kislányon.
 - Azért nem elég, mert te túl jó vagy és apró. Továbbra is számíthatsz rám, de nem úgy, ahogy szeretnéd. Sajnálom.
Lehajol a kislányhoz, nyom az homlokára egy puszit, miközben elveszi az asztalról a csomagot.
 - Boldog Karácsonyt.
Ha Ashley kinyitja a csinos csomagot, amit természetesen nem ő készített, akkor egy hógömböt fog benne találni, ami éppen olyan zenét játszik, mint amilyen kedve van a kislánynak a körhinta pedig köre-körbe jár benne.
 - A legjobb lesz ha megyek. Menj te is pihenni. Jó éjt és köszönöm, hogy a partnerem voltál az este.
Rákacsint, majd sarkon fordul és meg sem állva megy a rellon felé. Bármit, csak végre levehesse ezt a vackot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2014. január 27. 23:14 | Link

Szofi




*A mai napom az iskolában szerencsére hamar véget ért és még tanulni sem kell másnapra, így rengeteg szabadidőm maradt. Úgyhogy mára beszerveztem magamnak egy magányos, lazuló napot. Nem vagyok valami nagy társasági lény, mivel feszélyezve érzem magam sok ember között, de mégis ritkán jut ilyenre időm. Utolsó órám után nem a hálószobámba veszem az irányt, hanem lekanyarodok a Nyugati szárnyhoz és feltűnés nélkül lépek be a könyvtár ajtaján. Nem keresgélek sokat, hiszen tudom, hogy mit szeretnék elvinni onnan. Sokat hallottam már arról a költőről, ami felkeltette az érdeklődésemet. Ami a legjobban kíváncsivá tett, hogy valószínűleg művei többségét súlyos alkoholizmussal küszködve írta, de mégis zseniálisnak mondják. Őt tartják a detektívregények feltalálójának. Sok remek műve született, de csak negyven évet élt, halála pedig rejtélyes. Az egész élete kíváncsivá tesz. Edgar Allan Poe, a szerencsejátékos, pénzszóró, nagyszerű költő. Nehéz megtalálnom a könyvét, mivel, amit én keresek nem éppen egy vastag regény, hanem csak maximum száz oldalas versek és novellák gyűjteménye. Írt egy regényt is, de mivel tudom, hogy nem lesz sok időm olvasni ezen a napon kívül, nem akarok egy hosszabb olvasmányba belekezdeni. Végül tíz perc keresés után bukkanok rá. Gyorsan elintézem a kivételét, majd elindulok megkeresni a megfelelő helyet pihenésemnek. Az első emeletről felfelé indulok el, mert már ismerem annyira a kastélyt, hogy minél feljebb megyek annál érdekesebb és kényelmesebb helyekre bukkanok, egyszerűen ilyen a szerkezete. A Társalgóban lyukadok ki. Ezt tudtam, hogy itt van, hiszen sok program szokott itt lenni, bár még nem voltam benne. A terem kellemesnek tűnt eltekintve a kicsit levitás beütésétől. Több fotel is helyet kapott az asztalok körül, amin rágcsálnivalók voltak. A terem mérete miatt jó sokan elférnének benne, biztosan ezért szoktak itt tartani programokat. Becsukom a hátam mögött lévő ajtót, majd a kandalló közelében lévő egyik fotelt célzom meg. A falakon lévő festmények kíváncsian követik mozdulatomat, közben pedig sugdolóznak. Nem nagyon méltatom őket figyelemre, inkább elfoglalom a helyemet a kanapén. Hasra fekszek és az állam alá egy párnát tuszkolok, hogy kényelmesen tudjak olvasni. A könyvet magam elé teszem, neki támasztva a fotel karfájának. Nem az elején nyitom ki, hanem az utolsó lapnál, hogy el tudjam olvasni a tartalomjegyzéket. Hallásra csak pár cím ismerős, de még egyiket sem olvastam, úgyhogy a leghíresebb verséhez lapozok először. Vastag betűkkel díszeleg a cím: A holló. Szép hosszú vers, jó pár versszakkal. Lassan olvasni kezdem, de úgy, hogy értelmezni is tudjam. Ijesztő aura lengi be az egész verset, magával ragadja az olvasót. Hamar eszmélek, hogy máris az utolsó versszak következik:

S szárnyán többé toll se lendül, és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt Pallaszáról el nem űzi tél, se nyár!
Szörnyü szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló
Míg a lámpa sávja omló fényén roppant árnya száll,
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
            Fel nem röppen - soha már!


Amikor véget ér, magamba merülve gondolkozok a költemény lényegén.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szofi Wilkinson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 87
Írta: 2014. január 28. 17:56 | Link

