Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

A csalódottságra felvonja szemöldökét, elvégre épp elég baj az, hogy büntetőmunkára kell érkeznie, ha még el is késne, nos... Pontosan az történne, amit Anton mond. Minden sokkal rosszabb lenne annál, mint amilyen most. Pedig a papírhalmokat látva nehéz elképzelni, hogy lehetne még ennél is katasztrofálisabb a helyzet.
- Hát azt látom - arra nem is reagál, hogy alapvetően a pontosság mennyire fontos és ő ezt mennyire tartja. A mappák csapódására kissé összerezzen, nincs az ő pici lelke ahhoz szokva, hogy csak így dobálózzanak. Mégis, mire felocsúdik a döbbenetből, érkezik a következő, mikor is Anton finoman szólva sem tapintatosan az intim szférájába tolakodik. Gerda szemei elkerekednek és első ijedtében csak automatikusan hátrál, mert ugye mégis csak az igazgatójával beszél, nem közölheti vele, hogy húzzon arrébb. Bár, ami azt illeti... Nem, viccelek, egy büntetőmunka bőven elég neki, a Várffy-Zoller Róbert nevezetű koloncról a nyakában meg már nem is beszélve.
- Bármit, csak kérem lépjen ki a magánszférámból - kelletlenül szűri fogai között a szavakat, miközben igyekszik koncentrálni, hogy szívverését ismét normalizálja és a diónyi nagyságúra szűkült gyomrát lenyugtassa. Igen, abból a pirinyó szervből simán el fog indulni az epe, ha ez így megy tovább. - Őszinte leszek, teljes mértékben hidegen hagynak az iskolatársaim. Szeretném letudni a büntetőmunkát és hazamenni, ez a mára kitűzött célom - mivel Anton láthatóan nem szívbajos, így a nő sem érzi úgy, hogy sztaniolba kéne csomagolnia, amit gondol. Persze most nem volt tiszteletlen, csupán a maga tárgyilagos módján közölte a valót: szabadulni akar és, ha ehhez egész nap iratokat kell rendeznie, ám legyen. Amúgy meg, ezután a kezdés után bizonyára remek lesz az együtt töltött hosszú órák armadája, lévén épp most kapcsol cintányéros majom üzemmódba, hogy ki tudja zárni az őt körülvevő ingereket. Merlin, gyere le!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Igen, igen. Így múlik el a világ dicsősége és így lesz a jól nevelt kis ezmegazvagyok-és-erremegarrajelentkezemből a menjél-már-távolabb. Sok minden húzódik meg itt a háttérben, mint minden valamire való háttérben. Amikor megkér, hogy ugyan ne álljak már az arcában, mintha meg se hallanám. Ugyanolyan bizalmas közelségből hallgatom őt és a kis kifejtését.
- Dícséretes hozzáállás - kurjantok, egyik kezem magasba lendítve, ahogy a torreádorok szokták, ehhez persze hátrébb lépek. Fellélegezhet a hölgy. - Akkor tiéd az értékelések - intem a dobozokat pálcámmal a sarokban álló szék mellé. Lássa, kivel van dolga, kényelmesben lehet közben.
- Ihatsz, ehetsz, amit gondolsz, csak az iratokat próbáld ne összemaszatolni - lendítem kezem a kis asztalon álló tálca felé, amin kínálja magát némi gyümölcslé, tea, rágcsálnivaló. Pár újabb pálcasuhintás és a lemezjátszón a tű a bakelitre kerül. Kellemes hangerőn szólal meg egy kis jazzféle. Munkazene az kell. A dallamot dúdolva vetem magam a másik adag papír közé. Meglátom, van-e kedvem foglalkozni velük. Megnézem, egyáltalán mik azok.
- És mióta nem érdekelnek a körülötted lévők? - dobom be a kérdést egy tíz perc múlva, éppen félig az ablakpárkányon ülve, valami ősrégi, teljesen haszontalan dokumentummal a kezemben. Részemről máris feladtam a rendrakást. Csak nézelődöm a kincsek közt. Bár most épp a Drinóczi lányt figyelem megemelt szemöldökkel és szintén megemelt állal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Az egyik felé pillantásnál már vöröske énjeként tündököl, számomra legkedvesebb alakjában. Legyünk pontosak: abban az alakban, ami nekem ő. Amilyennek mélyen belül látom, akkor is, ha épp egyáltalán nem olyan.
- Kész szerencse - bólogatok nagy egyetértően, a székében terpeszkedve, lábam lógázva le a karfáról, aztán összevonom a szemöldököm.
- De várj, akkor most mégis szeretnél ilyeneket? Összezavarsz teljesen - intem le, majd hasamon összekulcsolom kezeimet. Hiszen a kis csipkelődéséből nem úgy tűnt, hogy pályázna efféle lehetőségekre, juttatásokra, hiába nem tudta akkor még szegény, kivel van dolga. Mindegy, nem nagyon várok választ erre különben, részemről vége a hülyéskedének. Mármint ennek legalábbis.
- Úgyhogy ez van. Elsejétől itt fogok lebzselni - folytatom úgy, mintha teljesen felnőtten, komolyan és normálisan jelentettem volna be az imént kedvesemnek, hogy elnyertem a Bagolykő Mágustanoda igazgatói posztját. Dehát tőlem ez még viszonylag annak számított.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

XIII.Ardai Kolos


Jó kényelmetlen ez a szék. Nagyon érdekes előadásnak kellene ahhoz itt történnie, hogy végig tudjak ülni több felvonást. Fenekemen fészkelődök benne egy keveset, majd szájamat elhúzva dőlök előre, és nézek be a szék alá. Egy fehér papír van ott, talán egy korábbi előadás jegye. Éppen nyúlnék is érte vastag ujjaimmal, de csapódik az ajtó, és megjelenik Kolos. Megfagyok a hirtelenségétől, így a szék kényelmetlensége másodlagos problémává formálódik, és akár egy viaszba öntött bábu maradok ülőhelyzetben. Észre sem vesz engem, egyenesen a színpadra szalad, ahol úgy érzem, mintha egy kisebb előadás lenne folyamatban. Hangosan beszél magában, és mindenféle dolgot teremt az asztalra. Előadás lesz és rossz időpontra jöttem volna? Hát, nem tudom, de inkább megemberelem magam, és felállok a székből. A papír ugyan nem hagy nyugodni, ezért amíg Kolos a rendszert szidja, én leguggolok, és gyorsan zsebre vágom a fecnit. Felegyenesedek. Olyan gyorsan, hogy egy pillanatra meg is szédülök, de kezeim zsebben is maradnak, és egy, majd két – először bátortalan, majd egyre erőteljesebb – lépéssel indulok meg a színpad felé. Merlinért nem akarom megzavarni, ezért inkább előre-hátra dőlöngök lábujjhegyemen, és várom, hátha majd magától észrevesz.
Egy perc telik bele maximum, mikor meghallom a kérdését.
- Körülbelül egy perce – válaszolom nyugodtan mosolyogva a kissé ingerült kérdésre. Művészek, ikr? Csukott szájjal járatom végig nyelvemet műfogsoromon, hogy minden a helyén van-e. Nem szeretnék már azonnal fogatlan indítani Ardainál. Noha beszédem így is igen jellegzetes. Felvételiztetőm gyors léptekkel indul meg felém. A szabadkozására csak barátságosan legyintek egyet.
- Nem történt semmi – mellém ér, és kezét nyújtja. Én elfogadom, finoman megszorítom és megrázom. – Csepreghy Péter – mutatkozok be. - Mára beszéltünk egy felvételi időpontot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Most hogy átgondolom a helyzetet, egész vicces kis kalamajkába keveredtem. Bár kicsit sem vagyok annyira menő, mint mondjuk egy filmszereplő vagy egy képregény szuperhőse, sőt, minden bizonnyal úgy nézhetek most ki inkább, mint egy idióta, ahogy kezeimmel gyors gesztikulálásba kezdek, toporgok, és még némán ordibálok is a lánynak. Semmi különös. Csak egy átlagos nap a varázslónak avanzsált Nakahara Dai életében. Mondjuk kinek mi a normális. Mások macskát tartanak, ez a lány meg egy kacsát a szobájában. Jó az, én nem ítélek el semmit és senkit. Ha ő sárga hápogót akar, akkor azt fog kapni. Most. Megragadom Dana karját, majd abba az irányba kezdek futni, amerre a jószág futott. Kábé olyanok lehetünk, mint a biztonsági őrök egy nagy bevásárlóközpontban, ahogy minden egyes kis szegletet átszkennelünk tekintetünkkel, hátha a folyosó repedéseiben megleljük a hajtóvadászat tárgyát. Jól lehet jó magam is eléggé szétszórt személyiség vagyok, most mégis mintha megtáltosodtam volna Dana mellett. Tekintetemből komolyság sugárzik, egy apró fény pislákol benne, mely’ akár egy szikra úgy gyullad fel, mikor a lány biztató mosollyal megküldött mondata elér hozzám. Még szép, hogy segítek! Milyen ember lennék én, ha csak úgy futni hagynék egy ilyen lehetőséget? Otthon Japánban nagyon jelentéktelen egy ember voltam, jó szerén félrelöktek a többiek. Most viszont megváltoztathatok mindent. Bebizonyíthatom, hogy igenis érek annyit, mint mindenki más és hogy én is képes vagyok nagy dolgokat véghezvinni. Lehet, hogy egy kacsa megkeresése még nem az, de mindent először kicsiben kell elkezdeni. Vázlat nélkül a rajzod sem lesz tökéletes.
