A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=722876#post722876][b]Adam Kensington - 2018.05.09. 21:32[/b][/url]

Csak szelíden elpillantok felé a költői kérdése nyomán. Vagy nem költői volt? Nem igazán lehet ennél a fazonnál tudni. Emlékeztet kicsit Kírára, aki szintén meglehetősen kiszámíthatatlan. Jó, igazából teljesen az. Az új ismeretségemnek azért van még mit tanulnia tőle. Minden esetre az, hogy olyasvalakire emlékeztet, aki ennyire fontos számomra, az nagy gondot nem jelenthet.
Nem zavar a rajtam való derülése. Örülök, hogy szórakoztatom. Annak nem kevésbé, hogy úgy látom, a lábának lassan kutya baja, a krémnek hála. Viszont a motorral nem boldogulok valami könnyen.
- Legjobb lenne, ha itt hagyná nálam. Be kell szereznem pár alkatrészt a javításához. Nem probléma, a boltomban, a Kins&Kensben szerintem találni fogok megfelelőeket, de szükségem lenne egy-két napra - fedem fel előtte, mely üzletnek vagyok a tulaja, hogy nehogy azt higgye, le akarom nyúlni a járművét, illetve hátha ismer is minket. Mint kiderült, nem hogy ismer minket, de már el is akarta hozni hozzánk pár holmiját javíttatni. Szóval, amint meghallja a ketyerekereskedés nevét, annyira fellelkesül, hogy felpattan a hintaszékből, kicsit rendbe szedi magát és mindenféle világra szóló tervek hangoztatása közepette - melyek szerint beadja majd a telefonját is a szervízbe meg hogy vesz majd nálunk egy fényképezőgépet - megindul a napelemes lámpák szegélyezte úton, derűs és hálás búcsút intve nekem. Nézek utána egy jó darabig, majd igazítok egyet fejlámpámon és ügyködöm tovább a motoron.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=744203#post744203][b]Adam Kensington - 2018.12.28. 22:56[/b][/url]

Kírakedves
késő este | a nappaliban | x


Tél. Hosszú ébrenlétek. Legalábbis a lehetőség rá, amit én bizony teljesen ki is használok. Ez ugyan nem feltétlen látszik, hiszen olybá tűnik, mintha csak lődörögnék a házamban egy szál köntösben. A látszat azonban csal. Nem csak hogy ébren vagyok, ám nagyon hasznos dolgokat művelek, most például rendszerezek. A polc előtt állok a nappaliban, amikor Kíra betoppan. Nem támadom le azonban rögtön, hagyom még kivetkőzni abból a sok rétegből. Közben viszont annyira elmerülök a pakolásban, hogy lekésem a pillanatot, amikor átsuhan a folyosón a konyha felé. Ő meg nem láthat, mert takarásban vagyok. Éppen azon morfondírozom, hova lehet a kezemben tartott könyvsorozat harmadik része. Aztán felocsúdom, hogy a kedves meg tovalibbent.
- Szia - köszönök utána egyenletes baritonomon, de követni még nem követem. Csak tudatni akartam vele, hogy itt vagyok. Viszont még keresem azt a hiányzó könyvet, amit csakhamar meglelek. Egyetlen polccal volt lejjebb. Na ezért kell most ez a kis rendrakás.
Különben a karácsonyfa természetesen ott tündököl az ablak előtt és ez így lesz bőven Vízkeresztig. A kibontott ajándékok is ott hevernek még alatta. A kandallóban barátságosan pattog a tűz, egy részt a hangulat kedvéért, más részt a betoppanó, didergő halandók kedvéért. Meg hát azért jobb a ház, ha nincs minden befagyva.
Elég az hozzá, lepakolom a könyveket a kezemből és mezítlábasan a folyosóra lépdelek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=744475#post744475][b]Adam Kensington - 2018.12.31. 12:18[/b][/url]

Kírakedves
késő este | a konyhában | x


Persze, hogy nem vett észre. Még egy fajtársam is alig vett volna észre. Nem hogy nem voltam látható, de szerintem annyira koncentráltam a kötetekre, hogy éppen levegőt sem vettem. Nem csoda, ha fogalma sem volt róla, hogy itt vagyok. Amikor lélekben ennyire nem vagyok jelen valahol, akkor megérezni is nehezebb a puszta létezésem is. Viszont mostmár megvagyok, a kedves pedig egy finom puszival tudatja ezt velem. Az én szám nem görbül ugyan mosolyra, régi tekintetem viszont sokkal nyíltabban és barátságosabban fénylik, márványszín vonásaim pedig egészen kisimulnak, ha vele vagyok. Habár ezen dolgok összessége egészen úgy tetszik, mintha mosolygnék.
A lány megjegyzése után egyik pillanatról a másikra már egy fekete pulóverben és farmerban állok a folyosón. Így fordulok utána, lépdelve a konyhába. Változatlanul mezítláb. Ebből nem engedek. De így azért már talán kellemesebb látvány lehetek egy didergőnek. Leülök a székre a kedvessel szemben, a sakktáblás asztal túloldalán. A bábuk most éppen kezdőpozícióban állnak.
- Nagyon átfagytál, vagy azért később sétálhatunk egyet az erdőben? - kérdezem, fejem finoman oldalra biccentve. Nagyon szép, holdfényes, tiszta az éjszaka, a táj pedig fehér takaróban pihen. Mi kell még egy kellemes kiránduláshoz?
- Jöhetne Kutya is - javaslom a négylábú társaságot. Ő aztán biztosan élvezné.
- Itt van a hátsó kertben - tájékoztatom a lányt, mielőtt még azt mondaná, hogy azt se tudja hol van, mert napok óta nem látta. Ez ugyanis általában így szokott lenni. Néha tiszteletét teszi nálunk és akkor örülünk neki. Tiszta gazdája. Aki persze nem ismeri el, hogy az.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=745018#post745018][b]Adam Kensington - 2019.01.04. 21:12[/b][/url]

Tudom, hogy nem azért mondta. Tudom, hogy általában semmi nincs a dolgok mögött, amiket mond. Vagy legalábbis koránt sem annyi, mint azt bárki gondolna. Gyakran meg éppen az ellenkezője van mögötte. A lényeg, hogy tényleg nem érdemes alapozni rá, viszont én puszta kedvtelésből néha szoktam. Számítani nem számítok semmire, csak megteszem, amit épp bedob. Bajom nem lehet belőle, hiszen számára pont annyi a jelentősége, mint az ellenkezőjének.
- Vigyázunk - biztosítom erről a lányt, bólogatva. A világ minden kincséért sem szeretném, ha a mókár ellopná a lábnyomunkat. Az rémes lenne.
- Honnan nézted? - érdeklődöm tőle, végigpillantva rajta, miközben finoman elmosolyodom, ahogy magam elé képzelem őt a Sarki fényben fürdőzve.
- Mindenképpen - értek egyet a Kutyával elért eredményeket illetően. Ezután csak nézem, ahogy a kedves melegszik, illetve lépek az egyik bábuval a sakktáblán.
- Talán csinálhatnék neki egy házat odakintre - vetem fel az ötletet, ismét Kírára tekintve. Egyre hidegebbek járnak és elég okos állat bár, hogy találjon helyet, ahol meghúzhatja magát, azért az mégsem ugyanaz, mintha egy saját, biztos vacka lenne.
- Vagy be is engedhetjük néha. Már nem fél tőlem - vonok vállat, számolva a kockázattal, hogy a lány kiborul a felvetésen. Vagy éppen odalesz érte. Lássuk be, a Kírával való együttlét mindig egy kész szerencsejáték. Csak sodródsz az árral.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=745707#post745707][b]Adam Kensington - 2019.01.07. 21:58[/b][/url]