Min Woo


Az óráim után a szobámba szaladva ürességet találok. Senki, és semmi nincs, ott. Pedig ma pont nem akartam egyedül lenni, de ismeretlenek társaságára nem igazán van szükségem. Nem vagyok nagyon ismerkedős hangulatomban. Meg hát amúgy sem szoktam én még teljesen hozzá ehhez, hogy mindenkivel nekem kell kapcsolatba lépni. Otthon sohasem kellett új barátokat keresnem. Mindig mindenki olyan közvetlen volt velem, mintha ismernénk egymást, akkor is, ha még sohasem találkoztunk.
A vizsgák nem igazán érdekelnek, de azért természetesen nem szeretnék megbukni, úgyhogy a nem olyan vastag önismeret könyvet, egy tollat, és egy füzetet a kezembe véve elindulok az iskolában. Csak tengtem lengtem mikor hirtelen azt a feliratot olvastam az ajtón, hogy Társalgó. De ha vannak bent, majd lerendezem őket egy köszönéssel, és félre húzódok, valahova a sarokba. Benyitva, szerencsémre csak egy fiú volt bent, a kandalló mellett.
- Szia!- löktem oda a szót, és igazából mit sem törődve vele leültem az egyik sarokba, egy az asztalról elvett tál ropival. Lábaimat törökülésbe vágva kinyitottam a könyvet, pár ropit pedig a számba csaptam.  A lapokon úgy rágtam át magam, mint egy egér a kartondobozokon. Minden részhez vázlatot írva haladtam. Egyre jobban belejöttem, és szorgalmasan jegyzettem ki minden fontos dolgot.
A könyvből feltekintve kiráz a hideg. A kandalló viszonylag messze van, és a melege nem igazán ér el engem. Felállok, a könyvvel együtt és a fiún átmászva, csak hogy rám irányuljon, a figyelme a kandalló elé ülök. Hátranézek, és kacéran a fiúra mosolygok. Elkapom a fejem, mielőtt még akár a szemkontaktust is sikerülne felvennie velem, vagy épp nekem vele.
 A kandallóhoz hajolva elönt a melegség. A tűz olyan szépen ég. ~ Mondjuk egy ilyen tökéletes Rellonos közelében minden, és mindenki megszépül. – Gondolom magamban egy sunyi vigyor mellett.
Itt is törökülésbe vágom magam, kinyitom a könyvem, majd a fiúra nézek.  Majd hosszan bámulni kezdem, aztán hirtelen megszólalok.
- Mit olvasol? Izgi? Tanulsz, vagy csak szeretsz olvasni? – teszem fel merő érdeklődéssel kérdéseim sokaságát. A fiút még nem is ismerem, de nem nagyon érdekel egyelőre, a neve. Sem az, hogy Rellonos, vagy Eridonos vagy akármi. Bár mintha kicsit ismerős lenne az arca. Igaz, ismerős bárhonnan lehet. A fiút nagyon nem érdekli, hogy mit csinálok.  Ez elég idegesítő. Nem értem miért nem lehet legalább annyit szólni, hogy hagyjam őt, nem érdeklem. Ha nem szól, akkor azért is addig idegesítem, amíg meg nem mukkan. Nem bírom azokat az embereket, akik ennyire... nem is tudok rájuk szavakat. A fiút tényleg azt sem érdekli, hogy itt idegeskedek mellette. Teljes nyugodtsággal olvas. Gondolkodni kezdek, mit csináljak.
~Lehet, hogy ha megütném, akkor észrevenne. Na, jó, ezt meghagyom végső tervnek. –Gondoltam magamban. Már nem is érdekelt a könyv, inkább csak az, hogy ez a fiú miért nem figyel rám. Miért nem reagál arra, hogy itt mozgok, és idegeskedek mellette. A ropimat a fotelben hagytam, úgyhogy át kell érte másznom. Ahogy felállok a fiú mellé, mögötte gúnyolódok, hátha meglátja az árnyékom maga előtt. De semmi. Már épp léptem volna át őt, amikor hirtelen megbotlottam benne és egyenesen hasra estem, és éppen hogy csak nem vertem be a fejem az asztalba. De annyira nagy szerencsém annyira nem volt, hogy ne rántsam őt is magammal, és persze egyből ráesett a lábamra.
~Szép kis bemutatkozás, mondhatom Szofi. –Gondolom magamban és várom, hogy a fiú felkeljen rólam, mert hát így elég nehéz lesz, akár milyen erősek is a lábaim.

Utoljára módosította:Szofi Wilkinson, 2014. január 28. 19:40 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2014. január 28. 23:54 | Link

Szofi



*Teljesen a versbe merülök el. Valami megfog benne és nem ereszt el. Szemem a műfordító nevét keresi, hiszen neki is nagy szerepe van abban, hogy ez a vers így át tudott jönni. Tóth Árpád. A sok hangutánzó szó még jobban átadja a vers történéseit, koppant, roppant, suhogva. Ilyenkor érezheti azt az ember, mintha Ő is részese lenne a költeménynek, Ő is ott lenne abban a házban, ahol az esemény történik. Furcsa dolog ez, hiszen mikor elképzelem, hogy ott vagyok, én is hallom a reccsenést, koppanást, de még a varjú krákogását is. Nem vagyok süket, csak egy egyszerű ember, ezért jó olvasni. Mikor még a vers elején tartottam, azt hittem gyilkos jár a lakásban, mivel elvileg Poe költeményei olyanok szoktak lenni, de nem. Egy fekete holló látogat el oda, és rázza fel az elbeszélőt. Éppenséggel tud beszélni  bár csak két szót ismételget: soha már, ez mégis borzongással tölt el. A madár nagy eséllyel fájdalmat jelképezi, ami a férfi szívében van Lenórája miatt. Nem derül ki a versből, hogy ki lehet az a lány, de biztosan, hogy meghalt, mivel szívébe gyász költözött, ezt a soha már kifejezés is jól megmutatja.

"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
Szólt a Holló. "Soha már!"


