Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ahogy végighallgattam a fiú mondanivalóját akaratlanul is bólogatni kezdtem a fejemmel.
- Igen, elég elveszettnek tűnsz - lófogsorom néhány gyöngyszeme megvillanni látszott az esti félhomályban. Igazából volt köztük néhány arany csillogású darab is, de azt csak a nagyon szemfülesek láthatták és csak akkor, ha igazán közelkerültek a pofikámhoz.
Hiába panaszkodtam annak a mugli fogorvosnak, nem bírta megérteni, hogy nem kellenek nekem ilyen drága fogak. Kellett nekem ilyen akaratos, makacs, önfejű fazonhoz menni. Vigyázzatok, nehogy ti is egy ilyen ember keze-ügyébe kerüljetek. Én nagyon megjártam vele.
- Navine? Várjunk csak - a szemöldököm pár percig a levegőbe emelkedett, majd egy hirtelen mozdulattal vissza is tettem a helyére.
- Figyu, azt a helyet ismerem, gond nélkül megoldjuk a problémát - és közelebb léptem a fiúcskához. Majd mikor felajánlotta, hogy még a szőreimet is megsimogatja, elkezdtek remegni a lábaim. Hogy micsoda? Valaki simiről beszélt itt?
- Az nagyon jó lesz, igazából már mondani is akartam - hátamat jól simogatható pozícióba emeltem és úgy figyeltem lélegzetvisszafojtva a Zsombi nevű törpike szavait.
- Mondd és új vagy a kastélyban? Mióta bolyongsz itt? - azért feltettem  néhány kérdést a finom érintésekért cserébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Való igaz, az eleinte bátortalan kisfiú egyre inkább kezdett megszelídülni és ahogy közelebb lépett hozzám és lelkesen simogatni kezdte a bundámat, régi emlékek törtek fel bennem. Még annak idején, egy szőke hajú kislányka volt ugyanilyen kedves velem, de az már sok éve volt és tán igaz sem volt.
Nagyot sóhajtottam, hiszen rendkívül szerettem azt a pici tündérkét és eléggé megviselt, amikor el kellett engednem, ugyanis nem voltam rá felkészülve. De az emberekkel annyi minden történik, annyi dolog megcibálja a lelküket, hogyha mindenhez szorosan ragaszkodnának, előbb-utóbb a pszichiátriára kerülnének. Ahogy mindez keresztülszáguldozott unikornis agyam kisebb méretű vérerein, kicsit összeszűkült a gyomrom és az ábrázatom is valamivel fanyarabbá vált. Hála Merlinnek, Zsombi ebből nem sok mindent érzékelt. Nem akartam elrettenteni magam mellől, ráadásul annyira jólesett ez a váratlan simogatás, hogy kezdtem természetesnek venni a selymes bundámat fésülgető apró, gyermek méretű kezeket. Merthogy rendkívül kicsik voltak, de annál ügyesebbek.
- Áhhá, tehát még az elsőt koptatod - reagáltam a fiatal navinés szavaira és mély hümmögésbe kezdtem, mint azok a nagy gondolkodók, akik megalkották a mindenség elméletet, meg felfedezték Amerikát.
- De ilyen későn már nem szabadna a kastélyban sétálgatnod - kezdtem rátérni a beszélgetésünk lényegére. Patáimmal én is csak véletlenül tévedtem ide, s nagy szerencse, hogy egymásra találtunk. Ha mással hozza össze a sors, ki tudja, hogy mi történik vele. Szemeim el is kerekedtek. Egyre jobban fürkészni kezdtem, van-e rajta sérülés, honnan jöhetett, milyen a ruházata, átmentem Columbo effektusba. Néha bele is szagoltam a levegőbe, hátha megérzek rajta valami különleges illatot vagy fűszert, amiből beazonosíthatom, honnan származik. Annyira el voltam foglalva ezekkel a tevékenységekkel, hogy már csak arra sikerült eszmélnem, hogy azt kérdezi, hogyan hívjon:
- A Sir Selymes megfelel, sőt, nagyon hízelgő - a szemöldökeimet ismét a magasba emeltem, pofáim szegletében pedig megjelent egy aprócska mosoly is. Még sohasem hívtak így, milyen édes emberek vannak. Rajongásom növekedni kezdett a kisember iránt.
- De figyelj, nem kellene elindulnunk valamilyen irányba? Ha itt talál bennünket egy prefektus, akkor büntetőmunkát fogsz kapni - szomorú, de ez is  számításba jöhetett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Az a jó a konyhában, hogy manók dolgoznak benne. A manók pedig nem ítélkeznek, sem nap közben, ha betéved (használjuk ezt a szót mint a véletlenszerűség illúzióját) az ember, sem takarodó után. Ezek a sürgölődő pici lények azonos lelkesedéssel ültetik le az asztalhoz, és hordják oda elé a különböző fogásokat napszaktól függetlenül - évszakokról még nem tud nyilatkozni, hiszen egy hete van itt nagyjából. Egy jóérzésű ember megállt volna a magyaros gulyásleves és a nagy tál spagetti felszolgálása után, udvariasan elhárítva a további fogásokat, hiszen úgysem tudná megenni. De nem úgy Dia, aki éjszakai nassolás címszó alatt az alábbi mondatot is elejti a kastély mélynövésű étkeztetői felé.
- Valami édes nincs? Tudjátok, desszertnek.
Pedig amúgy nem rossz fej velük. Mármint másfél perce kedvesen learanyosozta az egyiket, egy másikuk fejét meg meglapogatta. Még nem tudja, hogy puszta jószándék vezérelte a gesztust vagy csak biztatni akarta valami édesség kiadására. Határozottan jó döntés volt eljönni a hálókból, Felhőt lekenyerezte egy káposztával, így a rellon újdonsült őrzője sem öklelte át az n-edik dimenzióba - és nem az ágyában unatkozik, hanem elfoglalja magát valamivel. Lehetne rosszabb is, az evés egy egész konszolidált verziója az előtte álló lehetőségeknek.
- Lehetne rajta vaníliafagyi, aannyira finom, ahogy itt csináljátok a fagyit, jobb mint a Mekis. - Egy kis hízelgés sosem árt, motiváltabbak tőle az alkalmazottak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Eszterházy Diána

Képtelen voltam elaludni, csak forgolódtam az ágyamban. Gondoltam elindulok egy ellenőrző körútra a kastélyban, egy kis séta után talán könnyebben álomba szenderülök. Természetesen eszembe se jutott, hogy a házi rendet megsértő diákokkal találkozhatok, hiszen a Bagolykő egyet jelentett a vasfegyelemmel. Ja nem.
Valahogy a konyhához keveredtem, gondoltam benézek, és bedobok egy jó éjt italt. A keleti szárny első emeletéről jutottam el a a nyugati szárny földszintjéig, és közben se prefektussal, se tanárral nem találkoztam. Ez lenne a híres járőrözés? Kitörölhetjük a házi renddel, ha a betartatására nem ügyelünk.        
Belépve a konyhába megrökönyödve tapasztaltam, hogy az egyik diák éppen éjszakai nassolását végezte, senkitől sem zavartatva. Az egyik manó pont egy jókora adag fagylaltot szolgált fel az illetéktelenül itt tartózkodó vendégnek. Na, abból már nem eszik! Kezemmel suhintottam egyet, a fagylalt pedig a lány arcába csapódott. Megérdemelte. Reméltem, hogy van annyira jó mágiahasználó, hogy a segítségem nélkül is majd tisztává varázsolja magát.  
- Nassolgatunk, nassolgatunk? És mindezt takarodó után? - szóltam szemrehányóan.
