34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Nathaniel Wright
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 109
Írta: 2020. június 16. 15:02 | Link

Nyuszi


Nem csak napokig, de hetekig titkoltam ittlétem, és nem azért, mert haragszom rá, vagy azért, mert nem akarok a közelében lenni. Minden vágyam az, hogy vele legyek. Minden vágyam az, hogy érezzen engem. Nyuszi. Olykor az ablakból néztem, ahogy sétál, vagy máskor egy fán gubbasztva figyeltem órákon át, ahogy nevetve, és leomló aranyló hajával lágyan játszik a szél. Irigye vagyok mindennek, ami hozzáérhet. Irigye a szélnek, irigye a talárnak, de még a süteménynek is, mely ajkaihoz ér, ahogy harap belőle.
Nyuszi a mindenem. Az igazi, mély, örökké tartó tökéletesség. Szívem szerint egy tükörbe zárnám, ahonnan sosem szabadulhat, én viszont bármikor beléphetnék a tükörbe, ahol megalkothatnánk a világunkat. Kettőnk életét. Mert ő csak úgy lehet az enyém, hogyha tudom, nincs más opciója. Mert, valahol mélyen, félek. Félek, hogyha közel engedem magamhoz, idővel menekülni akarna tőlem, hogy sosem lenne örökké az enyém. Egy idő után hittem, hogy Cara az életem állandó szereplője lesz, de nem így történt, Cara elhagyott, és Layla is megtenné. Nem lehet másé, de nem akarom bántani, nem akarom, hogy ne éljen tovább ezen a világon, mert a világ csakis úgy lehet teljes, ha ő létezik.
Érte készen állok a halálra. Tudom, hogy abban a percben, amelyikben bántanám őt, végeznem kell magammal. A világnak rá van szüksége, nem szűnhet meg, mert ha kiveszik belőle a tökéletesség, végleg megérett a pusztulásra. De kinek hiányoznék én? Egy selejt. Egy senki. Idővel ő is, ahogy Cara is, elfelejtene, mert lenne más, olyan, akire szeretne emlékezni. Talán egy fejezet lehetnék az életében, csakhogy én sosem engedném, hogy az utolsó oldalra lapozzon. Erőszakkal tartanám a fejezet vége előtti lapon, és kikövetelném, hogy sose érjen véget a fejezet. Bántanám. Szomorú lennék, hiszen fájdalmat okoznék neki, de tőle már rég nem csak a játék kell csupán, ám nem hagyhatnám, hogy mással játsszon.
Ahogy a júniushoz képest meglehetősen hűvös délutánon a Navine lelátóján elhelyezkedve az eget kémlelem, csak remélni tudom, hogy nem ma jön el a halálom napja. Nem érzem úgy, hogy képes lennék őt bántani, de nem is láttam napok óta. Kerültem, hogy csituljanak érzéseim, de csak erősebbek lettek. Aprószemű láncra ezüst-arany cikeszt készíttettem, azonban egyik szárnyat mielőtt elküldtem volna a baglyot neki, elszedtem, és a zsebembe rejtettem. Az üzenet hozzá csak annyi: "Valakit a kviddicspályán felejtettél", és tudom, hiszen néztem őt, hogy nem rám vár, hogy a göndör hajút reméli, amikor majd elolvassa a sorokat, de remélem, hogy nem lesz szomorú, mikor nem őt, hanem helyette engem lát majd ott. "Négykor" írtam a lap hátuljára, és reménykedve, hogy felbukkan, idege-izgalommal vizslatom az eget. Imádkozom. Sosem csináltam még ilyet, és nem tudom, hogy vajon örömmel tölti-e el. Hogy én örömöt jelentek-e a számára. Talán igen. Most még.
Hozzászólásai ebben a témában

Layla Robillard
KARANTÉN


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 148
Összes hsz: 179
Írta: 2020. június 16. 16:27 | Link

Nate
meglepi | outfit

Kapott egy üzenetet, hogy ma négykor legyen a kviddicspályánál, de aláírást nem talált a kis levélkéhez. Nocsak, vajon ki küldhette? Kivel szokott ott találkozni? Hát van ugye Csenge és Lili, de megbeszélték, hogy nem érnek rá, ezért ma nem edzenek együtt. Petyusnak nem ilyen az írása, hanem jóval egyszerűbb, mondhatni gyerekesebb, Berci pedig biztos inkább meglepné, semmint ilyesmit tegyen. De akkor ki lehet? Talán Soma! A legutóbb úgyis beszélték, hogy picit repkednek a seprűn és csinálnak egyensúly gyakorlatokat, talán épp itt az ideje.
Szinte szökellve közeledik, útközben pedig vidáman mosolyogva köszön ismerőseinek. Kviddicsesnek lenni menő. Azzal, hogy elkapta a cikeszt a második meccsén, majdnem kupához juttatta csapatát, s noha le is csúsztak róla, azóta a kis aranyost mindig magánál hordja. Nem csoda hát, hogy Goldie (így nevezte el a győztes cikeszt - a szerk.) is hasonlóan jókedvűen szálldos körülötte, le nem maradva tőle. Hiába a borongós, valamivel hűvösebb idő, ez nem szegheti kedvét: fénysugárként halad egészen a pályáig, hogy aztán felsiessen a lelátóhoz. Még épp nincs késésben, de ha nem húz bele, már abban lesz és bárki is várja odafent, bizonyára fontos neki, hogy a navinés pontosan érkezzen. Amikor végre felér, szinte hunyorognia kell, de gyorsan beazonosítja meglepetését, aki nem más, mint...
- Nate! - boldogan kiált oda és szaladni kezd, hogy aztán pontosan a fiú előtt fékezzen le és hátul összekulcsolt kezekkel mosolyogjon fel rá. De hát mit keres itt? Az őszinte öröm csak úgy világít íriszeiben, hisz sok mindenre számított, csak arra nem, hogy ő itt lesz. De érhetné ennél nagyobb boldogság ma? Kötve hiszem. - Te széltoló, már megint titokban osonsz utánam? Hát hihetetlen! - váltottak ugyan levelet, de nem találkoztak a fotózás óta, pedig megígérték, hogy innentől majd többet látják egymást. Mégis, nem volt ideje arra, hogy elszakadjon a tanodából, bár nagyon szeretett volna. Kissé tétovázik, mielőtt izgatottan kitárná karjait, hogy a fiú, ha szeretné, akkor ölelésébe burkolózhasson.
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév
Nathaniel Wright
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 109
Írta: 2020. június 16. 18:05 | Link

