Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Felhúzom a térdem a mellkasomhoz, majd átkarolom azt. A takaró kényelmetlenül húzódik, mintha túl kicsi lenne. A szobát apró neszelések járják át, talán nem én vagyok az egyetlen, aki nem tud aludni. Hiába a késő óra, nem jön álom a szememre. Néha úgy érzem, túl meleg van ahhoz, hogy elaludjak, ha kitakarózom majd' megfagyok. Az ablakot nem merem kinyitni, nem csak a zajártalom miatt, amit ezzel okoznék, hanem, nem szeretném megbolygatni ezt a többnyire nyugodt környezetet. Tudom, talán butaság. Ha tehetném, és nem zavarnám a fénnyel a többieket, akkor olvasnék. Azt hiszem a mugli könyveim hiányoznak a legjobban az otthonomból. Annyira hozzám nőttek, ráadásul sikerül néhány nap alatt kiolvasnom őket, anyáék nem fogják sokáig bírni ezt a sebességet. Bár mostanában rászoktam arra, hogy egy-egy ismerős, kellemesen kiszámítható történetet újra előveszek. Az otthon érzését nyújtják egy idegesen helyen.
Még mindig képtelen voltam megszokni az új helyet, hiányoztak az anyukáim, hiába, kettő anyukát otthon hagyni, még is nehezebb, mint egyet, szerény véleményem szerint. Nem kellene az otthonomon töprengeni, mert megint honvágyam lesz.
Hátra dőlök az ágyamon, elengedve a térdemet. A takarót egy hirtelen mozdulattal rúgom le, talán már csak a gondolat fogalmazódik meg bennem gyorsabban, hogy nem tudok tovább nyugton maradni. Halk mocorgás üti meg a fülemet, mikor oda kapom a fejem, egy mérges tekintettel találom szembe magam. Jobbnak látom, ha sietősen veszem a lépteimet.
Mikor rápillantok a kisszekrényemen hagyott karórámon rájövök, hogy még csak kilenc óra van. Bennem az élt eddig a pillanatig, hogy legalább éjfél van. Mintha teljesen elvesztettem volna az időérzékem. Talán még is csak elbóbiskoltam egy kis időre, azért hittem azt, hogy már órák teltek el, mióta az ágyamban fetrengtem.
Felveszem a hanyagul a földön hagyott melegítő nadrágomat, majd elindulok az ajtó felé.  A klubhelyiségben kellemes kép tárult elém. A kandallóban ropog a tűz, a halk beszélgetések kellemes dallammá állnak össze a fülemben. A többség valószínűleg észre sem veszi, hogy valaki éppen kilépett a Gólyalakból. Mezítláb átsuhanok egészen a folyosóig. Nem találkozom senkivel az utamon. De hová is? Természetesen a konyhába. Azt hiszem, a manók lassan csak némán leültetnek, és hoznak egy kis rizstejes kakaót.
Otthon imádtam főzni. Képes voltam akkor is főzni, ha fáradtan értem haza az iskolából, mert megnyugtatott. Teljesen kikapcsolt, csak arra figyeltem, hogy egyenletesen vágjak fel mindent, csak roppanósra főzzem a zöldségeket. Anyu megcsinálta volna helyettem, sőt gyakran meg is csinálta. Így azt hiszem a konyha a második otthonom, legalábbis egyelőre. Remélem, hogy lassan jobban be tudok illeszkedni, de néha olyan nehezen találom a helyemet. Emlékeztetnem kell magamat, hogy ez mindig így volt. Egy picikét nehezen nyílok meg mások előtt, de nem hiszem, hogy ez akkora hiba lenne.
Ezen elmélkedve nyitok be a konyha ajtaján. Meg mertem volna esküdni, hogy rajtam, és manókon kívül nincs itt senki, azonban megláttam egy fiút az asztalán.