- Név, ház, évfolyam! Halljam, gyerünk! - szólítottam fel a lányt a tőlem várható keménységgel. A tettét nem úszhatta meg komoly büntetés nélkül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Pedig már a kanalat is a kezébe vette, hogy formabontó módon a desszerttel kezdje az étkezést. Bő adagot szedtek neki, miután megállapították, hogy milyen kis vékonyka ez a lány. Lehet, hogy a nagymamák valamilyen módon evolúciós kapcsolatban állnak a manókkal. Annyira ráfókuszál a leendő-estebédjére, észre sem veszi az érkezőt. Azt már annál inkább, hogy egyszeriben rajta köt ki az, aminek a gyomrában kellett volna.
Ösztönösen reagál egy rövid sikkantással, a nyakát is behúzza a hirtelen érkező hideg inger miatt.
- Mi a faaaa.. jóestéttanárúr. - Mutatóujjával leír az arcán egy apróbb ívet, amivel lekanyarint róla egy pici fagylaltot, és legalább azt megkóstolja. Ennek már annyi. Pedig a fenébe is, finom. Illetőleg annak ellenére, hogy kijavította nem túl nőies megfogalmazását, az összecsapott üdvözlésben nincs egészségtelenül sok meghunyászkodás.
Ami azt illeti, az egészséges mértéket sem üti meg. Lemondóan sóhajt, és kamaszos csalódottsággal ejti le a vállait, miközben előkaparja tiszafa pálcáját a zsebéből.
- Eszterházy Diána, Rellon, negyedik.. - Amolyan gyerünkmár-gyerünkmár monotonitással hadarja el az adatokat, vet még egy szomorú pillantást a vállán nyugvó, félig elolvadt fagyidarabokra, majd a szükséges bűbájt eldünnyögve megtisztítja magát és a ruháját is.
- Ez nem nassolás, csak a biológiai szükségleteimet elégítettem ki. Mi van, ha rosszul leszek az éhségtől a hálókörletemben? Van elérhető távolságban megfelelően kvalifikált gyógyító? Nincs! Az is alszik, szóval a szervezetem felelős tulajdonosaként gondoskodtam róla. - Az a szomorú, hogy a gesztusaival, a hanghordozásával, az előadásmódjával még rendkívül meggyőző is lehetne.. ha nem lenne hülyeség, amit mond. De legalább jól hangzó hülyeség.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Jajistenemmár.. - sóhajt fel akaratlanul a hosszú magyarázatra, még a szemét is megforgatja erre. Mert mintha komolyan gondolta volna. Na mindegy, amíg VZR magyaráz, addig visszaküldi a gulyást a manókkal, mert mégiscsak forró leves, azt nem lenne király a nyakában találni. A spagetti egy vállalható kockázat. Mivel láthatóan ez nagyon sokáig fog tartani, akár tulajdonképpen még ehetne is, ha már azért jött ide, világért sem vágna bele a tanárúr szájába.
- Hát izé, valahogy sikerült. - Vállat von. Egy káposzta itt, egy összepacsizás ott, nem olyan nagy cucc "átverekednie" magát a védelmen, ha a prefektusok kis részével már most felszínesen pozitív kapcsolatba került. A bűbájok meg pffffh, Felhőcskén kívül (aki egyébként tényleg szorgosan lapítja a szabálytalankodókat kettődimenziósra, HA nincs náluk káposzta és nem olyan rendesek vele, mint Dia) nem sok van, ami a kijutást gátolná. Ez a "rossz" (neki jó) a XXI. században, hogy a személyi szabadságra jobban kell figyelni, mert jönnek a mérges szülők meg a mágikus ombudsman és akkor jaj a sulinak, jól bevarrják a vezetőket. Logikátlan? Igen. Szabályzatban van, hogy x óra után nem lehet elhagyni a körleteket? Igen. Tűz- és balesetveszélyes lenne egy tényleges gátlót kitenni? Igen. Vannak itt pro meg kontra érvek. Maradnak az éjszakai járőrözések, ami pedig az emberi tényező miatt megintcsak nem túl hatékony sokszor.
- Inkább tessék leülni mellém, itt egy csomó munkára éhes manó, aki arra vár, hogy megkínálja valamivel, közben megbeszéljük a büntetést. - Meglapogatja maga mellett a helyet. Nem szándékosan szemtelenkedik, de valahogy benne van ez a zsigeri könnyedség.
Az első egy-két évében még megilletődött attól, hogy rajtakapták szabályszegésen, aztán ahogy nőtt az esetek száma, úgy alakult ki benne is az immunitás a bűntudat iránt.
- Ugyanmár, nem igaz, hogy maga nem járt ki anno. - Felteker egy falat tésztát a villájára és bekapja. Kicsit kihűlt, de mennyei. Megtehetné, hogy amikor kimerészkedik ilyenkor, sunnyogva kerülőutakon megy, hogy ne vegyék észre, de az annyira unalmas és annyi plusz erőbefektetés. Mindig készenlétben állni, hogy hopp, na, jön-e valaki! Meh, inkább nem, akkor már kapják el és legyenek túl rajta, ennyivel kevesebb stresszt neki megér az idézőjeles fülcibálás.
- Egy hete vagyok itt, frankón nincs még kedvenc tárgyam. Tök mindegy, hogy szeretek-e valamit, ha a tanár egy paraszt, szóval ez még a jövő zenéje. De mittudomén, átváltoztatástan. - Vicces az oktató monogramja. KAN. Ezen még mindig el tud nyomni egy févigyort.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Eszterházy Diána

A cáfolatomat persze nehezen bírta a lány, de hadd szenvedjen egy kicsit, ha már annyira tudálékoskodott. Mennyire egyszerűbb lett volna elismernie a hibáját, és szépen bocsánatot kérnie! Csak hát itt ebben a nyamvadt kastélyban mindenki olyan hatalmas öntudattal rendelkezik, mintha legalább ők lennének a világ középpontjában. Fegyelem és tisztelet nulla.
- Valahogy sikerült. Ez az, hogy boldog-boldogtalannak sikerülhet! Ha legalább egy kicsit komolyabb mágiatudás kellene hozzá, akkor a szabályszegésből is tanulhatnátok valamennyit. - méltatlankodtam egy sort. Arra, hogy üljek mellé, csak legyintettem egyet fejcsóválva. Ehelyett szembe ültem le vele, hogy fenntartsam a konfrontációt. Ha azt hitte, hogy jópofizhat velem, akkor tévedett. Lehet, hogy itt vannak olyan tanárok, akik lemondanak a méltóságukról, és bratyiznak a diákokkal, de én nem ilyen vagyok. Bennem még van tartás.
Semmi megbánás nem látszott a lányon, vidáman falatozott tovább. Bizalmaskodni próbált velem, amikor felhozta, hogy biztosan én is kijárkáltam takarodó után. Naná, de csak akkor, ha nagyon szükséges volt, és akkor sem ilyen amatőr módon.
- Kajáért előbb szalasztottam volna el valamelyik nyomingert a házamból, mint, hogy én kijöjjek a kényelmes szobámból. - árultam el az őszinte véleményemet a dologról, álszenteskedéssel most semmire se mentem volna.
- De tegyük fel, hogy magam jöttem volna el ide, a konyhába. Akkor sem ülnék le itt falatozni, hanem visszamennék a hálókörletbe a kajával együtt. Minek kockáztassam a lebukást? - vittem tovább az általam képzeletben elkövetett szabályszegés gondolatát.
- Ha meg lebuknék? Rögtön elismerném a szabálysértés tényét, bocsánatot kérnék, majd pedig eljátszanám, hogy a gyengélkedőre indultam, mert súlyos fájdalmak gyötörtek. Ugyanis egyedül a gyengélkedőre lehet takarodó után is elmenni. - fejtettem ki a profi szabályszegőhöz méltó viselkedést. Jó néhány prefi meg tanár be is venne egy ilyen alakítást. De hát itt még egy tisztességesen elkövetett szabályszegésre sem képesek a diákok!
