A hegyekben? Kaptam fel a fejem. Te jó ég, minek is mentem a hegyekbe? Tényleg élnek ott Yetik? Na ne... ezt senki nem mondta, döbbentem meg egy pillanatra, de hamar észrevettem, a kis vöröske csak szédít. Naná. Igaz nem vagyok nagy vadász, de talán a varázspálcámmal meg tudnák menekülni egy Yeti elől. De, hogy a fejét elhoztam-e szuvenírbe? Ezt biztos nem gondolta komolyan. Nevetek vele együtt.
-Nem kicsim, Yetivel nem találkoztam, de sajnos ebben a hidegben Tulipánra sem leltem, eddig a pillanatig. De láttam pár ritka madarat, mókust meg egy kecskét. Szerintem az legelte le a tulipánod.
Majd megint megdöbbentem, mikor elmeséli mi történt a páfrányommal. Te jó ég, nekem nincs is páfrányom, na meg, hogy sétálni vitte, hát azt ki is nézném ebből a cserfes lánykából.
Na de ahogy belecsapott a kicsi kezébe, ahogy a sas tenne, az már mindennél több volt. Nem bírtam már komolyan folytatni, elnevettem magam.
-Na de drágán, egye meg a fene azt a páfrányt, legalább nekem itt hagyott téged az a sas! De nem lepődnék meg azon sem, ha kiderülne, hogy kitömetted azt a madarat és az foglalja el a szekrény tetején a helyet.
Ahogy Leonie megpördül és mutatja új ruháját esik csak le az állam. Milyen törékeny ez a kicsi lány, és mekkora életkedv buzog benne. Legszívesebben és is pörögnék vele együtt, de egyenlőre megpróbálok két lábbal állni a földön.
-Hogy tetszik-e az új ruhád? Nagyon, sőt egyre jobban. Legszívesebben újra a karjaimba kapnám.
-Hátha fázol akkor tényleg én tehetek róla. Gyere menjünk beljebb, ne maradjunk itt a cúgban. Mintha azt mondtad volna, hogy ha hazamegyünk...
-Vagy tudod mit? Itt a sapkám, a kötött pulóverom is. Most melegíts te engem, ha már a lelkem felvidítottad. Elkezdek vetkőzni, ha Leonie ebből sem esik ki víg kedélyéből és folytatja ezt a kellemes csevegést, akkor fázzunk meg mind a ketten, nem bánom.

Ronald

Egészen elszontyolodik, amiért se jeti, se tulipán nincs. Ezt azért a legkevésbé sem lehet sikeres expedíciónak nevezni, szóval Ronald ne nagyon akarjon könyvet írni belőle. Kevésbé lenne sikeres, mint például Bear Grylls vagy a „Pokoljárás”.
-Szóóóval hoztál nekem ritka szép madarat? – Csillan fel a tekintete, és boldogan ugrándozni kezd. Már látja is lelki szemei előtt, hogy vesz majd egy csodaszép kalitkát, és abban fog lakni legújabb házikedvence. Talán még Trilliannel is összebarátkoznak. Remélhetőleg a nyuszmók nem lesz féltékeny…
-Gondolj bele, milyen szép is lesz madárcsicsergésre ébredni! Mintha tavasz volna! – Hát… ránézve a kis törpére, tényleg nem ártana, ha legalább pár fokkal melegebbet jósolt volna mára Meteorológus Mihály.
-Engem? Egy sas? – Mindkét kezét felemeli, és nekiáll feszíteni, mintha legalábbis valami testépítő stúdió reklámarca volna. Persze valószínű, hogy egy ilyen kampánnyal inkább elvesztené a vendégkört a hely…
-Ezt nézd meg! Ez nem sajtmártás ám! – Mutogatja alig létező izmait. – Úgy elbántam azzal a sassal! Felpattantam a seprűmre, és egy jól irányzott ütéssel a fazékba küldtem a madarat… - Bólogat nagy komolyan. – Senki nem szórakozhat a mi páfrányunkkal! – Csoda, hogy nincs benne az iskolai színjátszó csapatban. Bár ezt a színészi tehetséget akár a pályán is kamatoztathatná. A kviddicset mugli foci szintre lehetne hozni, bár egy felbukásnál kicsit rosszabb lenne lezuhanni a seprűről, csak azért, hogy büntetőt dobhassanak…
-Jajj, hát nem adhatod oda a ruhád! – Egy pillanatra megilletődik a hirtelen jött sztriptíz műsor láttán, de Ron annyira vicces fiúcska, hogy végül ezt is poénra veszi, és vigyorogva megböködi újdonsült ismerősét.
-Hiszen olyan kis csontos vagy! – Nicsak, ki beszél! – Téged még tuti hónapig etetne a gonosz boszorkány, mielőtt bedobna a kemencébe cipónak. – Sajnos kedvenc meséitől sosem tud megszabadulni.
-Nem akarom, hogy miattam megfázz, de tényleg… - Próbálja visszautasítani a melegebb ruhadarabokat, de a fenébe is! Cudar idő van idekint! Végül is csak felhúzza a srác pulóverét.
-Divatot teremtek! – Ugrándozik lelkesen. Amúgy is imádja, ha kétszer belefér a ruhába.
-Ezért ajándékot érdemelsz! Mit szeretnél? Lehet egy kívánságod! – Jelenti be jókedvűen, miközben odalépked az egyik fotelhez, és beleveti magát. Aztán mindjárt jöhet a kívánság: „Menjünk be!”

Szinjátszósok.

Ha a lány azt gondolta, hogy könnyű dolga lesz, hát akkor nagyot tévedett. Amikor elvállalta ezt a feladatot, nem is gondolta, hogy a semmiből kell felépítenie a szakkört. Első dolga az volt, hogy diákokat toborozott, hogy álljanak be amatőr kis társulatába. Mikor már épp elegen jeleztek vissza, akkor kihirdette ezt a próbát. Az első és egyben utolsó próbát az előadás előtt.
Lassan lépkedve ment le a próbaterembe, kicsit mintha félt is volna. Soha életében nem irányított még semmilyen csoportot, és ez most kemény dió volt. Határozottnak kellett lennie, hogy mindannyian kövessék az utasításait. Nem akart akaratosnak vagy fennhéjázónak tűnni, de keményen kellett fogni a társulatot ahhoz, hogy jók legyenek.
Szép lassan megérkezett a terembe. Lassan ráhelyezte kezét a kilincsre, és lenyomta az öreg vasat, ami után az ajtó nyikorogva kinyílt. A terem hihetetlen volt, szép nagy és tágas, pont megfelelő ahhoz, hogy több ember is elférjen.
Szépen körbesétált, és mindent szemügyre vett. Először a babzsákfotelek felé indult, amik egymás hegyén hátán voltak odadobva a fal melletti részre. Nem bírta megállni, hogy ne huppanjon beléjük. Miután ücsörgött egy kicsit, fel is pattant és körbenézett a jelmezek között is. Máris megtalálta a megfelelőket a darabhoz.
Miután itt is végzett a színpadhoz ment, ami inkább volt katedra mint színpad, de a célnak tökéletesen megfelelt. Letörölgette a port a varázsgramofonról, a ruhaujjával, majd egy pöccintéssel bekapcsolta. Pattogós kalózmuzsika szólt a régi gramofonból. A lány nem állt meg itt, azonnal táncra perdült, és körbe pörögte a termet. Ha esetleg valaki rajtakapja, akkor azonnal megáll és elszégyelli kicsit magát.
Nagyon remélte, hogy mindenki el fog jönni, ahogy megígérték. Kicsit még táncikált, amíg a többieket várta.

Leonie



Mikor megkérdezte, hogy ritka szép madarat hoztam-e neki, felcsillant a szeme. Hirtelen úgy éreztem Ő megérdemelné, hogy tényleg kapjon egy szép énekes madarat. Milyen szép lenne látni gyönyörű szemében azt a pillanatot, amikor kalitkájába teszi kicsi, vörös énekes madarát. Épp olyan boldog lehetne, mint amikor én voltam a baglyom megkapásakor. Habár ez nem igaz, ez a Lány bármin túltenne örömében.
És amikor arról beszél milyen szép lenne a madárcsicsergés. A kis vörössel még én is szívesen mennék kirándulni, bár apró lábaival biztos lassan haladnánk.- gondoltam végig.
De olyan gyorsan alakul minden. Még, hogy az a sas, meg az izmai.
Ebből a csinos karból maximum egy kedves sas simogatásra tellene, de ahogy belegondolok szívesen lennék a sas helyébe.
-Tudod mit kedvesem. Ha ennyire szeretsz repülni, hogy a sast is üldözöd, szívesen elmennék veled egészen a csillagokig. Megnézhetnénk az összeset. Nem így földhözragadt halandóként, hanem közelről, onnan fentről, ameddig csak seprű repül.
Mi lenne, ha velem jönnél?- ebben a pillanatban komolyan is gondoltam, vele a világ végére is elmennék, hogy újra és újra másfelé keressük együtt a következő világ végét.
Láttam, ahogy meglepődik vetkőzésem láttán, hiába, zene nélkül nem tudok táncolni, pedig az biztos tetszene neki. Nem tudom mi lett velem, magával ragadott ez a kicsi vörös lány szenvedélye.
Mert, hogy szenvedélyes az biztos!
-Hogy csontos vagyok?-kérdem tetetett felháborodással, majd elnevetem magam.
-Jaj kicsim, hát nem tudod? Épp éhségsztrájkot folytatok, idestova két hónapja. Csak a mosolyodból táplálkozom, az éltet, mint hegyi patakot az olvadó hó!
-Még, hogy a boszorkány sokáig etetne? Hát ne ezt teszed velem minden alkalommal, mikor szép szemedbe nézhetek kedvesem?
Te jó ég, mekkora a pulóverem rajta. Milyen törékeny, akár egy karcsú váza. Pont ezt a szépséget akarja eltitkolni tökéletes alakját? Te jó ég, mi történt velem? Megbabonázott?
-Lehet egy kívánságom?  -te jó ég! Elmerjem hívni a faluba a cukrászdába? Vagy kérjem meg, hogy legyen a párom a vizsga utáni bálban? Esetleg kérjem meg, hogy mindig itt maradjon velem, kettesben ezen a csöpp kis erkélyen?
Ahogy beleveti magát a fotelbe, mint egy hercegnőn a báli ruha, lebben körülötte a hatalmas pulóver.
De ahogy beljebb invitál, be a melegbe. Te jó ég, ahogy két kis kezét felém nyújtja és megpróbál a meleg kastély felé csábítani, tudom. Most már boldog vagyok. Csak ez az este el ne múljon!

