Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Amikor két, alapvetően nem könnyen barátkozó ember valahogy mégis egymásba botlik, azt érdemes volt megbecsülni, mert nem maguknak köszönhették valószínűleg a dolgot, és ha nem élnek a lehetőséggel, később talán sose szólnak többet egymáshoz. Lili ezt olyan jól megtanulta, hogy a maga esetlen módján minden kínálkozó alkalmat megragadott ezen ismerettségek elmélyítésére.
Most például tanulnia kellett volna hétfőre, és gyakorolnia egy-két varázsigét, de minden meggyőződése ellenére félrepakolta teendőit és a már maga sem tudja melyikük által feldobott sütizésre koncentrált Benivel. Az édesség persze önmagában is elég csábító volt, ilyen időben pedig egy forró csokival kiegészítve gyakorlatilag kötelező.
Nem nyitásra érkeztek, és ez már látszott is a helyen, fogyatkozóban voltak az ülőhelyek, és Beni sem épp kiemelkedő határozottságáról készült tanúbizonyosságot adni kérdésével. Lili kapkodta kicsit ide-oda a tekintetét, miközben egy elnyújtott "ööö" is elhagyta ajkait.
- Szerintem... - kezdte, de aztán valaki hátulról meglökte.
Bizonyára egy újabb vendég, aki nem bunkó volt, csupán a lány volt neki útban, mert nem állt félre az ajtóból időben.
Lili pedig lepattant az illetőről, és majdnem átesett egy asztalon, ami épp üres is volt.
- Legyen ez! - döntötte el a kérdést, és majdnem az asztalt is.
Gyorsan le is ült, bár nem volt biztos benne, hogy van felszolgáló személyzet, vagy épp nekik kéne odamenniük választani a pulhoz, de ez már egy következő döntéshelyzet volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Furcsának hat kicsit ebben a beszélgetésben a “menő” szó, de mégis teljesen helyénvaló. Maga a beszélgetés is furcsa lehet egy külső személőnek, hiszen az ide járó fiatalok süteményeik felett inkább ruhákról és fiúkról elmélkednek, meg arról, hogy vajon kvarnak-e a tanáraik, vagy melyiküknél gyanús, hogy ráfüggött a mézsörre, és nem arról, hogy van-e élet a halál után, vagy, hogy egyáltalán milyen meghalni. Volt egy ilyen korszak is persze, tudom, a mugli kultúrában eléggé tájékozott vagyok, de csak mert nagyon unatkoztam az ágyban fekve, és olyankor olvastam mindent, ami csak elém került. És a minden, az tényleg a minden, az összes sztárbotránytól elkezdve az összeesküvés-elméleteken át a nagy felfedezésekig mindent. Egy időben kész lexikon voltam, aztán persze elkezdtem iskolába járni, és itt nem úgy osztom be az időmet, ahogy én szeretném, hiszen tele vannak izgalmasabbnál izgalmasabb eseményekkel a napjaim.
- Vagyis, amikor ülsz életed romjain, és egyszerűen nem találod az utat?
Teszem fel a kérdést a magyarázat után, mert valahogy így tudom elképzelni ezt. Sokszor láttam már a környezetemben, sokszor tapasztaltam a kilátástalanság drasztikusságát. Emlékszem Cath vöröslő arcára, mikor Will pofon vágta. Cath úgy gondolta, ha a bátyám meghal, ő sem maradhat életben, nem várt, mert nem akarta, hogy Will kimondja. Emlékszem arra is, amikor megcsúsztam Cath vérén, miután álmomból felkelve kisétáltam, és Will az egész közepén, véres rongyokkal próbált rendet tenni. Emlékszem arra is, amikor anya hirtelen a szemem láttára tört meg, amikor az orvosokkal beszélt, és azt mondták neki, hogy romlik az állapotom. Bár én magam még nem éltem át ilyet, a környezetemben már számos alkalommal láttam rá példát, és tudom, hogy milyen az, ha valakinek összedől a világa. Teljesen nem tudok beleérezni, nem tudom átérezni, és ezért nem is teszek olyan kijelentéseket, hogy értem, hogy mire gondolnak, mit éreznek. Inkább, csak mint megfigyelő veszek részt ebben az egészben.
- Szereted őt?
Tudom, hogy ez nem egy illő kérdés, mert hát ki ne szeretné a testvérét? Denis és én olyanok vagyunk, mintha életem első tizenhat évét nem egymás nélkül töltöttük volna, mintha mindig ott lettünk volna egymásnak. Mindenki szereti a testvérét legyen bármennyire is mérges a másikra.
- Úgy értem, hogy, szereted annyira, hogy megoszd vele a mankódat? Ha ő nem is hisz Istenben, de hisz benned, akkor az már majdnem olyan, mintha Istenbe hinne.
Azt nem tudom, hogy a nővére és ő mennyire állnak távol egymástól, nem ismerem, és nem is hiszem, hogy láthattam itt. Nem tudom elképzelni sem, hogy milyen lehet. De Brigi szeretettel beszél róla, tudom, hiszen közös teherként azonosította azt, amit cipel. A nővérének se lehet könnyű, vagyis, hogy egészen pontos legyek, neki máshogy nehéz. Könnyebbé válik, ha a terheket megoszthatjuk valakivel, de igazán nagy teher az, hogy valóban képesek vagyunk-e megtenni ezt mással. Sokszor ezért csak magunkban hordozzuk a fájdalmat, és emiatt van, hogy a szív meghasad.
- Hát akkor… tisztázzuk le.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Úgy tűnik, egy hajszálon múlt, hogy nem engem löknek fel az utánunk érkező vendégek, de legalább helyünk akad végül. Minden bizonnyal azért maradt szabadon, mert közel esik a bejárathoz, és még az üres tányérokat is az asztal szélén hagyták a korábban itt tartózkodók. Tuti, hogy máskor nem ezt választanám, de úgy tűnik nem vagyunk abban a helyzetben, hogy válogatósak legyünk. Két kis elsős csak ne akarja befoglalni magának a beülős zugokat, beérem én ennyivel bőven. Lehuppanok vele szemben, kigombolva a kabátomat, majd a széktámlára igazítom. Az asztalkán ugyan van két kis füzetecske a kínálatról, de a pultban sokkal jobban át tudom gondolni, hogy mit szeretnék.
- Tudod már, hogy mit kérsz? Rendeljek esetleg én? Te addig foglalnád a helyet - javaslom neki néhány perccel később, mert félek egyedül hagyni a cuccainkat. Türelmetlenül lapozgatom a süteményes oldalakat, ilyenkor sosem tudom eldönteni, hogy csokis vagy gyümölcsös tortaszeletet válasszak. Ha utóbbit, akkor epreset, vagy citromosat? Nehéz dolgok ezek, tisztában vagyok vele. Még jó, hogy kísérőként a forrócsoki magától értetődő, már csak azon izgulok, hogy ne kerüljön sokba a végösszeg.
- Amúgy kíváncsi vagyok a véleményedre... - hajolok hozzá egy kicsikét közelebb. - Te megsértődnél, ha a legjobb barátod nem hívott volna el a bálra? - teszem fel neki az ominózus kérdést, amin egy ideje rugózom. Tudom, hogy nem ismer még annyira, de talán pont ettől tudná jól megítélni a helyzetet. Hagyom, hogy ráérősen böngészhesse az étlapot, ha pedig választott, akkor kész vagyok akár helyette is kikérni a rendelést, ha nem jön közben a felszolgáló.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Tényleg nem a legideálisabb asztalt sikerült megtalálniuk, legfőképp azért, mert az állandó ajtónyitogatás miatt valószínűleg maradhatnak kabátban is akár, legalábbis Lili még magán tartotta, miközben leült. Beni biztos kevésbé volt fázós típus, de Lili, ő bár téli gyerek volt, mégsem állhatta a fagyos levegőt. Alig várta, hogy mindenféle bűbájjal felszerelkezhessen a hideg ellen. Ez volt az életcélja, legalábbis amíg épp fázott. Vagyis épp most is.
- A forró csoki tuti. Ha van mentás, akkor olyat szeretnék - felelte, miközben elnézett a pult irányába, mintha csak ki tudná ilyen messziről betűzni a menüt.
Aztán neki is feltűnt, hogy van az asztalon ét- és itallap, de csak miután Beni már percek óta bele volt feledkezve. Ezért aztán úgy tett, mintha mindvégig tudott volna róla, hogy ott van az a darab papír, lazán felkapta és színpadiasan maga elé tartotta.
- Egy minotaurusz minyont, azt hiszem - mondta, aztán felsóhajtott. - Vagy mégsee.. inkább főnix krémest. Bármi is az.
Voltak persze hagyományosabb darabok is, de ha Lilike valami újat próbálhatott ki, nem hagyta ki a lehetőséget.
