Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

- Lau!
Ijedten nézek rá, hiszen egy pillanattal ezelőtt még semmi komolyabban nem tudtam leolvasni az arcáról, most meg mit látok? Szaladnak lefelé a könnyek az arcán.
- Jaj Merlinkére!
Nem korholom, inkább csak olyan anyáskodóan mondom neki, feltérdelve mellé elkezdem a kezemmel törölgetni az arcát és egy nagy cuppanós puszit nyomok a homlokára, hogy érezze, mennyire nagyon itt vagyok.
- Nem megyek én sehova, ne félj!
A puszi után nem húzódom el, és így teszem jó, mert hirtelen megölel és még sikongat is hozzá. Én is visszaölelem, egy hosszú percig egymásból öleljük ki a szuszt, és ennek nagyon örülök. Féltem, hogy nagyon mérges lesz, amiért nem szóltam neki azonnal, de erre is megvan ám az okom, csak előbb örömködjük ki magunkat.
- Fúú, nagyon remélem. Nagyon féltem, hogy most mi lesz velem. Én nem akartam Angliába menni, és tudod, lehet, hogy megsértődtek rám, de mit csináltam volna én ott, már megint egyedül maradtam volna, és még csak el se tudtam volna köszönni tőled.
Rögtön, ahogy hazaértem Laurától, akinél a nyár egy részét töltöttem, kezdődtek a bonyodalmak, aztán olyan káosz volt minden, hogy nem is tudtam mit mondani, egyszerűen nem volt annyi lélekjelenlétem sem, hogy egy pennát ragadjak, és annyit írjak, baj van. A másik meg, hogy ha mindig megírtam volna mindent, akkor Laurának is egész szünet alatt egy gyomorgörcsöt okoztam volna. Nekem ő a legjobb barátom, és szerintem neki is én vagyok, tehát ebből az következik, hogy egymás nélkül minden annyira nagyon bonyivá vált volna.
- Ez nem igaz! Minden egyformán fontos. A rajzaid is nagyon fontosak, hiszen olyan nagyon csodálatosak. Gondolkoztál már rajta, hogy például nagykorodban művész legyél? Vagy belső építész vagy ruhatervező? Szerintem mindegyik nagyon jól állna neked. Sőt, lehetnél mindegyik!
Persze tudom, hogy a felnőttek egy munkahellyel is sokat dolgoznak, és sokszor túlóráznak, de akkor is, hiszem, hogy Laurának ez se kottyanna meg.
- Huh, mennyi kérdésed van!
Nevetem el magam, de nem hiszem, hogy ez baj lenne. Azt hiszem fordított esetben én is pont ennyi kérdést tennék fel, és pont ezeket.
- Kezdem a legutolsóval. Az Iványis dolgot végigvitted velem, mindig arról beszéltem, és lásd, mi lett belőle. Féltem, hogy ha ebbe is beleélem magam, akkor a végén megint így járok, ezért nem mondtam senkinek. A diákigazolványomat most vettem át, így hivatalosan te vagy az első ember, aki megtudta, mármint az ott élőkön kívül. Lent lakunk Bogolyfalván, a Macskabagoly utca 28-ban. Azt mondták, hogy bármikor jöhetnek a barátaim, írnak kikérőt, hogy kiengedjék őket szabad hétvégén túl is, és Everett bácsi, vagyis most már apu, azt mondta, hogy szívesen beszélnek a szüleiddel is, hogy eljöhess hozzánk sokszor. A szobám csúcs szuper és a ház is. De a szobámat én rendezhetem be, viszont nem tudom, hogy milyen legyen, ezért kell a segítséged.
Laura olyan jól látja a dolgokat, és nagyon ügyes. Arra gondoltam, hogy rajzolhatna nekem pár dolgot a falra, így igazán egyedi lenne a mintája. Csak előbb látnia kell a felületet, mielőtt ebbe beleavatom.
- Everett bácsi és Révay Valentin ketten nagyon jó barátok, és Everett bácsi szeretett volna még gyereket nevelni, de a felesége meghalt szegénynek, így kitalálta, hogy örökbe fogad gyerekeket, ezért megkérte Valentint, hogy segítsen neki, így együtt fogadnak örökbe. Nagyon izgalmas. És én végül is ott lakom Valentinnél, de egymás mellett van a két ház, így mindig együtt vagyunk szinte. A testvéreim pedig az ő gyerekeik lettek, akik képzeld el, együtt járnak! Ez egy kicsit furcsa, mert csókolóznak meg szerelmeznek egymással, de mégis őt a testvéreim. De nagyon rendesek. Mind a ketten Eridonosok, és hatodévesek. Ash nagyon okos, és sokat tanul, Franci meg nagyon szép és kedves, és van neki egy rókája, illetve már nekünk van, szóval van egy rókánk, aminek szárnya van. Egy bi-bi, és az a neve, hogy Mimi. Állítólag, ha adna ki hangot, akkor meg gágogna, mint a liba, hát nem vicces?
Imádom Mimit, mostanában mindig beoson a szobámba, és mikor reggel felkelek, a szám tele van a szőrével, mert sokszor a nyakamhoz bújva alszik, a farkincáját meg az arcomra teszi. Vicces állat, és nagyon szeretni való.
- Még nem is csomagoltam ki teljesen, de azt mondják, hogy nyugodtan tegyem meg, mert ez már nem változik meg, csak maximum lesz még testvérem. Még furcsa, hogy apunak meg apának hívjam őket, de egyelőre jól megvagyunk, és kéééépzeld! Mostantól én is a színházban fogok fellépni. Persze csak kicsi szerepekben, de például minden kedden lesz próbám. Hát nem izgalmas?
Kérdezem, és erre ő is annyi sok szóval reagál, hogy azt hiheti a világ,
 hogy nem is fejezzük majd be a beszédet. Képesek lennénk rá, szerintem,
 de aztán meg olyan borzalmas dolgokkal jönnek, mint a takarodó, meg olyan isteniekkel, hogy vacsora, így kénytelenek vagyunk berekeszteni a csacsogást és áttérni rá egy másik időpontban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

RapunzelMájus 6. kora este

Esteledik.
A Nap már lemenőben, narancsvörös színei vaskos csíkokat húznak a felhőtlen, nyári égboltra. Hunter magas alakja végtelen lassúsággal közeledik a rét közepe felé.
Ideges.
Nem a felszínen. Annál sokkal, sokkal lejjebb, sokkal, sokkal mélyebben. A zsigereiben érzi a feszültséget. A nevén soha nem nevezett szomorúság egészen a csontjaiba hatol, a csalódottság marja a húsát. Ujjai között egy rózsaszín és egy kék lufi hosszú madzagjának végét tartja.
Búcsúzni jöttek.
- Hercegnőm - erőltet mosolyt arcára, mely a szőke borosta alatt is soványabbnak tűnik, és szüntelen csillogó tekintetéből is mintha hiányozna a rá úgy jellemző vidámság. Mintha a gyerekekkel együtt az ő életkedvét is elvették volna. - Talán nem tudod, miért szerettem volna idejönni. Hát... - a lufikat maguk közé emeli, és arcát felemelve pillant fel rájuk. - Értük. Szerintem jót tenne nekünk, ha elbúcsúznánk Tőlük.
