Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Az éjszaka általában eseménytelenül telik, amennyiben nem alakul ki tömegverekedés a folyosón, vagy nem kószál valaki védtelenül az erdőben és találnak rá a deffenzorok - az ilyen esetek pedig mindig kellemetlenek és stresszesek, de nem annyira, hogy ne tudjuk végezni a dolgunk. Szerencsére azért ez egy ideje kevesebbszer fordul elő, mint régebben.
Unottan pakolom elő a sakktáblám - annyira nem nagy a tömeg, mint lehetne, alig nyolcan-kilencen vannak most a gyengélkedő ágyain, és mindegyikük békésen alszik. Mikor lejjebb veszem a hőfokot, jó pár légzés egyenletessé válik, a forgolódók lassan lenyugszanak.
Enyhén világító sakkfiguráim nem zavarják a pihenni vágyókat, csak éppen derengenek, hogy jobban lássam őket, és ne romoljon tovább a szemem. Magammal játszom, ezzel szórakoztatom magam. Néha Will is beáll, ha éppen nincs dolga.
Persze, ha valami adódna, nyilvánvalóan teszem, amit kell, hiszen én örülök a legjobban, ha van valami munka, amivel el tudom ütni az időmet - a mostani betegek közül viszont egyikük sem súlyos eset annyira, hogy kitüntetett figyelmet kelljen szentelni rájuk.
Egy ideig békésen sakkozgatok, és már vagy kétszer legyőztem magam, és megint vesztésre állok a sötéttel, mikor halk motyorászást hallok az egyik ágy felől. Tekintetemet felemelve keresem a baj forrását - ugyanis ez a motyorászás nyögdécseléssé, káromkodássá erősödik. Szemöldökömet összevonva állok fel halkan a székemből, hogy Dante ágya felé vegyem az irányt. Végigpörgetem magamban ismét, ahogy kezeltem, és minden bizonnyal hibátlanul tettem - nem értem akkor, hogy fájhat neki, hiszen még mindig kell hatnia a bűbájoknak.
- Valami baj van, Dante? - kérdezem tőle csak halkan, hogy ne ébresszem fel a körülötte lévőket az ágya mellé érve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Szeretek idejárni. Ezek a hölgyek nem kispályások. Ha létezik olyan, hogy a festmények elitje, akkor azok ők. Amikor csak erre vet az utam, hosszabb-rövidebb eszmecserékbe bonyolódom velük a ruhák anyagáról, az etikettről, napjaink öltözködési trendjeiről, kastélybelsőkről, a tanulók viselkedéséről és beszédstílusáról, miegyéb fennsőbbséges témákról. Az különösen szórakoztat, amikor rögtön azután kibeszélünk valakit, miután befordult a sarkon, eltűnve szem elől.
- Azt a cipőt mintha egy felszabadított házimanóról szedte volna le - véleményezem az előbb mellettünk elsétált levitás lábbelijét, mire a mázolt nőcskék jóízű, sznob hahotázásba kezdenek.
- Milyen találó! - véleményezi az egyik.
- Valóban, valóban - bólogat a másik.
- Lehetne az új divatcikkem témája a stílus hiányának boncolgatása, dehát ugye... - dobom be az ötletet és vetem is el rögtön, teátrálisan széttéve kezeimet.
- Jaj, ne is mondja! - sóhajt fel az egyik hölgy.
- Rémes veszteség a lapnak, hogy eljött, kedves - kontráz rá a másik. Dehát ezért is dobtam be, hogy sajnálkozzanak még pár sort azon, hogy már nem vagyok az Edictum szerkesztőségének a tagja. Zene füleimnek a sopánkodásukat hallgatni a színvonal hanyatlásáról a hiányomban, amiről persze még mit sem tudnak, hiszen azóta még nem jelent meg új szám, hogy eljöttem. Azonban nyilvánvalóan látatlanban is borítékolható az iskolaújság jövője szerény személyem támogatása nélkül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Jonathan Gerhard Van den Bergh

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Jonathan Gerhard Van den Bergh

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- ¤ -
Rozsos Annamária
- ¤ -
Szemöldököm egyre feljebb szökik, ahogy a navinés fruska szépen kikel magából. Eközben a manóm csöndes rettegésbe kezd, hiszen minden olyan pillanattal, amit itt a folyosón tölt várakozással, az én még el nem készült teámat hűti ki, amiért pedig nem jár tőlem köszönet. Nem mintha bármi másért járna.
- Nem, drágám, nem - rázom a fejem, lehuppanva a párkányról.
- Te még komolyan itt vagy? - förmedek közben a házimanóra, aki igen nagy lélekjelenlétről tesz tanúbizonyságot, mikor válasz helyett egyszerűen köddé válik, hogy iparkodjon is a teámért.
- Én nem lusta voltam - fordulok vissza a lánykához, ahogy haladok felé.
- Mondjuk a gazdagra ráhibáztál - térek ki erre, egy vállvonással.
- A lényeg az, hogy nekem nem kell bemennem a Nagyterembe, ha meg akarok inni egy teát. Egyáltalán, nekem semmit sem KELL csinálnom - magyarázom neki, csinos képemen felsőbbséges mosollyal, miközben immáron ismét előtte állok.
- Különben pedig szívesen - tárom szét a kezeimet.
- Öröm a kívánságaidat lesni, de tényleg. Sajnálom, ha túl figyelmes voltam - dörgölöm az orra alá, hogy első sorban tulajdonképpen miatta csődítettem ide a szolgát, hiszen szendvicsezni óhajtott a hölgy.
- Talán... zavarba hozlak vele? - hajolok kényelmetlenül közel, hangomban pedig ugyanaz a feltételezés ül, ami az előbbi kérdésemnél, amivel leszólítottam. Hogy nem akar-e esetleg mondani valamit. Nem szeretné-e kibökni végre, hogy odavan értem. Hiszen ez kezd a napnál is világosabb lenni. Nincs is ebben semmi szégyellnivaló, sokan vannak ezzel így.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Jonathan Gerhard Van den Bergh

