Dana Straw Berry INAKTÍV
°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie° RPG hsz: 622 Összes hsz: 1355
|
Moon Jun Seo - Persze! Hisz a nővérem is így hív! - hangzott el rögvest a válasz. Végül is ez a szó benne volt a nevemben és csöppet sem zavart, ha így hívnak, sőt, még imponált is. Szerintem nagyon cuki elnevezés volt. - Ó, értem - válaszoltam neki kurtán. Nem tudtam elképzelni, hogy ennyire ne legyen valaki kíváncsi a szülőhazájára, de valahogy a srác visszajelzéséből kivettem, hogy ő bizony nem az, szóval jobbnak láttam nem firtatni a dolgot. - Igen, valóban az. Én nagyon szeretem, időnként hiányzik is. De tudod, azért jó távol lenni a szülői felügyelettől valamilyen szinten - tettem hozzá csendesen. - Klassz! Akkor legalább többen vagytok! - feleltem válaszként. Én is örültem, hogy nem egyke voltam, hiszen így nem voltam teljesen magamra utalva és tudtam, hogyha bármi gebasz beüt, később számíthattam a tesóimra. Persze ez fordítva is ugyanígy volt. - Hát sok ilyen eset van itt is - utaltam keserűen az imént lezajlott eseményekre. Fura volt látni, hogy ennyi idősen ilyen gyerekesen tudnak viselkedni az emberek. - És mi leszel, ha nagy leszel? Tudod már? - tettem fel a kérdést a fiúnak. Én még semmit sem tudtam a jövőmről, de sok olyan emberkét ismertem, akik már előre tudták, hogy mik szeretnének lenni a későbbiek folyamán. - Mi a hobbid? - folytattam tovább a társalgást. Egyszerűen csak érdekelt, hogy mit szeret csinálni Moon a szabadidejében.
|
|
|
|
|
|
|
|
Eleonore Santos Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
♔ | ♪ | ☞ Újra vele
Karba tett kezekkel vár, türelmetlenségét alig látni, csak a finoman doboló ujja árulja el. Nem gondolkozott, amikor feljött, hogy újra találkozhatnának, azonnal igent mondott. Ha bármi jó hatása is volt a hajtós decembernek és a rémes januárnak, az, hogy nem éri meg aggódni az ilyen dolgokon. Nem történhet semmi rossz, ha egyszer kicsit lazábban tartja a gyeplőt, és nem próbál meg mindent és mindenkit irányítani maga körül. Az ajkába harap, ahogy az órára pillant. Persze, hogy korábban érkezett, nem akarta megvárakoztatni a fiút. Csak azzal nem számolt, hogy addig ő fogja elunni az életét, meg hatszor átgondolni, hogy nem választott rossz ruhát. A kabátja alatt csak egy egyszerű fehér ruhát viselt, a lábát szabadon hagyta, ami miatt jó páran megnézték. Nem foglalkozott ezzel, csak a fiúra várt. Amint megérkezett, mosolyogva lép oda Denishez, kezei lehullanak maga mellé. - Szia. Mehetünk? - kérdezi mosolyogva, bármelyik pillanatban készen állva, hogy az otthonába hoppanáljon vele.
|
|
|
|
Scarlett Conroy INAKTÍV
Troublemaker, Svájc. 2017 réme RPG hsz: 454 Összes hsz: 2298
|
Excalibur "That cross is an important artifact. It belongs in a museum!" Húzta a férfit és tolta, csak hogy minél gyorsabban felérjenek a felszínre. Törött ujjaival egyáltalán nem foglalkozott, és még csak nem is kímélte őket miközben úszott. Fájt, sajgott, olyan fájdalom volt, amit még soha nem érzett, de ez még minig elviselhetőnek tűnt az adrenalin mennyiség mellett, amely az izmaiban és agyában tombolt. Felértek a felszínre, és hirtelen elöntötte az öntudat. A fájdalom egy addig ismeretlen hulláma érte el, és összerogyott a súlya alatt. Érezte, ahogy eszmélete egy pillanat alatt odavész, és még utoljára, mint egy reakciócselekvésként North felé nyúlt. Aztán semmi. Megremegtek a pillái, kilátszódott szeme fehérje egy pillanatig, aztán mint aki egy rémálomból ébredt. Sűrűn vette a levegőt, mintha több kilométert futott volna, és nyúgtalanul kapálódzott, amíg rá nem jött hol van. Magához ölelte a férfit. Még nem tudott szinte semmit se a környezetéről, se magáról, csak egyszerűen tudta, hogy a megfelelő kezekben van. - Vége? - suttogta a férfinek kérdését, aztán eluralkodott a fájdalom az egész bal felében, kezdve a törött ujjaival. A férfi háta mögött felemelte kezét, és megrökönyödve vette észre, hogy fájú testrészei a kétszeresére dagadtak és máris lilává színeződtek. Csak nézte megbabonázva őket, és igyekezett minél kevesebbet mozgatni, hiszen akkor csak még jobban fájtak. Nem mert szólni Catnek, hogy jöjjön és segítsen rajta, vagy megkérdezni hogy Denis mégis miért játszik a tűzzel. Ha kinyitotta volna a száját, valószínűleg először jött volna ki belőle egy fájdalmas sikoly és sírás, mint értelmes szavak, így csak hagyta, hogy North oda vigye, ahová akarja. Biztos volt benne, hogy a férfi is tisztában volt vele, hogy mi is a helyzet vele.
