A kis tavacskánk egyik elterülőbb partszakaszán álldogál a csónakház. Nem túl régen, talán a pár évvel korábbi nyáriszünetben telepítette ide azt egy idősebb varázsló, aki a két csónakját adja néha bérbe a diákoknak vagy tanároknak, néha falusiaknak, hogy a tóra mehessenek. A ház nem zárt, csak a csónakok vannak varázslat védte lánccal lehorgonyozva, így még azt fel nem oldja a tulajdonos, nem elköthetőek. A házba bármikor be lehet térni, akad bent szék, talán régi könyvek és cikkek is a tóról, illetve olyan felszerelések, mint evezőlapát, mentőmellények és így tovább. A nyári záporok idején, mint legközelebbi megoldás tökéletes, de este a kis ház teraszáról nézni a holdfény világította tavat is remek. A környéken a télire aprított tüzelőanyag hever kupacokban, valamint egy kis sütögetőhely is van itt, bár nem annyira szívlelik sokan, ha befüstöl a diákság. A téli időszakban a csónakok ugyan partra kerülnek és a felszerelések is eltűnnek, a házacska továbbra is nyitott bármire. Érdemes ide kicsinek és nagynak, diáknak vagy felnőttnek kilátogatni, a csónakázási lehetőség nagy élmény tud lenni.
|
|
|
Ariana Roxanne Payne INAKTÍV
Payne 5.0 | önző dög offline RPG hsz: 63 Összes hsz: 364
|
Írta: 2019. április 20. 22:49
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=756014#post756014][b]Ariana Roxanne Payne - 2019.04.20. 22:49[/b][/url] ZalánBizonytalan lépésekkel közeledek a csónakház felé. Az arcom leginkább nyugtalanságról árulkodhat, ami a bagoly érkezése óta szorítja a gyomromat. A hálószobán kívül akar találkozni, ami azt jelenti, hogy randizunk. A randi pedig minden, csak nem egy olyan kapcsolat velejárója, mint a miénk. Ha úgy vesszük, mi megállapodtunk abban, hogy kihasználjuk a másikat. Szeretkezünk, örülünk, egy ideig úgy érezzük, hogy az életünk mások véleménye szerint normális kerékvágásban halad, aztán kisétálunk az ajtón, legközelebb pedig akkor találkozunk, amikor újra magányosnak érezzük magunkat. Tökéletes megállapodás egy olyan nőnek, mint én vagyok. Aki ha megnyílik, mindent és mindenkit elront maga körül. A randi sehogy sem illik a képbe. A napsugarak utolsó narancssárga sugarai megcsillannak a csónakház hatalmas üvegablakain, egy pillanatra elvakítva engem. A szemem elé kapom a balomat, és nagyokat pislogva próbálom eltüntetni a pupillám előtt táncoló színes foltokat, amikor megérzem a derekam köré fonódó izmos kart. A meglepetéstől felsikkantok, és hirtelen fordulok meg az ölelésben, szembetalálva magam Zalán fürkésző, barna bociszemeivel. Belekuncogok az üdvözlő csókba. Olyan dolgok, amik számomra mindig idegennek tűntek, Zalánnal mégis olyan hétköznapinak érződik. Jól hétköznapinak, mintha mindig is így lett volna. És ez az az érzés, ami megrémít. Lassan megszokássá válnak a csókok, a bókok, a kedveskedés. Mi lesz velem, amikor ő eltűnik, és vele együtt mindez? Eltűnik, tudom. Mind eltűnnek. És legtöbbször az én hibámból.
|
|
|
|
Egervári Zalán INAKTÍV
Princess offline RPG hsz: 141 Összes hsz: 261
|
Írta: 2019. április 20. 23:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=756017#post756017][b]Egervári Zalán - 2019.04.20. 23:17[/b][/url] Ariana A lány nevetése Zalán arcára is mosolyt csalt, ahogy mindig. Imádta azt az édes hangot, amit a lány ilyenkor kiadott, és szájának alakját is. Egyszerűen ott volt az az érzés benne, hogy nem bírná ki soha nélküle, de az is, hogy ez az egész furcsa. Soha senkihez nem fűződött így. A lány illata elbódította, hirtelen megint nem tudta, hogy mit csinál, mint legtöbbször, amikor találkoznak. Belecsókolt a Roxy nyakába, egészen a füle mögé. - Reméltem, hogy eljössz - tette hozzá a férfi. Keze közben vándorolni kezdett a lány hátán lefelé. A teste valahogy egészen máshogy viselkedett, mint normál esetben. Az összeszedett férfi most hirtelen tervek nélkül indult neki a napnak, egyedül azt tudta, hogy élete legjobb döntése volt, hogy Lédát hazaküldte anélkül, hogy ő is vele ment volna aznap. - Gyere, menjünk be - fogta meg a lány kezét, és maga után húzta a csónakházba. A kisebb és nagyobb ladikok ott sorakoztak a tartókon, mindegyik szinte más színű volt. - Válassz egyet! - intett fejével a hajók felé Zalán. Igazából csak arra gondolt, hogy majd belemásznak az egyikbe, és hát... a szokásos módon eltöltik az időt. De ha Ariana szeretett volna, akkor készen állt rá, hogy kimenjen vele a vízre. Még akkor is, ha fogalma sem volt, hogyan kell egy ilyen csónakot elvezetni.
|
|
|
|
Ariana Roxanne Payne INAKTÍV
Payne 5.0 | önző dög offline RPG hsz: 63 Összes hsz: 364
|
Írta: 2019. április 20. 23:49
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=756020#post756020][b]Ariana Roxanne Payne - 2019.04.20. 23:49[/b][/url] ZalánA lábaim egy pillanatra mintha össze akarnának csuklani, Zalánba kell kapaszkodnom, hogy ne terüljek el a fűben. Imádom, és egyszerre gyűlölöm, hogy ezt teszi velem. Hogy ezt váltja ki belőlem az ajkai érintése a bőrömön. Gyengévé és sebezhetővé tesz, szinte érzem, ahogy a milliméterről milliméterre repedezik bennem valami, ami idáig a védelmemet szolgálta. Minden egyes érintésével közelebb kerül hozzám. Az igazi hozzám. Akarom én ezt? Talán ezúttal olyannak nyílnék meg, aki megérdemli, aki tényleg hozzám való. De azok lennénk egyáltalán? Egymáshoz valóak? Néhány hete még olyan biztosan állítottam, hogy nem akarok kapcsolatot, mintha csak azt mondtam volna, hogy a vodkát krumpliból készítik... Legalábbis némelyik fajtát. Megszédülve követem a csónakház bejárata felé, ahol csak jó sokára ocsúdok fel a furcsa érzésből. Végighúzom az ujjamat a helyiség falán, és lassan minden berendezési tárgyat szemügyre veszek, a tárolókon pihenő csónakoktól kezdve a falnak támasztott lapátokon át mindenen. A levegő nehéz, talán egy kicsit dohos is, jó régen nem szellőztettek itt. - Csónakázunk? - pillantok fel rá, szemeim meglepettséget tükröznek - Nem is tudom mikor voltam utoljára. Talán apa vitt el egyszer, amikor még kicsi voltam - suttogom, és közelebb lépve a tárolóhoz, megérintem a hajótest oldalát - Tudsz evezni? - fordulok vissza Zalán felé, szememben csalafinta fény csillan.
|
|
|
|
Egervári Zalán INAKTÍV
Princess offline RPG hsz: 141 Összes hsz: 261
|
Írta: 2019. április 21. 00:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=756022#post756022][b]Egervári Zalán - 2019.04.21. 00:02[/b][/url] Ariana - Jóban vagytok apukáddal? - kérdezte meg Zalán, hiszen attól függetlenül, hogy milyen jól is működik köztük a kémia, nem sok mindent tudott a lányról. Apróságokat csak, mint hogy hogyan issza a kávéját, és milyen illata van a bőrének. Ezek minimum annyira fontosak voltak, mint a múltja. Viszont ez idáig nem nagyon jutottak túl a hálószoba küszöbén, s így a beszélgetés sem elsősorban a családjuk körül forgott. - Mivel mindig szeretnélek lenyűgözni, azt mondanám, hogy persze. Tudod, férfi vagyok, erős vagyok - utánozta a lányt, hiszen pontosan ezeket a szavakat használta az első együtt töltött estéjük után. - De az igazság az, hogy soha nem is próbáltam. Kettőnk közül most te vagy a tapasztaltabb, szóval igyekszem minden férfi önbecsülésemet háttérbe szorítani, és rád hallgatni - mosolygott rá Roxyra a férfi, az egyik olyan mosolyát villantva felé, mely engedte láttatni az apró kis gödröcskét a szája sarkában. - Mutass rá a szíved választottjára - tárta szét a karját Zalán, hiszen ha tényleg vízre akartak szállni, akkor igazán sietniük kellett. A nap már nyugvóban volt, és annyit azért tudott az ilyen dolgokról, hogy amint lemegy a nap, meg az átlagnál is hűvösebb lesz a vízen. Habár lehetségesnek tartotta, hogy ez nem egy ekkora méretű tavacskára érvényes.
|
|
|
|
Ariana Roxanne Payne INAKTÍV
Payne 5.0 | önző dög offline RPG hsz: 63 Összes hsz: 364
|
Írta: 2019. április 22. 22:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=756268#post756268][b]Ariana Roxanne Payne - 2019.04.22. 22:10[/b][/url] Zalán- Jóban voltunk. Már nem - A vonásaim megkeményednek. Max kedvenc gyereke vagyok, ebből sosem csinált titkot, és én is rajongásig szerettem őt, mert mindig korrekt ember volt, aki imádott minket. Mind a tizenhármunkat, külön külön. De aztán minden megváltozott, amikor úgy döntött, hogy fontosabb neki a pénze, mint a lányai boldogsága. Onnantól kezdve nemcsak velem, hanem az összes felnőtt gyerekével megromlott a kapcsolata, talán örökre. Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ezt a ballépését jóvá teheti valaha. Gondolkozás nélkül végigvitte volna a tervét, csak az állította meg benne, hogy Faith idióta ikre közbeszólt. Minden méreg ellenére, amit a kérdése váltott ki belőlem, elmosolyodom a cukkolására, és fejcsóválva bokszolok bele a vállába. A szemöldököm a magasba emelkedik, amikor azt mondja, hogy mutassak a szívem választottjára. Ha vicces akarnék lenni, akkor most biztos Zalánra mutatnék, de nem akarom, hogy félreértse. Mindent tisztáztunk, amikor belementünk ebbe a kapcsolatba. - Legyen ez - paskolom meg a mellettem lévő csónak oldalát, és magamhoz veszem a két evezőlapátot, ami Zalán útjában állt. - Férfi vagy, erős vagy - kuncogok fel, szememmel a csónak irányába pislogva. Le akar nyűgözni, ő mondta. Hát hajrá. A csónakház tóra néző kijáratához lépek a két evezővel, és kitárom, hogy kényelmesen kiférjen rajta.