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

▪ Jonathan Gerhard van den Bergh ▪


[...]Úgy hallottam, egy prefektusi jelvényt keresel. Lehetséges, hogy tudok róla valamit.[...]

Madarat lehetett volna velem fogatni. Össze-vissza ölelgettem szerencsétlen baglyot aki a levelet hozta, és amikor nevetve az ágyra huppantam, véletlenül Lysandert is levertem onnan. A nyávogás miatt tollait borzoló madarat visszatartottam, és gyorsan lekörmöltem egy sietős választ, majd szemrehányó tekintetétől becidrizve kiengedtem az ablakon. Az este további részében szobám magányában simogattam a macskám, és izgatottan vártam a másnapot.

[...]Találkozzunk holnap 4-kor a Társalgóban![...]

15:43-kor lépek be a megadott helyiségbe, és alaposan körbebámulok. Alig lézengenek páran, mégis nagy a hangzavar a sok portréalaknak köszönhetően. Tisztán hallható két festett mellszobor szóváltása, akik valamilyen mára már a feledésbe merült sértődöttség miatt, a szoba két szemközti faláról ordítoznak egymásnak. Bizonytalanul süppedek bele egy fotelba az ajtótól nem messze, és ujjaimmal a térdemen ideges-izgatottan dobolva várom, hogy az óra négyet üssön.
Nem tudom pontosan ki az akivel találkozom. Illetve nyilván tudom a nevét, a házát, úgy nagyjából azt is, hogy hogyan néz ki, de még sosem beszéltem vele. Keringenek róla pletykák, amik alapján kicsit tartok tőle, viszont mégis ő az aki segítő szándékkal megkeresett, így csak nem lehet olyan rémes mint ahogy a pletykák állítják. Azok különben is mindig túloznak...

Ekkor a mögöttem lógó festményről egy gyümölcsárus hölgy magyarázni kezd nekem a "mai fiatalok étkezési szokásairől", így eltereli a figyelmemet, és folyamatos bólogatásra késztet. Aham, igen, igen, ez borzalmas, de komolyan, borzasztó. - hagyom rá a nénire, kiszakadva a gondolataim közül. Hallgatom a panaszáradatát, a sok "bezzeg az én időmben" kezdetű felkiáltást, és mindenközben észrevétlenül, sebesen nekiiramodnak a falon az óra-, és percmutatók.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- ¤ -
Rozsos Annamária
- ¤ -
Letaglózom. Ez egy teljesen helyénvaló reakció a személyemet illetően.
- Szóval igen - mosolyodom el a válaszára még jobban, sokat sejtetően nézve végig rajta. Egyértelmű, hogy fülig belém van zúgva. Az ilyen kis navinés lánykák ezt így fejezik ki zavarukban, tudom én. Hárítanak.
- Ideje volt - biccentek a teámmal felbukkanó manónak, azonban nem veszem még el tőle a csészét, hanem megyek vissza, kényelmesen helyet foglalni a párkányon és odavárom, hogy megkapjam a rendelésem. Készségesen át is adja nekem.
- Na? Tudod már, mit kérsz? - ajánlom ismét a házimanó szolgálatait, Annamari éhségét csillapítandó. Az ilyen idegeskedés meg beszólogatás, amit most előad, csak még több energiát vesz el. Lassan kopogni fog a szeme, ha nem vigyáz. Részemről minden esetre ráérősen kezdem kortyolgatni a teámat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Az én esetemben egy szóbeszéd sem lehet igazán túlzó. Hogy tényleg olyan gazdag és befolyásos vagyok-e, mint mondják? Természetesen. Valóban görög szobrokat megszégyenítő a külsőm? Úgy van. Igaz-e, hogy egy beképzelt, fellengzős, szívtelen ficsúr vagyok? Ó, de még mennyire. Ugyan ez utóbbiakat én nem állítanám magamról, ettől azonban még tény és való mind.
Pár perc késéssel lépek be a társalgóba, hiszen szeretem, ha várnak rám. Semmi nem akadályozott, hogy időben ideérjek. Simán csak nem akartam. Ahogy körbenézek a helyen, igazából egyből kiszúrom a kis prefektuslányt. Láttam már talán a folyosón, azonban arról fogalmam sem volt eddig, hogy eszik-e vagy isszák. Mostmár tudni fogok róla egyet, s mást.
- Ugye te vagy Mária? - lépek oda hozzá.
- Jonathan Gerhard Van den Bergh - mutatkozom be. Nem mintha szükséges lenne, csak szeretem kiejteni a nevemet meg hallani a saját hangomat. Leülök a lány melletti fotelba és már szolgálom is ki magam némi teával. Igen, előfordul az is, hogy valamit nem a házimanókkal készítettek el. Néha nincs kedvem a ronda kis képükhöz.
- Szóval úgy tudom, kiírtad a Levitában a faliújságra, hogy keresed a jelvényed - csapok is a dolgok közepébe, Masa elé tárva értesüléseim forrását.
- Talán tudom, hol van - megyek át aztán sejtelmesbe.
- Mikor hagytad el? - kérdezek rá a részletekre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Jonathan Gerhard Van den Bergh

