A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=653621#post653621][b]Adam Kensington - 2017.01.05. 20:59[/b][/url]

Békésen járatom a tekintetemet a lányon, miközben hallgatom a történetet a régi életéről meg a pórul járt kaktuszról. Ajkaim nem, de szemeim mosolyognak ezen az igencsak kírás elbeszélésen. Mikor aztán a végére ér, teljesítem is a kérését.
- Egy elég összetett eljárásról van szó, azonban semmilyen fájdalommal nem jár és a kockázat is elég kicsi - vezetem fel mindazt, amit a gyógyító elmondott.
- Az átokfeloldás nagyjából három órát vesz igénybe. Alkalmaznak bájitalt és varázsigéket egyaránt. Ezután egy napig bent kell maradnod az ispotályban megfigyelésre - folytatom a tájékoztatást, ezzel minden valószínűség szerint letudva a napi beszédmennyiségemet.
- De... - sütöm le a szemem egy pillanatra.
- A felügyeletem mellett hazaengednek, ha nagyon nem szeretnél ott maradni - tárom elé ezt a lehetőséget, tudván, milyen ellenérzései vannak az ilyen intézményekkel szemben. Azt nem tudom neki felajánlani, hogy maradok vele az ispotályban, hiszen hajnalban legkésőbb el kéne jöjjek, ő pedig arra ébredne reggel, hogy nem vagyok sehol. Ezzel meg ott tartanánk, ahol a part szakad.
- Ez esetben az esti órákban hajtanák végre a beavatkozást - teszem hozzá csöndesebben, ezt inkább amolyan hangosan gondolkozva, tervezve. Valószínűleg a kedvest mindennek a fele sem érdekli vagy befolyásolja igazán, de hát ő megkérdezte, én pedig kielégítő válasszal akartam szolgálni. Aztán meglehet, van még, amit tudni szeretne. ez esetben hallgatom. Mint mindig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=654756#post654756][b]Adam Kensington - 2017.01.12. 23:05[/b][/url]

Gondoltam. Nehezen képzelem el őt, amint békésen alszik egy kórteremben, ahelyett, hogy minden gyógyítóban a rá leső ősellenségét, álmatlanul heverne, futásra készen. Márpedig ilyen állapotban nem tudja kipihenni magát, ami egy ilyen beavatkozást követően elengedhetetlen. Úgyhogy támogatom a döntését. És nem csak azért, mert így nem kell külön töltsük az éjszakát. Az ő pihenését, az én ébrenlétemet.
- Akár már a héten - adom meg az egyik legkellemesebb választ, amit egy rontáslevétel előtt álló páciens hallani szeretne. Mert bár először általában jön a pánik amiatt, hogy már ilyen közel az időpont, más felől azonban így legalább kevesebb idő adatik meg az embereknek arra, hogy idegeskedjen a rá várók miatt. Jobb, ha mihamarabb megvan.
- Pedig akkor aztán igazán szép pár lennénk - mosolyodom el. Igen, ha van valami, ami mosolygásra késztethet, az egy zombi és egy vámpír romantikus története, főleg, ha Kíra az egyik fél, én meg a másik. Derűsen csillogó szemekkel figyelem a kedves fel-alá járkálását. Pedig a már említett aggodalmaim nem vesztek még a ködbe. Legfeljebb csak a direkt-feledés homályába. Nem akarok ezzel foglalkozni. Ha a lány nem aggódik, én sem akarom aggasztani. Nem akarom átragasztani rá a kétségeimet. Megtartom őket magamnak. Elrejtem valahova mélyre. Nem esik nehezemre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=656153#post656153][b]Adam Kensington - 2017.01.18. 20:15[/b][/url]

Kora este érkeztünk meg a Fővárosi Ispotályba. Többeken láttam a meglepetést, vajon mit kereshetek most itt, vajon melyik esethez hívhattak konzultálni. Ezúttal azonban nem a diagnosztikában segítendő jöttem, hanem mint kísérő. A kedves kísérője. Elérkezett a rontását megszüntető beavatkozás ideje.
Megengedték, hogy végig bent lehessek a majd' három óra alatt. A háttérből figyeltem. Természetesen nem csak a szemmel láthatóakat, de a lány életjeleit is. Ugyan szerencsére nem lépett fel komplikáció, azért hasznukra lehettem olykor, hiszen a gyógyító nem átallott engem kérdezni, ha úgy adódott. Mivel pedig minden a tervek szerint zajlott, nyugodt szívvel engedték haza Kírát a felügyeletem mellett.
Végig aludt, miközben varázslatok sorát hajtották végre rajta, azonban a szervezetét mindez így is kimerítette. Azóta is kába. Úgy hoztam haza és fektettem be az ágyba. Míg ő pihen, én a földszinten ténykedem a hangszereim körül. Úgyis rögvest meghallom, ha változik a légzése, ha kezdene magához térni. Addig meg befejezem néhány megkezdett projektemet. Arról nem is beszélve, hogy legalább lefoglalom magamat és a gondolataimat. Azért így is be-bevillannak a beavatkozás előtti utolsó pillanatok. Látom magam előtt a kedves arcát, amit jól az emlékezetembe véstem, arra az esetre, ha utoljára látnám így nézni rám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=656247#post656247][b]Adam Kensington - 2017.01.18. 22:12[/b][/url]

Elektromos gitárom húrjainak tompa kattogása szűrődik fel csupán az emeletre. A keverőpultra dugtam őket, nem az erősítőkre. Nehogy felébresszem a lányt. A fejhallgató rajtam, hogy visszakapjam, amit játszok. De éles érzékeim miatt még ezen is átszűrődnek az ébredező neszek. A lélegzet, a mozdulatok. Ráérősen szerelek le, helyére téve a hangszeremet és a kellékeket. Mezítlábas, inges, farmeres valómban ballagok fel a hálóba.
Az ajtó nyitva. A küszöbre állva Kírára pillantok. Lágyan vezetem végig rajta tekintetemet, aztán beljebb haladok. Puhán leülök az ágy szélére. Hűs kezemet fejére teszem. Mozdulatom egyszersmind kedveskedő és vizsgáló. Bódult még és gyenge, de semmi rendelleneset nem érzek.
- Hozzak valamit? - kérdezem csöndesen. Azt mondták, nyugodtan fogyaszthat bármit, ami jól esik neki. Nincsen semmilyen megkötés. A biztonság kedvéért elhozattak velem néhány főzetet a legkülönbözőbb eshetőségekre. Reményeim szerint azonban egyikre sem lesz szükségünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=656258#post656258][b]Adam Kensington - 2017.01.18. 23:10[/b][/url]