Diána a kedvenc tantárgyát is szinte csak úgy találomra nevezte meg. Teljesen közömbösnek tűnt a mágia tanulása iránt, tipikusan a pillanatnak élő, nemtörődöm alkatnak véltem. Hogy juthatott el így negyedikig?
- Eddig akkor máshol tanultál? Gondolom ezzel a hozzáállással már csak ide vettek fel. - kíváncsi voltam, hogy miért került a Bagolykő Mágustanodába. Önszántából senki sem jönne ide, ha máshol is tanulhat. Persze ez hamarosan megváltozik, ha rajtam múlik, és majd özönlenek ide a tehetségesebbnél tehetségesebb diákok.
- De akkor nem is azt kérdezem, hogy mi a kedvenc tantárgyad. Hanem, hogy mi érdekel a mágián belül? Vagy egyáltalán mi vált ki belőled akármilyen érzelmet? Van-e olyan terület, amit nagyon szeretsz, vagy éppen ellenkezőleg, nagyon utálsz? - reméltem most már csak ad valami értelmes választ. Nem lehet, hogy csak úgy van a nihilben, és céltalanul tengődik a mindennapokban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Meredten bámul szemközt a homokórákkal. A szemöldöke egy pillanatra felemelkedik, amikor a lovas címer alatt újabb fekete kövek változnak sárgává és hullanak le. Tekintete lassan a zöld ház stabil, mozdulatlan órájára esik. Mutatóujjával végigdörzsöli az állát, aztán egyszer hátrafelé a haját és körbenéz. Kell egy kis bizonyosság, úgyhogy beletúr a talárja zsebébe (rajta van!) és kiemel egy ugyanolyan címerrel ellátott jelvényt, mint amilyen a dicső 90 pont felett strázsáló sárkányé. Horkant egyet.
Mivelhogy egyedül van, nem kell sokat gondolkoznia, hogy a lábánál heverő petyhüdt táskából elővegye a pálcáját, a másik zsebéből pedig egy hatalmas adag kemény, varázslatosan ragacsos és nagy buborékokat ígérő rágócsomagot. A csomagolás szégyenteljesen hullik a földre, valahol egy manót, igazán rosszat sejtve, kiráz a hideg.
Ráérősen a többi címert és az őt körülvevő tágas csarnokot nézi, miközben nagy pofával csámogni kezd - időnként aztán kitép a szájából két ujjnyi nyálas, színes kupacot, amit előbb baziteoval megnövel és csak utána hajít fel a feje fölé. Néhány félremegy, azok a címerre ragadnak, de a többi elfoglalja az őt megillető helyét, a Navine homokórájának fényesen csillogó üvegén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Állítólag szépen fejlődik a lábam, javasolták, hogy lassan akár tegyem is le a botot, ha lassan is, de szépen kezdjük meg az önálló járást. Hát nem. Egyrészt nem fogok egy ekkora lélekszámot számláló, fogalmam sincs, hogy mekkora, de nagy, iskolában biztonság nélkül sétálni, másrészt nem fogom otthon azt mutatni, hogy nem vagyok erős, és nem tudok felülemelkedni ezen a kis problémán, harmadrészt pedig, imádom, ahogy a kopogással zavarok mindenkit. A szépítőalvást végző lányomat, a lopott pávát az udvarunkon, a festményeket, a tanári kart, Felagund kollégát, egy szó, mint száz, mindenkit. Vannak, akik kedvesek próbálnak lenni, és csak fejben szidnak, miközben fogalmuk sincs róla, hogy pontosan tudom, mi zajlik a fejükben. Az elején még jót derültem rajta, később azonban rá kellett jönnöm, hogy ez szomorú, mert így vagy nem tudják, mit jelent a "Legilimencia", vagy nem tudják összerakni a kettőt, vagy - és remélem, hogy ez az igaz -, azt hiszik, hogy ez egy tisztességes mágiaág. Hát nem az. Ó, ha tudnák, hogy mennyire nem.
Lényeg a lényeg, hogy a vacsora után, amit szépen komótosan ettem meg, nehogy már vissza kelljen kísérnem a kölyköket a toronyba, indultam el ki, talán utolsóként. Nem gyorsan, bot nélkül. Ha kint valakik rosszalkodnak, akkor én akarom elkapni őket. Nem baj, ha ehhez a határaimat kell feszegetnem. Már nem vagyok auror, rájöttem, hogy csínytevő tizenéveseken kell majd kiélnem a bűnözők és gyilkosok elkapása iránti vágyamat. És íme, itt is van, a baziteos kiskölyök, aki éppen egy újabb adag gusztustalan valamit lövell a Navine pontszerző homokórái felé. Most komolyan, az ilyen hősnek ártsak?
- Jó estét, fiatalember!
Köszönök végül, amikor olyan közelségbe kerülök hozzá, hogy már ne nagyon akarjon elmenekülni. Egész könnyen képes lennék elkapni, csak nem akkora bolond, hogy ennek ellenére megpróbálja a távozást. Persze itt már használom a botomat, különben is, ez a bot, én esküszöm, hogy férfias, és szexi. Mellélépek, és felpillantok a rózsaszín nyálkás valamikre.
- Hmmm, mindig értékelem a művészetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Leereszti a kezét, majd az abból fakadó derűvel és leplezetlen büszkeséggel, hogy milyen jól céloz, a férfi felé néz.
- Jó estét! - vakkantja. A legkisebb mozdulata se jelzi, hogy egyáltalán eszébe jutna a menekülés - miközben a másik felé fordul, kihúzza magát, egy lényegtelen kis moccanással belerúg az útban lévő táskájába és olyan szélesen vigyorodik el, hogy láttatni engedi ezzel a szájában ülő rózsaszín rágógömböt. Nevetésre álló szemeivel, szenvtelen kíváncsisággal, mohósággal (?) méri fel az első tanárt/portást/vadőrt/igazgatót/whatever, akivel itt találkozik. Nem fogalmazódik meg benne konkrét gondolatként (a legtöbb dologgal egyébként így lehet), viszont ingerli, hogy az első ember erősnek, vagy legalábbis tekintélyesnek tűnik - emellett a neve vagy a titulusa is eltörpül Kai szemében. A teljes tudatlansága az iskolával kapcsolatban láthatóan épp annyira nem foglalkoztatja, mint az egyértelmű szabálysértése. Erős magabiztosságánál talán csak a feje keményebb.
- Arra gondoltam, hogy őket valószínűleg úgyis mindenki utálja. - Meg talán arra is, hogy kik csinálják a suliban mindenki háziját. Tesz egy széles mozdulatot a kezével, hogy mondatát alátámasztván rámutasson a többi ház homokóráira.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Nos.
Felpillantok a szépen csillanó kövekre, egy tanár megint szorgalmikat javít, és legalább egy elkapott egy illegális tevékenységet folytató diákot, ugyanis a navine és a levita fekete kövei sárgává és kékké válva hullanak alá, míg a rellon zöldjeiből pár felemelkedik, és elérve a határmezsgyét, ismét elfeketednek. Kár értük.
- Azt hiszem, az utálat nem pontos. Nem is tudom, hogyan lehet definiálni az érzést, amit éreznek. Megbotránkozás, talán.
Nem tudom én sem. Egyik reggel, valamikor az ezredik pontnál találtam szembe magam azzal, hogy van egy halom sárga kő, némi kék, pár elenyésző piros, és szinte semmi zöld. A helyzet nagyjából most is ennyi.
- Az a pletyka járja, hogy elkaptak pár levitást, és őket kényszerítik szorgalmi írásra. Ostoba pletyka, de a Rellonra ráférne, hogy megvalósítsa.
Szegényeknek nem telik sok időbe, hogy megsaccoljam a köveik számát. Nincs száz. Mondjuk amikor a Navine az első ponthullámját megkapta, akkor mondta azt a többi ház, hogy van jobb dolguk is ezek után. A friss tanári statisztika szerint a kölykök azóta kétszer olyan lelkesen lopakodnak éjjel az iskola folyosóján. Állítólag valamikor majd én is vadászhatok, mármint járőrözhetek a hónapban éjjel, szóval azt hiszem, lemegyek előtte a pincébe, és felhozom a paintball felszerelésemet. Ha jól emlékszem, az iskola szabályzata csak a varázslás általi fenyítésre terjed ki.
- Miért pont rágógumi?
Lehetne csúnyább is, kellemesebb is, és bár most nekem kéne lennem a nagy és okos felnőttnek, valljuk be, eléggé tetszik a megoldás. Oké, háromból kettő teljesült, nagy vagyok és felnőtt. Okos csak akkor, ha nagyon muszáj, és most ebben nem vagyok biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kissé előre dőlve hallgatja a pasast, ahogy az iskoláról beszél, aztán egyszerre kiegyenesedik és harsány röhögésben tör ki. Enyhe visszhangot ver vele az üres csarnokban.
- Mi? Mégis ki a szart érdekel ez a szar? Jár érte valami? - Az utolsó kérdésre egy pillanatra komolyra vált. A Durmstrangban nem járt érte semmi. Semmi, ami megérte volna.
Megbotránykozás, meg ráférne a Rellonra...Ha ezt a sulit ilyen könnyű megbotránkoztatni, akkor az sem fog sokáig tartani, hogy megismerjék őt. Puhap***k. Azok járnának ide?
A részletekre, például, hogy miért pont a levitásokat jó kényszeríteni a dolgokra, ahogy a pletykából hallhattuk, nem ad, jobb szereti az ilyesmit saját maga kitapasztalni - úgy értve azt, hogy ki milyen ember. Akaratlanul is pofátlan mosoly-fintor húzódik az arcára.
- Well. - Miután abbahagyta a nevetést, kinyitja az üres zsebét, meg lenéz a földön szétszórt-kitúrt csomagolásra.
- Ez volt nálam. Nem gondolkoztam. - Felnéz a férfira, előttük egy ragacsos rágó feladva a harcot nagy toccsanással landol a földön. Őszintén megvonja a vállát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Egy pillanatra sem rökönyödök meg azon, hogy röhögni kezd, más tanár már réges rég pontokat vonna le, büntetőmunkára küldené, sőt lenne olyan is, aki nyilvánosan megszégyenítené. Nekem is azt kellene, legalább az első kettőt azért, amiért ezt csinálta, ám valahogy ahelyett, hogy megtenném, csak nézem a művét. Rózsaszín. Utálom a rózsaszínt.
- Öhm... örök dicsőség?
Nem igazán tudom, hogy mit éreznek az emberek, akik pontokat kaptak. Én mindig azok közé tartoztam, akiktől pontot vettek el, de menők voltak. Magas voltam még akkor is, széles vállú, sportos, nem igazán akartak kötekedni velem. Így hát, bár vontak le pontot, büntetőmunkára csak egyszer akartak küldeni. A tanár új volt, én meg röhögtem rajta. Pont úgy, ahogy most ez a kis taknyos teszi. Nézem a leérkező darabot, és sóhajtok hozzá egy nagyot.
- Fiam, ezekre ráférne egy jó kis Fixamle, ha azt akarja, hogy reggel döbbent - mérges tanárfejek és vihogó meg sértett diákok csodálják meg ezt a remeket.
Na szép, házvezető létemre itt tippet adok a kölyöknek, hogy ugyan mit csináljon ahhoz, hogy tökéletesen megmaradjon ez a halom borzalomszínű katyvasz. Őszinte leszek, nagyon szeretném látni a tanártársak arcát, amikor reggel ez a látvány fogadja őket. Ma pont én vagyok ügyeletben, a kollegina gyereke beteg, így egyedül viszem a kastélyt, majd pont elfelejtem észrevenni. Kiégette a retinámat, vagy nem volt itt, amikor éppen erre jártam, majd még kitalálom. Elég folyékonyan tudok hazudni.
- Viszont magától le kéne vonnom pár pontot, rongálásért.
Még kimondani is szomorú, de ha már úgyis felfelé masíroznak azok a gyönyörű zöld kavicsok, és válnak újra feketévé, akkor ez a pár pont már nem oszt, nem szoroz a Rellonnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Várffy-Zoller Róbert tanár úr

Leejti a vállait, amikor ahelyett, hogy mellé ülnének, vele szemben foglal helyet a férfi.. ám hamar túlteszi magát a megrázkódtatáson. Akkor legyen így. Valóban nem olyan feszült, mint amennyire feszült lehetne valaki, akit épp szabályszegésen kaptak rajta. Talán már csak abból kifolyólag sem, hogy VZR nem tűnik túl idősnek. Mármint nem olyan “oktató-pedagógus-professzor idősnek”. Igaz, ahogy szépen lassan folydogálnak a percek, úgy kezd körvonalazódni az is, nem olyannal sikerült összeakadnia, amilyenekről a némelyik háztársa mesélt neki. Nem úgy volt, hogy ez a suli tele van laza, fiatal tanárokkal, akik még entyempentyemezni is hajlandóak?
Pedig tökre rajta van a bakancslistáján a kavarás egy idősebb faszival.
- De annak úgy mi értelme? Baromi unalmas a szobában egész este… - ő inkább ponthogy valami mondvacsinált indokot keresett (és talált) arra, hogy megmozgathassa magát. Az a baj, hogy ebben az évben túl sok az elméleti tárgya, alig van valami igazán gyakorlati, emiatt pedig sok a felgyülemlett energiája. Bizalmas források, közeli barátok olyasmiről számolnának be, hogy teljesen lényegtelen a tantárgyi elosztás, hatszáz SVK mellett is lenne még ereje mindenféle szükségtelen tevékenységre.
Hosszan hallgatja a másikat anélkül, hogy belevágna a szobába.. és egy pillanatra még azt is lehetne hinni, hogy meg is értette és egyet is ért Várffy szavaival. Nyugalom, ez csak egész addig tart, amíg meg nem szólal.
- Ez így úgy hangzik, mintha lenne súlya.  - Valahol itt van a kutya elásva. A kijárási tilalom szabályát mint olyat nem tartja egetrengetően szükségszerűnek. Természetesen azt érti, mi történne, ha mindenki kijárkálna, az oktatóknak is kell valamikor pihenni, nehéz lenne állandó felügyeletet gyakorolni a diákok felett etc. etc. Ugyanakkor így, hogy csak néhány diák járkál ki, mi olyan nagy dolog ebben? Jaj, kiment a sötétbe, jaj-jaj. Nem az erdő mélyén bóklászott egy “szuicid hajlamaim vannak” feliratú táblával magán, mindössze kijött a konyhába. Dia szemszöge nagyjából ilyen viszonyításból tekint a jelen szituációra. Mintha a dietetikusa (ami nincs) rászólna, hogy ejnye, 11 után nem eszünk édességet.
- Ez csak egy szabály, amit közös konvenciókon alapuló meggyőződéssel sokan betartanak, de amúgy meg csak szavak arról, hogy egy adott időpont után korlátozzuk a saját személyi szabadságunkat egy nem túl nagy térre. Elég lame.
Valahogy nem viszi rá a lélek, hogy annyi energiát belefeccöljön a mentegetőzésbe és trükközésbe, mint amennyit Várffy felvázolt - mindezt olyasmiért, amit ő nem gondol főbenjárónak.
- Svédországban. De egyébként elvoltam ott is, aztán a Durmstrangban meg méginkább. Fura, hogy annyi rosszat meséltek arról a helyről, fele annyira nem volt vészes.
Ennek ellenkezőjéről minden valószínűség szerint többszázan lennének hajlandóak tanúvallomást tenni eskü alatt, főleg fiúk és kevésbé szociális emberek. Dia szerencsés intuícióval találja meg mindig azt a társaságot, azt a közeget, akikkel aztán elütheti az időt. Az, hogy a kviddicscsapattal az érkezése utáni negyedik napon már együtt vizipipázott, nyilvánvalóan nagyban megkönnyítette a dolgát; ha lett is volna konfliktusa, megfelelő emberek mellett állt.
- Nem igazán felvettek, ez egy fizetős suli.  - Persze-persze, vannak ösztöndíjak, de ismerjük be, az iskola fele nem él ezzel, hiszen sokak mögött elég jómódú család áll ahhoz, hogy ne kelljen aggódniuk a tanulmányi átlaguk miatt. Futó pfh hanggal reagál az
újabb kérdésre, miért nyúzzák ennyire? Nem mintha nehéz lenne válaszolni, csak nem érti, mit akar ebből kihozni a férfi.
- Az alkotás, mármint a legkirályabb dolog, hogy mágiával létre lehet hozni akár a semmiből is dolgokat. Vagy már meglévőket alakíthatsz úgy, ahogy akarod.  - Néha félbeszakítja a mondatait, miközben eszik, mostanra viszont kiürül a tányér, így félre is tolja, hogy egy manó elvihesse előle. A leírásával sikerült lefednie a bűbájok egy bizonyos részét, illetve a már említett átváltoztatásokat is.
- Meg hát a legilimencia, mindenki mondja, hogy baromi nehéz, szóval ..  - vállat von - nem hinném, hogy megpróbálnám, de érdekesen hangzik.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Eszterházy Diána

Hű, de okosnak képzelte magát a lány. Egy sz*ros negyedikes volt, de mintha évtizedek tapasztalata állt volna mögötte, úgy lökte a nagy életbölcsességeit.
- Unalmas a szobában... akkor szerezz magadnak pasit! - már tényleg nem tudtam mit mondani neki, úgyis megkontrázta volna az elfajzott intellektusával. Eldöntöttem, hogy nem fogok leállni vitatkozni vele, és burkolt jó tanácsokat sem próbálok adni, érezhetően nincs erre szüksége.    
- Nincs súlya a lebukásnak, oké. - gonosz vigyor jelent meg az arcomon. Hamarosan meg fogja tudni, hogy minek nincs súlya, azt garantálhatom.
- Hm, a Durmstrangban sem verték beléd a tisztelettudó viselkedést? Úgy látszik már ott is esik a színvonal. Legalább addig hagynád abba az evést, amíg hozzám beszélsz! - volt azért egy minimum, amit elvárhatott az ember. Például, hogy ne csámcsogó, teletömött pofával szóljon hozzá egy diák.
- Ezzel a beletojok mindenbe stílussal még ebben az amúgy egyelőre nem túl neves tanodában sem fogod sokáig húzni. - itt ült előttem egy díszpéldány azok közül, akiket a pénzes szülők kínjukban már csak ide tudtak befizetni. Kirúgtak Svédországból, kirúgtak a Durmstrangból, majd jó lesz akkor a Bagolykő, a varázsló- és boszorkánytanoncok pöcegödre. Csak told be a zsetont, aztán itt szerezhetsz oklevelet. Ennek a híres iskolának lehetek én a tanára, kész főnyeremény.
Felcsillant a szemem, amikor a lány arról beszélt, hogy dolgok elővarázsolása a semmiből, vagy meglévő dolgok mágikus átalakítása az, ami valamelyest érdekli.
- A legilimenciához még édeskevés lennél. Jeleskedj előbb csak bűbájtanból és átváltoztatástanból. 10 pontot mindenesetre levonok a Rellontól a kihágásodért. - azzal elindultam kifelé, de az ajtóból még visszafordultam.
- Jaj, és még valami, majdnem elfelejtettem! - szóltam színpadiasan, mert naná, hogy nem elfelejtettem, csak játszottam a szerepet. Elővettem a pálcámat.
- Hopp, ez elsült. - a hajhullasztó átok telibe trafálta Diánát. Kénytelen volt megválni a zöld hajkoronájától, amit láthatóan nagy becsben tartott, így biztosan érzékenyen érintette a veszteség.
- Úgy látszik, hogy az egyik diáktársad megtréfált egy tartós hajhullasztó átokkal. A kis szemét! - adtam elő a sztorit, mert arról természetesen szó sem lehetett, hogy én átkoztam volna meg őt büntetésképp.
- De figyelj, nézd a jó oldalát! Legalább kísérletezhetsz, hogy visszanőjön. - gyakorlat teszi a mestert, ugyebár.      
- Na puszi! Mentem az unalmas szobámba! - azzal kiléptem az ajtón, és elindultam a lakosztályomba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Felhúzom a térdem a mellkasomhoz, majd átkarolom azt. A takaró kényelmetlenül húzódik, mintha túl kicsi lenne. A szobát apró neszelések járják át, talán nem én vagyok az egyetlen, aki nem tud aludni. Hiába a késő óra, nem jön álom a szememre. Néha úgy érzem, túl meleg van ahhoz, hogy elaludjak, ha kitakarózom majd' megfagyok. Az ablakot nem merem kinyitni, nem csak a zajártalom miatt, amit ezzel okoznék, hanem, nem szeretném megbolygatni ezt a többnyire nyugodt környezetet. Tudom, talán butaság. Ha tehetném, és nem zavarnám a fénnyel a többieket, akkor olvasnék. Azt hiszem a mugli könyveim hiányoznak a legjobban az otthonomból. Annyira hozzám nőttek, ráadásul sikerül néhány nap alatt kiolvasnom őket, anyáék nem fogják sokáig bírni ezt a sebességet. Bár mostanában rászoktam arra, hogy egy-egy ismerős, kellemesen kiszámítható történetet újra előveszek. Az otthon érzését nyújtják egy idegesen helyen.
Még mindig képtelen voltam megszokni az új helyet, hiányoztak az anyukáim, hiába, kettő anyukát otthon hagyni, még is nehezebb, mint egyet, szerény véleményem szerint. Nem kellene az otthonomon töprengeni, mert megint honvágyam lesz.
Hátra dőlök az ágyamon, elengedve a térdemet. A takarót egy hirtelen mozdulattal rúgom le, talán már csak a gondolat fogalmazódik meg bennem gyorsabban, hogy nem tudok tovább nyugton maradni. Halk mocorgás üti meg a fülemet, mikor oda kapom a fejem, egy mérges tekintettel találom szembe magam. Jobbnak látom, ha sietősen veszem a lépteimet.
Mikor rápillantok a kisszekrényemen hagyott karórámon rájövök, hogy még csak kilenc óra van. Bennem az élt eddig a pillanatig, hogy legalább éjfél van. Mintha teljesen elvesztettem volna az időérzékem. Talán még is csak elbóbiskoltam egy kis időre, azért hittem azt, hogy már órák teltek el, mióta az ágyamban fetrengtem.
Felveszem a hanyagul a földön hagyott melegítő nadrágomat, majd elindulok az ajtó felé.  A klubhelyiségben kellemes kép tárult elém. A kandallóban ropog a tűz, a halk beszélgetések kellemes dallammá állnak össze a fülemben. A többség valószínűleg észre sem veszi, hogy valaki éppen kilépett a Gólyalakból. Mezítláb átsuhanok egészen a folyosóig. Nem találkozom senkivel az utamon. De hová is? Természetesen a konyhába. Azt hiszem, a manók lassan csak némán leültetnek, és hoznak egy kis rizstejes kakaót.
Otthon imádtam főzni. Képes voltam akkor is főzni, ha fáradtan értem haza az iskolából, mert megnyugtatott. Teljesen kikapcsolt, csak arra figyeltem, hogy egyenletesen vágjak fel mindent, csak roppanósra főzzem a zöldségeket. Anyu megcsinálta volna helyettem, sőt gyakran meg is csinálta. Így azt hiszem a konyha a második otthonom, legalábbis egyelőre. Remélem, hogy lassan jobban be tudok illeszkedni, de néha olyan nehezen találom a helyemet. Emlékeztetnem kell magamat, hogy ez mindig így volt. Egy picikét nehezen nyílok meg mások előtt, de nem hiszem, hogy ez akkora hiba lenne.
Ezen elmélkedve nyitok be a konyha ajtaján. Meg mertem volna esküdni, hogy rajtam, és manókon kívül nincs itt senki, azonban megláttam egy fiút az asztalán.
— Ó, mi járatban? — kérdezem, miközben leülök a fiúval szemben. — Azt hittem az éjszakai falatozás nem olyan népszerű — vonom fel a szemöldököm, és elmosolyodom.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A konyhában ülök. Csak kilenc múlt, pedig azt hittem, más sokkal később van. Megcsal most időérzékem, nem gond. Nem nagyon volt mit tennem, hát ide jöttem. Mindig a hasamon jár az eszem. Nem tudok elaludni, ha áhes vagyok. Nem kell sokat ennem, hogy el tudjak aludni, nálam az sem jelent gondot, ha teli hassal fekszek le. Kortyolok a teámból, ami nagyon ízletes. Egy lány toppan be, nem gondoltam volna, hogy vannak rajtam kívül olyan emberek, mint én. Örülök a késői érkezőnek.
- Szia. Örülök, hogy jöttél. Van társaságom a késői falatozásban. Lugosy Benedek vagyok, elsőéves Navinés. -
 Mutatkozok be neki, néha ez lemarad az első mondatokban. Fordult már elő, hogy nem jutott eszembe bemutatkozni, és már a beszélgetés folyamán tettem meg ezt. Kicsit ciki, de ami késik az nem múlik, figyelek erre. Már ül a lány, mikor látom, nincs rajta semmi cipő, vagy ilyesmi.
- Nem tudsz elaludni, vagy csak megéheztél? Vagy azért nem tudsz aludni, mert éhes vagy. Nálam az utóbbi áll fen. Soha életemben nem tudtam elaludni éhesen, így mindig úgy fekszek le, hogy eszek előtte. Nem fázik a lábad, így mászkálva meg is fázhatsz. Kastély padlója azért hideg tud lenni. -
 Mondom neki féltően, nem tolakodóan, vagy kioktatóan, ami távol áll tőlem. Okos sincs rá, ezért sem teszem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Tiszta zizi vagyok, nem is mutatkozom be! Valahogy eszembe sem jutott, ebben az iskolában mindig arra számítok, hogy valahonnan esetleg már ismerjük egymást. Vagy legalább egyszer összetalálkozott a tekintetünk a nagyteremben, vacsora közben. Vagy talán van egy közös óránk. De ezek szerint, ebből egyik sem igaz, tényleg nem tűnik ismerősnek a fiú.
— Helló! Lukács Éda vagyok, levitás, szintén elsős —nyújtok kezet, ha már így hivatalosan bemutatkozunk. Azt hiszem észrevette, hogy mezítláb vagyok, ami nálam teljesen normális, azonban tudom, hogy sokakat kiakasztok vele.
— Az első lesz az, nem tudok aludni. Még nem érzem eléggé otthon magam, hiányoznak az anyukáim — vonom meg a vállam. — Jaj, igen, éhesen én sem tudok elaludni, de általában jól lakom a nap folyamán. — Megpróbálok kényelmesebben elhelyezkedni a széken, így felhúzom a lábaim törökülésbe a széken.
— Utálom a cipőket és a zoknit, szóval, ahogy tehetem, ledobom őket. De nem kell aggódnod, nem fázom.
Közben egy manó egy tálca friss, gőzölgő sütit hoz felénk, két bögre kakaóval. Megköszönöm őket, majd végig hallgatom, ahogy a manó elmeséli, hogy bevált a tippem és sikerült tojás nélkül elkészítenie a csokis kekszet, és természetesen a kakaóban is rizstej van. Hatalmas mosolyra húzódik a szám, azt gondoltam föl kell majd adnom a vegán létet, ha az ide kerülök, de eddig egész jól megy a dolog.
Elveszek egy ínycsiklandó süteményt a tálcáról, majd belemártogatom a kakaómba, majd a tálcát Benedek felé nyújtom.
— Kérsz belőle? Nem hiszem, hogy egyedül el tudom pusztítani. — Majd hozzá teszem. — Téged mi hozott ide?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Veszek a sütiből, biztos finom lehet. Abból ítélve, ahogy Éda eszi, csak finom lehet. Érdekes név, még nem hallottam róla. Szép és egyben nagyon misztikus. Illik rá, a szépségéhez.
- Szép neved van. Görög eredetű? Még nem halottam egyszer sem életemben. Illik hozzád. Megéheztem, ezért is jöttem ide, nem tudok korgó gyomorral álomba szenderülni. Köszönöm a sütit. -
 Mondom neki azt, ami eszembe jut a nevéről, és megválaszolom a kérdését, miért is jöttem ide.
- Vigyázz azért, meddig járkálsz így, ha hidegebb idők jönnek, biztos megfázhatsz a kastélyban. Nem lenne jó, ha az orvoshoz kellene menned. -
 Most jut el a kis agyamig, hogy Léda is elsős. Nem szeretem már annyira, ha a suliról kérdeznek, mert elsőéves vagyok. Valahogy megfertőztek vele az idősebbek, akikkel eddig beszélgettem.
- Milyennek találod a sulit és a kastélyt, ezt a varázslatos világot elsőévesként? Bocsánat, hogy ezt témát hozom fel. Én sem nagyon szeretem felhozni, de minden idősebb diák ezt kérdezgeti, kicsit unalmas, de úgy látszik megfertőztek vele. -
 Mosolygok rá. Úgy látszik, kezdek beilleszkedni a diáktársadalomba, hogy már a megszokott kérdéseket teszem fel. Nem szeretnék olyan ember lenni itt sem, aki beáll a sorba, de szerintem nem ezzel kezdődik. Minden elsősnek ezt felteszik, és szerintem mindenki megkérdezi ezt majd, ha fentebb jut pár évfolyamot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Sokan furcsállják a nevemet, anyukám mániája a különleges nevek felkutatása. Vagy legalábbis azoké, amik csak egy egészen kicsit mások.
— Huh... azt hiszem nem — válaszolom, miközben bekapok egy falat sütit. Miután egy nagyot nyelek, folytatom. — Talán germán, de soha nem néztem így utána — vonom meg a vállam. — Jaj, ezt gondolhattam volna, hiszen mondtad is — nevetek egy picit magamon. Tényleg későre jár már, vagy már én felejtek. Mindegy, az agyam nem működik normálisan. Először nem mutatkozom be, majd itt égetem magam. Csak megrázom a fejem.
— Ez igaz, akkor majd megpróbálom rávenni magam, hogy fölvegyek valamit. — Próbálom megnyugtatni Benedeket, bár azt kell mondjam, valószínűleg nem fogadom meg a tanácsát. Ha három szülőnek, tizennégy év alatt nem sikerült kiölnie ezt a rossz szokást belőlem, nem hiszem, hogy most egy szinte idegennek menni fog.
Az iskoláról kérdezget, amíg én egy következő süteményt veszek el a tálcáról. Nagyot kortyolok a kakaóból, ami egy kissé túl forrónak bizonyul és végig égeti a torkom. Erre gyorsan bekapom a kekszet, hátha az segít. Természetesen nem így lesz, így miközben mesélek fölállok és töltök magamnak egy pohár vizet.
— Tudod, mugli születésű vagyok, így nekem ez az egész új — egy húzásra kiürítem a pohár tartalmát. —, így kicsit idegen. De egyben izgalmas is. Sosem hittem volna, hogy létezik valami ilyesmi. Néha még mindig nem találok rá szavakat. Csak azt kívánom bár otthon lehetnék. Nagyon anyás vagyok, látszik, nem? — engedek meg magamnak egy kis nevetést. — Úgy szeretném, ha mondjuk hazamehetnék legalább minden hétvégén. — Felsóhajtok, miközben újra letelepedem Benedek elé. Az asztalra könyökölök, hogy kényelmesen elhelyezkedhessek, fejemet a tenyerembe teszem.
— Na, és veled mi a helyzet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Úgy tűnt, ahogy csípőmmel a korlátnak támaszkodtam abban a csúnya karácsonyi pulóverben, amit még a nővérem elsőbbségi bagolypostával küldött, hogy engem is elért az ünnepi hangulat. Mi tagadás, ez volt az utolsó karácsonyom a kastélyban, és ha eddig egy évben sem vettem részt a készülődésben, legalább most illett úgy tennem, mintha valóban hasznára válnék a hatalmas fenyőt körberajongó diákseregnek. Ha ez máshogy nem is nyilvánult meg, a kezem legalább tele volt kisebb-nagyobb díszekkel, és mikor a fára véletlenül ferdén került fel egy éneklő gömb, még odaszólni is hajlandó voltam a pálcáját egyelőre még ügyetlenül használó elsős lánykának.
A háttérben ünnepi dalok szóltak, és odalent, a bejáratnál egyre ingerültebb manók sürögtek, újra meg újra feltakarítva a sáros cipőtalpak nyomait. Hiába, azok nem akartak elfogyni. Miután szófogadón odaadtam a mutatóujjamon lógó csiklandozáskor sivító csengőt az egyik navinés srácnak, megfordultam, és alkaromat rátámasztottam a széles korlátra. Mindenki sietett, úgy éreztem, csak nekem nincs semmi dolgom. Ráérősen figyeltem a kilincset egymásnak adó diákokat. Volt, akinél már bőrönd volt, volt, aki véget nem érő percekig ölelte a barátnőjét. Talán még sírtak is.
Elmosolyodva lehajtottam a fejem, és hogy leplezzem zavarom, ujjaim között egy vékony cukorbotot kezdtem forgatni. Annak ellenére, hogy három lánytestvérem volt, és az évek során nem egy könnycseppet láttam, képtelen voltam hozzászokni az egereket itató lányok látványához. Kezelni meg aztán pláne nem tudtam őket. Sem a helyzetet.
Az érzelmes búcsúzkodás - még, ha a fejem udvariasan el is fordítottam, és a piros-fehér csíkos bottal játszottam - beférkőzött a bőröm alá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Értem én, hogy szépek a fenyők, meg, hogy sokat hozzáad az ünnephez, ha érezzük az illatát, ami egyébként a fa segélykérése, nevezhetjük akár sikolynak is. Én azt nem értem, hogy miért kell a nappalinkba ráncigálni egy haldokló lényt, és ráaggatni mindenféle csengő-bongó, csillogó-villogó vackot. Ha majd én egyszer a halál küszöbén leszek, rám se aggassák a nagyi nyakláncát, hanem hagyjanak szépen csendben eltávozni.
Viszont valahogy nincs kedvem elrontani az ünnepi készülődést. Még. Egy kicsit rosszabb hangulatomban lehet, hogy nekiállnék odakötözni magam a fához, vagy egyszerűen csak felgyújtani a fenébe, hogy a szenvedései hamarabb véget érjenek. Mert így itt lesz még hetekig, és szépen lassan, kínlódva fog kiszenvedni. Ez azért elég gáz.
Persze nem lenne muszáj néznem, de itt legalább vannak emberek, és most valamiért társaságra vágyom. Hogy aztán majd két óra múlva megutálva az emberiséget visszavonuljak festegetni. De ahhoz, hogy kívánjam a magányt, előbb torkig kell lennem mindenki mással. Tisztára logikus vagyok, nem?
Szóval figyelem a rituális majdnem hullagyalázást, egyelőre a korlátba kapaszkodva, nehogy véletlenül valaki a kezembe nyomjon valamit, és még nekem is részt kelljen vennem ebben a... dologban. Nekem így is bőven intenzív ez az élmény, köszönöm.
A közelemben álló srác felsőjéről egy igazán cuki pofa néz rám, szóval néha-néha rápislantok, hogy egy kicsit felengedjen a mogorvaságom, de a búcsúzástól könnyekig hatódó lányok csak szemforgatásra késztetnek.
- Mintha soha többé nem látnák egymást - motyogom magam elé. Vannak barátaim, itt is, és a "mugli világban" is, de el nem tudom képzelni, hogy így lógjunk egymáson. Na, persze nekem most szürke-fekete az egész világ, és semmi nem lehet elég jó, így ház a zajos érzelemnyilvánítások most egyszerűen csak idegesítenek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Míg a csarnok bejárata előtt kibontakozó búcsújelenet helyett gálánsan inkább az ujjaim között forgatott karácsonyi cukorbot útját figyeltem, észre sem vettem, hogy gondolatban pillanatok alatt a régen látott fehérvári otthonunk falai között jártam. Mostanra a legkisebb húgom, Bori is felnőtt, komoly udvarlója volt, aki miatt persze kétnaponta könnyáztatta baglyokat kaptam. Hol azt kérte tőlem, hogy menjek haza és kotyvasszunk valami áldásos mérget, amivel egy péntek esti gyertyafényes vacsora keretein belül szolidan kinyuvaszthatja Richárdot, hol meg azt, hogy rakjunk máglyát anya virágoskertjében és úgy égessük el szerencsétlent. Hiába mondtam neki számtalanszor, hogy spórolnunk kell az aranyvérű ifjakkal, mert vészesen megfogyatkoztunk, és nem biztos, hogy talál még egyet, aki ráadásul önként el is viseli, ő csak a szemeit forgatta. Hát, nálunk már csak így mentek a dolgok. Senki sem rendelkezett túlzottan egyszerű személyiséggel.
Gondolataimból egy közeli, kiábrándult hang rántott vissza a valóságba. A cukorbot még mindig az ujjaim között forgott, a szám szegletében pedig egy aprócska, még a húgomnak szóló mosoly ült.
Alig hallhatóan sóhajtottam egyet, és nyakamat egy határozott mozdulattal kiroppantva a mellettem támaszkodó lány felé fordultam. Magamban még gyorsan megfogadtam, hogy amint időm engedi, hazamegyek, de ebben az ígéretben már én magam sem hittem. Ha az év legszebb ünnepén szívesebben maradtam a kastélyban, hogy idegeneknek segítsek egy idegen fa díszítésében, akkor vajon mikor lesz alkalmas időpont arra, hogy a családommal töltsek egy kis időt? Az apám már abban sem hitt, hogy valaha újra belépek a kapun.
Pillantásom a korlátszomszédomról a búcsúzkodó lányokra esett. Igen, sírtak, most már egyértelműen látszott. Reszketett a válluk, hangosan szipogtak, és újra meg újra egymás nyakába borultak.
- Ezt nevezik érzelemnek. És képzeld, néha még az is előfordul, hogy ebben a formában mutatkozik meg - magyaráztam a lányokat nézve, a mellettem ácsorgó nehogy a végén enélkül a bölcselet nélkül haljon meg. A vonásaim komolyak maradtak, igaz, nehezen tudtam elfojtani a kitörni készülő röhögést. Sajnos a számszéle így is megrezzent, de bíztam benne, hogy ez elkerülte a sevörössebarna lány figyelmét, és a szemében tovább tündökölhetek a suli okostojásaként. - Legalábbis úgy hallottam.
Pont úgy mondtam, mint aki életében addig még soha nem tapasztalt meg egyetlen érzelmet sem. Kifürkészhetetlen arccal, higgadt, színtelen hangon, kissé értetlen pillantást küldve az indulni készülő lánykák felé. Aztán visszasandítottam újdonsült társaságom felé, és féloldalas vigyorra húztam az ajkaim.
- Menő a pulcsid - jegyeztem meg, majd a vállam fölött az engem, mint "Hé, te... ott, a díszekkel, a korlátnál, a... izé pulóverben" szólító srácra néztem, és odaadtam neki a kezemben tartott maradék díszt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Végre, van egy olyan ember, aki hasonló hátterű, mint én. Igaz, én is úgy nőttem fel, mintha mugli gyerek lennék, de van benne varázsló vér. Nagyon megtudom érteni Édát. Ez jól esik számomra, hogy nem vagyok egyedül, lehet ugyanilyen érzést kelt majd benne is, ha elmondom neki.
- Képzeld, nagyon is megértem, hogy mit is érzel. Mondhatni én is mugli születésű vagyok, ami nem teljesen igaz. Édesanyám családja varázsló família, de anyu kvibli, aki nem tud varázsolni. Apu normális mugli családból jött. Szóval ezzel a háttérrel én is tiszta emberi világban társadalomban nőttem fel. Semmit sem tudva milyen képességnek vagyok a tulajdonában, de semmiben sem szenvedtem hiányt. Nagyon is boldog voltam, megtudlak érteni, átérezni azt, ami benned van. Nekem is nehéz volt megszoknom a varázslást. A szellemeket és a beszélő, mozgó portrékat pedig kiváltképpen idegen volt számomra. Mostanra változott a helyzet, még mindig furcsa, nem természetes, mint az aranyvérű társainknak. Nem vagy egyedül, ha kell valaki társaságnak, ki hasonló cipőben jár veled ebben a témában, én itt vagyok. -
 Fejtem ki Édának bőben, hogy nincs szomorkodásra való oka. Megtalálta azt a diáktársát, aki hasonló hozzá. Még mindig aggódom, hogy nincs semmi a lábán, de látom, makacs ahhoz, hogy felvegyen valamit rá. Egyszer csak megjön az esze.
- Nem látszik rajtad. Én nem vettem észre, pedig van szemem az ilyenhez. Jól viseled nagyon. -
 Próbálom megnyugtatni Édát, szerintem nem nagy sikerrel. Azt vallom, ha nem próbálkozik az ember, akkor meg sem tudni, sikerrel fog e járni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Mikor véletlenül túl hangosan szólal meg belőlem az antikarácsony hangulat, valaki válaszol rá. Meglepődve, amolyan "nem mondod?" arccal a hang gazdája felé fordulok, de a pulcsija továbbra is jobban vonzza a tekintetem minthogy tudatosulna bennem bármi más a kinézetéből.
 - Biztosan. Ha kedves ember lennék, még örülhetnék is neki, hogy egyesek ezen az érzelmi szinten állnak - vonom meg a vállam. Én utoljára akkor sírtam így, amikor elveszítettem az egyik legfontosabb embert, a nagypapámat. Nem lennék képes zokogni azért, mert egy barátom vagy barátnőm nem látom néhány hétig, akármennyire is szeressem őt. Az érzelmi fájdalomküszöböm akkor olyan magasra helyeződött, amit azóta nem tudott még csak megpillantani sem semelyik újabb sérelmem. Ezek a lányok még nem éltek meg olyasmit, mint én. Vagy egyszerűen csak túl könnyen sírva fakadnak. De éppen ezért a könnyeiknek - számomra - nincs is akkora súlya.
 - Oh, kösz - mondom, miközben lepillantok viseletemre, mintha éppenséggel nem tudnám, hogy mit is vettem fel reggel. Újra rápillantok az övére, és ez most mosolyra késztet.
 - Én is meg akartam dicsérni a tiéd, csak nem akartalak zavarni - jegyzem meg, és végre agyam kezdi beinni a srác vonásainak látványát is. Kissé elgondolkodva veszem szemügyre alaposabban az állkapcsa élét, orrának vonalát, és meg kell állapítanom, hogy kifejezetten jól nézne ki megfestve. Legalábbis jól mutatna az egyik képemen. A bámulást viszont abbahagyom. A legtöbben ki szokták kérni maguknak, ha ilyen vizslató szemmel mérem végig őket. Bár voltak már extrémebb reakciók is rá. Egy srác például azt hitte, azért bámulom a száját, mert meg akarom csókolni, holott én csak az ajkán látható árnyékokat figyeltem meg. Azóta azért úgy hiszem óvatosabb vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A kisfiún látszott, hogy nagyon értelmes, okos teremtés azt viszont nem nagyon tudtam hová tenni, hogyha ilyen rendkívüli képességek birtokában van, miért engedi meg magának, hogy éjnek idején egyedül sétálgasson, célját vesztve egy rendkívül méretes, minden zugában félelmetes kastélyban.
E gondolatok hatására meg is csóváltam a fejemet és megkaptatva a bejárati csarnok talpköveit fújtattam egy nagyot a levegőbe. Az igazat megvallva én sem vagyok túl jó bőrben, ugyanis asztmát diagnosztizáltak nálam, a tünetek pedig időnként felszínre törnek, ha olyan közegben vagyok, vagy megterhelő feladatokat kell végeznem. Nem hiszem, hogy ez különösebben foglalkoztatná a sörényemet simogató Zsombort, vagy ezek alapján elítélne, csak mégis nyomaszt a tudat, hogy van egy olyan betegségem, amiből már soha nem fogok kigyógyulni. Mikor viszont a kis navinés dicsérő szavait kellett hallgatnom, könnycseppek jelentek meg a szememben, egy kissé el is érzékenyültem.
- Komolyan ezt gondolod? Még sohasem mondtak nekem ilyen szépeket. Évek óta messze élek a családomtól és ott kellett hagynom a barátaimat is... mindegy, nem szomorítalak el ezekkel, csak egyszerűen varázslatos, hogy milyen szeretetre méltó teremtés vagy - ahogy szemeimmel végigpásztáztam a fiúcskát, csak egy nagy dögönyözni való gombócot láttam. Már a kezdeti harag is, amit a személye iránt éreztem, elszállt belőlem. A szarvam színe is változott, mélyvörös színben pompázott, ugyanis hatalmas szeretethullám öntötte el a testemet és lelkemet is. Érdeklődve fordultam Zsombi felé, megfogadtam, hogyha az életembe kerül is, de elvezetem oda, ahova menni akar, de hirtelen nem tudtam, hogy hová.
- Várjunk csak, te hova is szeretnél menni? - már megint összeszaladtak a szemöldökeim, de aztán csak kibogoztam őket. Ha nagyon elgondolkodom, általában megtörténik, de szerencsére még sosem kellett orvosi beavatkozásra szorulnom.
- Már magam sem tudom, hogy hogyan kerültem ide, viszont ahol éltem, az gyönyörű volt - áhítattal néztem a távolba, mintha az otthonom felé igyekeznék.