A kis tavacskánk egyik elterülőbb partszakaszán álldogál a csónakház. Nem túl régen, talán a pár évvel korábbi nyáriszünetben telepítette ide azt egy idősebb varázsló, aki a két csónakját adja néha bérbe a diákoknak vagy tanároknak, néha falusiaknak, hogy a tóra mehessenek. A ház nem zárt, csak a csónakok vannak varázslat védte lánccal lehorgonyozva, így még azt fel nem oldja a tulajdonos, nem elköthetőek. A házba bármikor be lehet térni, akad bent szék, talán régi könyvek és cikkek is a tóról, illetve olyan felszerelések, mint evezőlapát, mentőmellények és így tovább.
A nyári záporok idején, mint legközelebbi megoldás tökéletes, de este a kis ház teraszáról nézni a holdfény világította tavat is remek. A környéken a télire aprított tüzelőanyag hever kupacokban, valamint egy kis sütögetőhely is van itt, bár nem annyira szívlelik sokan, ha befüstöl a diákság. A téli időszakban a csónakok ugyan partra kerülnek és a felszerelések is eltűnnek, a házacska továbbra is nyitott bármire. Érdemes ide kicsinek és nagynak, diáknak vagy felnőttnek kilátogatni, a csónakázási lehetőség nagy élmény tud lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=756014#post756014][b]Ariana Roxanne Payne - 2019.04.20. 22:49[/b][/url]

Bizonytalan lépésekkel közeledek a csónakház felé. Az arcom leginkább nyugtalanságról árulkodhat, ami a bagoly érkezése óta szorítja a gyomromat. A hálószobán kívül akar találkozni, ami azt jelenti, hogy randizunk. A randi pedig minden, csak nem egy olyan kapcsolat velejárója, mint a miénk. Ha úgy vesszük, mi megállapodtunk abban, hogy kihasználjuk a másikat. Szeretkezünk, örülünk, egy ideig úgy érezzük, hogy az életünk mások véleménye szerint normális kerékvágásban halad, aztán kisétálunk az ajtón, legközelebb pedig akkor találkozunk, amikor újra magányosnak érezzük magunkat. Tökéletes megállapodás egy olyan nőnek, mint én vagyok. Aki ha megnyílik, mindent és mindenkit elront maga körül. A randi sehogy sem illik a képbe.
A napsugarak utolsó narancssárga sugarai megcsillannak a csónakház hatalmas üvegablakain, egy pillanatra elvakítva engem. A szemem elé kapom a balomat, és nagyokat pislogva próbálom eltüntetni a pupillám előtt táncoló színes foltokat, amikor megérzem a derekam köré fonódó izmos kart. A meglepetéstől felsikkantok, és hirtelen fordulok meg az ölelésben, szembetalálva magam Zalán fürkésző, barna bociszemeivel. Belekuncogok az üdvözlő csókba. Olyan dolgok, amik számomra mindig idegennek tűntek, Zalánnal mégis olyan hétköznapinak érződik. Jól hétköznapinak, mintha mindig is így lett volna. És ez az az érzés, ami megrémít. Lassan megszokássá válnak a csókok, a bókok, a kedveskedés. Mi lesz velem, amikor ő eltűnik, és vele együtt mindez? Eltűnik, tudom. Mind eltűnnek. És legtöbbször az én hibámból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=756020#post756020][b]Ariana Roxanne Payne - 2019.04.20. 23:49[/b][/url]

A lábaim egy pillanatra mintha össze akarnának csuklani, Zalánba kell kapaszkodnom, hogy ne terüljek el a fűben. Imádom, és egyszerre gyűlölöm, hogy ezt teszi velem. Hogy ezt váltja ki belőlem az ajkai érintése a bőrömön. Gyengévé és sebezhetővé tesz, szinte érzem, ahogy a milliméterről milliméterre repedezik bennem valami, ami idáig a védelmemet szolgálta. Minden egyes érintésével közelebb kerül hozzám. Az igazi hozzám. Akarom én ezt? Talán ezúttal olyannak nyílnék meg, aki megérdemli, aki tényleg hozzám való. De azok lennénk egyáltalán? Egymáshoz valóak? Néhány hete még olyan biztosan állítottam, hogy nem akarok kapcsolatot, mintha csak azt mondtam volna, hogy a vodkát krumpliból készítik... Legalábbis némelyik fajtát.
Megszédülve követem a csónakház bejárata felé, ahol csak jó sokára ocsúdok fel a furcsa érzésből. Végighúzom az ujjamat a helyiség falán, és lassan minden berendezési tárgyat szemügyre veszek, a tárolókon pihenő csónakoktól kezdve a falnak támasztott lapátokon át mindenen. A levegő nehéz, talán egy kicsit dohos is, jó régen nem szellőztettek itt.
- Csónakázunk? - pillantok fel rá, szemeim meglepettséget tükröznek - Nem is tudom mikor voltam utoljára. Talán apa vitt el egyszer, amikor még kicsi voltam - suttogom, és közelebb lépve a tárolóhoz, megérintem a hajótest oldalát - Tudsz evezni? - fordulok vissza Zalán felé, szememben csalafinta fény csillan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=756268#post756268][b]Ariana Roxanne Payne - 2019.04.22. 22:10[/b][/url]