A végére pedig, mint jó történetekhez híven jöhet a csattanó, hogy az ember csak ámuljon és bámuljon. Kiderül, hogy a holló igazából nem is élt, csak egy kitömött állatka volt, tehát a gyász sohasem fog eltűnni az életéből. Edgar Allan Poe az író, de maga a műfordító, Tóth Árpád is zseniális. Pár percig még gondolkozom a versen, de utána lapozok egyet, hiszen több novellája is van, amit szívesen elolvasnék. A leghíresebb történethez érek, A Morgue utcai kettős gyilkosság című elbeszéléshez. Elkezdem olvasni, mivel várom ugyan azt az érzést, amit A holló alatt éreztem, de az első pár oldalában csalódok, hiszen a sakkozás lényegét írja le, amit könnyű szerrel átlapozok. Aztán végre elkezdődik az eseménysors és minden egyre izgalmasabbá válik.
Éppen a szemtanúk vallomásainál tartok, mikor valami erős rúgást érzek a lábamnál. Ijedtemben eldobom a könyvet a kezemből, de nem tudom megakadályozni a zuhanást. Esés közben egy cifra káromkodás hagyja el a számat, de az sem segíti tompítani a könyökömbe nyilalló fájdalmat, amit az esés következményében szereztem. Pár másodpercig csak fekszek, hogy rájöjjek, mi is történt pontosan, de mivel semmi magyarázatot nem találok rá, lassan felülök és körbenézek.*
-    Mi a…?* Elkerekedett szemekkel nézek az éppen háttal fekvő lányra. Fogalmam sincs hogyan került ide, mert mikor bejöttem még biztosan nem volt itt. Bár az most jobban foglalkoztatott, hogy vajon mi a csudát csinálhatott, amivel ebben a pózban kötöttünk ki. Biztos vagyok benne, hogy most nem tud felállni, mivel a lábán fekszem, de ha éppen segítségért ordibál, nem látom, mivel az arca a föld felé van. Úgyhogy lassan odacsúszok a testéhez, de nem engedem, hogy ki tudjon szabadulni, nehogy már elszaladjon, és ne tudjam meg mi is történt itt valójában. Mire el tudom érni a vállát, megfordítom, hogy hason feküdjön tovább, de azonnal visszahuppanok óvatosan a térdeire. A saját térdeimet felhúzom, és a mögül szemlélem őt. Szemébe nézek és egy mosoly keretében megszólalok. Nem tudom megakadályozni a beszólásomat.*
-    Nem gondolod, hogy ez így egy kicsit túl gyors?* Közben alaposabban megszemlélem a lányt. Ismerős az arca, biztosan láttam már valahol, de beszélni még nem beszéltem vele. Mintha alattam járna egy évvel, de ez nem biztos. Körbenézek a szobában, hogy felfedezzem megváltozott-e valami, ami a történtekre utalhatna, de csak egy ropis tál hevert, a mellettünk lévő fotelban. Odahajolok érte és a lány hasára rakom a tányért. Egy marokkal a kezembe veszek, és azt kezdem el rágcsálni.*
-    Kérsz ropit?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szofi Wilkinson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 87
Írta: 2014. január 29. 20:26 | Link

Min Woo



Nem igazán láttam a fiút, de a gyors mozdulataiból kivéve nem igazán üthette be semmijét. Végül is, mondhatjuk, hogy puhára esett, bár a lábam nem a legpuhább dolgok közé sorolható.
Amikor a lábamhoz ült, nem tudtam mire vélni.  Nem tudtam eldönteni, hogy most nevessek rajta vagy dühöngjek egyet.  Aztán végül is úgy gondoltam, ha már az én hibámból estünk le, akkor legalább válaszolok.
- Gyorsnak?  –  Húztam fel a szemöldökömet, egy ártatlan mosollyal, úgy téve mintha nem érteném a kérdését.
Erősen nézem a fiút, és meglepődötten nézek rá, amikor a tál ropit, ami miatt itt heverünk, a hasamra teszi, és enni kezdi. Kérdése után belenyúlok a tálba és a ropik sokaságát a számba tuszkolom. Anyukám mindig azt mondta fekve nem szabad enni, mert megfulladunk, de most megszegem ezt a szabályt.  
- Egyébként, ha már így megismerkedünk, mi a neved? – Teszem fel a kérdést, a ropit leküszködve a torkomon.
Gonosz módon, felkapom a ropit, és a fölöttem lévő asztalra rakom. Megpróbálok felülni, nehogy elérje.  Ha a fiú próbálkozna azzal, hogy mégis elveszi a ropit, majd egy szép határozott mozdulattal hátra löki. A lehetőségekhez mérten persze nem úgy, hogy megüsse magát, csak épp annyira hogy ne érje el a ropit.
Hátranyúlok, egyenesen a ropis tálba, és mivel én megtehetem egy szép, hosszú ropit kihalászok, majd a számba rakom.  Gúnyos vigyorral visszafordulok a fiúhoz, majd hosszan bámulni kezdem. Csak nézem, és nézem hosszú perceken át. Nem tudom, mit nézek rajta annyira. Különleges arca van, nem épp szokványos. Japán, vagy kínai felmenői lehetnek.
- Ja, egyébként, bocsánat hogy ilyen szépen mutatkoztam be. Remélem nem ütötted meg magadat. –Mondtam, mély megbánással, hogy ilyen béna vagyok. De igazából ez nem jellemző rám. Mindig a társaság központja vagyok, de nem így szoktam a középpontba kerülni.
Na de mindegy, ami történt, megtörtént. Nem nagy gond végül is. Főleg hogy egyikünknek sem esett nagyobb baja.  A fiú arcához közel hajolok, majd egy aranyos mosolygással visszafekszek a földre. Nem túl kényelmes ott, de a fiú még mindig fogva tart. Biztosan várja, hogy teljes részletességgel elmeséljem mi is történt. De hát nem figyelt rám, úgyhogy így járt. Nem kellene ennyire belemerülni a könyvbe, hogy ne halljon senkit, és csak a könyvre figyeljen. Máskor majd nyitott füllel olvas.
- Elengednél? Szomjas vagyok, inni szeretnék. Vagy  ha neked ez így kényelmes, nekem az is elég ha csak hozol nekem inni. – Dobom oda  neki a végén egy mosollyal a kérelmeimet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2014. február 2. 15:59 | Link