- Ó.. - Ez a téma is új volt neki, de kicsit bonyolultabbnak hangzott, mint eldönteni, melyik sütit válassza. - Azt hiszem, nem. Vagy mégis, ha korábban azt ígérte volna, együtt megyünk. Úgy volt?
Kicsit több információra volt szüksége a helyzet megítéléséhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Itt a hétvége, és kétségbeesve kérdezem magamtól mit is tudok csinálni egy magamban. Elveszettnek érzem magam egy kicsit ebben a nagy kastélyban, még tetézi ezt az, hogy egyedül vagyok ebben az átmeneti szobában. Idővel majd kapok egy állandó helyet az egyik szobában, remélem minél előbb. Nem szabad ilyen negatívnak lennem, hiszen az nem vezet jóra, ártok magamnak hosszútávon. Egyik nap említették, hogy le lehet menni hétvégéken a faluba, ami a kastély mellett helyezkedik el. Sok mindent mondtak, mit találok a faluban, és hol, ha lemegyek egyszer. Nem sok mindent tudtam megjegyezni, hiszen a szünetben hadarták el kis időn belül. Felöltözök, kilépek a folyosóra. Úgy döntök, az előcsarnokban veszem fel a kabátom, amit meg is teszem. Nem szeretnék kimelegedve a hidegben mászkálni, nem kell a betegség. Kicsit éhes vagyok, valami könnyed kajára vágyom. Nagyon csábít az a pizzéria, amit említettek, remélem sikerül megtalálnom. Nagy nehezen leérek a faluba. Nagyon tetszik, bejöttek eddig is az ódon épületek. Bejön nekem ez a falu. Járom az utcákat, és megpillantom a pizzériát. Mókás neve van, Félszemű Kukorica, nagyon jó. Belépek, meg csap a kellemes meleg, ami jól esik. Sokan vannak, így egyből a pulthoz megyek leadni a rendelést. Lehet szeletre is kérni pizzát, ez jó. Elég furcsa kínálat van, de szimpi. Kérek egy szelet meglepetés pizzát, amit majd kihoz nekem a kedves hölgy. Körül nézek, egy szimpatikus lány felé megyek, mivel ő van csak egyedül. Kevésbé kellemetlen lesz hozzá leülni, mintha egy társasághoz csapódnék. Útközben leveszem a kabátot, sálat egyebet. Leülve nyitnám a számat, azonban a lány megelőz a bemutatkozásban. Viszonzom a kéznyújtását, bemutatkozást.
 - Szia! Ian Fraser Kilmister vagyok, elsőéves Navinés. Nemrégen érkeztem. Remélem nem zavarlak téged semmiben, így magányodban? -
 Nézek kicsit megszeppenve Angelicára. Örülök annak, hogy ilyen barátságosak a diákok. Eddig csak egy sráccal találkoztam eddig. Nem aggódom már azon, hogy egyedül maradok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

ANNIE
délutáni teázás az ajándékbeszerző körút közben | #justchatinGIF



Picit szájelhúzva hallgatom, hogy rosszul volt mostanában, viszont nem kezdek el sajnálkozni vagy kérdezgetni erről. Tényleg, nem szoktam. Egyszerűen csak meghallgatom. Mosolygót szusszanok a szemforgatáson. Kedves tőlük mondjuk szerintem, hogy figyelnek rá és biztos vagyok benne, hogy Annie is értékeli mindezt, annak ellenére, hogy alapvetően bosszantja.
- Öm... - akadok meg kicsit a válaszadásban. Bemutatni? Nem volt bemutatás. Mármint... - Aludt már nálam olyankor is, amikor még nem volt... még nem volt a barátnőm - mosolygok, kicsit zavarban. A mai napig bizarr és különleges a számomra, hogy kedvesem van. Olykor tök lazán emlegetem, mert nem gondolok bele, viszont, ha kicsit is teszem, jön ez a szemlesütős somolygás. - Úgyhogy már akkor megismerkedtek Liam bácsival - bólogatok, elgondolkozva ezen. - Tényleg, te mikor jössz át? - kérdezem vidáman, teljesen úgy, mint aki már hívta magához ott aludni a lányt, csak még nem találtak rá alkalmat. Pedig a helyzet az, hogy én csak hiszem, hogy ez megtörtént, mert annyira készültem rá, hogy végül alappá vált, hogy megtettem. Pedig nem.
- Előadás Jézus születéséről - foglalom össze röviden, ám nem részletezem, csak bólogatok az utánaolvasást illetően. Nem akarom megfosztani az élménytől, hogy ő maga fedezze fel, pontosan mi is ez és miként zajlik.
- Azok! Arany pofák - csattanok fel szinte, mert úgy megörülök neki, hogy ezt mondja. - De képzeld, a legtöbben nagyon félnek tőlük - mesélem kissé szomorúan. Tény, hogy elég jelentőségteljes felépítésük van, viszont az én kutyusom hihetetlen szelíd, békés. Biztos képes lenne persze nagy kárt okozni valakiben, ám kizárólag akkor, ha az illető jó okot ad rá.
- Persze - felelem vidáman. Már hogy ne játszhatna vele?
- Hát... nekem már csak egy kortyom van - közlöm és fel is hörpintem, utána vállat vonva, hogy tessék, részemről már semmi akadálya, hogy menjünk. - Te be szeretnél még menni valamelyik boltba? - kérdezek azért rá erre, ugyanis szerintem én megvagyok most egyelőre. Otthon kell majd átnéznem, hiányzik-e még valami. Úgyhogy tőlem tényleg mehetünk akár már most a kutyusomért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Rövidesen fázni kezdek, mert túl közel vagyunk az ajtóhoz. Megszokásból vettem le a kabátomat, most mégis visszaöltözöm, főleg mert ő is magán hagyta a kinti ruháját.
- Szerintem én is olyat kérek - gondolkodom el hangosan. Nagyon finom tud lenni, az ízek szinte tökéletesen kiegészítik egymást. A múltkor, ha jól emlékszem narancsosat választottam, azzal se lőttem mellé. Be kell vallanom, hogy függőjévé váltam a falu finomságainak, igaz kicsit sokba kerül rendszeresen idelátogatni. A karácsonyi vásárban sem árultak ilyen ízletes édességeket, mint itt. A pultok mögé nézve számos diákkorút látok sürögni, ki tudja, lehet egyszer itt tudok majd munkát vállalni, hogy több legyen a zsebpénzem. Nagyon klassz lenne, ugyanakkor elriaszt a hely forgalma, mert ha kifáradok, nem lesz időm mellette tanulni.
- Rendben, egy perc és jövök! - esek el majdnem a saját lábamban, amikor Lili tervet változtat, én pedig megtorpanok az asztalnál azután, hogy felpattantam. Elbattyogok a pultig, ahol néhány percnyi őrlődés után szemet szúr a miattunk agyonreklámozott Bagolykő cupcake, így végül azt választom. Az egyik itt dolgozó megnyugtatásul közli, hogy hamarosan az asztalunkhoz viszik a rendelést, ennek tudatában csüccsenek vissza a helyemre.
- Egy galleon lesz fejenként - újságolom Lilinek, hogy tudja mire számítson távozáskor. Felsóhajtok, noha nem sokallom az árát, főleg hogy a borravaló is benne van a végösszegben. Elégedetten összecsapom a tenyerem. - Na ugye! Nem beszéltünk erről korábban. Akkor szerinted is túlreagálta - vonom le a következtetést a fejem csóválva.
- Aztán a bátyád mesélte-e, hogy a múltkor is itt forrócsokiztam vele, miután elvertem őt hógolyózásban? Tiszta víz lett szegény! Mondjuk arról nem én tehetek - mesélem büszkén vigyorogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Azért nem akkora meglepetés ő, hogy rögtön poharakat kelljen tördelni - bár tény és való, hogy a látvány párját ritkítja. Akaratlanul is elmosolyodik, mintha ezzel finoman, jelzésértékűen nevetne az eltúlzott reakción, hangot azonban nem ad ki. Mégsem lenne kedves karácsony szent ünnepén ilyesmit tenni, ugyebár.
- Minden oké? - felvonja fél szemöldökét és a szilánkokra pillant, amiken pillanatokkal később Adél könnyedén átlép. Vagy bele. Ez is pusztán nézőpont kérdése. Nem igazán tudja mire vélni a lány viselkedését, de érzi rajta, hogy nagyon kimért. Nem pszichológus, de azt még ő is képes észrevenni, hogyha valahol felesleges, vagy feszültséget kelt. Konkrétan úgy csinál, mintha belé toltak volna egy karót, ez a mosoly pedig közel sem olyan szívélyes, mint amilyennek mutatni akarja. Ha jól meggondolom, fogalmam sincs, miért pont ő viselkedik így, mikor a legutóbb egy fartúrónak nevezte a férfit, de ugye az idők változnak, az emlékek megszépülnek, biztos Nico vétette a nagyobb hibát.