- Jóban voltunk. Már nem - A vonásaim megkeményednek. Max kedvenc gyereke vagyok, ebből sosem csinált titkot, és én is rajongásig szerettem őt, mert mindig korrekt ember volt, aki imádott minket. Mind a tizenhármunkat, külön külön. De aztán minden megváltozott, amikor úgy döntött, hogy fontosabb neki a pénze, mint a lányai boldogsága. Onnantól kezdve nemcsak velem, hanem az összes felnőtt gyerekével megromlott a kapcsolata, talán örökre. Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ezt a ballépését jóvá teheti valaha. Gondolkozás nélkül végigvitte volna a tervét, csak az állította meg benne, hogy Faith idióta ikre közbeszólt.
Minden méreg ellenére, amit a kérdése váltott ki belőlem, elmosolyodom a cukkolására, és fejcsóválva bokszolok bele a vállába. A szemöldököm a magasba emelkedik, amikor azt mondja, hogy mutassak a szívem választottjára. Ha vicces akarnék lenni, akkor most biztos Zalánra mutatnék, de nem akarom, hogy félreértse. Mindent tisztáztunk, amikor belementünk ebbe a kapcsolatba.
- Legyen ez - paskolom meg a mellettem lévő csónak oldalát, és magamhoz veszem a két evezőlapátot, ami Zalán útjában állt.
- Férfi vagy, erős vagy - kuncogok fel, szememmel a csónak irányába pislogva. Le akar nyűgözni, ő mondta. Hát hajrá.
A csónakház tóra néző kijáratához lépek a két evezővel, és kitárom, hogy kényelmesen kiférjen rajta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=756282#post756282][b]Ariana Roxanne Payne - 2019.04.22. 23:42[/b][/url]

Zalán karjába kapaszkodva lépek be a csónakba. Max szerint nem borulhat fel olyan könnyen, legalábbis gyerekkoromban ezzel nyugtatott, de azért óvatosan mozdulok. Apró lépésekkel fordulok vissza Zalán felé, és a kezemet nyújtom, hogy könnyen beszállhasson. Alig lep meg, hogy elsőre nem fogadja el a segítségemet. A szám sarkában apró mosoly jelenik meg, de kérész életűnek bizonyul, mert amint a testsúlyát áthelyezi a már csónakban lévő lábára, az egész hajótest oldalra billen, én pedig kis híján a vízben landolok. Rövid kiáltás kíséretében keresek kapaszkodót, és sikerül is elkapnom a csónak szélét, így visszanyerem az egyensúlyomat annyira, hogy biztonságban leüljek. A deszkába kapaszkodva várom meg, amíg Zalán leül velem szemben.
- Hát, először is - nézek végig magunkon - helyet kellene cserélnünk. Ha te evezel, akkor a hajóorrnak háttal kell ülnöd - magyarázom - És ugyebár te evezel - vonom fel a szemöldökömet, és nem tudom elrejteni az arcomon bujkáló mosolyt.
Lassan és biztosan felállok, hogy egy másodperc múlva Zalán mellett foglaljak helyet, szabadon hagyva neki az utat.
- Vagy akár így is maradhatunk, és akkor feleslegesen cipelted ki egészen idáig a csónakot - suttogom, egészen közel hajolva az arcához, ajkaimmal az övét súrolva. Cath-tel úgyis volt múltkor egy érdekes beszélgetésünk, a ki csinálta már extrémebb helyen címszóval. Azt hiszem akkor ő nyert, de a csónak még felvehetné vele a versenyt.
- De tudod... kíváncsi vagyok rá, hogyan evezel. Úgyhogy ennek most annyi - vonom meg a vállamat, és vigyorogva, lassan eltávolodom az arcától.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=758300#post758300][b]Ariana Roxanne Payne - 2019.05.12. 16:57[/b][/url]

- Ugyan kérlek. Ha még egy csónakot sem tudsz elvezetni, hogyan bízzam rád a fele királyságomat? - csóválom meg a fejemet én is, tettetett csalódottsággal az arcomon. Nem, szó sincs ilyesmiről. Tudomásom szerint nem öröklök se királyságot, se semmilyen velejáró címet, bár ha az apámról, a nagy Maxwell Payne-ről van szó, akkor bizony sose lehet tudni. De nem, számoljunk csak egy hatalmas angliai birtok egytizenharmadával, vagy egytizennegyedével, vagy ki tudja hányadával - ezt ugyebár szintén sose lehet tudni az apám esetében - a ki tudja mekkora vagyonának a ki tudja hányadával, és az egy-két palotájával nyaralójával. Wow, hát csoda hogy mindenki a pénzedet akarja, apuci? Még a saját lányod is megzsarolt.
Az arcomon lassan végighúzódik egy csalafinta mosoly, ahogy megérzem Zalán motozását mellettem. Mielőtt még leülhetne velem szemben, jobbommal elkapom a felsőjét a mellkasán, és az anyagot az öklömbe szorítva magamhoz húzom őt. Az ajkam eggyéválik az ajkával, a pólóját szorító kezem pedig lassan kienged, felkúszik a nyakára egészen a tarkójáig, ahol olyan finom puha a bőre. Egy ideig megszűnik körülöttünk minden, nem hallom a madarak énekét, a fák susogását, sem a víz csobogását, csak Zalán halk lélegzetvételeit.
- Most már talán túléled - suttogom, még mindig nem engedve az ajkaink közé nagyobb távolságot két milliméternél. Hallom, ahogy a szívem nyughatatlanul dobog a fülemben, és most nem érdekel a szorító érzés sem a mellkasomban. Tudom, hogy nem szabadna ilyen érzéseket kiváltania belőlem, de ebben a pillanatban pont lesz*rom.
Olyan ez, mintha mindig így lett volna. Mintha mi mindig együtt lettünk volna.