Szofi



*Fogalmam sincsen, hogyan lehetett ekkora ereje a lánynak, hogy ilyen egyszerűen le tudott lökni az ágyról, de az hogy Ő is éppen borult egy szépet, biztosan valami igazán szerencsétlen szituáció lehetett. Ahogyan felülök a térdére, reménykedek, hogy elkezd nagy erővel bocsánatot kérni, és elmondani, mit csinált, mivel felettébb kíváncsi lettem volna rá. Zavar egy kicsit, hogy nem vettem észre és így nem tudom mi történt az elmúlt…negyed órában. El nem hagyható kérdésemre ügyesen felel, amire egy mosollyal válaszolok. Mikor felfedezem a ropit, azonnal lecsapok rá és egy marékkal a számba tömök. Meglepődve néz rám, vagyis tökéletesen beletrafáltam, hogy azt a rágcsálnivalót Ő rakta a fotelbe. Akkor ott kellett valamit csinálnia. Lassan majd csak összerakom a kirakós darabjait. A hasára tett tálból a lány is kivesz egy maréknyi rágcsát, és mint egy igazi királykisasszony, a szájába nyomja. Felhúzott szemöldökkel nézek rá, de ha éhes, akkor nyugodtan fulladjon meg, egy nem éppen nőies tett közben. Aztán beszélni kezd, de ropik néhánya még a szájában tanyázik. Úgyhogy fókuszálnom kell nagyon, hogy le tudjam olvasni, mit is akart mondani. Mikor befejezi, egy gyors mozdulattal befogom a száját, hogy ne tudjon mást mondani, mert nem szeretnék végig ennyire koncentrálni, hogy megértsem.*
-   Ne beszélj teli szájjal! Min, Minwoo, Páncsi, Péterke…mindig más, hívj ahogyan akarsz. Na és, aki miatt kellemes esésben volt részem, ki vagy?* Elveszem a szája elöl a kezemet és már nyúlok a ropi felé, mikor felkapja a tálat és fölötte levő asztalra rakja, ami hozzám képest túl messze van és nem érem el. Rosszallóan nézek a lányra. Nem elég, hogy lelök még a rágcsálnivalót is elveszi. Áhh, furcsa ez a női logika. Ráadásul nem én vagyok szorult helyzetben szó szerint. El tudom magamat szórakoztatni egy egész napig, úgy, hogy nem engedem el. Lehet, ez lesz a jó megoldás.
Végre valami bocsánatféle bukik ki a szájából, ami megfelelő is lett volna, ha ezelőtt nem foszt meg a ropitól, de így egy csöppnyit sem elég. Nem fogok leszállni róla ilyen hamar, meg kell tanulnia előbb gondolkoznia és csak utána cselekednie. Igazából ez nekem sem megy, emiatt kerülök bajba legtöbbször, de elvileg a lányok többet gondolkodnak, úgyhogy neki mennie kellene. Egy dolgot legalább harmincszor átgondolnak és utána mást is megkérdeznek, hogy biztosan úgy van-e. Furcsa, felettébb furcsa. A „remélem nem ütötted meg magad” résznél a könyökömhöz kapom a kezemet, ami már igazából nem is fáj, csak ha hozzáérek. Szomorúan mutatom felé, hogy Ő is megnézhesse rajta, aprócska piros foltot.*
-    Szerintem eltörött. * Sziszegve fogdosom a könyökömet, mintha tényleg annyira fájna. Közben pedig sóvárogva nézek a ropi felé, hátha észreveszi és visszarakja elérhető helyzetbe. Hirtelen közel hajol hozzám, amitől én egy kicsit eltávolodok. Még mindig bennem van a távolság ösztön, amit éppen az a helyzet nem tesz nyilvánvalóvá, de ezt a lány „érdekében” meg kell tennem. Mikor újra megszólal, tátott szájjal figyelem a mondatokat. Teljesen lesokkol, hogy az alattam lévő lány, aki mozogni is alig képes éppen parancsokat osztogat, annak, akit az előbb szépen lerepített az ágyról, elvette a ropiját és a könyökét is eltörte. Nagyot sóhajtok és végül belátom, hogy ez a lány reménytelen. Semmi tisztelet, jó modor, vagy sajnálat, biztosan Rellonos. Ekkor jut eszembe valami, ami miatt elmosolyodok. Előhúzom a pálcámat és a feje fölött állítom meg*
-    Rendben, mutatok valamit. Figyelj rendesen. Most ide fogok varázsolni neked üdítőt. Akkor kezdem is. Egy, kettő…Aquamenti!* Ennek a varázsigének az a következménye, hogy a pálca végéből víz kezd el folyni. Ha minden igaz, az szépen a lány arcára zuhan, elég kellemetlenül. Pár percig folyatom a vizet, majd abbahagyom és egy mosollyal most én hajolok felé, és kedvesen a szemébe nézek.*
-    Egészségedre!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szofi Wilkinson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 87
Írta: 2014. február 2. 22:58 | Link