- Nos, akkor egy vajsört kérek - megvonja vállát, de válaszadáskor már nem mosolyog. Elvégre Adél is csak látszólag teszi, nem örül a férfinak. Persze az továbbra is abszolút rejtély, hogy mit követett el - leszámítva a tényt, hogy nem kereste a másikat. A helyében ki szaladt volna utána? De most őszintén. Amikor a legjobb barátoddal így bánsz - pardon, az állítólagos legjobb barátoddal -, gondolom utána nem várod el, hogy a nyakadban lihegjen.
Megvárja, hogy az ital elé kerüljön és lazán kortyol bele, úgy dönt, figyelmen kívül hagyja ezt a sértett-durcás viselkedést. Ha a lánynak szüksége volt rá, írhatott volna, ha meg nem volt, akkor kár azon vekengeni, hogy a férfi nem kereste. Whatever. - Mi újság? Jól vagy? - nem tudja, mit kérdezhetne, vagy hogyan, nyilván egyenes választ nem fog kapni, elvégre most haragszanak (?) rá. Vagy csak épp nem kedvelik. Sohasem értett igazán a nőkhöz, csak azt tudta mindig pillanatok alatt felismerni, ha dühösek voltak rá. Nos, Adél most úgy tűnik, roppant dühös.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Na (f)essünk túl rajta
december 14.
Csipp, csepp, mondja a fehér festék, amint szomorúan konstatálja, hogy már nem kerülhet fel a falra. Szép tiszta színébe a pizzaszeletről egy gombadarab kenődik, és itt-ott még a szósz halvány pírja is láthatóvá válik. Sonja gondolkodás nélkül húzódik hátrébb, ahogy Bánki berobban közéjük, sőt, tán egészen mondható, hogy örül neki, így hagyja is kibontakozni. Vajon mi lett volna az ő megoldása a helyzetre? Arconcsapja a gyereket a kajával, kiselőadást tart neki, netán ő maga fut ki a világból? Így, ebben a sorrendben, rögtön miután magához tér a sokkból.

Kínosan néz félre, fültanúja sem akar lenni a leszidásnak, nehogy aztán több köze legyen az ügyhöz, így veszi észre a kukát is. Gyök kettes tempóval de felfogja, hogy a festékes ételnek mondjuk ott jobb helye lenne mint a kezében, így tesz egy kirándulást – de az a pár lépés távolság nem elég ahhoz, hogy kikerüljön a hallótávolságból. A nő valahogy nincs meggyőzve róla, hogy a gyerekek tényleg kisangyalként dolgoznak majd, de hát nem az ő gondja, nem is foglalkozik velük többet, behunyja a szemét, becsukja a fülét, ehehehe, aha meg ahogy azt te elképzelted. Aranyos.
Aprót bólint a köszönömre, és bár nem mutatja de értékeli a hangnemet, ami határozottan kellemesebb a korábbinál. – Nincs mit – szúrja közbe, csak hogy aztán láthatóan sápadjon le. El is kapja az egyik kissrác pillantását Bánki mögött, aki gúnyos vigyorral súg valamit a szomszédjának, de ezt csak valahol a tudata legmélye érzékeli, a többiben a nenenene zakatol. Ha választania kellene, hogy festene vagy gyerekekre vigyázna, avathatnánk a következő Picasso-t.

De hát csak nem lehet az olyan rossz. Most kirosszalkodták magukat, meg lettek szidva, biztos nem csinálnak már mást, meg hát úgyis itt figyeli őket mindenki, fenyegetést is kaptak, s neki csak oda kell rájuk pillantania néha… Csak megoldja, nem? Egy döbbenetesen hosszú másodpercre sikerült szokatlanul lenémítani Sonját, de végül csak összeszedi magát, és bólint, még ha ez a gesztus a legnagyobb jóindulattal sem lenne határozottnak nevezhető. Nem babám, nem a feszültség miatt nagy ez a kérés, hanem mert ez a személy itt előtted úgy érzi magát gyerekek között, mint Superman a kriptonitbányában.
- Majd rájuk lesek – nyögi ki végül beleegyezően, s ha a férfinak nincs több mondandója lassan visszalép a falhoz, hogy végre mostmáraztántényleg nekiálljon. Ja hát ja, nem csak a gyerekek miatt nem haladt a fal, valljuk be.

A fiúk minden nevetésére megrezzen kezében kicsit az ecset, de végre halad is, motiválja, hogy minél előbb végeznek, annál kevesebb kreatívkodásra jut ideje az előkészítősöknek. Hopp, egy pillanat és a szőke srác arcán egy fehér vonal díszeleg. Hopp, és már kettő az az egy, mert így indiánosabb. Mielőtt még három lehetne az a pár, jön a nő, a nap hőse, aki megmenti a világot meg a pizzázó falát, és a renitens kezet csuklónál megfogva akadályozza meg a következőben. – Abbahagyod, megfordulsz, és a falat fested – darálja el az utasítást, szavainak nyomatékot adva, falhoz illesztve a szorított kézben csöpögő ecsetet. A kissrác vergődik egy sort, majd az erélyes fellépéstől beduzzogva rántja ki kezét a fogásból, hogy „tud ő festeni magától is”. Aha. Sonja már épp ellépne, hogy a csúcson kell abbahagyni, most úgy néz ki, hogy meggyőzte őket, minden jó; de kettőt pislog, és már az ő arcán is ott virít egy friss pacsmag. Menekülj kicsi. Sonja egy szó nélkül törli a festéket ruhájának ujjába, majd egészen egyszerűen ellép onnan, és fest tovább. Nem fogja leordítani a gyerek fejét. Nem fogja. Nem. Fest, ugyanúgy mint Emily a pizzázó végében, csak fest és fest.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Különös érzés számára, hogy szinte visszaugorva az időben, ismét csak kettecskén ücsörögnek a Pillangóvarázs kényelmes puffjain. Rengeteg dologban különböznek, de akad azért olyan is, amiben hasonlítanak: nagyon tudnak szeretni és ragaszkodni, ez pedig egyértelműen feltűnhet bárkinek, ahogy az egymás kezét szorongató párost nézik. Már régen meg kellett volna tennie ezt a lépést, hogy őszintén kitárulkozik Babett előtt, de amikor az ember még önmagának sem meri beismerni, hogy minden elcsesződött és talán, de csak talán, ez nem pusztán önmaga hibája, akkor hogyan viselkedhetne nyíltan másokkal? Legyen szó rokonról vagy ismeretlenről, ezt nem befolyásolja az érintettek köre.
Szívesen reagálna, de megjelenik a pincér, húga zavara pedig átragad Gerdára is. Kínosan elmosolyodik és mintha egy halk, "ööö" szerű nyöszörgés is alattomosan kicsúszna ajkain, leszegi fejét, mielőtt azonban komolyabban beéghetne, Babett menti a helyzetet. Már amennyiben ezt a reakciót mentésnek lehet nevezni. Szerencsére a bongyor srác villám gyorsan kapcsol és a rendelés felvétele után már megy is, hogy hozhassa a teákat.
- Ez mindig is ilyen rosszul ment nekünk? - ez az a pillanat, amikor végre valahára oldódik a benne felgyűlt feszültség és egy visszafogott, ám őszinte nevetés formájában távozik. Szinte látni véli magukat kívülről, ahogy szerencsétlenül elbújnak az itallap mögé - ez pedig a nőre egyáltalán nem jellemző. Mindketten rém gyerekesek voltak, ez pedig megér egy kellemes kacagást. Annyi bizonyos, hogy sokkal többször kell majd szadiznia testvérét, nehogy még a végén beszélni is elfelejtsen, illetve nem árt, ha saját magára is odafigyel, mert pillanatok alatt eltanulja ezt a rossz szokást.
- Jobban vagyok. Nem alszom sokat, de idővel ez is változik majd - egy kedves mosoly ül ki arcára, mely nyugalmat sugároz, ám van benne nem kevés szomorúság és reménytelenség is. Különös ez a kettősség, hisz Gerda szeretné elhinni, amit mond, mégsem képes rá, de Babettet nem akarja megrémíteni. - Nagyon sok minden van, amit... Amit nem tudsz - mély levegőt vesz, ahogy belekezd és másik kezét is kinyújtja, hogy ujjai közé zárja húgáét. A gombóc alattomosan gyűlik torkában, ellehetetlenítve, hogy tüdeje megteljen oxigénnel. A közelgő pánikot úgy próbálja elhessegetni, hogy testvérébe kapaszkodik és bízik abban, hogy hangozzék el ma bármi, nem fog ezért másképp tekinteni rá. Ezt nyilván nem ígérheti meg előre, a nő pedig nem is várhatja, hogy így legyen, de reménykedik abban, hogy a kettejüket összefűző kapocs erősebb annál, mint amit a tények lerombolhatnak.
- Boldizsár bántott engem. Nagyon sokszor - megnedvesíti ajkait, tekintetét képtelen húgán tartani. Ha tovább kéne néznie az ártatlan szemeit, sohasem mondaná el, ami történt. - Aznap, mikor... - épp belekezdene, de ekkor megérkeznek a teák. Megkönnyebbülten zuhannak le a súlyok szívéről, s mintha csak feloldozást jelentene az ital, úgy fixírozza. Talán a zöld tea bátrabb lesz nála és mindent elmond. A fiú ismét távozik, miután megköszöni, ezúttal viszont érzi, hogy kell a hatásszünet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Kérdése meglep, telibe a közepébe! Ajkaim kicsit is nyílnak egymástól, ahogy elmerengek a kérdésen, mert soha nem jutott eszembe megközelíteni ilyen oldalról a dolgot. Igazából soha nem erőltették rám a szüleim az újságírást, ezért végeztem el a pszichológusit is, aminek félig-meddig öröm is övezett, de valahogy mindig az újságírás felé húztam. Határozott mosollyal és tekintettel nézek a férfira.
- Szeretem – bólintok egy határozottat is a mosoly mellé. – Nem erőltették rám soha, és ha fel is sülök, van B tervem, úgy bizony! – bólogatok még párat vidáman, miközben ujjaim valami ismeretlen ritmust kopognak az asztal felületén. Rendben, ez sok mindent jelenthet, de leginkább azt, hogy vagy meghibbantam, vagy a bor kezdi kifejteni a hatását. Mégis milyen bor az, ami egy pohárka után beüt, és én már vidámságot érzek tőle? Csillagokat még nem látok, tény és való, de ez már azért elég ciki lehetne, ha nem vigyázok. Akkor mostantól fék, oké?
- Ezzel egyet kell értenem – dobom keresztbe lábaimat az asztal alatt. – Túl sokan ragadnak benne egy olyan munkában, amit nem azért csinálnak, mert szeretik, hanem, mert „nem volt más”. Érted mire gondolok? – ráncolom kicsit a szemöldököm, ahogy felpillantok Nikora és arcát fürkészem, mert még a macskakörmöket is szemléltettem ám ott, ahol kellett. Nem vagyok biztos abban, hogy érteni fogja, de nem baj, maximum addig visszük tovább a témát, amíg meg nem érti. Amúgy is nagyon ráérek jelenleg, a társaság is jó, főleg, hogy kér még egy kört. Hogy mi? Ellenkeznék, de a pincér már az asztalunknál is terem, Niko pedig nekem szegezi a következő kérdést.
- Nem tudom – vonom meg vállamat, még fejemet is megrázom, és meglepő, de nem jövök zavarba. Érdekes. – Jó kedvem van, még annak ellenére is, hogy felsültem – megköszönöm a pincérnek az újra töltést, majd ismét Nikora emelem pillantásomat. – Lehet lassítanom kellene.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Végre úgy érzékeli, hogy sínen van, ami a pizzázót illeti. Szép lett, kellemes kis hangulata van, az emberek egyre térnek vissza. Nem állítaná azt, hogy mikor a vakolat lehullott, nem lettek kétségei.. Sőt. Már előtte kétségei voltak, hogy megfelel-e majd az elvárásoknak, de most úgy érzi kezd révbe érni. Ez pedig feldobta a mindennapjait. Nem mintha Karola mellett unatkozna.
A kislány minden egyes napra tartogat valami meglepetést, hogy Barnabással éreztesse nem lehet nyugger. A minap például ismét sátrazni kellett. Odabent. Tény, hogy ezt a férfi szúrta el, mert még az ünnepke alatt nagyon jó ötletnek tűnt, de mikor egy héten belül ötször kell ezt játszani, akkor azért szidja magát.
De minden egyes pillanatát élvezi, főleg mikor látja a kislány arcán, hogy boldog. Olyan boldogság sugárzik mostanában róla, melyet talán soha nem látott, s nem akarja fényezni magát, de azért benne van a keze az biztos.
Most nyugalmas a délután, így a dolgai idekint a többiek között intézi. Mélyen bele van merülve éppen abba, hogy milyen alapanyagok is kellenének a hétre még, mikor a gondolatmeneté megzavarja egy idegen hang.
– Hello, megtaláltad – néz mosolyogva a pult túloldalán lévő srácra. - Miben segíthetek? –teszi le kezéből a tollat és a papírokat, melyekkel eddig foglalkozott, odébb csúsztatja, hogy teljes figyelmét a másiknak szentelhesse.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Vannak dolgok, amiket nem nő ki egyik pillanatról a másikra az ember. Az én esetemben ez az idegenekkel való problémás kommunikáció maradt meg gyerekkoromból. Mindig anyum, Gerda vagy Milán mögé bújtam, hogyha meg kellett jelenni valahol. Nem mondanám magam félősnek, de távolságtartónak egyértelműen igen. Ezért is várom ennyire, hogy a felszolgáló fiú mihamarabb elhúzza a csíkot. Láttam a szemében, hogy olyan beszélgetősebb fajta, amiből köszönöm szépen, nem kérek; amúgy is Gerdával vagyok, szóval „fuck off”.  Zöldeskék szemeimmel hunyorogva figyelem az elhaladó alakot, majd ismét nővérem szemeiben találnak otthonra. Amikor kérdésével felhívja a figyelmemet arra, hogy ez mégis mennyire cringy volt, kislányosan felnevetek, szabad kezemmel pedig a nevetéstől kivillanó, rendezett fogsorom elé kapok. Közben serényen, nemlegesen csóválom a fejem. Tény, hogy nagy szükségem lenne egy kis noszogatásra, ami régebben nővéremtől kaptam. Azonban az utóbbi időben nem lehetett volna eldönteni, hogy mégis ki bátorítana kit.
Jobban van. Megkönnyebbülten engedem ki a forró levegőt tüdőmből, és újabbat simítok kézfején. A tekintete mindig megnyugtat, éppúgy ahogyan a jelenléte. De mégis bujkál valami Gerda betűi, szavai és mondatai között. Nem tudom megmondani, hogy mi lehet az, ami egy kicsit idegesebbé tesz, így járatni kezdem jobb lábamat az asztal alatt. Vastag ajkaimat összeszorítom, és próbálok arra koncentrálni, amit mond nekem.
- Gerda… - kezdek bele halkan és komolyan. – Mit szeretnél mondani? – érzem, hogy a felvezető után valami eddig soha nem hallott sztori következik, és ettől rám tör a pánik. Szemeim kitágulnak, lélegzetvételről lélegzetvételre gyorsabban kezd verni a szívem, míg a lábam egyre szaporábban kezd rángani az asztalka alatt. Ekkor elhangzik a név. A név, amit még éltében is gyűlöltem hallani, nem még halála után. A halálhíre talán még nyugtatóan is hatott rám, kövezzen meg bárki érte.
- A köcsög! – bukik ki belőlem hangosan véleményem. S ezzel együttesen elengedem nővérem kezét, és még a puffból is felpattanok. Kezeim idegesen meg-megránganak testem mellett az idegességtől, szemeim szikrákat szórnak. Mindig is tudtam, hogy azzal a féreggel csak a baj lehet, de Gerda úgy szerette őt. Végül körbe tekintek, s meglátom a rám meredő szempárokat. Halkan elnézést kérek, majd lassan visszahuppanok a helyemre. Szájam szegletében undorodó fintor jelenik meg. Igen, Boldizsár; neked címezve a Túlvilágra. Ismét testvérem kezére fogok, nehogy magára vegye a viselkedésem.
- Aznap is megütött, igaz? – ekkor hirtelen megjelenik fölöttünk a srác, akire mérek egy „takarodj innen” pillantást köszönetképpen, és visszafordulok testvérem felé, tekintetét mohón keresve. – Nekem elmondhatod. Nekem elmondhatsz bármit. Hé… - fejemet mozgatva folytatom az eddig mindig megnyugtató barna szempár keresését. Mi történhetett?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Hatásvadásznak tűnhet a felvezetés, miszerint mennyi mindent nem tud húga, de jobbnak véli felkészíteni a másikat, hogy ma sok, igen vérfagyasztó információt fog hallani. Belegondolva szinte hihetetlen, hogy egész idáig képesek voltak titokban tartani mindezt a lány előtt. Ez a tény egyszerre nyugtatja meg és ébreszt benne legyűrhetetlen bűntudatot, még úgy is, hogy tisztában van vele: ezzel tették a legjobbat.
A kérdésre nyel egyet, majd belekezd. Nehezen préseli ki magából a szavakat, mégis mindegyiket megkönnyebbülés kíséri. Nem tudja nem észrevenni a Babett szemében megvillanó indulatot: ezek a reakciók már jó ideje megijesztik, hisz rendszerint ő itta meg a levét e felkorbácsolt idegek által generált cselekedeteknek. Persze a tudat, hogy Babett soha nem bántaná, sokat lendít az ügyön, de mindig kellemetlenül érzi magát tőle - már csak azért is, mert soha nem várná vagy akarná, hogy bárki ily módon fejezze ki nem tetszését Boldizsárral kapcsolatban. Már csak részben meggyőződése, hogy mindez az ő hibája volt, s képes beismerni férje felelősségét a történtekben. De csak részben.
- Na de Babett! - feddőn kerekednek ki szemei, a feléjük forduló vendégek kereszttüzében ülve pedig behúzza nyakát. Nem igazán ezt akarta. Még szerencse, hogy megérkezik a srác és leteszi eléjük a teát. Nem kell felnéznie ahhoz, hogy tudja, testvére gyilkos pillantással hessegeti el a szerencsétlent, csak hogy végre hallgathassa a folytatást. A kezére simuló puha ujjak hatására szívverése meglódul, az adrenalin váratlanul lövell ereibe és muszáj mély levegőt vennie, hogy ismét képes legyen a lány íriszeibe fűzni sajátját.
- Amikor hazaért, akkor összevesztünk. Vagyis kiabált velem, megütött, de nagyon homályos minden. Azt hiszem, baseball ütő volt nála, nem tudom, nem emlékszem, nem... - tekintete egyértelműen zavarttá válik, ahogy felidézi azt a tragikus napot. A trauma, csak úgy, mint bármikor, ha eszébe jut, hatalmába keríti, pánikreakciót idézve elő. Keze megremeg, szemében a zavar, a rémület és a szégyen egyvelege kavarog, míg a pihék ösztönösen meredeznek bőrén a puha pulóver anyaga alatt. - Csak azt tudom, hogy én ott voltam a földön, reccsenéseket hallottam, minden tiszta vér volt, aztán már nem élt... - hirtelen próbál sok levegőt venni, a légszomj jó barátként köszönti ismét. - Megöltem őt. Meggyilkoltam. Én tettem - a szavak keményen feszülnek kettejük közé, miközben Gerda egyértelműen nincs jól. Fogalma sincs, mit fog gondolni Babett, az emlékek viszont túlontúl valóságosak ahhoz, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyja. Arca sápadttá válik, légzése szakadozó, egyenetlen, mintha fulladna. Émelyítő az egész. Muszáj lehunynia szemét, hogy magába fordulva csillapítsa ösztönös reakcióját. Így legalább húga arcát nem kell látnia. - Az elemem megvédett - muszáj hozzátennie, mintha csak menteni akarná magát, mintha ez feloldozná a vállát nyomó felelősség alól. Pedig nem. Ugyanolyan bűnösnek érzi magát, ami viszont még jobban megrémíti, hogy Boldizsárral kapcsolatban és a ténnyel, hogy közvetve csak, de önnön kezével oltotta ki életét, üresség honol szívében. Akár egy kietlen pusztaság, kiszipolyozott érzésekkel. Csak egy apró, lelkiismeretnyi, bűntudatnyi szellő marad. Azért a sok gonoszságért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Egy pillanatig még lehajolva, kezemet kinyújtva állok miután Léda megszólal, majd leeresztem a jobbomat és lassan felegyenesedem. Nyelek egy aprócskát, ahogy szépen fokozatosan rájövök, hogy fogalmam sincs, hogyan kéne bánni egy ilyen kislánnyal. Van kisebb tesóm, kisebbek is, mint Léda, de velük nem ennyire bonyolult. Félmosolyt villantva Zalán felé fordulok, miközben betessékel a boxba a húga mellé.
- Valami gyümölcsöset, lepj meg - mondom, mert egyrészt fogalmam sincs a kínálatukról, másrészt pedig nem is sütit enni jöttem elsősorban. Hanem kislányt.
Az asztalra könyökölve figyelem Zalán távolodó alakját, amíg szusszanásnyi időt hagyok magamnak, hogy újra belekezdjek a Lédával folytatott eszmecserébe.
- Megfordulok néha a sulidban, mert vannak kisebb testvéreim, akik oda járnak. Daliah veled egyidős lehet, talán ismered - fordulok vissza felé, fél szemmel néha a pult felé pillantva. Remélem Zalán hamar megjön a sütikkel, mert hármasban talán kevésbé lesz kínos ez a beszélgetés.
- Ki a kis barátod? - hajolok előrébb egy kissé, hogy a kislány takarásából előbukkanjon a plüssállat - Csak nem egy hippogriff?
Oké, még plüssökről sem beszélgettem ennyire komolyan ezelőtt, de mindent el kell kezdeni egyszer.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Az, hogy ennyire kimaradtam az elmúlt időszak történéseiből furcsa érzéseket vált ki belőlem. Ugye én nagylányként gondolok magamra körülbelül tizenhárom éves korom óta. Legkisebb testvérgyermekként pedig nem bírom egyszerűen elfogadni, hogy valamit nem tudhatok, mert „még kicsi vagyok hozzá”. Tudom, tudom. Nagy hibám, hogy nem tudom fékezni az indulataimat, de idővel biztosan ez is javulni fog. A fülem zúgni kezd, és egy pillanatra mintha vesztettem volna a hallásomból; minden érthetetlen motyogássá válik, akárcsak a víz alatt. Nyelésem hangja üvegszilánkként karcolja meg halántékomat, de tekintetemmel nem engedem testvéremet. Indulatos vagyok. Persze. Akár egy kisnövésű kutya, aki nincsen kibékülve azzal, hogy százévesen is ő lesz a legkisebb a családja szemében. Védeni akarom mindegyikőjüket. Éreztetni akarom, hogy én erős vagyok és én leszek az, aki mindentől megóvja őket. És legfőképpen; az ilyen Boldizsár-féle barmok a legmesszebbre kerüljenek tőlünk. Fintorom még látványosabbá válik, amikor Gerda rám szól. Le kell nyelnem a következő szavakat, amiket neki hajítanék. Ő az egyetlen, akire nem szórok kígyót-békát azonnal, de látszik rajtam, hogy alig tudom megtartani magamnak a mondatot. A levegőt – a magamra erőltetett nyugalomtól függetlenül – szaporábban veszem.
- Mmm – morgok egyet inkább a véleménynyilvánítás helyett, és gyermeki módon karba tett kézzel ülök néhány percig, mielőtt újra a kezekhez menekülnék biztonságért. Ekkor előrébb dőlök az asztalon, szinte felborítva a már kihűlő félben lévő zöldteákat. A bájos kis csészékkel nem foglalkozva kúszik előrébb felsőtestem, akárcsak kisgyermekként mesehallgatás közben. Azonban ez most nem mese. Ez a valóság. A rideg és nyálkás valóság, ami bekúszik bőröm alá.
- Baseball ütő? Ez… – és itt ismét csitulásra intem saját magam. Elnyomott fintorom újra kiül az idegességtől pirospozsgás arcomra. Újabb kutya képpel élve; megéreztem már az első alkalommal, hogy ebből a férfiból csak baj lehet, semmi más. Látom magam előtt minden egyes szavát nővéremnek. A reccsenő ágak hangja hallójáratomba furakodik, s látványosan, testemet megrázva szalad végig a hideg hátamon. „Megöltem őt. Meggyilkoltam. Én tettem”, dobálja agyam a mondatokat random sorrendben a fejemben. Nem értem. Látszik rajtam, hogy nem jut el tudatomig, hogy mit is közölt velem az imént testvérem. S amikor reagálhatnék meglátom a remegő kezeket, amiket erősebben kezdek tartani ujjaim között. Zöldes szemeim az arcra kúsznak, ami most egy porcelánbaba színét kezdi magára húzni.
- Gerda – suttogom, miközben szorongatni kezdem remegő kezeit. A mosdó ajtajára kúszik kissé kétségbeesett tekintetem. – Kérlek – állok fel, majd húzom fel őt is, hogy ne a nagyközönség előtt történjenek a továbbiak. Az sem baj, ha az ital elfogyasztása helyett inkább lelépünk innen, és máshol folytatjuk a beszélgetést. Finoman megpróbálom két lábra állítani a nővéremet, s elindulunk a mosdó irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Szerencsére nem volt az a sokáig tépelődős típus, és mivel megegyezett ízlésük a forró csokit illetően Benivel, viszonylag hamar ki sikerült találniuk, mire vágynak, így Lili elégedetten mosolygott magában, miközben a srác elsietett leadni a rendelésüket. Mehetett volna persze ő is, volt annyi pénze, hogy ő fizessen a pultnál a későbbi elszámolásig, csak mivel nem tudta, mi a módi, Beni pedig résen volt, lemaradt a lehetőségről. Így maradt a várakozás, utána pedig az elmélkedés a különös kérdésen.
A süti és ital árát hallva azért ügyesen elfedett köhécseléssel egy meglepett nyögést, majd bólintott, hogy rendben van, és már el is tűnt könyékig a táskájában a tárcáját kutatva.
- Ha szóba se került, persze, hogy túlreagálta. Kivéve... ha mondjuk olyan jeleket küldtél neki. Véletlenül persze.
Ki tudja, Lili biztos nem, még azt se igazán sikerült levágnia, hogy kiről is van szó. Lehet, hogy ez a bizonyos legjobb barát szeretne több lenni, mint barát, és a tőle telhető legfinomabb utalásokkal ezt már hónapok óta igyekszik Beni tudtára adni, csak az pasi és fel se tűnik neki. Most pedig remélte, hogy majd együtt mennek, mint "barátok" és nem teljesen ugyanebben a státuszban távoznak majd.
- Vagy te mondtál olyat, amit nem is úgy gondoltál, ahogy ő értett - rántotta meg a vállát, miután végre előkotort a sok knót közül egy galleont.
A bátyjáról hallott kis sztorira picit elvigyorodott. Nem hallott az esetről, de sose késő bepótolni a sztorit.
- Nem mesélte. De mi, akkor ő tehet róla, hogy agyondobáltad hóval? Családi gén a bénaság, de ezért igazán nem ő a felelős - mókázott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Az finom, én imádom az olasz ételeket, pizza, lasagne, spagetti, de szeretem a tenger gyümölcsei ételeket is - feleltem Laurának mosolyogva. Ha nem ettem volna most semmit, akkor tutira megkívántam volna a felsoroltak közül egy ételt.
- Idáig amúgy merre jártál külföldön? - kérdeztem tőle érdeklődő tekintettel. Engem anyák nem igazán vittek semerre, mindig le voltak foglalva a munkájukkal, így csupán két alkalommal voltunk nyaralni. Valamilyen szinten meg tudtam érteni őket, mert komoly munkájuk volt, amit nem lehetett csak úgy megszakítani, ám időnként rájuk is ráfért volna egy kis kikapcsolódás. Ebből is eredt a legtöbb családi viszály, hogy túlhajszoltak voltak, aztán nehezebben tolerálták az otthoni dolgokat.
- Igen, minden menetrend szerint megy. Ezért nem is bánom, hogy most külön töltöm tőlük a szilvesztert. Mondjuk azt még nem tudom, mit fogok csinálni, hogyan fog alakulni - feleltem neki elgondolkodva, bár úgy voltam vele, hogy majd lesz valahogy. Nem szerettem előre eltervezni a dolgokat, mivel általában úgysem a tervezettek szerint történtek az elképzeléseim.
- Képzeld, a nővérem kacsája már eléggé idős. Látszik, hogy ő is a varázsvilágból való, mert ő már egy ideje túlesett azon a koron, ami egy normál kacsaéletet jellemez. A nővérem is tett érte, ne kérdezd, hogyan. Remélem, hogy Hápi is sokáig fog még élni - néztem eltűnődve a barátnőmre. Szerencsére a kacsám a tinikor elején lehetett emberi számítás szerint, úgyhogy még jó ideig élvezhettem a társaságát.
- Benito mennyi idős? - érdeklődtem meg a lánytól, mert ugye erről még sosem esett szó. Aranyos volt az állatkája, mikor Lau még a szobatársam volt, sokszor megsimogattam a lénykéjét, persze, mikor a lány is ott volt, ráadásul még Hápival is elég jól kijöttek, bár sosem hagytuk egyedül az állatkákat, biztos, ami biztos alapon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Könnyen ment.
Állapítom meg elégedetten, bár kételkedem benne, hogy tényleg ő az, mégis, az előző fickó is hasonlóan nyugodt volt, úgy tűnik őt sem zavarja különösebben mondjuk a szemem alatt húzódó monokli, ami mostanra már igencsak feldagadt. Igazi rosszfiús külsőt sugározva nekem. Edith még nem látott, de alig várom, hogy berobbanjak, akkor, amikor valamelyik barátnőjével, vagy a nővérével, Arianaval mászkál, hogy megjött a nagy igazi, lehet örvendeni. Biztos vagyok benne, hogy nagyon örülne nekem így.
- Munka kellene.
Térek rögtön a tárgyra, miközben apám tárgyilagos, írásban is fenyegető, de szerinte korrekt hangvételű levelét a pulton csúsztatom át a tulajnak, mintha éppen a maffia szeretné beszervezni a pizzériát a piszkos ügyletei miatt.
- De ingyen. Vagyis, nem kaphatok érte fizetést. Mivel ön új még itt, elmagyarázom.
Pedig nem szeretek beszélni, de nem feltétlenül biztos, hogy az apám által írt sorokkal kellene elrettentenem az egész családomtól. Alapvetően nem vagyunk rossz arcok, az anyám elég sokat lendít azon, hogy mindenki egy kicsit enyhültebb arccal nézzen ránk.
- Én egy Radetzky vagyok, apám szerint csak úgy tanulhatom meg a tetteim következményeit, ha olyat vesz el tőlem, ami fontos. A szabadságom a szabadidőm a legnagyobb fegyvere, Bunyóztm a testvéremmel, most le kell dolgoznom. Hat héten át.
Lehet, hogy ez “Radetzky vagyok” rész egy enyhe túlzás volt, és talán kicsit hatásvadász is, de hát gondoltam teszek egy próbakört, hátha így könnyebben érti a miérteket. A pletykák szerint a miniszter utódja lesz, és attól mentse meg Merlin a mi kicsiny országunkat.
- Seprűs futárnak alkalmas vagyok.
Teszem még hozzá, hogy éreztessem vele, nem mindegy, hogy minek szán, mert ha már ingyen melózok, akkor abban legyen valami jó is. Például az, hogy legalább seprűn vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Jó, de más a barátodként ott aludni, és más a barátnődként ott aludni.
Nem mintha tapasztalatból beszélnék, mert nem. Fogalmam sincs, hogy milyen, amikor valaki barátnői minősítésben alszik ott a másiknál, de szerintem a környezetben is beáll egy változás, onnantól, hogy te már nem olyan vagy, mint a többiek, nem barát vagy, hanem barátnő. Más szint, mert például nagyobb eséllyel csókolózol a barátnőddel a szobádban, mint a barátoddal. Nem? Szóval olyankor már mindenképpen érdemes kopogni, nehogy megzavarj valami szerelmes pillanatot.
- Óóó! Huh, szeretnéd?
Mert persze, szívesen átmegyek, ha tényleg szeretné, és ezt nem csak azért mondja, mert Laura már aludt ott azelőtt is, hogy a barátnője lett. Engem az ilyen dolgok nem zavarnak, nem hiszem, hogy ilyentől például rosszabb barát lenne, de tudom, hogy az emberek egy átlagos hétköznapon is egy csomó olyan dolgon képesek megsértődni, amin nem igazán kellene, mert csak felesleges feszültségeket generálnak maguk közé. Szóval ilyen szempontból én más vagyok, de tudom, hogy Thomas nem mondta volna, ha nem mondja komolyan, így viszont nagyon váratlanul ért a kérdése, és hirtelen nem tudom, hogy mit kéne mondanom, mert szeretnék menni, nagyon is, de ugye ez egy csomó kérdőjelet tartalmaző időszak.
- Az ünnepek után? Még mindenképpen a tanév vége előtt, egy nyugis hét végén.
Próbálom a lehető legjobban belőni a dátumot, mert úgy vagyok vele, hogy ha lemegy ez az ünnepi kálvária, akkor minden és mindenki sokkal jobb színben és gondolkodásban lesz, és amikor ez megtörténik, akkor én is hátra tudok már dőlni kicsit, és tervezni az elkövetkezendő napokat úgy, hogy azok tényleg jók legyenek, minden beleférjen és jusson idő rendesen mindenre, amire csak szeretném.
- De ez csak egy rossz előítélet. Mármint, szerintem a kisebb kutyák sokkal veszélyesebbek, mert sokkal kevésbé van biztonságérzetük, és hát, kicsik.
Nem tudom ezt jobban megfogalmazni, de a kicsik mindig annyira agresszívak, folyton ugatnak és problémáznak. A nagy kutyusok viszont határozottan édesek és szeretgethetőek.
- Nem, szóval szerintem indulhatunk is.
Mert nekem se maradt már mit meginni, és alig várom, hogy ott legyünk és tényleg játszhassak meg megszeretgethessem, mert nincs is jobb egy kutyus ölelésénél. Felkelve gyorsan öltözködöm szinte pillanatok alatt, és lelkesen nézek Thomasra, jelezve, hogy menni kell, most, gyorsan. Mert hát egy kutyával van találkozóm, akit sürgősen meg kell szeretgetnem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Annyira talán nem is nagy – húzom össze szemeimet kicsit, még ajkaimat is csücsörítem pár másodpercig, végül vállat vonok és ugyanolyan jó kedvvel pillantok Nikora. – Pszichológus vagyok. Vagyis nem vagyok, csak meg van a végzettségem, de kötelezőkön kívül nem praktizáltam soha. Pár visszatérőm van csupán – mesélem lelkesen az amúgy elég meglepő B tervet, mert soha nem értette senki, hogy hogy jön össze az újságírás a pszichológiával, de most elárulom akkor; sehogy. Mindkettő érdekelt, mindkettőt szeretem csinálni, így tényleg az volt a terv, hogyha felsülök, mint újságírónő, akkor a pszichológusi végzettségem majd megment az éhezéstől. Ez így eléggé le van sarkítva, mert anyámék támogattak volna, de ki szeretne huszonhét évesen a családjával lakni, és anyukája főztjét várni minden délben? Ugye, hogy ugye?
- Akkor jó, mert nem tudtam volna elmagyarázni – kuncogok fel halkan, majd jobb kezembe fogom az új poharat és ajkaimhoz emelem azt egy óvatos mosollyal. Nekem tényleg hatalmas szerencsém van azzal, hogy amit a jövőmnek képzeltem el, bejött, és szeretem csinálni, még akkor is, ha ez a munkám. Nem sokan mondhatják el ezt, az élet körforgása, pedig nagyon sok embert bedarál, nem hagyják őket kikerülni ebből a mókuskerékből. Szerencsés vagyok, és ahogy ez tudatosul bennem, szélesen mosolyogva pillantok vendéglátómra.
- Úúú – lelkesülök fel rögtön. – Kapunk köpenyt is? Az lenne az igazán hősös – a legfontosabb kérdés, mert bár van az a mondás, hogy nem minden hős visel köpenyt, de azért egy köpennyel mindenki sokkal menőbb hős lehetne, nem? – De nyugi, ne foglalkozz vele, lemondtam az interjúról, nem is olyan fontos igazából – vonom meg vállaimat zavartan, ismét kortyolok egy aprót, majd felkönyökölök az asztalra, karjaim közé helyezem a poharat, ahogy Nikot fürkészem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

  Az idő tél derekához képest elég jó volt. A nap már lebukóban volt, de a fénye még csempészett egy kis meleget a földre. Még a sálamat se kellett megkötnöm, illetve a kabátomat becipzároznom. Csak ott vártam, helyezgettem testsúlyom egyik lábamról a másikra. Megint korán jöttem. De nem is baj, legalább nem keltek rossz benyomást. Elvégre együtt kell dolgozzunk a DÖK-ben. Márk cool srácnak tűnt, jó ötletekkel. És ennyi. Többet nem tudok róla. Most, hogy megint benne vagyok a közösségben, meg minden, rájöttem, hogy meg kell ismernem az embereket körülöttem. Vagy legalább is megpróbálhatom. Éppen ezért hívtam el kajálni a srácot, hátha összehaverkodhatok vele.
  Ha már Márknál tartunk, lassan ide kell érnie. Hacsak nem ő is olyan, hogy a megbeszélt időpont előtt öt perccel lép ki a házból. Mondjuk bemehettem és rendelhettem volna valamit, ahogy az amcsi filmekben szokták, de ez pizza. Jómagam szeretem az ananásszal a tetején fogyasztani, szóval ha bárki, én tudom, hogy igazi háborúk alakulnak ki egy feltétként szereplő hozzávalók miatt. Szóval inkább kint várok. Elvégre ráérek. Amúgy még sosem ettem itt, vajon milyen pizzát adnak? Mondjuk ez az az étel, amit nem lehet elrontani.  Kíváncsi vagyok, miről fogunk beszélni. Remélem, lesz közös téma. Esetleg lehet van valami érdekes pletykája, vagy mi? Mármint nem szoktam ezeket tovább adni, de azért jó csámcsogni rajta. Ja Márk, hol vagy?
  A távolban, mintha egy rá hasonlító alak közeledne a Pizzéria felé. Remélem, ő az. Azért akármennyire is jó idő van, mégis elkezd az ember fázni egy idő után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

ANNIE
délutáni teázás az ajándékbeszerző körút közben | #justchatinGIF



Szemöldökösszevonva pislogok a véleményére.
- Hm. Nem, nem igazán - töprengek el ezen, más-e így az, amikor Lau nálunk alszik. Más-e, hogy a kedvesemként tölti nálunk az estét. De nem az. Nyilván, amikor magunkra maradunk, igen. Akkor összebújunk meg ilyenek. Viszont tényleg csak akkor. Különben egyáltalán nem. Úgyhogy, amikor apával vacsorázunk meg elvagyunk mind a nappaliban, az ugyanolyan élmény mindenkinek, mint amilyen bármikor volt. A szobámba pedig nem nyitna be soha Liam bácsi, ha becsukom az ajtót.
- Mármint... értem, hogy érted. És... oké, kicsit talán más - teszem azért hozzá, mert ha belegondolok, akkor nyilván izgi. Olykor észreveszem például, ahogy apa nézeget minket és látom rajta, hogy nem úgy néz minket, mintha egy barátommal figyelne engem éppen. Ilyenek vannak. Ez igaz. És olyankor bennem is tudatosul. Különben viszont egyszerűen csak csodás és természetes.
- Persze, hogy szeretném. De... már mondtam neked, hogy örülnék, ha átjönnél, nem? - fürkészem őt, immáron kételkedve abban, hogy megtettem ezt. - Akarni akartam, igazából már rég, csak ezek szerint elfelejtettem - vallom meg, bocsánatkérő mosollyal. Dehogy azért mondom, hogy nehogy rosszul érezze magát! Csak erről jutott most eszembe. Egyszerűen a nálam alvásról. Jól sejti, hogy én nem állnék elő ilyennel mindössze azért, hogy megfeleljek valaminek. Meg semmivel nem állnék elő ezért. Hanem mert szeretném.
- Igen, az úgy nagyon klassz lenne - bólogatok az időpont latolgatására, némi gondolkodás után. Az ünnepek lecsengését követően tökéletes. - Pompás évkezdés - vigyorgok, hiszen lelkesít az elképzelés, hogy végre vendégként köszönthetem majd az otthononban, amit annyira szeretek. Ja és én teljesen abban vagyok, hogy nálam is alszik. Viszont ezt valószínűleg nem mondtam így egyértelműen. Nem tudom.
Előítélet, bizony. Elhúzom a szám, hiszen így van. Most, hogy mondja, a kisebb termetű ebektől én is jobban tartanék. Már ha tartanék én bármelyiktől. Ezt még jól átbeszéljük, és mivel kiderül, hogy mára vége a shoppingolásnak, így fizetünk, felkerekedünk és megyünk az én édes kutyusomhoz, bemutatni neki Anniet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Csak bólintok egyet, mert ahogy elhagyja ajkait ez az egyetlen szó, van egy olyan érzésem, hogy vagy nem kedveli őket, vagy egyszerűen ki nem állhatja a pszichológusokat, a pszichiáterekről nem is beszélve. Elmondanám neki, hogy minden kollégámmal ellentétben, akik praktizálnak is, én egyáltalán nem szoktam elemezni a beszélgetőpartnereimet, nem nézem az apró jeleket, amik bármire engednek következtetni, túl messze visznek ezek a dolgok. Nem-nem, én csak beszélgetek és a doktor a nevem előtt, bár jól hangzik, de ha tehetem nem is mondom senkinek. Minek? Újságíró vagyok, hamarosan egy lapnak az igazgatója, ismerjenek így, ne úgy, mint egy Dr.-ral kezdődő nevűt. Nekem megfelel a Halty Zaina teljesen. Vagy különleges esetekben Halty Lianna, de az nagyon ritka. És nagyon különleges. És... igen. Apró pír kerül arcomra, ahogy eszembe jut a férfi, de csak még vörösebb leszek, amikor Niko beközli a fehérneműs dolgot. Zavartan nevetgélek, mint valami tinilány, hogy leplezzem az egyértelmű zavaromat, de nemigen megy, így csak tenyerembe temetem arcomat, ahogy rögtön elém kerül a kép. Annával állunk egymás mellett, csípőre tett kézzel, lágy szellő fújja a köpenyünket - mert hősök vagyunk, na -, és a fehérneműnk meg, na igen. Kint villan. Azért egy kis őszinte nevetés elhagyja ajkaimat, nem tagadom, de még így is vörösen és zavarban tekintek fel Nikora.
