A kis tavacskánk egyik elterülőbb partszakaszán álldogál a csónakház. Nem túl régen, talán a pár évvel korábbi nyáriszünetben telepítette ide azt egy idősebb varázsló, aki a két csónakját adja néha bérbe a diákoknak vagy tanároknak, néha falusiaknak, hogy a tóra mehessenek. A ház nem zárt, csak a csónakok vannak varázslat védte lánccal lehorgonyozva, így még azt fel nem oldja a tulajdonos, nem elköthetőek. A házba bármikor be lehet térni, akad bent szék, talán régi könyvek és cikkek is a tóról, illetve olyan felszerelések, mint evezőlapát, mentőmellények és így tovább.
A nyári záporok idején, mint legközelebbi megoldás tökéletes, de este a kis ház teraszáról nézni a holdfény világította tavat is remek. A környéken a télire aprított tüzelőanyag hever kupacokban, valamint egy kis sütögetőhely is van itt, bár nem annyira szívlelik sokan, ha befüstöl a diákság. A téli időszakban a csónakok ugyan partra kerülnek és a felszerelések is eltűnnek, a házacska továbbra is nyitott bármire. Érdemes ide kicsinek és nagynak, diáknak vagy felnőttnek kilátogatni, a csónakázási lehetőség nagy élmény tud lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=785182#post785182][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.12.23. 14:11[/b][/url]

Halvány mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy elhagyja a száját az a mondat, ami a legfontosabb ebben a témában. Csak aprót biccentek mellé, mert ezt várom el tőle, mást egyelőre nemigen, de ez változni fog. És mélyen remélem, hogy ezt ő is tudja, hiszen beszéltünk arról már, hogy azért, mert ő nem lehet másé, én még ugyanúgy élni fogom az életemet. A bizonyosság, hogy talán én is olyan érzelmeket fogok táplálni Dana iránt, mint amiket ő irántam, egyelőre nincs meg. És félek attól, hogy nem is lesz meg, de azért csak-csak igazat kell adnom a lánynak. Ha meg sem próbáljuk, akkor ki tudja mi lesz belőle?
- Klassz lenni ezt hallani - mosolyodom el szélesebben. Bár nem egészen tiszta, hogy mégis mi imponál neki, de nem baj, az a lényeg, hogy valami nagyon. Nekem jelenleg az imponál a legjobban, hogy értem a szó jelentését és nem kell visszakérdeznem, mert valljuk be, eléggé odavágná a pillanat szépségét, ha értetlen visszakérdezgetnék. Eszembe jutott ám, hogy ez az a pontja az életemnek, ami áttörést jelenthet abban, hogy ne legyek mostantól magányos. Ábellel kezdődött a sor, akinek soha nem mondanám ki, de elég sokat segít már csak azzal is, hogy leül mellém, és betépve ontja magából a faszságait. Mert nekem mondja, egyáltalán a tény, hogy hajlandó leülni mellém, és nem úgy néz rám, mint egy véres rongyra, akit minél előbb el kell hajítani. Majd jött Dante, végül az egész Elite dolog, hogy eszükbe jutottam, sikeresen bekerültem és még mindig állom a sarat. Mert valahova tartozni a legjobb érzés ezen a kibaszott földön. Ha Danát beengedem ebbe az igen szűkös és talán kissé törékeny körbe, akkor megbánom vajon? Ő más. A srácokkal együtt tartozunk valahova, ahova Dana nem fér bele, de más körről még csak elképzelésem sincs. Lehetséges lenne, hogy az ember több helyre is tartozzon egyszerre és ne csak egyhez? Soha nem gondoltam volna, hogy valaha tartozhatok több helyre is, ahonnan nem néznek ki, mert vágyják a társaságom.
- Ennek igazán örülni - csúszik tarkójára kezem, hogy közelebb húzhassam magamhoz, majd homlokára nyomjak egy lágy csókot. - Csak nehogy megbánni - mosolyodom el sejtelmesen, még vállaimat is van erőm megvonni kicsit, miközben aprót rázok fejemen. Mindenki tudja mi lesz ennek a vége, de amíg Dana ilyen pozitívan és magabiztosan áll hozzá a dolgokhoz, addig nekem sincs okom átbillenni a ló túloldalára. Megmaradok magamnak, ebben a semleges "lesz, ami lesz" állapotban. Tekintetem ráemelem, ahogy egyre közelebb és közelebb húzódik hozzám, de nem lököm el - hogyne, nem vagyok hülye -, nem húzom közelebb, nem csinálok semmit addig, amíg ajkaink között nem csak pár milliméter van. Hirtelen húzom magamhoz közelebb tarkójára csúsztatott kezemmel, de csók helyett, csak fülében susmogó, mély és rekedtes hangomat hallhatja.
- Menni vissza - szinte érzem, ahogy leheletem csiklandozza a fülét. - Kezdeni hűvös lenni, nehogy megfázni - azzal a lendülettel teszem combjai alá a kezemet, hogy egy könnyed emeléssel visszaültessem a csónakba, majd vele szemben helyet foglalva kezdjek el evezni kifelé. Eseménydús este. Ráadásul ez a fasz Machay biztos körbehíresztelte már a dolgot, akinek csak lehetett. Nem baj, legalább amíg az én véremet szívják békén hagyják egymást Dantéval, ami már nem rossz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=785422#post785422][b]Dana Straw Berry - 2019.12.23. 23:37[/b][/url]

