Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Hülye görcs – röhögi szembe az alacsony alakot, aki éppen azon van, hogy kiköhögje a lelkét. A könyök, amely a gyomrába csapódott, talán nem épp kellemes közlésmódja annak, hogy vegyen vissza az arcából. Noha nem olyan rég sétáltak ki a levegőre, hiszen előtte amazok elvoltak a maguk kis bajaival, ő pedig szokás szerint keveredett erre, most olyannyira vágynak vissza a zárt térbe. Neki szüksége van az egyik arcra, hogy egy-két apróbb információt egyeztessenek, illetve, ő előtte kint volt a helyen, a telken, amelyre építeni kívánja ha nem is a várát, hanem csak a kis illúzióját, amelyről ezeknek nemigen van fogalma. Az az egy arc is csak annyit, hogy érdeklődik, mik az újdonságok, ki merre ül a szemétdombján és lemaradva tárgyalták éppen, mikor a köpcös tolakodott oda, hogy elálló füleit hegyezze, ezek miről diskurálnak. Az ilyet még viccből sem tolerálja, mégis, mondhatni kegyes volt, hogy csak ennyivel, de honorálta a kíváncsiságát. Szívesen ütötte volna tovább is, de nyílt terepen az ilyesmi nem okos dolog, meg elvileg nem is illendő azonnal a féktelen agresszióval válaszolni arra, ami történik, elvégre, annyira titkos dolgok amúgy sem hangzottak el, azokról ők mit sem tudnak. De a tenyere akkor is viszket.
Le kellene legalább a másik kettőt rázni, azonban nem úgy néz ki, hogy sikeresen könnyen kivitelezhető a kellemetlen emberi attitűdök nélkül, mint a sértődés és a még hangosabb tagadás. Hosszú sóhaj, ilyenkor mindig megbánja, hogy megpróbálja legalább a látszatát adni annak, hogy ő csak csinál ezt és azt, semmi komoly és nincs semmi gond az emeleten, nincsenek fura gondolatai, amikor a vicsornak is elmenő vigyor megint feltűnik az arcán, amint a tag kiegyenesedik, majd ugatásszerű röhögést hallat. Remek. Úgy néz ki, lett még egy barátja? Menten boldog is lesz tőle, fordul inkább az értelmes felé, aki jó lenne kéz alá dolgozni, azonban van lelke és nem hiszi, hogy egy napnál tovább bírná abban a világban, ahol nem csak az orrból szivárog némi vér, hanem szöveteket szaggat át és a puskapor illata megszokottabb a levendulánál.
- Igyunk inkább valami. Ránk esteledett – mintha valami végszó a napzárásra és kötelező eleme lenne egy-egy pohár valami. Nem tervezi magát az asztal alá inni, ennyi a biztos, minden más bizonytalan és nyitva hagyja az ajtót a lehetőségekhez. Nem teketóriáznak sokat, azonban a filléres ivó és a segédmunkások kedvenc helyeit kihagyva lépkednek egy kellemesebbnek tűnő bejárat felé, amelyről, elmondásuk szerint, csak jót hallani. Elsőnek jó lesz, mondja a legcsendesebb, aki szerinte biztosan egy kis köpcös, figyel mindent, majd adja is el jó pénzért, amit hall. Na persze, elsőnek. Már ha nem a hányásuk lesz az, mert ahogy tudnak inni...
Beérve indul a pulthoz, rövid körbetekintés, mire is számolhat itt, egy-egy alakot figyel meg jobban, ahogy végül megállva várja ki a sorát, aki egyelőre valami szőkével beszélget. Nem haragszik rá, a helyében egy ilyen szőkével neki is több kedve lenne beszélni, apró vigyorral pillant el tőlük az ajkán, mire a poharat végül sorakoznak előtte. Az első kör, a köpcös pedig siet oda, hogy segítsen.
- Megvan a hely, baszki! Gyere már, tele van fullos macákkal – gesztikulál is hozzá, olyan heves, majdnem felrobban. Aha, macák és ivás, mindjárt rávágja, hogy tudja miről beszél, de csak a szemét forgatja, ha bejön a tippje, nagyot fog röhögni. De végül szisszent. Ahogy felkapja a két poharat az a szerencsétlen és fordul, úgy fröccsen egy adag a pultra, ahol a táska is pihen.
- Te inkább arra figyelj, hogy ha leöntöd azt a táskát, keresheted is a kedvenc mahagóni árnyalatod. Na húzz már – majdnem felé is rúg, végül csak szusszan. Oké, eddig bírta. Neki ez nem. A táskára pillant, körbeöleli a folt, de nem eszi. Remek.
- Ezt inkább tedd a pultra, kedves, mielőtt a kis kopasz bele is borogatja az italát – pillant a nő felé, mintha amúgy nem lenne jobb dolga annál, hogy egy tök idegenre figyel, aki majdhogynem ki is osztja. - A következő kört én állom cserébe – mintha kárt kellene megtéríteni, ő meg még fel is ajánlja. Hát na, mondta ő, lenne a pultos helyébe, akinek végül odaszól, hogy azért mégiscsak törölje fel. Egész moderált ma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hátamat a pultnak döntöm, jobb kezembe tartom a koktélt, amibe még mindig nem tudom mi van, elmondani pedig nem hajlandóak, így jobb híján csak kortyolgatom. Lábaimat keresztbe vetem, ahogy kékjeim járatom végig az egyre csak növő emberseregen. Akkor ennyit arról, hogy egy idegen férfival beszélgetem végig az éjszakát, pedig szemrebbenés nélkül sajátítottam volt ki magamnak Arnoldot, de ha dolgozni kell, akkor nincs más választása. Meg ugye, nekem is azt kellett volna, mármint eredetileg ezért jöttem, de Merlin mentsen meg, hogy most már neki álljak. Nem ment el az eszem még ennyire, és bármennyire el kell magam foglalnom valamivel, hogy tényleg ne zavarjam Korit, akkor sem fogok a dolgozatokhoz nyúlni. Megvallva az őszintét, nagyon is jól esik most csak beszélgetni, iszogatni és nem foglalkozni egyik kötelezettségemmel sem, pedig tudom, hogy ennek az elkövetkezendő napokban fogom meginni a levét, de akkor sem érdekel különösebben.
Kékjeim rebbennek az asztalokról az ajtó felé, amikor egy férfi társaság lép be rajta. Szemöldököm emelkedik meg, ahogy belépnek, gyors végig pillantás mindegyiken, majd már siklik tovább pillantásom, végül, ahogy Arnold visszatér hozzám én is a pult felé fordulok megint. Tovább hallgatom és nevetek a történeten, amit folytat, mert a nő bizony a végén végül leesett a pultról, csak annyi volt a szerencséje, hogy a pasik, akik rá csorgatták a nyálukat elkapták. Vidám estéje lehetett a nőnek. Ajkaim nyílnak szólásra, amikor mellém kerül a férfi, jön a haverja is, és fejemet kapom feléjük, amikor felszisszen, nekem pedig rögtön tűz lobban kékjeimbe. Megszólalni sincs időm, mert lerendezik egymás között, majd kékjeimmel pillantok a mellettem állóra, aki meglepően készségesnek mutatkozik aziránt, hogy kiengeszteljen, amikor semmi nem történt lényegében, és még ráadásul a haverja helyett is. Nem diszkréten pillantok végig rajta, majd a haverja után, és elég pár tizedmásodperc, hogy megállapítsam mennyire nem közéjük való. Valahogy más. Kifinomultabb talán, de lehet nem ez a megfelelő szó.
– Erre aligha lehetne nemet mondani – fordulok felé a bárszékkel, szemem sarkából látom, ahogy Arnold felém kacsint. Halkan kuncogok fel, majd kékjeimet ismét az előttem állóra emelem. – Csak arra kérlek, hogy a becézést mellőzük, mert a szívemhez kell kapnom tőle. Ophelia – kiiszom az utolsó kortyot, a pultra teszem az üres poharat, majd jobbomat nyújtom az idegen felé. A kézrázás után teszek eleget a kérésnek és helyezem másik helyre a táskámat, amit végül immár kedvenc pultosommá avanzsált Arnold fog meg és tesz be a pult mögé. Hálásan mosolygok rá, mert így legalább nincs vele több gondom, és a dolgozatokat sem látom.
– Nincs hozzá közöm, de muszáj megkérdeznem, hogy mégis hogy szedted össze a többieket? Valahogy, ha nem láttalak volna velük, nem tudnálak elképzelni mellettük – fejemet biccentem félre, egy tincset tűrök hátra. Kékjeimet nem veszem el a férfi arcáról, azokban is őszinte kíváncsiság csillan, mert tényleg érdekel, hogy mégis milyen oknál fogva keveredik össze egy ilyen kaliberű férfi a másik véglettel. Mert nekem a többi az másik véglet, valahogy a viselkedésüktől áll a szőr a hátamon, és a kérdés indiszkrétsége sem esik le. Lehet többet ittam a kelleténél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bármennyire is azt tartanám a legjobb és legkönnyebb megoldásnak, ha jól megcsapkodnám, majd ott hagynám, hogy menjen el magával enni, nem vagyok rá képes. Azt érdemelné, de három szempontom is van, ami miatt nem tudom megtenni. Először is az egyik legfontosabb, hogy bár valóban hónapokat vártam rá itt van, másodszor, hogyha már ennyire összeszedtem magam és igenis kitettem magamért, ráadásul nem is késtem, nem hagyhatom kárba veszni. A harmadik, és a legfontosabb mind közül; éhes vagyok. Merlinre, tényleg az vagyok és nem foszthatom meg magam egy jó evéstől. Soha nem is tettem, és nem most akarok neki állni, bár kár lenne tagadnom, hogy valóban kitettem magamért ruhaválasztás szempontjából is, plusz szerintem tök jól nézek ki ma, úgyhogy hadd mutogassam végig Pest utcáin, ahogy azt kell. Ne felejtsek el majd küldeni képet Beliánnak, hogy megerősíthessen abban mennyire jól nézek ki, és ne nézz így rám, mert te is ezt tennéd, és tudom, hogy jól esne a lelkednek a pozitív visszajelzés. Nem feltétlen Beliántól, de a lényeg szerintem így is meg van és tökre érthető is.
Valóban nem túloz, tényleg hamarosan kiderül, hogy az öltözékem megfelel-e majd a helynek, de én akkor is képes vagyok ezen izgulni, amíg oda nem fogunk érni. Nőből vagyok, és ezek nagyon fontos szempontok, mert a levél, amit írt, annyira nem tért ki arra, hogy mégis hogyan öltözzek, mert például a pizzériába, ha Belián dolgozik, akkor simán átbattyogok a mamuszomban és teljesen csövesbánatban, mert ő Belián. Valószínűleg fog látni rosszabbul is, ha egyszer eljutunk odáig, hogy sikerüljön elrángatnom vásárolni magammal, mert valamelyik nap megint a lakótársa pólójában billegett be az üvegházba. Komolyan kikészít ezzel, bár azért vicces. Barnáimat emelem fel Arionra, amikor elhagyja ajkait a falatozó szó és halkan kuncogok fel. Rendben, tehát étterembe megyünk, amihez éppenséggel a ruha lehet, hogy kicsit kihívó vagy éppen tényleg alul öltözött, de ezen már aligha változtathatnék, maximum úgy, ha gyorsan beugrok valahova venni valami göncöt. Amiből mindenki tudja, hogy nem lenne a végére vacsora, szóval csak elmondok magamban egy imát, hogy jó legyek így. Először Arion arcára pillantok ismét, majd az irányba, amerre mutat. Ajkaim elnyílnak egymástól, ahogy meglátom az éttermet, lépteim automatikusan lassulnak le kicsit, de végül összeszedem magam és ismét mellette lépkedek, mintha mi sem történt volna. Tekintetem csillan fel, ahogy egyre közelebb érünk és nem győzöm mindenfelé kapkodni barnáimat, hogy mindent magamba szívjak. Baszki, utoljára anyámmal voltam hasonló étteremben, Kolumbiában.
Zavartan húzom lejjebb magamon a blézert szabad kezemmel, valahogy furcsa érzés kerít hatalmába az egész randival – ami nem is randi igazából – kapcsolatban. Nem kellene itt lennem, mert olyan életidegen a helyzet azokhoz képest, amiket átéltünk már együtt, hogy valahogy nem tudom kezelni. Innen már aligha lehetne betolni egy hátraarcot, szóval Arion karjába kapaszkodom kissé erősebben és felszegett állal követem az étterembe, ahol rögtön eligazítanak minket és a teraszra vezetnek, hogy elfoglalhassuk az asztalunkat. Zavartan toporgok pár perc erejéig az asztal mellett, végül nem bírom tovább és csillogó pillantásomat emelem – mély sóhaj – a Valentinomra.
– Erre megérte várni Arion – mosolyodom el óvatosan felé. – Nagyon szépen köszönöm, igazán kitettél magadért és ne haragudj, amiért az elején kicsit… kiakadtam – azért annyira nem kell komolyan venni azt a kiakadást, mert ha nem emberek között lettünk volna, valószínűleg tényleg megcsapkodom, így még visszafogott is voltam. Blézeremet gombolom ki, táskámat a székre teszem, majd könnyed mozdulattal veszem le magamról. Hajamat dobom át vállamon, nagyon figyelve arra, hogy a tulipán véletlenül se essen ki belőle, majd óvatos mosollyal ajkaimon teszem a széktámlájára. Esélytelen, hogy fellógassam, mert meggyűrődik, szóval be kell érnem ennyivel. Előre esett tincset tűrök fülem mögé, végül teljes valómba felegyenesedem és Arionra pillantok.