Fogalma sincs róla - nem is lehet -, hogy Szofi mit érezhet, de abban biztos, hogy ki kell mondaniuk: itt a vége. Hiszi, hogy vannak dolgok, amik nem maradhatnak kimondatlanul, mert ha úgy maradnak, odalent a csendben, akkor sohasem zárhatják le őket igazán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A szőkeség már napok óta szenved a gondolattól, mit élhet át a levitás. Talán ott és azonnal el kellett volna mondani neki mindent, csakhogy az érem másik oldalán ott áll a tény; Hunter nem akarta az ikreket. A kör bezárult, Szofinak fogalma sincsen róla, mi lenne a helyes, de biztos benne, hogy már nem halogathatja sokáig a döntést. A kicsik nem élhetnek örökké az anyjánál.
A szíve hangosan, erőszakosan zakatolt a mellkasában, miközben a rét és a férfi alakja felé igyekezett. Fogalma sem volt róla, miért vannak ma itt, de azt tudta, hogy ma eljött az a nap.
A megszólításra a lány mellkasára ránehezedett valami megfoghatatlan, jeges kéz markolta meg a szívét és a torkában gombóc nőtt. Gonosz dolgot tett. Megbocsáthatatlant.
- Én... -kétségbeesetten pillantott valahová Hunter háta mögé, amíg a szavakat kereste. A két lufi közöttük lebegett, ő pedig rájuk sem bírt nézni. - Hunter ez egy nagyon szép gesztus a részedről.
Végül kissé nehézkesen ugyan, de sikerült kiböknie a mondanivalóját. Óvatosan az egyik lufiért nyúlt, de még nem vette el. Hibát hibára halmozott az utóbbi időben, nem folytathatta tovább ezt a kegyetlen játékot.
Miért kínozná mindkettejüket?
- Nekem ez nem megy -bukott ki belőle és hátrált egy lépést.
Jobb kezét a szája elé kapta és kitartóan nyelte a könnyeit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Rapunzel
Május 6. kora este

Visszaengedi a színes lufikat a magasba, hogy tisztán, takarás nélkül láthassa az előtte álló nőt. Csendben hallgatja, türelmesen kivárja, hogy rátalálhasson a megfelelő szavakra, ám amikor azok helyett könnyek szöknek a szemébe, sajátjait udvariasan lesüti. És mert nem bírja látni, ha valaki sír. És mert hiába, neki is elhomályosodik a tekintete - ám útját állja a kikívánkozó könnyeknek. Férfiatlan. Pocsék. És egyébként is, kettejük közül az ő felelőssége támasznak lenni.
- Tudom - feleli halkan, hogy - bár rajtuk kívül egy lélek sincs a réten -, senki se hallja. - Túl sokat vársz el magadtól. Ehhez idő kell... iszonyú sok.
Először hátrébb, majd meggondolva magát, közelebb lép a szőke mestertanonchoz, és amilyen gyengédséggel csak tudja, öleli őt magához. Azt reméli, hogy ha a szavai nem is elegendők, a teste melege biztonságot adhat Szofinak.
- Soha többé nem hagylak magadra - ígéri, miközben arcát a szőke fejre dönti, és szabad ujjaival védelmezőn simogatja a nő törékeny hátát. - Elkéstem vele, de még egyszer nem követem el ezt a hibát. Komolyan.
Lehunyt szemekkel, meg-megreszkető hangon beszél. Szeretne bocsánatot kérni még egyszer, még százszor, élete végéig minden egyes nap, de a szót magát egyszerűen képtelen kimondani. Azzal bevallaná a bűnét. Helyette egy másik úton indul el, és önmagát ígéri oda, az utolsó lélegzetvételéig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A férfi minden egyes szavát félreértette, ezzel már azelőtt tisztában volt, hogy megszólalt volna. Védelmező ölelésbe vonta a szőkét, aki mozdulatlanná dermedt az érintése alatt. Nem szabadott volna hagynia, hogy a helyzet idáig fajuljon, de mégis mit tehetett volna?
Esetleg illett volna elmondani az igazat.
Esetleg...
Az ígéret csak még ijesztőbbé és fájdalmasabbá tette az egész helyzetet. Mert mostantól minden valódi és igaz volt. Innentől kezdve nem takarózhatott azzal, hogy Hunter nem akarta a kicsiket, elvégre éppen most mondta ki, hogy sohasem hagyja magára.
Sohasem.
- Fogadjunk? -Bukott ki Szofiból kissé élesen a kérdés, miközben elhúzódott a férfitől, akinek az érintésére most mindennél jobban vágyott, hogy kegyetlenül a szemébe mondhassa az őszinte valót.
Nem volt több mentsvár, több kapaszkodó. Semmi esélye sem volt menekülni... és talán már nem is akart, mert mindazzal, amit a levitás az előbb mondott bebizonyította a szőkeség számára, hogy igenis jó apja lenne a csöppségeknek.
- Nem vetettem el őket. Ezért voltam olyan sokáig távol, Chris és Natasha miatt.
Végig Hunter tekintetét kutatta és védekezően összefonta a karjait a mellkasa előtt. Mégis miért ő védekezik?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Rapunzel
Május 6. kora este

A kérdésre összehúzza világos szemöldökeit, s míg hagyja eltávolodni Szofit, karjait maga mellé engedi, így két lufi is lejjebb süllyed. A gyomra azonnal görcsbe rándul. Hallja a nő szavait, a szél neszezését, és a csendet.
Azután megáll az idő. Nem peregnek tovább a percek, vele együtt torpan meg a világ. Még csak nem is szédül. Nem homályosodik el Szofi alakja, nem történik semmi, ami ilyenkor a szerelmes történetekben meg a kötelező olvasmányokban szokott.
Épp mint egy pillanattal ezelőtt, tisztán látja a várakozón őt néző, a szemeit kutató nőt.
- What the f*ck?! - anyanyelvén tör ki belőle a rétet bezengő kiáltás, és vádlón összeszűkülő szemekkel, kissé hitetlen, ám nagyon mogorva szájtartással figyeli tovább gyermekei édesanyját. - Chenkova, te most szórakozol velem?! - a lufikat maguk közé rángatja - Ezt a két sz*rt csak miattad vettem meg... - egyre növekvő hangerővel rángatja őket ide-oda - ...hogy méltó módon búcsúzzunk el Tőlük... - a kék lufit a tenyerébe véve durrantja ki - ...hogy elengedhessük őket, hogy ne álmodjunk minden éjszaka velük, hogy... - a kidurrant lufi madzagát próbálja eldobni, de az rácsavarodott az ujjára - ...az anyádba! - sikerül - ...és erre kiderül, hogy... ők ketten most is... valahol... éppen vidáman sz*rják tele a pelenkájukat!
