Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Ráhel

- Hülyeség - morogja a határozott léptekkel haladó nővére után. Pillanatokkal később már csak cipősarkának kopogása marad Zenkő után, ő pedig ott ücsörög a ládáján egymaga. Félhangosan szitkozódva rúg bele egy kőbe, aminek mindössze annyi a bűne, hogy éppen ott volt, ahol. Felpattan a bakancs orrára, aztán hangosan koccan egy másik kőnek, és gurul még pár métert. Végül egy utolsót pattanva tűnik el egy fűcsomó tövében. Idegesen szusszanva fogja meg a láda fogantyúját végre, amikor már nővére után a kopogás hangja is elhalt, és ránt egyet a ládán. Tulajdonképpen egyszerűbb lenne, ha csak a levegőbe emelné a megfelelő bűbájjal, de abban meg mi lenne az élvezet? A lányt észre sem veszi, miközben nagyot lendít a ládán még térdével is rásegítve kicsit, hogy aztán az hangosan ér földet recsegve-ropogva, azzal a lehetőséggel kecsegtetve, hogy mindjárt szétesik, ha a gazdája továbbra is ilyen kíméletesen bánik vele. Abbahagyja az erre irányuló kísérletet és végignéz a lányon.
- Nem - érkezik a tömör válasz egy fél pillanattal később, és annyi agresszivitást tuszkol abba a három hangba, hogy csak úgy tocsog benne a válasz. Felér egy útmutatással melegebb éghajlatú helyek felé, de legalább egy gebedj meg is lehetne. Vállán ránt egyet, aztán zsebéből előhalászva a pálcáját levegőbe emeli a ládát. Köszöni, boldogul.
- Nyilván - válaszolja, a csomagjára pillantva. - Te meg őskövület vagy. Minő meglepetés - folytatja továbbra is éppen olyan bunkón és kelletlenül, mint ahogy nekifogott, csak éppen már néhány lépést is tesz a kapu felé, félhangosan mormogva orra alá, ám mindebből csak annyit érteni, hogy Zenkő. A hangsúly alapján azonban éppen nem dicséri a nővérét.
- Nem vagyok kíváncsi az iskola történetére, se semmi hasonlóra. Ohridszki-Füst. Pipáld ki a nevem a kis listádon. Cső, Barbie - köszön el, kezét megemelve egy laza intésre, aztán elindul előre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Ráhel

Szemöldökét összevonva ráncolja a homlokát, rosszallóan méregetve a szőkét. Még a száját is elhúzza, ahogy kissé megrázza a fejét, majd egy kelletlen szusszanás hagyja el a száját. Mindegy. Kár az energiát is pazarolni az egészre, láthatóan eldöntötte a lány, hogy mosolyogni fog és kedves lesz.
- Te mindig ilyen idegesítő vagy? - kérdezi. Arca újra kifejezéstelen, amikor megszólal, csak szemében tükrözik némi fáradt, unott akármi, mintha csak azt kérdezné, "ez most komoly"? Mint akire rászórtak valami cuki bűbájt, ő meg még ezt a szót sem kedveli, nemhogy azokat a dolgokat, amiket ezzel a jelzővel illetni szokás. Undorról árulkodó grimaszba torzul a szája, ám ez éppen olyan hirtelen tűnik el, mint ahogyan megjelent az arcán, átadva helyét újra az életunt ábrázatnak.
- Ki nem sz*rja le? - teszi fel az újabb kérdést megvonva a vállát. Ha eltéved, hát legalább nem lesz olyan unalmas az egész iskolai séta, amihez az égvilágon semmi kedve. Felsője kapucnijához emeli a kezét, hogy aztán azt homlokába tolja, mintegy közölve a lánnyal, hogy le is kophatna nyugodtan. Kár, hogy biztos benne, szöszi ezt nem fogja érteni, de legalábbis nem akarja érteni. Hülye lányok.
