A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

Vizsnyiczky Médea
késő este | a nappaliban a kanapén | x


Visszatérve az erdei ösvényről, beteszem magam után az ajtót, ügyelve, hogy egyik macsek se szökjön be hozzánk. Hozzám meg a madárhoz, amit fehér kezemben tartok... vagyis hát akit. Eszembe jut, amikor "kedves" barátomra, Dwaynere akadtam rá hasonló állapotban. Fifikás ügy ez az animágia.
A nappaliba megyek, fogok egy kendőt, a kanapéra helyezem és óvatosan lerakom rá a sérült szárnyú áldozatot. Hogy miért nem vittem inkább gyógyítóhoz? Mert este van. Igazából már szinte éjjel. Ezért. Mindig gondolok rá, hogy összeszedek pár olyan helyet, ahová lehet fordulni ilyenkor is a közelben. Ügyelet, hasonló. Igen, persze a Fővárosi Ispotályba elsuhanhatnék vele, de megint itt a gond: a suhanás része. Nem kell az most neki. Ráadásul tényleg nem tűnik súlyosnak a baj. Viszont nehéz megállapítanom, mennyire van magánál, tudatánál. Felfogja-e, ami történik.
- Megsérültél. Próbállak ellátni - dörmögök neki ennyit, hátha eljut hozzá. Csak hogy tudja, nem az a tervem, hogy elvágom a torkát, tollfosztom és berakom a sütőbe. Olyan formában úgysem érdekelne. Csak így, ahogy van, megkóstolhatnám. Viszont ezt ő nem tudhatja és talán jobb is. Legalábbis szerintem nem találkoztunk még. Nem ismerős az illata. Meg igazából azt se tudhatja, hogy tudom, hogy ember és nem csak egy állatot látok el.
Átsétálok a konyhába az elsősegély dobozért, magára hagyva őt izgalmas nappalimban, ahol megannyi polc, komód roskadozik a legkülönfélébb antik és kevésbé antik műtárgyaktól, ketyeréktől, a hangszergyűjteményemről nem is beszélve. Bár sok mindenre nem lát most rá egyelőre kanapén gubbasztásából.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=832622#post832622][b]Adam Kensington - 2021.06.12. 08:42[/b][/url]

Vizsnyiczky Médea
késő este | a nappaliban a kanapén | x


Visszatérve az erdei ösvényről, beteszem magam után az ajtót, ügyelve, hogy egyik macsek se szökjön be hozzánk. Hozzám meg a madárhoz, amit fehér kezemben tartok... vagyis hát akit. Eszembe jut, amikor "kedves" barátomra, Dwaynere akadtam rá hasonló állapotban. Fifikás ügy ez az animágia.
A nappaliba megyek, fogok egy kendőt, a kanapéra helyezem és óvatosan lerakom rá a sérült szárnyú áldozatot. Hogy miért nem vittem inkább gyógyítóhoz? Mert este van. Igazából már szinte éjjel. Ezért. Mindig gondolok rá, hogy összeszedek pár olyan helyet, ahová lehet fordulni ilyenkor is a közelben. Ügyelet, hasonló. Igen, persze a Fővárosi Ispotályba elsuhanhatnék vele, de megint itt a gond: a suhanás része. Nem kell az most neki. Ráadásul tényleg nem tűnik súlyosnak a baj. Viszont nehéz megállapítanom, mennyire van magánál, tudatánál. Felfogja-e, ami történik.
- Megsérültél. Próbállak ellátni - dörmögök neki ennyit, hátha eljut hozzá. Csak hogy tudja, nem az a tervem, hogy elvágom a torkát, tollfosztom és berakom a sütőbe. Olyan formában úgysem érdekelne. Csak így, ahogy van, megkóstolhatnám. Viszont ezt ő nem tudhatja és talán jobb is. Legalábbis szerintem nem találkoztunk még. Nem ismerős az illata. Meg igazából azt se tudhatja, hogy tudom, hogy ember és nem csak egy állatot látok el.
Átsétálok a konyhába az elsősegély dobozért, magára hagyva őt izgalmas nappalimban, ahol megannyi polc, komód roskadozik a legkülönfélébb antik és kevésbé antik műtárgyaktól, ketyeréktől, a hangszergyűjteményemről nem is beszélve. Bár sok mindenre nem lát most rá egyelőre kanapén gubbasztásából.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=833184#post833184][b]Vizsnyiczky Médea Lilla - 2021.06.26. 17:33[/b][/url]

