Varsó, Lengyelország
Országos Baleseti Ispotály

Projektmunka - Mátra

Projektmunka - Mátra

Runa
- előbb a Bagolykő, majd Szlovákia

Szép idő van ma. Nem az a rettentően meleg, rekkenő hőség, a tegnapi nagy eső tett arról, hogy most ne legyen annyira forró a levegő, hanem egy kifejezetten kellemes, ámbár még egy kicsit felhős időjárás a mai. Teljesen tökéletes, bármi is fog ma velünk történni.
Reggel 7 van, de már talpon találhat a lelkes érdeklődő. Halkan dudorászva kezdem meg az öltözködést, kíváncsi vagyok, hogy mi fog majd kisülni ebből a napból. Egy térdig érő farmer, egy nem túl csicsás rövidujjú, zokni. Kész is. Egy simogatás a cicának, egy a rókának és lehet is menni a fürdőszobába kicsit tollászkodni. De ez igazából kimerül egy arcmosás-fésülködés kombóban nálam, nem viszem túlzásba a dolgokat. A dúdolás még mindig kitart, sőt, új dallam kezdődik, mikor a konyhába érve nekiállok reggelit gyártani magamnak. 3 szelet pirítósnál áll meg a tudomány, ennél többre csak szakácskönyvvel vagyok képes, nálunk Manda az agytröszt a fakanál mögött. Nem baj, ez is bőven elég lesz, lehúzok még egy pohár tejet mellé, aztán összepakolok két szendvicset, hogy ne akarjak éhen halni út közben, meg betárazok egy kis üveg vizet is a kistáskámba. Nagyszerű, gyakorlatilag készen is volnék. Még egy gyors kis firkálás a pultra a lányoknak, hogy ma ne keressenek, és minden príma. Cipő a lábra és lehet is indulni.
Az utam a kastélyba, vagyis pontosabban az erdőbe vezet. Annak is egészen a mélyébe. Runának is azt mondtam, hogy ide jöjjön, ha nem talál meg minket, akkor majd elmegyek érte. Amíg nem figyelt, lenyúltam tőle pár hajszálat, tökéletes szagminták. Bent a susnyásban nem nehéz ráakadni egy nem túl nagyra nőtt hippogriffre, ha az ember füttyent is neki, ő meg érti a jelet, akkor meg aztán pláne nem. Sheli gyorsan előkerül a fák közül és üdvözöl, én meg nekiadom azt az útközben talált szarvasbogarat, amit annyira szeret. Miközben nyammog, várjuk lelkesen a Levitást.

