A kastélytól körülbelül 5 perc járóútra található egy hatalmas terület, mely a diákok körében igen kedvelt sportnak, a kviddicsnek ad helyet. Ez a nyilvános pálya, ellentétben a házak behatolásgátlóval és mindenféle titkosító bűbájjal kezelt csarnokaival szemben. Több méter magasban találhatóak a karikák a pálya két végén, három-három darab. A fűtenger, mely valaha itt nőtt mára már maximum egy kisebb tónak nevezhető, mivel a szorgos diákok fürge lábai letaposták a szálakat. Körben a pálya szélén hatalmas pódiumok találhatók, az egyik oldalon az Eridon és a Navine „páholya” található, a másikon a Levitáé és a Relloné. A szurkoló nebulók kényelmét fapadok szolgálják, s a leghátsó sorok fölött hátul kifeszítve zászlókon a házak jelképállatai a megfelelő színben. A lelátó téliesíthető is szükség esetén, bűbájjal kezelt üveglap húzható az emelvények fölé.
Az öltözők a házak lelátóinak oldalán találhatók, azonban nem a fenti magaslatokban, hanem lent a földön, innen indulnak el az elszánt csapattagok a mérkőzésekre, ekkor még felvillanyozódva a siker reményétől. A pálya kastély felőli szélétől néhány méterre található egy kisebb ház, melybe belépve észrevehető, hogy tértágító bűbájjal kezelt. Seprűk és ütők különböző márkáiból találhatók használt és öreg darabok, azon diákoknak, akik esetleg csak kedvtelésből játszanak, vagy nincs saját seprűjük. Fel kellene már frissíteni mindkét eszközből az állományt!
Továbbá találhatók még itt különböző segédeszközök az edzésekhez, amelyek a kapitányok fantáziájára vannak bízva!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=812000#post812000][b]Lóránt Bence - 2020.06.21. 10:52[/b][/url]

Nem igazán vagyok oda a sötétért. A varázslónép szereti a világost, ahogy a muglik is, nem vagyunk mi baglyok, akik akkor vadásznak. Persze, jó fenn lenni sokáig, meg ilyesmi, de ha bezárnak egy sötét, szűk helyre, azt azért nem szeretem. Márpedig ez történt, a drága gurkók, kvaffok, seprűk és tisztítószerek közé lettem besegítve. Emellett, ha ez még nem lenne elég kellemetlen, volt már benn valaki, és kézrátétellel érzékeltem, hogy lány. Ultraciki! Egyedül azért nem bánom, hogy sötét van, mert nem látja, hogy mennyire elvörösödtem. Zavartan mászok le róla szó szerint és kérek bocsánatot, majd zavaromat a mérgembe forgatom és szidom a többieket. Tudja a nevem a lány! Remélem nem valami hülyeség, hogy bezárnak egy lánnyal és hátha lesz valami, vagy pont egy olyan lánnyal zártak be, aki... na mindegy. Mivel ismerős a hangja, és nem olyan, mint a Diáé, egyelőre nem tartok tőle.
Nem nincs, csak mi, ha te még nem tudsz másról. Lili! Te vagy, igaz? - azonnal vidámabb leszek, de nem kell hozzá két másodperc, hogy még jobban szégyelljem magam. A kis csajszi igazán nem érdemelte meg a kéretlen tapizást.
- Mondd, hogy van nálad pálca és hipp-hopp kijuttatsz minket, és... nos, nem hiszem, hogy szétvered a fejüket, ahogy az előbb mondtam. Persze lehetsz mérges, mert ártatlan áldozat vagy. Biztos nagyon vicces lehet kintről - vallom be elég csalódottan ahhoz, hogy ne hangozzon viccesnek, mint, ahogy akartam. Valamiért bánt, hogy kétszer is elbántak velem, de legalább Lilit bírom.
- Úgy tűnik, mi csak sötétben futunk össze - ráadásul most szó szerint. Sóhajtok, és várom, hogy megadja a kijutáshoz szükséges varázslat az ajtóra. Egy bombardával, ha más nem kijutunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=812214#post812214][b]Csepreghy Péter - 2020.06.24. 13:40[/b][/url]

– Pixel! – kiáltok elcsukló hangon és figyelem, ahogyan az egyre csak cseperedő crup kölyök úgy kezd rohanni, mintha puskából lőtték volna ki. Megköszörülöm torkomat, majd egy újabb próbálkozás hagyja el ajkaimat. – PIXEL! Állj meg! – azonban neki esze ágában sincsen megállni. Így egy kelletlen nyüszítéssel engedem le karjaimat magam mellé, s a markomban szorongatott kis csomagra tekintek. Sejthettem volna, hogy nem lesz egyszerű megtalálni Laylát, hiszen annyi felé lehet. Táncolhat valahol, edzésen lehet, barátnőkkel ebédelhet, tanulhat, és még sorolhatnám. Orromat nyúlmód ide-oda mozgatva mélyedek el gondolataimban, hogy hogyan is legyen a továbbiakban, de végül egy újabb nyűgös nyögéssel megindítom lomha lépteimet, és Pixel után indulok. Már apró pontnak sem látom őt, eltűnt. – Nem hiszem eeeeeel – morgom szinte mindennemű artikuláció nélkül, majd elindulok abba az irányba, ahol a legutóbb láttam őt. Megnyírt, göndör tincseim közé kap a szellő, amire lehunyom szemeimet és elvarázsolt, földöntúli mosollyal teszek meg néhány lépést. Mielőtt újra felnyitnám kékjeimet halkan dúdolni kezdek egy, a minap hallott dalt, s a végére fütyörészve, bal kezemet zsebre vágva – hiszen jobbomban még mindig ott lapul a csomag – bámulok a Napba, majd meghallom a távolban vakkantó kiscrupomat.
Ijedten kapom ki zsebemből balomat, majd a hang irányába kezdek futni. Már megint kire ugorhatott ez a túlbuzgó varázseb? Layla?
Kiskutyamód döntöm oldalra a fejem, miközben szemeim boldogan csillannak a napfényben. Ajkaim az eddigi összeszorított zaklatott tartásából lágyulni kezdenek, és végül egy hatalmas, fogszabályzós vigyorrá ívelnek. Fújok egyet, mintha egy szakadékot szeretnék átugrani, majd elindulok a páros felé. Kékjeim sokáig csodálják a bűbájos kantáros nadrágot, aminek szárán Pixel próbál éppen felmászni. Amikor felém tekintenek, akkor látványosan lóbálni kezdem karjaimat intés gyanánt a levegőben.
– Pixel – szólok a crupnak finom rosszallással, miközben Laylára, majd parterére emelem tekintetemet. A fiún tovább időzik szempárom, amihez ártatlanmód bárgyú kis mosolyom párosul. – Sziasztok – köszönök vidáman, jobb kezemet a hátam mögé rejtve. Ott megcserélem, és bal kezembe helyezem a csomagot, hiszen jobbomra szükség lesz a köszönéshez. – Menő a kantárosod – kacsintok a lányra, s érzem, hogy pólóm nyaka egyre szűkebbé válik. Arcom kissé kipirosodik, és közelebb hajolok hozzá, hogy egy kedves puszit nyomhassak jobb orcájára. Egy pillanatra jobban elbambulok, s kékjeim az övéi között cikáznak boldogan. Végül felrázom magam, és az ismeretlen barát felé fordulok. Letekintek kezemre, majd a fekete szemekbe fúrom sajátjaimat.
– Petya vagyok – mutatkozom be indokolatlan jó kedvvel, s várom, hogy elfogadja köszöntésemet. – Nem sokáig zavarok, nyugi – mosolygok kisfiúsan. – Csak egy percet kérnék Laylával, ha szabad – valóban nem szeretnék udvariatlan lenni, de ha már végre megtaláltam őt – elvégre miatta indultunk útnak –, odaadnám a dobozt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=812426#post812426][b]Süveges Lili - 2020.06.28. 15:12[/b][/url]

Nem nagyon díjazta Lili sem a sötétet, legalábbis úgy nem, hogy minden második mozdulattal vagy beletérdelt, vagy -könyökölt valamibe, vagy kis híján megint a földre esett, miután megbotlott egy eldőlt seprűben, vagy elgurult kvaffban. Márpedig miután Bence leszállt róla, ő is elindult az ajtó felé, hátha segíthet, és még csak sokat sem kellett ehhez sétálnia, a leszűkült tér miatt. Mi a fene történhetett a tértágító bűbájjal?
- Aha, én vagyok - feleli ösztönösen bólogatva, mintha ugyan látná őt a srác. Nem igazán tudja, melyik a jobbik eset, hogy vele zárták össze, vagy ha egy idegennel tették volna, akit később talán meg sem ismer. Megnyugtatta jelenleg, hogy Bence az, akit igazán normális, rendes fiúnak ismert meg, de tartott tőle, hogy később kínos lesz erre visszaemlékezni.
Odapréselődött Bence mellé, hogy ő is verje kicsit az ajtót, bár ha a srác dörömbölése nem hatotta meg a kintieket, az ő kopácsolása se fog sokat számítani. Mindenesetre meg kellett próbálja. Pálca ugyanis..
- Nincs nálam - sóhajtotta csalódottan, és most, ha lehet méginkább bánta, hogy nem ment előbb vissza érte az öltözőbe. Igaz, akkor eleve nem lenne ide beszorulva és úgy szüksége sem lenne rá, de a végeredmény ugyanaz lenne.
- Tényleg vicces amúgy - szalad ki száján egy halvány kis nevetés, főleg a helyzet képtelensége miatt. Mekkora ennek a valószínűsége, hogy éppen rossz a bűbáj a szertáron, és éppen nincs egyiküknél se pálca? Azt persze tudiuk kellett a Móka Mikiknek, hogy Bencénél nincs, Lilivel viszont nem számolhattak, így ez valóban a sors furcsa humorának számlájára írható.
- Jól vagy amúgy? Nincs klauszfóbiád vagy nem félsz a sötéttől vagy ilyesmi? - érdeklődött, miközben tett egy lépést hátra, de csak annyit ért el, hogy beleütközött egy seprűnyélbe, ami jól megütötte a hátát.
- Au!
Néhány seprű el is dőlt, némelyik a fején koppant, vagy a földön, és egy nehéz doboz is a lábuk mellett csattant. Lili egy pillanatra levegőt is elfelejtett venni, mert bár nem látta, volt egy tippje, mi lehet a tartalma. És nem díjazta volna, ha ezen a szűk helyen kinyílik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=812506#post812506][b]Lóránt Bence - 2020.06.29. 19:37[/b][/url]