|
|
|
|
Egervári Zalán INAKTÍV
Princess offline RPG hsz: 141 Összes hsz: 261
|
Írta: 2019. április 22. 22:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=756274#post756274][b]Egervári Zalán - 2019.04.22. 22:30[/b][/url] Ariana A tőmondatai és az azt követő hallgatása mindent elárultak Zalánnak. Pontosan tudta milyen az, amikor egy szoros kapcsolat egyik pillanatról a másikra megromlik. Csak az ő esetében ez olyan régen történt, hogy már alig emlékszik rá, milyen is volt az, amikor az anyja még élt és boldogok voltak. El akarta terelni a lány sötét gondolatait, és úgy tűnt sikerült is. - Vigyázz te lány, a végén még kárt teszel bennem - húzódott féloldalas mosolyra a szája, hiszen mind a ketten tudták, hogy annál a kis ütésnél sokkal nagyobbakat szokott kapni az akadémián. - Hát jó, ahogy szeretnéd, hercegnő - kacsint rá, és máris odalépett a fa csónakhoz. Belülről megfogta mind a két oldalát, és kitámasztotta a lábával. Talán nem gondolta komolyan a dolgot, de most már nem volt visszaút. Nagyot sóhajtott és megemelte a tutajt. Könnyebbnek bizonyult, mint ahogy eleinte hitte, de azért nem is volt olyan könnyű, hogy fél kázzel elbírja. Azért Roxynak jó volt a választása, azt meg kell hagyni. Éppen csak kifért vele az ajtón, de azért nagy nehezen sikerült, és azonnal a vízre eresztette a férfi a nehéz bárkát. - És most? - kérdezte, miközben kezével fogta a ladik szélét, biztos ami biztos. Amint a beszálláshoz érkezik a menet, hagyja, hogy Ariana szálljon be előbb, majd csak utána próbál ő is feljutni a "fedélzetre". Több kevesebb sikerrel, hiszen eleinte elszámolta magát, és túlságosan a szélére lépett, mire az egész elkezdett himbálódzni, hogy félő volt mind a ketten beleesnek.
|
|
|
|
Ariana Roxanne Payne INAKTÍV
Payne 5.0 | önző dög offline RPG hsz: 63 Összes hsz: 364
|
Írta: 2019. április 22. 23:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=756282#post756282][b]Ariana Roxanne Payne - 2019.04.22. 23:42[/b][/url] ZalánZalán karjába kapaszkodva lépek be a csónakba. Max szerint nem borulhat fel olyan könnyen, legalábbis gyerekkoromban ezzel nyugtatott, de azért óvatosan mozdulok. Apró lépésekkel fordulok vissza Zalán felé, és a kezemet nyújtom, hogy könnyen beszállhasson. Alig lep meg, hogy elsőre nem fogadja el a segítségemet. A szám sarkában apró mosoly jelenik meg, de kérész életűnek bizonyul, mert amint a testsúlyát áthelyezi a már csónakban lévő lábára, az egész hajótest oldalra billen, én pedig kis híján a vízben landolok. Rövid kiáltás kíséretében keresek kapaszkodót, és sikerül is elkapnom a csónak szélét, így visszanyerem az egyensúlyomat annyira, hogy biztonságban leüljek. A deszkába kapaszkodva várom meg, amíg Zalán leül velem szemben. - Hát, először is - nézek végig magunkon - helyet kellene cserélnünk. Ha te evezel, akkor a hajóorrnak háttal kell ülnöd - magyarázom - És ugyebár te evezel - vonom fel a szemöldökömet, és nem tudom elrejteni az arcomon bujkáló mosolyt. Lassan és biztosan felállok, hogy egy másodperc múlva Zalán mellett foglaljak helyet, szabadon hagyva neki az utat. - Vagy akár így is maradhatunk, és akkor feleslegesen cipelted ki egészen idáig a csónakot - suttogom, egészen közel hajolva az arcához, ajkaimmal az övét súrolva. Cath-tel úgyis volt múltkor egy érdekes beszélgetésünk, a ki csinálta már extrémebb helyen címszóval. Azt hiszem akkor ő nyert, de a csónak még felvehetné vele a versenyt. - De tudod... kíváncsi vagyok rá, hogyan evezel. Úgyhogy ennek most annyi - vonom meg a vállamat, és vigyorogva, lassan eltávolodom az arcától.
|
|
|
|
Egervári Zalán INAKTÍV
Princess offline RPG hsz: 141 Összes hsz: 261
|
Írta: 2019. április 23. 09:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=756291#post756291][b]Egervári Zalán - 2019.04.23. 09:27[/b][/url] Ariana Éppen csak leült végre biztonságban a fenekére, amikor Roxy közölte vele, hogy most akkor fogják magukat, és cseréljenek helyet. - Remélem felkészültél a vízbeesésre, mert ha ilyen mutatványokat akarsz csináltatni velem, akkor számíthatsz rá... - sóhajtott, de mire megmozdult volna, Ariana már mellette is termett. - Én nem mondanám teljesen feleslegesnek - suttogta vissza a lánynak, és hirtelen már nem is zavarta annyira, hogy a nyílt vízen vannak, illetve nem is tűnt olyan sürgősnek kievezni onnan. - Megölsz engem, te lány - csóválta a fejét Zalán. Vágyott a lány finom csókjára, ugyanúgy, ahogy a szenvedélytől fűtöttre. Teljesen mindegy volt melyiket kapja, csak ne hagyja így lógva. - Csakhogy ahhoz, hogy mesterien tudjak evezni, az kell, hogy valaki megmutassa nekem, hogy is kéne csinálnom - elmélkedett el a férfi. - De vajon ki is erre a megfelelő ember? Valaki olyan kéne, aki már csinált ilyet. És szerencsés esetben még itt is van - fejtegette tovább az elméletét, és mosolyogva Roxyra nézett. Egy pár pillanatig csak néztek egymásra, aztán Zalán feladta. Egy puszit nyomott a lány arcára, és átült a csónak másik felébe. Lehet, hogy a csatát megnyerte, de a háborút nem.
|
|
|
|
Ariana Roxanne Payne INAKTÍV
Payne 5.0 | önző dög offline RPG hsz: 63 Összes hsz: 364
|
Írta: 2019. május 12. 16:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=758300#post758300][b]Ariana Roxanne Payne - 2019.05.12. 16:57[/b][/url] Zalán- Ugyan kérlek. Ha még egy csónakot sem tudsz elvezetni, hogyan bízzam rád a fele királyságomat? - csóválom meg a fejemet én is, tettetett csalódottsággal az arcomon. Nem, szó sincs ilyesmiről. Tudomásom szerint nem öröklök se királyságot, se semmilyen velejáró címet, bár ha az apámról, a nagy Maxwell Payne-ről van szó, akkor bizony sose lehet tudni. De nem, számoljunk csak egy hatalmas angliai birtok egytizenharmadával, vagy egytizennegyedével, vagy ki tudja hányadával - ezt ugyebár szintén sose lehet tudni az apám esetében - a ki tudja mekkora vagyonának a ki tudja hányadával, és az egy-két palotájával nyaralójával. Wow, hát csoda hogy mindenki a pénzedet akarja, apuci? Még a saját lányod is megzsarolt. Az arcomon lassan végighúzódik egy csalafinta mosoly, ahogy megérzem Zalán motozását mellettem. Mielőtt még leülhetne velem szemben, jobbommal elkapom a felsőjét a mellkasán, és az anyagot az öklömbe szorítva magamhoz húzom őt. Az ajkam eggyéválik az ajkával, a pólóját szorító kezem pedig lassan kienged, felkúszik a nyakára egészen a tarkójáig, ahol olyan finom puha a bőre. Egy ideig megszűnik körülöttünk minden, nem hallom a madarak énekét, a fák susogását, sem a víz csobogását, csak Zalán halk lélegzetvételeit. - Most már talán túléled - suttogom, még mindig nem engedve az ajkaink közé nagyobb távolságot két milliméternél. Hallom, ahogy a szívem nyughatatlanul dobog a fülemben, és most nem érdekel a szorító érzés sem a mellkasomban. Tudom, hogy nem szabadna ilyen érzéseket kiváltania belőlem, de ebben a pillanatban pont lesz*rom. Olyan ez, mintha mindig így lett volna. Mintha mi mindig együtt lettünk volna.
|
|
|
|
Egervári Zalán INAKTÍV
Princess offline RPG hsz: 141 Összes hsz: 261
|
Írta: 2019. május 27. 00:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=759673#post759673][b]Egervári Zalán - 2019.05.27. 00:23[/b][/url] Ariana - Biztos vagyok benne, hogy te jobban tudod irányítani a királyságot, mint én bármikor is. Nekem nem is az kell, hanem te - jelentette ki a férfi a lehető legkomolyabban. Sose gondolta volna magáról, hogy ilyen romantikus lélek tud lenni, de Ariana kihozta ezt belőle. Csak azzal, hogy tökéletes volt. Legalábbis neki mindenféleképpen. A lány rántására azonnal megprördült, de félve, hogy beleesnek a tóba, megkapaszkodott a ladik két felében, miközben lehajolt Arianahoz. Élvezte a csókot, mindent el is felejtett maga körül. Kezei elengedték a biztonságot jelentő széleket, és míg egyik a lány derekára siklott, addig a másikkal a lány hajába túrt. Belefeledkezett abba a tökéletes érzésbe, amely akkor tör rá, mikor együtt vannak. Mintha a világ teljesen mindegy lenne, amíg ők együtt vannak. - Hát, nem vagyok benne teljesen biztos - húzta el a száját, mikor a lány megszakította a csókot. - Jobb lenne, ha adnál még egy kis ösztönzést - kacérkodott tovább. Nem volt elég. Soha. Leült a helyére, és kezébe vette az evezőket. Időközben besodródtak a partról, és már csaknem a víz közepén voltak. - Na jó, nem lehet ez olyan nehéz, láttam már ilyet a filmekben - vezette be a cselekvéseket, mintha nagyon profin állna a helyzethez. Majd lassan, egyik oldalt elkezdett evezni. És a csónak elindult. - Na tessék! - lepődött meg még saját maga is azon, hogy sikerült valamerre elindítania a ladikot. De csakhamar kiderült, hogy inkább ment egy irányba. Balra.