- Szerintem annak nem örülnének annyira az emberek - kissé összeszűkült szemekkel képzelem magam elé ismét a képet, de csak megint nevetnem kell tőle, így el is engedem és inkább fejemet megrázom, majd egy jókorát kortyolok a hűvös borból, amit majdnem félrenyelek, amikor a férfi megszólal. Párat köhécselek, majd ráemelem tekintetem.
- Ne haragudj, nem akarlak feltartani! - kerekednek ki a szemeim. - Teljesen elvesztettem az időérzékem, sajnálom, már itt sem vagyok - apró kortyokban tüntetem el a bort, mert ennél kellemetlenebb aligha lehetne a dolog. Én itt nagyban eldumálgatok a hely tulajdonosával, miközben neki dolgoznia kellene. - Még egyszer köszönöm a... mindent - tárcámat elővéve teszem az összeget az asztalra, majd mielőtt Nikonak ideje lenne tiltakozni esetleg, kapom vállamra kabátomat, fogom meg táskámat és vidáman integetve sietek ki a csárdából, hogy boldogan, kissé talán imbolyogva induljak hazafelé. Azért a hűvös levegő megkönnyíti a tájékozódást. De még mennyire...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Már elhagytuk a boltot, amikor válaszolhattam a kérdésére Benivel kapcsolatban, s igen, valóban ő volt a legjobb barátom, akárhogy is számolgattam ujjaimon a többieket, tényleg ő állt hozzám a legközelebb, legalábbis a fiúk közül.
- Ő az, vele nagyon sok közös témánk van, meg sokszor tanulunk együtt is, szóval igen. Egyébként jófej srác tényleg, csak egy kicsit most legutóbb összekaptunk - vallottam be Bencének, de a részletekbe már nem akartam beavatni, meg amúgy is, annyira örültem az új mobilomnak, hogy pillanatok alatt sikerült visszakanyarodnom a készülékhez. Bence tényleg nagyon jófej volt, nem is kívánhattam volna jobb unokatesót magamnak, s tényleg örültem annak, hogy rátaláltam itt Bagolykőn.
- Rácsatlakozom ám, de mindenre meg kell tanítanod, tényleg mindenre - a telefon kapcsán még mindig izgatott voltam, s bíztam abban, hogy ha Bencének több ideje lesz, akkor majd kiokosít mobilhasználatból. Az alapokra mondjuk máris szükségem volt, de úgy gondoltam, hogy a pizzériában lesz elég időnk arra, hogy a legfontosabb dolgokat majd megtanítsa nekem.
Meg is indultunk a pizzéria felé, útközben a pillantásommal néha a kirakatok ablakát pásztáztam, de közben egy elég komoly témát is felvetettem Bencének.
- Igen..végülis, ti is ott voltatok - egészítettem ki a szavaimat, s egy picit féltem is attól, hogy a srác mit felel majd. Az őrült szó hallatán máris lesütöttem a tekintetem, féltem a folytatástól, de későbbi szavai megnyugtattak, s egy kő esett le a szívemről, mikor kimondta, hogy nem ítéltek el a történtekért.
- Otthon semmiképp - hálásan mosolyogtam Bencére, talán mondanom sem kellett, elég volt rám néznie, s tudhatta, hogy a szavaival megnyugtatott. S ha ez nem lett volna elég, még meg is ölelt, tényleg nagyon aranyos volt, ha lett volna bátyám, valahogy így tudtam volna elképzelni, támogatónak, s megértőnek. Az öleléséből kibontakozva, Márk említésének hallatára egy kicsit zavarba jöttem, már ha csak róla volt szó, hülyén viselkedtem, s el is kaptam a pillantásomat az unokatesóm tekintetéről.
- Jó - motyogtam egy kicsit rosszkedvűen, mert azóta lényegében nem is beszéltem Márkkal, a srác egész biztosan került, s azt sem tudtam, hogy haragszik-e a történtekért, vagy sem. Nehéz volt rajta kiigazodni, s megfordult a fejemben az is, hogy Bence tanácsát kérjem, de aztán mégis elbizonytalanodtam, mert ha szóba hoznám, a végén még kitalálná, hogy nekem tetszik Márk, és aztán meg elmondaná Masának, és akkor áh.
- Hú nagyon éhes vagyok - megtörve a kínos pillanatot, gyorsan el is tereltem a témát, s kicsit megszaporáztam a lépteimet Bence mellett, hogy minél előbb érjük el a pizzériát. Odaérve, ha előre engedett, akkor besétáltam az étterembe, s pillantásom máris a menütáblán akadt meg.
-  Imádom a pizzát, te milyet kérsz? - kíváncsian fordultam a fiú felé, miközben készítettem a tárcámat, s a benne lévő galleonokat egy kiadós evésre.
- Amúgy...ezt már meg akartam kérdezni, de mi a helyzet veled és Márkkal? Nekem ott úgy tűnt, hogy...mintha nem nagyon csípnétek egymást - ebben persze nem voltam biztos, hisz aznap reggel megvolt a magam baja, de azt még én is kiszúrtam, hogy Márk majd fellökte őt, olyan hévvel rongyolt ki a szobája ajtaján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Ahogy nagyon régen rólam azt már megállapították: szeretem a változatosságot. Talán ezért sem tudok olyan könnyen kimondani olyat, hogy mi a kedvenc ételem vagy italom. Rengetegféle van amit még nem is ismerek, és azok közül amikhez már volt szerencsém is, hát nehéz dönteni. Könnyebb lenne azt elmondani, hogy mi az amit nem szeretek. Kiwi, meg borscs példának okáért.
- Jó a fűszerezésük, gyakran csinálok olyasmi kajákat – bólintok egyet az olasz szó hallatán. A tengeri herkentyűkre nem is reagálok, van amit kedvelek belőlük, de így hirtelen meg nem tudnám mondani, hogy mit. És nem is most fogok rájönni arra, hogy vajon mi a neve annak a kis bigyónak, ugyanis egy újabb kérdést kapok. Erre már szélesen elvigyorodom. Ez könnyű, túlságosan is könnyű.
- Semerre, hacsak a Balaton nem számít annak – felelem fülig érő szájjal. Szomorkodhatnék is rajta, de minek? Az, hogy eddig nem voltam sehol még nem jelenti azt, hogy nem is fogok menni. Főleg úgy, hogy már tudok hoppanálni ugyebár. – Eddig voltam Fehérvárcsurgón, Budanekeresden, Üstösdön, öö Szalamantonban táborban, Balcsin, meg ugye itt – sorolom fel a fantasztikusan érdekfeszítően rövid listát a kezemen számolgatva és töprengve, hogy vajon kihagytam-e valamit. Az, hogy hol utaztam át, vagy hol szálltam át az lényegtelen, azokat nem számolom bele.
- És te? – dobom vissza a kérdést kíváncsian. Valahogy a külföld téma az mindig is vonzott. Más országok, más kultúra. Izgalmas, érdekes, klassz. A szilveszteri terveit, vagyis a terveinek hiányát is érdeklődve hallgatom. Én szeretem előre eltervezni a dolgokat, legalább egy bizonyos szintig. Az utolsó pillanatban egy hirtelen ötlettől vezérelve nekilódulni valaminek, na az nem én vagyok. Viszont mint mindig, most is nagyon boldog vagyok, hogy nem kell a szüleimmel töltenem egy ünnepet se, nem kell hozzájuk igazodni. De ezt már tudja a lány szerintem.
- Más jelet nem is mutat amúgy? Mármint csak az utal arra, hogy varázskacsa, hogy sokkal tovább él, mint a mugli világban? – nem nagyon gondolkodtam még el ezen, hiszen nekem ugye cicám van, azok eleve jó sokáig élnek. Tizenpár évig ugyebár. De ha azt nézzük, hogy elemis lény, hát ki tudja. Lehet, hogy együtt öregszünk meg. Az klassz lenne.
- Beni? Fú,  elsőbe kaptam, akkor 3 már tuti megvan. Elég fiatal volt még, szóval olyan 3,5-4nek mondanám. Még sok jó évünk van együtt a fiatalúrral – kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz öregen. Valószínűleg majd fehéresebb lesz a bundája, meg biztos mogorva morcos cica lesz. Egy ideig elvagyok azzal, hogy próbálom elképzelni a nyugdíjas korú macskám, majd felocsúdok és visszakanyaradok oda, ahonnan ez az egész beszélgetés indult.
- És Mihailnak van valamilyen állata? Vagy nem tudod?