– Kicsit jobban belegondoltam, és egyébként tökre megérdemeltél volna egy nagyobb kiakadást is – szemtelen mosolyt villantok felé, majd helyet foglalok. Akkor kezdhetjük a randit a Valentinommal. Készen állok. Gondolom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A Nap már lemenő félben, és a budapesti éjszaka egyre inkább kezdi összeszedni a bátorságát, hogy elinduljon hétvégi körútjára. Nem annyira új ez nekem. Harmincöt évem alatt igen sokszor megjártam már a fővárost, de most mégis olyan, mintha először járnék itt. Meghallom az emberek csacsogását, nevetését, veszekedését. Figyelek. Rengeteg minden el is terelhetné a figyelmemet, de mégis háttérzajként maradnak, hiszen most csak egy valakire összpontosítok; a nőre, aki előttem ül ezen az aprócska, szinte garázsméretű helyen, amit sikerült kiválasztanom. Nem akartam a forgatagba menni egy amolyan fancy helyre, ahol csak feszélyezve éreznénk magunkat, s ismételten viselkedni kellene. Mint ahogyan a Tanodában és környékén tesszük. A már lassan otthonommá vált Bogolyfalva sem tudja feledtetni velem a munkát, ezért kellett messzebbre jönnünk ma.
Természetesen ma is fehér inget húztam magamra, ám a megszokott zakó helyett most egy barnaszín mellényt párosítottam hozzá. Fekete, igényesen vasalt nadrágom sem az a fajta, amit egykönnyen hátra hagyok, ezért az alapdarabok megmaradtak. Mégis valamivel próbáltam kompenzálni merev, túlságosan hivatalos stílusomat.
Az étlapon dobolva jobb kezem ujjaival fürkészem az előttem ülő arcát, s a megszokottól sokkal többet mosolyogva várom a feltett kérdésemre a választ.
– Tehát – teszem fel újra, hiszen közben felvették a rendelésünket, és félbe maradt a beszélgetés. – Mi volt a legőrültebb dolog, amit valaha csináltál? – szeretném felmérni a terepet, mielőtt még engem is belerángatna valamibe. Nem titkolt szándéka, hogy kiemeljen engem a megszokottból, ami egyre több izgalommal tölt el. Eddig úgy éreztem, hogy tartanom kell tőle, most azonban szélesen mosolyogva cikáznak zöldjeim Jules szemei között. Kicsit előre dőlök, s hagyom, hogy körmeim helyett most az étteremben szóló zene adja alánk az ütemet. Összekulcsolom vastag ujjaimat az étlap kemény fedelén, és várom a nő válaszát.
Közben megérkezik az üveg fehérbor, amit először neki, majd nekem tölt ki a fiatal felszolgálófiú. Udvariasan biccentek egyet a srác felé fordulva, s amint tovább áll, újfent Jules kékjeibe fúrom lélektükreimet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem igazán tudta, hogy milyen helyre fognak menni, azt viszont igen, hogy Sándor imádja a kék színt, mely a Levitára emlékezteti. Mi sem volt hát természetesebb, minthogy egy kellően visszafogott ruhát válasszon, mely teljesen alkalmas egy vacsorameghívásra akkor is, ha egy eldugott vendéglőben esznek majd és akkor is, ha valami szuper előkelő helyen. Ezen a tenger gyümölcseiről híres helyen pedig hálát ad az eszének, hogy így döntött, csak azt sajnálja, hogy nem rövid ujjút húzott. Ennek örömére épp feltűri azt kissé, hiszen a kagyló, amit rendeltek az előbb, nem kíméli az ilyen csinos kis ruhákat. Kifejezetten szabadosan és gusztustalanul illik a rákot is fogyasztani az ilyen helyeken: páncéltörés, utána evés. Kellemes, barátságos és nem merev.
- Szerintem meg fog lepni, mert nem gondolnád rólam - hamisan mosolyog, miközben megérkezik a felszolgáló és tölt a borból, melyet illedelmesen és egy kedves mosoly kíséretében meg is köszön. Nem meglepő módon a pincérfiú zavartan viszonozza a görbét, amit már nincs ideje tudatosítani, mert tekintetét Sándorra szegezi, hogy folytassa a sztorit, amit megkezdett.
- Szóval, ugye tudod, hogy Ainsley vagyok. Mindig is biztos volt, hogy egyszer én veszem át apáék vállalkozását, de nekem azért voltak más terveim is, ezért egyszer a legjobb barátnőmmel meglógtunk Amerikába és elmentem egy hivatásos kosárválogatóra, ahol be is választottak, de végül nem fogadtam el az ajánlatot - nos, valóban. Kiszökni és a barátnő szüleinek pénzéből elmenni egy ilyen komoly válogatóra, majd bekerülni, de végül kihátrálni... Lássuk be, mindegyikhez bátorság kell, nem is kevés, főleg annak fényében, hogy szülei a mai napig nem is sejtik ezt az egészet. - Az edzővel azóta is tartom a kapcsolatot, de már évek óta nem játszom - megvonja vállát, majd koccintásra emeli poharát, hogy kortyolhasson belőle. Innen származik a sport iránti szeretete, csodás vádlijai és kőkemény bicepsze is. Csak nem híreszteli, hogy nem a jóga teszi.
- No és veled mi a helyzet? Csináltál valaha őrültséget azon kívül, hogy nem tanár, hanem auror lettél? - szemtelenül vonja fel fél szemöldökét, ajka hamiskás mosolyra ível. Cukkolja ezerrel, nem vitás, de ez még talán épp belefér, máskülönben a férfi nem hívta volna el vacsorázni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kívülről csendesen, belülről tőlem szokatlan izgalommal várom a nő sztoriját. S amikor a felvezető szöveg elhangzik, miszerint nem gondolnám róla a történetet, a magasba ível jobb szemöldököm, és kissé megfeszülnek egymást markoló ujjaim. Kíváncsi vagyok. Persze, hogy az vagyok. Ha hidegen hagyna Jules, akkor bizonyára nem hívtam volna el magammal egy személyesebb találkozóra. S ha a személyesebb dolgoknál tartunk, akkor valóban itt az ideje, hogy én is engedjek kicsit magamból, hiszen az ismerkedés nem csak az általam feltett kérdésekből áll, hanem abból is, hogy én sem fogok kitérni egy válasz elől sem. A kékszín ruha összhatására elkábul egy másodpercre tekintetem, elvégre oly’ nagyszerű választás volt. Kiemeli a szőke hajat, a kék szemeket, amiket minduntalan bámulok. Arra, hogy tudom, melyik családból származik, csak egy kimért, ám mégis mosolygós biccentéssel válaszolok, egy pillanatra elválasztva két kezem ujjait egymástól, majd újra összekulcsom őket az apró mozdulat után. Vigyorom meglepett szájhúzássá alakul a történet előre haladtával, majd mikor végez mondandójával elismerően bólintok egyet. Ezt valóban nem gondoltam volna. A lány, akit családja bizonyára próbált volna minden erejével a családi vállalkozásban tartani úgy dönt, hogy barátnőjével egy messzi kontinensre mennek, hogy… kosárlabdázhasson.
– Wow – nyitom ajkaimat, hogy meglepettségemnek hangot adjak, majd fejcsóválva engedem ismét szabadjára ujjaimat. Hátra dőlök a számomra kissé kicsinynek számított széken, majd az asztal alatt jobb bokámat megtámasztom másik lábam térdén. Tenyeremmel jobb lábszáramon támaszkodom, míg szabadon marad kezemmel az üvegpohárért nyúlok. Elfogadom a koccintást, majd kortyolok egyet a fehérborból.
– Miért nem? – kérdezek vissza érdeklődőn. Hiszen ha már olyan messze elmentek ezért, végül mi lehetett az, ami miatt elutasította a csapatot.
Sejtettem, hogy vissza fog kérdezni, erre pedig szégyenlősen elmosolyodok, s ajkamat megnedvesítve nézek a pult irányába. Akkurátus mozdulattal fordulok vissza az asztal felé, majd a még mindig kezemben tartott pohár tartalmát megforgatom a pohárban. Egy újabb korty csúszik le torkomon, hogy ne száradjon ki teljesen.
– Az igazat megvallva – kezdem egy kisebb nevetéssel. – Rémesen unalmas vagyok ám – természetesen nem teljesen igaz ez, s amikor Jules arcára nézek megadom magam. Főleg azért, mert a már jellegzetes szemtelenségének nem tudok ellenállni. – Végzős voltam – kezdek bele. – „Bolondballagás” – teszem hozzá, majd az asztalra helyezem poharamat. – És indultam egy mugli rockballadák versenyen – itt elnevetem magam. – Amit később megnyertem – ezzel nem is lenne semmi baj, ugye. Bár emiatt is biztosan piszkáltak volna. – A baj csak az volt, hogy Janis Joplinként neveztem, ha ő mond neked valamit…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nyilvánvalóan nem számított egy ennyire meredek sztorira és nem véletlen, hogy Jules sem dicsekszik vele úton-útfélen. No nem mintha bármi szégyellnivalója lenne abban, hogy tárt karokkal fogadták volna a Lynx-ben, ha megkapja az ösztöndíjat - és higgyétek el, megkapta volna. A nő azonban, sokak prekoncepciója ellenére, egyáltalán nem az a típus, aki hátrahagy másokat vagy könnyelműen, önfejűen megy a maga elképzelései után. Persze, vannak dolgok, amikből nem enged, ez adódik személyiségéből és neveltetéséből, de sohasem volt egy önző, link alak.
- Mert én vagyok az egyetlen ember, aki tovább viheti a céget. A szüleim így is fiút akartak és én lettem, nem okozhattam több csalódást - noha mosolyog és szemei is csillognak, van valami keserédes szavaiban. Tudja jól, hogy apja és anyja tűzbe mennének érte és nagyon szeretik, de azt is tudja, hogy reménykedtek a gyermekáldásban, mely sohasem érkezett meg. E történések súlyát már csak az aranyvérű családok sarjai érezhetik igazán, akik kényszer házasságokat kötnek, vagy a vélák, akik vértisztításba kezdtek. Vannak az embernek kötelességei. Ez is olyasmi volt. Még úgy sem fogalmazna másképp, hogy végül nem bánta meg döntését, miszerint marad, mert nagyon szereti az országot és a munkáját - többek között ez is oka annak, hogy nem egy panaszkodó csitri.
- Ne terelj - kihívóan néz továbbra is Sándorra most, hogy túl vannak a saját kínosabbik részén. A családjának billogáról senki sem beszél szívesen, amikor azonban a férfi folytatja, Jules szemöldöke érdeklődve emelkedik meg. Érzi, hogy lesz egy csavar a sztoriban, így elfojtott görbével arcán várja a végkifejletet. Elvégre tök menő, hogy megnyert egy ilyen versenyt, nem...? És akkor elhangzik a név, szemei pedig elkerekednek, majd azonnal kibuggyan belőle a nevetés. Önkéntelenül dől hátra a széken és nem tudja abbahagyni, pedig nagyon igyekszik visszafogni magát. Kedves kacagása megtölti kis asztalkájukat, s még a konyháról is mosolyogva pillantanak ki a jókedv irányába.
- Szóval nőként jelentkeztél? - épp csak csendesedtek a benne lévő viharok, mikor ezt kimondja, azonban újabb nevetőgörcs helyett csak szélesen mosolyodik el és felkönyököl az asztalra. - Én egyébként nagyon adom a sztorit, tanárnő - csak nem gondolta senki, hogy kihagy egy ilyen ziccert? Ha az oviban lennének, Sanyi most minden bizonnyal jól megkergetné, hogy meghúzhassa a haját ezért a sok szemtelenségért, de mivel láthatóan nem bántani akarja ezzel, csak ártalmatlanul cukkolja, vélhetően nem veszi a szívére. Nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint Jules, hogy csak menő dolgokba keveredett - bár megnyerni egy rockballada versenyt azért nem semmi.
- Ezek után énekelned kell majd nekem, nem úszod meg! - szórakozottan emelkedik el az asztallaptól, miközben a pincér már meg is hozza a rendelt ételüket. Épp időben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ahogy az idő kivirult, úgy vettem én is sokkal könnyebben az elém gördülő akadályokat, akár a rezervátumban, akár az egyetemen. A kezdeti nehézségek ellenére, végül Korival sikerült ugye megoldanom az órarendet, és onnantól kezdve minden sokkal egyszerűbb volt. A rezervátumban bár nem ment zökkenőmentesen, hogy megértsék mennyi teendőm is van nekem valójában Magyarországon, végül sikerült dűlőre jutnom az igazgatóval. És amennyire azt hittem, hogy az egyetemmel lesz a legnagyobb gondom, pontosan annyira lepett meg. Mert ma is itt vagyok, kávéval a kezemben szelem az épület folyosóit, hogy végre az előadóba érjek. Az ajtót belököm, a hallgatók, amint meglátnak, elhallgatnak. Mosolyogva pakolom le a cuccomat az asztalra, majd feléjük fordulok.
- Üdvözlöm Önöket! Az előző előadáson... - nincs teketória, az anyaggal haladni kell, így a kicsiny ismétlések után rögvest belevágunk a feketelevesbe. Különös érzés, ahogy majdnem 100 hallgató hallgatja, amit mondok, jegyzetelnek és ténylegesen rám figyelnek. A beadandókon és a zh-kon, amiket sajnos kénytelen vagyok velük megíratni, általában jól teljesítenek, és ha ők ezt elfelejtik akár pár perc múlva is, én nem, mert ez valahogy nekem is elismerés. Ahogy az is, hogy mióta Jason felhívta a figyelmemet az aznap hordott ruhámra, elmentem előadást tartani, és észrevettem a hallgatók között párat, aki nem feltétlenül diszkréten csorgatta a nyálát, nos... még mindig tart. Merthogy azóta, plusz mióta tombol a nyár ezerrel, kicsit lengébben öltözködöm, mint télen, így akaratlan veszem észre magamon a pillantásokat. Ez is egyfajta elismerés, nem? Végül is... mindegy.