|
|
|
|
Blossom Miles INAKTÍV
offline RPG hsz: 60 Összes hsz: 159
|
Írta: 2019. június 12. 19:45
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=761191#post761191][b]Blossom Miles - 2019.06.12. 19:45[/b][/url] Masa Én értem ide legelsőnek, a mesedélután tulajdonképpen az én fejemből pattant ki, nem lenne szép ha pont én késnék el. A kockás pokrócot már leterítettem, szépen elegyengedtem a csónakház előtti füvön, és minden innivalót és süteményt is kikészítettem, természetesen gyerekbiztosan, hogy a nagy ugrálós, nevetős, futkorászós hangulatban sem kelljen amiatt aggódni, nehogy valakinek a nyakába boruljon egy liter málnaszörp, vagy bármi más. Az sem lenne túl nagy baj, nyárias meleg van és egy tóparton mesélünk, úgyhogy szegény gyereket csak belemártanánk a vízbe, szerintem még élveznék is. Már messziről integetnek nekem a kicsik, én pedig fellököm magam álló helyzetbe és várom a csordát. Néhány előkészítős tanár is a segítségemre van, nélkülük nehezebben szerveztem volna meg ezt az egészet, főleg másodszorra. Az előző is jól sikerült, így történt, hogy csináltunk egy ismétlést is, mostanra néhány extrával. Talán egyszerűbb lenne az előkészítőben olvasni, akkor a még kisebbek is hallanák, de az úgy nem akkora buli, a picik pedig majd megnőnek, és reméljük akkor is lesz valami hasonló elképzelés. Egy kislány hozzám szalad, és szorosan átöleli a lábamat, amit én is viszonoznék, de hirtelen rengeteg gyerek száll meg, mozdulni is alig tudok tőlük. - Sziasztok, minikék! - mosolygok rájuk, mire a legtöbben oldalról visszaköszönnek. Mikor kicsit alábbhagy a kezdeti örömködés, ők levágják magukat a pokrócra és nekilátnak az ételeknek. Én eközben az egyik leányka után szaladok, aki már most ki szeretné próbálni, milyenek a vízre eresztett csónakok. - Vera, drágám, gyere inkább menjünk vissza - mondom és a nyomatékosítás kedvéért megfogom a picike kezét. Ő rögtön rámarkol, majd ketten visszasétálunk a többiekhez. Én leülök velük szembe, a táskámból előveszem az egyik könyvet, és egy plüsst, amit Masának hoztam, hogy kicsit könnyítsek a szerepén. Azt leteszem magam elé, és nézem, ahogy a kisebbek esznek és csacsognak, hiszen a műsor a kék lány érkezéséig nem kezdődik el.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
minden lében villa offline RPG hsz: 673 Összes hsz: 6322
|
Írta: 2019. június 12. 20:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=761197#post761197][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.06.12. 20:16[/b][/url] Blo néni
Futok, már megint. Átugrálok pár bokrot, kerülgetem a néniket a fő utczán, miközben a nagy fekete köpenyemet hagyom magam mögött lobogni, mint valami sötét oldalra állt superman. Előző este túl izgatott voltam ahhoz, hogy el tudjak aludni, ma reggel túl fáradt ahhoz hogy fel tudjak kelni, később pedig túl Masa ahhoz, hogy időben, gond nélkül el tudjak indulni. De komolyan, az már egy szint, amikor kifogásokat sem keresel, egyszerűen csak azt mondod, hogy azért nem sikerült valami, mert te te vagy... Na mindegy. Úgy, de úgy örültem, amikor Blossom néni felajánlotta ezt a lehetőséget, nagyon nagyon szomorú lennék, ha csalódást kellene okoznom.
Már viszonylag messziről kiszúrom a gyereksereget, és az őket kísérő pedagógiát (ezt vajon használják így egyáltalán?). A köpenyemet a levegőbe lendítve, szaporán lihegve fékezek le a kockás pokróc szélénél, és az arcomat legyezgetve igyekszem csillapítani a pirosasságom. - Fhúú, remélem nem késtem el nagyon - szólalok meg reményeim szerint érthetően. - Szia Blossom néni, sziasztok! - mosolygok a napszemüveg mögé, majd a gyerekekre, és nekilátok, hogy a hajamat összegöngyöljem, és felfogjam egy konty szerű gombolyagba, valahol a tarkómon. A picik még félnek tőlem, új vagyok nekik, engem nem üdvözölnek olyan kitörő lelkesedéssel mint új kedvenc mesemondómat. Ledobom a hátizsákomat a köpeny alól, és kivéve a kulacsomat, ledöntök egy fél üveg vizet. - Készen állok! - helyezkedek el végül darupózban a szőnyeg szélén, aminek amúgy az előadáshoz sok köze nincs, de elég figyelemkeltő ahhoz, hogy rám szegeződjenek a pöttöm kis tekintetek. - Most például tökéletes kis Piroska lennék - vigyorgok cinkosan Blossom nénire, a kipirult arcomra mutatva.
|
RAWRR :3 *-*-*-*-*-*-*-* I I III I I I IIIII I IIIIIII IIIIIII~~~~~~ II II
|
|
|
Blossom Miles INAKTÍV
offline RPG hsz: 60 Összes hsz: 159
|
Írta: 2019. június 13. 17:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=761263#post761263][b]Blossom Miles - 2019.06.13. 17:16[/b][/url] Masa Szeretem nézni a kicsiket, szinte megnyugtató hatással van rám a jelenlétük. Már gondolkodtam rajta, hogy visszamegyek az egyetemre pedagógiát tanulni, hátha teljes érvényű Blossom néni lehetek. Félreértés ne essék, imádok gyógyító lenni, de néha már egy kicsit jó lenne mást is csinálni. Tulajdonképpen ezért jelentkeztem az előkészítőbe is tanítani. Amíg Masa nem ér ide, beszélgetek azokkal a pöttömökkel, akiknek hozzám van kedve. Elég nagy zsivaj van, de amint elkezdődik az előadás, valószínűleg elcsendesednek. Legalábbis ez a tapasztalat, most pedig a lányka is itt lesz, színesíteni a műsort. - Szia, Masa! Nem, pont időben érkeztél - mosolygok rá, és várok egy keveset, hogy lenyugtathassa a légzését, és készen álljon. A kicsik türelmetlenek, és lázadás törne ki, ha nagyon sokat kellene várniuk, de ennyi szinte meg sem kottyan nekik. Van itt innivaló, ennivaló, aranyos társak, a jó dolgokra meg amúgy is várni kell, jobb ha most megtanulják. - Nos, kedves nagyérdemű közönségünk, egy kis figyelmet kérnék - mondom, és a napszemüveget a fejem tetejére tolom, praktikus hajpántként is funkcionál és legalább a betűket is fogom látni. - Szeretnék nektek bemutatni valakit. Ő Masa, én hívtam meg, hogy eljátssza nektek a szereplőket miközben mesélek - mutatok a szőnyeg szélére, és nekiállok tapsolni, amit a gyerekek is lelkesen utánoznak. - Először szerintem hercegnő leszel, de talán hoztam Piroskát is. Majd leszek a nagymama - mosolygok vissza rá, és a kezébe nyomom a plüssbékát, azzal, hogy erre még szüksége lesz. Innen már valószínűleg tudja, csak ha összeteszi a két szót, már meg is van a megoldás. Bizony, ma a hercegnő és a béka nagyon lerövidített változatával kezdünk.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
minden lében villa offline RPG hsz: 673 Összes hsz: 6322
|
Írta: 2019. június 13. 19:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=761271#post761271][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.06.13. 19:29[/b][/url] Blo néniEredeti énKihúzom magam, ahogy kiderül, hogynem maradtam le semmiről. Megérte szaladni, és hogy ez így is maradjon, igyekszem nem az egész így nyert időt felhasználni arra, hogy kifújtasam magamból a métereket. Amikor nekikezd a bemutatásomnak, felfüggesztem a madárimitációs gyakorlatokat, és a váratlanul rámszegeződő figyelemtől megszeppenve méllyen meghajlok. Ledobom a köpenyemet is, ami alól előbukkan fehér nyári ruhám, amit tökéletesnek éreztem az alkalomra. Nem véletlenül ilyen hosszú és egyszerű, terveim szerint folyamatosan a szerepekhez fogom alakítgatni mind a színét, mind a hosszát. A pálcám tehát magamhoz is veszem, mint elengedhetetlen kelléket, és felegyenesedve visszaintegetek a lelkes gyerekseregnek. Felcsillan a szemem a gondolatra, hogy hercegnőként kezdhetem színészi pályafutásom, és elnevetem magam amikor a kezembe találom fogni a plüssbékát. - Nagyon szép nagymamám lenne akkor - vigyorgok vissza izgága végtagokkal, majd neki is kezdek az előkészületeknek. - Melyik verzió szerint megyünk? - suttogom azért oda a lényeges kérdést, de nagy feneket nem kerítek neki, leginkább úgyis improvizálni tervezek. Rövid töprengés után a táskám pántjáról leszedem a gurkót mintázó fityegőt, és miután sokadszorra is megköszönöm magamnak, hogy olyat kértem ami nincs megbűvölve, nekikezdek a varázslatos résznek. Bűbájokkal megnagyobbítom kicsit, s aranyszínűvé változtatom, és immár máris a kezemben tartom a meséből jól ismert aranygolyót, amiért minden királylány kútba ugrana. Persze ezt nem csak így tessék-lássék adom elő, nem, körbemutatom előbb a kulcstartót, majd hátat fordítva a közönségnek megbütykölöm a labdát, és mire visszafordulok, csodák csodájára már más van a kezemben. Tadaam, igazi bűvésztrükköket tudok! Elkezdem hát nagy vigyorral dobálgatni a labdát a kezemben, miközben további átalakításokon töröm a fejem. A földre teszem a plüssbékucit, majd egy kockáspokrócias (hát, színpad nincs) pörgés közben szórom ki a Trullust a ruhámra, amitől az szép, halvány rózsaszínűvé változik. Mire újra egyhelyben állok, már rendezett kis hercegnőnek nézek ki - majdnem. Egy halk extrico kiéretében a hajamra bökök, mire érzem ahogy a gubancok kisimulnak, és a tincseim immár a kontyból kibomolva, simán és egyenesen terülnek szét a hátamon. Tudom, tudom, igazából kisállatoknak van a varázslat, de most pont tökéletesen illett a szerepemhez, szóval - miért is ne? A békát picit távolabbra reptetem, majd látványosabban kezdem el dobálni az aranylabdát. - Királylány vagyok, van labdám, és vár rám a békaherceg, úgyhogy szerintem kezdhetünk - kacsintok Blossom nénire, majd megpróbálok felkészülni rá, hogy nem szólalhatok meg többet.