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

▪ Jonathan Gerhard van den Bergh ▪
Kiélvezem a viszonylagos csöndet miután a gyümölcsárus átbattyog egy másik képkeretbe, annak lakójával vitatni meg problémáit. Amikor felpillantok az órára, elsápadva realizálom, hogy majdnem egy negyed órán keresztül hallgattam a néni történeteit. Egy pillanatra ugyan megfordul a fejemben, amikor az óra elüti a négyet, hogy rossz helyre jöttem, de hamar megnyugtatom magam, hogy biztos csak valami dolga van, azért nem ért még ide. Mert ez itt akárhogy nézem is, a társalgó. Ugye?

Pont nem az ajtót nézem, hanem az egyik képben folyó párbajt, amikor belép a terembe. Már csak akkor veszem így észre, amikor megáll mellettem, és a nevemen szólít. Kizökkenve, az előbb látottak hatása alatt állva még mindig mosolyogva fordulok felé.
- Igen, én vagyok.
Megörülök, amikor bemutatkozik, egyrészt azért, mert így biztos lehetek abban, hogy nem csak összekeverem valakivel, másrészt azért, mert tényleg itt van, tényleg segít nekem.
- Köszönöm, hogy írtál és hogy eljöttél. - vágom rá gyorsan, miközben teát tölt magának.

- Igen... - szomorodom el, ahogy megemlíti a faliújságot. Meg sem kérdezem ő honnan tud róla, ha bent járt a körzetben akkor azért nem mondaná el, ha pedig egy levitás elmondta neki, az meg nem is érdekes.
Tágra nyílt, csillogó szemmel nézek fel Jonathanra, szavak nélkül lekommunikálva az "imádlak amiért vagy" érzést. Már nyitnám a számat, hogy rákérdezzek, hol, de nem fejezte be mondandóját, és a részletekről érdeklődik.
- Hát az a baj, hogy nem tudom teljesen pontosan. Vasárnap este, a vacsoránál biztosan megvolt, egy lány elkérte, hogy megnézhesse. De ő visszaadta, arra biztosan emlékszem, csak utána az nem tiszta, hogy feltűztem-e, és ha igen, rendesen, vagy egyszerűen zsebre vágtam. - Utóbbi nem lenne nagyon felelősségteljes, így valahol próbálom győzködni magam, hogy feltűztem magamra. - Akkor láttam utoljára. - Szomorú mosolyra húzódik a szám, és bánatos szemekkel pislogok a mellettem ülőre.

Fél lábamat magam alá húzva fordulok el, hogy szembe legyek vele, és úgy bámulom, mintha az egész világom tőle függne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- ¤ -
Zippzhar Mária Stella
- ¤ -
Mikor hálálkodni kezd, amiért ráírtam és amiért megtiszteltem őt a jelenlétemmel, csak amolyan "ugyan, nem tesz semmit" mosollyal felelek, álszerényen, némileg talán túl is játszva. Imádom ezeket a helyzeteket. Amikor a másik csak úgy issza a szavaimat, reménykedve pislog felém és tőlem függ. Néha nem kevés munkám van abban, hogy így alakuljanak a dolgok, máskor az élet csak úgy ezt hozza. Mint most.
- Biztos nagyon megijedhettél, mikor nem találtad - feltételezem, szinte együttérző arccal, pedig csak arról van szó, hogy szeretném nyújtani a percet. Szeretnék még a jelenleginél is nagyobb súlyt adni a veszteségének. Amíg pedig a jelvényének hiánya csak tovább erősödik benne, én jóízűt kortyolok a teámba. Különben egy levitástól hallottam a faliújságos hirdetményről. Mindenről tudok, amiről tudnom érdemes és ami a hasznomra szolgálhat. Elég időt töltöttem már itt a tanodában ahhoz, hogy egy megfelelő informátori kört alakítsak ki, illetve, hogy tudjam, mikor hol érdemes ott lenni, ha értesülni akarsz a kastély történéseiről.
- Mi történik, ha egy prefektus elveszti a jelvényét? Igényelhet újat? Vagy kap érte valamilyen megrovást? - érdeklődöm csevegő hangon, egyik lábamat kényelmesen átvetve a másikon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

▪ Jonathan Gerhard van den Bergh ▪
- Hát igen - biccentek, és akaratlanul is újra lepereg előttem ahogy feltúrom a szobám, mindegyre rménykedve, hogy a következő könyv, ruha, vagy füzet alatt megtalálom amit keresek. A felhúzott térdemre támasztom az állam, miközben kezeimmel átkulcsolom a sípcsontomnál, ezzel önkéntelenül is mutatva a védtelenségem. Nem tűnik fel, hogy bármilyen érzelme megjátszott vagy eltúlzott lenne, egyszerűen benne látom a helyzet megoldását, így hiszek neki. A pletykákra vele kapcsolatban immár semmit sem adok, és bár van benne valami kicsit furcsa, gyanakodás nélkül osztom meg vele, amit tegnap kiderítettem.