Egyvalami jó van legalább az egészben, hogy nem egy ismeretlen tartózkodott itt a szertárban, Egyébként vicces lenne, mert idefelé jövet senkit sem láttam bejönni, habár az ajtó nyitva volt. De sokszor hagyják mások is nyitva, mert elfelejtik... na, mindegy, most nem erről van szó. Legalább Lili az, és vele egész jóban vagyok. Legalábbis az én olvasatomban. A fiúk ugyan bezártak, de nem számítottak arra, hogy más is lesz itt, szóval hajrá Lili, robbantsd ki a bejáratot és szabadok vagyunk. Persze, miért is lenne ennyire egyszerű az egész?
- Ó, ne már! Az, hogy engem tőrbe csaltak még hagyján, de, hogy szerencsém sincs veled ebből a szempontból, az már nem vicces - fintorgok, bár tök mindegy a sötétben úgysem látszik semmi. Tök jó, össze vagyok zárva valakivel és semmi helyünk sincs, ráadásul Lili "kopogása" csak még jobban elszomorít. Jó, nem annyira, hogy kétségbe essek, de na, nem sokat tud tenni ellene. Ha esetleg egy másik srác lenne, talán nekirohanhatnánk az ajtónak, de a törékeny lánnyal nem tervezek ilyesmit. A fájós váll egyikünknek sem kívánatos eredmény a végkifejletet elnézve.
- Jól hát, csak bosszantó. Nem nincs semmi ilyen fóbiám, meg sötétbajom, szerencsére. Ugye neked sincs? - a hangom aggódóbra vált, mert eddig főleg magammal voltam elfoglalva, mintha Lili csak egy kellemetlen potyautas lenne az ügyben. Kicsit fel kell ráznom magam ebből az állapotból, mert így nem haladunk sehova. Sóhajtok egyet, de valami jól fejbe vág, tippre egy gurkóütő lehet és szinte egyszerre au-zok fel Lilivel.
- Óvatosan már, nem lenne jó egy olyan ládát felnyitni, amiben van egy gurkó, nem? - ez csak egy költői kérdés volt, de minden bizonnyal kapok majd rá választ is. Valamit ki kellene találni gyorsan, mert kezd kínossá válni, hogy ha "nem verünk le semmit, akkor meg hozzásimulok egy csajszihoz" dolog. Mármint alapvetően nem zavarna, de nem hiszem, hogy Lili erre vágyna, vagy legalábbis nem velem.
- Amúgy minden oké? Téged sem kaptak el reggel a prefik az erkélyen, igaz? - addig is, amíg agyalok, próbálom oldani a feszültséget. A szemem kezdi megszokni a sötétséget, de csak halvány kontúrokat látok, valami fény érkezik be, de éppen csak ad valami támpontot a szemeinknek. Egy kicsit odébb rugdosom a sportszereket, amiket levertünk, hogy legyen helyünk, amit nem tudom hogy képzelek, de nagyon erősen tudok képzelni...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=812734#post812734][b]Süveges Lili - 2020.07.04. 16:51[/b][/url]

Nem volt különösebben ideális a helyzet, de egészen szokatlan sem, legalábbis mostanában Lili többször is találta már magát ehhez hasonlóan intim körülmények között valakivel, és egyik sem volt egészen szándékos. Legalábbis úgy nem, hogy nem direkt mászott mások aurájába, egyszerűen csak így alakult.
De a jelek szerint Bencét jobban felzaklatta és zavarta a dolog, és Lili egy kissé meg is illetődött a srác kifakadásain. Bele is lehelt a tenyerébe, hogy megszagolja, talán büdös? Igazából a karját csak azért nem emelte fel, hogy a hónalját is megszaglássza, mert amint mozdult egyet, beverte a könyökét, egy ilyen mozdulatot pedig nem mert megkockáztatni, főleg azután nem, hogy kis híján a lábára esett egy nehéz láda, benne agresszív lakóival.
De legalább Bencének sincs baja a sötéttel és fóbiák sem gyötrik, láthatóan egyedül az bosszantja, hogy össze lett zárva Lilivel.
- Jó, tudom! - vágta rá Lili még ijedségétől emelkedett hangon, és óvatosan arrébb lépett a ládától, egyenesen nekiütközve valami puhábbnak, de csak mert nem volt fából. Azért emberi mellkasnak izmos, és ennélfogva egész kemény volt.
- Ó, bocsi. Amúgy nem, nincs fóbiám meg a sötétben se félek, csak az zavar kicsit, hogy pont ilyen színe van a gurkóknak is.
Persze tudta, hogy a sötét nem egy szín, de leginkább arra célzott, hogy most minden feketének tűnik, és az agresszív ladba is fekete volt. Kezdett kicsit hozzászokni a szeme a látási körülményekhez, így már lassan ki tudta venni a az ajtón beszűrődő fény által gyengéden megérintett alakokat. Így már ki tudta venni Bencét is, legalábbis a körvonalait, és hogy milyen magasságban helyezkedik el a feje, és egyéb részei.
- Hm..? Hogy mi? - kérdezett vissza értetlenül, és beletelt néhány pillanatba, mire megértette, miről kérdezi őt a fiú. Amikor először találkoztak, vagyis amikor utoljára, akkor a Levita kilátójában éjszakáztak.
- Jaa, hogy ja! Nem, nem kapott el senki se. Csenge kérdezte, hol aludtam, egy másik lány meg rávágta, hogy biztos egy fiú ágyában, de hiába magyaráztam nekik, hogy akkor annak a fiúnak az én helyemen kellett volna velük aludnia, nem? De nem értették.
Nem akart megint leverni valamit maga mögött, és félt, hogy megbotlik a ládában, ha arrébb megy, így jobb híján inkább Bence mellkasára tette kezeit, mert a nyakába nem akart kapaszkodni, de valami bizonságérzésre azért szüksége volt, és ezzel tudott előállni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=812997#post812997][b]Lóránt Bence - 2020.07.08. 15:56[/b][/url]

Mit mondjak még erre? Azon kívül, hogy bosszantó ez az egész, bezárnak egy lánnyal, aki még félre is ért. Ráadásul még megfogtam a melleit is kérés nélkül, akkor is, ha véletlen. Nem hiszem, hogy annyira különösen jól esett neki. Legalábbis nem Diára estem, aki még ott tartotta volna, hogy zavarba hozzon, vagy másba menjen át az egész szertáros jelenet.
- Jaj, nem úgy értem, Lili! Csak figyelhették volna, hogy van bent valaki más, te nem érdemled meg, hogy... oh, semmi gond - most Lili ütközik belém, és bár sok fiú irigyelne, ha tudná, hogy kivel vagyok itt, most inkább csak bosszús vagyok. Egyrészt tudom, hogy Lilinek tetszik valaki, ha nem is tudom, hogy ki, de annyit igen, hogy nem én vagyok, másrészt mégiscsak együtt szívunk idebent. Inkább megpróbálom oldani a helyzetet, de persze félreérti. Viszont imádom, hogy a csajok is egyből rosszra gondolnak, csak hát Lili nem olyan, mint Csenge és a másik lány. Vicces a történet, még kuncogni is kezdek.
- Hát pedig elég egyértelmű, hogy cseréletetek - bólogatok bőszen, és össze is koccan a fejünk. - Ó, bocs, itt mindenre vigyázni kell - nevetgélek, mert úgy tűnik, hogy moccanni sem nagyon tudunk, vagy nem nagyon anélkül, hogy fel ne borítsunk valamit. - Szerintem arra gondolt az a lány, hogy egy ágyban a sráccal aludtál. Azért nem értették, mert ők máris arra gondoltak. Izé, piszkos a fantáziájuk, vagy hogy mondjam - zavarodom össze én magam is, majd kissé kuncogva hozzá teszem. - Akkor azt már ne meséld el nekik, hogy bezárva maradtál ugyanazzal a sráccal a szertárba, mert összeboronálnak minket - a kuncogásom nem marad abba, így kicsit furán jönnek ki belőlem a szavak. - Te látsz már valamit? Valahogy ki kell jutnunk... bár előbb utóbb jön valaki, remélem - nyugszom meg egy kicsit, és igyekszem magam mögé tenni a kezem, hogy nehogy illetlenségbe keveredjek. Próbálok még jobban szétnézni, de ahogy Lili levert mindenfélét, tényleg nem sok hely maradt. Majd felvetem a tértágító búbáj ötletét a tanároknál, és akkor hátha lesz még hely több cuccnak, de minimum nagyobb lesz a tér. Na, meg valami világító bűbájt is... igaz pálcával lenne, de nincs pálcánk. A fenébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=813239#post813239][b]Layla Robillard - 2020.07.13. 16:08[/b][/url]

Ó te szegény, ártatlan teremtés, mindazon határvonalat, melyet tisztaságoddal magad köré húztál, csupán egyetlen jó szándékú, szeretetteljes, mögöttes tartalommal nem rendelkező mondattal satíroztál ki. Az elmosódott köröcske hirtelen sokkal beljebb került, ezáltal pedig Nathaniel vadászterülete jócskán megnövekedett, de mit is tudsz te erről? Egy angyal vagy, aki csak abban a rózsaszín semmiben hisz, amit maga elé képzel, s nem látja, amit eltakar.
Ahogy elismeri, ő dugta el, Layla szíve nagyobbat dobban a kelleténél. Hát tényleg te voltál? De vajon ez mit jelenthet? Ártatlan, remegő szíve félve gondol bele a tényekbe, melyek oly kettősek! Hiszen hogyan érezhetne iránta bárki többet, de ha nem érez, miért tenne ennyi mindent a boldogságáért? Zavaros az egész, nem képes tiszta fejjel gondolkodni, s a fülében sípoló hang teljesen elnyom minden környezeti hatást. Csak Nate hangját hallja, arca enyhe pírba borul, akárcsak egy friss, cirmos rózsabimbó. - Hogyne örülnék? Te akkor is mellettem voltál, amikor mindenki bántott és kigúnyolt, segítettél nekem és megnevettettél, mikor rossz napom volt. Nagyon örülnék, ha tényleg többet lennénk együtt - őszintesége szívet melengető, nem és veszi észre, hogy minden egyes szava értelmezhető baráti gesztusként és szerelmi vallomásként is. Az összetartozás vágya persze őt is égeti, csakhogy mióta a Bagolykőbe került, nagyon sokan megkedvelték. Már nincs egyedül úgy, mint régen, már vannak barátai és körbeveszik az emberek, ez már nem ugyanaz. - Esetleg megtennéd, hogy... - mielőtt viszont befejezhetné a mondatot, egy csaholó crup kezd felugrálni rá, figyelme pedig rögvest elterelődik. A jól ismert, csilingelő nevetése tölti meg a lelátót, miközben az állathoz fordul, hogy jól megdögönyözze.
- Pixel, te ördögfajzat - leguggol hozzá és engedi, hogy jól arcon nyalja, majd körbeugrálja. Nem kell sokáig várnia, hogy a lény gazdája is megjelenjen, ekkor pedig ösztönösen egyenesedik fel és kissé zavartan kulcsolja össze kezeit a háta mögött. Petyával már sokszor találkoztak, először pont itt és hát... Elég kedves fiúnak tartja. - Szia Petyus - valamivel szégyenlősebben köszön vissza, azonban észre sem veszi ezt az önkéntelen reakciót. Az arcát érő puszi hatására lesüti a szemét és ismét pirulni kezd, de úgy dönt, hogy nagylány lesz, ezért tekintetét az eridonosra emeli és állja pillantását, bár a bárgyú mosoly nehezen tűnne el onnan. Mintha a fiú napról napra menőbb lenne, vagy csak ő látja így? - Köszönöm - gyorsan füle mögé tűri a haját és lábain kezd el hintázni, miközben a srácok ismerkedését figyeli. Olyan különös mindkettejüket látni, hisz a köztük lévő különbözőségek igen látványosak. Nate magas, helyes, komoly, igazi felnőtt, míg Petya már egy belevaló, vagány, bongyor nagyfiú, aki abszolút közvetlen és laza. Hűű.
- Óóó, persze, egy pillanat Nate - kedvesen mosolyog a férfira, hogy egy picit arrébb lépjen és megvárja, hogy az eridonos is hasonlóképp tegyen. Vajon miről szeretne vele beszélgetni éppen most? Annyira izgalmas!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=813243#post813243][b]Süveges Lili - 2020.07.13. 18:39[/b][/url]

Nem volt hozzászokva az ingerült társasághoz, az ilyen embereket valahogy zsigerből elkerülte, most viszont nem volt hova menni, ezért történhetett, hogy Bence kifakadásának keresztüzébe került a lány, és egy egész kicsit a lelkére vette. De aztán, hogy a srác szabadkozni kezdett, megnyugodott.
- Hogy..? - kérdezte, immár Bencének dőlve. Érdekelte, mit is nem érdemelt mindebből meg. Jó, hát a bezárást nyilván nem, de volt más egyéb körülmény is, amire utalhatott a másik. Mondjuk a saját társasága, vagy esetleg a gurkók és a szűk hely... de szerencsére a klausztrofóbia sem tartozott gyengeségei közé.
Egész ügyesen oldotta a szituációt Bence, legalábbis Lili története közepette jót kuncogott, és a lány is átvette nevetését. Őt nem volt nehéz megfertőzni, a jó kedvvel meg aztán egyenesen gyerekjáték. Még annak fényében is, ami a közelmúltban történt, és amin egészen sokat gondolkodott a lány, amikor épp nem valami más foglalta le kis buksija közel teljes kapacitását.
- Nem értem, miért erre kell gondolni egyből.. Pedig hát nem mindenki találat magának alvóhelyet ott, ahol amúgy nincs neki. Mint mondjuk a kilátóban. Vagy a társalgóban. Vagy a könyvtárban! Na ott nagyon könnyű elaludni.
Sőt, egy vaskos, régi könyv még kiváló párnának is tudott bizonyulni, feltéve ha nem volt túlságosan büdös. De ha elég uncsi volt a tartalma, még a szaga sem gátolta meg Lilit abban, hogy lefejelje.
- Nem fogom elmesélni - jelentette ki kicsit halkabban, és egészen zavarba jött a gondolattól. Ha látták volna őket most, valaki esetleg rájuk nyit, hát nagyon nehezen tudták volna beadni nekik az amúgy tényleg igaz tényt, hogy ők itt nem épp smárolni bújtak el. Pedig aztán most tényleg nem lenne egyéb dolga Lilinek, mint lábujjhegyre állni, felszegni kicsit a fejét, és..
Nem is hallotta a neki szegezett kérdést, ellenben hirtelen hátralépett, ki a gondolatból, és el Bencétől, ami természetesen a várt következménnyel járt, hangos puffanással nekiesett némi sporteszköznek, jajjogott hozzá egy szépen rímelő, és alliteráló sort, és csak azért nem esett a földre, mert nem volt hozzá helye.
Hallatszott, hogy valami nagy, és nehéz is dörren a padlón, szerencsére a sikoly hiánya arra utalt, hogy nem Lili lábán, de rögtön némi izgatott, heves mocorgás is követte, ami semmi jót nem jelentett.
- Esküvéletlenvolt! - nyögött fel a szőke valahol seprűk és ütők közé ékelődötten.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=813316#post813316][b]Nathaniel Wright - 2020.07.14. 15:50[/b][/url]

Volt már olyan pillanat az életedben, hogy azt érezted: EZ AZ. Ez a tökéletes pillanat, a sorsfordító, az egyetlen, amikor igazán új fejezetet nyithatsz. Meg akartam szűnni abban a pillanatban, ahogy tekintetünk találkozott, ahogy Nyuszi ajkaira mosoly húzódott. Szinte éreztem a torkomnak szegeződő láthatatlan kést, melyet önmagam tart. Ott és abban a pillanatban, ahogy rám nézett, képes lettem volna megölni azt a Nathanielt, aki magának akarja Nyuszit, aki képes lenne ártani neki, hogy önnön boldogságát meglelje. Meg akartam ölni a gonoszt, kiűzettem volna magamból, hogy a helyét átvegye Nate, a tiszta, jóságos, egyszerű fiú, aki áhítozik a szerelmére, aki vággya, aki éltetné, aki a boldogságát keresné valóban. Csak Nate szeretnék lenni ebben a pillanatban, ahogy Nate voltam akkor is, amikor a nyakláncról leakasztottam és elrejtettem az apró ezüst szárnyat. Szeretnék egyszerű lenni, szeretnék neki megfelelni.
Hiszem, hogy egyetlen ember képes engem megmenteni, hogy mellette mintha elpárologna az, aki nélküle vagyok. Csakhogy, amikor nem vagyok vele, én akkor is rá gondolok, rá vágyok, őt kívánom. Csak máshogy. De bárhányszor a szemembe néz, ajkaim kiszáradnak, szemem megrebben, és tiszta szeretnék lenni. Méltó rá. Ajkaim papírvékonyságúvá válnak, amikor arról tesz említést, hogy régebben bántották, és érzem, ahogy a lelkembe furakodik a nem tetszés. Sosem fogom megérteni, hogy hogyan képes bárki bántani egy angyalt. Hogyan képes megtépázni a tökéletességet, megszürkíteni a ragyogást. Layla egy csoda, egy mindenen felülemelkedő, tiszta és önzetlen lélek. Nem akarom bántani őt, én sosem akarnám, hogy neki fájjon. Sosem? Most úgy érzem, de mi lesz, ha majd arrébb lép.
Kezem megindul a porcelánfehér bőr felé, szeretném megérinteni, megsimítani arcának puha bőrét. Szeretném bizonytalanul a füle mögé tűrni kósza tincseit, szeretném ajkaimmal ajkait csókolni. Szeretnék az a férfi lenni, akit egy ilyen nő mellé szántak, szeretnék a tökéletes társ lenni neki, nem érdekel, hogy mekkora kihívást is jelent az. Szeretném őt magamnak, hogy az enyém legyen. Frusztráló a levegőben megtorpanó kezem, ahogy egy, nem is, két újabb szereplő csatlakozik hozzánk, és én hirtelen érzem, ahogy a sötétség eluralkodik rajtam.
Azonban van ott más is, a féltékenység. Érzem, ahogy mélyebben beszívom a levegőt, hogy hirtelen harag gyűlik bennem a crup és gazdája iránt egyaránt, hogy nem örülök, hogy itt vannak, sőt, kifejezetten pofátlannak tartom a tényt, hogy egy beszélgetésbe belesétálnak. Szívem szerint magamhoz rántanám Layla-t, és úgy csókolnám meg, hogy ne legyen benne kétely, velem kell lennie. A hirtelen jött vágy azonban tovább is szál, mert nem akarom, hogy sebezhető legyek, és mert tudom, hogy az efféle badarságok csupán csak a romantikus vígjátékokban működnek, a valóságban megriasztanám, és különben is, tisztelem a dolog intimitását, így már-már közönyösen, talán kissé ridegen, hogy érezze az alacsonyabb növésű fiú, hogy nem feltétlenül tartom illendőnek a belépőjét viszonozom a kézfogását és a bemutatkozást.
- Nathaniel Wright.
A tekintetemben pedig, bármennyire is nem szeretném, egyértelműen üzenem neki, hogy nem örülök a jelenlétének, de nem gátolom meg, ellépve tőlük egy magasabban elhelyezkedő rész felé indulok, kezemben a lánccal. Bár úgy néz ki, mintha azzal foglalkoznék, ez egyáltalán nem így van, mert bár a szárnyat visszaillesztem, azért pilláim alatt szemmel tartom a fiút.
~ Milyen kár, hogy nem csúszós ez a lelátó. ~

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=813355#post813355][b]Lóránt Bence - 2020.07.14. 21:56[/b][/url]

