Február 15.
A Levita kék vezetősége a tanév vége utáni szünetre kirándulást tervezett, melyre egy kis csúszást követően február 15-én került sor. Az előzetesen megbeszéltek alapján a tanárok és az utazásra jelentkezett diákok a Keleti pályaudvaron találkoztak reggel 9 órakor, ahonnan vonattal mentek tovább. A diákokat az utazás első felében teljesen lenyűgözte a vonat gyorsasága, de sajnos ez azt is jelentette, hogy az ablakon kifelé nézelődni hosszabb távon nem volt túl szórakoztató, hiszen a tájból csupán egy elmosódott csík látszódott.
Hogy a közel három órás utat izgalmasabbá tegyék, a házvezetők meséltek egy keveset a kirándulás úticéljáról, a kastélyról. Nem tartom kifejezetten célravezetőnek, hogy ezt a beszélgetést sorról sorra megismételjem, helyette álljon itt egy rövid kis idézet Az angliai kastélyok és múltjuk című felettébb vaskos kötetből:
"Norwich legnagyobb látványossága volt valamikor a büszke és tiszteletet parancsoló Ködös Völgy kúria. Ezernyolcszáz környékén kezdték építeni a természet lágy ölén, nagyjából másfél mérföldnyire a várostól és az eredeti számítások ellenére jóval nagyobb lett egy manapság megszokott kúriától, ezért is emlegetik inkább „kastély” minőségben a helyiek. Kis patak is és vízesés mellé rakták le a kőalapokat, ezermesterek verejtéke gazdagította az épület elemeit, híddal és egy rövid erdei úttal kötötték rá az országútra Ködös Völgy lakóit. A Rutherby birtokként is emlegetett helynek gazdag történelme van, szerves része az angol múltnak.
Valamikor, fénykorában hatalmas bálteremmel rendelkezett a földszinten, valamint egy terjedelmes szalonnal, könyvtárral és játékszobával. Az alagsorban kapott helyet a konyha, a mosókonyha, az alkalmazottak szálláshelyei, a teregető helyiség és a túlméretezett éléskamra is. Az emeletekből három van a mai napig. Régen hálószobák, egy zeneszoba, egy művészi értékeket ápoló terem, fürdők, két kis szalon és egy hatalmas dolgozószoba is helyet kaptak itt.
Ez volt Ködös Völgy eredeti tervrajza. Mióta felvásárolták, az épületet behálózta egyfajta ijesztő köd, ami csak évente pár hétig oszlik szét, hogy teljes pompájában láttatni engedje Ködös Völgyet minden szem számára. Azt beszélik, szellemek tanyáznak a helyen és elkárhoztatják mindenki lelkét, aki ide bemerészkedik. Az igazság ebből annyi, hogy volt már olyan természetbúvár, botanikus segéd és bátor turista is, aki betette a lábát a kúriába, hogy aztán rejtélyes körülmények között eltűnjön – legalábbis a helyiek szerint."
Bevallom, én is hallottam már nem egy pletykát az úticélunkról, de főleg annak korábbi lakóiról. Állítólag valamikor 1800. környékén Norfolkban Sir James Rutherby rendelte el a kastélyszerű kúria megépítését. A Sir úgy határozott, hogy tisztes családjával együtt itt fog letelepedni, miután kinőtték Warwickshire-i házukat a négy gyermekkel (három fiú és egy lány). Az építkezés rendben zajlott, avatott mestereket hívatott Anglia keleti részéből, hogy asszisztáljanak a munkálatoknál, így közel másfél év alatt lakhatóvá vált a kúria a család számára. A Rutherby birtok kicsivel több, mint száz éven át leledzett a család tulajdonában; az Első Világháború idején önkéntesi alapon az akkori családfő, Sir Edmund Rutherby, megnyitotta a kapukat a lakosság előtt és sürgősségi kórházat alakíttatott ki benne. Edmundot is behívták természetesen a háborúba és sajnálatos módon elesett. Felesége, Rosalind, nem szült utódot, így a Rutherby birtok rövid időn belül állami tulajdonba került, a Második Világháború alatt hadi kórházzá avanzsálták, majd 1962-ben kivásárolta egy bizonyos dr. Hecaté Fitzgerald, bár, hogy a doktori címe mit takar, az mai napig rejtély. A birtok és a kúria új tulajdonosa érkezésével bezárta kapuit a nagyvilág előtt, de ami meglepő, Hecaté is eltűnt a színről. Épp ezért hatalmas megtiszteltetés, hogy mi lehettünk az elsők, akik hosszú idő után végre átléphették a kastély küszöbét.
Oh, és, hogy ki vagyok én, aki narrációmmal zavarni merészelem nyugalmadat? Lugosvölgyi Albert, szolgálatodra. Egy ideje már a Levita toronyban éldegélek, és várom, hogy tükröm újra a régi legyen, de most, annak hírére, hogy egy híresen furcsa boszorkány titokzatos kastélyába készülnek kirándulni nem hivatalos lakótársaim, úgy döntöttem, hogy magányomat feladva megpróbálok közéjük lopózni. Nem volt túl nehéz tükröződő holmit találni náluk, hiszen a kirándulásra szinte csak lányok jelentkeztek. Az utazás kezdetekor Doléance kisasszony táskájában, kézitükrének hűvös homályában bujkáltam, de akármikor átugorhattam volna valamelyik kislány nyaklánca medáljának homályos fényébe, vagy akár egy szemüveg lencséjébe.
Titkolt célom a kíváncsiságon túl az volt, hogy beszélhessek dr. Hecaté Fitzgeralddal, mert úgy gontoltam, hogy ő talán tudna segíteni rajtam szorult helyzetemben. Arról persze fogalmam sem volt, hogy tulajdonképpen mivel is foglalkozik az idős hölgy, de az én állapotomban minden esélyt meg kell ragadni, így tehát velük szöktem, és kész voltam útra és kalandra egyaránt.
A vonatról Londonban átszálltunk a Kóbor Grimbuszra, ami számomra nagy élmény volt ám. Mióta csak hallottam a furcsa közlekedési eszközról, mindenképpen látni akartam, elvégre mégiscsak a varázslatos utazásoknak lennék valamiféle szakértője. Az utazás gyors volt, bár néhány diák számára gyomorforgató élményt is jelentett, nekem ilyesmitől szerencsére nem kellett tartanom. Mikor meghallottam a diákok meglepett moraját, átugrottam egy kislány fém hajpántjára, hogy jobban lássam, mi történik. Ekkor érkeztünk meg a kastélyhoz, melyről abban a pillanatban még csak a korábban már ismertetett adatok álltak rendelkezésemre, és sosem gondoltam volna, hogy ennél mélyebben is kénytelen leszek megismerkedni az épület titkaival. Ilyesmi gondolatok egyáltalán nem környékeztek meg, helyette viszont szívesen felkiáltottam volna miszerint: Kalandra fel!
Hogy a közel három órás utat izgalmasabbá tegyék, a házvezetők meséltek egy keveset a kirándulás úticéljáról, a kastélyról. Nem tartom kifejezetten célravezetőnek, hogy ezt a beszélgetést sorról sorra megismételjem, helyette álljon itt egy rövid kis idézet Az angliai kastélyok és múltjuk című felettébb vaskos kötetből:
"Norwich legnagyobb látványossága volt valamikor a büszke és tiszteletet parancsoló Ködös Völgy kúria. Ezernyolcszáz környékén kezdték építeni a természet lágy ölén, nagyjából másfél mérföldnyire a várostól és az eredeti számítások ellenére jóval nagyobb lett egy manapság megszokott kúriától, ezért is emlegetik inkább „kastély” minőségben a helyiek. Kis patak is és vízesés mellé rakták le a kőalapokat, ezermesterek verejtéke gazdagította az épület elemeit, híddal és egy rövid erdei úttal kötötték rá az országútra Ködös Völgy lakóit. A Rutherby birtokként is emlegetett helynek gazdag történelme van, szerves része az angol múltnak.
Valamikor, fénykorában hatalmas bálteremmel rendelkezett a földszinten, valamint egy terjedelmes szalonnal, könyvtárral és játékszobával. Az alagsorban kapott helyet a konyha, a mosókonyha, az alkalmazottak szálláshelyei, a teregető helyiség és a túlméretezett éléskamra is. Az emeletekből három van a mai napig. Régen hálószobák, egy zeneszoba, egy művészi értékeket ápoló terem, fürdők, két kis szalon és egy hatalmas dolgozószoba is helyet kaptak itt.
Ez volt Ködös Völgy eredeti tervrajza. Mióta felvásárolták, az épületet behálózta egyfajta ijesztő köd, ami csak évente pár hétig oszlik szét, hogy teljes pompájában láttatni engedje Ködös Völgyet minden szem számára. Azt beszélik, szellemek tanyáznak a helyen és elkárhoztatják mindenki lelkét, aki ide bemerészkedik. Az igazság ebből annyi, hogy volt már olyan természetbúvár, botanikus segéd és bátor turista is, aki betette a lábát a kúriába, hogy aztán rejtélyes körülmények között eltűnjön – legalábbis a helyiek szerint."
Bevallom, én is hallottam már nem egy pletykát az úticélunkról, de főleg annak korábbi lakóiról. Állítólag valamikor 1800. környékén Norfolkban Sir James Rutherby rendelte el a kastélyszerű kúria megépítését. A Sir úgy határozott, hogy tisztes családjával együtt itt fog letelepedni, miután kinőtték Warwickshire-i házukat a négy gyermekkel (három fiú és egy lány). Az építkezés rendben zajlott, avatott mestereket hívatott Anglia keleti részéből, hogy asszisztáljanak a munkálatoknál, így közel másfél év alatt lakhatóvá vált a kúria a család számára. A Rutherby birtok kicsivel több, mint száz éven át leledzett a család tulajdonában; az Első Világháború idején önkéntesi alapon az akkori családfő, Sir Edmund Rutherby, megnyitotta a kapukat a lakosság előtt és sürgősségi kórházat alakíttatott ki benne. Edmundot is behívták természetesen a háborúba és sajnálatos módon elesett. Felesége, Rosalind, nem szült utódot, így a Rutherby birtok rövid időn belül állami tulajdonba került, a Második Világháború alatt hadi kórházzá avanzsálták, majd 1962-ben kivásárolta egy bizonyos dr. Hecaté Fitzgerald, bár, hogy a doktori címe mit takar, az mai napig rejtély. A birtok és a kúria új tulajdonosa érkezésével bezárta kapuit a nagyvilág előtt, de ami meglepő, Hecaté is eltűnt a színről. Épp ezért hatalmas megtiszteltetés, hogy mi lehettünk az elsők, akik hosszú idő után végre átléphették a kastély küszöbét.
Oh, és, hogy ki vagyok én, aki narrációmmal zavarni merészelem nyugalmadat? Lugosvölgyi Albert, szolgálatodra. Egy ideje már a Levita toronyban éldegélek, és várom, hogy tükröm újra a régi legyen, de most, annak hírére, hogy egy híresen furcsa boszorkány titokzatos kastélyába készülnek kirándulni nem hivatalos lakótársaim, úgy döntöttem, hogy magányomat feladva megpróbálok közéjük lopózni. Nem volt túl nehéz tükröződő holmit találni náluk, hiszen a kirándulásra szinte csak lányok jelentkeztek. Az utazás kezdetekor Doléance kisasszony táskájában, kézitükrének hűvös homályában bujkáltam, de akármikor átugorhattam volna valamelyik kislány nyaklánca medáljának homályos fényébe, vagy akár egy szemüveg lencséjébe.
Titkolt célom a kíváncsiságon túl az volt, hogy beszélhessek dr. Hecaté Fitzgeralddal, mert úgy gontoltam, hogy ő talán tudna segíteni rajtam szorult helyzetemben. Arról persze fogalmam sem volt, hogy tulajdonképpen mivel is foglalkozik az idős hölgy, de az én állapotomban minden esélyt meg kell ragadni, így tehát velük szöktem, és kész voltam útra és kalandra egyaránt.
A vonatról Londonban átszálltunk a Kóbor Grimbuszra, ami számomra nagy élmény volt ám. Mióta csak hallottam a furcsa közlekedési eszközról, mindenképpen látni akartam, elvégre mégiscsak a varázslatos utazásoknak lennék valamiféle szakértője. Az utazás gyors volt, bár néhány diák számára gyomorforgató élményt is jelentett, nekem ilyesmitől szerencsére nem kellett tartanom. Mikor meghallottam a diákok meglepett moraját, átugrottam egy kislány fém hajpántjára, hogy jobban lássam, mi történik. Ekkor érkeztünk meg a kastélyhoz, melyről abban a pillanatban még csak a korábban már ismertetett adatok álltak rendelkezésemre, és sosem gondoltam volna, hogy ennél mélyebben is kénytelen leszek megismerkedni az épület titkaival. Ilyesmi gondolatok egyáltalán nem környékeztek meg, helyette viszont szívesen felkiáltottam volna miszerint: Kalandra fel!