Csak úgy kavarognak fejemben a gondolatok, hogy vajon a másik mit fog idővel érezni az irányomba? Ha semmit, akkor veszett fejsze az egész, feleslegesen raboljuk egymás idejét, de hittem benne, hogy nem így lesz. Biztató volt, hogy ő is nyitott felém, és adott rá esélyt, hogy változzon a véleménye. Tisztában voltam vele, hogy nem egy tündérmesében élünk, ahol minden jó és szép, a herceg összejön a hercegnővel, aztán boldogan élnek, míg meg nem halnak. Az igaz élet ennél sokkal kegyetlenebb volt tele megpróbáltatásokkal.
- Ennek örülök - feleltem neki mosolyogva. Reméltem, hogy beenged az életébe, de tudtam, hogy ehhez azért idő is kell neki, hiszen újdonságként szolgált ez az egész, ami most közöttünk történt számára. Tudtam, hogy mindenkinek idő kell ahhoz, hogy feldolgozza a váratlan dolgokat, ez alól pedig a fiú sem képezett kivételt. Szerettem volna hű társa lenni, de ehhez arra is szükség volt, hogy ő is befogadó legyen az irányomba, és ne zárkózzon el tőlem. Abba is belegondoltam, hogy vajon fogunk-e még találkozni, ha igen, ki fog kezdeményezni. Mivel most Mihail-t elhívtam, és elfogadta a találkánkat, ráadásul belement, hogy folytatódjon a dolog, úgy gondoltam, hogy következő alkalommal neki kéne lépnie irányomba, ha szeretne több időt velem tölteni, hogy jobban megismerjen. Tisztában voltam vele, hogy nem beszéltünk meg semmit, de reménykedtem benne, hogy erről ő is így vélekedett. Bármilyen rossz érzéssel is töltött el, tudtam, hogyha ezek után nem hív el sehova, akkor igazából nem is akarja, hogy bármi is kialakulhasson köztünk, ám bíztam benne, hogy valóban komolyan mondta, hogy ad esélyt kettőnknek, és idáig nagyon is komoly volt a beszélgetésünk.
- Örülök, hogy így gondolod - válaszoltam neki mosolyogva. Kicsit közben még mindig azon kattogott az agyam, hogy vajon beenged-e az életébe, de tudtam, hogy ez csupán rajta múlott, nagyon reméltem, hogy nem fog játszadozni velem, és komolyan veszi azt, amit megbeszéltünk. Közben egy lágy csókot nyomott homlokomra, én pedig csókot nyomtam az arcára.
- Én bízom benned, rajtad is múlik, meg fogom-e bánni. Mindenesetre bízom a legjobbakban - néztem rá jelentőségteljesen, hiszen mindig két emberen állt a vásár, ahogy mondják.
Teljesen beleborzongtam, ahogyan belesuttogott a fülembe, ám mondandójától egyszerre könnyebbültem meg és lettem gondterheltebb. Pár másodpercig néma csendben ültem új helyemen, vele szemben, ahová átemelt. Belegondoltam, hogy talán jobb is volt, hogy még nem történt semmi, de nagyon reméltem, hogy fogunk még találkozni. Talán még nem ez volt a megfelelő alkalom arra, hogy egyesüljünk, hiszen még én sem voltam teljesen felkészülve rá, ő pedig nagyon udvariasan viselkedett velem, amit igencsak díjaztam.
- Köszönöm ezt a szép estét! - mondtam Mihail-nak, miután kiszálltunk a csónakból, majd lágy csókot leheltem arcára, és elindultam a hálókörletem felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=791144#post791144][b]Éjféli Veréna - 2020.01.31. 09:50[/b][/url]

Ilián
(A Károly halála utáni órákban)

Nem tudom mennyi időt töltöttem a temetőben Károly élettelen, véres testét ölelve és zokogva szüntelen. A korán leszálló alkony sötét leplét lassan takarta groteszk kettősünkre, mire eszmélni kezdtem. Két könnypatakom már szinte ráderesedett arcom ívére. Testemet a hideg rázta a sírás görcsös rohamai helyett. Elmém próbálta felfogni a felfoghatatlant. Vége. Örökre vége. De ez a vég egyben valaminek a kezdete. Hiszen én öltem meg Károlyt. Szívébe a kést kezem mártotta, még ha ki onnan ő maga is húzta és tette a gyilkosságot így öngyilkossággá. Felemelkedve feje mellől tekintetem arcára siklik. Üres, üvegszerű, hidegséggel néz a semmibe. Ujjaimmal óvatosan húzok lélektükreire szemfedőt, majd finom mozdulattal teszem le fejét a hóra, mintha csak vánkosra fektetném. Térdemen a nadrág és a kabát vérétől foltos. Pálcám mellettünk hever, ahogy rugós késem is csak férjem oldalán. Jobb kezes, így érthető. Közben elkezdett hullani a hó és jókora pelyhei megültek rajtunk és a tájon. Lassan álltam fel és vettem magamhoz pálcámat. Hasztalan próbálkoztam visszabűvölni Károlyba az életet. Nem segített nekem. Talán érezte, hogy én magam vagyok a vétkes? Bosszúja volt ez tettemért? Lepillantottam a fadarabra és szomorú-csalódottan csúsztattam kabátom zsebébe. Ám késemhez nem tudtam hozzányúlni. Kezem már mozdult érte, de félúton ijedten megállt. Ha megfogom, akkor azzal semmivé válik Károly utolsó tette! Azt akarta elérni, hogy ne engem tegyenek felelőssé a haláláért? Önmagát akarta beállítani bűnösnek? Mi másért törölte volna le ujjaim nyomát dacolva agóniájával? Visszahúztam hát kezemet, majd még egy utolsó pillantást vetettem a vékony, fehér hólepellel fedett testre és elindultam. Lábaim és mozdulataink nyomát pedig hamarosan eltüntette a természet téli csodája. Cél nélkül bolyongok és csak az elmúlt órák eseményei, hangjai, képei és cselekvései járnak a fejemben. Orromban érzem a vér és a halál különös édes illatát. Belül üres vagyok. Gondolataim haragokként kondulnak bensőm éteri csendjében. Mintha a lelkem elhagyta volna a testemet. Kiszakadt belőlem és vissza belém talán sohasem talál. Egy foszlány bukkan fel emlékeim szövetéből. Egy füstgomolyag, egy arc és egy tanács. De hol kereshetném meg? Tud-e vajon bármit tenni? Van egyáltalán értelme felkutatni? A válaszokat nem tudtam, akartam, mertem megvárni. Mentem amerre vitt az ösztönöm. Ahol a baj, ott lesz. Ezt még ő fogalmazta meg így. Lássuk valóban igazat mondott-e vagy csupán ezzel áltatott? - Ilián? Kérem… - szólalok meg és hangom idegenül vet visszhangot fülemben. Mintha nem ismerném magam. Kétségbeesett és ijedt vagyok, mégsem sírok vagy reszketek. A gyomrom forog és szédelgek. Másnapos ember érezheti így magát. Rettegés markolja torkomat, de csápjai egyszerre szorítják szívemet és tüdőmet. Fuldokolni és köhögni kezdek. Émelygek. A csónakház ajtófélfájába kapaszkodom. Azt hiszem, ha nem tenném térdeim megrogynának és nem bírnának el engem. Nem testem kilói nyomják őket. Tettem súlya az mi megnyomorít.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=792318#post792318][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.07. 16:27[/b][/url]