Kiva
- előbb Bagolykő, majd Szlovákia -

Runa
- előbb a Bagolykő, majd Szlovákia

Kicsit bűntudatosan vándorlok beljebb és beljebb az erdőbe, mert nem mostanság voltam itt utoljára megnézni, hogy mi is van a griffel. Pedig az enyém. Vagyis hát papírom nincsen róla, úgyhogy hivatalosan ő egy szabad lény, de kétlem, hogy elhagyna. Eléggé ragaszkodó típus, Grétát is szereti, valószínűleg a szakértelme meggyőzte Shelit, hogy jó ember és segíteni akar neki. Én meg... Én meg ugye az első "értelmes lény" vagyok, akit életében először meglátott, valószínűleg az anyjának hisz, vagy valami hasonló. Egy ideig tényleg ilyen funkciót töltöttem be, de miután ki lett téve ide az erdőbe lakni, azóta a maga úrnője, én nem szólok bele az életébe. Eljövök és meglátogatom néha, ha van rá időm, Gréta hasonlóképp tesz, ő talán kicsit gyakrabban a körmére néz az állatnak.
Néhány perc után hathatós zörgésre figyelünk fel mindketten, Sheli pár lépést hátrál, hogy láthassa rendesen, mi történik, majd némi ágropogás és recsegés után előkerül egy alak is a bozótosból, egyenesen elém. A griff kissé idegesen tárja szét a szárnyait, de intek neki, hogy semmi gond.
- Nem maradtál le semmiről, épp felkészülünk az utazásra - mondom és segítő jobbomat nyújtom a földön fekvő felé. Ehm, igen, Runa nem a legjobb mozgáskoordinációval megáldott ismerősök közé tartozik. De ügyesen kezeli az elemét, azt meg kell hagyni.
- Messzebbre. Ja igen, ő itt Sheli, ő lesz ma a szállítónk, ismerkedjetek meg. Tanácsolom, hogy nézz a szemébe, és közben lassan hajolj meg előtte - adom ki az instrukciókat. Enélkül nem fogunk tudni elindulni, szóval megvárom, hogy megtörténjen a dolog, majd kissé feszülten a bestiára pillantok, aki merőben gondolkozik, hogy vajon mit tegyen, de végül viszonozza a meghajlást. Kicsit megkönnyebbülten sóhajtok, majd összecsapom a két tenyerem, és felugrok a hippogriff hátára. Elkapom Runa karját, és őt is felrántom magam mögé, majd egy "kapaszkodj!" instrukcióval elindulunk egy kicsit kijjebb az erdő sűrűjéből. Amint világosabb lesz minden, és megritkulnak a fák is, megkísérelünk egy felszállást. Nem tudom, mennyire fogja bírni, sosem vitt még két embert a hátán, de elméleti síkon van már olyan idős és erős, hogy mindkettőnket elbírja. Jelt adok a griffnek a felszállásra, ő pedig nekifut, és néhány lépés után a levegőbe emelkedik. Hasonlóan nagyszerű érzés griffháton repülni, mint seprűn, ugyanúgy megvan a szabadság jóleső érzése.
- Segíts neki egy kicsit - fordulok hátra a Levitáshoz. - Kavarj levegőt a szárnyai alá, így nem fog olyan gyorsan elfáradni, mintha csak a saját erejéből vinne minket. Ha meg fázol itt fent, szólj.

