34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 7 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 437
Összes hsz: 5033
Írta: 2016. augusztus 29. 08:28 | Link

Megrázom a fejem és a kezemmel is tiltakozó mozdulatot teszek, miközben próbálom lenyelni a saját sütimet.
- Nem, köszi... Azt hiszem vacsorázni kéne előbb... – mondom csak úgy mellékesen, mert ha már ennék valamit, inkább azt, elvégre ma még nem jutottam el odáig. Egy pillanatra az is átfut a fejemen, hogy lehet ő sem, és fel kéne ajánlani, hogy elviszem, de elnézve, milyen nyugodtan eszi most a saját sütijét, biztos vagyok benne, hogy ő nem éhes.
- Kicsit el vagy varázsolva, hmm? – nézek rá vigyorogva, mert milyen már, hogy nem tudja, mikor jött. Én tudom, hogy két éve már itt volt, mert akkor találkoztunk először... S most, hogy belegondolok, rettentően rohan az idő.
- Tessék? – kérdezek vissza a suttogására, mert nem teljesen értem, hogy mi mond, bár abban sem vagyok biztos, hogy nekem mondta. Ha elismétli jó, ha nem a sem baj.
- Tánc órákra? Oda nem. De megoldom. Tanulgatok magamtól – vállat vonok. Annyira azért nem vonz a balett. Bár jó lett volna. De segáz. Megvagyok nélküle. Sőt! Így tulajdonképpen még a stílusomat is egyedibbé tehetem. Csak az zavar, hogy mindig az orrom alá fogják dörgölni, hogy ez vagy az, ahhoz a stílushoz köthető, míg a többi nem, vagy hogy nem pontosan végzek egy-egy mozdulatot. Persze a festés miatt ezek tulajdonképpen lényegtelen apróságok.
- Miért csak félig? – kérdezem meglepetten. Nem mintha úgy gondolnám, hogy nagyon szerencsés vagyok. Sok mindenen mentem keresztül, mielőtt eljutottam idáig, s ha lehetne választani, bizony elgondolkodnék, hogy mennyire érte meg.
- Igazából senki. Csak nem vagyok biztos benne, hogy valóban fontos. Inkább hobbi. De a tanulás most elsőbbséget élvez – mondom kissé bizonytalanul és megvonom a vállam.
- Veled mi történt? – kérdezek vissza, mert bár állítja, hogy semmi érdekes, mégis elég rég volt, hogy utoljára találkoztunk. Igazán beszélgetni meg még nem is nagyon volt lehetőségünk. Most viszont, mégis úgy teszünk, mintha mindig is ismertük volna egymást. Vagy csak én érzem így? A fene se tudja, nem tudok mellette gondolkodni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2016. augusztus 29. 19:14 | Link

Vacsi. A szemeim egyszerre pattannak ki, bár a hasam egyelőre nem jelez, hogy ideje lenne bármit is beleszuszakolnom, ami az ételt illeti.
- Egy "szépenenninemlehet" hamburgerre én is beneveznék.
Persze csak viccből. Na jó nem, mert bármikor be tudnék nyomni egy minden finomsággal megtömött példányt, de azt csak és kizárólag egyedül. Olyan isten nincs, hogy én bárki előtt is megmutassam, hogy a kismalac bennem él.
Azt viszont csak viccnek szántam, vagyis hát félig viccnek szántam, hogy nem tudom, mióta vagyok itt. Igaz, az idő repül, de a mai napig emlékszem az első napjaimra, a bénázásaimra, amik lassan három évvel ezelőtt voltak. A legijesztőbb időszak, és a legszebb. Hiányzik az akkori hely, a levitás kis kuckóm, az én ágyacskám, a kis szekrényem, meg minden, amit akkor megkaptam, A szobatársak, az akkori házon belüli csapat...
- Hát a festés. Meg a rajz. Neked tuti jobban megy. Én béna vagyok ezekhez.
Kimondtam végül, amit nem feltétlen akartam, de ez legalább nem kelt semmi rossz érzést, hogy már megint kikotyogtam valamit. Különben is. Nem csak én mesélek, igazából fullra nem, na meg neki már el merek mondani dolgokat, nem úgy, mint egy vad idegennek. De ami még jobb, hogy még kérdezni is merek...
- Nem tudom. Felemás érzésem van. Tanulni szeretnék, amire jelenleg itt, ezen a helyen nincs végtelen lehetőség. De imádok itt lenni, a faluban, és most a kastélyban is, mert ott vagyok, ahol egy ideje szeretnék.
Velős, tömör, de teljes mértékben igaz válasz. Na meg egyébként is, nem érhetek el minden egyik pillanatról a másikra, mert azt nem élvezném ki annyira. Az idő pedig a másik kényes téma, hiszen abból sem rendelkezem annyira sokkal, hogy mindez beleférne. Csak szépen lassan, pont ahogy ő van a táncolni tanulással. Fontossági sorrend! Irigylésre méltó.
- Nem voltam sokat külföldön, mindössze három napot, amiből kettőt végigaludtam. Valami továbbképzés vagy konferencia volt, és elkísértem apát. Én szabadon voltam, azt csináltam, amit akartam. A a napi nyolc óra alatt tanult valamit, én meg magamtól a szabadban. Mondjuk egy óra alatt megvoltam a "vásárlással", a többit meg csak ellébecoltam. Akkor akadtam rá a képre is.
Vagy ha nem a mostani kiruccanásom most a téma, akkor egy kicsit hosszabb lesz a monológom, bár az igaz, hogy akkor sem fog tíz-tizenöt percnél hosszabb ideig tartani.
- Kérdezhetek valamit?
Az ilyenek sosem indulnak jól, ezért is kérdezem hirtelen, minden egyéb prológus nélkül. A meglepetés ereje mindig jó fegyver. Már fúr egy ideje, és sürget is a dolog, és ki kell jönnie, különben meghalok. Ha nem ettől, akkor attól, de az, hogy esélyem van élni, és nem fog anya kibombázni otthonról kevésbé tűnik rossz választásnak, mint hogy kitekerje a nyakam, iszonyatos fájdalmak között.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Péter Fanni
Tanár, Elemi mágus, Egyetemi hallgató, Gyakorlótanár, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Lunatic | Fannibál | Lil' Bi†ch
offline
RPG hsz: 439
Összes hsz: 3378
Írta: 2016. szeptember 1. 22:02 | Link

Min Jong.
Beveszem a boltot, vigyázz MJ! || Lö outfit


Ahogy beléptem az üzletbe, egy földi paradicsom látképe terült el a szemeim előtt. Ha nem nyilvános helyen lettem volna, csillogó szemekkel csorgattam volna a nyálamat a padlóra egészen addig, amíg ki nem szárad a szám. Gyakorlatilag annyi minden volt ott, hogy szerintem a feléről azt sem tudtam, hogy micsoda, vagy mire használják.
Betoppanásom után kis nézelődésbe kezdtem, végül kiszúrtam MJ-t, aki mintha a festékeket pakolászta volna. Nem kellett nekem több, azonnal odaaraszoltam hozzá és ráköszöntem. Kicsit, mintha megijedt volna, úgy összerezzent. Én csak vigyorogva álltam mellette, őt vizslatva.
- Én nem is ijesztgetlek, csak köszöntem!- Vigyorogva kértem ki magamnak, a mosolya nem épp arról árulkodott, hogy zokon vette a köszönésem. Vigyorom még akkor sem hagyott alább, amikor megdicsértem az üzletét, ő pedig megköszönte.
- Jaj, jó, hogy kérded! El is felejtettem volna a nagy nyálcsorgatásban! - kezdtem bele - Szóval, van neked tusod? Tus toll vagy kontúrtoll, vagy tudom is én mi a neve, ilyen tus....toll. - Szégyen, de tényleg nem tudtam a nevét az eszköznek, viszont volt annyi eszem, hogy elhozzam magammal az enyémet, ami már haldoklott.
- Várj, nem tudom elmagyarázni, de hoztam mintát. - A kis táskámból kihúztam azon nyomban a rajzeszközt és felmutattam MJ előtt. - Na, ez az. Van ilyened? Ha igen, akkor hol találom őket? De ha nincs, jó nekem más is, csak tus legyen... - Kétségbeesésemben már bármire rá tudtam vetemedni, ki kellett emelni azokat a fránya vonalakat. Halálom volt, ha ezt nem tudtam megtenni a nem megfelelő felszereléseim miatt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


#Ha dumál #VérKasza #Kolosudvaribolondja #ENFP #Gelembezredes
Kaelyn Westfall
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 53
Írta: 2016. szeptember 17. 11:44 | Link