Min Woo

Látom, hogy a fiú nem igazán érti, hogy is kerültünk igazából ebbe a helyzetbe. Vagy lehet nem is érdekli, és valami máson gondolkozik.  De hát ez van. Kár, hogy nem látok bele a gondolataiba.
~ De jó lenne. Na, majd egyszer, megtanulok valami gondolatolvasós izékét.
A fiú elég furcsán néz rám, amikor megmutatom neki, eme nőies oldalamat. Na, nem baj, legalább megtudja, milyen vagyok igazából. Olyankor, amikor fölöslegesen próbálkoznék tartani magam, nem bírnám. Mert az eszem, vagy a belsőm, vagy nem is tudom, fölöslegesnek tartja.
Igazán meglepődök, amikor beszédem közepette a fiú, akit valami négy különböző névvel is elláttak, de szólíthatom akár egy ötödik, új néven is, befogja a szám. Ilyenkor, ha jóban lennénk, vagy akár ismernénk egymást, megnyalnám a kezét, csak hogy megtanulja, ne fogja be egy ember száját, mert az illetlenség. Főleg, hogyha azaz illető éppen beszél. De mivel elmondhatom, hogy jó neveltetést kaptam, megpróbálok még ezek után is normálisan válaszolni.
- Akkor, egyelőre Páncsi leszel, mint Pán Péter. – Nyújtom ki rá a nyelvem, egy mosollyal egybekötve. – Amúgy, Szofi vagyok, vagy, ahogy tetszik. Nincs külön becenevem, úgyhogy… - Itt belezavarodok a beszédembe, és inkább be is fejezem.
Látszódik a fiún, azaz Páncsin, hogy nem tetszett neki a mutatványom, amikor elraboltam előle a ropim. De kell neki lefognia engem. Most ez lesz a büntetése. Mondjuk, inkább nekem kellene büntetést kapnom, amiért itt pimaszkodom vele, még az után is, hogy lerántottam őt, miközben igazából, csak annyit tett, hogy nem vett észre. Na, jó, azért ez tényleg nagy bűn volt tőle.
- Hogy nem vettél észre? Vagy csak nem akartál hozzám szólni? Miért?- Szegezem hozzá a kérdéseket.
Amikor a könyökéhez nyúl, az öcsém jut eszembe. Amikor elesik, ő is pontosan így szokott ránézni a bibis kis karjára, lábára, mikor mit üt meg.  – Megint mosolyra fordul a szám, és kibukik belőlem egy kis beszólás.
- Az öcsém is így szokott csinálni. Nyolc éves. –  Hosszú nevetés tör ki belőlem, amit csak nagy küszködéssel sikerült visszafojtanom. – Na, jó mostantól nem piszkállak. Főleg, ha nem adsz rá esélyt.
Látom rajta, ahogy a szemével akarja közelebb húzni a ropis tálat. Remélem erre nem képes, maximum akkor lehet képes, ha reptetni is tudja, különben egyenesen a fejemre fog esni. De ezt inkább nem kockáztatom, úgyhogy visszarakom a ropit a hasamra, hagy egye. Meglepődök, amikor pálcája hirtelen a szemem elé szegeződik.  Hisz épp most adtam vissza a ropiját.
 ~Remélem, nem akar butaságot csinálni, mert nagyon meg fogja bánni. – Gondolom magamban, és csúnyán nézek rá, remélem ok nélkül. Már épp elhittem, hogy valami jót fog cselekedni, amikor hirtelen hatalmas víz adagot kapok a fejemre.
Hah. Szívom be hirtelen a levegőt, haraggal a szememben. Végül is igaza van, innivalót kértem. Próbálom viccnek felfogni az egészet, nem adva meg az örömöt neki, hogy úgy érezze, ezzel felhúzhat.
Egy gyors, erős mozdulattal, kihúzom a lábaim a fiú fogságából, és hátradőltöm őt, úgy, hogy a kezeit lefogom, de csak épp annyira hogy a pálcája még érje az arcát és ő is kapjon egy kis vizet belőle. A két lába közé térdelek, és így már teljes mértékben én uralkodok rajta. Na, most próbáljon valamivel trükközni. Csak próbálja meg.
- Így jobban érzed magad? Így megnyugszol? –Mosolygok rá pimaszul. Úgy érzem, hogy nagy barátság nem fog köztünk kialakulni ezek után. De kitudja. Lehet, emiatt leszünk puszipajtások. Amit igazából erősen kétlek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várnai Zsófia
INAKTÍV


csokihercegnő<3
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 122
Írta: 2014. március 10. 22:41 | Link

