A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=831471#post831471][b]Adam Kensington - 2021.05.19. 20:40[/b][/url]

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x


Nem azért nem felek a véráramos kérdésére, mert túl sokat árulnék el vagy mert tolakodó lenne. Egyszerűen az kimarad. Hogy az álmosságom miatt vagy másért, azt nem tudom. A lényeg, hogy nem szándékos.
- Kint találtam rájuk egy dobozban - fedem fel kimerítő részletességgel a cicák eredetét, fejemmel az ajtóm irányába bökve, így utalva a házam környékére. - Behoztam őket, aztán itt maradtak - folytatódik a míves történet, éppen csak vállat nem vonok hozzá.
Kecsegtető az ajánlata, hogy lepihenjek. Igazából fel is merült bennem. Hiszen nincs itt nagyon már mit tennem és ezen állapotomban különben sincs sok hasznom. Jó, persze, a fehérségnek biztosan jól esik, hogy így a közelében vagyok és vigyázok rá, de van itt más is, aki megtegye. Én meg nem vagyok aggódó típus. Ha bármi gond lenne, különben is rögvest tudnám, hiába alszom. Itt teremnék seperc alatt. Már talán éppen felelnék javaslatára, amikor eléggé bensőségesen kérdez. Éppen csak rápillantok, aztán pislogok le tovább D'Artagnanra, meg kicsit elnézek Porthos felé, aki ledobja magát mellém, oldalamnak simulva és tisztálkodni kezd.
- Halványan dereng - bólogatok. - Tudom, ki voltam és hogyan éltem, de érezni nem érzem. Mintha nem feltétlen velem történt volna - rázom meg kissé a fejemet, próbálva leírni, milyen ez. Azt nem is sejtem, hogy az emberek is így vannak valahogy a kisgyerek korukkal. Elmesélik nekik, látják fotókon, vannak foszlányaik, ám összességében egy film is lehetne ennyi erővel. Na nekem ilyen a halandóságom.
- Nem úgy, mint a halálom - teszem hozzá monoton baritonomon. Na tessék! Ez viszont már biztos a kényszerű ébrenlét hatása: nekiálltam fecsegni. - Arra elég tisztán emlékszem - bólogatok aprókat, lassan, s közben egyre több hangot nyelek el. Kicsit, mintha félálomban beszélnék. - Gondolom, jobban odafigyeltem rá, hiszen úgy hittem, az az utolsó alkalom bármire is figyelni - elmélkedem el ezen. Hiszen annyi minden történik velünk, ám van, amit már másnap elfelejtünk és van, ami belénk ég örökre. Vagy, mert már akkor és ott tudjuk, hogy fontos pillanat, amit magunkba kell vésni; vagy valahogy megörökítik; vagy annyiszor meséljük el, hogy fenn marad. Utóbbinak nálam kevesebb az esélye.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=832622#post832622][b]Adam Kensington - 2021.06.12. 08:42[/b][/url]

Vizsnyiczky Médea
késő este | a nappaliban a kanapén | x


Visszatérve az erdei ösvényről, beteszem magam után az ajtót, ügyelve, hogy egyik macsek se szökjön be hozzánk. Hozzám meg a madárhoz, amit fehér kezemben tartok... vagyis hát akit. Eszembe jut, amikor "kedves" barátomra, Dwaynere akadtam rá hasonló állapotban. Fifikás ügy ez az animágia.
A nappaliba megyek, fogok egy kendőt, a kanapéra helyezem és óvatosan lerakom rá a sérült szárnyú áldozatot. Hogy miért nem vittem inkább gyógyítóhoz? Mert este van. Igazából már szinte éjjel. Ezért. Mindig gondolok rá, hogy összeszedek pár olyan helyet, ahová lehet fordulni ilyenkor is a közelben. Ügyelet, hasonló. Igen, persze a Fővárosi Ispotályba elsuhanhatnék vele, de megint itt a gond: a suhanás része. Nem kell az most neki. Ráadásul tényleg nem tűnik súlyosnak a baj. Viszont nehéz megállapítanom, mennyire van magánál, tudatánál. Felfogja-e, ami történik.
- Megsérültél. Próbállak ellátni - dörmögök neki ennyit, hátha eljut hozzá. Csak hogy tudja, nem az a tervem, hogy elvágom a torkát, tollfosztom és berakom a sütőbe. Olyan formában úgysem érdekelne. Csak így, ahogy van, megkóstolhatnám. Viszont ezt ő nem tudhatja és talán jobb is. Legalábbis szerintem nem találkoztunk még. Nem ismerős az illata. Meg igazából azt se tudhatja, hogy tudom, hogy ember és nem csak egy állatot látok el.
Átsétálok a konyhába az elsősegély dobozért, magára hagyva őt izgalmas nappalimban, ahol megannyi polc, komód roskadozik a legkülönfélébb antik és kevésbé antik műtárgyaktól, ketyeréktől, a hangszergyűjteményemről nem is beszélve. Bár sok mindenre nem lát most rá egyelőre kanapén gubbasztásából.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=837298#post837298][b]Adam Kensington - 2021.09.25. 20:24[/b][/url]

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x


Hűs kezem a nekem támaszkodva magát tisztogató Porthosra tévedt valamikor és most őt simogatom robotikus mozdulatokkal, észre sem véve igazán, amit csinálok. Ez már csak úgy jön magától. Pedig volt idő, amikor csodaszámba ment, hogy egy állat nem iszkol el farkát behúzva a puszta jelenlétemtől, nem hogy hozzájuk tudtam volna érni. Milyen hamar hozzászokunk a jóhoz...
Mondanám, hogy türelmesen várom, hogy a macskamentő kibökje, mi érdekli, azonban az, hogy rezzenéstelenül ülöm végig, míg megfogalmazza, pusztán természetemnek és jelenlegi elcsigázottságomnak köszönhető. Ez utóbbi különben percről percre rosszabb.
- Igen. Pontosan - felelem csöndesen, ám határozottan - Ha nem ő ragad el, akkor a pestis - bólogatok, egyszerűen megfogalmazva a történtek lényegét, miközben újabb részletet fedek fel majdnem-halálomból.
D'Artagnan közben megnyugodni látszik, amennyire ez lehetséges az állapotában. Persze, eddig sem mozdult sokat, viszont mostmár fájdalmai is szépen enyhültek. Érzem rajta. A navinés meg látja, gondolom.
- Lefekszem - jelentem be, finoman arrébb tolom magamról a szürke cicát, simítok egyet fehér betegünkön és lassan felemelkedem ültömből. - A konyhát arra találod, nyugodtan szolgáld ki magad a mélyhűtőben lévő fémtégelyek tartalmán kívül bármivel - mutatok el arrafelé és bár nyilvánvalóan mindenkit pont az érdekelne leginkább, amit tabunak jelölök, egyrészt kevesen olyan vakmerőek, hogy egy alvó vámpír készleteit megdézsmálják, másrészt olyan fajtának tűnik nekem ez a lány, aki tiszteletben tartja mások otthonát, tulajdonát, kéréseit.
- Ha bármi gond van - pillantok pórul járt jószágom felé - valószínűleg úgyis érezni fogom, de ha mégse jelenek meg záros határidőn belül, ébressz fel - adom a további instrukciókat, Laura felett magasodva vékony, köntösös alakommal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=837300#post837300][b]Adam Kensington - 2021.09.25. 20:54[/b][/url]

Vizsnyiczky Médea
késő este | a nappaliban a kanapén | x


Alig telik bele egy kevésbe, máris újra feltűnök a színen, kezemben egy pohár vízzel meg elsősegély dobozommal. Antik darabnak tetszik, ám a tartalma többé-kevésbé új. Odapillantok a madárra, aki különös mozdulatokat tesz. Önkívületben teszi vajon vagy szándékos? Előbb még nem igazán volt magánál, mostmár mintha éberebb lenne. Üzenete viszont nem jön át. Talán azért nem, mert amúgy is tudom, hogy egy embert ápolok, így nem olyan feltűnőek nekem madártalan mozzanatai.
Leülök mellé, a kanapé éppen csak süpped alattunk, egyáltalán nem annyira, mint elvileg egy magamfajta adottságokkal rendelkező férfi alatt kéne. Mármint halandó férfi alatt. A dohányzóasztalra helyezem a kis fémládát, felnyitom és pakolok ki belőle pár szükséges holmit. A vízből merítek egy kupakba és feloldok benne valamit.
- Fájdalomcsillapító - tartom csőre alá, hogy igyon. Nem állok neki a rendbehozatalának, amíg nem tompítom az érzékeit kicsit. Amennyiben megbízik bennem és magához vesz a keverékből, utána veszek elő vattát meg fertőtlenítőt és némi várakozás után nekiállok ellátni sebeit, aztán finoman nyomogatom szárnyát hideg ujjaimmal, hogy megtaláljam, hol a gond és mit tehetek érte. Figyelem reakcióit.
- Animágus vagy, igaz? - kérdezek aztán rá a nyilvánvalóra. Muszáj, mert csak nekem nyilvánvaló, hogy én ezt tudom, és nem akarok ajtóstól rontani a házba. Inkább felvezetem ezzel, közben gomb szemeit kémlelve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=837390#post837390][b]Adam Kensington - 2021.09.27. 19:18[/b][/url]

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x


Tudom, sokak megzavarodnak attól, amikor a másik egy olyan gesztust tesz feléjük, amely arra enged következtetni, hogy megbíznak benne és nem féltik tőle se magukat, se a holmijaikat. Ez itt a kelet-európai régióban különösen jellemző. Rögtön az kezd motoszkálni bennük, hogy itt valami átverés van, vagy hogy ezért majd tartozni fognak az illetőnek. Ám még ha ilyesmi nem is kering bennük, egy furcsa, meglepődött érzés mindenképpen rájuk ül. De hogy miért bízom meg így a lányban? Nos nem bízom meg benne. Vagyis inkább se nem bízom, se nem nem bízom. Tökéletesen semleges ebből a szempontból, ahogy igazából mindenki. Még Kíra is. Még Dwayne is. Még Kins is. Mindenki. Az, hogy mégis ki az, akit így beenegedek az otthonomba vagy akire bármit rábízok, mindössze gesztus inkább. Jelzem, hogy értékelek benne valamit. Azonban a nagy igazság az, hogy azért vagyok ilyen könnyelmű ezzel, mert ártani nem igazán árthat nekem. Semmi sincs, amibe beleroppannék, ha tönkretennék vagy ellopnák; és ahhoz pedig egy zseni fondorlata vagy egy vámpírvadász több évtizedes tapasztalata kell, hogy elkerülje a figyelmem a felém irányuló ártó szándék. Szóval nem megbízom az emberekben, csak tisztában vagyok a képességeimmel és az ő korlátaikkal.
Érdemes kivárni, mert a jó pihenést megfelelő kívánságnak tűnik, amiért hálásan biccentek egy rövidet. Nem lesz gond vele, úgy érzem. Ezt tanúsítja az is, amilyen ólmosakat pislogok szemembe hulló hajam mögött.
- Ha Kíra nem jönne meg egy-két órán belül, szintén kelts nyugodtan - teszem hozzá ezt az opciót is a listához. Hiszen csak nem maradhat itt estig, őrize a macskám. Mármint tőlem nyugodtan maradhat, de gondolom, van egyéb dolga is, ráadásul D'Artagnant is jó volna eljuttatni egy szakemberhez.
Mindenesetre most elfordulok és indulok kifelé a szobából, mindezt még halandó sebességel, viszont a lépcsőn már csak felsuhanok. A következő pillanatban már egy szál alsónadrágban heverek az ágyamban, rendetlenül magamra tekert takaróval.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=864056#post864056][b]Adam Kensington - 2023.05.13. 18:00[/b][/url]

Juhász Laura
késő este | a folyosón | x


Akkor a heti bére a jogos tulajdonosánál maradna, mivel valóban hallom. Igazából már onnantól felfigyeltem rá, hogy kilépett a fák közül a kertem végében. Noha nem teljesen világos, hol is kezdődik a kertem. Én úgy gondolom, hogy ahol az erdő alább hagy.
Miután a lány megszólít... sőt, talán miközben, már előtte is termek a nappaliból, így most pár lépésre állunk egymással szemben a folyosón. Vagyis ő még csak a küszöbön. Sötétkék póló és fekete farmer van rajtam. A lábam csupasz. Finoman megemelem az államat, így kérdezve tőle némán, mi szél hozta. Noha figyelmem nem kerüli el a paksaméta, amit a mappa meg a papírok formája, valamint próbahetesónk kiléte okán úgy sejtek, a boltból küldtek, ám megvárom, amíg ezt ő tárja elém.
Ajtómat gyakran nyitva hagyom különben. Aki átjáró itt, úgyis beengedi magát mindenféle engedélykérés nélkül (mint mondjuk Kíra, Dwayne vagy Kinsey), meg amúgy is hamarabb észreveszem a kedves érkezőket, semmint a verandára érnének. Arról nem is beszélve, hogy így a macskák is kedvükre rohangálhatnak ki-be. Illetve kevésbé zárom ki a természetet és az engem körülvevő világot, amely önmagában is az otthonom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=864130#post864130][b]Adam Kensington - 2023.05.19. 20:15[/b][/url]

Juhász Laura
késő este | a folyosón | x


Ahogy elém tárja, miért jött és mi is az, amit a kezében tart, lepillantok a vastag dossziéra, aztán vissza a lány arcára és ráérősen odasétálok hozzá, mezítlábas lépteimmel. Nyújtom hosszú, fehér kezemet a küldeményért.
- Köszönöm - bólintok neki, amiért vállalta a futár feladatát. Közben már nyitom is a mappát, hogy beletekintsek - Ráér - tájékoztatom róla, hogy nem fontos most rögtön nekiesnem az irathalomnak, neki meg főleg nem kell megvárnia, míg túlvagyok rajta - Majd visszaviszem én - teszem világossá azt is, hogy az újra boltba juttatásra már nem kell, hogy gondja legyen.
- Ha akad most némi időd, akár megbeszélhetnénk a továbbiakat - zárom be az iratrengeteget és lógatom magam mellé egyik kezemben fogva a koránt sem könnyű olvasmányköteget. Különben is felkerestem volna Laurát vagy megüzentem volna Ilosvai úrral, hogy találkozzunk a boltban. Azt gondolom, úgy van rendjén, hogy az elégedettség okán való alkalmazásba vételi szándékot, vagy éppen a elégedetlenség okán ildomos fájdalmas búcsúvételt nekem illik közölni vele. Valamint meg kell adjam a lehetőséget, hogy akár ő mondhassa el nekem személyesen, ha ő az, aki viszlátot intene a tapasztaltak után.
Amennyiben kap az ajánlaton, már indulok is a konyhába, és hellyel kínálom a sakktáblás asztalnál. A nagy adag átnéznivalómat a pultra rakom egyelőre.