Choi Min Jong

Most, hogy végre elkezdődött a szünet találtam időt a rajzolásra is. Igen tudom, járok művésztek órára is, de az mégsem ugyanolyan, mint amikor csak úgy random leülsz, hogy akkor most rajzolni fogsz.
Kerestem magamnak egy csendes sarkot a klubhelységben, ami nem is volt olyan nehéz, hiszen nagyon sokan hazautaztak a szünetre. Előkészítetettem magam elé egy fehér lapot és a tolltartómat. Már amikor előkerestem a tolltartóm amiben a rajzceruzáimat tartom, már akkor feltűnt, hogy valami nem stimmel. Olyan könnyűnek tűnt, ahogy megfogtam. Aztán mikor kinyitottam, akkor már rájöttem miért. Szegény tolltartóban egy szem ceruza árulkodott. Bosszúsan gondoltam arra, hogy akkor most ebből mégsem lesz rajzolás. Aztán eszembe jutot, hogy lent a faluban van egy művészellátó bolt. Úgy döntöttem lemegyek és körülnézek. Viszont, ha már lemegyek akkor megveszek mindent amit kell. El is kezdtem sorolni magamban. Kell vennem ceruzákat 2B-től 8B-ig. Aztán akkor már veszek rajzlapokat is mivel azok is fogyóban vannak. Sőt a pasztellkréta készletemben is már csak kis minikréták árválkodnak. De akkor ahhoz szükségem lesz fekete fotókartonra is, mivel arra szeretek a legjobban rajzolni a krétával. Sőt esetleg ha van, beszerzek egy csomag olajfestéket is és mindent ami kell hozzá, azt még úgysem próbáltam soha.
Ezekkel a gondolatokkal a fejemben indultam le a boltba, ahová belépve csodás látvány tárult a szemem elé. Annyira lekötött a sok eszköz a falon, hogy észre sem vettem az eladót a boltban, nem is köszöntem csak elindultam a polcok felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You will search for me in another person. I promise.
- And you will never find me.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 437
Összes hsz: 5033
Írta: 2016. szeptember 17. 12:29 | Link

Kaelyn Westfall

Sosem gondoltam volna, hogy szeretni fogom a vizsgaidőszakot... De az idén rendkívül tetszetős volt.  A legtöbb vizsga annyira könnyű volt, hogy komolyan tartottam tőle, van valami csel a dologban, de az eddigi információim szerint, tökéletesen átmentem mindenből. Életemben először, mindenféle probléma nélkül. Ez több mint elég a kisebb féle büszkeségérzetnek, amivel az utóbbi napokban a boltomat vezetem. Ez pedig a másik dolog, ami boldoggá tesz: itt lehetek egész nap, nem kell órákra rohangálnom, s most hogy hivatalosan szünet van még prefektusi teendőket sem kell úgy ellátni, mert a legtöbb diák kastélyon kívül tevékenykedik. Persze van hátulütője is a dolognak: az evés. De ha nagyon éhes vagyok még mindig fel tudok menni a kastélyba, s most, hogy felügyelők sincsenek, ez is sokkal egyszerűbb.
Na de visszatérve: a boltom. Csodás. Újra rendeztem, szépítettem és most még jobban tetszik. Kivételesen nem is festek, egyszerűen csak ülök a pult mögött és gyönyörködöm. A vevők még mindig nem százával járnak ide, de sebaj. Talán jobb is így, több időt tudok rájuk-nekik szánni.
Az elégedett nézelődéstől az apró csengő szakít el, ami jelzi, hogy új vevő érkezett. Az ajtó felé pillantok, és mosolyogva mondom ki a "helló"-t, ami talán nem a legmegfelelőbb köszöntési forma, de nem áll rá a számra, hogy jó napot. A lány már a haja színével belopja magát a szívembe, s még azért se tudok haragudni rá, hogy nem köszön vissza. A tekintetét követem, és ismét elégedettség tölt el. Neki is tetszik a bolt, s így már igazán megérte!
Felállok és kilépek a pult mögül. Megigazítom a ruhámat - ez már ilyen berögződött valami - és megindulok felé, hogy segítsek neki egy picit.
- Szerintem inkább erre szeretnél nézelődni - szólítom meg nem éppen hétköznapi módon a vállára téve a jobb kezem és gyengéden fordítva rajta egyet. Meg sem fordul a fejemben, hogy ez talán túl közvetlen. De na. Megérzés vagy nem is tudom, a pasztellek irányába terelem. Lehet tévedek, de ha így is van, simán kedvet kaphat, pár jóminőségű krétához.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Kaelyn Westfall
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 53
Írta: 2016. szeptember 17. 17:56 | Link

Choi Min Jong

Annyira elkalandoztam, hogy még azt is akkor vettem észre, hogy az eladó már mögöttem áll, amkikor a vállamra tette a kezét. Mindezt annyira közvetelenül, hogy kicsit össze is rándultam, mivel nem igazán vagyok az a fajta, aki ennyire közel enged magához bárkit is. Főleg nem ismeretleneket. De nem húzódtam el, sőt szokásommal ellentétben, nem kezdtem el bunkózni vagy cinikus megjegyzéseket tenni, hiszen mégis csak én voltam az aki köszönés nélükl lépett be a boltba. Bár igazából ez általában nem szokott megállítani abban, hogy bunkó legyek és cinikus. De most amúgy is szükségem lesz segítségre és azt sem szeretném, hogy kidobjanak innen, szóval csak egy mosolyt villantottam a srácra:
-Szia, bocsi, hogy nem köszöntem, csak teljesen elkalandoztam.
A srác közben elkezdett a pasztellkréták felé terelgetni.
-Honnan tudtad, hogy pontosan erre van szükségem?-kérdeztem tőle, miközben már el is kezdtem böngészgetni, hogy milyen fajtájúak vannak nála.-Van fekete fotokartonod is? Én arra szeretek a legjobban pasztellkrétával rajzolni. A feketén olyan szépen kijönnek a színei.
Igazából szimpatikus lett a srác, hogy ennyire jól belőtte, mit szeretnék, bár lehet, hogy csak jól tud tippelni. De még ha csak az utóbbi is, örültem neki.
Utoljára módosította:Kaelyn Westfall, 2016. szeptember 17. 17:56 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You will search for me in another person. I promise.
- And you will never find me.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 437
Összes hsz: 5033
Írta: 2016. október 30. 16:23 | Link

Kaelyn Westfall
bocsi, hogy csak most :3

- Semmi baj - mosolygok le a lányra, mert ezt bóknak veszem. Feltéve, hogy a boltom látványa volt az, amitől elkalandozott a figyelme és nem valami más. De szeretném hinni, hogy az előbbi és így könnyedén elnézem neki ezt az apróságot is. Aztán pedig mintha mi sem lenne természetesebb terelem a pasztellkréták felé. Én sem tudom pontosan miért. De ehhez azt hiszem, elég jó érzékem van már.
- Megérzés. Általában bejön. Bár nem vagyok tévedhetetlen... - Megfogom a kezét és nézegetni kezdem az ujjait. Elsőre nincs rajta semmi különös, másoknak talán nem is tűnne fel az az apróság sem, nekem viszont ehhez van szemem.
- Rajzolsz. Látszik a kezeden. Egy ideje nem rajzoltál, talán nem volt rá időd... De határozottan többet rajzolsz, mint egy átlag ember...
Állapítom meg aztán elengedem a kezét, és ekkor kapcsolok, hogy amúgy nem kaptam semmiféle engedélyt, hogy összefogdossam.
- Ühm... Bocsi. Elragadtattam magam - szabadkozom gyorsan aztán a kréták felé fordulok ismét. S ahogy felveti a fekete kartont elmosolyodom.
- Az igen szép. Erre! - Intek neki, és elviszem egy másik sorhoz, ahol a különböző papírok, kartonok, vásznak kaptak helyet. Van különböző vastagságú, méretű, minden, amit akarhat. Nem csak fekete, mert van aki színes lapra szeret rajzolni, de egyet értek vele, a feketének van egyfajta varázsa.
- Esetleg ajánlhatok neked egy mágikus pasztellt? - kérdezem mosolyogva, ha már ilyen jól kitaláltam, hogy mit is szeretne, akkor igazán megkaphatná a különlegesebb fajtát is.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 437
Összes hsz: 5033
Írta: 2016. október 30. 16:48 | Link

Fancsa Love

Rosszallóan csóválom a fejem, a vigyorát nézve, aztán csak megforgatom a szemeimet.
- Persze, hogy nem... Csak direkt jó hangosan köszöntél... - próbálom rávezetni, hogy igenis ijesztő volt a köszönése. Vagy ő nem ijed meg, ha éppen elmélyülten csinál valamit és ráköszönnek? Szerintem biztosan. De igazából mindegy. Legyintek egyet, hogy felejtse el és ne is válaszoljon, mert felesleges. Inkább arról faggatom miért jött, s most rajtam a sor, hogy vigyorogjak, mert mégis milyen már, hogy elfelejti miért jön? Vigyorgok hát, úgy bólogatok neki.
- Természetesen van. Tus is meg toll is. Mindkettő kell? - kérdezek vissza, mert nem egyértelmű a lányka, de már indulok is a megfelelő irányba és a kezemmel felé is teszek egy invitáló mozdulatot, hogy kövessen. Tusom több színben is van, nem csak feketében. Sőt különböző márkák is vannak, mert van aki egyikre, van aki másikra esküszik, én pedig mindenki igényeinek megfelelő választékot szeretnék nyújtani. Toll is van több féle: bambuszból faragott, műanyag, fém... van csak tollszáram és hozzá illő különböző méretű, vastagságú tollhegyek. Igazán nem mondhatja, hogy nincs miből választani.
Azonban kénytelen vagyok megállni, mert ő még mutogatni akar, hogy mi is kell neki. Épp csak egy pillantást vetek a rajzeszközre és nevetek.
- Gyere! - intek neki újra és még meg is fogom a kezét, hogy magammal húzzam a megfelelő polc elé. Ott aztán, még mindig vigyorogva állok meg. - Válogass!
Mutatok végig a választékon, aztán figyelem a reakcióját.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 437
Összes hsz: 5033
Írta: 2016. október 30. 17:14 | Link