Füzetem hiányában csak bólintok egyet Dana megjegyzésére, majd hagyom magam tovább húzni. Tudom, nem vagyok valami használható ember, de ha mást nem is, legalább lelki támaszt tudok adni a lánynak. Az is valami, nem?
Megtorpanok, majdhogynem visszarántom a kis szöszit. Elengedem kezét, aztán lehajolok a földre, hogy felvegyek egy apró kis sárga pihét, mely’ tökéletes jelként szolgál számunkra. Ha ez itt van, akkor az azt jelenti, hogy Hápi sem lehet messze. Olyan ez, mint a Jancsi és Juliska; csak követni kell a jeleket. Felemelem a tollat, aztán a lány kezébe adom, majd biztatóan rámosolygok.
- Nem lesz itt semmi baj, megfogjuk találni - sugárzik tekintetemből, ahogy ismét megfogva a másik kezét, ezúttal jobbra kezdek el futni, nyomomban a sárgasággal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Nagyon rendes volt a fiútól, hogy segített megkeresni a kacsámat. Rosszabb esetben közölhette volna velem, hogy semmi köze sincs a pelyhes kis állathoz, én is idegen vagyok a számára, aztán elhajtott volna a csudába. De volt olyan rendes és készséges, hogy abbahagyja, amit épp csinált, aztán velem tartott, hogy támogasson. Kevés ilyen jó fej embert ismertem a barátaim kivételével a suliban, ezért igazán hálás voltam neki. Kicsit nehezítette a dolgot, hogy nem tudtunk úgy kommunikálni, ahogyan azt megszoktam, de nagy kő esett le a szívemről, mikor rájöttem, hogy hogyan tudom közölni vele a mondandómat úgy, hogy ő is megértse. Végül is simán beszélhettem vele, csak arra kellett odafigyelnem, hogy lassan formáljam meg a szavakat, szépen artikulálva, így ő is képben volt azzal kapcsolatban, hogy mit szeretnék neki mondani. Miközben a kacsa keresésére indultunk, út közben a srác hirtelen megtorpant, majdhogynem visszarántva közölte velem, hogy álljak meg. A kezemet elengedve emelt fel a földről egy sárga kis pihét, majd a kezembe adta azt egy biztató mosoly kíséretében. A tekintetéről könnyen le tudtam olvasni, hogy mit mondana nekem.
- Bízom benne - feleltem neki a szemébe nézve viszonozva a mosolyt, majd zsebre vágva Hápi tollát, folytattuk utunkat. A fiú a kezemet fogva elkezdett futni, szapora léptekkel követtem őt, majd jobbra fordultunk. Hirtelen hápogást hallottam a távolból, ez azt jelentette, hogy már nem lehet messze a kis állat.
- Hallottam hápogni - néztem a fiúra, megrántva óvatosan a kezét, hogy figyeljen rám. Nagyon izgatott lettem, hogy végre rálelhetünk a tollasra, mert már iszonyatosan aggódtam érte. Most én kezdtem el vezetni a srácot, gyorsra vettem a tempót, határozott mozdulatokkal haladtam előre szorosan fogva a kezét, le ne maradjon tőlem. A folyosó végéhez érve egy elágazáshoz jutottunk, balra és jobbra is lehetett menni.
- Szerinted merre menjünk? - kérdeztem tőle tanácstalanul. Az előbb még hallottam a tollas hangját, azonban azt már nem láttam, merre totyogott tovább.
- Úgy aggódom érte. Nem tudom, hogy neked van-e valamilyen kedvenced itt... nekem Hápi sokat jelent - formáltam lassan a szavakat a srácra nézve gondterhelt arccal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Hogy ez az ember mekkora egy tapló! Olyan nagy az irodája, hogy bált is lehetne benne rendezni, de nem, ő Gerda magánszférájában érzi jól magát, amitől a nő gerincén végigfut a hideg, a pánik pedig kényelmetlenül nyomni kezdi mellkasát. Egyszer igazán kaphatnának női igazgatót, de komolyan, mennyivel könnyebb lenne most ez a szitu!
- Pompás - elhúzza száját, de legalább az eddig benn tartott levegő kiszakad tüdejéből, ahogy Anton végre ellép tőle. Ilyet soha, de soha többet nem akar átélni. A székre pillant, majd gyorsan, nyakát behúzva slisszol el az igazgató mellett, hogy helyet foglalhasson. - Öhm, köszönöm, ez kedves Öntől - nem börtönre számított, de azt sem hitte volna, hogy majd koszt és kvártély várja. Nem mintha éhes vagy szomjas lenne, de ettől a sok papírtól könnyen megéhezik az ember, ráadásul ha csak egy szemernyi esély is van arra, hogy ellébecolja a büntetőmunkát falatozással... Csak jó viszonyt kell kialakítania a férfival - nem úgy, mint előtte Robival.
Némán kezdi rendszerezni az első doboz tartalmát, bár be kell vallania, hatalmas káosz van benne. Pálcája segítségével legalább tisztességesen összerendezte a papírokat, hogy ne legyen minden fejjel lefelé vagy összevissza, azonban, nem akarván kihúzni a gyufát, a rendrakást már varázslat nélkül kezdi meg. A hozzá érkező kérdésre fel sem pillant a papírokból, elvégre dolgozni jött elsősorban.
- Amióta négy évvel ezelőtt összeházasodtam valakivel, majd pár hónappal ezelőtt az elememmel önvédelemből megöltem - ekkor unottan emeli meg fejét, hiszen erről Anton is tud, már amennyiben a felvételi jelentkezésnél elolvasta a nő aktáját. A Minisztérium beleegyezett, hogy folytassa tanulmányait, a korlátozó fülbevaló pedig védi nemcsak Gerdát, de a környezetét is. - Az a helyzet, hogy senkit sem érdekel, mi történt, mindenki haragszik, amiért eltűntem. Hát, szívesen cserélnék velük. Sokkal könnyebb ítélkezni, mint kérdezni - széttárja karját, figyelmét pedig ismét a papírhalomra fordítja. Bármennyire tűnjön is úgy, hogy lazán veszi az egészet, csak a vak nem láthatja rajta, hogy nagyon is kínozzák az ehhez fűződő gondolatai. Jóvá akarná tenni, de nem tudja, hogy kell, így viszont szenvedőn vergődik egy helyben. Micsoda öröm, hogy ennek pont az igazgató lesz tanúja! Touché.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Angelica
November elseje ✦ NesszaFit

Teljesen jogos kérdés lenne, hogy mit keresek én mindenszentek napján a tanáriban, és miért dolgozok. Eddig szerencsére nem nagyon találkoztam senkivel, így nem is kellett megválaszolnom; bár már nem jelent nehézséget, volt jó pár évem arra, hogy begyakoroljam a füllentést. Nem mondanám hazugságnak, csak épp nem szeretem senki orrára kötni, hogy én másképp gyászolok, mint általában az emberek.
Ahogy sejtettem, a tanáriban nincs egy árva lélek sem, így teljesen nyugodtan csüccsentem le a helyemre, hogy belekezdjek a házi feladatok javításába. Szándékosan adtam nagyon hosszú esszét feladatba az összes évfolyamon, így legalább a mai napon teljesen lefoglal majd.
Túl jól haladok a javítással, ekkor érkezik meg Angelica, akinek csak a hangját hallom meg először. Feltartom az ujjamat, hogy várjon egy pillanatot, még lekörmölöm a hibákat Leopold dolgozatára, csak akkor fordulok a lány felé. Ő közben valami dimenziókról magyaráz, amit azonnal megértek, ahogy ránézek.
- Krisztus nevére, mi történt veled Angelica? - sikítok fel röviden. Azt mondja, hogy ne aggódjak, mire higgadtságot erőltetek magamra, de azért nem erre számítottam.
- Szóval akkor csak nincs meg a tested? Vagy az alakult át szellemmé? Beismerem, ilyen... khm... üggyel, még nem találkoztam - vontam össze a szemöldökeim. Ki tehette ezt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Hú de utál most engem. Irtózik tőlem. De nem igazán tőlem, hanem a nememtől, helyzetemtől, mentalitásomtól és attól, ahogy kezelem. Körvonalazódik bennem, mik érhették már eddigi életében, viszont nem kell aggódni, nem készülők tanulmányt írni róla, se túl sokat kísérletezni ezen a vonalon tovább. Viszont a froclizásomtól nem menekül akkor sem senki. Az ilyen esetekben talán egy kicsit amolyan edző célzat is van bennem: inkább tőlem kapja ezt és acélozódjon általam, mint aztán egy igazi fenyegetés áldozatává tegye magát azzal, hogy nincs kitéve ennek és váratlanul éri. Ugye milyen kedves tőlem? Mindig csak a jószándék vezérel. De különben komolyan ott van bennem dögivel, akármilyen hihetetlen és akármennyire nem hirdetem. Dehát nem véletlen lettem auror zsivány helyett.