- Beszéltem tegnap ezzel kapcsolatban Elle nénivel, a házvezetőnkkel, - miközben beszélek, az államat felemelem a térdemről, hogy érthetőbb legyek - és azt mondta, hogy ha nem kerül elő, lehet igényelni másikat, bár eltarthat egy ideig mire rendeződik a dolog. Ettől függetlenül ugyanúgy prefektus maradok, és végezhetem a dolgomat, de mozgósítják akit csak tudnak, hogy megtalálják ha csak lehetséges.
A megrovásra kicsit elhúzom a számat, hiszen bár Elle néni nem mondott semmit, fogalmam sincs az Igazgató Úr hogyan döntene. - Elvileg nem kapok semmit...- rázom meg végül a fejemet, majd rátérek az engem leginkább érdeklő részre.

- A leveledben azt írtad lehetséges, hogy tudsz róla valamit, és ezért hívtál ide... - kezdek bele vontatottan - Tényleg tudsz segíteni? - szalad fel egy icipicit a szemöldököm, hiszen nem értem miért nem hozta fel magától, vagy úgy egyáltalán, miért nem ezzel kezdte. Lehet nincs is nála, csak hallott valamit, és azért nem mondta még. Önmagamat győzködöm, és egyszerre intem türelemre, miközben legszívesebben felállnék, és izgatottságomban egyszerűen csak rákiabálnék: "Mondd már el!"

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Pontosan azért nem kezdem a lényeggel a mondókámat, mert tudom, hogy ő arra vágyik a legjobban. Az a bizonyos mézesmadzag. Részemről szeretem nem csak egyszer elhúzni a másik előtt, hanem még egy párszor. Nem csoda, hogy nem feltételez rólam semmi rosszat, hiszen kiválóan alakítom a nyájasan érdeklődőt. Aztán kezdem közeledni látni a percet, amikor lassan a tárgyra térhetünk.
- Úgy hiszem, tudok, igen - bólintok és kortyolok a teámból.
- Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy a megfelelő emberhez kerül vissza. Remélem, ezt megérted - magyarázom faggatózásomat, miközben komótosan előveszem talárom belső zsebéből a levitás prefektusi jelvényt és átnyújtom neki. Amit mondtam, annak persze nyilván semmi értelme, hiszen köztudott, kik a prefektusok és tudjuk, hogy ő az, úgyhogy nincs mit ellenőrizgetni, csak jól hangzott.
- A Nagyteremből kifele jövet találtam rá - mesélem el neki ezt az igen színes és izgalmas történetet a féltett kincsének megleléséről, aztán miután átadtam az értéket, hátradőlök ismét és iszogatom tovább a teámat, várva a nagy örömködést és legfőképpen a végtelen hálát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

▪ Jonathan Gerhard van den Bergh ▪
Nagyon nagy önuralomra van szükségem ahhoz, hogy ne kiáltsak fel. Hirtelen ez az egy (azaz három) mondat megoldotta minden gondomat. Mint aki nem is hiszi el amit lát nyúlok és veszem át a kis kitűzőt, hüvelykujjammal végigsimítva a hűvös "P" betűn. Némán, csillogó szemmel emelem a szemem elé, eltartom magamtól, majd fel a fény elé, de nem káprázik a szemem, valóban visszakaptam. Tenyereimbe zárva mellkasomhoz szorítom, miközben csukott szemmel, megkönyebbülésemben kiszökik belőlem egy mély sóhaj. Gondosan tűzöm fel a taláromra, a szívem fölé, és csak utána fordulok a fiú felé.
- Köszönöm! Nagyon hálás vagyok amiért megtaláltad! - s ez így is van. A korábban szótlanul végighallgatott rövid magyarázata cseng a fülemben újra és újra. Nagyterem előtt... Bárki megtalálhatta volna ott, és csak szerencsém volt, hogy éppen olyan akadt rá, aki becsületesen visszaadta.

Bár a faliújságos cetlire nem akartam kiírni jutalmat a megtalálónak, most mégis elkezd motoszkálni a fejemben, hogy vajon vár-e ezért cserébe valamit. De mégis hogyan kell megkérdezni az ilyet? Zavartan, a szemébe bele-bele nézve, majd azt elkerülve nyöszörgök ki valami kérdés-féleséget.
- Szólj ha van valami amiben segíthetek cserébe... - ez talán megfelel, talán nem, de piros arcom biztosan elárulja, hogy nem igazán érzem magam biztos terepen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Igen, igen. Ez vagyok én. Jonathan Gerhard Van den Bergh, a Becsületes Megtaláló. Ilyen szép nagy betűkkel. Finom, öntelt mosollyal bólogatok a hálálkodásra, amiről úgy érzem, végtelenül kiérdemeltem. Igaza van a kis prefektusnak, hiszen ki tudja, mi lett volna, ha bárki más akad rá? Lehet, hogy az illető rögtön visszaadta volna neki, mindenféle fölösleges kör nélkül? Úgy, hogy nem teszi ki idegőrlő várakozásnak a levitást és meg sem próbál hasznot húzni a helyzetből? Belegondolni is szörnyű! Micsoda pazarlás lett volna!
- Ne aggódj, szólni fogok! - biztosítom erről habozás nélkül és mivel csak ezt a mondatot vártam, kiiszom az utolsó korty a teámat és már állok is fel a helyemről.
- Örülök, hogy segíthettem. További kellemes napot - engedek meg azért még magamnak egy ilyen mélyen udvarias és kicsit sem őszinte búcsúzást, így vésve magam a prefektus emlékezetébe, hogy egy percig se habozzon majd teljesíteni, amit egyszer kérni fogok tőle. Mások bélyeget meg varázslókártyákat gyűjtenek, én méregdrága ereklyéket, valamint szívességeket. Néha őrlődöm is, melyikeket szeretem jobban. Dehát nem muszáj választani, nem igaz?
Igazítok taláromon, biccentek a levitásnak és felszegett fejjel távozok a társalgóból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Meg kéne kérdezned valakit, Máté.
Nagyot szusszan, ahogy ez a gondolat átszeli az agyát, és szinte már hevesen megrázza a fejét. Szünet van - az utolsó előtti órája következik a mai napon, ő pedig ennek kifejezetten örül, hisz hosszú ez a nap... Sőt, ami azt illeti, az összes az. Tehát örül neki, hogy hamarosan vége az oktatásnak, de azt nem akarja, hogy számára előbb érjen véget, mint a többi társának. Ugyanis az a helyzet, hogy egyáltalán fogalma sincs, merre lehet most a kastélyon belül.
Sosem látta még ezt a folyosót, kissé kétségbeesetten néz körbe. Sőt, nem is kissé - ami azt illeti, a világ legelveszettebb emberének tűnik, ahogy a folyosó fala mellett álldogálva próbálja felmérni, vajon melyik lehet a helyes irány, amerre el kell indulnia, hogy eljusson Átváltoztatástanra.
Sápadtan pillant tehát körbe. Jókedvű Rellonosok és Levitások veszik körbe, még véletlenül sem lát egy Navinést sem, egy ismerős arcot, vagy biztató mosolyt sem kap. Ha háztársai a közelben lennének, egy már odajött volna megkérdezni tőle, hogy minden rendben van-e, legalábbis erre következtet az itt eltöltött idő alapján.
Akkor sem lesz semmi baj, ha odamész valakihez...
Sóhajt, most már tényleg hangosan, és megmarkolja talárja ujjának szegélyét. Keresnie kéne egy barátságosnak tűnő arcot, valakit, aki nem tűnik túlságosan elfoglaltnak. Az órájára pillant, s még inkább pánikba esve konstatálja, hogy tíz perce maradt odaérni a megfelelő helyre. Gyűlöl késni ugyanis, hiszen olyankor minden szem arra az emberre szegeződik, aki egyedül lép be az ajtón sűrű elnézéskérések közepette.
Egy nagyjából vele hasonló korú fiút szúr ki végül, tarkóját megvakarja, és megpróbál minél nyugodtabb maradni, miközben elindul a Levitás felé, hiszen el akarja kerülni, hogy...
- B-b-b-bocsánat... - Egy pillanatra szorosan le kell hunynia a szemét. Hát persze, hogy most dadogni fog... - Ne-ne-nem tud-dod hol... h-hol van... az átváltozta-tatástan te-te-terem...? - Nyel egyet. - Ki-kicsit eltévedte-te-te-tem... - szabadkozik, és próbál nem rágörcsölni beszédére, hiszen ő igazán nem tehet arról, hogy dadog, ha feszült. Legalábbis mindenki ezt próbálja beléverni, ami érthető is, hiszen ha görcsöl miatta, olyankor csak még rosszabb lesz...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Csodás ez a nap! A tegnapihoz képest csodás. Igaz, még mindig nem tudom felfogni hogy apukám nincs többé, de... de előbb-utóbb valahogy felfogom. Szerintem valahol a mennyben azt akarja hogy boldog legyek, mint mindig. És most miért is vagyok boldog? Hát csillagok vesznek körül! Imádom a csillagokat, amikor feltekintek az égre, olyan mintha a történelmet látnám, hisz lehet, hogy valamelyik már réges-rég megsemmisült, és ezt nem tudhatom, olyan messze van. Hatalmas a világegyetem, hatalmas, emberi ésszel felfoghatatlan - szokta mondani a volt földrajztanárom a mugli iskolában.
Mosolyogva nézek a fiúra aki megszólít. Dadog, de miért? Ijesztő vagyok, vagy az emberek mikor dadognak? Átváltoztatástan terem. Pár másodpercig gondolkodok, majd balra mutatok.
- Arra, aztán jobbra, és jobbra a második ajtó. - mondom még mindig mosolyogva. Hogy tudok most is mosolyogni? Nem tudom. A csillagok körülöttem izgágán mozognak, vagyis nem csak megjátszom a jókedvemet. Ezt még nem is próbáltam, na majd valamikor, hogy ha megjátszom hogy rossz kedvem van, akkor is a csillagok boldogak lennének. Nem tudom meddig fognak még itt lebegni, de remélem sokáig, olyan jó csodálni őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

A mai alkalom igen különleges, hiszen Will magával hozott a munkába. Norina és Cody elutaztak Norina szüleihez, Cath és Chris órán voltak, így nem tudott kire hagyni, és nem akarta, hogy egyedül legyek, nehogy valami baj legyen, amit meg tudok érteni, hiszen eddig egész jól életben tartott, majd pont most. A múltkor elmesélte, hogy azért nem keresnek a szüleim, mert pontosan tudják, hogy hol vagyok, hogy rendszeresen beszélnek vele, vagy levélben, vagy személyesen. Hogy tudják, hogy Denis nem tudja, hogy ki vagyok, és hogy már ők sem tudják, hogy mi lenne a jobb, ha kiderülne, vagy ha nem. Gyakorlatilag átengedték nekem a választás jogát, ami furcsa lenne tizenhat év után. Elbizonytalanítottak.
Kellemes apátiával nézem, ahogy a vérem finom folyama a kémcsövekbe vándorol. Csak egy átlagos vérvétel. Az előző helye éppen, hogy csak begyógyult, máris itt a következő. Nem is értem, honnan van ennyi vöröslő csoda a szervezetemben. Két hete nem éreztem fájdalmat, a legutóbbi vizsgálatok eredményeinél pedig Will arcán láttam, hogy örül. Most, hogy itt voltam fent, megvizsgált, a vérvétel után kicsit pihentetett, aztán becsöngettek, én pedig kérdőn néztem rá. Emlékeztem rá, hogy azt mondta, talán, ha nem zavarok senkit, és ha nincs meg az esélye, hogy felborítanak, vagy lelöknek a lépcsőn, akkor kimehetek. Mint egy kiskutya, aki csak az udvarra szeretne kiszökni, így jutottam ki én is, azt mondta, a környéken sétálhatok, de ne menjek messzire. Így csak a gyengélkedő folyosóján osontam csendesen, nézve a képeket, és a hatalmas teret. Sosem jártam még ekkora épületben. Ajkaim folyamatosan elnyílva vannak, ahogy figyelem az új, idegen környezetet.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

ANNIE
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x


Már nincs több órám idén! Kész, vége!
Uniformisban, táskámmal az oldalamon caplatok a folyosón, arcomon elégedett mosollyal. Hiszen itt a szünet és hamarosan a karácsony! Picit aztán morfondírozásra áll az ábrázatom, ahogy töprengek, végül miben egyeztünk meg Zsombival, hol találkozunk. Neki egyáltalán van még órája? Jaj, túl gyakran elterelődik a figyelmünk, amikor ilyen fontos dolgokat kéne egyeztetni. Mindig közbejön valami érdekes. De azt hiszem, úgy beszéltük meg, a klubhelyiségben találkozunk majd. Viszont azt nem tudom, mikor. Mert ha még nem most, akkor előtte elugranék a Nagyterembe harapni valamit esetleg.
Gondolkozásomból egy ismerős alak látványa zökkent ki. A csónakházban találkoztunk még pár hete. Azóta nem volt újabb szerencsénk. Megtorpanok kicsit, ahogy meglátom. Emlékszem, azt mondta, nem diák. Akkor netán látogatóba jött?
- Szia! Hát te? - kérdezek is rá egyből, üdvözölve őt, odalépve hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Szia!
Először frászt akarok kapni, kétszer, mert abba eddig bele se gondoltam, hogy Denis diák, és ha Denis diák akkor itt lehet ezeken a folyosókon, akkor, amikor én is, és neki több joga is van itt lenni. Viszont nem ő az, hanem Thomas. A csónakházas, teás Thomas. A mosolyom olyan szélessé válik, mintha legalábbis a lottó főnyereményt nyertem volna meg.
- Fogságban vagyok.
Felelem még mindig mosolyogva, közel lépve hozzá mutatom meg a kártyámat, amin ott a nevem, mármint a teljes nevem, mert olyan ostoba vagyok az örömtől, hogy erre nem is figyelek oda, és az, hogy William Eric Payne felügyelete alatt jöttem be az iskolába. Komolyan olyan az egész, mintha rab lennék. Még fénykép is került erre a kártyára. Szerencse, hogy most, mert egészen jó formában vagyok ma, aminek a legnagyobb oka az, hogy egy újabb helyet ismerhetek meg, ráadásul egy nagyon különleges helyet.
- Will azt mondta, a gondnokkal vigyáznom kell, mert megkerget, ha tanórák alatt meglát a folyosón.
A végén már nem tudom hova húzni a mosolyom, a kártyámat gyorsan elrejtem, mert azért eljut a tudatomig, hogy "Annie" nem lehet simán csak "Annie", ha mindenkinek azt mutogatja, hogy ő "Lorin Annie Brightmore". Buta lépés, gyorsan végignézek rajta inkább.
- Nagyon jól áll a sárga! A házad színe?
Csak tippelem, de úgy gondolom, hogy nem olyan rossz ez a tipp, bár nem sokat tudok a házakról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

ANNIE
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x


Összevont szemöldökkel, mosolyogva pillantok az orrom elé dugott kártyacsodára. Elolvasom a nevet, de szórakozottságomban nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. Inkább az foglalkoztat, hogy mit jelent ez, hogy fogságban van? Kérdőn tekintek vissza rá. Viszont akkor ezek szerint Willt is ismeri, akit én meg csak nagyon közvetetten, de szintén ismerek. Ő is Edictum vezető volt, nem olyan nagyon sokkal előttem.
- Hát, ez mondjuk tényleg előfordulhat - bólogatok a gondnokot illetően, félkomolyan, de vigyorogva. Érdekes egy fazon, ez biztos. Elég morgós.
- Ó, köszönöm. Igen, Navine - bólintok, miután lepillantottam magamra. Ing, nyakkendő, talár, prefektusi jelvény. Teljes a szokásos szett. A többséggel ellentétben én szeretem az egyenruhát. Mondjuk az otthonban is hozzászokhattam. Valahogy magától értetődik, hogy ilyet viseljek. Ez a bagolyköves viszont azért menőbb.
- Unikornis a jelképállatunk - árulom el neki ezt az érdekességet is, mert úgy veszem ki, nem sok mindent tud a bagolyköves házakról ezek szerint. Különös belegondolni, hogy egy-két éve még én sem tudtam. Halvány lila elképzelésem sem volt, hiszen akkor még a Bagolykő Mágustanodáról sem hallottam. Bevallom, Magyarországról is alig. Aztán egyszerre itt találtam magam és ma már olyan természetesnek hat minden.
- Fogság? Miféle fogság? - kérdezek rá, így kicsit megkésve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Navine.
Ismétlem meg. Tényleg nem nagyon tudok a házakról sokat. Ismerem az Eridont, mert Cath eridonos, és azt mondta, hogy ők hangosak, harsányak és hullámzik a lelki állapotuk. Biztos, hogy nem lennék eridonos. Aztán ismerem még a Rellont, mert Denis rellonos. Arra pedig azt mondta Cath, hogy összetartóak, ravaszak, és szerinte ott vannak a legszebb fiúk. Ezt nem nagyon tudom megítélni, mármint a férfi szépséget, mert nekem egyelőre minden fiú szép és különleges, akivel beszélek, mert mielőtt idejöttem, csak az orvosaimmal beszéltem, de ők már inkább bácsik. Az emberek szépek és kész.
- A fogság? Semmi komoly.
Felhúzom a karomon a felsőm ujját, felfedve ezzel a leragasztott könyökhajlatomat, ahol nemrég megcsapoltak.
- Nemrég picit lebetegedtem, és most csak minimális távolságra mehetek el a felnőtt felügyeletemtől. De nyugi, nem fertőző.
Bonyolult. Mondanám, de ezt a szót nem mondom ki soha, mert utálom. Olyan rossz magyarázkodni, és olyan rossz csak úgy legyinteni rá. Mennyivel egyszerűbb lenne simán csak azt mondani, hogy:"haldoklom, de lábon kihordom, és neked mi a szuper képességed?" De nem szabad ilyet mondani. Amíg én egész életemben tudtam, hogy meg fogok halni, addig az emberek ettől a természetesen bekövetkező dologtól mindig annyira megijednek.
- Imádom az unikornisokat. Azt hiszem, ha ide járnék, szeretném az órákat, amikor róluk tanulunk. Te is hazautazol a szünetre?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