Szapora léptekkel érkezem meg, hogy végre újból láthassam őt. Kezeimet a zsebembe süllyesztem, ahogy vállaim kissé előreesve állnak, én pedig vágyakozóan toporgok a viskó falának takarásában. Biztosra akarok menni, ezért még egy mentolos rágót is elnyammogok a fogaim között. Hetek óta nem találkoztunk úgy, ahogy a kísértetházban, ezért különösen felvillanyozott a meghívása. Vasárnap este hét, csónakház. Megigazítom a hajamat, hogy biztosan jól nézzek ki számára, majd kifújom a levegőt. Azóta minden nap eszembe jut az a bizonyos este, és bár ne emlékeznék minden pillanatára. Na jó, azért van egy-két homályos részlet, de a végeredményen sajnos nem változtat. Szinte megveszek a hiányától, amióta elszakadtunk egymástól. Én próbáltam írni neki, számtalan baglyot küldtem utána az alagsorba, ez még rendben is van. De a suliban nem lehetünk együtt nyilvánosan. Ez egy titkos kapcsolat, ezzel tisztában vagyok. Még senkinek sem beszéltem róla, mert nincs itt az ideje. Az üzeneteimre szerencsére válaszolgatott, elvégre bagolyban hívott el ide is, de élőben már másként viselkedett. Odamentem hozzá a szünetekben, köszöntünk egymásnak, ha összefutottunk a folyosón, de láthatóan nem tudott mit kezdeni a rajongásommal, amiből végül vissza kellett vennem, mert nem akartam elüldözni magamtól. Egészen addig el voltam keseredve, amíg el nem hívott magával a mai napra. Talán ma megbeszélhetem vele, hogy most akkor mi is ez az egész köztünk, mert van néhány dolog, amit nem értek.
Lenyomom a kilincset, az ajtó pedig engedelmesen nyílik ki előttem. Bent legalább egy kicsit elviselhetőbb a hőmérséklet. Gondolom nyáron itt nagyobb az élet, most csak a fagy elől bemenekített csónakokon akad meg a szemem. Túl korán jöttem, túl hamar akarom. Nagy itt a félhomály, meggyújtom hát a falra akasztott lámpást, hogy ne a pálcámat kelljen tartanom, aztán várok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=792339#post792339][b]Theon Delacroix - 2020.02.07. 19:34[/b][/url]

Fej, vagy írás? Hanyagul pörgetem ujjaim között a kis bronz knútot, mígnem feldobom, hogy meglássam az eredményt. Ha fej, megreszelem a mai találkozásunk alkalmával, ha írás, akkor jó kisfiú leszek, és nem bántom. Haha, jó vicc, mi? Hetek, sőt hónapok óta erre vártam. A beetetési szezon úgy látszik elég hatásos volt, a fiú mit sem sejtve csókolt vissza kétszer is egymás után a kísértetházban, ahol alig bírtam, hogy kárörömömben nehogy elröhögjem magam. Szerencsére ez nem történt meg, s ráadásul még együtt is aludtunk, mikor elérkezett a pihenés órája. Felmerült a fejemben, hogy miközben az igazak álmát alussza, addig én lepippantom, vagy valami, de végül aranyos és kedves voltam és nem tettem meg. Na de majd most. Fej. Tudtam, hogy én győzök.
A takarodó még nem lépett érvénybe, így hanyagul kilököm a kastély ajtaját, hogy bakancsom az olvadozó földet taposva vigyen tovább. Kabátom csapkodja az esti hús levegő, én mégsem fázom. Nem, fel vagyok villanyozva, nagyon is. Sok baglyot váltottunk azóta, találkozni ám csak futtában tudtunk, ott sem tudtam mit kezdeni rajongásával. Meg igazából nem is akartam. Tartottam tőle, hogy mit mondanak a haverok arra, ha megtudják, hogy túlságosan is kedves voltam és vagyok is vele. Ők is tudják a tervet, hogy megdugom és ennyi, de azzal nincsenek tisztában, hogy a fiú tudja a titkaim felét, hanem az egészét, ezért sokkal nagyobb belátása van a dolgokba, mint mondjuk annak az ominózus baráti körnek. Így nagyobb veszélyt jelent számomra, mint Nándiék.
Ahogy cipőm hangosan koppan a bejárat előtti kiugró részen, szívem dobban egy nagyot. Tenyerem izzadni kezd, légzésem nehézzé válik. Izgulok, de magam sem tudom, hogy miért. Amikor pedig belépek a házba és meglátom őt a lámpák adta gyér fényben, egyszeriben valami furcsa nyugodtság lesz rajtam úrrá. Eljött, ahogy ígérte. Igazából nem is tudom, miért tartottam attól, hogy nem fog, hisz elég befolyásos vagyok, egy csettintésével pokollá varázsolhatnám az életét.
- Hát szia, Szépfiú! – Bókolok, ahogy közelebb lépek hozzá, majd nyomok egy puszit szájára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=792383#post792383][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.08. 01:35[/b][/url]

Fülsüketítő számomra a csend, amely körülvesz a nem túl nagy méretű helyiségben. Elhasznált levegő terjeng körülöttem, amiből csak néha szippantom be a faanyag kellemesnek mondható illatát. Ezúttal elég meleg van ahhoz, hogy levegyem a kabátomat, s az egyik itt felejtett székre helyezzem. A nyomasztó magány elől menekülve először lámpát gyújtok, aztán a felszerelések között kutatva kézbe veszek néhány régi újságcikket, majd olvasni kezdem a hasábokat. Nem meglepő módon a tóról van benne szó, mégis lefoglal a várakozás alatt.
Hangos koppanásra leszek figyelmes a bejárati ajtó felől, megfordulva pedig felsejlik előttem a srác körvonala. Izzadni kezdek, kitátott szájjal veszem a levegőt zavaromban, s még az ujjaim is finom remegésbe kezdenek. Ő viszont nyugodtnak tűnik, határozottsága pedig nem ragad át. Nyelek egy nagyot, majd arcomra mosolyt erőltetve integetek neki, sikeresen elejtve az újságot. Ahhoz képest, hogy milyen macsónak gondoltam magam, most ugyanazt a szorongást érzem magamban, amit az alkohol előtt.
Egészen addig, amíg közelebb lépve hozzám szájon nem puszil. Én csókra nyitom a szám, mert naivan azt hiszem, hogy az következik most. Még a szemem is lehunyom egy pillanatra, s csak később csalódom a gesztusban. Nem vagyok valami tapasztalt, továbbra is a romantikus regényekre támaszkodom ilyen téren. Elsősorban a Szellemszerelemre, amit még ő adott szülinapomra. Elkezdtem olvasni, és nagyon élvezem, bár valószínűleg csak azért, mert tőle kaptam. Amint észbe kapok, fújok egy utolsó buborékot a rágómból, majd sietősen becsomagolom egy papírzsepibe, amit a zsebemben rejtek el.
- Szia, mi újság? - tördelem ujjaimat zavartan, elővigyázatosságból fél szemmel a kijáratot figyelve, nehogy idő közben társaságunk akadjon. Vajon van hozzá kulcs, hogy magunkra zárhassuk a helyet? Bátortalanul végigsimítok a karján, miközben folyamatosan a reakcióját figyelem. Fogalmam sincs, hogy meddig mehetek el nála, lehet hogy a múltkor belőle is csak a pia beszélt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=792470#post792470][b]Theon Delacroix - 2020.02.08. 21:03[/b][/url]

