Olivia Meyerson
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Kornél- Héj, egy szóval nem mondtam, hogy könnyű dolgod lesz, sőt..-tartja fel a kezét védekezően, mert neki feltett szándéka volt lebeszélni a rellonost erről, az már nem az ő baja, hogy nem sikerült. - Visszatáncolhatsz, ha akarsz... nem kötelezlek semmire- azért ezt hozzáteszi. Szeretné, ha Kornél tisztában lenne vele, van választási lehetősége, ha elege van gardedám szerepből, nem muszáj azt tennie, szövetség ide, vagy oda, a lány sejti, hogy ennek még meg lesz a böjtje. Talán a srác fel sem fogja, mennyit jelentenek neki a szavai, tényleg kuriózum az olyan eset, mikor nem kell arra figyelnie, mit, hogyan tesz, és ha valaki ezt még a szemére is veti, piszok jól esik neki. Persze, ő is utálja, hogy ahhoz hogy élhessen, másnak meg kell halnia, csak mert még nem elég erős ahhoz, hogy életben hagyja, de kezd belenyugodni ebbe. Elkönyvelte magát egy szörnyetegnek, elvégre az is, mégis a kis rész, mai megmaradt az emberből, mindig tiltakozik ez ellen, talán ez gátolja meg abban, hogy ne legyen olyan, mint a többiek. Nem szeretné az életét úgy élni ,hogy minden lépése után hullanak az emberek, azt se tudja megérteni, más fajtársa, hogy élvezheti ezt. - Nagyon helyes, a végén még ki találnám használni- forgatja meg a szemét mosolyogva, mert legyen akármennyire békeszerető, ha arra kerül a sor, a saját életéért azért küzd, és nem mindig tisztességesen. Persze nyugtatja a tudat, hogy Kornéllal még koránt sincsenek azon a szinten, valamiért nem is igazán szeretné összerúgni a port vele, főleg most, hogy tudja, ideig-óráig normálisan is tudnak állni egymáshoz. - Tiszta pillanatai se nagyon vannak- elhúzza a száját ő is, nem törődve a pillanat komikumával. Tényleg vicces, hogy ők ketten teljesen más szemmel vizslatnak egy-egy embert. Az, hogy Oliv esetében legalább is, nem a külső az első szempont, és nem is feltétlenül azért kezdene ismerkedésbe, amiért a korabeli lányok zöme. Még sose fordult meg a fejében, hogy összeszűrje a levet a vacsijával, mert a vacsi az vacsi, pedig fajtársai ezt is kitörő örömmel teszik. Aztán be is vetik magukat a tömegbe, és az eridonos talán egy pillanatig érzi azt, hogy egy a körülöttük lévők közül, de ez a pillanat hamar el is száll. Azért vicces, hogy egy külső szemlélőnek szemet sem szúr, hogy két veszélyes lény is jelen van, ha így lenne, vélhetőleg hamar kiürülne a helyiség. Önkéntelenül húzódik közelebb a rellonoshoz, már ha ez még lehetséges, mert a távolság így se nagy. Oliv kezdi elveszteni maga felett a kontrollt, így egy pillanat alatt kerül Kornéllal szembe, és még mielőtt a srác feleszmélhetne, túr a hajába, és tapad az ajkaira, hogy megízlelhesse őket. Az agya egy eldugott szeglete tudja, hogy ezt nem szabad, küzd is ellene, de nem sokat ér vele, mikor az eridonos nem hajlandó józanul gondolkodni. Egyszer ő is kiélvezheti a pillanatot, nem kell mindig azzal törődnie, mi lesz később. Az, hogy neki nincs szüksége oxigénre egy dolog, de mivel társának vélhetőleg van, kelletlenül szakítja meg a csókot, hogy aztán végigsimítva Kornél arcán, a szemébe nézhessen. - Sajnálom, ezt nem kellett volna- harap az ajkába, és még a fejét is leszegi, hogy leplezze a zavarát. Komolyan számít egy jókora kifakadásra, így lelkiekben fel is készül rá.
|
|
|
|
|
Reviczky Kornél
INAKTÍV
the big bad wolf
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
|
OliviaNem az a táncolós fajta, sosem volt az. Legtöbbször kényelmetlenül érzi magát a tánctéren, olyan érzése van, hogy mindenki őt bámulja, hogy nevetnek rajta...lehetséges az ezek az érzések gyerekkorából maradtak meg, de még mindig erősen élnek benne, akárhogy is próbálja elnyomni. Itt viszont senki nem figyel rá, mindenkit valami más köt le, ráadásul sötét is van, csak a villódzó fények világítják meg őket egy pillanatra. A zene üvölt, a szövegét még csak véletlenül se érti, bár nem is biztos benne, hogy az egy-egy szó amit a hangfalakból szól egyáltalán értelmes összefüggő mondatot alkot, de nem is érdekli. Jelen pillanatban egészen más az, ami a leköti a gondolatait. Ő annyira próbál jó lenni! Minden erejével azon van, hogy megváltozzon, hogy méltó legyen arra, hogy szeressék, de egy-egy sötét gondolat mégis visszarántja. Hiszen ő egy szörnyeteg, soha nem élhet normális életet, még akkor sem, ha akarna, hiszen a természet körülményei megakadályozzák. Örökké titkolóznia kell majd, ha az emberek megtudják az igazat megint csak a társadalom peremére kerül, az egyéb problémái sem fognak soha elmúlni, csak elnyomni lehet őket. Gyógyszerek, a farkas pofája a pocsolyában, sikolyok, a dübörgő zene. Egy pillanatra egészen elfogja a hányingert amikor ismét feleszmél, hogy ő soha nem lesz normális, még akkor sem, ha belegebed. Még ha nem is lenne vérfarkas, még akkor is csak selejtnek minősülne. Már nem is hallja a zenét, a teste automatikusan lép valami ritmusra, egész egyszerűen elsötétül előtte a világ így esélye sincs észrevenni, hogy Olivia közben szembefordult vele. Ha magánál lett volna abban a pillanatban, lehet, hogy eltolta volna. De a csók egész egyszerűen kirántja abból az állapotból amibe saját magát lökte. A tüdeje megtelik oxigénnel és szinte reflexszerűen mozdulnak meg az ajkai. A karjait a lány köré fonja, lehajol hozzá, hogy mindkettőjüknek egyszerűbb dolga legyen, aztán egyszer az egész abbamarad. A lánykezei lehullanak róla és mintha mentegetőzne. Kornél azonban nem engedi el, a kezei továbbra is a lány csípőjén nyugszanak, kifújja a levegőt, megrázza a fejét, majd egy mielőtt még meggondolná magát, megemeli Oliviát, az egyik kezével tartja, hogy egy szinten legyenek és a szemébe tudjon nézni a másikkal végigsimít a gerincén majd a tarkójánál fogva közelebb húzza magához és most ő csókolja meg, erőszakosan, követelőzőn. Nem valami kedves mozdulat egyik sem, de hát, ez a vele jár.
|
|
|
|
|
Olivia Meyerson
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
KornélGondolatban keresi azt a valamit, ami elindította a lavinát köztük, de hát csak nem akar megkerülni. Nem érti, hogy vehetett ilyen fordulatot az egész vacsora, aztán már nem is érdekli. Most lehet hanyag, nem kéne folyton agyalnia, mit számít, mi lesz holnap nem? Látja Kornélon, hogy ő sincs jelen, legalább is szellemileg tuti nem, és elfogja a késztetés, hogy megtudja, mire gondol a srác. Az emberek kiismerhetőek, bennük szinte mindig tud olvasni, a srác itt előtte teljesen más tészta, kezdve azzal, hogy nem sorolható az emberek közé. Ha így lenne, biztos nem itt táncolna az eridonossal, hisz Oliv nagyon figyel arra, ne legyen mélyebb kapcsolata velük a szükségesnél. Néha még most is eszébe jut, milyen volt először felébredni, a kintről beszűrődő zajok, szinte széthasították a fejét, szédelgett attól, hogy mindent élesebben látott, azt hitte bedilizett. Aztán mikor a pofon érte, megijedt, falhoz kente a nőt, akit még csak eszébe se jutott bántani soha. Aztán ahogy csillapodni kezdett, egyre több mindent tudott. Drake sok mindent mutatott neki, látta milyenek azok a vámpírok, akiket az átváltozásuk után magára hagytak, és akkor kezdett el valami hála félét érezni a férfi iránt, mert ő is megtehette volna ugyanazt. Látta, hogy az emberek mennyire függővé tudnak válni a harapásra, hogy bármire képesek érte, tényleg bármire, na azt sorolta az eridonos a szánalmas kategóriába. Akkor nem hitte volna, hogy majd itt fog táncolni egy rellonossal, emberként sose jött ki jól velük, most meg már nem is nézi, ki melyik házban tartózkodik. Nem tudja, mi ütött belé, egyszerűen csak cselekedett, mintha nem is ő irányítaná a testét, hisz a szőkeség nem szokott csak úgy csókolózni, most mégis engedett a késztetésnek. Összeszorított fogakkal várja a kifakadást, de az csak nem akar jönni, ahogy a kéz se akarja elengedni a csípőjét. A lány megnyugszik, kis idő után, bár némi segítséggel, megint a szemekbe nézhet. De nem csodálhatja őket sokáig, mivel most Kornél ajkai kezdenek támadásba. Olivnak esze ágában sincs hadakozni, belenyög a csókba a hevesség hatására, és ugyanolyan hévvel viszonozza is. Élvezi, nem akarja, hogy vége legyen, sőt azt sem akarja, hogy megint vissza kelljen fognia magát, mert ez a szabadság az, amire szüksége van. Viszont tudja, hogy mihelyst visszatérnek a kastélyba, minden a régi lesz. - Addig hagyjuk ezt abba, amíg nem fajul tovább. Kornél, ostobaság, amit csinálunk- csak suttogja a szavakat, és még neki is fáj a tudat, hogy igaza van. Lehet, hasonlítanak, lehet, mindketten szörnyetegek, de Kornél egy vérfarkas, akit utálnia kéne. Bele se mer gondolni, nevelőapja mit szólna, ha tudná, nem épp menekülni akar a srác elől, sőt... sokkal inkább maradna mellette mindig. Tudja, hogy ezt csak azért gondolja, mert a rellonos előtt legalább nem kell megjátszania magát, jelen pillanatban mégis azt érzi, senki mással nem lenne szívesebben, még Trissel sem.
|
|
|
|
|
Reviczky Kornél
INAKTÍV
the big bad wolf
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
|
OliviaJó ideig nem foglalkozik semmivel. Egész egyszerűen belefeledkezik a csókba és minden pillanatát megbecsüli. Nem kell felesleges gondolkodnia, aggódnia és problémát kreálnia. Mert az agya a nap minden percében ezt teszi, akaratlanul is mindig mindenben a hibát keresi, hiszen valahol ő maga is egy hiba. Hiba az, hogy akkor éjszaka életben maradt, sokszor kívánta bár meghalt volna. Az egész lénye természetellenes és ez átitatja a mindennapjait, de a legtöbbször megtud vele birkózni, csak másra kell fordítani a figyelmét, vagy a kelleténél egy kicsivel többet kell bevennie a csodabogyóból, ez attól függ mikor milyen hangulata van. Most viszont egészen addig csókolja Oliviát ameddig a lány el nem húzódik. Kornél összevonja a szemöldökét és hallgatja a lány szavait. Ő azért ezt nem vette ennyire véresen komolyan. De úgy tűnik, talán ismét félreértették, nem ez lenne az első eset. Azt hitte, jól tudják magukat érezni, tetszett neki a lány és ha nem cipelnék a saját batyuikat akkor talán esélyük lett volna egy szép estére, de ha nem hát nem. Ő biztosan nem fogja erőltetni a dolgot. - Kérlek. Mondja szívélyes hangon, miközben leteszi, és egy lépés tesz hátrafelé, jelezvén, hogy neki igazán mindegy. A zsebébe süllyeszti a kezeit, sem a tekintetén, sem az arcán nem látni semmiféle érzelmet, mert valójában nincs is. Ha Oliviának ez a szíve vágya, akkor hát megkapja, ő biztosan nem fog sem kiakadni, sem pedig erőszakoskodni. Egyszerűen csak megvonja a vállát, és felteszi a kapucnit a fejére. - Kint megvárlak, ne csapolj meg senkit, ha lehet. Nem kiabál, tudja, hogy ha normál hangerővel beszél, az Eridonos akkor is tisztán fogja hallani minden egyes szavát. A következő pillanatban pedig már meg is fordul és ügyesen eloldalaz az emberek között a kijárat irányába. Követi a friss, hűvös levegő illatát, ami józan gondolatokat ígér neki. Amint kiér, rögtön tudatosul az agyában mennyire büdös volt odabent, és meleg. Magán érzi még azokat az embernek a szagát is, akik véletlenül érintkeztek vele, undorító. Kicsit odébb sétál a bejárattól, közben előveszi a cigiért és az öngyújtóját és egy laza mozdulattal rágyújt. Ráérősen füstöl, hiszen sehová nem siet.
|
|
|
|
|
Lugosvölgyi Albert
INAKTÍV
Szárnyaszegett angyal | KisHerceg
RPG hsz: 127
Összes hsz: 444
|
KirándulásHanka, Luna, Ree - /Mivel a többiek nem jelentkeztek, új csoportot alkottam/  A lányok elkezdik megbeszélni a további lehetséges tennivalókat. Van, aki inkább a tanárokat keresné meg, és akad, aki szívesen részt venne a szellemlány játékában. Úgy tűnik azonban, hogy ez nem a választásukon múlik, mert alighogy megszólal az első három lány, megmozdul alattuk a szőnyeg. Csak alattuk működik a varázslat, de az tökéletesen: olyan gyorsan viszi ki őket a teremből az egyik mellékajtón át, hogy esélyük sincs ellene bármit is tenni.
Az ajtó becsapódik mögöttük, és még azt is hallani, ahogy a kulcs fordul a zárban, a többi lány így nem tudja követni őket. Úgy érzem, hogy jelenlétemre ott nagyobb szükség lehet, mint itt, ezért sietve utánuk suhanok. Amint átérek egy a falon logó díszkard éles tükröződésébe, körülnézek és megállapítom, hogy egy kisebb négyszögletű helyiségben vagyunk, amit berendezéséből ítélve talán társalkodásra használnak.