Gyűlölte a kiszolgáltatottságot. Amikor nem tudott az események útjába állni, jelen esetben azért, mert fizikailag képtelen volt rá. Nem akart így meghalni, és nem csak azért, mert méltatlannak találta, sőt, egyenesen nevetségesnek, hanem azért is, mert nem volt lehetősége senkinek se szólni, ellenkezni, egyáltalán bármit még utoljára tenni vagy mondani.
Nem történt annyira hirtelen, hogy felfogni se tudja, hogy vége van, és ettől csak rosszabb volt az egész. Minden önsajnálatát, szomorúságát, keserűségét volt ideje megélni, míg a földön heverve félájultan várta a végtelen sötétséget. Minden hibáját százszorosára növelte a sokk, hogy esélye se lesz akár csak egyet is kijavítani. Nem kérhet már bocsánatot Sáritól sem...
De aztán csak nem akart véget érni az élete. Még mindig ott feküdt, bénultan, erőtlenül emelgetve szárnyát, és homályosan sikerült felfognia, hogy egy emberi alak körvonalazódik ki előtte. Egy magas, vékony alaké. Lehetett akár nő is, amennyire ki tudta venni, de Lillának eszébe se jutott, hogy nem hogy nem nő, de még csak nem is ember, aki a segítségére sietett. Hallotta, hogy mond valamit, és aztán felemeli őt a földről, de aztán újból elsötétült a világ, és mikor legközelebb látni vélte környezetét, már egy félhomályos házban találta magát.
Puha helyre került, legalábbis lényegesen kellemesebb fekhelynek bizonyult annál, ahová odakint zuhant, de Lillát ez még nem feltétlenül nyugtatta meg. Sajnos félő volt, hogy így sincs biztonságban. A férfi - mert most már aként azonosította - azt mondta, ellátja őt. Ez furcsa volt, bár nem annyira. A legtöbb ember beszélt az állatokhoz, mintha azt gondolnák, megértik, amit mondanak, így a lánynak nem volt oka arra gondolni, hogy megmentője tudja, hogy nem valódi madárral van dolga.
Megvárta, míg visszatér, és amint meglátta közeledni alakját, felemelte fejét, és belecsípett az egyik tollába, kirántotta azt, majd megrázta kobakját. Fogalma sem volt róla, hogy átjön-e az üzenet, de egy próbát megért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=837300#post837300][b]Adam Kensington - 2021.09.25. 20:54[/b][/url]

Vizsnyiczky Médea
késő este | a nappaliban a kanapén | x


Alig telik bele egy kevésbe, máris újra feltűnök a színen, kezemben egy pohár vízzel meg elsősegély dobozommal. Antik darabnak tetszik, ám a tartalma többé-kevésbé új. Odapillantok a madárra, aki különös mozdulatokat tesz. Önkívületben teszi vajon vagy szándékos? Előbb még nem igazán volt magánál, mostmár mintha éberebb lenne. Üzenete viszont nem jön át. Talán azért nem, mert amúgy is tudom, hogy egy embert ápolok, így nem olyan feltűnőek nekem madártalan mozzanatai.
Leülök mellé, a kanapé éppen csak süpped alattunk, egyáltalán nem annyira, mint elvileg egy magamfajta adottságokkal rendelkező férfi alatt kéne. Mármint halandó férfi alatt. A dohányzóasztalra helyezem a kis fémládát, felnyitom és pakolok ki belőle pár szükséges holmit. A vízből merítek egy kupakba és feloldok benne valamit.
- Fájdalomcsillapító - tartom csőre alá, hogy igyon. Nem állok neki a rendbehozatalának, amíg nem tompítom az érzékeit kicsit. Amennyiben megbízik bennem és magához vesz a keverékből, utána veszek elő vattát meg fertőtlenítőt és némi várakozás után nekiállok ellátni sebeit, aztán finoman nyomogatom szárnyát hideg ujjaimmal, hogy megtaláljam, hol a gond és mit tehetek érte. Figyelem reakcióit.
- Animágus vagy, igaz? - kérdezek aztán rá a nyilvánvalóra. Muszáj, mert csak nekem nyilvánvaló, hogy én ezt tudom, és nem akarok ajtóstól rontani a házba. Inkább felvezetem ezzel, közben gomb szemeit kémlelve.