|
RAWRR :3 *-*-*-*-*-*-*-* I I III I I I IIIII I IIIIIII IIIIIII~~~~~~ II II
|
|
|
Blossom Miles INAKTÍV
offline RPG hsz: 60 Összes hsz: 159
|
Írta: 2019. június 19. 13:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=761682#post761682][b]Blossom Miles - 2019.06.19. 13:26[/b][/url] Masa - Hoztam lepedőt is háttérnek - intézem a szavaimat a lányhoz, majd felállok, a kosárból kiveszem a fehér anyagot, melynek két végén egy-egy gumiszalag van. Mindkettőt egy ágra akasztom, és a pálcámmal suhintok egyet. Ha minden igaz, ez mesélő háttér, úgy változik, ahogy a történet is, és még varázsolni sem kell hozzá. Azt hiszem még valamelyik művész vásáron vettem, amikor kiderült, hogy Masa jönne színészkedni a mesedélutánra. - Ahw, nekem meg édes unokám - mosolygok rá, immár szemüveg nélkül, és olyan nagymamásan megcsipkedem egy kicsit az arcát. - A mugli, Grimm mese. Az eleje csak bevezetés, azt nem muszáj eljátszanod - súgom még oda gyorsan, mielőtt nekiállna a varázslatnak. A legtöbb pici csak ámul a golyóra, én pedig cinkosan összenézek az itt lévő kollégáimmal. Még nem nehéz lekötni a figyelmüket, egy-két könnyebb varázslattal is elvannak percekig. Ez a Bagolykőben biztosan változni fog, de az már nem a mi hatáskörünk alá tartozik. A lányoknak szinte csillog a szemük, ahogyan Masa átalakítja a tincseit és a ruháját. Gondoltam, hogy tetszeni fog nekik, de arra nem számítottam, hogy tátva marad a szájuk. És ez még csak a kezdet. - Szuper - mosolygok rá, az ölembe veszem a vaskos mesekönyvet, felcsapom az egyik post-it-nél, amin egy egyes díszeleg, és teátrálisan megköszörülöm a torkom. Az utolsó morgások is elhalkulnak, de még gyorsan végignézek mindenkin és belekezdek. Felolvasom a bevezető részeket arról, hogy milyen szép volt a legkisebb királylány, és hogy gyakran ment ki a kúthoz játszani a labdájával. Ezután a színészünkre nézek, hogy tudja, ha megfogadta a tanácsom, és még nem kezdett el játszani, akkor innentől jön a cselekmény. Közben egy gyors pillantást is vetek a lepedőre, ami szerencsére jól működik, hiszen azt a tájat mutatja, amit eddig körbeírtam. - Egy nap a királylány megint a kút káváján ült, és az aranylabdával játszott. Hirtelen olyan magasra dobta a labdát, hogy már nem tudta elkapni, így az a kútba esett. A lány rögtön utánaindult volna, de kút nagyon mély volt, nem is látta az alját. Leült hát a fűbe, és elkezdett csendben sírdogálni - mesélem, és ahogyan néha-néha felnézek, a gyerekek óriási szemekkel figyelik a nagylányt.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
minden lében villa offline RPG hsz: 673 Összes hsz: 6322
|
Írta: 2019. június 19. 21:49
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=761823#post761823][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.06.19. 21:49[/b][/url] Blo néniEredeti én- Azta de király - lelkesedek fel a lepedő látványára. - Úgyis rossz vagyok háttérnek - bólogatok vigyorogva, az előttünk álló megméredtetésre gondolva. Bólintok, hogy megvárom a bevezetést, és nagy izgatottan készülök fel lélekben és mindenhogy a szerepemre. Amikor a nézőközönségünk elcsendesedik, a háttér előtt álldogálok féloldalasan, kezemben a kis arany labdácskával, és a távolba révedek. Látom ahogy megelevenedik a kastély, a kert, a kút és minden egyébb mellettem, ahogy a szavak elhangzanak. Elbámulok a varázslaton, és igyekszem észben tartani, hogy feltétlenül kérdezzem meg Jang Geum nénit, hogy ő meg tudná-e ezt tanítani nekem. Elkapom a jelentőségteljes pillantást, még épp időben, így pont mire a helyzet megteremtődik reppen a levegőbe a labda. Elkapom egyszer, elkapom kétszer, miközben előre hátra lépegetek, és bár hang nélkül, de széles szájjal nevetek. Egyszer csak hopp, a labdát kiejtem a kezemből, és amaz megindul a föld felé. A gyerekek által látható kezemet a számhoz kapom megdöbbenést imitálva, majd a másikban lévő pálcával az aranygömbre mutatok. Eltakart szám mögött lehetőségem van szépen kiejteni a kicsinyítő varázsigét, így hopp! A labdácskának nyoma vész. Hallom ahogy a gyerekek felkiáltanak, de nem fogalkozhatok velük, mert sürgős sírnivalóm van. Lerogyok tehát a fűbe, a szoknyám elterül körülöttem. A hajam előrehull, a kezeim pedig a fűbe markolnak, ahogy keresem a minilabdát. Szerencsére könnyen megtalálom, és észrevétlenül szorítom két ujjam közé, hogy a mese további pontján is hasznát vehessem. A kezeimet magamhoz húzom, és összegörnyedve fonom össze a hajam takarásában. Miközben némán ráz az álnevetés (akarom mondani sírás), pálcámat a fűben lapuló plüssbékára szegezem, és egy lebegtetőbűbájjal megemelem kicsit. Fel-le, majd aztán megint, fel-le. Hallom ahogy egyre többen észreveszik, és egymásnak kiabálják, hogy "nézd ott a béka!". Egyemmeg de kis édesek, tuti ismerik a mesét. Izgatottan várom, hogy kiderüljön vajon ez az a verzió-e amiben van két testvérem, vagy sem - megháromszorozni magam már lehet túl nagy falat lenne. A sztori szerencsére úgy folytatódik tovább, hogy nem kell letesztelnem (nem létező) klónozási skilljeimet a gyakorlatban. Hamar felbukkan a béka, mire a szöveghez képest kicsit elcsúszva, de közelebb reptetem a plüssállatot. Igyekszem hitelesen játszani a pökhendi, rátarti, elkényeztetett királylányt, ahogy perelkedik, és igyekszem rábírni a kétéltűt, hogy adja oda az aranylabdát. Amikor végül érte nyúlok, hogy felvegyem, a labdát eredeti méretére növesztem vissza. A gyerekek közül többen kacaráznak az arcomon ülő fintor láttán, amikor messzire eltartva magamtól a plüsst, helyben kezdek sétálni. A vászon reagál, lassan közeledik a kastély, hogy vacsorához ülhessünk.
|
RAWRR :3 *-*-*-*-*-*-*-* I I III I I I IIIII I IIIIIII IIIIIII~~~~~~ II II
|
|
|
Mei Watts Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2019. július 7. 20:32
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=763348#post763348][b]Mei Watts - 2019.07.07. 20:32[/b][/url] Czettner Kiva #nemmenekülsz || #taníts || #katt
Bárkivel élveztem a gyakorlást, de hydromágusokkal azért nem olyan oktató jellegű, mint valakivel, aki szintén tűzmágiára képes. Vagyis jól lehet velük edzeni, de nem érzik ugyanazt, mint én. Westwoodnak is beszéltem a félelmeimről, mégis szerettem volna beszélni egy pyroval. Denisre gondoltam először, elég evidens lett volna, de a srác meglépett valahová, szóval nem jöhetett szóba. Így nem is gondolkoztam sokat, amikor megláttam Kiva nevét a végzett elemi mágusok között. Reppent is neki a bagoly és azt hiszem kicsit meg is lepődtem, hogy azonnal válaszolt. Már megint nem az elemi mágia teraszán gyakorlok, de kit érdekel. A csónakházban csak nem fogok felgyújtani semmit véletlenül, ráadásul most mással akartam foglalkozni. - Csókolom - köszöntem előre, ahogy meghallottam a lépteit. Felkászálódtam a fal mellől, ahol az elmúlt fél órát töltöttem, mert természetesen korábban érkeztem, annyira izgultam. - Tényleg köszönöm, hogy eljött - hajoltam meg előtte is, hogy tudja, nem viccelek.
|
|
|
|
Moon Jun Seo INAKTÍV
"Bár a bőrünk sárga, lélekben kékek vagyunk" offline RPG hsz: 126 Összes hsz: 1408
|
Írta: 2019. július 24. 18:11
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=764869#post764869][b]Moon Jun Seo - 2019.07.24. 18:11[/b][/url] THE BIG BANG THEORYZeneAFülembe | JunMa
Reggel mikor éppen használatba vettem az új szájfényemet, rájöttem valamire. Ennek bizony keksz illata van. Nem is akármilyen, hanem csokis keksz illata. Sokkal jobb mint az előző, aminek naptej illata volt. Fujh, szerencsére elfogyott. Nem kóstolnám meg, mert lehet ha az íze jó is, ez a nyomi mandragóra elnyomná. Meg amúgy is, az egy szájfény, nem emberi fogyasztásra alkalmas. Szerintem a mandragóra levél sem, de nem nyelem le, csak rágom, és ha ez kell az animágus léthez, akkor miért ne? Viszonylag boldogan tipegek le a faluba, fülemben szokásos fülhallgató, üvölt belőle a zene. Igazából, nem tudom miért mozdultam ki a prefilakból, de egy kis eü séta sosem árt. Aztán a csodás sétám után itt kötök ki. A csónakház, király, és nincs is itt senki, ez még jobb! A székre leülve egyből a hátizsákomba kezdek turkálni, mit is hoztam magammal? Kínai füzet, kottafüzet, mi ez a sok füzet? Végül is Levitás vagyok, de hogy ennyire, az már meglepi saját magamat is. Van itt cukorka, amit nem tudom mikor raktam oda, lehet már ehetetlen. Szájfény, mert bármilyen jó keksz illata is van, folyton lejön. De már csak azért is kifogyasztom, mert jó az illatocskája. De lehet valahogy megpróbálok belőle illatosítót csinálni. Masa lehet tudja hogy kell, vagy Jang Geum. Jó, most nevetek saját magamon, a nővéremtől mikor kérnék én segítséget? Sohanapján kiskedden, mert ha évekig nem szólt hozzám, hagyjon a fenébe. Egyáltalán miért vállalta el hogy a gyámom lesz? Szerintem volt választása. Oké, nyugi Jun, hamarosan tizenhét leszel, csak szeptemberig bírd ki. És megint magamhoz beszélek. Lehet suli után diliházban kötök ki.
|
|
|
|
Theory Delacroix INAKTÍV
offline RPG hsz: 30 Összes hsz: 36
|
Írta: 2019. július 24. 19:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=764884#post764884][b]Theory Delacroix - 2019.07.24. 19:27[/b][/url] Jun Seo ~ szájfény... hmm ~
Egy helyet kerestem, ahol nincsenek emberek, és békésen olvashatok. Mindezt egy ártatlan sétának álcáztam. Csak egy könyv volt nálam, amelyet a derekamhoz szorítottam, és a patkányom, akit most az egyszer nem a zsebemben, hanem hol a vállamon, hol pedig a fejemen hordtam. Utóbbinak nem örültem, de nem is ellenkeztem, mert ha megtettem volna, felborzolta volna úgy a hajam, hogy az életben nem szedem szét többet a fehér szálaim. Nem rohantam. Élveztem a szinte tökéletes csöndet, ami körbeölelt. Szépen lassan pakoltam egymás után a lábaim, majd ragadtam le egy érdekesnek ígérkező épületnél. Lehet, hogy ráleltem arra a helyre, amit kerestem. Megtorpantam a küszöbön. Eltelhetett vagy fél perc, mire koppant nekem, hogy egy emberi lénybe botlottam. Egy szó nélkül hátat akartam neki fordítani, de a hófehér gombócom nem így gondolta, és halált megvető bátorsággal szaladt végig rajtam, hogy aztán a földön tüneményes trappolással lecövekeljen a fiú személyes terében. Ezt látva mélyet lélegeztem, majd úgy döntöttem, közelebb merészkedem, és én magam is elkényelmesedem. Mint a társam a füzetivel. ─ Te koreai vagy, igaz? ─ nem igazán láttam még egyet sem testközelből, de biztosan nem kínai, és szerintem nem is japán. Legalábbis bízom az alapfokú műveltségemben. ─ Azt hiszem, Edgar kedvel. A nevével ellentétben lány, és szörnyen édesszájú. Lehet, hogy érez valamit. Vagy rajtad, vagy nálad.