Kírakedves
a rontáslevétel éjjele | a hálóban | x


Más talán észre se venné a különbséget aközött a lány között, aki bement az ispotályba és aki most az ágyban üldögél. Hiszen látszólag nincs változás. Én viszont minden rezdületlen idegszálammal érzem, hogy van. Különös élmény, de kellemesen különös. Hiszen ahogyan rám néz, abban nincsen változás. Csak valahogy letisztultabb az egész lénye. Mindezek a benyomások persze mindössze átsuhannak most rajtam. Nem veszek el bennük.
Ahelyett pedig, hogy próbálnám rávenni Kírát, hogy ne álljon neki ilyen hirtelen mozdulatokkal bizonygatni, mennyire jól van, inkább kapva kapok az ajánlatán. Az ingemet azért leveszem, és így húzódom be mellé az ágyba. Hátamra heveredek és magamhoz vonom őt a takarónk alatt.
Nem mondok semmit, nem kérdezek többet. Kétségem sincs felőle, hogy ha bármi kell neki, szólni fog. Azonban valószínűleg most erre van csak szüksége. Nyugalomra, csöndes létezésre és arra, hogy valaki vele legyen. Csak úgy. Mindezt könnyedén és örömmel adom meg neki. Hiszen én sem akarok semmi mást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=656834#post656834][b]Adam Kensington - 2017.01.22. 21:52[/b][/url]

Kírakedves
a rontáslevétel éjjele | a hálóban | x


Rendjén van, ha kuszák a gondolatai. Rendjén van, ha vannak kétségei. Rendjén van, ha figyeli magát és ha keresi a különbséget. Rendjén van. Minden rendjén van. Furcsa lenne, ha élné tovább az életét, mintha mi sem történt volna. Bár korán van még persze ahhoz, hogy kétségek kezdjék gyötörni vagy sajnálja azt, amit hátra hagyott, hiszen pihennie kéne és szoknia a régi-új helyzetet, azonban az emberi érzéseket nem lehet így szabályozni.
Békésen heverünk, mígnem tapintható lesz egyre fokozódó zaklatottsága, végül kirántja magát ölelésemből. Utánanézek. Figyelem reszketeg összehúzódását. Pár pillanatig nem mozdulok, majd oldalamra fordulok. Kezem a lány vállára teszem. Fejem felemelem, füléhez hajolok.
- Kíra - szólítom meg, kissé kérdő hangsúllyal. Ezután pedig csak várok és figyelek. Ami rátört, nem testi, hanem lelki fájdalom. Nincsen olyan fizikai rendellenesség, ami az állapotát okozhatná. A gond mentális eredetű és mint olyan, nehezebb helyrehozni. Azonban nem akarok még túlságosan előre szaladni. Mondták, hogy sok mindenre fel kell készüljek. Főleg, hogy gyakoriak az utórengések egy ilyen rontáslevétel után. Lehet, hamar lecseng ez a roham. Lehet, meg sem ismétlődik aztán. Akárhogy is, én itt vagyok vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=657268#post657268][b]Adam Kensington - 2017.01.24. 22:13[/b][/url]

Kírakedves
a rontáslevétel éjjele | a hálóban | x


Csak várok és figyelek. Nem tudom, mi lelte és mi járhat a fejében. Csak sejtem. Számítani lehetett rá, hogy előjönnek olyan dolgok, amelyek eddig a jótékony homályban lappangtak. Olyasmik, amiket az őrületével fojtott el és amiknek az őrület elmúltával már nincsen gátjuk. Erre mondják, hogy boldogok a lelki szegények.
Hirtelen fordul a kedves vissza felém. Kezem válláról lesimítom oldalára és zaklatott vonásait fürkészem. Zokogni kezd. Szomorú megértően pislogok rá és hallgatom szavait. Magamhoz vonom és simogatom fejét, hátát.
- Mit? - kérdezem csöndesen. Nem akarom faggatni, de néma sem akarok maradni. Tudni szeretném, mi tört rá. Mi az, ami így megviseli. Mi az, amiért hibáztatja magát. Nyilvánvaló, hogy ez nem egy lidércnyomás, nem holmi utórengés, amit ne tudna megkülönböztetni a valóságtól. Magánál van. Belé hasított valami, ami megtörte és amit így, egy megerőltető beavatkozás után főleg nehezen visel. De mi az, ami az ő hibája volt? És mit nem kellett volna?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=669674#post669674][b]Adam Kensington - 2017.03.23. 19:48[/b][/url]

Simogatom tovább karját, miközben hallgatom. Nos igen, ha van valaki, aki megérti a lány keserűségét, az pontosan az, aki most öleli őt. De ezt a keresztet mindenki cipeli. Mindenkinek van, amit szívesen feledne. Azonban az élményeink tesznek azzá, amik vagyunk - mint minden közhely, ez is igaz. Ráadásul tudtuk, ára lesz annak, hogy a kedves ismét önmaga legyen. Annak, hogy ne legyen tovább az elméje fogja.
- De kell. És nincs ezzel baj. Menni fog - duruzsolom mély hangomon, miközben Kíra arcát simogatom. Most nyilvánvalóan szörnyen és kilátástalanul érzi magát. Ám ez idővel változik. Érdekes, hogy szinte teljesen ugyanazon kellett átmennem, mint neki, noha egészen más az, ami ért bennünket. Rá rontás került, én vámpírrá változtam. Őt az őrület uralta el, engem ragadozó ösztöneim. Ő egy varázs segítségével nyerte vissza önmagát, én a Teremtőm tanítása által. Ahogy pedig a fejünk kitisztult és már mindent világosan láttunk, akkor hasítottak csak belénk a hibáink, amelyeket ép ésszel kell a helyükön kezeljünk. Neki a felelőtlenségét, amivel megváltoztatta a saját életét, nekem a kegyetlenségemet, amivel elvettem másokét. De mindennek úgy kellett lennie, ahogy történt. Ha erről másképp gondolkodunk, csak visszatér az őrületünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=686657#post686657][b]Adam Kensington - 2017.06.20. 23:09[/b][/url]

Morogva ülök fel az ágyban, ahogy érzem, sötétedik. Most nem tehetem meg azt, ami télen szokásom, hogy ilyenkor még forgolódok egy keveset és elheverészek egy ideig. Vagyis megtehetném, viszont annyi erővel nyugodtan aludhatnék nyári álmot is, hiszen alig lehetne néhány röpke óra ébrenlétem. Inkább túlesek tehát a felkelés nehézségein, győzködve magam arról, hogy elég volt az a tizenóra pihenés. Köntöst veszek, leballagok a földszintre és közben próbálok rájönni a neszekből, min ügyködik Dwayne. Érzékelem, hogy odakint matat, a kép azonban nem áll még össze. Inkább a konyhába térve legördítem a torkomon azt a kis pohárnyi vért, hagyom, hogy átjárjon, aztán ismét figyelek a kintre.
Barátom a házamat javítja. Említett valami vizes foltot, azonban nem hittem volna, hogy egyik este arra ébredek, hogy helyrehozta. Bár meglepni sem lep meg. Vannak ilyen akciói néha.
Mezítlábasan, egy szál köntösömben sétálok ki és nézem meg magamnak a helyzetet. Még csak köszönni sem köszönök Dwaynenek, ahogy meglátom, olyan természetes már a jelenléte. Kezeimet karba téve nézek fel a födém felé, mit ügyködött rajta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=686680#post686680][b]Adam Kensington - 2017.06.20. 23:40[/b][/url]