Réginek tűnő, kicsit kopottas bútorok állnak méltóságteljesen helyükön, mely esetleg már több száz éve a padlónak ugyanarra a pontjára esik. Alul vastag, süppedős szőnyeg, felül és körben zöld színű selyemtapéta keretezi a látványt. Középen egy alacsony, sötét színű, fa kávézóasztal áll, melyet két hatalmas halványzöld fotel és egy hasonló színű kanapé vesz körül. A szemben lévő falon a kandalló felett egy fiatal lány képe lóg, aki láthatóan aggódva figyeli a terembe érkezett lányokat.
Rajta kívül még egy szempár várja, hogy észrevegyék: egy viszonylag fiatal, csinos nő szelleme lebeg a szobából kivezető másik ajtó előtt. Hosszú, sötét haját feltűzve viseli, benne hófehér virágkoszorúval, mely színben tökéletesen illik fodrokkal díszített ruhájához. Arcán nem látszódnak érzelmek, mikor megszólal hangja semleges, de messzire hangzó.
- Úgy látom, hogy sikeresen belesétáltatok Johanna csapdájába. Sajnálatos módon bizonyos okokból követnem kell az utasításait, így hát csak akkor engedlek tovább benneteket, ha megoldjátok a feladványomat. Ha nem sikerül, itt maradtok addig, míg a játéknak vége nem lesz, de, ha nem igyekeztek eléggé, Johanna igencsak megkeserítheti nektek azt az időt, amíg várnotok kell a társaitokra.
Pár lépéssel közelebb száll hozzánk, kezeit maga előtt összefonja, úgy néz ki, mintha várna valamire. Én azonban tudom, hogy csupán megadja a módját a dolgoknak. Szavai még mindig melengetik szívemet, hisz annyira ismerősek, ráadásul egykor úrnőmnek is hasonlóan kellemes hangszíne volt, mely csupa lágyság és kellem.
Amíg én lemerülök emlékeim közé, a szellemhölgy bemutatkozik, mint Bella, a Ravenheart család egyik tagja, bár eredetileg Montfort néven látta meg a napvilágot. Ez csupán pár szó az életéről, nem merül bele a részletek ismertetésébe, ami érthető is, hiszen hiába szellem, úrinő, mi pedig idegenek vagyunk, semmi közünk a magánéletéhez.
- Íme, a feladvány - szól, és egy kecses mozdulattal a kijárat melletti falra mutat. Intésére a selyemtapéta elszíneződik, és egy piramis képe rajzolódik ki a falon. - A feladatotok, hogy minden sorát kitöltsétek betűkkel és szavakkal. Fontos, hogy minden sorba az előző sor betűi kerüljenek, de minden újabb sorba egy betűvel több. A betűk sorrendje soronként változhat. A meghatározások a sorokhoz a következők - újabb mozdulatára egy rövidebb szöveg jelenik meg az ábra mellett, várva, hogy a lányok megfejtsék, és ezzel megtalálják a feladat megoldását. Az utolsó sorhoz nem tartozik meghatározás, valószínűleg oda nekik kell kitalálniuk egy értelmes szót, melynek legtöbb betűje akkor már ismert lesz. Izgalmasnak tűnik a feladat, így hát közelebb sietek - az egyik lány fülbevalója pont megfelel a célnak - és megpróbálom megfejteni a feladványt. ÁbraMeghatározások
1. Az Artúr legendakörből ismert híres varázsló nevének kezdőbetűje
2. Egy ritka, pálca nélküli mágiaforma nevének rövidítése
3. Szintén nem
4. Kitalált történet, főleg gyerekeknek
5. Kifürkészem, vajon mit csinálnak
6. Ez a dolog reggelire frissen a legfinomabb
|
|
|
|
|
Apáthy Hanka
INAKTÍV
Bájitaltan TS,
RPG hsz: 105
Összes hsz: 4538
|
ki rándulásMinden hiába, ahogy kimondom a tervet, hogy induljunk tanáraink keresésére, elindult a lábunk alatt a talaj, vagyis a szőnyeg és siklottunk el rajta mi hárman: Luna, Issi és én. Meg kellett kapaszkodnom a lányokba, nehogy leessek és elveszítsem magamat. - Kapaszkodjatok, nem akarok egyedül elveszni. - kiáltottam a lányoknak. Szemmel sem tudtam követni, hogy merre járhatunk, aggódtam, hogy találunk vissza, hogy találjuk meg a többieket, és vajon mi lesz velünk? Ezek a kérdések kavarogtak bennem, amikor lefékezett a szőnyeg velünk egy társalgó félében, az ajtó mögöttünk pedig kulcsra zárult. Elegáns, de ódonnak mondható berendezés, apám nyálcsorgatva irigykedne, mert a régi korok őt is, mint a fiúkat is vonzották, bár nemzőm inkább a flanc miatt, mint sem a szépsége vagy értéke miatt szeretné ezeket. Számomra túl nehézkesek voltak és porszagúak. Nem tudtam hosszabb ideig elviselni ezt a kötött, nyomasztó enteriőrt. Ráadásul a bezárt ajtó, belém idézte a szobafogságok komor emlékét, és megzavarodtam kicsit. Nevezzétek paranoiának vagy bárminek, de pánikba estem és csak még szorosabban fogtam szegény Luna kezét. ~ Ezzel az erővel maradhattam volna otthon is, a szobazárda itt is megvan. ~ sóhajtottam magamban egy hatalmasat, mikor megjelent egy újabb szellem. Szeretem a szellemes dolgokat, mert azok általában nem unalmasak, de ez már kicsit sokk volt. Mi vagyunk itt az egyetlen élők? Sőt, még az is lehet, hogy nem jutunk ki innen élve mi sem. Lehet azért vannak ennyien, mert úgy jártak, mint mi fogunk. Idejöttek kirándulni, aztán itt ragadtak bezárva, meghaltak, és azóta ők is kísértenek. - Hátborzongató ez a hely lányok. Én mennék innen hamar. Ráadásul be vagyunk zárva. Teljes ellátásról is szó volt, én meg már kezdek éhes lenni. - Na, itt már a pánik jelei mutatkoztak rajtam. Nem érdekelt a feladvány sem, pisilni is kellett, mint a lányoknak általában cikis helyzeteben. meg is szólítottam a szellemet, gondolván ennél rosszabb már nem lehet. - Bocsánat, nekem azonnal ki kell mennem pisilni, mert összepisilem magam.Gondolom, te ezt nem érted, nincsenek ilyen szükségleteid, de mi órák óta utazunk, eddig nem volt alkalom erre. Nem akarok kárt okozni a drága szőnyegekben. - kérleltem a szellemlányt, hátha megért, én pedig tanácstalanul, de ijedten pislogtam körbe. Szorult helyzetemen, a légtérben uralkodó hideg sem segített,sőt...
|
|
|
|
|
Olivia Meyerson
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
KornélNem tervezte ő, hogy így belebonyolódnak egymásba, sőt semmit nem tervezett. Naivan azt hitte, csak megvacsorázik, és ennyi, végtére is, sose ápoltak olyan jó viszonyt Kornéllal, hogy ilyen kimenetele lehessen a dolognak. Mégis élvezi a kialakult helyzetet, egészen odáig míg az agya ésszerűbbik fele meg nem győzi arról, hogy ez nem helyes. Egyszerűen képtelen rá, hogy olyat tegyen az ellenségével, mai bekövetkezne, ha nem állnak le. Tudja, hogy Drake senkit nem utál jobban náluk, azt ugyan nem tudja, miért, de nem is fontos. A nevelőapja minden másnál elsőbbséget élvez, és az eridonos tudja, hogy ha megtörténne, nem tudna utána a szemébe nézni, mégis csak a férfinek köszönheti, hogy még él. Senkinek nem hálásabb nála, és nem áll szándéka arcon köpni azzal, hogy olyat tesz, amit kifejezetten tiltanak neki. - Kornél- nyúl a srác csuklójáért, mikor az leteszi. El akarja mondani neki is, szeretné, ha a srác tudná, nem miatta van, mert ha nem lennének ezek a kellemetlenségek, biztos nem állítaná le. De nem tud megszólalni, így el is engedi a kezét, és hagyja, hogy a másik kimenjen. Oliv a mosdó felé veszi az irányt, hogy gyorsan valami normális külsőt csiholjon magának, de közben az agya folyamatosan zakatol. Rosszul érzi magát, nem is tudja, miért. Csalódott, és ha nem tartaná magát, tuti még sírna is, de azok az idők hála égnek elmúltak. Még a tükörképe se tetszik neki, pedig mondhatni már megbarátkozott vele. De nem azt látja, mait szokott, nincs az a csillogás a szemében, ami általában mindig, ami élővé teszi, jelenleg tényleg inkább látja magát egy halottnak. - Francba- sóhajt fel, majd ront is ki az ajtó, mielőtt az elszántsága köddé válik. Arról volt szó, hogy ma jól fogja érezni magát, és feltett szándéka, így kiérve a klubból, egyből meg is leli Kornélt. Pillanatok alatt terem előtte, nem érdekli, ki látja. A falnak passzírozza a rellonost, hogy annak még véletlenül se legyen ideje ellenkezni, majd hevesen kap is az ajkai után. Beletúr a rellonos hajába, nem igazán érdekli, mit tesz. - Azt mondtam, hogy nem kellene.... azt egy szóval se említettem, hogy nem szeretném- pár centire válik csak el az ajakaktól, hogy felnézhessen Kornélra, úgy motyogva a szavakat, tudja, hogy nem kell ordítania, a másik így is megérti, ha akarja.
|
|
|
|
|
Ombozi Noel
INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
|
Székesfehérvár
~ Michelle drágám és kedves családom, avagy az első lány otthon.
A könyvtárban való egymásra találás nem is csúcsosodhatott volna ki annál szebben, minthogy másnap kora hajnalban a fiatalok már vonaton zötykölődtek az Ombozi család otthona felé. Noel még előző este bagollyal üzent haza, hogy érkezésére plusz egy fővel számítsanak. Az nem érdekelte különösebben, hogy ehhez az otthoniak mit fognak szólni, valószínűnek tartotta, hogy édesanyja kitörő örömmel fogja fogadni mind fiát, mind az első szerelmet, akivel ő hazalátogat. Elegáns, fekete ingbe bújt, és erős illatot fújt magára, aztán egy utazótáskába pakolt néhány dolgot. Nem tudta, hogy mégis mit vigyen haza, ahol mindene megvan, mégsem akart üres kézzel hazatérni, így pár könyvet, és pólót pakolt a táskába, majd a klubhelyiségben megvárta nehézbombázó barátnőjét, hogy kéz a kézben, szerelmesen andalogjanak ki az állomásra. Noel biztosította Michellet arról, hogy szülei kedvelni fogják, Sára valószínűleg otthon sem lesz, a két kisebbik lánnyal pedig ne törődjön, mert felesleges. A vonatúton végig egymással foglalkoztak, fekete humorú vicceken nevettek, és a fiú azt is elmesélte, hogy miképpen ásott ki egy ötszáz éves kardot a határmenti temetőben. Egymás fülébe duruzsoltak, tekintetük percekig csak a másikéban vesztegelt, hogy éhező ajkaik végül forró csókokban érjenek össze. Noel le sem vette kezét a lány vékony combjáról, folyamatos volt kettejük között a kontaktus, a hangos nevetések, az intenzív flörtölés. Elérte őt a szerelem, és ha ezt egy aprócska lénynek is köszönhette, végtelenül hálás volt érte. Michellenél szebbet nem hordott még hátán a Föld, és az a magabiztosság, ami abból áradt, ahogy a lány szépségét tudatosan kezelte, a végletekig fokozta a fiú vágyálmait, s ébredező kíváncsiságát. Az út gyorsan telt el, az egyszeri átszállás után szinte azonnal szállhattak is le.
- Szerintem apám fog értünk jönni autóval - mondta a lánynak, miközben lesegítette őt a vonatról. Bőröndjét megfogta, hogy neki ne kelljen semmivel sem bajlódnia, csak arra figyeljen, hogy ilyen csinosan, és vonzón tipegjen mellette. A rellonos fiú ajkait beharapva nézte a rájuk eső pillantásokat, a férfiak Michellet mustráló tekintetét, és arra gondolt, hogy ha most féltékenységében nem végez senkivel, akkor soha sem fog. A lány gömbölyű feneke billegett előtte, ahogy az állomás pihenőrészén áthaladtak, és fütyülnie kellett elégedettségében. Hihetetlen, kész tébolyda. Ezt a lányt megkapni furcsamód egyszerre gyönyör, és veszett érzés. Féltékenysége csillapíthatatlanná válva ült ki tekintetére, ami a többi hímre nézve fenyegető volt.
Ahogy kiértek a napsütötte parkolóba hamar meglátta fekete BMW-jüket, ami bár mugli találmány volt, tagadhatatlanul imádta. Apja és anyja helyett Sára szállt ki a volán mögül, amitől Noel izgatottságában gyorsuló szíve először kihagyott egy ütemet. Nem hitt szemeinek, csak amikor a lány már a nyakában volt. Túl régen látta testvérét ahhoz, hogy ne örüljön neki hangosan. Sára barátságosan üdvözölte Michellet, majd gyorsan a hátsó ülésekre tessékelte a párost azzal az indokkal, hogy otthon nagy készülődés fogja fogadni őket, és sietniük kell. Nagyjából húsz percnyi, jó hangulatú, egymás szavába vágva beszélgetős út után Sára leparkolt a házuk előtti füves területre.
Odabent huhogás, sikítás, és örömkönnyek várták a fiatalokat, Noel anyukája nemcsak fiára, de Michellere is ráborult, hogy mellére szorítva őket könnyek között örvendjen boldogságuknak. Apja a háttérben maradt, két kisebbik húga pedig az asztalt készítették ebédhez. Noel szótlanul hagyta a családnak, hogy mindenki saját módján örüljön nekik, majd már az asztalnál mutatta be a leggyönyörűbb sárkányleányt kis családjának.
- Háztársak vagyunk, de elhihetitek nekem, hogy az iskola legjobb nője lett vele az enyém - vigyorgott apjára, majd az oldalán ülő szőkére. Apja gazdasági, s politikai témában társalgott fiával, míg a többiek Michelle szüleiről, testvéréről, róla, és persze Noelről kérdeztek. Mindent tudni akartak, igazi női pletyka indult világnak az asztal túlsó végén. A fiú addig elmesélte édesapjának saját nézeteit, miközben a mugliknál közelgő szavazásra is kitértek. Az ebédből bőségesen fogyott, a család elmondása alapján sokkal jobb ízűt ettek így, hogy együtt voltak. Miután mindenki befejezte az ebédet, édesanyja és a kisebb lányok elpakolták a maradékot, s a tányérokat, Sára pedig londoni dolgairól mesélt.
A délután további része is kellemes családi idillben telt, a fiú régen érezte már magát ilyen jól, és önfeledt boldogságban. Michellet körberajongták a lányok, és ahogy ő látta apja is közeledni próbált. Kérdezgette őt a szülei politikai nézeteiről, és a galleon árzuhanásáról, amit személy szerint nem tud hova tenni. Noel csak mosolygott a háttérben, és néha búbon csókolta szőke kedvesét.
- Jól érzed magad? - kérdezte tőle este, zuhanyozás után. Végre kettesben lehettek szobájában, ami a rellon színeiben pompázott, tele mozgó kviddicses plakátokkal, és tűzokádó sárkányokkal. Polcai roskadoztak a nehéz könyvek súlya alatt, seprűi a sarokban álltak, a szekrények, és tárgyak rendezett küllemben várták haza régen látott tulajukat. Kétszemélyessé varázsolt ágyára dőlt, és a lány szőke tincseivel játszadozva húzta őt magához. - Gyere már ide, egész nap azt vártam, hogy végre este legyen.
Michelle jókedvűn bújt a fiúhoz, aki nem volt rest további okokat adni a jó hangulatnak.
7 nap múlva
Kipattanó szemeiből dörzsöli ki a csipát, közben felül az ágyon, s mint minden hajnalban, most is hamar öltözködni kezd. A belül alvó lányt eddig felébresztette reggelente, hogy együtt nézhessék, amint felkel a Nap, de most nem érzi rá a késztetést. Mintha valami az éjszaka alatt megváltozott volna. Ránéz a döglesztő testre, aztán érzelmeit keresve nyúl egy cigaretta után. Kisétál szobájából, és egy létrán felmászik a padlásra, hogy az ablakon át a tetőre ülhessen ki. Még hűvös van, és a Napot ő ma is megelőzi. Rágyújt a dohányra, és az elmúlt egy hétre gondol. Nem élt át még ehhez hasonló egyetlen érzelmet, és fizikai megvalósulást sem, mint amit eddig Michelle neki ajándékozott. Lyrát sem tudja hozzá hasonlítani, mert annak a kapcsolatnak még csak esélyt sem adott. De most mégsem úgy dobog a szíve, mint ahogy a könyvtár óta járt. Mellkasára szorítja tenyerét, és hosszasan engedi érezni a dobbanásokat. Végül megrázza a fejét, és a rózsaszín sugarakra emeli pillantását. A tüdejébe érő füst nyugtatja testét, a színek közben elméjét élénkítik. Talán csak fáradt, vagy megfázott, és azért vannak ilyen gondolatai. Nincsen semmi baj.
|
|
|
|
|
Michelle Angelique Saint-Venant
Auror, Bogolyfalvi lakos
III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 309
Összes hsz: 2168
|
SzékesfehérvárNoel édesem és családja Minden a könyvtárban kezdődött, amikor az a szárnyas szörnyeteg eltalálta a két fiatalt. Őrült szerelem dúlt közöttük, amely fellobbant és nem akart kialudni. Nem vesztegették az időt, azonnal Noel otthonába indultak, mint egy kis gerlepár. Michelle olyan izgatottan készülődött reggel, mint még soha. Hiszen a szerelme szüleivel fog találkozni! Elegáns inget vett fel, természetesen női kiadásban, melynek felső gombját szabadon nyitva hagyta, hozzá egy feszes csőfarmert, egy magas sarkút, mely feketén virított lábain és végül a kedvenc karpereceit. A bőröndjébe mindent bepakolt és még így sem volt nagy a csomag. A lehető legízlésesebben szexis cuccok lapultak a táska alján, úgy rohant ki párjához, hogy mielőbb elindulhassanak. A vonatút kifejezetten kellemes telt, végig összebújva, csókokat váltva, beszélgetve közeledtek a célállomás felé, s az idő csak úgy repült. Mire észbe kaptak, már ott is voltak Fehérváron. - Kicsit izgulok – suttogta, de válaszra már nem maradt idő, szálltak is le a vonatról. A kíváncsi, vagy épp kéjenc tekintetek jártak Michelle csípőjének vonalán, dekoltázsa mentén, vagy épp szőke, zabolátlan tincseit méregették. Hozzászokott? Igen. De még így is érezte, ahogy kedvese féltékenyen tekint végig minden hímneműn, aki csak rá mer pillantani. Hát nem édes? A napsütésbe kiérve Noel egy fekete BMW-hez vezette, ahol egy lány ugrott a nyakába. A hangos köszöntés megmosolyogtatta Michelle-t annak ellenére is, hogy alaphelyzetben forgatná a szemét és csípős megjegyzéseket tenne. Aztán hipp-hopp, már a hatalmas ház felé tartottak tántoríthatatlanul, közben elejtett információmorzsákat csipegetett össze, miszerint nagy lesz a fogadóbizottság. Hát így is lett. Noel anyja végtelen kedvességgel és kitörő örömmel fogadta a szőkeséget, no meg persze a fiát, nem győzte hangoztatni, mennyire odavan azért, hogy Ombozi végre talált magának egy lányt, ráadásul nem is akármilyet! Az ebéd is kellemesen telt, míg a családfő üzleti dolgokról tárgyalt párjával, addig Michelle-nek olyan kérdésekre kellett válaszolnia, melyekbe rendre belepirult. Ezt leszámítva illedelmesen felelt, szépen sorban a felmerülő dolgokra, megerősítette a szülőket és rokonokat, ő bizony él-hal Noelért. Így is volt, de ezt le sem tagadhatta volna. A délután és este szintén családias hangulatban telt, ami a lány számára teljesen új volt. Köztudottan ramaty a kapcsolata a szülőkkel, így egész gyermekkorában csak Mihaelre számíthatott és ez fordítva is igaz volt. A nővéreik is aranyosak voltak, de sosem volt az igazi az a kapcsolat. Nem csoda, hogy ez az idilli kép letaglózta és ámulatba ejtette őt: máshogy is lehet, nemcsak feszengő tekintetekkel, elfojtott indulatokkal, gyanús méregetésekkel és fájdalmas szavakkal. A sok mosoly a szerelem mellett az ő szívét is örömre fakasztotta, így hát kijelenthetjük, ezt megköszönheti a szárnyas galádnak. Végre olyan családot láthat, amilyenre mindig is vágytak ikrével. Eközben persze Noellel néha váltottak egy-egy titkos érintést, fejbúbra adott csókot, de ez ott és akkor elég is volt. Az este közeledtével végre visszavonulhattak, így Michnek alkalma nyílt lezuhanyozni és kicsit rákészülni az estére. A szobába belépve falatnyi hálóingében mászott be a fiú mellé az ágyba. Szép szoba volt, mindenhol színek és tárgyak emlékeztettek arra, hogy a Rellonból szöktek most el, a zöld szín dominált a helyiségben. - Nagyon jól éreztem magam – mosolyodott el, majd hagyta, hogy magához ölelje. Az éjszaka további részében nem beszélgettek, de nem is volt rá szükség. 7 nap múlva Csend. Az egész szobában csend honolt, mikor Michelle óvatosan kinyitotta szemeit. Aztán feltámaszkodott és fáradtan körülnézett, de nem látta Noel, ráadásul nem is érezte annak hiányát. Nagy nehezen felült és törökülésbe húzta a lábát, majd végigjáratta szemét a falakon és tárgyakon. Nem érzett semmit. Az elmúlt egy hét olyan érzésekkel volt tele, amiket soha nem hitte, hogy megtapasztal, most mégis, hogy túlesett rajta, nem bánta meg. Közel sem éreződött az a hév, ami eddig hajtotta, nem érzett fájdalmat, hogy nincs mellette a fiú, de még csak ürességet sem. Mintha minden visszaállt volna a régi kerékvágásba. Egyetlen éjszaka alatt elvágtak egy zsinórt, ami elérhetetlenül eltávolodott, majd egyszerűen végképp eltűnt. A lány idegesen túrt bele hajába. Itt vannak Noel házában, a szülők már magukban a lagzit tervezgetik, a vizsgák már megkezdődtek és itt csücsül Ombozi ágyában, miközben baromira nem érez semmit. Gondolkodás nélkül a táskájáért nyúlt, hogy kivegyen belőle egy farmert, egy pólót, majd magára kapja a tornacipőjét. A cigijét zsebre vágta és a padlás felé indult, mert tudta, hogy a másikat ott találja. Beszélne kellett vele, mielőbb. Talán még nem késő. A helyiségbe szinte nesztelenül nyitott be, majd behajtotta maga mögött az ajtót és a félfának támaszkodva kattant az öngyújtó. Figyelte a neki háttal lévőt, de még nem tudott megszólalni. Ezeket a dolgokat nem lehet csak úgy kimondani. Aztán szívott még egyet a dohányból és belekezdett. - Nem tudom, mi volt ez az elmebeteg egy hét, de eltűnt. Nem dobog hevesen a szívem és nem érzem, hogy ugyanolyan lenne minden, mint volt. Noel, én… - és megakadt. Nem tudta kimondani azt a bűvös szót. Sajnálom. Nem értette, hogy jutottak idáig, de ha nemcsak ő érez így, akkor nem kell tartania a szavak súlyától, nemde? Talán csak valami trükk áldozatai voltak, de ezt ilyen kegyetlenül kimondani… Főleg azok után, amilyen kedvesen itt bántak vele. De nem volt más választása. Muszáj volt kimondania. - Szerintem menjünk haza és felejtsük ezt el. Valaki megtréfált minket. Jól éreztem magam veled, a családod tündéri, de én nem vagyok idevaló. Sem melléd való. A legkorábbi vonattal ma visszautazom. Az lesz a legjobb, ha egy ideig most nem találkozunk – halálos nyugalommal szívott bele a cigijébe, a keze mégis remegett. Talán mégsem volt olyan higgadt, mint gondolta, vagy szerette volna. Most merre tovább innen?
|
|
|
|
|
Ombozi Noel
INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
|
Székesfehérvár
~ Michelle drágám(?), és kedves családom
Az a néma üresség, ami a tetőn ülve tölti el akkor sem múlik, amikor meghallja a lány közeledő lépteit. Tudta, hogy amint felkel utána fog jönni, de most képtelen bármit is mondani neki. Bár érzi illatát, és halk szuszogását is hallja - pontosan úgy, mint az elmúlt egy hét során oly közel magához, nem fordul hátra, egyelőre nem akar a szemébe nézni. Helyette is szóra nyitja viszont ajkait Michelle, de amit mond csak megdöbbenést okoz, ami után csalódottan fordul a cigarettára gyújtó lányhoz.
- Ne mondd, hogy sajnálod - emeli fel kezét intő szándékkal, mert már számít arra az utálatos szóra, amit ő is használt egyszer, pedig tudta róla, hogy csak fájdalmat idéz a másikban. Michelle szívéből tehát nyomtalanul tűnt el minden ami kettejük között történt, és ő sem találja sajátjában azt a közel tíz napot, most mégis remegés fut végig testén. Végighallgatja a másik gondolatait, a megváltozott hangszínen közölt tényeket, majd visszamászik a tetőről, egyenesen Michelle mellé, hogy egészen közelről válaszolhasson.
- Én drágám, itthon vagyok - suttogja a hideg kék szemekbe nyugodtságot erőltetve saját magára. - Te pedig nem mész sehova, az biztos. Velem lehet játszani, de a családommal nem. Itt maradsz addig, ameddig eredetileg terveztük, és az oldalamon húzod ki ezt a maradék két napot, hogy aztán egymás kezébe kapaszkodva szálljunk fel arra a vonatra, ami idehozott minket. Értve vagyok? Egyébként meg mi az, hogy jobb, ha egy ideig nem találkozunk? Normális vagy te?!
Nem vár választ, idegesen indul vissza a szobájába, hogy felöltözzön, és elvégezze a reggeli rutint. Feszülten vágja be a padlásajtót, nem gondolván arra, hogy a házban rajtuk kívül még mindenki alszik. Szekrénye ajtaját is csapkodja, de nem tudja, hogy mi idegesíti jobban: a veszteség vagy, hogy ez neki fáj.
Talán így kapja vissza a sorstól, amit Lyrával tett. Vannak mondák, melyek arról regélnek, hogy mindent mit teszünk, egyszer végül visszakapjuk, s még gondolataink is visszaszállnak ránk. Fekete pólót húz, és farmert, aztán pálcáját felkapva robog le az emeletről. A régi lépcsősor minden lépte alatt fájdalmas nyikorgással jajdul fel, hogy amint leér, minden hangja elhaljon. Rettenetesen érzi magát, mintha valami egészen cudar betegséget kapott volna el, vagy valódi, hosszan tartó kapcsolata ért volna most véget. Az ebédlőasztalnál töltött több percnyi kanállebegtetés után aztán feláll, és visszasiet a padlástérre, hogyha ott találja még a szőke lányt, megragadva őt fájdalmat okozzon neki. Szorítja vékony karjait, és dühösen néz szemeibe, had lásson ő is igazán bele az övéibe.
- Fáj?! Mert nekem igen. - mondja hangosan, kipiruló arccal. - Valódi érzelmeim voltak irántad, és ha játék is volt az egész, nem felejtettem el. Érzem idebent, érted?
Egyik kezével elengedi Michelle karját, és saját mellkasa felé mutat. Nem hiszi, hogy azzal, hogy bántja a másikat, közelebb kerül hozzá, de hát ilyen az, ha az ember nem kezeli túl jól az ilyesfajta helyzeteket.
- Szerintem te hazudsz. Menekülni akarsz, csak tudod én a Rellonban is ott vagyok, és utolérlek - mondja mind hangosabban, saját magát is biztatva azzal, hogy igaza lehet, és Mich is érzi mindazt, amit ő. Képtelen volna tiszta aggyal elviselni azt, ha csalódnia kellene, mert talán már Cupido előtt is érzett valamit, ami most szaporán járja át szívét.
- Árnyékot vetsz a szívemre.
Nincs több, mit mondhatna, másik kezét is ellazítja, és maga mellé engedi. Lesüti szemét, aztán lebiggyeszti ajkait is. Kiül arcára a keserűség, a düh és fájdalom keveréke, minden, amit eddig egyszer sem engedett ki. Úgy érzi, hogy nem lesz több szép napja, s ezzel a pár nappal talán véget is ért minden ami szép lehetett.
|
|
|
|
|
Michelle Angelique Saint-Venant
Auror, Bogolyfalvi lakos
III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 309
Összes hsz: 2168
|
SzékesfehérvárNoel és a ház üressége Csend fogadta. De nem is bánta, mikor belépett, csak várta, hogy valami isteni erő megszólaljon helyette, elmondja, amit el akar, igazságot tegyen és túlessen ezen az egészen. De sajnos az élet nem megy ilyen könnyen, kegyetlen és vérszomjas, a leggonoszabbak pedig mindig az őszinte emberek. Széttörik mások álmait, szívét és jövőjét egyetlen apró szóval, vagy mondattal, de nekik ez a dolguk. Michelle is az őszinte kategóriába sorolható, sosem okozott számára nehézséget az igazság mások szemébe vágása, most mégis rossz érzés fogja el, mikor szóra nyitja száját. Noel intése is meglepi, de ha akarná sem tudná úgy befejezni a mondatot. A gondolatmenetet azért még befejezi, a várt hatás pedig megtörténik. A fiú ráemeli tekintetét, a lány ereiben pedig kis híján megfagy a vér. Ahogy közeledik felé, szívesen kihátrálna, de sem a büszkesége, se a merészsége nem engedi ezt. Ha már belekezdett, be is fejezi. Csakhogy a válasz meglepi és a döbbenet valószínűleg arcán is mutatkozik. Noel egyértelműen dühös. Pedig őt is átverték, nem? Ez az egész csak varázslat műve volt, akkor meg miért ez a heves reakció. Nyitná a száját, hogy válaszoljon neki, de akkor elmegy mellette és bevágja az ajtót. Michelle-t sem kell ám félteni, pillanatok választják el, hogy eldurranjon az agya, de ahelyett, hogy utána üvöltene, csak magában motyogja végig a választ, villámló, jeges kék tekintettel. - Nem vagyok a bábud. Akkor megyek el innen, ha majd nekem úgy diktálja kedvem. Egyébként pedig teljesen felesleges ez a kirohanás, normális reakció, hogy miután beszerelmidrogozva idáig hurcoltam magam, utána a magamhoz térésemkor el akarok tűnni a fenébe. A francba… - hangja alig hallató, a fiút sem fogja már elérni, de ha magában tartja, megpusztul. Megvárta, míg a szobaajtajuk becsapódik – ekkor jött csak igazán jól, hogy Noel ideges -, majd leosont és minden holmiját berakta a bőröndjébe, amit elhozott, majd a táskát a fal mellé állította. Gyorsan végzett, így felment a padlásra újra, hogy szívjon egy újabb cigit. Az ideg majd megölte, legszívesebben megfojtotta volna az első szembejövőt, így nem csoda, hogy kezében kést forgatott. Aztán kivágódott a padlásajtó és Ombozi dühödten ragadta meg Michelle mindkét kezét, jó erősen megszorítva. A finom kezekből egy pillanat alatt hullott ki mind a kés, mind a cigaretta. Fel sem fogja a hallottakat, így mikor a fiú vasmarka lekerül a lányéról, egyszerűen pofon vágja, majd kezével becsapja a padlásajtót, de ő maga a helyiségben marad. - Szerinted nekem nem esik baromi rosszul?! – az addigi kellemes hang, üvöltéssé változik. Az egész padlás visszahangzik. Mich még soha életében nem üvöltött senkivel. Soha. – Azt hiszed azzal, hogy idekötsz, majd könnyebb lesz neked? Mert nem! A következő két nap egyenes szenvedés lesz, amihez nem tudok és nem is akarok jó pofát vágni! – a hangja betölti a teret, Noel valószínűleg megdöbbenhet a mindig higgadt, halk szavú lányon, aki jelenleg épp állati módon kel ki magából. Felbőszített vadként támad csak úgy, mint társa, bár az elhangzott szavak eljutnak a tudatáig és a szívéig is, de kényszeríti magát az ellenállásra. Nem hajlandó. Nem, ha belehal sem. - A menekülés nem az én asztalom. De ami kettőnk között történt, az nem természetes úton kezdődött, hanem valami nyomorult bájitallal, vagy tudom is én! Szerettem veled lenni! – fakad ki, majd széttárja karjait. – De ez nem ilyen egyszerű. Én nem egy belőtt szerelmes akarok lenni, sőt, tudod mit? Semmilyen sem. De ha úgy hozza a sors, akkor azt akarom, hogy valóban én kezdjem el ezeket az érzéseket érezni. Itt belül – szívére mutat egyenesen és a szemkontaktust végig tartja. Kemény a lány, magához is és Noelhez is. De most képtelen tisztán gondolkodni. Egyszerűen nem megy. – Az érzéseim az emlékekből fakadnak. És a tieid is. Nem azért érzed azt, amit, mert a sors hozta így, vagy mert tényleg ez lett a vége. Hanem mert együtt töltöttünk egy hetet – a kimondott szavak szinte visszhangoznak az üres térben, közöttük lebegve, egyre csak növelve a feszültséget. Az utolsó fiú által kiejtett mondatok pedig végképp felteszik az i-re a pontot. Michelle szeméből sugárzik a sajnálat és a lemondás. Neki ez kevés. Eddig egyetlen embert szeretett, de ahhoz nem volt szükség segítségre. A szíve választotta. Noelt viszont nem. Lehet, ez később változna, de ehhez idő kell, sőt, annál is több idő. Ami most, jelen pillanatban nincs nekik. - Nézd. Szeretnék hazamenni. Megértem, hogy a szüleid miatt aggódsz, de megmondjuk, hogy vizsgáink vannak, sietnünk kell haza. Ami pedig ezt illeti… - ezzel célozva kettejükre – Szerintem egyelőre hagyjuk. Én erre most képtelen vagyok. Ez nekem sok egyszerre. Nem tudom, hogy az idő mit fog hozni, de jelenleg nem vagyok képes komoly érzéseket táplálni senki iránt. Megrémített az elmúlt pár nap, talán ha csitul ez az egész, beszélhetnénk újra. De most nem megy – a bűvös szó továbbra is ott lapul benne, de nem bírja kimondani. A hangja immáron nyugodt, némileg csalódott, de határozott. A tartását lassacskán visszanyeri és lehajol a földön lévő késért, majd megint forgatni kezdi, miközben a másik válaszát várja. Nehéz ügy.
|
|
|
|
|
Reviczky Kornél
INAKTÍV
the big bad wolf
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
|
OliviaRáérősen szívja a cigijét, hiszen nem siet sehová, nem mérges nem ideges, leginkább üresnek titulálná magát. Hiszem nem érez semmit, ő az a fajta aki nehéz megmozgatni, eddig egy embernek sikerült igazán, de ő túl jó hozzá. Miért jut ez most az eszébe? Szabad kezével az orrnyergét kezdi dörgölni, legszívesebben morogna, de mivel néhány méterre tőle egy párocska lelkesen "beszélget" inkább visszafogja magát, helyette inkább csak a fogát csikorgatja, szórakozásképp. Néhány másodperc teljesen kiesik neki, mintha látná maga felé futni a szőkét a következő pillanatban pedig már ők is ugyanazt csinálják, mint néhány méterre tőlük a párocska. A szabad kezével végigsimít a lány oldalán, csak a miheztartás végett. Maga sem tudja, miért teszi ezt, mert nem érez semmi különöset a lány iránt, mégis valami mintha egymáshoz kötné őket, talán az, hogy mindketten szörnyek, hogy mindketten rosszak, Oliviában nem tehet kárt, nem úgy mint...benne. A gondolatra elhúzódik, lazán szív bele a cigijébe, majd elpöcköli a csikket és oldalra billentett fejjel figyeli a lányt. - Felesleges az érzelgősség, mást szeretek. Nyögi ki nagy nehezen, a keze ökölbe szorul, még fel is horkant. Legszívesebben beverné a falat, aminek most nekitámaszkodik. Addig ütné, ameddig az egész düledező romhalmaz össze nem szakadna. Miért nehezíti meg a saját dolgát? Fintorogva nézi a lány, fél attól, hogy mi lesz a reakció, mert úgy érzi, az ő hibája az egész. Hiszen ő adott neki félreérthető jeleket, de a lényeg még most sem változott. Olivia csinos, és szabad és szörnyeteg, akárcsak ő. A szerelem, a normális élet számukra lehetetlen, hát miért szenvedteti magát? Miért ne lehetne szimplán csak, hogy jól érezzék magukat együtt, kötöttségek nélkül? Fogalma sincs, hogy mit akar, a gondolatok kergetik egymást a fejében, úgy érzi, megőrül tőlük. Soha nem gondolkodott sokat, inkább az ösztöneire hallgatott, azok soha nem hagyták cserben. Féloldalas mosoly húzódik a szájára, nyom egy csókot a lány szájára és körbepillant.
|
|
|
|
|
Olivia Meyerson
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
KornélIgazából fogalma sincs, miért megy a srác után, hogy mit vár, vagy épp vár-e valamit egyáltalán, egyszerűen csak valami ezt sugallja neki, ami ellen most semmi kedve nincs küzdeni. Élete nagy részét még most is úgy tölti, hogy igyekszik betartani a szabályokat, tényleg próbál úgy élni, hogy se az emberek, se a fajtársai ne taszítsák ki, de a kettő egyszerre iszonyat nehéz, hisz mindkét faj mást vár el tőle. Talán belefáradt, talán ezzel akarja bizonygatni, hogy képes már önállóan is boldogulni, nincs szüksége arra, hogy valaki folyton fogja a kezét. Kedveli Kornélt, már ahhoz képest, ahogy a kapcsolatuk indult, de abban biztos, hogy egyéb szálak nem fűzik hozzá, hisz hiába tud róla többet egy mezei diáknál, azt nem mondhatja el, hogy ismeri. Nem nehéz rálelnie, főleg, hogy már jó ideje együtt vannak, tökéletesen ki tudja zárni a szívdobogásokat, és csak egyre asszociálni. Megkönnyebbül, mikor a srác nem löki el, a szavai után meg nem is szükséges, mert a szőkeség lép hátra. - Ki beszélt itt bármilyen érzelemről? Én csak jól akartam érezni magam, ahogy te is, megnyugodhatsz, nem szereztél egy rajongót, de tudod, mit? Elment tőle a kedvem- nem fakad ki, az arca egy merev maszk, a srác semmit nem tud leolvasni róla, mert abban, hogy rejtse el az érzelmeit, már profivá avanzsált át. Lassan távolodik a rellonostól, aztán hirtelen mégis visszafordul. - Tudod, sokkal egyszerűbb lenne, ha ahelyett, hogy mártírodnál, és másokkal vigasztalódnál, ezt tudatnád vele is. Mindenesetre, nekem nem áll szándékomban később bűnbaknak lenni- mert ismeri ezt, még úgy is, hogy soha nem élte át. Tudja, hogy zajlik a folyamat, ahogy azt is, a végén mindig az lesz a rossz, vagy a hibás, aki belement. Persze, díjazza, hogy Kornél őszinte, csak épp nem a megfelelő alkalmat választotta erre. Száguldani kezd, azt, hogy a kastély felé, vagy még kiruccan valahová, még nem tudja, mindenesetre, mára neki bőven elég volt a társaságból...
|
|
|
|
|
Ombozi Noel
INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
|
Székesfehérvár
~ Michelle elengedése, a család szüksége
Míg a földszinten tölti idejét biztos abban, hogy a szőke nem tétlenkedik, és ha nem is készíti indulásra csomagját, valamit művel, elszív még egy cigarettát, vagy felgyújtja szobáját, nem tudni. Ő odalent már érzi vesztét és remegő kézzel tartja pálcáját, amivel egy ezüst kanalat lebegtet a levegőben. Arra gondol miként alakulhatott volna kettejük kapcsolata, és hogy ha most csalódnia kell, akkor azt hogyan fogja megélni. Túléli?
A kanál koppan az asztalon, ahogy egyik percről a másikra engedi ki bűbája fogságából, ő pedig már rója is a recsegő lépcsőfokokat. Nem hiszi el, hogy ezt váltja ki belőle Michelle, viselkedését önmagában a sikertelenség fájdalmára fogja, amit még nem tanult meg kezelni, hiszen általában mindenben eléri azt, amit akar, tűzön-vízen keresztülviszi akaratát. Most is szeretné, ha így történne, fizikai erejével kötné magához a lányt, amiről pontosan tudja, hogy nem lehet. Az élet egy fájdalmas nehézsége az, hogy hiába tennél meg bármit a másikért, hiába vágod ki szíved, s teszed elé az asztalra, ő ettől még nem fog téged jobban szeretni. Viszont a csalódás erősít, és ezt még nem tudja Noel. Csalódnia kell, hogy a későbbiekben jobb lehessen, többre értékelhesse napjait, és az őt kedvelő embereket. Hogy érettebb, s türelmesebb legyen.
Szorító markaiban benne van minden: vágy és könyörgés, megtört ember utolsó kiáltásai. A lány kiejti kezéből bicskáját, égő cigarettáját, és kiabálni kezd a fiúval, aki mintha meg sem hallaná amit mond.
- Neked? - kérdezi emelt hangon, felhúzott szemöldökkel. - Szerintem csak játszod itt az eszed nekem, mintha meg sem történt volna ez az egy hét.
Háztársnőjével ellentétben ő nem kiabál, meghűlve viseli a pofont, és egy pillanatra azt hiszi, hogy Michelle elmegy, de az csak az ajtót csapta be, ezzel is hergelve a robbanásszélen álló fiút. A lány további szavaira képtelen felelni, a sajátjaival ellentétben, melyek hatástalanok voltak, ezek eljutnak elméjéig, és nagyon mélyre hatolnak. Hagyja, hogy a szőke kiadja magából összes bánatát, és élettapasztalatát, aztán pedig csöndesen válaszol neki.
- Megértem, hogy nem így szeretnél bárkit is közel engedni magadhoz - mondja, és eltapossa a cigarettát, a bicskáért pedig lehajol, hogy aztán átnyújtsa azt a lánynak. - Rám bizonyára nagyobb hatással volt ez az egész, mint rád, de ez nem a te hibád. Alakulhatott volna jobban is, de hát ilyen az élet.
Kényszeredetten mosolyodik el szavaira, majd a szobájába siet, hogy kivegye szekrényéből bőrkabátját, aztán pedig Sárához kopog, hogy ha lehet jöjjön, és vigye őket ki az állomásra. Míg testvére öltözik, ő Michelle mellett áll, és utolsó gondolataira gyűjti erejét.
- Nagyon köszönöm ittléted, szavakban ki sem tudom fejezni. Kavarog, és csíp amit érzek, reszkető és nem is tudom. Nem volt még ilyenben részem, és akárhogy is végződött, csak neked köszönhetem.
Sára a szobájából jövet is mosolyog rájuk, olyan megértőn, és szelíden, amire talán most mindkettejüknek szükségük van. A kocsiban csendben utaznak, Michelle és Noel is az ablakon bámulnak ki. Nem tudnak mit mondani a másiknak. Hát ennyi volt. A pályaudvaron Sára jó utat, és sikeres vizsgákat kíván a lánynak, aztán hagyja, hogy a fiú kikísérje őt a vonathoz.
- Afelől nem kell aggódnod, hogy zaklatnálak, nem foglak keresni - mosolyodik el szomorú szemekkel, és a felszálló lány után emeli annak csomagját. - Majd találkozunk, ha szeretnél. Minden jót!
A vonat indulását nem várja meg, búcsúja után azonnal hátat fordít, és testvéréhez igyekszik, hogy megölelhesse őt. Olyan közhelyekre vágyik, amit egyébként ki nem állhat, és most is csak Sárától fogadja el őket. A lány mindenkinél megértőbb, és ő áll legközelebb Noelhez. Az úton végig tartja benne a lelket, de sok esetben csak hallgatja Sárát, de megérteni nem tudja. Kifelé bámul az ablakon, és az jár a fejében, hogy milyen szép is lehetett volna. Szerelmes lehetett volna, és önfeledt boldog. Az érzései megszűnésről mesélnek, amelyek nem engedik szabadulni. Emlékképek ugranak lelki szemei elé, nemcsak Michelleről, de Lyráról, és az összes lányról is, akivel közelebbi kapcsolatba került. Lehunyja szemeit, és zenét kér nővérétől, aki először nem haza viszi öccsét, hanem a közeli erdőbe, hogy ameddig kell, együtt maradhassanak, és csak azután térjenek vissza szerető otthonukba.
- Túl fogod élni, öcsi - öleli meg ismét őt Sára, fülig érő mosollyal, és kapaszkodó karokkal. - Ha vissza akar jönni hozzád, vissza fog. Csak adj neki időt.
|
|
|
|
|
Alegria C. Martinez
INAKTÍV
*rainbowkiss*
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
|
Anglia, LiverpoolMandavalamikor a szünet elején ruha Van két oka annak, hogy Mandát összeszedtem és kijelentettem, hogy felülünk egy gépre, aztán megyünk Liverpoolba. Az első inkább a saját érdekem, de ahhoz jöhettem volna egyedül is. Eltökélt szándékom a páromat meglátogatni. Csak pár napja, de tudatosult bennem, hogy látnom kell, pedig eddig, ahogy annak rendje, szépen el is fogadtam, hogy nem láthatom. És most, ki akadályoz? Senki. Az pedig, hogy hoztam az egyetlen embert, akit barátomnak mondhatok, az az, hogy ez a személy történetesen nem igazán mozdul ki. Szerintem pedig ez nem jó. Én is voltam ilyen, de csak rossz vége lesz, úgyhogy a levegőváltozás jó hatással lesz rá. Szerencsémre pedig nem is ellenkezett.. nagyon legalábbis. Konkrét tervem nem volt, csak annyi, hogy 4 napra elkérem magam Kristóftól. Ehhez lényegében mindent előre megcsináltam, elrakható, tartós kajákat főztem, és rendben hagytam mindent, csak reménykedve, hogy nem fogok szívrohamot kapni a ház állapotától, mire visszamegyek. Találtam egy szállodát, ez volt az egyetlen dolog, amit elintéztem, meg felhívtam apát is, hogy kellene pénz, és ennyi konkrétum volt összesem az utazásban. Valószínűleg bulizással, vásárlással és welnessel fog elmenni ez a pár nap, de egyáltalán nem bánom. Aztán majd valamikor rászánom magam, hogy meglátogassam Leandrot az építkezésen. Amikor szöget ütött bennem a gondolat, a főnökét kerestem meg, mert biztos akartam benne lenni, hogy Angliában van, meg hol. Ezért a hely. Ja, és Mandának ezt el is kéne mondani. A taxiban még nem akartam traktálni, de a szállodába érve amint a recepcióról elkértem a kulcsainkat már a lápcsőn felfelé frusztráltnak érzem magam, a mikor kérdése miatt. - Mit szeretnél csinálni először?Tudom, hogy várhatnék legalább amíg felérünk, de biztos, hogy nem! Elfogadom, ha megjegyzi, de ő ismer a legjobban, azt tudja, hogy a türelmem az.. van türelmem? Nyugodt tudok lenni, de türelmes.. azt hagyjuk. - Öhm.. szeretném megkeresni Leandrot vala..hm..melyik nap..Most kivételesen nem keresem a szemkontaktust, és azt sem kérdem velem jön-e, mert ezt ő tudja csak. Addig, és egyébként is azt csinál, amit szeretne, csak szobában ücsörgés nem lesz, mert azt otthon is lehet. Ha már szoba. A liftet azért megtaláltuk, lépcsőzni eszem ágában nincs, és így az ötödikre hamar felérünk, ahol a folyosón nem mondom, hogy nagy a választási lehetőség. Összesen három nagy ajtó, mert hát lakosztályokról van szó, milyen jó nekünk. Azt valljuk be, hogy a kulcsok sosem voltak az erősségeim, de ez a kártyás megoldás, ez nagyon tetszik. Így is szerencsétlenkedek, amíg végighúzom a helyén.. abban a dobozban... Nekem az ilyenek úgy tetszenek. - Áh.. végre..Valahogy nagyon büszke, elégedett és megkönnyebbült vagyok, ahogy az ajtó nyílik, és végre be tudom rakni a cuccaimat. Ledobni, jobban mondva. 1 nagy bőröndöm van, meg egy táskám, és nekem ez bőven elé, szóval a fal mellett lerakom, és a hozzám legközelebb eső fotelba lehuppanok. Az asztalon whiskey. Mintha csak tudták volna mit akarok.. - Nem modern, mint vártam, de nagy, és szerintem van minden. Kérsz?Poharak is vannak megint nagy szerencsémre, mert ha a konyháig el kellett volna sétálnom.. annak annyira nem örültem volna, de aztán ez kárpótolt volna. Skót, szóval.. JÓ'ETTE!
|
|
|
|
|
Isobel Reeves
INAKTÍV
bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
|
Bajok a kastélyban Még mindig a kastély belsejét tanulmányoztam, amikor úgy döntöttem, hogy kicsit beljebb is megnézem a kastélyt. Persze nem akartam messze menni, csak egy ici-picit. Tettem egy lépést előre, ám ekkor megmozdult a szőnyeg, amin épp álltam. Egy nagy, piros szőnyeg volt, különféle fekete és barna mintákkal hímezve. A hirtelen indulástól elvesztettem az egyensúlyomat és az utaztatóra estem. Mellettem Hanka és Luna imbolygott, de mégsem estek a szőnyegre. Suhanás közben feltápászkodtam és Hanka karjába kapaszkodtam. Nem tudtam követni, hogy merre megyünk, de nem is ez volt a legnagyobb gond. Hová megyünk? Miért? Tettünk valamit? Dol és Rubya hol vannak? Meg fognak találni minket? Egyáltalán keresni fognak minket? – a gondolatok sebesen cikáztak a fejemben, mint a cikeszt kergető fogók a pályán. Berepültünk egy szobába, majd a szőnyeg a padlóra vágta magát, én pedig ismét imbolyogni kezdtem. Ó, miért is jöttem én el ide! – sóhajtottam, amikor a zár kattanását lehetett hallani. Villámgyorsan engedtem el a lány karját és fordultam meg. Az ajtó zárva volt. Odarohantam és próbáltam kinyitni, de semmi. Bent ragadtunk. Sápadtan visszanéztem a lányokra és lassan odasomfordáltam hozzájuk. Hanka még mindig Luna kezét szorongatta, én pedig, hogy erőt öntsek belé, megfogtam a másik karját és biztatóan megszorítottam. Követtem a lányok pillantását az újabb szellemre. Kicsit már elegem volt belőlük az utazás után. A gyomron is rosszalkodott, de nem szerettem volna idehányni. Fogalmam sem volt róla, hogy mi, illetve ki ez a sok szellem. Hanka arcáról azt olvastam le, hogy bizony ő sem tudja, mi a rák van. A szellem magyarázott valami ábráról, meg feladványról, de nem igen figyeltem. El voltam foglalva azzal, hogy egy halott épp hozzám beszél! Öregem, azt hiszem sokkot kaptam. Igen, ha visszaérünk…állj! Mi van, ha nem térünk vissza a kastélyba? Mi van, ha soha többé nm látom a családom, a kutyám, Aquát? Mi van, ha ezek az utolsó perceim, mielőtt a szellem átszáll rajtunk és kinyír, vagy benyit egy baltás gyilkos? Mi van ha...? – teljesen kétségbeestem, ám meghallottam Hanka szavait. A hanglejtésében a pánik bujdosott, amitől még jobban beparáztam. Bejelentette, hogy éhes és kicsit kezd félni. Tudtam, hogy az egyetlen kiút az ajtó, de az zárva van. Ekkor újra megcsendült Hanka hangja. Még mindig reszkető hangon, de kijelentette, hogy ha most rögtön nem megy kis pisilni, akkor bizony bajok lesznek. Félénken a szellemhez fordultam. - Bocsánat, de nem figyeltem – kezdtem óvatosan, hátha bedühödik. Bár nem látszott dühösnek. – Lenne szíves és elmagyarázná nekünk még egyszer azt a feladványt? – kérdeztem halkan. Nem tudom miért magáztam, hiszen fiatal volt, de erre most nem figyeltem.
|
|
|
|
|
Angelina Mary Philips
INAKTÍV
RPG hsz: 60
Összes hsz: 417
|
Izébizé... másik felem, meg a többi nyálas hülyeség.... Amszterdam, valamikor vizsgaidőszakban, konkrétan vizsgázás helyett Az egész egy jól szituált családi drámával kezdődött, mikor is én idő előtt állítottam haza, számolva a következményekkel, és bejelentettem, semmi hajlandóságot nem érzek aziránt, hogy aktákat tologassak, csak mert baromi jól mutat a nevem mellett, hogy minisztériumi tudom is én, micsoda. Persze ezzel olyan hatást értem el, mintha minimum azt mondtam volna, kedvem támadt feltámasztani a Sötét Nagyurat... pedig erről szó sincs, csak az ősök most kaptak egy maflást... előfordul. Próbáltam én elmagyarázni, hogy - szerintük- nem is létező tárgyakat hajkurászni sokkal izgalmasabb, és tegyük fel... még érdekel is, mert érdekel, de hát abból nem lehet megélni... a francokat nem, de ezeknek beszélni... akár a falnak. Aztán betelt a pohár, és elhatározva, hogy akkor levizsgázni se fogok, becsaptam magam mögött az ajtót, és a kihasználva a repülő jegyet, ruccantam át Amszterdamba. Még szülinapunkra kaptam, úgyis felhasználtam volna, most íme itt az alkalom. Mondjuk sejtem, nem ártott volna megosztani ezt húgommal is, de ha ő is haza téved, csak megtudja, sőt, biztos vagyok benne, hogy hosszasan részletezik neki, mekkora pofátlan vagyok már, és nem értik, miért tartottak el eddig. Mondjuk azt én se értem. Sose szorultam rá, még csak a házaspárral se volt olyan viszonyom, mintha a szüleim lennének, elviseltem őket, mert Manda miatt muszáj volt, jó voltam, mert nem akartam, hogy külön válasszanak minket, de ennyi, semmi kötődés nem alakult ki, bármennyire is szerették volna ezt hinni. Na, de azt se tudom, hányadik klubban fordulunk meg Irinával. Még a német suliban akadtam össze a csajjal, és azóta is tartjuk a kapcsolatot, okkal, mivel az egyik legéletképesebb ember, akit ismerek. Tényleg kevés azok száma, akik elmondhatják magukról, jóban vannak velem, legtöbbjüket ép csak elviselem. Az agyam már rég ködös, csoda, hogy lépni tudok, vagyis nagyon remélem, nem botladozok, az még ilyen állapotban se vall rám. - Bloody Maryt- üvöltöm a pultosnak, hogy meghallja a dobhártyát szaggató zenétől, miközben kezemmel mutatom, hogy kettőt kérek. Rina már rég a felhozatalt stíröli, mert hát az a fő, hogy jól érezzük magunkat nem? Aztán kecsesen vágódik le egy asztalhoz, ahová követem, kezemben az italokkal. Nem törődök a mustráló tekintetekkel, már annyira megszoktam, hogy hiányozna, ha nem lenne. Ahogy fogy az ital, úgy engednek fel a gátlások, és legközelebb már csak arra eszmélek, hogy barátnőmmel karöltve, az asztalon táncolok, és valahogy gyanítom, minket többen bámulnak, mint a DJ-t. Hát... van ez így.
|
|
|
|
|
Amanda Meggie Philips
INAKTÍV
Pillangó ~ || Királylány ~
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
|
Ali2014. március, Liverpool, Anglia
-Ruha-Kifejezetten rossz közérzettel, mogorván, és teljesen antiszociális módon közelítette meg a dolgokat a vizsgaidőszak beköszöntétől kezdve. Teljesen lehangolta, az pedig, hogy a jövője is ezen múlik, még inkább. Totálisan döntésképtelen volt, ráadásul egészen más ötletei voltak erre a pár hétre, mint ami elő lett volna írva. Rögvest társai is akadtak ehhez. A nagyon kötelező vizsgákat, a legminimálisabb szinten abszolválta a legelején, hogy a március beköszöntével kicsit feltöltődjön, szórakozzon. A végzős vizsgára felkészülés alatt sikerült összegabalyodnia a változatosság kedvéért ismét egy kedves ismerősével, háztársával. A fiúval indult neki Németországnak is, ami nem telt eseménytelenül. A dolog gondolatától akaratlanul is mosolyra húzódik a szája. Jól szórakozott, fel is töltődött, csetepaté is volt dögivel, ámbár ettől azért nem vált sokkal szociálisabbá az emberek felé, továbbra se nagyon bújt ki a kastélyban létekor a klubhelyiségből, de egyébként meg a faluban lévő házukból. Töprengett, egészen sokat. Nagyon aggasztották a dolgok, amiket Linával egymáshoz vágtak mostanság, vagy éppen a ki nem mondott dolgok. Elég kacifántos mindaz, ami éppen körülveszi. Mielőtt beállított hozzá Ali az ötlettel, nemrég ért vissza a faluba, az egynapos villám hazalátogatás után. Egész „családi” ebéd alatt hallgathatta, hogy Lina otthon volt vizsgák közben, és mennyire aggódnak, hogy miért vajon, meg micsoda illetlenség, hogy el is tűnt. A maga részéről ő volt az alkalmazkodóbb az új családhoz, ám azért még mindig nővére a legfontosabb neki, hiába van Ő kibékülve a nevelőszüleikkel is. A családon, na meg azon a baráton kívül, akivel kimozdult, bár azt a kimozdulást leginkább kettesben vezényelték le, nem mozdul ki, ami már a lakótársai szemét is bökte, nemhogy barátnőjéét.
Ezeken gondolkodva vetődik a kanapéba, hogy a plafont bámulva semmittevésre készüljön a mai nap folyamán. Ekkor érkezik meg hozzá barátnője, hogy márpedig ha tetszik, ha nem, ők holnap elutaznak. Felvont szemöldökkel próbált kihátrálni, de két okból nem sikerült, egyrészt, az unszolás nem hagyott alább, másfelől ennyivel tartozik a barátjának, így rászánta magát, hogy szociális életet éljen a magánszféráján kívül is. A célállomásnak egészen örült, hozzá van szokva, hogy Alival az angolt használják sokszor, azon jobban megy a lánynak még a kifejezés, de segít neki a magyarban.
Hogy is menjünk neki a vakvilágnak? Sokat tanakodott, mire egy kisebb csomagot összedobott, egy nem túl nagy táskába, aztán útra készen várta az utazást, amit egyébként a várthoz képest, kevesebb fáradtsággal tudta le, bár a tőle szokatlan módon érezte magát egészen kellemetlenül a Taxizáskor. Nem igen utazik mugli járgányokban, betudta ennek. Közben igyekezett Alira figyelni, akin érezte, hogy ez nem csak egy csajos kiruccanás csupán, de főleg idegen előtt, értve ezt taxisra, vagy bárkire, nem fog rákérdezni, a recepciót követően azonban már ott a nyelve hegyén a kérdésáradat ezzel kapcsolatban, de még nem zúdítja rá.
- Rendbe hozni magam, mert borzalmasan nézek ki. – mondja, miközben egy egész alakos tükörrel szembesül a liftben, amiben magára tekintve fintorog egyet majd magára kacsintás után barátnőjéhez fordul. – Mi lenne, ha beülnénk wellneselni egy kicsit, az helyben, a szállodában is van, alkalmas lenne egy kis beszélgetéshez…
Hangsúlyozza ki a végét, egészen érthetően, hogy lenne miről. Amikor kiböki végül is Leandrot, egy fél mosollyal az arcán rázza meg a fejét. Egyáltalán nincs meglepve. Ezt mindig a barátaira bízza, nem szeret felettük ítélkezni, vagy döntést hozni helyettük, de ha valamit ő is lát, akkor az az, hogy erre most szüksége van a lánynak. Egyébként ezzel a programmal nem akar kibújni a kiskapun át a szociális életből, egyszerűen csak finoman kell visszarázódnia. Régebben, azokban az időkben, mikor Amirával New Yorkban is járt egészen más ember volt, azóta eltelt bizonyos idő, és történtek az életében változások, amit még nem tud kezelni rendesen.
- Jöhet, koccintsunk egyet erre a kis kiruccanásra, hátha még nekem is sikerül valamerre elindulnom. Tényleg… Van már elképzelésed mi lesz most, hogy végzel?
Érdeklődik, mert tisztában van a lány hátterével, azt is tudja milyen, az se lepi meg, ha már konkrétan tudja, hogy ő itt fejezi be, de mégis jobb tőle hallani. Mellesleg meg amilyen tanácstalan, jó lenne valakitől hallani a dolgot. Lina egyből tudta mit akar, ez az a tulajdonsága a nővérének, amit nagyon irigyel, bár ő is céltudatos, de a cél kijelölése, az már necces benne. Közben, még az italok kitöltődnek és ha beleegyezett a lány a programba, elkezd intézkedni, addig Manda megkeresi a fürdőszobát, hogy az arcát leöblítse, kezet mosson, és megigazítsa a haját, hogy frissebben, és jobban kinézve, ha még lehet fokozni, lépjen ki a fürdőszobából. Odasétálva elveszi a neki szánt poharat, majd a szemébe nézve összekoccintja azt.
- A jövőre, a kiruccanásra, Leandrora... - kacsint rá a lányra, majd, ha az nem tesz hozzá semmit, akkor az elfogyasztásába kezd, némi grimasszal, remek egy ital ez.
|
|
|
|
|
Alegria C. Martinez
INAKTÍV
*rainbowkiss*
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
|
Anglia, LiverpoolManda
valamikor a szünet elején Rögtön szeretném tudni, hogy ő mit szeretne csinálni, mert így nagyjából összeáll bennem hamar, hogy mi lesz a mai napunk képe. Még rengeteg időnk van, de rögtön ezzel jön. Falra tudnék mászni ettől, de igazán, ahogy érzi. - Dehogyis! A welness meg tetszik. Mennyire igaza van. Nem is azért, mert egetverően sok témánk van, de ha van is három, azt amíg áttárgyaljuk órák is eltelhetnek. Főleg mert sokszor teljesen el is térünk az eredeti tárgytól, de attól még fontosnak tarjuk tényleg végigbeszélni. Ez egy olyan helyzet, ahol még belőlem is kijön az a kis maradék empátia, mert ha valaki problémája tényleg érdekel, akkor az csak az övé, és Leandróé. A lakosztályba beérve a gyors felszabadulás után az ital az első, és nem is gondoltam, hogy visszautasítja majd. Úgyhogy neki is vetem magam az üvegnek, hogy egy gyors és - mivel muszáj, így - határozott mozdulattal kinyissam. Manda addig kérdez, meg el is tűnik megkeresni valószínűsíthetem, a fürdőszobát. - Csak élni fogok. Bulizni szabadon. Nekem nem kell hosszútávra tervezni.Néha meglep milyen szépen is tudok beszélni, de ez nem is akkor jön, ha akarom, hanem ha tényleg csak ösztönből mondom, amit érzek. És valljuk be őszintén, nekem tényleg nincs értelme előre elterveznem, mikor mit szeretnék majd csinálni, családot alapítani, ilyen-olyan befektetéseket kötni, vagy csak munkát vállalni, és azért tanulni még.. - Te most merre szeretnél menni?Vetettük már fel a témát, de egyáltalán nem merültünk bele, pár szóban kimerült, és ha kell, be is vallom, hogy egyáltalán nem emlékszem rá. Ilyen vagyok, a memóriámmal is biztos van valami, de szerintem csak általánosan szelektív. Hogy mit szelektál, arról meg fogalmam sincs. Persze mire a fürdőből a barátnőm visszatér, addigra mindkét pohár félig van ezzel a drága Chivas Regallal. Nem aprózom el, de hát imádom, és onnantól meg nem is érdekel. - És a barátságunkra!Igen, ez nagyon fontos. Lényegében, amit most elmondtunk, nekem ennyiből áll az élet. Minden pillanat után ott a jövőm, ami után már az is lehet nem lesz több pillanat, így kihasználom. Kiruccantunk, ez is ezt jelképezi, hogy szabadok vagyunk, és szórakozunk. Leandro, ami miatt részben itt vagyok, mert rendezni akarok vele mindent, és vagy visszaszerezni, vagy elengedni örökre. Na meg a barátságunk.. Ezért nem hullottam még szét. Aztán persze ha már koccintás, igyunk is utána. Elképzelésem szerint két-három adagban leküldöm, és amilyen barátságban vagyok a rövidekkel, ez nem is lesz probléma. Arcizmaim csak reflexből húzódnak össze, de igazából imádom ezt az érzést. Ez tette tönkre a gyomromat, már mindegy. Kezemben még a pohárral felállok, és a táskámhoz sétálok, amiben elvileg minden tagsági kártyám, törzsvásárló kártyám meg kuponom van, és persze a pénzem, de arra nincs most szükség, ezt a szolgáltatást az ár magába foglalja, mint minden valamire való helyen. Szóval csak egy kis fekete.. majdnem pénztárcát halászok elő, ez mindig nálam van, a maradék whiskyt pedig le is gurítom rögtön. - Na.. indulunk?Fő a határozottság. Én borzasztó magabiztosan tudom mondani, hogy 'nem tudom', és sokszor érzem, hogy eggyel többen vagyok, mint kellene, de végül is mindig arra jutok, hogy az összes elmebetegnek megvan a saját bajom... Lehet nem kéne inni. Áh, miket beszélek?! De most wellness, addig legalább gondolatokba és gondokba mélyedhetünk, valami kellemes időtöltéssel karöltve. Én várom, és ha Manda is kész, akkor indulhatunk le.
|
|
|
|
|
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV
kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
|
A - Nr.1
Amsterdam, késő este Szünet van. Vagy mi a szösz. Nem, mintha eddig olyan sokat leledzett volna megszokott helyén. Ez már csak ilyen annak, aki bármikor képes hátat fordítani mindennek. No de most csak pár hétig nézett rá, korábban megismert, ámbár cseppet sem jó hírnevű barátaira. Mivel senki nem kereste, küldtek utána bagolyhadat, így ráérősen csempészte vissza magát, szerencsétlenségére, a vizsgaidőszak kellős közepére. Végül is, nem halt bele. Összefirkálta a lapokat, vélhetően a helyes válaszokkal, és már intett is, hogy induljon tovább. Úti célja nemigen akadt, elsőre, így csak összepakolva, menetre készen állt, a térkép fölött, várva az isteni sugallatot, szikrát, vagy bármi egyebet, ami előrébb vihetné. Homokos tengerpart, hűs szelek, vagy valami más. Akármi. Végül, vakon bökve a térképre, találta meg a szünet állomását, nem is olyan távol, de nem is a szomszédban. Menetfelszerelésével együtt lépte meg a kötelező lépéseket, utazott a messzi földre, hogy kulturálódjon a helyi szokásokból, lábat lógasson és végighenyélje a nappalokat. Igen, ezt otthon is tehetné, de sokkal barátságosabb a légkör, ha nincs körülötte családtag, rokon, akárki. A társaság hiánya miatt nem aggódott, sem az miatt, hogy nem hívott senkit sem magával. Tudja, hogy ha akar, úgy is összeakad alkalmi haverokkal, egyebekkel, és nagyszerűen elszórakozgat. Ismerkedni bárhol és bármikor tud, egyszerű a képlet. Amszterdam utcáit járva gondol vissza kicsit, mint akinek szokása a nosztalgiázás, de hamar elillannak a képek, és az előtte álló estével foglalkozik. Teletömött hassal, zsebbel, és fülig élő jókedvvel lépdel az időponthoz kicsit szokatlanul népes utcán. Nem zavarja, körülötte vele egy korabeli emberek, vagy fiatalabbak, akik ugyanúgy arra készülnek, amire ők, vagy hasonlók. Szokványos menetfelszerelése egy bőrkabátból, kissé megszaggatott farmerből, és az elmaradhatatlan, porlepte bakancsából áll. Tincsei kuszán meredeznek, mit sem törődik azokkal jelenleg. Jobbnál jobb helyek előtt haladt el, egy-kettőbe be is tért, hogy kicsit jobban körülnézzen, de igazán még egy hely sem ragadta meg, marasztalta egy helyben. Fiatal volt még számára az este, tele lehetőségekkel. Az egyik pubból kilépve, még épphogy megúszta az ottani balhét, amit két, nagyon nem szomjas alak robbantott ki, de az, hogy miért történt, talán még azoknak is rejtély. Füstfelhőbe burkolózva kezdett pöfékelni immáron a szabad levegőn, és indult az este következő állomása felé. Nem tartott sok időbe, mintha itt egymást érnék a helyek, olyannyira közel tűnik neki egyik hely a másikhoz. Cigarettája maradékát a földre dobja taposta el, és lépett be az ajtón. Látszólag nagyobb, sötétebb, más hangulatú hely volt ez, mint az előzőek. Beljebb merészkedve furakodott a bárpulthoz, szomjoltót kérve, majd miután pohara ujjai közt pihent már, a tömeg felé fordult. Íriszeit lassan járatta végig, mintha áldozatot kereső vadorzó lenne, aki lakomára készül. De még milyen jól tette, hogy nem csak futva tekintett körbe, így sikerült is kiszúrna az elsőre csak látványilag szimpatikus, majd egyre ismerősebb vonásokat. Elindulva az asztal felé, amelyet nem csak ő figyelt, egyhamar húzta ki a széket, ült le, szótlanul, mint aki csak a látványt élvezné egy ital mellett. Csupán csak arra várt, hogy a tökéletes pillanatban szúrja ki a másik, feltéve, ha még képes felismerni az arcát, addig pedig, ő maga, az italba kortyolva pihenteti magát, és szemeit a táncolókon.
|
|
|
|
|
Alegria C. Martinez
INAKTÍV
*rainbowkiss*
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
|
BenjiruhaA vizsgáim letudva, így már csak a környezetváltozásra van szükségem. Apámat például feltétlen látnom kell, így sokat nem is gondolkozom azon, hogy vonatra ülök, és megyek Pestre.. azaz Pest mellé. Tényleg hirtelen ötlet volt, és nem is tudok sokáig maradni, egy nap lesz maximum, mert dolgozom. Furcsa, de ez az egyetlen biztos pont az életemben jelenleg. A vonaton ülve már nem is kérdés, hogy az egyetlen éjszaka, amit otthon töltök nem azzal fog telni, hogy ülök a szobámban, vagy apámmal beszélgetek. A terv kirajzolódik, biztos hiányozhatok az én drágáimnak.. Hónapokig nem láttak, nem műveltünk együtt semmit. De nem is lehet egyszerre bepótolni mindent, viszont lesz feladatom a számukra. Ezt pedig megérkezésem után rögtön közlöm a bandám vezéregyéniségével, ő ilyen határidőn belül is megoldja nekem, ebben biztos vagyok. Nem mondom, meglepődött, hogy lát, de aztán mit sem sejtve apám is. Szerintem nem gondolta volna, hogy csak így hazalátogatok, de muszáj volt. Nem láttam már mióta, és egy kis anyagi támogatásra is szükségem van, ha már itt tartunk. Ezt meg persze meg is kapom. Anita az első kérdései között van, ismerem már ennyire. Meg ennél inkább is, és imádom, hogy ő meg engem nem. Tudja ugyan az egyetlen pontot az életemben, ami fájt és fáj is még mindig, de egy aranyos, kedves és a jóra törekvő kislánynak néz még mindig, mióta hozzá költöztem. Részben igaz, tudok ilyen is lenni, mert imádok színészkedni. De amilyen vagyok, azt csak néhányan ismerik. És ami azt illeti türelmes pont nem vagyok, de azért elhallgatom, hogy öcsém még mindig nincs itthon.. Hát őt sem ismeri, nagy szerencséjére sikerült elvinni az én irányomba. Nem olyan, mint húgom. Ő nem lett ilyen, de a kissrác benne van a játékban rendesen. Mégpedig ahogy gondoltam, kint össze is futok vele. Szóltam apámnak, hogy lelépek, meg majd jövök, ennél több neki nem is kell, és ha kellene se mondanám meg az igazat. A Trash névre hallgató szintén mágus és fogjuk rá társam a szokásos helyen vár rám, és milyen csodálatos dolgokra képes a memória, még tudom merre kell menni. Az éjszakában fekete ruha a megszokott itt mindenkinek, nekem meg ez a stílusom már alapjáraton, így nem megerőltető találni valamit, amiben eltűnhetek a sötétben. A sikátorba fordulok be a házak között, itt a harmadik beugró a célom. Tudom milyen itt, így muszáj körültekintően haladnom, és figyelnem, nem-e jön utánam bárki is. Csak a pálcám és pénz van nálam, előbbi akármilyen vész esetére, utóbbi egyértelműen fizetőeszköz. Mindenesetre nem szórakozok túl sokat, sietek és minden beszéd nélkül átadom az összeget, ő pedig amit kértem, aztán indulnék vissza, ha egy hústorony nem vágna be elém. Nagyjából fél percet vághat hozzá az utamhoz, mert most saját szerencsémre velem semmi dolga. Trashhoz megy, de új lehet, mert én még soha nem láttam erre, és amíg itthon voltam rengeteget jártam ide. Tehát, amilyen gyorsan, és amennyire lehet feltűnés nélkül szeretnék hazajutni. Nincs most nekem humorom senkihez.
|
|
|
|
|
Angelina Mary Philips
INAKTÍV
RPG hsz: 60
Összes hsz: 417
|
B. Köztudott, hogy én vagyok a problémásabb gyerek – nem, mintha Manda szent lenne-, így talán meg se lepő, hogy abszolút nem adok semmit a házaspár véleményére. Nekem az egyedül töltött idő, amit húgommal az árvaházban húztunk le, mérvadóbb, mint az, mikor örökbefogadtak. Azokra az emberekre sose tekintettem úgy, mint a szüleimre. Nem is okozott problémát lelépni, és nem is okoz kerülni a kúriát ezek után. Irinával mindig jó bulik kerekednek ki, így nem is várok mást ettől sem. Egyszerűen felpezsdít a tudat, hogy itt csupa ismeretlen vesz körül, egy tanár se vizslat árgus szemekkel, és tényleg azt tehetek, amit akarok. Felengedni se nehéz, főleg mert tettünk is érte rendesen. Észbe se kapok, már barátnőmmel az asztalon lejtek, ami számomra nem is olyan rendhagyó történés. Csak a dübörgő ritmusra koncentrálok, minden mást kizárok, hisz ez az éjszaka erről kell, hogy szóljon. Nem törődök a füttyögéssel, sem azzal, hogy a pasik szeme majd kiugrik, ezek mind annyira felületes dolgok, amik persze egyből elmúlnak, pár velem folytatott beszélgetés után. Tudom, hogy elsőre mindenki az ideális feleséget látja bennem, vagy a barátnőt, vagy azt a valakit, akivel szívesen villogna. aztán megismer… és rájön, nem érek én annyit, és ez így is van jól. A kapcsolatot nem nekem találták ki. Kifulladva ülök le, és kortyolok az italomból, csak eztán veszem észre, ki ül velem szemben. Több se kell, fogom magam, és felpattanva, egyből belevetem magam az ölébe, és átkarolva a nyakát, hajolok a füléhez. - Te meg mit keresel itt?- kérdem tőle kicsit hangosan, mert a zene miatt képtelenség itt rendesen kommunikálni. A hangom persze vidám, részben mert alapból jó kedvem van, részben, mert Benjinek bármikor képes vagyok örülni. Irina közben eltűnik, de nem törődök vele sokat, tudom, hogy barátnőm meg tudja védeni magát. - Képzeld…. nem fogok levizsgázni… konkrétan tojok mindenre, és tehet nekem egy szívességet mindenki- kecmergek ki az öléből, és huppanok le mellé, hogy aztán újabbat kortyolhassak a folyadékból. A hangomon érződik, hogy már így is elég jól érzem magam, de most ez sem érdekel.
|
|
|
|
|
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV
kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
|
A - Nr.1
Amsterdam, késő este Annak ellenére, hogy már egy jó ideje egy helyben ücsörgött, eltűrve, hogy néha-néha valakinek útban volt a széke, igencsak jól szórakozott. Egy-két, kissé keményebb szavacskát morgott oda a vele értetlenkedőnek, és a nemtetszésüket kifejezőknek, de magához képes, nagyon is csendesen viselkedett. Még. Nem sokáig képes viszont visszafogni magát, de a látvány, és a finom itala megbékítette. De még mindig csak egyelőre. A figyelt személy nemigen szúrta ki, de nem aggódott ez miatt, mindennek eljön majd a maga ideje, ő ráér, az idő meg még gyerekcipőben járt. Kényelmesebb pózba vágta magát a széken, és el sem mozdult, csak addig, míg új kört töltetett poharába, majd visszatelepedve várt, mint egy türelmes vadász a vadra, hagyva, hogy az üldözött odataláljon hozzá. A külvilággal már nemigen foglalkozott, valahogy őket sem érdekelte az ücsörgő alakja, és a várakozás lassan beérett, mintha csak ő maga tervezte el az ütemet. Ahogy a lány leült, úgy fordult szembe vele, hajol előrébb, és arcára széles vigyor terült. Még mindig nem volt teljesen biztos benne, hogy felismeri, vagy legalább is elsőre sikerül neki, de tévedett, amikor a lány felé iramodott. Poharát kitartva fogadta a másikat, hagyva, hogy belehuppanjon az ölébe, átkarolja őt. Maga sem cselekedett másképp, szabad kezét átfonva dereka körül, üdvözölte a másikat, és amint a füléhez hajolt, megpróbálta a hangos zene mellett megérteni, hogy mit is akar mondani. Nem lepte meg a kérdés, szinte érezte, hogy ez el az első, és ez lesz az, ami legjobban érdekli a másikat. Maga sem tudja igazán, mit keres, de majd csak talál valamit. Így, most ő hajolt a másik füléhez, hogy a választ ne kelljen teljes tüdőből ordítania. - Jöttem pihenni. Csak ennyi. - hangzott az egyszerű, de lényegre törő válasza, amely után sokat nem is kell magyarázkodni, kiegészíteni azt. Te tényleg ez az, amiért jött, most kivételesen. Elcsendesedve hallgatta ismét a másikat, aki immáron saját ittlétének okát ecsetelte, megelőzve a viszonzott kérdését, amelyet fel akart tenni, így megvilágosult tekintettel bólintott párat, hogy vette és hallotta az adást. - Jól teszed. Nem is kell aggódni ez miatt, szabad vagy. - hajolt immáron közelebb hozzá, amint az ölén kívül foglalt helyet, így hangosabban kellett közölnie mondanivalóját. Az asztal így megürült ugyan, de máris ráhelyezte a megüresedett poharat, amelyet nemrég ürített ki, majd figyelmét ismét a másik felé szentelte, bár ez nem az a hely, ahol beszélgetni tudnának bármiről is.
|
|
|
|
|
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV
kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
|
Alegria
ismét hazai utakon Amszterdam óta nemigen aludt, de nem nehezményezi. Tökéletes állapotban volt, amikor újra hűs szellő cirógatta az arcát, az álom csak pár percig kísértette, hamar el is illant. Csupán a megszokás kedvéért mégis szerzett magának egy XXL pohárméretű kávét, és málhazsákját a vállára kanyarodva indult meg. Épphogy szállást szerzett magának, egy váratlan tollas szerzemény máris utolérte, amit nem is ért, hogy hogyan, mivel sosem jelenti le senkinek, épp hol jár, de már nem lepődik meg azon, hogy ezek bárhol utol tudják érni, ha nagyon akarnak valamit. A levél tömör volt, és egyszerű. Az ismerős, még az egy évig tartó távolléte alatt megismert alak egyike érdeklődött holléte, és hogyléte felől, de lényegében inkább találkozni akart, mintsem levelezgetni. Neki nem volt akadály, az iskola még tudott várni, így bagoly-fordultával bólintott rá a dologra, és pihent rá is kicsit, majd útnak indult. Nemigen szereti a mugli közlekedési eszközöket, túl zajosak, lassúak és sokan használják, de most, a legfeltűnésmentesebb, és a gyaloglásnál mégis csak módszernek tűnt az, hogy igénybe veszi. Külleme tökéletesen beillett a képbe, bőrkabátja, farmere, tornacipője teljesen átlagosnak tűnt még a muglik közt is. Nemigen akadt beszélgetőpartnere utazása során, de nem is volt gondja ezzel, tökéletesen elvolt azzal, hogy kifelé bámulva az ablakon, a tájat bambulta. Ahogy berobogott a megállóhelyre, amely jelenlegi célja volt, úgy szállt le, nyújtóztatta ki elgémberedett tagjait, és tüdejét megtöltve friss levegővel, némi tájékozódás után indult meg további úti célja felé. Még bőven volt ideje nézelődni, eltévedni, bármit csinálni, így nem sietett. Beülni nem volt kedve sehová sem, így az utcákon lófrálva figyelte a tömeget, mintha ez lett volna a kiszabott feladata, holott csak cél nélkül ment előre, míg nem akad dolga. Néhány, igencsak érdekes kinézetű alakot szúrt ki magának, kissé kétes dolgokkal vegyítve, amely felkeltette az érdeklődését, így hát velük foglalta le magát a távolból. A hely, ahova végül keveredett, már nem volt olyan barátságos, mint a belváros, de nem riadt meg, számtalan ilyen helyre tette már be a lábát, amikor valamiféle dolga akadt, vagy üzlet, amelyben részt kellett vennie annak idején. A sikátorok egyikén átkelve vágta le az utat. A csapatot rég elhagyta már, megunta őket, de a terepet unaloműzésképp fel akarta deríteni, no meg, a célállomás is útba esett. A szűk járatban visszhangoztak léptei, betöltve ezzel az amúgy csendes, üres teret, és sötétséget. A szemközti utcát jelző fények felé közeledve nyújtotta lépteit meg, hisz lassan ideje volt ténylegesen a dolgára indulnia, majd, azzal az ütemmel vágódott ki az utcán, nem figyelve, hogy ott mások is közlekedhetnek. Így sikerül vállával nekicsapódnia az elhaladó lánynak, akaratlanul lökve rajta egyet. Kissé megtántorodva húzta ki magát végfül egyenesbe, pillantott a másik felé, és morcos, kicsit sem illemhez illő szavait kiigazítva igyekezett normális hangon megszólalni. - Bocs. - lökte oda, magából kiköhögve a hatalmas terjedelmű mondandóját, ás várakozóan tekintett a másikra, hogy okozott-e valamiféle kárt benne, vagy mehet tovább mindenféle jópofizás nélkül.
|
|
|
|
|
Alegria C. Martinez
INAKTÍV
*rainbowkiss*
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
|
BenjiTrash megbízható, de ösztönből azért megnézem, mi van a dobozban, és elégedett mosollyal nyugtázom, hogy a tartalma is megfelelő. 4-4 injekciós tű, töltve, és fele foszforeszkáló halványzöld színű. Hogy melyik mire is van, azt pedig pont elég nekem tudni, más kezében veszélyes lehet. Meg tegyük hozzá, még az enyémben is. Viszont ez nem látszik a csomagomon, és rajtam sem. Hogyan? Én aranyos vagyok.. még napszemüvegben is, az éjszaka közepén. Nem látok benne kevesebbet, de azt amúgy sem vettem volna észre, hogy jön velem szembe egy magas alak, mert el voltam foglalva. A vállának ütközök, még vissza is lök, de ez nem érdekel. Sokkal inkább, hogy a doboz repül, és a járdán földet is ér. Azonnal leguggolok, és csukom le a rázkódástól kinyílt tetejét, mert akárkinek nem igen kéne látni, hogy valami foszforeszkál injekciós tűkben, méghozzá ebben a dobozban. Nem vetne rám jó fényt, és ez nem is az a környék.. - Szerencsétlen..Halkan szólalok meg, és ha még le tudnék rá nézni, biztos kapna a kedvesebbik nézésemből is. De jóval magasabb nálam, így csak szimplán örülök, hogy nem lett baja a szajrénak, és ettől a pillanattól már nem is érdekel a srác, haladok tovább, de innentől még elővigyázatosabb vagyok. Ha ilyen óvatlan egyedek csak úgy jönnek-mennek, meg az előbbiekből ítélve rengeteg új lehet az üzletben, akkor a laza hazasétálás nem időszerű. Aztán nem is teljesen igaz, hogy nem érdekel tovább, mert még különösen nagy figyelmet szentelek a gyereknek, pontosítva hátra-hátra nézek rá. Visszafordulva éppen csak, hogy kikerülök egy másik hústoronyt, és sokadszorra is megfordul a fejemben, hogy milyen szar dolog alacsonynak lenni. Most már tényleg. Az egy dolog, hogy nem félek, de ezek simán kettétörnek. Ha már itt tartunk, bizonyos csonttöréses emlékek visznek rá, hogy a legközelebbi beugróba leforduljak, és lényegében visszafelé vegyem az irányt. A kedvenc romkocsmámhoz megyek, így pedig levágom az utat, nagyjából mintha átvágnék mindenen. Jó helyen van ez a köz. Tudom, merre megyek, és hamar oda is érek, közben persze figyelve mindenkit. Megint ez a gyerek. A két ház közül kisétálva mellette haladok el, gyors léptekkel, valahol remélve, hogy tesz rám magasról, és fel se tűnik neki, hogy engem már látott. Az ajtóhoz viszont csak így tudok eljutni, de onnan még visszanézek rá, és megpróbálom elfelejteni azt is, hogy láttam. De valamiért olyan furcsa érzésem van... frusztrál.
|
|
|
|
|
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV
kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
|
Alegria
ismét hazai utakon Nemigen tűnik nagy dolognak az, ami imént történt, csupán csak annyiban tetézik, hogy a lány kezében pihenő doboz repült egyet. Tekintetével követte az ívet, amelyet bejárt, majd puffanva érkezett a földre. Nem kellett sok ész, hogy meglássa a tartalmának egy szegletét, és ha nem is biztosra, de nagyjából sejti, hogy mi is lehet az, amelyet sikerült a földre löknie. - Hoppá. Törékeny árú. - váltott gúnyosabb vigyorra, a megjegyzést meg sem hallva, nem is reagálva rá, figyelve azt, ahogyan a másik ellenőrzi, hogy épségben maradt-e a szállítmány, majd már tovább is indult. Érdekes momentum volt ez, nem hitte volna, hogy ilyenek is járkálnak erre. De hát, manapság már nem kell ilyesmin nagyot néznie, találkozott ilyesmivel, tudja, hogy már igen sokan másznak bele ebbe az életbe. Ahogy távozik, nemigen reagál rá semmit, csak kissé távolabb menve, dől neki a falnak. Sietős tempója már nincs, a célt elérte, itt már, akivel dolga van, megtalálja. Érzi, és néha látja is, hogy a nemrég "elgázolt" még figyeli, mintha bármi különösebbet tenne annál, mintsem a falnak dőlve várakozik. Csak jót mulat magában a dolgon, nem stresszelve ilyenen magát, mert azt mindig is feleslegesnek vélte. Egy ideig egyedül, a kissé elnéptelenedett utcán ácsorgott, unott arckifejezéssel vizslatva a képet, amely elé tárult. Nem is olyan érdekes a hely, mint amilyennek gondolta, érdekesebb volt az a kis csoport, akin nemrég szórakozott egy jót. Egy idő után, a várt fél helyett azonban ismét csak a lány ismerős sziluettje tűnt fel távolabb, majd haladt el előtte. A doboz, amelyet nemrég lökött le, még mindig nála volt, és úgy tűnt neki, mintha nagyon keresne valamit, vagy valakit, de nemigen találja, vagy nem is létezik az. Unalmának véget vetve pillantott utána, mintha különösebb dolga lenne vele. - Azzal a dobozzal nem rohangálnék ilyen feltűnően. - bökte oda a másiknak kissé gunyorosan, de hát, ez is volt a célja. Tovább nem húzta a szót, ennyi is épp elég volt - egyelőre. Majd kialakul, hogy a másik hogy veszi fel a szavait, bár, van egyfajta sejtése róla.
|
|
|
|
|
Alegria C. Martinez
INAKTÍV
*rainbowkiss*
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
|
BenjiA gúnyos megszólalásra igazából le is tudom vágni a személyiség összképét. Annyi mindent reagálhatott volna a tűimre, és mégis ez. Felidegesíteni magam felesleges, de azért ösztönből nézegetek hátra, ő meg a falnak dőlve. Nem gondolkozom azon, mit is csinálhat ott ilyenkor tulajdonképpen. Én is szoktam csak úgy lenni és figyelni, de szerintem nála más a helyzet. Miért is gondoltam, hogy nyugodtan be tudok ülni inni, méghozzá ezzel? Az mondjuk nem az én hibám, hogy látta a gyerek, mi van a dobozomban, de annyiban talán mégis csak igaza van, hogy feltűnő vagyok. És akkor mi van? Megvédem magam.. Mondjuk hústornyok ellen nem biztos, de akkor itt van maga az áru, és az fog segíteni. Találékony vagyok, megoldom. Mivel hogy azért kiabálni nem akarok és ezzel mindenki tudtára adni néhány fontos információt, 180°-os fordulatot veszek, aztán lépek vissza párat a sráchoz, és ahogy azt szinte minden esetben, rá is felnézek. Tekintetem tükrözi a nyugalmamat és félmosolyomban a gúny is ott van. - Megtehetem. Ha valakinek nem tetszik, kipróbálhatja a tartalmát.Két anyagom van. Ha csak az egyiket kapná meg, annak nem örülne túlságosan. a másik pedig azért van, mert eszem ágában sincsen bárkit eltenni láb alól, egyelőre. A lelki terror az én világom, azt szeretem, ha belülről tehetem tönkre az ellenségeimet. Azok viszont csak Spanyolban vannak, még. Ahogy megmutatom, milyen is vagyok, biztos, hogy lesznek. Ez az alak azonban még sehova sem tartozik. Kicsit irritál ugyan, de még meglátom, hogy hagy-e, vagy mit reagál. Az, hogy kedves, vagy elnéző legyek már most kizárva, ez nem az a helyzet. De azt is elmondhatja, hogy ő az leső ember, aki az igazi énemet látja. És még csak nem is tud róla..
|
|
|
|
|
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV
kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
|
Alegria
ismét hazai utakon Kusza tincseit tűrte hátra, ezzel még inkább összeborzolva hajkoronáját, de ez már nála mondhatni természetes. Kezét leeresztve végül, épp kinézett magának egy csendesebb helyet, ahova beülve jobban lefoglalhatta volna magát a bámészkodásnál. A lánnyal, kinek nemrégiben bökte oda szavait, egyelőre nem törődött, hiszen rajta múlt, hogy mit reagál, mit tesz. Ő csak "B" tervvel készül, ha úgy adódik a helyzet, és jobb szórakozást kell találnia, mint mások figyelése, és piszkálása. Nem egy elveszett alak ő, annyi szent. Elsőre nem is látta, hogy a másik felé fordult, hiszen a szemközti pub bejáratát, annak is villódzó, a nyitva tartást hirdető táblácskáját szemlélte. Lépteinek zajára lett figyelmes, ahogy elé került a másik, úgy fordult vissza, és tekintett le a leányzóra. A pub ötletét elvetve vigyorodott el, hogy a másik idejött hozzá, és láthatóan nagyon keményen próbálja magát beállítani, bemutatni. Hát hajrá. Szavaira csak felhorkant, hátra döntve a fejét, hiszen szinte érezte, hogy valami ilyesmit fog mondani. Miután kimulatta odabent magát, íriszei visszavándoroltak a másik arcára, ajkai szokványosan görbültek vigyorba, mintsem egyenesbe, megrántotta a vállát. A beképzeltség és önteltség, no meg az "én mindent" megtehetek" létforma számára se idegen, így nem akad fenn az ilyenen. Sokan csak megjátsszák magukat, ami számára igencsak megvetendő dolog. - Az utolsó utcai futár is megteheti. Semmivel sincs több joguk ehhez, mint neked. - jegyezte meg csendesen, hisz azért nézőközönséget se magának, se a másiknak nem akart, muglikat meg főleg, hogy aztán gyakorolhassa az emléktörés fortélyait. Azoknak elég a maguk szennye, nem kíván foglalkozni velük. A mondat második felére pillantott le ismét a dobozkára, kissé jobban megszemlélve azt, igaz, többet nem láthatott, hisz immár lezárt állapotban pihent a másik karjaiban. Elég volt az, amit nemrég láthatott. - Ohh, drágább ez annál, mintsem holmi jöttmentre elpazarold, gyanítom én. - lökte el magát kissé a faltól, teljesen kiegyenesedve, ezzel mutatva a valós szintkülönbséget kettőjük közt. Kissé előrébb görnyedve hajolt lejjebb, hogy a másiknak se kelljen üvöltöznie, ha akar valamit, majd ismét a dobozra nézett. Más már nyilván nem itt lenne, hanem kürtölné szét, hogy mit látott, egyesek mikkel nem tudnak járkálni. A világ mocskos fele számára elfogadott. - Ne pattogj, nem én foglak beköpni egy auro.. akarom mondani zsarunak sem. Kivéve ha nagyot kaszálnék érted. De azt se érem meg szőrös fejjel. - egyenesedett ismét ki, kissé kinyújtóztatva tagjait. Korrigálása inkább csak óvatosság, nem ismeri a másikat, nem tudja ki fia borja, így inkább, a helyi, mugli közeg hatóságait becsmérli. Nem akar semmit sem megmagyarázni, első látásból meg nemigen tud kiolvasni semmit sem a másik fejéből, de már tervezi, hogy ezen pályán is kamatoztatja tudását.
|
|
|
|
|
Alegria C. Martinez
INAKTÍV
*rainbowkiss*
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
|
BenjiEngem pont nem érdekel, hogy kinek mihez van joga, még ha nem olyan szembetűnő. Teszek magasról az esélyegyenlőségre, meg, hogy mit szabad és nem. A határok nálam mások, és nem csak játszok. Ha valamit szeretnék, akkor az van. Mondták már, hogy majd pofára esek, de akit én manipulálni akarok, azt fogok. Az ilyenek meg tanultak. Ezek ellen eszem ágában sincs harcba kelni, csak a világukat kell ismerni. - Akkor tegye.Hangomból süt a közöny, merült véleményem szerint körülöttem bárki bármit csinálhat, amíg abból nekem károm nem származik. Nem fog érdekelni, ha békén hagynak, és én is békén hagyok mindenkit. A más kérdés, hogy ők sokkal jobban járnak is így. - Valóban, személyes ajándékok lesznek, de a cél érdekében....Az ellenanyag részét bármikor feláldoznám. Ha bárki belehal, mert nem kapja meg, az nekem nem probléma. Elfogadható veszteség. Ahogy a faltól előre lép és kiegyenesedik előttem már látom, mennyivel magasabb úgy igazán. Már úgy is fel kellett rá néznem, de most.. szerintem bajok lesznek a nyakammal. Azért összegörnyed, de kedves.. Mondjuk nekem sokat nem segít ezzel, és nem is kell, hogy segítsen, de a helyzetet máris könnyebbé teszi nekem az a majdnem kimondott szó, ami után már levakarhatatlan az az elégedett félmosoly arcomról. - Az aurorok többre mennének velem, de a mugliknak még annyira se kell tudni erről...Semmi konkrétum, csak két szó, ami egyértelmű jel a srácnak. Tudja, miről beszélek, a javításából biztos vagyok benne. De ha már nem fog beköpni, az nekem jó. Garancia nincsen rá, lehet tényleg ki kéne próbálnom rajta az anyagot, de akkor fussunk bele. Kíváncsiság. Ha keresztbe tesz nekem, úgyis pokolló teszem az életét, vagy pokollá teszik mások, ha azt kérem. Minden csak hozzáállás kérdése. - Van valami, ami biztosít afelől, hogy ez titokban marad?Itt ez az a rész, ahol ha gondol egyet, nekem kell ajánlanom, hiába, amit ő csinált mégis az én hibám, nekem kell korrigálni. Biztosítani. Ahhoz pedig kell egy bizonyos szintű hajlandóság.
|
|
|
|
|
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV
kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
|
Alegria
ismét hazai utakon Nemigen fogta vissza magát a szavai terén, hiszen nem számít, hogy idegen, vagy sem. Az ismeretlenség kölcsönös, jelen esetben kétvégű, de ki tudja mikor, és hol fognak legközelebb összefutni, na meg, minek kapcsán. A dobozka számításba nem jöhet, de annál több dolog igen. A lány szavaira csak biccent, nem fűzi tovább a jogok kérdését, hisz nem kioktatni akarta, csupán csak rávilágítani arra, nemigen az atyaúristen ő ezzel a melóval, tárggyal, viselkedéssel. Még ő maga se lenne, de az más tészta. A doboz tartalmának említésére viszont ismét szélesebb vigyorral kúsztak ajkai, hiszen, fordított esetben ő sem pazarolná senkire sem feleslegesen az értékes holmit, legyen az akármi. Nem pénz kérdése a dolog, hiszen abból kijutott neki, hanem inkább a felesleges körök lefutásának elkerülése végett nem kívánkozik ilyesmire. De ki tudja, lehet a lány pont ezt kedveli. - Na ugye. Cél ide vagy oda, fene se pazarolná. - csóválja meg kissé a fejét, miközben vállait kissé kiropogtatva helyezi kényelmesebb pozícióba, kezei pedig, zsebében landolnak. Ennek csupán annyi a haszna, hogy esetleges alkalom esetén, pálcája, melyre ujjai egykönnyen simultak rá a zsebében, pillanatok alatt kerül elő. Szavai után kap némi felvilágosítást arról, kiféle a lány, mely csoportba tartozik, és, hogy melyik szavait használhatja előtte. Némileg megnyugtató a tény, hogy nem holmi tudatlan muglival kell társalognia, de a helyzeten ezt mit sem változtat, a mézes-mázos viselkedés ennyitől nem bújik elő belőle. - Az tény, sose kell semmiről tudniuk. Csak néha baromi rossz helyen vannak, és mindent hallanak. De ha hátba átkozom, még én vagyok a rossz. - vázolja fel a hatóságok egyféle szemléletét, ami másoknak nem épp ilyesmi vonalat képvisel, de ő már csak így gondolja. Jelenlen nem hagyott maga mögött senkit sem, akit átokkal ajándékozott meg, vagy bármi más módon károsított volna meg, meg lehetnek vele odafent elégedve, egyelőre. A lány kérdése kissé meglepte, és ennek feljebb szökkenő szemöldöke, és kérdő tekintete is biztosítékot ad. Nemigen hitte volna, hogy spiclinek néz ki, aki rohan, ha csúnyát lát, no de az is igaz, a vádalkura megjegyzett szavai kétesek. De na, ki ne akarna jó üzletet kötni, jó áron? - Heh, mi kellene? Esküdözzek vagy mégis hogy? Mi hasznom van abból, ha beköpöm, hogy csúnya dolgot láttam nálad.. ennyit nem ér ez a cucc. Még azok is csak a hátsó felüket vakarnák tovább. - vázolta a biztosítékot, melyre ő gondolt, de hogy a másik mit akar. Erről majd felvilágosítja, ha akarja, addig nem rágja ezen magát különösebben.
|
|
|
|
|