Nem hiszek a szeremben. Talán sosem hittem, talán ami köztünk volt Louissal, az is csak egy játék volt. Az ő részéről biztosan, nálam már annyira nem vagyok biztos benne. Azt viszont tudom, hogy éreztem valamit, valami különlegeset, amit eddig soha senkivel sem. Mégis elhagyott és kihasznált, csak úgy, mint életem minden eddigi szereplője. Ezért nem meglepő, ha már annak a gondolatát is elutasítom, hogy esetleg több lenne Benett és köztem, mint egyszerű szórakozás. Mert én nem tekintem másnak, csak unaloműzésnek.
Rosszfiúsan kapom le a szememet takaró napszemüveget, mikor közelebb lépek hozzá. Igaz már nem lenne szükségem rá, az arcomat tarkító sérülések már begyógyultak, egyedül apró hegek emlékeztetnek arra, hogy valamikor ott voltak. Mégis annyira megszoktam a kiegészítő viselését abban a pár hónapban, amikor kötelező volt, hogy már önkénytelenül is hordom. Szóval most kigombolt kabátom alatti pulcsim nyakára tűzöm, majd nyomok egy puszit a fiú szájára. Direkt nem csókolom meg. Nem, húzom az agyát még egy kicsit. Azok alapján, amit a kísértetházban átéltünk, jóllehet az első vagyok neki, mégis nagyon élvezi az egészet. Csak félénk. Én viszont azt akarom, hogy ő tapassza rá ajkait az enyémre, így még várok egy darabig, hátha erőre kap. Végtére is nem kezdeményezhetek én mindig.
- Zavar az ajtó? – Pillantok rá feszengő arcára, jobb kezem az arcához emelve kezdem el simogatni puha bőrét. Na, azért ne mondja senki, hogy ne vagyok egy igazi álom pasi. Még ha szex és a skalp kedvéért teszem is amit, mégis kedves vagyok vele. Egy darabig még biztos, aztán ha komolyra fordulna a dolog, majd lekoptatom. Nem nagy cucc.
- Colloportus! – Lengetem meg farzsebemből kivett pálcám, mire az ajtó hangos kattanással ránk záródik. Nem vagyok egy szuper mágus, de az apró bűbájok, mint ez is, azért megy. Elégedetten húzom magam ki, mikor végigsimít karomon. Egy pillanatra lehunyom a szemem, úgy élvezem az érintését, ám után, mint akibe villám csapott, kapom el kacsóját, hogy számhoz emelve megcsókoljam a készfejét. Aztán ez a gesztus tovább megy, én meg azon kapom magam, hogy ujjbegyei közé nyalok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=792646#post792646][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.10. 13:11[/b][/url]

Megszoktam, hogy a műtéte miatt napszemüvegben nyomja. Így ismertem meg, ez lett számomra a természetes, és az már csak a véletlen műve volt, hogy a rossz fényviszonyok miatt többnyire mégsem kellett hordania. Jól emlékszem arra az alkalomra, amikor bekenhettem a szeme körüli hegeket, a mentolos krém illata egy pillanatra még meg is csapja az orromat, pedig hetekkel ezelőtt éreztem utoljára. Ezért ér váratlanul, amikor egy vagány mozdulattal a pulcsija nyakára tűzi a lencséket, a szokásos látvány helyett azonban gyógyult bőre fogad. Remélem egyszer semmilyen nyoma nem marad a beavatkozásnak. Felcsillanó szemeimmel végigpásztázom őt magamnak, amit a csóknak hitt puszija szakít meg. Én pedig izgatott leszek, a csiklandozó érzés megmarad az ajkaimon, egyedül annak rövidsége kezd el nyomasztani. Még sosem csináltam ilyeneket, teljesen újszerű érzések ezek bennem. Próbálok lazán viselkedni, mégis nagyon merevnek érzem magam. Ebben a megfelelni akarás is erősen közrejátszik. Nagyon parázok attól, hogy előbb-utóbb rájön, hogy mennyire kezdő vagyok, és nem tudom azt nyújtani neki, amit szeretne... Ha nem kapom magam össze egy kicsit, akkor hamar megunja a társaságomat. Pedig jó lenne fenntartani vele a viszonyt, mert nagyon élveztem a múltkorit.
- Hm, egy kicsit - bólogatok félénken. Mintha képes lenne a gondolataimban olvasni... Meg sem fordul a fejemben, hogy mennyire kiismerhető vagyok. Főleg, hogy neki aztán igazán sokat mutatok magamból. Simításától felforrósodom, ugyanakkor furcsa módon mindenhol libabőrös leszek. Levegőt venni is elfelejtek egy pillanatra, míg végül ki nem zökkent a kattanó zár hangja, mely némi bátorságot önt belém ahhoz, hogy felszabadultabban viselkedjek vele. Az ügyetlen simogatásomat a kézfejemre nyomott csókkal hálálja meg, amit széles vigyorom követ. Aztán feszegetni kezdem a határaimat. Mintha ő is ezt akarná... Határozottnak kell lennem, akárcsak ő. Ahogy mindig tanítja nekem. Először a derekát karolom át, majd magamhoz szorítva puszilgatni kezdem. Vagy inkább végignyálazni az arcát...
- Szabad? - kérdezem halkan, már-már a szájának nyomva ajkaim.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=792783#post792783][b]Theon Delacroix - 2020.02.10. 20:50[/b][/url]