Békésen eldolgozgatunk, egészen idilli a hangulat, amit a hölgyemény a válaszával aztán nem hogy megtör, még emel is a meghittségen. Érdeklődő ábrázatomra figyelő mosoly szökik. Nem tudtam róla. Úgy nézek én ki, mint aki minden aktát elolvas? Ezeket a felvételeket még az előző bagázs intézte zömével különben is, én meg nem kezdtem átnyálazni őket utólag. Meg az az igazság, hogy szeretek nem elspoilerezni magamnak mindent. Ezt is milyen kár lett volna! Viszont látszani nem látszik rajtam, hogy ne lettem volna képben. Csak úgy tűnök, mint aki érdeklődve hallgatja mindezt a nő saját elmondásában.
- Jól tetted - bólogatok olyan egyszerűen, mintha csak amiatt dicsérném, hogy a megfelelő módszert választotta az iratok rendberakására. Ja különben tőlem nyugodtan használhat mágiát ehhez, varázslók vagyunk, vagy mifene. Nade visszatérve a lényegre. - Hogy megvédted magad - egészítem ki. Nem mintha kérte volna a véleményem, dehát állandóan olyan dolgokat csinálok, amit senki nem kér tőlem. Amit hozzátettem, az csak a tisztázás végett kell. Nem mintha olyan sokat rontana a hírnevemen, ha kiderülne, hogy támogatom az emberölést. Mert nem is támogatom egyébként. Csak úgy vagyok vele, hogy ha egy erőszakos szemétláda véletlen kinyiffan, amikor az áldozata megvédi magát, hát... ez van.
- Eltűntél? - kérdezek vissza csevegő hangon és megyek valami másik antik papírért, hogy megnézegessem rajta a címereket meg hogy ki mennyire olvashatatlanul írt alá. Különben, hogy ilyesmi körvonalazódott-e bennem róla? Az igen, hogy megtámadhatták. Az nem feltétlen, hogy egy hozzá közel álló. Az meg szintén nem, hogyan menekült meg tőle. Bár volt benne valami, a tekintetében, a tartásában, a közönyében. Ez kifjezetten olyanokra jellemző, akik nem egyszerűen láttak halált, de tevékeny résztvevői voltak. Fel viszont nem teljesen ismertem. Mostmár megvan. Meg az is, honnan volt ismerős a neve a sulis listákon kívülről is. Biztosan a Parancsnokságon hallottam felőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

A csend, melyben dolgoznak, kifejezetten megnyugtatja és abba a hitbe ringatja, hogy talán nem is lesz olyan szörnyű ez a nap. Persze jó se, hiszen büntetőmunkát kell végeznie, de így van lehetősége kicsit magával lenni, gondolkodni és összegezni. Mert egyébként van mit. Amióta visszatért Bogolyfalvára, egészen megváltozott és kezd olyan lenni, mint régi önmaga. Csak az nem változik, hogy képtelen elviselni a férfiakat, ez viszont nagyon erősen jelen van életében. Eszmefuttatásából Anton zökkenti ki a kérdésével, amire készségesen válaszol, nem sejtvén, hogy a férfi mit sem tud a történtekről. A nő abban a hitben él, hogy itt még a falnak is füle van, ebből kifolyólag az is hallott már erről pletykákat, aki nem ismeri. Logikus.
A válaszra felkapja fejét, szemei elkerekednek. Hogy mi van? Még a kiegészítés sem oszlatja el meglepettségét, bár úgy hiszi, érti, hogy a férfi mire szeretne kilyukadni. - Én néha nem így gondolom - lesüti szemét és kínosan elmosolyodik, ahogy a következő kupacért nyúl. Hogy is lehetett volna helyes kioltani egy emberi életet, akár önhibáján kívül is? Hiszen túl a tényen, hogy életveszélyben volt és eleme, kikerülve irányítása alól cselekedett, mégis csak gyilkosságot követett el. Ha bűnös, bíróság elé kellett volna vinni, nem pedig Isten ítélőszéke elé állítani.
- Így is mondhatjuk. A külvilág számára megszűntem létezni, miután a férjem minden kapcsolatomat elvágta a barátaimmal és a családommal - megvonja vállát, mert bár nem könnyű erről beszélni, még mindig egyszerűbb, mint elmesélnie egy estéjüket otthon. Abban sem kedveskedés, sem köszönet nem lenne, bár tulajdonképpen visszaemlékezni arra, hogyan szeparálták el a szeretteitől... Ez sem jobb. De talán kíméletesebb a semleges tényekről beszélgeti, mint beleállni a durva részletekbe, legalábbis most így érzi. - Tulajdonképpen igazuk van, hogy nem kíváncsiak rám. Egyik pillanatról a másikra nem válaszoltam az üzeneteikre, mert nem mertem. Féltem, mi történik, ha Boldizsár rájön majd - a kezében lévő irat szamárfülét egyengeti ki, lassan morzsolgatva ujjai között. A sűrű bagolyváltások megritkultak, már nem kellett folyton válaszolnia és már nem érdeklődtek utána. Futólag néhány tollas érkezett ugyan, de az utolsó évben végleg megszűnt minden. Vagy talán csak férje semmisítette meg őket, ezt már sosem tudja meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

- Még szép, hogy nem - reagálok csöndesen meghökkenés utáni kijelentésére. Gondban is lennénk, ha nem vívódna magával azután, hogy kioltotta valaki életét. Ha jó sok év után megbékél vele, az oké lesz. Most még korai lenne.
- Hm. Ne vedd magadra! Az emberek magukból indulnak ki és különben sem képesek felfogni egy ilyen helyzetet. Akkor sem volnának képesek, ha elmagyaráznád nekik - fejtem ki véleményem, továbbra is teljesen fesztelen hangon, miközben pergameneket forgatok. Persze, nem igazán lehet tudni, mi az én valós álláspontom, vagy mi az, amit azért adok elő, mert érdekel, miként cselekszik, felel rá a másik. Szeretek néha teljes badarságokat is összehordani, meg olyanokat, amikkel egyáltalán nem értek egyet. Ez mondjuk most talán nem olyan. De ki tudhatja?
Minden esetre sok ilyen rohadékkal volt dolgom már, mint a hölgyemény kedves ura és fenyítője. Bárkit imádok vallatni a kihallgatóteremben, az ilyen fazonokat aztán meg végképp. Nézni, ahogy lassan, de biztosan sarokba szorulnak. Ahogy megfosztatnak minden menekülőúttól, ahogyan ők is megfosztottak másokat a szabad akarattól. Némelyikük Imperiusszal kezdi, aztán elemészti a vágy, hogy saját erőből tegye szolgájává az áldozatait, varázslat nélkül. Mások en bloc ezzel az átokkal érik el, amit akarnak; ám akad olyan is, aki mintha maga lenne az átok. A legtöbben a közből pedig azt mondják, ők aztán be nem dőlnének ilyesminek. Nem értik meg, hogy ez ellen ugyanolyan képtelenség védekezni, mint amikor kimondják rád az igét.
- Na? Hogy állsz? - bökök a körülötte heverő dobozok, iratok felé, miközben odalépdelek a tálcához és hadonászok kicsit pálcámmal, töltve magamnak teát, amibe belekortyolok, majd fenekem asztalom szélének támasztom, miközben egy kis vajas süteményt mártogatok a meleg italba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Újabb szép nap a szerepjátékra, am I right? Süt a nap, csicseregnek a madarak. Igaz, kissé cidri van odakinn, de nem is nagyon tervezek ma a szabadba menni, hiszen a bringám még mindig nem az igazi. Mondjuk, magát a tényt, hogy játszanom kell bringa helyett, nem bánom, de aggódom a kispajtás miatt. Sőt tudod, hogy még miért aggódok? Azért, hogy idejében odaérjek a próbaterembe, és elbújhassak a fiú öltözők végén abba a mosdóba, ahol senki nem lát. Miért? Nemsokára megtudod.
Hatalmasat nyelek, amikor a folyosóra lépek. Sebesen kezdem szedni rövid lábaimat, fehér sportcipőm talpa hangosan csoszog a márványkőpadlón. Cipzáras alliance – World of Warcraft - banneres felsőm alatt rejtegetem titkomat, amit jobb ha soha nem lát meg senki, azonban az egyik kanyarnál beleszaladok valakibe, így baseball sapkám siltje az ismeretlen vállához ér, és lepattan fejemről. Merlin tudja, hogy hova… Érzem, ahogyan megfagy a levegő, és akkurátusan, robotszerűn kezdem megemelni fejem, mert tudom már, hogy ez nem egy ismeretlen lesz.
- Mit rejtegetsz, Kocka? – hallom a rellonos ismerős hangját, és idegesen beleremeg felsőajkam. Kék szemeimet szürke, színtelen tekintetébe fúrom, mire kilép mögüle a két haverja. Persze, ők soha nem járnak egyedül.
- Semmi közöd hozzá – válaszolom dacosan, mire a nagydarab bandafőnök biccent felém a fejével, s a kettő csicskája odalép elém. Az egyik lehúzza a felsőm cipzárját, a másik pedig előszedi a könyvet. Beleadja a „főnök” kezébe. Az olyan színpadiasan nevet fel, amikor meglátja a címet, hogy Ardai Kolos is megirigyelhetné.
- Lány lettél, Csepreghy? – igen, igen. Szenzációs. Baromi vicces. Lányoknak szóló szerepjátékos könyvet olvasok. Ha-ha. Nem kezdek el magyarázkodni, nem lenne itt a helye. Dühösen csillogó kékjeimet ismét a tekintetébe szúrom.
- Megnyugtató, hogy tudsz olvasni. Anyád büszke lehet – vetem oda szó szerint fröcsögve műfogsorom hiányából adódóan, mire hallat egy „Miiiii?”-t, megragadja a nyakamon a pulóvert, és a falnak szorít. Ebből már megint verés lesz, konstatálom egy belenyugvó sóhajjal. A két gorilla csak karba tett kézzel áll mögötte elégedetten vigyorgó képpel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Szinte szállok, mint trojka a friss havon. Elköltve a jól megérdemelt sült tejberizsemet első utam ide, az Igazgató irodájába vezetett. Arcomon még fennlátszanak a porral festett harci jelek. Valójában csak a könnyeimet töröltem le úgy egy órája a Könyvtárban köpenyem piszkos ujjával. Örömöm cseppjei voltak ezek, hiszen rátaláltam arra a naplóra a Könyvtárosnak hála, ami után egy ideje kutatok. A férfi nevét még nem tudom, de az biztos, hogy ha meg fogom, majd imáimba foglalom. Szerencsét hozott nekem és naiv babonás lévén azt hiszem ő lesz a kabalám. Ám még mielőtt ezt vele is közölném, van egy másik nagyon fontos feladatom, ami nem tűrhet halasztást. Előhalászom természetem mélyéről azt a kevéske törtetést, ami adatott és bekopogok az iskolát irányító úr ajtaján, majd várom a bebocsátást. Nem is nézek végig magamon, pedig sejtem, hogy tiszta piszok por és pókháló minden négyzetcentinyi testfelületem. Nem épp frissen suvickolt helyek ezek a raktárak. Viszont ez most olyan apróság, amit ezerszeresen felülír a siker, melyet elértünk ott a segítőmmel. Ne is tudok tőle elvonatkoztatva csak magamban gondolkozni. Készséges hozzáállása és érdeklődése arra ösztönöz, hogy első kutató társamnak tekintsem. Nameg az az elvem, hogy a jót jó megosztani. Osztozni a sikerben, az örömben, a nevetésben, a legjobb dolog a világon. Reményekkel telve várok hát a bejutásomat eszközlő szavakra, melyeket meg is kapok. - Jó estét, szia! - köszöntöm a bent lévőt. Pár lépést teszek felé és megállok. - Volna rám pár perced? - kérdezem nyugodt hangon, de mosoly bujkál szám szegletében. Nehezen tudom elfojtani kitörő jókedvemet. Szerencsére Antonnal jóban vagyunk, ezért nem hiszem, hogy sokáig el kellene rejtenem előle boldogságomat, ám a tiszteletet megadom neki, hiszen ő a főnököm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Rosszkor, rossz helyen. Utálom az ilyet, mindig is utáltam. Napokig mesélhetnék arról, hogy hányszor jártam szerencsétlenül általánosban. Hiába kértem anyáékat, hogy helyezzenek át másik iskolába, nem érdekeltem őket. Az indok mindig az volt, hogy jó helyem van ott, a testvéreim is mind oda jártak, nem szabad kilógnom a sorból. Másrészt anya is ott dolgozott titkárként, amit sosem értett meg, hogy számomra milyen kellemetlen tudott lenni, akárhányszor győzködtem őt arról, hogy cikiznek miatta a többiek. A tanárok ezekből adódóan jól ismerték a nevemet, és mindnek nagy elvárásai voltak velem szemben. Annak ellenére, hogy nem minden testvéremnek volt erőssége a tanulás, minden egyes alkalommal végig kellett hallgatnom a tanerő vagy éppen a szüleim hegyi beszédét a szorgalomról, ami aztán meg is látszott a tanulmányi átlagomon. Szóval emiatt voltam én sokszor az áldozat a diákok részéről, amit csak tetézett gyenge alkatom és csendes természetem.
Nagyjából úgy látom, hogy a Bagolykőben egy fokkal jobb a közösség, itt egyelőre nem váltam semmilyen csoport céltáblájává. Ezt a számomra kedvező státuszt azzal igyekszem fenntartani, hogy kerülöm a feltűnést, próbálok beolvadni a környezetembe. Megválogatom a szavaimat, hogy ne tudjanak belém kötni, és nem csinálok semmi rendkívülit. Igaz, elég jól tanulok, de ennyi. Ha ezt tudom tartani, akkor boldog éveknek nézek elébe, elég viszont egy apró baklövés, és végem. Tudtommal nincs másik varázslósuli az országban, ahová átkerülhetnék, úgyhogy ezúttal nagyon nem akarom elszúrni az esélyemet.
A folyosón lehajtott fejjel sétálok keresztül, amikor szemtanúja leszek az eseménynek. Először a fülemet üti meg a szokatlan hangnem, ami arról árulkodik, hogy valami készül... A kanyarhoz érve lelassítok, majd az ijedtségtől falfehéren a túlsó falnak tapadva látványosan bámulni kezdem őket. Átvillan pár átélt jelenet a fejemben, talán az ér valamiféle sokként. Vagy az, amikor leesik, hogy a társaságon és persze magamon kívül senki nincs a folyosón. Persze tipikusan tudja mindenki, hogy mikor kell kereket oldani. Így már csak azon izgulok, hogy engem hagyjanak ki ebből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Annak felettébb örülök, hogy nem sokkos vagy éppen traumatizált azóta is. Vannak akiket a szokottnál váratlanabbul és rosszabbul ér el a verbális abúzus is, nem még ez, amiben neki volt része. Sajnáltam, és még mindig tartom, hogy a sátán kegyeiért küzdő a 14-től 18-ig tartó korosztály növekvő nemzedéke. Azoknak volna itt a helye, nem annak, akinek még van is jövője. Pedig éppen a minap beszéltük Ezrával, hogy szerencsések vagyunk a házunkban cseperedőkkel.
- Igen, a szükségesek. Minden esetben indítható eljárás, nyilván ha valakit szóban bántalmaznak jogilag nehéz megfogni, de egy ilyen esetén én is tehetem, amiért itt vagyok - indultam el befelé a belső irodához, aminek ki is nyitottam az ajtaját a fiúnak, hogy aztán hellyel kínáljam és én is leüljek, de nem az asztal túloldalára, hanem a mellette lévő fotelbe. Nem vallatni hívtam ide vagy elszámoltatni. Hol is tartottam... - Megvan mindennek a maga kerete, nyilván ismeretlenek ellen, de fegyelmi eljárást indítunk a tanári tanáccsal, akik természetesen szintén az erőszak ellen vannak. Lehetséges, hogy a későbbiekben majd még megkérünk, hogy számolj be részletesen a történtekről, ami nem kellemes, de ahhoz, hogy a jó útra terelhessük az elkövetőket, meg kell tenni.
Nyilván a legnehezebb az lehetne, hogy rábírj egy bántott gyereket, hogy ha esetleg fél, vagy nem akar konfrontálódni kinyissa a száját. Bár a hallottak nyomán úgy látom elég talpraesett és értelmes, hiszen elmesélte amit tudott a gyengélkedőn is.
- Elintézi ő? - kúszott fel a szemöldököm. - A bácsikád megnyugodhat, mi sem hagyjuk annyiban, hiszen itt mint házvezetők felelünk érted és a többiekért is, ugyanúgy mi is el szeretnénk kapni és felelősségrevonni azokat, akik tették.
Természetes, hogy a szülői óvás ilyenkor elhatalmasodik, mindenki kicsit határozottabb és még inkább tenni akar, pedig bürokrácia ide vagy oda, tényleg célravezető, ha hagyják, hogy mi intézkedjünk higgadtan.
- Nem kell szabadkozni. Aggódik érted gondolom, ez természetes, ilyenkor sok dolgot mondunk komolyan és kevésbé átgondoltan is. Ügyvéd ő is, ha jól tudom, igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Érdekes dolog ez a jóban levés. Ha azt értjük alatta, hogy nem nyelem le keresztbe és alázom meg minden találkozásunk alkalmával, akkor jah, tényleg jóban vagyunk a kedves tanárnővel. Én ezt nem így tartom számon. Nem tartom számon az általános emberi kapcsolataimat sehogy. Hiszen mindenki meglehetősen hidegen hagy a szeretteimen kívül, akiket meg egy kezemen meg tudok számolni nagyjából. A többiek csak amolyan velem egy levegőt szívók, társaim a létezésben. Ki kedvesebb, ki kevésbé. Törődni azért törődök velük a magam módján. Ha nem tenném, nem terpeszkednék most az igazgatói székben.
- Bújj be! - szólok ki a kopogtatásra, felnézve egy kötetből, miközben lámpásfénynél ülök az asztalom mögött, arra feldobott lábbal. Eltekintek a falióra felé, majd elkerekedett szemmel a belépőre.
- Mégis mit csinálunk mi még itt ilyenkor? - háborodok fel, széttárva kezeimet és a lendülettől a könyv kirepül oldalra, ám utána se nézek, mintha csak direkt hajítottam volna el. Hátrabuktatom fejem, ilyen sajátos módon tekintve ki a mögöttem lévő ablakon. Hát tök sötét van odakint.
- Mi? Persze - szakad ki belőlem a kérdés, ám közben visszajátszom magamban azt, amivel a kollegina benyitott, úgyhogy már kapja is a választ. Intek neki, hogy dobja csak le magát az asztalom előtti székbe. Közben jobban szemügyre veszem. Ő meg hol járhatott? Egy-két jól irányzott igével megszabadíthatnám a portól, pókhálóktól, ám ha ő nem vette a fáradtságot, én miért hülyéskedjek ezzel? Lehet, ő pont így tetszik magának. Abba meg akkor ki vagyok én, hogy belerondítsak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Nem szabadulok a srác szorításából. Inkább azt érzem, hogy egyre jobban próbál a falba döngölni, ahogy látja rajtam, egyáltalán nem érdekel, akármennyire is kapálózik. Nem, egyáltalán nem vagyok kemény gyerek, sőt. De egy idő után immunis leszel a hasonló hülyeségekre is, hogyha heti vagy akár napi szinten megjelennek az életedben. A fal hideg, még vastag pulóveremen keresztül is érzem. És arról a bizonyos pontról – ahol a fallal érintkezik – egyre csak terjed a hátamon, szinte körkörösen rajzolódik végig rajta. Fejemben tompán visszhangzik minden szó, ami elhagyja a száját, minden olyan lassan történik. De mivel semmire nem reagálok, ezért már nem is olyan érdekes a játék a három rellonos számára. Elengedi a pulóverem nyakát, és végre nekem sem kell ebben a lábujjhegyes kényszertartásban pipiskednem. Kék, kíváncsian csillogó szemeimet az övéibe fúrom, mire még dünnyög egyet, és búcsúzárkor gyomorszájon vágva fordulnak meg, ahol megpillantják falnak szorult iskolatársamat.
- Te is kapni szeretnél? – kiáltja oda az egyik nagyobb darab srác. Arca szeplős, haja rövid, szinte kopasznak is mondhatnánk. A szeplők igaz alig láthatók a kipirosodott képén, hiszen egy kevés mozgás is teljesen kicsinálja. De a főnök csak a kövér gyerek mellkasára bök, és fejét csóválja, hogy őt most hagyja békén. Ekkor mindhárman elindulnak, én pedig gyomromat markolászva görnyedek össze a jéghideg fal mentén. Csak egyszer legyen hatalom a kezemben, én ezt soha, de soha nem fogom hagyni. Szemeim könnybe lábadnak a fájdalomtól és az émelygéstől. El fogom hányni magam. De nagyon nem kellene a folyosó közepén, ezért csak mély lélegzetekkel próbálok életben maradni.
Fájdalmas tekintetemet a falba olvadó srácra emelem, majd a rellonosok után nézek. Elvitték a könyvemet.
- Hé – kezdem erőtlenül, majd próbálok felegyenesedni. – Hé! – ismétlem erőteljesebben. – Kérem vissza a könyvet – erre megállnak. Nagyon lassan, szájszegletben megbújó mosollyal fordulnak meg, és szó nélkül, egyre gyorsabban indulnak meg felém. Nagyot nyelek, és futnék, de a gyomromban lüktető fájdalom még nem engedi. Hol vannak ilyenkor a többiek? Ijedt tekintetem a levitás felé vándoroltatom, és oda tátogom, hogy „Tűnj el innen”. Nem akarom, hogy miattam neki is baja essen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Asztalra feltett láb és méltatlankodás. Teljesen más mint az elődje volt. Viselkedésétől néha kitör a frász. Most is megakasztja vidámságomat kérdésével, amit lehet nem is nekem tett fel, költőinek szánt, mégis akaratlanul kicsúszik a számon rá a válasz - Azt, ami a dolgunk - jegyzem meg tehát, majd mikor én is az órára nézek összevonom szemöldököm. Nekem még nincs olyan nagyon későn, de ha neki igen, márpedig megjegyzéséből erre következtetek, akkor nem rabolom sokáig az idejét. Hátraveti fejét és kinéz az ablakon. Láttam én ilyenből már csúnya esést és vérző fejsérülést is kisülni, úgyhogy ugrásra készen tartom izmaimat mindaddig, míg vissza nem néz rám és jelt nem ad, hogy üljek le elé a székre. - Köszönöm - mosolyodom el és helyet foglalok, amivel így egy szintre kerül az arcunk és a szemünk. - Nem akarlak sokáig feltartani, csupán az engedélyed kérem, hogy egy naplót, ami egy régebben itt oktató tanárnőé volt magamhoz vehessek. Szeretném felhasználni egy kutatásomhoz, majd visszajuttatni az özvegyének, amikor végeztem - közlöm röviden és tömör összeszedettséggel a kérésemet. Nincs értelme kertelnem. Van egy sanda sejtésem a velem szemben ülő sem igazán repesne az örömtől, ha körbeírnám a tényeket és órák hosszat kertelnék. Ilyen helyzetekben fő a magabiztos tárgyilagosság. Ezzel általában sokkal jobban célt ér az ember, mint a káoszos porhintéssel. Ezután nem szólok semmit. Tekintetemet Antonra függesztem, várva válaszát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Eliszkolni nincs sok esélyem. Nagyobb feltűnést keltenék a mozgásommal, mint amit csendes megfigyelőként keltek. Minden túl gyorsan történik, de nekem máris olyan érzésem támad, mintha órák óta őket kellene néznem. Jól tudom hogyan zajlik ez, elegem is van belőle az első perctől fogva. Tapintani lehet a feszültséget, mintha csak egy hajszál választaná el őket attól, hogy meglincseljék az ártatlan srácot. Igazán klassz lenne, ha valahogy a segítségére siethetnék, mégsem tehetek semmit... Gyáva vagyok, gyenge és fiatal a támadóihoz képest. A szívem mélyén örülök, hogy nem az ő cipőjében járok, és amíg vannak nálam könnyebb célpontok a suliban, addig elvegetálhatok a falak között. Ennek ellenére őszintén sajnálom őt, még akkor is, ha semmilyen ismertség nem köt hozzá.
Aztán gondolom megunták a dolgot, vagy egyéb elfoglaltságuk akadt, de váratlanul elengedik a fiút a szorításukból. Mintha egyikük még mormogna valami fenyegetőt a távozáskor, ám ezt nem hallhatom tisztán. Ami viszont annál egyértelműbb, az a határozott gyomros, amit a mozdulat alapján nem először küldhet a rellonos, s még nekem is fájó látványt nyújt. Ha úgy vesszük, járhatott volna sokkal rosszabbul ennél.
Összerezzenek a hirtelen nekem szegezett kérdéstől, majd tiltakozóul rázni kezdem a fejem. Feszülten figyelem a következő lépésüket, szemem a három fiún kattog, néhol pedig görnyedt társamra is vetek egy pillantást, hogy él-e még. Felsóhajthatok, mivel vezérük ezúttal megkegyelmez, ők pedig elhagyják a helyszínt. Várok egy kicsit, amíg kellő távolságra nem lesznek tőlem, majd szinte azonnal a bajba jutott sráchoz futok.
- Elkísérjelek a gyengélkedőre? - suttogom kétségbeesetten, kezem a vállára téve, hogy szükség esetén támogatni tudjam a felegyenesedésben. Nincs valami jó bőrben, talán valamelyik tanárnak is szólhatnánk... Ő azonban amint egy kis erőt merít magának, valahol érthetően az ellopott könyvéért emel szót.
- Ne... - motyogom elsősorban magamnak, amikor látom, hogy a trió elindul visszafelé. Milyen könyv érhet ennyit, és mégis mit csinál ez az ütődött? Az előbb majdnem kinyiffantotta magát, és most újból veszélybe akar kerülni.
Kérlelően nézek a rohamosan közelítő alakokra, ám mielőtt szólásra nyithatnám a számat, ők már ide is érnek. Egyikük egy határozott mozdulattal megragadja a ruházatomat, s erőteljesen lök el oldalirányba. Érzem rajta, hogy mennyi düh és frusztráció tombol benne, ami egyúttal sajnálatot is ébreszt iránta. Magam elé teszem a kezem, így nem esek túl nagyot, de itt-ott persze megütöm magam. Kifújva a levegőt összehúzom magam, s a földről pillantok fel bajtársamra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Az aztán tuti, hogy nem hasonlítok az elődömre. Úgy semmelyikre. Meg az is tuti, hogy a legtöbbeket kitöri a frász tőlem, miattam. Ez már csak így megy. A kérdés meg valóban költői volt, így a válasz teljesen fölösleges. Dehát miért is ne pazaroljuk a szót? Nincs különben késő, csak a munkahelyünkön lenni. Ilyenkor minden rendes ember már a csárdában van, vagy otthon a kanapén hever egy könyvvel, esetleg nem otthon és nem a kanapén hever, hanem valahol valakin.
Kedves, hogy aggódik értem a kitekert mozdulataim láttán, azonban olyan rutinom van már bennük, mint másnak a gyaloglásban. Tény, ettől még képesek elesni a saját lábukban. Úgyhogy nem szóltam.
Fejemet félrebillentve hallgatom végig, forgatva egy pennát a kezemben, amit az előbb martam fel az asztalról. Mélyen szívom be a levegőt, aztán elgondolkozva bólogatok.
- Hogy micsoda? - kérdezem aztán, előre nyújtott fejjel.
- Ez... - pislogok, összeszökött szemöldökkel. Rém sok kérdésem van hirtelen. Ehelyett viszont hátradőlök, arcomat kezembe támasztom, lekönyökölve a karfára.
- Mesélj még! - szólítom fel végül. Több sebből vérzik nekem ez a kis história. Mármint nem az, hogy igaz-e. Igaznak igaz, hogy ennyit szeretne, ezt látom. De azt nem, hogy ez hogy jött így neki össze. Mármint, hogy ezt így akarja tenni. Meg vajon miért akarja. Honnan van az a napló, mi van benne, miért az én engedélyem kéri, hogy gondolta ezt egyáltalán stb. Remélem, ilyeneket fog ecsetelni. Felmerülhet, hogy ha ezeket akarom megtudni, miért nem kérdezem? Meg egyáltalán milyen kihallgató tiszt az, aki nem kérdez? A legjobb, barátaim. A legjobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Felkelti a figyelmét a kérésem. De, hogy meséljek? Na ebben nem vagyok valami jó, úgyhogy most kicsit tanácstalanul nézek magam elé pár pillanatig. Azt fogom tenni, amit tudok. Tényeket közlök, magyarázatokat adok. - Nos rendben. Tehát: jó néhány évvel ezelőtt élt és oktatott itt egy professzornő, akin egy kísérleti gyógyászati eszközt teszteltek. Erről naplót vezetett - fogok bele és kék szemeimmel a férfit figyelem - Az elődöm, mert ő is gemmó-t oktatott, sajnos elhunyt. Sokan úgy gondolták az eszköz miatt. Ezért a kísérletet felfüggesztették - azt hiszem beszélnem kell a szerkezetről is nagy vonalakban, hogy teljes legyen a kép - Egy olyan szívritmus szabályozót ültettek belé, ami a varázsvilágban ásványokból nyerte az energiát a működéséhez, ami elméletileg sokkal megbízhatóbb, mint a felrúnázás. Az én kutatásom ennél kicsit szerteágazóbb, hiszen az úgynevezett műszív bizonyos fajtái is részét képezik - hangom elemzően cseng és szakmai hozzáértésem is kihallható belőle - Engem mindig is érdekelt ez a téma, de egy esetem kapcsán, ami még mentőorvosként történt velem vált igazán a szívügyemmé. Kutatásba kezdtem, de az élet úgy hozta, hogy idő lőtt abba kellett hagynom. Ám nem rég megláttam egy tablón az említett hölgyet és elővéve a régi irataimat újra belevetettem magam esetének tanulmányozásába - mélyet sóhajtok és szomorkásan elmosolyodom - Az egyik szakorvosa tett említést a naplóról és arról, hogy a hagyatékában nem találták. Írtam az özvegyének, aki még csak nem is tudott a létezéséről - kicsit elgondolkozom ezen megint, de nem hagyom elkalandozni a fantáziám - Egy kósza ötlettől vezérelve ma bementem a Könyvtárba, hátha oda került valahogy és hála a Könyvtáros úrnak meg is találtuk. Olyan értékes információkat tartalmazhat, melyek segítségével sokakon segíthetünk - még mielőtt furcsállná a többes számot erre is magyarázatot adok - Szeretnék ugyanis a munkába szakértő gyógyítókat és orvosokat is bevonni a későbbiekben, majd miután kinyertem az összes érdemi tartalmat a naplóból visszajuttatni a hölgy özvegyének. Erre kérem az engedélyedet - nem tudom mit mondhatnék még, de bízom benne mesém egész és teljes számára. Persze, ha lesz még kérdése igyekszem majd azokra is kielégítő válaszokat adni. Nagyon remélem beleegyezik ebbe az egészbe. Ha másért nem, hát mert ezzel közvetve jót tehet másokkal. Olyanokkal, akiknek ez a kutatás reményt és szabadságot adhat. Hiszen nem kell aggódniuk majd a bennük lévő mugli életmentő vagy életminőség javító eszközök állapota és működése miatt, ha átlépnek a mi világunkba, hogy mondjuk tanulhassanak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Kétrét görnyedve támaszkodok a jéghideg falnak. Szuszogásom egyre inkább kezd alábbhagyni, de a fájdalomtól egészen hányingerem lett. Nagyot nyelek azt várva, hogy talán nem dobom ki a taccsot, s egyelőre úgy néz ki, hogy benn marad a nemrég megcsócsált amerikai fánk. Kissé színüket vesztett ajkaimat összeszorítom, és úgy nézek fel a srácra, aki azonnal a segítségemre siet. Á, mondtam, hogy mentse magát. Kékjeim mosolygósan merednek az ő zöldjeibe. Amolyan fájdalmas mosolygás ez, és a vállamra helyezett kézfejére fogok. Barátságosan megtapogatom, majd elengedem. Fejemet megcsóválom, és a bullyk végre megfordulnak, hiszen könyvemet követelem rajtuk. A mellettem ácsorgó fiúra már nem is nézek, csak suttogok neki pár szót.
- Mondtam, hogy szívódj fel, te tökfej – ezt amolyan barátságos kis cukkolásnak gondolom. Az már másik dolog, hogy a „középmagas, vézna srác a levitából” magára veszi-e. Megszoktam már, hogy ezek történnek. Amikor legutóbb jól elvert egy srác, akkor jelenteni akartam először. Aztán sírva elbújtam a klubhelyiségbe, ahol egy felsőbb éves eridonos nyugtatgatott, hogy jól tettem, hogy nem szóltam. Elmesélte, hogy ő is átesett ezeken, és csak pár évig tart. De ne köpjem be őket, mert utána besúgó, árulkodó kis pisis leszek a többiek szemében. Ezt szipogva meg is fogadtam. Illetve azt is, hogy soha, de soha nem veszi el senki sem a cuccaimat. Édesanya nem keres túl jól, mégis megveszi azokat a gyűjtői darabokat is, amikre annyira vágyok. Ezért is ennyire fontos nekem, hogy visszakapjam azt a nevetséges kis kalandjáték könyvet.
- Basszus – motyogom, amikor ismét magamhoz térek, és látom, hogy ők itt, ő meg a földön. A felsőbb éves és a levitás között cikázik rettegő tekintetem, majd éppen megszólalnék bajtársam felé, hogy minden oké-e, nagyon fáj, s mindenféle őt féltő szöveg, amikor hátrálni kényszerülök, és ismét a hideg falat érzem hátamon.
- Erre semmi szükség – nyögöm, miközben megérzem a másik sütőtökleves leheletét. Fintorogva nyelek egyet, majd felnézek a szemeibe. – Egy; őt hagyd békén, mert semmi köze hozzá – bökök fejemmel a földre lökött fiúra. – Kettő; ez felesleges kakaskodás. Kérem szépen vissza a könyvemet, és megígérem, hogy soha nem kerülök az utadba – a rellonos motyog valamit, majd széles vigyor terül szét az arcán.
- Piroinito! – mondja ki az egyértelmű varázsigét, miközben pálcájával a könyvemre bök, ami úgy porlad szét, akár az újjászületés előtt elhulló főnix madár. Szemeim könnybe lábadnak, és már nem is harcolok tovább. Nagyot nyelve, könnyes kék szemekkel nézem a márványpadlót, és egy szó sem hagyja el a továbbiakban ajkaimat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Csak közvetlenül felette állva látom meg, hogy milyen rossz bőrben is van. Mint aki éppen hányni készül, mégis minden erejével azért küzd, hogy ne hagyja el magát. Szörnyen fájhatott az a gyomros attól a nagyobb sráctól. Már ránézésre is úgy fest a rellonos, mint aki napi szinten osztogat ilyet a nála gyengébbeknek. Tanácstalanul érzem magam, és a segítő szándékú kérdésemen kívül több nem jut eszembe. Nem vagyok felkészülve arra az esetre, ha elhányja magát. Az igazat megvallva nagyon nem bírom az ilyet, de a vértől is rosszul vagyok, úgyhogy valószínűleg csatlakoznék hozzá.
Próbálom tartani benne a lelket, de úgy tűnik, hogy a látszat ellenére kemény fából faragták. Egészen vidám tekintettel néz vissza rám, ami kissé még meg is lep ebben a helyzetben. Látszólag tudja, hogy mit csinál... Vagy csak belenyugodott a sorsába. Nem szeretném, ha az orrom előtt áldozná fel magát, tartás ide vagy oda, azért a testi épség nem ér annyit. Talán drága könyvről van szó, de még akkor se.
- Mi? - hebegem értetlenkedve. Csalódottnak érzem magam, amiért minden jó szándékom ellenére a fiú elszántan a végzete felé tart. Azt viszont ő se gondolhatja komolyan, hogy csak úgy felszívódok innen. Annyira gyáva azért nem vagyok, de inkább csak gyötörne a bűntudat, hogy semmit se tettem a srácért, pedig az esély megvolt a közbeavatkozásra. Megsajnáltam, mert velem egyidős lehet, ellenfeleihez képest esetlen és emiatt kicsit hozzám hasonló, és mert nekem is jólesett volna, ha annak idején ott van valaki, aki ha nem is húz ki a csávából, legalább lelkileg vigasztal.
Karjaimban lassan terjed szét a sajgó fájdalom. A kastély hideg padlókövén koppanni nem egy kellemes élmény, de legalább ezt is megéltem. Szerencsére nem vontam magamra a figyelmüket, őket még mindig a társam foglalkoztatja, s remélhetőleg ezek után sem fognak újból felismerni a folyosókon. Még nem tápászkodom fel, hiszen tudom, hogy újból a földön végezném, így csak óvatosan pislogok áldozatukra, aki éppen tárgyalást kezdeményez velük. Meglepően higgadt, próbál diplomatikus maradni. Gondolom egy rossz szó, és kapná az újabb ütést. Kérdés, hogy később se húzza-e fel magát, vagy mindvégig megőrzi ezt a higgadtságot.
Megijedek az égő könyv látványától, mert erre nem számítottam. A fekete lapok darabjaikra porladva esnek szét mellettem, a rellonosok pedig elégedetten távoznak. Mára... Hiszen van egy olyan sejtésem, hogy nem először futottak egymásba, és nem is utoljára. Az ő nevetésüktől hangos a folyosó, s csak akkor szólalok meg, amikor eltűnnek a szemünk elől.
- Hogy lehet valaki ilyen érzéketlen barom... - ülök fel, a fejemet csóválva. - Hé, nem lehet valahogy visszacsinálni? Biztos van rá varázslat - agyalok laikusan, de a könnyes tekintetéből ítélve reménytelen a helyzet. Már csak azt kell kitalálnom, hogy hogyan vigasztaljam meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Hmpf,-*grimaszolok a leintésre, úgy határozva, nem méltatom feleletre, ha már szándékosan nem és nem akar érteni. S ha már a játéknak vége szakadt, visszatérek előbbi alakomhoz, szórakozottan beletúrva kusza hajamba és szusszanva egyet.
- Merjek hozzá gratulálni?-*billentem oldalra a fejem, némileg kiskutyát tanácstalansággal - mármint azt látom, hogy nem nyomja túlzottan ez az új feladatkör, de hogy ő választotta-e vagy ez egyfajta kényszeres száműzetés, képtelen lennék megmondani. Na meg így valahogy távolságtartóbbnak hat, ahogy az irodám berendezésével foglalkozott, ahogy most is abban a fotelben gubbaszt, ahol esélyem sincs mellé telepedni. Fészkelődöm egy kicsit. Bár tény és való, az egy roppant kényelmes karosszék...*
- Hanna mit szólt? Tudja már?-*terelem aztán gondolataimat másfelé, mielőtt túlságosan szétszaladnának. Elég sok kérdés mocorog bennem, de mielőtt mindet rázúdítanám a trónbitorlóra, előbb kirostálom azokat, amikre csak az idő adhat majd választ. Azt remélem, megered a kedves nyelve és nem kell majd egyesével húznom belőle a válaszokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Kényelmesen elhelyezkedem a színpad szélén, a fél lábamat lelógatom róla, miközben az egyik illesztés mentén unalmamban végighúzom az ujjam, amíg Dankát várom. Dankáról azt kell tudni, hogy egy csodatehetséges lány, aki olyan sminkeket varázsol a színjátszósoknak, hogy mindig csak ámulok. Jelen pillanatban pedig azért várok rá, mert az utóbbi időben megszületett közöttünk egy kis együttműködés gondolata. Gyakran kerülnek a darabokba karakterek az én kezem által, vagy átesnek némi módosításon, ami akár jellem szempontjából is fontos lehet. Arra jutottunk, hogy mivel én jól ismerem a karaktereket belülről, ő pedig jól tudja, milyen vizuális elemekkel lehet egyes tulajdonságokat a legjobban átadni, hogy talán érdemes lenne ezt a két tudást összehozni. És nem csak úgy utolsó pillanatban, az előadásra való készülődés utolsó perceiben, miközben már félig kész egy smink, hanem kicsit előrébb gondolkodva. Hát Hölgyeim és Uraim, most volna az az előrébb.
Egyébként jótékony félhomály van egyelőre, mert a reflektorokat nem volt kedvem megbájolni, a nap pedig tél lévén így kora estére már lement. Még szerencse, hogy mindketten a kastélyban élünk, mert csak most értünk rá mind a ketten, de ha messziről kellene jönni, ez az időpont azért nem lenne annyira kellemes. Így csak a kastélyon kellett gyorsan átvágni.
Imádom ezt a termet, mikor üres. Persze az általános formájával sincsen baj, azzal, amit úgy alapjáraton jelent számomra - a nyüzsgést, zsongást, bongást, zenét, izgalmat, tapsot. Egy igazi alkotóműhely, ami csak úgy buzog az élettől. De éppen ezért annyira csodálatos élmény, amikor kiürülve látom, csendesen. Olyan végtelenül pihentető. Lehunyom a szemem pár másodpercre, hogy élvezzem egy kicsit a csendet és nyugalmat, mielőtt újra felpattannának a pilláim, amikor majd a Navinés közeledését hallom. Közben pedig azon gondolkodom, mennyivel megnyugtatóbb itt, mint a Bogoly Színházban. Az ott a kihívás, a tanulás, a komfortzónából kilépés, határfeszegetés helye. Ez itt az otthon, a meghitt, a megszokott, a biztonságos. Számomra ez a legszebb színpad a világon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Ó. Volt vöri, nincs vöri. Aprót sóhajtok.
- Persze, vagy te olyan bátor - bólintok jelentőset. Ne kíméljen!
- Áh, nem, különben ez tényleg nagy dolog - mondom, szavaimmal ellentétben kissé nyűglődősen, orrnyergemet ujjaim közé fogva, meg aztán megmasszírozva arcomat is. Így már kezdek végre kicsit igazgató formát ölteni. Mármint ezzel a látványos szenvedéssel. Vagy mivel.
- Kriszpin ugye leköszön, szóval keresték a jelölteket és elég sokan rám kezdtek mutogatni. A legmeglepőbb ujjak - állok neki mesélni, hogyan alakult ez így. Közben lendületesen felkelek a székből és folytatom járkálásomat. - Én meg úgy voltam vele, hogy... - tartok egy kis szünetet, és a sétálásban is megrekedek, grimaszok közepette keresve a megfelelő szót. - Persze - teszem szét kezeimet, ahogy rátalálok erre az igen bonyoult kifejezésre.
- Ettől még a Parancsnokságra is besegítek majd továbbra is - tisztázom azért ezt. Nem csapok fel itt non-stop tanárbácsinak. Meg semmilyen tanárbácsinak. Órákat nem fogok adni. Egyelőre biztos nem. Csak dirigálok. Jé, ebben ott a diri! Nem véletlen.