|
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas RPG hsz: 674 Összes hsz: 3838
|
Ivana - újra velemAlapjáratom nem érdekel, ha elkésem valahonnan, de most nem tehetem. Nem vele. Ha másról lenne szó, vagy más helyzetről, simán leszarnám. Azonban ez most más. Meglepett, hogy szinte azonnal igent mondott, gondolkodás nélkül, ráadásul felajánlotta, hogy menjünk hozzá. Nem a pub hátsó részébe, mint ahogy megszokhattam. Nem titokban a diákjai elől, nem bujkálva, nem sötét pulóverben a kapucnit a fejembe húzva kiosonni a hátsó ajtón. Hanem nála. Gyorsan kapom össze magam, szinte pár perc alatt a helyszínre is érek. Nagy mosollyal lépkedek Ivana felé, odaérve rögtön homlokon is csókolom. Szemeimet egy pillanatra lehunyom, mélyen magamba szívom illatát. Nem fogok hazudni, hiányzott. Óvatosan ujjai közé fonom sajátjaimat, egy aprót bólintok felé. Menjünk. Jelenleg - nem, nem menekülés céljából -, de bárhol szívesebben vagyok, mint a kastélyban vagy annak környékén. Ha kell a világ végéig tudnám most követni a mellettem álló nőt. Szó nélkül tennék meg neki mindent, amit kér. Csak had felejtsek, had ne keljen foglalkoznom semmivel másnap reggelig.
|
|
|
|
Eleonore Santos Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
♔ | ♪ | ☞ Újra vele | Mielőtt tovább mennél A műsorszám 18 éven aluliak számára szigorúan nem ajánlott felnőtt tartalom és obszcén kifejezések miatt. Megtekintem
Habár neki itt is vannak diákjai, nem törődik vele, ki láthatja, ki nem. Ez nem az a pillanat, amikor azzal foglalkozik, mások mit gondolhatnak róla. Inkább az aggasztja, mintha Denis megváltozott volna. Nem akarja bebeszélni magának, de kicsit komornak tűnik. Azonnal el is határozza, hogy nem sokáig fogja hagyni ezt az állapotot, gyorsan változtatni fog rajta. Egyenesen az albérletének a bejárati ajtója mögé érkeznek, ahol már sokkal felszabadultabban mosolyog. - Elkérhetem a kabátját, uram? - kérdezi, de meg sem várva a reakciót, lehúzza a cipzárt az anyagon. Csak amikor a vállához ér, hogy lecsúsztassa róla, akkor néz a fiú szemébe. Nem fogja kimondani hangosan, hogy hiányzott neki, de talán a másik így is ki tudja olvasni a tekintetéből. Lassan halad, centiről centire, már ha engedik neki. Ugyanúgy kívánja Denist, mint eddig, nem is ennek hiányáról van szó. Inkább csak szeretne kiélvezni minden egyes pillanatot, amit együtt tölthetnek.
|
|
|
|
|
|
Ardai Tánya INAKTÍV
Örök főnix RPG hsz: 321 Összes hsz: 1300
|
Luca A kicsi elkezdett mozgolódni a karjaimban, mire dajkálni kezdtem. Piciket rázogattam, és közben ide-oda fordultam, de be kellett vallanom, jobban lefoglalt az, amit Luca hadobált össze. - Mással.... - ismételtem meg a szót egyszerre értetlenül, és rosszallással a hangomban. Még mindig nem tudtam hova tenni az egészet. Nem velem és nem Lucával, hanem....azt a rohadt. Ahogy az apró pattogva folytatta a problémájának a nem épp szakszerű körülírásását, hirtelen leesett a tantusz. Átvette a síró gyereket, de tovább magyarázott, mintha nem lenne ami megállítsa. Amikor az érzelmek is hozzájöttek a magyarázathoz, csak még egyértelműbb lett. Pontosan olyan volt, mint nekem volt. A kis babára vigyázva öleltem át a lánykát. Szorosan, hogy érezze, hogy nincs egyedül, hogy legalább egy kicsit megszünjön az érzése, hogy egyedül maradt. Úgy álltunk ott egy kicsit, majd elengedtem. - Na jó, ülj le, és mesélj el mindent. Ez most történt? És merre fogsz most lakni? Van helyed? És mi lesz Bencével? Hozzám jöhetsz, de nem hiszem, hogy ő is tudna porral vagy bármivel utazni Pécsre - hadartam, miközben egy széket húztam Luca popója alá. Hoztam magamnak is egyet, nem akartam az asztal túloldalán lenni, az túl távol lett volna. Leültem, és bólintottam neki, hogy kezdheti. Minden idegszálammal őt figyeltem, és már egyáltalán nem foglalkoztatott a többi téma, amik aznap nem tudtak békén hagyni. Ez most egy sokkal nagyobb vészhelyzet volt annál.
|
|
|
|
Thomas Middleton KARANTÉN
cinnamon roll RPG hsz: 800 Összes hsz: 3957
|
LAURA szombat délelőtt a kisállatos napon | x
Eltöprengek a témákkal kapcsolatos kérdésén, kicsit el is bambulok. - Nem igazán tudom. Szerintem majd jön - osztom meg vele a nagy elgondolkozásom eredményét, a hatalmas semmit. Dehát tényleg fogalmam sincsen, mikről írnék. Azt remélem, a témák adják majd magukat. - Tartottam is tőle, de mindenképp ki akartam próbálni. Szerintem élni kell az ilyen lehetőségekkel. Kipróbálod, aztán legfeljebb, ha nem megy, nem megy - vonok vállat és valószínűleg egész bölcsnek meg lazának hathatok, pedig nem vagyok én egyik sem. Tényleg irtóra izgultam, helyt állok-e vajon. Végül sikerült. Belejöttem a főszerkesztősködésbe. Nagyon sok minden szépet és jót el lehet mondani a velem sorban álló lányról, azonban azt nem, hogy jól tudna nyugtatni. Legalábbis most nem. Hiszen szépen elmeséli, milyen magas, ha felülsz egy lóra és hogy úgy érzed, könnyen ledobhatnak magukról. Miután így nyit, nehezen lépek túl ezen a baljós érzésen, hiába a további bátorítás. Kicsit erőltetetten mosolygok rá, ám a kifejezésem hamar őszintébe csap át, amikor elmondja, hogy ő azért szeretne odamenni hozzájuk, megpaskolgatni őket. - Ó, azt én is, persze - csapok le rá lelkesen. Nem félek tőlük egyáltalán. Nagyon kedvelem őket. Ahogy kb. tényleg minden állatot. Esélyes, hogy még arról is külön le kéne beszélni, hogy egy sárkányhoz odamenjek haverkodni. - Szerintem ez nagyon emberfüggő - kezdem feleletem a komoly kérdésre. - Van, akinek jót tesz, ha szembenéz vele és rögtön rájön, hogy nem is olyan vészes az a valami, mint hitte. Viszont másoknak meg jól jöhet a segítség. Vagy mindkettő. Én mondjuk elmentem a sulipszichológushoz, amikor tartottam valamitől - árulom el neki gátlástalanul, mindenki füle hallatára, hol jártam. Engem egyáltalán nem feszélyez, ki mit hall meg. Igazából bele se gondolok, hogy talán nem kéne. Ez elvileg egy jó tulajdonság, azonban koránt sem kifizetődő sok helyzetben. - Mondjuk még azóta se mertem megtenni - nevetek egyet keserűen. - De jól esett beszélgetni róla és szerintem merítettem belőle némi bátorságot ahhoz, hogy legalább ne vessem el az ötletet - ecsetelgetem tovább, hol magam elé nézve, mennyien vannak még előttünk, hol Laurára pillantva. Aztán eljön a nagy pillanat: én következem. Miután részesültem a legnagyobb örömökben, oldalra állok és megszemlélem a nagy találkozást. Ami történik, az tényleg intenzív. Nagyon az. Ez jó szó rá. Mivel pedig engem még a nem intenzív dolgok is megkapnak, ettől főleg túláradnak bennem az érzelmek. Hamar könnyel telik meg a szemem. Megilletődötten mosolygok a pároson. Mikor háztársam mellém ér a magyarázatával, szipogva törlök egyet a szemem és bólogatok, aztán már nézek is körbe, próbálva elengedni a pillanatot meg a gombócot a torkomból. Hamar eldől, merre tovább. Indulunk a pacik felé, ahol egy minikornis megjelenése okozza a jelentős közönséget. Sorba is lehet állni, ha meg akarod simogatni. Nem tudom, ezt ki akarjuk-e várni, viszont a többi lóhoz mindenképp odaballagunk és megkapják tőlünk a megérdemelt paskolgatást, simogatást. Olyan méltóságteljes lények! Amint pedig kipaciztuk magunkat -legalábbis egy időre-, indulunk kutyust szabadítani. Laura és én is kiengedünk egy-egy rabot. Részemről megint teljesen random választok. Igazából kiszámolom, ki legyen a szerencsés. Végül egy Staffordshire Bull Terrier lesz az. Na nem vagyok ilyen tudós a kutyafajtákban, csak ki van írva a kis táblájára a rácson. Miután kiengedem őt, már jön is hozzám, én meg hajolok le, simogatom, dicsérgetem. Mikor pedig csakhamar bemegyünk leülni enni-inni kicsit egy plédre, szépen mellém helyezkedik. Muszáj vagyok simogatni, ölelgetni, puszilgatni olykor. Fantasztikus ez a nap! Már most az, és ekkor még nem is sejtem, milyen meglepetéseket tartogat Laura és a csodacica számára. Biztosan kiugrom majd a bőrömből, pedig már most is oda meg vissza vagyok. 🐾 🐾 🐾
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ballay Bálint INAKTÍV
Mr. TOkéletes RPG hsz: 17 Összes hsz: 35
|
Donovan kisasszony Kedvelem a változásokat, amik a faluban történtek, bár be kell vallanom, gyermekfejjel éppen elég volt az, amit kaptam. Az akkori önmagam, kiszabadulva az otthoni szabályrendszerből, igen gyorsan talált rá a maga "útjára", és követte el az ostobaságait. Emlékszem, hogy Annamarival először a tónál találkoztunk, aztán fokozatosan ment tovább az életünk, míg végül az első tanévem végén rá nem kényszerültem, hogy hazavigyem. Nem tudom, ez az emlék honnan tört elő, hirtelen csak megérkezett, majd tovaszállt. Vége lett. Ahogy az ebédem megérkezett, már más gondolatok jártak a fejemben. Elelmélkedve a délután hátralevő részéről, nekiálltam a levesnek, igazán ízletes, kiváló érzékkel készített étek, mely olyan szinten esik jól, mint szomjazónak a víz, egy kimerítő sivatagi túra végén. Nem mintha különösebben éheztetném magam. Nem jellemző. Éppen csak imádom megélni az ízeket. Nagy valószínűség szerint, ha nem kötelezően az irodalom felé tendálok, akkor szakács vagy éttermi kritikus lesz belőlem. Jellememből kiindulva, esélyesebb az utóbbi. Épp merítem a kanalam, amikor egy papírlap téved az asztalra. Kényelmesen megtörlöm a szám, miközben elolvasok pár sort belőle. A másik asztalnál ülő pedig szabadkozik. Felemelem a lapot, és - Ő, Kit bíbor palást takar, s bolygókat irányít szépen, megszánt egy elesett szolgát, ki elszunnyadt a széken. Hiányzik az oldalról az utolsó versszak, így ezzel együtt adom vissza a papírlapot, és tekintetem a viharverte kötetre esik. - Első kiadás? Biztos vagyok benne, hogy igen, mert ott vétettek olyan hibákat, hogy egy-egy vers egyetlen szakasza egy új oldal nyitányaként jelenik meg. A későbbi kötetekben már nem, ott anyám ékesen magas, rikácsoló hangja meghozta gyümölcsét, és újraszerkesztették.
|
|
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas RPG hsz: 674 Összes hsz: 3838
|
Ivana újra velem | FONTOS:
18-as, csak saját felelősségre | játék:
Hirtelen érkezünk meg Ivana lakásába. Takaros, pár pillanat elég, hogy többet ne is kelljen a helyszínnel foglalkoznom. Hagyom, hogy lehúzza a cipzárt kabátomról, mindent hagyok neki. Tartom pillantását, haloványan elmosolyodom. Tekintete mindent elárul, valószínűleg ugyanezt sugallja az enyém is, ámbár mostanában nemigen hasítok érzelmeim kimutatásában. Ivana nélkül az elmúlt pár hónap kegyetlenség volt. Elfoglaltam magam és eszembe is jutott sokszor, de valami nem engedte, hogy felkeressem. Végül csak bekattant valami, megtettem, és most újra együtt. Somolyogva hagyom, hogy levegye rólam kabátomat, majd kicsit arrébb lépve engedem, hogy beljebb menjen. Hátamon a vágás folyamatosan lüktet, de ahogy megéreztem Ivana illatát, a tüdőm legkisebb sejtjéig, már csillapodott. Szebb lett, de még mindig nem gyógyult be. Nehezen türtőztetem magam. Most akarom, most szeretném magamévá tenni. Anyaszült meztelen szeretkezni minden egyes részében a lakásnak, de türelmet kell statuálnom, ő is azt teszi. Én pedig nem rohanok sehova, ameddig meg nem kér rá, hogy menjek el, vagy - magamat ismerve - önként nem távozom. Beljebb lépek a lakásban, tekintetem ide-oda jár megint pár pillanat erejéig. Igen, szóval, takaros, ahogy már mondtam.
|
|
|
|
Ophelia Donovan INAKTÍV
Elmezáró | Kardos menyecske RPG hsz: 106 Összes hsz: 191
|
Rosszalló megjegyzés, vagy sértett fintorgás helyett a vers - Gilligan atya balladája - utolsó sorait kapom, fejből idézve. Elismerően biccentek és mosolygok a férfira. - Köszönöm - veszem vissza tőle a szökdösős lapot. Látom átpillant a könyvemre és már hallom is a kérdést - Igen, első kiadás. Ajándékba kaptam. Szegény megsínylette a velem töltött éveket - mondom ártatlan ábrázattal, de azért kicsit pironkodva. Jobban vigyázhattam volna rá hiszen értéke van, bár nekem az eszmei fontosabb, mint az anyagi. Velem utazott bárhová is mentem és, ha este nem tudtam elaludni a vonaton, a hajón, vagy a repülőn, esetleg az épp aktuális szállásomon, ezt lapoztam fel és olvasgattam. Olyankor kicsit mindig otthonosabban érzetem magam. - Szereti Yeats-t? - érdeklődöm, ha már így alakult, hogy a véletlen - huzat - miatt beszédbe elegyedtünk. Mivel asztalszomszédom magától fejezte be az előbb a művet, arra következtetek, hogy szeretheti az én kedvencemet, vagy legalábbis ezt az egy verset pont ismeri tőle. Közben, kezd egyre jobban megtelni az étterem. Az ebédidő a legtöbb embernél 13-15 óra közti időszakra esik, épp ezért szoktam vagy ez után, vagy, ahogy most is ez előtt enni. Nincs tömegiszonyom, de szabadidőmben szeretem a nyugalmat. Az ember sokat tudhat meg abból, hogyan viselkedik valaki egy ilyen helyen. Rólam mondjuk azt, hogy szeretek egyedül lenni és begubózni a kis világomba. Csak az olvas egy gyorsétteremben, vagy - ha muglik közt lennénk - viselne fülhallgatót, aki ki szeretné zárni a külvilágot. Egyre nő az ilyenkor szokásos alapzaj. Kígyózik a sor és alig férnek, mi meg ketten két asztalt foglalunk. Így hirtelen adja magát az ötlet. - Megengedi, hogy átüljek önhöz? Könnyebb adott esetben tovább beszélgetnünk és jut pár hellyel több annak a sok éhes embernek, aki a pultnál álldogál - magyarázom mosolyogva és lófarokba kötött hajam meglebben, ahogy azok felé fordulok, akikről beszéltem. Természetesen, ha a férfi nemet mond azt is megértem és maradok a saját részemen. Van aki nem szeret idegenek mellett enni, mert frusztrálja a másik jelenléte, vagy bántja az orrát az ételének az illata.
|
|
|
|
Lóránt Bence INAKTÍV
MT (marha tehetséges) RPG hsz: 581 Összes hsz: 1794
|
Persze, hogy szereti a meglepetéseket, ki nem szeretné. De az a huncut somolygás már előrevetít valamit, mi biztos, hogy a káromra fog válni. Az, hogy nem fájdalmas káromra abban biztos vagyok, hiszen Masa igazán laza, meg cuki, szóval nem hiszem, hogy túlságosan kibabrálna velem majd a jövőben. Mondhatnám, hogy a „bajusz alatti” kicsit meg is rémít, de hát csak nézzen rá bárki! Nem hinném, hogy valaha is gonosz lenne, de ha mégis kihoz belőle ilyesmit valaki, akkor annak még lehet, hogy gratulálni is fogok – miután orrba vágtam. Rábízom az asztalfoglalást, és ő a billegő kis lépteivel, valamint sasszemei segítségével kiszúr egy nekünk tökéletesen megfelelő helyet. Az más kérdés, hogy nekem bármelyik megtette volna, de legalább így nem kéredzkednek mellénk, és nyugodtan tudunk enni, meg inni és beszélgetni. Követem az ő útvonalát, majd a háta mögött most én vigyorodom el. - Hát, nem is tudom – ha rám néz, elgondolkodó arcot vágok, és kicsit csóválom a fejemet. – Tökéletes – nevetek, aztán mivel amúgy sem fogadna el nemleges választ abból ítélve, hogy vetkőzni kezd én is hasonlóan teszek. Mivel nincs a közelben akasztó – én szeretem használni a dolgokat, amiket kitalálnak praktikus szempontokból – én is a saját székem háttámlájára repítem a kabátom. Mivel a kis bábú azonnal rikácsolni kezd, nagyon nem örülhetek a leülésnek, pedig a kis futástól már elfáradtam, kiváló kondiban lehetek. Hozom az italt, amit ő megköszöni és már be is dönti egy részét magában, de úgy látom, hogy elvan ő magában is, szinte nem is kellek neki. Most akár megsértődhetnék, hogy egy kukoricaszem-bábú érdekesebb, mint én – amúgy tényleg érdekesebb, de ez mindegy -, de a kis izé meggondolja magát és átgurul hozzám. - Nincs mit – vonok vállat magamban, de azért a figyelmesség mindig jól esik. Én nem birizgálom a kis bigyót, inkább próbálok nem elveszni Masa szemeiben és üdvözölve fogadom a kérdésemre adott válaszát, ami a segítségemre van ebben a hatalmas feladatban. - Mivel egyszerre rendeltünk, nem hiszem, hogy külön készítenék el, ne aggódj. Ha más nem adok az enyémből – próbálok nyugtató alternatívával szolgálni. Közben én is beleiszom az üdítőmbe, ami olyan jól eshet, mint szomjazónak a sivatagban egy pár korty víz. Csak én éhes vagyok, fene ezeket a képzavarokat. - De jó neked. Oké, akkor megcsináljuk együtt, szuper ötlet! Főleg, mert félő, hogy egyedül nem biztos, hogy tökéletesen elkészülne, vagy nem is sikerülne befejeznem időre, a sok más tanulnivaló miatt. Még a végén te leszel a megmentőm – mosolygok, majd hirtelen hátrahőkölök, ahogy a kis kukiszem megijeszt. - Ó, hogy enne meg valami rozsdásfogú sárkány – fújom ki a levegőt, majd felállok és elszambázok a kajáért. Kiviszem a két tányért – illetve kilebegtetem, nehogy már megégessem magam -, és az evőeszközök felét megosztom Masával. Kár, hogy egy pár villa nekem, egy pár kés neki jutott, és amikor ezt észreveszem, már a kezemben van a két villa. - Ó a fenébe – nevetek, majd átnyújtom Masának az egyik villát. Érzem, hogy ég a fejem, de most már mindegy, mert megöl lassan az éhség. - Jó étvágyat Masa! – adom meg a kezdő lökést, és azonnal a villámra tűzök egy kisebb falatot. Jóízűen falom be és meglepve tapasztalom, hogy milyen finom. – Azta – nyögöm ki az adag lenyelése után és csillogó szemekkel nézek hol a pizzára, hol pedig a levitás asztaltársamra. Nem igazán tudom eldönteni, hogy most melyikőjük – bocs a megszemélyesítésért pizza – a szebb. - Tényleg be lehet menni a farsangotokra? – jut eszembe egy nemrég fél szemmel olvasott hirdetés. Tuti be fogok menni valahogy, hiszen tök izgalmas lehet más házba bepillantani egy kicsit. Úgyis nemrég kellett renoválni.
|
|
|
|
Lóránt Bence INAKTÍV
MT (marha tehetséges) RPG hsz: 581 Összes hsz: 1794
|
Én nem értem, hogy hogyan lehet ilyesmit élvezni. A nő-férfi hang továbbra is felállítja a szőrt a hátamon, a kezemen és odapillantva látom is, hogy nem csak beképzelem magamnak az egészet. Emiatt érzem úgy, hogy ki kell kapcsolnom, amikor meglátom a próbateremben a lányt, aki ilyen táncosruhaféleségben van. Ráadásul még táncol is erre. Oké, hogy szinte mindenre lehet táncikálni, na, de erre? Ez valami rockzene féleség lehet, de az énekes teljesen elrontja az egészet. Persze, ha a zenére koncentrál az amúgy csinos csajszi, akkor úgy-ahogy meg tudom érteni őt, pedig az sem olyan kiemelkedő. Talán valami szorgalmi projekt lehet, mert magától élő ember ilyet nem hallgat. A lánynak nem egyezik a véleménye az enyémmel, bár a tekintetéből kiindulva nem süket. Ja, de, mert ilyeneket hallgat. - Vagy csukd be az ajtót, vagy vedd halkabbra ezt gyenge zenét. Rosszul lesznek mások tőle, még ha neked ilyen kifacsart is az ízlésed. Lelked rajta - állok bele, mert, ha venné a fáradságot és ránézne a karomra, még mindig lúdbőrözik. Egyébként nem kiabálok, meg semmi, úgyis meghallja, tök nyugodt vagyok, pedig legszívesebben magam végezném el a feladatot, és ha lehet egy kalapács segítségével. Csak állok vele szemben lúdbőröző karba font kezekkel és értetlen képet vágok továbbra is, hogy miért nem engedelmeskedik azonnal, sőt, miért is van kezdete ennek a történetnek egyáltalán.
|
|
|
|
|
|
Vajda Richárd INAKTÍV
kisvajda||fontosabb, mint a globális felmelegedés RPG hsz: 219 Összes hsz: 567
|
Erzsi péntek hajnali fél négy
A kezembe adott - chanel - alsónadrággal együtt fordulok el Lilitől, és a sötétben magam elé meredve, hol kihagyó, hol gyorsuló szívveréssel hallgatom a kétségbeesett, síró húgomat. Kiszáradó ajkaim elnyílnak, és mikor a vonal végéről már érdemi információt nélkülöző foszlányok helyett csak szipogást hallok, visszasandítok az ágy mellett álló lányra, intek neki egyet, és a vállammal tartott telefonnal öltözködni kezdek. Gyorsan, kapkodó, megreszkető kezekkel. - Apa nincs itt, drágám, engem hívtál - suttogom, hogy lehetőleg csak Eszter hallja, hiszen mások előtt nem sűrűn beszélünk egymással így; a megszokottól egészen eltérő, finom és törődő hangszínen. Most viszont meg sem fordul a fejemben, hogy másképp szóljak hozzá, és bár a vérnyomásom az egekben, és ha nem Eszterről lenne szó, már biztosan kiabálnék, a torkomat szorító aggodalom erősebb. A testvérem különleges ember, a szívem legközpontibb részében él, és ha rajtam kívül bárki is bántja, az a halál fia. Akkor is, ha kisebb, gyengébb vagy ügyetlenebb vagyok nála. - Ccccsss, próbálj megnyugodni, azonnal indulok.A telefont átrakom a másik fülemre, húzom a farmeromat, kapcsolom a kemény bőrövet, majd egy pulóverért nyúlva kilépek a szobából, és Lilit hátrahagyva, a felsőt már a lépcsőn lefelé robogva veszem fel. - Nincs miért félned - mondom a telefonba félhangosan, míg belebújok a cipőmbe, és a tükörbe pillantva futólag megigazítom a hajam. - Pesten lehetsz? Ott voltatok?Mintha említette volna este whatsappon, hogy valami új sráccal lesz, Bével a campusról, akiről azonkívül semmit sem tudok, hogy vélhetően egyetemista - vagy olyan, mint Eszter, és hamis személyikkel szaladgál egyetemi bulikba -, meg hogy már hetek óta szédíti a nővéremet - vagy talán fordítva, Eszter esetében ugyanis ha bevallom, ha nem, nem egyszerű kiigazodni azon, ki sző hálót kinek, és ki kiébe ragad bele... hiába kérdezem, ő válaszul mindig csak terel, meg gyönyörűséges pecsétgyűrűkről beszél. Fárasztó. Nagyon.
|
|
|
|
|
Lóránt Bence INAKTÍV
MT (marha tehetséges) RPG hsz: 581 Összes hsz: 1794
|
Na, jó, kijelenthető, hogy nem vagyok egészen normális. Ki a fene kezd el ilyenkor seprűlovagolni, hmm? Hideg van, meg egyébként is sok házi van, lassan itt az év vége, jó lenne bepótolni néhány dolgot, nem beszélve az elmaradt beszélgetéssel a HV felől. Nehezményezték a kékek, hogy picit megrajzoltam a falukat, amikor a farsangra elmentem hozzájuk. Pedig szerintem igazán cuki főnixet rajzoltam, ahogy egy szfinx feje tetején üldögél. Jó, talán a póráz nem kellett volna, de úgy volt vicces, anélkül unalmas lett volna az egész. Na, mindegy… Ráadásul csak Dennissel – igen Brightmore – sikerült összefutnom, aki végül is nem tudni miért, de megszórta valami melegítőbűbájjal a ruhám. Igaz, azóta viszket, mint a fene, úgyhogy gondolom miért nem kért ellenszolgáltatást. Egyelőre nem zavar annyira, mint amennyire melegít a ruha, úgyhogy nagy lendülettel fordulok be a kviddicspályára. A jól SEP-R9-es ugyan nem a legújabb seprű a világon – van vagy 6 éves a konstrukció, de az enyém! -, de ide pont elég lesz. Szóval az történt, hogy Bojarski beszólt reptanon – észrevettem ám, hogy állandóan őt emlegetem, talán nem véletlen?! – hogy a repülési sebességem hagy némi kívánnivalót az életkoromhoz képest. A fordulóim pedig egy balra hátrafelé betolató csigához hasonló, nemigen fogok valaha is a piros segítségére válni. Nem-e? Na, majd megmutatom, hogy ki a csiga, miszter! Látok egy darab emberkét üldögélni a lelátón, mintha olvasna valamit, de innen nem látom jól, szóval tök mindegy, zavarni csak nem fog. Ráülök a seprűre, majd felreppenek, és elmegyek „vendég” gyűrűkig, finoman átrepülve a középsőn. Jó kicsit viszem a szélét, de nagy gondot nem okoz. Aztán teljes sebességgel, ráfeküdve a seprűre húzok a ”hazai” körök felé. Élvezem, ahogy tépi a szél az arcomat, hunyorítva üzemeltetem a vékonynak tűnő, de nagyon felszerelt seprűmet. Azt merészelem kigondolni, hogy átmegyek a karikán, így csutkagázzal és lesz, ami lesz. Ahogy közeledik a karika, egyre nagyobb hülyeségnek tartom, de nekem senki ne mondja, hogy béna vagyok, még ha burkoltan fogalmaz is. Legnagyobb meglepetésemre sikerül a manőver, viszont sokáig nem tudok neki örülni, mert kirepülök a térképről. Nagyot fékezek és sajnálattal konstatálom, hogy elhagytam a pálya területét. Ugye felfelé végtelen, de oldalra már nem. A lelátót ki tudtam kerülni, de kisodródtam. Visszasietek és megpróbálom újra, mert amúgy rohadtul tetszett. Majdnem szültem egy barna elefántot, de megérte, mert pörgök tőle, mint a… ami nagyon pörög, úgy! Szóval újra ráfeszülök a hosszúkás sportszerre és rákapcsolom a maximumot, újra sikerül, de most már figyelek a fékezésre is. Sajnos jobban kéne, mert most elkerülhetetlen lesz az ütközés a lelátóval. - Vigyázz! – kiáltom el magam, bár nem tudom, hogy meddig jutok el benne, amikor belecsapódok az azóta máshova ülő boszorkány – hosszú haja volt, így lánynak képzelem – karjaiba. Szerencsére azért végig fékeztem, de gyakorlatilag ráesek. Azonnal odébb gurulok és össze-vissza ütöm magam, mert hát a lelátó nem éppen egyenes útból van. Nyögök és érzem, hogy biztos lett némi bajom, de azonnal a másik felé pillantok. Mivel kettőt látok belőle, így nem tudom, hogy ki az, de mivel még nem átkozott le, talán szerencsém van. - Minden oké? – kérdezem a kettős jelenség közepébe.
|
|
|
|
|