Kírakedves
késő este | a konyhában | x


Az egyszer biztos, hogy eszem ágában sincs magamra venni, hogy távol akart lenni mindentől. Mások biztosan megsértődnének kicsit vagy rosszul esne nekik, hogy ezek szerint tőlük is. De az nem én vagyok. Más kérdés, hogy ezzel is jól fel tudom bosszantani a kedvest. Néha nagyon felhúznom azzal, hogy semmi nem zavar. Legalábbis, hogy nem csinálok semmiből nagy ügyet.
Szeretem, hogy soha nem tudom, kivel játszok ezen a sakktáblán. Rendben, most éppen igen, azonban koránt sem biztos, hogy ezt a meccset Kírával viszem végig. Ott van Kinsey, Dwayne, Anna meg még páran, akik sokszor jönnek be olyankor is, amikor alszom, hogy mondjuk itt hagyjanak nekem valamit. Vagy csak úgy beugranak. Akármelyikük léphet. Persze, kikövetkeztetni ki tudnám, éppen melyikük a sakkpartnerem, de érdekesebb úgy, hogy nem teszem. Minden esetre most lépek ismét.
- Engem nem zavar - rázom meg a fejem, megerősítve ezzel javaslatomat. Azt nem is sejtem, hogy a lány attól tart, elcsábítom tőle Kutyát. Ha tudnám, megnyugtatnám, hogy ettől nem kell tartania. Hiszen beengedni is Kíra miatt szeretném. Az ő állatkájára akarok vigyázni ezzel. Mert én az Ő állatkájaként tartom számon az ebet.
Pontosan tudom, hogy a kedves nem szereti a felelősséget és elkötelezettséget. Távol áll tőle, talán még meg is rémíti. Más okokból bár, nekem sem kenyerem egyik sem, hiába foghatjuk rá sok mindenre, hogy felelősen bánok vele. Beszéljünk akár a boltról, a gyógyítósegédségről, a házamról, a körülöttem lévőkről. Azonban ezek több száz év tapasztalattal korán sem olyan nehéz ügyek, mint egy halandónak. Viszont azt szeretem mindig tisztázni, hogy nekem nem számítanak annyira dolgok, mint mások hiszik. Jó, ha ezzel tisztában vannak. Lényeg a lényeg, mindketten nagyon szeretjük a függetlenségünket. Nagyjából ez az egyetlen ok, amiért még nem kértem meg Kíra kezét. Mert tartok tőle, többé nem látnám viszont. Pedig Isten a tanúm, néha komolyan gondolok rá, hogy megkérjem...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=760494#post760494][b]Adam Kensington - 2019.06.03. 21:09[/b][/url]

Dwayne
egy koranyári éjjel | a sakktáblánál a konyhában | x


Azt hinnénk, hogy egy többszáz éve létező entitásnál nem igazán létezik olyasmi, hogy nagy fába vágja a fejszejét. Most mégis itt ülök és sakkot tanítok Dwayne Warrennek. Sakkot. Dwayne Warrennek. Az aurornak, aki ahelyett, hogy elfogadná a világ törvényeit és a játékszabályokat, inkább olyan értelmet keres, ami egy részt nincs, másrészt, még ha volna is, az ő képességeit meghaladná. Viszont ezt vele nem ajánlatos közölni, hacsak nem akarsz egy cigicsikket izzó végét érezni a bőrödön.
Nem vagyok éppen az a nagyon nevetős fajta, de amikor barátom közli, hogy "ő csak azt nem érti", már akkor vissza kell fognom egy mosolyt. Drága Dwayne, ha csak ezt nem értenéd. Inkább összeszorítom kicsit ajkaimat és hallgatom elmés eszmefuttatását, majd csak bólogatok. Hiszen tény, hogy egy ló az gyors. Most ezzel mit vitázzak? A feminista baromságozásra viszont már sóhajtok egy aprót, a bábukra pislogva, majd csak védekezőn felemelem tenyereimet. Nem mondom, hogy nincs igaza. Nem mondok én semmit. Inkább lépek most én, majd az amcsira pillantok, ehhez mit szól. Az a helyzet, hogy nagyjából két mozzzanatra vagyok attól, hogy mattot adjak neki. Kiváncsi vagyok, akár csak sejti-e. Nem volna meglepő, ha nem. Ennek pedig semmi köze ahhoz, mennyire jó vagy milyen érzéke van hozzá. Kell idő, amíg átlátja valaki ezt az egészet. Sok játszma, sok gyakorlás. Oké, ezt ő nem így fogja látni, de ez van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=760872#post760872][b]Adam Kensington - 2019.06.09. 22:08[/b][/url]

Dwayne
egy koranyári éjjel | a sakktáblánál a konyhában | x


Szeretik az emberek azt mondani, hogy ők ráérnek. Azonban, mint annyi minden más az életben, ez is relatív. Valószínűleg igazuk van. Valószínűleg az ő szempontjukból, a saját körülményeikhez képest ráérnek. Viszont, ha összehasonlítjuk, én mennyire érek rá és ők mennyire, az ő ráérésük szinte nevetségesnek tűnik. Én. Tényleg. Ráérek. Ráértem kétszáz éve is és rá fogok háromszáz múlva is. Ehhez pedig akkor is úgy állok, ha holnap valaki kilök a napfényre. Hiszen azt nem tudhatom. Céljaim és törekvéseim pedig nincsenek, ahogy határidőm sem semmire. Nem sürgetnek társadalmi elvárások, sem ráncok. Úgyhogy tőlem addig töpreng barátom a következő lépésen, ameddig csak akar. Neki előbb akadnak egyéb szükségletei, mint nekem.
Előre dőlök, miután megtette lépését. Átnézem kicsit a helyzetet és egy kevés gondolkodás után jövök a sajátommal. Dwayne következik, aztán...
- Sakk-matt! - jelentem be, a férfire pillantva, ahogy lehetetlen helyzetbe hozom a királyát. Nincs hova lépnie, hogy én ne mérjek rá végzetes csapást. Nincs menekvés. Lassan hátrdőlök, várva, hogy átvegye magában a lehetőségeket és megbizonyosdhasson róla, hogy tényleg ennyi volt. Kellemesen elgyönyörködöm a cigizve morfondírozó aurorban, akit úgy ölel körbe a füst, mint engem szokott az éjszaka. Persze, elszáll kicsit felém is (hiszen szépre teszi), azonban meg se rezzenek. Rám nem jön köhögnék tőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=761305#post761305][b]Adam Kensington - 2019.06.13. 23:23[/b][/url]

Annamari
éjjel | a nappaliban a kanapén | x


Hogy mi történt velem úgy egy órája? Vagyis hát nem feltétlenül velem történt. Egyszerűen csak a házamnál, s mint olyan, végül velem. De hogy mi is ez? Azt majd megtudjuk. Ha mondjuk elmesélem valakinek. Esetleg annak, aki éppen otthonom felé tart. Hamar észlelem, hogy közeleg. Igazán jókor jön. Nem sokszor vagyok így, de... most kell valaki. Kírakedves ki tudja, hol kóborol épp. Dwayneről nem is beszélve. Bár őszintén szólva, arra, amire most nekem kéne valaki, egyikük sem kifejezetten alkalmas. Talán Kinsey az lenne. Nem, ő sem igazán. Tobias mondjuk igen. Ő nagyon. Azonban nem kívánságverseny ez. Főleg, hogy a kisujjamat sem tervezem mozdítani azért, hogy valaki esetleg tanácsot adjon most. Vagy bármilyen módon elősegítse döntésemet. Ám egy Dwaynetől Tobiasig terjedő skálán a navinés lányka igazán előkelő helyet foglal el ebben az ügyben, még ha ezt egy percig se feltételezné magáról. Úgyhogy komolyan pont jókor érkezik.
- Szabad! - szólok ki egyenletes, de emelt hangon, hogy eljusson az üzenet a küszöbömön állóhoz. Szokatlan tőlem, hogy nem magam nyitok ajtót. A legtöbben, akik bejáratosak ide, egyszerűen csak besétálnak. Tudják, hogy amúgy is érzem, hogy jönnek. Aki viszont nem mozog itt ennyire otthonosan, az elé kijárulok mindig. Általában egy szál köntösben, vagy mondjuk még egy nadrágban. A viseletem most is ez a megkapó összeállítás.
Ha a bagolyköves beljebb lépdel szerény hajlékomba és a folyosón haladva nemsoká balra néz, be a nappalimba, hát ott talál engem a kanapén ülve, kényelmesen hátradőlten, kezeim magam mellett hevernek. Szokásos, kivehetetlen tekintettel, semmilyen vonásokkal pillantok Annamarira, miközben nem kevesebb, mint négy kismacska lóg rajtam. Egy fehér a köntösöm ujját dagasztja, egy vörös a vallamon bújkál a hajamban, egy szürke egyik combomról sétál át a másikra, egy fekete pedig nadrágom szárán csimpaszkodik felfelé.

* * *

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=761357#post761357][b]Adam Kensington - 2019.06.15. 20:24[/b][/url]

Annamari és a négy kismacska
éjjel | a nappaliban a kanapén | x


Az üdvözlésre mély levegőt szívok be és határozottan kiszusszanom, bólogatva csak kicsit, a lány szemébe nézve. Neked is szia. Az új hangra persze a kis szőrlabdák is felfigyelnek, elnézelődnek az érkezett felé, a szürke vékonyka hangján még rá is nyávog, aztán folytatja a lépdelést combomon át, mígnem a túloldalra ér és indul a hátam mögé fészkelni magát. Pedig nincs sok hely köztem meg a háttámla között. De mint tudjuk, a macskák nem szilárd halmazállapotúak, akárhol is elférnek.
- Valaki itt hagyta őket a ház előtt egy dobozban - adok magyarázatot a navinés szóban még fel nem tett kérdésére arról, mégis mi a frászt keresnek ezek a szerzetek nálam. Azonban tény és való, ez azért még koránt sem ad választ minden talányra. Hiszen attól még, hogy lerakták itt őket, ugyanúgy vernyoghatnának kint a dobozban; vagy az erdőben kóborolhatnának, miután szabadon engedtem őket; esetleg már a Mancs-hely kényelmét és az ott dolgozók törődését élvezhetnék. De nem. Ők itt csetlenek-botlanak körülöttem és rajtam.
- Gondoltam, behozom őket, amíg kitalálom, mi legyen - fűzöm némileg tovább a történetet. Természetesen viszont ez is további kérdéseket vet fel, mivel hát ettől még lehetnének valami zárt vagy elkerített helyen.
Hallottam a hoppanálás pukkanását odakint és érzékeltem is egy varázslót. Azonban, ahogy jött, el is illant. Csak ezt a dobozt hagyta maga után. Mikor a verandámra léptem, már tudtam, kik lapulnak benne. Egyszerűen magamhoz vettem a dobozt és visszajöttem vele, leültem a kanapéra úgy, ahogy most is itt ülök, kinyitottam a fedelet és megdöntöttem kicsit, hogy kijöhessenek. Nem kellett egy percig se félteni őket. Azonnal kikecmeregtek és megindultak felfedezőútjukra. A dobozt meg elhajítottam a kandalló elé, most is ott hever a földön. Nem kellett az már ide. Azóta csak figyelem, ahogy mászkálnak rajtam. Ez még mindig egy új élmény nekem. Szűk hétszáz évig rettegett tőlem minden állat, csak az utóbbi években hagytak fel ezzel. Tobias kutyái, Kíra krupkeveréke már mind úgy közelítenek felém, mint bárkihez. Ettől még viszont külön nem kerestem efféle szőrmókok társaságát. Úgy tűnik, nem is kell: ahogy az emberek, ők is megtalálnak.

* * *

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=761562#post761562][b]Adam Kensington - 2019.06.17. 23:24[/b][/url]

Annamari és a négy kismacska
éjjel | a nappaliban a kanapén | x


Nem rettennek el a közelebb húzódó lánytól, szóval csak némi kis bólogatással bíztatom rá, hogy nyugodtan simogassa, fogja meg őket. Na igen, meglehetősen érthetetlen az ilyesmi. Mármint, amikor így ott hagynak valahol kisállatokat. Legalább adná be egy menhelyre, ha meg akar szabadulni tőlük. Noha tényleg jóval normálisabb megoldás, mint eltűnteni őket a föld színéről. Az színtiszta embertelenség.
- Nem még, mert nem tudom, mit kaphatnak. Azt sem tudom, milyen idősek lehetnek. Néhány hetesek, nem? - pislogok le a rajtam mászkáló kis szerencsétlenségekre. Aki bement a hátam mögé, most kijön a másik oldalon. Az a helyzet, hogy 4-5 hetesek egyébként.
- Van a hűtőben - bólogatok a tejet illetően. A kávézóknak tartom itt. Van tejszín is. Meg minden, ami azoknak kellhet, akik rendszeresen megfordulnak itt nálam Kírától kezdve Dwaynen át Kinseyig.
- Inkább... odaadnád kérlek a laptopomat? - mutatok el a keverőpultom felé, ahol ott hever a gépem, amin esetleg utánanézhetek ennek. Nem szívesen állnék fel, tekintve, hogy a fehér macsek épp az alkaromon fekszik, a szürke a hátam mögül kijőve visszatért a combomra és figyeli a nadrágomon felfelé kepeckedő feketét, miközben a vörös ebben a pillanatban hullik le a vállamról, de tenyerem megállítja őt mellkasomnál. Lenézek rá, ő meg nyávogva helyezkedik kezemben és próbál visszamászni köntösömre.
- Vagy biztos vagy benne, hogy kaphatnak tejet? - kérdezek rá, hiszen ha így van, az a legjobb. Tudom, hogy vannak állataik otthon. Lehet, hogy van tapasztala ilyen fiatal cicákkal is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=762112#post762112][b]Adam Kensington - 2019.06.22. 21:28[/b][/url]

Annamari és a négy kismacska
éjjel | a nappaliban a kanapén | x


Figyelem, ahogy megszerzi az egyik szőrlabdát és hallgatom magabiztos kijelentését, ami azonban lassan, de biztosan bizonytalanná lesz. Szerintem is nézzük meg, nem áll az semmiből. Átveszem a laptopot egy hálás bólintással és lerakom combomra, ahol éppen nem járkál egy kis tappancs sem. Egyelőre.
Felnyitom a gépem és szaporán kezdenek száguldozni hosszú, fehér ujjaim a billentyűkön, gyors, csöndes kopogással, ami persze jól felkelti a kiscicák figyelmét, mind fülelnek, nézelődnek és elindulnak erre. Egyikük azt használja ki, hogy egész karom mozog ténykedésemtől, így abba kapaszkodik bele, arra fekszik rá. Más magára a klaviatúra részre próbál rásétálni. Finom mozdulattal söpröm le, rá se nézve. Kajlán hullik le mellém a kanapéra és eltökélten indul meg vissza ismét, úgyhogy megint lelegyintem. Elvagyunk.
Miután rákerestem, hogy festenek az x idős kiscicák és pár rájuk sandítással összevetettem őket a felbukkanó képekkel meg leírással, megállapítom, hogy nagyjából tényleg öt hetesek. Szóval jöhet az "öt hetes kiscicák etetése" keresés.
- Nem kaphatnak tehéntejet - teszem közkinccsé fontos felfedezésem, a képernyőt  szemlélve. Erre minden oldal felhívja a figyelmet. Úgyhogy sajnos nem adhatjuk nekik azt, ami itthon van.
- Tejpótlót javasolnak. Ilyen korban, 4-5 hetesen pedig már kaphatnak némi beáztatott száraz tápot vagy konzertvet is - folytatom a keresési eredményeim ismertetését a navinéssel.
- Itt maradnál velük, míg én elugrom ezekért? - tekintek a lányra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=762530#post762530][b]Adam Kensington - 2019.06.26. 20:05[/b][/url]

Annamari és a négy kismacska
éjjel | a nappaliban a kanapén | x


Márpedig a navinés csakhamar magányos emberré válik, hiszen amint lerakom a laptopot az ölemből és felkelek, hagyva lepotyogni magamról a kis felfedezőket, alig telik bele egy pillanatba és már hűlt helyem sincs. Mintha hangtalanul hoppanálnék, azonban nálam szimpla gyorsaságról van szó. A halandók érzékei nem tudják felfogni a helyváltoztatásom. Hogy itt voltam, éppen csak egy apró szellő jelzi, ami meglibbent pár papírt az dohányzóasztalon heverők közül.
Egy fél óra múlva térek vissza. Nyílik a bejárati ajtó és bőrdzsekis, bakancsos valómban tűnök fel nemsokára a folyosón. Igen, felöltöztem, mielőtt még elsuhantam. Bár nyilván ez se volt észrevehető. Leveszem napszemüvegem, egyik kezemben egy megpakolt vászonszatyrot lógatok. Éppen csak végigpillantok a nappalim népén, majd ballagok tovább a konyhába, hiszen ott kell előkészítenem a cicák táplálékát. Egy-egy tejpótló folyadékkal megtöltött fémtálkával a kezemben térek vissza és rakom le a szőnyeg mellé a parkettára. Úgy sejtem, ki fogják lefetyelni. Annamarira nézek, idehozza-e esetleg a kis barátainkat. Akárhogy is, én visszalépek kicsit a konyhába, ahonnan egy mély tálcányi macskaalommal térek vissza, szintén a parkettára helyezem, aztán zsebembe nyúlok, ahonnan előveszek egy szelet csokit és a lánynak adom. Nem csak a négylábúak érdemelnek elhalmozást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=763234#post763234][b]Adam Kensington - 2019.07.05. 22:03[/b][/url]

Annamari és a négy kismacska
éjjel | a nappaliban | x


Részemről igazán élvezem, amik kiáradnak az ügyeletes macskaszitterből. Már alapból magát a tényt, hogy duruzsol nekik. Legalább valaki tegye, mert tőlem nem sok ilyenre számíthatnak. Nyilván nem illendő ember meg állat gyerekeket hasonlítgatni -és Dwayne nekem is jönne, ha megtudná, hogy pont az ő kölkével teszem-, de amikor Seanre szoktam felvigyázni, mint jó keresztapa (mert az apukája máshol van, vagy itt van, csak annyi erővel itt se lenne), akkor sem hagyja el sok minden a számat. Kisebb korában is csak hagytam, hogy mászkáljon a házamban és ha éppen meg akarta ölni magát nagyjából akármivel, annak elejét vettem, különben meg tőlem csinálhatott, amit akart. Most meg, hogy valamivel nagyobb, általában csacsog nekem össze-vissza, játszik valamit nálam, aztán így ennyi. Sok szövegelésre nem számíthat tőlem. Nem is teszi. Valószínűleg még örül is neki. Az a tapasztalatom, hogy mint mindenki, a gyerekek is egyszerűen szeretik, ha hagyják őket élni. A cicákra visszatérve tehát: nem is baj, ha Annamaritól megkapják a szóbeli édeskedés adagjukat.
Leveszem a napszemüvegem, dzsekim meg bakancsom is az előtérben egy pillanat alatt, aztán visszatérve hordjuk a kis vernyogókat a tálhoz. Nagy lelkesen látnak neki lefetyelni. Leguggolok melléjük és térdemről lógatott karokkal figyelem őket. Hajam félig szemembe hullik. Mikor az egyikük, mégpedig a fehér láthatóan végzett a táplálékbevitellel, hosszú, hűs kezem érte nyúl és odarakom az alomba, amit picit távolabb helyeztem el, ahogy írták. Miután apró tappancsok belesüppedtek, ujjaim végével söprögetem kicsit a könnyű, kavicsszerű darabkákat, hogy mutassam neki, milyen kiválóan lehet ezt kaparni, ami ugye tudjuk, mit jelent... Ugye tudjuk? Okos cica ez, mint a cicák általában, úgyhogy rögtön tudja. Már igénybe is veszi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=763889#post763889][b]Adam Kensington - 2019.07.14. 23:21[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=765690#post765690][b]Adam Kensington - 2019.08.01. 14:12[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=768281#post768281][b]Adam Kensington - 2019.08.21. 12:15[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=783261#post783261][b]Adam Kensington - 2019.12.13. 00:43[/b][/url]

Mina
este | a bejáratnál | x


Megiszom az éjjeli betevő pohárka vért és csak ülök a kanapén, ez alkalommal hosszabban élvezve a bódulatot. Nem tervezek nagyon menni sehova, aztán majd kiderül. Úgyis mindig tartogatnak nekem valamit. Vagy megszáll az ihlet és kapom magam, elsuhanok valahova; vagy megneszelek valamit a környékről; vagy beállít valaki. Lehet az a szokásos banda, akik átjáróháznak használják az otthonom, vagy olyasvalaki is, aki ritkábban teszi tiszteletét.
Felnyitom a szemem, mikor közelednek az ajtómhoz. Hallgatom az illető vidám légzését, szívének izgatott kalapálását. Komótosan felkelek és mire bekopog, már sétálok az ajtóhoz mezítláb, fekete farmerban, csíkos köntösben. Sötét alakom megjelenik a homályos üvegen át és nyílik a bejárat. Letekintek az előttem álló lányra. Az ajtótárás lendülete rögtön töményen rám sodorja illatát, azonban nincs erre szükségem ahhoz, hogy felismerjem őt. Mina. Többszáz évem során számtalan embert láttam már felnőni. Egyik nap gyermekként szaladgálnak, a másik nap már fiatal felnőttként aggodalmaskodnak a holnapon. Nekem legalábbis ilyen szempillantásnak tűnik. Ettől még kétségtelenül érdekes megtapasztalni, miként mutat rajtuk az idő.
Pár vicces kis nyikkanás. Ilyen hangok közepette fut ki Athos, a vörös macskám, át a verandán, ki a kertbe. Lenézek a küszöb felé, mert közben Aramis, a fekete is megjött, csak éppen ő a lábamnak simítja magát éppen, miközben egy vernyogással köszönti a vendéget. Igen. Macskáim vannak. Nem hiszem, hogy Dwayne -akit változatlanul naponta itt esz a fene- ezt említette volna a lányának. Rühelli őket. Szerintem féltékeny.
- Szia - kapja a kis Warren az üdvözlések üdvözlését. Tudja, hogy nem vagyok egy hatalmas köszöngető, sem beszélő. Viszont jelezni akarom neki, hogy tudom ám, hogy most tért vissza és azt is észre vettem, hogy nem volt itt. Meg hogy neki ez nyilván több időnek tűnt, mint nekem. Ő jóval régebben látott engem, mint én őt. Legalábbis azt tekintve, ahogy érezzük. Az másik kérdés, hogy kettőnk közül én vagyok az, aki egy szemernyit nem változott.
Jobban kitárom az ajtót és félreállok, hogy bejöhessen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=784805#post784805][b]Adam Kensington - 2019.12.21. 22:37[/b][/url]

Mina
este | a konyhába menet | x


Csak megrázom a fejem a kérdésére, miközben várom, hogy belépjen, majd beteszem szépen mögötte az ajtót. Indulok tovább a folyosón. A konyhába akarom invitálni.
- Mindössze a nyomai - teszek még ennyit hozzá az apját illetően, eltekintve a romokban heverő nappali felé, ahogy elhaladunk előtte. Felborított kisasztal, pár szanaszét dobált hangszer, oldalán fekvő karosszék, levert lámpa és hasonló szépségek. Felkapta a vizet minap és átrendezte a helyiséget kicsit. Porthos, a szürke és D'Artagnan, a fehér macskám eközben a kanapén bunyózik, ránk sem hederítve.
- Hm - hümmögök kicsit, amikor a konyhába értünk után előáll az ajándékkal. Bár inkább morgásfélére hasonlít, amit hallatok. Sápadt arcom rezzenéstelen, ahogy vékony ujjaim közt forgatom a szépen felmasnizott tasakot, benne a lány sűrű vérével.
- Köszönöm... - fejezem ki hálámat, miközben tovább pislogok a meglepetésre és hangsúlyom is fennmarad a szavam végén. Rögtön volna mit mondanom vagy kérdeznem még, ám egyelőre úgy döntök, nem árasztom rá. Egyelőre fogadom az ajándékot, ahogy illik. Az ajándékot, amilyennel nyilvánvaló okokból még soha nem kedveskedett nekem és ami különben akármilyen bizarrnak tetszhet, valójában egy magamfajtának az egyik legszebb, amivel csak be lehet állítani hozzá. A tényleges legszebb nyilván egy felkínált nyak, csukló, comb.
- Mivel kínálhatlak? Tea? Kávé? Bor? - rakom le a konyhapultra a zacskót, miközben elkezdem nyitogatni a szekrényeket, utánajárva, mik vannak itthon. Amiket említettem, azok valószínűleg. Ha csak valaki fel nem élte az itt tanyázók közül. Különben részemről arról mit sem tudok, hogy nálam most a szülei előtt teszi tiszteletét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=787436#post787436][b]Adam Kensington - 2020.01.03. 21:00[/b][/url]

Mina
este | a konyhában | x


Kérdésére összevonom szemödökömet, majd megrázom a fejem elgondolkozva. Csak sört ivott, viszont az szerintem Dwaynenek nem oszt, nem szoroz. Mintha víz lenne.
- Csak felhúzta magát valamin - vonok vállat, hanglejtésemmel legyintve az ügyre. Egyáltalán nem is érdekes, pontosan min akadt ki. Először felhergelte magát egy munkahelyi ostobaságon; aztán meg azon, hogy én erre már megint nem mondok semmit és csak a fensőbbséges kussolás megy nekem; ezután meg a bútordobáló vízözön. A szokásos menet.
Nem felelek kérésére, ami persze önmagában még nem sok mindent jelent. Nagyjából semmit. Ahogy megvan a kívánalma, már fordulok is vissza a konyhaszekrényhez kávét készíteni. Utána csak hátrapillantva bólogatok kicsit, lenézve a benyargaló dorombológépekre. Nemsokára már melegszik a kotyogó a tűzhelyen, rakok tálcára cukrot, tejet, kanalat, hogy majd ízesíthesse magának. Házias egy halhatatlan vagyok. Noha ennyiben nagyjából ki is merül az itthoni serte-pertélési teljesítményem, szerintem túlszárnyalok másokat. Főleg, hogy egy embert szolgálok ki vele. Meg hát bárkit, akit szívesen fogadok az otthonomban.
- Megköszönném - élek ezzel a kedves ajánlattal, hiszen én aztán nem ápolom a macskáimat. Kapnak tőlem enni, inni, fedelet a fejük felé, puha helyet a selymes kis hátsójuk alá, állatorvosi ellátást és ezzel vége. Még jó, hogy van nekem egy Annamarim meg akkor mostmár egy Minám, aki törődik egyéb szükségleteikkel is.
- Édesapád nem tud az ajándékról, igaz? - teszem be a vérrel teli tasakot a hűtőbe, majd nézek le a cicázó Warren lányra. Fenekem a konyhapultnak döntöm és sápadt kezeimmel letámasztok oda magam mellé, a választ várva, miközben a kávé lassan kijön mellettem, ám egyelőre rá sem hederítek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=789043#post789043][b]Adam Kensington - 2020.01.13. 22:16[/b][/url]

Mina
este | a konyhában | x


Csak rázok kicsit fejemen. Nem kell fáradnia a lánynak az apja utáni rendrakással. Majd, amikor megjön hozzá a kedvem, megcsinálom és azzal a lendülettel legalább kihajítok, elpakolok pár dolgot, meg átrendezem talán kicsit a nappalit. Mértékkel.
Élvezik a macsekok, hogy most egy kevésbé hűs kéz jár rajtuk. Bújnak is a meleg testhez, dorombolón. Amelyiket éppen nem szépítgetik, mind ott sündörög az is. Olykor mondanak is valamit a kis Warrennek cérnavékonyan nyekkenve. Bírom őket. Tetszik, hogy ilyesfajta életekkel is megoszthatom már lakomat. Néhány éve még lehetetlen lett volna ez. Rettegtek tőlem. A házam közelébe sem bírtak jönni az állatok. Érezték, ki... mi lakja. De ma már ők is idetartoznak. Fordulópontot jelez ez halhatatlan létemben. Kezdek Teremtőm nyomdokaiba lépni, azt hiszem.
- Gondoltam - lehelem csak unott hangon, mikor kiderül, Dwaynenek fogalma sincs róla, milyen ajándékkal kedveskedett most nekem Mina. Fordulok oda a kotyogóhoz, kiöntöm belőle a kávét egy bögrébe, aztán vonom a mosogatóhoz. Eközben folytatja a lány válaszát. Jobb kezem a műanyag részen tartja a főzőt, a bal most megfogja az izzó fémet. Tompa szisszenéssel pörkölődik bőröm. Arcom enyhe fájdalomba torzul. Ebből persze vendégem mit sem láthat, ahogy háttal ténykedem. A cicák viszont egyszerre néznek felém. Hallják különös, kínlódó szusszanásom és érzik rajtam, hogy valami változott. Inkább ki is szaladnak kicsit a folyosóra. Valahogy most nem érzik itt jól magukat. Fogaim előhúzódnak pár pillanatra, miközben már engedem is a hideg vizet a fémre és felszáll a gőz. Mire viszont megfordulok a kávéval, agyaraim már nem látszanak. Lerakom a feketét a tálcára látogatómnak, hogy jöjjön csak ízesíteni. Sajnálom, az asztal az ugyebár egy sakktábla és éppen döntő játékban vagyunk Kinseyvel, oda nem fogom rakni.
- Mina, az apád szíven döf a legelső fadarabbal, ami a keze ügyébe kerül, ha én iszom belőled - adom tudtára szokásosan higgadt, rekedtes tónusomban, megint a pultnak támasztva. A tenyeremen, melyre nehezedem, nyoma sincs már az imént magamnak okozott égési sebeknek.
Érdekes ez, mert különben meg vagyok győződve róla, hogy barátom jobban szeret engem, mint szinte bárkit a világon -még a családját is beleértve-, viszont ha a hülye elveiről meg begyöpösödött nézeteiről van szó, szemrebbenés nélkül oltaná ki az életem, hogy aztán a gyászba teljesen belerokkanjon, mindvégig tagadva még maga előtt is, hogy miattam vált ronccsá. Igen, ezt így tudom elképzelni.
- Ízlenél - fedem fel előtte, hogy nem kell nekem kóstolni semmit, hogy pontosan tudjam, kedvemre való lenne. Komoran fürkészem őt. Hülye Dwayne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=790220#post790220][b]Adam Kensington - 2020.01.22. 22:14[/b][/url]

Mina
este | a konyhában | x


Nem kerüli el figyelmem, hogy már eleve nedves kézzel érkezik meg és hogy törölköző vagy külön bűbáj nélkül szárítkozik. Elemi mágus? Akkor ezt éreztem. Egy ideje kezdem tudni beazonosítani ezt a fajta varázserőt. Más rezgései vannak, hiszen közvetlen kapcsolódnak ezek az emberek bizonyos környezeti tényezőkhöz. Szóba viszont nem hozom, hogy észleltem, és ahogy mást sem, ezt sem látni rajtam.
- Az. Érdekes - értek egyet, hangom még a szokásosnál is mélyebben szól, ahogy nyomatékkal ejtem a nem feltétlen kedveskedő jelzőt. Aztán lesütött szemmel bólogatok a továbbiakra, miközben egy sóhajszerű, mély levegőt veszek, arcom mellé hullott hajjal, a konyhapultot támasztva.
Az a helyzet, hogy még a bagolykövesek is en bloc tabu nekem. A mestertanoncok, mindenki. Ezt kötötte ki az apja. Szóval még az sem hatja meg egyáltalán, ha történetesen egy vadidegen felnőtt ember az, akiből szeretnék fogyasztani. Ha a tanodába jár, akkor tilos. Mert az az ő területe. Örülhetnek neki az iskola tanulói, hogy nem kutyamód jelöli meg a kastélyt és őket. Már azon sem csodálkoznék.
Elég az hozzá, fogalmam sincs, mi járt a fejemben, amikor rábólintottam az ostoba szabályaira. Talán úgy voltam vele, hogy ha neki ettől jobb, nekem aztán nem nagy erőfeszítés, nem áll semmiből. Van még hal bőven a tengerben. Viszont azóta egyfolytában fojtogat ez. A láncravertség érzése. És mindezt miért? Hogy aztán a nagy semmin is úgy felhúzza magát, hogy átrendezze az otthonomat. Vagy éppen engem. Csak ugyebár én túl gyorsan gyógyulok.
- Nem, nem az - nyugtázom semmilyen hangon, hogy az édesapja tényleg nem Isten. Körbepillantok a konyha terében, majd lenézek mellém a mosolygó Minára. Szavaim közönyösen olvadnak bele a jelenbe, holott mintegy megpecsételés volt ez a részemről: ebben a szent pillanatban döntöttem el végleg, hogy Dwayne bekaphatja. Feltétel nélkül fogadom el őt, úgy, ahogy van, minden baromságával, hisztijeivel, a borzalmas nézeteivel, a hangulatváltozásaival. Mindennel. Nem mondom meg neki, mit csináljon, még a saját otthonomban sem traktálom szabályokkal, hova teheti a lábát, mennyit ihat, kit szidhat, hova hamuzhat. Ő pedig határokat szab nekem még az alapvető szükségleteimben is. Úgyhogy bekaphatja. Nincs harag, ugyanúgy szívesen látom, ugyanúgy az életem szerves részének akarom, ugyanúgy érzek iránta, csak majd észre fogja venni, hogy átléptem az általa felállított határokon, ami jól fel fogja cseszni és nekem jön. Megverekszünk, ezúttal nem adok neki annyi előnyt, így ő jár majd rosszabbul persze és megyünk tovább. De ez ugyanúgy megtörténik akkor is, ha semmit nem csinálok. Jó, nyilván megeshet, hogy ez az egész új felállás annyira szíven üti, hogy előadja majd egy darabig, hogy kész, többet látni se akar, ám hamarosan újra a kanapémon fogom találni. Veszítenem nincs mit, viszont, amiből elég, abból elég.
Nem teszek hát egyebet, mint lepillantok az említett nyakra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=790748#post790748][b]Adam Kensington - 2020.01.26. 23:16[/b][/url]

Mina
este | a konyhában | x


Kislányből fiatal nővé cseperedett, nem is akármilyenné. Igazán csinos, kellemes jelenség. Bár soha nem volt kétségem afelől, hogy ilyen lesz, ismerve a szüleit. Figyelem, ahogy összefogja a haját, majd lesütöm a szemem.
- Nincsen rituálém - rázom meg a fejem, aztán oldalvást nézek le Minára.
- Viszont... inkább a csuklód kérném - tekintek szemébe. Sajnálom, ha félrevezettem azzal, ahogy a nyakára pillantottam. Az ereit figyeltem inkább, semmint azt a pontot, ahonnan kóstolnék. Nem mondom bár, hogy nyakból akkor iszom csak, ha valakivel más terveim is vannak, ám tény, hogy jelenleg a Warren lánynál valahogy ezt a másik utat tartom ildomosabbnak. Ahogyan felnézett rám már egész kiskorától, egyáltalán nem kizárható, hogy egy ilyen élmény és az emberek számára vonzó közelségem úgy összezavarná, hogy tovább merészkedne és nem csak éhségemet akarná csillapítani. Azt pedig nem szeretném. Hiába jelképe ez most mintegy annak, hogy megszegem a Dwayne által hozott ostoba, önkényes szabályokat, attól még lázadó tinédszer nem vagyok, aki bosszúból buján a gyermeke vérét veszi, aztán ágyát is megtöltve vele. Kockáztatni sem akarom, hogy efelé induljunk. Hiába nem gondol akár Mina jelenleg ilyesmire, fogalma sem lehet, mit vált ki belőle. Mit váltok ki belőle.
- Nem fog fájni, csak furcsa lesz - térek rá arra, hogy felkészítsem, mire számíthat. Eléggé úgy veszem le róla ugyanis, hogy ez lesz neki az első alkalom. Bár profinak tetszhet az okos kérdéseivel, a praktikus hajfelkötéssel, higgadtsága csak a látszat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=795357#post795357][b]Adam Kensington - 2020.02.22. 22:05[/b][/url]

Mina
este | a konyhában | x


Nyugodtan figyelem, ahogy latolgatja, melyik csuklóját kínálja nekem.
- Lényegében nem sok minden - felelem neki őszintén. Hiszen nekem nem más onnan inni, nem más a vér íze vagy minősége, nem igazán más a fogyasztás élménye. - Csak annyi, amennyi aközött, hogy valakinek a kezét vagy a nyakát csókolod meg - pontosítok kicsit és remélem, így már érti. A körülmények. Azok a mások. Mindaz, ami a felütheti a fejét bennünk a közelségek eltérésétől. Mindaz, amit egyik és másik jelent, bármilyen érintkezésnél.
Hosszú, hűs ujjaim közé veszem a felém nyújtott kart.
- Nem fog nyomot hagyni - nyugtatom meg efelől, miközben felemelem magamhoz csuklóját, fejem lejjebb hajtva. Nyelek egyet, megnyalom a számat és ahogy kitárom, megvillanak előtűnt, tűhegyes szemfogaim. Ajkaimat bőrére nyomom és egy nedves kis kattanás hallatszik, miközben orromat megráncolom és agyaraim belévájnak. Rögtön szívni kezdem a vérét, csak nagyon lassan, finoman. Lehunyt szemmel iszom, egyre erősödő, morgásszerű hümmögéssel. Bal kezem oldalra nyúl érte. Tarkójára fogok. Hogy kapaszkodok-e belé vagy így tartom magamnál? Talán mindkettő.
Egyszerre érezheti magát a lány kiszolgáltottnak és felszabadultnak. Olyan keveset kortyolok belőle, hogy az nem hiányozhat neki, még szédülést sem igazán okozhat, mégis, mintha egy vékony fonálon húznám ki belőle az életet, ráérős lassúsággal, ő pedig ettől a félelem helyett egyre közelebb érzi magát hozzám. Hajam alkarjára lóg. Nyelvem meleg bőrét éri olykor kicsit, ahogy csöndes, morgó élvezettel szívom. Ám lassan ennyi elég kell legyen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=799194#post799194][b]Adam Kensington - 2020.03.18. 21:55[/b][/url]

Mina
este | a konyhában | x


Szusszanok egyet, ahogy elsimítja hajam. Helyes, hogy éreztetni akarja, hogy minden oké, noha krisztálytisztán érzem rajta amúgyis. Mindent érzek most. Mármint még jobban, mint általában. Legalábbis úgy tűnik. Talán mert ilyenkor az ösztöneim is jobban felülkerekednek, érzékeim kiélesednek.
Kihúzom belőle kisvártatva agyaraimat, felemelem fejemet és kábán sóhajtok. Lenyalom fogaim végéről is a vért és szemeim lehunyva tartom még. A csuklóján ejtett kis sebek szépen beforrnak, elhalványulnak. Elengedem őt. Legalábbis kezét. Tarkóját fogom továbbra is. Mély hangon hümmögök még, majd feltárom kába tekintetem. Mindig mámorba kerít vért venni magamhoz, hát még közvetlenül. Bólintok neki, amúgy köszönetül és nagyon lassan elengedem.
Visszahunyom a szemem és letámasztok magam mellé a konyhapultra, élvezni kicsit mindazt, ami ilyenkor mindig átjár. Erre már a macskáim is visszanyargalnak a szobába. Nem éreznek már fenyegetést. Az egyikük egy székre ugrik, egy másik jön Minának hízelegni, meg akkor már az én lábamnak is odadörgölőzik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=805621#post805621][b]Adam Kensington - 2020.04.15. 20:51[/b][/url]

Mina
este | a konyhában | x


Furcsa lehet neki. Érzem ezt néha rajtuk. Hiszen erőteljes behatás, behatolás éri őket, megrendítő élmény, amiben aztán hirtelen magukra maradnak, és talán azt is megkérdőjelezik, ez valóban megtörtént-e, miközben nekem... nekem még ott folydogál le a torkomon vérük, ott bizsereg minden halhatatlan sejtemben a kábulat. Bennem vannak, hiába váltam el.
Szusszanok egyet és bólogatok neki. Bólogatásom nem puaztán annyit jelent, hogy "szívesen", hanem azt is, hogy "én is". Olykor megnyalom még kicsit számat és lassacskán feltárom szemeimet. Viszont nem sietek el semmit. Én elvagyok a csenddel. Meg úgy mindennel. Most aztán főleg.
Lepillantok a hízelgő cicákra és amíg lekötik a kis Warren figyelmét, hagyom még kicsit elnehezülni pilláimat olykor. Lassacskán szedem csak össze magam. Azt meg talán túlzás lenne állítani, hogy aggódom Dwayne miatt. Jelenleg, ha eszembe is jut, csak azért teszi, mert a lányának hasonló az íze, mint az övé. Finom egy család. Halandóknak talán fűszeresként tudnám leírni őket. Pikánsak, összetettek, kicsit erősek. Nyilván Mina zamata lágyabb azért. Mondjuk nem tudom, mennyi értelme van megpróbálni emberi ételekhez hasonlítani ezt a fogyasztsáélményt. Úgysem tudja leírni semmi igazán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=819605#post819605][b]Adam Kensington - 2020.10.19. 20:52[/b][/url]

Juhász Laura
kora délelőtt | a folyosón | x


A kanapémon ülök egy szál nadrágban és köntösben, kissé görnyedten, térdeimen támaszkodva, lehunyt szemmel. Mint, aki mindjárt elalszik és előre dől. Pedig azt nem akarom. Gondolkozom, latolgatok, amennyire telik most tőlem. Aztán egyszerre kipattan szemem. Meghallom egy siető ember nehéz légzését, szapora szívverését, majd azt, ahogy változik az ütem és végül a kedves szavak is a fülembe szöknek. Felkelek a helyemről és ráérősen az ajtóhoz sétálok, mezítlábaim alig neszeznek az öreg padlón.
A folyosóm közepén állva figyelek a kintre. Egyre közelednek, az egész banda. Ahogy verandámra lép, a halandó illata beszüremlik a házba, végleg ráébredek, hogy ismerem az illetőt. Bekopogtat. Kissé elfintorodva nézek körbe magam körül, csak hogy jól átgondoljak még egyszer mindent. Nagyon kellemetlen egy helyzet ez a számomra most. Ügyesnek kell lennem.
- Szia Laura! - köszöntöm őt idebentről mély hangomon. - Én vagyok az, Adam Kensington - tisztázom monoton, színtelen szavakkal, hiszen nem tudom, van-e elképzelése róla, hogy én lakom itt és azt sem, megismeri-e csak így a hangom. De fontos, hogy a következők előtt világos legyen számára, kivel van dolga. Úgy talán kevésbé kérdőjelezi meg a további lépések szükségességét. - Az én macskám van nálad - adom tudtára ezt is, azzal együtt, hogy pontosan  képben vagyok, mi történik odakint. Ám nem azért, mert látom.
- Elmondom, mi lesz... - közlöm vele egyszerűen, talán kissé nyersen. Sehol egy kérés, sehol körmondatok. Remélhetőleg az előbbit elnézi nekem, utóbbit pedig nem is várta. - Amikor azt mondom, bejöhetsz, számolj el ötig, utána lépj be a házba, és rögtön zárd be magad mögött az ajtót! Haladj tovább a folyosón és fordulj be balra a nappaliba! - vázolom a teendőit lassan, nyomatékosan. - Rendben? - kérdezek rá, mindent értett és megjegyzett-e vagy ismételjek el valamit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=819919#post819919][b]Adam Kensington - 2020.10.23. 21:00[/b][/url]

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimba érve | x


Jó, hogy háttérbe teszi most - amúgy érthető - kiváncsiságát, mert tényleg fontos, hogy figyeljen. Mindannyiunk érdeke. Ugyanis sajnos se a macskám letételével, se egy ablak kinyitásával nem oldanánk meg semmit. Vagyis valamit igen, csak éppen új problémákat szülnénk. Ez a legtisztább: ha behívom.
- Így van - jelzek vissza neki rezignált hangomon, hogy jól adta vissza az utasításaimat. Az másik kérdés, vajon ugyanígy végre is tudja-e majd hajtani őket. Nem mintha olyan nehéz lenne bármely lépés, csak hát jelen helyzetben könnyedén elterelődhet egy kamasz boszorkány.
- Akkor bejöhetsz - bólintok neki és már rég nem vagyok az ajtó közvetlen túloldalán, mire ő nekikezd ötig számolni. Ha belép, ott találja magát zsúfolt, szűk folyosómon, ahol keskeny, falhoz tolt bútordarabok sorakoznak némi távolságot tartva, rajtuk a legkülönfélébb holmik: könyvek, képek, ketyerék, gyér fényű kis lámpák. Cicáim csakhamar előre szaladnak hozzám. Az én lépéseimmel ellentétben az ő lépései alatt nyikordul az öreg padló. A falak színe maghatározhatatlan, amúgy is festmények, szőttesek fedik nagyrészt. Nyílnak ajtók kisebb szobákba, ám mindről egyértelmű, hogy nem a nappali. A folyosó végéről megy föl egy lépcső az emeletre, ám szerencsés esetben arra már nem ballag tovább a lány.
Nappalim bal oldala egy kész zenei stúdió, közepe egy klasszikus pihenőhely tévével, kandallóval, polcokkal, kacatokkal, jobbra pedig hangszergyűjteményem díszeleg a falon lógva, asztalon állva, bútornak támasztva. Otthonom minden szeglete tele ócskaságnak tűnő felbecsülhetetlenségekkel. Részemről kanapém előtt állok, magam mellett lógatott, sápadt kezekkel, kissé szétnyílt köntösben, rezzenetlen vonásokkal. Vastag függönyeim mind behúzva, lámpák világítanak itt-ott a halandó szemek kedvéért. Ahogy a bagolyköves megjelenik, először arcára tekintek, aztán a kezében lévő macskámra. Testvérei kanapémról vernyognak, lábamnál tekeregnek, asztalra ugrálnak, nyüzsögnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=820981#post820981][b]Adam Kensington - 2020.11.09. 18:43[/b][/url]

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x


Végigtekintek az érkezőn, majd pillantásom rögtön fehér macskámra szegeződik. Nem mozdulok, nem lépek közelebb, hagyom, hogy a lány tegye. Mégis csak most sétált be egy vámpírfészekbe. Akárhogy a jószándék vezérli és az állatka egészsége az első, a félelem és az életösztön sok mindenre képes. Végighallgatom elmondását az eddigiekről, és bólintok egyet, majd felemelem sápadt kezeimet és nyúlok a cicáért, hogy átvegyem. Könnyedén elfér nagy tenyereimen. Odahúzom mellkasomhoz és nézek le rá, arcom mellett lelógó hajjal. Megfordulok aztán, odasétálok kanapémhoz, leülök és az ölembe fektetem őt. Légzése és szívverése egyre lassabb. Valóban gyengül, biztosan a fájdalomtól, a kétségbeeséstől.
- Jól van, D'Artagnan - csitítgatom mély hangomon susogva, miközben hosszú ujjaim végigszántanak a kis testen, néhol nyomást helyezek rá kissé, tapogatok. Így teszek azzal a bizonyos hátsó lábbal is, mire a fehérség megrezzen, köntösömbe mélyeszti kicsit karmait és gyengén, de fájdalmasan nyávog egyet. - Tudom - bólogatok és vizsgálom tovább óvatosabban, aztán egy idő után már csak úgy simogítom őt. - Ez eltört - állítom fel a diagnózist. Finoman lehelyezem őt az ölemből a kanapéra, én pedig felkelek és kisétálok a folyosón át a konyhába. Onnan zörgés, matatás hangjai érkeznek. Kisvártatva visszatérek egy fadobozzal. Visszaülök macskám mellé. Leteszem a dohányzóasztalra a gyógyszeres tárolót és kinyitom: mágikus és mugli készítményeket egyaránt rejt. Tallózásomból közben a bagolykövesre tekintek.
- Meg tudod gyógyítani varázslattal? - kérdezem tőle, hiszen tisztában vagyok vele, hogy van ilyen bűbáj. Még az igét is tudom, de ugyebár az sajnos nem úgy megy, hogy én elmondom neki, ő meg elismétli, hussantva a pálcájával és ennyi. Ismernie kell a varázslatot. Fontos, alkalmazta-e már vagy sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=821501#post821501][b]Adam Kensington - 2020.11.18. 10:54[/b][/url]

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x


Fehér kezem cirógatón jár tovább a szintén fehér macskán, aki nyugtatón dorombol magának, közben másik kezemmel keresgélek tovább a dobozban és várom a navinés válaszát, fel-fel pillantva rá közben tincseim mögül. Csak rövidet bólintok neki, mikor kiderül, ő nem tudja azt a bűbájt. Nem volt sok esélye, de egy próbát megért. Hallgatom aztán újabb ajánlatát. Latolgatva nézek D'Artagnanra.
- Adok neki fájdalomcsillapítót, viszont, amíg hat, addig talán jól jönne - élek a jegelés lehetőségével. Ő biztos kellemesebben meg tudja oldani, mintha én hoznék a hűtőből valami erre alkalmasat és a pórul járt lábnak nyomnám.
- A kedvesem majd elviszi az állatorvoshoz - válaszolom neki, közben rálelve az említett gyógyszerre. Tabletta formájában van. Egy kis tányér fölött ujjaim közé fogom, melyeket összezárok és a fájdalomcsillapító porrá lesz, lehullva a tálra. Ugyanezt általában fémkanál közé fogva szokták megtenni vagy valamilyen súlyt alkalmazva. Nekem erre nincs szükségem. Nem baj, hogy az ujjamon is maradt a gyógyszerből, az egészet összekeverem egy igazán kevéske májkrémmel, amit szintén a konyhából hoztam és nekiállok rákenni a macska ínyére, másik kezemmel tartva fejét. Óckodik természetesen, ám kényszerűen lenyalogatja. Ennyi erő azért még bőven van benne.
- Valamikor délelőtt érkezik - teszem még hozzá, mikor jut az állat ellátáshoz. Ugyan nem szentírás, hogy Kíra tényleg megjön, amikorra ígérte magát. El is felejthette meg igazából nagyjából akármi képes elterelni a figyelmét a céljairól. Ha valaki felhúzza, vagy ha valaki kedves vele; ha esik az eső, vagy ha kisüt a nap; ha nem ízlik neki a sütemény, amit valahonnan elhozott, vagy ha túlságosan ízlik neki. Akármi. Viszont van B tervem. Tudok másnak is szólni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=827345#post827345][b]Adam Kensington - 2021.03.10. 10:51[/b][/url]

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x


Tényleg nem lenne túl nagy fáradtság, hogy macskám megmentőjének formás koponyája más halmazállapotot vegyen fel, azonban bennem fel sem merülnek ilyen gondolatok. Csak azért, mert valamire képes vagyok, nem fogom megtenni. Általános hiba az embereknél, hogy erről nem így gondolkodnak. Meg az is, hogy előítélkeznek. Még ez a prefekta is. Egy pillanat alatt juthat el olyan következtetésekre velem kapcsolatban, amelyekre én magam soha nem adtam okot, csak a fajtám és tulajdonságaim. Nem arról van szó, nem hibáztatom érte. Ez csak ténymegállapítás.
Felvetése és sablonkérdése nyomán csak felpillantok rá, arcomba hulló hajam keretéből, lassan pislogva egyet, aztán lesütve tekintetem macskámra.
- A gyorsaság jó. Hogy hamar ott vagyok mindenhol. Bár nem olyan gyorsan, mint ti - teszem hozzá, miközben elmormogom válaszom. Hiszen a varázslók tudnak hoppanálni meg miegyébb közlekedési módokat alkalmazni. Igaz, ehhez nekik külön tanulás, külön eszköz, külön mágiafelhasználás kell, nekem viszont ugyanolyan, mint hogy mondjuk sétálok vagy beszélek. Egyéb előny nem annyira jut eszembe. Mások annak tartanák őket, de aki naponta éli, annak ugyanannyira átok, mint áldás.
Arrébb húzom a kezem a cica lábáról, ahogy a borogatása érkezik. Figyelem a lány mozdulatait, majd a képződő jégréteget. D'Artagnan odapislog és kis vékony hangot ad, aztán pihen tovább erőtlenül. Bólintok Laurának hálám jeléül.
- Egy-két perc - felelem a gyógyszer hatását illetően, majd éppen csak biccentek egyat harsányabb kérdésére. Nem teljesen világos számomra, hogy arra a felismerésre jutott-e, miért a kedvesem viszi el abban az időben, vagy arra, hogy a kedvesemnek miért nem gond akkor elvinni. De mindegy is ez. Az már kevésbé mindegy, hogy egyre laposabbakat pislogok, miközben simogatom a kis fehérséget. A többiek hol a lánynak teszik a szépet, hol itt érdeklődnek nálam.
- Az jó lenne - fogadom el maradási ajánlatát, hiszen érzem és látom rajta, hogy szívén viseli állatom sorsát. Addig úgyse nyugodna, míg nem tudja, hogyan alakultak a dolgok. Meg ki vagyok én, hogy eldöntdem, hogy lenne-e ennél jobb dolga? Ráadásul a végén lehet, hogy tényleg arra szorulok, hogy őt kérjem meg az elvitelre, ha nem érek el hirtelen mást. Illetve, ha hirtelen alaludék. Oké, nem fogok, de egyre nehezebbnek tetszem magamnak.