Huh. Nagy levegőt vesz, és fel-lejáró mellkasa fölött, feldühödött dúvadként pislog le Szofira.
- Bammeg, Chenkova, jó'va' - mondja végszó gyanánt, és a rózsaszín lufit ingerülten a nő felé üti, ám azt köti a madzag, és hamarosan visszapattan hozzá. - Sh*t! - szitkozódva tépi le magáról a kötegelőt, és ezzel a mozdulattal a rózsaszín lufit is szabadon engedve, szikrázó kékjeivel még egyszer visszapillant a szőkére, majd elfordul, és az orra alatt érthetetlen szitokszavakat kántálva indul el a réten vissza, a kastély irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A szőkeség összeszedte minden lelkierejét, mielőtt kimondta azokat a bizonyos végzetes szavakat, így aztán szinte meg sem rezzent a hangsúlyra, amit Hunter megüt. Tökéletes érthető a reakciója és Szofi nem mondhatja, hogy nem érdemli meg. A levitás kérése világos volt, nem akarta a babákat, de azt nem szabhatta meg, az orosz mit tegyen. Elvégre ő az anyjuk! Nyilvánvalóan nem fogja eldobni olyan könnyedé őket magától, ahogyan azt Hunter tette.
- Nem hibáztathatsz! -Vágott közbe ingerülten a lány, amikor egy pillanatnyi szünetet tartott a levitás. - Nem ölhettem meg őket, én vagyok az édesanyjuk -hátrált egy lépést, amikor a rózsaszín lufi megindult felé. - Pontosan tudtam, hogy így fogsz reagálni, ezért nem mondtam el! Veled egyszerűen nem lehet beszélni, akkor sem lehetett!
A másik szavába vágva beszélt és tökéletesen hidegen hagyta, hogy a férfihoz eljutnak-e a szavai. Ki akarta mondani. Ki kellett mondania, mert ezek voltak a hideg tények. Hunter hajthatatlannak bizonyult, amikor kiderült, hogy Szofi terhes, akkor most miért is lett volna másként?
A szőkeségnek összecsattant a fogsora az utolsó szavakra, és amíg a levitás hátat fordított neki vett egy mély levegőt. Ebben a formában lehetetlen volt kezelni a helyzetet, valamelyiküknek le kellett higgadnia és jelenleg ő tűnt kiegyensúlyozottabbnak.
Hunter után mozdult és keze a felkarjára kulcsolódott, hogy megállásra próbálja bírni.
- Most nem hagyhatsz itt így -szisszent összeszorított fogai között. -  Gyűlölhetsz, elmenekülhetsz, de ők akkor is élnek és ezen a tényen nem változtathatsz.
Lett volna még mondanivalója, de mivel élt a gyanúval, hogy Hunter megpattan, amint lehetőséget lát rá, inkább visszafogta magát.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Rapunzel
Május 6. kora este

Ha valaki a kastély ablakából épp szemtanúja a gyönyörű jelenetnek, amint a két szőke mestertanonc, színes lufikkal a kezükben, egymás szavába vágva, istenesen ordít, valószínűleg jót röhög. A két fiatal talán nem is hallja egymást, úgy üvölti a saját igazát - így hát, valljuk be, van még mit tanulnia a kedves - és nagyon-nagyon friss - szülőknek egymás iránti szeretetről, tiszteletről, érveken alapuló vitaformáról és egyéb hasznos szülői attitűdről, ami talán, de csak talán, fontos része a gyereknevelésnek. Már, ha az ember jól akarja csinálni. De hát... lehet ezt másképp?
- Nekem - áll meg a férfi, és a tüdejébe szoruló levegőt dühösen kifújva szegi le a fejét. Igyekszik visszafogni a hangját, és a lehető legnyugodtabb stílusban felelni a nőnek. - Az a problémám, Chenkova, hogy egészen mostanáig éppen az ellenkezőjét hittem!
Arcát a szőke felé fordítja, szemei még mindig szikrákat szórnak, de legalább már az élet köszön vissza belőlük.
- Nem menekülök el - jelenti ki már jóval halkabban, látszólag megenyhülvén. - Mondtam. De... ez... most mondd meg, van két... én most... apa lettem.
Kérdőn pillant Szofiára, mintha megerősítést várna, és elcsendesülve nyel egy nagyot. A szíve a torkában dobog, a mellkasa egyszerre felszabadul a hetek óta egyre csak halmozódó teher alól, és a levegőnek, amit beszív, újra illata és íze van.
A színek visszatértek a kifakult világba.
Az életnek ismét... nem, ez tévedés. Az életnek mostantól van csak igazán értelme!
Az idő újra elindul, a percek tovább peregnek, ő pedig csak abban biztos, hogy...
- Látnom kell őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Szofi is érzékelte, hogy valószínűleg nem a legfelnőttesebb és a leginkább elvárható viselkedést produkálják ők ketten a rét közepén állva, miközben olyan decibelt igyekeznek elérni, amivel túllicitálhatják a másikat. El kellene menniük egy tanácsadásra. Határozottan.
- Ennek roppant egyszerű oka van, édesem. Nem akartad őket. -Mutatott rá a lány a nyilvánvaló tényre.
Mégis miért kellett volna azonnal Hunterhöz rohannia és megosztani vele a nagy hírt, amikor éppen ő volt az, aki elküldte Londonba, hogy szabaduljon meg a csöppségektől?
Szofi szándékosan használt múltidőt, miközben megállt a szőke mellett és továbbra sem szándékozott elengedni a karját, mintha az élete függött volna a férfitől. Valljuk be, valahol ez igaz is volt. Az ikrek kettejükhöz tartoztak, szükségük volt az édesapjukra, ahogyan Szofinak is. De ezt soha, semmi pénzért nem vallotta volna be.
Figyelte Huntert és szépen, lassan egyenletessé vált a légzése, amikor ő is visszafogta magát. A rellonos szinte észre sem vette, milyen hihetetlenül gyorsan alkalmazkodni kezdett a férfi érzelmi instabilitásához.
A lány elfojtott egy mosolyt, mert nem akarta felhívni rá a figyelmet, hogy technikailag már majdnem két hónapja apa lett. Ebben a pillanatban hálás volt, hogy a levitás nem próbálja meg leszerelni a csinos buksiját a nyakáról, nem hogy még majd nekiáll akadékoskodni.
- Ha gondolod -Szofi egy röpke pillanatra elakadt, keze lecsusszant a fiú karjáról és hátrébb lépett, hogy teret adjon neki.-, szívesen elhozom őket.
Hogy mikor és hogyan találkoznak, az már egy másik nap problémája volt. A lány egyelőre örült, hogy mindenki élve megúszta a mai akciót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Penészvirág

- Kérsz? - A kérdés a szendvicsre vonatkozik, amit éppen kicsomagolok, de még akad belőle az uzsonnás dobozban, szóval ha éppen megkóstolná, nem fukarkodom a finom, házi készítésű ebédemmel. Csak nyugodtan. Amilyen szép az idő, nem volt már kedvem a kastély falai között ücsörögni. Kényelmes itt a fűben is, na meg kellemes is, ami azt illeti. Ugyan akadnak padok is, nem mutatok különösebb érdeklődést irántuk. Egyelőre nem gyűröm össze a szalvétát, csak félig hámozom le a szendvicsről, aztán eszembe jut, hogy el sem olvastam még a mai cetlit, csak odébb tettem, hogy ki tudjam venni alóla az ebédem, ami ebben az időpontban már uzsonna tulajdonképpen. Ki is halászom a dobozból a cetlit, és beleharapva a kenyérbe elnézem Richárd meglepően szép betűit.
- Mmm... - dünnyögök, még azzal elfoglalva, hogy megrágjam a falatot. Mondani akarok ám valamit, azt próbálom ezzel jelezni, csak el ne felejtsem. Nyelek egyet, a papírt közben visszatéve a dobozba - mindet meg szoktam tartani, ott lapulnak az íróasztalom középső fiókjában egytől-egyig -, ösztönösen törlöm meg a szám szélét, és Kamillára pillantok. Honnan is kezdjem? Megvakargatom a tarkómát, aztán nagy levegőt veszek és belevágok.
- Na szóval... csak azt akarom mondani, hogy már egy ideje szeretnék beszélni róla, csak nem olyan rég jutottunk addig, hogy fölösleges a titkolózás... az van, hogy Richárd meg én, tudod, Szépvölgyi. Na, hát mi együtt vagyunk, mindjárt egy éve, ami azt illeti. Épp az a legfőbb problémám, hogy mivel lepjem meg az évfordulóra - magyarázok szakadatlanul. Nem várom tőle, hogy most ezért nagyon haragudjon, hogy nem mondtam el, szerintem megérti, hogy miért is éreztük, érezzük egész kicsit még mindig problémásnak, végtére is a tanára vagyok a páromnak, még ha ez nem is jelenti, hogy roppant elfogult lennék és részrehajló, de ha szúrni kezdi valaki szemét, abból nem biztos, hogy kisül bármi jó is. Nagy dobra verni továbbra sem szeretnénk, de mégis van néhány olyan ember, akinek úgy jó elmondani, mert olyan hülye nyomasztó érzés az, hogy nem teszed, és Kamilla is egyike ezeknek az embereknek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Egészen eddig feküdtem a fűben, felhúzott lábakkal, tenyeremmel a füvet simogatva. Ez most elég hülyén hangozhat, de tényleg ezt csináltam, éppen csak, alig - alig hozzáérve a vékony szálak tetejéhez. Jó érezni, ahogy csiklandozzák a bőröm, meg az ujjaim közt is érezni a levegőt, csak jó. Ha pedig már a levegőnél tartunk, a perifériámban egyelőre kellemes huszonhárom fok uralkodik, amit Viktor is érezhet egyébiránt, főleg, ha kimegy valahova, és úgy jön vissza a melegből. Nem meglepő módon Viktor azok közé az emberek közé tartozik, akikben bízok annyira, hogy merjem használni a közelükben az erőm. Pedig ennek fordítva kéne mennie, mert ha valami beüt, akkor miattuk lesz a legtöbb bűntudatom. Na mindegy. Vagyis nem mindegy, de most nem ezen akarok gondolkodni.
- Aha - elmosolyodva könyökölök fel és pislogok rá, ha nem maradna neki, nyilván nem kínálna meg. A kaját meg soha nem utasítom vissza, most meg, hogy az aero miatt elég gyorsan fogyásnak indultam, mégannyira sem. A testemnek fel kell emelnie magát, elméletileg, ettől függetlenül én még nem akarok elfogyni, szóval igyekszem ám kompenzálni a veszteséget. El is veszem a szenyát, amint megkapom, aztán vissza is fekszem. Figyelmesen hallgatok Viktor hümmögése után, értem én, hogy akar mondani valamit, ennyi idő után már ebből is értem. Jézus, ez most úgy hangzott, mintha járnánk, pedig nem járunk (még ha külső szemmel úgy is tűnik), sőt, újabban eléggé rendbe vagyok rakva a szerelmi életével. Már azzal a résszel, ami rám vonatkozik, de nem is akarok többet tudni, ami azt illeti. Ahogy megteszi a nagy kijelentést, amiről egyébiránt már tudok, olyan egy-két napja, véletlenül félrenyelek, szóval bele is kezdek a köhögésbe, meg fel is ülök. Szegény Viktor, most azt hiheti, hogy miatta akadt a torkomon az étel, pedig nem. Nekem ez már nem újdonság, amit mond. Amúgy meg megértem, hogy miért vártak eddig, na nem azért, mert pletykás lennék. Ha jobban belegondolok, jelen pillanatban az sincs, akinek elpletykáhatnám. Loli.
- Tessék? - a mondandója végéről lemaradtam, épp azzal voltam elfoglalva, hogy ne haljak meg, bocsi Vörös. - Elmondod az utolsót még egyszer? - egy kicsit még rekedten kérdek is rá, meg hirtelen meg is üt a meleg. Hiába, ha az ember így zökken ki, nem feltétlenül a hőmérsékletre figyel. De semmi baj, megoldjuk, mindjárt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Penészvirág

Köhögni kezd. Ajaj. Aggódva pillantok rá, kicsit megveregetve a hátát, hátha az segít, hogy megszabaduljon attól a félrenyelt falattól.  
- Jesszus, Kami, meg ne fulladj már - szólalok meg, de úgy tűnik, már elmúlóban van ennek a veszélye, úgyhogy közelebb is húzom, hogy gyorsan megszorongassam kicsit ölelés formájában, természetesen csak szabad kezemmel, a másikat meg jó messzire eltartom tőle a félig megevett szendviccsel együtt, mielőtt még foltot sikerülne varázsolnom a ruhájára. A frászt hozta rám fél perc alatt.
- Már egy ideje tényleg el akartam mondani... és nem mintha tartanék tőle, hogy továbbmondanád és aztán az Edictumban látnánk viszont, vagy hívatna Kriszpin, hogy khm, khm... de amúgy nem is tudom, mikor telt el ez az év, meg úgy hova lett, és ezt mondtam, hogy már egy éve lesz nemsokára, hogy együtt vagyunk, és találnom kellene valami szép ajándékot neki. Vagy kitalálni legalább valami jó kis meglepetést. Amikor összejöttünk, elvittem a Mecsekbe csillaghullást nézni, most megint az... áh, valami újat kellene kitalálnom - mondok a végén már inkább magam elé, ahogy elengedem őt, és térdemet felhúzva megtámasztom a könyököm azon, majd az állam a tenyeremben. Főként a szendvicsem bámulom, de néha Kamillára is vetek egy-egy futó pillantást.
- És ha... van a Mangrowe-erdő. Vagy oda úgyis jártok, ha van valami rendezvény és nem lenne az se igazán új, mi? - gondolkodom hangosan továbbra is. Kicsit tényleg tanácstalan vagyok most ezt illetően, mert hát mit illik adni, vagy mit kellene mégis? A születésnapjára is elég sokat keresgéltem, mire megakadt a szemem azon a felsőn, amit végül kapott, de az valahogy mégiscsak egyszerűbb volt. - Amikor féléve volt, akkor olyan bögrét kapott, amit úgy bűvöltek, hogy mutatja az éppen látható csillagképeket, de most meg... áh. Valami eredetit szeretnék. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam. - Hátradőlök, kezem a fejem alá téve. Macskára emlékeztet a fölöttünk lassan úszó felhő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Nyugi, nyugi, megmaradok - egy kicsit még vékonyabb a hangom a megszokottnál, de rendben vagyok, ilyen könnyen nem lehet ám megszabadulni tőlem. Nem tudom Viktor, mit gondoltál, még legalább nyolcvan évig igyekszem megnehezíteni az életed, bizony bizony. - Megijedtél, mi? - elvigyorodva nézek fel rá miközben megölel, megveregetem a hátát, nincs itt semmi baj, nem így szándékszom meghalni. Mondjuk egyelőre sehogy nem akarok elmúlni, ha már ennél a témánál vagyunk, szeretem az életem, tökre.
- Semmi baj, chill, már tudok róla - na, nem kell ezen idegeskedni, nem haragszom ám, se semmi. Van oka annak, hogy eddig nem mondták el, még nekem sem, ésszerű oka, és emiatt meg is értem. Meg azért örülök, hogy így mindketten megosztották velem. Édes. - Mármint Ricsi monda el, nem más - gyorsan megrázom a fejem, mielőtt még elkezdene idegeskedni, hogy róluk beszélnek. Nem nem, be is törném az illető orrát, csak ne pletykáljon nekem a barátaimról. Ahogy befejezi elgondolkodva hümmögök párat, meg harapok a kenyérből, azon gondolkozva, hogy Ricsi mikor mondott olyat, aminek örülne. Vagy tett megjegyzést, vagy mi az, amiről tudom, hogy szereti, a csillagokon kívül, persze.
- Nem tudom hogy viszonyulna az erdőhöz. Az a hely nagyon föld, és ugye az aeromágiánk miatt nem szoktuk ott jól érezni magunkat. Mondjuk nekem eddig nem volt bajom a hellyel, de nem akarok rosszat mondani - elhúzom szám, ez a tananyag, meg Laz sem szokott örülni éppen, ha egy terromágussal találkozik, pedig neki félig az az eleme, na nem tudom. Tényleg nem akarok rossz tanácsot adni.
- Igen, az ég nála kimeríthetetlen tud lenni - egy kicsit elmosolyodom ahogy rá nézek, aztán igyekszem úgy ölni, hogy felé legyek fordulva. És közben visszaáll a huszonhárom fok körénk, tökéletes.
- Hm. Vidd el egy koncertre. Valami menő koncertre, kint a szabadban, aminek kicsit olyan fesztiválos feelingje van - kiszedek pár tincset az arcomból, meg igyekszem észrevétlenül a számból is. Tudom, na, undi, de lány vagyok, és hosszú a hajam, és mindig belelóg valamibe.
- Vagy adj neki valami olyat, ami ti vagytok - nem vagyok jó az ilyen párkapcsolati ajándékokban (mint kiderült, magában a párkapcsolatokban sem, loli), de tényleg igyekszem. - Nem olyan nyomtatott bögrére gondolok, meg kulcstartóra, mert mostanában mindenki olyat vesz, de biztos van valami, ami csak a tiétek, és amire ha ránéz eszébe jutsz. Vagy jobban eszébe jutsz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Vágott egy grimaszt a csajszi kérdésére. Még hogy ő? Neki nem lenne elég? Meg hogy nem bírná ki? Ugyan már! Hát a világon nincs még egy ilyen kondiban lévő ember, mint Kolos!
- Figyelj, ha többet szeretnél futni... - tárta szét a karját, mintha ő féltené a szőkét, hogy nem lesz benne elég szusz. Ha most nyer a másik, Kolos egy életre eláshatja magát. Ahhoz legalább értett. Az ásáshoz.
- Na jól van, ne húzzuk tovább az időt! Gyerünk! Ettől a vonaltól megfelel? - húzott lábával egy halvány csíkot a fűbe, és kezével intett is a lánynak, hogyha megfelel neki, sorakozzon fel a vonalhoz. Mert ő bizony úriember!
- Akkor háromra. Egy... kettő... három! - Talán kicsit hosszabb szünetet hagyott a kettő és három között, majd lábát határozottan megvetve a fűben, startolt el a kijelölt cél felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Penészvirág

- De mennyire, hogy meg. Ha valami bajod lesz, ki lesz a házisárkányom? Nem akarok másikat - válaszolom, és már csak azért is kell az ölelés, hogy pillanatnyi aggodalmam elszálljon. Jól van. Megmarad. Akkor minden rendben. Megszorongatom egy kicsit azért, aztán pedig elengedem, visszatérve a szendvicsemhez, illetve a fulladási kísérletét megelőző gondolatmenethez.
- Te már... ? - kérdezném, azt is, hogy honnan, de előbb ad választ. Nyugodtabban fújom ki a levegőt, kézfejemmel pedig megtörlöm a homlokom. Most nagy kő esett le a szívemről, egyrészt azért, hogy Richárdtól tudja, másrészt meg azért, hogy láthatóan nem sértődött vérig, hogy de miért is nem mondtam el már hónapokkal ezelőtt. - Fuh, akkor jó. Nem mondta még, habár nem is sikerült vele találkoznom közel két napja, mert a Mecsekben voltam dolgozni, és mire hazaértem ma reggel, már elment órára, csak ez várt - dünnyögöm, megkocogtatva mutatóujjammal a dobozt, amiben még lapul azért szendvics is, na meg az az aranyos kis üzenet. Lassan már egy éve, hogy minden reggel ír egyet. Már nem is férnek a fiókban, ki kell ürítenem egy újabbat nekik, vagy esetleg keríteni egy nagyobbacska dobozt, amiben eltárolhatom. Zsugoríthatnám is őket, de akarja a fene. Különben is, ez ráér, most fontosabb és érdekesebb kérdés, hogy mit is adjak Richárdnak az évfordulóra, vagy éppen hová vigyem el meglepetés gyanánt.
- Aha, értem - jegyzem meg bólogatva, amint végighallgattam. Igaz, a párom azért nem panaszkodott, amikor elmentünk sátrazni, nem egyszer, de talán mégis gondolkodhatok valami másban is. Elmosolyodom aztán. Az ég valóban kimeríthetetlen téma, igaza van ebben Kamillának. Bólogatok is párat, aztán hátradőlve felpillantok a felhőkre. Kicsit el is mélázom most már réginek mondható emlékeken, és a mellettem ülő rellonos felé fordítom a fejem.
- Annyit ültünk a csillagvizsgálóban, össze se tudnám számolni lassan már napban sem. Rengeteg estét. Tulajdonképpen ennek köszönhetően jöttünk össze, mert elkezdünk beszélgetni a csillagokról, aztán meg már nem csak azokról, meg egy idő után már teát is vittem minden második este szinte, ha épp nem minden este... - mesélem neki, félig azért magamnak idézve fel azt a lassú folyamatot, ami nem is tudom, mikor kezdődött. Biztos csak abban vagyok, hogy december ötödikén ért a végére.
- Koncert. Hm, hm. Ez tetszik - jelentem ki pillanatnyi hümmögést követően. Hirtelen még fel is ülök ennek örömére. - Már tudom is, milyen koncert legyen, csak jegyet kell szereznem. Imádlak - szinte hadarom a szavakat, és arcát két kezem közé fogom, hogy puszit nyomjak a homlokára hálám jeléül az ötletért. - Szerintem imádni fogja. Csak ki kell derítenem, hol lép fel legközelebb az Imagine Dragons - vázolom a tervet is, de azért azt a másik ötletet sem felejtem el, csak kicsit félrerakom.
- Meg amúgy tudod, mit akarok még? Csak az úgy nem feltétlen ajándék, ha nekem lesz tetoválásom, meg hát már tud is róla, hogy szeretnék. Viszont... na ezen még gondolkodom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Azért jól esik, hogy Viktor is ragaszkodik hozzám, annyira, mint én hozzá. Jól vissza is ölelem, hogy tudja, nincs itt nagyobb baj a beprogramozott bénaságomon kívül. Tulajdonképp mindig akartam volna magamnak egy bátyót, aztán mikor nagyobb lettem rájöttem, hogy ez bizonyos okokból lehetetlen, aztán megkaptam Viktort a viselkedéselemzés pályázatom alatt, és igazából jobban is jártam, mint egy vérszerinti nagyobb testvérrel. Azért Balázséknak szurkolok rendesen, akkor is, ha nem fogok bírni aludni mert a sátánfajzat vonyít. Tovább is lendülünk a témában, egy kicsit szusszanok is, meg nyüszögök, mert ők olyan párkapcsolat goals, ami nekem soha nem volt, és a jelenlegi állás alapján nem is nagyon lesz. Pedig nekem kell, kérem szépen, komolyan, még azt is megígérem, hogy jó gyerek leszek. Mondjuk az nem tudom mennyire érne a már közel tizenkilenc évemmel, attól én még megígérem, jó? Ahogy lefekszik, némi mocorgás után én is így végzem, a fejem megtámasztom a hasán, aztán lassan rágcsálom a kenyeret miközben mesél.
- Szerezz nekem is egy Ricsit - lenyelve a falatot dünnyögöm el, nyilván nem gondolom komolyan, ez csak az a sima nyafogás mikor valakinek nagyon jól megy valami, és én is szeretném, hogy jól menjen az a valami. Tudom, hogy Ricsiből csak egy van, és részben ez a Ricsi az enyém is, mert ha azt vesszük, a legjobb barátom. Ha valakinek képet küldesz a kínaidról mert az lebeg a vízben, akkor az a barátság már nem csak ilyen lobbanó cucc. Mikor úgy felpattan, én is követem a példáját, egy pillanatra el sem tudom képzelni mi váltotta ki ezt a reakciót annyira elbambultam, de aztán egész hamar leesett.
- Látod látod, tiszta hasznos házörző vagyok én - elvigyorodom miután elenged, ja, nem csak a kaját zabálom ám. Ezek szerint vannak tök jó ötleteim is. Magam alá húzom a lábaim, rájuk könyökölök, úgy figyelem.
- Közös tetoválást szeretnél? - ami tök jó ötlet, én is szeretnék, ha egyáltalán lenne kivel. - Hm. Nekem is kéne már valami az oroszlán mellé - ami már ezer éves az alkaromon, lassan illene beújítani valamit.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Teljesen jól elvagyok különben ebben a hőségben. Ma végre volt időm arra, hogy haza is menjek, de csak pár könyvért, amit Mina megígért, hogy elvihetem, mert neki már nem kell, nekem meg pont most van rájuk szükségem. Azért van előnye annak, ha a nővéred csak nemrég végzett itt, így pár jegyzetét is lenyúlhattam, így nekem tényleg könnyebb a tanulás, mint egy olyannak, akinek senkije nincs a kastélyban.
Beugrottam azért még egy kávéért is, lassan közeledek a nagykorúság felé, így már nem is kell annyiszor szépen pislognom, csak ha új ember van a pultban, aki még nem ismer. Persze ezzel most sem volt gond, kiadta nekem, és jó fej is volt egyébként, mert nagyon sokat mosolygott, így meg nekem is kellett, na. Azért a jó kedvem úgy párolog, ahogy egyre közelebb érek a kastélyhoz, valahogy már nem annyira élvezem, hogy folyton itt vagyok. Jó volt csak úgy eltűnni, és felbukkanni valahol máshol, de annak már vége, így ebbe kell beletörődnöm.
- Szia - köszönök óvatosan a fiúra, akit meglátok, még a szemöldököm is összevonom, hátha beugrik valami, hogy ismerem-e, vagy hasonlók.
- Ne segítsek? - teljesen ártatlanul teszem fel a kérdést, miután az üressé vált papírpoharat kidobom a szemétbe. Nem csak azért teszem, mert prefektusként rossz lenne, ha hagynám itt, alapból a természetem ilyen, jelvény nélkül is.
Mondjuk azért már kezdek hozzászokni úgy tényleg, hogy van, már párszor majdnem meg is büntettem embereket, csak aztán valamiért sose. Az Dante reszortja, neki jobban megy.
- Most jöttél? - még a fejem is oldalra döntöm, úgy pislogok rá, csak mert egyáltalán nem rémlik, hogy valaha is láttam volna. Nem olyan az arca, amit az ember lánya könnyedén elfelejtene.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Ráhel

- Hülyeség - morogja a határozott léptekkel haladó nővére után. Pillanatokkal később már csak cipősarkának kopogása marad Zenkő után, ő pedig ott ücsörög a ládáján egymaga. Félhangosan szitkozódva rúg bele egy kőbe, aminek mindössze annyi a bűne, hogy éppen ott volt, ahol. Felpattan a bakancs orrára, aztán hangosan koccan egy másik kőnek, és gurul még pár métert. Végül egy utolsót pattanva tűnik el egy fűcsomó tövében. Idegesen szusszanva fogja meg a láda fogantyúját végre, amikor már nővére után a kopogás hangja is elhalt, és ránt egyet a ládán. Tulajdonképpen egyszerűbb lenne, ha csak a levegőbe emelné a megfelelő bűbájjal, de abban meg mi lenne az élvezet? A lányt észre sem veszi, miközben nagyot lendít a ládán még térdével is rásegítve kicsit, hogy aztán az hangosan ér földet recsegve-ropogva, azzal a lehetőséggel kecsegtetve, hogy mindjárt szétesik, ha a gazdája továbbra is ilyen kíméletesen bánik vele. Abbahagyja az erre irányuló kísérletet és végignéz a lányon.
- Nem - érkezik a tömör válasz egy fél pillanattal később, és annyi agresszivitást tuszkol abba a három hangba, hogy csak úgy tocsog benne a válasz. Felér egy útmutatással melegebb éghajlatú helyek felé, de legalább egy gebedj meg is lehetne. Vállán ránt egyet, aztán zsebéből előhalászva a pálcáját levegőbe emeli a ládát. Köszöni, boldogul.
- Nyilván - válaszolja, a csomagjára pillantva. - Te meg őskövület vagy. Minő meglepetés - folytatja továbbra is éppen olyan bunkón és kelletlenül, mint ahogy nekifogott, csak éppen már néhány lépést is tesz a kapu felé, félhangosan mormogva orra alá, ám mindebből csak annyit érteni, hogy Zenkő. A hangsúly alapján azonban éppen nem dicséri a nővérét.
- Nem vagyok kíváncsi az iskola történetére, se semmi hasonlóra. Ohridszki-Füst. Pipáld ki a nevem a kis listádon. Cső, Barbie - köszön el, kezét megemelve egy laza intésre, aztán elindul előre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Rellonos.
Igen, ezt így, három betű után megállapítom. Persze foghatnám arra is a dolgot, hogy éhes, vagy rossz napja van, vagy... a fiúknak meg szokott jönni? Valami hasonló biztos, hogy van nekik, mindegy is.
Igazából be nem vallanám, de így kicsit rosszul esik, hogy csak így rám förmed, pedig én tényleg csak segíteni akartam, de ez meg nem látszik rajtam. Továbbra is kellemesen mosolygok, még annak ellenére se tágítva mellőle, hogy tudom, szinte kiabál róla, hová kíván. Talán hagynom kéne, de akkor meg el fog tévedni, vagy még rosszabb. Ez egyébként mindig így van. Idejönnek, azt hiszik, hogy rajtuk nem fognak ki a falak, aztán meg mégis.
- Azért annyira nem - nevetek fel, bár lehet nem kellene, lehet, hogy még ez is idegesíti, mármint a tény, hogy még ez is lágy, csilingelő, nem az fülsértő, de őt biztos, irritálni fogja. Ez ellen pedig sajnos nem nagyon tudok mit tenni.
- El fogsz tévedni... komolyan - nem hagyom magam lerázni, hamar beérem, mit sem törődve azzal, hogy nem kívánja a társaságom.
- A lépcsők mozognak, a falon lévők portréknak meg nem szabad hinni, mert úgy elnavigálnak, hogy tyűha. Tudom, ezen én is átestem, én is utáltam, hogy a nyakamon lógott valaki, aki segíteni akart, de hidd el, hasznom fogod venni, és megköszönnöd sem kell - pislogok rá nagy szemekkel, a vállamon lévő táskát szorongatva, mert mégsem kellene elhagynom.
- Nem untatlak olyasmivel, amit nem akarsz hallani, de szívesen mesélek olyan helyekről, amiket jobb kerülni. Nem mellesleg, ha tíz után se találod meg a házad, meg kell, hogy büntesselek... még sose büntettem meg senkit - szontyolodok el, mert tényleg nem szeretném, ha ő lenne az első.
- Egyébként nem barbi... Ráhel - megvonom a vállam, kezet nem nyújtok, még a végén letépné tőből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Jó kondiban volt ő, abban biztos lehetett. Myra is megerősíthette... Na de tény és való, hogy az iskolai évek alatt kissé elpuhult. Nem mintha a futásban bármikor is jó lett volna. Elvégre mégsem kellett soha senki elől menekülnie.
Nehéz is volt lépést tartania az edzésben lévő csajjal. Aha! Beugrott neki! Alison! A felismeréstől majdnem hasra is bukott, de visszanyerve egyensúlyát vette észre, hogy a bukás ellenére így is majdnem beérte a csajt. Mi az, hogy beérte, egyszerre értek be a célba!
Kolos a térdén megtámaszkodva kapkodta a levegőt, miközben hallgatta Alison magyarázkodását. Vágott egy grimaszt, hogy mennyire ciki lett volna, ha simán leiskolázza futás közben, majd kiegyenesedve legyintett egyet.
- Ugyan már, hát nem akartalak nagyon hátrahagyni. Azért is mentem lassabban. - Ebből persze nem volt igaz... nos, őszintén, semmi nem volt igaz. De azért valahogy mégis meg kellett őriznie a méltóságát.
- Kézizhetünk, de csak ha megmutatod, hogy kell - vágott egy vigyort, miközben letörölte homlokáról az izzadságot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kamilla
Sötétedéskor

Ritkán jár le a kviddicspályára, mint ahogy a birtok ezen részét is kerüli. Nem köti semmilyen negatív érzelem a helyhez, egyszerűen csak nincs dolga erre. Legutóbb, mikor itt járt, még bottal sántikált le Kamilla meccsére; előtte volt az a bizonyos heves vitájuk, amit már azután, a későbbiek során sem tudtak megoldani. Illetve, megtudták volna, ha mindketten akarják.
Noel a pálya közepén ül, háta mögött pihenő kezein támaszkodik, kinyújtott lábait lassú ritmusra mozgatja. Fejét hátradönti, úgy nézi a sötétedő eget. Közben egy régi, jól ismert dallamot dúdol, amit gyerekkorában még Sárától hallott. Bár nem mondja, de nem telik el úgy nap, hogy nővére ne jutna eszébe. Ő az egyik legfontosabb nő és ember az életében, ami talán már soha nem változik meg.
Caligula a lábánál kuporodott össze. Úgy tesz, mint aki alszik, de gazdája pontosan tudja, hogy még így, álmában is őt figyeli. Ha megmozdulna, az állat azonnal kinyitná a szemét, és felemelt fejjel, kíváncsian meredne rá, vajon mi lesz a következő lépése?
Lazarus is vele van, a karjai között szlalomozik. Élvezi, hogy a férfi időt szakít rá, ami valljuk be, ezidáig igen ritkán fordult elő. Annak idején Annelie vigyázott rá, később Kamillával töltötte ideje nagy részét, így most Noel jelenléte az újdonság erejével hat rá és Caligulára is. Érdekes, az utóbbi varázslény jobban megérti gazdáját, a gondolkodását és érzelmeit, ő engedékenyebb és elfogadóbb. Lazarus sértődékeny, akit minden alkalommal újra meg újra ki kell engesztelni. Igazi sárkány a kis dög.
Noel tűnődve pillant a lábainál heverő állatra, majd sóhajt egyet és testsúlyát baljára helyezve megsimogatja Lazarus cinkos kis fejét.
- Fene a jó dolgodat - mormogja neki, míg ujjai áttérnek a sárkány hűvös nyakára, és azt kezdik vakargatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Amióta Balázs bejelentette, hogy meg akarja kérni Nina kezét, kevesebbet vagyok otthon, és többet itt. Nem mintha haragudnék rá, vagy féltékeny lennék, vagy akármi, egyszerűen csak kevesebb értelmét látom annak, hogy ott legyek, ennyi. Most, hogy nincs a közelemben semmi, keltek egy kis szelet, magával visz néhány szirmot, mire Maverick boldogan szalad utánuk, és kezdi el kergetni őket. Úgy nő mint a gomba, ami nem is csoda, hogy ha azt vesszük, hogy felnőttként legalább a combom fogja elérni. Ha azt vesszük, egy hiúzt nevelek, csak kicsit fel van turbózva egy pár dologgal. Vetek egy újabb pillantást a csuklóm belső oldalán levő, új szerzeményemre.
A karkötőim nincsenek rajtam, deaktiváltam is őket, de azért a zsebemben hordom őket, ha valami történne. Aztán ahogy a Lyxia megpillantja a gubbasztó alakot, vissza is szalad hozzám, a lábaim köré csavarodik, mire felsóhajtva hajolok le, vakargatom meg a fejét, és teszem vissza magam elé, a fűbe. Ha így folytatjuk, tényleg problémás lesz a nevelése, meg úgy az egész tartása. Ha nem szokja meg az embereket, meg más állatokat, akkor nem is vihetem emberek és más állatok közé. Nem akarom, hogy úgy járjak vele, mint az umpommal.
Finoman megrugdosom, csak, hogy mozduljon, mire tesz pár bátortalan lépést az alak háta felé. Szerintem érzi, hogy pyromágus, de fogalmam sincs, hogy fog reagálni rá. Ha azt vesszük, levegő nélkül tűz sincs, oxigén nélkül nehezen ég a dolog. Végül megforgatva szemeim veszem fel az állatot, és halkan lépkedek oda. Nem azért mert megijeszteni akarom vagy valami, csak megszoktam, hogy ne vegyenek észre sehol.
- Ne haragudj azért ahogy viselkedtem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kamilla
Sötétedéskor

Hallja a közeledő lépteket, de egészen addig nem törődik velük, míg azok el nem halnak mellette. Az ismét megtelepedő csendben felpillant az érkezőkre, szemeit összeszűkíti egy pillanatra, majd száját félrehúzva megrázza a fejét. Nyomatékosításképpen vállait is megvonja, aztán visszafordul állataihoz, és egy kósza pillanatig szótlanul mered Caligulára.
- Nem bírom elviselni, hogy utálsz - szólal meg végül, de nem pillant fel Kamillára. Hiába is tagadná, hiszen a lány láthatta rajta, hogy rosszul esett neki az a fajta rideg elutasítás, amiben pár napja a pubban része volt. Az utóbbi időben több, mint eleget gondolkodott azon, hogy vajon kár volt-e kockára tenniük barátságukat, de kérdésére nem talál épkézláb választ. Ha ezzel elveszítette Kamillát, akkor igen, hogyne, de ha nem...
Bárhogy is legyen, ő nem bán semmit. Egyetlen pillanatot, érintést, mosolyt, hangos szót sem.
- Tudom, hogy már semmi nem lesz ugyanolyan - csendül fel újra a férfi rekedt hangja, és torkát köszörülve Kamilla felé les. - Nem tudom, lehetünk-e még barátok. Talán inkább nem, mint igen. De...
Zöldjei lassan átvándorolnak a csillagosodó ég felé, ajkai között ott ragad egy kimondatlan, elhaló gondolat.
- Nem tudom - fejezi be végül halkan. Annelie-vel közel négy évet volt együtt, a szakításuk mégis mindenre pontot tett. Se nem találkoznak, se nem beszélnek egymással. Mintha soha nem is jelentettek volna egymásnak semmit. Mintha soha nem is léteztek volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Jó, ha ennyire nem akarsz látni, akkor csak mond el, és megyek is - lehet, hogy hisztis vagyok, és lehet, hogy túlreagálom, de ha valaki meglát és elhúzza a száját, az felénk elég egyértelmű kifejezése annak, hogy húzz a francba. Marevick halkan nyöszörög egyet, és még kisebbre húzza magát a kezeim között, egyelőre még nem tudom, hogy Noel, az állatai, vagy a hármasuk miatt. Aztán, mire ndulnék is, tudomásul véve a néma elutasítást, Noel mégis megszólal, mire meglepetten emelem meg szemöldökeim.
- Mintha már mondtam volna, hogy nem utállak. Legalábbis már nem - nem szeretem ismételni magam, ezt ő is tudhatja, viszont ezt nem mondom ki hangosan is. Van egy olyan érzésem, hogy nincs semmi szükség még egy félreértésre, mondjuk fogalmam sincs, mink lehet még, amit kár lenne elveszíteni.
- Ha egyszer elengedsz valakit, akkor soha nem kapod vissza ugyan azt a személyt... tudod - és ha jól emlékszem, márpedig elég jól emlékszem, Noel elég határozottan tolt el magától mikor azt mondta, hogy jó lenne nem találkozni egy ideig. Akkor is, ki érezte magát rosszul? Én. Bár nekem sem esik jól, hogy így viselkedek vele, ő már nem a legjobb barátom, sőt, ha jobban belegondolok barátnak sem igazán nevezném. De idegennek sem, van közös múltunk, ismerjük egymást, és a viszonyunk nem csak egy köszönésből állt a folyosón.
- Figyelj, én nem vagyok Annelie, nem fogok könyörögni neked, de nem is foglak elküldeni. Tudod... Tudod, hogy képes vagyok visszafogadni embereket, de nekem is kellett idő. Én is ugyan úgy elvesztettelek téged, nekem is ugyan úgy rosszul esett, és nézd, nekem nincs, akihez tovább szaladnék - ha nem tartanék épp egy elemis állatot, most széttárnám a kezeim, hogy nézd, mégis itt vagyok és élek, létezek, de azt hiszem, hogy a kölyökhiúz nem igazán örülne, ha eltűnne a biztos támasz alóla. - Most ezzel nem akarok neked felhányni semmit, meg őt sem akarom bántani, nem azért mondtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

És Alison csak mondta és mondta és mondta és mondta... Kolos az első mondat után elkezdte inkább azt figyelni, mennyire lelkesen vetette bele magát a témába. Kissé rosszul is érezte magát, hogy halvány lepkeszellőnyi gőze sem volt arról, mi a csudáról beszél neki a lány. Vagyis ja. A kézi szabályairól, de hogy mik voltak azok a számok, amiket ő ott sorolgatott neki... Hát azt már végképp nem tudta hova társítani.
Mindenesetre próbált ő nagyon nagyon komolyan és értelmesen nézni. Bólogatott is hozzá, majd egyszer csak azt vette észre, hogy még akkor is kilengett a feje, mikor a másik már befejezte a mondókáját.
- Aha... minden világos - hazudta teljesen könnyedén. Ha a lány bármit észre is vett volna értetlenségéből, ő biztosan le fogja tagadni. - A passzolgatás remek ötlet!
Ezt még értette is, meg hát ahhoz nem kellett tudnia a pálya méreteit. Fogta, kérdés nélkül kivette a lány kezéből a labdát és jó pár méterrel távolabb állt fel tőle, majd bevárta, míg a másik is elhelyezkedett, és legjobb képességei szerint eldobta a labdát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét