A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=451698#post451698][b]Adam Kensington - 2015.01.11. 19:59[/b][/url]

Kinyitom könnyáztatta szemeimet, gyámoltalan fásultsággal nézve magam elé a semmibe, majd egészen lassan felemelem tekintetem aggódó barátomra. Nyelek egy aprót és sűrűn pislogok. Kell még egy pillanat, míg megszólalok. Mély levegőt veszek. Jól van. Most már menni fog...
- Az ágyam alatt találsz egy fadobozt. - suttogom rekedten.
- Van benne egy fegyver. - bólintok.
- Kérlek, vedd magadhoz! Vagy legalább a golyót belőle... - lehelem ki gyengén, hegyes szemfogaim közül. Nem kezdem el taglalni Dwaynenek, milyen töltény az. Vagy már most tudja, vagy majd rájön, mikor a kezében tartja. Hiszen ért a fegyverekhez. Fel fog tűnni neki, hogy ez nem egy átlagos lőszer. Könnyebb annál, hiszen a belseje fa. Más golyó nem végezne velem...
Egyebet nem mondok, csak kérőn pislogok rá felfelé. Remélem érti, miért akarom, hogy ezt tegye! Most éppen tiszta pillanatomban vagyok, mert még nem öntötték el a fejem a sötét, világunt gondolatok. De ha majd megteszik és egyszer felkelek innen, nem kéne, hogy elérhető távolságban legyen egy ilyen fegyver, kínálva magát, hogy a mellkasomhoz nyomjam és meghúzzam a ravaszt.
Olyan kiszolgáltatottnak és elveszettnek tűnök most, ahogyan egészen ritkán látni engem. Nagyon-nagyon ritkán. Talán évszázadonként egyszer. Ám általában nincs ott velem senki. Nem is szoktam bánni. Hiszen úgysincs velem mit tenni ilyenkor. Azonban az, hogy a férfi idesietett most, és látom rajta, hogy érdeklem és hogy segíteni akar, ez... ez jó. Ez nagyon jó. Most valahogy úgy érzem, szükségem van legalább ennyire. Ha megint egyedül kellett volna átvészeljem, persze megtettem volna és nem gondoltam volna rá, hogy akárkit is hiányoljak magam mellől. De így, hogy itt van, másképp látom ezt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452072#post452072][b]Adam Kensington - 2015.01.12. 19:00[/b][/url]

Jogosak a férfi gondolatai azzal kapcsolatban, hogy nem várok és nem igénylek Tőle vigasztaló érintést. Jogos. Ettől még igaznak nem igaz. Mármint annyiban igen, hogy nem várom el, azonban hazugság lenne állítani, hogy nem esne jól. Jó ég, mekkora hazugság lenne. Azonban ez nem változtat azon, hogy nem lételemem. Megvagyok nélküle és igen, hasonlóan az aurorhoz, szeretem egyedül lerendezni a szenvedéseimet. Éppen ezért, csak mikor ellép tőlem, akkor engedem tovább folyni könnyeimet. Reszketőn lélegezve, sűrűn pislogva ücsörgök a küszöbön, és hallgatom barátom neszezését, ahogy az emeletre megy a hálómba és kiüríti a pisztolyom tárát. Lehunyom a szemem és megkönnyebbülten sóhajtok. Nem mintha különben ne tudnám simán visszaszerezni Dwaynetől a töltényt, azonban ez már így nem éri meg nekem. Jelenleg Ő az utolsó emberek egyike, akik felé erőszakkal fordulnék. A dobozból még simán előhalásztam volna, így viszont már nincsen arányban a késztetés a következményekkel. Megölni jelenleg simán megölném magam, azonban ha a barátom is a képletbe kerül, az bizony újratervezést és akciólefújást eredményez. Nem hiába kértem meg.
Mire a férfi visszatér hozzám, már nem sírdogálok. Csak ülök könnybe lábadt szemmel ugyanúgy, mint ahogy magamra hagyott. Végigpillantok rajta és hálásan bólintok egyet, amiért teljesítette a kérésemet. Erről eszembe jut valami. Valami, amit érthető lenne, ha nem most ejtenék meg, azonban úgy hiszem, vétek volna halogatni és a közeljövőnem úgyse lesz rá megfelelő alkalom.
- Van még valami... - suttogom erőtlenül.
- A bejáratnál az akasztón ott lóg a bőrdzsekim. A belső zsebében találsz egy képet. Zójától van. A Tiéd. - lehelem csöndesen, agyaraim közül susogva ki gyenge, de tiszta szavaimat. Áthatóan figyelem Dwaynet, felfelé pislogva rá.
- Mindenre válaszolok. - teszem még hozzá azzal kapcsolatban, amit ott fog találni, majd kimerülten fújok egyet, lehunyom a szemem és fejemet hátravetem az ajtófélfának. Egyáltalán nem úgy tűnök, mint aki hamarosan felkelne innen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452392#post452392][b]Adam Kensington - 2015.01.13. 11:15[/b][/url]

Az vagyok. Megtörhetetlen. Elpusztíthatatlan. Az évszázadok tapasztalata, az éles eszem és a fajtám képességei mindent biztosítanak ahhoz, hogy akár kijelenthessük: az egyik legnehezebben eltörölhető lény vagyok az egész világon. Az egyetlen ellenségem, aki valóban az életemre törhet, az én magam vagyok. Ha én feladom, ha én úgy döntök, ennyi volt, akkor vége. Eleve egy letargikus, depresszióba hajló alkat vagyok, most pedig túl sok tényező hajtja bennem az öngyilkosság felé húzás malmára a vizet. Jelenleg főleg Dwayne Warren az, aki valamiféle gátként szolgál azzal, hogy eleget tett a kérésemnek és azzal, hogy egyáltalán itt van és emlékeztet. Emlékeztet az emberekben lévő jóra, ami tompa, de annál sötétebb gondolataim közepette most igazán fontos.
Ahogy a férfi visszatér az előszobából, kezében a képpel, felnézek rá. Pár hosszú pillanatig csak fürkészem markáns vonásait. A mágikus felvételen szerepel a készítés dátuma és az, hogy hány hetes a magzat. A hátulján pedig Zója szép írása áll: "Tudom, hogy nem akarsz róla tudni, de nem akarok hazudni neked." Úgyhogy annyit mondok neki, amit mindezekből nem tud leszűrni maga.
- A fiad. - susogom ki szemfogaim közül, majd hallgatok egy ideig. hagyok egy kevéske időt, hogy valamennyire felfogja, amit mondok. Vagy legalábbis a hír keltette első döbbenethullám némileg elapadjon benne. Azonban azt már nem várom meg, hogy esetleg egy újabb, dühödt gondolatokkal teli keletkezzen, elborítva barátom agyát. Folytatom hát.
- Zója várandós. Nem mer eléd állni vele. De tudatni akarta. Ezt az asztalodon tervezte hagyni, csak aztán összetalálkozott velem és inkább odaadta nekem. - tárom fel előtte a körülményeket, továbbra is úgy lehelve ki szavaimat, mint aki a halálos ágyán beszél, a végre várva. Be kell vallani, bár nem hazudok a férfinak, azért eléggé megszépítem a dolgokat az elmondásomban. Ennyi viszont szerintem bele kell férjen. Mindenki érdekében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452408#post452408][b]Adam Kensington - 2015.01.13. 13:06[/b][/url]

Természetesen számítottam rá, hogy a férfi nem egyszerűen kiborul, hanem mindenek előtt tagadni fog. Keresni a kiutat, a hibát az egészben. Mert hiszen az nem lehet, hogy már megint teherbe ejtette Zóját véletlenül. Pedig hát igenis megesik az ilyesmi. Főleg ha Dwayne Warrenről van szó.
- A Tied. - mondom halkan, egy gyenge bólintás közben.
- A Te véred. - erősítem meg egy még szemléletesebb megfogalmazással, hogy az auror ráébredjen, hogy bár a nő hazudhat, az érzékeimet nem verheti át. Jó, nyilván ez most röhejesen hangzik, tekintve, hogy az imént azt hittem, éjszaka van és ezért fényes nappal kisétáltam az ajtómon, azonban igen ritka eset, hogy az ösztöneim így cserben hagyjanak. Csak akkor fordul elő, ha nem figyelek rájuk. Márpedig a babát Zója kérésére alaposan tanulmányoztam. Kétségem sincs afelől, amit állítok, és szerintem ezt barátom pontosan láthatja rajtam. Akármilyen iszonyatos passzban vagyok, szemem se rebben, mikor kijelentem ezeket.
- Menj nyugodtan... - suttogom aztán, lesütve tekintetem.
- Engem most itt találsz egy ideig. - teszem hozzá vontatottan, csöndes rekedt hangon, majd lehunyom a szemem. Fejem változatlanul a félfának vetve. Feljebb húzom térdeimet. Ölemben pihentetett, sápadt kezeimet hagyom combjaim közé lógni. Az a helyzet, hogy mikor azt mondom Dwaynenek, itt talál egy ideig, az alatt nem egy-két órát, hanem pár napot vagy akár hetet értek. Szóval ne nagyon számítson rám mostanában senki! Ha bármi kéne, a küszöbön megtalálnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452512#post452512][b]Adam Kensington - 2015.01.13. 20:58[/b][/url]

Ó, édes Istenem, hogy mennyire végtelenül nincsen kedvem egyetlen árva szót sem szólni. Igazából bármi, ami az iménti eset óta elhagyta a számat, erőn felüli teljesítmény volt a részemről. Már persze az üvöltést és a folyamatos, reszketeg sóhajaimat leszámítva. Azok némi megkönnyebbülést okoznak. A közlések és válaszok viszont nem. Úgyhogy ha azt mondom, nem akarok beszélni egyáltalán semmiről, akkor még nagyon finoman fogalmazok. Pedig kéne, hogy feleljek a férfinak. Egy szenvedőt szusszanok.
- Ketten. - nyögöm résnyire nyitott számon át, lehunyt szemmel.
- Egy ötven és egy harminc körüli férfi. Ápolatlanok. Valamelyikük dohányzik, vagy sok időt tölt füstös helyen. Az egyik A negatív, a másik AB pozitív. - mormolom tovább, amit le tudtam szűrni a boltban hagyott illatuk és az alapján, amit most éreztem meg a házam közelében.
- Ennyi. - zárom a leírást, és fájdalmasan megráncolom homlokomat. Ha kérdez még az auror, felelni fogok, de már előre gyűlölöm. Nem akarom. Nem akarok semmit. Még létezni sem. Azt is csak azért teszem még mindig, mert muszáj. Mert az élet érték, hiába érzem most úgy, hogy egy olyan ajándék, amit szeretnék messzire hajítani. Amiből nem kérek többé. Át kell vészelnem ezt. Megint.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452878#post452878][b]Adam Kensington - 2015.01.14. 20:46[/b][/url]

Ódon házam nagyjából ugyanolyan, mint bármikor máskor. A verandára vezető út mellett földbe szúrt, napelemes lámpák fénylenek; a függönyök minden ablakon behúzva; az ajtó becsukva bár, de nem kulcsra zárva. A különbség abban áll a megszokotthoz képest, hogy bent nem hogy nem csend honol, de még csak nem is valami film vagy zene szól, hanem egy autós videójáték, a GTA bömböl. Aki játszik vele, az nem én vagyok, hanem a kanapémon terpeszkedő Dwayne. Beköltözött a nappalimba és napok óta ezt nyomatja. Néha felkel kajáért vagy italért, esetleg a mosdóba ugrik el a földszinten (hiszen az emeleti nem üzemel), különben viszont non-stopban xboxozik. Rácsatlakoztatta az őskövület tv készülékemre. Így zárja ki a külvilágot és foglalja le magát, nehogy véletlenül az életére és a születendő fiára kelljen gondolnia, meg persze annak az édesanyjára, nem is beszélve barátnőjéről.
És hogy én hol vagyok? A bejárattól egyetlen ajtóra lévő raktárszoba küszöbén ücsörgök. Hátam a félfának vetve, lábaim felhúzva, karjaim rájuk dobva. Rezignáltam pislogok magam elé. Mint aki nincs magánál. Mellettem egy fémtartály áll a földön. Csak nézem a nagy semmit, üres szemekkel, mígnem megérzem, hogy valaki közeleg. Nem figyelek rá, ki az. Csak tudom, hogy jön. Amikor pedig kopog, kettőt pislogok csupán, majd lesütöm a szemem. Zeph. Ő áll a verandámon. Várom, bejön-e annak ellenére, hogy Dwayne biztos nem emeli fel a fenekét, hogy beinvitálja Őt, sőt, szerintem nem is hallja a kopogást, de ha hallaná se érdekelné. Részemről pedig szintén maradok, ahol vagyok. Már napok óta...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452933#post452933][b]Adam Kensington - 2015.01.14. 21:25[/b][/url]

Ahogy gondoltam, Dwaynenek fel sem tűnik semmi. Nekem persze igen. Nem csak a kopogás, hanem az is, hogy a lány nem tágít. Viszont egyre kétségbeesettebb és dühösebb lesz. Nem csodálom. Hiszen nem lehet nem hallani, hogy vannak itthon. Mégsem engedik be. Azonban egyszerűen képtelen vagyok bármit tenni. Egészen tompán létezem. És még ha rendesen át is tudnám gondolni, talán akkor sem nyitnék ajtót. Nem azért, mert nem akarom Őt látni. Pont ellenkezőleg. Azonban minden vagyok most, csak jó társaság nem. Sőt, semmilyen társaság nem vagyok.
Hosszú-hosszú percek után Zeph benyit az ajtómon, beljebb óvakodik, megszólít és leguggol elém. Azt hiszem, ez igazi. Mármint szerintem tényleg bejött és itt van. Hogy megbizonyosodjak, egészen lassan felemelem fejemet és ránézek. Tekintetem réveteg, és hiába szegezem régi pillantásom az arcára, mintha mégsem Őt figyelném. Hanem a semmit. Érzem, össze kell szedjem magam. Legalább egy kicsit. Szóval élettelen mozdulatokkal felveszem magam mellől a fémtartályt, lecsavarom a kupakját, töltök bele éppen csak egy kortynyit a dús, vöröslő folyadékból és legördítem torkomon. Sóhajtok, szemfogaim előbújnak. Lehunyom a szemem, és hátraszegem kicsit fejem az ajtófélfának. Mélyen lélegzek így egy darabig, majd visszazárom a tárolót és lerakom. Lenyalom a számról a vért és a lányra nézek.
- Szia. - lehelem rekedtes köszönésemet. Igazából napok óta először szólalok meg. De egyebet nem mondok. Csak figyelem Zephet, és most már nem csak nézem, hanem látom is. Itt van. Ő az.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452982#post452982][b]Adam Kensington - 2015.01.14. 22:01[/b][/url]

Fél. Nem tőlem, hanem a helyzettől. Mindentől, amit most tapasztal. Szépen tartja magát, azonban én természetesen akkor is érzem rajta. Fejem enyhén oldalra biccentve. Tartásom jellegtelen, ahogy a küszöbön ücsörgök. Csak nézzük egymást pár percig, aztán leküzdi aggályait és felém mozdul. Hagyom, hogy megsimítsa hűs kezemet, és közben szusszanok, pislogva egyet. Haladás.
Nem azért nem szóltam a lánynak, mert nem akartam, hogy itt legyen. A világon nem szóltam én senkinek semmit. Eleinte Dwaynenel beszéltem valamennyit, és figyelemmel kísértem, ahogy módszeresen birtokba veszi a nappalimat. Azonban nem bántam és most sem bánom, hogy álló nap csak a hülye játékát nyomatja. Legalább itt van. Nem mintha nem volna jelenleg mindegy nekem, hogy egy üresen kongó házban agonizálok vagy egy olyanban, amiben üvölt a GTA. De az a helyzet, hogy... nem, tényleg nem mindegy. Az állapotomon és a folyamaton nem változtat ugyan, azért mégis más, ha élet vesz körbe. Mások nem jártak itt. Kinsnek üzentem Dwaynenel, hogy ne nagyon számoljon velem mostanában, más meg nem igazán jön ide. Vagyis mostanáig nem jött...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453055#post453055][b]Adam Kensington - 2015.01.14. 22:41[/b][/url]

Hálás vagyok.
Hálás Dwaynenek, aki idehozta nekem az egyik fémtartályomat a konyhából, amikor rájött, hogy komolyan mondtam és tényleg itt leszek egy ideig a küszöbön. Utána csak néha felém nézett, hozzám szólt, aztán a sokadik próbálkozás után felhagyott ezzel, és úgy döntött, beköltözik hozzám, amíg ez van. Persze, részint az élete elől menekülve, ám főleg azért, hogy vigyázzon rám a maga sajátos módján.
Hálás vagyok Kinseynek is, aki tudomásul vette a távolmaradásom, bármiféle magyarázat nélkül. Hiszen tisztában van vele, hogy jó okom kell legyen rá, ha így felszívódom. Nem mintha a boltunk ne menne nélkülem. Ám akkor sem jellemző rám, hogy ne nézzek be időnként és ne keressem fel társtulajdonosomat valami újabb bütykölni valóval. Ő azonban nem faggatózott, nem kötekedett, nem kérte ki magának. Elfogadta a helyzetet, megbízva bennem.
Hálás vagyok Zephnek, amiért eljött hozzám és amiért ilyen végtelen türelemmel fordul felém. Pedig jól tudom, nem ez az alapvető természete. Nem jár Ő mások után, hozzá kell menjenek! Nem vár a figyelemre, hanem eléri azt az Ő válogatott módszereivel. Velem szemben elhagyja ezeket és megteszi értem, hogy egyszerűen csak velem van, dacolva így saját temperamentumával. Mi becsülendőbb van ennél, mikor félretesszük az önös megfontolásokat és felülemelkedünk magunkon valaki másért? Semmiségnek tűnhetnek mindezek annak, aki nem figyel. Viszont ha van valaki, aki figyel, az én vagyok.
- Nem akartam eltűnni. - szólok csöndes baritonomon, alig nyitva ki számat. Szemfogaim immáron visszabújtak. Vonásaim eddig is lágyak voltak bár, de semmilyenek. Most kezd visszaköltözni beléjük megszokott nyugalmam. Tekintetembe úgyszintén, noha ott jócskán marad még a fásultságból is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453124#post453124][b]Adam Kensington - 2015.01.14. 23:48[/b][/url]

A hálát követi a helyzet felmérése. Az, hogy mindaz, amiért hálás vagyok, hova vezet. Dwayne itt volt velem és vigyázott rám, így hát neki köszönhető, hogy nem volt lehetőségem könnyedén kárt tenni magamban, akár ezzel kioltva halhatatlan életem. Saját kérésemre megfosztott a legegyszerűbb úttól, amit menekülésül és feladásul választhattam volna, és még ezt követően sem hagyott magamra. Kinsey elfogadta a távollétem és vitte tovább egyedül az üzletünket az elmúlt napokban, bármiféle vád vagy kétség nélkül. Vissza kell térjek hozzá, életet kell verjek magamba. Nem csak tulajdonostárs vagyok neki, hanem társ a gondolkodásban, a kísérletezésben. Azon kevesek egyike, akivel minden zavartalan a számára. Nem hagyhatom cserben. Számít rám, tudom. Ez pedig hajt engem előre és növeli elhatározásomat, hogy ne vesszek el.
Úgy érzem, a küszöbön velem üldögélő lány most az a bizonyos utolsó lökés. Az, ami túllendít. Ahogy minden felsorolt személy, Zeph szintén arra emlékeztet, mi az, amiért érdemes folytatni ezt az egészet. Persze, rajongom a művészetet, a tudományt, ám hol volna mindez az emberek nélkül? Ők a kulcs, bármilyen közhelyesen hangozzék. Mint a legtöbb közhely, ez úgyszintén igaz. Nem pusztán örökkévaló testemnek jelentenek táplálékot a vérükkel, hanem halhatatlan lényemnek is azzal, hogy mellém szegődnek. Hogy kiállnak értem. Hogy velem vannak mindannak dacára, hogy mennyire különbözünk. Hogy soha nem érthetnek meg igazán és hogy mindig rejtély maradok számukra.
- Ugye este van már? - kérdezem halkan, és szavaimból kicseng, szinte biztosra veszem ezt, azonban nem csoda, ha inkább most óvatos vagyok. Persze, a lány mit sem tud arról, hogy kerültem ebbe a helyzetbe, vagy hogy mióta üldögélek itt, ám elég okos, hogy összerakja nagyjából a képet, legalább arra vonatkozólag, hogy egy ideje már nem tettem ki a lábam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453137#post453137][b]Adam Kensington - 2015.01.15. 00:40[/b][/url]

Csak addig várom a választ, míg meg nem látom a lányon azt, amit. Az aggodalmat, a mély együttérzést. Ahogy törődőn szól, már nem is igazán foglalkoztat, felel-e. Lekötnek a rezdülései és az, ahogy egyből felém mozdul, amint végleg felismerte a helyzetet. Leengedem karjaimat térdeimről, hogy hozzám férjen, és amikor idebújik, elcsigázottan bár, de átölelem Őt. Lassúságom nem tétovaság, csak az elmúlt napok lenyomata. Átfogom Zephet és lehunyom a szemem. Érzem, feszül kissé kezeim közt, ahogy megpróbál nem sírni. Pedig nyugodtan megteheti. Megértem, ha felzaklatja vagy elszomorítja az, hogy így lát. Különben sem szívderítő és nyilván elég felfoghatatlan, hát még ha érez is irántam.
Most már ketten kuporgunk a raktárszoba küszöbén, egymást ölelve, miközben a nappali felől száguldó kocsik hangja és utcazaj érkezik a tvből, Dwayne artikulátlan mormogásával és fújtatásaival fűszerezve. Mély lélegzetet veszek, a lány feje mellkasommal együtt emelkedik, és hosszan fújom ki a levegőt, amivel a szervezetem persze semmit nem kezdett.
- Kimegyünk a verandára? - vetem fel halkan. Most ez elég nagy lépés részemről ugyan, ám az az igazság, hogy valószínűleg ennél nagyobbra nem kell számítani most tőlem újabb pár napig. A küszöbről felkelek, az oké, a házamat viszont nem fogom elhagyni. Csak szépen sorjában!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453153#post453153][b]Adam Kensington - 2015.01.15. 09:51[/b][/url]

Kezdek magamhoz térni az elmúlt napok réveteg állapotból, amiből eddig csak néha zökkentem ki olykor egy kicsit. Most sem fogok túl hamar visszatérni a normális kerékvágásba, azonban tényleg ébredezek már. Miután a lány felkelt a küszöbről, magam is így teszek. Letámasztok a padlóra és lassan emelkedem fel. Nem gémberedtem el, nem álltak be az izmaim. Velem ilyesmi nem történik. Úgyhogy komótosan és színtelenül bár, de könnyedén lépek utána, követve Őt a verandára.
Mögötte haladva a nekem hosszúra visszavarázsolt haját, kabát fedte vonalait figyelem. Természetesen érzem rajta, mennyire ügyel most saját magára. Mennyire korlátozza magát és azt, ami benne van. Nem kéne. Megértem persze. De nem kéne. A jóérzéssel és odaadással szerintem soha nem kell csínján bánni. Tudom, van, akinek ez képmutatónak és röhejesnek hangozhat az én számból, egy vérszívó szájából. Azonban, aki így vélekedik, az vagy nem ismer egy egészen haloványit sem, vagy csak végtelenül ostoba és felszínes.
Nyelek egyet, mielőtt nyílik az ajtó, ám rögvest megnyugszom, mikor az éjszakába léphetek ki. Megkönnyebbültet szusszanok, és csatlakozom Zephhez. Mellé lépek. Hosszú karjaimat magam mellett lógatva nézek fel a csillagos égre. Egyenesen a harcos Orionra. Ha verne a szívem, most zakatolni kezdene a mellkasomban. Ha más nem is lenne, csak hogy nézhetem a fénylő, éjszakai mennyboltot, már ezért kár lett volna ahhoz a fegyverhez nyúlni. Vagy mondjuk ezért...
Nagy, hűs kezem a lány derekára teszem kabátja hátulján, jobban mellé húzódva, oldalammal neki simulva, és csak pislogok tovább a csillagokra, mély áhitattal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453327#post453327][b]Adam Kensington - 2015.01.15. 18:15[/b][/url]

Lenézek a felém forduló lányra. Ó, persze, a takarodó. Abban sem vagyok biztos, milyen nap van. Nem nagyon foglalkozom most az időpontokkal. Nem mintha egyébként annyira kötne engem bármi ilyen. Egyedül az Edictum az, ami határidőket szab nekem, ám már arra is kezdek beállni, noha különben sem görcsölnék azon, hogyan állnak a cikkleadások és hasonlók. Egy szó, mint száz, nem forogtak most akörül a gondolataim, kit milyen időpontok befolyásolnak. Pedig Zeph tényleg megütheti a bokáját amiatt, hogy most itt van, akárhogy önként jött.
- Hm. - töprengek el kicsit.
- Inkább reggel osonnál vissza? - kérdezem Őt a terveiről, szelíd hangon. Hosszú kezemet a derekán tartom, szép vonásait fürkészem. Különben gondolom, pontlevonást vagy büntetőmunkát kap az, akit elkapnak, hogy éjnek évadján téved vissza az iskolába. Mintha ezt olvastam volna. Vagy említette valaki? Minden esetre nyilván nem kellemes, ha megrovásban részesítik az embert.
Már éppen szóra nyitnám a számat egy javaslatra, amikor eszembe jut valami. Elnézek a bejárat felé, hallgatva az amerikai szövegelést és a nagyvárosi ricsajokat a tvből. Elgondolkodva sütöm le a szememet.
- Dwayne Warren van nálam. - közlöm a lánnyal, hogy bizony nem más az én zajos, mélyen tisztelt kanapéfoglalóm, mint a tanoda defenzora. Fel akartam ajánlani a leányzónak, hogy itt maradhat éjszakára, dehát ha az auror meglátja, valószínűleg nem csak hogy visszaküldi, de válogatott átkozódások közepette adja ki neki a legsúlyosabb büntetések valamelyikét. A férfi komolyan veszi a munkáját és nem kenyere a finomkodás.
- De ha szeretnél itt maradni... - hagyom a levegőben a mondatot, finoman emelve sötét szemöldökömön. Hiszen bár minden előbb taglalt igaz Dwayneről, azt hozzá kell tegyük, hogy ha rólam van szó, néha változnak a játékszabályai. Ez kölcsönös kettőnk közt. Úgyhogy ha Zeph úgy dönt, maradna, szerintem megoldhatjuk a dolgot. Ráerőltetni persze nem fogom. Csak egy ajánlat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453391#post453391][b]Adam Kensington - 2015.01.15. 20:20[/b][/url]

A jelenlétem eléggé halovány. Jót fog tenni, hogy felkeltem végre a küszöbről és kijöttem a házamból, azonban ez még csak a folyamat közepe. Mármint a felépülési folyamaté. A jó hír, hogy innen valószínűleg már csak javul a helyzet. Egyelőre azonban koránt sem vagyok önmagamnak mondható. Csak az árnyéka önmagamnak. Jelenleg a máskor oly' egyszerű dolgok is mind-mind terhesnek és nehéznek tűnnek. Kicsit vágyom is vissza már most oda a padlóra, ahol nem kell tennem semmit, csak ülni és nézni ki a fejemből. Nem azért, mert ne lenne jó itt a lánnyal. Csak hát nem vagyok rendben és így semmi sincs rendben. Szinte minden érdektelen. Még az is, ami máskor igazán felpezsdít. Dehát pont emiatt veszélyes ez. Az elszürkülés miatt. Egy olyan állapot miatt, amiből bárhogy, de szabadulnál. Akár kilépve a saját életedből. Részemről már nem akarok ilyet tenni. Egy-két napja még nagyon akartam. Most már nem nem kifejezetten. Jelenleg ott tartok, hogy bár nem vágyom túlzottan rá, azonban megérteni még mindig nagyon megértem a szorító késztetést, hiszen éppen csak most hagytam el.
- Nem szabad? - vonom össze a szemöldököm, szavait ismételve.
- Zeph... - szólítom meg mély hangon a lányt, még közelebb húzódva. Noha csak egy perce annak, hogy bizonytalankodunk a továbbiakat illetően, azonban én már most unom. A megszokott, áldott türelmem most sehol sincs.
- Ha inkább maradnál, mint visszamennél, maradj! Szívesen látlak. - tisztázom a dolgot, mélyen a szemébe nézve, mert úgy veszem észre, nagyon nem stimmelnek az elképzelései arról, mit gondolok a látogatásáról. Mintha kitalálta volna magának, hogy nem akarom, hogy itt legyen. Lehet, hogy félreértett valamit. Fogalmam sincs. De mindegy is. A lényeg, hogy felejtse el szépen ezeket az ostobaságokat!
- Csak nem vagyok most nagy társaság. - teszem hozzá, gyengén pislogva párat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453553#post453553][b]Adam Kensington - 2015.01.15. 23:48[/b][/url]

Zephyrine Sabra Iweala és Dwayne Warren
meg a kapóra jövő pizzaköltemény

Végre megkönnyebbülést látok rajta. Némileg feloldódik a szavaimtól, és ezt ki is nyilvánítja egy kis derűs megállapítással és ráadásnak egy apró csókkal. Röpkén lehunyom a szemem, aztán ismét letekintek rá. Nem szabályszegésre csábítom én. Az már megtörtént. Részemről mindössze bújtatni kívánok egy tilosban járót, így mintegy bűntársul szegődve. Ám valljuk be, nem emiatt fogom kiérdemelni a rossz fiú címet. Azt már magaménak tudhatom néhány évszázada, és milliárdnyi jó cselekedet sem volna elég rá, hogy lemossam magamról. Dehát együtt tudok élni ezzel.
- Perzselő Pepperónis Pizza Dwayne Warren részére. - közli velünk hirtelen egy vékony férfihang, melynek tulajdonosa az imént hoppanált ide a házam elé, és most ott álldogál a napelemes lámpáim között az úton, barátságos mosollyal. Az összelisztezett talárt viselő, vézna varázsló egy nagy, fehér dobozzal közelít felénk, amelyen a DegeszRestaurant felirat virít, alatta egy jól lakott család rajzával, akik elégedetten simogatják a hasukat az asztal körül ülve, némelyikük kortyol a poharából vagy épp a száját törli a szalvétájával.
- Extra baconnel. - bólogat a futár, én meg csak figyelem Őt, ahogy eddig, aztán lepillantok Zephre, majd vissza a pasasra, végül farmerom hátsó zsebébe nyúlok, és kiveszek onnan három galleont, átnyújtva neki.
- Köszönöm, uram. - hajt fejet vigyorogva, hiszen nagyjából annyi jattot kapott, mint amennyibe maga az étel kerül. Átveszem Tőle a dobozt, majd megfogom a lány kezét, és nemes egyszerűséggel elindulok Vele vissza a házba, miközben mögöttünk a tag távozását egy pukkanás jelzi.
Áthaladok keskeny folyosómon, húzva magam után Zephet, mígnem elérünk a nappaliig, ahol elengedem Őt. Hátrapillantok csak rá, hogy maradjon itt az ajtóban, aztán a pizzával odasétálok a kanapén üldögélő Dwaynehez, akinek bármiféle kommentár nélkül átnyújtom a rendelt kajáját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453659#post453659][b]Adam Kensington - 2015.01.16. 12:25[/b][/url]

Zephyrine Sabra Iweala és Dwayne Warren
avagy immáron hárman a házamban

Több szempontból is fontos, hogy a lány velem jöjjön. Egy részről azért, mert nem fogok a saját otthonomba kommandózva becsempészni bárkit, és ezt a kanapémon trónoló férfi sem várja tőlem. Más felől pedig nem szokásom sem a sunnyogás, sem a titkolózás. Őszinte és egyenes vagyok, Dwaynenel szemben főleg. Nem fogom takargatni előle a tényt, hogy egy rellonos diáklány kívánja meghúzni magát nálam éjszakára. Teljes nyugalommal lépek hát barátom elé, odaadva neki a pizzát, és bólintva egyet, mikor megköszöni. Látom, nincs meglepve, hogy itt állok előtte, mikor legutóbb még a raktárszoba ajtajában gubbasztani látott. Nyilván hallotta a beszélgetést és a mozgolódást odakinn.
- A varázslótörvények szerint igen. A mugli törvények szerint hamarosan. - adom meg válaszomat rekedtes hangomon, kertelés nélkül. Bár látszólag ugyanolyan vagyok, mint máskor, azért aki ismer vagy aki figyel, az észreveszi, hogy attól még, hogy nem a padlón üldögélek, tényleg változatlanul nem vagyok jó passzban. Egyáltalán nem. Csak immáron járkáló szerencsétlenség vagyok.
- Itt alszik. - jelentem be egyszerűen. Mindez természetesen nem engedélykérés a férfi felé, hanem puszta tájékoztatás. Végigpillantok barátomon. Jól festünk, mondhatom. A depressziós vámpír meg a magába fordult auror. A házam kissé olyan most, mint valami romantikus hangulatú drogtanya.
- Dwayne... - szólítom meg csöndesen.
- Köszönöm. - suttogom egészen halkan, miközben áthatóan figyelem Őt. Elég nyilvánvaló, hogy a hálám nem valami most történtnek szól, hanem annak, ami napok óta folyik. Hogy idejött és hogy itt maradt velem, vigyázni rám. Nézem még Őt, majd lesütöm a szemem, és indulok kifelé.
- Kérsz valamit? Inni? Enni? - sétálok vissza komótosan a lányhoz és lenézek rá, megállva a nappali előtt a folyosón. Haloványan létezve, kezeimet magam mellett lógatva, semmilyen vonásokkal pislogok rá lefelé, várva válaszát. Az illem azért ilyenkor sem veszik ki belőlem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453875#post453875][b]Adam Kensington - 2015.01.16. 22:11[/b][/url]

Zephyrine Sabra Iweala és Dwayne Warren

Nyilvánvalóan minden ilyen kellemetlenséget el lehetne kerülni kétszínűséggel, titkolózással, elmismásolással és úgy en bloc gerinctelenséggel. Viszont a konfliktuskerülés és a simulékonyság több mint távol áll tőlem. Jöjjön, aminek jönnie kell! Szeretek szembenézni mindennel. A módja változó. Néha finoman tálalom, néha egy az egyben közlöm vagy cselekszem. Bármilyen fájdalmat okozok és bármilyen bajba kerülök miatta, ebből nem engedek.
Hallom barátom mormogását, de nem fordulok már vissza hozzá. Érzem rajta, úgyis inkább magában mérgelődik és igaz, amit mond: lesz*rja. Ahogy minden mást is most. Azt meg különösen megértem, hogy felhúzza a hölgytársaságom. Hagyom is inkább magára. Most úgysem kíván minket a háta közepére sem.
Látom Zephen, hogy kellemetlenül érzi magát. Nem akartam ilyen helyzetbe hozni, azonban ezt nem lehetett máshogy intézni. De hamar túl vagyunk rajta. Bólintok egy aprót, mikor jelzi, hogy nem kér semmit. Visszasétálok még a fémtartályomért a raktárszoba elé, majd visszatérvén biccentek neki, hogy kövessen. Tovább haladunk a konyha felé, ahová beugrom, hogy elhelyezem a tárolót a hűtőben.
- Csak ez a mosdó működik. A fenti nem. - tájékoztatom erről, ahogy jövök vissza a folyosóra és elpillantok a legközelebb eső ajtó felé jobb oldalt. Ezután ismét megfogom a lány kezét, és elindulok Vele felfelé a lépcsőn. Az emeletre érve hamarosan a hálószobámban vagyunk. Elengedem Zephet, hogy a szekrényhez mennek, valami kényelmeset keresni neki éjszakára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454117#post454117][b]Adam Kensington - 2015.01.17. 10:13[/b][/url]

Mivel az aurort igen későn nyomta el az álom, Zeph bőven ráért felkelni. Szeretett volna még azelőtt elmenni, hogy a férfival össze kelljen találkozzon. Ez elég könnyedén megtörténhetett hát. Kikísértem és azóta igazából a házamban kódorgok mezítlábasan, köntösben. A délutánt jobbára az emeleten töltöttem. És hogy mit csináltam? Tényleg az ég világon semmit. Csak hallgattam barátom neszezését, meg hagytam tompa gondolataimat a fejemben kavarogni. Nem aludtam. Napok óta nem alszom. Valószínűleg ez semmit nem segít a helyzetem, de ez van.
Este merészkedem csak le a nappaliba. Így, hogy már jócskán besötétedett, egészen haloványan bár, de javult a közérzetem. Éppen csak annyira, hogy már legyen kedvem egyáltalán érdemben megszólalni, kapcsolatot teremteni. A szoba küszöbére érve lepillantok a tv előtt térdeplő Dwaynere, aki éppen a készülékekkel szórakozik, ám elege lesz és félredobja a holmit.
Figyelem csak, aztán némán odalépdelek, felemelem a DVD lejátszót a szőnyegről és nézegetni kezdem. Nem szólok semmit, csak lerakom a dohányzóasztalra, és elvonulok néhány szerszámért, alkatrészért. Ezekkel megrakodva térek vissza. Leülök a kanapéra és nekiállok bütykölni. Helyrepofozni a gépet.
Tegnap nem kezeltem túl jól a helyzetet. Talán megbocsátható nekem, hiszen -szó szerint- padlón voltam épp. Csak azzal foglalkoztam, hogy mindenkinek valamennyire jó legyen, jelen állapotomban pedig mindössze ennyire voltam képes. Azt nem hiszem, hogy sokkal többet ki tudtam volna hozni a helyzetből és talán egyébként így volt jó, ahogy volt. Hiszen még ha nem is akkor keltem volna fel a küszöbön gubbasztásból, mikor Zeph idejött, akkor sem biztos, hogy egyből csatlakoztam volna barátomhoz ide a nappaliba. Igazságtalannak éreztem volna, hogy Ő napokig várja a szavam, vagy bármilyen jelentősebb rezdülésem, én meg akkor toppanok oda hozzá, mikor épp úgy adódik, elvárva Tőle, hogy most foglalkozzon velem. Ha pedig nem így tett volna, még dühös is lettem volna, teljesen jogtalanul. Szóval... talán tényleg minden így van jól, ahogy van. Hiszen most itt vagyok. Megszerelem a lejátszót, aztán ha nem kér belőlem, megyek tovább a dolgomra. Folytatom a járkálást a házban. Bár szívesen maradnék itt Vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454126#post454126][b]Adam Kensington - 2015.01.17. 11:09[/b][/url]

Éppen megvagyok a lejátszóval, amikor barátom szusszan és hozzám szól. Lepillantok rá, oldalvást, némileg hajam alól. Érzem rajta, hogy nagyon vegyes, ami benne van. Mind miattam, mind saját maga miatt. Tudom, én szoktam a támasza lenni a gondban, és most olyannyira nem lehettem az, hogy neki kellett annak lennie. Meg kell mondjam, kiválóan csinálta.
- Úgy valahogy. - felelem csöndes, rekedtes hangomon, majd még egy csavart lerendezek, és felállok a kanapéról. Letérdelek a férfi mellé, és négykézláb nekilátok összerakni a berendezést. Ahogy a kábelek a helyükön, elmarom a távirányítót, és visszatérek a kanapéra, innen nyomogatom a gombokat. Hamarosan bejön a lejátszó kék képe a márka logójával. Kész.Dwaynenek nyújtom az irányítót.
- És Te? - kérdezek vissza szelíden. Előre dőlve üldögélek, combjaimon könyökölve. Kezeim összekulcsolva lógnak előttem. Szerintem kellett a férfinak ez a pár nap terelés. Előtte a legelső indulatait végül is szerencsésen levezette a rosszakaróimon. Mikor ezt közölte velem pár napja, nem voltam abban az állapotban, hogy igazán felfogjam. Lekötött a világfájdalmam és a végtelen keserűség. Most már azonban tisztul a kép. Betartotta a szavát. Megígérte, hogy nem hagyja, hogy elüldözzenek engem. És tessék. Elkapta a rohadékokat, akik rám törtek minden szinten. Most, ahogy ezt első ízben gondolom valóban végig, aprót nyelek és lesütöm a szemem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454166#post454166][b]Adam Kensington - 2015.01.17. 12:50[/b][/url]

Lesütött szemmel üldögélek, bütykeimet simogatva szórakozottan, majd a férfi hátára pillantok, ahogy hozzám szól. Nem tudom, így volt-e legjobb megtudnia, hogy Zója ismét a gyermekét várja, bár úgy sejtem, ezt amúgy sem lehet kiszámítani. Annál mindenképpen jobb, mintha nem volna tisztában a helyzettel. Persze, ez így keményebb, ám attól még jobbnak jobb.
- Mi aggaszt főleg? - kérdezem egészen csöndesen, lágy hangon. Nyilvánvaló számomra, mik kergetik egymást benne elcsigázottan, azonban mindezt Tőle kell hallanom, hogy kezdhessek vele valamit. Neki kell beszélnie erről. Most már elég idő telt el, hogy megtehesse.
- Nem szeretném. - jelentem ki egyszerűen, mikor felveti, hogy távozóra fogja.
- Sőt, én arra gondoltam... - kezdek bele valamibe, de aztán bennem reked a szó. Túl hirtelen akartam kiárasztani magamból. Elnézek másfelé és torkot köszörülök. Megpróbálom kicsit visszafogni magam. Tudom, általában azt várják, hogy közlékenyebb legyek, azonban abba nem gondolnak bele, hogy amilyen keveset beszélek, olyan velős a mondandóm. A mennyiség pedig nem megy nálam a minőség rovására. Így hát ha kiáradnak is belőlem a szavak, azok ugyanolyan átgondoltak, konkrétak és egyenesek lesznek, mintha csak néhányat mondanék. Ilyen mennyiségben viszont megterhelőek lehetnek. Mindjárt nekirugaszkodom újra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454177#post454177][b]Adam Kensington - 2015.01.17. 14:00[/b][/url]

Mély levegőt veszek, és sóhajtva szusszanom ki. Nem mondhatnám, hogy eléggé rendben vagyok már ahhoz, hogy még én ápoljam más lelkét, azonban így adta most az élet. Nem tehetem meg, hogy elnapolom a Vele való törődést. Ezek a dolgok nem így működnek. Végigmérem kicsit a szőnyegen térdeplő alakját a tv kékes fénye előtt. De hamarosan sötétre vált a kép és csak a lejátszó márkajelzése úszkál rajta lassan, képernyőkímélő gyanánt.
- Átrendezném a bejárathoz legközelebbi szobát. - jelentem be szelíden.
- Van benne egy elég jó ágy. Meg össze lehet válogatni bele bútorokat még a házból. - pillantok el a folyosó felé, amely amúgy is elég szűk lenne, ráadásul sorakozik ott néhány komód meg polc meg asztal.
- Szerintem tévét is tudok berakni Neked. - vonom össze a szemöldökömet, ahogy fejben ellenőrzöm a készleteimet, aztán visszanézek a férfi hátára, kócos hajára. Igen, jól érti, amit mondok. Csinálnék itt neki egy zugot, ahol meghúzhatja magát néha vagy akár gyakran. Közel van a munkahelyéhez, mégis távol a gondoktól, ha túlzottan összecsapnának a feje fölött a hullámok, vagy ha szimplán csak magányra vágyna és unná a budanekeresdi szolgálati lakás undok légkörét. Persze, itt a kanapémon terpeszkedve sem zavar engem egyáltalán. Csak úgy gondoltam, egy külön szoba neki is kényelmesebb. Ott nem kell, hogy az én kacatjaim vegyék körül, vagy hogy bárki átsétáljon rajta. Meg hát az tényleg az övé volna.
Mindez természetesen nem arról szól, hogy kirántsam az életéből és hagyjam Őt nem megoldani a gondjait. Pont ellenkezőleg. Úgy gondolom, az ember sokkal könnyebben veti bele magát a mindennapokba, a problémákba, ha tudja, hogy várja egy hely, ahol mindezeket hátrahagyhatja, ha mégis úgy akarná.
- Mit szólsz? - emelem meg sötét szemöldököm.
- Akár most berendezhetjük. - vonok vállat.
- Csak hogy... bármikor tudj hova jönni és mégis legyen saját helyed. - magyarázom azért meg. Igen, ez volt az, amit az imént egyben rá akartam zúdítani, arra reagálva, hogy Ő szívesen elkotródik, ha útban van. Nincs útban. Ennyire nincs.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454183#post454183][b]Adam Kensington - 2015.01.17. 14:56[/b][/url]

Jól van, akkor marad a kanapé. Csak egy ötlet volt. Jól gondolja a férfi, hogy nem igazán vagyok érte oda, hogy bárki beköltözzön hozzám, dehát Dwayne lassan a berendezés része itt. Akármennyire idegesítőnek vagy borzalmasnak találják a legtöbben, nekem szemernyi gondot nem okoz a jelenléte. Egyszerűen azt osztották nekünk, hogy mindketten olyan nyugalomban legyünk a másik mellett, mint valószínűleg senki mással. Úgyhogy még engem is meglep bár, de komolyan eszembe se jut, hogy talán nem kéne neki ilyesmit ajánlanom. Mindegy, most egyelőre ezt a témát félretesszük. A lényeg az, hogy így már szépen kiverheti a fejéből a gondolatot, hogy el akarnám küldeni.
- Hogy nagyon boldog amiatt, hogy várandós. Egyszerűen csak jó érzéssel tölti el maga az állapot. Meg persze a gondolat, hogy ismét gyermeke lehet. - kezdem a nő derűs, kellemes gondolataival, amelyek azonban ettől még barátom szívét gátlástalanul facsarhatják. Ami mondjuk nem feltétlen baj. Mármint maga a folyamat igen, de a végeredmény talán nem.
- Csak baromira fél, Te mit szólsz. - vonok finoman vállat, magam elé nézve a dohányzóasztalra. Nagyjából ez a lényeg. Sokat beszélt nekem Zója, azonban a jó része mesélés volt, a másik fele meg csak a taglalása ennek a kétségbeejtő helyzetnek, a pszichológusnő érzéseinek, meg persze némi esélylatolgatás.
- Beszélned kéne Vele, Dwayne. - nézek barátom szemébe.
- Akármit gondolsz vagy érzel mindezzel kapcsolatban... - bólintok, majd emelek egy kicsit fekete szemöldökömön. Hiszen ez igazából egy kérdés is. Mit szól a férfi ahhoz, hogy úgy néz ki, egy újabb gyermek apja lesz? Ráadásul egy fiúé? És főleg ahhoz. hogy Zója az édesanya?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454221#post454221][b]Adam Kensington - 2015.01.17. 17:54[/b][/url]

Végre kezd oldódni. Végre megered kissé a nyelve, még ha a szavai olyan dühösek és szomorúak is. Legalább elmondja, ami aggasztja, és nem azzal a marhasággal jön, hogy nincs neki semmi baja, amit nem hogy én nem veszek komolyan, de Ő maga sem. Mindaz pedig, amit a szőnyegen térdepelve most végül kiont magából a nappali terébe, egész biztató.
- Teljesen igazad van. - bólintok, ahogy sérelmei végére ért.
- De egy terhes nőről beszélünk, Dwayne. Bármi olyasmit tegyen, ami ostobaságnak, gyávaságnak vagy gonoszságnak tűnhet, mind csak azért van, mert félti a gyerekét. A gyereketeket. Neki most ez a legfontosabb. - vonok vállat és erről igazán nem tudok többet mondani. Ebben a helyzetben nem lehet úgy megítélni egy nőt, mint máskor. Ha egy nő anya, minden átértékelődik benne. Minden azt szolgálja, hogy védje a gyermekét a létező és a vélt veszélyektől egyaránt. Egyáltalán nem arról van szó, mit feltételez az aurorról. Csak egyszerűen neki most minden bizonytalanság fenyegetés.
- Elég, ha veszekedtek. Elég, ha túl kemény vagy Vele és vége. - rázom meg szomorúan a fejem, elárulva a férfinak, hogy nem feltétlen kell tettlegességről beszéljünk. Bőven elég, ha felidegesítik egymást. Márpedig láttam a férfi tekintetében az elvakult dühöt, ahogy megkapta tőlem a hírt. Bár nem számolt be róla pontosan, nem hinném, hogy azok a fickók, akiknek a feszültséget levezetendő a nyomukba eredt, túl jól jártak volna. Most képzeljük el mindezt Zója előtt állva! Nem, inkább ne képzeljük el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454289#post454289][b]Adam Kensington - 2015.01.17. 19:38[/b][/url]

Mindezekre immáron nem akarok reagálni. Hiszen minden indulata jogos a férfinak. Hallgatom a maró szavakat, amelyekhez most már felemelkedik a szőnyegről, úgy folytatja az összeesküvés elméletek taglalását. Nem tudom neki azt mondani, hogy lehetetlenségeket beszél. A nőknek megvannak a maguk fortélyai, amelyek gyakran ennyire aljasak. Valóban. Ráadásul én még azt is tudom, hogy Dwaynenek sokkal inkább igaza van abban, hogy Zója nem mondta el neki, mint Ő hinné. A közbenjárásom kellett hozzá, hogy kb. ne közvetlen a szülés előtt derüljön ki, hogy a barátom gyerekét várja. Vagy utána. Vagy soha. A véleményem megvan erről és közöltem is Vele a rendelőjében, átkozni viszont nem tudom ezért. Mi jogom volna?
- Szeretnéd azt a gyereket? - teszem fel a kérdést, amit a nőnek kellett volna.
- Mindentől függetlenül. - tisztázom egy bólintással, hogy nem az érdekel, mennyire kivan az exére, vagy hogy Léna mit szól mindehhez, hanem csak egészen egyszerűen azt akarom tudni, egyáltalán mit érez azzal kapcsolatban, hogy lesz egy fia. Nyílt tekintettel pislogok rá felfelé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454326#post454326][b]Adam Kensington - 2015.01.17. 20:27[/b][/url]

Dehogynem értem. Érteni mindent értek. Átérezni persze nem tudom. Még akkor se tudnám, ha valaha lett volna gyerekem. Hiszen a mai valómat már nem úgy érinti semmi, mint a halandó lényemet érintette. Azonban ezt a fajta érzéketlenséget szerintem bőségesen ellensúlyozza az, hogy hány és hány ilyet láttam már. Ráadásul mindenféle megközelítésből. Volt időm megfigyelni, mi mit vált ki. Minek milyen következményei vannak, és kiben mik dúlnak ilyenkor.
- De nem fogja megtenni, ha Te látni szeretnéd és az apja akarsz lenni. - biztosítom erről, régi fényű szemeimmel komolyan figyelve Őt. Az a nő szereti Dwaynet. Nem fogja elmarni Tőle a gyermekét. Örülne, ha vállalná a szerepét az életében. Ez biztos. Más kérdés, mit szeretne a férfi.
- Figyelj, ha akarod a kölyköt, egyszerűen mondd meg Zójának, hogy rohadt dühös vagy rá azért, ahogy ezt intézte, de kész vagy ott lenni, mellettük állni! - vázolom fel az egyik alternatívát. Ami szerintem különben a legjobb volna mindenkinek. Még Lénának is. Mert így legalább minden az előtérben zajlik. Így kevesebb az esély és az ok a titkolózásra.
- Ha viszont nem akarod, akkor... - hagyok egy pislogásnyi szünetet.
- Jogod van ahhoz is. Hiszen kihagytak a döntésből. Megszületni már meg fog, de nem kötelezhetnek semmire. Se jogilag, se máshogy. Csak sajnos abba a helyzetbe kerültél, hogy ehhez az elhatározáshoz Neked kell megacéloznod magad. Le kell mondj a gyerekről. Minden szinten. Nem gondolhatsz majd rá úgy, mint a Te fiadra. A saját és mindenki más érdekében. Szerinted erre képes volnál? - emelem meg sötét szemöldökömet. Ez itt a nagy kérdés. Van, akinek megy. Van, akinek világra jön a kölyke, akit nem akart, és egyszerűen elfordul tőle, más gondos kezekre bízva. Azonban van, akinél ez kizárt. Dwayne is ilyen volna?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454416#post454416][b]Adam Kensington - 2015.01.17. 23:40[/b][/url]

Csatlakozik hozzám a kanapéra. Oldalvást pislogok fel rá, ahogy előre dőlve ülök még, majd kényelmesen hátradőlök, ahogy nekikezd feleletének. Igazából egyáltalán nem bocsátkoztam feltételezésekbe magamban, hogy a férfi melyik utat választja majd. Akármelyik kitelik Tőle. Mindkettő teljesen belefér nála. Azonban örülök, mikor az első lehetőség mellett dönt. Komolyan úgy gondolom, hogy az mindenkinek legjobb. Ezt egy mély bólintással adom tudtára, miközben elismerő tekintettel méregetem markáns vonásait. Aztán egy sóhajjal a tévé felé pillantok, ahol a márkalogó ráérősen pattan a képernyő egyik oldaláról a másikra. Mivel azonban nem úgy tűnik, hogy most bármit nekiállunk nézni, így egy engedélykérő hümmögés után kinyomom a készüléket a távirányítóval.
Jó ideig ülünk még így Dwaynenel. Szólni nem szólunk már egymáshoz. Ő magában morog néha valamit az ultrahang képet nézve, én meg csak néma társaságul szolgálok neki. Ebben a helyzetben nincs már mit mondanunk. Minden elhangzott, aminek el kellett. Most jöhet barátomnak a csöndes elmélkedés, az elkövetkezendőkre való rákészülés és végül a tettek ideje. Addig meg csak üldögélünk egymás mellett a kanapén, mintha soha nem is lett volna ez másképp.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454533#post454533][b]Adam Kensington - 2015.01.18. 11:54[/b][/url]

Végre mindenki a helyén. A lányka a nappaliban, én meg a konyhában. Elfogyasztom az elengedhetetlen, ébredés utáni pohárka véremet, élvezem egy kicsit a hatását, majd amikor már tisztulok, visszalépek a folyosóra. A nappali előtt elhaladva bepillantok a lányra. Látom, a kanapé alá bújt a macsek és Ő ott áll tanácstalanul a helyzettel. Feltartom mutatóujjam, így jelezve, hogy várjon egy pillanatot. Tovább haladok, eltűnve a levitás szeme elől egy kis időre. Csak aktív rendezkedéshangok szűrődnek hozzá vissza. Keresek valamit. Amint megvan, visszatérek a szoba bejáratába. De beljebb nem megyek.
Magamhoz intem Evelint, kezemben egy ketrecet lógatok. Hogy hörcsögé, madáré, vagy másé, azt nem tudom. Azt hiszem, mindegy is. Ahogy az sem lényeges, honnan van nekem ilyenem. Sok meglepő tárgy akad az otthonomban.
- Fogd meg és tartsd erősen! - adom a lányka kezében a kalickát.
- Vidd a kanapé mellé és ott állj meg vele! - érkeznek további utasításaim. Amelyik állat fél, az veszélyes. Ahogy egyre több időt tölt el a házamban, egyre jobban kiborul. Szóval bár attól is nagyon kikészül majd, amire most készülök, legalább már a gazdájánál lesz, biztonságban, és nem kell még ki tudja meddig kóvályognia egy ilyen, számára borzalmasan ijesztő környezetben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454594#post454594][b]Adam Kensington - 2015.01.18. 15:13[/b][/url]

Ha már ilyen nyomorult vagyok és a házamhoz kötött, úgy döntöttem, nekiállok némileg hasznos lenni. Elég volt az egész napos, céltalan kóborlásból a folyosókon, a szobákban. Idő közben Dwayne is összeszedte magát és elment rendezni az életét, meg ugye dolgoznia sem árt. Szóval jelenleg egyedül vagyok itthon. Aludni nem aludtam az eset óta és utoljára akkor jártam odakint, amikor Zephfel kimentünk a verandára. Annak is már néhány napja. Nade visszatérve a hasznos tevékenységre: magamhoz veszem a laptopomat és leülök vele a kanapéra a nappaliban. Az ölembe helyezem és gépelni kezdek rajta egy törvénymódosítási javaslatot, amit Mágiaügyi Minisztériumnak kívánok majd benyújtani. Ahogy ezzel a hivatalos szöveggel nagyjából megvagyok, jöhet egy másik dokumentum, ami az aláírásgyűjtéshez lesz szükséges tájékoztatóanyagként. Ennek éppen az elején járok, mikor észlelem, hogy jön valaki. Felnézek a képernyőről és figyelek. Mikor az illető már közel ért a házhoz, mély lélegzetet veszek, hogy az illata alapján beazonosíthassam. Ez Brandon. Csak nem megint szerená... de. Megint szerenádot ad nekem.
Lerakom a gépemet a dohányzóasztalra, felemelkedem a kanapéról és ráérősen indulok a bejárat felé. Hamarosan felnyomom a villanyt az előtérben és kinyitom az ajtót. A gitározó, éneklő fiúra pillantok, ahogy a napelemes lámpáim között áll az úton, ködtől ölelt udvaromban. Megemelem kissé a szemöldökömet, aztán csak nyugodt vonásokkal hallgatom az előadást. Mezítláb álldogálok a küszöbön, egy szál köntösben. Jó, egy boxeralsó is van alatta, amit igazából csak Dwayne lelki nyugalma érdekében vettem fel még pár napja. Noha profi köntösviselőként teljesen illő módon tudom hordani a ruhadarabot, megértem, ha valakit frusztrál a ledérségem gondolata, még ha tapasztalni nem is adok rá neki lehetőséget. Ez utóbbit mondjuk megfigyeléseim szerint a hölgyek és urak egy jó része azért eléggé bánja.
Kezeimet magam mellett lógatva, lustán pislogva hallgatom végig az előadást, aztán ahogy véget ért, taps vagy bármiféle ováció helyett egyszerűen csak intek egyet a fejemmel a srácnak, hogy kövessen a házba. Amíg eldönti, megragadja-e az alkalmat, visszasétálok a nappalimba, leülök a kanapéra és előre dőlök a laptopomhoz, átolvasni, amit leírtam, majd elmentegetni a szövegeket, bár szerintem nyomtam már rá Mentést, mielőtt félreraktam. Az már olyan reflexszerű.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454611#post454611][b]Adam Kensington - 2015.01.18. 16:20[/b][/url]

Mindent elmentettem. Becsukom a szövegszerkesztőt, és lehajtom a laptop tetejét. Kényelmesen hátradőlök, kezeimet ölembe dobom, és a helyet foglalt srácra tekintek. Végigmérem Őt, némileg tincseim alól. Korrekt volt a játéka és természetesen sokat dobott rajta a lelkesedése, azonban ez nem az a szint, amit a következő találkozásunk alkalmával vártam.
- Jó szám. - véleményezem a darabot, azonban az előadásáról nem ejtek szót. Még nem. Előbb meg kell tudnom, jól gondolom-e, hogy valami hátráltatta a fejlődését.
- Rég láttalak. Történt Veled valami? - kérdezek rá erős sejtelmemre, figyelve közben a fiú csillogó szemeit. Tetszik neki az otthonom, amit esetében végképp nem csodálok. Hiszen kész hangszerorgia, ami elő van adva nálam. A kitartásával és a nyíltságával kiérdemelte, hogy kicsit elkalauzoljam majd és megmutassam neki a gyűjteményemet. Hm. Azt hiszem, ha Dwayne visszajön és megkérdezi, mivel töltöttem az időmet, míg Ő távol volt, nem feltétlenül kéne megemlítenem neki, hogy beinvitáltam a házamba egy levitás fiút és megmutattam neki a gitárgyűjteményemet. Zeph miatt már volt egy beszélgetésünk, amelynek során eléggé egyértelművé tette, hogy nem akar tudni ezekről a dolgokról. Jelesül, hogy varázslótanoncokkal találkozgatok, akik mind az Ő felelőssége. Bízik bennem és tisztában van vele, hogy nálam nagyobb biztonságban vannak a diákok, mint szinte bárkinél, azonban ezt a szülőknek vagy a hatóságoknak már elég nehéz lenne beadni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454869#post454869][b]Adam Kensington - 2015.01.19. 15:08[/b][/url]

- Nem. Nincs. - rázom meg a fejem a wifis kérdésre, ám azt nem teszem hozzá, hogy még. Egy ideje már készítem elő a terepet hozzá, hogy Kinsnek már csak el kelljen végeznie a rúnázásokat a berendezésen, és végre csatlakozni lehessen a világhálóra a házamban. Ám a történések miatt kissé megrekedt most ez a folyamat. De úgy tervezem, a napokban áthívom Őt magamhoz. Végül is most úgyis itthon vagyok állandóan. Összedobhatnánk.
- Csak írtam valamit. - magyarázom meg, mit csináltam az imént. A szövegszerkesztő telepítve van a laptopomra, nem online érem el. Nem kell hozzá kapcsolat. Meg hát nyilván nem e-mailben fogom elküldeni a Minisztériumnak a javaslatomat. Ki kell majd nyomtatnom.
Meglehetősen részletes és bőséges tájékoztatást kapok róla, mi minden esett meg a fiúval az elmúlt hónapokban. Persze, egyáltalán nem gond ez, hiszen ráérünk. Csak ülök és figyelmesen hallgatom, néha összevonva szemöldököm egy-egy keményebb résznél. Bájital túladagolás? Hallásvesztés? Pompás, mondhatom. Megértem, hogy maga alá került, és természetesen most már világos, miért nem lehetek elégedett a teljesítményével. Ez az egész nagyban visszavetette Őt a haladásban.
Hydromágus? Elkapom a nekem passzolt, látszólag semmiből kreált jégkirályt, és tanulmányozón forgatom fehér ujjaim közt. Az én hűs kezemben nem olvad valami gyorsan, úgyhogy van rá időm. Közben összeáll a kép a kinti ködről is. Nem tudtam mire vélni ezt a természeti jelenséget. Semmilyen környezeti tényező nem magyarázta. Mostmár egyértelmű, hogy varázslat állt mögötte.
- Üdv újra itt! - pillantok Branre tincseim alól, ahogy története végére ért. Nem egyszerűen a házamban köszöntöm, hanem a világban, amit a baleset elvett Tőle és amibe most visszaérkezett.
Az immáron kissé olvadt jégdarabot vérmaszatos poharamba teszem a dohányzóasztalra. Nem szokásom így itt hagyni ivás után, mindig rögtön elmosom, mikor nagyjából kitisztultam a mámorból. Mostanság azonban kevésbé figyelek ezekre a dolgokra. Többek közt ez és gyönge jelenlétem az, amire a srác felfigyelhet és fel is hívja rá a figyelmem, hogy másnak tűnök. Rezignáltan pislogok a lassan halványpiros vízzé olvadó sakkfigurára.
- Egy kicsit a padlón vagyok, de túl leszek rajta. - felelem rekedten, csöndesen.