A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

Kora este érkeztünk meg a Fővárosi Ispotályba. Többeken láttam a meglepetést, vajon mit kereshetek most itt, vajon melyik esethez hívhattak konzultálni. Ezúttal azonban nem a diagnosztikában segítendő jöttem, hanem mint kísérő. A kedves kísérője. Elérkezett a rontását megszüntető beavatkozás ideje.
Megengedték, hogy végig bent lehessek a majd' három óra alatt. A háttérből figyeltem. Természetesen nem csak a szemmel láthatóakat, de a lány életjeleit is. Ugyan szerencsére nem lépett fel komplikáció, azért hasznukra lehettem olykor, hiszen a gyógyító nem átallott engem kérdezni, ha úgy adódott. Mivel pedig minden a tervek szerint zajlott, nyugodt szívvel engedték haza Kírát a felügyeletem mellett.
Végig aludt, miközben varázslatok sorát hajtották végre rajta, azonban a szervezetét mindez így is kimerítette. Azóta is kába. Úgy hoztam haza és fektettem be az ágyba. Míg ő pihen, én a földszinten ténykedem a hangszereim körül. Úgyis rögvest meghallom, ha változik a légzése, ha kezdene magához térni. Addig meg befejezem néhány megkezdett projektemet. Arról nem is beszélve, hogy legalább lefoglalom magamat és a gondolataimat. Azért így is be-bevillannak a beavatkozás előtti utolsó pillanatok. Látom magam előtt a kedves arcát, amit jól az emlékezetembe véstem, arra az esetre, ha utoljára látnám így nézni rám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=656153#post656153][b]Adam Kensington - 2017.01.18. 20:15[/b][/url]

Kora este érkeztünk meg a Fővárosi Ispotályba. Többeken láttam a meglepetést, vajon mit kereshetek most itt, vajon melyik esethez hívhattak konzultálni. Ezúttal azonban nem a diagnosztikában segítendő jöttem, hanem mint kísérő. A kedves kísérője. Elérkezett a rontását megszüntető beavatkozás ideje.
Megengedték, hogy végig bent lehessek a majd' három óra alatt. A háttérből figyeltem. Természetesen nem csak a szemmel láthatóakat, de a lány életjeleit is. Ugyan szerencsére nem lépett fel komplikáció, azért hasznukra lehettem olykor, hiszen a gyógyító nem átallott engem kérdezni, ha úgy adódott. Mivel pedig minden a tervek szerint zajlott, nyugodt szívvel engedték haza Kírát a felügyeletem mellett.
Végig aludt, miközben varázslatok sorát hajtották végre rajta, azonban a szervezetét mindez így is kimerítette. Azóta is kába. Úgy hoztam haza és fektettem be az ágyba. Míg ő pihen, én a földszinten ténykedem a hangszereim körül. Úgyis rögvest meghallom, ha változik a légzése, ha kezdene magához térni. Addig meg befejezem néhány megkezdett projektemet. Arról nem is beszélve, hogy legalább lefoglalom magamat és a gondolataimat. Azért így is be-bevillannak a beavatkozás előtti utolsó pillanatok. Látom magam előtt a kedves arcát, amit jól az emlékezetembe véstem, arra az esetre, ha utoljára látnám így nézni rám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=656246#post656246][b]Saragob Kíra - 2017.01.18. 21:52[/b][/url]

Kírának nem sokat járt a fejében a rontáslevétel, mióta Adammal megbeszélték a dolgot. Akkor hozott egy döntést, és részéről ennyivel le is volt zárva az ügy. Az ispotályba érve azért megfordult a fejében, hogy egészen biztosan ezt akarta-e? Hiszen tulajdonképpen elég jól elvolt eddig a néha bekattanó hallucinációval, rögeszméivel, extrém hangulatváltásaival, harsány stílusával. De akkor már egyrészt késő volt meggondolnia magát, másrészt pedig megnyugtatta Adam jelenléte, meg a tudat, hogy mikor magához tér, már a férfi házában lesz.
Lassan kezd oszlani elméje felett a sötétség, áttör rajta keresztül egy-egy gondolat, emlékkép. Apró kis részletek életének különböző szakaszaiból, összemosódva a beavatkozás előtti pillanatokkal. Aztán lassan elér a tudatáig a fizikai környezetének létezése is, hogy egy puha ágyban fekszik bugyiban meg egy hálópólóban. Feldereng neki halványan, hogy Adam segített neki átöltözni, hogy kényelmesen fekhessen. Még mindig kuszák, lassúak a gondolatai, de legalább vannak - tehát nem lehet zombi - , ugyanakkor nem érzi a változást. Tisztában van vele, hogy hol van, mi történt vele, de hogy mi lesz ezután, arról fogalma sincs. Nem is akar, nem is tud egyelőre ezzel a kérdéssel foglalkozni.
Oldalra, az ajtó felé fordul az ágyon, felhúzza a lábait és egészen összegömbölyödik a takaró alatt. Nem akarja még elhagyni ezt a békés szigetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=656247#post656247][b]Adam Kensington - 2017.01.18. 22:12[/b][/url]

Elektromos gitárom húrjainak tompa kattogása szűrődik fel csupán az emeletre. A keverőpultra dugtam őket, nem az erősítőkre. Nehogy felébresszem a lányt. A fejhallgató rajtam, hogy visszakapjam, amit játszok. De éles érzékeim miatt még ezen is átszűrődnek az ébredező neszek. A lélegzet, a mozdulatok. Ráérősen szerelek le, helyére téve a hangszeremet és a kellékeket. Mezítlábas, inges, farmeres valómban ballagok fel a hálóba.
Az ajtó nyitva. A küszöbre állva Kírára pillantok. Lágyan vezetem végig rajta tekintetemet, aztán beljebb haladok. Puhán leülök az ágy szélére. Hűs kezemet fejére teszem. Mozdulatom egyszersmind kedveskedő és vizsgáló. Bódult még és gyenge, de semmi rendelleneset nem érzek.
- Hozzak valamit? - kérdezem csöndesen. Azt mondták, nyugodtan fogyaszthat bármit, ami jól esik neki. Nincsen semmilyen megkötés. A biztonság kedvéért elhozattak velem néhány főzetet a legkülönbözőbb eshetőségekre. Reményeim szerint azonban egyikre sem lesz szükségünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=656251#post656251][b]Saragob Kíra - 2017.01.18. 22:35[/b][/url]

Figyeli a felé szűrődő hangokat, kellemes mosolyt csal az arcára Adam mezítlábas lépteinek halk nesze. Ezzel a mosollyal fogadja  a szobába toppanó férfit. Kíra szemforgatás kíséretében hagyja, hogy Adam a homlokára tegye a kezét. Nincs láza, nincs semmi baja, nem beteg, másrészről pedig ne a homlokát, fejét akarja már simogatni a férfi. De nem ad hangot az ellenvetéseinek, egyrészt mert ezek a gondolatok közel sem ilyen összeszedett, kimondható formában fogalmazódnak meg benne, és mert tudja, hogy a másiknak fontos, hogy maga is meggyőződjön Kíra állapota felől.
- Nem kérek semmit - rázza meg bágyadtan a fejét. Még csak nem is veszi magának a fáradtságot, hogy egyáltalán belegondoljon éhes vagy szomjas-e.
- És nem vagyok beteg! - szedi össze végre a szavait. Ezt alátámasztandó fel is ül az ágyban nagyjából szemmagasságba kerülve Adammel, bár a férfi még így ülve is magasabb nála kissé. Hosszan, elmélázva nézi a másikat. Tekintetével üzenve, hogy: tessék, itt vagyok, nem szaladtam ki sikítva a világból a látványodra.
- Viszont idebújhatsz hozzám - félrehúzza a takarót, hogy Adam odahúzódhasson mellé. Szeretne a férfihoz húzódni és egy kicsit még nem gondolni semmire.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=656258#post656258][b]Adam Kensington - 2017.01.18. 23:10[/b][/url]

Kírakedves
a rontáslevétel éjjele | a hálóban | x


Más talán észre se venné a különbséget aközött a lány között, aki bement az ispotályba és aki most az ágyban üldögél. Hiszen látszólag nincs változás. Én viszont minden rezdületlen idegszálammal érzem, hogy van. Különös élmény, de kellemesen különös. Hiszen ahogyan rám néz, abban nincsen változás. Csak valahogy letisztultabb az egész lénye. Mindezek a benyomások persze mindössze átsuhannak most rajtam. Nem veszek el bennük.
Ahelyett pedig, hogy próbálnám rávenni Kírát, hogy ne álljon neki ilyen hirtelen mozdulatokkal bizonygatni, mennyire jól van, inkább kapva kapok az ajánlatán. Az ingemet azért leveszem, és így húzódom be mellé az ágyba. Hátamra heveredek és magamhoz vonom őt a takarónk alatt.
Nem mondok semmit, nem kérdezek többet. Kétségem sincs felőle, hogy ha bármi kell neki, szólni fog. Azonban valószínűleg most erre van csak szüksége. Nyugalomra, csöndes létezésre és arra, hogy valaki vele legyen. Csak úgy. Mindezt könnyedén és örömmel adom meg neki. Hiszen én sem akarok semmi mást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=656762#post656762][b]Saragob Kíra - 2017.01.22. 19:31[/b][/url]