Kivácska
-Viselet-
2014.08.06. este, Budapesti ispotály

Előzmény~

Manda
a fatal este: 08. 06.
~ a tett színhelye: Budapesti ispotály

Hatalmas érvágás volt ez a kis délutáni összekapás számomra, apu halála óta nem igazán sírtam úgy istenesen, de most nagyon kiborult a bili számomra is. És a legijesztőbb még csak nem is az volt, hogy Mandának elfolyt a magzatvize, hanem az, hogy sírni láttam. Soha ezelőtt még nem tapasztaltam nála ilyesmit, az érzelemkifejezés nem erős oldala, persze, dühöng, mosolyog, kiabál néha, de egy ilyen szintű megnyilvánulást még sosem láttam tőle, és ez megrémített. Én tettem vajon, vagy már a fájdalmak? Összeugrott a gyomrom egy fél pillanatra, hogy Jézus ereje, megríkattam Mandát, de nem volt sok időm csodálkozni, mert elindult nála egy visszafordíthatatlan folyamat, amihez sürgősen szakszerű segítségre volt szükségünk, így eszeveszett sebességgel termettem fent a sárkánylány szobájában, ahonnan csak felkaptam a táskáját, és már viharzottam is le az emeletről, kétszer majdnem leesve a nem túl hosszú lépcsősoron. Tudtam, hogy valószínűleg még órái vannak hátra, míg világra tudja hozni a gyermekét, de mihamarabb ispotályba kellett érnünk, hogy el tudják látni. Az első kezembe akadó cipőt húztam a lábamra, ami jelenesetben Adri csatos szandija volt, de ilyen apróságok nem érdekeltek különösebben, csak haladni, hogy elérjük a következő vonatot, ami Pestre visz minket.
Végigcsámborogtunk a Macskabagoly utczán, majd a Boglyas téren át az állomásra értünk, és ekkor Mandában is megszakadt az a valami, ami egy laza 15-20 perccel előtte bennem is, mert elsírta magát, de olyan vigasztalhatatlan zokogásba kezdett, hogy kedvem lett volna nekem is rákontrázni. De erősnek kellett maradnom, legalább most, legalább nekem. Szóval maradt az, hogy átöleltem szorosan, majd hagytam, hogy elhatárolódjon tőlem, és a vonaton az ülésbe kucorodjon. Egész vonatút alatt csendben figyeltem, nem akartam hozzászólni vagy kérdezni tőle, tudtam, hogy nem válaszolna, ez most egy csata önmagával és a saját kétségeivel és félelmeivel, ebben nem tudtam volna segíteni neki. Így hagytam, hogy Pestig kisírja magát, aztán leszállásnál valahogy abbamaradt a könnyáradat, talán kiegyezett magával útközben. Az ispotályba érve villámgyorsan ráakadtunk egy gyógyító tanonc lánykára, akinek röviden felvázoltam, hogy van egy vajúdó kismamám, és legyen szíves ellátni. A folyosón ácsorogva vártam, hogy a hölgyike visszajöjjön értem és bemehessek végre a sárkánylányhoz, mert míg nem szerzett egy szülészgyógyítót, addig várakoznom kellett. Leülni képtelen lettem volna a hátsómra, hiába voltak körülöttem székek. Komolyan, mintha én lennék az apa, és azon izgulnék, hogy minden rendben legyen a terhes feleségemmel. De nem vagyok az apa, csak egy aggódó tartozék, aki, ha vallásos lenne a népéhez méltóan, akkor most valószínűleg csendesen imádkozna a folyosón, de nem vagyok az, ellentétben az argentinok nagy részével.
Aztán végre meglátom a fejet a szoba ajtajában, és azt mondja, bemehetek végre. Nem is tétovázok sokat, azonnal ellököm magam a fal mellől, és sietős léptekkel bent termek a helyiségben. Amint belépek, Manda felém pillant, én meg kerítek a seggem alá egy széket, és az ágya mellé ülök.
- El kellett volna mondanod, de már lényegtelen, tudom, és most ne ezen rágódj – váratlanul ér ez a bocsánatkérésféleség, Manda a sírás mellett ezt sem sűrűn szokta művelni, de egy fejrázás mellett elhessegetem az aggodalmát. Tényleg nem számít már, megtudtam, igaz, hogy már korábban is kiderülhetett volna, de legalább tudom, és ez a lényeg, ő meg most ne aggódjon semmiért, csak figyeljen magára és a kicsire.
Elüti az óra a hatot, a hetet, lassan talán a nyolcat is, vagy lehet már a kilencet, mire újra történik valami. Konkrétan a lakótársnőm szenvedni kezd mellettem az ágyon, nyújtom neki a kezemet, hogy kapaszkodjon bele, zúzza össze kicsit, talán még repesszen is meg pár csontot benne. Annyira nem számít most a saját testi épségem, hogy hajlandó vagyok megnyomorgatni magamat. El is kapja, szorítja is, amit meg tudok érteni, mert bár nem vagyok átérző, a testbeszédéből, az arcmimikájából, és az általa kiadott hangokból nagyon könnyen rá tudok jönni, hogy nem éppen egy luxus hajóúton érzi magát szegény. A gyógyítóra pillantok, de egyelőre semmit nem tud mondani még, beindult a szülés, csak a gyerkőc nem akar még előbukkanni Mandából.