Zoé

Mindig meglep ez a lány. Most is, ahogy a vacsorát említem, teljesen szokatlan módon reagál.
- Rajzoljak neked egy hamburgertasakot? - nézek rá kérdőn, bár fogalmam sincs érti-e, hogy mire gondolok. Igazából azt sem tudom, hogyan hívják ezeket magyarul. De Koreában, Japánban és Kínában is egyre gyakoribb hogy olyan hamburger tasakot gyártanak, amin egy női arc van, így nyugodtan ehetik a burgert és senki nem látja, mekkorára nyitják a szájukat, hogyan csurog ki a szósz meg ilyesmik... Szerintem tiszta hülyeség, de a nők fontosnak tartanak ilyen részleteket.
Amúgy meg nem tudom, hogy jutunk el egyik témától a másikig, de valahol örülök, hogy viszonylag könnyedén beszélgetünk.
- Nyilván többet gyakoroltam... - vonom meg a vállam, mert bár hiszem, hogy tehetséges is vagyok, azért nem gondolom, hogy az önmagában elég. Sokat segít, hogy szeretem csinálni, hogy élvezem, hogy akarom. Hogy nem adom fel és újra meg újra megpróbálom.
- Mit szeretnél tanulni? - kérdezem félredöntött fejjel. Én tudom, hogy művészeteket és most meg is van erre a lehetőségem, aminek nagyon örülök. Ő pedig tényleg érdekel. Azt hiszem. Az is lehet, csak a vélavér miatt érzek így. Ezt sosem tudom eldönteni, de alapjáraton is érdeklődő vagyok, szeretném hinni, hogy valóban érdekel, és hogy én is érdeklem őt egy kicsit. Elvégre ajándékot is kaptam tőle.
- Értem! Kedves, hogy gondoltál rám - mondom újra miközben a képre pillantok. Kicsit fura nekem, hogy ennyire nem lelkes a külföldi kiruccanás miatt, de talán nem jó környéken voltak. Sosem lehet tudni.
- Hmm? Öhhm... Persze... - kissé meglep, de ugyan mondhatnám-e, hogy nem kérdezhet? Az más dolog, hogy válaszolok-e majd. Bár, majdnem biztos, hogy igen. Elvégre nehezen tudok neki ellent mondani.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Kasza Fanni Stefánia
Tanár, Elemi mágus, Egyetemi hallgató, Gyakorlótanár, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Lunatic | Fannibál | Lil' Bi†ch
offline
RPG hsz: 439
Összes hsz: 3378
Írta: 2016. október 31. 23:53 | Link

Minjong. Love
Bevettem a boltot, készülj!
#outfit #zene


Még meg szerettem volna jegyezni valamit, de láttam a legyintését. Valami azt súgta, hogy inkább fogjam be a számat. Nehezen bírtam megállni, hogy visszafogjam magamat. Szerencsére rákérdezett, hogy mit szeretnék, gyorsan el is felejtettem, hogy mit akartam előtte mondani, rögtön a tárgyra tértem. Nem tudom, hogy szenilis voltam-e, vagy az agyi kapacitásom egy aranyhal memóriájával vetekedett. Passzolom, de talán nem is ez volt a lényeg. Rögtön elkezdtem ecsetelni, hogy nekem mire volt szükségem, természetesen az eszköz nevét nem tudtam.
- És olyan nincs, ami kettő az egyben?  - Kérdeztem, miközben követni kezdtem a vigyorgó levitást, sétaközben eszembe jutott, hogy nálam volt egy minta. Tök hülyén jöttem ki a magyarázásból. Ha Lazriell velem jött volna, biztos elmondta volna már rég, hogy mi a frászkarikát akartam. Végül felmutattam a kis eszközt, ami valójában egy tűfilc volt és nem sok köze volt a tusokhoz.
Amint megragadta a kezemet és magával húzott, nem először a mancsára majd a szemeim elé táruló polcra pillantottam. A csodálattól a pupilláim kitágultak és majdnem a nyálam is folyni kezdett. A mennyországban éreztem magamat, azt sem tudtam fiú voltam-e vagy lány.
- Ez az! - ujjongtam és ide-oda kapkodtam a tekintetemet.
- Nem lehetne az, hogy az összeset nekem adod ingyen, mert ennyire szeretsz engem? - Megrebegtettem meg a pilláimat, ami az elképzeléseimben igen kérlelően hatott, a valóságban pedig úgy néztem ki, mintha bele ment volna valami a szemembe. A reménykedő kutyapofát még csak meg se közelítette.
- Na jó, csak egy kell - ismét végigpásztáztam a tollak sokaságát- Ezt kérem! És ha már itt vagyok, szeretnék még pasztellkrétát és radírt is, elefántosat. Az tökre menő, és mindent kiradíroz - Az államat dörzsölve kerestem a szemeimmel az említett tárgyakat.
- Ha tizenkét darabos a pasztell, az lenne a legjobb, mert kevesebb helyet foglalnak - és azt még ki tudtam fizetni, annyi zsebpénzem még volt. Bár ezt nem mondtam volna MJ előtt, az kellemetlenül jött volna ki. Most már tényleg vállalnom kéne valami diákmunkát, mert egyre több és több lesz a kiadásom, és amit apa küld pénzt, az már nem elég.
- Ugye olyan is van?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


#Ha dumál #VérKasza #Kolosudvaribolondja #ENFP #Gelembezredes
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2016. november 18. 08:11 | Link

Csak boci szemekkel nézek előre, vagyis fel, de nem értem.
- Az meg mi?
Kérdek vissza, kicsit talán durvábban, mint szeretnék, de ritkán lehet ilyenekben meglepni, most meg sikerül is. El nem bírom képzelni, hogy azt eszik vagy isszák. Bár gondolom benne van a hambi, de hát ki tudja. Mit kell vele csinálni?
Összevissza, kesze-kusza a gondolathalmaz, ami körülölel, de elengedem. Van sok más, amin érdemes agyalni. Ez pont nem ilyen, mert a legkisebb szikra sincs meg, az micsoda.

Hát igen. Nyilván. De oly sok időm van még tanulni, és edzeni magam bármilyen téren. Na nem mintha kifejezetten akarnám, mert nézni jó, de a sok pepecselés... Nem az én asztalom.
- Türelmed is több van, mint nekem, úgyhogy rád hagyom.
Vonok vállat olyan természetességgel, mintha minden percben ezt csinálnám, ellenben azzal, hogy mit is akarok magammal kezdeni a jövőben. Gondolkodom rajta jó néhány percet, míg elérek a legbiztosabbhoz.
- Nem tudom. Mindent és semmit. Minden érdekel, de közben annyira rémisztő belegondolni, hogy minden, hogy inkább arra jutok, hogy semmit.
Nesze semmi, fogd meg jól. De hát én se tudom, most mit szépítsem? Vagyis félig már megvan a feladatom, és az, milyen irányban menjek, de húzom, ameddig lehet, az utolsó, talán az utolsó utáni pillanatig.
- Arra gondoltam, hogy ellóghatnánk az évnyitót. Van egy feladatom, amit még le szeretnék tudni a tanév kezdete előtt, vagy az elején. És nem is tart sokáig, max. egy óra, ha nem, másfél. Na
Nem is volt olyan nehéz. Vagyis de. Túlságosan is. Tádáámm...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 437
Összes hsz: 5033
Írta: 2016. december 29. 04:33 | Link