- Ez valami kényszeres cucc nálad, hogy ennyit beszélsz? Fordulj gyógyítóhoz, b***** - közli. Hangszíne nem árulkodik semmiféle különösebb érzelemről, akárcsak az arca. Maga elé bámul a kapura, nem tudja, miért ácsorog még mindig ott, hallgatva a továbbra is vígan csacsogó lányt. Meg kell, hogy büntesse? Mi van? Azt hiszi, ettől most hirtelen remegni kezd a térde ijedtében és mégiscsak segítséget kér? Olyan kelletlen, pengeéles mosolyt villant rá, hogy bárki megijedne ettől, ha egy sikátorban találkozik vele sötétedés után.
- Büntess meg, ahh... ez minden vágyam. Hadd súroljam fel a folyosót fogkefével. Nyenyenyenye. Gebedjél meg, hallod. - Határtalanul kedves. Ha kicsit több beleéléssel mondaná, amit éppen közöl, talán még szórakoztató is lenne, viszont ilyesmire nem veszi a fáradtságot. Ismét megemeli a bőröndöt, kíméletlenül rángatva maga után szerencsétlent. Nem Barbie, hanem Ráhel? He? Két lépést tesz, és újfent megáll, hogy a lányra nézzen.
- Streeler - jelenti ki szinte már elégedetten. Remek becenév lesz ez a lánynak.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A seprűjét legalább megkapta. A pálya szélén ácsorogva szinte már kedvesen simogatja meg a járgány nyelét. Abszurdnak tűnő jelenség, de legalábbis mesébe illő, ahogy a napnyugta szolgáltatta, romantikusnak mondható háttérrel egy seprű felé mutat olyasféle szeretetet, amit emberek iránt érezni is képtelen az eddig látottak alapján. Repülni viszont mégiscsak szeret. A repülőalkalmatosságot is szereti, amelyet a kezében tart. Mégiscsak egy nagyon is új Meteorról van szó, amit egyenesen Szentpétervárról rendelt. Megnézi közelről, alaposan végigvizsgálja, ez még akkor rögzölt be, amikor napi szinten volt kviddicsedzése. Most is gondolkodik rajta, hogy jelentkezzen a rellonosokhoz, állítólag jó a csapat. Csak azért vacillál, merthát mégiscsak sok embert jelent egy kviddicscsapat, akikkel legalább meg kell ismerkednie, ha összebarátkoznia feltétlen nem is. Még jó, hogy amúgy a fogó egy egész önálló poszt. Alszik rá egyet. Vagy inkább nem alszik, de végiggondolja. Most azonban további filozofálás helyett felül a seprűre, hogy aztán levegőbe is emelkedjen. Meredeken irányítja felfele a seprű nyelét, amíg úgy nem ítéli, elég magasan van már ahhoz, hogy jól érezze magát. Elnyújtott, felszabadult üvöltéssel húzza egyenesbe a seprűjét, majd ráhajolva teljes sebességre igyekszik kapcsolni. Élvezi ezt, éppen annyira, akárcsak a veszélyes manővereket, nem sokkal később ugyanis már zuhanórepülésbe vált, hogy az utolsó pillanatban kapja fel seprűje orrát, majd vigyorogva húz el az arra tébláboló szerencsétlen mellett, rákiáltva közben. - Bú.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Ehh. Egy pillanatra csodálkozás ül ki az arcára – noha ezt a másik aligha láthatja, hiszen már röppen is tova mellette –, mert a srác egész jól bírhatja a meglepetéseket. Ahelyett, hogy nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetné, amiért ilyen otrombán igyekszik elijeszteni, ismerkedési kísérletről végtére is szó sincs, inkább megdícséri a mutatványt. Azt mondja, baró. Mi van? Ez most valami őskövület rellonos lenne, akit semmi nem zökkent ki a nyugalmából? Vagy netán egy beszívott navinés, akinek éppen minden mindegy, arra is csak rácsodálkozna legfeljebb bambán eltátott szájjal, ha az apokalpiszis lovasai száguldanának el mellette? Ráhelnek soha nem áll be a szája, és valami oknál fogva még a sértéseket sem veszi magára, mintha azt is bóknak venné, hogy streelernek nevezi szemtől szembe, viszont amíg csacsog, addig is megtud mindenfélét az itteni emberekről, ha akarja, ha nem. A sztereotípiákat például egész gyorsan sikerült beazonosítania, és ha már azok jutottak eszébe, végtére is a vakmerő fajta eridonos is lehet. Lényegtelen. A dícséret nem simogatja meg a máját, ki se húzza magát, hirtelen csodálkozása pedig gyorsan el is tűnik. Csak az állítja meg, hogy a másik továbbra is kiabál utána. Taníthatná. What the... Hirtelen fordul meg a seprűvel hajtűkanyart írva le, így pillanatokon belül szembetalálja magát a már repülő sráccal. Lelassít, sőt le is fékez, mielőtt belecsapódna, így kis ideig csak lebeg a levegőben. Végigméri, aztán megvonja a vállát.
- Össze akarod törni magad? Inkább keress mást, Pumukli - válaszolja pár pillanattal később, aztán száját röpke, már-már elégedett színezetű vigyorra húzza, és seprűjére hajolva a fiú alatt húz el egyenesen a pálya másik végét szemelve ki célul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bunkó. Ezzel pontosan tisztában van, de hát egyszerűen nincs szüksége mások társaságára. Mi a fenének lenne? Hogy dicsérgessék minden mozdulatát? Vagy megkérdezzék, hogy aludt, amikor nem igazán szeret aludni, néha nem is mer (bár ezt magának is nehezen vallja be), vagy mit álmodott, amikor pontosan látszanak rajta a nyomai? Ez nem hiányzik az életéből. Régen még leszállt, folytatott normális beszélgetéseket, nem beszélt úgy, hogy egy kocsis kismiska mellette, de ez már mind a múlt. Azóta történt egy s más, elromlott néhány dolog, és már semmi nem lesz olyan, mint volt. Ennek fájdalmasan tudatában van. Azok az idők már időnyerővel sem térnek vissza, pedig megpróbálta. Milyen dühös is volt az apja, amikor rájött, hogy ellopta az irodájából a varázstárgyat, hogy belepiszkáljon a múltba. Mondani sem kell, hogy nem járt sikerrel, csak generált egy csúnya vitát, ami senkinek nem tett jót. Zenkő még azt hiszi optimistán, de inkább naívan, hogy mindezt meg lehet szokni, hogy attól jobb lesz, hogy körbe-körbe rohangál az országban érdekes témák után szimatolva, mint valami vadászkopó, vagy attól, hogy őt arra kényszeríti, legyen rendes diák. Hát nem az. Pukkadjon meg az összes ilyen elképzelésével együtt. Azaz ideális az lenne, ha végre megértené, hogy ez nem lesz jobb. Vöröske viszont éppen olyan kitartónak tűnik elsőre, mint a nővére. Itt követi, annak ellenére, hogy szándékosan majdnem elsodorta abban a reményben, hátha elijeszti. Annak ellenére is, hogy máris gúnynevet adott neki, meg se kérdezve, hogy is hívják. Tanulni akar tőle, azt mondja. Kiabálja, de ez már csak részletkérdés. Idefent másként nehéz érthetően kommunikálni. Pumukli viszont akar kommunikálni és meg is teszi a nyomában száguldva. Szinte levegőt sem véve szorítja össze ajkait vékony vonalba, és seprűjére hajolva még inkább begyorsít, agyában pedig úgy pörögnek a gondolatok, mint egy számítógép képernyőjén a sorok, amiket többnyire senki sem olvas el egy kétségbeesett újraindítás előtt. Végül megáll és leereszkedik. Ha olyan, mint Zenkő, hát úgy fogja kezelni, mint a nővérét. Vele már kitapasztalta, hogyan élhető az élet, hiszen rákényszerült, vagy nem láthatja Lucifert sem, és így tovább. Zenkő azért okos, ezt elismeri.
- Na figyelj, Pumukli. Durmstrangban játszottam, de itt nem vagyok csapattag. Ha komolyan tanulni szeretnél, nem csak az agyamra menni, akkor kössünk üzletet - szólal meg, amint lepattan a seprűről. Balját zsebre dugja, jobbjával a járgány nyelét szorongatja, féloldalasan leengedve maga mellett azt. - Szóval... Ohridszki-Füst Álmos - mutatkozik be, nem fáradva azzal, hogy emellé netán kezet is rázzon, csak zsebéből kihúzva a kezét a homlokához emeli azt, olyan mozdulatot téve, mintha egy nem létező kalapot emelne meg. Az arcára kúszó mosoly nem éppen megnyugtató.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Léda

Ugyan így az ünnepek után még nem tért vissza minden diák, így a kastély is csendesebb valamivel a szokásosnál, még mindig ugyanolyan gyakorisággal tör elő belőle az elmúlt évek során remekül felépített és simára csiszolt antiszociális énje azért üvöltve, hogy húzzon már el a fenébe, valahová az erdő szélére, a világ végére, ahol kevesebb az egy négyzetméterre eső diákpopuláció és élvezze a szabadságot meg a friss levegőt. Hó ugyan nincsen, nem a Durmstrang ez vagy a Herzberg, ahol ilyenkor térdig érő hóban kellett utat törnie az embernek, ha a birtok valamely kevésbé frekventált pontjára szeretett volna eljutni, de még mindig jobb ez, mint bármi más, mert a kastélyban diákmentes övezetet azért jóval nehezebb találni. A földön fekszik éppen, ujjaival a kutya fogai között, merthogy amolyan régi játékuk, hogy elkapja Lucifer alsó állkapcsát, de még azelőtt engedné el, hogy az eb fogai összezáródnának akaratlanul is a húsába mélyedve. Még kicsi volt, amikor elkezdték ezt játszani, aztán azóta se nőtt ki belőle egyikük sem. Luciferen is látni, ahogy lógó nyelvvel, tátott szájjal, csillogó szemmel élvezi az egészet, ide-oda ugrál is még közben, farkát csóválva, merthogy végre az övé a gazdi minden figyelme. Épp elengedi Álmos a kutya állkapcsát, még szerencsére, amikor az hirtelen összecsukja a száját, mielőtt egyet vakkantana, aztán ugrik, rá arra a valakire, aki meg éppen az ő hátán landol. A kicsi a rakás nagyon vicces, ha néző az ember vagy nem az alja a rakásnak, Álmos viszont éppen kicsit sem élvezi, hogy rajta fekszik Léda, merthogy a hangjáról megismeri, aztán meg Lucifer is, aki karcsú alakja ellenére legalább negyven kiló maga is. Meg is próbál feltápászkodni, de csak addig jut, hogy alkarjára támaszkodva kicsit megemelkedjen. Még jó, hogy ettől az az áruló négylábú leugrik, hogy aztán arcon nyalja lelkesen, mintha azt mondaná, hogy jól van, gazdi, tudod, hogy szeretlek. Lédára meg persze, már nem ugat, mert pontosan tudja, hogy a lány is szereti az állatokat. Innen indult tulajdonképpen minden, hogy összefutott a kutyájával, onnan meg már nem volt visszaút, ami persze értékelendő, merthogy azért ő még mindig önmagát nem meghazudtolva maradt a bunkó modoránál. Végtére is, aki vele akar barátkozni, viselje már el, nem igaz? Aki meg nem bírja, úgyis lekopik előbb utóbb. Egyelőre Léda nem annak a fajtának tűnik.
- Na mi? Engem a földbe döngölni? - kérdez vissza, amint sikerül végre feltérdelnie, majd fel is kelnie egy fél pillanattal később a földről, szemét forgatva nézve a kutyára meg a lányra, akik máris remekül elvannak, miután olyan szépen belepasszírozták itt őt a földbe nem sokkal ezelőtt.
- Gondolkodásra is szoktad az agyadat használni, okoska? Az üvegházban egy egész ágyásnyi van - dünnyögi kezeit kabátja zsebébe dugva, amint letörölte az arcát, mert ő aztán most meg nem simogatja ezt az áruló dögöt, hiába ugrál itt, mintha minden rendben lenne.
- Jaj ne nézz így rám, mert mindjárt elsírom magam - közli megrázva a fejét, grimaszt vágva hozzá, de aztán megvonja a vállát az égre pillantva. - Jajistenem... Van egy kulcsom az üvegházhoz is, majd este beengedlek, de segítesz kitakarítani akkor már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Léda

- Jesszus, hangosabban nem tudsz visítani? Akkor legalább tutira megsüketülök és nem kell tovább hallgatnom - rázza meg a fejét a szemét forgatva, de azért a szája sarkában egy halvány mosoly bujkál, csak hát az ilyesmit csak módjával osztogatja amúgy is. Megrándítja inkább a vállát.
- Majd gratulálok, ha bejegyzett lettél - dünnyög és ujjait a hajába fúrja, amelyre lassan nagyon ráférne már egy találkozás egy ollóval, tekintve, hogy régen túlhaladta azt az állapotot, amikor elég csak port törölni. Igaz, Lilla nem panaszkodott rá, ami azért csak jelent valamit, őt azonban kicsit mégiscsak zavarja, hogy ez a göndörödő, selymes hajzuhatag nem illik az egyébként meglehetősen gondosan kiépített marcona, mogorva imázsába. Valahogy lágyít a vonásain, mindig ez jut eszébe róla, ha a tükörbe néz, és hallja is olyankor mindezt Zenkő hangján, valahol mögötte pedig mintha az anyja hangja is felcsendülne. Biztos Léda is csak ezért akadt rá, mert nincs már elég ijesztő feje, bármilyen késpengére emlékeztető mosolya is tud lenni, hogy az ember azt kívánja, hogy bár inkább ne mosolyogna, és bármilyen jeges tekintettel nézzen is, amelyhez megvannak azért a kellően világos kék íriszei is ráadásnak, hogy teljessé tegyék a hatást.
- Az biztos, belül meg sötét - állapítja meg a lány homlokát megkocogtatva. Olyan egyébként, mint valami otromba stílusú báty, de pont ez érdekli a legkevésbé. Sőt. Sosem... na jó, ez így nem igaz. Évek óta nem kenyere semmiféle közelibb kapcsolat senkivel, még ha Lilla nagyon dolgozik is rajta, hogy megszelídítse a démonait és elég jelentős sikereket ért el, mi tagadás. Már csak minden második nap küldi el a fenébe a nővérét is puszta szeretetből, szóval lehet ám örülni, javuló tendenciákat mutat. (Egyébként ha egy pszichológus egyszer alaposan ki tudná elemezni, gyorsan rájönne, hogy tulajdonképpen a felszín alatt nagyon mélyen csak valami irtózatos félelem munkál benne még mindig, hogy ha túl közel engedi az embereket, akkor azzal ismét kiteszi magát annak a veszélynek, hogy elveszíti őket és darabjaira esik szét, de ezt még magának sem hajlandó bevallani, mert hát micsoda gyengeség már érzésektől rettegni meg olyan dolgoktól, ami természetes?)
- Hagyj már békén... Merlin kénköves leheletére, te sose hallottál még személyes térről? - prüszköl csapkodva, amikor a lány a nyakába ugrik, amint felajánlja, hogy beengedi az üvegházba, ha ennyire kell az a mandragóra. Szusszan is egy nagyot, amikor végre szabadul (a nővérének se hagyja ölelgetni magát, pedig a lány kitartóan próbálkozik évek óta, szóval nem kell ezt senkinek sem magára venni), majd a kutyára pillantva megrázza a fejét.
- Ágak után szaladgál, abból van itt pár - jegyzi meg körbemutatva a réten, ahol tényleg akad néhány nagyobb letört, messzire dobálható ág, amelyet a borzoj visszahozhat, aztán vállat von. - Megvan, hétvégén voltam nála, valamikor meg majd megyek előadására büszkén kihúzni magam az első sorban, ennyi - dünnyögi válaszul rövidre zárva. - Te megtaláltad már a szőke herceget? Vagy hercegnőt, bocs, nem vagyok diszkriminatív - kérdez vissza, hátha akad valami áradozásra alkalmas téma a lánynak, mert hogy az nem az ő műfaja, az is százas.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Léda

- Na hálás is a fülem a hiúságodért ebben a pillanatban - dünnyögi válaszul, fejét enyhén megrázva közben, szemöldökét kissé megemelve, ahogy a lányra pillant, végül pedig még a vállát is megvonja karjait kissé széttárva. Tessék, még a végén tényleg megköszöni itt, hogy nem visítottak a fülébe tovább és még nagyobb hangerővel, mert annak aztán tényleg nem örült volna. Egy süket gondnok meg aztán már az iskolának sem főnyeremény, de még a nagyothalló változat sem. Gorombaságából mindenesetre nem sikerül kizökkennie, merthogy valljuk be, olyan ez neki, mint másnak a hidegvér. Ha ez a helyén van, akkor minden rendben, aggódni akkor kell, ha valami ebben az egyébként konzisztens tényezőben változik, mert akkor minimum valami bűbáj vagy bájital hatása alatt van, ha nem is az ufók rabolták el és hagytak itt helyette valami rosszul kalibrált másolatot. Vállat von a lány reakciójára, majdhogynem nevetősen szusszanva - kár, hogy ezt nála szinte soha sem tudni, mert ahhoz nem tartanak ezek a kurta, már-már kuncogásnak is vélhető reakciók elég ideig, hogy az ember nagyobb bizonyossággal állapíthassa meg, éppen remekül szórakozik valamin -, aztán teljességgel lesokkolja a személyes tere ilyetén mérvű, előre nem jelzett elfoglalása. Prüszköl is egy sort, akár a lovak, elégedetlenségének hangot adva mindehhez, merthogy az ölelgetést még Zenkőtől is éppen csak elviseli.
- Mit vétettem? - kérdezi hitetlenkedve bámulva a lányra, majd úgy dönt, elengedi ezt az egészet, legyint inkább, hogy nem akarja tudni, és közli, hogy nincs itt külön játék a kutya részére, a bot éppen annyira megteszi, mint valami spéci, évek alatt fejlesztett, csipogó műcsont. Kezeit zsebre dugva nézi el, hogyan repül a bot, Lucifer pedig lelkesen szalad is utána, hogy visszahozza. Meg is simogatja az agár fejét, mire az lelkes nyelvlógatásba kezd, orrával az arca felé böködve, ami azt jelenti, hogy mindjárt megpróbálja végignyalni az arcát, csak találja meg a megfelelő szöget hozzá.
- Hm - veszi tudomásul a tömör összefoglalót még annál is tömörebben. Ennyi részlettel meg is elégszik a maga részéről. Sosem volt az a nagyon beszélgetős ember, néha napokig is kibírja szó nélkül is és nem kattan meg tőle, hogy nem fecseghet az időjárásról vagy valami szaftos helyi pletykáról éppen, a kapcsolati kérdések pedig pont ugyanannyira hagyják hidegen, mint az előbbi kettő.
- Mondjuk... palotapincsi? - kérdezi megvonva a vállát. A saját animágus alakján se gondolkodott el soha, és tulajdonképpen a hozzá intézett kérdésen sem, ez csak amolyan zsigeri reakció, amivel jelzi, hogy szerinte Léda néha túlságosan is sokat beszél, de azért a kutya szőrét simogatva mégiscsak végiggondolja legalább felületesen, milyen válaszok is lehetségesek. - Nemt'om amúgy... a sajátomon se gondolkodtam soha. A spirituális állaton, de talán... taláááán... most komolyan, valami nagymacska logikusnak tűnne nekem - fejti ki hirtelen többet beszélve, mint az elmúlt két napban összesen egyébként, ha nem számoljuk a szemtelen eridonosok után kiabált fenyegetéseit.