Egy szemét dög vagyok, tudom. Direkt húzom az agyát, pedig látom a vágyat megülni csodaszép zöld íriszeibe, kipirosodni édes kis arcát. Kezemet a puha bőréhez érintem, majd gyengéden végigsimítok rajta. Jóllehet csak mi ketten vagyunk az egész viskóban, mégis a szavak suttogva gördülnek le az ajkaimról, nehogy megtörjem a varázst. Azonban ő még így sem képes ellazulni. Tekintete az arcom és az ajtó között cikázik, egészen addig, míg elő nem veszem a pálcám, majd egy igével bezárom az egyetlen bejáratát a kis házikónak. Fél. Már nagyon is jól ismerem ezt az oldalát, hisz a gátlásai végett általában mindig megrekedünk. Vagy a nagy mennyiségű alkoholtól, ami sugárban ömlik ki a száján. Van ilyen. Most viszont tényleg feszeng, mégis próbálkozik. Ezt pedig értékelem, nagyon is. Mikor kezével végig simít enyémen, én reflexből fogom meg kacsóját, hogy aztán csókot lehelhessek édes kis ujjaira. A szemkontaktust szigorúan tartom, még akkor is, mikor nyelvem az ujjbegyeivel kezd el játszadozni. Érzem, ahogy teste egyre forróbb lesz érintéseim alatt, a verdeső szívritmusát… Én többet akarok. Ennél sokkalta többet. Viszont mégis kivárok, szemeim az ármánytól és a huncutságtól csillognak, amikor Benett elmosolyodik. Mint aki jól végezte dolgát nézem, ahogy átkarolja derekam. Széles mosolyra húzom szám, még elismerően hümmögök is, mikor pedig csókolgatni kezdi arcom… nos, akkor a kis Theon is életre kel. Ahogy szája a bőrömhöz ér, úgy kezd el sötétedni a vágytól íriszem, mígnem mikor számhoz ér, már alig látszik kék szín a szememben, annyira kitágul pupillám. Ám még mindig nem engedek neki, ravaszul megkeresem az ő tekintetét, majd, mint valami kéjenc, végignyalok az ő száján.
- Szerinted? – Suttogok bele puszijába, ám nem várom meg a válaszát, rögtön meg is csókolom. Az aktus mély, szenvedéllyel teli, nem olyan esetlen, mint a kísértetházban volt. Nem, ebben benne van minden; vágy, izgalom, félelem az újtól és valahol, talán csak az agyam apró kis szegletében is, de jelen van a törődés. Nem válok el tőle akkor sem, mikor egyik lábát a derekamhoz téve fogok rá, mígnem kénytelen lesz a másikkal is átkarolni engem, én meg a feneke alatt összekulcsolom kezeimet. Nem vagyok egy izomkolosszus, sőt, kviddicsben kifejezetten béna vagyok, most mégis úgy egyensúlyozok a fiúval, mintha nemrég nyertem volna meg az olimpiát súlyemelésben. Végül addig hátrálok vele, míg egy itt nem felejtett asztalhoz érünk, ahova leteszem, majd elválok tőle.
- Nem is tudod, milyen rég óta vágytam arra, hogy kettesben legyünk – lehelem, homlokom az övéhez érintem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=792822#post792822][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.10. 22:08[/b][/url]

Láthatóan élvezi, ahogy erőtlenül átkarolom és magamhoz próbálom őt húzni. Felbátorodva nyálazom végig az arcbőrét, mintha tudnám, hogy ezt hogyan csinálják a tapasztaltabbak. Megremegek a szervezetemben tomboló adrenalin-mennyiségtől, s mikor mellkasunk összeér, ugyanezt érzem az ő részéről is. Gondolom ugyanannyira vágyott rám egy ideje, mint én az érintéseire, a gondoskodására. A hosszú és unalmas hétköznap után jólesik a karjaiban lenni. Nagyon félek a közelgő vizsgáktól, de attól is, hogy a szünet alatt nem fogunk tudni találkozni. A családi zűrök, a tanulási nehézségek és az önbizalomhiány miatt mind-mind segítségért kiáltok, és támaszra van szükségem. Tejföltől megkapom azt, amit korábban senkitől. Érzem, hogy rajong értem. Hogy engem akar, pedig akárkit megkaphatna. Tudom a titkait, ami miatt megbocsátottam a tanulószoba és a bál miatt. Ő egy veszélyes ember tud lenni, láttam mire képes, velem mégis törékenyen bánik. Különleges vagyok neki, ahogy a levelekben is utal rá. Sokszor én is nehezen küzdök az érzéseimmel. Viszont most az számít, és azt nézem, hogy odáig van a találkozásunktól. Nekem pedig szükségem van erre a meghitt pillanatra, amibe kapaszkodhatok.
Ártatlan kérdésemre a válasz már-már egyértelmű, különösen a csókkal, ami megpecsételi a sorsomat. Ismét elkap vele az ismerős, bizsergető érzés, amire a kísértetház óta vágyakoztam. Ugyan nyilvánvaló, hogy azóta nem gyakoroltam ezt, de mégis számítottam arra, hogy ma a csónakházban meg fog ismétlődni a múltkori, így már egy fokkal ügyesebben követem az ő technikáját. Átadom magam a szenvedélynek, hagyom hogy játsszon velem. Beletúrok a hajába, aztán szorosan átfogom őt, amikor felemel és az asztalhoz visz. Semmilyen bántó, durva mozdulata nincs, amitől féltem korábban. Nagyon gyengédnek érzem, gondoskodónak, aki minden lépésével jót akar nekem.
- Hát... utólag belegondolva voltak jelei. De már hiányzott, hogy normálisan tudjunk találkozni - jegyzem meg mosolyogva. Csak hát vak voltam, és félénk. Pedig úgy tűnik, hogy nem lett volna rá okom tartani tőle. Összeérintem a homlokunkat, majd ahogy korábban ő tette, úgy fogom közre arcát a tenyereimmel, hogy ne veszítsem el magamtól. A gyomrom most is kavarog egy kicsit, de közel sem annyira, mint a kísértetházban. Ezúttal nem lesz baj.
- És miért pont én? - pislogok rá szkeptikusan. Azóta ezt próbálom megfejteni, mert nem fér a fejembe. Csak nehogy mindent akarjon, mert azt még korainak gondolnám. Emiatt egy kissé be is feszülök, de hogy ne legyen feltűnő, inkább átdugom a nyelvem, hogy kipróbáljam milyen ez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=792846#post792846][b]Theon Delacroix - 2020.02.10. 22:49[/b][/url]