Fancsa

Nagyon bírom azt az energiát, ami ebből a lánykából árad. Ugyanakkor néha kicsit sok tud ez lenni, főleg, ha ennyire váratlanul ér a "támadása". Szerencsére azért gyorsan alkalmazkodom, és amint megértem mit szeretne már mutatom is neki az irányt.
- Természetesen olyan is van - felelem vissza se pillantva. Nem vagyok biztos benne, hogy az önmagát töltő tustoll neki való. Tiszta maszat lenne tőle. Persze attól még megpróbálhatná, de én inkább lebeszélem róla, ha nagyon azt szeretne. Szerencsére ez a veszély nem áll fent, vagy mégis?
- Hmm.... Esetleg kaphatsz némi kedvezményt... De hogy mindent ingyen?... - megvakarom az állam, és úgy teszek, mintha elgondolkodnék a dolgon. Alapvetően persze nem okozna gondot odaadni neki a cuccokat, csak ha híre megy, mindenki más is ingyen akar majd vásárolni és bármennyire is van pénzem, azért ez nem lenne hosszútávon kifizetődő. - Nem... Azt hiszem, az most nem fog menni. Talán legközelebb - mondom végül, hogy ne lombozzam le teljesen. Elvégre terveztem valami hasonlót, csak aztán a saját tanulmányaim kerültek előtérbe és elfeledkeztem arról, hogy utánajárjak, mi is a feltétele a diákok támogatásának... De jó, hogy emlékeztet rá. Ha lesz egy kis időm, biztosan utána járok.
Miután kigyönyörködi magát a választékban sikerül is megtalálnia, amit keresett. Jól gondoltam és nem a varázs tustollat választja így meg is nyugszom. Az újabb kérdésre megint csak bólintok.
- Minden van - közlöm kissé talán beképzelten, de szent meggyőződésem, hogy bármi, amit az ide betévedők szeretnének megtalálható a boltomban. Átterelem gyorsan a pasztellekhez, abból is van bőven választék (12 darabosból is több féle) aztán ha megvan akkor a pult felé terelem, a radírok ott vannak kirakva.
- Még valami? - kérdezem vidáman, és ha megvagyunk szépen bevetem a mágikus számológépem, hogy meg tudjam mondani neki, mennyibe is kerül minden. A radír árát "véletlenül" lehagyom és a tollra is egy kicsit kevesebbet számolok fel neki, elvégre kedvezményt ígértem. Amikor meg van az összeg, felé fordítom a gépet, és jóhiszeműen várom, hogy fizessen. Addig pedig beteszek mindent egy színezd magad papírzacskóba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 437
Összes hsz: 5033
Írta: 2017. január 4. 10:59 | Link

Zoé

- Az egy papírlap, amibe beleteszed a hambit, így ha valaki szemben áll veled, nem látja, hogy eszed a hambugert - felelem vigyorogva, mert bár nem tartom egy épeszű találmánynak, azért viccesen néznek ki vele a nők. Kár, hogy ők azt hiszik, így jobban néznek ki, mint evés közben. Persze mindez teljesen lényegtelen.
- Ezt nem tudom. Annyira még nem ismerlek... - Nyilván ezt nekem kéne ráhagyni, de valamiért nem megy olyan könnyedén. Nem folytatom, nem győzködöm, de remélem, a nyitva hagyott mondatom nem érinti rosszul. Az biztos, hogy érzelmileg csapongó egy kicsit, a legtöbb véla-félvéla, akit ismerek (az mondjuk vele együtt három) mind ilyen, de ez alapján nem írom le őket türelemből. Szerintem egyébként az is valami, hogy szeretne tanulni, ha megvan a megfelelő lelkesedés, kitartás, akkor a türelme is meglesz, ez egészen biztos.
- Oh. Így nehéz. Nem tudsz egyet választani? Amivel elkezded? Lehet időközben rájössz, hogy annyira mégsem érdekel egyik vagy másik dolog, és akkor könnyebb a második, harmadik dolognak nekikezdeni.
Ez persze egyéni meglátás. Én is kipróbáltam több mindent mire rájöttem pontosan mit akarok. És persze, még simán változhat az elképzelésem. De most egészen úgy érzem, célba értem.
A téma váltás váratlanul ér. Pislogok is rá kettőt, aztán elkerekednek a szemeim, ahogy felfogom, miről is beszél. Ez persze csak pillanatnyi meglepetés. A döbbenet után mosoly kúszik az arcomra, bár van bennem némi kétely, erősebb a kíváncsiság.
- Mit szeretnél csinálni?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2017. január 4. 12:33 | Link

Még elképzelni is nagyon vicces, ahogy kajálás közben más nem lát mást, mint egy megfestett, kinyomtatott arcot, ami mögé odaképzelheti, ahogy a rengeteg ketchup, meg majonéz, meg hagyma, husi, és minden zöldség ugyanúgy ömlik mindenfele, csak szebb köntösben...
- Óóó, azt már elkezdtem. Voltam apával itt-ott, meg egyedül is, de az utazás nem az én asztalom, legalábbis ha csak pár napra megyek. Kimerít. De az, hogy mindent megfigyeljek, na az már nagyon is tetszett. De arra meg időm nincs, és türelmem. Ez meg pont, hogy csak pár napig megy, utána kell a mozgás.
Belegondolva, hogy mennyi mindent csináltam a nyáron, és mennyi dolog vár még rám, talán tényleg nem maradtam le semmiről sem.
- Egyébként is. Még csak 21 vagyok. Időm, mint a tenger.
Nevethetnékem támad, mert úgy hangzik átgondolva ez a mondat, mintha maga a megtestesült bölcsesség lennék. Pedig nagyon nem, és ezt mindenki tudja. Ha az lennék, azt csinálnám, amit a józan eszem ordibál nap, mint nap, de mégsem hallgatok rá, inkább megyek a saját fejem után.
Az évnyitó...
- Kaptam egy feladatot, amit meg kéne oldanom és csinálnom, de egyedül nem megy. Mivel jön a tanév, akkor már nem igen lesz rá idő, az évnyitó meg olyan... Hát... Kihagyható.
Nem szeretem a tömeget, és ezen nem változtatott az eltelt idő sem. Bár már megmaradok, és nem kapok minden percben pánikrohamot tőlük, de azért nem viszem túlzásba a dolgot. Jövőre majd úgyis lesz rá lehetőségem, pont több, mint a normális lenne, de persze, ennyire hülye is csak én lehetek, hogy feszegetem a saját tűrőképességemet.
- Igazából annyi a feladatom, hogy megpróbáljam elrejteni saját magam.
Ködösítésben mindig is jó voltam, aztán mindenki kitalálja, mire gondolok, vagy mire nem. Az már az ő problémájuk, ha nem egy rugóra jár az agyuk...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 437
Összes hsz: 5033
Írta: 2017. január 4. 19:30 | Link

Figyelmesen hallgatom, próbálom megérteni, de bevallom kicsit nehezen megy. Az egyértelmű, hogy ő sem tudja még pontosan mit akar, így pedig valóban nehéz bármit is csinálni. Nekem ez sosem okozott gondot, hiszen egész kicsi koromtól tudtam, mit szeretnék. Épp csak nem hagyták... Aztán lehet, ha hagynak nem is érdekelne annyira a festés. Sosem lehet tudni.
- Nehéz eset vagy - állapítom meg végül, mert már tényleg nincs ötletem és nem is tudom, hogyan tudnék neki segíteni ezzel kapcsolatban. Bár az is valószínű, hogy semmi szüksége arra, hogy segítsek, de még is. Ez ilyen férfi dolog.
- Az biztos. Fiatal vagy, ráérsz! - bólogatok határozottan, mert tényleg az. Én idősebb vagyok, bár azt hiszem ez nem látszik, és valószínűleg nem is fog egyhamar, aminek csak részben örülök. A kihágásnak kicsit jobban, ami talán nem a legjobb dolog, de hé! Prefektus vagyok és egy tanárral leszek. Ez egész biztos nem büntetendő. Még akkor sem, ha nem értem a valódi okokat. Még így sem, hogy válaszol. Olyan ködös, és fura. Olyan női. Olyan vélás... Nem is tudom, hogy meglep-e, valószínűleg nem. Ahogy az sem, hogy nem mondok nemet. Ha akarnék sem tudnék...
- Rendben... De várj... Ha én veled vagyok, akkor az nem igazán rejtőzés... Vagy...? - le kéne magam csapni, mert kissé meredek elképzeléseim támadnak arról, hogyan rejtőzhetnénk el ketten és mit csinálhatnánk. Zavarba is jövök, így felpattanok, és a kabátomért megyek.
- Am, jól emlékszem, azt mondtad éhes vagy? Tulajdonképpen én is! - Ergo menjünk valahova és együnk valamit, hogy kiszellőztessem a fejemet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2017. január 4. 22:30 | Link

Ezt már hallottam párszor. Nehezen tudnak kezelni, és akkor is leginkább csak azt látom, ahogy bámulnak. Na ezen fogok változtatni, ha minden jól megy, a közeljövőben. Ezért is kell a segítség.
- Nem úgy kell rejtőzni. Az az én dolgom. Lesz. Valamikor.
Azt még én sem tudom, mikor, de haladok felé. Lassan, de annál biztosabban. Már alig várom a következő tanévet úgyis, amikor megint lesz elég indíttatásom arra, hogy tanuljak és gyakoroljak. Meg meg is jött mindehhez a kedvem. Milyen jó lenne végre normálisnak lenni...
Csak ábrándozom, mikor nagy nehezen eljutnak a szavak a fülembe.
- Megennék egy gyümölcslevest, aztán meg szilvás gombócot, megkoronázva egy áfonyás pitével, és mellé valami finom itóka. Csatlakozol?
Az előbb mondta, hogy kajás, így csak nem utasítja vissza a sok finomságot, vagy legalábbis az étkezést.
Felkelek, leteszem a hozott portékámat, elrendezve, mint a kirakatban, leporolom, már csak szokásból is a ruhám, aztán lassan elindulunk kifele, a hűvös esti levegőre, hogy degeszre tömjük a pocónkat...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lepsényi Veronika
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 2496
Valentin napon *-*
Írta: 2017. február 17. 11:43
| Link