- Igen, őt örvendeztettem meg a hírrel először - felelek a lányomat illetően. - Azt mondta, szerinte csak azért vállaltam, hogy kicsesszek vele, de legnagyobb bánatomra bejelentette, hogy az nem fog menni - taglalom egykedvűen ezt a koránt sem mindennapi párbeszédet, ami számunkra viszont az. Ami meg még jellemzőbb, hogy ő is csak hülyéskedett ezzel, meg nekem sem baj, hogy nem fogom megkeseríteni a döntésemmel az életét. Ezeket pedig mindketten tudjuk. Csak imádunk szemtelenkedni egymással. - Meg gratulált is. Látod, ő mert - mutatok rá a kedvesemre, hogy vegyen csak példát egyszem kölkömről. Utána pedig felhagyva a lődőrgéssel, ledobom magam a kanapé szélére. Hátam a támlának döntve ülök, nem fekszem, lábaim a padlón, karom a karfán, a másik mellettem. Meg kéne mérni a lázam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

#ootd #sminkesdi

Megint kissé késésben vagyok, de azt hiszem, ez már a jól megszokott, és kicsit sem bevált taktikám. Pedig amikor a színjátszósokhoz vagy a színházba megyek, akkor mindig igyekszem időben odaérni, egyrészt mert gyakran van, hogy darab előtt összesen van fél órám minden szereplőre, másrészt pedig imádok a színházakban lenni. Bár premierek előtt fejvesztés van mindenhol és csak szaladgálni kell fel-alá, mert valakit szorít a ruha, mások viszont egy hete nem is tudtak enni semmit, ezért lötyög rajtuk, a harmadik véletlenül belenyúlt a sminkjébe, vagy a nagy forgatagban leizzadta azt. Olyan is volt már, hogy kisminkeltem egy lányt, ő meg annyira megijedt, hogy elsírta magát és újra kellett kezdenem. Mondjuk ez is a Grosserlieb Dodóban volt, mert a színjátszó kör azért sosem veszi ilyen komolyan a dolgokat. Nekünk is fontos, de a művészeti sulisoknak azon jegyek múlnak, míg itt inkább kedvtelésből vágunk neki a feladatoknak. Úgyhogy a legtöbb színházban óriási a felhajtás, mire odaérek csak kapkodom a fejem, mert egyszerre vagy hárman kiáltozzák a nevem. Ám így, minden stresszel együtt is imádom a színházat, a pörgést, a kulisszák mögötti pillanatokat, egyszerűen mindent. És a visszajelzések alapján nekik sem hátrányos, hogy ott vagyok, mert sokszor hívnak. Már azt hiszem, a Grosserlieb-es tanárok is tudják a nevem, holott nem is járok oda, csak gyakran besegítek a sminkeléses résznél is. A bogolyfalvi színházban ugyan van sminkes, de amikor nagyüzemi munka folyik (vagyis a legtöbbször), akkor szólnak, hogy ha van egy kis időm és kedvem, akkor igazán beugorhatnék. Én pedig szívesen ugrok be hozzájuk. A színjátszónak újfent néhány jelmezt is elkészítek, bár az nem feltétlenül az én asztalom, csak most megüresedett az a pozíció, úgyhogy ha kell, akkor szívesen megcsinálom. Régen pedig még darabokban is játszottam, de viszonylag hamar rájöttem, hogy az nem feltétlenül az én terepem. Sokkal kényelmesebb nekem hátul, ahol ugyan nem jön annyi megbecsülés a nézőktől, de annál több a szereplőktől és a többi embertől, akik velem együtt szintén a függönyök mögött ténykednek. Ilyenek például a darab írói, a megálmodók, mindennek a kulcsai. Mert bizony rossz szövegből, bizonytalan karakterekből nehéz megfelelő vizuális élményt teremteni. Most is Brigihez igyekszem, akivel öröm dolgozni, mert minden szereplőjének a személyiségében van annyi munka, amivel az én dolgom már kicsit könnyebb is. Nagyon kapkodom a lábam a próbaterem felé menet, mert futni mégsem tudok ennyi dologgal. Nálam van a jegyzet- és a vázlatfüzetem, a ceruzáim és a biztonság kedvéért hoztam egy adag kávé, mert most is hajnalban feküdtem le, és bár még bírom szusszal, azért van bennem egy kis félsz, hogy még a végén elalszom a mondandó közben, pedig tényleg nagyon izgatott voltam, amikor megbeszéltük hogy akkor közösen kieszelünk valamit. A próbaterem ajtaját, már csak csípővel sikerül belöknöm, lévén hogy nincs szabad kezem.
- Hello bello! Bocsáss meg a késésért! - mondom bele a félhomályba, mivel feltételezem, hogy Brigi már itt van. Megfordulok, megpillantom a színpadon, és rögtön arrafelé is veszem az irányt. Kerülgetek néhány, az útban lévő kelléket, majd amikor én is a színpad széléhez érek, lehelyezem az összes cuccom a színpadra, a szőke lány mellé és immáron szabad kezekkel felhúzom magam én is. - Kezdhetjük? - küldök végül felé egy izgatott mosolyt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Vastag, kiszáradt ajkaim remegnek a visszafojtott sírástól és az idegesség sem segít azon, hogy ne így legyen. A könnyeimtől mindent teljesen homályosan látok, és érzem, ahogyan a sós cseppek kezdenek rászáradni kisvörösödött arcomra. A felsőbb évesek hátat fordítanak, és libbenő talárjuk szanaszét fújja a könyv maradékait. Csupán egy kisebb kupac hamu marad fehér sportcipőm orra előtt, néhány maszatot hagyva annak orrán is. Meg-megemelkedő és rázkódó mellkasomban kezd múlni a fájdalom, de még nem vagyok a toppon. Folyamatosan a varázsigét hallom fejemben, és a széthulló könyv jelenete játszódik le kék lélektükreim előtt. Már teljesen magamba fordulnék, amikor a levitás megszólal. Hallgatom őt, és gondolatban helyeslek minden egyes szavára, azonban ennek nem mutatom a legapróbb jelét sem. Mintha nem is hallanám, amit mond. De ha macska lennék, akkor látná, hogy hegyezem füleimet – nem vagyok macska.
Szinte alig láthatóan mozdítom meg fejemet, és a magam mellett pihenő baseball sapkámra sandítok, ami a találkozás elején repült még a földre. Világfájdalommal teli sóhajtással guggolok le a földre, és fogok rá a sapkámra, amit egy ideig csak forgatok hosszú ujjaim között, majd egy pillanatra a másikra tekintek. Szemeimben a bánaton kívül nem sok minden látszik elsőre. De ne feledjünk, hogy Petya vagyok; mindig ott van a barátságosan pislákoló fény ezekben a kékekben, bébi.
Csigalassúsággal porolok egyet-kettőt a sapkán, majd lassan felegyenesedek, és vállamat rántva tekintek iskolatársamra.
- Reménytelen – hangom akár Alan Alexander Milne bácsi Füles szamaráé. Ajkamat bánatosan elhúzom, de azonnal egy elkeseredett mosolyra húzódik, amint találkozik tekintetem a másik szemeivel. – Ez irreverzibilis – teszem hozzá Petyás tudományossággal, majd egy utolsó mély sóhaj, és elindulok társam felé. Első lépésem a hamukupac közepében éri a márványpadlót, amin füstszerűn oson végig a por. Már nem is figyelek a könyvmaradványokra, csupán a kollégára. Odalépek fölé, fejembe húzom baseball sapkámat, majd jobb kezemet nyújtom felé.
- Pattanj fel – engedek meg egy barátságos mosolyt, miközben várakozón magasba reptetem kusza szemöldökömet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Kissé megrezzenve nyitom ki a szemem, amikor meghallom, hogy a terembe lépett. Az első gondolatom, hogy mennyire csinos. Pedig egyáltalán nem visel semmi extrát, de mégis annyira jó ez a pulcsi, kicsit feldobódom én is, ahogyan végignézek rajta. Elgondolkodom a saját halvány rózsaszín blúzomon, és arra jutok, hogy valószínűleg nem véletlenül tetszik. Hasonlít a stílusunk, én is nagyon tudom értékelni ezeket az "egyszerű de nagyszerű" darabokat. Hasonló a hasonlónak örül, ugyebár. Szóval örömömet kifejezendő egy széles mosolyt varázsolok az arcomra, miközben felcsüccsen mellém.
- Szia! Semmi gond. Kicsit húzós ez a hét, már ami engem illet, szóval átérzem. Hogy vagy? - érdeklődöm meg azért, mielőtt itt belecsapnánk a lecsóba. Látom, hogy ő is elég felkészülten és lelkesen érkezett, aminek nagyon örülök. Szeretek olyan emberekkel együtt dolgozni, akik nem kelletlenek. Ez azonban sok tinédzsernek a sajátja, Dankával pedig azért húzódik közöttünk egy jó 3-4 év korkülönbség, ami alapjáraton nem lenne sok, de talán most pont annyit jelent, hogy ő még nyakig benne van egy olyan folyamatban, amiből én már többé-kevésbé kikecmeregtem. Ennek ellenére remekül szót értünk egymással, úgyhogy ezért nagyon hálás vagyok.
- Persze, hoztam egy-két anyagot - húzok ki egy mappát valahonnan a hátam mögül, amiből így első körben a két felső lapot veszem le, és teszem elé.
- Ők azok, akik alapjáraton a darabban vannak, és nem nyúltam hozzájuk - mutatok a jobboldali lapra, amin egy hosszabb lista olvasható - ők pedig, akiket vagy részben átalakítottam, vagy én tettem bele teljesen - mutatok most a másik, kicsit rövidebb listára. Nekem mindegy, hogy mivel kezdünk, vagy melyikre fektetünk nagyobb hangsúlyt, igazából mindkét garnitúra szereplővel elég rendesen tisztában vagyok, mert akiket nem én alkottam, azoknak is szinte betéve tudom az ügyes-bajos dolgait.
- Kivel szeretnél kezdeni? - hagyom így inkább Dankára a döntést, közben pedig a mappa gumiját csattogtatom picit, készen arra, hogy akit választ, arról a rövid jegyzetemet előszedjem.