Kivácska
-Viselet-
2014.08.06. este, Budapesti ispotály

Manda
a fatal éjjel: 08.07.
~ a tett színhelye: Budapesti ispotály

Semmit nem gyűlölök jobban a veszekedéseknél, pláne ha egy olyan emberrel kerülök konfliktusba, akivel ráadásul együtt élek és napi szinten érintkezek vele. Bár lobbanékony természetű vagyok, szeretem elkerülni a balhékat, ha lehet, csak muszájból megyek bele vitákba. Persze van az úgy néha, hogy neki kell menni a másiknak, hogy végre kibukjanak a felszínre a problémák és az érzések. Ahogy ma is. Mondjuk nem mondanám, hogy teljesen szándékosan piszkáltam fel Mandában az állatot, de valahol már zavart belül, hogy annyira nagyon szilárdnak mutatja magát, akin nem fog sem a fizikai, sem a lelki teher, hogy ő majd mindent egyedül ki fog bírni, és nem lesz semmi baj abból, hogy egyedül viseli el a rá nehezedő nyomást. De csak kibújt a szög a zsákból, hogy elkezdett szakadni a cérna nála, amit mondjuk észre is lehetett rajta venni az utóbbi napokban. Természetesen a világért be nem vallotta volna, hogy hé, bocsi, kéne egy segítő jobb a nehéz időkben, de ezért ő Manda. Egyedül akar mindent csinálni, mert erős, független nőnek érzi magát. Ez egyébként máskor teljesen igaz is rá. De most a terhesség van színpadon, azt pedig megfelelő támogatás nélkül nem lehet kibírni ép ésszel elejétől a végéig.
Akármennyire is hülyén hangzik, a szoba előtt ácsorogva, várva arra, hogy mondjanak valamit, hogy behívjanak, akármi, hatalmas erővel borít el a tény, hogy a bent vajúdó sárkánylány milyen sokat jelent nekem. Nem tudom, hogy miért éppen most tör rám az érzés, hiszen az elmúlt közel egy évben is teljesen tisztában voltam vele – sőt, még előtte is -, hogy Mandában nem egy átlagos barátra leltem, hanem társra, vérrokonság nélküli testvérre. Talán most az eddiginél is erősebben érzem azt, hogy szükségünk van a másikra, nem úgy, mint a szervezetnek az oxigénre, de mint például a csokira. Kell néha, hogy jól érezzük magunkat.
Az ágy mellett ücsörögve, figyelve a sürgő-forgó gyógyítókat és tanoncokat, közben a kezemben tartva Manda kezét, átszalad az agyamon, hogy vajon milyen lesz, ha majd én terhes leszek. Katasztrófa. Világok pusztulása. Apokalipszis. A füleim kicsit égni kezdenek a gondolatra, mert talán korai még ezen gondolkodnom. Ám lássuk be, egy terhes elemi mágus, még ha csak egyetlen elemet is irányít, eléggé veszélyes mókatár a környezete számára. Ingadozó hangulatállapotok, az átlagos női természetnél is elviselhetetlenebb viselkedés, párosulva a tűz pusztító erejével. Szerintem készíttetek egy koporsót a jövendőbelimnek.
Kellőképp késő este van már, mikor tényleg elkezd valami történni, a fejem kezdett már egészen alászállni az ágy szélén, de ahogy érzem a megerősödő szorítást a kezemen és a fülemet megüti a kiabálás, azonnal kiszáll belőlem minden álmosság. Kicsit leapadhatott az adrenalin szintem ahhoz képest, mint mikor befelé tartottunk. Kissé megerősítem én is a szorítást a belém kapaszkodó kézen, de hirtelen egy tanonc lép oda mellém, hogy közölje, menjek kicsit hátrébb. Nem sokon múlik, hogy alágyújtsak a kis girnyónak, de végül meggondolom magamat, mert akkor teljesen biztos, hogy kihajítanak innét. Némileg nehezen lehet rávenni, hogy hajlandó legyek elereszteni Manda kezét, de egy termetesebb gyógyító férfi kissé erősebb húzása azért már engem is arra késztet, hogy eresszem el az engem fogó kacsót. Kicsit kalimpálok még, de csak falmellékre állítanak, hogy nyughassak egy kicsit. A tekintetemet azonban képtelenség elszakítani a sárkánylányétól, azt végig az övébe fúrom, amíg csak felém néz. Látom, hogy mozog a szája, de nem értem mit mond, mert hangosak a gyógyító kollégák a szobában.

***

Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el azóta, hogy szétszakítottak minket Mandával, de egy kissé remegő és trutyis és eszementül hangos kisgyerek kerül elő belőle éjjelre. Egy kislány. Megkönnyebbülten felsóhajtok, a kutya tudja miért, hát nem is én szültem…! De talán most rólam is leszakadt a teher, hogy miattam indult be nála a szülés, és mégis jól vannak mindketten. Vagyis a gyógyítók ezt mondják. Kissé elérzékenyülve pillantok az ágyban hullafáradtan ülő, mégis szerető édesanyára és a lányára, ahogy megejtik az első találkozásukat. A fülemet bezárom, nem hallok semmit abból, ahogy Manda a picivel beszélget, a végén még megölne, ha bárkinek is elmondanám az akaratán kívül, hogy van egy ilyen vigyázó és gondoskodó oldala is. A gyógyító hölgy elveszi a picit a Rellonostól, én pedig fel vagyok kérve az elpateroló bácsi által, hogy húzzak arrébb a véresbe, és hagyjam szépen aludni az újdonsült anyukát. Bokán harapnám az urat, ha nem egy ispotályban lennénk és nem segédkezett volna a barátnőmnek világra hozni a lányát, így szépen odébb sunnyogok a felkínált hely felé. A világért sem mennék haza, most már teljesen felesleges a dolog, majd ha kinappalodik, vagy esetleg rákövetkező nap. Nem akarnám nagyon egyedül hagyni Mandát.
A kanapéra ülök, a hölgy pedig rákérdez, hogy szeretném-e kézbe venni a kislányt. Hát hogy a fenébe ne? Egészen megbarátkoztam már a legkisebbekkel az öcsém születése óta, így kinyújtom a karomat a kicsiért, és óvatosan kézbe veszem. A gyógyító kilép a szobából, mi pedig lényegében ketten maradunk a babával, mivel Manda kiütődött, mint Pistike az erjedt alma létől. Hátradőlök a kanapén, és óvatosan ringatni kezdem a kissé gőgicsélő kislányt. Bezzeg mikor az anyukája fogta milyen csendben tudott maradni, chö! Elmélyülten figyelem a kis arcot, ahogy egyre jobban csendesül, de ekkor feltűnik valami, ami miatt kis híján elejtem szegény babát. A pulzusom hirtelen megugrik az egekbe, óvatosan a bölcsőbe teszem a kislányt, és csendben szirénázva indulok meg a lakótársam ágya felé.
- MandaMandaMandaMandaMandaaa! -  a lehető legvisszafojtottabb hangon masírozok oda mellé és rázom meg finoman, hogy felébredjen. – Gáz van. Egy kicsi. Na jó, annyira nem kicsi, talán a kicsinél egy hangyányival nagyobb… - szaporán kapkodom a levegőt, ami sípolva távozik a tüdőmből az izgatottság miatt.
- Szóval, izé… A kislányod metamorf!

Kivácska
-Viselet-
2014.08.07. hajnal, Budapesti ispotály

Chuck

Angelina
ma





Nyár van, sok a szabadidő. Nem mintha Chuck-nak nem lenne mindegy az, hogy milyen hónap van; de csak nyáron van meleg. Egyelőre. Egyébként mostanság nem történik vele semmi érdekes; tanít, edz, mostanság sokat sétál a szabadidejében. Teljes mértékben meg van elégedve a tanítványaival, nem panaszkodhat. Szófogadóak, végrehajtják az utasításokat, jó gyerekek, nincs velük baj. Az ég világon semmi veszélyt jelentő dologról nem tudna számot adni a babokkal kapcsolatban. Tényleg minden rendbe velük, az órák gördülékenyen folynak minden tanítványnál külön-külön; egyikkel sincs semmi probléma. Más és más sebességekkel tanulnak, kinek mi a könnyebb-nehezebb. De hát ez normális, pontosan emlékszik, hogy mi volt nehéz, még nehezebb, vagy éppen könnyű a számára. Az edzés nélkül úgy érzi nem élne teljes életet, így tud kiteljesedni, akárcsak a dobbal. Imádja mindkettőt. A sétálgatásos hobbi meg nem tudja minek köszönhető. Szokott futni a szabadban, de jólesik néha kimozdulni, ezt Chuck is bevallhatja. Na de térjünk inkább ki arra, hogy mégis mit keres most hősünk a Mátrán kívül, jelenleg éppen Budapesten? Már volt említve, hogy elég gyakran vannak fellépéseik akár az ország másik felében is, de most szerencsére a fővároson belülre kaptak meghívást. Most négy napra jöttek, mert éppen így alakult; négy külön szórakozóhely Budapesten belül. Már túl vannak az összes bulin, igazán jól sikerültek. Nem történt semmi extra igazából, minden rendben ment. Új dobja igazán elnyerte a tetszését a legutóbbi "baleset" óta. Vannak még ötletei, hogy mivel tehetné még jobbá, de azt majd ha éppen olyan kedve lesz. Szerencséje, hogy nem a pénztárcájától függ. A többiek már hazamentek, de ő úgy döntött, hogy még marad egy kicsit. Egy éjszakát még kivett abban a szállodában, ahol eddig az együttes szállt meg. Úgy gondolja, hogy ráfér egy kis relax, kis városnézés.
Szóval csak rója a köröket a belvárosban, beül egy kávéra, meg egy sütire az egyik kedvenc kávézójába. Miután megvan, eldönti hogy kiül nézelődni a Király utcába. A hagyományos, villamosos megoldást választja, némi gyalogúttal fűszerezve. Amikor odaér, leül egy padra és kinézelődi magát jó erősen. Mielőtt odaér, vesz egy újságot, amit a sztárokról szól, pletykák, ilyesmi. Nem váltott át pletykacicába -félreértés ne essék-, csak kíváncsi arra, hogy miről maradt le mostanában.
Kis idő múltán feláll, mert kicsit elülte a hátsó felét és tovább sétál ugyanazon az utcán, majd megáll egy étterem ajtaja előtt, de nem megy be. Inkább megfordul és megint az ülést választja. Kényelembe helyezi magát a felfelé vezető lépcsőkön. Nem tudja, hogy mit csináljon a maradék idejében. Közben az órájára pillant, fél kilenc. Zseniális.

Chuck

Angelina




Hirtelen elgondolkodik. Lehet, hogy kár volt még egy napot maradni Pesten? Az a baj, hogy teljesen mindegy mit csinál, eléggé unja magát. Bár azért ha belegondolunk, akkor ez jogos; nem a legjobb egyedül boldogulni. Kicsit úgy érzi, elfáradt és legyalogolt a lábát. Egyszemélyes hadseregként vette be a város minden általa ismert kellemes környékét, olyan helyeit, amerre szeret járkálni. Legrosszabb esetben felmegy a szállodába egyedül, bekapcsolja a TV-t és egyedül folytatja a napot, pontosan úgy, ahogy elkezdte. Lehet, hogy neki ez jutott osztályrészül, bár nem szívesen nyugodna bele és mentségére szolgáljon, hogy dolgozik az ügyön. Kicsit döcögős a dolog, de legalább megtette az első lépéseket. Ez mindenképpen dicséretes.
Úgy dönt végül, hogy lepihen a lépcsőfokok bunkerében, ami egy bejárat egyben egy étteremhez. ott gondolkodik mindenfélén, ami éppen eszébe jut. Bevallhatja, hogy rémesen unatkozik. Eljött Pestre, de nem érzi magát jól. Sőt, elég béna napnak néz elébe; és eddig sem volt túl felemelő. Kis idő múltán melege van és úgy dönt, leveszi pulóverét. Ennek zsebéből kiesik a pálcája, gyorsan utána kap és az ölébe teszi. Egy kicsit összerezzen és megpróbál alig észrevehetően körülnézni, reméli nem látta meg senki sem. Ha mégis, akkor azt az illetőt, vagy illetőket kénytelen lesz megölni. Nincs más választása, és könnycseppet sem fog ejteni. De ezt inkább hagyjuk, senki sem vette észre a srácot. Összehajtja pulóverét, aztán úgy dönt, hogy nem is foglalkozik. Pálcával a kezében dől a falnak. Közben egy hölgy elsétál mellette és beszól, hogy miért nem tud arrébb menni. Jogos a dolog, tiszteletben tartaná, csak a modor nem tetszik neki, ahogy mondták. És innentől kezdve elképzelhető, hogy megette a fene az egészet. Azért ahogy megszólal a nő, próbálja a sípcsontja vonalába látószögön kívülre helyezni a pálcáját, hogy a nő ne lássa meg. De ez valószínűleg nem jött össze. Bőven volt elég ideje meglátni a varázstárgyat a kezében. Sosem jön össze neki.
- Valaki ma bal lábbal kelt fel - veti oda nyersen a másiknak, aki úgy tűnik, hogy nem hagyja annyiban a dolgot,mert megállt, és Chuck-ot nézi. Na most aztán megtalálták egymást. Akkor hát folytatódjék. Hősünk a térdére könyököl színes karjaival, mintha egy átlagos beszélgetésbe csöppenne.
- Ha bajod van, ne nekem, hanem annak mondd, aki megbántott - fejezi ki magát, mert ránézésre nem tűnik túl békés teremtésnek. Az egy dolog, hogy szép, de itt nem áll meg a tudomány. Közben elgondolkodik és biztos benne, hogy látta már valahol. Nem tudja, hogy honnan, de ismerős neki valahonnan.
- Találkoztunk már? - kérdez, majd lassan becsúsztatja pálcáját a nadrágzsebébe.

strandruha

Lotti
Mallorca
A szünet első hete





Érdekes, hogy nincs mindig kedve nyaralni. Mehetnek bárhová, tengerparttól, nyaralón át, a panzióig, nem lesz jobb kedve. Sajnos néha előfordul, hogy semmihez nincs hangulata. Bármilyen körülmények lehetnek, eshet az eső, fújhat a szél, a nap is süthet; véletlenszerű a dolog...
De szerencsére most nem ez a helyzet, vidáman pakolt össze még előző este a bőröndjébe, és ma reggel ugyanolyan hangulattal kelt fel. Reggeli tisztálkodás, öltözködés, reggeli. Ez a nap kezdetének rendje, nincs is vele problémája, megszokta az évek alatt. Hamar kész van, gyorsan benéz Hannához, hogy tud-e neki segíteni a pakolásban, de hát ha az illető az állítása szerint már nagy lány, akkor nincs mit tenni, szent a szava. Amikor mindenki kész, elindulnak.
A repülőn azon gondolkodik, hogy miért kellett ennyit szórakozni a jegyekkel, meg az egész procedúrával, amikor hoppanálhattak volna gond nélkül. Na mindegy, ez Alex kis érdektelen sebe marad. A repülő földet ér minden probléma nélkül, majd leszállnak, összeszedik a csomagokat a reptéren és kereshetik is a taxit. Még mindig úgy gondolja, hogy jobb lett volna a mágikus utat választani, de nem szól a véleményéről, mert nincs kedve ezzel is a húgát traktálni. Lotti gond nélkül lefoglalja a szobákat; bátyja büszkén elenged egy mosolyt, de erről neki nem kell tudnia. Minden jel arra mutat, hogy a húga felnőtt. Bizony, eltelt az idő; még szerencse, hogy nem ő az apja és nem kell féltenie, annyira.
- Eltaláltad - leteszi bőröndjét a földre és már ugrik is az ágyra, hogy kipihenje az utazással járó fárasztó tortúrát. Hason fekve hallgatja húga esetleges reklamációját, de túlzottan nem érdekli.
- Zseniális - mondja érzelemmentesen, már felülve az ágyon. Azért ha húga ránéz, akkor egy kis vigyort le tud olvasni az arcáról, miközben a srác elmélázik azon, hogy ezt a nyaralást lényegében Lotti szervezte.
- Jól leszervezted ezt az egészet - mutat közben kicsit körbe a szobán, majd folytatja.
- Büszke vagyok rád - talán ezt a legnehezebb kimondani egy embernek. Alexnek legalábbis biztosan. A húga következő ötlete úgy tűnik, hogy meggyőzi a srácot, hogy másszon le az ágyról.
- Nyertél! - ugrik le, majd bemegy a fürdőszobába és át is veszi fürdőnadrágját és napszemüvegét. Ráteszi bőröndjére a pálcáját, mert a partra nem igazán látja értelmét magával vinni. Nem szívesen teszi, de néha muszáj.
- Az jó lesz majd a tenger után - mondja mosolyogva. Pontosan tudja, hogy mennyire el tudja venni a sós víz az ember energiáját. Főleg, ha baromkodik benne; most a családdal valószínűleg nem ez fog történni. Legfeljebb egyszer-kétszer behúzza Lottit mélyebb részekre és kicsit megkóstoltatja vele a finom, sós vizet. Alex elkészül és indulhatnak is lefelé. Út közben leemeli idősebbik húgáról a táskát és ő viszi le. Elvégre ő a férfi, vagy valami ilyesmi.

ruha

      

Dwayne
/Mesélőmentes övezet!/

Dwayne

Lotti
Mallorca
A szünet első hete





Kora délután van és már elég sok mindent elmondhatnak tapasztalatként a mai napról. Repülővel keltek át mindenféle ország felett, majd sikeresen elfoglaltak egy hotelt fegyver nélkül, aztán most meg a tengerparton csücsülnek. De az utolsó két adat között érdemes megemlíteni, ami történik. Kár elsiklani fölötte, szóval inkább lessük meg, hogy mi történik még fent a szállodában, amikor már megérkeztek és arról tanácskoznak, hogy mi történjen a továbbiakban. Alex nagy nehezen feláll az ágyról nővére ötletét hallva és már meg is van az úti cél. Elindulnak a tengerpartra, mint egy igazi kis család. Egyébként felmérte még a szobában, hogy ennek az ágynak különleges vonzása van, mintha külön mágneses tere lenne, ami magához vonzza az olyan fáradt utazókat, mint Alex. Már előre tudja, hogy őt reggelente majd ki kell onnan robbantani; vagy operálni, ha annyira beleszerelmeskedik ideiglenes alvótársába.
- Ja - ennyit nyög ki Lotti mondókájára, aminek az a lényege, hogy igyekezett jól szervezkedni. Alex eldöntötte, hogy nem fog belekötni semmibe ezen a nyaraláson, legalábbis megpróbálja. Aztán vagy sikerül, vagy nem; a szándék a fontos.
Mivel emeleten vannak, az a legegyszerűbb, ha a liftet választják, hogy lejussanak a földszintre. Mármint ez biztosan így van a mugli gondolkodásmód szerint; most az egyszer nem szól bele és kinyitja az ajtót, majd ha mindenki besétál, akkor ő is megteszi és becsukja maga mögött az ajtót. Megnyomja azt a gombot, ami fölé a 0 van írva. Közben megnézi, hogy elég sok ilyen gomb van, szóval ők nem is a tetején laknak az építménynek. Sőt, ha jobban megnézi, talán olyan középtájon, ha nem csalnak a számításai. Hamar megérkeznek a földszintre, majd ki is lépnek a kis liftből. Elég szép látvány tárulkozik eléjük, Magyarországon nincs ilyen szép kilátás; főleg, hogy velük szemben van a tengerpart nagyjából 500 méterre. Kis séta, de nem baj. "Áldozat nélkül nincs győzelem". Jó érzés, amikor átszökik a tengerparti homok a lábujjai között, olyan sebességgel, hogy minden egyes lépésnél a bokája aljáig süllyedne, ha nem lenne rajta papucs. A napszemüveg is elkél, mert eléggé süt a nap, tökéletes idő van. Jó meleg, de ezen a fájdalmon enyhít a tengervíz.
Megérkeznek arra a részre, ahol már sokan "tábort vertek", viszonylag közel a vízhez. Alex is letenné a cuccát, ám ekkor Lotti megváltoztatja a tervet, amivel igazából nincs is problémája, mert ő maga is megszomjazott.
- Ha hozol egy sört, azt megköszönöm - mosolyog húgára, majd magához vonja öccsét és ketten szépen leterítik a lepedőket meg a törölközőket a homokba, meg a táskát is lerakják. Aztán, mint akik jól végezték a dolgukat, leülnek a lepedőre és várják a lányokat. Ha megérkeznek és megisszák az üdítőket, akkor indulhatnak is a vízbe.

Dwayne