Kíra nincs most itthon. Hogy merre jár? Fogalmam sincsen. Ha egy kicsit ráhangolódnék, meg tudnám mondani, de nem szokásom ez. Csak, ha baj van. Azt viszont érzem, hogy nincs baja. Jól van. Így pedig lehet tőlem akárhol. Minden bizonnyal pontosan ott is van.
Szeretem különben azt, ahogy a körülöttem élők így elfogadják egymást. Pedig maguktól talán soha egymás közelébe se mennének. Így viszont, hogy kénytelenek egy légtérben lenni és osztozni a társaságomon, egyszerűen elfogadják helyzetet és nem jelent számukra gondot. Először beletörődnek csupán, végül pedig természetessé válik. Azt hiszem, nem minden körülmény közt történne ez így. Biztosan nagy szerepe van a személyemnek és főleg annak, hogy a felek pontosan tudják, nem hogy nem mondok le egyikükről sem a másikukért, azonban erre még csak szükség sincsen. Tökéletesen ellehetünk így. Mindenki maradéktalanul részesül abból, amiből szeretne.
- Köszönöm - bólintok a tetőt figyelve. Igazán kedves ez barátomtól. Persze, biztosra veszem, hogy nem puszta szívjóságból csinálta, és hogy valami húzódik itt a háttérben, azonban emiatt nem vitatnám el az érdemeit.
- Mit hozzak? - kérdezem, lépve vissza a ház felé. Egyúttal így invitálom barátomat, hogy üljünk ki egy kicsit a verandámra. Kellemes az este.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=686701#post686701][b]Adam Kensington - 2017.06.21. 00:20[/b][/url]

Ez esetben csak azért megyek be, hogy magamra kapjak egy nadrágot a köntös alá. Mindezt azonban egy pillanat alatt lerendezem. Mire ő a verandához ér, én már lépek is ki ismét az ajtón. Most már nem olyan jelentőségteljes léptekkel, mint amikkel az imént kijöttem a házból. Ezeket csak figyelmességből alkalmazom olykor. Az auror is hajlamos enyhe frászt kapni tőlem, amikor a súlytalan létezésemnek hála, egyszerűen csak megjelenek a közelében. Inkább adok némi nyomatékot járásomnak, hogy felfigyeljen rá, ahogy érkezem.
Leülök mellé a lépcsőre és hallgatom a nyestes történetet. A bemutatott harci sérülésre pillantok, majd a következő kijelentésnél lesütöm egy kissé a szemem.
- Már... nem félnek tőlem feltétlenül - vallom meg ezt, amiről ezek szerint nem tettem még említést Dwaynenek. Pedig engem eléggé megrendített ez a nem kis felismerés. De talán pont ezért eshetett meg, hogy még annyit se beszéltem róla, mint úgy általában bármi másról.
- Valami változott - teszem hozzá, és elrévedek a napelemes lámpák felé, amik a földbe szúrva fénylenek, a házamhoz vezető utat szegélyezve.
- Nem teljesen értem még én sem - szögezem le, hogy barátom nehogy azt higgye, hogy magyarázattal fogok szolgálni neki. Az ugyan nem teljesen igaz, hogy nem értem a jelenséget. Érteni talán értem, csak fel nem foghatom. Minden esetre szerintem Dwaynenek nem állnék neki taglalni ezt. Túl összetett az egész kérdés. Nem való barátom földhöz ragadt, leegyszerűsített gondolatvilágához.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=686743#post686743][b]Adam Kensington - 2017.06.21. 19:33[/b][/url]

Tény és való, hogy egészen más a ház hangulata attól, hogy ennyien járnak-kelnek benne kedvükre. Na nem olyan sokan, persze, de az a néhány igen jelentős élettel képes megtölteni az öreg falakat. Mintha nem is ugyanaz az épület lenne nélkülük. De itt most nem erről van szó.
- Igazából először Tobias kutyáinál tapasztaltam ezt - árulom el neki, hogy nem itthon vettem észre először ezt a változást, hanem más valaki házában. Lehet, személyesen nem ismeri az említett dán fiút, én azonban minden bizonnyal említettem már neki őt.
- De mindegy is. Szóval már nem annyira félnek tőlem. Csak ha akarom - zárom ezt a témát egy laza vállvonással. Nem azért, mert kínos lenne vagy bármi gondom volna vele, csak nem annyira érzem, hogy tovább kéne taglalni. Illetve azt sem, hogy képes lennék rá. Tényleg túl felfoghatatlan még ez a számomra is.
- És? Hogy álltok az esküvő szervezésével? - kérdezem, látszólag a semmiből. Valójában arról jutott ez eszembe, hogy említette Kírát. A mi kapcsolatunkról gondolatban áteveztem az ő kapcsolatukra - noha ég és föld kettő-, és már témánál is vagyunk. Meg hát az igazat megvallva, amióta a maga sajátos módján felkért engem tanúnak, nagyon gyakran kapom magam azon, hogy a párosukon töprengek és azon, amire készülnek. Nem mintha a közös gyerekek után olyan hatalmas nagy lépés lenne a házasság. De azért mégsem elhanyagolható. Több szempontból sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=686988#post686988][b]Adam Kensington - 2017.06.23. 00:53[/b][/url]

A csecsemők hiába ösztönibb lények egy felnőtt embernél, az állatok efféle érzékeit meg sem közelítik. Ilyen éteri szinten nincsenek ráhangolódva arra kisugárzásra, ami egy magamfajta csúcsragadozóból árad természetszerűen. Legalábbis tette az elmúlt időszakig. Mostmár csak akkor keltek félelmet a puszta jelenlétemmel, ha ez a célom, vagy ha feldúlt vagyok. Mindkettő ritkán fordul elő.
Figyelem barátom italnyitását és hallgatom flegma válaszát. Ajkaimat összeszorítom kicsit és arról győzködöm magam, hogy a hangjában lévő teljes érdektelenség tényleg csak magának a szertartásnak, az eseménynek szól, nem pedig annak, hogy házasságra lép a gyermekei anyjával.
- Dwayne... - szólítom meg végül barátomat eltöprengő baritonomon.
- Biztos vagy benne, hogy szereted Zóját és hogy el akarod venni, nem pedig csak a vélamágia és a megszokás késztet erre? - teszem fel kegyetlenül őszinte kérdésemet, amely nagyjából már azóta bennem lappang, hogy először láttam őket együtt. Lehet, nem túl ideális pont most előhozakodnom ezzel. Hiszen nemsokára esküdnek. Talán kár volt ezidáig kerülnöm a témát. Dehát nem szeretek tanácsokat adni és beleszólni mások életébe. Meghallgatom őket és mondok rá pár alapvető, régi igazságot, azonban többet soha nem akarok. Ezt sem feltétlen akartam, ami most végül kigördült a számon. Persze, nem mondanám, hogy bánom, sem azt, hogy nem gondoltam át. Túl régóta jár már ez a fejemben és nem egyszer akartam már elbeszélgetni erről Dwaynennel. Meggyőződésem ugyanis, hogy Zója visszaél a férfira gyakorolt hatásával. Ilyesmi sok kapcsolatban megesik, de más az, ha valaki a párja iránta táplált érzéseit használja ki és megint más, ha varázslattal köti magához. Az minden, csak nem tisztességes. Ráadásul koránt sem a szeretet jele. Inkább a birtoklási vágyé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=687117#post687117][b]Adam Kensington - 2017.06.24. 11:51[/b][/url]

Az ilyen szívügyekbe nem szokás és nem is érdemes beleszólni, mert általában pont az ellenkezőjét váltja ki az emberekben. Tudom, hogy barátom ad a véleményemre, azonban mindenki hajlamos átváltani csakazértis üzemmódba. Dögöljön meg a világ, én akkor is elveszem a nőt! Viszont tény, én nem csak ezért nem kérdeztem és nem mondtam véleményt. Hanem pontosan azért is, amit barátom most elmond és amit eddig is tudtam: nem akar egyedül lenni. Szüksége van arra, amit egy család nyújt neki. Ha pedig ezt így kapja meg, ki vagyok én, hogy útját álljam? Azonban nyomasztott már egy ideje a gondolat, hogy nem szabad akaratából dönt így. A szabad akarat nekem szent és minden nap erőt kell vegyek magamon, hogy ezt ne fosszam meg másoktól. Könnyedén magamhoz láncolhatnám Kírát vagy Dwaynet azzal, ha rendszeresen adnék nekik a véremből. Elfogadnák, hiszen kaptak már belőle és tudják, milyen páratlan élmény. Ez azonban nem volna más, mint önzés és uralkodni vágyás egy másik lélek felett. Kevés nagyobb bűn van ennél.
Bólogatok pár lassút, szememet lesütve közben. Annak azért örülök, hogy barátom tisztában van azzal, hogy amit érez, nem szerelem. Hogy tudja, amit tesz, azért teszi, hogy másokat és magát boldoggá tegye . Ezerszer jobb indok, mint a házasságok legtöbb esetében. Ráadásul valószínűleg hosszabb életet is biztosít a frigynek.
- Nem hiszem, hogy egyedül maradnál - adom azért ezt csöndesen, de határozottan a tudtára. Megvannak a maga hibái, a maga furcsa természete és nem feltétlen könnyű vele az élet, azonban sokan képesek elfogadni ezeket és így szeretni a másikat. Dwaynet pedig lehet szeretni.
- Ha más nem, tudod, hogy rám számíthatsz. Ez persze nyilván nem ugyanaz, mint családapának lenni... - teszem azért hozzá, biztosítva őt arról, hogy engem mindig itt talál és nyitva az ajtóm előtte. Nem mintha ez ne lett volna nyilvánvaló. De -ahogy mondtam is- megértem, ha számára nem kielégítő a hagyományos családmodell helyett a barátjával és a barátjának barátaival, társaságával tengetni napjait. Pedig nem rossz az sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=687211#post687211][b]Adam Kensington - 2017.06.25. 12:23[/b][/url]

Nem kell mondania semmit és a gondolataiba se kell nézzek ahhoz, hogy pontosan tudjam, mit érez irántam. Mindenféle varázslat nélkül. Régen volt már az, amikor a véremből kapott. Az a dózis pedig csak annyira volt elég, hogy egy ideig máshogy is kedveljen, mint szeretne. Talán ez a mai napig lappang benne, azonban semmi köze ahhoz, amit most nem mond ki. Amit nem kell kimondania.
A kérdés nyomán én is elveszem a tekintetem barátomról. Ajkaimat megfeszítem. Mély levegőt veszek. Tudom. Tudom, és nem egyszer határoztam el, hogy felkeresem Zóját és elbeszélgetek vele erről. De nem akartam beavatkozni. Mire pedig döntöttem, már abbamaradt. Már nem éreztem azt Dwaynen. Viszont láttam rajta, hogy eléggé megviselte valami. Beszélni nem beszélt róla. Ez csak még egyértelműbbé tette számomra, mi történt.
- Nem voltam benne teljesen biztos, de gyanítottam - felelem komoran.
- Miért nem mondtad el? - nézek rá oldalvást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=687320#post687320][b]Adam Kensington - 2017.06.25. 23:25[/b][/url]

Nem gyakran érzek dühöt vagy a dühhöz hasonlót. Nyilván nem sorolom ide azt, amikor az ösztöneim kissé átveszik az irányítást és minden felfokozódik bennem. Olyan megesik. De az egy másik állapot. Azonban dühvel, mint érzéssel, ritkán akad dolgom. Most azonban némileg elfog. Nem az az őrjöngő, fékevesztett fajta, hanem az a csöndes, feszült, konok.
- Te vigyázol rá, ő meg megfoszt a szabad akaratodtól... - összegzem mély hangon, közben bólogatva és flegmán vállat vonva. Hiszen mi sem természetesebb, nem igaz? Mindenki ilyen kapcsolatra és főleg házasságra vágyik. Szép. Nagyszerű.
- Gyönyörű - ejtem is ki az egyik jelzőt a sokból, ami eszembe jut. Közben a házam előtti utat figyelem, egyfajta elszánt undorral. Persze, nyilván nem szegény úttal van a gondom. De inkább rá nézek így, mint barátomra. Hiszen ezt a tekintetet nem neki szánom. Legalábbis nem az egészet. Csak egy részét. Azt pedig azért, mert mindezt bizonyos mértékben ő csinálja ám magával. Hiszen jelenleg nincs bűvöletben. Dönthetne máshogy. Mégsem teszi. Beáldozza a józan ítélőképességét és szabadságát azért, hogy ne legyen egyedül és hogy védelmezhessen másokat. Ha neki ez kell... ki vagyok én, hogy megakadályozzam?
- Ahogy gondolod - rázom aztán a fejem, ráhagyva Dwaynere. Őszintén ráhagyva. Csak tudni akartam, tisztában van-e azzal, ami körülötte történik. Tisztában van és így is szeretné. Hát legyen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=687549#post687549][b]Adam Kensington - 2017.06.27. 20:29[/b][/url]

Hallom a szívverésén és érzem minden porcikáján, mennyire mélyen érinti mindaz, amit mondok és ahogyan mondom. Egészen nekikeseredik. Fájnak neki a szavaim. Nem akartam. Viszont tudtam, hogy ez történik, ha elmondom neki, amit gondolok. Ez már csak ilyen. Ennek meg kellett lennie, különben benne is ott rekedt volna, ami benne van és én is úgy éreztem volna, hogy elszalasztottam rávilágítani neki bizonyos körülményekre. Most ez megvolt.
Félreértés ne essék, én nem hibáztatom barátomat. Nem ítélem el és semmi rosszat nem gondolok róla. Némi sajnálat az van bennem, azonban ezt a világ minden kincséért nem osztom meg vele, hiszen tudom, hogy ennél jobban nem sok minden rázná meg. Meg nem is érdekes annyira. Hiszen ez nem változtat nekem semmin. Nem először sajnálom a férfit és nem is utoljára fogom. De ez tényleg lényegtelen. Nekem az.
- Minden rendben lesz, akárhogy döntesz - pillantok vissza rá, elengedve feszültségemet. Amit mondok, az pedig nem csak üres biztatás. Hiszen nem két rossz, hanem egy jó és egy kevésbé jó közt készül választani. Ha nem házasodik, minden marad a régi, ugyanúgy ott lesznek a gyerekei, ugyanúgy ott lesz szerintem Zója is, én pedig végképp; ha házasodik, akkor főleg ott lesz körülötte mindenki, viszont mélyebbre merül egy -bizonyos értelemben- elnyomó kapcsolatban, amiről azonban tökéletesen tudja, hogy az, mégis kell neki.
- Semmiképp sem leszel egyedül - rázom meg finoman a fejem, hosszú hajamat enyhe lengésre késztetve, majd elpillantok ismét az erdő fái felé, közben egy szusszanással Dwayne combjához nyúlva, biztatóan megpaskolva. Nagy, fehér kezem ott is hagyom kicsit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=702391#post702391][b]Adam Kensington - 2017.09.17. 21:41[/b][/url]

Barátom néha a fejébe vesz valamit a házam átalakításával kapcsolatban, és ha szerencsés vagyok, ezt nem csak megosztja, de meg is beszéli velem. Habár a megbeszélés annyiból áll, hogy ő elmondja a tervét, én meg rábólintok. Ez most is nagyjából így történt. Fogta magát és már indult is szerelni. Közben Kíra az igazak álmát alussza az emeleten és cseppet sem zavarja semmiféle hangzavar, ami a földszintről vagy kintről érkezik. A lány, ahogy semmit, ezt sem aprózza el. Ha ő alszik, akkor alszik. Éber óráiban bőven kifárasztja magát ehhez. S bár igyekszik mindig úgy időzíteni, hogy ezek az éber órák egybe essenek az én éber óráimmal, ez nem minden esetben sikerül. Ahogy a mellékelt ábra is mutatja.
Köntösös, hosszúnadrágos alakom kilép az ajtón. A földes, koszos férfira tekintek. Nem kérdezem meg, hogy áll, vagy hogy kell-e segítség. Úgyis mindjárt beszámol és a tudtomra adja, ha igényel bármit. Közben észreveszek a duplaszárnyú bejárati ajtóm bezárt része előtt a padlón néhány küldeményt. A baglyok előszeretettel dobják le ide napközben a nekem szánt leveleket, miegyebeket. Magamhoz veszem őket és szemezgetek köztük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=703035#post703035][b]Adam Kensington - 2017.09.20. 21:19[/b][/url]

Talán mondanom sem kell, Kírát fele annyira sem zavarja Dwayne jelenléte, mint fordítva. Igazából tökéletesen hidegen hagyja. Ha bosszankodik is miatta, az csak amiatt van, mert abban a pillanatban minden miatt bosszankodik. De ez ő. Barátom más tészta. Kiválóan leplezi és tartja kordában érzéseit, azonban előlem nyilvánvalóan nehezen rejtheti. Viszont mivel ez a legjobb megoldás, így úgy teszek, mint aki észre sem veszi őket. Hiszen nem fogom elzavarni se egyiküket, se másikukat. Az meg nyilvánvalóan eszembe sem jut, hogy feszengjek a saját házamban amiatt, hogy mikor kit látok szívesen az otthonomba. Szerencsére ezt senki nem is várja tőlem.
- Min fogod tesztelni? - érdeklődöm meg a dolgos amerikaitól, melyik játékot vagy netes oldalt éri majd a megtiszteltetés, hogy kipróbálja rajta. Közben böngészem a postámat. Egy levél, valami pergamen, meg két újság. Egyik pillanatról a másikra aztán leállok az olvasgatással és csak meredek magam elé. Kezemben a legújabb Edictum, egy interjú cikknél nyitva. Mivel a szerkesztőség tagja vagyok és mivel engem is megkérdeztek, tudtam, hogy meg fog jelenni egy ilyen anyag. Ám főszerkesztő már nem vagyok, így előzetesen nem olvastam. Most látom először.
- Dwayne? - szólítom meg barátomat, fel se nézve az újságból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=703062#post703062][b]Adam Kensington - 2017.09.20. 22:34[/b][/url]

Lesétálok a lépcsőn a veranda elé, mígnem mezítlábammal a hűs fűbe lépek. A küldemények továbbra is a kezemben. Átfutok még pár sort a cikkből. A cikkből, melynek címe "A hosszan tartó párkapcsolat titkai - Dwayne, a Nő és plusz egy fő" és amelynek már az első részében felbukkan a nevem. Éppen azt tárgyalják benne, mi az oka annak, hogy elmaradt az esküvőjük. "Zója: Valóban, felénk a gyűrű aprópénz és használt töltényhüvelyek között hever a  fiókban. - Dwayne: Ami kinek a hibája...? - Z.: *megvonja a vállát* Adamé. - D.: Hmmmm-mmmm. Jólvan akkor." Aztán a biztonság kedvéért megint említenek egyszer. Valamint a végén külön rész is szól rólam, ez utóbbival viszont a világon semmi gondom. Mert az a rész senkit nem vádol semmivel és hagyja, hogy a túl intim részleteket, amelyek nem illenek egy újság lapjaira, jótékony homály fedje. A riportalanyok ezt nem hagyták. Hogy ez bánt-e? Nem. A legkevésbé sem. Érzelmileg nem érint. A jóízlésnek és a korrektségnek viszont a közelében sincs. Ezek pedig azért elvárhatóak lennének. Elvileg. Főleg egy tanult doktornő részéről, aki a lelkek ápolására tette fel az életét.
- Soha többé nem szólok a nőügyeidbe. Semmilyen szinten - közlöm vele, lassan felnézve az újságból. Most már láthatja, melyik lapot tartom a kezemben és hogy hol van nyitva. Ott virítanak Zója és az ő képei szép nagyban. Szavaimnak nincsen éle, és nem hatja át se sértődöttség, se semmi hasonló. Egy kis düh talán. De csak azért, mert elegem van már ebből a nyomorult hajcihőből. A halandók nagy drámáiból. Nem ontottam ki a násznép vérét, nem raboltam el Dwaynet, csak megfogalmaztam egy erős véleményt, amitől összeomlott föld és ég. Mert nekem ilyen isteni hatalmam van.
- Talán, ha kéred, elmondom, mit gondolok. Azonban ezt se ígérem biztosra. Meghallgatni továbbra is meghallgatlak. Mert érdekel, mi van veled. De ennyi - szögezem le egyszerűen, végig barátomat figyelve. Becsukom az újságot, összehajtom és összefogom a többi postámmal. Úgy tűnik, hogy talán ezzel mondandóm végére értem, és már kezdek is elfordulni. Hiszen nem várok erre választ. Csak tudatni akartam vele mindezt. Ám megállok a mozdulat felénél. Szemem lesütve a hűs földre. Fehér kezem kicsit jobban a gurigába fogott papírokra markol.
- Szeretnélek benneteket emlékeztetni, hogy egy olyan vámpír vagyok, aki alig iszik vért. Úgyhogy, ha te vagy Zója vagy bárki egy percig is azt hiszitek, nem tudom azt is legalább ugyanilyen könnyedén megállni, hogy meg se rezzenjek a baklövéseitek láttán, akkor elég nagyot tévedtek - teszem ezt hozzá, szinte éppen csak kiszűrve a szavakat ajkaim és előbújt agyaraim közül. Mert lefogadom, hogy azt fogják gondolni, mindezt csak úgy mondom, és legközelebb megint bele szólok majd vagy közbeavatkozom valahogy. Akár ha esküdni készülnek, akár akármi más nagy lépést tenni. De nem így lesz. Ó, nem.
A kis beszédem után barátomra tekintek. Éppen csak szemem sarkából nézve őt. Ezzel a pár mondattal pedig ki is adtam most magamból mindent. Az pedig leírhatatlanul nem érdekel, mennyire hatott ez lenézően. Nem annak szántam. Csak szerettem volna tisztába tenni a dolgokat. Szemfogaim visszahúzódnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=703875#post703875][b]Adam Kensington - 2017.09.24. 22:44[/b][/url]

Akkor még jó, hogy ebben a szent pillanatban határoztam el, hogy többé nem jövök neki a nőügyeivel. Nem mintha ne találnánk rá akármikor egy pompás alkalmat arra, hogy pofán vágjon. Aztán én meg viszonozzam.
Már abba is hagytam azt a bizonyos úgy nézést. A mérgemnek ennyi része volt az, amit barátomnak szántam, hiszen pontosan tudom, mennyire nem számít neki ez a cikk és hogy a nője válaszával igazából két tűz közé került, ahol férfi legyen a talpán, aki bármi normálisat összehoz. Ráadásul nem csak az újságban megjelentek kapcsán kell egyensúlyoznia, hanem egyáltalán kettőnk közt. De mostantól semmi szüksége nem lesz erre. Mosom kezeimet. Zóját pedig annyira sem fogom méltatni, hogy elmondjam neki, milyen gusztustalanul viselkedik. Csinál, amit akar. A nagy dráma óta amúgy is kevesebbet érintkezünk, részemről pedig nem fogom bánni, ha ez még tovább fajul. Persze, csak addig, amíg Dwaynenek ezzel nem okozunk gondot. Miatta hajlandó vagyok eleget tenni az alapvető társasági normáknak a nőt illetően. De többre én nem vágyom. Igazából még ennyire sem. Furcsállom is, hogy Zója engem egyfajta barátként kezelt. Én őt soha nem tartottam annak. De úgy tűnik, az emberek hajlamosak ezt feltételezni valakiről, aki tisztességesen bánik velük és jó szándékkal közeledik.
- Beviszem ezeket - mutatom fel a postámat.
- Hozzak neked valamit? - kérdezem, már indulva is fel a lépcsőn, érdeklődésemmel mintegy tudatva barátommal, hogy rendben, részemről lezártnak tekintem a témát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=718630#post718630][b]Adam Kensington - 2018.03.28. 23:30[/b][/url]

A basszusgitáromon improvizálgatok éppen. Sötét hajam függönyként omlik a hangszerre, ahogy a kanapémon ülve pengetem. Kírakedves odafent alszik a hálóban. Hamarosan figyelmes leszek némi robajra nem messze. Felemelem a fejem és hallgatom a neszeket. Mintha valami becsapódott volna és valaki kellemetlen helyzetbe került. Érdekes a magasság, ahonnan a légzését, szívverését hallom. Aztán meg a hahózást. Sóhajtok egyet, ráérősen félreteszem a gitáromat, felkelek és az ajtómhoz ballagok. Fekete ingben, sötét nadrágban, mezítláb lépek ki a házamból, sétálok le azon a pár lépcsőfokon és indulok az események irányába.
Hamar észreveszem a fán függő, pórul járt alakot és a szerencsétlen motort is. Nemsokára olyan távolságba érek, hogy ő is ki tud venni engem. Mondjuk azt nem tudom, megnyugtatólag hat-e az, amit lát. A legtöbben nem ilyen megmentőt képzelnek el, mint amilyet gyakran az én személyemben kapnak.
- Az lenne a legegyszerűbb, ha leesne - közlöm vele nyugodt baritonomon azt, amire a helyzetet felmérve jutok. Igen, a köszönést meg az arról való érdeklődést, mégis hogyan került a helyzetbe, azt kihagyom. Arra szerintem ráérünk majd utána.
Felmászhatnék a fára és felhúzhatnám őt egy biztonságosabb ágra, ahonnan viszont szintén le kéne keverednie valahogy. Az elég bonyolult. Varázsolni én nem tudok, ő meg nem úgy fest, mint akinél ott a pálcája, különben már kiszabadította volna magát. A járművet meg aztán végképp nem hívhatjuk most segítségül.
- Le tud? - érdeklődöm meg, hiszen elég furcsán akadt meg azon az ágon a kabátjával. De talán meg tudja oldani, hogy a fa elengedje őt valamiképpen.
- Elkapom - teszem hozzá azt, amit ezidáig elfelejtettem említeni a tervemet illetően. Nem azt várom tőle, hogy szabadon zuhanjon le. A karjaimban kötne ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=719672#post719672][b]Adam Kensington - 2018.04.05. 21:48[/b][/url]

Elég szerencsétlenül fest a kabátos férfi, ahogy lóg lefelé arról a magát megadni készülő ágról. Van egy olyan érzésem, hogy nem sokat kell azon évődnünk, vajon leessen-e. A természet eldönti helyettünk. Bár nem jókedvében.
Úgy látom, egyelőre nem túl lelkes a mi elkésett karácsonyfadíszünk velem, mint megmentőjével kapcsolatban. Mondjuk megértem. Azonban pontosan tudom, hogy hamarosan változni fog a helyzet. Az angyal nemsokára földre száll. Vagyis zuhan.
Utolsó kérdésére nagyon gyorsan megkapja a választ, amikor is élete átgondolásának hosszú pillanata közben odalépek pontosan alá és Ő így a karjaimban landol. Egészen romantikus a jelenet. Hogy az idilli hangulat megmaradjon, elhúzódom az elkapás helyszínétől, hiszen oda szépen leesik az eltört ág, tompa puffanással, követve a rá zuhant áldozatot. Bár a fa talán inkább elkövetőnek tekinti. Talán ezért is nem volt hajlandó elfogadni levélségét.
- Jól van? - tekintek le a varázslóra karomban. Igen, ennek az érdeklődésnek most jött el az ideje, hogy már biztonságban van. Mondjuk az ijedtségtől hevesen dobogó szívverésén és zihálásán kívül nem tapasztalom, hogy nagy gondjai lennének. Nyilván akadnak majd fájó tagjai és karcolásai. Minden esetre várom, hogy megeméssze az épségben földet - vagy hát engem - érést, mielőtt még letenném őt. Azzal pedig egyelőre nem állok neki terhelni, hogy vámpír vagyok és emiatt voltam képes ilyen könnyedén elkapni őt, anélkül, hogy kilapultam vagy legalábbis eldőltem volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=720072#post720072][b]Adam Kensington - 2018.04.09. 21:23[/b][/url]

Amíg nem felel, addig nem is fogom letenni. Ha meg felelt, akkor lehet, hogy pont a válasza miatt nem. Emelek egy kicsit a szemöldökömön, ahogy vigyorogva átkarolja a nyakamat. Így különben kényelmesebb mindkettőnknek, szóval jól tette. Nem mintha nekem túl sokat számítana, de ez most lényegtelen. Elpillantok a fájlalt, meglóbált láb felé, aztán meg a felvillanó, majd kialvó lámpájú járgány irányába. Gyilkos motor? Megesnek ilyenek a varázsvilágban.
- A házamban elláthatom, ha gondolja - ajánlom fel neki, még mindig karjaimban tartva őt. Gondolom, igazán megnyugtató lehet, amikor egy magam fajta rejtélyes, gyorsan mozgó és feltűnően erős alak az erdő közepén álló, szellemszállásnak is beillő otthonába invitál. Azonban ez a fazon nem tűnik sem félősnek, sem túl átgondolt típusnak. Akármilyen reakciót kinézek belőle. Ezzel a tulajdonságával pedig nagyon emlékeztet egy szívemhez igen közel álló személyre.
- Vagy... megpróbál ráállni? - hozakodom elő a másik lehetőséggel, mely szerint leengedem őt a földre, hátha képes boldogulni nélkülem. Mondjuk az első megoldás sokkal kellemesebb lenne ám a számára, csak hát ezt valaki az ő helyzetében koránt sem tudhatja biztosra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=720194#post720194][b]Adam Kensington - 2018.04.11. 22:14[/b][/url]

Jó döntés, hogy elfogadja a további segítségemet. Ezzel persze nagyon sok ember nem értene egyet, ám az a nagyon sok ember most szerencsére nincsen itt, hogy mindenféle ostoba okfejtéssel lebeszélje őt.
Bólintok a pálcáját illetően és lassan leengedem a férfit karjaimból, miközben régi tekintetem az elveszett varázsholmit kutatja. Valljuk be, pokolian nagy előnyben vagyok vele szemben. Nem mintha ez valami pálcakereső verseny lenne, de itt van szerencsétlen kész romhalmazként a maga halandó képességeivel, illetve itt vagyok én, aki sötétben lát igazán jól és akinek nincsen semmi baja - hiszen ha lenne, akkor az olyan hatalmas gond lenne, ami képtelenné tenne bármire.
Elég az hozzá, kisvártatva már észre is veszem a keresett ingóságot a lerobbant motortól nem messze, azonban úgy döntök, várok még egy kicsit a felfedezésem bejelentésével. Egy részről még ki kell derülnie, képes-e egyáltalán egy lépést is megtenni a balesetet szenvedett mágus, másrészt szeretném legalább ezt a sikerélményt meghagyni neki esetleg, hogy ne érezze magát maradéktalanul hasznavehetetlennek és kiszolgáltatottnak ebben a helyzetben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=720526#post720526][b]Adam Kensington - 2018.04.14. 23:35[/b][/url]

A varázslók meg az ő szeszélyes holmijaik. Hiába élek mágusok között és vagyok jómagam egy mágikus lény, engem nem vesznek körül ilyen mértékben ezek az eszközök, tárgyak. A legtöbbel a Kins & Kensben találkozom, ám a házamban csak alapvetően fellelhetőek. Ennek legfőbb oka, hogy a javuk működtetéséhez pálca kell, amelyikhez meg nem, az főként a varázslók közelségére reagál. Őket szolgálja. Nem holmi legendás lényt. Ez az egyik dolog, amibe soha nem gondolnak bele azok a mágusok, akik fennen hirdetik, hogy a vámpíroknak micsoda természetfeletti ereje van és így milyen veszélyesen legyőzhetetlenek. Tény, hogy az erőm, a gyorsaságom, az érzékeim, az ellenállásom és a gyógyulási készségeim mind nagyon fejlettek, azonban én nem tudok csak úgy magamhoz hívni dolgokat, sem lebegtetni bármit, sem egy suhintással megjavítani. Már csak hogy ilyen alapvető dolgokról beszéljünk és a többit akkor még nem is említettem. Mindezt természetesen nem panaszkodásból mondom. Már ha ez bárkiben felmerült.
Nyugodtan, szinte teljesen rezzenéstelenül figyelem a pórul járt idegen gyötrődéseit motorjával meg a pálcakeresés nehézségeivel. Akkor is csak kettőt pislogok, amikor elvágódik. Igaz, szemembe szökik némi derűs fény. Nem kárörvendés ez, pusztán elismerem, milyen szórakoztató alakkal hozott össze már megint a sors.
- Rendbe tudja tenni, vagy ránézzek esetleg? - intek a járgánya felé. Lehet, hogy a megtalált pálcájával már nincsen rám szüksége, mert tud olyan remekbe szabott varázsokat, amelyekkel magát és a motort is gyorsan rendbe rakja. Azonban, ha nem így volna, szívesen bütykölök rajta egy keveset. Mármint a járművön. Persze, lehet, hogy nem bízik meg abban, hogy egy mezítlábas, hórihorgas ismeretlennek pont van elsősegély felszerelése az ő sérüléseire és pont vannak szerszámai egy motorhoz, dehát gyógyítókonzultáns vagyok és van egy ketyerekereskedésem. Talán az egész világon nincsen jobb hely, ahol balesetet szenvedhetett volna, mint az én házam mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=720739#post720739][b]Adam Kensington - 2018.04.16. 22:15[/b][/url]

Nagyon bensőséges és bonyolult a kapcsolata ezzel az általa elátkozottnak titulált motorral. Ismerek még pár ilyen illetőt, aki előszeretettel bánik úgy a tárgyakkal, mint érző lényekkel és nem csak varázsholmikkal. Részint magamat is közéjük sorolhatjuk, hiszen néha eléggé úgy tűnök, mint aki szerelmes a hangszereibe. Ám azok szerencsére egyszer sem törtek még az életemre. Nyugodtabb jószágok, mint egy ilyen masina.
Egyet se kell félnie. Amióta rátaláltam itt a fáról lógva, mást se tervezek a ma éjjelemre, mint az ő megmentését. A legváltozatosabb módokon. Azt hiszem, idő közben talán felismerte, miféle társaságra lelt személyemben. Már ami a fajomat illeti. Úgyhogy az ez irányú magyarázkodásra se kell már időt vesztegessünk.
- Tudja lebegtetni esetleg? - bökök fejemmel a motor felé, miután egy bólintással feleltem megható könyörgésére. Akkor sincsen nagy gond, ha az ilyen bűbáj most meghaladja a tudományát. Bár az alapvető varázsok szépen mennek, ám ha az összetettebbek mégsem, akkor legfeljebb elhordom a járművet a házamig. Nem hiszem, hogy tudnánk tolni, a kerekei is eléggé rossz állapotban vannak. Minden esetre várom, elindulhatunk-e az otthonom felé. Nyilván nem itt a fák alatt, az erdő sűrűjében fogok nekilátni a szerelésnek meg a sérült ellátásának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=720989#post720989][b]Adam Kensington - 2018.04.18. 22:03[/b][/url]

Könnyedén lebegtetni kezdi a járművet, úgyhogy nem lesz ezzel gond. Egész simán oda fogunk érni a verandámhoz. Elég lesz, ha majd oda leengedi. Nem mondom, beférne a járgány ajtómon, ha mindkét szárnyát kitárnám, de semmi olyan nincs a házamban, ami miatt muszáj volna oda behordani. Meg úgy Kírát sem ébresztjük fel. Kihozom majd a szerszámaimat és kényelmesen elszerelgetek. Csak érjünk oda!
Némileg lassít minket a férfi sérülése. Komótosan ballagok mellette mezítlábas lépteimmel, és amikor kissé nyökögve, de végül előáll kérésével, válasz helyett már húzódom is oda hozzá. Reméltem, hogy megkér erre! Sokkal simább ügy. Felvehetném a hátamra is, de az neki és nekem is sokkal kényelmetlenebb és körülményesebb, úgyhogy anélkül, hogy megkérdezném, pontosan hogyan szeretné, hogy cipeljem, egyszerűen fogom magam és a karjaimba kapom ismét. Messze ez a legjobb mód rá, hogy vigyem. Egy halandónak talán tényleg könnyebb és praktikusabb volna a hátán cipelnie, hiszen úgy egész testének erejét belefektetheti, azonban nekem azzal nincsen gondom, elbírom-e vagy sem.
Úgy sétálok tehát a házam felé, ölemben a megmentettemmel, mintha új, közös otthonunk küszöbén készülném őt átvinni. A motort betudhatjuk a friss házasok szerelmi hintójának, ami valahogy felmondta a szolgálatot, így most varázslattal kell magunkkal hozzuk. A férfi sérüléseire és egész küllemére mondjuk nem találom a romantikus magyarázatot, de amúgy is mindjárt megérkezünk a verandámhoz. Egészen regénybeillő, ahogy a napelemes lámpákkal szegélyezett úton haladok, karjaimban az én ágról szakadt hitvesemmel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=721515#post721515][b]Adam Kensington - 2018.04.26. 21:16[/b][/url]

Nem zavar, hogy néz engem. Az se, mikor már kifejezetten bámul. Meg igazából az sem, ahogy tanulmányozón arcomhoz ér, sem ahogy a hajammal babrál. Ez még bőven nem az a kategória, ami engem zavarna. Különösnek nyilvánvalóan különös és az apropójáról elképzelésem sincs, hiszen a hiedelmekkel ellentétben nem tudok csak úgy a gondolataiban olvasni, csak szemkontaktussal, ám úgy se tenném.
A borostám különben emberi mivoltomból maradt rám. Úgy nézek ki, ahogyan 700 éve átváltoztam. Megborotválkozhatok és levághatom a hajam, azonban az a nappali pihenésem alatt visszanő. Nem kell hozzá se különleges penge, se más. Viszont hosszabbra soha nem nő, mint amilyen eredetileg volt. Mindig csak regenerálódik.
Mikor tincsemmel játszik, azért lepillantok rá szemöldökfelvonva, némán érdeklődve tőle, hogy ezt mégis minek köszönhetem. Ezzel egy időben viszont már oda is érünk a verandámhoz. Fellépek rá és lehelyezem őt a hintaszékbe.
- Ide valahova jó lesz - nézek el a motor felé, majd mutatok a verandám egy adott pontjára, az ajtó közelébe, hogy oda lebegtesse. Míg ő ezt megoldja, addig én már nyitok is be a házba elsősegély dobozért meg szerszámokért. Elpillantok az emelet felé. Hallom, ahogy Kíra kedves az igazak álmát alussza odafenn. Nem nagyon lehet ebben megzavarni. Mikor magamhoz vettem mindent, már érkezek is vissza a sebesültekhez.
- Hadd nézzem! - biccentek egyet a férfinak, felszólítva rá, hogy tegye nekem szabaddá sérült tagjait. A párkányra teszem holmijaimat és féltérdre ereszkedem mellette. Mintha csak a románcunk egy újabb fázisa kezdődne: a fiúkérés. Viszont ezek szerint teljesen rossz időrendben haladunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=722073#post722073][b]Adam Kensington - 2018.05.02. 21:46[/b][/url]

Nem nagyon tántorít el semmitől se a furcsa kis nevetés, sem semmilyen más bizarrsága. Annál meg főleg több eszem van, mint hogy rákérdezzek, mi történik vele és mi jár a fejében. Ő egyszerűen ilyen. Gondolom, számára mindaz, ami átfut az agyán, sokkal inkább keveredik a valósággal, mint az átlagnak. Egészen beléjük feledkezik. Mennyivel színesebb és izgalmasabb az ilyen embereknek a világ! Sokkal derűsebbek is. Mint például ez a sérült példány itt.
Leveszem a cipőt a térdemre rakott lábáról, aztán lejjebb húzom a zokniját, feljebb tolom a nadrágját és óvatosan vizsgálni kezdem. Hűs kezem érintése még jól is eshet a látszólag kificamodott tagnak. Hamar megerősítem saját diagnózisomat, és már veszem is magamhoz az elsősegély felszerelésből a nekünk kellő tégelyt. Felnyitom, belemártom ujjam a krémbe, aztán a lábszárára kenem és elkezdem kíméletes alapossággal beledörzsölni. Az ispotályból való a kence. Egy-két perc és teljesen helyre rakja. Odavonom a közeli hokedlit, arra engedve le finoman a pórul járt tagját, és már megyek is a másik beteghez.
Közelebb húzom a szerszámos ládámat, így ereszkedem le a motorhoz. Kiveszem a felszerelések közül a fejlámpát, felteszem szépen magamra és megvilágítom a járgányt. Nem mintha ne látnék kiválóan a sötétben, azonban ez a fajta fény még több részletet mutat meg. Arról nem is beszélve, milyen jópofán festek benne.