|
|
|
|
Moon Jun Seo INAKTÍV
"Bár a bőrünk sárga, lélekben kékek vagyunk" offline RPG hsz: 126 Összes hsz: 1408
|
Írta: 2019. július 24. 22:49
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=764904#post764904][b]Moon Jun Seo - 2019.07.24. 22:49[/b][/url] THE BIG BANG THEORYZeneAFülembe | JunMa
Nyitnám ki a kínait, hogy megpróbálok tanulni, de patkány. Itt van egy nagyon cuki patkány! Yay egyem meg, honnan jöhetett? Valakitől megszökött? Aztán jön a csaj, semmi köszönés, csak a kérdés. Miért mászok ettől a falra? - Neked is szia. - morgom és megsimogatom a patkányt - Iken, fékle falaki aki nem kínaisz le! - gratulálok Jun, most azt hiheti beszédhibás vagy. De csak az a hülye mandragóralevél van a nyelvem hegyén. Összeteszem a kezecskéimet, és az égre nézek, aztán vissza a lányra. - Ő a fe pafkányod? Alanyos. - a cukiság, aki ezek szerint Edgar, meg lehet a cukrot érzi a táskámban, vagy a keksz illatú szájfényemet? Lehet van más a zsebemben vagy a táskámban, amit érezhet. Mintha tegnap a zsebembe raktam volna egy kis csokit... de azt lehet este megettem, vagy éjjel, amikor civilben járőröztem. Mióta a számban van ez a cucc, esténként mikor lefekszem, mindig attól félek, hogy reggelre kiköpöm ezt az izét, és kezdhetem elölről. De lehet nem is kezdeném elölről. De ennek az ízét még lehet hogy évekig érezni fogom. A hideg is kiráz már a gondolattól. Annyira félek hogy kiesik, mindig a nyelvem hegyén van. De nem tudok tőle rendesen beszélni. Na mindegy, ha meglesz a szükséges idő, akkor majd úgyis kiköphetem. Azután talán valahogy el tudom felejteni az ízét. Jobb esetben, el tudom. Rosszabb esetben kísérteni fog életem végéig, és azt fogja mondogatni, hogy Megérte, Jun? Vagy nem, mert egy íz nem tud beszélni. Kísérteni se tudom hogy tudhat. De megoldja, ha nagyon akar... Ezt úgy gondoltam mintha az íz tudna gondolkodni. Úristen, kezdek becsavarodni. A mandragóralevél mellékhatása lenne?
|
|
|
|
Theory Delacroix INAKTÍV
offline RPG hsz: 30 Összes hsz: 36
|
Írta: 2019. július 24. 23:48
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=764917#post764917][b]Theory Delacroix - 2019.07.24. 23:48[/b][/url] Jun Seo ~ aki minden bizonnyal beszédhibás ~
Néma csendben pislogtam a fiúra, miközben azon gondolkodtam, vajon mit mondhatott. Az első mondatát értettem, de a többi kissé homályos volt, így kellett pár másodperc, mire megfejtettem őket. ─ Nem számítottam rád. Belém fojtottad a szót. Elnézést. ─ szusszantam. Mivel Ő is halálos higgadtsággal kezelte a jelenlétem, így nekem is túl kellett lendülnöm a kezdeti meglepődésemen. ─ Semmi közöd egy kínaihoz. Aki ezt máshogyan látja, az bizonyára nem lát tovább az orránál. ─ a patkányomra szegeztem a tekintetem, és őt kezdtem el figyelni, ahogyan a létező legnagyobb boldogsággal a kis pofiján randalírozik a fiún. Ehhez csak gratulálni tudtam neki. Akkor még maradunk. Micsoda jó hír. ─ Végre valaki, aki nem retteg egy patkánytól. ─ mosolyodtam el, de csak halványan. ─ Igen, az enyém. És nem értem, miért nem harapott még meg. Te vagy az első, akit nem akar megölni rajtam kívül. Még a bátyámat is utálja. Ami azt illeti, miatta harap. ─ tisztáztam a tényállást. Mondhattam volna, hogy érezze magát kitüntetve emiatt, de az nem én lennék. És nem mellesleg biztos sejti. ─ Zavarok? Ha igen, szívesen elmegyek, mégiscsak te voltál itt előbb. De előtte el kell kapnunk. ─ hunyorogtam a hógolyóra, aki felém szagolt, mintha csak koppant volna neki, mit akarok. A világ egyik legnehezebb dolga elkapni egy szökésben lévő patkányt. Okosak. Nagyon okosak.
|
|
|
|
Moon Jun Seo INAKTÍV
"Bár a bőrünk sárga, lélekben kékek vagyunk" offline RPG hsz: 126 Összes hsz: 1408
|
Írta: 2019. július 25. 21:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=765013#post765013][b]Moon Jun Seo - 2019.07.25. 21:16[/b][/url] THE BIG BANG THEORYZeneAFülembe | JunMa
Legyintek egyet, hogy nincs baj. Ennyire ijesztő vagyok, vagy mi? De annak nagyon örülök, hogy végre van valaki aki nem kínaiz le úgy, hogy még csak a nevemet se hallotta soha életében. Igaz, van olyan aki azt hiszi okos, és kínai nevem van. Pedig nem, egyáltalán nem. Még csak úgy se hangzik. Fura fejet vágva próbálom a szájpadlásomra tapasztani ezt a nyomit, és végre sikerül is. Jó, félek hogy kijön, de na. Így már tudok rendesen beszélni. - Nem értem, hogy lehet ilyen cuki teremtménytől rettegni. - jó, ha sok sok évvel ezelőtt lennénk, megérteném. Ha jól tudom, ezek az édes lények terjesztették azt a ronda betegséget, mi is volt? Pestis? Igen, az, azért nem aludtam történelem órákon! - Hogy tudna ő ölni? A lusta macskám előbb megöl egy másikat. - kuncogok halkan. Páfránynak tényleg beszédes a neve, mert elterül... mint egy páfrány. De nagyon aranyos, meg puha. Csak mindig úgy néz rám, mintha ő egy királynő, én meg egy senki lennék. - Nem zavarsz, maradj nyugodtan. - dobom vissza a füzeteimet a hátizsákomba, ráér a tanulás. Egész héten tanultam a kötelezőket, hogy ne mondhassák hogy bunkó is vagyok, hülye is meg lusta is. Csak varázsháztartástanból fogok lehet, sőt tuti hogy megbukni. A nővérem tantárgya, nem is tudom miért vettem fel a tantárgyat. De jövőre tuti nem fogom, inkább a fontosakra fogok koncentrálni. Ami tényleg kell ahhoz, hogy tudjak valamit kezdeni magammal. Főzni mástól is meg tudok tanulni, nem kell az iskolában, főleg nem a nővéremtől. Amúgy se szakács akarok lenni.
|
|
|
|
Theory Delacroix INAKTÍV
offline RPG hsz: 30 Összes hsz: 36
|
Írta: 2019. július 26. 18:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=765100#post765100][b]Theory Delacroix - 2019.07.26. 18:37[/b][/url] Jun Seo
Összeállt a fejemben a kép, mely szerint azért beszélt a fiú olyan érdekesen az előbb, mert volt valami a nyelve hegyén. Ami már át lett költöztetve, legalábbis erre következtettem a fura fejből, amit vágott. ─ Ahogyan megfigyeltem, az emberek kilencen százaléka fél vagy undorodik tőlük, pedig valójában szörnyen okos és szerethető lények. Az enyém nem, de a többi igen. Ő arra használja a csöpp eszét, hogy kiszökjön a ketrecéből és riogasson másokat. Ezért is kell magammal hordanom. ─ ez egyfajta szülői felügyelet, mégiscsak én viselem a kicsi kincsem gondját. Felelősséggel tartozom érte, és ha egyedül csatangolna, fenn állna a veszély, hogy valaki elteszi a lába alól. Ez Theonra is vonatkozott, de Ő túl nagyra nőtt ahhoz, hogy a zsebembe tegyem. Ha lehetséges lenne, sokkal jobb hely lenne a világ. ─ Van macskád? ─ ez egy költői kérdés volt. ─ Mindig is imádtam őket. ─ az egy dolog, hogy patkányom van, aki retteg tőlük. Az egész gyerekkoromat macskák között töltöttem, mivel a nagyinak mindig volt vagy egy tucat. A bátyám nem igazán rajongott értük, de én szívesen töltöttem az időt velük. ─ Nem szabad alábecsülnöd ezt a kis cukiságot. Tud ölni, ha akar. ─ nevettem halkan. Igaz, Theon? Te most igazat adnál nekem. Vagy nem… csak azért sem. ─ Köszönöm. ─ szusszantam. Nem csak értelmes volt a társaságom, de a maga módján kedves is. Pakolászott valamit. A füzeteit vissza a táskájába. Ennyire megtisztelt volna engem? Nem. Szerintem a patkányomat tisztelte meg a figyelmével. Azt hiszem, Edgar el akart hagyni, méghozzá egy ázsiai fiúért. Van ízlése. Kellett a gépem elé engednem… ─ Theorynak hívnak. ─ mutatkoztam be, szigorúan csak a keresztnevemen. Mégiscsak így illett. Ha már nagy hirtelenjében nem köszöntem, ennyivel azért tartoztam neki.
|
|
|
|
Zayday Hudson Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Csónakázni, jaj de jó... lenne! Írta: 2019. augusztus 19. 10:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=767753#post767753][b]Zayday Hudson - 2019.08.19. 10:00[/b][/url] Miközben a falu határában sétáltam, eleredt a fránya eső. Olyan gyorsan kezdett el szitálni, majd egy perc múlva mintha dézsából öntenék. Szaladtam néhány percig, a táskámat a fejem fölé emelve, mire megláttam a csónakházat. Gyorsan felszaladtam rá, és leültem egy kis székre. Az idő jobban megtébolyult, és villámlani kezdett. - Ma nem kell vacsorázni, mindjárt beléd csap a villám! Grillezett Hudson... Mmm, isteni! - mondta egy bohókás hang a fejemben. Gyorsan kikotorásztam a táskámból, az esernyőt majd kinyitottam, és fellélegeztem. Már nincs más hátra, csak hogy elmúljon a vihar. Egy óráig is ott ültem. Egyébként, sok mindenen elgondolkoztam abban az időben. Bizonyára, közepes lesz a Bűbájtan vizsgám, nem írtam le sok mindent, mert máshol jártak a gondolataim. Szegény nagymama beteg, vinnem kell neki kalácsot meg bort. Pillanat! Az igaz hogy Sally nagyi megbetegedett, de a többi állítás a Piroska és a farkas című meséből kavarodott a fejembe. Reménykedtem benne, hogy minél előbb meggyógyul. Mindent jól átgondoltam, és az időjárás egyre inkább csitult. Mire éppen arra gondoltam, hogy mi lesz ma vacsorára, teljesen el elállt a vihar. Összecsuktam az ernyőmet, és megindultam a kastély felé.
|
|
|
|
Lorin Annie Brightmore Előkészítős tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
Csiperke ^^ | Bánkiné <3 offline RPG hsz: 436 Összes hsz: 861
|
Írta: 2019. október 4. 21:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=776827#post776827][b]Lorin Annie Brightmore - 2019.10.04. 21:15[/b][/url] Rémi Időről időre meg kell szöknöm. Ez azt hiszem egy betegség, olyan, mint a kleptománia, csak én nem elcsenek dolgokat, hanem magamat rabolom el másoktól. Egy adott pillanatban kilépek életem addigi szakaszából, és új útra indulok. Muszáj máshol, máshogy folytatnom. Első komolyabb távozásom tizenkét évesen volt, mikor egy rövid időre feladtam a küzdelmet, mikor nem hajtott tovább semmi, mikor visszarúgtam a pöttyös labdát. Erre vágytam, hogy legyen egy kapcsolat a testvéremmel, hogy összekössön minket valami. Egy pöttyös labda, ennyi jutott, mégis, emlékszem, boldogan haltam meg. Tizenhat évesen újra megtettem, egy éjjel kiszöktem a házból, a védelemből, és mentem, nem kímélve magam, amíg csak rá nem leltem Denisre. Beszéltem vele, és azon az éjjelen a halál újra átlépte a küszöböt. Nem bántam meg, hogy elszöktem, nem bántam, hogy tudva, anya végigzokogja a nappalokat és az éjjeleket, míg csak halálom hírét nem tudja meg, mentem. Látnom, érintenem, hallanom kellett őt. A fiút, akiért éveket éltem még. Tizenhét évesen, kipirult arccal másztam le az emeletről, hogy elszökjek, hogy megismerjem, milyen az, amikor valaki randevúzik. Nem gondoltam arra, hogy egy haldokló fejében lévő kívánságot teljesíti egy legilimentor, pusztán csak éreztem, hogy boldog vagyok, hogy erre vágyom. Újra megtettem, elszöktem. Nem messze, csak ide, a csónakházhoz, ahol megannyi történetem kezdetét vette. Emlékszem mindenre, ami itt indult, és tudom, hogy a Bogolyfalva feletti csillagos ég itt a legcsodálatosabb. Egy kockás pokrócon fekszem, némán, egy másik pokrócba csavarva, alaposan felöltözve, kapucniban, mint egy óriási kupac krumpli, és hallgatom az engem körülölelő csendet. Ahogy csak két csónak ring a békés vízen, ahogy a nád lassan sustorog. Elszöktem otthonról, el a melegből, el a biztonságból ide. A csillagokért, a csendért, az elmémben keletkezett káosz rendezéséért. Sokszor nem kell beszélnünk, hogy mindent megéljünk, mindent elmondjunk. A kedvenc versemet Keats írta, többen fordították magyarra, nekem mind Szabó Lőrinc, mind Baranyi Ferenc megközelítése tetszik. Mind a kettőben közel érzem magamhoz a sorokat. Az én versem. Melyet magam elé suttogok egyre csak a csillagokat nézve. - Mikor elcsüggeszt, hogy meghalhatok, s nem gyűjti majd be termését agyam, s nem őrzőm meg - mint csűrök ért magot - feltornyozott könyvhalmokban magam; s mikor eszembe villan, hogy a sors varázskeze már nem soká segít lefesteni nekem a csillagos mennybolt regényes, nagy jelképeit; s mikor felrémlik, hogy többé talán nem látlak már, te illanó csoda, s bűverejét nem sugározza rám egy mondhatatlan érzés - akkor a világ partján megállok s figyelem, mint süllyed el a hírnév, szerelem.
|
|
|
|
Rémi J. Saint-Venant INAKTÍV
XII. Az akasztott ember | (F)élénken (t)akar offline RPG hsz: 74 Összes hsz: 433
|
...hangtalan múlni el Írta: 2019. október 14. 15:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=778103#post778103][b]Rémi J. Saint-Venant - 2019.10.14. 15:47[/b][/url] Annie-nek címezvén I. Aznap csend volt; régóta először esett úgy, hogy a valóság egymaga vett körül. Csupaszon és hangtalan, fürdetlen bámult rám mindenhonnan. Fáradt bútorok, üres képkeretek meg az étel, ami az asztalon várt, és amire már nem emlékszem, ki főzte nekem, mind rám meredtek, mintha választ vártak volna tőlem, pedig a kérdést sem értettem. A torkomon szinte csak motozni mert a szűkös levegő, éreztem, hogy lefelé tart, azt is, hogy hideg, azt is, hogy csíp, hogy mar. Mert féltem. Mostanra sok minden elhomályosult már. Vannak elsárgult, foltos, fakó képek, amikért hiába nyújtózom, azok olyan mélyre süllyedtek idebent, a fejem sötétjében, hogy tudom, sohasem érhetem el őket. De az érzésre, hogy mennyire féltem, tisztán emlékszem. Egyedül voltam, vagy ha nem, (...) ha tudom, hogy nem vagyok egyedül, sem éreztem volna másként. Egyedül voltam, mint ahogy egyedül vagyunk halálunk előtt, és az olyan szerencsétlen őrültek, mint én is vagyok, nos, mi egyedül vagyunk életünk legjavában is. Nehéz életet kaptál, kisfiam, mondta mindig édesanyám, és azzal a fénnyel nézett a szemembe, amivel rám nem nézett soha más. Nehéz életet kaptál kisfiam, mondta, amit nem te választottál, (...). Mégis... ki kérne magának olyan életet, ahol a színek dallamokban, a versek kéretlenül és a valóság csak ritkán kopogtat be ajtaján? Olyan ritkán, hogy egy idő után már képtelenség azt felismerni. Földbegyökerezett lábakkal álltam ott, az ajtótól alig néhány méterre. Hiányzott valami. Úgy éreztem, nem vagyok önmagam. Mintha a kulcsom vagy a pálcám hagytam volna el, reszketni kezdett a kezem, mozdulni sem mertem. Bocsánat, apa, bocsánat, hogy rossz voltam, kérlek, bocsáss meg nekem azért, hogy ismét szégyent hoztam a családra, pedig hidd el, bekötöttem a cipőfűzőm, és az ingem sem hagytam félregomboltan, kérlek, ne haragudj rám, de a pálcám... a legfontosabb, tudom, Rémi, Rémi, egyszer még a zsebemben volt, aztán meg, Rémi, Rémi... szeretsz még engem, ugye, apa? Szeretsz még, ugye? Nem sírok, csak... annyira sajnálom! Rémi, Rémi, (...) ...testvérkém, fáj, hogy egyedűl vagyok, fáj a nappal ezer ugráló szine; fáj, hogy annyian megszólítanak, de azért senki se simogatná meg homlokomat. Gyengédebb vagyok én az almafavirágnál, és a lehelletnyi holdfénynél is szelidebb. Fehér galambok alszanak álmaimban: nem szabad fölébrednem, hogy fel ne riasszam őket! Ha felriadnának, meglátnák, mily gonosz vagyok, milyen irigy és hazug és civakodó. Ezért kell mindig csöndben maradnom, akkor is, ha ijedt harangokat dobál be a szél az ablakomon. Sírok, – és szavaim halottan hullanak lábaimhoz. Sírok, – és a szomszéd fa se hallja meg könnyeimet... (...) Körbenézve aztán megértettem: nem a pálcám hagytam el, de még csak a kulcsomat sem. A baj az a borzasztó, távoli csend volt, ami úgy beférkőzött a fejembe; se hangok, se ábránd, egy vers se köszönt reám, se anyám hangja, se Ethané, még madárkáét sem láttam. Elvesztem. Mert a valóság bár fényes volt, engem mégis zord ismeretlenként várt, akivel durcás gyerekként nem akartam egy asztalhoz ülni. Akit nem akartam az életemben tudni, akitől többé nem kívántam simogatást, szeretetet és kedvességet kapni. Hiányzott a körhinta, az állandó szédülés, a föld felett lebegés, hiányzott Rémi, a saját valóságom, a biztonságom és állandóságom. Nekem én voltam állandó. Arra sem emlékszem pontosan, miért, mikor vagy hogyan kerültem abba a partmenti, stéghez kötött csónakba, közel az éjtakarta, addigra már nyugvó vízhez. Ott voltam az ég alatt, egyszál magam, szinte mozdulatlan feküdtem a csónak rosszul lecsiszolt deszkadarabkáin, fejem alatt a gyűrött kabátommal, és közben arra gondoltam, mert erre tisztán emlékszem, hogy aznap csend volt. De még milyen csend! Félelmetes, borzasztó csend, ami menekvésre késztetett, és amitől a halál torkában éreztem magam. Magam alatt a halállal bámultam a sötét, aligha csillagos eget, és arra gondoltam, meghalok, ha nem szólal meg a csönd, ami ruhám alá szökött, átitatódott színtelen bőrömön, és előle mélyre bújtak bennem a hangok. A csönd uralta a testem és uralta az elmém. Azután megszólalt. A csend verset szavalt nekem, és én elmosolyodtam, majd sírni kezdtem, akár egy kisfiú. A könnyek a szememet áztatták, a nedves fátyol elhomályosította azt a pár sárgán ragyogó csillagot odafent a fekete égen, majd oldalt, az orcáimon folytak végig, és szipogva tettem jobb kezem kockás ingbe bugyolált mellkasomra, ami alatt úgy, de úgy dobogott a kis szívem. - Ha tehetséges zongorista lennék - szólaltam meg rekedten, mintegy válaszul a csöndemet megtörő versnek - vagy értenék a hegedű nyelvén, én folyton csak hősökről szőnék dallamot. Lent, a Balaton mélyén, elítélteknek játszanék, míg úgy nem zokognának, mint most én.
|
|
|
|
Lorin Annie Brightmore Előkészítős tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
Csiperke ^^ | Bánkiné <3 offline RPG hsz: 436 Összes hsz: 861
|
Írta: 2019. október 14. 17:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=778107#post778107][b]Lorin Annie Brightmore - 2019.10.14. 17:02[/b][/url] RémiAjkaim önkéntelen húzódnak mosolyra hangodra. Mintha már nem volnék egyedül, mintha már lenne, aki megért. Mintha léteznél... Össze kellene rezzennem? Mindenképpen. Félnem kellene? Talán. A szívemnek gyorsabban kellene vernie? Határozottan. Mégsem történik semmi. Nem félek a hangtól, nem kezdek el forgolódni, nem kezdek el sikítva szaladni. Nem érzek még csak késztetést sem. A hang a fejemben van? Egy ideje már a társas magány minden szempontjának megfelelek, és azt hiszem a depresszióm is kezd újra kialakulni. Sokan legyintenek erre, hogy nem más, csak tinihiszti, de nem, ez nem az. A fásultság, a levertség, a szürkeség mind a depresszió kapujában veszteglő, engem régóta váró ismerősök. Hajlamos vagyok rá, alkatilag, a gyógyszereim mellékhatásaként is fel van tüntetve, és valljuk be, az sem segít sokat, hogy nincs akinek tudnék erről beszélni. Harsány emberek között élek, akik egészséges emberként kezelnek, hogy megkíméljenek, hogy elkerüljék az esetleges összeomlásomat, lefoglalnak, amiért hálásnak kéne lennem, tudom, én azonban csak még jobban süllyedek lefelé. Senkinek sem tűnik fel, hogy kívül maradok, hogy csak ülök, hogy bár benne vagyok a beszélgetésben, mégsem mondok semmit. Olyan, mintha elmém fogja lennék, és koponyám alatt üvölteném a tényt, hogy haldoklom. Senki sem vesz engem komolyan, mert erős vagyok, láthatóan, mert túléltem, láthatóan, és mert szerintük a statisztika nem más, csak egy feltételezés. Nem mindenkire igaz, hiszen nem minden szőke buta, de vannak azért olyanok, akikre ez igaz, általános tény, hogy minden pletykának van alapja. És ha valaki, akkor én magam érzem azt, hogy milyen, amikor a világ lassan homályba borul. Lehunyt szemmel hallgatom hangod, és esek szerelembe zengését illetően. Nem létezel, tudom, én találtalak csupán ki, elmém egy hátsó, rejtett zugából léptél ki, és váltál agyamban valóssá. Nem látlak a szememmel, nem érezlek az orrommal, nem ízlellek az ajkaimmal, nem tapintalak ujjaimmal. Bármennyire is vágyom rád, nem tudom elképzelni, hogy milyen is vagy, hogy milyennek képzellek el. Nem tudok hozzád arcot kötni, mert hangod már önmagában túl különleges nekem. - Az első mesét hat évesen találtam ki, egy jóságos sárkányról, akit a kinézete miatt üldöznek. Félelmetesnek gondolnak, pedig csak fél. Nagyon fél a fájdalomtól. A sárkányt a királylány megvédte, amiért apja kitagadta, és ezért elmenekült, hogy a világot bejárják együtt. Életem egy hosszú szakaszán, csak az ablakon bámultam kifelé, én voltam a sárkány, és anya a királylány. Aztán később rájöttem, hogy a betegségem a sárkány, én vagyok a királylány, és a szüleim is félnek tőlem. A világ aggódva figyelt, és várt, kitartóan, hogy hírül vihessék, a buta királylány sorsa beteljesült, felfalta őt a sárkány, de az átok miatt a megevett királylánnyal együtt a sárkány is megsemmisült, a nép pedig felszabadult. Talán a sárkány túlzottan szereti a királylányt? Nem. Ha szeretné, már magával vitte volna. Már vége lenne. Halálvágyam van? Igen. Néhány hete megismertem egy új fogalmat, megtapasztaltam milyen irigynek lenni. Irigyelni az életet, irigyelni azt, hogy valaki bármit megtehet. Irigy vagy azokra, akiknek van élete, irigy azokra, akiknek már elmúlt. Sosem voltam irigy, most mégis, ezt érzem. Mozdulni akarok, vagy erre, vagy arra. De mivel rólam van szó, én csak egy felé mozdulhatok. El kellene engednie a világnak. - Citera lennék, ujjaid alatt. Keserű és szerelmes, bánatos és reményteli. A hangom a lelkedbe hatol, és nem enged el. Ott vagyok álmodban, és ott az ébrenlétben.
|
|
|
|
Rémi J. Saint-Venant INAKTÍV
XII. Az akasztott ember | (F)élénken (t)akar offline RPG hsz: 74 Összes hsz: 433
|
Írta: 2019. október 14. 21:48
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=778137#post778137][b]Rémi J. Saint-Venant - 2019.10.14. 21:48[/b][/url] Annie-nek címezvén I. Csak később, mikor a hang újra megszólalt, én csak akkor ébredtem rá arra, hogy az előbb az nem a saját csöndem hangja volt. Nem az enyém és nem az édesanyámé. Az a hang, ami megtörvén a hosszú csendet fölszabadított önnön kínom, a néma valóság súlya alól, idegen volt. Bár a szemeimen még sűrű könny egyensúlyozott, és forrón csurgott végig szeplős arcomon, bár még kába voltam, és még a sötét eget néztem, bár a szívem még mindig szaporán vert, a valóm már tudta: nem vagyok egyedül. És ez borzasztóbbnak hatott az egyedüllétnél is. Kezeimmel arcomhoz kaptam; nyirkos tenyereimet olyan erővel szorítottam bőrömhöz, hogy az vörösből sárgába hajló nyomot hagyott maga után, és számat nagyra tátva szűkölni kezdtem. Éreztem, hogy kezeim alól lefolyik egy-egy könnycsepp, és rúgkapálni akartam, de a lábaim kővé dermedtek, és mint jelentéktelen cementeszsákok vártak a csónak végében. Nem tudom, kiabáltam-e, hogy ordítottam-e tenyereim rejtekében, a világban, ahol a sötétség elnyelt minden hangot, de a szám nyitva volt, és a fogaimat mélyen húsomban éreztem. Sok hangot ismertem, sok létezett bennem és körülöttem is. A fülsiketítő néma csendnél minden jobb volt. Mégis, a partról jövő idegen hang felismerése rémisztően hatott rám. Nem akarom bántani, kúszott a fejembe az első őrjítő gondolat, épp mikor elfogyott a levegőm, és a szűkölésem alábbhagyott. Legyen ő akárki is, én nem akarom bántani.A kezemet még sokáig tartottam úgy, mozdulatlan az arcomhoz tapasztva, és abban bíztam, hogy mikor leengedem a karomat, az éjszaka nappali fényre vált, az ablakon szűrődik be, és én nem csónakban ringatózom, hanem az ágyban fekszem majd, rémálomból ébredvén, izzadtságtól összetapadt hajammal a homlokomban, egyes egyedül. És írni fogok Miss Ackroydnak, ígérem, suttogtam sósízű bőrömbe, írok neki még akkor, első dolgom lesz pergament és pennát ragadni, és írok neki, kérek egy időpontot, mert beszélgetnünk kell, mielőbb beszélnünk kell.Aztán megmozdultam. Többé nem szorítottam arcom elé a kezeimet, és a számat is összébb zártam. Nem csuktam be teljesen, ajkaim között szabadon járt a késő esti hűvös levegő, éreztem a víz illatát ízzé válni a nyelvemen, és éreztem a stég korhadt fadeszkáinak dohszagát is. Végül kinyitottam a szememet, amit már nem takart fátyol, amit nem homályosított többé érzékeny lenyomat, és pont ahogy vártam, az áhított nappal helyett az éjszakai égbolt nézett le rám, mint árva fiára. Azt hiszem, segített volna, ha képes rá. Lenyúlt volna értem felhőkarjával, és átölelve hideg testem kiemelt volna koporsócsónakomból, hogy felszabadítson e világ poklából. Lehet, hogy sírni akartam, mint egy súlyos depresszióban szenvedő, a társadalomból kitaszított, meg nem értett alak, de az érzés, hogy van valaki más is körülöttem, nem engedte. Ujjaim a semmiből tűntek fel a csónak oldalfalán. Azok koszosan kapaszkodtak a deszkába, körmeim alatt föld és homok lapult, bőrömet pálcaanyagokból származó szálkák csúfították. A régi, aranyvérű Saint-Venant, a szüleit büszkévé tevő bűbájtan tanársegéd finom keze a múlté lett, hogy most, a csónak szegélyét markoló egyszerű munkásként tündököljön. Mert tündököltem. A kezem mellett hamarosan megjelent göndör, szőkés hajam is, azután homlokom, majd a szemeim, a partot kémlelő szemeim is felrémlettek a sárgán ragyogó csillagok kevéske fénye alatt. Tudni akartam, kihez tartozott a hang, ami éles pengéjével lehasította rólam a csendet. Nemcsak tudni, de látni is akartam, kié a hang, ami egyszerre szabadított fel és taszított vissza állatias ösztöneim kiúttalan ketrecébe, az egyetlenegybe, ahová soha, de soha nem térhettem vissza.
|
|
|
|
Lorin Annie Brightmore Előkészítős tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
Csiperke ^^ | Bánkiné <3 offline RPG hsz: 436 Összes hsz: 861
|
Írta: 2019. október 14. 23:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=778145#post778145][b]Lorin Annie Brightmore - 2019.10.14. 23:10[/b][/url] RémiNéhány hete, a vizsgák előtt tesztet töltettek ki velünk Fisher tanárnő, ahol a személyiségünket vizsgálta. Sosem gondoltam volna, hogy egy százalék híján teljesen elvi beállítottságú vagyok, sem azt, hogy inkább introvertált, még ha csak pár százalékkal is. Pedig ez a nagy helyzet, és ahogy itt fekszem a földön, nézve a csillagokat, várva azt, mit eddig elkerültem, a halált, lassan elhiszem, hogy tényleg introvertált vagyok. Lehetne vége? Nem akarom látni, ahogy a körülöttem lévő stabilitás végleg összedől, sem azt, hogy minden, mi megszokott idegenné válik. Hamarosan minden megváltozik. Már bűntudatot érzek, ha megölelem Jasont, hiszen barátnője van. Már bűntudatot érzek, amiért még mindig reménykedem, hogy Denis rájön, a házassága értékes, hiszen Cath mással van. Már bűntudatot érzek, mert nem vagyok boldog. Nem hálátlan vagyok, boldogtalan, elszeparálom lényem, és éjjelente kiszökve hallgatom a csendet. Távol vagyok a biztonságos otthontól, távol az engem segítő emberektől. Ha most valaki bemegy az üres szobámba, megijed, riadalmat okozok, pedig leírtam egy papírra, hogy csak sétálni mentem. Bűntudatom van, mert valakit megijesztek, pedig nem akarok. Nem azért van halálvágyam, mert én ezt élvezem, hanem mert nem bírok már több szakadékból kimászni. Megfogadtam, hogy a halálomig megírok száz mesét, száz pozitív, életigenlő mesélt. Az utolsóhoz az üres lapok hetek óta az íróasztalon hevernek, lassan rakódik rá a finom porréteg. Képtelen vagyok írni, képtelen vagyok hazudni. Képtelenség depresszióban szépet alkotni. Azt mondják, a nagy költők és írók mindig depresszióban alkották a legcsodásabb írásokat, de ha alaposan megnézzük a sorokat, mindben a halál, az elmúlás, a viszonzatlanság szerepel. A legszebb irodalmi alkotások a legnagyobb negatív érzelmi halmazt képviselik. Lehunyt szemmel élvezem, hogy olyan, mintha valakivel beszélgetnék. Lehunyt szemmel még mindig próbálom elképzelni az alakot, akinek a hangja hozzám szólt. Nem félek, hiszen úgy érzem, önmagam teremtette képzeletem csupán, hiszen a hangja csábít és biztonságot nyújt. Egyedül vagyok, mint elmém kastélytornyában, ahová menekülni szoktam a világ elől. Gyerek vagyok még, és sosem leszek felnőtt, hiszen, míg a halál el nem jön értem, élvezni akarom az életet, és azt a felnőttek nem tudják, hogyan kell. Ha egy percig, egy napig, egy hónapig, egy évig kell is kitartanom, kitartok. Egymagam csendjében, a toronyszobámban, citerát, zongorát és hegedűt hallgatva. Toronyszobámban kellemes meleg van, egyszerre van jelen a Nap és a Hold, szerelmüket világítja megannyi csillag. Szobámban, fent a magasban minden napsárga és kék, vidám kék, mint a nyári ég. Perzselő meleg járja át, mindig hideg testemet. Odafent minden olyan dolog van, amit szeretek, odafent nem nyomaszt, ha írnék, száguldó ceruzám apróra faragva, csak írok szüntelen, gyermekeknek, kedveset. Megvédem a sárkányt, megtérítem a rút banyát. Fenn, a védett világomban boldog vagyok. Mozzan a csónak, és én riadtan felülve nézem a kezet, és mire a kézhez arc is társul, én már egy fa mögül nézem a sötét sziluettet. Pedig tudom ki ő, a Végzet. Hozzon bármit is, vele teljesedik be a történet. Ajkaim elnyílva, tüdőmbe apró dózisokban érkezik meg a jéghideg levegő. Kapucnim fejemről kicsit lecsúszva, hosszú kardigánom érzem, ahogy a bokámat súrolja. Nézem őt, a férfit, és fejemben visszhangzik Vass Albert, mint másodlagos kísértet. ~ Én úgy képzelem el, hogy a halál egy óriási nász, legszentebb, legemberibb ölelés. Nem fájdalom: fájdalom-felejtő. Nem rém: rémeket elűző. Több mint a Szépség. Több mint a Szerelem, a Jóságnál is több: Kegyelem. ~ Nem tudom, mi mozdít meg, hogy milyen erő, mi hozzá húz, a csónakban ülő révészhez, ki a folyón átvezet. Mindig így képzeltem el, hogy halálom után megannyi virág képében, csónakba fektetnek, és utolsó búcsúra egy folyóba eresztenek. A folyó sodor, hogy mikor borul fel, merre visz, ő határozza meg, sorsom végén, gyengéd ölelésbe zár, lelkem ellágyul, a magasba száll. Nincs már szabad hatalmam, nem ellenkezhetek, életem végén, szárnyalok, úgy, mint sosem lehetett. ~ Én úgy képzelem el, ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás és akkorára nő a fájdalom, hogy nem bírom tovább: hozzám lép egy fehér ismerős, szép csendesen lecsókolja a számat, lefogja ezt a vergődő szívet, és ennyit szól csak: elnémuljatok. Erre megszűnik minden indulat. Erre megszűnik minden fájdalom, csak gondfelejtő békesség marad: se könny, se vér, se akarat, nem lesz már semmi sem. ~ Kibújva a fa védelméből, mohás törzse miatt a fehér anyag is megszíneződött kissé, lépek lassan közelebb a csónakbéli alakhoz. Nem félek. Nem ellenkezem. Nem könyörgök. Csak lépek, egyik lábam a másik után téve, széles kapucnim lopva megigazítva a fejemen. Mint egy mese szereplője, lépek elő a fényre, melyet a hold világít meg. Itt nincsenek lámpák, ezen a részen csak a nyugalom és a végtelen csillagtenger pihen. Bár arcát még mindig homály fedi, úgy vélem, Ő az. Hát itt vagyunk, eljött a pillanat. ~ Elhal a szívem dobbanása, s végtelen álmok néma lánya bűvös, tüzes csókjába zár. Szeretőm lesz egy éjszakára a széparcú Halál. ~ Lépéseim a csónaktól nem messze, a víz szélén halnak el. Nézem őt, az alakot, és mégis, furcsa gondolat férkőzik fejembe, mely szavaimban is megjelenik, magam sem értem, miért. - Kérlek, ne félj tőlem, sosem bántanálak. Nem ezt akartam mondani, üdvözölni akartam, köszönteni a Révészt az út előtt, ám mégsem ez jött ki torkomon, mintha csak egy őrangyal súgott volna mást az ajkaimba, én pedig csak nézem őt, és várom, hogy mondjon valamit. Akármit. Csak had halljam újra a hangját, csak had élvezzem azt a borzongást, mellyel testem reagált rá. Csak had. Még egyszer, mielőtt vége. Kérlek, csak szólalj meg.
|
|
|
|
Rémi J. Saint-Venant INAKTÍV
XII. Az akasztott ember | (F)élénken (t)akar offline RPG hsz: 74 Összes hsz: 433
|
Írta: 2019. október 16. 10:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=778228#post778228][b]Rémi J. Saint-Venant - 2019.10.16. 10:19[/b][/url] Annie-nek címezvén I. Hunyorgó szemekkel meredtem a sötétbe, de nem láttam senkit. Ha máshogy hittem is, csak a semmit pásztáztam. Elnyílt ajkakkal bár, ám mindvégig visszafojtott lélegzettel figyeltem a partot, miközben koszos kezemmel a csónak kemény falába kapaszkodtam. Nem hallottam és nem láttam semmit; se mozgás, se rémisztő alakok. Halovány árnyékot sem vetett más, csupán a csónakház meg néhány fa, ami az ég csöndes fényeiben felderengett, akár néhány az éj leple alatt életrekapó erőtlen kisded. Azt gondoltam, hogy talán képzeltem mindent, a hangot és a verset is, hogy talán az egész nem volt több, mint levélsusogás, egy földön megroppanó gyenge faág, hogy a csendet is én magam törtem meg, hogy képzeletem saját elváltoztatott hangját hallottam csupán, hiszen szoktam. Ez a hang mégis valódibbnak hatott, mint sajátjaim, valódibbnak és távolibbnak, mint általában, nem tőlem eredőnek. Olyannak, amiről elhittem, nem hozzám tartozik, de lassan kezdtem összezavarodni. Túl sokszor csapott már be a képzeletem, túl sokszor játszott már velem, és hitette el, hogy jó lesz hozzám, de végül soha, soha nem volt az. Olyan erősen bámultam a távolba, hogy észre sem vettem, a számat rég a csónak poshadt deszkájának nyomtam, hogy olyan erővel kapaszkodtam, hogy körmeim mélyen a fába vájtam, hogy a bőröm elsárgult az erőlködéstől, hogy a húsomba újabb szálka ment, hogy az ajkamon felhasadt a bőr, és vékony vércsík kanyargott végig, lefelé az államon. Azután megszólalt egy hang. Mohó és követelőző volt, és látni véltem madárkát, az én madárkámat, az egyetlenemet, az egyetlenegyet, aki valaha szeretett, és már éreztem is, hogy zuhanok. Fogódzók nélkül estem, zuhantam a mélybe, a koponyám üregébe, ahol nem várt rám más, csak sötétség, fénytelen matt falak. Halj meg, ha meghalok. Nem érdekel, hogy ki-mi vagy, feleség-e vagy szerető, s hogy elvitt-e vagy ezután, hoz még utamba az idő: akárki voltál, akárki leszel, ami enyém volt, nem felejtem el, s mert ki tudja, mi lesz a föld alatt, most találd ki a gondolatomat, most érezd, ami bennem is titok: halj meg, ha meghalok.Nem emlékszem, akartam-e valaha bántani őt, úgy igazán, madárkát, hogy fájjon, hogy segítsem érezni őt: él, de akkor, ott a csónakban mérhetetlen erővel csapott arcon a düh. Reszketni kezdett a karom, a kezem, a zsibbadó ujjaim, amik még mindig nem eresztették el a csónak falát. Reszketett a nyakam és a fejem, de még ólomsúlyú lábaim sem maradtak nyugton. Mindig rád gondolok, s habár a szavam neked oly szörnyű, mint nekem a halál, sohsem kérhetek egyebet, mert csak igy nem fáj, ami fáj: csak igy nem fáj annyira az, amit a nyomorult vég majd rám kényszerít, a lemondás, a teljes vereség, az, hogy más vigan éli életét, hogy lehetsz, mikor én már rothadok: halj meg, ha meghalok.Magam előtt láttam a mosolyát, mire én is mosolyogni kezdtem; vértől duzzadó ajkaimat a csónak falához nyomva szélesítettem ki, és kacagtam, hangos örömmel nevettem, hangomat sokáig lehetett hallani, rázkódó vállaimat sokáig lehetett látni. Lehunyt szemmel kacagtam, mert rá gondoltam, és mert a szívem megszakadt érte, mert szerettem őt, szerettem, hogy madárka él, hogy madárka lélegzik, és kacagtam, mert iszonyúan fájt, iszonyúan zavart, hogy madárka él, hogy madárka lélegzik. Mindig rád gondolok, s félek, hogy egyszer nem birom, (már alig birom) csöndesen ismételni, ugy zsivalyog, háborog minden idegem: halj meg, akárki voltál, vagy s leszel, halj meg, aki szerettél! Jaj, ki kell, ki kéne mondanom szégyenemet, hogy érzem, milyen kegyetlen leszek, mily régimódi, keleti vagyok: halj meg, ha meghalok. Sokáig nevettem, szemeimet összeszorítva nevettem, de a nevetésem megváltozott; többé nem örömtől volt hangos. A torkomból mintha régóta gyülemlő méreg és a lelkemet átitató szomorúság tört volna fel, úgy kacagtam tovább, mint aki nem akart, mint aki jól tudja, amit érez, az rossz. A hangom eltorzult, el-elhalt, a vállaim továbbra is ritmusra mozdultak, mellkasom beleremegett az éjszakába, míg végül homlokom elsárgult ujjaim mellett, a csónak szélén koppant. Elhalt minden. Mindig rád gondolok. Ne irtózz tőlem: a szivem, csak szerelem és fájdalom: élve is csak az volt enyém, ami egészen birtokom. S mért csunyább a halott önzése? Fáj, hogy nem vihetem magammal a világot, keserű, sötét, féltékeny vagyok, gyűlölök mindent, amit itt hagyok. Szeretsz? Halld meg, amit elhallgatok: halj meg, ha meghalok! Behunyt szemmel ringatóztam, a testem még remegett. A vers már elcsendesült, nem hallottam mást, csak a vizet, éjjeli bogarakat meg közeledő puha lépteket, de nem hittem már nekik. Nem hittem nekik, mert folyton becsaptak. Rémit könnyen be lehetett csapni. De nem, többé nem, nem hagyhattam, Rémi, Rémi, mozgott a szám, formálta a hangokat, suttogtam magam elé, a csónaknak, hogy Rémi, hogy Rémi, hogy Rémi, egyrecsak, hogy Rémi, hogy Rémi, hogy Rémi. Azután csend. Elborzasztott a hang, a szavak, amiket hallottam. Végül, mikor úgy gondoltam, ideje felemelni a fejem, hatalmasra nyitottam a szemem, és összecsukott szájjal néztem ki csónakomból, egyenesen a partra, a tőlem csak néhány lépésnyire álló idegenre, a hozzám beszélő, engem nyugtatni kívánó lányra. Nem szólaltam meg, sokáig némán néztem őt, és nem értettem. Miért félnék attól, hogy bántana?- Nem félek - feleltem neki később, mikor újra hangomra találtam, és államat kezem mellé támasztottam. Úgy, szinte szerelmesen, ragyogó szemekkel néztem őt, a parton álló lányt, mint egy szirént, aki gyönyörű énekével a halálba húz. Aztán elsötétült a tekintetem, és felemeltem a fejem. - Neked viszont kellene.Nem tudom, kit láttam a parton, hogy madárka állt ott vagy valaki más, de ugrásra készen vártam, hogy megadja a jelet. A csónakot szorító ujjaim vörösen izzottak, és alig tudtam kivárni, hogy a vad végre megmozduljon, hogy futásnak eredjen, hogy sikítson, hogy... - Egy... - ejtettem ki, és a számban gyűlő sűrű nyál darabosan fröccsent a tó vizébe. Hangosan szívtam vissza azt, a véres, hideg nyálat, majd kézfejemmel megpróbáltam letörölni arcomat, de csak azt értem el vele, hogy az államra száradó vért elkentem, beszennyezve vele fakó, tiszta bőrömet. Alig bírtam megmaradni, izgatottabb voltam, mint valaha, mint mikor Jared élettelen testét húztam végig a réten, cibáltam le a Rellonba vezető hosszú, keskeny lépcsőfokokon, mint mikor elkaptam azokat a lányokat a kedves házakból, akik ránéztek Ethanre, és akiket ezért büntetésből bezártam a szobámban levő régi, nagy szekrényekbe. Izgatottabb voltam, mint bármikor, és nem bírtam várni. Nem bírtam tovább várni. Fröcsögve, reszkető testtel szólaltam meg ismét. Madárka, hát nem látod, hogy játszani akarok? - Kettő...
|
|
|
|