Noel

Marynek ismételten semmi kedve sem volt a tanuláshoz. Meg pont amúgy sem volt erre szüksége, hiszen aznap tanult eleget. Ezen oknál fogva, szobatársait faképnél hagyva úgy döntött, bejárja a kastélyt, hogy még nagyobb területen feltérképezhesse azt. Természetesen csak fejben, elvégre nem értett semmiféle térképrajzoláshoz. Kisebb korában is, a mugliiskolában ha elmentek kirándulni, fogott egy füzetet, hogy térképet rajzoljon. Természetesen valahányszor ennek nyomán vissza akart találni, nem jött össze. Szóval kénytelen fejben tartani, hova melyik úton akar eljutni.
El is érkezett az Átriumba. Emlékezett, hogy itt található a Nemzetek terme, ami igen csak szép, és hangulatos helyiség. Könnyedén el lehet mélyülni bármilyen gondolattal - nem mintha Mary alapvetően is nem tudná ezt bárhol megtenni.
A Nemzetek terme felé haladva azonban felfedezett egy másik helyet. Egy jó nagy helyet, név szerint, a Fejetlenség folyosóját.
Mindig kíváncsi volt, milyen lehet ez a folyosó. Sok mindent hallott már róla, és ezért nagyon szerette volna, maga is megszemlélni a helyet. Abban biztos volt, hogy tökéletes hely ez egy unatkozó embernek, ha mindig történik erre valami. De azzal is tisztában volt, hogy az a dolog nem feltétlen pozitív. Habár attól függ, honnan nézzük, vagyis mihez képest pozitív, vagy negatív. Minden rosszban van valami jó, és ez fordítva is igaz, így már annak is örülhet az ember, ha élve átjut a folyosón. Viszont mi van, ha nem ilyen rossz a helyzet? Mi van, ha épp fordítva van, és csak épp egy karcolást szerzel, és végig neveted az egészet, amiben csak az a rossz, hogy belefájdul a rekeszizmod. Ezt ki ne vállalná be, most őszintén?
Ennek a lehetséges jónak tudatában pedig Mary megemberelte magát, hogy bemenjen. Végül is, mi maradandó rossz történhet?

Ronald

Az egészen biztos, ha egyszer Leonie-nak jókedve van, akkor nincs az a dolog, ami leállíthatná őt az őrültségben. Igen, mondhatni, hogy szenvedélyes személyiség, de ez egyelőre csak gyermeteg mindennapjaiban dominál, nem holmi love sztorikban, amiben most úgy látszik, mégiscsak belecsöppent. Nem is veszi komolyan Ronald egyetlen szavát sem, hiszen annyira benne van a szerepben, valószínűleg a srác is pont annyira játszik, mint ő.
-Ameddig a seprű repül? Az nem lesz túl hosszú menet! – Nevet fel derűsen, és rákacsint az úriemberre. Hamar szanaszét fagynának odafent, meg az oxigénhiány, ugyebár…
-Esetleg mehetnénk a csillagokra zsupszkulccsal! Az mindenképpen kényelmesebb lenne, de a legkényelmesebb az lenne, ha itt megvárnálak. Mondjuk, hozhatnál nekem egy marék port. Cserépbe raknám, és csillagvirág nőne belőle, ami éjszaka világít! – Fantázia az egekben.
-Éhségsztrájk? Az nem jó móka! – Húzza el a száját. Enni kell! Ő maga imád jóízűen falatozni, bár ez kicsit sem látszik alkatán. Mázli, mivel pár tízkilós felesleggel igencsak úgy nézne ki, mint egy dugó.
-Hiszen annyi finom dolog van a világon! Mint például a túrós rétes! Vagy a húsleves! – Ujjain számlálgatva kezdi el sorolni a finomabbnál finomabb étkeket, csak akkor hagyja abba, mikor eljut az agyáig, hogy Ronald mit is mondott. A mosolyából táplálkozik? Mi van? Értetlen nevetgélésbe kezd, és a fejét rázza.
-Ez jó szöveg! Melyik mesekönyvben olvastad? – Hátratúrja a haját, és úgy bámul fel immár a fotelból lábát lóbálva.
-Izééé… ömmm… - Még most sem tudja igazán, milyen reakciót kéne nyújtani egy-egy bók hallatán. Még akkor sem, ha ez az egész szituáció csupán egy játék kettejük között. Végül úgy dönt, hogy ideje belecsapni a lecsóba, és rátenni egy lapáttal a hangulatra. Még mindig jobb, mint zavarba jönni.
-De várj csak… - Elsiklik a kívánság és a bemenetel felett. Helyette megszaglássza a pulóvert.
-Ennek… ennek… női parfüm illata van! – Felpattan a fotelból, és elképedten bámul a srácra.
-Te… Te nem is hegyi túrán voltál, hanem egy lánnyal! – Kezd el visítani, és még egészen élethűre is sikerül a kiakadása.
-Te megcsaltál engem? Hogy tehettél ilyet? – Vajon ilyeneket szoktak mondani a kiakadt barátnők?
-Soha többé ne gyere a közelembe, és itt a nyamvadt pulcsid is! – Lerángatja magáról a kölcsönkapott ruhát, majd igazán nőiesen Ronhoz vágja.
-Hogy tehetted? Egy másik nővel? – Na, hát megy ez! Egészen beleélte magát, szinte már sír is mellé.

Leonie Rohr

-Csillagokra zsupszkulccsal? Tényleg kényelmes lenne. De mond, megvan még az a cserép amiben a páfrányom volt? Elég lesz abba csillagpor, vagy másikba is szeretnél ültetni csillagvirágot?
Nem hittem el, hogy belecsöppentem ennek a kis vörös teremtésnek az életébe. Sokszor elhittem amit mond, néha pedig értetlenül álltam. Vajon tényleg annak hisz aminek mond is engem, vagy csak jó színészi előadásával szórakoztat mindkettőnket?
Persze nem mintha nagyon fontos lenne a kérdésem, mert jól érzem magamat vele.
-Tudom, tudom. Ott a szílvásgombóc, a palacsinta, a babgulyás... -soroltam én is párat.
-Mesekönyvben drágám? Hát azt hiszed a szépségedet és a mennyei mosolyodat le lehetne írni egy könyvbe? Vagy szavakba öntve továbbadni nemzedékeken át? Hisz ily csoda még nem élt a földön, de nem is fog ezt biztosan állíthatom!
Úgy néz ki ezt nagyon komolyan mondhattam mert kicsit elcsodálkozott. Talán meg is lepődött, hogy ilyen fordulatra nem számított.
De hirtelen megmoccan, beletemeti arcát a pulóverembe és villámló tekintettel nekem esik.
-Méghogy női parfüm illata lenne a Pulóveremnek?
Hirtelen visítása és számonkérése megdöbbent.
-Milyen lánnyal? Hol? De hát én túrázni voltam!
Persze, hiszen tegnap szakítottam Nórával, mégha nem is ez a pulóver volt rajtam tegnap, akkor is érezheti rajta a jázmin illatát! Hiszen valamelyik nap ráadtam a klubhelyiségben, mert annyira fázott.
Az térített észre a tegnapi emlékektől, hogy hozzám vágja a pulóverem gyengéd, nőies mozdulattal, amiben azért benne volt a jogos, vagy annak vélt felháborodás.
-De hát én nem csaltalak meg, nincs nekem más rajtad kívül!-estem kétségbe. Ez így is van. Ez a kis erkély jelenet, amit fel tudok mutatni az egyetlen szál ami most nőhöz köt. Érzelmileg két-három hete vége volt mindennek azzal a lánnyal, aki most oly távolinak tűnt. A most, a jelen pedig igaznak, valónak és oly közelinek, hogy szinte kétségbe estem.
De hirtelen eszembe jutott, te jó ég mibe keveredtem? Magyarázkodok a kis vörös tüneménynek? Hisz még a nevét sem tudom. Csak nem valami bűbáj miatt van mindez?
Vagy túl beleéltem magam az eseményekbe?
-Hidd el nem voltam senkivel!- vágtam rá dacosan a gyanúsítás miatt.
Éreztem, hogy kimegy a fejemből a vér. Biztos bele is sápadtam a dologba, de nincs mit tenni. Ez a lány megérdemli, hogy boldog legyen. Mégha csak bolondozik is, nem fogom elrontani az estéjét! Meg kellene vigasztalnom. Odalépek elé, kezét a kezembe veszem....

A doktor

Nem kellett csalódnom, Lotte tovább formálta az értelmetlen maszlagot, amit megalkottunk. Széles vigyorral az arcomon figyeltem, ahogy az állami támogatásról, meg a csillárotin tapaszról magyaráz, már nem is próbáltam komoly maradni.
 - Ó, hát ez elég bonyolultnak hangzik - kérettem magamat, az az arcmimikámmal még rátéve egy lapáttal a sznob beteg látszatára. Halk sóhajt eresztettem meg. - Könnyebb lesz, ha megnyerem a lottót. Nincs egy szelvénye?
Tovább kuncogtam, azt fontolgatva, hogy megéri-e tizennyolc év alatt bepróbálkozni a lottózással a csillártámogatás miatt. Mivel eléggé babaarccal rendelkezem, nem gondoltam, hogy a lottózókban elfogadnák a szelvényem. Újra Lottéra koncentráltam, aki tovább lendítette a betegsége logikáját. Én már megállíthatatlanul vihogtam eleve is, és nem segített rajtam az, amit hallottam.
 - Ez elég fájdalmasan hangzik - mondtam. - Szerintem minden betegség terjedhet, ha megfelelő akaraterőnk van átvenni. Ahogy a testenergiánkat tágítjuk, annak egyre nagyobb lesz a vonzereje, és így minden kórokozót beszippanthat.
Tisztában voltam vele, hogy totálisan logikátlan, amit mondok, de tovább folytattam a magyarázást.
 - Én szívesen adok magának a betegségemből. Csókoljon meg! - mondtam, eltúlzott lelkesedéssel, és csücsörítettem a lány felé egy pillanatra. Sokáig nem tudtam megtartani ezt az állapotot a számat húzó vigyor miatt. Nem kellett segítség ahhoz, hogy csatlakozzam Sharlottéhoz a röhögőgörcsben. Lassan elkezdtek potyogni a könnyeim, amiket buzgón törölgettem a kézfejemmel. Olyan abszurd volt az egész, hogy kezdtem azt hinni, hogy álmodok.

Ronald

Na… ez… fura! Valahogy nem tudja kiölni magából az érzést, hogy az embert, aki ily’ módon bókolgat neki, sürgősen a gyengélkedőre kéne vinnie. Nem is igazán tud rá mit válaszolni, hiszen a színészi tehetség eddig terjed nála, inkább csak idiótán vigyorog mellé. Nyilván csak addig, míg jelenetet nem váltanak, és jön a megcsalás téma. Micsoda szerencséje van a kis vörösnek, hogy nagyinál mindig mennek a brazil szappanoperák, így legalább az agyhalál ötven formáját simán elő tudja adni egy ilyen feltételezéshez. Kezdve a pulcsidobálással.
-Azt ne mondd, hogy ez a Te parfümöd! Mert az… hát az… - Kissé megremeg a szája széle a gondolatra, hogy Ronald esetleg női illatokkal dobja fel magát. Az olyan… khm… mulatságos volna.
-Szóval csak ne próbálj meg nekem hazudni! – Honnan a fenéből van ilyen jó érzéke ahhoz, hogy beletrafáljon a közepébe mindennek? Remek kérdés. Hiszen halovány fogalma sincs róla, hogy újdonsült ismerősének, akinek bizony tényleg nem tudja még a nevét sem, éppen most ért véget a kapcsolata, és tegnap még az illető hölggyel volt.
-Remélem, legalább olyan csúnya volt az a lány, mint egy jeti! – Még hogy jeti vadászat! Neki aztán ne próbáljon meg ilyeneket bemagyarázni. Vagyis… várjunk egy percet, hiszen azt is ő maga találta ki. Kezd nagyon belekavarodni ebbe a színházasdiba, de sebaj. Odalentről nézve például nagyon élvezetes előadást nyújthatnak.
-Ne is magyarázkodj nekem, mert köztünk mindennek vége! – Valahogy a Rómeó és Júliában nem éppen így zajlott az erkélyjelenet. De panasz nem lehet, hiszen ők igazán beleélik magukat, mintha volna bármilyen valóságalapja annak, amit beszélnek.
-Ne is érj hozzám! – Visítja, és felpattan az egyik fotelre, védekező állást felvéve közben. Pálca nyilván nincs nála, meg aztán, annyira azért nem komoly a helyzet, hogy megpróbálja leátkozni újdonsült barátocskája fejét egy egyszerű játék miatt.
-Tanultam ám mugli önvédelmet! – Vigyorodik el egy pillanat erejéig, majd hangos visításba kezd.
-Segítség! Mentsenek meg! Valakiiii! – Na igen. Nála ez a mugli önvédelem. Talán még hatásos is lehet, ha meghallják. Csak aztán… kicsit félreérthető a szituáció, ami idekint folyik. Roli vetkőzőfélben pulcsi nélkül, Leonie meg a tőle legmesszebb eső fotelon védekező pozitúrában. Lehet, hogy ideje lelőni a kis vöröst, és abbahagyni a játékot?

Leonie, Ronald és Mary

* Íme, itt a vizsgaidőszak, aztán végre jön a jól megérdemelt pihenés. A mugli általános iskolájában nem kellett ilyeneket csinálniuk. Ez az első alkalom, hogy azt a sulit képes kedvelni valamilyen okból.  Nemigen füllik a kedve ahhoz, hogy tanuljon, talán azért, mert nem éppen olyan tantárgyakat választott, amik közel állnak a személyiségéhez. De például ott van a kviddics, csak azért ment bele, hogy örüljön az anyukája, hogy végre mozog, meg hogy ne mondja, hogy semmi új dolgot nem próbál ki, és lám bejött neki. Egy meccse volt, azt ugyan elveszítették, gólt sem dobott, de jó buli volt. Volt az az Eridonos fiú, jól magára is haragította, valószínűleg az összes következő meccsen rá lesz állva a srác.  A meccs utolsó gurkóját is valószínűleg tőle kaphatta, de Leonienak hála nem érte semmi baj, akkor sem. Szerencsés alkata van a kviddicshez, mert apró, és kicsi a testsúlya, emiatt könnyen tud suhanni, és nem ütközik akkora légellenállásba, mint a nagy trampli fiúk.
A mai nap is hosszas tanulás imitálás után, ami inkább abból állt, hogy a képeket nézegette a tankönyvben, meg abból, hogy egy teljesen más könyvet lapozgatott, úgy döntött, hogy jár egyet a kastélyban. A másik könyvből próbálta ő gyakorolni a pálca nélküli varázslást, eddig nincs sok sikere. Nem érzi a kezében az erőt, azt az átható bizsergést, amiről a könyv ír. Nem feltétlen a lányok zavarták, igaz, hogy szívesebben van egyedül, mint a társaságukban. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem kedveli őket, egyszerűen csak nem tudja lekötni az a sok csacsogás, amit leművelnek. Miért nem lehet szép csendben, egy burokban ülni, és úgy tanulni? Mary megtudta, hogy a szőkeség sétára indul, vele szeretett volna tartani. Szemmel láthatóan neki sincs sok kedve a tananyag fölött görnyedni, Adrinak meg jó napja van ma, úgyhogy közösen vették nyakukba a kastélyt. Friss levegőt szerettek volna szívni, ám ahogy az erkélyhez közelítenek, veszekedésre lesznek figyelmesek. Adri egy pillanatra megtorpan, és fülelni kezdi a jelenetet. Egy lányt valaki megcsalt? A fiú bántani akarja, amikor az megfenyegeti? Hiszen ismerős ez a hang, ez Leonie! Most viszonozhatja a kviddicses segítséget, közbelép. Nem tudja, hogy Mary mit szeretne, de ezt ő nem fogja hagyni. Az ilyen csalfa fiúkat amúgy is szereti csak úgy hobbiból lekaszálni.  Feltépve az erkély ajtót azonnal kapcsol, díszkövek, nem messze a sráctól. Előkapja a pálcáját, az egyik méretes darabra irányítja, s a megfelelő pálcamozdulat után kimondja a varázsszót, ami a Exlukhops.  A bűbáj alkalmas tárgyak megemelésére, az elsős sárga egyenesen a fiú hasához irányítja a biogén elemet, remélve, hogy sikeresen célt ér.  Azonnal Leonie előtt pattan, és feltartott pálcával megáll előtte. Igazán ijesztő látványt nyújthat, alig magasabb a vörös főnixlánykánál. Szemeivel szikrákat szórva figyeli a fiú minden mozdulatát, mialatt sziszegve megszólal.* - Megcsalod, és még van képed bántani?! Milyen férfi vagy te? * Mondaná, hogy kezdj magadhoz hasonlóval, de igazában a jelenlévők testi adottságai miatt leginkább a sok lúd disznót győz elv érvényesülhetne. Ő ezért nem kezd a másik nemmel, ebben a korban még olyan csalfák, és még ők vannak felháborodva, ha ezért szakítanak velük.*

Leonie, Ron és Adri Sajnálom, de ezt nem hagyhatom ki!

Eleget görnyedt a tankönyv fölött, és az is fölötte, aznap. A legkevesebb kedve, vagy idegzete sem volt már felvenni a harcot a rengeteg információval, ami igyekezett menekülni előle. Nem arról van szó, érdekes volt, de már a szellemi fáradtság is túlnőtt rajta. Fájt a feje, nem emlékezett már rá, mi volt az előző mondatban, de ha meg visszaolvasta, olyan volt, minta egész nap ezt mondogatta volna. Mérhetetlenül idegesítette a helyzet, hogy fel sem fogja, mit olvas, és ha kell, el is kalandozik a sorok pásztázása közben. Így már csak a lehetőségre várt, hogy végre letehesse a vaskos könyvet, és bármi mást csinálhasson helyette. Még az is megváltás lett volna, ha egy megadott gyorsasággal háromszor körbe kellett volna szaladnia a kastélyon. Minden mocorgásra, lapozásra felkapta tekintetét, és mikor látta, hogy Adri készül elhagyni rezidenciájukat, nevezetesen a Dzsumbulylakot, Mary becsapta könyvét, felpattant ágyáról, és Adri után, lépett ki az ajtón. Remélte, hogy a lány nem bánja, ha Mary is vele tart. Nagyon megkedvelte már Adrit, csak úgy, mint a többieket. Bár őt egy kicsit másképp, illetve más miatt, mint Laggert meg Maiát.
Ketten indultak hát útnak, és hagyták el a Navine körletét. Csendben baktattak egymás mellett, és haladtak előre. Konkrét kikötési hely nem volt, céltalanul rótták a folyosókat.
Egyszerre viszont, mikor épp az erkély felé haladtak, meghallották, hogy két ember veszekszik. Adri ezt korábban szúrta ki, mert egy pár lépéssel előbb állt meg Marynél. Egy fiú és egy lány hangját lehetett hallani, amint épp arról veszekednek, hogy a fiú megcsalta a lányt, a lány pedig a következő pillanatban segítségért kiabál.
Adri és Mary elkezdtek az erkély felé futni, bár Adri kicsit hamarabb ért célt. Mikor Mary is megérkezett, csak épp hogy felmérte a terepet, azaz hogy Adri már a fiú felé irányított egy nagy követ, előtte állva rákiabál, és Leonie - mert a fiúval ellentétben a lányt felismerte - ott áll Adri mögött, a fotelen. Mary is rögtön pálcát ragadott, majs a Vingardium Leviosa bűbájjal felemelt egy virágcserepet, és a fiú fejére borította tartalmát - feltéve, hogy az előbb említett szerzet nem kapcsol, és ugrik el időben. Lehet, hogy a kőhöz képest ez gyermekded próbálkozás, viszont ha a vizes virágföld beborítja arcát, nem lát majd semmit, és a lányok időt nyerhetnek vele. Amennyiben erre lesz szükség.

Páciensem

Egyre természetesebbnek látszott a helyzet. Felmásztam egy csillárra, aztán egy idegen csaj bevágódott mellém, és úgy poénkodtunk, mintha évek óta ismernénk egymást. Na és? Hirtelen nem is tartottam annyira furcsának ezt az egészet, kezdtem úgy tekinteni a csillárotin tapaszra, mintha valódi lenne. Jó, azt azért nem, de majdnem.
 - Kár - biggyesztettem le a számat durcásan. - Hát, akkor kénytelen leszek mégis támogatáshoz fordulni. Készpénz lesz.
Komolyság látszatát keltve néztem Sharlotte-ra, mialatt ezt kimondtam. Ebben nem volt semmi plusz poén, tehát annyira nem volt lehetetlen a feladat. Persze egy kicsit rázta a vállamat az elfojtott nevetés, de ez csekély volt ahhoz képest, amit az imént produkáltam. Fapofával figyeltem Lotte-ot, ahogy próbált rátapintani az alá nem támasztott gondolatmenetem lényegére, bár kicsit harapdáltam a számat, hogy komoly tudjak maradni.
 - A lehető legerősebb mágnesre lesz szüksége, kapszulában, amit le kell nyelnie - mondtam hevesen bólogatva. - Esetleg ha az anyagiak miatt nem jut ilyenhez, rágjon el pár sziklát, talán tartalmaz mágneses anyagokahaha... anyagokat.
Megint elfogott a röhögés, ahogy elképzeltem a lányt szikladarabokat rágcsálni nagy buzgósággal. Elég komikus látványnak ígérkezett, szívesen megnéztem volna a valóságban is.
 - Elnézést, elnézést, azt hittem, maga is olyan - feleltem vihogva, de a biztonság kedvéért kacsintottam is egyet, nehogy félreértse az ártalmatlan humorizálásomat. Szerencsémre nem látszott az arckifejezésén, hogy komolyan vett volna, tovább szőtte a szót. - Nem, nem, vámpír sem vagyok. Azt hiszem. Bár, ha ragaszkodik hozzá, megharaphatom - mondtam vállvonogatva, és megragadtam a lány kezét. A szám felé közelítettem vele. Persze nem akartam megharapni, gondoltam, hogy ellenkezni fog majd, de igyekeztem az arcmimikámmal az ellenkezőt sugallni. Talán emiatt nem figyeltem a környezetemre, vagy csak szimplán bamba vagyok, de észre kellett volna vennem a csillár nyikorgását, recsegését. Én azonban túl későn kapcsoltam, amikor az ülőalkalmatosságunk hatalmasat csikordult. Mindketten elnémultunk, én riadtan tekintettem a navinésre.
 - Ez... finom utalás volt arra, hogy le kéne szállni? - kérdeztem remegő hangon, de már nem kaptam választ, a világ hirtelen széthullott körülöttem.

Leonie, Mary és Adri

Épp elkezdtem volna mondani a kis vörösnek, hogy csak véletlenül került rá a pulóverére a női parfüm illata, hiszen kölcsönadta azt egy lánynak, mint most is felajánlotta neki. Ám ebben a pillanatban kivágódott az erkély ajtaja, és egy szőke lány felemelt pálcával rohant ki.
Már itt gondoltam, ebből baj lesz. Mivel nem szerettem volna senkit bántani, így eszem ágában sem volt, hogy pálcát rántsak. Ez hiba volt, mert egyből hasba talált egy elég nagy kődarab. Hirtelen alig tudtam levegőt venni. De, ha azt hittem, hogy ezzel véget ér a meglepetés, hát nagyot tévedtem.
Mary, akivel már találkoztam a Fő utcán, kiugrott az ajtó mögül, na, erre tényleg nem számítottam. Sokkal kellemetlenebb volt a fejemre irányított virágcserép, és annak teljes tartalma, mint maga a kő.
Nem elég, hogy a pulóver nélkül félmeztelen voltam, dagadó satnya izmaim, és libabőrös felső testemen ez a ragacsos föld a mellszőrzetemet összehúzta. Na, ez sem volt kutya.
Csak álltam és bámultam Eridonos társamra. Nem volt szokás ugyanis saját házunk tagjait pálcával támadni.
De őszintén, fordított helyzetben én is ezt tettem volna.
Nem tudtam mit mondani, de valamit kellett. Három lány, akik közül visít, mint egy kismalac, mikor elveszik az anyja mellől. Míg két társa fenyegetően néz rám, várva, hátha támadok.
-Na lányok, ezt benéztétek. Amint látjátok, nem bántom a kis vöröst - vágtam oda flegmán. - Persze épp azon voltam, hogy elmondjam neki mi történt, de ha akarjátok, hallgassatok meg. Ha nem, akkor van még pár virágcserép amott a sarokban, na meg pár párna a fotelekben.- ez utóbbit mosolyogva mondtam, mert elképzeltem, hogy fogok kinézni, tiszta sárosan, abba beleragadt tollakkal. Én lehetnék Bogolyfalva réme. Ahogy ezt végiggondoltam, megint elmosolyodtam, majd hangos nevetésben törtem ki.
-Szívecském, bocsáss meg. Ígérem ezentúl lányoknak nem adom kölcsön a pulóverem, de neked sem ám! nevettem tovább.
A két lány teljesen kipirult arccal értetlenül állt. Míg a kis vörös először megszeppent és szó nélkül nézett a furcsa jelenetre.
-Kicsim, Szeretlek - mondtam békésen.
Ha azt hittem ezzel mindent rendbe hozok, nagyot tévedtem. Nem ismertem még a lányok furcsa viselkedését, így nagyot hibáztam. Egy lány is sok nekem nem, hogy három.
Lehet, hogy ez lesz életem legszörnyűbb napja? Pedig olyan jól indult a kis vörössel. Most már azért Ő is megszólalhatna. Most, először alig jön ki hang a torkán.

Pereputty

Pedig igazán mókásnak indult ez a kis találkozó, elképzelni nem tudta volna, hogy néhány hirtelen fordulat elviheti negatív irányba. Egyrészt ki gondolná, hogy néhány elejtett segélykiáltásra egyből ketten robbannak be, mintha külön budyguardokat tartana az iskola minden részében? Váó! Ez azért valami! Többször is ki kellett volna már próbálnia, mondjuk esténként, mikor nem találja a pizsamáját. Csak egy kiáltás, és máris rohannak neki megkeresni. Hmm… talán majd ma lefekvéskor.
De térjünk csak vissza szegény földdel megrakott, kővel agyoncsapott Ronaldra. Mintha valami természeti katasztrófa túlélője lenne, és kis vörös hölgyünknek erősen el kell gondolkodnia rajta, hogy ezen nevessen-e vagy inkább sírjon. Ő nem akarta, hogy ennek a szerencsétlen srácnak bántódása essék. Hiszen ők csak játszottak!
Ledermedve, tátott szájjal bámul a berobbanó leányokra. Áhh, egy Adri! Milyen kis kedves, hogy pályán kívül viszonozza az esetlegesen megmentett életet. Áhh, egy Mary! Szörnyen bájos, amiért egy alkalomnyi ismeretség után rögtön a védelmére kel Ronnal szemben. De miért is? Kicsit lelassul az agyműködése a hirtelen pánikhelyzettől, amit a konfliktus kiélesedése okoz nála. Most dobjon még egy lapáttal rá, és kezdjen el műsorozni, hogy Ron mekkora egy szemét alak, amiért csúnya dolgokat művelt? Ő maga is megdobálhatná azokkal a párnákkal, végül is jó móka volna, nem? De nem! Ő már eddig sem akart neki rosszat, és bármennyire is viccesen néz ki, nem hozhatja ilyen kellemetlen helyzetbe. Igen, pont most volna ideje magához térnie az ámulatból, és megtalálnia a beszélőkéjét. Leugrik a fotelból, és Adria mögé lép, hogy még mindig védve legyen.
-Ne higgyetek neki! – Mint egy kis gonosz ördög, aki csupa rosszat suttog az ember fülébe. Igazából fogalma sincs, miért ezt mondta, mikor éppen megvédeni készült a srácot.
-Nem mond igazat! – Beszél ő, a kis kamugép. Legalábbis ezen az estén. Ellenben majdnem dob egy hátast, mikor Ronci megszólal. Előbb azt mondja, hogy nem adja neki többet a pulóvert… a fenébe! Most, hogy így szóba került, nem csoda, hogy belé fagyott a mondanivaló, olyan rohadt hideg van idekint! Másodjára meg már jön azzal, hogy szereti. Héjjhéjjhéjj! Ám ez minő egy kijelentés volt? Még akkor is, ha csak a színjáték folytatása (mert láthatóan újdonsült ismerőse viszi tovább a fonalat), a mesékben valahogy jóval romantikusabbaknak tűntek az ilyen jelenetek.
Ismét eltátja a száját megdöbbenésében. Ó ne! Mindig arról álmodozott, hogy majd egyszer meghallja ezt a szót valaki szájából, de ne így! Azt a kutya meg a macska… hátrafordul, fog egy párnát, és Adri feje mellett megküldve hozzávágja a sráchoz. „Nyírjuk ki!” Hangozna a következő mondata, de nem, mégsem jelenti ezt be hangosan.
-Hogy a magyar mennydörgő vigye el! - Fúj egyet, de még mindig a lányok mögötti fedezéket használja. - Annyira azért nem szerethetsz, ha még a pulóvered sem vagy hajlandó odaadni! Ugye lányok? Én megmondtam, hogy csak teszi a szépet. Lelépett több hétre, és fogadni mernék, hogy egy csomó fruskával kikezdett közben. - 'Ha tészta, legyen sajtos' alapon tovább gördíti a megkezdett történetet. Újdonsült ismerősének lassan úgyis mindegy lesz már. De persze nem célja megharagítani őt, csak már úgy magával ragadta a sztori...

Leonie, Mary, Adria, Ronald

Ismét egy nap, amit a vizsgákra való készülődéssel töltöttem. A szokásos izgalom megvan bennem, akárcsak egy mugli vizsgára készülnék. De, ez most más. Érzem. Pihenten sétáltam végig a kastély folyosóin, amíg az erkély folyosójára nem értem. Ekkor vidám szerelmesek hangját hallottam valahol messze a távolban. A lány nevetése hasonlított Leoniéra. Leonie, az a vörös gyönyör. A tökéletességre hasonlítana, ha nem lenne tökéletes. Azta, egy Edictum. Ráadásul a februári. Lássuk csak, miniszterelnök gonosz, kis hamisak, áhh a pletykarovat. Azta, én meg Leonie vezetjük azt. De mi az, hogy mindenkinek csapom a szelet, ez nem igaz. Na jó, régebben, de most rájöttem, hogy szeretem. Számomra Ő a minden. Mikor sütizni voltunk, alkalmam volt csodálni elbűvölő, tökéletes mosolyát. Ha jól hallom, már kezdődik a szerelmesek általános vitája. Szép dolog a vihartalan szerelem, szerintem ez az igaz szerelem.  Ekkor Adria rohant el mellettem. Félkalap, legalább ennyit mondhatott volna. Elvégre csapattársak vagyunk, meg egyszer a játszótéren is találkoztunk. Aztán Mary Glottert láttam az erkélyre szaladni. Őt még nem ismerem. Mi lehetett ez, hogy így rohantak? Sikoly? Ez biztosan Leonie. Kimentem az erkélyre, és láttam egy fiút egy virágcseréppel a fején. Láttam, hogy Leonie egy fotelen áll, előtte Adria és Mary áll. Nem érdekelt mit csinált, rohantam és erőteljesen meglöktem.
-Mit képzelsz te magadról? Mit tettél Leonievel?
Ott álltam és néztem a srácra. A kis pofátlan... Mit tehetett? Nem érdekel, ha Leonie-t bántotta akkor engem is bántott. Megvédem én bármi áron.
-Beszélj!
Ekkor jutott eszembe, a lány azt kiáltotta, hogy a fiú megcsalta. De ha Leoniet megcsalta, akkor az azt jelenti, hogy ezek ketten jártak. Vagyis most is még. Ekkor teljesen megfordultam és Leonie szemébe néztem, jó mélyen.
-Leonie, ti jártatok?
Elcsukló hangon kérdeztem a lányt. Egy világ tört össze bennem. A lány, akibe fülig szerelmes vagyok, jár valakivel. Lássuk a válaszokat, kíváncsi vagyok Leonie válaszára nagyon is. Ha helyesel elmegyek. Nem fogok Ron mellé állni, mert Adria és Mary vadak. Bármikor megölhetnek.
-Leonie?!

Mary

Nem most jár itt először, de a legutóbb nem ítélte megfelelően fejetlennek a folyosót - háztársaitól hallotta, hogy így hívják ezt a terepet, de csak halványan értette, hogy miért. Egyértelmű, hogy az illető, aki elnevezte a folyosót, még soha nem járt a Rainsworth-házban:  három gyerek három külön szobában ordít, keni a falra az ennivalót, sarazza be a padlót, vagy épp úgy határoz, a hatalmas enciklopédia lapjai sokkal jobban néznének ki, ha némi zsírkrétával felfrissítenénk a monokróm oldalakat. Ez fejetlenség, nem pedig néhány veszekedő festmény, vagy egy kis kiömlött víz.
Noelnek feltett szándéka, hogy javítson ezen a tendencián, elvégre valakinek meg kell mutatnia, mi is lenne az elvárás a dolgok működésével kapcsolatban ezen az ominózus folyosón.  Úgy tűnik, rá kell segítenie a hely természetes mágiájára, de ő igazán nem bánta, úgyhogy neki is látott a munkának - szerencséjére a terület ekkor még teljességgel üres volt, hiszen szinte mindenki órán ült, de Noel unalmasnak és feleslegesnek gondolta a Jóslástant, úgyhogy inkább be se ment.
Kezében elgondolkodva forgatja a pálcát - bár még meglehetősen kezdő a használatában, egy-két dolgot már ő is megtanult -, majd úgy dönt, a neonkék tökéletes szín, és ötödik próbálkozásra sikerült a folyosó kőfalát is meggyőznie erről a vitathatatlan tényről, ami vidáman magára is ölti a kért árnyalatot.
A fiú elégedetten szúrja a pálcát borzas haja egyik tincsébe, s következő állomásként elővesz több vastag hegyű, permanens filcet, hogy különböző tagekkel és egyéb graffitis rajzművekkel örvendeztesse meg az erre járókat. Nyilván rendes spray-jel lenne volna az igazi, de ilyesmit alapvetően nem hord magával.
Épp egy különösen színes darabnál jár, amikor léptek hangoznak fel a távolból; Noel leugrik a dobozról, amit emelvénynek használt, majd zsebre teszi a filceket, és egy gyors ellenőrzést tart - nem festékes, nem koszos (vagy legalábbis nem jobban mint egy átlagos tinédzser fiú), nem lógnak ki a filcek a zsebéből - ha tanár jön, akkor sincs gond.
De nem tanár jött, csak egy lány, mégpedig egy igen fiatalka. Noel kifejezéstelenül nézelődik, várja, hogy az illető elhaladjon és folytathassa művét.

A banda

* A szöszimösz nyomában hamar ott lohol Mary is, aki szintén nem rest, és egyenesen elföldeli az Eridonos srácot.  Adri elkerekedett szemekkel, de tekintetében mégis lobogó büszkeséggel sandít a szobatársára. Tanulékony kislány, annyi szent. Ha így folytatja, még a végén megtanítja trágyagránátot, vagy valami ilyesmit készíteni. A támadások sikeresen célt érnek a fél csupasz barna hajú srácnál, aki rögtön magyarázkodásba fog. Ria kételkedve, szúrós pillantásokat odavetve hallgatja az esti mesét, amihez ezúttal nem volt tévé maci, noha eggyel több szőrös mellkast látott, mint amennyihez perpill kedve lenne. * - Öltözz már fel! *Utasítja parancsolóan, nyilvánvalóan nem abból a megindíttatásból, hogy aggódna a fiú egészségi állapotáért. A főnixlegény hadoválni kezd valami pulóverről Leonienak, az unikornis leányzó nem csak a hajszíne miatt nem értett belőle egy szót sem, kezd zavarossá válni a történet. Miféle pulcsiról van itt szó? Még a végén kihozzák, hogy Leonie felsőjét horda a fiú, és emiatt van az egész vita. Leonie Adri háta mögé rejtőzve válaszol a szituációra. A szőke lány talán 1-2 centivel lehet magasabb a vöröskénél, így nem éppen alkalmas teljes fedésre, mint egy alapozó, vagy korrektor, de mindent megtesz, hogy takarásban tartsa a valószínűleg félő Eridonost, aki végre megszólal a műsor közepén, pontosan azt a választ adta, amire Adria számított. Ron nem mond igazat, csak beijedt pár lánykától, olyan váratlanul érte a kő, meg a sár. Leonie a háta mögött felbátorodva, a fiú utasítására hozzávág egy párnát. Adri erre megereszt egy gonosz vigyort, nem is tudta, hogy ennyi embert is betaníthatna trágyagránátot készíteni. A horoszkópja szerint úgy is új dolgokat kéne kipróbálnia, miért ne lehetne az rögtön az, hogy segít az embereknek olyanná válni, mint ő? Tökéletes terv. Leonie utolsó mondatára egy picit elkerekedik a szeme, és odafordul hozzá, valamiféle grimaszt vágva. Tessék? Jelenleg rajta több pulóver van, mint a srácon. A megcsalást simán el tudja képzelni, de a szöveg első felét balladai homály fedi. De biztos úgy van, ha Leonie ezt állítja. Ekkor váratlan fordulat következik, egy ismerős arc jelenik meg, a dühös, szerelmes Rómeó. Tiszta Shakespeare, csak az itteni erkély jelenet némileg módosult. Ja, hogy Zsolti volt ott az előbb a folyosón? Látott valami alakot mászkálni, de a Vujity Tvrtko álcája miatt nem tudta olyan mélységekben leelemezni a vonásait, mint ahogy szerette volna. A fiú egész show műsort rendez, amit a lány csak behúzott alsó ajakkal figyel. Picit megdönti a fejét, és azon tűnődik, hogy hogyan csöppent bele ebbe a már-már Mónika showba illő jelentbe. Sosem látta még ilyen agresszívnek a Levitás srácot. Úgy tűnik, hogy mindjárt egymásra mennek Leonie kezeiért. Nem látja ruhában pontosan, hogy Zsolt milyen adottságokkal rendelkezik izmok terén, így azt sem tudja megsaccolni, hogy melyikük nyerné a birkózást. Ha öntenének rájuk még egy kis sarat, menő iszapmeccset nézhetnének végig a lányok. Úgy lenne fair, ha Zsolt felsőjét is leszakítaná valaki egy jól irányzott diffindoval, ám erre Adri részéről nem kerül sor, egyelőre csak nézi, ahogy az ösztönös birtoklási vágytól hajtott srácok egymásnak feszülnek, mialatt azon tűnődik, hogy Leonie hol szedte össze ezt a két szerencsétlen hősszerelmest, nem is tűnt a végzet asszonyának.* - Komolyan? Ezek ketten? Ne már! *Súgja oda a háta mögött álló Eridonosnak. Zsolt tovább kiabál mindenféle agresszív dolgot, így Adri megelégeli ezt a lányos hisztit, felemeli a pálcáját, amit Zsolt felsőruházatához szegez, és elkiáltja magát,*- Diffindo!* Ugyan ezzel a saját retinájának árthat főleg, de jó móka lesz nézni a folytatást, ha sikerül eltalálnia a kék fiút.*

Noel & Mary

A Fejetlenség folyosójának találóan elkeresztelt terület, ma valóban önmagát meghazudtoló módon nyugalmas volt. De a békés perceket hamarosan megzavarta Noel, aki a falakon kezdte kiélni művészi hajlamit. Ha tudta volna, hogy ezek az egyszerű, szürke falak már mennyi bájitallal, varázslattal és egyéb nem éppen falra illő dologgal találkoztak már! Sem nekik, sem a manóknak - hisz, az ő dolguk újra és újra rendbe tenni a folyosót - nem hiányzott már Noel akciója.
Arra azonban már tényleg senki sem számíthatott, hogy a falak nem váltak ám meg teljesen az őket ért mágiától, akármennyire alaposan is lettek feltakarítva, illetve eltüntetve az őket ért csapások. A kövek ugyanis nagyon gyengén, de magukba szívták a különböző varázslatokat. A falakat átjáró mágia, Noel ügyködése és az, hogy a fiú még mugli filceket is felhasznált, ami sajnos egy ponton túl már nem volt kompatibilis a varázslatokkal, együttesen azt eredményezte, hogy a fal füstöt kezdett eregetni. Méghozzá mindenhonnan olyan színűt, amilyenre Noel változtatta az adott falszakaszt. Maga a füst akár még szép esztétikai látványt is nyújthatott volna, ahogy a különböző színek keveredtek egymással, sejtelmes hangulatot teremtettek a folyosón, de a füst nem volna olyan sűrű, hogy megakadályozta volna az átlátást a folyosó egyik végéről a másikra. De ahogy az lenni szokott, a fejetlenség folyosója, bizonyítva, hogy nem hiába kapta ezt a nevet, tett még egy lapáttal a színes füst jelenlétére. Minthogy mágikus úton jött létre, rendelkezett is mágikus tulajdonságokkal. Hatásában egy kissé félre sikerült és végül a falon landolt Bordeaux bájital, zagyváló átok, és egy a folyosón galád módon tönkretett nefeledd gömb ereje keveredett. Vagyis jelenlévők az egyébként szagtalan füst belélegzését követően, azt tapasztalhatják magukon, hogy nem tudnak visszaemlékezni bizonyos dolgokra, miközben megvan az az idegesítő érzés, hogy tudják a választ, ott van a nyelvük hegyén, csak mégse jut az eszükbe. Ez először csak apróságokban jelentkezik, valószínűleg észre sem veszik azonnal, hogy valami nincs rendben. Azonban a belélegzés mértékével egyenesen arányosan nő a hatás is, egyre lényegesebb dolgokról feledkeznek meg, mint például, hogy mikor és miért jöttek a fejetlenség folyosójára, vagy egyáltalán hol is vannak ők most. Ha pedig kétségbeesetten kezdenek emlékekbe kapaszkodni, azt tapasztalhatják, hogy ezek az emlékek is kicsusszannak az agyukból.
Az csak rajtuk múlik mennyire süllyednek bele a feledékenységbe, hiszen eleve csak akkor ismerik fel, hogy valami nincs rendben, ha már azt sem tudják, hogy kerültek a folyosóra.

Leonie, Zsót, Ron, és Adri - avagy: Az embörök és a szappanyópera

Aznap reggel, mikor még az év végi vizsgákra tanult szobatársaival, meg sem fordult a fejében, hogy ilyesmibe keveredik. Pedig Mary egy olyan lány, aki előszeretettel fantáziálgat össze storykat, saját élete szereplőivel, illetve azokkal, akiket legalább egy kicsit, akár látásból, ismer. Vagy saját maga, vagy valaki olyan főszereplésével, akit csak látott eddig. Itt léte során már sok történet megformálódott agyában: Kalandos, párbajos, hősi, verekedős, tragédia, még szerelmi is... Na de egy ilyen jelenet még egyszer sem ötlött eszébe. Legalábbis, nem úgy, hogy részletesen, végig is gondolja, ki is tervelje azt. Pedig bőven elég hasonló helyzetekkel csordultig telt szappanoperát nézett már életében. És most itt áll, mintha csak egy filmben lenne. Egy kész forgatáson érzi magát. Mintha teljesen beleélné magát annak a szerepébe, akit alakít, és már el is felejtené, mi a valóság. Mintha a karakter totál magába burkolná, új lenne, és a sorozat kellős közepén robban be társával.
Most ott áll az ajtóban, szemben a csupán sárral borított felső testű Ron előtt, kitől nem messze Adri, szikrázó szemekkel, védelmezve a mögötte fellelhető Leoniet. Mary csak most szúrta ki, hogy az általa irányított virágföld célpontja nem idegen neki. Legalábbis, nem rég találkozott vele a faluban, és szimpatikusnak tűnt. Kicsit hülyén jött ki, hogy rögtön a következő találkozási alkalommal leborítja virágfölddel. Normális esetben Mary rögtön zavarba jönne, mi kényszeres vigyorát is előhozná. De nem. Bármily kellemetlen a helyzet, inkább kacagna rajta, mintsem szégyellné. Ezen ő maga lepődik meg legjobban, ellenben nem bánja. Legalább, nem csinál nagyobb hülyét magából. Ha meg ez eddig sem következett be, annak még jobban örül. A fiú cserepes beszólására Mary sem marad kussban, még akkor sem, ha kellene.
- Amennyiben szükség lesz rá, alkalmazom! - vág derűs arcot. Habár ez nem épp az aktuális helyzethez illő, de így jött ki neki. Végül is nem baj, ha amíg lehet, magabiztos marad. Nem rá vall ez a viselkedés, de tetszik neki, hogy nem drámázza túl a helyzetet, és ezt ki akarja használni. Talán ez a későbbiekben jó orvosság lesz a zavarbanlét elhárítására.
A fiú következő mondataira azonban már értetlen képet vágott, elvégre nem tudhatta, mire utalnak a szavak. Ekkor fedezte fel a kissé csípős érzést arcán. A hirtelen hőmérséklet változás egy hangyányi rózsaszín árnyalatot adott pluszba arcának, de ezzel sem foglalkozott sokat. Pulcsi volt rajta, lábai sem fáztak, ellesz még egy darabig így, ami a helyzetet elnézve, hasznára is válna.
Összevonja szemöldökét, mikor a kis vörös is megszólal. Igazán mérgesnek látszik, Ron komolyan így kicseszett kiszúrt volna vele? Mary nem nézte volna ezt ki az Eridonos legénykéből, de mivel nem ismerte még rendesen, nem ítélkezhetett. Egyelőre azonban, míg még nem tudni, mi a helyzet pontosan, nem akart álláspontot foglalni. Ennek ellenére, a két Eridonos évfolyamtársa között járatva szemét, lassan odasétált Adri mellé. Perpillanat ez a fizikai álláspont tűnt a legideálisabbnak, ha pártilag még egy harmadik, azaz semleges helyet is foglalt.
- Tssz... Na, szépen vagyunk. Egy vádaskodó csaj, két másik támadó üzemmódban, meg egy félmeztelen srác, aki - vélhetőleg - két tűz között ragadt. Ez egy filmben még el megy, de ha belegondolok, külső szemlélő számára, élőben nagyon röhejesen nézhetünk ki. - csúszott ki a lány száján, és a végére még egy apró mosoly is telepedett szája sarkába. Eredetileg csak gondolni kívánta a mondottakat, de végül is nem olyan nagy baj, ha szembesíti vele a többieket, nem igaz? Nem mintha nem lennének ezzel tisztában maguktól is. Merthogy tisztában vannak, ugye?
- Nos? Hogyan tovább? - vont vállat, és nézett végig a három másikon. Bár a kérdés nekik szólt, a választ nem tőlük kapta meg. Ennek oka pedig az volt, hogy egy újabb évfolyamtársuk, Zsolt toppant be. Ront ellökve, kiabálva vonta kérdőre. Pár pillanattal később azonban úgy tűnt, mintha a Levitás hirtelen megvilágosodott volna, és következő kérdést már az Eridonos lánynak intézte. Szegény fiú igen csak kétségbeesettnek tűnt, és Mary sem bírta már megint a nélkül, hogy ki ne nyissa, alapvetően lepcses száját.
- Na jól van, gyerekek, én már komolyan valami tiniszappanoperában érzem magam! - az utolsó pár szót, nevetéssel küszködve ejtette ki. Ahogy így belegondolt, egyre mulatságosabban festhettek. Bár nem igen segített a jelenlegi helyzetükben, és idő közben még Zsolt pólója is leszakadt, mi megint csak vonzotta a nevetési kényszerűséget. Mikor már minden összejött, nem bírta tovább, kitört belőle. Az igazat megvallva, belefáradt már a sok tanulásba, és aludni sem aludt jól. Ilyenkor pedig ötször olyan könnyen kapja el a kacarászhatnék, mint amúgy. A jóízű nevetés kezdte teljesen kinyírni rekeszizmát, levegőt sem kapott már, és még a feje is belefájdult.
- Shahahajnálohom... Sehigétséhég... - nyöszörögte, mikor már csak a Levitás évfolyamtársának lába adott támasztékot, és akadályozta meg abban, hogy a földön fetrengjen.
Úgy egy perccel később azonban, kifejezetten hirtelen, és igencsak váratlanul, abbahagyta a röhögést, majd halálosan higgadt képpel felugrott. Mikor már stabilan állt, végignézett a jelenlévőkön, és ismételten hangszálai értelmesen hallatszódó használatára nyitotta a száját:
- Mi bajotok? Mit néztek? - értetlenkedett összevont szemöldökkel, mint aki nincs tisztában vele, mi történt az imént.

A túlélők társaságának másik tagja

Bianca

Csillártárs  

Nem is igazán volt időm felfogni, mi történt, miért történt, és a többi. Arra eszméltem, hogy zuhanok, a gyomrom bukfencezett egyet. Eljutott az agyamig, hogy lehet, most mindennek vége, és a túlvilágon betegre fogják magukat röhögni a hullatársaim, hogy ilyen egyedi halálnemet sikerült kieszközölnöm magamnak. Azonban tovább nem tudtam szövögetni a gondolataim hálóját ebben a meglehetősen abszurd helyzetben, ugyanis földet értünk, csillárostul, mindenestül. Amikor az oldalammal földet értem, egy pillanatra elsötétedett előttem a világ, aztán lassan kitisztult előttem a kép. A könyököm eléggé fájt, könnyek szöktek a szemembe, de ez nem számított túl nagy eseménynek, ugyanis amióta az eszemet tudom, aktívak voltak a könnycsatornáim. Lassan kipislogtam a folyékony riadtságot a szememből, aztán ellazítottam az államat, amit a fájdalom miatt akaratlanul is megfeszítettem. A könyököm sajgott, de nem volt vészes a dolog, úgyhogy a bal, és nem fájó kezemre támaszkodva felkönyököltem, körülnézve. Eléggé aggódtam Sharlotte miatt, én mindig is szerencsés voltam az esések terén, de nem voltam benne biztos, hogy ezzel a lány is így van. Nagyon aggódtam, hogy esetleg az én hülyeségem miatt szerzett komoly sérüléseket... vagy rosszabb. Azonban a lány hamarabb kezdett az én keresésembe, mint fordítva. Megkönnyebbülten sóhajtottam, amikor utánam érdeklődött.
 - Hú, megvagyok - szuszogtam. - És te?
Felpillantottam rá, ahogy felém csoszogott; nagyjából úgy tűnt, jól van. Bár az egyik lábát eléggé húzta, de nem úgy nézett ki, mint aki nagyon szenved. A sokk okozta köd lassan kezdett elszállni a fejemről. Amikor sötét, vagy szokatlan helyeken vagyok, mindig eszembe jut előbb- vagy utóbb a kérdés; mi a fenét keresek itt, és mi ez az egész? Hát, ebben a szituációban most jött el ez a pillanat. Ahogy elképzeltem, hogy festhetünk, egy leszakadt csillár romjain taposva, először csak halkan rázott a nevetés, majd egyre eszelősebben kezdtem vigyorogni, aztán már a könnyeim is potyogtak. Elég riasztó lehettem, reméltem, hogy Lotte nem hiszi azt, hogy a fejem sérült meg.

Yarista

                                                                    

Próba

Izgatottan futottam végig a folyosókon. Az úti célom a Déli szárnyon, az első emeleten található próbaterem volt. Még sohasem jártam itt, de ezen kívül már rengeteg darabot próbáltam, illetve rengeteg musicalt láttam, a megformálás stádiumában anyukámnak köszönhetően. Az alma nem esik messze a fájától, amiből következik, hogy hozzá híven én is örököltem valamennyit az ő rendkívüli tehetségéből. Az arcomon a mosoly fülig szaladt, mert eszembe jutott, milyen viccesek voltak olykor azok a próbák, amiket láttam, és amiken szereplőként én is részt vettem. A nevetések, amikor már annyira fáradtak voltunk, hogy legszívesebben otthagytuk volna az egészet, persze végül sohasem hagytuk ott és a munka végül meghozta ragyogó gyümölcsét. Rohanó lábaimat és gondolataimat egy ajtó állította meg. Itt vagyok! Vettem egy mély levegőt és egy csöppnyi habozás után benyitottam és a fejemet berakva bekukkantottam a helyiségbe. A teremben muzsikaszó hangzott.  Előttem megjelent az egyik, számomra legjobb dolog a világon, a színpad. Picike és otthonos, gyönyörű bársony függönyökkel és lépcsőkkel, hogy fel lehessen rá jutni. A tekintetemmel megkerestem a művészbejárót is. Milyen otthonos! A színház varázsa, mint mindig ugyanúgy most is elfelejtetett velem mindent és szinte öntudatlanul, kábultan és megbabonázva léptem be, miközben finoman becsuktam az ajtót magam után.  Beljebb hatalmas ablakokra lettem figyelmes, melyeknek párkányaira kényelmesen le lehet ülni. Ez nagyon jó megoldás! Ezek mellett székek is vannak természetesen, de az az érzésem, hogy a párkányt jobban fogom kedvelni. Annyival hangulatosabb!  A jelmezek tárolására szekrényeket helyeztek el. Ahogy megfordultam, hirtelen azt hittem, hogy otthon vagyok. Az ajtó mellett egy hatalmas tükör állt, pontosan ugyanolyan, mint otthon a szobámban. Emlékszem, hány órát töltöttem előtte a tánclépéseket gyakorolva vagy épp spárgára tágítva. Három éves korom óta táncolok, hamarabb, mint járni meg tanultam volna! A tükörben egy alakra lettem figyelmes. Ahogy abba az irányba fordultam megláttam Inedrát.
-Szia!-Köszöntem neki. Nem vagyunk még valami sokan, biztos a többiek kicsit később futnak majd be. Remélem nem fog fennhéjázónak tartani, de egyszerűen nem bírom megállni, hogy itt van ez a tükör! Fogtam magam bemelegítettem és sorban lementem bal-, jobb- majd angol spárgába. Majd, egy hirtelen felindulásból oldalra fordultam és lehúztam a lábamat a fülemig. Örültem, hogy még mindig meg tudom ezeket csinálni, ugyanis itt nem sok idő jut a táncgyakorlásra. Na, majd most! Majd egy hídból hátra boglival felálltam é forogtam egy fuettét. Majd boldogan távolodtam el a tükörtől. Az izmaim kellően bemelegedtek és Inedrán kívül még úgy sincs itt senki, aki láthatta volna.  Ő meg szerintem nem nagyon figyelte, legalábbis remélem, most azonban ideje abbahagyni, mert nem akarok feltünősködni...

Csetepaté Mugli módra?

Sosem hittem volna, hogy ilyen dologba üssem az orrom, mármint egy pár szétválasztásába. Igaz, mindig körültekintően kerestem partnert. Nem akartam senkinek sem fájdalmat okozni emiatt.
Így, amint betoppant ez a srác, tudtam gond van. Először azon lepődtem meg, hogy itt mindenki meggágyult. Vagy mugli mód akarnak verekedni, vagy bárminemű kérdés helyett egyből pálcáért nyúlnak.
Hát, nekem még nem borult el az agyam. Persze ami eddig szórakoztató volt, most egy pillanat alatt teljesen a másik végletbe ejtett át.
Mit keresek én itt? Csak nem valami jól kitervelt féltékenységi jelenet miatt szórakoztattuk eddig magunkat a kis vörössel? Persze már tudom Lonie a neve, de nem gond, ha továbbra is vöröskének hívom. Ez marad meg, sajnálom.

A srác, amint kapcsol majdnem elsírja magát. Milyen szánalmas? Ennyire maga alatt lenne pár pillanat alatt? Ezt nem engedhetem. Ha már a kis vörösnek nincs annyi lélekereje, hogy a lebukás után megszólaljon, akkor majd én beszélek vele.

-Ne haragudj, nem tudtam, hogy van barátja Lonie-nak. De nyugodj meg, semmi nem történt még köztünk és nem is fog. Bocsáss meg neki, ha szeret téged elmondja az igazságot és most már nem ködösít tovább a lányok előtt sem. Ha kicsit is fontos vagy neki, most bocsánatot kér tőled. Ez a minimum. Mi pedig majd nyugodt körülmények között megbeszéljük mi volt itt, ha Lonie-nak nem hinnél.


Amint ezt kimondtam, tudtam, itt nagy balhé lesz. A lányok már nem érdekeltek. Azt csinálnak, amit akarnak, de ennek a srácnak az érzelmeivel nem játszhatnak.
Nekem ebből elég volt. A játék, amibe belementem vagy fél órája, talán órája is, már nem az aminek indult. Itt érzelmekről van szó. Hiába éreztem jól magam, nem húzhatom fel a srác agyát, mert képes valami meggondolatlanságot csinálni. Az ilyen jellemű embereket jól ismerem.

-Lonie, térj észre és beszélj négyszemközt a barátoddal.

Ezzel a mondattal el is köszöntem a megdöbbent négyestől. Koszosan, viccesen és jót mulatva magamban bementem az erkélyről. Elindultam a folyosón Eridon klubhelyisége felé.


Majd pár méter után magamra irányítóm a pálcámat és egy halk -Suvickus elmondására teljesen eltűnnek a sérülésnyomok rólam, így menet közben felhúzhatom a pulóveremet, amit mától az eszeveszett négyesnek nevezek el.-Fogadtam meg magamnak.

De azért nem árt az óvatosság, hátha valamelyik boszorkány úgy érzi, nem végzett és még szórakozni akar, netán hátba támadna, gyorsan egy pajzsbűbájt próbálok magam köré vonni: - Protego Totalum!

Erkélyjelenet

Ez az egész remek játéknak indult Ronnal. Majdnem olyan jónak, mintha körhintáztak volna, csakhogy elengedett a lánc közben, most meg tehetetlenül repülnek fejjel a falnak. De hogy történhetett ez meg? Csak kapkodni tudja a buksiját ide-oda, de már totál le van maradva az eseményekről. Tisztára, mint a Balázs show-ban. És akkor most induljon a fal! Lássuk, ki van mögötte… Zsolt! Minő meglepetés ez mindenki számára. Még Leonie-nak is a földön koppan az álla az elkövetkező harci jelenet láttán: This is Bagolykő! Vagy valami nagyon hasonló kiáltással kéne a két srác közé vetnie magát, de földbe van gyökerezve a lába, és különben is, Adria tökéletes búvóhely azzal a pár centis magasságeltérésével. És ott van még Mary is, aki… elkezdi magyarázni a helyzetet. Vöröskénk csak tanácstalanul megvonogatja a vállát, ő bizony nem akarta, hogy így eldurvuljon a helyzet. Különben is… mi a jó pikulát keres itt Zsolti fiú, és hogy jön ő ahhoz, hogy kérdőre vonja a kis törpét?
-Hagyd már békén! – Hirtelen megtalálja a hangját, és kicsit előrébb is lép egyet a fiúkák irányába. Azért kicsit kezd durcás lenni, amiért így el lett rontva a játéka, és az egész újdonsült ismerősén csapódott le.
-Zsolt, Neked igazááá… - Ekkor szakad le iskolatársáról a felső. Adria, hogy a jegesmedvék dédelgetnének Téged az Északi-sarkvidéken… Igazából már egészen tökéletes a szappanoperás jelenet, már csak az hiányzik, hogy Leonie megvakuljon, majd kómába essen, bár a szabaddá vált testfelületeknek hála, hamarosan ez is simán bekövetkezhet. Újfajta korhatárt kéne bevezetni, mégpedig a Leonie-karikás jeleneteket. Ezek pont azok a részletek ugyanis, amitől egy magafajta kislánynak  a tökéletesen ártatlan lelkivilága megáll a fejlődésben.
Hátat fordít a srácnak, csak hogy ne kelljen őt bámulnia, legalábbis addig, míg elmúlik a sokkhatás. Addig is küld a lányok felé egy rosszalló pillantást, majd Adria kérdésére kénytelen-kelletlen elvigyorodik, és megvonja vállait.
-Nem én kértem! – Ugyanmár! Ő csak a Szőke Hercegről szokott álmodni, a fene sem akart ilyen valós szituációba belekerülni. Fel sem foghatja aggyal, miért pont vele történik ilyesmi. Ezek után pláne ideje lenne felkeresnie az iskolapszichológust, mert az amúgy öt éves szintje ezek után sosem fog átfordulni hatba.
-Mi vaaan? – Akkor pördül ismét a srácok felé, mikor Ronci megszólal. Na, ez azért már túlzás.
-Te miről beszélsz? – Hitetlenkedve rázza a fejét. Ugyan minek kéne bocsánatot kérnie? Aztán leesik neki, hogy Ron azt hiszi, Zsolti fiú az ő barátja. Homlokon vágja… saját magát, pedig itt mindenki más is megérdemelné!
-De ne menj eeel! – Kérleli az eridonost, de az már le is lépett. Oké, neki aztán sosem szokása dühös lenni, de ma elvették a játék! Legalábbis nagyon úgy érzi, hogy Zsolti fiú most már kezdi korlátozni a személyi szabadságát, és ez nagyon nem tetszik neki.
-Mit képzelsz magadról? – Mint egy mérges kismacska. Ha lenne pálca nála, biztos ráfogná erre a jómadárra.
-Miért kellett így letámadnod Őt? Különben sincs semmi közöd ahhoz, hogy kivel vagyok éppen! - Valahogy úgy érzi, nem helyes lehordania Zsolti fiút, hiszen senkivel nem szabad csúnyán beszélni, ezt apukája tanította neki, de képtelen türtőztetni magát. Hadd akadjon már ki ő is egyszer.
-Ugye, hogy nincs semmi köze hozzááá? - Nyavalyog a lányoknak, miközben tesz egy lépést feléjük, csak hogy Zsolti fiútól távolabb kerüljön. Ekkor veszi észre, hogy Mary a földön fetreng a röhögéstől.
-Ez nem vicces! - Szól rá, de azért nem tudja megállni, hogy ne vigyorodjon el. De... igazából ez tényleg vicces, be kell látnia.

Ron, Mary, Adria, Leonie

Így megijedt volna a kis Ron? Mit képzel? Megszomorítja, megfélemléti a kis vörös óriást, jövök én, erre ő felkapja a nyúlcipőt? Legalább annyit, hogy vállalja a felelősséget. Leoniet senki nem bánthatja. Én nem fogom engedni, Leoniet senki nem bánthatja, csak a testemen keresztül!
-Megfutamodsz?
A kis Ron kilépett a teremből és elment. Halljuk, mit tett ez a szörnyeteg, hogy Leoniet meg kellett védjük. Biztos vagyok benne, hogy szörnyű dolgot tett, mert Leonie meg tudja védeni magát, ha nem komoly. Nem szeretem azokat, akiknek fontosabb a bőrük, mint a becsületük. Ez férfi? Ez egy nyálas nyuszi. Nos, akkor halljuk Leoniet!
-Hagyjam békén? Hozzá sem nyúltam, komolyan! Ráadásul Adria még a ruhám is letépte!
A lányok gyönyörködhetnek bennem. Sokat dolgoztam, azért, hogy hasizmom ennyire kidolgozottnak tűnjön. Rengeteget súlyzóztam, hogy karizmaim is nagyok legyenek.
-Hogyhogy mit képzelek magamról!?
Hangom erejét növeltem enyhén, mert zavart a vádaskodás. Könnyen ki szoktam borulni.
-Sajnálom, Leonie! A folyosón sétáltam, mikor sikolyokat hallottam, elrohant mellettem Mary és Adria. Kiléptem az erkélyre, ekkor Mary és Adria pálcával fenyegették. Mit tehettem volna? Kedves ismeretlen, még soha nem láttalak. Mit tettél, hogy ez a két oroszlán rád támadt?! Leonie, cselekedtem, mert nem akartam, hogy bajod essen. Féltelek!
Ekkor már majdnem füstölt a fejem.
-Sajnálom a hangerőt. Bocs!
Leonie elmefuttatása helyes.
-Nincs közöm hozzá. Igazad van. Következőkor egy csomag pattogatott kukoricával a kezemben végignézem, ahogy ti hárman harcoltok.
Ez tényleg így jött ki. Bennem volt a jó szándék, a segítőkézség. Odamentem a fotelhez, utat törtem a két őr között segítettem leszállni Leonienek a fotelről. Megfogtam a két kezét és ránéztem, mélyen a szemébe.
-Semmi közöm hozzá, hogy kivel mit csinálsz, kivel vagy. Tudod, féltelek, mert fontos vagy nekem.
Elengedtem kezeit, majd körülbelül két lépés távolságra álltam tőle.
-Nem voltam tisztában a helyzettel. Örülök ha boldog vagy, ha mosolyogsz. Ha mosolyogni látlak szebb a napom.
Zsolt, ne vidd túlzásba a bókokkal. Olyan rossz, hogy elkergettem ezt a srácot. De mit csináltak Leonieval? Miért kiabálta Leonie, hogy megcsalta. Kicsit sem értem a lány gondolatmenetét.

Telenovela brasileña


* A helyzet elég érdekesen alakult, talán ettől fordulatosabbra csak a brazil szappanopera írók tudnák alakítani. Ha rajtuk múlva, valaki perceken belül megvakulna, vagy valamelyik tanár, mondjuk, a repüléstan éppen elsuhanna a járgányával az erkély mellett. Minden van itt, szép menyecske, szerető. hősszerelmes, meg a két felesleges emberke, akik megkavarják a port. Ebből az egyik általában egy buta szőke, ami jelen esetben csak félig igaz, és nem úgy, ahogy a gonosz emberek gondolnák.  Ron drámai monológját érdeklődést színlelve hallgatja végig. Nem érdekli különösebben, ha igaz, ha nem. Unottan pislog maga elé, egy finom ásítást is elereszt. Mikor végre befejezi a főnixlegény a hosszas magyarázást, utána utasítgatni kezd, majd végül színpadiasan távozik. A szőkeség szíve szerint utána küldene valamilyen átkot, már csak azért is, a móka kedvvért, de most valamiért megszánta a szegény évfolyamtársát, így csak „finoman” utána szól.* - Naa, beijedtél? Nézz már rá, simán lenyomod! Küzdjééél! * Kiáltja karjaival hadonászva, ám az egyetlen dolog, amit hall, az csak Leonie kiáltása. Szóval nincsenek együtt a gyerekkel. Pedig ők lehetnének a Bagolykő terelő párosa, az esküvőjükön Adri, Amanda és Robi koszorúslánynak öltözve szórnák a virágszirmokat, Kiva meg Bogár lehetnének a tanúk, Ármin pedig összeadná őket, és aranyos, vörös hajú, baseball sapkás gyerekeik születhetnének, Zsófia és Leopold. Közben Mary heveny röhögő görcsöt kapott, mire Adri csak a szemét forgatta. Ne már, ennyire nem lehet komolytalan valaki? Igaz, hogy a helyzet már annyira abszurd, hogy oldani kell a feszültséget valahogy. Pláne, amikor a Levitás fiúról lekerült a póló, a szőkeség eltakarja a szemeit. Ez egy határozottan, hibás döntés volt. Elvégre mégis csak pénzbe került a ruhadarab, ráadásul ő egy hajtó a csapatukban, így elég könnyen elkaphatja egy gurkó, hogy ha magára haragítja a fiút. Végül úgy dönt erőt vesz magán, és kisandít az ujjai közül. Egy tökéletesen megmunkált férfitest állt vele szemben. Váó, na de Zsolt? Nem is mesélte, hogy a könyvek mellett a súlyzók és a szteroid tabletták társaságában is szívesen múlatja az idejét. Ebben a srácban több van, mint eddig sejtette. Nem sokszor volt eddig ilyen helyzetben, a nevetőgörcs nem az ő formája, így inkább elkezdi a haját dobálni, és színpadiasan rebegtetni a szempilláit.* - Ó, Zsolti… nem is említetted, hogy gyúrsz… * Mondja a tőle telhető legédesebb hangon, a lehető legkomolyabban. Nem fenyegeti nagy veszély, hogy elröhögi magát, az alapvetően nem az ő formája. Ahogy tovább analizálja a fiú adoniszi testi adottságait, az tovább beszél, ismét idegesítő dolgokat. Erősen megmarkolja a pálcáját, ám ezúttal inkább nem sújt le, így leereszti, mialatt vesz egy nagy levegőt, és lesüti a szemét. Zsolti csak mondja, és mondja.* - Zsolti nem hoztunk felmosót, kevésbé csöpögjél már! Te fogod feltakarítani a nyáltóóóócsááát! * Parancsol rá a végét erőteljesen megnyújtva, már már kényeskedve.*

Túlélőtárs