Cukorfalat :3
folyt.köv. harsogó portrék folyosója


- Te bolond vagy. - nevetek fel, miközben a mutatott irányba nézek, és kiszúrom a képen a vörös lányt. Nem sértett meg, ahhoz nekem több kéne, na de az, hogy egy portréra mutogat, és mint egy zsánert méregeti... még Ádámtól is soknak tűnik. Belegondolva pedig nem, mégsem sok.
- Már nem azért, de nem vagyok az a kesergős típus, kikérem magamnak! - vonom össze szemöldökömet, igen csúnyán nézve Ádira ez utóbbi megszólalása után. Nem szoktam picsogni, mint a többség, sőt! Én igenis nagyon jó fej vagyok, korántsem hisztis, és nem érzem magam egoistának eme gondolatok hatására. Egyáltalán nem.
- Hát, azért hiányozni fog, hogy nem lesz kivel összekenni a portrékat finom ragaccsal, hogy befogják, vagy megtartsák maguknak a magukét. - ezt most aztán szép magyarul megfogalmaztam, de néha mindenkinek vannak nyelvtani bakijai. Komor arccal nézek rá, majd járatom végig tekintetem a folyosón, egy-egy portrén elidőzve. Most így utólag megnézve is elég nagy kárt tettünk bennük, hála a jó égnek, csak egynéhány ricsajozik, hogy miféle zsiványok vagyunk mi, akik tönkreteszik őket, eme remek tökéletes műveket. Hát nem tudom, olykor elgondolkozok azon, ki volt az a nagyon idióta, aki az iskolába beszélő portrékat tett, ráadásul két ilyen folyosót is kialakított, ahol ezek a nyafkák azt harsognak, és mondanak amit csak akarnak, plusz beszélgetni sem lehet tőlük. Undorító.
- Ne is mondd... valószínűleg nem fogom tudni leakasztani a húgaimat. Ne érts félre, tudod, hogy nagyon szeretem őket, és fontosak, de épp elég az, hogy otthon folyton együtt vagyok velük. Kivéve amikor egyedül vagyok a szobámban, vagy anyának segítek. De a két kis hercegnő igen sok időt el tud venni.. - sóhajtok fáradtan, miközben belegondolok a Várnai ikrek szokásaiba. Jó nővér lévén sokat játszok és foglalkozok velük, ráadásul annyira nem is végtelenül nagy a korkülönbség, mégis olykor úgy érzem, hogy jó lenne egy kis nyugi, hogy ellegyenek ketten is. Ugyanis amikor magukra hagyjuk őket, hogy játsszanak csak, ahogy szeretnének, mindig összevitatkoznak valami butaságon, aztán mehetünk mi rendet tenni közöttük, és megsértődnek, és van, hogy nem órák, hanem napok, akár egy hét elmegy arra, hogy kibékítsük őket -, bár ez eddig kétszer fordult elő összesen.
Hirtelen felindulásból hajolok oda, és puszilom meg a száját, ami elég érdekes reakciót vált ki, egy okéban, és egy felpattanásban. Ezek szerint butaság volt, és helytálló az a kijelentés, hogy bocsánat. Teljesen elpirulok emiatt, hogy nem kellett volna, azonban mielőtt tényleg kitérnék arra, hogy ne haragudjon, nem tudom, mi ütött belém felhúz a földről, és visszakapom ugyanazt a puszit. Felvont szemöldökkel nézek rá, majd mikor elkezd előre fele menni a folyosón, nem ellenállok, követem. Egészen a második emeletig megyünk, ahol megtorpanok a társalgónál, és fejemmel odabökve behúzom magam után. Miután beléptünk a helyiségbe, és meggyőződtem arról, hogy senki nincs ott, vettem egy nagy levegőt, majd szembefordultam Ádámmal, és egyenesen a szemébe néztem. Jobb kezemmel még mindig fogtam kezét, míg bal kezemet nyaka köré fontam, kissé megemelkedve odahajoltam, és az előbbi "kis próbát" meghazudtolva rendesen megcsókoltam. Helyénvalónak éreztem főleg a viszonylag kellemes reakció után. Végül elhúzódom, arcomat a vállába temetem, és megtörve a percek óta húzódó csendet, Cuki szemeibe nézek ismét.
- Na jó. Ez zavaros. Most mi legyen? - húzom össze szemeimet, igen erősen koncentrálva, hogy gondolkozni tudjak, de meg kell hagynom, nem sikerül túl jól eddig legalább is. - Mármint... ez most tök jó, meg minden.. de.. nem tudom. Nem értem. - láthatólag kiakadtam saját magamon, és nem vagyok a helyzet magaslatán, főleg, mert kezemmel továbbra is Ádámét szorongatom, és tőle várom a megoldást. Hátha mond valami okosabbat nálam is. Jelen helyzetben, nem egy nehéz feladat.
Hozzászólásai ebben a témában

Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2014. március 18. 15:03 | Link

Szofi



*Ahogyan egyre többet beszélgetünk, vagy legalább is próbálunk egymásnak elfogadható válaszokat adni, kirajzolódik bennem egy kép a lányról. Bár még a nevét sem tudom, sem azt, hogy melyik házba jár, de a személyisége kezd megmutatkozni. Biztosan szülei vagy bejárónőjük megcsinál helyette mindent, így még soha az életében nem volt a kezében egy parányit is koszos edény. Muszáj volt számára, hogy felfigyeljek rá, ha az esés véletlen is volt, hiszen körülöttem mászkál, otthonában mindenki szerethette és a többi ember kereste az Ő társaságát. Itt a kastélyban nem így van, mindenki egyenlően indul. Persze itt is van egy ranglétra, de az meg kell mászni, hogy feljebb juss. Mondjuk vannak olyanok, akik fel sem kapaszkodnak erre, például én. Inkább erősen arra koncentrálok, hogy hagyjon békén a többi ember. A lány még új lehet, úgyhogy nem hiszem, hogy nagyon népszerű lenne.  Kérdésére bemutatkozom, majd várom, hogy válasszon egy becenevet. Legrosszabb esetben kitalál egy újat, amire úgysem fogok hallgatni, de Ő nem tudja az okát. A Páncsi névre közönyösen megvonom a vállamat, és a Pán Péter sem kelt bennem nagy érdeklődést. Az, aki ezt a nevet adta nekem, Ő is a Pán Péterből szedte, hogy miért az még mai napig is teljes rejtély számomra, de szerintem a névadóm számára is.  Ahogyan meghallom a nevét akaratlanul is elmosolyodom. Hiszen ez a név jelentése bölcsesség, ami erre a lányra, Szofira egy kicsit sem igaz. A szülei biztosan valamilyen okos gyereket akartak, aki könnyedén megkétszerezi a már most is magas vagyont.  Aztán beugrik egy másik név, amit még régebben ismertem meg, de nem emlékszem hogyan, a lényeg az, hogy ismertem annak is a jelentését é a lányra nézve tökéletesen illik. *
- Emőke!* Nagy szemekkel nézek rá és lassan a fejemben átformálódik Emőkévé. Ha még e találkozás után is összeröffent minket a sors, akkor csak is Emőke marad. Végre észreveszi sorvágásomat a ropi után, de nem csinál semmit ezzel kapcsolatban, csak egy újabb kérdést szegez felém. Gondolkozok egy ideig, hogy elmondom az igazat és döbbent arcát szemléljem, de aztán végül nem teszem meg, hanem egy bődületesen rossz beszólást sütök el. *
- Immúnis vagyok a gyereksírásra…* Egy apró mosolyt biggyesztek a számra, majd tovább bűvölöm a rágcsás tálat, hátha valamilyen különleges képesség rejlik bennem. Ahogyan Ő is elintéz felém egy beszólást az igenis fájó könyököm miatt, nem szólok semmit, hiszen az előbb én is eleresztettem egyet. Jól is teszem, hogy nem teszek rá megjegyzést, mivel lassan visszavándorol a hasára a ropis tányér. Veszek egy maréknyit és rágcsálni kezdem. Mikor egy monológjában több parancsot is kioszt, egy kicsit elszakad a cérna.  Könnyű alap varázslattal elérem, hogy ledöbbenjen és talán egy kicsit mérges is legyen. Képzeletben lepacsizok magammal és örülök a fejemnek látva a vizes fejét.  Aztán hirtelen mozdul és elkapja a pálcás kezemet, majd a fejemhez irányítja, tökéletesen a szemembe spricceli a vizet. Próbálok odanyúlni, hogy kitörölhessem a szememből a folyadékot, de akkor lefogja mind a két kezemet és a hátamra fektet, most Emőke ül rá a csípőmre. Teljesen elönt a méreg, nagyon felhúzott és ezt nem akarom elrejteni.  Nem amiatt, hogy most Ő ül rajtam, nem is azért mert a szememet víz érte, hanem pár pillanat leforgása alatt sikerült kiiktatnia a már így is hiányos érzékszerveimet. A szemeim égnek, kezem lebilincselve, fülem eleve selejt , a lány pedig még az erőmet is lenézte, hiszen úgy gondolja pehely súlyával könnyedén lent tud tartani.  Kinyitom a szememet, de még mindig homályosan látok, így nem tudom leolvasni szájáról a mondatot. Ez nem segít abban, hogy lenyugodjak. Ellököm a kezét magamtól és erősen megszorítom a csípőjét, hogy fel tudjam emelni, majd a fotelba dobni. Lendítem felé az öklömet, de félútnál megállítom. Nem tehetem ezt vele. Bármennyire is felhúzott nem tehetek ilyet egy lánnyal.  Hátralépek egy lépést és fogaim között susogva mondom a felszólítást.*
- Ne nézz le engem!
Utoljára módosította:Park Min Woo, 2014. március 19. 14:28 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 670
Összes hsz: 1118
Írta: 2014. április 4. 10:37 | Link

Losonczy Alina
Meglepetés!

Egy manószerű, sárga, antennás, TV pocakos lényecske császkál jobbra meg balra a társalgó előtti folyosón, ugyanis nagyon-nagyon eltévedt. Méretre egy járó babát már túlnőtt, meg a gnómokat is, bár szerencsére fele annyi rossz szándék se szorult belé, mint ez utóbbi lénybe. Puha talpacskája hangjai nem hallhatóak, így nem is lenne csoda, ha esetleg egy sietős gyermek elsodorná az útból. Kezd egyre jobban elkeseredni, mert mióta kidugta a fejecskéjét a csomagból nem találja se Poo-t, se a többieket. Elég elszomorító, se Tinky Winky, se az említett kis piros, sem Dixi. Ráadásul a hasába épített kis mozgóképmutató is bedögölhetett, mert bár azt mondták rendben van, nagyon nem úgy néz ki. Rossz érzése is van tőle. Kétségbeesett, szomorú, hatalmas kiskutya szemekkel mered előre a padlóra csücsülve, mert nagyon nem boldogul egyedül, pedig szívesen felfedezné a helyet, de csakis a barátaival, akik így sosem lesznek meg. Olyan jó lenne most valaki, aki átöleli, vagy megszeretgeti kicsit, meg segít neki rájönni, hol a csudában van ő a többiekhez képest. Ráadásul még éhes is. Tubbiepuding, ezt ismételgeti benne a belső hang, szinte hívogatná magához, de fogalma sincs, hogy hogyan juthatna hozzá. Nem létezik, hogy ennyire béna legyen, és ilyen apróságon elbukja a célállomást, mert ugye azt továbbra sem felejtette, hogy miért is jött ő ide, erre a nagy és érdekes helyre, ami tele van láthatóan is szeretetre és cukiságra vágyó emberekkel. Közelebb kell hozni őket ehhez, mert egyik-másik olyan képet vág, mintha most harapott volna egy jó nagyot holmi éretlen citromba, majd még véletlenül extra sós vizet is ivott rá!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Losonczy Alina
INAKTÍV


Mikulikánus<3 | Linzerke^^
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 3263
Írta: 2014. április 4. 18:51 | Link

Sárga manószerű cukiság

Alina céltalanul rója az iskola folyosóit. Igazából nem találja sehol sem a helyét, és fogalma sincs, hogy mit is keres. Csak megy, amerre a lábai viszik, és egy teljesen ismeretlen folyósószakaszra téved. Na jó, neki ilyen ismeretlen helyet nem nehéz találnia, hiszen alig pár napja érkezett, és a Gólyalakon, a nagytermen és a Levita klubbhelyiségén kívül nem sok mindent látott a kastélyból. Tudatalattia talán pont ezért készteti arra, hogy úttalan utakon járjon.
Gondolataiba feledkezik, olyannyira, hogy majdhogynem felbukik az előtte ülő sárga manóféleségbe. Lábai gyökeret eresztenek, hiszen ő még sohasem találkozott ilyen lénnyel. Bár máguscsalád sarja, mégis szinte minden varázslatos lény vagy tárgy képes ámulatba ejteni.
Szóval ahogy ott áll, nézi az édes, dudni sárga kis csöppséget és ellenállhatatlan vágyat érez, hogy megszólítsa, majd jól megölelgesse őt. Előbbire rá is szánja magát, utóbbival kapcsolatban viszont arra az elhatározásra jutott, hogy vár még vele egy kicsit, nehogy túl ömlengősnek tűnjön.
-Szia te kis csöppség! Csak nem eltévedtél?
Széles mosolyra húzódik ajka, és csak nézi a földön csücsülő drágaságot. Úgy dönt ő is lehuppan mellé, hátha így jobban megnyílik neki. Szemügyre veszi a manócska pici arcát, melyről azt olvassa le, hogy jó a sejtése, a kis teremtés eltévedt. Éppen ezért készségesen ajánlja fel segítségét.
-Ha gondolod szívesen segítek tájékozódni a kastélyban, és segítek megkeresni a szüleidet vagy a barátaidat is!
Bíztató szemekkel nézi a kis árvát, és reméli, hogy elfogadja patronálását.
Utoljára módosította:Losonczy Alina, 2014. április 4. 23:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

faggatósdi
                              
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 670
Összes hsz: 1118
Írta: 2014. április 5. 23:36 | Link

Losonczy Alina
Meglepetés!

Lala már szinte teljesen kétségbeesett, ez kiült az arcocskájára is, még az antennácska is elkomorultan hajlott meg ettől a negatív kedvtől, ami körüllengte a kis tubbiet. Pityergésbe nem fogott, ám amikor a hasában lévő kis TV-től sem várhatott vigaszt összekuporodva rogyott a földre, a barátaira és a szép dolgokra, ugrándozásokra, pudingra gondolva nyugtatgatta magát, még nem egy szőke leányzóra lett figyelmes, akinek igen csak útjába került. A lány sem volt felvillanyozva, mégis a segítséget ajánlotta, ettől kicsit összekapta magát. Felegyenesedett, nem is volt olyan pici, mint egy plüss, még ha vattából is volt a belseje. Egy halvány mosollyal nézett a lányra majd valami kommunikáció félébe kezdett.
- Nagyterem, Poo, Dixi, Tinky Winky!
Azzal lehajtotta a fejét, látszott rajta, hogy csak egy hatalmas ölelésre vágyik most, ezen kívül pedig az tűnt fel neki, hogy a lánynak milyen érdekes és hívogató arcocskája van, szinte szólította őt, hogy ha a lány felvidításként megölel, jól megpuszilja, össze-vissza nyalogassa. Felé nyújtotta apró, sárga mancsát, remélve, hogy tényleg segít neki, hiszen, már majdnem elbukta a küldetést, de még ő is hasznos lehet, de jó lenne kideríteni miért is nincsenek vele a többiek.
- Lala szomorú!
Ezt kimondva elindult a lány felé, remélve, hogy kölcsönösen felvidítják és cukizzák egymást majd, hogy mindenkinek szép és boldog napja lehessen. Tekintetét, azokat a hatalmas szemeit, a lányéba fúrta, szinte árva gyermekként, elhagyatott, édes kiskutyaként mutatva magát neki, hogy célját elérhesse.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Losonczy Alina
INAKTÍV


Mikulikánus<3 | Linzerke^^
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 3263
Írta: 2014. április 6. 10:07 | Link

Lala

Alina sokáig nézte reményt és bíztatást sugárzó szemekkel a kis csöppséget, mire annak arcára egy halvány mosoly ült ki. A kis szőkeség legnagyobb meglepetésére az árvácská még valami kommunikáció félével is megpróbálkozott, de a lány nem sokat értetett belőle, ami nem csoda, hiszen csak szavak voltak egymás mellé téve. Gondolkozik, gondolkozik, és ismételgeti magában a neveket, aztán egyszer csak koppan a tantusz. a nagyterem neve is elhangzott! Tehát a dráaság a nagyterembe szeretne menni, mert valószínű ott vannak a barátai.
Alina annyira el volt foglalva azzal, hogy megfejtse a kis sárgaság üzenetét, hogy szinte észre sem veszi, hogy a manócska ismét szomorú. Nem bírja továbbb, megölelgeti őt. Melegség járja át a szívét. Pár percig karjaiba zárja, aztán hirtelen felpattan, és sugárzó mosollyal nyújtja kezét a csöppségnek, és közben magyarázza mit eszelt ki.
-Gyere Lala! A nagyterem nincs olyan messze! Megkeressük a barátaidat, illetve, ha már ott vagyunk harapunk is valamit! Van mindenféle finomság, puding, sütemény, és ha szerencsék van jut még nekünk finom kakaó is! Gyere szívem, ne várassuk tovább a barátaidat, se a korgó pocakodat!
Kézen fogja a kis árvát, és apró léptekkel elindulnak kitűzött céljuk felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

faggatósdi
                              

Oldalak: « 1 2 ... 5 6 [7] 8 9 ... 17 ... 34 35 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet