34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék
Kviddicspálya - Csepreghy Péter hozzászólásai (9 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Csepreghy Péter
KARANTÉN


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 645
Írta: 2020. február 24. 15:27 | Link

Layla
én, a Seprűlovag | megjelenés

- Mi… baja… van… ennek… a… szarnak? – lihegem, miközben próbálnék végre a magasba repülni seprűmmel. Jelentkezni szeretnék a Red Squadron csapatába, és mivel eddigi életem során nem igazán próbálkoztam a seprű szakszerű lovaglásával, ezért is annyira kétségbeesett a hangom. Habár nem hallja senki sem. Körülbelül két méterre ringatom magam a földtől, de látszik, hogy nem gyakran csinálom ezt. Ide-oda imbolygok rajta, s néha dühömben meg-megcsapom a „nyergét”. Kisfiús megoldás? Eléggé. De egyelőre ne is várjunk tőlem többet. A dolgok általában jól sülnek el, amikbe belefogok, de ez annyira távoláll az én teljes lényemtől, hogy nem is tudom miért jelentkeztem. Vagyis totálisan tisztában vagyok vele, hogy mégis mi a tervem, hiszen nem hiába kezdtem el kondiba járni Benivel. Valamennyire már erősödtek a karjaim elvégre, ha nem így lenne, már réges-régen lepottyantam volna a seprűről. Torkomat köszörülve, elégedett képet vágva húzom ki magam „paripámon”. Megy ez akár a biciklizés. Márpedig az igencsak jól megy.
~ Na mi van, mi? ~ gondolom magamban bízva. Ám ekkor elengedem jobb kezemmel a nyerget, s félig-meddig lefordulok a seprűről.
- Hó! – kiáltom el magam, mintha egy lovat próbálnék megnyugtatni. De nem javul a helyzet, nem hallgat rám a söprű, ezért kétségbeesetten kezdek kapálózni. Próbálom a föld közelébe terelni magukat, hiszen két méter magasból nem lenne fájdalommentes a landolás. Szemem sarkából mintha egy alakot vélnék felfedezni, noha ő most a legkevesebb bajom, ezért folytatom magam mentését, amikor már majdnem a gyepet érzem lábaim alatt… és hopp, nem bírja tovább a karom; a földön végzem. Vagy mégsem. Valaki megfog, érzem ujjait pulóveremen, amire annyira zavarba jövök, hogy azonnal felpattanok, finoman bár zavartan ellököm magam tőle, és vöröslő arccal fordulok felé. Ismerem őt. De honnan?
- Szia – köszönök bambán, miközben vonásait kezdek fürkészni. Amikor érzem, hogy már túl sok idő telt el azóta, hogy csak bámulom őt, gyorsan megrázom a fejem és feszülten tarkómhoz kapok. – Kösz amúgy – mutatok kezemmel felé, mintha nem tudnám kordában tartani azokat. – Éppen egy új trükköt gyakoroltam – próbálnék menőzni. Elvégre nem mondhatom, hogy még meg sem tudom ülni a seprűt.
Szál megtekintése


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Csepreghy Péter
KARANTÉN


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 645
Írta: 2020. február 24. 15:30 | Link

Layla
én, a Seprűlovag | megjelenés

Annyira elidőzök a lány vonásain, hogy biztosan megnyernék egy bugyuta „troll-utánzó” versenyt. Nagyot nyelek, és miután menőn rendeztem magam – és teljesen hihetően – újra megpróbálkozom azzal, hogy normális ember módjára tekintsek rá. Ismerős valahonnan. Persze, buta; egy iskolába jártok. De nem. Valami szakkörről vagy edzőteremből. A fene sem tudja. De ismerem őt, és már többször figyeltem fel rá. Biztosan a szokatlanul szép vöröses hajkorona teszi. Ritka ez a szín természetes formájában Magyarországon, ezért feltételezem, hogy nem is teljességében magyar származású a hölgyemény. Túl sok gondolat. Megrázom magam.
- Komolyan – mondom megjátszott felháborodással, amikor meghallom azt a bizonyos mosolygós hangsúlyt abban a „hát perszében”. Eddig tág szemeim összeszűkülnek, és játékosan kutatom a lány tekintetét bocsánatkérésre várva. Nagyon átlátszó volt, tudom. De fenn kell tartani a látszatot. Éppen magyarázkodni kezdenék, amikor azon kapom magam, hogy a lány hűlt helyét bámulom magam előtt. Gyorsan kapom fel a fejem, és nézek utána. Szerencsémre nem esik az eső, mert úgy járnék, mint a buta libák; nyitott szájjal nézek felfelé, és csodálatból belefulladnék az esőcseppekbe.
- Aha, neked könnyű – mutatok rá felháborodva. – A húsz kilóddal – teszem hozzá gyerekes duzzogással, alig hallhatóan. Ekkor magam mellé tekintek. A seprűm. Meg kéne próbálnom? Ajkaimat összeszorítom, majd egy halk utasítással máris a kezembe ugrik a seprű. Ahogyan a repüléstan órákon is mutatták. Vicces lehetek.
Mikor végre az ujjaim között érzem a nyelet, felpattanok rá. Néhány „hé” és „hó” közepette emelkedek meg a földtől, miközben ijedt tekintetemet a lányéba fúrom.
Ekkor jön ismét jól a segítség, mert elveszítem az egyensúlyomat – amiről éppen tanulnom kellene –, de gyakorlótársam megfog. Erősen, mégis sajátos finomságommal fogok kezére, aki olyan bikamód tart meg engem, hogy le a kalappal.
- Innen már ne erőltessem a dumát, hogy trükköztem az előbb, ugye? – kérdem egy fancsali mosoly kíséretében, szemeim kedvesen csillognak. – Petya vagyok.
Szál megtekintése


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Csepreghy Péter
KARANTÉN


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 645
Írta: 2020. február 24. 15:32 | Link

Layla
én, a Seprűlovag | megjelenés

Hangosan felnevet, én pedig kiskutya módjára döntöm oldalra mosolygó fejemet. Nem teljesen értem, hogy miért nevet, amit zavart mosolyom egyértelműen elárul. Azonban egy idő után nem is érdekel, csak a nevetése visszhangzik koponyámban. Hangja csilingelő, és őszinte, ami manapság igen ritka. Elvarázsolt tekintetemmel követem őt egy ideig, majd amikor visszavándorol rám tekintete, egy mosollyal hálálom meg az élményt, amit nevetésével adott nekem. Legbelül furcsa érzés fog el egy pillanatra, de nem tart tovább a pillanat tört részénél. Mindenesetre nem tapasztaltam ilyet az utóbbi időben. Nyugi! Nem kell ennek nagy jelentőséget tulajdonítani. Pusztán szeretem a kedvességet. Az őszinte kedvességet. Ezért vált jó barátommá Thomas is.
A bemutatkozásnál kékjeimet le sem veszem a lányról. Kíváncsian várom, hogy meghalljam a nevét, és végre azt is tudjam párosítani a karakteres archoz.
- Nagyon örülök, Layla – mondom felnőttesen biccentve, ami furcsamód keveredik gyermeki finomságommal. Egy mosolyt még ejtek felé, azonban szemeim hamar kidüllednek, amikor kissé meg is ingok seprűmön. Elvégre teljesen elfelejtettem, hogy mit is próbálnánk gyakorolni éppen. Nincsen kamu, nincsen megjátszott baromság. Gyakorlás van. Teljesítenem kellene a kviddicscsapatban, és itt van Layla is. Végigmér. Ahogyan én is végigmértem őt. Nincsen ebben semmi furcsa. Ismerkedünk.
Ekkor kapom az utasításokat. Kihúzom magam és nagyokat pislogok a lányra.
- És azt honnan tudom meg? – kérdem a szakmai pontosítás érdekében. Honnan érzem azt a súlypontot? – Az az lenne, ahol már nem nagyon ingok, ugye? Mert azt el tudom mondani, hogy egy test egyenlő, elsőrendű nyomatékú részre osztó egyenesek metszéspontját nevezzük annak. De hogy hogyan találom meg? Fingom nincs.
A koncentrációban összehúzom szemeimet, szemöldökömet, és olykor még nyelvem hegye is előbukkan szájam jobb szegletében. Ekkor megkapom az instrukciót, amire újra kihúzom magam, és megpróbálom megtalálni a pontot, de csak ide-oda imbolygok. – Ez… - hallatok egy két „hé”-t és „hó”-t ismét. – Így jó? – kérdem, de nem nézek a lányra, csak magunk alá, hiszen úgy érzem, hogy egyre magasabbra kerülünk, pedig még nem is emelkedtünk. – Te… - kezdek bele. – Mióta repülsz? És… - ekkor megtalálom a pontot, ahol kevésbé ingok. – És miért?
Szál megtekintése


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Csepreghy Péter
KARANTÉN


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 645
Írta: 2020. február 25. 11:43 | Link

Layla
én, a Seprűlovag | megjelenés

Nem értem én ezt az életet néha. Hogyan lehet az, hogy egy ilyen magas szintű bárd, mint én, akinek már dualban lassan több agility-je van, mint egy normál tolvajnak nem tud megülni egy seprűt? A gondolatra elmosolyodok, hiszen eszembe jut, hogy ma este bizony lesz egy kis szerepjáték a srácokkal az eridon toronyban, s az biztosan millió meg egy tapasztalati ponttal fog megajándékozni engem. Nem úgy, mint ez a halandó forma, amiben próbálok megmaradni a levegőben. Layla nagyon nagy segítség és eléggé jó tanárnak és társaságnak bizonyul, már szinte kezdem is elfelejteni, hogy nem a talajon vagyunk. Zöldesbarna szemei után kutatok, miközben zavartan fel-felnevetek vele együtt, hiszen csilingelő nevetése teljesen elvisz engem egy olyan irányba, ahol minden olyan felhőtlen és boldog, hogy nem tudom nevetés nélkül hagyni – még ha nem is vagyok benne teljesen biztos, hogy min is kacagunk. Szabad kezemmel tarkót vakarok, miközben a boldog zöldesbarna szemekbe tekintek. Szemeim csillognak, arcom felveszi azt a furcsán bájos fogatlan ábrázatot, habár fogsorom teljesen jól van, köszönöm szépen. Most nem sajog, nem fájlalom.
Ahogyan finom ujjai hozzáérnek kissé kiszáradt kezemhez kellemesen kiráz a hideg, majd egy már sokkal bátrabb mosolyt engedek meg felé, és kihúzom magam paripámon. Szinte büszkén, piperkőc módon ülöm meg.
- Esküszöm, hogy gyúrni fogok deréktájra – ígérem meg egy széles mosollyal.
Nem rossz kezdet, hogy Benettel elkezdtünk lejárni a terembe…. várjunk csak! Kékjeimet összehúzom, s egy pár másodpercig Layla arcát vizsgálom, hiszen kezd kirajzolódni előttem, hogy az elmúlt pár hétben bizony ő is megfordult a gymben.
- Nem vagyok én olyan reménytelen – mondom megjátszott komolysággal, majd ismét picit megingok. Lehetséges, hogy első órának ennyi elég is volt.
Szüntelen fogjuk egymás kezét, s az, hogy egyre inkább bújok bele személyes kis aurájába, nagyon közeli barátok képét festi rólunk akárki szeme elé. Ekkor kezd bele a csacsogásba, amire elvarázsolt mosolyra húzódnak vastag ajkaim.
- Tánc? – kapom fel a fejem, mintha a többi nem is lenne olyan nagy dolog. Pedig igenis. Hatalmas teljesítmények, de egyelőre csak ezzel a résszel tudok azonosulni. – Majd egyszer megforgatlak – húzom ki magam bátran, majd fülig vörösödök, amikor eljut agyamig, hogy mit is mondtam. – Öö, tudtad, hogy az iskolának is van kviddicscsapata? Itt… ööö… kipróbálhatnád magad, ha anyukád megengedi.
Szál megtekintése


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Csepreghy Péter
KARANTÉN


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 645
Írta: 2020. március 5. 07:39 | Link

Layla
én, a Seprűlovag | megjelenés

Hát, Layla… én is ebben reménykedek, hogy eljön az a pillanat, amikor már nem fog ennyire zavarba hozni, hogy egy lány fogja a kezem. És az is jó lenne, hogyha nem a kviddics csatamezőjén veszteném életemet rohamos időn belül. Szeretnék jó lenni, szeretnék kicsit macsóbb lenni. Egy olyan fiú, aki nem csupán egy bongyor koponya a jellegzetes arcvonásaival, és a mugli holmikért való rajongással. Tök jó, hogy D&D mesélésben párom nincs ezen a világon – vagy akármelyik világon –, de valami másra vágyom még most, mert nem tudom, hogy így mennyire lehetek boldog később.
Szemeimben ugyan látszik, hogy valamin igazán agyalok, hiszen Layla tekintetében elveszni látszok, és feltűnően szótlan vagyok egy néhány percre. Az utóbbi időben, ahogyan egyre közelebb ez a fránya sötét tinédzserkor, egyre többet gondolkodok ilyen jellegű dolgokon, pedig eddig soha nem fordultak meg ilyenek a fejemben.
Felrázom magam, majd a lány csilingelő hangjára ismét mosolyra húzom ajkaimat.
- Gym – mondom hasonló hanyagsággal vállat vonva. – Sokat használok angol szavakat. Azt szinte mindenki megérti – annyira sok nemzetiség fordul meg az iskolában, hogy néha jobbnak érzem, hogyha néhány angol szóval próbálom meg kifejezni magam. És még azt mondják, hogy a játékok elbutítanak… - Te honnan is jöttél? – teszem fel hirtelenjében a kérdést. Érzékelhető, hogy nem teljesen magyar a lány, de meg nem tudnám mondani, hogy miből érzem ezt.
A következőkben, amikor kitérünk a táncra mindkettőnkön látszik, hogy igen felvillanyoz bennünket az elképzelés, miszerint ropjuk együtt valahol. Tanultam táncolni, tudok és imádok is. Mondjuk, édesanyámon és az táncoktatón kívül kezem még nem volt nőneműn tánc közben, s ettől a gondolattól kissé görcsbe rándul a gyomrom.
- El én – biccentek, majd kicsit közelebb hajolok hozzá, hogy megsúghassam titkomat. – Lesz egy Valentin-napi móka a kastélyban – biccentek a kastély felé. – Én leszek a DJ – húzom ki magam büszkén, és arcomon szétterül bájos mosolyom. – Nézz be, ha úgy gondolod – vonom meg kissé nemtörődöm módon vállaimat. – Tutira küldök neked egy számot – kacsintok barátságosan, s észre sem veszem, hogy bátortalanságom egyre csak távolodik tőlünk, fehér zsebkendőjével integet, hiszen felfogta; itt bizony nincsen rá szükség a továbbiakban.
Amikor meghallom, hogy jelentkezett, mosolyom kiszélesedik, és serényen bólogatni kezdek, miközben szabad kezem hüvelykujját mellkasomba fúrom.
- Én hajtó – távolodok el a lánytól, magammal húzva finom illatát. – Melyik csapatban vagy? – érdeklődök. Fogjuk még egyáltalán egymás kezét? Nem tudom már.
Szál megtekintése


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Csepreghy Péter
KARANTÉN


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 645
Írta: 2020. március 6. 11:45 | Link

Layla
én, a Seprűlovag | megjelenés

Valóban igazán kedves pillanatnak tűnhet távolról a két diák, akik saját valóságukban élnek meg mindent, ami az elmúlt percekben történt. Elmélkedünk, elgondolkodunk és visszatérünk. Újszerű érzések hada támadja meg a fejemet, szívemet és érzékeimet egyszerre. A fejemet azért, mert próbálom összepakolni, hogyan is írják a könyvben, hogyan kell viselkedni a lányokkal. A szívem pedig azért zavart, mert nagyobbakat dobban egy-egy jelenetnél, ami előtt teljesen értetlenül állok. Nem tudom, hogy a mozgás miatt vagy az izgalom miatt, amit a levegőben lovaglás okoz. De az is lehet, hogy a lány közelsége lenne? Nemt’om, nem is értem, s nem is hagyom magamnak, hogy elvigyen egy olyan irányba, ahol még több kérdése támadna. Ja, és a legfontosabb; az érzékeim. Soha nem figyeltem arra, hogy milyen tapintása van valaki kezének, milyen csilingelő a nevetése vagy milyen formájú is az írisze, amibe minduntalan bámulok. Az illat? Megállapítottam, hogy jó vagy kevésbé, de többet nem gondoltam mögé. Nem éreztem olyat, mintha egy faház omladozó emeletén kalandjáték-könyv olvasása közben kinyitnám az ablakot, és orrjárataimba hatolna a kellemes virág és erdőillat. Igen, ez nekem romantikus, bocsi. Nemt’om, nem értem.
- Akkor kösd fel a – gondolkodok el egy pillanatra, hogy a lánynak mit is mondhatnék gatya helyett. – Szoknyádat – ez nem túl soviniszta? Már mindegy. – Mert alábecsülsz; én vagyok a legcringybb srác a bolygón – nézek fel a magasba egy játékos mosollyal, majd vissza Layla szemeibe. Arcom kiegyensúlyozottnak hat, furcsa gondolataimnak legapróbb morzsája sem látszik rajta. Már el is felejtettem.
Franciaország. A felsőbb éves fiúk beszélgettek valamilyen francia dolgokról a héten a klubhelyiségben, de nem teljesen értettem minden utalást. Egy ideig ugyan hallgattam, miközben az újabb karakterlapjaimat kezdtem kicsinosítani. Egészen jól tudok már trollt rajzolni. A bunkója még mindig olyan, mint egy megolvadt fagylalt, de az arca egészen felismerhető, amin még megrogyott testtartása segít. Így nem csoda, hogy nem figyeltem arra, hogy milyen franciával kezdődő szavak vannak, mert a franciadrazsé és -csók után inkább visszafordultam jegyzeteim felé.
Layla csivitel nekem, én pedig érdeklődően figyelem. Megfúj minket a hűs szellő, amire kellemesen kiráz a hideg, majd a szabadkozásra látványosan legyintek egyet.
- Dehogy – csóválom meg hozzá a fejem. – Tök jó, hogy tudsz beszélni – forgatom meg a szemeimet, amikor eljut agyamig, hogy mit is mondtam. Habár biztosan érti, hogy mire gondolok. Szeretem, hogyha valakinek a helyén van a beszélőkéje.
A következőkön viszont meglepődök. Végre megkapom a megérdemelt figyelmet. Mármint úgy értem… én is úgy gondolom, hogy ez nagy dolog, noha eddig Thomason kívül nem rajongott ennyire senki sem, amikor felhoztam a DJ témát. Szeretem a zenét, a táncot, a bulikat, amikor emberek között lehetek, így nekem igenis nagy szám. Habár rendesen elpirulok, ezért a következő néhány széllökés jól is esik, annyira kimelegedtem. Éppen reagálnék erre, amikor Layla folytatja gondolatmenetemet, s táncot kér tőlem. Ha egy mesében lennénk, akkor hamarosan valahol a sárban futhatnánk leesett állam után. Nem tapasztaltam még ilyet, így ismét jólesően szalad végig a hátamon, majd a kacsintásra hatalmasat dobban a szívem… a torkomban.
- O-oké, persze – mondom bátortalan, majd ujjaink eleresztik egymást, én pedig egyensúlyomat veszítve próbálok korrigálni seprűlovaglásomon. Sikerül is, ám picit távolabb kerültem Laylától. Mondjuk attól a meglepő közelségtől, amiben eddig voltunk… nem volt nehéz. Mosolygósan mutatom felé hüvelyujjamat, hogy minden a legnagyobb rendben, majd egy picit a seprűre hajolva térek vissza a közelébe. Közben a szél egyre erősebben fúj. Göndör fürtjeim mókásan hajolnak meg a fuvallatban.
- Szuperek leszünk! – mondom boldogan, s kissé elszontyolodva teszem hozzá a következőket. – Én a Rivallóknál vagyok – jó lett volna egy csapatban. De miért is?
Egy ideig a kastély felé bámulok elgondolkodva, mindenféle szociális képletet lebegtetve kékjeim előtt, majd egy mély sóhaj után csillogó szemeimet Laylára emelem.
- Van kedved harapni valamit, ha végeztünk? – hangom cseppet sem határozott.
Utoljára módosította:Csepreghy Péter, 2020. március 6. 11:47 Szál megtekintése


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Csepreghy Péter
KARANTÉN


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 645
Írta: 2020. június 24. 13:40 | Link

Layla és Nate
Pixelbaba GIF | mai Petya | zene

Pixel! – kiáltok elcsukló hangon és figyelem, ahogyan az egyre csak cseperedő crup kölyök úgy kezd rohanni, mintha puskából lőtték volna ki. Megköszörülöm torkomat, majd egy újabb próbálkozás hagyja el ajkaimat. – PIXEL! Állj meg! – azonban neki esze ágában sincsen megállni. Így egy kelletlen nyüszítéssel engedem le karjaimat magam mellé, s a markomban szorongatott kis csomagra tekintek. Sejthettem volna, hogy nem lesz egyszerű megtalálni Laylát, hiszen annyi felé lehet. Táncolhat valahol, edzésen lehet, barátnőkkel ebédelhet, tanulhat, és még sorolhatnám. Orromat nyúlmód ide-oda mozgatva mélyedek el gondolataimban, hogy hogyan is legyen a továbbiakban, de végül egy újabb nyűgös nyögéssel megindítom lomha lépteimet, és Pixel után indulok. Már apró pontnak sem látom őt, eltűnt. – Nem hiszem eeeeeel – morgom szinte mindennemű artikuláció nélkül, majd elindulok abba az irányba, ahol a legutóbb láttam őt. Megnyírt, göndör tincseim közé kap a szellő, amire lehunyom szemeimet és elvarázsolt, földöntúli mosollyal teszek meg néhány lépést. Mielőtt újra felnyitnám kékjeimet halkan dúdolni kezdek egy, a minap hallott dalt, s a végére fütyörészve, bal kezemet zsebre vágva – hiszen jobbomban még mindig ott lapul a csomag – bámulok a Napba, majd meghallom a távolban vakkantó kiscrupomat.
Ijedten kapom ki zsebemből balomat, majd a hang irányába kezdek futni. Már megint kire ugorhatott ez a túlbuzgó varázseb? Layla?
Kiskutyamód döntöm oldalra a fejem, miközben szemeim boldogan csillannak a napfényben. Ajkaim az eddigi összeszorított zaklatott tartásából lágyulni kezdenek, és végül egy hatalmas, fogszabályzós vigyorrá ívelnek. Fújok egyet, mintha egy szakadékot szeretnék átugrani, majd elindulok a páros felé. Kékjeim sokáig csodálják a bűbájos kantáros nadrágot, aminek szárán Pixel próbál éppen felmászni. Amikor felém tekintenek, akkor látványosan lóbálni kezdem karjaimat intés gyanánt a levegőben.
Pixel – szólok a crupnak finom rosszallással, miközben Laylára, majd parterére emelem tekintetemet. A fiún tovább időzik szempárom, amihez ártatlanmód bárgyú kis mosolyom párosul. – Sziasztok – köszönök vidáman, jobb kezemet a hátam mögé rejtve. Ott megcserélem, és bal kezembe helyezem a csomagot, hiszen jobbomra szükség lesz a köszönéshez. – Menő a kantárosod – kacsintok a lányra, s érzem, hogy pólóm nyaka egyre szűkebbé válik. Arcom kissé kipirosodik, és közelebb hajolok hozzá, hogy egy kedves puszit nyomhassak jobb orcájára. Egy pillanatra jobban elbambulok, s kékjeim az övéi között cikáznak boldogan. Végül felrázom magam, és az ismeretlen barát felé fordulok. Letekintek kezemre, majd a fekete szemekbe fúrom sajátjaimat.
Petya vagyok – mutatkozom be indokolatlan jó kedvvel, s várom, hogy elfogadja köszöntésemet. – Nem sokáig zavarok, nyugi – mosolygok kisfiúsan. – Csak egy percet kérnék Laylával, ha szabad – valóban nem szeretnék udvariatlan lenni, de ha már végre megtaláltam őt – elvégre miatta indultunk útnak –, odaadnám a dobozt.
Szál megtekintése


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Csepreghy Péter
KARANTÉN


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 645
Írta: 2020. július 24. 13:14 | Link


az AJÁNDÉK | Pixelbaba GIF | mai Petya | zene

A szégyenlős köszönésre automatikusan pirul ki mindkét, egyébként sem sápadt orcám. Figyelem Layla vonásait, és büszkén kijelenthetem, hogy örül nekem. Vagy éppenséggel valamiben megzavartam, ezért a megilletődés. De inkább maradjunk az első opciónál, hiszen én is a föld felett járok néhány méterrel, hogy megtaláltam. Sőt, egy új barátot is találok mellette, aminek szintén kifejezetten örülök. Nem szeretném, hogy a lány magányosan tengesse a napjait a kastély falai között, s a birtokon egyaránt, amikor én éppenséggel nem tudom megvédeni. Elvégre én azért vagyok. Hős lovag szeretnék lenni, aki nem engedi, hogy bántódása essen Laylának. Ahogyan bizonyára ez a fiú sem. Nem vagyok azért teljesen vak; látom rajta, hogy nem repes az örömtől, hogy én is megjelentem a találkozójukon, de tényleg nem szeretnék sokáig zavarni. Csak meg kellett ragadnom az alkalmat. Megérkezett a bátorságom, és ilyenkor kell meglépni bizonyos dolgokat, nem igaz?
Kékjeim vidáman mosolyognak vissza Nathaniel bemutatkozására, és bocsánatkérőn biccentek is felé egyet. Nem szeretném elvenni a mókájukat, ezért gyors leszek és lényegre törő. Csak a francért izzad ennyire a tenyerem. Vastag ajkaimat megnyalva fordulok Layla után. Szívem hatalmasat dobban, ahogyan az eddig lesütött szemei megtalálják az enyémekhez vezető utat, és még nagyobbat nyelek. Olyan egyszerű volt fejben lezongorázni ezt a helyzetet… vissza kell nyernem a bátorságomat. Így szélesen elmosolyodok, szemeim pedig jellegzetesen összeszűkülnek ennek következtében.
Tudod… Layla – kezdem, és szabad kezemmel megvakarom izzadó tarkómat. Tekintetem mélyen és mérhetetlen kedvességgel fúrom az övébe, majd megemelem a dobozkát tartó másik kezemet. Kissé hanyag a csomagolás, nem vagyok benne annyira jártás, de egy idétlen masnit is kötöttem a tetejére, amin apró cikeszek sorakoznak egymás után. – Arra gondoltam – itt torkot kell köszörülnöm, mert mintha valami letelepedett volna hangszálaimra. – Hogy ezzel az aprósággal kedveskednék neked – minden szavam gyermekin bájos, mégis valami más is meghúzódik mögötte, ami tőlem kifejezetten szokatlan. Férfias? Attól azért távol van, de már valamivel felnőttebb módon csillan meg bennem valami. – Tessék – nyújtom át izgatottan, s ahogyan ujjaim az övéhez érnek finom borzongás szalad végig hátamon. Egy pillanatra Pixel után nézek, de ő éppen Nathanielt tartja fogságban. Körülötte ugrál és csahol, ezért megkönnyebbülten mosolyogva fordulok vissza Layla felé.
Ha nem kezdi el bontogatni, akkor biztatni kezdem, hogy tegye meg, s amikor kinyílik a kis doboz, egy egyszerű kis poharat talál benne. Magyarázkodni kezdek.
Ugyan nem teljesen igaz mindkettőnk posztjára, de… - itt a dobozba nyúlok, és kiveszem a pohárkát, hogy a rajta lévő feliratot a lány felé fordíthassam. – Tudod, mondják angolul, hogy she’s a catch – vonok vállat, és Layla kezébe nyomom a poharat. – Nálam van a pohár párja. Azon az áll, hogy he’s a keeper – angol kiejtésem esetlen, de teljesen érthető. – Azt szeretném kérdezni, vagyis… el szeretnélek hívni egy piknikre. Amikor rárérsz – mosolygok szégyellősen. Már látom magam előtt, ahogyan a két kis pohárból szürcsöljük egy kockás pléden a limonádét, és mindenféle aprósüteményt eszünk. – Mert úgy gondolom, hogy – húzom ki magam. – You are a catch and I want to keep you – emelem rá bájos komolysággal a tekintetemet. Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki udvarol neki, elvégre csodás lány. A legcsodásabb. De ha most nem teszem meg, akkor később nagyon bánni fogom, hogy nem szedtem össze a bátorságom.
Szál megtekintése


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Csepreghy Péter
KARANTÉN


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 645
Írta: 2020. október 21. 13:04 | Link

Layla és Nate
az AJÁNDÉK | Pixelbaba GIF | mai Petya | zene

Petya udvarol. Érdekesen hangzik, nem igaz? Eddig, ha ilyesmibe keveredtem, akkor az mindig Lilihez volt köthető. A gyermeki nagy szerelemből egészen gyorsan alakult a barátság, aminek a megtartásáért a mai napig hálás vagyok. De az más volt. Teljesen más. Ugyan az érzést nem tudom megkülönböztetni egymástól, de mégis érzem, hogy nem ugyanarról elmélkedek, amikor szélesen vigyorogva, hanyatt fekve nézem a szobánk mennyezetét, és Laylára gondolok. Mindig reménykedek, hogy jól van, jó helyen van. Ezért is örültem, amikor megláttam Nate-tel. Egy baráttal volt, így – sajnálom, hogy félbe kellett szakítanom őket – megtalálhattam, és most félre is hívhattam, hogy eláruljam neki gyengéd, bimbózó érzelmeimet. Az ajándékra való visszakérdezésre csak kisfiús bájjal hümmögök egy igent, majd noszogatni kezdem szívem hölgyét, hogy bontsa ki a kis csomagot. Semmi kétségem sincsen afelől, hogy Layla érti az angol szavakat, amik eleinte nem túl magabiztosan remegnek meg a levegőben. Attól függetlenül úgy gondoltam, hogy el kell magyaráznom. Mert én mindig mindent meg akarok magyarázni. Ha nem tenném, akkor nem is én lennék.
Mondj igent és azt, hogy tetszik – vakarom meg szégyenlősen tarkómat, miközben egy játékos vigyorkezdemény jelenik meg ajkaim szegletében. Ahogyan folytatja a mondandóját, szinte megfagyok. Érzem, ahogyan végig simít bennünket a friss szellő, és ahogyan göndör tincseim közé túr. Kék szemeim egyre düllednek a szavaira, s közben vigyorom is szélesedni kezd. Első randi mindkettőnknek? El sem hiszem. This is meant to be.Igen – mondom bátortalanul, majd torkomat köszörülve folytatom. – Igen. Igen, ez egy randi – ki is húzom magam, hogy érzékelje, mekkora alfahímmel van dolga. Persze minden vagyok, csak az említett ezüsthátú gorilla nem, de azért aranyos a próbálkozásom arra irányulóan, hogy megmutassam; nem vagyok én már annyira Pici Petya. Érettebb vagyok, magasabb is… néhány milliméterrel.
„Nagyon aranyos vagy”, hallom csilingelő, édes hangját, mire szerényen elmosolyodok, vállamat vonom, és éppen valami olyasmi jön ki torkomból, hogy „háöööát”, amikor is közelebb lép hozzám, én pedig automatikusan közelebb dugom orcámat, garantálva a puszi megérkezését. Ami természetesen teljesen lesokkol az első pillanatban, aztán szélesen, sőt büszkén mosolyogva húzom ki magam, ahogyan Layla távolodni kezd. Érzem a friss illatát, amit mézesmadzagként húz maga után, szinte húzódnék is utána, ezért nagyot nyelve ficánkolok kicsit, majd zsebre vágom kezeimet.
Baromira örülök, hogy tetszik – teszem hozzá boldogan. Lábaimon ugyan kicsit hintázni kezdek látható zavaromban. Figyelem, ahogyan bőszen írja fejben doktoriját cipellőjének orráról, majd közelebb lépek, és én is adok neki egy puszit. Megvárom, hogy esetleg rám nézzen, majd mosolyogva döntöm oldalra bongyor koponyámat.
A szombati edzés után találkozzunk az udvarban – mondom torkomban dobogó szívemmel, majd távolodok egy lépéssel, mert olyan közel voltunk, hogy már szinte szédülni kezdtem. Egészében látva sokkal szebb. Így többet látok belőle, nem csak az orrnyergét, mint az előbb. Mondjuk, az is csodaszép. De teljességében jobb. – Szia Layla – köszönök el, majd arra fordulok, ahol Pixelt láttam csaholni az imént. Mikor kiszúrom a varázsebet, hangosan füttyentek egyet. Megvárom, amíg mellém ér, megsimogatom a buksiját, majd boldogan csillogó szemekkel biccentek egy újabbat a lány felé. – Szia! – kiáltok végül Nate felé is, karjaimmal valódi bábjátékot produkálva a levegőben, majd összeszorított ajkakkal próbálom elrejteni mérhetetlen vigyoromat, s szinte tánclépésekben tűnök el a kastély felé vezető úton Pixel társaságában.
Szál megtekintése


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Kviddicspálya - Csepreghy Péter hozzászólásai (9 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék