A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418492#post418492][b]Adam Kensington - 2014.11.09. 00:47[/b][/url]

Torokból nyögök egy aprót, ahogy valahova az ágyéktájamra térdel. Persze, nekem semmi nem fáj annyira, mint egy halandónak és bajom végképp nem lesz tőle, ennek ellenére azért egyáltalán nem kellemes. Fújtatva, kemény vonásokkal heverek alatta, fölsőrészét markolva, hallgatva a hülyeségeit, és figyelve eltorzult vonásait.
- Ez nem így megy, Te f***... - morgom bele az arcába ingerülten, feljebb emelve a fejemet, aztán fogom magam, és lelököm a férfit magam mellé a kanapéra, hogy egy pillanat alatt fölé kerekedjek, és a csuklóit lefogjam a feje mellett a párnákra, lábaimmal leszorítva lábait. Most már Ő van alul... és szépen így marad. Ezt egy vicsorgó mordulással adom tudtára, ha másként nem volna elég világos.
- A vérem miatt álmodtál, igen. De nem direkt csináltam. Komolyan nem. - magyarázom mély hangon, Dwayne elborult tekintetét figyelve, amely azonban már mintha veszített volna eszelősségéből a bunyó hatására. Részemről jóval hamarabb leszek most ismét sokkal józanabb. Azért agyaraimat még nem húzom vissza.
- Nem tudtam, hogy ez lesz. Adtam már a véremből páraknak, de... vagy olyanok voltak, akikkel együtt voltam, vagy olyanok, akikkel a későbbiekben nem találkoztam. Így nem derülhetett ki egyértelműen számomra, hogy a véremnek ilyen hatása is van a gyógyításon felül. Ez nem egyetemes a fajtámban. Nem lehettem biztos benne. - taglalom tovább őszintén és határozottan az alattam feszülten heverő férfinak.
- Sajnos nem áll módomban visszacsinálni. - rázom meg a fejemet, egyre és egyre lágyabban beszélve. Nos... talán ennek így kellett lennie. Ha Warren tudta volna, mik a mellékhatások, van annyira ostoba, hogy nem fogadja el a segítségem, és inkább meghal, semmint hogy vonzódni kezdjen hozzám és hogy időről-időre legyen néhány pikáns álma velem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418528#post418528][b]Adam Kensington - 2014.11.09. 01:26[/b][/url]

Azt hiszi, hogy meg akarom harapni. Látom, ahogy a fogaimat bámulja rémülten. Nem mondom, hogy alaptalan a félelme, ám messze állok attól, hogy elveszítsem az uralmam önmagam felett. Márpedig tiszta fejjel, az engedélye nélkül nem teszek ilyesmit. Úgyhogy megnyugodhat.
Érzékelem, hogy még alapvetőbben kéne kifejeznem magamat, mert nem biztos, hogy a férfi felfogja, amit mondok. Azonban tényleg szerettem volna elmagyarázni a dolgot. Mondjuk megtanulhatnám már, hogy Dwayne Warrennel legajánlatosabb tőmondatokban beszélni, hát még akkor, ha éppen nem lát az idegtől. Nem tudja és talán nem is akarja megérteni mindazt, amit közlök Vele. Valószínűleg annyi jött neki az egészből, hogy igen, én vagyok az oka. Ennek a meggyőződésének nyomatékot adva köp arcon. Összerezzenek és lehunyom a szemem, miközben a nyála folyik alá sápadt ábrázatomon. Nyelek egyet, majd durva mozdulattal, szinte a kanapéba lökve kelek fel róla, miközben ingem ujjába törlöm arcomat felkaromnál.
- Takarodj a házamból... - szólok egészen csöndesen, arrébb sétálva a nappaliban, háttal a férfinak. Ettől még persze pontosan észlelem, mi van  Vele. Csak éppen látni sem akarom! Sok mindent megtehetnek velem, de hogy bárki leköpjön... annál nekem nincs lejjebb. És hát ezt érdemli, aki megmenti az életedet, nem igaz, Dwayne? Igazán gratulálok...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418644#post418644][b]Adam Kensington - 2014.11.09. 12:03[/b][/url]

A mai egy itthon maradós este. Szerencsére most már hamarabb sötétedik, úgyhogy fenn lehetek pár órája. Ittam, felöltöztem és összeírtam Kírának, miket kéne még beszereznie mostanában, illetve kihúztam a listáról azt, amit már teljesített. Az általa hozott, különleges fémtartályok kiválóan tartják a bennük lévő vér minőségét, valamint pompásan üzemel az orvosi eszköz is, amivel a bolti alkalmazottak csapolnak egy keveset azokból, akik a fizetés ezen módját választják. A többi tétel nagy része olyan, amit nekem ilyen vagy olyan okokból nehezebb volna beszereznem, mint a lánynak, aki pl. simán besétál a boltba és megveszi őket. Ezért is alkalmaztam Őt annak idején. A különféle ketyeréket, szerkezeteket már meg tudom kérni az üzletünkön keresztül, hiszen ott vannak ilyen kapcsolatok. Minden más egyéb viszont jóval egyszerűbb egy halandó számára, a zömében nappali nyitva tartások miatt. Még azt lehetne, hogy Neten rendelek, viszont Bogolyfalvára ugyebár nem szállítanak, főleg nem este vagy éjszaka. Dehát nem gond. Ezért jó, ha van egy beszerzőm. Főleg, ha ilyen talpra esett és nem okoznak gondot neki a különleges igények sem, mint azt a lista egyes tagjai mutatják.
Felkapom a dzsekimet a pólómra és kisétálok a házamból, elhaladva a nemrég az ösvény mellé telepített, napelemes lámpák között, és balról a hátsó kert felé veszem az irány, a fák felé haladva, egészen pontosan egy régi, fehér, ütött-kopott sportkocsihoz. Igen, az enyém. Volna rá bőven pénzem, hogy újat vegyek, dehát szeretek bütykölni. Ezért jöttem most is. Felnyitom a motorháztetőt és elszórakozom a szerkezettel jó ideig, majd lezárom és bedobom magam a sofőrülésre. Szusszanok egyet és hátradőlök. Hosszan nézek csak magam elé, a lista utolsó tételén, a fából készült lőszeren merengve és ettől a gondolattól eljutva Warrenhez, aki néhány nappal ezelőtt rám tört hajnalban. Azóta megjavítottam a berúgott ajtómat és kidobtam a tönkretett bútordarabot, meg persze rendet raktam a nappaliban. A fejemben viszont még nem sikerült. Keserűen lappang bennem az eset azóta is. Nem mondom, a verekedés talán jól esett, de sok minden van, ami viszont egyáltalán nem. Lesütöm a szemem, aztán egy sóhajjal a műszerfalat kezdem babrálni, majd hamarosan felfigyelek rá, hogy valaki a közelben kószál. Nem egy szimpla, esti sétáját járó falulakó. Nem. Valaki, aki mintha rendre erre indulna, aztán meggondolná magát. Összevonom a szemöldökömet és az autó leeresztett ablakán át mélyet szívok a levegőből. Hm. Úgy tűnik, csak emlegetnem kellett magamban és megjelent: Warren kószál erre...
Fogalmam sincs, mennyi idő telik el. Nem figyelem. Próbálgatom az ablaktörlőt, a fel-felbőgő motort, és néha benyomom a fényszórókat. A férfi meg csak bolyong tovább a környéken. Néha elnézek a házam mellett az erdő fái felé. Látni azonban egyelőre nem látom Őt. Vajon mit akar? Jött megölni vagy esetleg mostanra higgadt le? Majd kiderül. Addig is, csak üldögélek tovább a kocsiban, hol szórakozva a műszerfallal, hol a kormányon nyugtatva kezeimet és csak nézve borongósan magam elé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418700#post418700][b]Adam Kensington - 2014.11.09. 14:03[/b][/url]

Ahogy egy kis babrálásból újfent elnézek a szélvédőn át a fák felé, megpillantom az auror bőrdzsekis, fázós alakját. Leállítok mindent a kocsiban. Nem világítok, nem szórakozom a gyújtással. Csak ülök és nézem, ahogy látogatóm feltartja ujjatlan kesztyűs kezeit, így jelezve, hogy nincs nála fegyver, békével érkezett. Lágy, bús vonásokkal figyelem Őt, majd aprót sóhajtok, és kiszállok az autóból. Nem ingerülten, de lendületesen vágom be ajtaját, hogy aztán kabátom zsebébe csúsztassam sápadt kezeimet, és a járgány elé sétálva leüljek annak motorháztetőjére. Fenekem letámasztom rá, bakancsos lábaimat szétvetem. Lesütöm a szemem a fűre, majd feltekintek a férfira, várva, hogy közelebb jöjjön.
Látszik a lehelet. Hideg van idekinn. Az illem azt diktálná, hogy behívjam a házamba vendégemet. Azonban érthető okokból, most ehhez nincs annyira kedvem. Én meg úgysem fázom egyáltalán. Majd ha már nagyon didereg, legfeljebb beülünk a kocsiba. Vagy végső esetben bemegyünk hozzám... oké...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418722#post418722][b]Adam Kensington - 2014.11.09. 14:41[/b][/url]

Hallom szíve kalapálását és látom tétova mozdulatain, hogy legszívesebben faképnél hagyna. Mennyivel egyszerűbb volna, nem igaz? Azonban hajtja Őt egy belső kényszer, ami egyre csak tereli és tereli felém. Nem hiszem, hogy ezt a vérem okozná. Az másféle vágyakat idéz elő vagy hoz felszínre. Abban nincsenek mély érzelmek és valódi lélek. Abban az ösztönök az uralkodók, márpedig azok nem sarkallnák Őt arra, hogy bármennyire is bánja azt, ami történt. Azok legfeljebb csak lendületet adnak ahhoz, hogy elszánja magát és jóvá tegye, ha úgy véli helyesnek. Ez a békét kérő, közeledő megnyilvánulás tehát ténylegesen az övé.
Egy ideig még a kocsimat méregeti, aztán végre rám néz és szól. Egyetlen röpke szó, ám soha nem a mit, hanem mindig a hogyan a lényeg. Dwayne ezt komolyan gondolja. Hiszen ezért jött ide. Mély levegőt veszek és egészen lassan fújom ki, miközben ismét lesütöm a szememet magam elé.
- Megértem, hogy feldúlt voltál. Vagy hogy még mindig az vagy. - kezdek neki csöndes szavaimnak, zsebre dugott kézzel támasztva a motorháztetőt fenekemmel.
- Teljesen rendben van, ha az ilyesmit lemeccseljük. Ezzel nincsen gondom. - tisztázom ezt, fejemet finoman megrázva iménti mondatomnál. Üdén szétálló, sötét hajam bele rezzen. Változatlanul a föld felé pislogok.
- De egy szint alá nem kéne lesüllyednünk... - vetem rá kemény fényű, szomorú tekintetemet, visszagondolva a lakásomban keletkezett károkra, de legfőképpen arra, hogy arcon köpött. Az már nem fér bele. Semmibe.
- Én is sajnálom. - teszem aztán hozzá, egészen halkan, miközben aprót bólintok és újfent letekintek bakancsom felé. Főként amiatt kérem az elnézését, amit okoztam neki. Nem azért mentettem meg az életét, hogy ezzel az agyába furakodjak. Semmi ilyen nem állt szándékomban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418740#post418740][b]Adam Kensington - 2014.11.09. 15:29[/b][/url]

Tartja tőlem a távolságot. Nem volna ez szükséges, de ahogy jól esik. Mikor elmormogja felvetését, visszaemelem rá tekintetem. Jóvá tenni? Mégis... mire gondol pontosan ez alatt? Várom a folytatást, amely először még nem kifejtés, hanem magyarázat. Kifejezi vele a háláját a maga módján, akárhová nézve, csak rám ne kelljen. Sápadt vonásaim egészen ellágyulnak, ahogyan a férfit figyelem. Régi fényű szemeim csillogása barátságossá, megbocsájtásra hajlóvá lesz, mígnem Warren bejelenti, mit ajánl nekem...
Nyakam megfeszül, miközben nyelek egyet. Zaklatottan mocorogni kezdek, mint valami kamaszfiú, aki előtt először vetkőzik le egy lány. Meglehet, abszurd egy hasonlat ez ide, ám annál szemléletesebb. Torkot köszörülök, és ide-oda nézek pár másodpercig, próbálva nyugodtan lélegezni. Lehiggadni. Nem azért, mert tartok tőle, hogy a látogatómra vetem magam. Nem, ahhoz túl erős az önkontrollom. Egyszerűen csak próbálom apasztani izgatottságomat.
- Dwayne, én... igazán szívesen iszom belőled. De csak akkor, ha valóban így gondolod. - közlöm Vele, a szemébe tekintve ismét. Remélem, érti, hogy értem! Nem tartozik ezzel nekem. Nem kényszer és nem fogom behajtani rajta. Ám, ha Ő szükségesnek találja, hogy valamiképpen meghálálja a tettemet, mert csak így érzi, hogy valamennyire kvittek lehetünk, akkor legyen! Természetesen örömmel venném a  vérét, szóval ostoba lennék ilyesmit visszautasítani.
Közben egy csepp eső landol az orrom hegyén, majd a hajamon, aztán a motorháztetőn, mígnem tényleg cseperegni kezdi és csakhamar megered. Egy-két másodperc leforgása az egész. Felkelek a kocsim elejéről, és bevetem magam a sofőrülésre, majd áthajolok a másik ajtóhoz, és kilököm a férfinak, jelezve, hogy szálljon be.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418754#post418754][b]Adam Kensington - 2014.11.09. 16:10[/b][/url]

Visszahajolok a helyemre, és feltekerem az ablakomat, miközben társaságom beszáll az anyósülésre. Kezem egy kicsit a kormányra simítom, aztán szétvetett a combjaimra dobom, miközben odanézek mellém a férfira, aki bólogat párat, majd kisvártatva kérdez egyet.
- Nem. Szinte egyáltalán nem. Inkább csak furcsa. - felelem neki, végigpillantva rajta. A vérszívás olyan, mint a vérvétel. A fogaim olyan hegyesek, hogy mint a tű merülnek bele a bőrbe. Se nem kifejezetten szúr, se nem kifejezetten éget, hanem sokkal inkább csak kellemetlen maximum. Mindenek felett pedig különös.
- Viszont tudnod kell valamit, ami... - és ahogy elkezdem a mondatot, rájövök valamire, így hát félbe is hagyom. Elgondolkodva nézek le a műszerfalra, hallgatva az eső kopogását. Óvatosan álltam most neki annak, hogy tudassam a mellékhatásokat a férfival, tekintve, a véradásomból származóak milyen rosszul érintették és mert még viszonylag friss az élmény, ahogy Kíra teljességgel kiborult, mikor mindezt a tudtára adtam. Ráébredek azonban, hogy az auror esetében talán ez nem hogy hátráltató tényező lesz, hanem esetleg némileg kecsegtető.
- Szóval... - folytatom, immáron koránt sem amolyan finomkodó habitussal, hanem egészen lendületesen és biztatóan.
- Ha iszom a véredből, onnantól kezdve Rád hangolódhatok, ha úgy akarom. - kezdek neki a taglalásnak, de hamar eszembe jut, hogy ildomos lenne elhagynom az ízes beszédet és egyszerűbben fogalmaznom Dwaynenek.
- A lényeg, hogy megérezhetem, ha bajban vagy. Akárhol jársz, tudni fogok róla, ha szorult helyzetbe kerülsz, és... ha gondolod, segíthetek. - részletezem a mellékhatás mibenlétét nyugodtan és végül megteszem a magam ajánlatát, ami különben egy olyan veszélyes életet élő embernek, mint amilyen a mellettem ülő, valószínűleg koránt sem jönne olyan rosszul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418778#post418778][b]Adam Kensington - 2014.11.09. 17:28[/b][/url]

Jól sejtettem. A felfedett kötelék kedvére való a férfinak. Hasznosnak találja. És milyen igaza van! Arcom elsimul, szemeim szinte mosolygósak a megkönnyebbültségtől, hogy olyasmit tudathattam Warrennel, ami miatt nem akar ismét megölni. Meg kell az ilyet becsülni.
- Nem foglak. - biztosítom efelől, mélyen a szemébe nézve. Azt nem teszem hozzá, hogy ígérem, ugyanis nem szoktam ígéreteket tenni. Mert hát honnan tudhatnánk, milyen helyzeteket hoz az élet? Ám ha rajtam múlik, semmi ilyet nem teszek. Tudom, fontos neki, hogy erről újra és újra biztosítsam, így hát újra és újra eképpen cselekszem, hiszen semmiből nem áll. Megéri, ha ezzel némileg megnyugtathatom.
- Most lehet? - kérdezem meg csöndesen, a mellettem ülő ábrázatát fürkészve figyelmesen. Lehet, hogy attól még, hogy ezt felajánlotta, nem most akarna az első alkalomra sort keríteni, hanem még kérne egy kis időt felkészülni és inkább máskor ejtené meg. Bár az ilyesmit kár halogatni, mert -ahogy mondani szoktak- a végén még ráparázik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418831#post418831][b]Adam Kensington - 2014.11.09. 19:17[/b][/url]

Jogos. Meghívhatnám. Meleg fényű szemekkel figyelem zavart nevetését, hallgatom heves pulzusát és szinte tapintom végtelen feszültségét. Keze a kilincsen. Egyszerre kapaszkodik benne és áll készenlétben, hogy elrohanjon, ha úgy adódik. De nem fog. Tudom, hogy nem. Ő is tudja. Egy pillanatig felmerül bennem, hogy nekiálljak nyugtatgatni, hogy ne aggódjon, kíméletes leszek, azonban hamar rájövök, hogy ez túlzás lenne, ráadásul az ilyen szavak valószínűleg emlékezetébe idéznék az álmait, ami nem volna éppen előnyös. Bár az is igaz, ha a vérem tényleg ilyen hatással volt rá, minden bizonnyal nem oszt, nem szoroz, mit teszek vagy mondok, a szokatlan érzései és gondolatai amúgy is ott motoszkálnak benne velem kapcsolatban.
Bólintok, ahogy engedélyt ad, és végignézek rajta.
- Nyak vagy csukló? - kérdezek rá, honnan szeretné, hogy igyak belőle. Három fő terület van, ahonnan a legjobban esik fogyasztanom, azonban úgy hiszem, a combbelsőt semmiképpen nem választaná...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418918#post418918][b]Adam Kensington - 2014.11.09. 23:54[/b][/url]

Nem kell majd hazudnom. Amióta ismerem, tudom, hogy finom a vére. Érzem az illata alapján. Kissé harsány és durva -mint amilyen Ő maga- és pontosan ettől jellegzetes és igen zamatos. Ahogy erre gondolok, előbújnak a szemfogaim. Most már meg sem próbálom visszatartani őket. Némán figyelem, ahogy szabaddá teszi a bőrfelületet, majd odanyújtja nekem.
Veszek egy mély levegőt orromon át és lassan fújom ki, majd bal kezem hűs ujjait az Ő kezére fonom, jobbommal pedig alkarját fogom meg. Felemelem kissé magamhoz, még egyszer oldalra sandítok a férfi arcára, majd csuklójára hajolok, és belé merítem fogaimat egy határozott, de kíméletes mozdulattal. Ahogy ígértem, nem fájdalmas. Csak különös. Lehunyom a szemem, és keményet, jólesőt szusszanok, miközben inni kezdem. Az eső kopogásába csöndes, állatias légzésem vegyül, keveredve az ajkaim közül halkan kiszűrődő, nedves kis hangokkal, ahogy aprókat kortyolgatok. Hajam rálóg alkarjára, kézfejére, lényegében takarva Dwayne elől szomjoltásom látványát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418929#post418929][b]Adam Kensington - 2014.11.10. 00:33[/b][/url]

Tartom magamnak csuklóját és élvezettel iszom. Természetesen egészen keveset. Komótosan teszem, nyújtom egy kicsit az egészet, így fokozva az élményt és adva meg magamnak a teljesség, az elégedettség érzését. Szuszogásom, leheletem szinte forró a tapintásom hűséhez képest. Csöndesen hümmögök és morgok még az utolsó pár, egészen apró kortynál, majd egy nedves kis kattanással kihúzom fogaimat a férfi csuklójából, ám ajkaimat még a sebeinek simogatom picit. Ennél visszafogottabban nem tudom megoldani, hogy a nyálamból biztosan jusson a megfelelő helyre. Gondolom, annak nem örülne, ha megérezné a nyelvemet a bőrén. Bár sokan igen szívesen veszik, Dwayne Warren nem teljesen biztos, hogy közéjük tartozik.
Éteri sóhajjal emelem fel fejemet a karjától és engedem el Őt. Hátradőlök az ülésen, arcomat a tető felé fordítva. Lehunyt szemmel adom át magam a mámornak. Kezeimet hanyagul ölembe, combjaimra ejtem. Lenyalom még számat, fogaimat, aztán csak jólesően pihegek, szinte zihálva.
- Finom a véred. - lehelem ki mély hangon őszinte véleményemet, aztán feltárom kába tekintetem, és fejemet visszaengedem hátravetettségéből, magam mellé tekintve a férfira. Végigmérem Őt, és bólintok neki, a hála egyértelmű jeleként.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=419055#post419055][b]Adam Kensington - 2014.11.10. 21:00[/b][/url]

Nagyon jól érzem magam. Ha iszom, utána egész kellemes a világ és a lét tudata sem terhes egyáltalán. Ilyenkor minden könnyű és szép. Még akkor is így van, ha csak pohárból kortyolok, hát még ha közvetlenül egy emberből oltom szomjamat. Leírhatatlan, csodálatos élmény.
- Van, akinek elég jellegtelen az íze. - felelem meg kérdését, kényelmesen üldögélve, nézegetve Őt magam mellett. Azt nem mondanám, hogy van, akinek kifejezetten rossz lenne az íze. A halottaknak, persze. Az Ő vérük pocsék és ártalmas a számomra. Valamint...
- Az állatoké meg egyenesen kiábrándító. - fintorodok el, felpillantva a cseppekkel tarkított, párás szélvédőre, amelyen vékony, sűrű csíkokban, kacskaringósan folyik alá az eső.
- Valamennyire tápláló, de az az egyetlen előnye. Különben viszont olyan, mintha egy ember kenyéren és vízen élne. Mindentől elmegy a kedved. - folytatom kelletlen elmondásomat. Azonban csakhamar rájövök, hogy hülyeség ilyeneken agyalni és elkeserítenem magam, amikor az iménti fenséges lakomám mámora még mindig áthat. Jólesően sóhajtok hát egyet, és fejem az ülésnek vetem, ahogy tudatosul bennem, hogy amiről beszélek, az most hála égnek igen távoli.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=419173#post419173][b]Adam Kensington - 2014.11.11. 00:04[/b][/url]

Sült vér? Jó ég, ez rémesen hangzik. Pedig tudok ilyesmi létezéséről, csak azt hiszem, mindig próbálom elfelejteni. Megráncolom a gondolatra orrom és véleményezésre sem méltatom. Figyelem, ahogy a férfi visszaveszi óráját, elrendezi magát. Agyaraim immáron visszabújtak. A kábulat egészen elhalványult már, azonban jóleső hatását még órákon át érezni fogom.
Bólintok csupán, ahogy Dwayne bejelenti távozását. Kinézek az esőre, amely egyre jobban alább hagy. Megázni azért ebben még bőven lehet. Már éppen agyalni kezdenék, van-e valami esernyőféle itt a kocsiban vagy akár a házamban, amit odaadhatnék a mellettem ülőnek, ám gyorsan rájövök, hogy nyilván megvan erre a megfelelő varázsigéje. Úgyhogy nyugton maradok.
- Én még elszórakozom a kocsival. - osztom meg Vele, részemről hogyan tervezem a továbbiakat. Bár már nem sok mindent akarok kezdeni a járgánnyal ma, csak most jól fog még esni egy kicsit magamra maradni idekint a gondolataimmal. Így hát, amint a férfi kipattant mellőlem, egyebet sem teszek, mint figyelem Őt, ahogy távolodik, majd ellenőrzök még pár dolgot a műszerfalon, aztán csak ücsörgök a kormány mögött, az iméntieken merengve kellemesen. Szeretem, amikor helyére kerülnek a dolgok. Amikor a viszonyok visszatérnek a normális medrükbe. Főleg, ha ez ilyen ízletes, fájdalomdíjjal egybekötött hálával jár.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=426617#post426617][b]Adam Kensington - 2014.11.25. 17:30[/b][/url]

Nem tetszik, ahogy a lány a Teremtőmmel viselkedik. Érzem, hogy hullámszerűen törnek rá az újabb és újabb felháborodások a legkisebb apróságok miatt. Ez persze egyáltalán nem szokatlan Kírától, és máskor nem zavarna, azonban most az Atyámról van szó. Furcsa, hogy bárki így nézzen rá, vagy így beszéljen Vele, eleve már csak azért, mert egyszerűen a puszta jelenlétével is jó hatással van a környezetére. Kis beszerzőm viszont hozza formáját, és a legalapvetőbb tényezőkre fittyet hányva érez, gondolkozik és cselekszik.
Összevont szemöldökkel nézek le rá magam mellé a hidegnek szánt, ideges kérdésekor, amelybe hamar belebonyolódik és inkább feladja. Feszülten sütöm le a szemem, és várom, a jobbomon ülő férfi hogyan reagál erre. Arend csak szusszanva elmosolyodik, végigpillantva a lányon, ám egyelőre szólni nem szól semmit. Hiszen személyes kérdése nem volt egyéb, mint beszélgetéskezdeményező felvetés, amelyre választ úgy nem is igazán várt. Csak közös témával akart előhozakodni, ami -esetünkben- jómagam vagyok.
- Nekem igen. - bólint végül a replikálásra, áthatóan figyelve a leányzó tekintetét. Válasza nyomán oldalra sandítok rá, lágy vonásokkal, aztán a térdem felé pislogva hallgatom a lány kérdését.
- Egyet sem. Ő az egyedüli Gyermekem. - feleli, rám pillantva közben. Akaratlanul is feljebb emelem erre kissé az államat, ahogy ez a tudat jogtalan büszkeséggel tölt el. Bár sokkal inkább puszta jóérzéssel.
- Nos... - sóhajtja, lesütve kissé a szemét.
- Örülök, hogy megismertelek, Kíra. Köszönöm az italt, Adam. - szól egyikünkhöz, majd másikunkhoz, miközben lehúzza karját mögülem a támláról, ledobja keresztbe vetett lábát a másikról, és láthatóan készül felemelkedni a kanapéról. Próbálok nem túl meglepett és rémült arcot vágni, ahogy búcsúzóra fogja, de szemeim így is elkerekednek kissé, miközben figyelem, ahogy felkel. Követem példáját és felállok, mintha egy láthatatlan erő húzna felfelé. Kikísérem Őt, és miközben szól még pár szót, valahogy különösmód kezdek megnyugodni. Úgy érzem, most nem évtizedekre búcsúzik. Szerintem marad a közelben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=441425#post441425][b]Adam Kensington - 2014.12.25. 01:01[/b][/url]

Szenteste van. Kírával töltöm az ünnepet. Odakint szállingózik a hó. A lemezjátszón karácsonyi klasszikusok váltják egymást, olyan előadók tolmácsolásában, mint Bing Crosby, Frank Sinatra, Rod Stewart, a Három Tenor vagy Diana Krall. Kis beszerzőmmel feldíszítettük a fát, megvacsoráztunk, összebújva ejtőztünk a kanapén, kibontottuk az ajándékokat, és most éppen azon törjük a fejünket, milyen kártyajátékot játszunk. Morfondírozás közben elpillantok a fa alá.
Míg Dwaynetől egy kanna benzint kaptam, addig Kinseytől egy pár Paul Smith bőrkesztyűt, amilyet maga is visel, valamint egy hangjegyes karácsonyi képeslapot, amit most szórakozottan magamhoz veszek a kisasztalról, ahová leraktam. Ha kinyitják, akkor többnyire ugyanazt a kellemes, ünnepi dallamot kezdi játszani. Más esetekről a benne lévő szöveg tájékoztat:

Szilviát kértem meg, hogy bűvölje meg a képeslapot.
Igazából a hegedűjátékomat kellene hallanod,
de amikor én nyitottam ki, akkor egyszerűen ugatni kezdett.
Azért reménykedem a legjobbakban.
Boldog karácsonyt, Kens.
Lágy vonásokkal olvasom el ismét a sorokat, ám úgy tűnik, velem jóban van a lap, hiszen sokadik kinyitásra is Kins hegedűjátéka szól belőle. Hallgatom is elmerülten, mígnem Kíra bejelenti, hogy igazából kitalált egy teljesen új kártyajátékot és azt kell játszanunk. Félreteszem hát a zenélő lapot és hallgatom a szabályokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=443950#post443950][b]Adam Kensington - 2014.12.29. 00:47[/b][/url]

Ez a második alkalom, hogy minősíthetetlen állapotban találok rá Dwaynere az erdő mélyén, hogy aztán ölbe kapjam és hazahozzam magamhoz. Csakhogy míg a múltkor részegen fetrengett az avarban, addig per pillanat rozsomák képében szenved felvett alakjától. Hiszen nem gyakorlott animágus. Egyáltalán. Mindez igazából csak rém kellemetlen volna, ha mindebből nem következne logikusan, hogy nem képes szabályozni, meddig marad így. Márpedig olyan testbe került most, amely nyilvánvalóan szokatlan és rémisztő lehet a számára. Ki tudja, mi történne Vele így odakint a vadonban. Nem hagyhattam ott. Szóval hazahoztam magamhoz. Ismét.
Könyökömmel nyomom le a kilincset és lököm be az ajtót, hogy aztán bakancsom sarkával csapjam be magam mögött, miközben a zaklatott, méretes állatot karjaimban fogom. Nagyon bizarr az egész. Több okból is. De ezeken most egyelőre nem töprengek. A legfontosabb, hogy találjak neki valami jó helyet. Nem tudom, hogy mennyire beszámítható, mennyire van eszénél és mennyire uralja a tetteit, ezért egyelőre befordulok vele a folyosón az egyik kisszobába, amiben csak lomok vannak. Lerakom ott a szőnyegre és leguggolva maradok nála, alaposan megfigyelve Őt magamnak. Tanulmányozón méregetem, szívverését hallgatva és ráhangolódva érzelmeire a vére nyújtotta köteléken át.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=445055#post445055][b]Adam Kensington - 2014.12.30. 23:54[/b][/url]

Egyszerűen elfekszik a szőnyegen, ahogy lerakom és éppen csak felnéz rám, egy nyüsszenést hallatva. Nem tudok rozsomákul, így nem értem, ez mit jelent, azonban teste minden más jelzéséből azt veszem ki, hogy egyszerűen csak kimerült. Odavan. Meg azt, hogy valószínűleg eszénél van. Hiszen egészen békés. Fásult, de békés. Lehet, hogy tudnék Vele beszélni az elméjén át, ám nem hiszem, hogy annak örülne. Ráadásul vannak neki valamilyen rúna tetoválásai, amik védik Őt a delejezéstől. Bár én nem delejezni akarnám. Mindegy, a lényeg, hogy ezt inkább hanyagolom.
- Szerintem legjobb lesz, ha itt maradsz nálam, amíg vissza nem alakulsz. - közlöm vele véleményemet csöndesen, egyenletes hangomon, miközben lazán guggolok mellette, szemlélve Őt. Olyan bizarr, hogy ez a helyes kis vadállat itt Dwayne. Meg... valami más különös érzésem is van Vele kapcsolatban, ahogy figyelem Őt. De arra még nem jöttem rá, mi lehet.
- Elkészítem a helyedet a kanapén. - bólintok, azzal felemelkedem Tőle és kisétálok az apró szobából. Ha gondolja, addig nyugodtan pihenhet ott a szőnyegen, vagy akár utánam jöhet a nappaliba. Szerzek egy pokrócot, amivel lefedem a kanapét, majd teszek rá egy tiszta, de elnyűtt párnát meg egy takarót. Nagyon valószínű, hogy rozsomák formájában koránt sem igényel ilyen luxust, azonban ha visszaváltozik, jól fog esni neki ebben ébredni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=446172#post446172][b]Adam Kensington - 2015.01.01. 15:57[/b][/url]

Hallom, ahogy utánam cammog és megérkezik a nappaliba, ám csak akkor fordulok felé és tekintek le rá, amikor kiadja azt a vinnyogó hangot. Mondani akar valamit. Csak pislogok lefelé a dohányzóasztalom mögött állva a helyes, bundás állatra a szobám közepén, majd lemondóan szusszanok egyet, lesütve szememet. Meg kell próbálnom mentális síkon beszélni Vele. Hiszen egyértelműen közölni akar valamit. Sejtem, mik járhatnak a fejében, azonban ostobaság volna nekiállnom magyarázni neki, ha nem tudom pontosan, mit akar.
- Gyere... - biccentek neki a kanapé felé, ugyanúgy, mintha emberi alakjában szólnék hozzá, egyszerűen invitálva. Nem akarnám Őt még kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy állatként kezelem. Noha az a bizonyos különös érzés egyre erősödik és még mindig nem tudom beazonosítani. De inkább most nem foglalkozok vele. Van más dolgom. Leülök a takaróra és várom, hogy csatlakozzon.
- Sajnos nem fogok rájönni, mit szeretnél. Beszéljünk gondolati úton! - bólintok határozottat, és nem állok neki taglalni, hogy nem kell tartania tőlem. Az akaratomat a rúnái miatt úgyse kényszeríthetem rá, az elméjébe pedig bár valószínűleg belenézhetnék simán, azonban egy részről szerintem már bízik bennem annyira, hogy tudja, nem élek ilyen kicsinyes eszközökkel, és azzal is tisztában van, ha esetleg mégis megtenném és akármit is meglátnék, az végtelenül nem izgatna, ráadásul el sem mondanám a világon senkinek. De erre tényleg nem fog sor kerülni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=446319#post446319][b]Adam Kensington - 2015.01.01. 21:16[/b][/url]

Az állattest kajla mozgását látva megfordul a fejemben, hogy talán nem fog tudni csak úgy felugrani a kanapéra mellém, és miután mellső mancsait feldobta rá, ez be is igazolódik. Dwayne rám emelt tekintetéből úgy veszem ki, segítséget óhajt tőlem. Odanyúlok és a túloldalát, valamint a feneke környékét támasztom meg, könnyen feltolva a rökamiéra, utána azonban nem veszem el egyből a kezem. Mármint a hátsójáról igen, ám ahogy visszaegyenesedem, felsimítok oldalára tenyeremmel és így maradok. Igazán selymes a bundája és meleg a teste. Szinte mozdulatlanul pislogok rajta pihentetett kezemre és ekkor ráébredek, mi volt az az érzés...
Idejét sem tudom, mikor érintettem így állatot utoljára. Hiszen mind fél tőlem és messze elkerül. Jó, néhány macskaféle van elég szemtelen és merész ahhoz, hogy közelebb húzódjon, azonban általában ők is hamar ott hagynak, hiszen rájönnek, hogy nem ajánlatos sokat kekeckedni egy csúcsragadozóval és ráadásul még hideg is vagyok. Semmi hasznom a számukra. Szóval még azok az állatok sem túl kedvesek velem, amelyek elég bátrak a hozzám merészkedéshez. Úgyhogy tényleg fogalmam sincs, mikor voltam így egy négylábúval, mint most a rozsomákkal. Mit mondjak? Nagy dolog ez most nekem. Olyasmi, ami nem megszokott a számomra.
Szórakozottan megsimogatom hát oldalát, és vonásaim, tekintetem egészen ellágyulnak. Mindössze azonban pár pillanat az egész, aztán észbe kapok, hogy mit művelek. Ráébredek, hogy éppen Dwaynet cirógatom. Azért meg Ő valószínűleg nincs oda. Szóval helyes pofájára kapom a tekintetem és elhúzom róla a kezem, lesütve szemem és torkot köszörülve.
- Bocsánat. - suttogom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=446589#post446589][b]Adam Kensington - 2015.01.02. 12:53[/b][/url]

Elmondhatatlan vágyat érzek rá, hogy tovább simogassam a rozsomák Dwaynet, azonban ha valamivel rendelkezem, az bizony az önfegyelem. Veszek pár mélyebb levegőt és megállom, hogy ismét hozzáérjek. Egész barátságos, éppen csak pár fura hanggal meg egy egészen emberi vállvonással jelzi, hogy hagyjuk, nem érdekes. Szóval nem kéne feszegetnem a határokat. Hosszú, fehér kezeimet masszírozón húzom végig le-fel vékony combomon, amolyan pótcselekvésként, szórakozottan, aztán ahogy visszanézek az állatra, lassan abbahagyom ezt. Felsőtestemmel jobban felé fordulok és közelebb húzódom. Lehajolok hozzá és a szemébe nézek. Kiűzök a fejemből minden más gondolatot. A feladatra koncentrálok. Igen, hihetetlenül puha a rozsomák bundája, legszívesebben azon nyomban magamhoz vonnám Dwaynet és csak simogatnám és simogatnám, de nem, ezt nem szabad.
~ Hallgatlak... - üzenem a tudatunkon át a férfinak, ahogy mélyen a szemébe nézek. Egészen olyan ez, mintha beszélnék, csak éppen nem mozog hozzá a szám. De baritonom ugyanolyan nemes egyszerűséggel szólal fel a fejében, mintha a fülein át érkezett volna oda. Szelíd tekintettel figyelem az állat értelmes szemeit, várva, képes-e Dwayne ráhangolódni erre a fajta társalgásra. Képes-e közölni velem így, amit szeretne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=446996#post446996][b]Adam Kensington - 2015.01.03. 14:23[/b][/url]

Figyelem az állat bizonytalan, tartózkodó reakcióit, ám nem húzódom el, nem szakítom meg a kapcsolatot. Hiszen tudom, csak szoknia kell. Elfogadnia. Átadni magát neki. Előnyünkre válik most is, hogy mennyi mindenen mentünk már keresztül a férfival. Így nem telik bele túl sok, pár nyüsszenés után némileg megnyugszik és érkezik a válasza egy kérdés formájában.
~ Hallak. Ahogy Te engem. - bólintok.
~ Sajnos nem. - kezdem lehangoló feleletemet a reménykedő kérdésre.
~ Mármint... az biztos segítene, ha innál a véremből, de gondolom, azt nem akarsz. - szólok tovább gondolatainkon át, nyugodt hangon szólva. Felvetésem nem mindennapi, de nem meglepő. Nagyon-nagyon ritkán osztogatom a vérem, ám mivel Dwayne pár hónapja a halálos ágyán fekve már kapott belőle egy jó adagot, nem látom akadályát, hogy olykor ismét kapjon. Csak éppen a mellékhatások a múltkor eléggé kiborították. Valószínűleg a mai napig megjelenek az álmaiban. Nem hiszem, hogy pont akkor akarna ismét kóstolót belőlem, amikor végre megszűnőben vannak a lidércnyomások. Bár lehet, már megszokta, vagy talán egyenesen kezdi megkedvelni őket... Nem ez lenne az első eset.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=447269#post447269][b]Adam Kensington - 2015.01.03. 20:38[/b][/url]

Sejtettem, hogy nem kér majd a véremből. Pedig valószínűleg segítene rajta. Ha inna pár cseppet, jobban tudna koncentrálni, összpontosítani az energiáit, hiszen a szervezete egészségesen működne, teljes mértékben engedelmeskedve az elme akaratának. De remélhetőleg, ez magától is sikerülni fog Dwaynenek. Szóval nem erőltetem a dolgot. Nem mintha különben tenném.
~ Ugyan... - rázom meg finoman a fejemet, hallva elmémben a férfi amerikai akcentusú, keserű szavait. Közben pedig máris agyalok a megoldáson, és ezt az örökké borz maradok felvetést még csak válaszra sem méltatom. Bár nem lenne rossz egy ilyen pihe-puha bundájú házirozsomák...
~ Szerintem Nina nem fog hozzá rohanni. Ne félj ettől! - nyugtatom Őt, szemeit figyelve, és szinte reflexszerűen nyúlnék hozzá, hogy megsimogassam, de hamar észbe kapok és még csak meg sem mozdítom a kezemet.
Felmerül bennem, hogy elugorjak a megrémített lányhoz vagy esetleg küldjek neki egy baglyot, megkérve, hogy mielőtt bármit tesz, beszéljen majd Dwaynenel, de komolyan nem hinném, hogy a rellonost ilyesmire külön kérni kéne. Úgyhogy nem forszírozom ezt, nem ajánlgatok ilyesmit.
~ Kérsz valamit? Vizet, ételt? - váltok is témát, hogy eltereljem a figyelmét ezekről a nyomasztó gondolatokról. Ráadásul talán ha inna vagy enne valamit, az jót tenne a testének. Megnyugodna mind fizikailag, mind mentálisan, és több esélye volna, hogy mielőtt visszaalakuljon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=449037#post449037][b]Adam Kensington - 2015.01.06. 10:12[/b][/url]

Mélyen alszom hatalmas, baldachinos ágyamban az emeleten. Szokásomhoz híven meztelenül heverek a rám tekeredett, sötét paplanban, most éppen srégen fekve. Jó ideig tartózkodnék még ebben a jóleső nyugalmi állapotban, ha fel nem figyelnék a házam felé siető léptekre...
Félálomban felmordulok arcomba lógó hajam alól. Valami bejött a házamba. Egy kis állat. Ó, tudom már... Mivel a hideg úgysem zavar, résnyire nyitva hagytam odalent egy ablakot, hogy átszellőzzenek kicsit a szobák. A betolakodó tehát valószínűleg egy macska. Erre következtetek a leleményességből, amellyel rálelt a bejutás módjára, valamint a puha kis léptekből, a surranó hangokból és az illatából. Ami súlyosbítja a körülményeket, az az, hogy a gazdája utána eredt. Közeledik a házamhoz. Nyögök hát egy újabbat, kikecmergek az ágyamból és magamra húzom köntösömet. Mezítlábasan indulok ki a hálómból, övemet kötve éppen, mikor meghallom odalent a lányt. Felismerem. Találkoztunk már.
Leballagok a lépcsőn és a levitás felé tekintek, akinek most éppen a hátát, masnis haját látom. Eléggé merészen beengedte magát és csaknem a konyhám bejáratáig sétált a folyosón. Nem köszönök rá, nem szólalok meg. Csak odasétálok és megállok a nagyjából mellkasomig érő kislány mellett egy szál köntösös valómban, lenézve rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=449515#post449515][b]Adam Kensington - 2015.01.07. 15:12[/b][/url]

Mikor a lányka attól tart, hogy valami szadista tömeggyilkos házába keveredett, sajnos azt kell mondjam, nem lő túlságosan mellé. Szadista nem annyira vagyok, mint lehetnék, tömeggyilkos viszont igen. Noha nem aktív, az tény. Ezt, valamint önfegyelmemet és szelíd természetemet figyelembe véve tehát félnivalója tényleg nincs több, mintha akárki más otthonába tévedt volna be.
Csak álldogálok tovább, és nyugodtan kémlelem Őt, mikor az szembefordul velem. Miután alaposan végigmért, megfigyelhetem, hogyan ül ki arcára a fokozatos felismerés. Ráébred, hogy én vagyok az, akivel a kastély birtokán csillagokat kémlelt. A felismerést követő meleg üdvözlésre mondjuk nem számítottam, bár nem lep meg. Fogadom az ölelést, aztán a lábujjhegyen állva arcomra ügyeskedett puszikat, amikhez azért lehajolok kicsit, hadd ne kelljen annyira küzdenie. Rezzenéstelen ábrázattal hallgatom aztán végig mindazt, amit csaknem egy szusszra hadar el.
- Többször jártam azóta a tanodában, csak nem futottunk össze. Hallottam, hogy bejött egy macska. Látni nem láttam, de érzem, hogy a nappaliban bújik valahol. Azért hagytam résnyire nyitva az ablakot, hogy átszellőztessek kicsit. Engem nem zavar a hideg. - felelem meg az összes kérdést szép sorjában, fele olyan gyorsan se beszélve, mint az imént a lány. Színtelen baritonom teljes nyugalommal zeng. Viszont közben az átlagosnál laposabbakat pislogok. Hiszen csak most ébredtem és nem éppen magamtól.
- De mostmár bezárom őket. - bólintok és elvonulok mindezt végrehajtani a folyosóról nyíló egyik, majd másik kisebb szobába, ahol eddig bukóra vagy épp résnyire nyitva volt az ablak. Hamarosan visszatérek Evelinhez.
- Próbáld meg magadhoz hívni a nappaliban! - bökök fejemmel abba az irányba.
- Nekem... most innom kell. - jelentem be csöndesen és azzal ellépek a lányka mellett, a konyhába indulva. Ha felkelek, mindennél fontosabb, hogy legelőször is felhajtsak egy pohárka vért. Különösen, ha emberi látogatóm van...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=450012#post450012][b]Adam Kensington - 2015.01.08. 20:30[/b][/url]

Úgy veszem észre, a lánykának immáron másodlagos lett az, amiért eredetileg besétált hozzám. Nem nagyon izgatja most már a macskája, hogy kiderült, az én otthonom az, ahová bekeveredett. Egy percig sem titkolja, hogy sokkal érdekfeszítőbbnek talál, mint az elkószált állatkát. Ahogy azt sem, hogy már vendégként tekint magára a házamban, semmint a cicája után rohant betolakodóként. Részemről még nem döntöttem el, minek tekintem. Azonban a kijelentésnek is beillő kérdése arra késztet, hogy megálljak a konyha felé menet és visszaforduljak hozzá.
- Menj a nappaliba! - utasítom lágy hangon, egy ráérős bólintással, tekintetem határozottsága viszont azt üzeni, ez egyáltalán nem kérés. Nem akarom, hogy velem jöjjön a konyhába. Éppen elég, hogy miatta nem fogyaszthatom most el a nappaliban a pohárka vért, ahogy szoktam, megadva a módját. Azt már végképp nem szeretném, hogy ott lebzseljen körülöttem, amikor elfogyasztom az italomat.
- Nem fog csak úgy visszajönni hozzád. Meg van zavarodva a helytől és főleg tőlem. Nem hiszem, hogy képes volna úgy viselkedni, mint máskor. - fejtem ki neki, állva tovább előtte köntösös valómban, várva, hogy meggondolja magát és szépen a nappaliba menjen. A macskák vannak elég szemtelenek és önelégültek ahhoz, hogy a közelembe merészkedjenek olykor, azonban mivel okos állatok, végül hamar rájönnek, hogy nem az a csúcsragadozó vagyok, akivel játékból kikezdhetnek, és végül rájuk talál a félsz. A házamban pedig mindenütt ott az illatom, így képzelem, mennyire megkavarodhat és megijedhet idebenn egy ilyen kis lény. Vagyis igazából érzem is. Érzem a rémületét, hallom a kicsi szív szapora lüktetését a nappaliban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=450925#post450925][b]Adam Kensington - 2015.01.09. 23:44[/b][/url]

Az alvás kiváló gondolat. Bólintok rá, közben viszont jön a felvetés, hogy hazamegy ám, ha akarom. Nem, nem akarom. Finoman megrázom hát a fejem. Ezt felejtse csak el! Kimerült és csüggedt. A kanapémnál nincsen jobb hely arra, hogy ezt orvosoljuk. Főleg most nincs. Ezt Ő is pontosan tudja.
Fejét mancsaira hajtja, készen az alvásra. Előtte azonban hozzám szól még gondolatainkon át. Amit mond, az egy halvány -ám az én máskor kifejezéstelen arcomon igen jelentős- mosolyra késztet. Pislogok csak egyet, áthatóan figyelve még pár hosszú másodpercig Őt, majd felkelek mellőle és kicsit köré rendezem a párnát meg a pokrócot. Nem takarom be vele, hiszen úgy megsülne most ebben a bundájában, viszont az biztos kellemes lehet a számára, ha belevackolhat kicsit.
Változatlanul nagy vágyat érzek arra, hogy megsimogassam, főleg, amikor helyezgetem körülötte az ágyneműt, azonban nem akarom kihasználni az elpilledtségét. Úgyhogy amint megvagyok, felegyenesedem Tőle. Végignézek még  a rozsomákon, ahogy mélyen szuszogva alszik a kanapémon, aztán megyek a dolgomra. Elkódorgok a házamban, már megint ügyködve valamin. Időről-időre felbukkanok a folyosón valami újabb tárggyal, fura mugli ketyerével a kezemben, és minden áldott alkalommal, mikor elhaladok a nappali előtt, vetek egy pillantást a szunyókáló Dwaynere.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=451082#post451082][b]Adam Kensington - 2015.01.10. 17:30[/b][/url]

Fogalmam sincs, mire ébredek. Furcsa érzésem van. Kikászálódok az ágyamból és kinézek az ablakon. Besötétedett már. Egy kelletlen mordulással veszem ezt tudomásul, hiszem még egyáltalán nem érzem kipihentnek magam. Még kevésbé, mint máskor. Erőt veszek magamon, lebotorkálok a konyhába, iszom egy fél pohárka vért, aztán félig a mámortól, félig a felkelés nyűgétől kábán kapok magamra inget, farmert. Elmondhatatlanul nyomottnak érzem magam. Nem értem, mi van velem.
Éppen egy szerelésre váró modemmel a kezemben lépek ki a raktárszobámból, amikor ismerős illatra leszek figyelmes odakintről. Fejem az ajtó felé kapom. Mindössze egyetlen másodperc kell, mire rájövök, hogy utoljára a boltban éreztem ezt. Méghozzá a betörést követően. Itt vannak hát. Idekint ólálkodnak azok, akik kirabolták a Kins&Kenst. Nem gondolkodom. Elkövetem azt a súlyos hibát, hogy alábecsülöm az ellenemet. Igazából eszembe sem jut, hogy nem véletlen járnak erre. Csak az zakatol a fejemben, hogy a karjaimba sétálnak. Fel sem merül bennem, hogy ez most pont fordítva történik. Nem gondolom végig, hogy ez összefügghet azzal, hogy fáradt vagyok. Fel sem ötlik bennem, hogy odakint talán... még sincs sötét, mint azt varázslattal elhitették velem. Villámgyorsan félreteszem a modemet a komódra, a kijárathoz sietek, kitárom az ajtót és...
Napfény. A lemenő nap ragyogó, forró sugarai egyenesen rám vetülnek metszően, égetőn. Nem csak bőrömet sütve át, hanem egész testem és teljes valómat. Mindenem megfeszül, torkomból éteri, durva kiáltás szakad fel, amely bezengi az erdőt. Mindez egyetlen hosszú pillanat csupán. Egy pillanat a Pokolban.
Amilyen lendülettel csak tudok, visszafordulok a házba és gyengén becsapom magam mögött az ajtót, éppen csak a második szoba bejáratáig vánszorogva, ahol hátam a félfának vetem és lecsúszok a küszöbre. Máskor márványra emlékeztető, kifogástalanul fehér, szoborszerű bőrömet most borzalmas égések tarkítják, több helyütt kilátszanak csontjaim. Testem persze elkezdi regenerálni magát, nekiáll gyógyulni, ám a folyamat ez esetben fájdalmasan lassú. Reszketve, üres tekintettel meredek a másik ajtófélfára magammal szemben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=451369#post451369][b]Adam Kensington - 2015.01.11. 11:41[/b][/url]

Észlelem, hogy valaki közeleg és azt is, hogy ki az. A kötelék idehozta hozzám. Hát persze. Azonban most minden túl tompa és idegen ahhoz, hogy felfogjam, érkezik a segítség. Örülni pedig most úgyse lennék képes. Ülök csak tovább a küszöbre roskadva, hátam támasztva, térdeim enyhén behajlítva, kezeim ölembe ejtve. Zaklatottan szuszogva pislogok egyenesen előre. Pilláim olykor megrezzennek.
Mire Dwayne mellém lép, még éppen mutatkoznak csontjaim, de egy bő pillanat múlva már beforr fölöttük a seb, ahogy szervezetem rétegeiben építi újra a felületet, míg bőrömig nem jut. Ez még bele fog telni akár egy bő percbe is. Nem kéne ennek ilyen lassan zajlania, csak éppen jelenleg nincs meg részemről a lelki támaszték, ami elősegítené a gyorsabb regenerálódást. Magára hagytam a testem most ebben. Oldja meg egyedül! Én most nem érek rá.
Nem nézek barátomra. Meg sem mozdulok. Valamiféle sokkos állapotban üldögélek a raktárszoba bejáratában a padlón, várva, hogy eltűnjenek az égési sérülések. Vagyis... nem, nem arra várok. Hiszen a kínzó fájdalom a legkevesebb. Nem várok én most semmire. Furcsa lehet egy vámpírt így látni. Furcsa lehet engem így látni. Nem csoda, hisz ez minden, csak nem gyakori. Talán már bő száz év is eltelt a legutóbbi ilyen óta, ám akkor nem volt senki, aki tanúja lett volna. Most viszont nem vagyok egyedül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=451547#post451547][b]Adam Kensington - 2015.01.11. 16:36[/b][/url]

Sokan nem pusztán egyszerűnek, de butának is tartják az aurort. Egy sötét parasztnak. Részemről azonban bármi ilyen beszólás szimpla szurkálódás. Tartom ugyanis, hogy bár nyilvánvalóan nem egy túl művelt vagy intelligens  ember, a magához való esze viszont megvan. Annyi mindenképp, ami az életben maradáshoz szükséges. Sokak megirigyelhetnék. Míg ugyanis belőlük egy idő után kiveszik a tőlem való tartás és egészséges félelem, addig ez Dwayneben megmarad. És neki van igaza. Bármikor bármi kitelik tőlem, akármilyen fegyelmezett vagyok. Ha pedig ilyen helyzetbe kerülök, már végképp kiszámíthatatlanná válok. A férfi szerencséje az, hogy ez a mostani esemény pont hogy nem tettekre, hanem rezignált cselekvésnélküliségre késztet.
- Nézz ki az ablakon... - mormolom barátomnak csöndesen. Agyaraim a zaklatottságtól előbújva, számat alig nyitom ki szavaimhoz. Továbbra sem nézek Dwaynere, csak üveges tekintettel meredek az ajtófélfára velem szemben. Ha a férfi eleget tesz a kérésemnek, megszemlélheti a kinti éjszakai sötétséget. Vagyis hát az éjszakai sötétség látszatát. Hiszen odakint igazából még festőien vöröslik az ég alja és a tájon késődélutáni szürkület uralkodik.
- Gondolom, valami bűbáj. Azok csinálták, akik betörtek a boltunkba. Megéreztem az illatukat és utána akartam járni. - adok magyarázatot réveteg hangon arra, hogyan is kerültem ebbe a rém kellemetlen helyzetbe. Közben sebeim végre beforrtak. Testemen már nyoma sincs az iméntieknek. De csak üldögélek tovább, mint akit ottfelejtettek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=451638#post451638][b]Adam Kensington - 2015.01.11. 18:54[/b][/url]

Valóban ügyes. Ezt el kell ismerni. Csak most nem vagyok olyan kedvemben, hogy le tudjon nyűgözni az illúzió, ami ezt művelte velem. Majd talán pár hét múlva. Most viszont összerezzenek, ahogy nem messze mellettem szétterül a fény a szobában, mikor barátom feloldja a bűbájt. Persze, aztán ismét kellemes sötét uralkodik el a helyiségen vastag függönyömnek hála. Összeszorítom a szemem és zihálok kicsit. Kezeim ökölbe szorulnak.
- De van. Csak nem használom. - susogom ki válaszomat agyaraim közül, egészen halkan mormolva. A kinti fényviszonyokból könnyen megállapítom, mennyi az idő, szóval erre nem alkalmazok külön eszközt. Meg hát a belső órám már pár száz éve elég jól jelez nekem. Csak hát ezúttal előbbiben teljesen megkavartak, utóbbira pedig nem figyeltem annyira oda, mint kellett volna. Éreztem, hogy valami nincs rendben, dehát kinéztem az ablakon és éjszakát láttam. Nem tűnt úgy, hogy ezt meg kéne kérdőjeleznem. Ostobaság volt.
Lehunyt szemem alól egy könnycsepp gördül alá. Rendszertelenül szuszogok, ajkaim finoman reszketnek. Pedig olybá tűnik, már semmi bajom. Nem szenvedtem maradandó károsodást. Testileg nem. Az mindig regenerálódik. A lelkem már más kérdés. Már ha ugye van nekem olyan. Dehát valamilyen biztos kell legyen, különben most nem lennék ennyire elmondhatatlanul pocsékul.
- Dwayne... - szólítom a férfit elcsukló hangon.