— Ó, mi járatban? — kérdezem, miközben leülök a fiúval szemben. — Azt hittem az éjszakai falatozás nem olyan népszerű — vonom fel a szemöldököm, és elmosolyodom.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Tiszta zizi vagyok, nem is mutatkozom be! Valahogy eszembe sem jutott, ebben az iskolában mindig arra számítok, hogy valahonnan esetleg már ismerjük egymást. Vagy legalább egyszer összetalálkozott a tekintetünk a nagyteremben, vacsora közben. Vagy talán van egy közös óránk. De ezek szerint, ebből egyik sem igaz, tényleg nem tűnik ismerősnek a fiú.
— Helló! Lukács Éda vagyok, levitás, szintén elsős —nyújtok kezet, ha már így hivatalosan bemutatkozunk. Azt hiszem észrevette, hogy mezítláb vagyok, ami nálam teljesen normális, azonban tudom, hogy sokakat kiakasztok vele.
— Az első lesz az, nem tudok aludni. Még nem érzem eléggé otthon magam, hiányoznak az anyukáim — vonom meg a vállam. — Jaj, igen, éhesen én sem tudok elaludni, de általában jól lakom a nap folyamán. — Megpróbálok kényelmesebben elhelyezkedni a széken, így felhúzom a lábaim törökülésbe a széken.
— Utálom a cipőket és a zoknit, szóval, ahogy tehetem, ledobom őket. De nem kell aggódnod, nem fázom.
Közben egy manó egy tálca friss, gőzölgő sütit hoz felénk, két bögre kakaóval. Megköszönöm őket, majd végig hallgatom, ahogy a manó elmeséli, hogy bevált a tippem és sikerült tojás nélkül elkészítenie a csokis kekszet, és természetesen a kakaóban is rizstej van. Hatalmas mosolyra húzódik a szám, azt gondoltam föl kell majd adnom a vegán létet, ha az ide kerülök, de eddig egész jól megy a dolog.
Elveszek egy ínycsiklandó süteményt a tálcáról, majd belemártogatom a kakaómba, majd a tálcát Benedek felé nyújtom.
— Kérsz belőle? Nem hiszem, hogy egyedül el tudom pusztítani. — Majd hozzá teszem. — Téged mi hozott ide?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Sokan furcsállják a nevemet, anyukám mániája a különleges nevek felkutatása. Vagy legalábbis azoké, amik csak egy egészen kicsit mások.
— Huh... azt hiszem nem — válaszolom, miközben bekapok egy falat sütit. Miután egy nagyot nyelek, folytatom. — Talán germán, de soha nem néztem így utána — vonom meg a vállam. — Jaj, ezt gondolhattam volna, hiszen mondtad is — nevetek egy picit magamon. Tényleg későre jár már, vagy már én felejtek. Mindegy, az agyam nem működik normálisan. Először nem mutatkozom be, majd itt égetem magam. Csak megrázom a fejem.
— Ez igaz, akkor majd megpróbálom rávenni magam, hogy fölvegyek valamit. — Próbálom megnyugtatni Benedeket, bár azt kell mondjam, valószínűleg nem fogadom meg a tanácsát. Ha három szülőnek, tizennégy év alatt nem sikerült kiölnie ezt a rossz szokást belőlem, nem hiszem, hogy most egy szinte idegennek menni fog.
Az iskoláról kérdezget, amíg én egy következő süteményt veszek el a tálcáról. Nagyot kortyolok a kakaóból, ami egy kissé túl forrónak bizonyul és végig égeti a torkom. Erre gyorsan bekapom a kekszet, hátha az segít. Természetesen nem így lesz, így miközben mesélek fölállok és töltök magamnak egy pohár vizet.
— Tudod, mugli születésű vagyok, így nekem ez az egész új — egy húzásra kiürítem a pohár tartalmát. —, így kicsit idegen. De egyben izgalmas is. Sosem hittem volna, hogy létezik valami ilyesmi. Néha még mindig nem találok rá szavakat. Csak azt kívánom bár otthon lehetnék. Nagyon anyás vagyok, látszik, nem? — engedek meg magamnak egy kis nevetést. — Úgy szeretném, ha mondjuk hazamehetnék legalább minden hétvégén. — Felsóhajtok, miközben újra letelepedem Benedek elé. Az asztalra könyökölök, hogy kényelmesen elhelyezkedhessek, fejemet a tenyerembe teszem.