Mély sóhajjal helyezkedik el Adam mellett az ágyban, és hajtja fejét a férfi mellkasára. Hosszú percek telnek el így, gondolatok és szavak nélkül, teljes nyugalomban. Ha tehetné, Kíra szívesen süppedne még vissza az öntudatlan kábulatba, szeretné a világot csak Adamre szűkíteni, ameddig csak lehet.
Fájdalmasan veszi tudomásul, hogy tévedett. Tévedett, amikor azt gondolta, hogy minden könnyedén és észrevétlenül folyik majd tovább, és nem is fogja érezni a változást. Azon kapja magát, hogy megpróbálja elképzelni, vajon mit csinálna most, ha nem hajtottak volna rajta végre semmilyen beavatkozást. Keresi magán a változás jeleit. Ha még ugyanaz az ember lenne, egész biztosan nem feküdne itt. Már réges-régen kipattant volna az ágyból, tevékenykedne, vagy legalább jártatná a száját, csinálna valamit. Most azonban semmi késztetést nem érez erre, üresnek és kifacsartnak érzi magát, mintha hiányozna belőle valami, ami mindig vitte előre. Az a bizonyos plusz kerék, ami nélkül most újra meg kell tanulnia gurulni. Bár lehet, hogy igazi pihentető alvást követően nem fogja ilyen borúsan látni a dolgokat. Gondolatai a múltba kalandoznak, arra az időszakra, mielőtt...
Sípoló hanggal szívja be a levegőt, gyors, határozott mozdulattal fordul ki Adam öleléséből, húzza magával a takarót is, a férfinek háttal, önmagát ölelve remeg. Szinte már fizikai fájdalmat érez, olyan erővel szorítja össze a szemeit, a feltörő emlékképek láttán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=656834#post656834][b]Adam Kensington - 2017.01.22. 21:52[/b][/url]

Kírakedves
a rontáslevétel éjjele | a hálóban | x


Rendjén van, ha kuszák a gondolatai. Rendjén van, ha vannak kétségei. Rendjén van, ha figyeli magát és ha keresi a különbséget. Rendjén van. Minden rendjén van. Furcsa lenne, ha élné tovább az életét, mintha mi sem történt volna. Bár korán van még persze ahhoz, hogy kétségek kezdjék gyötörni vagy sajnálja azt, amit hátra hagyott, hiszen pihennie kéne és szoknia a régi-új helyzetet, azonban az emberi érzéseket nem lehet így szabályozni.
Békésen heverünk, mígnem tapintható lesz egyre fokozódó zaklatottsága, végül kirántja magát ölelésemből. Utánanézek. Figyelem reszketeg összehúzódását. Pár pillanatig nem mozdulok, majd oldalamra fordulok. Kezem a lány vállára teszem. Fejem felemelem, füléhez hajolok.
- Kíra - szólítom meg, kissé kérdő hangsúllyal. Ezután pedig csak várok és figyelek. Ami rátört, nem testi, hanem lelki fájdalom. Nincsen olyan fizikai rendellenesség, ami az állapotát okozhatná. A gond mentális eredetű és mint olyan, nehezebb helyrehozni. Azonban nem akarok még túlságosan előre szaladni. Mondták, hogy sok mindenre fel kell készüljek. Főleg, hogy gyakoriak az utórengések egy ilyen rontáslevétel után. Lehet, hamar lecseng ez a roham. Lehet, meg sem ismétlődik aztán. Akárhogy is, én itt vagyok vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=657035#post657035][b]Saragob Kíra - 2017.01.23. 23:25[/b][/url]

Gondolatai elérik a rejtett, lelkének legmélyére száműzött éjszakát, amelyet mindeddig egy sötét fekete fal védett előle. Vagy talán pont fordítva, épp Kírát védte mögötte megbúvó szörnyűségektől. A fal már a múlté, de a hideg, fájdalmas érzés, mely mindig megkörnyékezte, ha megpróbált visszaemlékezni, most még erőteljesen hatja uralma alá Kírát. Egész testében remeg, halkan érthetetlenül nyöszörög.
Fázik, nyirkos hideg van a barlangban. Már akkor tudta, hogy ez most nem egyszerű ereklyekutatás, mikor megkapta a feladatot, mikor ez a két tagbaszakadt húsdarab kijelentette, hogy vele tart, noha a föld mélyére nem követték. Mikor megszerezte amiért jöttek, nem tudta, mit tegyen. Illetve nagyon is tudta, egyszerűen csak el kellett volna vinnie a kis ládikót a megbízójának. Tudta, hogy ez most nem a kérdések helye, hogy most igenis vakon kellene végrehajtania a feladatát, most az egyszer tényleg nem gondolkodni. Miután minden védőbűbájt hatástalanított, végzett néhány gyors mágikus vizsgálatot a ládikón további veszélyforrást keresve, nem bírta megállni, hogy ne próbálja meg kinyitni a ládát. Hisz úgy sem tűnik fel senkinek, ez a néhány perc késlekedés. Azonban egy bűbáj sem használt, kesztyűs kézzel, remegve nyúlt a fedélhez. Legszívesebben magára ordítana, hogy ne tegye, szeretné átugorni ezt a hatalmas, óriási baklövését. Csak kényszerűen éli át újra az érzést, hogy felnyílik a láda, s valami szürke, nyálkás anyag csapódik az arába. Nincs is ideje, haragudni magára, ég a bőre, rettenetes idegen emlékképek, sikolyok, sírás, villanások jelennek meg előtte, visszhangoznak a fülében, a ládába zárt szörnyű tettek. Próbál megszabadulni az arcára kenődött trutymótól, miközben súlyos léptek zaját hallja közeledni. Remegve áll fel és fordul meg, előreszegezi a pálcáját, a fülében visszahangzó zajokon túl alig hall valamit, nem érti, miről beszél a két férfi. Átkok röppennek, védekezik, megússza, sikítás. Ez ő volt? Hiába próbálja kizárni a fájdalmat, a dobhártyáját szaggató, egyre zsongó hangokat. Váratlan lökést érez, a fejéhez kapja a kezét, és körülöleli a sötétségét.
Megszűnik az egész testét rázó remegés, lihegve, kimerülten nyitja ki a szemét. Egy másodpercig fogalma sincs, hogy hol van, ijedten rándul meg, amikor érzékeli a mögötte fekvő alakot. Ugyanolyan hirtelen, lendületesen fordul vissza Adam felé, mint ahogy elhúzódott tőle. Egy hosszú pillanatig tágra nyílt szemekkel mered a férfire, majd egyszerűen csak patakzani kezdenek a könnyei.
- Az én hibám volt...hülye voltam...és ez is...nem kellett volna - motyogja bele a férfi mellkasába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=657268#post657268][b]Adam Kensington - 2017.01.24. 22:13[/b][/url]

Kírakedves
a rontáslevétel éjjele | a hálóban | x


Csak várok és figyelek. Nem tudom, mi lelte és mi járhat a fejében. Csak sejtem. Számítani lehetett rá, hogy előjönnek olyan dolgok, amelyek eddig a jótékony homályban lappangtak. Olyasmik, amiket az őrületével fojtott el és amiknek az őrület elmúltával már nincsen gátjuk. Erre mondják, hogy boldogok a lelki szegények.
Hirtelen fordul a kedves vissza felém. Kezem válláról lesimítom oldalára és zaklatott vonásait fürkészem. Zokogni kezd. Szomorú megértően pislogok rá és hallgatom szavait. Magamhoz vonom és simogatom fejét, hátát.
- Mit? - kérdezem csöndesen. Nem akarom faggatni, de néma sem akarok maradni. Tudni szeretném, mi tört rá. Mi az, ami így megviseli. Mi az, amiért hibáztatja magát. Nyilvánvaló, hogy ez nem egy lidércnyomás, nem holmi utórengés, amit ne tudna megkülönböztetni a valóságtól. Magánál van. Belé hasított valami, ami megtörte és amit így, egy megerőltető beavatkozás után főleg nehezen visel. De mi az, ami az ő hibája volt? És mit nem kellett volna?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=669506#post669506][b]Saragob Kíra - 2017.03.22. 21:33[/b][/url]

Mélyeket lélegzik, igyekszik erőt venni magán. Bár hallja a kérdést, és tudja is rá a választ, mégis képtelennek érzi rá magát, hogy megszólaljon. Hosszú másodpercekig csak némán öleli a férfit, megnyugvást talál a másik közelségében, érintésében. Lélegzete lassan egyenletessé válik, elapadnak a könnyei, amelyekkel egyébként már eláztatta Adam mellkasát.
Végül távolabb húzódik a férfitól, de épp csak annyira, hogy kényelmesen egymás szemébe tudjanak nézni.
- Emlékszem rá, hogy hogyan történt, hogy hogyan került rám az a rontás...és arra, hogy mennyire...mennyire felelőtlen és ostoba voltam - lesüti a szemét, hirtelen talál valami nagyon érdekes dolgot a bal hüvelykujjának a körmén.
- És az futott át az agyamon, hogy lehet jobb lett volna, ha soha nem térnek vissza ezek az emlékeim. Nem érezném magam ilyen rettenetesen. Nem kellene együtt élnem vele...nem kellene valahogy a személyiségem részévé tennem - teszi még hozzá egy sóhaj kíséretében. Most nem fordítja el a tekintetét, sőt, kékjeivel igyekszik fogva tartani Adam pillantását, hogy ő se nézzen félre. Hiszen a férfi valószínűleg sokkal több, kellemetlen, a Kíra által érzett személyes szégyenen, fájdalmon és tehetetlenségen jóval túlmutató emléket cipel magával.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=669674#post669674][b]Adam Kensington - 2017.03.23. 19:48[/b][/url]

Simogatom tovább karját, miközben hallgatom. Nos igen, ha van valaki, aki megérti a lány keserűségét, az pontosan az, aki most öleli őt. De ezt a keresztet mindenki cipeli. Mindenkinek van, amit szívesen feledne. Azonban az élményeink tesznek azzá, amik vagyunk - mint minden közhely, ez is igaz. Ráadásul tudtuk, ára lesz annak, hogy a kedves ismét önmaga legyen. Annak, hogy ne legyen tovább az elméje fogja.
- De kell. És nincs ezzel baj. Menni fog - duruzsolom mély hangomon, miközben Kíra arcát simogatom. Most nyilvánvalóan szörnyen és kilátástalanul érzi magát. Ám ez idővel változik. Érdekes, hogy szinte teljesen ugyanazon kellett átmennem, mint neki, noha egészen más az, ami ért bennünket. Rá rontás került, én vámpírrá változtam. Őt az őrület uralta el, engem ragadozó ösztöneim. Ő egy varázs segítségével nyerte vissza önmagát, én a Teremtőm tanítása által. Ahogy pedig a fejünk kitisztult és már mindent világosan láttunk, akkor hasítottak csak belénk a hibáink, amelyeket ép ésszel kell a helyükön kezeljünk. Neki a felelőtlenségét, amivel megváltoztatta a saját életét, nekem a kegyetlenségemet, amivel elvettem másokét. De mindennek úgy kellett lennie, ahogy történt. Ha erről másképp gondolkodunk, csak visszatér az őrületünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=669697#post669697][b]Saragob Kíra - 2017.03.23. 20:35[/b][/url]

- De én...! de...! - nem sikerül azonnal megtalálnia a szavakat, csak a szemeit forgatja. Tudja, hogy Adamnek igaza van, tudja, hogy most talán kicsit felfújja a dolgot, de egyelőre nem tud mit kezdeni az emlékekkel, és felettébb zavarja ez a tény. Sőt, valamennyire még az is, ahogy Adam nyugtatni próbálja. Azért vannak dolgok, amik nem változnak.
- Csak fura...nem is tudom, mikor éreztem azt utoljára, hogy valami számít. Tényleg számít, és súlya van és következménye van. És nagyon furcsa most ebbe belegondolni, és nem is akarok. Olyan mintha az az ember nem is én lettem volna -  igyekszik összeszedni a gondolatait. Többé-kevésbé sikerül is neki. De azért attól még nagyon messze van, hogy helyretegyen magában minden kérdést, és valamiféle pozitív nézőpontot találjon a múltjára vonatkozóan, és fáradt és kimerült is még ehhez.
Elnyúlik köztök a csend, melyben egy darabig szinte tapinthatóak Kíra zakatoló gondolatai, majd szép lassan újra elalszik Adam ölelésében.