Két óra tömény anatómia után, a kihűlt kávémat hajítom a kukába. Egy ideje már végeztem, de rendbe kellett raknom pár dolgot az asztalomon, így később távozom az egyetemről, mint az megszokott lenne. Intek pár hallgatómnak, majd mintha mi sem lenne természetesebb veszem fel kedvenc alakomat. És már bátran mondom, hogy kedvenc, mert nem felejtem el megbűvölni előtte a ruhát, és teljesen hozzászoktam. Sokkal egyszerűbben közlekedek, és bár az országban nem megszokott egy hatalmas fekete kígyó, de eddig bejött, hogy óvatosan, körültekintően közlekedem, így nem bukok le, mégis könnyűszerrel eljutok mindenhova. Most sincs ez másképp, a helyszín közelébe érve lándzsás nyelvemet nyújtom ki, koromfekete szemeim járnak ide-oda, és amikor a terep tisztának tűnik, továbbcsúszok, majd felveszem emberi alakomat és sétálok tovább kényelmes tempóban. Hajamat dobom hátra vállam felett, halvány mosollyal ajkaimon lépkedek egy félreesőbb helyre és gyújtok rá. Szükségem lenne egy kávéra. Egy karamellás latte nagyon jól esne...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Érdekes, hogy emberek mennyire tudnak kapcsolódni aprócseprő dolgokban. Mármint azoknak tűnhetnek, mégis annak, aki megéli minden csak nem jelentéktelen az a bizonyos dolog. A történetén halkan hümmögök néhányat, és meglátom azt a keserédes tekintetet, amit én magamban is látnék, ha a családi „vállalkozásunkról” kellene beszélnem. Ugyan azzal nem vagyok tisztában, hogy pontosan milyen családi szálakról beszélünk, de a nő monológja arra enged következtetni, hogy nincsenek testvérei. Elvégre akkor a fiatalabb vagy idősebb testvér is megtehetné ezt.
– Testvér? Testvérek? – kérdem végül, hiszen nem szeretnék Jules-szal kapcsolatban tippelgetni és gondolatokra hagyatkozni. Meg szeretném ismerni őt. Hogy tudjam, milyen volt az élete. Hogy tudjam, milyent szeretne, milyen lehetne. – Nincsen más, aki átvehette volna a céget? – persze nem célom tovább rombolni a jó hangulatot, csupán érdeklődés szempontjából kérdezem mindezt. Azért, mert „ő az egyetlen, aki átveheti a céget” mást is jelenthet; a testvérei nem képzettek eléggé hozzá, vagy Merlin tudja. Tudom, hogy a varázstársadalomban millió meg egy fontos dolog van; vérvonal, a munkásság továbbvitele, de… ebben a pillanatban döbbenek rá, hogy nem mélyítettük még el ennyire a kapcsolatot, ami kettőnk között van. S a mai este egy igazán jó alkalom arra, hogy jobban megtudjam; ki is az a Julianne Morticia Ainsley.
Ezek után nyílok meg a sztorimmal, ami nem is őrült, hanem inkább kellemetlen története az életemnek. Bár miután elmesélem, valamiért mégsem érzem azt, hogy ez valóban annyira gáz volna. Egészen addig, amíg Jules fel nem nevet. Szemet forgatva, apró mosollyal ajkaim szélén reagálok rá, majd amikor felteszi az első sztorimhoz kapcsolódó kérdést, erősen csóválni kezdem a fejemet, s az asztal fölé hajolva, jobb kezem mutatóujját rázva nyitnám szólásra szájamat, de ő folytatja, én meg ajkamba harapva fojtom magamba a szót. Tanárnő. Folytatja az incselkedést, amire ismét hátra dőlök inkább és túljátszott morcossággal csücsörítve bólogatok, hogy „You got me there”. – Mondom „bolondballagás” – artikulálok egy újabb álcázni kívánt mosollyal, majd folytatom. – Mi lehetne viccesebb, mint egy százkilencvenhét centis Joplin? – teszem fel a költői kérdést, mire akaratlanul én is elnevetem magam. A csilingelő nevetés, amit olykor Jules produkálni tud, az én, általában komor vonásaimat is azonnal meglágyítja. A választ egyelőre nem kapom meg, hiszen ebben a pillanatban kerül perifériámba a pincér, azonban még egy ígéretet kell tennem partneremnek.
– Nem azt mondtam, hogy tudok is énekelni – csóválom újfent fejemet. – Bizonyára csak a bátorságomat… butaságomat díjazták – teszem hozzá még mindig elfojtani kívánt mosollyal. Ekkor meg is érkezik a pincér, én pedig egy újabb biccentéssel, s egy halk „köszönömmel” figyelem a guszta tálat. Nyelek egyet, majd poharamért nyúlok. Egy nagyobb kortyot veszek belőle.
– Lehet, hogy inkább az volt a legnagyobb őrültség, hogy úgy hívtam el egy randevúra valakit, nem is kérdeztem van-e halallergiája – hadarom a mondatot, s a végén jut el agyamig, hogy kimondtam; randevú. Pupillám kitágul, s ha húsz évvel ezelőtt lennénk, még szám elé is kapnék. Azonban most nem ott vagyunk, és azt tanították; vállaljam a kimondott szó következményeit. Eddig is ilyen meleg volt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kérdésre csak megrázza fejét. Mindkettőre. El tudott volna képzelni valakit maga mellé, mondjuk olyan személyiségjegyekkel rendelkező lányt, mint Luca volt. Túl ritkán találkoznak és akkor sem elég időre. De nem hibáztatja érte, a nő már babázik otthon és boldog házasságban él, míg Julest vagy húsz vállalat könyvelése jegyezte el. Hogy bánja-e? Annyira nem, véleménye szerint teljes mértékben ráér a férjhez menetellel és a családalapítással egyaránt.
- Nem szeretném, hogy félreértsd. Szeretem a munkám. De volt egy másfajta álmom, amit ezért adtam fel. Nem vagyok tőle boldogtalan, de néha eszembe jut, mit lett volna ha, szóval én túllendültem ezen - megvonja vállát, jelezvén, hogy részéről a téma lezártnak tekintendő. Mármint persze, azért vannak itt, hogy megismerjék egymást, de erről nincs mit beszélni. Panaszkodni nem fog, mert nincs miért, a gyerekek többsége meg amúgy is kiskorában kukásautóval akar furikázni, aztán bölcsész lesz. Nagy ügy. Csak azt sajnálja, hogy abbahagyta a kosarazást, hisz az rémesen nagy hiba volt.
Elhallgatva Sándor sztoriját, azonnal maximumra kapcsol benne a cukkolási faktor és önkéntelenül is nevetésben tör ki. Mindenki számára mást jelent az őrültség, ez tény, de hogy ilyesmi történjen és erről Jules lemaradjon....! Hallatlan! Mikor végre képes kissé komolyabb hangnemre váltani, akkor fejezi csak be a férfi korábbi mondandóját. - Jól van, nyertél. Imádom - még mindig szórakozottan kuncog egyet, s látva a pincér közeledését gyorsan hozzáfűzi azt az ígéretet, melyet Szigethy Úrnak ma meg kell tennie. Ha nem is fog szerenádozni a nő ablaka alatt, egy ingyen koncert csak belefér... - Ugyan már, csak szerénykedsz. Majd én lezsűrizlek. Ha belehalok a nevetésbe, akkor neked volt igazad.
Miután rákacsint Sándorra, szemeit az érkező tálra veti és elismerően biccent. Ooooké, még ha ketten is eszik meg, ez nem kis adag. Miatta fog elhízni és gurulni, előre látja, vagy ami még rosszabb, rosszullétig eszik majd magukat és kipukkadnak. De egyszer élnek! Már épp kiszemelné első áldozatát, mikor a férfi újonnan megszólal. Kék íriszei arcára vándorolnak és megfejthetetlen mosolyra görbül ajka.
- Ne aggódj, ha nem halok bele ebbe a randiba, elvihetsz egy másikra is - valljuk be, remekül szórakozik a férfi zavarán, mi több, őszintén tetszik neki, ahogy ez a melák nagyon határozottan nem tudja, hogy éppen mit csinál. Ha őszintének kéne lennie, már idejét sem tudja, mikor ment el kettesben valahová férfival, mármint úgy, hogy udvaroltak és nem üzleteltek. Biztos nagyon ciki ez így épp csak huszonnyolc évesen, de néhány futó kalandon kívül olyan facér, hogy annál facérabb már nem is lehetne. Azt viszont nem tudja, hogy Sándor hogy áll e kérdésben. Annyi bizonyos, hogy komoly ember, minden bizonnyal nem az egy éjszakás kalandok és skalpok híve, de nem tudná megmondani, hogy valójában milyen.
- Szóval Mr. Hallal Gyilkoló, mesélj valamit magadról. Valami olyasmit, amit más nem tud - megvonja vállát, miközben egy falatot ejt szájába. Mennyei. Íriszeit a férfiéba fúrja és kíváncsian várja a választ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az utóbbi időben rájött, hogy mennyivel viccesebb, ha meglep embereket a semmiből, így hát ezúttal Sonját pécézte ki magának - ismét. Valami piszlicsáré ügyet kell elintéznie az AMS-en, ahová egyébként Ábel is jár, már amikor méltóztatik megjelenni az órákon. Így hát egy eldugottabb helyen ácsorogva várakozik, mikor megpillant valami úszó feketeséget. Mivel ilyesmi csak úgy nem történik meg, a hetedik érzékére hallgatva megállapítja, hogy ez bizony animágus lesz. Továbbra is meglapulva és elbújva várja a végkifejletet, amikor is a kígyó, meggyőződvén, hogy senki sem látja, egyszer csak... Ophelia-vá alakul? Mi a ménkő? A férfi ajka persze azonnal kaján mosolyra húzódik, s míg a nő cigarettájával van elfoglalva, addig hangtalanul közelebb oson.
- Nicsak, kit látnak szemeim? - zsebre dugott kézzel, kedélyesen lépdel közelebb, hogy aztán túlságosan is Brown intim szférájába tolakodva karolja át derekát. Az a helyzet, hogy nem így tervezte a meglepetést, de minden bizonnyal a szőke odavan a találkozásért. Sajnálatos módon kettejük kapcsolata még nem teljesedhetett be, de ismerjük a mondást, ami késik, nem múlik. Ilián is teljes szívéből vallja ezt.
- Ugye hiányoztam? - tenyérbemászó mosollyal arcán pillant le a nőre, akit természetesen nem hajlandó elengedni. Tulajdonképpen nem is érti, hogy lehetséges, hogy ennyi ideig ellen tudott állni egy olyan Adonisznak, mint a Machay. Valljuk be, nem kis önuralomról tesz tanúbizonyságot, de hátha ez a madárcsicsergős nap, Ilián fűszeres, férfias parfüm illata és nem mellesleg közelsége majd megteszi a hatását.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egyke. Noted. Mondhatnám, hogy sok mindent elárul, de annak ellenére, hogy van már tapasztalatom emberekkel, s a múltjukkal – azzal, hogy miért lettek azok, akik – mégsem tudom most megtenni. Egy újabb biccentéssel tárolom el magamban az információt, majd éppen reflektálnék a mondandóra, amikor érzem; itt a vége. Nem szívesen feszegetek most olyan dolgokat, amiket nem feltétlen kellene, ez most nem a munkahelyem. Sőt ez most a legtávolabb van attól, amiben a mindennapjaimat töltöm. Nem feszengek, nincsen kötelességtudatom. De mégsem vagyok egyedül. Többszörösen furcsa a történet. Mindenféle önzőség nélkül én vagyok a legjobb társaság magamnak. Hiszen ez nem is önzőség, ezek egy magányos ember tényei. Ha ennyi időt leélsz magadban, akkor az idő előre haladtával elfogadod, hogy csak te vagy. És senki más. Vannak szüleim. Vannak testvéreim. De nem vagyunk a mintacsalád, akiket minden sorozatban láthatsz, vagy akikről könyvben olvashatsz. Azonban találkozhatsz velük minden sarkon. Mert ugye arról senki nem beszél, ami a való élet.
– Ez nem… - szerénykedés. Tényleg borzasztó a hangom, de valamiért megnyertem. Valószínűleg azért, amit az imént is gondoltam. Ha a ma este mégis azt hozza magával, hogy valamit énekelni fogok, akkor azt köszönjük az üveg fehérbornak és annak, hogy túlságosan jól érzem magam ahhoz, hogy a megfeszült, minisztériumi dolgozót játszam. „Ha belehalok a nevetésbe, akkor neked volt igazad” erre szinte nyelvet nyújtanék, de inkább fejemet csóválom. Egy pillanatra térdeimre tekintek, majd ajkamat nyalva fúrom zöldjeimet ismét Juleséba. A kacsintásban meglátok valamit. Lehetséges, hogy beleképzelem, de… ott volt valami. Játékosság? Biztosan. Mégis furcsa érzés ezeket az impulzusokat kapni. Nem sokat randiztam. Nem mondom, hogy nem volt az ágyamban valaki, amikor bizonyos szükségletekről kell beszélni. De az ennyi volt. Az vesse rám az első követ, aki nem tett így valaha életében. Természetesen akkor sem értettem a nők nyelvén. Rúnatan? Számmisztika? Elbújhatnak egy nő tekintete mellett. Elbújhatnak Jules tekintete mellett. Az a csintalan kislány, aki benne lakozik, elveszi az összes létező érzést, amit felnőttként eddig megtapasztaltam.
Ezután következik a pironkodásom. Talán mindketten tudjuk, hogy ez egy randi. Azonban, amíg nem nevezed nevén a gyereket, addig Anonymus Junior marad. És Jules válasza a tág pupilláimat még tágabbá teszik – ha ez egyáltalán lehetséges.
– Örömmel – válaszolom még magamat is meglepve. Ezek után a tálra tekintve, s éhségtől remegve megfogok egy kagylót, egy kanalat, és a tálon lévő fokhagymás öntetből csurgatok rá pár cseppet. – Amit senki nem tud? – kérdezek vissza, majd beszívom a kagyló tartalmát. Ezt nem lehet gusztusosan csinálni. Mégsem érzem magam feszélyezve. – Nem akarok túl sejtelmesnek tűnni – kezdem, és valóban nem. – De ez a témakör a legtágabb – nem beszélek szinte senkinek semmiről. Hiszen eddig nem volt olyan, akivel megoszthattam volna. Elgondolkodón nyúlok ismét poharamért, amit üresnek találok, ezért visszahelyezem az asztalra. – Mivel is kezdjem? – teszem fel teátrálisan a kérdést. – Szeretnék valami igazán értékeset alkotni – tartok egy kevés szünetet. – Harmincöt éves vagyok – nevetek halkan. – Talán mégis rockbandát kellene alapítanom – viccelem el a végét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Talán máskor majd elbeszélgetnek a családi nyomorukról, ahogy elhallgatta, Sándornak is van mit meggyónnia. Most viszont az a fontos, hogy jól érezzék magukat és olyasmivel üssék el az időt, ami mindkettejüket boldoggá teszi. Ez jelenleg egy könnyed hangvételű beszélgetés és egy íncsiklandozó vacsora.