Nyuszi


Biztos vagyok benne, hogy eljön, hiszen nem feltételez semmi rosszat sosem. Egyetlen sor mögött sem látja a valóságot, hogy a másik vágya olyan erős, hogy örökké rabul ejtené őt. Ha rá gondolok, félek magamtól. Félek az ingerektől, amiket kivált belőlem, félek attól, hogy mit tennék vele. Félek attól, hogy fájna neki, mert nem értené, hogy én így tudom őt szeretni.
Örökké. Nyuszi örökké csak az lesz, amit nem érinthetek. Mások azt hiszik, vagyis, ha tudnák, ha a fejembe látnának, azt hihetnék, hogy nem tudom, hogy veszélyes vagyok. Csakhogy, én tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy amiket érzek, amikre vágyom, nem egészséges dolgok. Sosem voltam álszent, sosem forgattam a szemem és sóhajtottam, csendben hallgattam végig minden kötelező iskolai előadást arról, hogy mit jelent, ha valakit zaklatnak, mit jelent a bántalmazás, mi az egészséges felnőtt-gyerek kapcsolat, és olyanok, akik sosem élték át, elmondták, hogy mit kellene éreznie annak, aki átélte.
Sosem szólaltam meg, mert nem értettem egyet azokkal a nézőpontokkal, amiket ők hoztak elő, és tudom, hogy ha megtettem volna, akkor azonnal rámálltak volna, keresték volna a jeleket rajtam vagy a környezetemben lévőkön, hogy megtalálják a bántalmazottat, hogy megmentsenek egy ártatlan lelket. Csakhogy, én akkor már rég menthetetlen voltam. Ahogy Cara elhintette bennem a játék szeretetét, melyet én csak évekkel később értettem meg, ahogy Mrs Bournaby tanított a jelek felismerésére, ahogy a nők, akik meghatározták az életemet állandóan ledomináltak, úgy váltam én magam is szörnyeteggé. Ha pedig szörnyeteg vagy, nem akarod, hogy a jóság észrevegye azt, mert a jóság táplál téged, a lelked, a vágyad. Magadnak akarod, be akarod kebelezni, azt akarod, hogy a fénye csak téged ragyogjon be, hogy esélye se legyen másnak. Mert ő a tiéd. Nyuszi az enyém.
- Lebuktam.
Felelem mosolyogva, de odabent a páni félelem uralkodik el, hiszen valóban ezt tettem. Titokban figyeltem őt az elmúlt hetekben, vágytam rá, a testem öntudatra kelt többször is, el akartam rabolni, játszani szerettem volna vele. Nem egyszer indultam el, hogy megteszem, és nagyon kevésen múlt az, hogy most nem valamely ház pincéjének padlóján térdelek, miközben aurorok fogják rám a pálcát. Akarom őt. Állandóan. Nappal az utcán látom őt, éjjel az álmaimban látom őt. Ha felkelek magam mellett látom, a tükörbe nézve átkarol. Vacsoránál olykor szórakozottan két poharat veszek elő, mintha ott lenne. Beszélek hozzá, mintha velem akarna lenni, mintha velem lenne. Akarom. Kell. Nem csak egy képen, nem csak az elmémben. Érinteni akarom. De félek, ha megérintem, értéktelenné válik számomra, már nem fogom őt akarni, már nem fog számítani, vagy túlságosan is fog, és akkor a szörnyeteg valóban elrabolja majd. Azok, akik beszélnek róla, nem tudják mit tesz az erőszak egy kisgyerekkel, azok, akik beszélnek róla, nem tudják mit tesz az erőszak egy kamasszal, és azok, akik beszélnek róla, nem tudják mit tesz egy fiúval, ha elutasítja az anyja. Én tudom. Szörnyet teremt.
~ Szörnyeteg vagyok. ~
Mégsem látod. A jó sosem győzedelmeskedik, a filmek csak illúziók, a valóságban a rossz győz. És én győznék, éppen ezért tartom távol magam, mert most, legalábbis egyelőre, fel tudom fogni, hogy mit jelent az, hogy én képes lennék bántani is őt, hogy az enyém legyen. Óvatosan karolom át, nem akarom, hogy érezze az igazi erőt, ami bennem lakik, és az illendőnél hosszabb csókot nyomok a homlokára, akaratlan ott felejtve ajkaimat az édes,  puha bőrön.
- Megtaláltad az ajándékot?
Kérdezem szelíden. Nem az enyém, de olyan, mintha. Egy pillanat elég, hogy hetekig táplálkozzak belőle. Egy pillanat elég, hogy táplálkozzak. Nem akarom bántani, de bántani fogom.
Hozzászólásai ebben a témában

Layla Robillard
KARANTÉN


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 148
Összes hsz: 179
Írta: 2020. június 16. 21:30 | Link

Nate
meglepi | outfit

De még mennyire, hogy le! Figyelve a mosolyát ismét felsejlik benne az a pizsiparty, kettesben Lilivel. Azért fiúk biztosan sokan szeretnek. Vajon Nate szereti Őt? Nagyon különös kérdés, melyre nem tudja a választ. Berci kimondta a réten, de már akkor is tudták, hogy ez csupán egy lelket könnyítő, kedves vallomás volt, mely nem sodorja őket viszonyba, csupán megerősíti barátságukat. De mi történne, ha Nathaniel érezne hasonlóképp? Fogalma sincs.
- Mondjuk amíg ilyen kellemes meglepetések érnek, nyugodtan osonkodhatsz - széles mosolya beragyogja arcát, a felhők mögül erőtlenül kikandikáló napsugarak pedig nevetve csillannak meg szőke, tincsein. Talán tényleg hihetetlen, hogy létezik olyan emberi lény, mely ennyire ártatlannak és kedvesnek hat, melyből nem áramlik csúfság és rosszindulat, csupán a színtiszta kíváncsiság, naivitás és szeretet. Mert Layla nagyon tud szeretni: az úton átszaladó sünit; a kerítés mögött ugató kutyát; a lányt, aki kisminkelte a fotózáson; a versenytársát, akit bátorított, hogy ne adja fel; egy elhagyott, megtört fotós fiút, akit végül bizalmába fogadott és angyalszárnyaival őriz. Nem tudja, mi rejtőzik Nate múltjában, s nem is faggatta soha, csak abban biztos, hogy védeni akarja minden szörnyűségtől, ami még érhetné. Kevés barátja van, kevés ember van, aki önmagáért, ezért a semmivel össze nem téveszthető tisztaságért szereti.
Ahogy a fiú karjai köré fonódnak, kissé lábujjhegyre emelkedik, hogy nyakát átkarolva hozzá bújjon, majd engedelmesen húzódik távolabb, hogy a csók homlokát érje. Akaratlanul is lehunyja szemét és kellemes melegség járja át testét, hisz itt biztonságban van, vigyáznak egymásra. Amikor ketten vannak, senki és semmi nem bánthatja őket. Nem is tudatosul benne, hogy a szokottnál tovább tart a pillanat, a kérdésre pedig felpillant Nate-re.
- Természetesen meg - hátrébb lépve felsője alá nyúl és kihúzza az arany láncot, hogy jól látható legyen. Amikor megkapta, annyira örült neki, hogy menten fel is vette, de végül eldugta, nehogy pletykák induljanak meg róla és egy titkos hódolóról. De most, hogy itt nem találhatnak rájuk, bátran mutatja meg. - Viszont nincs meg egy szárnya. Te rejtetted el, ugye? - mosolyogva pillant fel rá és kíváncsian, oldalra billentett fejjel várja a választ. Most érzi azt először, hogy ez többet jelent egy baráti gesztusnál, ettől pedig hevesebben ver szíve. Nate, szeretsz engem?
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév
Nathaniel Wright
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 109
Írta: 2020. június 19. 08:26 | Link

Nyuszi



Néha azt hiszem, hogy mellette rendes emberré válhatnék. Hogy mellette, ha ő mellettem lenne, lenne esélyem arra az életre, amiben nincs kín, nincs bűntudat, nincs szenvedés. Néha azt érzem, hogy ő a kulcsa mindennek, hogy miatta létezem, hogy ő értem él, és hogy világi törvény, hogy nekünk együtt kell lennünk. Néha azt érzem, hogy ez rendben lenne így, de mindig, hogy elhiszem, hogy Nyuszi egész emberré tudna tenni, jön a hang a fejemben, mely eltántorít.
Layla egy földöntúli, angyali jelenség. Layla egy csoda. Gyönyörű, természetes, sugárzó, élettel teli. Én csak akkor élek igazán, amikor mellettem van, megváltoznak a rezgéseim, ösztönösen kihúzom magam, máshogyan látok mindent. Állítom, hogy azok a képeim a legjobbak, melyeken ő szerepel, vagy melyek elkészültekor ő is jelen volt. Minden más csak túlélés annak reményében, hogy egy nap újra láthatom. Hogyan is rombolhatnék le én magam egy olyan égi csodát, mint ő, egy olyan emberrel, mint én? Nincs jogom, nem mehetnék még csak a közelébe se. Az első illetlen gondolatnál kellett véget érnie az életemnek.
Felrémlik előttem a Roxfort, akaratlan is a mellkasomhoz érintem a kezem. A lepattanó átok miatt szétszakított bőr, a heges csíkok, melyek emlékeztetnek arra, hogy nem sikerült eddig egy kísérletem sem. A könyörgés, hogy ne mentsenek meg, mert én meg akarok halni, azt akarom, hogy véget érjen minden. Nem akartam élni, de aztán jött ő, jött a nő, és már nem tudom, hogyan kell nem életben maradni. Persze, eddig sem ment túl jól a dolog.
Halvány mosolyom mögött ugyan húzódott némi bűntudat, mert eddig rosszul éreztem magam azért, amiért utána leselkedek, ám most ez, ahogy kimondja, hogy osonhatok utána, egy csapásra elmúlik, mosolyom pedig szélesebbé válik, mivel gyakorlatilag engedélyt adott, hogy a bűnös tevékenységet folytassam. Fogalmad sincs, hogy mégis mit eresztettél ki a palackból, Nyuszikám, de köszönöm.
A testemet átjáró melegség olyan boldoggá tesz, melybe csak egy jó embernek lehet igazán része. Én, azzal, hogy idecsábítottam őt, elvettem valakitől a boldog pillanatot, de nem érdekel. Nem vagyok jó ember, nem is hiszem, hogy valaha leszek, mert amik a fejemben vannak, amik velem történtek, mások szerint elítélendőek. De nem nekem. Nekem a legkevésbé sem.
- Én.
Felelem végül játékosan, de nem akarom húzni az időt, így ahogy előre nyúlva, remegő szívvel, adrenalin lökettel a testemben a füle mögé tűrök egy tincset, finoman végigsimítva füle és arca élén, kettőnk közé helyezett tenyeremben már ott is van a kis ezüstszárny.
- Neked készíttettem, talán lehetne a kabalád a következő idényben. És olyan lenne, mintha itt lennék veled mindig. Nem tudom, hogy örülnél-e ennek.
Vajon ha többet nem látna, szeretné az ékszert? Eszébe jutnék? Talán, ha majd meghalok, akkor viseli egy ideig, majd örökre elteszi, mert emlék, és ötven év múltán, amikor ráakad, felidéz engem. Egy hazugságot. A helyzet az, hogy jobban járna így, én mégis ott tartok még, hogy magamnak akarom őt egészen. Ellopnám tündöklő fényét, hogy más ne is akarja őt. Ragaszkodom hozzá, és még nem tudok búcsúzni. Nyuszi éltet az első pillanattól, nélküle halott lennék. Még sok fénye van, még földöntúli, és én gyakorlatilag elszívom, mert kell, mert éreznem kell. Érzem, ahogy fokozatosan egyre mohóbbá válok. Akarom. Még többet akarok. Mert szeretlek, Nyuszi.
Hozzászólásai ebben a témában

Csepreghy Péter
KARANTÉN


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 645
Írta: 2020. június 24. 13:40 | Link

Layla és Nate
Pixelbaba GIF | mai Petya | zene

Pixel! – kiáltok elcsukló hangon és figyelem, ahogyan az egyre csak cseperedő crup kölyök úgy kezd rohanni, mintha puskából lőtték volna ki. Megköszörülöm torkomat, majd egy újabb próbálkozás hagyja el ajkaimat. – PIXEL! Állj meg! – azonban neki esze ágában sincsen megállni. Így egy kelletlen nyüszítéssel engedem le karjaimat magam mellé, s a markomban szorongatott kis csomagra tekintek. Sejthettem volna, hogy nem lesz egyszerű megtalálni Laylát, hiszen annyi felé lehet. Táncolhat valahol, edzésen lehet, barátnőkkel ebédelhet, tanulhat, és még sorolhatnám. Orromat nyúlmód ide-oda mozgatva mélyedek el gondolataimban, hogy hogyan is legyen a továbbiakban, de végül egy újabb nyűgös nyögéssel megindítom lomha lépteimet, és Pixel után indulok. Már apró pontnak sem látom őt, eltűnt. – Nem hiszem eeeeeel – morgom szinte mindennemű artikuláció nélkül, majd elindulok abba az irányba, ahol a legutóbb láttam őt. Megnyírt, göndör tincseim közé kap a szellő, amire lehunyom szemeimet és elvarázsolt, földöntúli mosollyal teszek meg néhány lépést. Mielőtt újra felnyitnám kékjeimet halkan dúdolni kezdek egy, a minap hallott dalt, s a végére fütyörészve, bal kezemet zsebre vágva – hiszen jobbomban még mindig ott lapul a csomag – bámulok a Napba, majd meghallom a távolban vakkantó kiscrupomat.
Ijedten kapom ki zsebemből balomat, majd a hang irányába kezdek futni. Már megint kire ugorhatott ez a túlbuzgó varázseb? Layla?
Kiskutyamód döntöm oldalra a fejem, miközben szemeim boldogan csillannak a napfényben. Ajkaim az eddigi összeszorított zaklatott tartásából lágyulni kezdenek, és végül egy hatalmas, fogszabályzós vigyorrá ívelnek. Fújok egyet, mintha egy szakadékot szeretnék átugrani, majd elindulok a páros felé. Kékjeim sokáig csodálják a bűbájos kantáros nadrágot, aminek szárán Pixel próbál éppen felmászni. Amikor felém tekintenek, akkor látványosan lóbálni kezdem karjaimat intés gyanánt a levegőben.
Pixel – szólok a crupnak finom rosszallással, miközben Laylára, majd parterére emelem tekintetemet. A fiún tovább időzik szempárom, amihez ártatlanmód bárgyú kis mosolyom párosul. – Sziasztok – köszönök vidáman, jobb kezemet a hátam mögé rejtve. Ott megcserélem, és bal kezembe helyezem a csomagot, hiszen jobbomra szükség lesz a köszönéshez. – Menő a kantárosod – kacsintok a lányra, s érzem, hogy pólóm nyaka egyre szűkebbé válik. Arcom kissé kipirosodik, és közelebb hajolok hozzá, hogy egy kedves puszit nyomhassak jobb orcájára. Egy pillanatra jobban elbambulok, s kékjeim az övéi között cikáznak boldogan. Végül felrázom magam, és az ismeretlen barát felé fordulok. Letekintek kezemre, majd a fekete szemekbe fúrom sajátjaimat.
Petya vagyok – mutatkozom be indokolatlan jó kedvvel, s várom, hogy elfogadja köszöntésemet. – Nem sokáig zavarok, nyugi – mosolygok kisfiúsan. – Csak egy percet kérnék Laylával, ha szabad – valóban nem szeretnék udvariatlan lenni, de ha már végre megtaláltam őt – elvégre miatta indultunk útnak –, odaadnám a dobozt.
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Layla Robillard
KARANTÉN


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 148
Összes hsz: 179
Írta: 2020. július 13. 16:08 | Link

Nate
meglepi | outfit

Ó te szegény, ártatlan teremtés, mindazon határvonalat, melyet tisztaságoddal magad köré húztál, csupán egyetlen jó szándékú, szeretetteljes, mögöttes tartalommal nem rendelkező mondattal satíroztál ki. Az elmosódott köröcske hirtelen sokkal beljebb került, ezáltal pedig Nathaniel vadászterülete jócskán megnövekedett, de mit is tudsz te erről? Egy angyal vagy, aki csak abban a rózsaszín semmiben hisz, amit maga elé képzel, s nem látja, amit eltakar.
Ahogy elismeri, ő dugta el, Layla szíve nagyobbat dobban a kelleténél. Hát tényleg te voltál? De vajon ez mit jelenthet? Ártatlan, remegő szíve félve gondol bele a tényekbe, melyek oly kettősek! Hiszen hogyan érezhetne iránta bárki többet, de ha nem érez, miért tenne ennyi mindent a boldogságáért? Zavaros az egész, nem képes tiszta fejjel gondolkodni, s a fülében sípoló hang teljesen elnyom minden környezeti hatást. Csak Nate hangját hallja, arca enyhe pírba borul, akárcsak egy friss, cirmos rózsabimbó. - Hogyne örülnék? Te akkor is mellettem voltál, amikor mindenki bántott és kigúnyolt, segítettél nekem és megnevettettél, mikor rossz napom volt. Nagyon örülnék, ha tényleg többet lennénk együtt - őszintesége szívet melengető, nem és veszi észre, hogy minden egyes szava értelmezhető baráti gesztusként és szerelmi vallomásként is. Az összetartozás vágya persze őt is égeti, csakhogy mióta a Bagolykőbe került, nagyon sokan megkedvelték. Már nincs egyedül úgy, mint régen, már vannak barátai és körbeveszik az emberek, ez már nem ugyanaz. - Esetleg megtennéd, hogy... - mielőtt viszont befejezhetné a mondatot, egy csaholó crup kezd felugrálni rá, figyelme pedig rögvest elterelődik. A jól ismert, csilingelő nevetése tölti meg a lelátót, miközben az állathoz fordul, hogy jól megdögönyözze.
- Pixel, te ördögfajzat - leguggol hozzá és engedi, hogy jól arcon nyalja, majd körbeugrálja. Nem kell sokáig várnia, hogy a lény gazdája is megjelenjen, ekkor pedig ösztönösen egyenesedik fel és kissé zavartan kulcsolja össze kezeit a háta mögött. Petyával már sokszor találkoztak, először pont itt és hát... Elég kedves fiúnak tartja. - Szia Petyus - valamivel szégyenlősebben köszön vissza, azonban észre sem veszi ezt az önkéntelen reakciót. Az arcát érő puszi hatására lesüti a szemét és ismét pirulni kezd, de úgy dönt, hogy nagylány lesz, ezért tekintetét az eridonosra emeli és állja pillantását, bár a bárgyú mosoly nehezen tűnne el onnan. Mintha a fiú napról napra menőbb lenne, vagy csak ő látja így? - Köszönöm - gyorsan füle mögé tűri a haját és lábain kezd el hintázni, miközben a srácok ismerkedését figyeli. Olyan különös mindkettejüket látni, hisz a köztük lévő különbözőségek igen látványosak. Nate magas, helyes, komoly, igazi felnőtt, míg Petya már egy belevaló, vagány, bongyor nagyfiú, aki abszolút közvetlen és laza. Hűű.
- Óóó, persze, egy pillanat Nate - kedvesen mosolyog a férfira, hogy egy picit arrébb lépjen és megvárja, hogy az eridonos is hasonlóképp tegyen. Vajon miről szeretne vele beszélgetni éppen most? Annyira izgalmas!
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév
Nathaniel Wright
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 109
Írta: 2020. július 14. 15:50 | Link

Nyuszi és Petya


Volt már olyan pillanat az életedben, hogy azt érezted: EZ AZ. Ez a tökéletes pillanat, a sorsfordító, az egyetlen, amikor igazán új fejezetet nyithatsz. Meg akartam szűnni abban a pillanatban, ahogy tekintetünk találkozott, ahogy Nyuszi ajkaira mosoly húzódott. Szinte éreztem a torkomnak szegeződő láthatatlan kést, melyet önmagam tart. Ott és abban a pillanatban, ahogy rám nézett, képes lettem volna megölni azt a Nathanielt, aki magának akarja Nyuszit, aki képes lenne ártani neki, hogy önnön boldogságát meglelje. Meg akartam ölni a gonoszt, kiűzettem volna magamból, hogy a helyét átvegye Nate, a tiszta, jóságos, egyszerű fiú, aki áhítozik a szerelmére, aki vággya, aki éltetné, aki a boldogságát keresné valóban. Csak Nate szeretnék lenni ebben a pillanatban, ahogy Nate voltam akkor is, amikor a nyakláncról leakasztottam és elrejtettem az apró ezüst szárnyat. Szeretnék egyszerű lenni, szeretnék neki megfelelni.
Hiszem, hogy egyetlen ember képes engem megmenteni, hogy mellette mintha elpárologna az, aki nélküle vagyok. Csakhogy, amikor nem vagyok vele, én akkor is rá gondolok, rá vágyok, őt kívánom. Csak máshogy. De bárhányszor a szemembe néz, ajkaim kiszáradnak, szemem megrebben, és tiszta szeretnék lenni. Méltó rá. Ajkaim papírvékonyságúvá válnak, amikor arról tesz említést, hogy régebben bántották, és érzem, ahogy a lelkembe furakodik a nem tetszés. Sosem fogom megérteni, hogy hogyan képes bárki bántani egy angyalt. Hogyan képes megtépázni a tökéletességet, megszürkíteni a ragyogást. Layla egy csoda, egy mindenen felülemelkedő, tiszta és önzetlen lélek. Nem akarom bántani őt, én sosem akarnám, hogy neki fájjon. Sosem? Most úgy érzem, de mi lesz, ha majd arrébb lép.
Kezem megindul a porcelánfehér bőr felé, szeretném megérinteni, megsimítani arcának puha bőrét. Szeretném bizonytalanul a füle mögé tűrni kósza tincseit, szeretném ajkaimmal ajkait csókolni. Szeretnék az a férfi lenni, akit egy ilyen nő mellé szántak, szeretnék a tökéletes társ lenni neki, nem érdekel, hogy mekkora kihívást is jelent az. Szeretném őt magamnak, hogy az enyém legyen. Frusztráló a levegőben megtorpanó kezem, ahogy egy, nem is, két újabb szereplő csatlakozik hozzánk, és én hirtelen érzem, ahogy a sötétség eluralkodik rajtam.
Azonban van ott más is, a féltékenység. Érzem, ahogy mélyebben beszívom a levegőt, hogy hirtelen harag gyűlik bennem a crup és gazdája iránt egyaránt, hogy nem örülök, hogy itt vannak, sőt, kifejezetten pofátlannak tartom a tényt, hogy egy beszélgetésbe belesétálnak. Szívem szerint magamhoz rántanám Layla-t, és úgy csókolnám meg, hogy ne legyen benne kétely, velem kell lennie. A hirtelen jött vágy azonban tovább is szál, mert nem akarom, hogy sebezhető legyek, és mert tudom, hogy az efféle badarságok csupán csak a romantikus vígjátékokban működnek, a valóságban megriasztanám, és különben is, tisztelem a dolog intimitását, így már-már közönyösen, talán kissé ridegen, hogy érezze az alacsonyabb növésű fiú, hogy nem feltétlenül tartom illendőnek a belépőjét viszonozom a kézfogását és a bemutatkozást.
- Nathaniel Wright.
A tekintetemben pedig, bármennyire is nem szeretném, egyértelműen üzenem neki, hogy nem örülök a jelenlétének, de nem gátolom meg, ellépve tőlük egy magasabban elhelyezkedő rész felé indulok, kezemben a lánccal. Bár úgy néz ki, mintha azzal foglalkoznék, ez egyáltalán nem így van, mert bár a szárnyat visszaillesztem, azért pilláim alatt szemmel tartom a fiút.
~ Milyen kár, hogy nem csúszós ez a lelátó. ~
Hozzászólásai ebben a témában

Csepreghy Péter
KARANTÉN


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 645
Írta: 2020. július 24. 13:14 | Link


az AJÁNDÉK | Pixelbaba GIF | mai Petya | zene

A szégyenlős köszönésre automatikusan pirul ki mindkét, egyébként sem sápadt orcám. Figyelem Layla vonásait, és büszkén kijelenthetem, hogy örül nekem. Vagy éppenséggel valamiben megzavartam, ezért a megilletődés. De inkább maradjunk az első opciónál, hiszen én is a föld felett járok néhány méterrel, hogy megtaláltam. Sőt, egy új barátot is találok mellette, aminek szintén kifejezetten örülök. Nem szeretném, hogy a lány magányosan tengesse a napjait a kastély falai között, s a birtokon egyaránt, amikor én éppenséggel nem tudom megvédeni. Elvégre én azért vagyok. Hős lovag szeretnék lenni, aki nem engedi, hogy bántódása essen Laylának. Ahogyan bizonyára ez a fiú sem. Nem vagyok azért teljesen vak; látom rajta, hogy nem repes az örömtől, hogy én is megjelentem a találkozójukon, de tényleg nem szeretnék sokáig zavarni. Csak meg kellett ragadnom az alkalmat. Megérkezett a bátorságom, és ilyenkor kell meglépni bizonyos dolgokat, nem igaz?
Kékjeim vidáman mosolyognak vissza Nathaniel bemutatkozására, és bocsánatkérőn biccentek is felé egyet. Nem szeretném elvenni a mókájukat, ezért gyors leszek és lényegre törő. Csak a francért izzad ennyire a tenyerem. Vastag ajkaimat megnyalva fordulok Layla után. Szívem hatalmasat dobban, ahogyan az eddig lesütött szemei megtalálják az enyémekhez vezető utat, és még nagyobbat nyelek. Olyan egyszerű volt fejben lezongorázni ezt a helyzetet… vissza kell nyernem a bátorságomat. Így szélesen elmosolyodok, szemeim pedig jellegzetesen összeszűkülnek ennek következtében.
Tudod… Layla – kezdem, és szabad kezemmel megvakarom izzadó tarkómat. Tekintetem mélyen és mérhetetlen kedvességgel fúrom az övébe, majd megemelem a dobozkát tartó másik kezemet. Kissé hanyag a csomagolás, nem vagyok benne annyira jártás, de egy idétlen masnit is kötöttem a tetejére, amin apró cikeszek sorakoznak egymás után. – Arra gondoltam – itt torkot kell köszörülnöm, mert mintha valami letelepedett volna hangszálaimra. – Hogy ezzel az aprósággal kedveskednék neked – minden szavam gyermekin bájos, mégis valami más is meghúzódik mögötte, ami tőlem kifejezetten szokatlan. Férfias? Attól azért távol van, de már valamivel felnőttebb módon csillan meg bennem valami. – Tessék – nyújtom át izgatottan, s ahogyan ujjaim az övéhez érnek finom borzongás szalad végig hátamon. Egy pillanatra Pixel után nézek, de ő éppen Nathanielt tartja fogságban. Körülötte ugrál és csahol, ezért megkönnyebbülten mosolyogva fordulok vissza Layla felé.
Ha nem kezdi el bontogatni, akkor biztatni kezdem, hogy tegye meg, s amikor kinyílik a kis doboz, egy egyszerű kis poharat talál benne. Magyarázkodni kezdek.
Ugyan nem teljesen igaz mindkettőnk posztjára, de… - itt a dobozba nyúlok, és kiveszem a pohárkát, hogy a rajta lévő feliratot a lány felé fordíthassam. – Tudod, mondják angolul, hogy she’s a catch – vonok vállat, és Layla kezébe nyomom a poharat. – Nálam van a pohár párja. Azon az áll, hogy he’s a keeper – angol kiejtésem esetlen, de teljesen érthető. – Azt szeretném kérdezni, vagyis… el szeretnélek hívni egy piknikre. Amikor rárérsz – mosolygok szégyellősen. Már látom magam előtt, ahogyan a két kis pohárból szürcsöljük egy kockás pléden a limonádét, és mindenféle aprósüteményt eszünk. – Mert úgy gondolom, hogy – húzom ki magam. – You are a catch and I want to keep you – emelem rá bájos komolysággal a tekintetemet. Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki udvarol neki, elvégre csodás lány. A legcsodásabb. De ha most nem teszem meg, akkor később nagyon bánni fogom, hogy nem szedtem össze a bátorságom.
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Layla Robillard
KARANTÉN


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 148
Összes hsz: 179
Írta: 2020. október 3. 20:20 | Link

Nate és Petyus
meglepi | outfit

Talán tényleg illetlenség, hogy Petya csak így betört kettejük meghitt pillanatába, azonban az érkezése mindent felborított. Layla hirtelen két tűz között találta magát, s tudta jól, akármelyiket is választja, megégetik majd a lángok, mégis úgy véli, hogy mivel az eridonos valóban csak jött és megy pillanatokon belül, neki is kedvez, utána visszatér Nate-hez, ekkor pedig majd neki. Arrébb lépve követi iskolatársát és még egy utolsó pillantást vet barátja felé, bár hozzá kell tennem, a navinés semmit sem érzékel abból a feszült légkörből, ami kialakult.
Megigézi, ahogy íriszei elvesznek Péter lélektükreiben és hirtelen zavarba jön. Mindig is így nézett rá a fiú, vagy ez valami új? És mintha nőtt is volt, elvégre első találkozásukkor még csak egy csöpp embernek tűnt, most viszont... Fogalma sincs, mit kéne tennie, így háta mögé rejti kezeit és talpán előre-hátra dülöngélve várja, hogy kiderüljön, miért is érkezett. - Ajándék? - meglepetten szaladnak fel szemöldökei, elvégre nincs születésnapja, mégis mindketten valami aprósággal kedveskednek neki. Megilletődötten mosolyodik el és hol a dobozra, hol Petyára pillant. Eltelik pár másodperc, mire bontogatni kezdi azt, hogy végül megpillantsa a poharat, melyet a gondos csomagolás rejtett. Óvatosan kiveszi belőle és megforgatja vékony ujjai között, hiszen tud angolul. Ettől függetlenül nem szakítja félbe az eridonost, mert az ajándék épp attól a gesztustól válik becsessé, amivel adják, s ha a gesztust szavakba lehet önteni, azt mindig érdemes kellő figyelemmel és odaadással hallgatni.
- Hűű, hát nem is tudom, mit mondjak - arca azonnal jóval sötétebb árnyalatot vesz fel, mint eddig bármikor, és tekintetét, bár Petyán akarja tartani, képtelen rá, így a pohárra írt szavakra fókuszál. Ezután hangzik csak el az igazán zavarba ejtő mondat, amire kis túlzással megrogynak térdei. Íriszei majdhogynem remegnek, ahogy fejét megemeli, hogy úgy adhasson választ erre a felkérésre, ahogy illik. - Nagyon szépen köszönöm az ajándékot és nagyon szívesen piknikeznék Veled. Ha ez randi, akkor nekem ez lesz az első, de biztos vagyok benne, hogy veled jól fogom érezni magam - gyermeki, kislányos ártatlansággal felel a szinte már felnőttes komolyságra, mely egyértelművé teheti, hogy igenis nagy hatással van rá ez a kérdés. Szomorú vagy sem, arról meg is feledkezik, hogy legjobb barátja, Nate, épp ott áll tőlük néhány lépésre és, ha nem is hallja, de rá vár. Mégis csak randija lesz, ez hatalmas szó! - Nagyon aranyos vagy - azzal közelebb lép és egy apró puszit nyom a fiú arcára, hogy ellépjen tőle és lángoló arccal fordítsa figyelmét cipőjének orra felé. Igen, az lesz a legjobb, ha a ruhadarabot tanulmányozza még egy ideig, akkor zavara is tán messze száll.
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév
Nathaniel Wright
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 109
Írta: 2020. október 17. 12:28 | Link

Nyuszi és Péter


Minden ember életében van egy olyan pillanat, ami a legcsodálatosabb és a legfélelmetesebb egyszerre. Az a pillanat, amikor mindent felteszel egy lapra, amikor úgy érzed, hogy kell egy utolsó ugrás ahhoz, hogy megkapd azt, amire egész életeben vártál. Az ugrással csak az a baj, hogy néha nem elég nagy a lendület, és a mélybe zuhansz, vagy, ami még rosszabb, jön egy Péter, aki húsos kis lábát felemelve a gyomrodba rúg, és a mélybe zuhansz.
Nagyon sokszor láttam már ezt a pillanatot a kamerán keresztül. Ahogy emberek igent mondanak egy másik emberrel kötött házasságra, ahogy egy ember felszáll egy gépre vagy vonatra azzal a szent elhatározással, hogy addigi életét hátrahagyva, új esélyt ad. Láttam, ahogy a depresszió szépen lassan felemészti az embereket, ám a végső tett előtt felszívják magukat, és láttam, ahogy rehabilitáció után egy új csillanás jelenik meg a szemekben. Láttam, de sosem éreztem, egészen addig nem, míg égi fénybe burkolva meg nem érkezett Nyuszi az életembe. Még most is fel tudom idézni hajának csillanását, hogy mennyivel volt másabb akkor a fény, mint most, amikor ezzel a nevenincs kölyökkel áll, és leírhatatlanul úgy tekint rá, ahogy rám kellene. Én vagyok a férfi, aki elköteleződne a nő mellett. Én vagyok a fiú, aki úgy határozott, hátrahagyja a múltat, és új életet kezd. Én vagyok az ember, aki az utolsó lépés előtt felszívta magát, de nem én vagyok a férfi, akinek máshogy csillan a szeme a rehabilitáció után. Én a férfi vagyok, aki zuhan, akinek nincs védőkötele, akinek nincs értelme. Én vagyok a férfi, aki a másik feljárón sétál lefelé, hogy aztán belevesszen a tájba, mielőtt az enyelgők észrevennék, hogy elment. Én vagyok a férfi, aki hitte, hogy minden kitaszított, ha elég erős, kap egy esélyt. Az én esélyem csillogó tekintettel pillant most Péterre, és bár magamnak nem mondanám ki, de tudom, hogy helyesen teszi. Mert ez a kölyök valószínűleg jó.
Kezeimet fázósan, holott egyáltalán nincs hideg, fonom össze magam előtt ahogy az erdő felé közeledek, és érzem, szinte érzem, ahogy a szememből lassan kihuny a fény, ahogy elmúlik a remény. És hogy ott voltam, hogy egyáltalán megléptem a lépést, amitől féltem, sőt rettegtem, arra csupán csak a padon hagyott apró, cikeszes nyaklánc emlékeztet, melyből több nincs és nem is lesz a világon. És noha most megtört vagyok, idő kérdése, és valami mássá változom, valaki mássá, de azt hiszem, abban nem lesz sok köszönet.


Love Love Love
Hozzászólásai ebben a témában

Csepreghy Péter
KARANTÉN


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 645
Írta: 2020. október 21. 13:04 | Link

Layla és Nate
az AJÁNDÉK | Pixelbaba GIF | mai Petya | zene

Petya udvarol. Érdekesen hangzik, nem igaz? Eddig, ha ilyesmibe keveredtem, akkor az mindig Lilihez volt köthető. A gyermeki nagy szerelemből egészen gyorsan alakult a barátság, aminek a megtartásáért a mai napig hálás vagyok. De az más volt. Teljesen más. Ugyan az érzést nem tudom megkülönböztetni egymástól, de mégis érzem, hogy nem ugyanarról elmélkedek, amikor szélesen vigyorogva, hanyatt fekve nézem a szobánk mennyezetét, és Laylára gondolok. Mindig reménykedek, hogy jól van, jó helyen van. Ezért is örültem, amikor megláttam Nate-tel. Egy baráttal volt, így – sajnálom, hogy félbe kellett szakítanom őket – megtalálhattam, és most félre is hívhattam, hogy eláruljam neki gyengéd, bimbózó érzelmeimet. Az ajándékra való visszakérdezésre csak kisfiús bájjal hümmögök egy igent, majd noszogatni kezdem szívem hölgyét, hogy bontsa ki a kis csomagot. Semmi kétségem sincsen afelől, hogy Layla érti az angol szavakat, amik eleinte nem túl magabiztosan remegnek meg a levegőben. Attól függetlenül úgy gondoltam, hogy el kell magyaráznom. Mert én mindig mindent meg akarok magyarázni. Ha nem tenném, akkor nem is én lennék.
Mondj igent és azt, hogy tetszik – vakarom meg szégyenlősen tarkómat, miközben egy játékos vigyorkezdemény jelenik meg ajkaim szegletében. Ahogyan folytatja a mondandóját, szinte megfagyok. Érzem, ahogyan végig simít bennünket a friss szellő, és ahogyan göndör tincseim közé túr. Kék szemeim egyre düllednek a szavaira, s közben vigyorom is szélesedni kezd. Első randi mindkettőnknek? El sem hiszem. This is meant to be.Igen – mondom bátortalanul, majd torkomat köszörülve folytatom. – Igen. Igen, ez egy randi – ki is húzom magam, hogy érzékelje, mekkora alfahímmel van dolga. Persze minden vagyok, csak az említett ezüsthátú gorilla nem, de azért aranyos a próbálkozásom arra irányulóan, hogy megmutassam; nem vagyok én már annyira Pici Petya. Érettebb vagyok, magasabb is… néhány milliméterrel.
„Nagyon aranyos vagy”, hallom csilingelő, édes hangját, mire szerényen elmosolyodok, vállamat vonom, és éppen valami olyasmi jön ki torkomból, hogy „háöööát”, amikor is közelebb lép hozzám, én pedig automatikusan közelebb dugom orcámat, garantálva a puszi megérkezését. Ami természetesen teljesen lesokkol az első pillanatban, aztán szélesen, sőt büszkén mosolyogva húzom ki magam, ahogyan Layla távolodni kezd. Érzem a friss illatát, amit mézesmadzagként húz maga után, szinte húzódnék is utána, ezért nagyot nyelve ficánkolok kicsit, majd zsebre vágom kezeimet.
Baromira örülök, hogy tetszik – teszem hozzá boldogan. Lábaimon ugyan kicsit hintázni kezdek látható zavaromban. Figyelem, ahogyan bőszen írja fejben doktoriját cipellőjének orráról, majd közelebb lépek, és én is adok neki egy puszit. Megvárom, hogy esetleg rám nézzen, majd mosolyogva döntöm oldalra bongyor koponyámat.
A szombati edzés után találkozzunk az udvarban – mondom torkomban dobogó szívemmel, majd távolodok egy lépéssel, mert olyan közel voltunk, hogy már szinte szédülni kezdtem. Egészében látva sokkal szebb. Így többet látok belőle, nem csak az orrnyergét, mint az előbb. Mondjuk, az is csodaszép. De teljességében jobb. – Szia Layla – köszönök el, majd arra fordulok, ahol Pixelt láttam csaholni az imént. Mikor kiszúrom a varázsebet, hangosan füttyentek egyet. Megvárom, amíg mellém ér, megsimogatom a buksiját, majd boldogan csillogó szemekkel biccentek egy újabbat a lány felé. – Szia! – kiáltok végül Nate felé is, karjaimmal valódi bábjátékot produkálva a levegőben, majd összeszorított ajkakkal próbálom elrejteni mérhetetlen vigyoromat, s szinte tánclépésekben tűnök el a kastély felé vezető úton Pixel társaságában.
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”



Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék