másik Kornél

Ellentétben, mondjuk mindenki mással, ő szinte az egész délelőttöt átaludta. Bár néha azért felkelt, megnézte az óráján mennyi az idő, majd morogva a párnája temette az arcát és tovább aludt. Hosszú éjszakája volt, éber álomban töltötte az éjszaka nagy részét, de valahányszor felkelt, sehogy sem tudott visszaemlékezni arra, mi történt az álmában, de egy valami szinte beleégett a retinájába, fehér alapon vörös foltok, először csak néhány csepp, majd egyre több, végül mintha egy egész vödörnyit rálöttyintettek volna. Dél körül végül úgy döntött, véget vet ennek a hülyeségnek. Lassan felkelt, lezuhanyzott, magára rángatott egy sötétkék pólót, farmert, a fekete tornacipőjét és elindult valamerre. A hajával nem sokat törődött, unottan túrt bele és még azt is megállta, hogy megnézze magát az egyik arra alkalmas lovagi páncélban. Nem foglalkozott semmivel, a semmi viszont foglalkozott vele. Egyre inkább megteltek a folyosók azokkal a diákokkal akik épp a nagyterembe igyekeztek ebédelni. A törpék akik körülötte rohangáltak olyan szinte felidegesítették, hogy komolyan elgondolkodott rajta, hogy megfogja az egyiket a hajánál fogva, felcipeli a Rellonba és felajánlja Kathynek ebédre. Ettől a gondolattól már sokkal kellemesebben érezte magát a valós probléma azonban nem szűnt meg. Emlékezett rá, hogy valamerre itt kell lennie a társalgónak, ami nem igazán hű a nevéhez, mivel általában üres. Így nem vesztegelt sokat elindul abba az irányba amerre sejtette, kirántotta az ajtót a helyéről majd ugyan azzal a lendülettel be is csapta maga mögött. Nekidől a fának, attól félt, hogy valaki esetleg követi, de amikor nem hallott egy árva lelket sem, végre körbenézhetett. Újra és újra végigfuttatta a tekintetét az ismerős helyen, de csak második alkalommal akadt meg a szeme az ismerős idegenen. Bár a srác idősebbnek tűnt annál, mint akire emlékezett, de egészen biztos volt benne, hogy a haverjához van szerencséje. Csak nem érti, akkor miért ácsorog itt, mint valami szerencsétlen. Köhint egy sort és lassú léptekkel elindul felé.
-Azt hittem, meghaltál nélkülem.
Széles vigyor terül szét az arcán, bármennyire is próbál hatásvadász lenni, hosszú lábainak köszönhetően néhány lépéssel átszeli a szobát így már nyújthatja is kezét Olivérnek.
-Pedig reménykedtem bele, hogy felfaltak a nők.
A kedvesség határtalan, de ez már csak így megy, közöttük. Kornél pedig inkább kezd bármi olyannal ami nem rá tereli a figyelmet.

másik Kornél

Bárcsak neki is azért kellett volna lelépnie, mert elege volt a kastélyból. Felesleges lenne ez kifejtenie, mindkettőjüknek nyilvánvalóak az indokok. Olivér azok közé az emberek közé tartozott, akivel Kornél tisztázta a helyzetet. Szívesebben ment volna úgy el, hogy nem szól senkinek semmit, de mégsem tette meg. De azt sem gondolta volna, hogy ilyen sokáig elhúzódik a dolog.
-Reménykedhet az ember, nem?
Vigyorog egy sort, miközben a fejét ingatja. Miután kezet fogtak nekidől a legközelebbi falnak, hogy szemben legyen a beszélgetőpartnerével. Az illem így kívánja és ez az a helyzet, ahol ezt be is tartja. Ritka dolog és máskor nehezére is esne, de a kíváncsisága és a barátság ami összeköti a rég nem látott ismerőssel a keserű részét elűzi az illedelmes vagyok témának.
-Úgy ismersz te engem? Mindig hazugságomra emlékszem. Mostanában amúgy sem volt lehetőségem rá.
Szereti, ha nem betegségként kezelik a dolgot. Nem szeret róla beszélni és az esetek többségében le is tagadja, de most az egyszer kivételt tesz és nem fújja fel a dolgot.
-Mikor jöttél vissza?
Majdnem biztos volt benne, hogy Olivér is lelépett egy időre. Abban nem biztos, hogy pontosan miért, de nem is fontos. Most már itt vannak, mind a ketten, újra játékban. Nevetnie kell, ha eszébe jut az a rengeteg hülyeség, amit együtt csináltak. Olivér mindig nagyobb spíler volt, ezt kár lenne tagadni, persze őt sem kellett félteni, de Kornél inkább a balhésabb dolgokban volt előrébb. Világ életében csöndes őrült volt, ha épp nem valami sértés jött ki a száján.