Valószínűleg tényleg befejezné a mondatot, ha Jules hagyná, de nem hagyja. Egyszer, amikor csoportosan elmentek karaoke-zni, akkor bosszúból Carly Rae Jepsen Call Me Maybe című számáért Slipknotot kellett énekelnie. Mit énekelnie, hörögnie... Na azóta tudják, hogy mindannyian jobban jártak, hogy a nő nem metál énekes lett, mert az valószínűleg mindent megváltoztatott volna, amit addig a műfajról tudtak. Mondjuk könnyedebb, popos hangzású tingli-tanglikat egész jól elnyomott. Nem jobb az átlagnál, de abszolút tűrhető.
Az, hogy rögvest igent mondott egy még le nem zajlott randi után egy másik, nem kért randira, igen nagy merészségre vall. Simán lehetne, hogy Sanyi az est végén egyszerűen elmenekül és emigrál Üzbegisztánba, csakhogy elég távol legyen tőle. Mint említettem, valami riasztó lehet benne, mert évek óta nem volt egy tisztességes randija, mint például a mai. Mégis, noha incselkedésnek szánja, valamelyest meglepi az őszinte reakció. Örömmel. Kissé zavartan süti le szemét, hisz ezek szerint ugyanazon az állásponton vannak. Kár, hogy a rák hirtelen borzasztóan érdekessé vált, olyannyira, hogy azonnal enni kezdjen.
- Akkor ezek szerint ma rengeteget fogsz beszélni, értem - bólogat egy keveset, miközben azon morfondírozik, miért ennyire zárkózott a férfi. Elvégre csak rá kell nézni, hihetetlenül magas és helyes, sportos, ezen felül okos és lelkiismeretes, becsületesen végzi a munkáját és, ha az ember egy kicsivel több figyelmet fordít rá, könnyen rájöhet, hogy humoros is. Az esetlensége bizonyos dolgokban pedig egyenesen imádni való: noha ez alapvetően nem túl kedvelt jelzője egy megtermett férfiembernek, jelen kontextusban ez ezer százalékig pozitív csengésű. - Azt hittem a két méteres Janis Joplin letett a zenei karrierről - hamiskásan mosolyogva fejt le még egy falatot, majd belekortyol borába, hogy a poharat átnyújtsa Sándornak. Neki elfogyott, de amíg a pincér visszaér az utánpótlással, talán meg tudnak osztozni.
- Mesélj a hobbijaidról. Gondolom a négy fal között nem vagy olyan szigorú ellenőr. Legalábbis remélem, hogy nem tartod terrorban a szárítón csöpögő edényeidet - kifigurázásból jeles. A mindig komor arckifejezéssel, rigorózusan szemlélődő Sándor is szokott néha napján lazítani, hisz mindenki szokott. A kérdés csak az, hogyan?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Szóval verőfényes napsütés, madárcsicsergés, jobbnál jobb egyetemi előadások, vidám percek a tanáriban, és minden, ami boldogságot csempészhet egy ember életébe. Már éppen azon gondolkodom, hogy tényleg minden kétségemet félredobva keresem meg Korit, hogy azonnal menjünk vásárolni, majd igyunk meg egy kávét, amikor az ismerős hang csattan bele a dobhártyámba, és mire észbe kaphatnék, vagy legalább meggyújthatnám azt a fránya cigarettát, keze már a derekamra kulcsolódik, aminek hatására az én arcomra is egy olyan kedves kis mosoly kerül fel, ami mostanában nagyon ritkán. Ujjaim közé csippentem a még meggyújtatlan szálat, kékjeimet emelem fel Iliánra, hogy szemébe nézve tudjak válaszolni a kérdésre.
- Nagyon - aprót bólintok, le nem véve róla pillantásomat. Na, nem azért, mert attól félek, hogyha megteszem, akkor oda az egésznek a varázsa, és a híres Machay eltűnik a szemem elől, majd soha többet nem látom, hanem mert egyszerűen minden mozdulata és szava gyanús a férfinak. - Komolyan kezdtem unatkozni nélküled Ilián, már az is eszembe jutott, hogy egy véletlen találkozás helyett, felkereslek én - kezemet csúsztatom derekamat tartó karjára, mosolyom lesz ezzel együtt szélesebb, és az előttem állónak egyetlen oka sincs arra, hogy kételkedjen a szavaimban. Másik kezem helyezem vállára, valami furcsa deja vu érzés kerít hatalmába, mintha újra február lenne és a liciten állnék. Nagyobb levegőt veszek, de nem lépek arrébb, sőt, ha lehetséges, még jobban belesimulok az engem tartó kézbe.
- Azért elvárom, hogy minimum ennyire hiányoztam neked én is - mellkasára csúszik kezem, ott állok neki dobolni tökéletesen manikűrözött kezemmel, folyamatosan arcát fürkészve, és igyekezvén elkapni a kékeket, plusz nem törődve azzal, hogy más az illata, mint amikor legutóbb volt ennyire közel hozzám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Úgy érzem, hogy kezdek kicsit oldódni. Nem mintha nehéz dolgom lenne a nő közvetlen társaságában, de azért megvan az alap beszédképtelenségem. Kissé szánalmas, hogy ennyi idősen sem tudok rendesen – vagy eddig még nem sikerült – megnyílnom alkohol nélkül, de annyira belém nevelték a zárkózottságot, s az érzelmek elfojtását, hogy igen nehéz kibújnom abból az öltönyből, amit már harmincöt éve viselek. Olykor el-elmosolyodok, jól ápolt fogsoromat megvillantva Jules felé, szemeimben meglepően boldog csillogást vetve a kék szemekre. Engem is meglepett, hogy azonnal elígérkeznék egy következő randevúra – hiszen még ennek sincsen vége sőt, még csak most kezdődött – de szívesen töltök időt a nővel. Megtalálta a nyitját a beszélőkémhez, ami nem más, mint a provokáló kérdések és a huncutmód vibráló szemek.
A következőkben látom rajta, hogy ő is meglepődött hirtelen reakciómon, de nem azon a módon, ahogyan vártam. Nem feltételeztem semmit sem a randizási szokásairól, ám ha az igazat kellene megvallom, arra tippelnék, hogy volt egynéhány, de inkább olyannak ismertem, aki a munkájának él, mint én magam. Annyira különbözőnek tűnhetünk, mégsem érzem, hogy annyira távol lennénk egymástól.
A beállt, tizenéves pillanatok után én is egy újabb falatért nyúlok, majd hogy legyen mire fogni a beállt csendet, majszolgatni kezdem ugyanazt a fajta rákot, amit Jules is magához vett. A kellemes fokhagymás íz bejárja szájüregemet, majd amikor orromon kifújom az illatot, elégedetten sóhajtok egyet. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó itt a kaja. Vagy csak elszoktam az igényes falatoktól, amióta… jó régóta. Hiszen egyedül élek, és alig van időm ételekkel foglalkozni; leginkább a zacskós tésztalevesek ízéhez vagyok szokva, ami ugyan jó egynek, de nem a legegészségesebb. Pedig régebben sok időt szántam erre. Amíg érdekelt, azonban az utóbbi időben nem ez a jellemző.
„…ma rengeteget fogsz beszélni, értem”, hallom Jules szavait, amire csukott szájjal, benne a rák utolsó falatjaival mosolyodok el. Ez az a rész, amikor újra beszélnem kell, különben elveszítem a már nagyjából megszerzett „jó hangulat” kitűzőt.
– Ne haragudj – mondom még mindig a szájam szegletében meglapuló mosollyal. – Nem jellemző, hogy lyukat beszélnék mások hasába – teszem hozzá már szinte zavarban érezve magamat. Tény, hogy jól működik az ő beszél, én pedig néha megszólalok, de nem ezen kellene alapulnia a további beszélgetéseknek.
A Janis Joplin megjegyzésre még felhorkanok sajátos módomon, majd elgondolkodok a feltett kérdésen. Hobbi. Hobbi. Hobbi. Találj ki valamit, Szigethy, mert nem áll jól a szénád. Most az egyszer ne ronts el valamit, amiben látsz fantáziát. Mégis oly’ nehéz megszólalni és elhitetni valakivel, hogy nem vagyok olyan unalmas, mint amilyennek beállítom magam, mert… ha én ezt gondolom magamról, akkor hogyan is várhatom el valakitől, hogy az ellenkezőjét gondolja rólam. Túl elszántam írom le magam.
– Egyen már rajta kaptál – felelem mosolyogva, s z anyagszalvétába törölve ujjaimat. Végül szájam elé emelem azt, és ott is megszabadítom magam az étel okozta károktól. – A testedzés az, ami a napjaim nagy részét kitölti – tartok egy kis szünetet, majd folytatom. – Nagyon vézna kölyök voltam. Körülbelül öt éve döntöttem úgy, hogy teszek ellene – és ezt a fizikumot fenntartani rengeteg munkával és lemondással jár. Kiemelkedő hobbijaim nincsenek. – Szeretem a természetet járni és néhány éve mugli fegyvereket kezdtem gyűjteni, de azokat elrejtettem egy időre – van egy bérleményem, ahol tartom őket Budanekeresden. – Tudom, hogy szereted a munkád, de… - itt veszem csak észre, hogy Jules felém nyújtja a poharát. Egy ideig hezitálok, majd elveszem és belekortyolok. Biccentve megköszönöm, de a pincér már látja is, hogy mit kell tennie; hozza a következő kört. – Mi az, ami a leginkább kikapcsol? Mit csinál Julianne Ainsley, amikor nem gazdasági igazgató?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem akarja erőltetni, hogy a férfi túlzottan sokat beszéljen. Ki fogja mozdítani a komfortzónájából - már amennyiben eddig nem sikerült -, de nem célja, hogy rosszul érezze magát. Éppen ezért feltett szándéka legalább annyit, vagy inkább picit többet csacsogni, mert bár nem az emberek szakértője, annyit még ő is le tudott szűrni, hogy Sándor jóval introvertáltabb, mint ő. Ebből kifolyólag, noha sok mindenben juthatnak közös nevezőre, bizonyos dolgokban változatlanul különbözni fognak - ami nem baj. Sőt, valószínűleg kitépné a haját, ha minden apró rezdülésükkel ugyanarra tartanának, mindig egy véleményen lennének. Persze fontos, hogy legyenek hasonlóságok, de azok az aprócska különbözőségek lesznek azok, amik segítenek összetartani a nagy egészet, teljesen mindegy, milyen kapcsolatról beszél az ember. Kell a magánszféra, az énidő, ha pedig mindent együtt és ugyanúgy csinálnak, előbb-utóbb ez elvész. Lucával is azért tudnak ilyen jól működni, mert bár sok mindenben egyformák, jó néhány dologban ég és föld a párosuk.
- Én nem mondhatom el ugyanezt magamról, de megfogadtam, hogy ma este jó kislány leszek és hagylak érvényesülni - hangjában vidámság cseng és a humor mögött érezhetően meghúzódik az igazság is. Bár sohasem ontotta magából az információt, Jules most különösen odafigyel az egyensúlyra: azért vannak itt, hogy megismerjék egymást, nem pedig azért, hogy a nő meséljen magáról. Bármily meglepő is legyen, neki is fontos, hogy megtudjon ezt-azt a másikról.
- Hű, akkor neked fegyvergyűjteményed van? Na ez a nem semmi - elismerően bólint, majd újabb falatot ejt a szájába. - És lőni is tudsz? - ez viszont már érdekesebb kérdés. Ez a hobbi nem olyasmi, mint mikor a létező összes bélyeget összegyűjtöd, ahhoz nem kell szakértelem. Azzal nem igen tudsz mit csinálni, legfeljebb örülsz neki, de a fegyverek már más lapra tartoznak, már csak azért is, mert ezek szerint Sándornak nincs kifogása a muglik ellen, mi több, valamilyen szinten rajong is értük. Maradjunk annyiban, hogy ezt nagyon sok varázsló a mai napig nem mondhatja el magáról, ami szomorú bár, mégis elfogadott.
A kérdésre hamiskásan elmosolyodik, mert biztos benne, hogy ez a válasz is kellően meglepő lesz. Mielőtt úgy döntene, hogy megszólal, hagyja, hogy a pincér ismét töltsön mindkettejüknek, majd bele is kortyol borába. - Nos, én imádok fürdeni - némi hatásszünet kedvéért nem folytatja, csak hagyja, hogy az első benyomás és az érzések megjelenjenek a férfi arcán, majd amikor meggyőződik róla, hogy már lenne kérdése, megelőzi. - Nem a reggeli vagy esti gyors zuhanyzásra gondolok. Van otthon egy hatalmas kádam. Általában a szélét körberakom illatgyertyákkal, bekapcsolok valami hangulatos zenét és egy jó könyvvel elmerülök a habokban. Én mondom, istenibb, mint egy hosszú alvás - szinte érzi, ahogy bőrét simogatja a meleg víz, orrát megtölti a vanília és a rózsa kellemes egyvelege, miközben fülét cirógatja a háttérben halkan zümmögő jazz. Vajon a férfi is elképzeli, milyen az, amikor ilyen kellemesen lazít? És vajon zavarba jön tőle? Ilyenkor bánja, hogy nem legilimentor. - De egyébként szeretek kimozdulni otthonról, társasági ember vagyok. Ja és imádom a sorozatokat, képes vagyok napokig ülni a TV előtt és nézni őket - széttárja karjait, amolyan "ki érti ezt?" stílusban, majd két kagylót pakol maga elé, hogy a lehető leggusztusosabban - lehetetlen - fogyassza el őket, de legalábbis nekik lásson.
- Arra gondoltam, hogyha ezt a sok mindent megesszük, sportolhatnánk valamit. A futás után most szívesen elvernélek például kosárban - huncut, szemtelen mosoly költözik arcára, szemében megcsillan a versenyzési vágy. Egy izzasztó próbatétel, hogy lemozogják ezt a rengeteg mindent, de legfőképp a bort. Mondjuk, ha igazán sokat isznak, egymást se fogják látni, nemhogy a palánkot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Egy perc habozási időt sem hagy, mielőtt magához húzná és szemtelenül incselkedne vele. Van valami, ami vonzza a szőkében: talán a vadászat, a szépsége, az esze vagy az attitűdje... De még nem döntötte meg és lássuk be, ennek nem csupán az az oka, hogy zseniálisan ellenáll. A Valentin napi fesztiválon és liciten könnyen megcsókolhatta volna, elcsábíthatta volna és már egy lenne a listáján.
- Ezt a választ akartam hallani - elégedetten bólint és mosolyogva várja a további magyarázatot, melyet meg is kap. Tény és való, hogy nélküle unalmas az élet, de mit mondhatna? Belőle csupán egy van és nem lehet ott mindig, mindenütt, néha be kell érniük a fantáziájukkal. Úgy értem azzal, hogy elképzelik, a férfi a közelükben tartózkodik és elbűvöli őket varázslatos személyiségével. Meg persze szerénységével. - Mégsem tetted meg, ezzel pedig összetörted a szívemet - színészi játéka megkérdőjelezhetetlen: lebiggyeszti kissé ajkainak szélét és kisfiúsan szomorú kiskutya szemeket mereszt a nőre. Ne reménykedjünk, sokan megkérdőjelezik, hogy van szíve, azt meg pláne, hogy van lelke, de azoknak, akik továbbra is fogadásokat kötnek, elárulom: akad. A biológia gondoskodott róla.
Élvezi, hogy engedelmesen a karjába csúszik a vékony test, s magabiztosan húzza ő is közelebb. Eddig csak olyan tessék-lássék módon ölelte, de ez már kezd valami lenni, nem hagy túl sok helyet maguk között. A mellkasára simuló kéz, a karjába kapaszkodó ujjak, mind eszébe juttatják azt a napot, melyre Ophelia is gondol. Noha nem legilimentor, szemében egyértelműen csillan az emlék. - Nem is kérdés. De ha gondolod, bebizonyítom - lassan hajol közelebb, a történelem megismétli önmagát. Ismét ott van ajka a nőétől csupán pár milliméterre, ezúttal azonban nincs élő ember a földön, aki megállíthatná, hacsak Brown nem teszi. Végre megízleli a gyönyörű, telt ajkakat, miközben kezei szorosan fogják a formás alakot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Tetszik, hogy csacsog. Valójában több okból is; az első egyértelműen az, hogy én kevésbé érzem a késztetést, hogy feleslegesen fecsegjek; a második ok pedig az, hogy szeretem hallgatni a csilingelő nevetést, és perverz módon az is tetszik, amikor csipkelődik és oda-odaszólogat nekem. Az emberek általában nem sok mindent váltanak ki belőlem, és érdekes, hogy amióta a kastélyba érkeztem, érdekesebb emberekkel találkoztam, mint az előző éveimben. Az előttem ülő és rákot csócsáló nő pedig a legérdekesebb mind közül. Főképpen ezekért a megjegyzésekért, mint ami most is elhagyja ajkait. Szemöldököm látványosan repül magas homlokom közepére hiszen, ha nem is szánta kihívónak, mindenféleképpen úgy sikerült. A szemöldökgimnasztika mellé természetesen sanda mosoly jelenik meg ajkaim szegletében, majd egészen fogvillantásig szélesedik, s végül alsó ajkamat megnyalva tekintek le egy pillanatra az asztalra. – Akkor, ha jól értem nekem kell ma a rossznak lennem? – kacagok, majd a homárollóért nyúlok. Igazság szerint ez az egyetlen, amit eddig még nem kóstoltam soha, de úgy emlékszem ehhez kellene valamilyen szerszám. Tányérom mellé nézek, ahol meglátom a diótörőhöz hasonlító tárgyat. Érdekesnek találom, így elgondolkodva veszem tenyerembe, s Jules felé mutatom. Apró mosoly jelenik meg szájam szegletében, majd megroppantom az ollót. Mivel a művelet sikeresnek mondható, elégedettséget sugárzó arccal teszem félre a törőt, és ujjaimmal kezdem lebontani a páncélt. Közben fel-felpillantok Julesra. Bólogatni kezdek.
– De bizony, hogy az van – felelem, miután lenyeltem egy hatalmas falatot. A maradék homárt a tányéromra teszem, majd kezeimet megtörölve nézek ismét a kék szemekbe. – Tudok, bizony – hanglejtésem vidám, direkt ismételve a „bizony” szót. Látszik, hogy örömmel tölt el a nő izgatottsága a gyűjteményemmel kapcsolatosan. Ahogyan Jules fejében is, így az enyémben is megjelenik a gondolat, hogy igen sajnálatos az, hogy vannak még boszorkányok és varázslók, akik megtagadják a mugli kultúrát. Pedig igenis lenyűgöző dolgokat tanulmányozhat az ember.
A pincér érkezésére kissé előre dőlök, s köszönetképpen biccentek felé egyet. Éppen ideje volt. A tengeri falatok könyörögnek minden egyes harapásnál egy korty után. Kiválóan passzol a Sauvignon Blanc az ételek ízvilágához. Egy ideig csak az asztalon pásztázik zöld szempárom, azonban éppen jókor tekintek fel partneremre, s a hamiskás mosolyra egy erősebb hideg hullám szalad végig gerincem mentén. Jóleső, mégis idegen, de legfőképpen váratlan érzés. Összeszűkített pupillákkal várom az után a bizonyos mosoly után a választ majd, amikor megkapom azt, újfent elmosolyodok.
Éppen kérdeznék, amikor Jules folytatja. Mintha kivárta volna. Ökölbe szorított kezemet nyomom ajkaimnak, amik megállás nélkül mosolyognak, miközben hallgatom őt.
– Mit meg nem adnék egy forró fürdőért – mondom kissé elkalandozva. A lakásom miniatűr fürdőszobája nem alkalmas ilyesmire. Az, ahogyan Jules leírja a tökéletes fürdőzést újra megcsap a gerincem mellett végig száguldó érzés. Az illatgyertyák, a könyv és a zene gondolata engem is a habok közé merít. De végül felrázom magam, és úgy tekintek Julesra. – Az utóbbi időben én is kimozdultam – vallom be. – Persze egyedül – teszem hozzá egy keserédes mosollyal. Sorozatok? A keserédes mosoly hirtelen szélesedni kezd, és bólogatva jelzem elismerésem a nő felé.
– Sportolni? – hangom meglepett, ám kíváncsi. – Hogy úgy – harapok mosolyogva ajkamba a kosárlabda gondolatára. Partnerem újabb szemtelenre sikeredett arcjátéka arra késztet, hogy azonnal rávágjam… - Legyen – érdekesen hangzik. A tányérra tekintek, ahol már igencsak megfogyatkoztak a résztvevők. – És mégis merre gondoltad? Amolyan Bronx-szerűen, valamelyik utcai pályán?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Türelmesen kivár; szótlanul és rezignált nyugalommal nézi végig a feloldozás reményében tett vallomást, esdeklést, nevezzük bárminek. Nincs szüksége kimondott szavakra ahhoz, hogy kiderítse, amit tudni akar – könnyedén siklik a másik tudatába, nem próbál különösebben észrevétlen maradni, bár egy átlagos képességhasználónál midig néhány fokkal óvatosabb. Bejegyzetlen ugyebár, és mindenki érdekében jobb, ha ez így is marad. Míg a férfi térdre borulva kiprésel néhány összefüggéstelen információtöredéket, Dominik már-már lustán, hanyagul kerekedik felül az elméjében uralkodó zavaron, hogy megszerezze a hiányzó részleteket, hogy pontosan feltérképezze, mi történt. Mégis mit tett, ami arra készteti az egyébként egészen pökhendi alakot, hogy a lábaik előtt kússzon.
Félelem. Egy pillanatra úgy ráncolja orrát, mintha csak megcsapta volna a halálfélelem bűze, ami… Kiül a karjára a libabőr, ahogy az immáron teljessé vált kép mellett Ruben érzései és emlékei közt úszva megállapítja, teljes létjogosultságú a kétségbeesés.
Tekintetét Yezebelre emeli, szigorú vonásaiból aligha lehetne leolvasni bármit is azon túl, hogy megerősíti társuk habogását. Elcseszte.
 - Lebuktál, mint valami szerencsétlen amatőr. – Közli a teljesen nyilvánvalót, megválaszolva a halk, amúgy nem neki szánt kérdést. Hangja kissé nyers, de meglepően nyugodtan cseng, nem tükrözi feszültségét, azt, hogy legszívesebben helyben kitekerné a férfi nyakát. Összeszorítja állkapcsát és egy nagyot sóhajt, ahogy ellöki magát az asztaltól, amin eddig támaszkodott fél kézzel. Most elkezdhetné sorolni, mit tett kockára ez az idióta, hangsúlyozhatná, hogy már réges-rég túl vannak a piti zsebtolvajlás szintjén, hogy egy ilyen hiba becsúszhasson, hogy csak úgy átlássanak az álcán, csapkodhatna és ordíthatna dühében. Mégis mi értelme lenne? A megoldásra koncentrál inkább. – Alhazred csalódott lesz. – Szinte félvállról ejti el, mintha ez az egyszerű kis kijelentés nem olyasmi lenne, amitől mindannyian tartanak. Kizárt dolog, hogy a főnök egy ilyen szintű ballépésről ne kapjon információt, és az is biztos, hogy senki szaros életéért nem vállalja a felelősséget.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Halk, és talán kissé hitetlen kacajt engedek meg magamnak. Nem szeretnék ebben hinni, sőt, legszívesebben addig tagadnám magamban, míg végül odalyukadok ki, hogy el is hiszem a tagadást, de ha ez a sors tényleg, akkor világgá szaladok. Mármint rendben, egy nő, egy igazi nő, minden egoizmus nélkül tisztában van az adottságival, így én is, azonban az ilyesfajta férfiakkal, majd a helyzettel, amit teremt az a bizonyos, nem mindig lehet mit kezdeni, hiszen mi mást is szeretne? Hihetném az ellenkezőjét, ezt is tagadhatnám magamban végtelen időkig, míg elhiszem egyszer csak, de valószínűnek tartom, nem áll rendelkezésemre annyi idő, hogy valóban megtörténjen. Szemeimet forgatom meg csupán, mert nyilvánvaló, hogy nem tettem meg, a szíve összetörése meg aligha ezen megmozdulásomon múlt, így hiába a kiskutya tekintet és kedvesen lebiggyesztett ajkak. A naivitás áll tőlem a legmesszebb.
És mégis karjaiba simulok. Agyam folyamatosan küldi a vészjelzéseket, nem kellene egyetlen szavát, cselekedetét sem elhinnem, de fogjuk a vélaságára, hogy mégis - enyhe túlzással - iszom a szavait, és úgy mozdulok, ahogy azt ő szeretné. A helyzet még viccesebbé válik, ahogy a Valentin-napi őrület kúszik be emlékeim közé, már éppen incselkedve közölném vele, hogy akkor is éppen magával, és a rálicitáló nőkkel volt elfoglalva - milyen meglepő -, de ehelyett befogom a szám és várok.
Mellkasára simuló kezem feszül meg, igyekszem eltolni magamtól, nem akarom elhinni, ami éppen történik, ám végül, bármennyire is kellemetlen legyen ez; ő nyer. Megfeszült ujjaim markolnak rá felsőjére, viszonzom a csókot, eddig karján pihenő kezem csúszik feljebb vállára, majd tarkójára, kissé megemelkedve kerülök hozzá közelebb. Akkor tényleg itt a vége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kérdésre csintalan mosoly ível ajkaira, szemei élénken csillognak. Nem hiába: azon morfondírozik, milyen is lehet Sándor, mikor épp rossz? Bizonyára remek társaság és le merné fogadni, hogy kimondottan jól szórakoznának, ha elengednék magukat teljes mértékben. Sanyi, a rosszfiú. Tell me more. Eközben a férfi példáját követve maga is egy homárollóért nyúl, s mikor szabaddá válik a nyitó, rögtön kézbe is veszi, hogy egy gyors mozdulattal felszabadítsa íncsiklandozó ételét.
- És mondd csak, honnan ered ez az imádat? - láthatóan komolyan érdekli a dolog, hisz ilyen hobbival nem gyakran lehet találkozni. Sokat hallott már a sportlövészetről is egyébként, egy időben eljátszott a gondolattal, mennyire menő lenne, ha ő maga is kipróbálná, de végül a kosárlabdába szeretett bele. Nem bánja, de így el kellett engednie fantáziaképeit a hihetetlenül vagány fegyverektől.
Egy kicsit incselkedik, miért is ne? Ha már kimondottan randevún vannak, akkor igazán nem nagy bűn egy kicsit felforrósítani a hangulatot. Az már más kérdés, hogy egyetlen szava sem volt hazugság: tényleg imádja a hosszú fürdőket és egy jó könyv elől nehéz kirobbantani. Látván Sándor mosolyát, ő sem tudja visszatartani sajátját, bár nem is az a típus, aki ilyesmit tenne. Nem hitte volna az első pillanatban, hogy eljön az a nap, mikor ennyire fogja élvezni a másik társaságát, elvégre a könyvelés felett görnyedve sok mindenre gondol az ember, csak épp erre nem. - Sokkal jobb, mint a szokásos gyors zuhany - egyetértően bólogat, miközben elismeri, ő is elmerülne most a habokban. Ha akarna, hazamehetne és megmártózhatna akármikor, de amikor a férfi ismét szóra nyitja ajkait, valahogy ez a lehetőség elhomályosul. Miközben azon gondolkodik, hogy lehetséges, hogy még mindig egyedül van, mi több, nem is nagyon vannak barátai - nem lehet mindent a zárkózottságra fogni -, végre rátérnek az izgalmasabb részekre. Egy kagylóért nyúl, hogy roppant nőietlenül elpusztítsa, s szerencséje, hogy megteszi, mert az utcai gettó kosár dolgon fel kell nevetnie.