ANNIE
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x


Fintorgok kicsit a leragasztott könyökhajlatot látva. Vért vehettek tőle vagy ilyesmi. De ha azt mondja, semmi komoly, meg láthatóan neki nem nagy ügy, akkor jó. Érdeklődve hallgatom és elmosolyodom, mikor megnyugtat, hogy nem fertőz.
- Akkor a csóknak sincs akadálya - húzom fel vigyorogva a vállaimat.
- Csak kár, hogy nincs itt fagyöngy - pislogok el magunk fölé, miközben úgy markolom a táskám pántját, mintha az életem függne tőle. A csókkal egyébként csak viccelődtem. Mármint, ha belegondolnék, valószínűleg tényleg nem lenne kifogásom az ellen, hogy csókot lopjak a lánytól, viszont nem nagyon szoktam én ilyenekbe belegondolni. Tudom, fura ez egy korombeli sráctól, azonban egyértelmáen sok mindenben eltérek a többiektől. Legtöbbször nem feltétlen előnyömre. Bár ez nézőpont kérdése csupán.
- Haza, igen. Alig várom! Mármint nem azért, nagyon szeretek itt lenni, de... ez lesz az első közös karácsonyunk a bácsikámmal - kotyogom ki izgatottan. Örülök, hogy említhetem végre valaki olyannak Liam bácsit, aki nem a róla való áradozásomat kell hallgassa naphosszat. Oké, már nincs más olyan sem, akinek kéne, mert visszafogom magam. Igyekszem legalábbis.
- Te is ezek szerint? - kérdezek vissza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Elnevetem magam arra, amit mond. Őszintén kacagok, és nagyon jól esik. Nem hittem volna, hogy éppen ezt a választ kapom tőle. Vért vettek, beteg voltam, de nem fertőzök, oké, akkor csókolózzunk. Azt hiszem, ez a valaha hallott legédesebb dolog. Kár, hogy sosem csókolóztam még, mer akkor most nem vágynék rá kétszer olyan nagyon, hogy megtudjam, milyen is. Azt már láttam, hogy a bátyám csókolózik, csak egy, nem tudta, hogy látom, kettő, nem tudja, hogy a bátyám. Mások azt hiszem, azt mondanák rám, hogy problémás vagyok. Igazuk van. Bár nem tudom, hogy mennyire jó dolog az, ha az ember csókolózik, a múltkor Will nagyon hangosan és ijesztően kiabált Cath-tel, aki sírt. Nem mertem kijönni a szobámból, csak később tudtam meg, hogy Denis miatt kiabált vele. Viszont egyszer jó lenne megtapasztalni, miért is olyan különleges dolog ez a csókolózás.
- Sajnálom, ha ezt a feltételt tudom, akkor mindenképpen hoztam volna magammal egyet.
Még egy kicsit a szám is legörbül, de aztán hamar újra mosolygok. Azt hiszem, ha most néz rám valaki, tényleg nem néz se erdei tündérnek, sem olyannak, akit már csak egy ásó választ el attól, hogy a föld alá kerüljön. A hely, az iskola annyira csodálatos. Az illatok, a fények, a festmények, a zsibongás. Minden. Annyira lelkes vagyok, és annyira bennem van az egész hely lüktetése, mintha egy második szívet is növesztettem volna. Nem lenne rossz, ha ennyin múlna, akkor talán ez a második nem akarná megszámlálni a napjaimat, és tovább élhetnék, sőt, továbbmegyek, átélhetek mindent, amit itt a diákok átélnek. Szívesen tanulnék, az se zavarna, ha mondjuk trollt kapok a vizsgámra, vagy azt ha olyan tanáraim lennének, akik nem kedvelek. Na jó, az egy kicsit azért zavarna. De szívesen lennék szerelmes, és ülnék a barátaimmal meleg napokon a rét fáinak árnyékában. Olyan dolgokra vágyok, ami itt mindenkinek természetes.
- Csodálatos Karácsonyod lesz.
Mondom határozottan, melegséggel, és őszinte reménnyel a szívemben. Remélem tényleg olyan csodát tapasztal ebben az időszakban, amit korábban még nem, mert ettől lesz különösen szép ez az egész. Én a fényeket imádom. A falu fényeit néha csak nézem az ablakból, néha az egész forgatagot végigjárom kétszer. A múltkor ettem kürtöskalácsot is, kókuszosat. A kérdésére ösztönösen megrándul az arcom, a szememben akaratlanul is szomorúság jelenik meg, amit igyekszek leplezni kicsit. Hosszan kifújom a levegőt, és a zöldjeim előtt pillogok picit.
- Azt hiszem, nem. Inkább kihasználom, hogy majdnem üres a kastély, és minden termet végigjárok.
Furcsa, ez lesz az első karácsony, amit nem otthon töltök, hanem itt. Kérdeztem Willéket, hogy mi legyen, de biztosított róla, hogy nem kell aggódnom. Azért egy picit mégiscsak aggódok, mert idegen vagyok egy családi eseményen.
- Talán hagyok egy fagyöngyöt az ágyadon.
Kacsintok rá merészen és megint kuncogni kezdek. Thomas nem rellonos, de szerintem eléggé aranyos fiú.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

ANNIE
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x


Ez közös bennünk. Én sem csókolóztam még, azonban nem is áll szándékomban siettetni. Mindennek eljön az ideje. Persze, ha az ideje két pillanat múlva van, hát legyen, de ha évek múlva, az is jó. Mindig annak örülök, ami éppen van. Jelenleg például csak derülök a lánnyal a fagyöngyös feltételen, miközben fel sem fogom, hogy Annie tulajdonképpen most közölte velem, hogy egyáltalán nem volna ellenére ez az akció. Egyelőre legalábbis nem jut el a tudatomig.
Mélyet, őszintét, boldogat sóhajtok, egy bólintás közepette. Szerintem is csodálatos Karácsonyom lesz. Nem tudom elképzelni, hogy ne legyen az. Minden adott hozzá. Viszont, mintha a lánnyal ez nem így lenne. Nem vagyok egy túl jó megfigyelő vagy olyan, aki nagyon a dolgok mögé látna, azonban azt még én is észreveszem, hogy nincs oda azért, ami rá vár az ünnepen.
- Mondjuk az izgi - bíztatom a felfedezős szándékaival kapcsolatban, mosolyogva.
- Jó terv, csak sajnos nekem nincs itt ágyam - tájékoztatom erről a kis bökkenőről. Talán emlékszik, meséltem neki a csónakházban, hogy én nem lakom itt a suliban év közben sem, úgyhogy nincs szobán a körletben. Közben pedig persze már megint jól elsiklok a lényeg felett, mégpedig, hogy incselkedve visszatért a fagyöngy témára. Viszont ezúttal megszólal egy jelzés bennem, és mielőtt még elkezdenék azzal hülyéskedni, hogy esetleg az otthonunkba készül-e betörni, valahogy összeáll a kép. A kacsintás, a mosolya, a tekintete. Oké, túlzás, hogy összeáll a kép, azonban kapizsgálni kapizsgálok valamit, amitől a kezem a tarkómra csúszik, hogy zavartan megvakargassam, meg igazítsak kicsit a vállamon lévő táskán.
- De Szenteste csak nem a suliban kódorolsz majd - vetem fel, homlokráncolva, érdeklődő mosollyal, miközben csillagok helyett az én szemeim előtt fagyöngyök táncolnak. Egész életemben összesen nem gondoltam ennyit fagyöngyökre szerintem.