— Na, és veled mi a helyzet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Óvatosan arrébb pakolok egy macsekot, aki befoglalta a helyemet a klubhelyiségben. Kivételesen a baglyom tényleg nekem adta oda a leveleket, csomagokat, így egy elég nagy dobozhalmazzal a kezemben egyensúlyozva ülök le. Nem szeretem a többiek előtt kibontogatni őket, valahogy olyan magán dolgoknak érzem mit kaptam. Nem akarom, hogy engem nézzenek, miközben elolvasom a leveleket, nevetek, sírok. Ez egy olyan dolog, amit nem szívesen mutogatok meg, már ha eddig olyan sok dolog lett volna. Egy picit mindig is bezárkóztam, már az óvodában hajlamos voltam egyedül játszani. Egyszer anyáékat behívták, mert kisajátítottam a babakonyhát, senkit sem engedtem be, és aki be akart jönni azt megdobáltam evőeszközökkel. Azért ennyire nem súlyos már a helyzet, egészen jól elviselem az embereket. Csak nem illeszkedem be olyan jól, egy picit magamnak való vagyok, csöndes, persze ez nem azt jelenti, hogy antiszociális vagyok, inkább csak introvertált. Szeretek emberekkel beszélgetni, de gyorsan elfáradok, főleg, ha egy nagy csoportról van szó. Mindig szükségem van a saját kis teremre, ahová senki nem jön be.
Miközben ezen gondolkozom, átnézem, hogy tényleg mindegyik küldemény nekem szól-e. Természetesen találok egyet Minjunak, a baglyaink valami beteges vonzalmat éreznek egymás iránt, így folyamatosan összekeverik a cuccainkat. Most csak egy kisebb levél került hozzám, így miután azt ledobtam a Gólyalakban a többi küldemény mellé, ami nem nekem szólt. Már külön fenn tartok egy helyet ezeknek.
A lélekszoba felé tartok, kezemben a feltornyozott csomagokkal. Ez a szoba lett az elvonulós helyem a konyha mellett. Sajnos félek, hogyha tovább zaklatom a házimanókat komoly bajba kerülhetek. Főleg, ha tovább traktálom szegényeket a vegán ételekkel. Magamban elmosolyodom.
Mikor belépek, a gyömbér számomra kellemes illata üti meg az orromat. De érzem, hogy már a jelenlétem miatt, egy kevés fehér tea illata vegyül bele, így egészen olyan a szoba, mintha valaki forró italokat készítene. Csak ekkor tudatosul bennem, hogy ezek szerint nem vagyok egyedül. Az szememet takaró csomagtorony miatt nem látom ki lehet bent, viszont a szipogást hallom. A lehető legcsöndesebben leteszem a földre a terheimet, és oda lépek a lányhoz.
—Héj, minden rendben? — megsimítom a vállát, remélem, nem veszi tolakodóan. — Ha nem szeretnél beszélni, azt is megértem, de ha szükséged van valakire én itt vagyok.
Kedvesen rámosolygom a szőke lányra, aki egy kicsit lehet csak idősebb nálam. Tudom, hogy milyen nehéz egyedül végig csinálni egy elrontott napot, de magamból kiindulva, talán szeretném, ha csak egyedül hagynának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

A hónom alá kapok egy csomagot, majd másik kettőt próbálok egyensúlyozni a kezembe. Alig látok ki, így érdekes lesz a lépcsőn lemenetel. Biztos van valami varázslat, amivel csak úgy ellebegtethetem magam előtt őket, de ahhoz koncentrálni kell, ami perpillanat nem megy. (Különben is, ritka rossz vagyok bűbájtanból) Kopog a szemem az éhségtől, mert ma egybesült malac volt a menü, szóval én csak a köretekből csemegéztem, de abból sem sokat. Annyira elvette az étvágyamat a látvány, a szag pedig felforgatta a gyomrom. Természetesen, az otthonról hozott rágcsák, már mind elfogytak. Már egy zacskós levesért is ölni tudnék, csak egyek valamit.  
Ezen gondolkozva, és a látóterem egy méretes kiesése miatt sikerült megbuknom az ágy sarkában, vagy egy kiálló részében, igazából nem tudnám megmondani. A lényeg, hogy elterülök, alattam a csomagok, a térdem felhorzsolódik, egy apró vércsepp tűnik fel a harisnyámon. Sóhajtva kapaszkodom fel, óvatosan, hogy még véletlen se sértsem meg a térdemet, esetleg a többi végtagom. Valami felsőbb erő hatására, talán őrangyal, de nevezzük csak megmentőmnek, megóvta Minju cuccainak nagy részét. Azonban egy nagyobb doboz félig-meddig alám szorult, a sarkai felszakadtak, majd ahogy véletlen a kezem alá kerül, miközben feltápászkodom, tovább szakad.
Nagyszerű, arra gondolok, hogy már csak az lenne ennél is nagyszerűbb, ha mondjuk, a teljes tartalma a földön végezné, és tulajdonképpen bűncselekményt követnék el, mert felbontottam valakinek a személyes levelét. A baglyokra fogom fogni. Majd azt mondom, hogy Polett túl érdekesnek találta, és elkezdte a csőrével piszkálni. Hiába egyértelmű, hogy behorpadt, ehhez a kis baglyomnak minden erejét összeszedve kellett volna belevágódnia. Ami nem vall rá, hiába egy rémség az a madár. Imádja Minju baglyát, gondolom szerelmesek egymásba, de így folyamatosan összekeverednek a küldeményeink. Amikor még nem tudtunk erről, egyből föltéptük egymás leveleit, szerencsére mindkettőnknek elég gyorsan kiderült a turpisság, mert én nem tudok koreaiul, ő meg annyira jól magyarul, és csak valami csoda folytán tanulhatott meg ilyen gyorsan a családja magyarul. Így az óta elég gyakran találkozunk, a bagolyház a "randi" helyünk.
Idegesen rántom le magamról a harisnyát, vágom be a fiókom mélyébe, majd keresek egyet, ami nincs elszakadva. Ez elég lehetetlen küldetés, de sikerülni látszik a dolog. Sietősen átveszem, majd újra felkapom a dolgokat, imádkozva, hogy nem leszek olyan béna, mint két perccel ezelőtt.
Az út a bagolyházba balesetmentesen (na, jó, néha megbuktam a saját lábamban) telik.
— Hahó! Van itt valaki?
Nem akarok nagy zajt csapni, így elég halkan kérdezem, néhány bagoly visszahuhog, de emberi hangot nem hallok. Így letelepszem a sarokba, magam mellé teszem a dobozokat. Kivéve az összezúzottat. Előveszem a pálcám, megpróbálok a korgó gyomrom ellenére koncentrálni, összeszedni a gondolataimat. Rákoppintok a pakkra, és láss csodát, a koreai írásjelek magyar szavakká állnak össze. Egy kissé bűntudatom van, nem kellene ezt csinálnom. Minju biztos nem piszkálja a cuccom, nem hiszem, hogy egyáltalán érdekli.
A csomagban állítólag valami étel van, keksznek, chipsnek hangzik. Belekukkantok a résen, ami igazolja is a gyanúmat. Elgondolkozom, hogy mi lenne, ha kinyitnám, megkóstolnám, majd eldugnám a bizonyítékot. Fejem benne a dobozban, mikor lépteket hallok magam mögött, és mikor felnézek Minjut látom magam előtt.
— Öhm... bocsánat? — idegesen, teszem, majdhogynem ledobom Minju kajáját a földre.