másik Kornél

Az egyik lábát felhúzva, talpát a falnak vetni, próbál találni egy kellemesebb pozíciót, mivel ez a beszélgetés hosszú lesz. Le is ülhetne, de egyelőre nem érzi szükségét a dolognak. Van ereje bőven, na meg, elég sokat állt ahhoz egy helyben az utóbbi időben, hogy megszokja a dolgot, így nem feszélyezi különösebben a dolog. Hallgatja a haverját, vigyorral a képén. Hát persze, megszokhatta volna már, hogy itt még a falnak is füle van és mindenki tud mindenről abban a pillanatban, ahogy az megtörténik. Mit lehet akkor itt titokban csinálni? Nyilván semmit, de azért mégis csak jobb lenne egy kis magánszféra, ez az ő élete és nem a kukkolóké.
-Ugyan már, ha másban nem is, ebben profi vagyok.
Mesteri szinten műveli a dolgot. Ha akarja, akkor lebukik, ha nem, akkor nem. A hazugságoknak is vannak árnyalatai, meglátása szerint, ahogy súlyuk is. Ő ezeket soha nem érezte mérvadónak, mindig tisztában volt azzal, mekkorát hazudik, de nem érdekelték ennek a következményei. Volt, hogy nem megfelelően jött a hazugság, többször is, ilyenkor gyorsabban lebukik, azonban máig vannak olyan dolgok, amikről mindenki azt hiszi, igazság, pedig nem.
-Három napja vagyok itt, de abban a pillanatban, ahogy megérkeztem, egy csaj nekemjött görkorcsolyával a bejárati csarnokban. Tuti, hogy Navines volt, vagy Eridonos. Normálatlan banda, unatkozik, hát eltöri a kezét lábát, csakúgy szórakozásból, mert az jobb lesz.
Bár nagy baja nem esett a kalandtól, azért mégiscsak érdekes, pont egy olyan kastélyban próbálkozni ezzel a sporttal ami tele van lépcsőkkel és bukkanókkal. Nem a legjobb pálya, de vannak olyan csököttek, akik nem tudnak mit kezdeni a nyomorult kis életükkel. A lány nevének említésére elvigyorodik, megrázza a fejét és a cipőjét kezdi fixírozni.
-Kicsi Kathy még mindig a legjobb csaj a suliban, bármit mondasz haver. Dögös, okos és nem olyan mint a többi, aki csak úgy megadja magát azért mert megvillantod a bicepszedet.
Igen, célzás volt, Olivérre. Kettőjük közül ő a nagyobb csajozógép. Kornél szereti inkább fű alatt intézni az ilyen dolgait, ellentétben a párkányon ülővel. Rápillant, hátha magától is megered a nyelve és mesél ő is valamit. Kornél nem annyira tájékozott az ilyen dolgokkal kapcsolatban, nem szokott hallgatni a pletykákra.

másik Kornél

Soha nem szeretett úgy gondolni magára, mint potenciális hazudozóra. A gondolat viszont, hogy bármikor, bárkinek úgy tud hazudni, mint a vízfolyás, örömmel töltötte, mintha valami fegyver lenne a kezében, amit senki nem tud elvenni tőle, hiszen a pálcájától bármikor megfoszthatják. De nem mindig tekintett ajándékként rá, megverte a balsors rendesen, hiszen elég elbaltázott gyerek lett, ezzel ő maga is tisztában volt, legalábbis akkor, amikor magánál volt. Olivér kijelentésére csak megvonja a vállát, elereszt egy gyöngének sem éppen mondható nevetést, de nem reagál, talán pontosan azért, ami az előbb az eszébe jutott.
-Mond meg nekem, ki a jó ég hoz ide egyáltalán görkorcsolyát. Soha nem fogom tudni megérteni ezt a gondolatmenetet.
Összevonja a szemöldökét a cipője orrát kezdi bámulni. Soha nem volt korcsolyája, nem is tartott rá igényt. Ő az ilyen közönséges dolgokból kimaradt. A fél gyerekkora azzal ment el, hogy apja gyepálta, nem volt ideje és ereje olyan dolgokkal foglalkozni, mint játszani és gyereknek lenni. Legszívesebben mindig az anyja szoknyája mellett lett volna, egészen addig amíg rá nem ébredt arra, hogy az sem segít raja. Furcsa, hogy pont egy ilyen helyzetben gondolkodik el ezen. Hogy jutott el ide a görkorcsolyától?
-Mindig van egy-két ilyen példányt. Csak rávigyorogsz és már villant is, elég szánalmas.
Gazdag arcmimikája legjavát kívánná megmutatni, de csak egy gyors fintorra futja neki, talán azért mert tudat alatt biztos benne, hogy ez a téma nem érdemel többet. Mindenhol vannak könnyen kapható lányok, ami ugyan praktikus, de nem sok izgalom van benne. Legtöbbször elkerüli az ilyen teremtéseket, neki az ilyenek túl könnyűvérűek, ő pedig szeret válogatni, nem is akárhogy.
-A baj csak az vele, hogy nem éri meg a fáradtságot ami belefektetek, imád drámázni, nekem meg bőven elég az én bajom.
Mielőtt még rákérdezne, ki az a valaki, kifejt egy gyors véleményt a dologról, hogy később ne kapjon kérdéseket a nyakába. Hiába a szép arc, ha mögötte minden olyan furcsa és bonyolult.
-Kitalálom. Szőke, hangos és szívesen tapos az idegeiden.
Szinte biztos volt benne, hogy egy rugóra jár agyuk. Olivér számára már senki nem jelentett kihívást és ha neki valaki fejfájást okozott, az csak egy valaki lehetett.

Ashley

Úgy dönt gyorsabban végeznek ha a kislány módszere szerint zárják le ezt a ma estét. Mielőtt elhagyják a nagytermet felkapja a fa alól az ajándékot, amit elvileg a Ashnek ott kellett volna kinyitja, de így is jó. Nem kötekedik, megy utána, bár kicsit furcsállja a választást. Nem sok kedve van csevegni, pedig amiket mondott nyilván le akarja reagálni. Már most fintor kúszik az arcára. Mindig is utálta az ilyesfajta beszélgetéseket, mert könnyeket szültek, amiket ő nem akart látni. Azt hitte, hogy ezen az estén megfogja úszni de a dolgot, de túl korán ivott a medve bőrére. Amint megérkeznek a társalgóba, lerakja a dobozt az asztalra, majd a kandallónak dől ezzel is jelezve, hogy nem akar sokáig maradni. Alig várja, hogy levehesse magáról a nyakkendőt meg az öltönyt, nem neki való ez a bálozgatás, bár kétségtelen, hogy nem érezte magát annyira rosszul mint azt először gondolta.
Rezzenéstelen arccal hallgatja végig Ashley mondandóját, majd mikor végez néhány percig csöndben marad, bámul rá a kislányra összevont szemöldökkel. Nem akarja megbántani, még most sem. Pedig mennyivel könnyebb dolga lenne! De nem akarja a törött szív darabjait szedegetni, ahogy a sírást sem akarja látni, nem neki való.
 - Akkor is hasonlóképp viselkednék veled, ha idősebb lennél. Sőt, lehet, hogy kihasználnám a rajongásodat, utána pedig hoppon hagynálak, mert én ilyen vagyok. Összepréseli a száját és azt vizsgálja, hogy a szavainak milyen eredménye lesz. Komolyan gondolta amit mondott bár lehet, hogy jobban át kellett volna gondolnia és nem csak úgy odamondani, de most már mindegy.
 - Hidd el nekem nem az vagyok akit te keresel és ennek semmi köze ahhoz, hogy te mennyire vagy fiatal, egyszerűen csak...nem én vagyok a herceged.
Elhúzza a száját, nem akar grimaszolni, visszafogja magát mert felesleges nagyobb károkat tenni annál, mint amekkorát feltétlenül szükséges. Beleharap az alsó ajkába, a szemei még mindig a kislányon.
 - Azért nem elég, mert te túl jó vagy és apró. Továbbra is számíthatsz rám, de nem úgy, ahogy szeretnéd. Sajnálom.
Lehajol a kislányhoz, nyom az homlokára egy puszit, miközben elveszi az asztalról a csomagot.
 - Boldog Karácsonyt.
Ha Ashley kinyitja a csinos csomagot, amit természetesen nem ő készített, akkor egy hógömböt fog benne találni, ami éppen olyan zenét játszik, mint amilyen kedve van a kislánynak a körhinta pedig köre-körbe jár benne.
 - A legjobb lesz ha megyek. Menj te is pihenni. Jó éjt és köszönöm, hogy a partnerem voltál az este.
Rákacsint, majd sarkon fordul és meg sem állva megy a rellon felé. Bármit, csak végre levehesse ezt a vackot.