Egy kicsit elvesztem saját gondolataim fonalában, amikor Lili visszakérdezett. Úgyhogy kellett egy pár másodperc, mire rájöttem újra, hogy miről beszélek, mert ez a helyzet kellemesen kellemetlen volt. Azért el tudtam volna képzelni ezt máshogy is, de most nem akartam, így is szegényt letaperoltam.
- Hogy te is bezáródj - válaszolok sután végül. Valami ilyesmit akartam, vagy azt, hogy ő szerencsétlen áldozat, de az még hülyébben jött volna ki, hiszen elég egyértelmű a dolog, vak aki nem látja. Lili naivitása mindkettőnket jókedvre derít, legalább már nem bosszankodunk. Komolyan nem látja még, hogy mit beszélnek róla? Mondjuk ha ismerik, akkor biztos nem gondolják komolyan, amire utalgatnak, én biztos nem gondolnám.
- Lili, szerintem ezt ne boncolgasd tovább - röhhenek még egyet, majd gyorsan kiegészítem, hogy mit ne adjon ,még tovább ebből a történetből. Mert tuti megbélyegeznék ezért, mert, hogy kétszer volt ugyanazzal a fiúval két különböző helyen és mindkettő a maga nemében "izgis" helyzet, már nem vakarhatná le magáról. Lili,  pasifaló, hehehe. Ez tényleg nevetségesen hangzik jelenleg, amennyire én ismerem a szöszit.
- Remélem is, ahogy látom érted miért - mondom neki, pedig alig tudom kivenni a vonásait. Mondjuk annyira nem baj, mert így nem látom, hogy hogy van a közelemben, és nem kezdek el azon gondolkodni, hogy mit kéne csinálni, hogy kihasználjam a helyzetet. Félreértés ne essék, nincs szándékomban ilyen, de ki tudja, hogy mit hozna ki belőlem ez a hülye helyzet. De ha már a helyzetről beszélünk, tényleg ki kellene találni valami okosabbat, mint, hogy egymás előtt álldogálunk. A másodéves csajszi más megoldást keres és ránk borítja a fél szertárat, remek. - Au, au - kapkodom a kezem fejemre, meg kapok egyet a vállamra ész oldalamba is. A fura mozgolódás pedig nem lehet gurkó, mert akkor már nem örülnénk ennyire.
- Mivel nem esett rám, nem gond. És nyugodj meg, mielőtt gond lesz, okés? - mondom neki, majd megpróbálom kitapogatni a ládát. - Szerinted odaálljunk a kijárathoz és kiengedjünk egy gurkót? Nem túl jó ötlet, mi? Félre kéne mozdulnunk, de... hát a hely nem éppen alkalmas rá. Vagy megpróbáljam addig csapkodni az ajtót, amíg? - kérdezem, egy kicsit kétségbeesve. - Esetleg verjem az ajtót egy ütővel? Ha itt vannak úgyis csak röhögnek rajta - sóhajtok egy nagyot, kicsit leombozódtam. Remélem Lili válaszol és jól van, mert akkor nemcsak szomorú, de mérges is leszek, ha megsérül a többiek miatt...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=813538#post813538][b]Süveges Lili - 2020.07.18. 15:37[/b][/url]

Nem is igazán tervezte tovább boncolgatni a témát, hogy mennyi sok helyen elalhat az ember egymagában, minél fogva rögtön azt feltételezni, hogy egy fiúval alszik együtt enyhe túlzás volt és szándékos belemagyarázás látszatát is keltette a lányban. Ráadásul az együtt alvásról is sejtette, hogy nem olyan ártatlan formájában képzelik, mint ahogy hangzik, meg ahogy szerinte kellene érteni. Elvégre Bencével is együtt aludtak lényegében, igaz, külön ágyakban, de egymás társaságában, az már együtt van, nem? És nem kellett hozzá összebújni sem, meg ilyesmi. Pláne nem olyasmi!
Bence úgy látta, érti a lány, miért nem kéne elmesélnie, milyen szituációba is kerültek épp, bár ténylegesen aligha láthatta, de hangjából, válaszaiból kezdhette kapisgálni. Mert hát Lilkó valóban úgy érezte, hogy ha ezt továbbadná, valóban nehezen tudná levakarni magáról a pletykát, és egész biztosan az Edictum lapjain látná viszont a nevét a srácéval egyetemben. Amit a testvérei is olvasnak! Vagy legalábbis könnyedén hozzáférhetnek, mert az iskola havilapja kézről-kézre járt. És nem is a feltételezés zavarta, mert Bencével nem volt igazából semmi baj, sőt. De mielőtt még igazán átgondolhatta volna mindezt, közben gondolatai a lehetséges jövőről az itt és mostra visszavándorolva hátrálásra késztették, és egy jókora borulásra, jajjogásra, amibe a srác is beszállt, így szinkronban fejezhették ki fájdalmukat. A gurkós láda is vészjósló mocorgásba kezdett valahol a sötétségben.
Lili érezte, hogy megfogják a lábát, amitől természetesen összerezzent, és ugrott egy újabbat, csak hogy még egy újabb ütő a fején koppanjon.
- Auucs! Ez most.. au.. tényleg fájt.
A szeme is könnybe lábadt. Már látta a címlapot: A csókolózást fájdalmas szakítás követte, Süveges Lili sírva szaladt el a helyszínről!
Bence közben lázas ötletelésbe kezdett, így Lili is megpróbálta öszpontosítani figyelmét a jelen problémára. Próbált megnyugodni, és nem mocorogni, ahogy a srác kérte, mert eddig sok jó nem származott a hirtelen mozdulataiból, ezt a szőke is belátta.
- Ez nem rossz ötlet.. mármint, hogy a gurkó nyisson nekünk ajtót. Izé, törjön.
Megvolt persze a veszélye, nem is kevés, de csak várni itt ölbe tett kézzel szintén nem tűnt egy életbiztosításnak.
- Ha félre nem is tudunk ugrani, leguggolni még igen.
Ez remek alkalomnak bizonyult, hogy Bence bizonyítsa, milyen jó kviddicses, mennyire hallja meg tudja, milyen közel van hozzá az a fránya golyóbis. Illetve arra is nagyszerű alkalom lehetett, hogy kipróbálják, milyen egy koponyatörés.
- Azt hiszem, ki tudok tapogatni pár védőfelszerelést - mondta Lili, miközben keze egy védősisakra tévedt. Vagy egy kiöregedett gurkóra, mert nem mozdult. De az előbbi valószínűbbnek tűnt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=814054#post814054][b]Csepreghy Péter - 2020.07.24. 13:14[/b][/url]

A szégyenlős köszönésre automatikusan pirul ki mindkét, egyébként sem sápadt orcám. Figyelem Layla vonásait, és büszkén kijelenthetem, hogy örül nekem. Vagy éppenséggel valamiben megzavartam, ezért a megilletődés. De inkább maradjunk az első opciónál, hiszen én is a föld felett járok néhány méterrel, hogy megtaláltam. Sőt, egy új barátot is találok mellette, aminek szintén kifejezetten örülök. Nem szeretném, hogy a lány magányosan tengesse a napjait a kastély falai között, s a birtokon egyaránt, amikor én éppenséggel nem tudom megvédeni. Elvégre én azért vagyok. Hős lovag szeretnék lenni, aki nem engedi, hogy bántódása essen Laylának. Ahogyan bizonyára ez a fiú sem. Nem vagyok azért teljesen vak; látom rajta, hogy nem repes az örömtől, hogy én is megjelentem a találkozójukon, de tényleg nem szeretnék sokáig zavarni. Csak meg kellett ragadnom az alkalmat. Megérkezett a bátorságom, és ilyenkor kell meglépni bizonyos dolgokat, nem igaz?
Kékjeim vidáman mosolyognak vissza Nathaniel bemutatkozására, és bocsánatkérőn biccentek is felé egyet. Nem szeretném elvenni a mókájukat, ezért gyors leszek és lényegre törő. Csak a francért izzad ennyire a tenyerem. Vastag ajkaimat megnyalva fordulok Layla után. Szívem hatalmasat dobban, ahogyan az eddig lesütött szemei megtalálják az enyémekhez vezető utat, és még nagyobbat nyelek. Olyan egyszerű volt fejben lezongorázni ezt a helyzetet… vissza kell nyernem a bátorságomat. Így szélesen elmosolyodok, szemeim pedig jellegzetesen összeszűkülnek ennek következtében.
– Tudod… Layla – kezdem, és szabad kezemmel megvakarom izzadó tarkómat. Tekintetem mélyen és mérhetetlen kedvességgel fúrom az övébe, majd megemelem a dobozkát tartó másik kezemet. Kissé hanyag a csomagolás, nem vagyok benne annyira jártás, de egy idétlen masnit is kötöttem a tetejére, amin apró cikeszek sorakoznak egymás után. – Arra gondoltam – itt torkot kell köszörülnöm, mert mintha valami letelepedett volna hangszálaimra. – Hogy ezzel az aprósággal kedveskednék neked – minden szavam gyermekin bájos, mégis valami más is meghúzódik mögötte, ami tőlem kifejezetten szokatlan. Férfias? Attól azért távol van, de már valamivel felnőttebb módon csillan meg bennem valami. – Tessék – nyújtom át izgatottan, s ahogyan ujjaim az övéhez érnek finom borzongás szalad végig hátamon. Egy pillanatra Pixel után nézek, de ő éppen Nathanielt tartja fogságban. Körülötte ugrál és csahol, ezért megkönnyebbülten mosolyogva fordulok vissza Layla felé.
Ha nem kezdi el bontogatni, akkor biztatni kezdem, hogy tegye meg, s amikor kinyílik a kis doboz, egy egyszerű kis poharat talál benne. Magyarázkodni kezdek.
– Ugyan nem teljesen igaz mindkettőnk posztjára, de… - itt a dobozba nyúlok, és kiveszem a pohárkát, hogy a rajta lévő feliratot a lány felé fordíthassam. – Tudod, mondják angolul, hogy she’s a catch – vonok vállat, és Layla kezébe nyomom a poharat. – Nálam van a pohár párja. Azon az áll, hogy he’s a keeper – angol kiejtésem esetlen, de teljesen érthető. – Azt szeretném kérdezni, vagyis… el szeretnélek hívni egy piknikre. Amikor rárérsz – mosolygok szégyellősen. Már látom magam előtt, ahogyan a két kis pohárból szürcsöljük egy kockás pléden a limonádét, és mindenféle aprósüteményt eszünk. – Mert úgy gondolom, hogy – húzom ki magam. – You are a catch and I want to keep you – emelem rá bájos komolysággal a tekintetemet. Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki udvarol neki, elvégre csodás lány. A legcsodásabb. De ha most nem teszem meg, akkor később nagyon bánni fogom, hogy nem szedtem össze a bátorságom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=815620#post815620][b]Lóránt Bence - 2020.08.13. 15:26[/b][/url]

- Vigyázz magadra, te lány. Te is ilyen sajtkukac vagy? – rezzenek össze az „au”-jára. Rájár a rúd – szó szerint – a lányra, de majd valahogy kikecmergünk ebből a különös helyzetből. Vagy inkább rohadjanak meg a többiek helyzetből, és nézzék háttal az ingyen mozit. Mivel nem nagyon van más lehetőségünk azon kívül, hogy kiengedjenek, drasztikus megoldást kell választani.
- Jó, remélem nem csak minket tör össze – sóhajtok, és kikeresem a ládát, ha lehet keresésnek mondani azt, ami másfél méteres közeledben van. Sikerül megtalálni és kinyitni. – Igen - helyeselek, bár nem tudom, hogy Lilire támadt-e már valaha gurkó, mert akkor nem hiszem, hogy ilyen lelkes lenne.
- Oké, akkor mondom a tervet. Egy sisak mindenképp kell, de inkább kettő, a gurkók szeszélyesek. Te mindenképpen a hátam mögött leszel, mert ennyit tehetek érted, hogy inkább engem csapkodjon meg a vas. Szóóóval – állok meg egy pillanatra, amíg összeszedem a gondolataimat – az ajtó közepéhez állunk, kiengedem a gurkót és én rántani fogom a kellő időben a kezed, hogy merre kell ugrani. Nem gondolkozol, csak csinálod, oké? És bocs, ha parancsolgatósnak tűnik, de eléggé ideges vagyok, és jó lenne, ha nem törnénk össze – közben ha megvan a felszerelés oké. Aztán behelyezkedek, majd nagyon lassan megfordulok és adok egy puszit Lilinek. -  Szerencsepuszi – magyarázom, mert amúgy nem az arcára akartam, de nem használom ki a helyzetet. Aztán visszafordulok éskiengedem a gurkót egy rúgással, ami elindul felfelé, mindent felborogatva, aztán ránk fordul. Sokkal hamarabb rántom el magunkat jobbra, mint, ahogy elképzelem, hogy odaérne, a szűk hely „neki” kedvez. Reménykedem, hogy az ajtó törik, vagy ha már mi is, akkor kiszakadunk vele együtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=815710#post815710][b]Theon Delacroix - 2020.08.15. 17:49[/b][/url]

- Gyerünk! Most mutasd meg, ki a fasza gyerek! – Üvöltözöm, számból csak úgy fröcsög a nyál, szemeimben pedig valami nagyon nem evilági tűz lobog, amely bármelyik pillanatban képes lenne felperzselni Masát. Elég csak egy rossz mozdulat, egy aprócska baklövés, s a lány talán alulról szagolja legközelebb az ibolyát.
A kérdés azonban még mindig adott: mégis mi a fészkes fenét tett a levitás ex prefektus, hogy most méregtől remegő kezeimben pálcámat szorongatva állok előtte, miközben úgy vicsorgok, mint valami veszett kutya? Úgy gondolhatod, hogy ez csak egy a tipikus, Theon-féle kirohanásokból, azonban most sokkal több van a dologban, mint azt a helyzet elárul. Had mesélem el. Ehhez azonban vissza kell ugranunk az időben, körülbelül egy hónappal, a napra, mikor Benettel összekaptam.
Hetek, sőt hónapok óta valami baj volt a kapcsolatunkkal. Valószínűleg még mindig az én agresszív viselkedésem és kihasználó természetem utóhatásait nyögtük, mégis arra képtelen voltam, hogy beismerjem, hibáztam. Szóval csak nehezítettem a helyzetem azzal, hogy csont részegre ittam magam éjjelenként és csak… léteztem. Magamba zárkóztam, s bár másoknak azt kommunikáltam, hogy minden oké, valójában semmi sem volt jó. Elena volt az egyetlen ember, aki valamit elkezdett sejteni. Először benne sem bíztam meg, mert miért is tenném, sok tapasztalatom van az efféle helyzetekben, ám miután napok múltán sem adta fel, kicsit feloldódtam a környezetében. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy megbíztam benne, inkább hívjuk ezt egyszerű… tiszteletnek? Hálának? Neeem, egyik sem fejezi ki jól, mit is éreztem a nő iránt. Leginkább egy anyához hasonlíthatnám. Egy szülőre, akit sosem kaphattam meg, szóval végső elkeseredésemben megragadva az utolsó kis fényt az alagút végén, elkezdtem vakon elfogadni mindent, amit a HVH a szobámba hozott, vagy a teremben órák után a kezembe csúsztatott. Akkoriban már a szexuális életem sem volt felhőtlen, hisz akárhogy próbálkoztam – és elhiheted, nagyon is erőszakos voltam akkoriban -, nem ment. Fiú, lány, vámpír, manó, megnevezhetsz bármilyen nemet és fajt, látta már az ágyam lepedőjét elég közelről, ám egyiket a másik után hajítottam ki, hogy aztán a fürdőbe zárkózva beszélgessek el a kicsi Theonnal. Szóval mikor Elena feltünt egy újabb bájitallal, mint aki életében először lát ilyet, ugrottam az üvegcséért, majd gördítettem le az egészet a nyelőcsövemen. Kérdés nélkül. Hatalmas hiba, most már én is tudom.  
Először nem történt semmi érdekes, talán csak a szám lett egyről a kettőre szárazabb, azonban miután lekaptam egy random gyereket a folyosón, aki meg kell hagynom, nagyon is jól nézett ki, s már benne voltunk a tutiban, visszafelé a szobámba menett egyszer csak… elhánytam magam. Jól olvastad, behánytam a szex gondolatától. S ha ez még nem lenne elég, a kicsi Theon sem reagált semmire, én pedig az újabb csók gondolatától is ideges lettem, majd hánytam és így tovább.
Szóval ma reggel elmentem nagy nehezen a suli dokihoz. Bájitalmérgezés. Ennyit fogtam csak fel a rövidke látogatásból, ugyanis olyan gyorsan viharoztam ki a gyengélkedőből, hogy eskü az árnyékomat is ott felejtettem.
És így érkeztünk el ide, a jelenbe, ahol a táskám a földön hever, a cuccaimmal körbevéve a füvön, miközben én pálcát szegezek Masára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=817125#post817125][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.09.19. 01:21[/b][/url]

Én csak edzeni jöttem le, még örültem is, hogy viszonylag üres a pálya, most viszont már nem teljesen ez a helyzet. Valaki nem fogná meg a gyereket és vezetné el innen? Légyszi? Anyu? Igibá? Azt hiszem nem sok ember van, aki egy hasonló helyzetben olyan hatással lenne rám, mint Theon, ha bárki más állna így előttem, megijednék, ha egy idegen, esetleg rablósisakkal, konkrétan talán még félnék is. De itt? Itt az első amit érzek, az a gerincemen végigszáguldó idegesség, és harag. Olyan gyorsan felkapom a vizet, hogy pislogni sincs időm, csupán seprűm nyelét szorítom hirtelen szorosabban. - Neked meg már megint mi bajod van? - szűröm fogaim között a kérdést, miközben tekintetem az arca, és a pálca között jár. Sajátom a bal alkaromra szíjazva hever, csak be kéne nyúlnom bő kviddicses talárom alá, és ott lenne, de egyelőre jobbnak látom nem megmozdulni. Amennyire ideges, még a végén megpróbál elátkozni, elrontja a bűbájt, aztán ki tudja, hogy abba a valami random hablatyba nem halnék-e bele. Komolyan nem kéne ennek a gyereknek pálcát adni a kezébe, de rögtön, kérem, én már a kényszerzubbonyt is javaslom! És ő a prefektus, tőlem meg elveszik a jelvényt. Szépen vagyunk mondhatom.
Nem jut eszembe, hogy a bájitalról van szó, amit Elenával készítettünk, mégpedig azért nem, mert azóta, hogy azzal kísérleteztünk számtalan nap is eltelt már. Ez az egyik indok. A második, hogy nem tudtam róla, hogy ténylegesen fel is lett használva, a harmadik meg igazából ebből is következik, eszembe sem jut, hogy a rellonos éppen velem társítaná ezt a galád tettet, és hozzám jönne sírni miatta. Mondanám, hogy őrjöngeni, de az hozzá képest túlságosan drámai, a sírni pedig pluszba kevésbé férfias, így picit már ettől is jobban érzem magam. Persze fejben szapulni a másikat nagyon nagy dolog, kifelé kéne cselekednem vagy mondanom valami olyat, amitől eltakarodik a dolgára és engem békén hagy, de haladjunk egyelőre csak szépen sorjában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=818463#post818463][b]Layla Robillard - 2020.10.03. 20:20[/b][/url]

Talán tényleg illetlenség, hogy Petya csak így betört kettejük meghitt pillanatába, azonban az érkezése mindent felborított. Layla hirtelen két tűz között találta magát, s tudta jól, akármelyiket is választja, megégetik majd a lángok, mégis úgy véli, hogy mivel az eridonos valóban csak jött és megy pillanatokon belül, neki is kedvez, utána visszatér Nate-hez, ekkor pedig majd neki. Arrébb lépve követi iskolatársát és még egy utolsó pillantást vet barátja felé, bár hozzá kell tennem, a navinés semmit sem érzékel abból a feszült légkörből, ami kialakult.
Megigézi, ahogy íriszei elvesznek Péter lélektükreiben és hirtelen zavarba jön. Mindig is így nézett rá a fiú, vagy ez valami új? És mintha nőtt is volt, elvégre első találkozásukkor még csak egy csöpp embernek tűnt, most viszont... Fogalma sincs, mit kéne tennie, így háta mögé rejti kezeit és talpán előre-hátra dülöngélve várja, hogy kiderüljön, miért is érkezett. - Ajándék? - meglepetten szaladnak fel szemöldökei, elvégre nincs születésnapja, mégis mindketten valami aprósággal kedveskednek neki. Megilletődötten mosolyodik el és hol a dobozra, hol Petyára pillant. Eltelik pár másodperc, mire bontogatni kezdi azt, hogy végül megpillantsa a poharat, melyet a gondos csomagolás rejtett. Óvatosan kiveszi belőle és megforgatja vékony ujjai között, hiszen tud angolul. Ettől függetlenül nem szakítja félbe az eridonost, mert az ajándék épp attól a gesztustól válik becsessé, amivel adják, s ha a gesztust szavakba lehet önteni, azt mindig érdemes kellő figyelemmel és odaadással hallgatni.
- Hűű, hát nem is tudom, mit mondjak - arca azonnal jóval sötétebb árnyalatot vesz fel, mint eddig bármikor, és tekintetét, bár Petyán akarja tartani, képtelen rá, így a pohárra írt szavakra fókuszál. Ezután hangzik csak el az igazán zavarba ejtő mondat, amire kis túlzással megrogynak térdei. Íriszei majdhogynem remegnek, ahogy fejét megemeli, hogy úgy adhasson választ erre a felkérésre, ahogy illik. - Nagyon szépen köszönöm az ajándékot és nagyon szívesen piknikeznék Veled. Ha ez randi, akkor nekem ez lesz az első, de biztos vagyok benne, hogy veled jól fogom érezni magam - gyermeki, kislányos ártatlansággal felel a szinte már felnőttes komolyságra, mely egyértelművé teheti, hogy igenis nagy hatással van rá ez a kérdés. Szomorú vagy sem, arról meg is feledkezik, hogy legjobb barátja, Nate, épp ott áll tőlük néhány lépésre és, ha nem is hallja, de rá vár. Mégis csak randija lesz, ez hatalmas szó! - Nagyon aranyos vagy - azzal közelebb lép és egy apró puszit nyom a fiú arcára, hogy ellépjen tőle és lángoló arccal fordítsa figyelmét cipőjének orra felé. Igen, az lesz a legjobb, ha a ruhadarabot tanulmányozza még egy ideig, akkor zavara is tán messze száll.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=818850#post818850][b]Süveges Lili - 2020.10.06. 17:11[/b][/url]

Amilyen kínos, legalább olyan fájdalmas is volt az egész helyzet, bár utóbbiról nagyobb részt Lili egymaga tehetett, mert nem volt az a nyugton maradós típus, vagy ahogy Bence fogalmazott, igazi kis sajtkukac volt, és mivel ez az egész helyzet csak tovább ingerelte amúgy is izgő-mozgó természetét, sok jó nem származhatott belőle, ha még túl sokáig itt rostokolnak. Márpedig a tréfa kiötlői, úgy tűnt, nem kívánnak megkegyelmezni a két levitás jómadáron. Nem volt mit tenni, ki kellett törniük innen. Szó szerint.
- De ha netán meghalnánk, szeretném, ha tudnád, hogy... - kezdett bele Lili egy drámai beszédbe, de a végére idegesen elnevette magát. - Inkább csináljuk úgy, hogy túléljük!
Felszívta magát, majd a srác felé fordulva rányomkodta valahogy a fejére a sisakot (kellett nyújtózkodnia rendesen), és mielőtt belekezdtek volna az akcióba, összeszorított fogakkal, és behunyt szemmel (nem mintha kevésbé lett volna így sötét), arca elé préselt egyet a kitömött, puha védőfelszerelések közül, és úgy várta a végzetes golyóbist. Ám ahelyett először egy puha puszi érkezett, ami sokkal váratlanabbul érte, mintha egy kemény vasgolyó rendezte volna át épp az álkapcsát. Mindenesetre annyit biztosan tudott, hogy sokkal kellemesebb élmény volt ez, mint amire számított helyette.
Azt persze nem tudta, honnan is tudhatta volna, hogy hova szánta Bence, és jelenleg nem is ért rá ezen morfondírozni, mert az előtte álló, valamelyest őt védő srác felrúgta a ládát, és a következő pillanatban félrerántotta a lányt. Az esés nem volt kellemes, ismét fel kellett jajduljon, de mégis, úgy képzelte, hogy ez a kis fájdalom bőven kellemes ahhoz képest, amit a gurkó okozhatott volna.
- Azt hiszem, sikerült! - jelentette ki megkönnyebbülten, mikor fény áradt be az ajtó maradványain át, melyet egy lelkes, és talán kissé túlbuzgó vasgolyó kilyuggatott nekik.
Most, hogy végre látta, nyomban Bence nyakába is borult, megölelgetni. Nem volt semmi hátsó szándéka, vagy akár oldalsó, vagy bármiféle, egyszerűen csak örült, hogy élnek, és megúszták pár kék folttal. Az pedig levitás szín, szóval: okuk panaszra? Semmi!
Miután Lili sikeresen összeszedte magát, javasolta Bencének, hogy fogja meg azt a golyót, mielőtt levadássza a fél erdőt az éjszaka, ő maga pedig elfutott a pálcájáért az öltözőbe, abban a reményben, hogy talán képes egy épkézláb reparot elkövetni az ajtón. Aztán ha mindez megvan, talán lezártnak is tekintheti ezt a nem mindennapi estét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=819462#post819462][b]Nathaniel Wright - 2020.10.17. 12:28[/b][/url]

Minden ember életében van egy olyan pillanat, ami a legcsodálatosabb és a legfélelmetesebb egyszerre. Az a pillanat, amikor mindent felteszel egy lapra, amikor úgy érzed, hogy kell egy utolsó ugrás ahhoz, hogy megkapd azt, amire egész életeben vártál. Az ugrással csak az a baj, hogy néha nem elég nagy a lendület, és a mélybe zuhansz, vagy, ami még rosszabb, jön egy Péter, aki húsos kis lábát felemelve a gyomrodba rúg, és a mélybe zuhansz.
Nagyon sokszor láttam már ezt a pillanatot a kamerán keresztül. Ahogy emberek igent mondanak egy másik emberrel kötött házasságra, ahogy egy ember felszáll egy gépre vagy vonatra azzal a szent elhatározással, hogy addigi életét hátrahagyva, új esélyt ad. Láttam, ahogy a depresszió szépen lassan felemészti az embereket, ám a végső tett előtt felszívják magukat, és láttam, ahogy rehabilitáció után egy új csillanás jelenik meg a szemekben. Láttam, de sosem éreztem, egészen addig nem, míg égi fénybe burkolva meg nem érkezett Nyuszi az életembe. Még most is fel tudom idézni hajának csillanását, hogy mennyivel volt másabb akkor a fény, mint most, amikor ezzel a nevenincs kölyökkel áll, és leírhatatlanul úgy tekint rá, ahogy rám kellene. Én vagyok a férfi, aki elköteleződne a nő mellett. Én vagyok a fiú, aki úgy határozott, hátrahagyja a múltat, és új életet kezd. Én vagyok az ember, aki az utolsó lépés előtt felszívta magát, de nem én vagyok a férfi, akinek máshogy csillan a szeme a rehabilitáció után. Én a férfi vagyok, aki zuhan, akinek nincs védőkötele, akinek nincs értelme. Én vagyok a férfi, aki a másik feljárón sétál lefelé, hogy aztán belevesszen a tájba, mielőtt az enyelgők észrevennék, hogy elment. Én vagyok a férfi, aki hitte, hogy minden kitaszított, ha elég erős, kap egy esélyt. Az én esélyem csillogó tekintettel pillant most Péterre, és bár magamnak nem mondanám ki, de tudom, hogy helyesen teszi. Mert ez a kölyök valószínűleg jó.
Kezeimet fázósan, holott egyáltalán nincs hideg, fonom össze magam előtt ahogy az erdő felé közeledek, és érzem, szinte érzem, ahogy a szememből lassan kihuny a fény, ahogy elmúlik a remény. És hogy ott voltam, hogy egyáltalán megléptem a lépést, amitől féltem, sőt rettegtem, arra csupán csak a padon hagyott apró, cikeszes nyaklánc emlékeztet, melyből több nincs és nem is lesz a világon. És noha most megtört vagyok, idő kérdése, és valami mássá változom, valaki mássá, de azt hiszem, abban nem lesz sok köszönet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=819700#post819700][b]Csepreghy Péter - 2020.10.21. 13:04[/b][/url]

Petya udvarol. Érdekesen hangzik, nem igaz? Eddig, ha ilyesmibe keveredtem, akkor az mindig Lilihez volt köthető. A gyermeki nagy szerelemből egészen gyorsan alakult a barátság, aminek a megtartásáért a mai napig hálás vagyok. De az más volt. Teljesen más. Ugyan az érzést nem tudom megkülönböztetni egymástól, de mégis érzem, hogy nem ugyanarról elmélkedek, amikor szélesen vigyorogva, hanyatt fekve nézem a szobánk mennyezetét, és Laylára gondolok. Mindig reménykedek, hogy jól van, jó helyen van. Ezért is örültem, amikor megláttam Nate-tel. Egy baráttal volt, így – sajnálom, hogy félbe kellett szakítanom őket – megtalálhattam, és most félre is hívhattam, hogy eláruljam neki gyengéd, bimbózó érzelmeimet. Az ajándékra való visszakérdezésre csak kisfiús bájjal hümmögök egy igent, majd noszogatni kezdem szívem hölgyét, hogy bontsa ki a kis csomagot. Semmi kétségem sincsen afelől, hogy Layla érti az angol szavakat, amik eleinte nem túl magabiztosan remegnek meg a levegőben. Attól függetlenül úgy gondoltam, hogy el kell magyaráznom. Mert én mindig mindent meg akarok magyarázni. Ha nem tenném, akkor nem is én lennék.
– Mondj igent és azt, hogy tetszik – vakarom meg szégyenlősen tarkómat, miközben egy játékos vigyorkezdemény jelenik meg ajkaim szegletében. Ahogyan folytatja a mondandóját, szinte megfagyok. Érzem, ahogyan végig simít bennünket a friss szellő, és ahogyan göndör tincseim közé túr. Kék szemeim egyre düllednek a szavaira, s közben vigyorom is szélesedni kezd. Első randi mindkettőnknek? El sem hiszem. This is meant to be. – Igen – mondom bátortalanul, majd torkomat köszörülve folytatom. – Igen. Igen, ez egy randi – ki is húzom magam, hogy érzékelje, mekkora alfahímmel van dolga. Persze minden vagyok, csak az említett ezüsthátú gorilla nem, de azért aranyos a próbálkozásom arra irányulóan, hogy megmutassam; nem vagyok én már annyira Pici Petya. Érettebb vagyok, magasabb is… néhány milliméterrel.
„Nagyon aranyos vagy”, hallom csilingelő, édes hangját, mire szerényen elmosolyodok, vállamat vonom, és éppen valami olyasmi jön ki torkomból, hogy „háöööát”, amikor is közelebb lép hozzám, én pedig automatikusan közelebb dugom orcámat, garantálva a puszi megérkezését. Ami természetesen teljesen lesokkol az első pillanatban, aztán szélesen, sőt büszkén mosolyogva húzom ki magam, ahogyan Layla távolodni kezd. Érzem a friss illatát, amit mézesmadzagként húz maga után, szinte húzódnék is utána, ezért nagyot nyelve ficánkolok kicsit, majd zsebre vágom kezeimet.
– Baromira örülök, hogy tetszik – teszem hozzá boldogan. Lábaimon ugyan kicsit hintázni kezdek látható zavaromban. Figyelem, ahogyan bőszen írja fejben doktoriját cipellőjének orráról, majd közelebb lépek, és én is adok neki egy puszit. Megvárom, hogy esetleg rám nézzen, majd mosolyogva döntöm oldalra bongyor koponyámat.
– A szombati edzés után találkozzunk az udvarban – mondom torkomban dobogó szívemmel, majd távolodok egy lépéssel, mert olyan közel voltunk, hogy már szinte szédülni kezdtem. Egészében látva sokkal szebb. Így többet látok belőle, nem csak az orrnyergét, mint az előbb. Mondjuk, az is csodaszép. De teljességében jobb. – Szia Layla – köszönök el, majd arra fordulok, ahol Pixelt láttam csaholni az imént. Mikor kiszúrom a varázsebet, hangosan füttyentek egyet. Megvárom, amíg mellém ér, megsimogatom a buksiját, majd boldogan csillogó szemekkel biccentek egy újabbat a lány felé. – Szia! – kiáltok végül Nate felé is, karjaimmal valódi bábjátékot produkálva a levegőben, majd összeszorított ajkakkal próbálom elrejteni mérhetetlen vigyoromat, s szinte tánclépésekben tűnök el a kastély felé vezető úton Pixel társaságában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=821816#post821816][b]Demeter Hunor - 2020.11.22. 20:56[/b][/url]

A Levita szurkolópáholya mögé kifeszített, a házunk jelképét ábrázoló ponyva alatt ülök egy laza, sötétszürke cargo nadrágban. Valószínűleg repülés lesz a vége, ehhez öltöztem. Kezd hűvös lenni, érződik, hogy jön a tél, de a fűtött páholyban elég egy pulóver. A házamét vettem fel, amelyiknek az elején kék háttéren egy L-betűn hever egy szfinx a farkát lóbálva.
A bokám összekulcsolva, a kezeim a térdeim között malmoznak. Hozhattam volna egy könyvet.
Egy ideig csak nézelődöm, aztán megragadja a tekintetemet a két piros pont, akik balra a levegőben gyakorlatoznak. Nem túl nagy érdeklődéssel figyelem őket, mivel nem sokat látok belőlük, de a maradékot elképzelem.
...Nem zavarom, zavarom, csak figyelem, Belefeledkezem, vele utazom, Nem sürgetem, nem várom, Nem bántom és nem sajnálom, Nem sajnáltatom magam, magam adom, Megadom, megadom, neki megadom magam... - motyogom, az egyik térdem a ritmust veri. Ezen a dalon dolgozom mostanában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=821844#post821844][b]Kőszegi Róza Amélia - 2020.11.23. 10:27[/b][/url]

Már teljesen lehűlt a levegő, mire Hunorral sikerült találnunk egy mindkettőnknek szabad délutánt. Tehát, az időjárás megkövetelte a meleg öltözetet. Testhezálló, de vastag anyagú holmimban lépek ki a kastély kapuján és kocogok a nyilvános pályához. Egyre szaporább lépteim közben lófarokba fogom hosszú hajamat, a praktikusság kedvéért. Világos tincseit egészen messziről meglátom a sötétkék háttér előtt. A szurkolópáholyhoz érve lassulnak lépteim, majd óvatosan közeledek a fiúhoz. Igyekszem nem nagy neszt csapni, hogy egy váratlan pillanatban toppanjak mellé – Nem hangzik rosszul – mosolygok le háztársamra, és közben befordulok vele szembe. – Régóta ücsörögsz kint? - kérdésem közben hunyorogva hátra tekintek a két repkedő emberre. Nem ismerem fel őket, de mintha a nap küszködne arra a szürke felhők mögött. Szabadon maradt ujjaimra lehúzom a meleg anyagot és úgy pislogok vissza Hunorra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=821877#post821877][b]Demeter Hunor - 2020.11.23. 20:01[/b][/url]

Férfias sikoltásra azért nem vetemedem, de összerezzenek, amikor jobbról meglep Róza. El is vágják a rapszöveget.
- Hű - nem is tudom hirtelen, mit mondjak. - Egy mugli együttes száma.
Ja, nem ezt.
- Kiváló lopakodóképesség!
Furcsa, ahogy így fölém magasodik. Vagy talán nem ez a fura, hanem az annyira kék szemek. Néhány pislogás után visszafordulok a repkedő eridosokhoz, és ez nem fura, mert ő is.
- Nem olyan rég. Csak nem szeretek késni.
Róza sem késett, én vagyok mindig ott túl korán. Azt hiszem, anyám rigolyája nevelte ezt belém, de nem bánom... hiszen nem szeretek késni.
- Ó! - a jobb térdemhez kapok, az ottani zsebbe rejtettem a papírcetlit, amit neki szántam. Felpattintom a patentját, és csuklóig elmerülök, mire sikerül kitapogatnom az üzenetet. Közben megosztom a részleteket is.
- Megtaláltam, kit kell keresni a színjátszóval. Képzeld, levitás, és harmadikos... Miért nem hallottunk eddig róla?
Odanyújtom a kis papírt, rajta Ivanich Benett nevével meg a felirattal: "színjátszó-kör". Nagyon lassan írtam, hogy olvasható legyen.
- Nem ülsz le? - kérdem újra felnézve a lányra. Lehet, ő már rögtön seprűre pattanna, nekem még szükségem lenne néhány tanácsra előtte. Bár nem sok lóg ki az én pulcsim ujjából sem, kezemmel magam mellett a kényelmesnek nem mondható pad szélét markolom.
- Fázol?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=821878#post821878][b]Kőszegi Róza Amélia - 2020.11.23. 21:22[/b][/url]

Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a kultikus filmek terén és azok filmzenéivel jobban tisztában vagyok, mint a magyar mugli rappel. De itt a lehetőség megismerni - Milyen együttes? - teszem fel a kérdést, majd szélesen elmosolyodok amikor elismeri, hogy sikeresen megleptem. Jómagam nem szeretem őket, mármint a meglepetéseket, jobb az, ha mindenről teljesen tisztában vagyok és a dolgok terv szerint haladnak. Viszont a napokban kifejezetten jókedvű vagyok, ami okozhatja indokolatlan viselkedésem. Azért a tudat, hogy nem fagyoskodik itt régóta, megnyugtat. Szemöldököm kíváncsian felugrik, ahogy a cetliért nyúlok. Leolvasom a nevet, közben Hunor felteszi a kérdést. - Hm. - összecsukott ajkaim mögül jön a hang. - Én hallottam már róla, de nem tudtam, hogy ő az, akit keresni kell - jegyzem meg mellékesen, majd ahogy felteszi újabb kérdését elfoglalom mellette a helyet. - Köszönöm - emelem meg a cetlit, majd a pulóverem zsebébe rejtem a cipzár mögé - Mostanában sűrűek a napjaim, de azt hiszem lesz még lehetőségem jelentkezni - fordulok felé oldalasan, lábaimat keresztbe teszem. - Nem igazán. - hunyorgok a bújkáló napra pillantva. Azért kisüthetne. A tejfelszőke tincsek alatti kék szemekbe nézek - Mi az amire a legkíváncsibb vagy? - hiányoztak az edzések, és mivel mások annyira nem örültek, ha a sportról beszéltem, vártam már ezt a délutánt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=821881#post821881][b]Demeter Hunor - 2020.11.23. 22:09[/b][/url]

Egy kicsit beszélek neki a bátyám jóvoltából a nyáron megismert együttesről. Ő mindig járt fesztiválokra, de idén először elég nagynak ítélt, hogy én is menjek vele. Talán igaza is volt, hogy eddig nem vitt. Az önpusztító tevékenységeiben nem vettem ugyan részt, de jó pár új magyar együttest megismertem. Az alternatívok tetszettek a legjobban, mint például a Quimby, akinek a Magam adom dalát daráltam az előbb. Nem annyira gyors, de eddig nem foglalkoztam rappel, úgyhogy néha elakadok még a versszakokban vagy elrontom a ritmust. De a gitáralap már megvan hozzá.
- Megmutatom, majd ha kész és érdekel - ajánlom fel, miután mindezt elmeséltem neki is.
Még mindig nem tudom elképzelni, ahogy Róza színpadon szerepel, hiszen leginkább kviddicsezni és tanulni látom (no meg oldalról a vetítő fényében, moziestek alkalmával). Elgondolkodtatnak az ilyen sokoldalú emberek, nem tudom, hogyan van mindenre elég idejük. Időnyerőt tudtommal nem adnak arra, ha sok a hobbid.
Kérdésére előre dőlök kicsit, úgy fixírozom a mellettem ülő arcát, államat saját vállamnak támasztva. De igazából nem látom őt: fogalmazok.
- Hát a legkíváncsibb arra, hogy hogyan élik túl az emberek a 60 kilométer per órával suhanó gurkóval való találkozást.
- De igazából azt szeretném tudni, milyen az iskolai kviddics belülről? Fontolgatom, hogy jelentkezzek, de még azt sem tudom, milyen poszton. Otthon mindig az voltam, amiből éppen hiány volt a pályán. Tanács kéne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=821883#post821883][b]Kőszegi Róza Amélia - 2020.11.24. 11:07[/b][/url]

A Quimbyt ismerem, de a dalt amelyikről beszél még nem hallottam. Csak bólogatok visszajelzésként ajánlatára és biztosítom róla, hogy érdekel amin dolgozik. Várakozón nézek rá, amikor kiböki első kérdését.
 Lejátszottam ugyan egy szezont, de tartottam tőle, hogy olyat kérdez, amire nem fogok tudni választ adni. – Sok mindentől függ. Leginkább, hogy milyen az a találkozás. – nem mindegy hol éri a játékost az a gurkó, valamint, hogy van e olyan lélekjelenléte és ereje, hogy a járgányán maradjon – A terelőtől is függ, aki elüti, és aki veled van, elvégre azért is csapatjáték. De ha szükséges a játékvezető megállítja a meccset, így nem lehet végzetes baj a pályán. – töprengek pár pillanatig visszagondolva korábbi emlékemre, amikor Volkov kénytelen volt így tenni. – Szemfülesnek kell lenni és odafigyelni rájuk. – talán ez az egyszerű és naivnak tűnő válasz a legigazabb.
 Kicsit fészkelődök ültömben, amint felhúzom törökülésbe lábaimat, teljesen Hunor felé fordulva. Nem tudom az én tapasztalatom elég e ahhoz a tanácshoz amire szüksége van, de egy pillanatig csöndben átgondolom a minél pontosabb választ. – Feldobja az adrenalin szintet - mosolyom nem is lehetne őszintébb – főleg azért, mert az emberek , akikkel nap mint nap összefutsz, a pályára lépve átkattannak. - Lehet, hogy jóban van az ember valamely ellenféllel, de az ott nem sokat számít. - Csapattagnak lenni szuper – másfél éve sosem hittem, hogy ez a mondat elhagyja a számat. A csoportmunkákat is gyűlöltem, mert mindenki más lelassított vagy visszafogott a munkával, netán volt olyan gügye, hogy elhitte én megcsinálok mindent helyette, aztán lapulok. A kviddiccsel más volt a helyzet – Elsősként kerültem be, de teljesen fair play volt az egész szezon alatt. Passzoltak, ha úgy látták pozícióban vagyok, edzéseken is bevontak, tanácsokat adtak, tudtam a csapattársaimtól tanulni. – ahogy beszéltem róla egyre inkább hiányzott a szezon. – Nyilván vannak nézeteltérések, de melyik sportban nincsenek? – teszem fel a kérdést.
 Hajamba kap a szél, amitől megborzongok. Felnyúlok a kapucniért, ami a homlokomra hajolva védi a fejemet – Ha jönnél, talán fogónak tudlak elképzelni – mérem fel pillantásommal – de érdemes más tanácsát is kikérned – ismerem be. Azért még hozzáfűzöm, hogy én örülnék, ha csatlakozna, még akkor is, ha maga a játék el tud fajulni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=821914#post821914][b]Demeter Hunor - 2020.11.24. 19:24[/b][/url]

Róza egész részletesen elmeséli, hogyan ne halj bele a gurkóütközésbe. Bár a kérdésem költői volt - mindig elintéztem a "varázslat" magyarázattal -, most engem is végigvezet a gondolatmeneten. Mi nem játszottunk igazi versenygurkókkal otthon sosem. Mák, hogy mágusok vagyunk, így nem gond egy csont beforrasztása vagy fog visszanövesztése... de azért fájdalmas!
"Szemfülesnek kell lenni és odafigyelni rájuk" - hangzik a naiv poén, horkantva felnevetek. Könnyű azt mondani! Pláne, amikor a pályán két ember pontosan azért van, hogy téged kiiktasson.
Eztán elmeséli, milyen élmény volt neki elsősként a csapatban, és hogy milyen játszani a többiekkel. Próbálom elképzelni, hogy a pályára érkező iskolatársak egy pillanat alatt átváltanak egy másik személlyé.
- De gondolom nem fajulnak a tettlegességig a nézeteltérések...? - vetem fel.
Miközben beszél, végig a száját nézem. Nem csak Rózával van így. Azt hiszem, semmi baj a hallásommal, valahogy mégis szükségem van arra, hogy az emberek száját figyeljem. Udvariasságból azért feljebb emelem olykor a tekintetem, belenézek a világosnál is világosabb kék szemekbe. Megkérdeztem egyszer Pollit, de azt mondta, nem észrevehető, hogy az emberek száját bámulom a szemük helyett. Amúgy is olyan zavarba ejtő mással farkasszemet nézni.
Csak egy pillanatra kalandozom el, ezután az engem legjobban érdeklő kérdéshez jutunk: Milyen pozícióban játszhatnék?
- Pont fogó? - tényleg meghökkenek Róza meglátásán. Ez a legfelelősségteljesebb pozíció. Legtöbbször az egész meccs azon a 150 ponton múlik. Nem biztos, hogy el tudnám viselni a nyomást. Másfelől... elég menő lenne.
- Hát az biztos, hogy terelőnek elég satnya vagyok - viccelem el. Felidézem az alkalmakat, amikor őrzőként vagy hajtóként játszottam. Nem mondanám, hogy bármelyikben különösebben sziporkáztam volna, de hát ezek nem rendszeres edzések voltak, csak alkalmankénti meccsek a tesóm haverjaival.
Felerősödik a szél. Így igazán embert próbáló repülni.
- Mennyit kell gyakorolni, hogy egyáltalán megfontolják a felvételemet? A ti csapatotok tart toborzókat, vagy folyamatos a jelentkezés? Bírod még a kérdésáradatot? - mosolygok rá bocsánatkérőn.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=822001#post822001][b]Kőszegi Róza Amélia - 2020.11.26. 17:44[/b][/url]

Nem bánom kérdéseit, de ha kérdez igyekszem mindet, magamtól telhetően hasznosan megválaszolni. Főleg, hogy tanácsra van szüksége. Szeretnék segíteni neki, de eszemet nem tudom mikor volt valaki utoljára kíváncsi a tanácsomra. Nevetését pedig újabb kérdés követi - Nem, de lehet megfordul egy kettő fejében - válaszolom teljesen komoly arccal, aztán előhívom mosolyomat - Hunor, nem nyírjuk ki egymást sem gurkókkal, sem sehogy. De attól még kemény sport. - bólintok határozottan. Még örülhetek, hogy a seb a fejemen nem látszik a sűrű hajam miatt, főleg most, hogy lófarokban van.
Nevetésem hangosan felcsendül vicces megjegyzésén. Nem tudom megállapítani, de remélem nem vagyok érzéketlen. - Na igen, a testalkatod miatt is gondoltam egy fogóra. Bár, nem tudom milyen szemeid vannak - karomat széttárom, majd felmutatok a levegőbe - majd ott kiderül - mondom, mint valami kihívást. Helyezkedni kezdek, ami nem is baj, mert érkezik a további kérdés zuhatag. Bólintok - Azért vagyunk itt. - amúgy sem bírom, ha haszontalanul telik az idő. Lizával mindig kitalálunk valamit, a Tökfejékkel is legalább zajlott valami, de mondjuk egy olyan tanóra, ahol konkrétan felolvassák, amit magamtól is megtehetek tejesen fölösleges.
A kérdései remekelnek. Kezdjük ott, hogy én repülni sem tudtam, úgy hoppantam ide - Ismételtem amit repüléstanon vettünk, aztán egyre többet jártam ki gyakorolni. De én hátránnyal indultam, szóval nekem sokat kellett gyakorolni. - válaszolom meg első kérdését, majd visszább a homlokomra húzom a szökni készülő kapucnimat - Az idény előtt jelentkeztem, szerintem akkor érdemes. Igaz, most változások is lesznek nálunk. - töprengek - Ha már biztos leszel, akkor utána járok most hogyan mennek pontosan a dolgok. - kérdőn pillantok rá, hogy ez így jó lesz e neki is. A tekintetem az égre merészkedik. - Szeretnél felmerészkedni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=822022#post822022][b]Demeter Hunor - 2020.11.26. 20:15[/b][/url]

Egy kicsit megüt a megjegyzése, hogy ne aggódjak már annyira, nem nyírják ki egymást az ellenfelek - sem a pályán, sem azon kívül. Úgy tűntem, mint aki ezen görcsöl? Biztosan egy gyáva féregnek alaknak tart. Pedig tényleg nem. Mármint, az csak olyan szarkasztikus kérdés akart lenni a gurkóval. A másik meg csak érdeklődő... Mindenki tudja, hogy félek a szellemektől. Vajon anyámasszony katonájának ismernek az emberek? Vajon tényleg az vagyok?
Aggyal felfogom, hogy túl sokat tépelődöm, de mégsem tudok ellene semmit tenni - most sem. Annyira belelovalom magam ebbe a gondolatba, hogy töketlennek tűnök Róza szemében, hogy nehéz visszazökkennem.
A szél őt szembe, engem hátba kap, fellibbenti a csuklyámat. Megigazítom, méginkább a fejemre húzom, de egy rakat tincs mindig kikandikál alóla. Megzabolázhatatlan haj.
Zavaromban persze teljesen hülyén kezdek viselkedni, és ezt tudom is magamról, csak remélhetem, hogy kívülről nem tűnök annyira furának. Elsütök egy poént a satnya alkatomról, amikor meg a fogó-kvalitásomat forszírozzuk, hirtelen előre dőlök és tágra nyílt szemmel az övébe nézek.
- Mint a sasé!
Mondom, teljesen hülyén kezdek viselkedni. Megsorozom még néhány kérdéssel, de talán jobb is lesz, ha kezdek magammal valami mást, úgyhogy kapva kapok a seprűre pattanás lehetőségén. Ennél hülyébbet még reptemben sem csinálhatok magamból.
- Persze! - vágom rá, pedig a cudar idő nem sok jót ígér. Térdemre csapok, felállok és a lejáró felé veszem az irányt.
- Odalent láttam egy ládát elöl hagyva.
Onnan beszerezhetjük a labdákat, és a tárolóban láttam a gyakorló seprűket is.
- Milyen változások? - kanyarodok vissza a korábbi beszélgetéshez, és a jelenetváltással igyekszem visszapaszírozódni egyszerű önmagammá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=822086#post822086][b]Kőszegi Róza Amélia - 2020.11.27. 19:50[/b][/url]

Izgatott leszek a repülés gondolatától. Az utóbbi időszakban annyi minden mást keleltt csinálnom, hogy nem jutott rá időm. Hiányzott már. Lelkesen szinte ugrok fel helyemről, hogy aztán Hunor mellett haladva megközelítsük az eszközöket.
 Nincs annyira vészes időnk. Hűvös van, szürke az ég, de nem ködös, és nem is fest úgy, hogy alkonyat előtt ránk szakadna. Na nem mintha értenék a meterológiához, de a szél sem fújt túl erősen. Mindenesetre fura érzés fog el - Szerintem egyelőre maradjunk meg a kvaffnál - vetem fel az ötletet, kapucnimat ledurva a fejemről.  Hangosan nem ismerem be, csak magamban érzem a bizonytalanságot a többi labda kapcsán. Jó lesz nekik még a lábádan pihenni. - A játékvezetőnkkel kapcsolatban, de többet szerintem még s... - megakadok, hiszen kezem alatt a fa tároló ajtaja nem akar mozdulni. Nincs bezárva, hiszen felső részénél rés van - Beszorult. - állapítom meg a helyzetünket. Feltűröm a pulóverem ujját, majd erősen nyomni kezdem az ajtót, de az éppen csak mozdul. - Nagyszerű. - motyogom az orrom alatt - Megpróbálod? - fordulok Hunor felé. - Addig idehozom a kvaffot!- hátrálok sietősen. Remélem mire visszaérek már mehetünk is fel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=822189#post822189][b]Demeter Hunor - 2020.11.29. 20:13[/b][/url]

Nem tudom, milyen átszerveződés lehet a kviddicsben, nem sok információ jut ki a tárgyalóikból. Mindenesetre most sem fog kiderülni számomra, mert Róza megakad a mondat közepén.
- Ez fura - közelebb állok az ajtóhoz. Vagyis inkább a lányhoz, mert éppen köztünk áll, és taszít egy újabbat a szertár bejáratán. Teljesen beszorult.
- Ühüm - egyezem bele, és elengedem a kvaffért igyekvő Rózát, fél kezem meg már a farzsebemnél jár. Előhúzom a pálcám.
- Alohomora - próbálkozom először, de előre tudom, hogy nincs értelme, mert nem a zárral van gond.
Meglököm az ajtót. Ahogy gondoltam.
Ujjaimmal pördítek egyet a pálcán. Pördítek még egyet, de csak olyan átkok jutnak eszembe, amik az ajtó jelentős részét is vinnék magukkal. Volkov nem lenne rám büszke.
- Hát oké, akkor legyünk muglik - mormolom, és hármat hátralépek. Elrugaszkodom, és futólépésben nekirontok jobb vállammal a deszkáknak.
A vártnál jobban fáj, de a tároló megadja magát.
- Siker! - kiáltok fel, de nem tudom, hallótávolságon belül van-e a lány. Kitárom a szertár ajtaját, és bal kezemmel a jobb vállamat masszírozva besétálok a gyéren megvilágított helyiségbe. Azért a repülésben nem fog akadályozni. A seprűk bal oldalt sorakoznak, rögtön felmarkolok annyit, amennyit tudok. Ismerem az iskolai seprűket, lehet, hogy nem lesz szerencsénk az elsővel.
Hét nyéllel a kezemben indulok kifelé.