- Még szerencse, hogy nem vagyunk Bronx-ban - hamiskásan mosolyog, majd megtörölve kezét és száját kihívóan könyököl fel az asztallapra, hogy némiképp előrébb hajoljon. Íriszei elárulják, hogy most valami botrányosat fog mondani, de azt is, hogy szórakoztatónak tartja. - Van a közelben egy elég jó pálya, beszökünk és játszunk egy keveset - a hangsúly természetesen azon van, hogy valamilyen rafinált, egyébként törvénytelen módon bejutnak és használják majd a felszerelést, azonban Jules-nak szeme sem rezdül. Az más kérdés, hogy ő tudja nagyon jól, ha le is buknak sincsenek bajban, hisz tagsági kártyája van, ami feljogosítja a belépésre. De higgye csak azt Sándor, hogy valami irtó kemény dolgot fognak tenni.
- Persze, ha nem mered, azzal sincs gond, teljesen megértem...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Csintalan mosolyra csintalan mosoly a válasz. Összehúzott szemhéjjal figyelem, ahogyan az eddig ismeretlen fény megcsillan a másik tekintetében. Azonban nincsen elég időm kiélvezni – s leginkább megfejteni mivoltát –, hiszen Jules máris nyúl a félretett homártörőért, én pedig zavartan nyelek egyet, miközben hátra dőlök a székben. Annyira el tudok mélyedni a gondolataimban, hogy teljesen kizökkent, hogyha valami más megszakítja a fejemben tévelygő képzeteket. Jobb kezem ujjai közé fogom a fehérborospohár szárát, majd egyet-kettőt köröztetek a benne lévő itallal, miközben figyelem mennyire tapad fenn az üvegen. Szemem sarkából azonban észlelem, hogy Jules közel sem olyan sután áll neki a homártörésnek, mint ahogyan én tettem néhány perccel ezelőtt. Elismerő mosolyra húzódnak széles ajkaim, amik szinte már zsibbadnak a jókedvű kacagások tucatjától. Játékosan, már majdnem szórakozottan döntöm meg poharamat, hogy a benne lévő bort vizsgáljam néhány másodpercre, majd felkapom fejemet, amikor a fegyverekről kezdünk el beszélgetni.
– Minden kisfiú faágakkal játszik kiskorában, amíg nem kap pálcát – kezdem, majd kicsit előre dőlök, s a tányért is az asztal közepe felé tolom jelezvén; én végeztem. Egy újabb korty után felkönyökölök az asztalra, és bohókás vállvonással folytatom mondandómat. – A világ leghatalmasabb mágusa szeretne lenni – hangnemem szokatlanul közvetlenné válik, közben mosolyogva figyelem, ahogyan Jules megküzd a homárral. Egy idő után viszont a pult irányába tekintek, mert azért nem a legelegánsabb húzás evés közben ennyire figyelni őt. – Édesapám legjobb barátja varázstalan, ő mutatta be nekem a fegyvereket. Alig voltam tíz éves – mosolyom múltat idéző, miközben szenvedélyem eredetéről ábrándozok. István meg akarta mutatni nekem, hogy a mugli kissrácok mivel játszanak. Fakardok, fafegyverek. Majd végül a gyűjtött fegyvereit is bemutatta nekem. – Miután meghalt, én kaptam a gyűjteményét – teszem hozzá kissé jókedvet veszítve, de egyáltalán nem porba tiporva az eddigi jó érzéseket. Keserédes mosoly jelenik meg arcomon. Éppen annyira teszem ezt, hogy mindkét arcomon kirajzolódjon jellegzetes mosolycsíkom. Ezután inkább csendben maradok egy időre, így nem csoda, hogy szórakozási szokásaim – vagy éppen szokatlanságaim – Julest is elgondolkodtatják egy időre. S hogy mi az a zárkózottságomon kívül, ami valamiért eltaszítja az embereket? …
– Még szerencse – mondom kölyökmód vigyorogva, miközben ismét foglyul ejtem a nő tekintetét. Aztán hallom, hogy újabb mázli; van egy pálya a közelben, ahová… zöld szempárom ugyan inkább a meglepettségtől tágul, mint az ijedtségtől, de nem is Jules lenne, ha ezt nem használná ki egy „mered vagy nem mered” játékkal. Mosolyomat némi csücsörítéssel és szájhúzogatással próbálom leplezni, majd lehúzom a pohár tartalmát, és újfent előre dőlök az asztal felett. – Ezt megbeszéljük a helyszínen – kacsintok felszabadultan, majd egy finom mozdulattal kérem is a számlát.
Miután mindent elintéztünk az étteremben, és kifelé sétálunk a magunk kényelmes tempójában, karomat nyújtom Jules felé. Szemem sarkából tekintek felé, s ha elfogadja azt, egy elfojtott, ám kifejezetten elégedett mosollyal lépünk ki az ajtón. Biztosan a bor beszél belőlem, s a bizonyítási vágy, de; csapjunk bele.
Kifelé menet még visszaintek a pincérnek, majd az ajtó csilingelve záródik mögöttünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Hogy hány kockám? - meglepő volt a kérdés, még egy mosoly is az arcomra futott, mert ha épp nem a modellkedésről diskuráltunk volna, akkor ezt flörtnek vettem volna, de mivel épp a fotózás és az efféle munkalehetőség állt a terítéken, a kérdést betudtam szakmai érdeklődésnek.
- Annyi akad szerintem, hogy jól mutasson egy poszteren - adtam meg a választ, s még mindig mosolyogtam, nem hittem volna, hogy ilyen dolgok kellenek a modellkedéshez. Mi lesz majd a következő kérdés?
- Azért mosolygok, mert azért ebbe így nem gondoltam bele, hogy majd ha elmennék egy ilyen fotózásra, akkor ilyen kérdések jönnének. Hogy mutassam meg ezt, meg azt - még mindig nevettem, meg is ráztam a fejem, de aztán komolyabbra váltottam.
- Rendben van, köszi, azért megpróbálom, ha lesz ilyen lehetőség, max elzavarnak a francba a hat kockámmal - magam is elmentettem közben a lány számát, aztán még folytattuk egy kicsit a beszélgetést.
- A jobbak...elég sznob társaságba járhatsz, pedig itt jó a kaja, még akkor is, ha egészségtelen - jegyeztem meg, s egy kicsit meglepett, hogy előjött ezzel a franciás vonallal, mert így nem tűnt olyan nagyon különcnek, még ide is szívesen beült, szóval csakis a társaság lehetett rá rossz hatással.
- Ó értelek, tehát a kapcsolat miatt jársz velük ilyen helyekre. Néha azért elég nehéz lehet elviselni, nem? Hogy be kell ülnöd oda, és mosolyogni, miközben tolhatnád magadba a hagymakarikát ezerrel, miközben jó kis taco szószt locsolsz rá.
- Fúh, na ez lehet az árnyoldala. Nekem ez nem menne, nem tudnék ilyen világban élni, szóval még ha készülne is rólam fotó, szerintem nem futnék be, mert nekem nem lenne idegzetem ahhoz, hogy ilyen flancos bulikba járjak csigát zabálni, meg smúzoljak valamelyik kopasz divattervezővel - el is nevettem magam, bizarr volt ebbe belegondolni. Közben észrevettem, hogy mennyi az idő, s már vár rám a haverom, így muszáj volt indulnom.
- Nekem sajnos mennem kell, mert születésnapi buliba megyünk és már várnak, de örülök a találkozásnak, meg köszi a kaját! Öhm, ha útbaesik, elkísérhetlek a metróig - mivel tudom, hogy korábban odakint egy fószer zargatta, úgy gondoltam, ez a minimum, s ha a lány igényli, akkor elkísérem a járatáig, csak hogy biztonságban érjen oda ő is a baráti társaságába. Ha nem kérte, akkor egyedül indultam tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az elején istenre esküszik (már ha hinne benne), hogy jó hangulatban volt, az imént még táncikáltak, énekelgettek, kellemes hangulatos kis társasági életet éltek egymással, ifrit meg a nevelt fia.. főnöke.. ál-apja, hűha, ez egy bonyolult felsorolássá növi ki magát lassan. Erre tessék, alig telt el másfél perc, már majdhogynem feszülten ücsörög a szófán, azt várva, hogy Ruben kinyögje, miért olyan sápadt, mint aki csak a mai nap kétszer halt meg és tört ki a hullaházból. Megváltás nem érkezik felőle, csupán tűpontos figyelem, bohókás szokásai lemállanak róla, nem jár metronómként a villás farok ide-oda a háta mögött, és olyan mozdulatlansággal fürkészi Rubent, hogy a szarvára aggatott sűrű csecsebecsék össze sem koccannak, meg sem rezzennek. És ez nem változik akkor sem, amikor a férfi végre beszélni kezd.
Ebben a riasztó mozdulatlanságban nézi végig Ruben összeomlását, de érdemi reakció nem érkezik felőle hosszú percekig. Míg a Mester átnézi a másik emlékeit, amíg beszél, addig az ifrit csak ül egy helyben. Mit tett? Valóban, mit tett? Mennyire óvatlannak, felelőtlennek kellett ahhoz lennie, hogy gyakorlatilag kiadja őket? Mert ha valaki, Yezebel tudja, hogyan képes egyetlen apró esemény láncreakciók során elindítani, amelyek végzetes eredményben kulminálódhatnak. Számtalanszor fordult már elő a történelem során. Mit jelent ez a gazdájára? Mit jelent ez Alhazredre, és mit jelenthet ez rá nézve?
A vörös íriszek tompák és kifejezéstelenek, egyetlen furcsa dolog történik, és ez is nehezen megfejthető, hiszen nem emberi reakció. Ki tudja honnan, talán valahonnan a bőre alól fekete füst gomolyog elő, amely kizárólag az ifrit teste körül kering tovább és kénes, szulfuros utóillatot hoz magával. Ugyanaz, mint ami akkor jelenik meg, mikor alakot vált, azonban ezúttal nem történik hasonló. Ez az állapot a valóságban nem tart sokáig, ugyanakkor a hármuk között beálló feszült csendben egy örökkévalóságnak tűnik.
Végül lehunyja a szemét, ez az első mozdulat, amelyet a kígyószerű rendületlenség beállta óta tesz, s mire kinyitja, ismét van benne élet; visszatükröződik egyáltalán _valami_ a tekintetében. Hirtelen pattan fel, az elapadó fekete füst maradéka szétfoszlik a lendületben.
- Nos, hogyan öljük meg az illetőt? Gondolom megöljük… vagy legalábbis minimum kitöröljük az emlékeit, ha túlzottan fontos ember, hogy csak úgy eltűnjön a föld színéről.
Pattogós a hangja, valami nagyon hamis, disszonáns derű hallatszódik ki a szavai mögül. Nem kellemesen csilingelő, ez inkább hat törött üvegcserepek éles, bántó ricsajának. A mosolya és szórakozott hanglejtése ijesztően hamis és álságos benyomást kelt. Elgondolkodva megpöccinti az egyik szarváról lelógó arany ékszert.
- Majd ha azt elrendeztük, utána szólunk róla Alhazrednek. – Az, hogy KI fog neki róla szólni, egy külön kör lesz, mert ilyen üzenettel futárnak lenni nem éppen megtisztelő feladat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hálás, hogy nem kap hisztit, csak egy picit, ahhoz ma nincs türelme, amúgy sincs, szerinte felesleges, mert nem oldaná meg a dolgot, mert hiába az eltelt idő, akkor is meglett, meg van és már mindjárt oda is érnek. Akkor lesz majd kíváncsi arra, hogy az előbbi puffogásból mennyi marad meg benne, hogy na tessék, nem valami koszlott pizzéria, vagy gyorsétterem, ami manapság divatos, vagyis egyszerű, mert a randik nagy része kimerül abban, hogy szexre keresnek társat, ahhoz elég egy hamburger és mehet a menet. Olcsó is volt és megérte. Nem hazudna, ha azt mondaná, ez után nem folytatná úgy és csendesebb helyen, avval viszont bőven tisztában van, hogy egy kaja miatt nem fogja megváltoztatni a véleményét és szétpakolni a lábait, hogy tegyen azt, amit csak akar. Gyerekes ábránd lenne, amit nagyon régen gondolt és remélt, amiért ott koslatott és eleve ment oda, hogy na, történjen meg, csak a dolgok másképp alakultak, már akkor kemény dió volt és makacs, nem adta magát és ő sosem kapta meg. Ennek ellenére van itt, mint valami tök hűséges akárki, mert aztán rá ez a jelző nemigen süthető a kapcsolatok ezen terén, mégis, még mindig nem a sliccét húzza lefele, hogy na, álljanak csak félre. Annyira nem is állatias és valamelyest már szelídült a tempója, nem tini, akit csak az irányít, van más, rosszabb, még rosszabb, de abba most jelenleg bele sem gondol, mert felesleges és nem való ide. Nem is tud róla, semmit sem mesélt arról, hogy merre járt, mit tett, fel sem jött témának, ami érdekes, mert jöhetett volna, de inkább ment minden úgy tovább, mintha el sem telt volna idő és csak a betelt oldalt folytatták volna. Mondjuk, jobban is kedveli a helyzetet, hogy nincsenek kínos kérdések. Sokkal jobban.
- Meddig válogattad a szekrényed? - ejti meg vigyorogva a keresztkérdést, hiszen tény ami tény, ha a randi akármely formája kerül szóba, jön a végtelen ötletek tára, a túl slampostól elkezdve a túl kirívóig, vagy ami már kicsit szűk, vagy épp túl bő és a többi. Párszor nézett végig ilyet, amikor épp valaki epizódszereplő hirtelen királylánynak hitte magát, mert nem valami szakmunkás életébe került bele és volt miből válogatni, mert az előtte lévő trófeák is megtankolták eléggé és rájött, ha még egyszer végig kell néznie, azzal a ruhával fogja magát felakasztani, amit először dob le. Nem. Elvonul, teszi a dolgát, majd jön alapon hagyja ott, itt is kimaradt belőle, hiszen eleve névtelen volt, de névvel írva se állt volna a háló ajtajában, türelmet imitálva, mert akkor most kevésbé lenne békés azzal, mit rejtett a blézer alá. Az is hamar kiderül. Elmutat a hely fejé, majd vár, kezét leengedve sandít rá oldalról, hogy mégis milyen reakciót vált ki belőle a látványt. Még a saját szemeinek is olyan hely ez, amire azt mondja, „ez igen”, pedig nem romantikus alkat, messze nem, csak tudja, mit kell eladni a nőnek, hogy pontosan úgy nyíljanak el az ajkak és pislogjon előre, ahogy a nő teszi mellette. Somolyog csak, szép haloványan, ahogy igazítja lépéseit és lelassul, majd felveszi ismét a tempót.
- Na? - mintha türelmetlen lenne a választ illetően, holott nem. Megvette most ezzel, legalábbis arra biztos, hogy tényleg ne akadjon ki ma már és rájöjjön, ez volt a jobbik ötlet, nem a pizza. Meg hát, ő, nem valaki más. Önzőség vagy sem, tudatosan építette fel a dolgot, valahogy amúgy is érezte, hogy ez a tavas, megvilágított hely tetszik neki, bár, az is igaz, meglepni könnyebb, mint megbékíteni, maradjunk annyiban.
Beérve mondja a nevet, amire az asztalt foglalta, pár pillanat, ahogy végül már indulnak is az asztalhoz, amely a kilátások közül is az egyik legszebb, mert nem fog a konyhabejárat melletti szinten kuporogni, a levegő itt jár, kellemes szellő és illatok, ritkásabb asztalokkal. Megállva engedi el, lazítja ki a zakót magán és felé pillant, mert érzi, hogy most már biztos meg fog szólalni, ha eddig rágta is magát. Megbánta vagy sem, utálja, vagy épp imádja, fogalma sincs, nála nem tud értelmeset tippelni.
- Hű – meglepetve figyeli, ahogy végül kimondja mi gyűlt fel benne és hogy hiába várt sokat, megérte. Egoját simogatja a tény, mégis, illedelmes arcán mosoly ül meg szintén, ahogy biccent felé, hogy köszöni az elismerést. - Nem haragudtam akkor sem. Igazából számítottam rá, azért ez a hely, eredetileg egy olasz vendéglő lett volna – no az sem utolsó, sarki valami, de kellett a nagyobb „hűha” faktor és lám, hatásos is volt. Fene azt, hogy mindenre gondol. - De csak igyekeztem. Kész öröm, hogy beletrafáltam – figyeli, ahogy végül leveszi a blézert és ha nem is alpárias, mégis halk füttyentést enged arra, amit sikerült magára húzni. Talán kicsit merész ide, ha csak körbelesne – de nem teszi, mert nem hülye -, neki mégis jobban tetszik, mint egy másik verzió. Csendben lépked oda, hogy kihúzza neki a széket majd, ha leülne, egyelőre azonban figyeli. Nos, ezt nem vetkőzi le, ahogy finoman de láthatóan méri végig.
- Most mondjam azt, hogy te is kitettél magadért? - kapja el a pillantást, a másik íriszeit, amint ismét felé néz. - Csodálatos vagy ma. Ragyogsz – az is igaz, hogy így valóban nem látta és valóban tetszik neki, arca nem hamis mosoly vagy épp ami szokott lenni. Hát na, szereti a szépet és ha olyat lát, akkor értékeli. Még mielőtt leülne, mozdulna, finoman fog rá a kezére, emeli meg, hogy lágy kézcsókot hintsen rá, hogy aztán a széket végül tényleg kihúzva engedje leülni. Helyet foglal saját maga is, a széktámlának dőlve engedi meg magának a nevetést végül.
- Ugyan, miért? Sosem voltam jó a naptári napokban, de a memóriámmal semmi gond nincs. Bár... nos, szólni szólhattam volna előbb is, de úgy véltem, így jobban jön ki – emeli meg az itallapot, hogy belekukkantson. - Ó, és kérlek, ne szerénykedj salátával meg a vízzel, az nem állna jól. Csak ami jól esik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Érdeklődve, kíváncsian figyeli, ahogy Sándor arckifejezése folyamatosan változik, végül közvetlenné, szinte már gyermekivé válik. Ez érdekli igazán, milyen az igazi Szigethy felügyelő a maszkja alatt, amikor nem komoly és nem komor, amikor ugyanolyan emberi, mint bárki más. És az a helyzet, hogy ez a kicsit kölykösebb, elkalandozósabb jobban tetszik neki. Ahogy elpusztítja a maradékot, a szalvétával megtörli ajkait és tányérját maga is arrébb tolja, hogy aztán az asztalon támaszkodva partnere vonásait vizslassa. Talán illetlenség ilyesmit tenni, de nem tudja levenni róla a szemét, miközben beszél, hiszen igyekszik átlátni a páncélon, mely valamelyest lehullni látszik.
- Sajnálom a veszteséged - nem ejt könnyeket és nem is hal kínhalált az eddigi felhőtlen hangulat. Tekintetében se szánalom, se sajnálat nem tükröződik, egyszerűen csak egy őszinte részvét ez, amely pontosan addig tart, ameddig Sándor nem konstatálja, mert ezután a kedélyes mosoly újfent Jules arcára ível.
Mivel ellenvetése nincs a továbbiakban, így elrendezvén a kötelező köröket kilépnek az étteremből, a nő pedig különösebb tétovázás nélkül fogadja el Sanyi karját. Hát hogy is ne tenné. A ruhájából áradó kellemes, férfias illat jobb, ha beissza magát tudatába, hogy bármikor felismerhesse, ha megcsapja orrát. Az sem utolsó szempont, hogy a férfi nem kevéssé vonzó, ami csak újabb megerősítése annak, hogy ez az este pont jókor és pont a megfelelő személlyel zajlik.

- - - o - - - o - - - o - - - o - - - o - - - o - - -
A pályához érve persze felmerülhet bennük a kérdés, mégis hogyan jussanak be? A válasz igencsak egyszerű. Jules, a pálcáját előkapva emeli meg a kerítést, majd egy elegáns mozdulattal int, hogy menjenek be. Ha már mágusok és elvileg tilosban járnak, akkor csinálják rendesen. A hátsó bejárathoz érve egy Alohomora segítségével hatolnak be, hogy pár pillanat múlva már az öltözők előtt sétáljanak el. A felszereléseket sem nehéz összeszedniük, a biztonság kedvéért két kosárlabdát is kimenekít a helyéről, hogy a pályára lépve szinte azonnal megtorpanjon.
- Cipőt le - ő sem teketóriázik sokáig, két rántás és már engednek is fűzői, hogy lerúghassa magáról bakancsát és harisnyás lábával vehesse birtokba a pályát. Hajgumit nem hozott, ahogyan váltás ruhát sem, de hé, épp ettől lesz olyan izgalmas az egész. Gyorsan a terem széléhez sétál, hogy a falon kitapogassa a kapcsolót és felkattintva azokat fényárban úsztassa el a helyiséget. Végezvén befut, kezében a lasztival és sunyin mosolyogva néz Sándorra.
- Nos, itt foglak én téged ronggyá verni. Készen állsz? - elkezdi pattogtatni a labdát, majd nekiiramodik, hogy egy gyors csellel kikerülje a férfit és egy három pontost csont nélkül bedobjon. Talán nem szoknyában kéne ezt játszani, de majd vigyáz. Végül is, mi történhet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kérdésre minimálisan ugyan, de azért megráng a szemöldököm. Mi az, hogy meddig? Nyilvánvalóan nem fogom bevallani, hogy sokkal többet készültem erre a randira, mint az indokolt lett volna, mert azt hittem, hogy egy idegennél kell bevágódnom, így érthető, amiért odatettem magam. Rendben, bevallom, hogy ez most eléggé úgy hangzott, hogyha tudom, hogy Arion a Valentinom, akkor nem teszem magam oda ennyire, de… igazából így van. Mármint ő Arion, látott már mindenhogy, bár talán ennyire nőiesnek még sosem, mégis úgy érzem, hogy előtte és neki nem kell úgy odatennem magam, mint másoknak, hiszen elég sok mindenben részt vettünk már együtt, és ha nem is éltünk át hiper fontos dolgokat egymással, akkor is az életem része volt nagyon sokáig, így nem hiszem, hogy tudok neki újat mutatni. Bezzeg ő tud, ahogy az étterem felé lépkedünk, és automatikusan lassulok le, mikor meglátom, mert egyszerűen nem akarom elhinni, szavakba is öntöm a meglepettségemet, és csak reménykedem abban, hogy az egója most kimarad ebből, és nem kell ezt hallgatom egész este, hiszen Weiss Arion a tökéletesek tökéletese ismét beletrafált abba, hogy hogyan nyerje el egy nő tetszését. Meglepő lehetne ez a tény, csak nem az. Ennek még egy olyan megedzett nő is – főleg Arionnal szemben –, mint én, sem tudna ellenállni, és sajnos el kell ismernem, hogy valóban beletrafált. Mosolygok, csillogó tekintettel pillantgatok ide-oda, amíg az asztalunkhoz vezetnek minket, az izgalom járja át minden porcikámat. Ami nem jó. Egyáltalán nem. Nem kellene izgatottnak lennem, ez egy egyszerű vacsora egy régi ismerőssel, nem egy randi. De mégis minden sejtemet az izgalom járja át, és amennyire nem akartam elhinni, hogy végig ő volt az, most annál jobban kezdek neki örülni, és csak hagyni akarom, hogy az este vigyen oda, amerre akar. Lehet még a végén jól is fog elsülni az egész, és a legvidámabban fogom elcsevegni Beliánnak a telefonba, hogy mi történt a randin. Ami nem randi. Csak egy vacsora. Egy a biztos, hogy a gondolataim az izgalom hatására valószínűleg, de megint csaponganak ide-oda, nem is akarom őket megállítani, csak akkor szakadok ki belőlük, amikor meghallom Arion hangját, aki tutira mondom nektek, hogy nekem beszél. Gyermekien csillogó barnáimat emelem fel rá, szélesen elmosolyodom, de még mindig annyira a hely hatása alatt vagyok, hogy érdemleges választ aztán hiába vár tőlem. Mindössze annyi telik tőlem, hogy blézeremet levegyem, és amikor ismét meghallom a férfi hangját, arcomra pír kerül. Elnyílnak ajkaim egymástól, ahogy felpillantok rá, miközben ő kihúzza a széket nekem, de nem bírok megmozdulni, csak figyelem az arcát, és hallgatom a szavait. Pár másodpercre veszek el csupán az engem figyelő kékekben, de ez a pár másodperc hosszú éveknek tűnik, az idő is mintha lelassult volna, mikor végre összeszedem magam annyira, hogy elszakítsam róla barnáimat. Aprót köhintek, majd mozdulok, hogy leüljek végül, ám ő kézen csókol, kihúzza a széket, és kell egy kis buffering idő, amíg fel is fogom, hogy mi történt, majd végre helyet foglalok. Ez az este egyre különösebb, én pedig egyre jobban izgulok valamiért. Végül megemberelem magam, fejemet emelem fel, hogy elkapjam pillantását, amikor ő is leül.
– Köszönöm a bókot, jól esik – mosolyodom el halványan. – Adtál okot legalább arra, hogy felhúzzam ezt a ruhát – alsó ajkamat harapom be, amikor eljut a tudatomig, hogy mit is mondtam, mert ismét előbb járt a szám, mintsem átgondoltam volna a mondandómat. Ez most teljesen úgy jön le, mintha csak miatta vettem volna elő, ami végül is így van, de én meg nem tudtam, hogy ő a Valentinom, szóval nem értheti félre, nem? Megint csak én gondolom túl? Valószínűleg, de még mindig zavar, hogy az izgalom fel-felcsap bennem, ahogy a nevető Ariont figyelem, aki velem szemben ül. Valamiért nem akarom elhinni, hogy valódi. Lehet hozzá kéne vágnom valamit, és ha átmegy rajta, akkor nyilván nincs itt, ha meg nem… na igen. Egy ilyen helyen lehet ezt mellőzni kellene. Mélyet sóhajtok, lábamat vetem keresztbe az asztal alatt.
– Tényleg szólhattál volna előbb. Ha ez a… bármi, nem is történik meg előbb, de legalább tudtam volna, hogy te vagy – fogalmam sincs miben lett volna egyszerűbb, vagy könnyebb, de legalább tudtam volna, ami meg jól esik a lelkemnek. Mindig jól esik, ha valamit tudsz, nem? – Te csak ne aggódj miattam Arion, ha már eddig várattál, akkor az a minimum, hogy kieszlek a vagyonodból. Még ha ez lehetetlennek is tűnik, ami késik az nem múlik, szóval kösd fel a gatyád! – szemtelen vigyort villantok, majd halkan nevetek fel, miközben magamhoz veszem a másik itallapot, másik kezemmel igazgatom meg a tincseim közé fűzött tulipánt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mások nem érthetik meg azt, hogy a lányok és fiúk, mit miért tesznek a bárokban. A legtöbb élete sínylődés volt, mielőtt találkozott volna velem, szüksége volt a pénzre, és a feltételek rögtöni elfogadása, pár táncóra után már mehetett is a rúdhoz, ha alkalmas volt rá. A felvett táncosok nem csupán csak táncolnak, hanem élvezik azt, amit csinálnak, és amikor a közelükben vagyok, ez az élvezet fokozódik, ami számomra is érthetetlen. A biztonságot nyújtom nekik a munkájukért cserébe, amit mások nehezen, vagy éppen egyáltalán nem érthetnek meg, de ezért nem hibáztathatom őket, még akkor sem, ha egy másik nézőpont elfogadása nem egy eget rengető feladat. Mindig eszembe kell jutnia, hogy olykor túl sokat várok az emberektől, pedig nem tudnak többet nyújtani, mint amire teremtették őket. Ítélkezni mások felett, vitákba bocsátkozni, csak azért, hogy neki legyen igaza, egymás eltaposása és megalázása, mintha mi sem lenne természetesebb. Fájdalommentesebb és sokkalta egyszerűbb lenne a létezés maga is, ha az emberi faj eltűnne a Föld színéről, azonban sajnálatos módon, erről nem én döntök.
Arról viszont igen, hogy az előttem álló szemtelensége mégis mikor lépi át azt a határt, amit én húzok meg azoknak a lelkeknek, akik belépnek ide. De az álca nem hullik le, a pontok csak agyam egy rejtett zugába kerülnek felvésésre, és a szende arcomon a kellemes mosoly mélyül el, ahogy zavart tekintetemet emelem fel rá, majd szakítom el róla másodpercek alatt, hogy legalább a zavarom ne mélyülhessen el. Szavai késztetnek arra, hogy a mosoly szélesebb legyen, és miközben hallgatom óvatosan lépek mellé, ha már ő is, lassan ugyan, de arra indult, teljesen vörös arccal simítom hátára kezemet, hogy immár ketten elindulhassunk a pult felé. Nagyot nyelek, a zene ellenére is félő, hogy meghallja a mellettem álló, de szükséges. A zavart elnyomni nem lehetséges, ezért nem pillantok a nőre sem, előre szegezett tekintettel válaszolok.
– Ha az élet olyan akadályokat gördít eléd, amiket egyedül nem tudsz megugrani, akkor minden munka megfelelő – szégyellős mosollyal veszem el kezemet hátáról, mosolyogva lépek a pulthoz, ahol már kérés nélkül keverik az italokat. – A legtöbb itt dolgozó szorult helyzete miatt jött hozzánk, hogy bárminemű munkát adjunk neki, ha módunkban áll, én pedig álltam rendelkezésükre. Elfogadom, hogy nem mindenkinek megfelelő ez az eljárás mód, de a kétségbeesés nagyúr egy ember életében – a snassz és silány szavak úgy folynak ki ajkaim közül, mintha én tényleg erre lettem volna teremtve. Hogy az élet nagy bölcsességeit szórjam szét a tudatlanok között, nyissam fel a szemüket és okítsam őket arra, hogyha egy ember kétségbeesett, akkor embert ölni sem rest. Elfogadom, sőt, el kell fogadnom, hogy nem egyezhet a véleményünk, mégis, ahogy kékjeimet járatom körbe a bárban, az elégedettség legerősebb érzése járja át minden porcikámat. Büszke vagyok, és ha mások kétségbeesésükben, akkor én a bárokért vagyok képes ölni.
– Nagyon kedves, de ezt hagyd rám, kérlek – türelmes tekintetemet emelem a pultosra, aki abban a pillanatban csúsztatja a nő elé az italát, elém pedig a megszokott aranyló whiskyt. Nem kerülte el figyelmemet, hogy a tegeződés úgy veszett oda, mintha soha nem létezett volna, de ha már beleléptünk ebbe a mocsárba, akkor ennyire egyszerűen nem fogunk kijönni onnan. Ha rajtam múlik, akkor biztosan nem. – Egészségedre, és még egyszer ne haragudj, amiért figyelmetlen voltam. Ilyen még nem fordult elő velem… – hangom elcsuklik, szinte hallhatatlan, zavarom palástolása érdekében emelem poharamat ajkaimhoz és kortyolok egy jókorát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hagyja, hogy a fejében lévő adattárban bármit is megtaláljon, a kavargó káoszban talán még így is a Mester lesz az, aki jobban utat talál, mint saját maga, aki most nemigen tudna rendet tenni odafent. Akadt már hasonlóra példa, de ott inkább saját magát engedte el, pörgette túl és volt szükséges a finomhangolásra, mert egy percig sem kell azt hinni, hogy ő azon kívül, ami és aki, egészséges elméjével megúszná azt, hogy valami sötét helyre dugják. Az évek csak rontottak és számára javítottak a helyzeten, ennek hozadéka pedig az, hogy most szétcsúszott, szinte látványosan tört úgy meg, mint az a gát, ami mögött ő olyan jól elrejti azt, amit földi ember jobb ha nem lát sosem.
- Le – készségesen vallja be neki, hogy valóban figyelmetlen volt, hogy az a férfi talán túl jó játékos és annyira kényelembe képzelte magát, hogy úgy hitte, nincs ebben az országban olyasmi veszély, amely miatt mindig készen kell állnia. Felkészült volt és alattomos, hogy csak megkapirgálta és megkapta, amit akart. Akit akart. De ennek nem kellett volna így lennie, sosem, soha és talán nem is lesz, mert most billeg a mérleg nyelve. A szőnyegre mered, majd saját vérére, a seb ismét szivárog, és arról még nem is beszélt, hogy a csapda része volt, az egy másik fejezet. Ha lesz még fejezet. Őszintén, nem csodálkozna, ha a padlóra kerülne, de nem kelne fel többé. A tartás most sehol, mert már az ajtó előtt tudta, ahogy elkergette az idilli este pillanatát, ahogy megjelent.
Tekintetét emeli fel rájuk, követi ahogy a férfi mozdul, vagy épp az ifrit semmit sem. Feszült pillanatok, ő pedig addig rendezi magát, legalább annyira, hogy ne egy krumpli értelmi szintjén legyen – egyelőre – és legalább mondatokat tudjon alkotni. Hátha. Nem magát akarja menteni, hanem azt, amit le tudna rombolni ezzel.
Talán órákig ül teljes csendben, eljut a tudatáig a csalódás, hiszen aranyifjúként vonult be, ha lehet így nevezni, olyannak, akit gyúrni lehet a használhatóra és most elcsúszott azon, amit maga épített és amiben hitt. Hogy persze, csak tökéletesség, csak jó megoldás lehet. Valóban, ő nem akart rosszat, csak a világ nem az övé és nem minden alakul úgy, ahogy ő azt akarja. Mert mindig beigazolódik, vannak nagyobb halak, mint ő, aki annak hiszi magát. Gerincén fut végig a libabőr és lehunyja a szemeit, de kényelmetlen, mert szédeleg, elég csak a vérveszteségre gondolni, csak aztán az állapotára. Végül Yezebel hangja csendül fel, tőle sem vár puha ölelést, megértést, senkitől sem, de beszéljen, az tartja a felszínen.
- Fontos. Van egy rakás egysége mindenhol – csak kiegészíti, hogy melyik út járható. - De sok embere volt ott, belőlük is ki kell. Azt tudja én ki vagyok, tovább nem jutott – hangjában nincs erő, csak mint valami gép, sorolja a tényeket. Nem, nem azért, hogy ettől lesz megváltása, csak mondja. Ha már képes beszélni. - De odaköt egy szerződés. Miért ne – ha már lehet tetézni a szart, amelyre nem is nagyon emlékszik, akkor már igencsak más állapotban volt. Ismét a kezére néz. A sebre. Már mindegy, nem? Milyen mélyre ássa magát. Mester felé pillant.
- Ha csak... engem lát, mint valami barmot... nem azt, aki lebukott... addig is van idő a sötétben maradni. Aztán eltűnök, ahogy lecsap Alhazred keze, mit számít. Bármi – nem könyörög, nem kér, csak közöl. - Legalább azt hadd bizonyítsam, hogy ha amatőr is, de áruló sosem... - mert annál alább nincs, annál férgesebb... mert ő olyan, amilyen, már tudják, de tett is bármit, az árulókat mindig megvetette. Legalább ezt tisztázza, minden más az ő kezében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Persze, hogy nem válaszol, mert nos, bizonyára nem öt perc volt, de ezt bevallani nem menő, mert hát ugye, mindig csak öt perc az a smink és ruha, közben pedig térdig ér a szakálla, mire odaér tényleg és még meg is lepődik, hogy mire ez a türelmetlenség. Nevet egyet, hogy persze, engedje csak el a dolgot, ha már egyszer megtörtént, tudja, hogy nem tudta ki az, aki üzent neki, így aztán az első benyomásra kellett hagyatkoznia, hogy az jó legyen, kellemes, megnyerő, ha már ismeretlenek, legyen egy képe, kivel is van dolga és a többi. Aztán nem kapott semmi ismeretlent, semmi újat, csak azt, akit ismer, akit talán abban a pillanatban elküldött volna a Pokol legmélyebb bugyrai közé, vagy még azon túlra is. És ezzel szemben, az ismeretlen elvitte volna a pizzázóba, de mivel nem az idegen, hanem ő Ruben, nem fog ilyesmi helyekre beülni, ha van alternatíva, jobb ötlet. És amely mégiscsak jobban tetszik annak, akivel a ma estét tölteni akarja. Átlagos, ismeretlen nőnek talán még ő is szerényebbet választott volna, itt azonban volt benne rizikó, főleg abban, hogy felfedi magát, hogy ismeri, hogy talán mégsem ismeri azt a felét, amit láttatni enged magából, mert az sem mindegy ugyebár, mit és hogyan, mennyire. Volt benne egy szint, már a tervezési szakaszban, amit meg akart ütni és lám, sikerült is, mert látni az arcán, hogy nem közömbös, hogy nem unott, hanem valóban tetszik neki és talán meg se bánta, hogy engedett a dolognak a téren és nem haza ment mondjuk puffogni. Lehetne ezt mondani ezerrel, lehet arra is készül, hogy most majd verni fogja a mellkasát, hogy na, milyen csodás amit tett, és azért a saját vállát gondolatban megveregette, de hangot ennek a továbbiakban nem ad. Már azért sem, mert látja a nő arcát, ahogy a szemeit forgatja csak a szavakra, így inkább más módban működik tovább, folytatja és marad abban a lenyűgözés szerű valamiben, amiben eddig, ha már a hely, akkor amennyire elegáns, úgy válik azzá ő is. Persze, van benne mímelés, van benne valóság is, a mérték nem számít, ha egyszer történik és az valós.
Kicsit mintha elveszítené a nőt, mert nemigen szól semmit sem, nem is ellenkezik, de semmit mást sem tesz, félő, hogy talán kisütötte az agyát a mai estére, ami nem lenne jó dolog, elvégre, nem némán kellene ülni egész este, vagyis, hát nem úgy szokott. Rég volt ilyesmi vacsorán, ez tény, hiszen csak mímelni tudja, de nem épp a romantika embere ő, szóval ma kimaxolt mindent, de nem azért, hogy egy életre sokkolja a másikat. Rég volt, nem is emlékszik már kivel, miért, de azt tudja, hogy messze volt innen, még odahaza, szóval itt meg lesz ami lesz.
- Ugyan, semmiség. Megleptél, mert, nos, egyszerűbbre számítottam. De soha rosszabb meglepetést – kacsint rá, hogy igen, ő valami farmer és felső kombóra gondolt, elvégre az csak a pizzázó meg random ember, de tessék, sikerült olyan képet alkotni, ami még őt is valóban meglepte. Ez az este fura, de még mindig tartja, hogy a dolgok után kell egy kis lazítást, annak pedig ez az egyik módja, a másik már kicsit mélyebb vizekbe gázol, a féktelen buli és találni valakit, akit maga alá gyűrve a feszültséget is kiadja, már egy totál más téma. Ahhoz nemigen kell szép ruha, igazából ruha sem, vélhetőleg akkor kaparná ki a szemét a másik, ha most ő itt dobná fel az asztalra, hogy essenek egymásnak. Nem, nem hülye, nem felejtette el, mit mondott neki a nő. A hiedelemmel ellentétben, tudja használni az eszét is. Néha. - Valóban? Már megérte ez az egész. Jól nézel ki benne, vagyis túl jól igazából – ráncolja is kicsit a homlokát hümmögve, aztán hagyja a dolgot, elvégre ezeknek a ruháknak ez a dolga, jól mutat, eleget mutat és mégsem mindent, mert az meg már túl sok lenne. Annyit nem kaphat csak a látásért, a többiért tenni kell vagy a fantáziát használni.
- Bármi? Nyertem, ez a randim – azért is kiemeli, mert érzi, ezzel megint kizökkenti. Nagyon el van varázsolva, amire nem tud nem vigyorogni, csak olyan haloványan, szóval nem enged ebből, az biztos. - Miért, ha szólok akkor mi lett volna? Ha épp fújsz rám, el se jössz. Vagy nem így. Nem. Ennek így kellett lennie – elvégre lehet, hogy a normálisabb fele tudta kire vár, mire vár, de ő nem normális, így aztán eltérhet tőle és megoldhatja úgy a dolgokat, ahogy neki kényelmes. Meg a meglepetés ereje, akkor is látni rajta, ha épp elrejti. Figyeli ahogy ténykedik, ahogy a tulipánt igazgatja. Felnevetve dől hátra a székben és kezeit tárja szét. Hogy is mert olyat gondolni, hogy saláta? Már-már mintha valami káromkodás lenne.
- A vagyonomból? Oké, ha tényleg meg bírsz ennyit enni, akkor örömmel gatyásodom le. Nem aggódok akkor, máris megnyugodtam – engedi le a kezeit és átfutja az itallapot. Hát ide csak nem vizet fog rendelni, annyi biztos. - Felkötöttem. De amíg várunk arra, hogy az egész menüt végigfalatozd, inkább keressünk valami kellemes témát. A bor remélem jó lesz amúgy – mert közben jelzett a pincérnek, akik melléjük lépve felveszi az első adagot, ahol a ház borából rendel, a jobbik fajtából, aztán fordul a nő felé, ha valami időközben kellene neki, akkor azt is felfirkanthassa. Fogalma sincs, hogy mit eszik, nem is nagyon az evés a lényeg, ráér majd azzal is.
- Beszéltem a testvéreddel, de nem sokkoltam le rögtön azzal, hogy tudom a nő témáját. Haladtál vele? - mintha csak tényleg egy átlagos este lenne és miközben az étlapot nyálazza át, könnyedén beszél. Pedig nem az, a fények a tavon tükröződnek vissza, kellemes muzsika szól, minden klappol, pedig ebben a helyben nincs mágia sem.