Élvezem a csókunk, ahogy a nyelvével játszadozom. Érzem, hogy megremeg az érintéseimtől, ez pedig csak még többre ösztönöz. A levegőt nehezen fújom ki az orromon, de azért egy percre sem válnék el tőle. Nem, valami belső ösztön azt mondja, hogy nem szabad, hogy vele kell maradnom. Ez hírül sem olyan érzés, mint amilyet nap, mint nap átélek, ez valahogy… más. Vele minden különb.
Gyengéden, szinte már gondoskodón fogom meg lábát, hogy miután a másikat is felemelte és keresztezte hátam mögött, én a fenekére foghassak. Egy kicsit talán bele is markolok, de ha rá is kérdez, letudom annyival, hogy csak jobb fogást kerestem. Elvégre rellonos léhűtő vagyok, minden szituból kimagyarázom magam. Az már más kérdés, hogy akkor mit fogok tenni, ha esetleg felmerül annak az eshetősége, hogy ő többet akar, mint én. Tudom, milyen kis törékeny, de nem szeretnék tőle semmi komolyat, ez pedig valószínűleg fájni fog neki, viszont én akkor sem fogok megváltozni. Egy emberért nem. Egy levitás geekért még az istenért sem.
- Oh, szóval csak találkozni akartál? – Ejtem ki incselkedően a szavakat, azt a bizonyosat még jól ki is hangsúlyozva, hogy érezze; én nem teljesen írnám le egyszerű találkának azt, amit most csinálunk. Az a barátoknak való, mi annál viszont már sokkal többek vagyunk. Fuck buddy-k. Áh, az nem a legjobb kifejezés, hisz még le sem feküdtünk, szóval szerintem a barátok extrákkal, sokkal jobban leírja a kapcsolatunkat. Igen, ez jó lesz. Semmi szerelem meg hasonló hülyeségek. Az nem is létezik.
- Mert nálad gyönyörűbb – adok egy puszit homlokára – kedvesebb – még egy az orrára – és ellenállhatatlan emberrel még sosem találkoztam – állapodok meg végül a szájánál és suttogom bele ajkaiba a szavakat, miközben hagyom, hogy kezeivel közrefogja az arcom. Ő sem akar eltávolodni tőlem, ahogy én sem tőle. Rögtön ajkai után kapok, mikor próbálkozni kezd. Ügyetlen még, de már koránt sem annyira, mint elsőnek volt.
- Egész… - hagyom még, hogy egy kicsit csókoljon – ügyes lettél. Netán gyakoroltál valamin? Vagy valakin? – Hangom egy kicsit szigorú lesz annak tudatára, hogy esetleg ő mással is csinálta már ezt, s igaz tudatlanul, de még annak a Karolának is beúszik a képe a fejembe, akit valami megmagyarázhatatlan módon útálok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=792874#post792874][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.10. 23:58[/b][/url]

Durva, hogy milyen jól bánik a nyelvével. Ámuldozva lesem, hogy mi mindenre képes a szájával. Magam is egyre hevesebben kapkodok levegőért, ahogy kissé oldalra döntöm a fejem, hogy ne nyomódjon úgy neki az orrom az övének. A cuppanások és a hangos sóhajaim betöltik a csónakházat. Már csak a kabátja zavaró, hogy még nem vette le magáról, ahogy a napszemüvegéhez is akarva-akaratlanul odaütődöm az ölelkezésben. Félve pillantok fel ilyenkor, nehogy megharagudjon rám, amiért a végén még összetöröm az álcáját. Azt már nem biztos, hogy ennyire díjazná. Mégis, a smárolást olyan, mintha órákig képes lennék vele csinálni. Csak ne szakítaná meg a szavaival, amitől még mohóbbá válok, pedig hát nem jellemző rám ez a mértéktelenség... És mégis sodródom az árral, főleg hogy vele biztonságban érzem magam, és most amiatt sem kell aggódnom, hogy valaki ránk nyitna.
- Jaj, ne izélj már - vihogom el magam zavaromban, amikor hülyéskedésbe kezd. Kiforgatja a szavaimat, oldalba is bököm. Nem az erősségem a verbális kommunikáció, tudja ezt jól, azért száll belém ilyenkor. Ha nem lenne elég vörös a fejem a felfokozott állapottól, bizonyára most elpirulnék.
Tartok a válaszától, de egyszerűen tudni akarom, hogy miért engem talált meg magának. Annyira hihetetlen. Szerintem nincs bennem semmi különleges. Csak a bajt hoztam rá eddig. Nincs oka azért jópofiznia velem, hogy a titkait biztonságban tudhassa. De legalább segíthetek neki, hogy ne érezze magát olyan rosszul az apja miatt. Talán feledtetni tudom vele a történteket. Egyesével rázkódom meg a szavakra, a szőrszálak égnek állnak a karomon. Hálásan smárolom le, az örömtől felszabadulva. Hát mégiscsak én kellek neki!
- És... akkor ki volt az a lány, akivel a bálon randiztál? - húzom el a fejem tőle egy pillanatra, mikor átvillan az agyamon ez az emlék. Tudni akarom, hogy mióta tetszem neki ennyire. Nem vádlóan kérdezem, inkább csak kíváncsian, kedvesen, mert hát nem értem az összefüggést. A pletykákat pedig nem akarom elhinni. Ők nem ismerik Tejfölt, én viszont igen. Mindenkinél jobban, a húgát leszámítva. Olvastam a naplóját, illetve látom, hogy nem egy szörnyeteg. Megtehette volna, hogy letámad, mégsem tette meg. Hagyta, hogy minden magától történjen meg. Nincs miért aggódnom.
Ijedten bújok hozzá, mikor bizalmatlan lesz velem szemben. Rosszul esik, hogy ezt gondolja rólam. Kivel is csókolóztam volna rajta kívül... Összefonom a kezeinket, úgy rázom meg a fejem válaszul.
- Csak a párnámon, hidd el - győzködöm kétségbeesetten, nehogy elveszítsem őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=792879#post792879][b]Theon Delacroix - 2020.02.11. 01:02[/b][/url]

Sokan mondják, hogy egy lelketlen szörnyeteg vagyok, és valahol igazat is adok nekik. Valóban, úgy játszom az emberekkel, mint gyerek a legóval és dobom el őket, akár csak egy használt ruhaneműt. Bezzeg, ha most látnának, ahogy szerelmes szavakat suttogok az iskola egyik talán legjelentéktelenebb diákjának, bizonyára már a hírnevem sem lenne a régi. Ezért is jó, hogy csak titokban találkozgatunk, ráadásul olyan eldugott helyeken, mint a csónakház is. A nyilvánosság előtt be kell valljam, de szégyellem a fiút. Csak a bajt hozza rám mindig, s kicsit sem jó értelemben. Elég lenne egyszer megnyikkannia, s búcsút mondhatok a jelvényemnek annak okán, hogy bántalmaztam egy diákot. Többször is, mind fizikai, mind lelki alapon. Ezért is akartam először helyretenni mindent. A bálon olyan szép volt, szinte már meseszerű, aztán Benett összetört mindent, én meg ott maradtam a szarban, egyedül. Úgyhogy egy kis koronaigazítás után jött, aminek jönnie kell, méghozzá, hogy ha a part az éggel is összeszakad, akkor is megkapom őt. Már csak azért is, hogy helyre tegyem a férfiasságomon esett csorbát, valamint… nem tudom. Valami van még ott, csak nem értem, hogy mi.
- Izéljek? – Vigyorodom el kajánul, ahogy tovább szívatom a drágát. – Kérésed számomra parancs – bököm először én is játékosan oldalba, majd szép lassan elkezdem csiklandozni őt. Én magam sem bírom ki, s nevetésben török ki. A helyiség megtelik az általunk keltett hangokkal, amik végül ismét fojtott sóhajokba és cuppogásokba fulladnak. Vadul, mégis szeretetteljesen falom ajkait, csak rövid pillanatokra eleresztve magamtól, de amint elég levegőhöz jutunk, már kapok is ismét érte. Egyszerűen nem tudok betelni vele.
- Milyen lány? – Veszek én is egy nagy levegőt, miközben játszom a tudatlant. Persze tudom, kire gondol, de na. – Oh, hogy Annára gondolsz? – Kapok fejemhez egyik kezemmel, de a másikat még mindig a derekán tartom. – Egyik jó barátom barátnője, aki féltékennyé akarta tenni a pasiját egy álrandival, én meg belementem. A vége az volt a tervnek, hogy majd Nándi szeme előtt megüt, de végül a játék eldurvult és valóban kaptam egyet a szemem alá – na ne nézz így rám, nem teljesen hazudok neki. Az tény, hogy kilencven százaléka nem igaz, s csak a nevek stimmelnek valójában. Anna igazából is létezik egy navinés lány, akinek tényleg van egy Nándi nevű pasija, aki mellesleg üldöz engem, mióta megtudta, hogy aznap találkoztam a lánnyal. Ja, meg azért is, mert szabadidőmben reszelem a lányt. Erről viszont Benettnek nem kell tudnia. Oké, gond egy szál se!
Egy pillanatra átcikázik a fejemen a gondolat, hogy kisbarátom azért ilyen jó a csókolózás művészetében, mert valakivel gyakorol. Akaratlanul is felsejlik Karola arca, a kezem pedig belemar az oldalát fedő ruhaanyagba. Kezdek kicsit vörösben látni, mígnem a párnája hivatkozik.
- Valóban? Legalább kivágtad az Edictumos képünket és azt ragasztottad a párnádra? – Suttogom bele a szavakat az ajkaiba incselkedőn, aztán már kapok is ajkaiért, hogy egy újabb menet után lassan elinduljak lefelé. Le az állkapcsán, mígnem elérkezek a nyakához, ahol először csak nyalakodni, később pedig színi és harapdálni kezdek. Ő az enyém, ezt pedig szeretném, hogy mindenki tudja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=792880#post792880][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.11. 02:17[/b][/url]

- Mondom ne! - parancsolok rá játékosan, de mindez aligha akadályozza meg őt abban, hogy a szavaimon felbuzdulva ne kezdjen önfeledt csiklandozásba. Hiába hangsúlyozom ki kapkodva a tiltószót, ujjai megtalálnak a testem érzékeny pontjain, aminek eredményeképp hangos és önfeledt nevetésben török ki. Próbálok persze visszatámadni, leszorított hónaljához férni, de tudom jól, hogy kettőnk közül sajnos ő az erősebbik fél. Nem hiába képes felkapni és az asztalhoz vinni, ebből is látszik, hogy jó helye lesz a kviddicspályán. Persze féltem őt a magasban, de annyi szent, hogy jól áll neki a szett, amit csapattagként hordania kell.
A vidám hangok lassan elhalkulnak, felváltják a halk szusszanások, ahogy egymásra nézünk, s ő hirtelen ránt ismét magához. Még az asztal is megreccsen a lendülettől, ahogy a bútorral együtt a falnak ütődünk. Nyelveink egyre gyorsuló táncba kezdenek, én titokban nyitva hagyom a szemem, hogy közben az arcát csodálhassam. Néha persze lehunyom őket, de ilyenkor is csak azt próbálom elképzelni, hogy milyennek festhetünk most kívülről. Azt hiszem valamennyi ismerősöm sokkot kapna, ha meglátná, hogy kivel kavarok éppen. Nem érdekel az a rohadt újságcikk már, amivel egy kicsit magamra vontam a figyelmet. Pletykák eddig is voltak, ezután is lesznek. Amíg titokban találkozunk, úgy érzem védve vagyok. Ő nem beszél, mert túl sokat tudok, és amúgy sem hisznek a szavainak. Ha viszont egyszer ez kiderül, akkor fogalmam sincs, hogy miként rendezzem magamban. Tejföl mégiscsak fiú... Azt hiszem ezen most nem akarok rugózni.
Visszakérdezésére megugrik bal szemöldököm, először rosszallóan nézek rá az értetlensége miatt, aztán rögvest kisimul a ránc a homlokomon, mikor a fejéhez kap és eszébe jut a jelenet. Hihetőnek hangzik, nem akarok kételkedni a szavaiban. Sokkal kényelmesebb megoldás felhagyni a kételkedéssel. Még én kezdem magam rosszul érezni, amiért felemlegettem a randiját, megakasztva a smárolásunkat.
- Jaaa, értem - simítok végig a szeme alatt, ahova a múltkor az ütést kapta, aztán nyomok rá egy gyógypuszit, amit még korábban is szerettem volna, a sebhelyek idején. Azért legalább hálás vagyok, hogy bekenhettem neki. - Ne haragudj, hülye voltam - legyintek zavartan, aztán inkább az ajkára harapok. Igaz, kicsit talán túl erősen, de majd csak szól, ha fáj neki.
- Honnan tudtad? - suttogom a szájába, miközben pimaszul elvigyorodom. Még mindig nem tanultam meg ennyire lazán viccelődni, egyszerűen csak fején találta a szöget, hiszen gyakorlatilag a matracom alatt őrzöm a kivágott cikket, amin legalább ő is látható mindenféle célra. Illetve az első írásos emlék rólam a helyi sajtóban, igaz nem az a fajta említés, amit büszkén mutogatok. Egy újabb menet után lejjebb vándorol a nyakamig, majd szenvedélyesen szívni és harapdálni kezdi azt. Felszisszenek a kényeztetésre, összezárt ajkakkal próbálok csendben maradni. Érzem, hogy szorít a helyzet odalenn, ahol összeérünk, megpróbálok hát egy hangyányit úgy helyezkedni, hogy ez rejtve maradjon előle, mert elég kellemetlen a szitu.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=792950#post792950][b]Theon Delacroix - 2020.02.11. 11:11[/b][/url]

- Mondom de! – Húzódnak ravasz mosolyra ajkaim, ahogy elkapom derekát, majd csiklandozni kezdem. A gesztusban nincs semmi erőszakosság, sőt, olyan óvatossággal szánkázok ruhába bújtatott testén, hogy egy pillanatra én is megijedek. Ez nem én vagyok, egyszerűen nem lehetséges. Undorítóan, szánalmasan viselkedem, s ez mind miatta van. Ő az, aki kihozza ezt belőlem, aki miatt jéggé vált szívem elkezd felolvadni. Butaság, ugye? Nos, én is annak tartom. Tekintve, hogy mindez csak egy egyszerű játék. Ahonnan én fogok kikerülni győztesen. Mielőtt azonban túlgondolhatnám a dolgokat, szánk újra egymáséhez ér, és azon kapom magam, hogy ismét vele smárolok. Vadul falom az ajkait, tekintetem az arcát fürkészi közben. Most nem csukja be a szemét, mint ahogy legutóbb is, így egész közelről bámulhatom gyönyörű szép zöldes barna tekintetét, melyben a vágy csíráját látom megbújni. Ez pedig tetszik, nagyon is. Olyannyira, hogy még gyorsabb fokozatra kapcsolok, valamint kezeim is elkezdik masszírozni a derekát.
- Nem voltál hülye. Érthető, hogy érdekel a dolog – próbálom játszani a megértő pár szerepét, kisebb nagyobb sikerrel. Szinte már sajnálni kezdem a srácot, mennyire odáig van értem. Nagy hiba, nagyon is. Oliver is többször tett már rá utalást, sőt mondta is, hogy szeret és nos… sosem lett belőle semmi jó. Én nem vagyok képes a szerelemre, mégis, mikor a gyógy puszi a szemem alá kerül, megindul bennem valami. Megrázkódom a gyengéd gesztustól. Nem vagyok hozzászokva, hogy valaki így bánjon velem. Az pedig, hogy milyen jól esik, még engem is megrettent.
- Én mindent tudok, Drágám – suttogom én is ajkaiba, majd nem várva tovább, újabb csókcsatába hívom. Lejjebb csúszok rajta, először álkapcsát kezdem el csókolgatni játékosan, majd megyek egészen a nyakáig, ahol azért már egy kicsi bedurvulok és nem szégyellve magam, csókolgatni és harapdálni kezdem őt. Cselekedetem édes kis hangokat szabadít fel belőle, mire elmosolyodom.
- Ne tartsd vissza. Szeretném hallani, hogy mennyire jól érzed magad – adom ki az utasítást, leheletem csiklandozza gyenge bőrét, amin már látszódik némi nyom, de még nem elég. Így ismét ostromlásba kezdek, miközben a kezem felfedezőútra indul testén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=793230#post793230][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.11. 21:16[/b][/url]

Ujjaival gyengéden fogja közre a derekam, tekintetemet az övébe fúrom a csók alatt. Egyszerűen gyönyörűek a szemei. Mindkettőnk pupillája kitágul kissé, mikor farkasszemet nézünk egymással. Nyelvünk persze szorgalmasan dolgozik közben, még rá is kapcsol a tempóra, amitől a hátába kell markoljak. Egészen kimelegedtem játékunk hevében, alig észrevehetően, de izzadni kezdek a hátamon és a hónaljamnál, arcom bágyadtan pirul az izgalomtól. Már a nyakam is kezd egy kicsit megfájdulni, annyit kell felfelé meresszem, hogy felérjek a szájához. Átkulcsolva a testét, szorosan bújok hozzá, mintha a védelmezőm lenne. Mert nekem ő az is. És olyan puha, na meg illatos, hogy többször a nyakába temetem az arcomat, hogy mély levegőket vegyek, s végigcsókolhassam a bőrét az újabb nyelvjáték előtt. Ijesztő az ösztönös rajongásom, s a felszabaduló érzelmek, amiket hetek óta elnyomtam magamban, de ezúttal kitörhettek belőlem.
- Máskor vigyázz magadra - tanácsolom neki játékosan. Érzem, ahogy megborzong kissé a puszimtól, amit egy újabb lassú csók követ, hogy ellazuljon. Ilyenkor mindig megijedek, hogy fél tőlem, vagy túl sok neki, amit épp csinálok, és biztos azért remeg így meg az érintésemtől, vagy esetleg a sebhelyek nyománál fájlalja a bőrét.
Erőszakossága meglep, noha biztos voltam benne, hogy ilyen oldala is van. Sőt, valahol sóvárogtam azért, hogy végre magamon is megtapasztalhassam azt a sokat emlegetett vadságát. Igen, ezek elég furcsa gondolatok tőlem, de valamiért egy ideje nem látom át tisztán, hogy mibe keveredtem. Durvuló mozdulataiban is ott van a gyengédség, és végig azt érzem, hogy figyel rám, fontos vagyok neki, és mintha azért csinálná, hogy jól érezzem magam. Nem mintha eddig megtapasztalhattam volna akárcsak az ellentétét is. Utasítására engedelmesen lazítom el a szám, hogy kisfiús nyögések hagyhassák el azt. Hasam befeszül a tapintásokra, közben a mellkasára helyezem a tenyeremet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=793247#post793247][b]Theon Delacroix - 2020.02.11. 22:08[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=793283#post793283][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.11. 23:18[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=793289#post793289][b]Theon Delacroix - 2020.02.12. 00:05[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=793299#post793299][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.12. 03:28[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=793321#post793321][b]Theon Delacroix - 2020.02.12. 09:49[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=793496#post793496][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.12. 22:52[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=793502#post793502][b]Theon Delacroix - 2020.02.12. 23:26[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=793514#post793514][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.13. 01:18[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=793590#post793590][b]Theon Delacroix - 2020.02.13. 13:17[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=793723#post793723][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.13. 18:27[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=793731#post793731][b]Theon Delacroix - 2020.02.13. 19:34[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=793771#post793771][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.13. 21:33[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=793817#post793817][b]Theon Delacroix - 2020.02.13. 22:32[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=793853#post793853][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.13. 23:27[/b][/url]