Emjé <3

Már régóta tervezi, hogy lejön valamikor a faluba, és eljön ebbe a boltba, Igazából már akkor kitalálta, hogy ő egyszer itt fogja eltölteni az egész napját, hogy minden lehetséges eszközt és kelléket összeszedjen legújabb hóbortjaihoz, mikor szeptemberben először elhaladt ezek mellett a kirakatok mellett. Mert hát Veró is valami művészlélek vagy mi, és az ilyen hely tiszta Kánaán lehet azok számára akik csak egy kicsit is hasonlítanak rá. Főleg Lepsényi Veronikának, és főleg az után hogy megtudta, ki is pontosan a tulaja. Nem is érti. Nem érti, hogy miért vált ki belőle az a srác olyan reakciókat, akárhányszor is meglátja a levitán belül, vagy épp az iskola területén bárhol. De tudja, hogy kedveli őt, és csak reméli, hogy a másik sem utálja. Mert hát őt nem lehet utálni. Vagyis lehet... Biztos akad olyan, aki talán nem kedveli ezt az apró lánykát, mert hát olyan nincs, hogy valakit mindenki szeret. Főleg ha ez a valaki még csak hazudni sem képes, hogy kicsit kedvesebb formába öntse az igazságot. Mert amúgy utál tüsszögni, ennek ellenére - igaz, főleg otthon, vagy a testvéreivel szemben - gyakran megteszi. Csak hát ugyebár mindig lebukik. Ez mondjuk csak akkor rossz, mikor beteg. Mert betegen az ember rossz esetben elég gyakran tüsszög, és ha szinte minden kimondott mondata után eltüsszenti magát, a szülők és még a testvérek is elég csúnyán néznek rá. És nem hiszik el neki, hogy az igazat mondja... egészen addig, míg ki nem derül. hogy tényleg beteg.
De most nem is ez a lényeg, hisz az egészségi állapota is több, mint tökéletesen egészséges, és még boldog is, amiért végre akadt egy kis ideje, hogy lelopakodjon a boltba. Az meg, hogy pont ezen a napon... Hát ez teljesen véletlen, teljesen ki is ment a fejéből, hogy milyen nap is van. Hiába, akinek nincs miért, vagy épp kiért ünnepelni ezt a napot, az nem is tartja a fejében, bár amennyire be van zsongva mindenki más miatta, elég elképzelhetetlen, hogy valaki elfelejtse február 14-ét.
- Hahóó... Van itt valaki? - bátortalanul nyitja az ajtót, s tekintete ezer felé cikáz, nem is tudja, hogy mit nézzen meg először, hogy hova menjen. Bár először lehet, a tulajt kéne megkeresni...
Utoljára módosította:Lepsényi Veronika, 2017. február 18. 12:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 437
Összes hsz: 5033
Írta: 2017. február 20. 18:25 | Link

Legkisebb, legszebb Lepsényi lányka

Volt idő, amikor rettentően vártam a Valentin-napot. Most próbálok úgy tenni, mintha teljesen semleges lenne a dolog számomra. Elvégre ez ugyanolyan nap, mint a többi. Leszámítva azt az aprócska tényt, hogy a szerelmes párok többsége késztetést érez rá, hogy mindenki orra alá odadörgöljék, mennyire boldogok. Egy ideig még jól kezeltem, de amikor a harmadik pár kezdett el, hülyébbnél hülyébb neveket használva beszélgetni a boltomban, valami elszakadt bennem. Dühösen csaptam le az ecsetemet és felhagytam a gondolattal, hogy én ma bármit is festek a bolton belül. Kimentem a raktárba, mintha hirtelen valami nagyon fontos dolog jutott volna eszembe, és reméltem, hogy nem akarnak venni semmit sem. Természetesen nem volt ekkora szerencsém, de gyorsan becsomagoltam nekik mindent és miután fizettek, viszonylag udvariasan sikerült elköszönni is tőlük, megköszönve, hogy vásároltak - nem fűzve hozzá, hogy ne jöjjenek többet.
Tartva tőle, hogy még sok ilyenbe botlok, úgy döntöttem, amíg nem kellek a raktárban maradok. Nem mintha ott jobb lenne, mert valamiért lóg a falon két portré és Beckyről meg egy Kittenről és lássuk be egyikük sem olyan társaság, amire jelenleg vágyom, még ők is elviselhetőbbek, mint a vevőim voltak a nap folyamán. Épp emiatt nem is mozdulok meg, amikor felhangzik az ajtó csengő, hiszen szent meggyőződésem, hogy újabb párocska tévedt be hozzám, hogy valami szívecskés kacatot vegyen, mert természetesen van most rengeteg ilyesmi a boltban, a díszítés is az "ünnepet" idézi, de mindez csak üzleti fogás, és egyre kevésbé örülök neki, hogy megtettem. A hang azonban, ami felhangzik kellemes meglepetésként csendül a fülemben. Felülök a kanapén és nem foglalkozom a portré exeim (khm, csak az egyikük az exed, a másik rád se bagózott!) pillantásaival. Gyorsan teszem helyre a kirakóst, hogy kihez tartozik a hangocska, és vidáman pattanok fel, hogy fél pillanattal később mellette állva válaszoljak - ezzel amúgy valószínűleg a frászt hozva rá, de rettentően örülök, hogy egyedül van. Hogy ő az. Hogy van. Nem is értem miért.
- Van - Igen, csak ennyit mondok, miközben mosolyogva nézek rá, felkészülve rá, hogy az ijedtségtől ugrik egyet, vagy valami hasonló. Ha kell elkapom most is, mint amikor először találkoztunk. Közben pedig, magam sem tudom pontosan miért, de a hátam mögött intek a kezemmel az ajtó felé, mire a nyitva tábla megfordul, zárvát mutatva a falu többi lakójának.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Lepsényi Veronika
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 2496
Írta: 2017. március 14. 18:40 | Link

A világ legcukibb félvámpírja


Sosem rajongott igazán a Valentin napért. Igaz, eddig nem is volt kivel ünnepelnie - és igazság szerint még most sincs - de már most, ilyen fiatalon úgy gondolja, hogy egészen felesleges ez a nap. Mert hát ha két ember tényleg szereti egymást, akkor azt az év minden egyes napján megteszik, és nem csak február 14-én. Legalábbis azokból a buta mugli sorozatokból ezt szűrte le. És ő maga is ezt gondolja. És igaz, hogy annyira nem ért még az ilyen dolgokhoz, de azt már ő is tudja, hogy egy olyan párkapcsolat, ahol csak kivételes alkalmakkor - lásd: Valentin nap, karácsony és esetleg szülinap - gondolnak a párok egymásra, az nem is nevezhető igazán kapcsolatnak. Az csak valami izé... Valami kényszeres dolog, minek talán az lenne a legjobb, a minél hamarabb véget is vetnének. Vera pedig még biztos állítja, ha neki egyszer lesz valakije, akkor legalább hetente meg fogja lepni valami kis aprósággal, hogy megmutassa neki mennyire is szereti.
Na de most egyelőre még csak saját magára kell gondolnia. Meg arra, hogy az éjjeliszekrényén csak ott porosodik az a kártya, ami miatt akár naponta is láthatná Min Jongot. Ennek a gondolatától pedig valahogy jobb kedvre derül. Főleg attól, hogy végre tud egy kis idő szakítani arra, hogy el is menjen az idősebb boltjába. És még maga sem tudja, miért is siet annyira, hisz tudja jól, hogy sem a bolt, sem MJ nem szalad sehova. Már amennyiben nem utálja őt a másik. De hát miért is ne kedvelné? Igazság szerint ilyen gondolat meg se fordult a fejében, még akkor sem, mikor benyit és nem pillantja meg első pillatban az említettet, helyette csak apró felfedező útra indul, hogy meglelje őt. Arra viszont egyáltalán nem számít, hogy ilyen hirtelen fog felbukkanni mellette. Ijedten húzza is össze magát, hirtelen még sikkantani is elfelejt, és egy pár másodpercnek el kell telnie, mire végre össze tudja magát szedi annyira, hogy felpillantson rá.
- Megijesztettéééél.... - színlelt sértődöttséggel csap gyengén a mellkasára, hogy kifejezze mennyire is nem szereti, ha ijesztgetik. Mert hát alapjáraton is elég könnyen megijed, és még ha mellette még szellem módjára is közelítik meg...
- Egyébként szia... -vigyorodik el végül, miközben egy kósza hajtincset is eltűr a füle mögé, hogy aztán a zsebében kezdjen el turkálni. - Jöttem kihasználni, hogy van egy ilyenem... - még meg is lengeti a másik orra előtt a kis kártyácskát hogy teljesen egyértelmű legyen a vásárlási szándéka. Igaz, még maga sem tudja, mivel fog innen elmenni majd.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 437
Összes hsz: 5033
Írta: 2017. április 17. 17:48 | Link

Legkisebb, legszebb Lepsényi lányka

Érthetetlenül hatalmas vigyor ül az arcomon, hiába mondja, hogy a frászt hoztam rá. Régóta vártam, hogy jöjjön. Egészen pontosan karácsony óta, az pedig lássuk be, nem most volt. Már-már kezdtem aggódni, hogy amúgy nem tetszett neki az ajándékom, pedig sokat gondolkoztam, hogy mit is adhatnék neki. De most itt van, és igazából teljesen lényegtelen, hogy miért jött. Egyedül van, nem a barátjával - már ha egyáltalán van neki olyan? -, és ez így tökéletes. Nem emlékeztet senkire és semmire. Vigyorgok tovább, akkor is amikor mellbevág. Sőt még nevetek is. Na nem rajta... Hanem a helyzeten.
- Ne haragudj, nem állt szándékomban! - emelem fel a kezeimet szabadkozva, bár nem vagyok teljesen biztos benne, hogy ezt most elhiszi nekem, de mindegy is.
- Szia! - köszönök én is, de a mosoly továbbra is levakarhatatlan az arcomról. Egy pillanatra még az is át fut a fejemen, hogy jó az illata, de ezt gyorsan elfelejtem, ahogy felmutatja a karácsonyi ajándékát. Gondolná-e bárki, hogy ennyire feldob, hogy valaki ingyen óhajt nálam vásárolni? De akkor is nagyon boldog leszek tőle, mert ez gondolom azt jelenti, hogy örül az ajándékának, és mostantól gyakrabban jön majd... Vagy legalábbis rendszeresen... Remélem.
- Oh! Szabad? - kérdezem végül tettetett kíváncsisággal és ha engedi elveszem a kártyát, hogy megvizsgáljam - Rendben. Eredeteinek tűnik - viccelem el, aztán végig mérem Veronikát, próbálva kitalálni, hogy mit szeretne, de lövésem sincs.
- És mire szeretnéd felhasználni a VIP kártyád? - kérdezem meg végül, mert bár sok másról is szívesen beszélnék vele, most mégis csak ez kéne, hogy elsődleges legyen azon a bizonyos listán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. július 31. 11:36 | Link


A kis mappával az ölemben, a tollam végét rágva húzom magam arrébb, a párnával együtt alattam a következő alsó polcig. Tudom tudom, lusta vagyok, fel is állhatnék, és akkor nem törölném fel a padlóról a port, de héé, legalább megteszem, és tisztítom is itt a helyet. Ilyen kettő az egyben, vagyis három az egyben, ha a sziporkázó személyem is vesszük. Na de, csak viccelek. Ahhoz képest, hogy hétfő van, egész jó napom volt. Sikerült két órát is lehúznom Viktornál, és még ebédszünetben is maradtam nála, a teremben, megettük a dolgokat amiket csomagoltam magamnak reggel, beszélgettünk, mint úgy általában. És ez adott nekem elég löketet ahhoz, hogy ne akarjam instant lelépni a többi órám sem, amit már csak azért sem kéne, mert végzős vagyok, és át kéne menni a VAV-on, meg ilyenek. Azt is ideje lenne eldöntenem, hogy mit akarok csinálni a továbbiakban, mert még elképzelésem sincs, minek lennék jó egyáltalán. Na majd ezt is felhozom napirendi pontnak a vörösnél, amikor több időnk lesz egymásra, mint egy nagyszünet. Szóval úgy kerültem ide, hogy nagyon jó hétfőm volt eddig, és az utóbbi időben eléggé elhanyagoltam Mint, ami rossz. Komolyan, ha elhanyagol egy barátod, akkor az nagyon rossz, nekem elhiheted. Ezt pedig most igyekszem kompenzálni, mondjuk azzal, hogy szorgalmasan számolgatok meg töltögetem ki a listát, elég monoton és pepecselős munka ahhoz, hogy még élvezzem is kicsit. Ki tudja, lehet, hogy ilyen leltározó kéne legyek, ha mondjuk Balázs nem kapna instant agyrohamot, amiért ennyire kis körben gondolkodom.
- Odabent minden rendben? - egy kicsit hátradőlve pislogok a raktár irányába, az az a hely, ahova még a legnagyobb jóakaratom sem lenne képes bevinni. Már csak attól kiráz a hideg, ha két lépés távolságra kerülök tőle, túl zárt, és túl zsúfolt, és nem kapok bent levegőt. Aeromágusként ez a legrosszabb érzés, amit csak el tudok képzelni, bezárva lenni, és nem kapni levegőt. Még a gondolatától is kiráz a hideg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 437
Összes hsz: 5033
Írta: 2017. július 31. 11:56 | Link

My Baby

Igazából meglepett Kamcsu érkezése, de nagyon meg is örültem neki. És nem csak azért, mert megment a számomra olyan macerás leltártól, hanem mert régen láttam, és mindig örülök neki. Most is óriási mosolyt csalt az arcomra már csak a puszta látványa is. Aztán egy rövid beszélgetés után, amiben túl estünk a formalitásokon, miután kedvesen a segítség felől érdeklődött megkértem, hogy számolgasson. Biztos vagyok benne, hogy volt erre valami bűbáj, csak én felejtettem el. Vagy ez volt az, amire Kwon azt mondta, hogy csak akkor tudnám végre hajtani, ha amúgy értenék a számokhoz? Nem tudom. Régen volt, amikor erről magyarázott és lévén matekszagú volt, nem is nagyon figyeltem.
Amíg Kamilla odakint számolgat én a raktárban próbálom elrendezni a dolgokat és ott küzdök a számolgatással. Már nem is tudom hanyadszorra próbálom megszámolni az ecseteket, mert ismerem magam és minden alkalommal más jön ki. Általában ha háromszor sikerül ugyanazt a számot kapni, akkor ráfogom, hogy annyi van, de most legalább 10 különböző eredmény jött már ki, és az sem segít, hogy Kamilla hangja megtöri a koncentrációmat. Vajon 172-nél vagy 347-nél tartottam? Tökre nem mindegy.
- Öhm... ja... asszem... Mi jön 347 után? - kérdezem végül bizonytalanul, még ha ciki is, vállalom. 100 felett semmilyen műveletre nem vagyok képes, alatta is csak nehezen, sok hibával... és nem, még az egyszerű számolás sem megy. A privát tanár egyszer valami olyat magyarázott, hogy nincs számfogalmam, bármit is jelentsen az. Valószínűleg igaza volt...
Összeborzolom a hajam, aztán lemondóan sóhajtok és vissza teszem a dobozt a polc tetejére. Majd észreveszem, ha nem lesz több ecset a boltomban, nem igaz? Akkor majd rendelek.
- Te hogy haladsz? - kérdezem meg a lányt, ahogy kilépek a raktárból és inkább mellé ülök a földre. Nem a legjobb a munkamorálom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. július 31. 12:26 | Link


- Háromszáznegyvennyolc - válaszolom, ahogy lerakva a lapos mappát meg a tollat is megtámaszkodok a kezeimen. Mindenkinek van valami, amiben nagyon nem jó, ő a számolásban, én a bájitaltanban, szóval nem is nevetem ki. Meg amúgy is, milyen barát lennék már akkor? Rossz. A legrosszabb. - Ha százasával írnád le őket, és úgy számolgatnád össze, nem lenne jobb? Vagy tulajdonképp én is össze tudnám adogatni - fejben műveletezésben nem vagyok túl jó, de ha látom magam előtt a dolgokat, leírva, szépen rendesen, akkor simán megcsinálom, különösebb problémák nélkül. - Vagy ha kihozod, akkor szívesen összeszámolom, csak nem akarok oda bemenni - és tényleg nem azért, mert van iránta egy ugyan enyhe, de általános félelemérzetem. Vannak emberek, akik ugyan úgy tartanak tőlem is, lehet, hogy érzik rajtam, hogy elemis vagyok vagy valami, de nekem is rosszul esik. Főleg amikor Lili minden ok nélkül retteg tőlem, és ezt én nem szeretném megadni senkinek csak azért, mert a levegőbe szagolok, és eldöntöm, hogy jaj, tőled meg tőled megtartom a három lépést, mástól meg nem. Tényleg csak a klausztofóbiám nem enged be oda, és véletlenül sem Min személye.
- Még vannak a másik oldalról a könyvek, rajzlapok, festékek, ilyenek - megvonogatva vállaim pislogok fel rá, majd mikor leül mellém, felé is tartom a lapot. - Arra gondoltam még, hogy esetleg megnézem a rendeléseket, hátha vannak ott is megegyező dolgok, ne kelljen egyenként várni őket - a fülem mögé tűröm a hajam, ahogy kijjebb húzom az éppen aktuális polc tartalmát, hogy ne kelljen éppen belemásznom a szekrénybe. Bár tény, nem lenne rossz rábukkanni Narniára, most nincs nálam vastag ruha.
- Mi a helyzet mostanában az életeddel? - csak úgy találomra dobom fel a témát, hogy véletlenül se üljünk síri csendben egymás mellett. Az kényelmetlen lenne, és kínos is egyben, sosem bírtam az olyan fajta hosszú csendeket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 437
Összes hsz: 5033
Írta: 2017. július 31. 12:59 | Link

My Baby


- Háromszáznegyvennyolc -
ismétlem el magamban, de tovább akkor sem tudom és egyébként sem biztos, hogy ott tartottam, így inkább feladom. A rellonos javaslatára felhúzom a szemöldököm, nem teljesen értem... - Öhm, azt hogy képzeled? Honnan tudnám, hogy mennyi a száz? - tényleg nem értem ezt a százasával számolást és lássuk be elég durva saccolás lenne. - Na az mondjuk jobban hangzik... Ha lesz még kedved segíteni, akkor lehet róla szó. - Nem szeretném, ha úgy érezné ez valami muszáj dolog. Ha nem segít akkor is megoldom majd valahogy, legfeljebb nem úgy ahogy kéne... Rosszabb esetben felveszek valakit csak erre, bár azt nem szívesen tenném. Az elfogy-észreveszem módszer sokkal szimpatikusabb.
Bólintok arra, hogy mi van még hátra. Tulajdonképpen tök jól halad és ez csak még szánalmasabbá teszi, hogy én a raktárban az ecsetekkel sem jutottam semmire.
- Te valami angyal vagy? - kérdezem meg szélesen vigyorogva, de tényleg nem szeretnék visszaélni a segítőkészségével. - Az fantasztikus lenne! De nem tarthatlak itt egész éjjel.
Szomorú egy megállapítás, de igaz. Vagy csak magamból indulok ki... Mondjuk nekem egy éjszaka is kevés lenne erre a feladatra de azért nem hiszem, hogy ő két perc alatt végezne.
Kissé megbabonázva nézem, ahogy újabb polcnak áll neki és játszi könnyedséggel kezd el számolgatni. Az pedig, hogy közben még esetleg rám is tud figyelni teljesen lenyűgöző. El is telik pár másodperc mielőtt válaszolok neki.
- Nem sok. Azt hiszem túlvállaltam magam. Az egyetem, a mestertanoncképzés és a bolt vezetés együtt nagyon nehéz, és egyelőre nem tudom hogyan tudnám jól összehangolni... De majd csak lesz valahogy - felelem végül és megvonom a vállam. - Veled mi újság? - dobom vissza a kérdést, közben pedig tovább figyelem, hogyan számolgat. Ritka alkalom, de most kifejezetten irigy vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. július 31. 13:55 | Link


- Hát elszámolod őket addig, és utána újrakezded számolni, csak tovább veszed amit számolsz....nem? - némileg elbizonytalanodva válaszolok, valahogy mindig ez történik velem, amikor visszakérdeznek. Pedig fejben még nagyon király terv volt, most már kevésbé gondolom így. Még jó, hogy kviddicsben nem gondolom ennyire meg magam, szerintem Mini kivágna, ha elkezdenék szerelni, aztán hirtelen elbátortalanodnék. - Aha, szívesen maradok. Úgyse nagyon van amit csináljak ma, szabadnapos vagyok a pubban, és otthon is csak ülnék az udvaron - megvonogatom vállaim, tényleg nem csinálnék mást. Lehet, hogy belelapoznék a könyveimbe, de nem hiszem, hogy oda tudnék figyelni. Vagy úgy bármire is tudnék figyelni, az ilyen fülledt melegek mindig használhatatlanná aszalnak. Itt legalább van valami hasznom is. A kérdésére kicsit meglepetten pislogok rá pár pillanatig, nem nagyon szoktam meg, hogy csak úgy random megdicsérjenek, vagy ilyen kedves jelzőkkel illessenek, szóval első nekifutásból nem is nagyon tudok reagálni rá.
- Nem, nem hiszem, hogy az lennék - megcsóválom a fejem, ezzel is igazolva azt, amit mondok. - Amúgy se csinálok semmi olyat, amiben más ne segítene - elmosolyodva fordítom felé a fejem, majd vissza is térek a rajzlapokhoz, és egy fél perc múlva oda is biggyesztem a számot a megfelelő kis kockába. - Nem hiszem hogy eltartana addig, de holnap is jöhetek - megvonogatom vállaim, tényleg szívesen segítek, szeretek olyan embereknek segíteni, akiket szeretek. Na, ezt most jól megmondtam. Egy kicsit elhúzom szám, hát, ez egy olyan dolog, amin nagyon nem tudok könnyíteni, egy boltot nem tudok elvezetni, és tanulni sem tanulhatok helyette. - Hát, ha valamire szükséged van, vagy akármi, tudod hol vagyok - vagy a rellonban, vagy az eridonban, vagy otthon, de újabban általában a kastélyban. Nem azért, imádom az apám házát is, csak mostanában valamiért jobb itt.
- Nagyon velem sem, készülgetek a vizsgáimra, kviddicsezek, próbálom eldönteni, mit akarok csinálni, ilyenek - tiszta átlagos dolgok, lényegében még tetszik is ez, hogy nincs semmi különösebben nagy problémám, nincs semmiből felbukkanó anya a környezetemben, képes vagyok annyit aludni éjjel, hogy ne koppanjon le a szemem nap közben. Úgy jó ez így.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 437
Összes hsz: 5033
Írta: 2017. július 31. 14:14 | Link

My Baby

- Ööö... - próbálom értelmezni, de nem tudom továbbra sem igazán, hogy mire gondol - Szerintem ha elölről kezdem az csak összezavar jobban... - Ettől függetlenül lehetséges, hogy aki érti is ezt a sok számot azt elboldogulna így, sőt egyszerűnek gondolná, bár az hogy ő is ilyen bizonytalan lesz a dologban nem győz meg erről.
- Ennyire ráérsz? - kérdezek vissza, mert hát meglepő. Szép lány, nem is gyerek már, mint mikor megismertem. Na nem mintha baj lenne, hogy nem pasizik éjjel-nappal vagy bulizik a barátaival, ahogy a kortársai teszik, de azért meglepő. És ha még így is tenne, akkor sem ítélném el, elvégre ez hozzátartozik a felnőttéváláshoz. Én is szórakoztam, meg jól éreztem magam, néha túlságosan is. Meg is lett az eredménye. De ha ő figyel mellette magára, akkor nem lehet baj. Viszont itt van, és nekem segít mindezek helyett és valamiért azért ez is aggaszt.
- Kezdesz gyanús lenni! - nevetek fel, ezzel is palástolva az aggódást, ami csak tovább fokozódik, hogy másnap is jönne - Félre ne értsd, rettentően örülök neked, de komolyan leltárazni akarsz, ahelyett, hogy a barátaiddal lógnál, szórakoznál vagy ilyesmik?
Mert én tényleg értékelem és a segítsége aranyat ér, de azért nem akarom megfosztani semmitől sem, ha pedig nem fosztom meg semmitől, akkor lehet nekem kell őt társaságba vinni, hogy éljen egy kicsit, mert most még teheti. Később nem lesz rá lehetősége, hacsak nem választ valami eszméletlen jó szakmát.
- Kedves tőled. De azt hiszem egyedül kell megoldanom. - Ez pedig nem csak férfiúi büszkeség. Biztos vagyok benne, hogy a saját problémáimat nekem kell egyedül megoldanom, nemtől függetlenül.
Az ő beszámolója hasonlóan semmisnek tűnik, de feltételezem csak nem akar elmondani egy csomó mindent. Inkább arra fókuszálok hát, amit megoszt és érdekes is lehet. Mosolyogva pillantok rá.
- És mik az elképzeléseid? Több opciós a dolog, vagy fogalmad sincs mit csinálj?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. július 31. 20:46 | Link


- Ehh, hagyjuk inkább akkor - lemondóan megrázom a fejem, legyintek is hozzá, tényleg mindegy, majd megoldódik. Mert soha nem volt még olyan, hogy nem, ugyebár. Egy kicsit furán pislogok rá a kérdésére, de végül megvonogatom a vállaim.
- Van életem, meg vannak barátaim is, nehogy azt hidd, hogy nem - megrázom fejem, miközben felfirkantok egy újabb számot, majd felállva kezdek neki a másik polcnak. - De újabban nem nagyon csinálok semmi érdemlegeset, amit amúgy ne csinálnék meg, és kezdem kicsit haszontalannak érezni magam - elhúzom egy picit a szám, ahogy lenézek rá beszéd közben, majd vissza is fordítom fejem a kisebb enciklopédiák felé.
- Most komolyan, nézz már rám, olyannak tűnök én, mint aki szétbulizza magát? - kérdőn emelem meg szemöldököm, ahogy megint felé fordítom fejem, majd meg is rázom azt. - Eh, a hangos zenéből és a részeg kortársaimból eleget kapok a pubban is - amikor dolgozok. Persze ez még mindig nem azt jelenti, hogy néha-néha nem csúszik be, például amikor Minivel elmegyek valahova (és remélhetőleg nem hagy ott, khm khm), de attól még nem viszem túlzásba. - És a barátaimra is van időm, tényleg - csak nem lóghatok nekik sem állandó jelleggel a nyakukon, mert van, amikor már én érzem rosszul magam, amiért megint rájuk akaszkodom. Nyilván nem ezt akarják elérni, sőt, Viktor meg Ricsi örül is, amikor velük vagyok, legalábbis nem vágnak olyan arcot, hogy jaj, megint ez a csaj, de nem akaszkodhatuk rajtuk folyamatosan. Nekik is van életük, rajtam kívül.
- Hát jó, te tudod - megint csak megvonogatom a vállaim, miközben vissza is ülök a párnára. Mint már mondtam, én nem lógatom magam senki nyakára, ahogy nem is beszélem rá, hogy segíthessek neki.
- Hát pont ez az, fogalmam sincs, hogy mire lennék jó - kissé tanácstalanul, és talán még szerencsétlenül is tárom szét kezeim. Tényleg nincs elképzelésem, persze vannak vágyaim, nyilván, de azok is inkább ilyen általánosságok, utazás, világlátás, ilyenek, amik nem nagyon köthetők konkrét munkához.
 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 437
Összes hsz: 5033
Írta: 2017. július 31. 21:55 | Link

My baby

Elhúzom a számat, mert hát ez a hagyjuk... Na de végül is igaza van, én vagyok síkhülye mindenhez, amiben szám van, még a saját korommal is bajban tudok lenni, pedig azt azért illene tudni. Ennyit erről. Az viszont akkor is aggasztó, hogy inkább leltárazna velem egész este-éjjel sőt még holnap is. És igazán kezdem magam apának érezni, bár azt hiszem kevés gyereket zavarna, ha az apja azon aggódik, túl keveset szórakozik a lánya, Kamillát viszont, mintha zavarná a dolog.
- Jó-jó. Akkor érezd magad hasznosnak. Nekem nagyon annak tűnsz, egyedül egy év alatt sem végeznék ezzel. Szörnyű vagyok - A végét kínomban nevetem el, mert sajnos ez igaz. Pont ezért örülök is, hogy itt van. Fel is állok és teljesen spontán adok neki egy puszit az arcára, hálám jeléül. Bár nem vagyok biztos benne, hogy ez így rendben van. Még mindig olyan nehezen igazodom ki az itteni dolgokon, de Koreában mindig is túl közvetlennek találtak, máshol meg túl merevnek, így nehéz megtalálni az aranyközéputat... Vagy valami ilyesmi.
- Hát... Én annak látszom? - kérdezem vigyorogva, mert nyilván. Rólam mindenki valami rosszat gondol elsőre, mert piercingek, meg színes haj és szokatlan ruházat. - Jó, lehet te nem... De mindenki magából indul ki. - Megvonom a vállam. Végül is nem kötelező bulizni sem, csak mi van ha később megbánja? Én mondjuk megbántam egy-két görbe estét, de több olyan van, amire szívesen emlékszem, szóval jó, hogy nem hagytam ki a bulizós éveket. Még akkor sem, ha ez a tanulás rovására ment. Most legalább érdekel a suli, meg a tananyag - egy része.
Visszaülök, sőt, kihasználom hogy ő most áll, és nem használja a párnát. Elfekszem az ő párnáját használva a fejem alatt. Elnyomok egy ásítást, aztán mesélem el, hogy kicsit nehéz meg sok együtt minden és bizony nem tudom hogyan tudnám összeegyeztetni. Kamilla persze segítene, de olyan nagyon nem tud. Legalábbis szerintem. Hacsak!
- Nem szeretnél itt dolgozni? - tudom, hogy van más munkája, de hátha. Persze az sem lenne jó ha túlterhelné magát, hozzám hasonlóan. Ha élvezi a mostani munkáját, akkor nem is faggatom tovább, de azért eljátszom a gondolattal, hogy időnként ő felügyel itt a dolgokra - vagy teszem azt leltárt vezet, és akkor nekem több időm marad azokra a dolgokra, amiket csinálnom kell.
Szorgosan írkál és számol, én pedig továbbra sem értem, hogy képes rá. Megfordulok és a párnán könyökölve nézek fel rá.
- Szerintem ezzel semmi gond nincs. A többség nem tudja, amikor végzős, hogy mi akar lenni. Inkább hasra üt, vagy azt csinálja, amit a szülei ráerőltetnek. -  Nekem ezek a tapasztalatim. Én persze egész kicsit koromtól biztos voltam benne, hogy könyvesboltom lesz, meg festeni fogok. Aztán már csak a festés volt biztos de mostanra a töri is érdekelni kezdett, jobban mint korábban.
- Mit szeretsz csinálni a szabadidődben? - kérdezem végül, mert talán az lenne a legjobb, ha olyasmivel menne tovább, amit szeret és élvez. Én is pont ezt teszem most.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. augusztus 6. 11:51 | Link


Lezártnak is tekintem a bulizós témát. Amúgy sem vagyok annyira szociális, és különben is, annyi emberrel összezárva lenni viszonylag kicsi helyiségben, miközben nincs személyes terem, fúj, nem. Nem bírnám túl sokáig.
- Mármint úgy, kötött munkaidővel, meg óraszámmal? - kissé megemelem szemöldököm, de háttal állok neki, szóval nem hiszem, hogy látja. Ha meg mégis, akkor is emelgethetem a szemöldököm, nem? Ez egy elég emberi reakció. Egy pillanatra lehunyva szemeim mosolyodom el a puszira, majd számolgatok is tovább. - Mit szólnál ahhoz, ha inkább beugranék néha, leltárazni, vagy amikor nem érsz rá, vagy valami? - megvonogatva megint vállaim fordulok hátra, és nézek le rá a kérdésem közben. Ez az opció valahogy jobban bejön, nekem, mondjuk nem is csoda, mert én találtam ki, és nekem jó.De ettől még neki is van haszna benne, és mindenki előnyösen jön ki. Lehet, hogy politikusnak kéne lennem, Melinda úgyis megtanított hazudni, elég jól, azt meg nem felejti el az ember úgysem.
- Hát rám nem erőltetnek semmit, pedig akkor lehet, hogy legalább lenne előttem egy fix elképzelés, de ehh... Nem tudom - jó, igazából én sem örülnék, ha Balázs kijelentené, hogy akkor én most auror leszek, mert ő is auror, és pont. Vagy, ha Nina állítana a modell szakma elé, pedig ő nem is az anyám, sem biológiailag, sem törvényesen, sem sehogy. A szülőmről meg ne is beszéljünk, szerintem ha megkérdezném, hogy mi legyek, a válasza startból az lenne, hogy halott. És még rá is segítene ennek az elérésére.
- Szeretek kviddicsezni, szeretem használni az erőm, de ezek közül egyikben sem tudom elképzelni magam úgy, hogy meg is éljek belőle, mert a kviddics a hobbim, az aeromágia meg... Mi lehetnék belőle, tanár? Nem szeretem a gyerekeket - kissé széttárva karjaim rázom meg fejem, ez a helyzet úgy reménytelen, ahogy van. - Szerintem beiratkozom általános mesterképzésre, aztán majd lesz valami.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
offline
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. október 27. 17:23 | Link



Annak ellenére, hogy alig három hete minden - szerinte fontossal - felszerelkezve kezdte meg az új tanévet, Fanni most mégis Bogolyfalva legjobb - és nem azért, mert egyetlen - művészeti boltjában görnyed a kipakolt vásznak mellett azon merengve melyiket ne vegye meg. Ahhoz ugyanis nem kell okokra vadásznia, hogy miért is kellene hazavinnie magával az összeset.
Végigsimít az egyik felületen, miközben töprengve, összehúzott szemöldökkel figyeli a másikat, lábai pedig mindeközben szép lassan elzsibbadnak. Most, hogy már mestertanonc és szinte csak azt tanulja, amivel a későbbiekben foglalkozni akar, rengeteg ideje van a festésre. Ezt pedig teljesen ki is használja. Ez azonban maga után vonja az eszközök és alapanyagok gyors iramú fogyását is. Sosem tud eleget felhalmozni. Ráadásul ez évben fizetnie kell az albérletet is, legalábbis a zsebpénzének egy része arra fordítódik, így alaposabban meg kell gondolnia mire is költ.
Mikor már végképp nem érzi a lábait, egy sóhajjal megpróbál felállni, hogy kinyújtóztassa őket, de nem túl sok sikerrel kezdi a műveletet: végtagjai nem bírják el, fenékre ül. Gyorsan körbeles, vajon hányan látták, majd újfent elindul a felegyenesedés útján, és ezúttal talán győzelemre is viszi a projektet.


felső
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 7 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza