Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=816665#post816665][b]Kőszegi Róza Amélia - 2020.09.06. 15:54[/b][/url]

A fazettás ajtón túli világ volt a kedvencem az iskola falai között. Azon kívül természetesen a kviddicspálya. A meccs miatti izgalmat azonban csak tanulással tudtam levezetni. Túl vagyok a vizsgákon, de az nem azt jelenti, hogy nincs szükségem tanulásra. Elvégre annyi mindent nem tudok még a varázsvilágról, és ez megőrjít!
 Ezért is örültem, hogy Lizával újra össze tudunk futni. Úgy éreztem ő ebben is segítségemre lehet. A könyvtárat beszéltük meg korábban, mint találkozó helyet. Kíváncsi voltam miket alkot a lány, és alig váltam, hogy láthassam a munkáit.
 Kazanov tanár úr, a könyvtáros, Darya édesapja, a sötétbarna pult mögött ücsörgött, a sok pergamen takarásában. Messziről méregettem, mert hiába töltöm időm nagy részét a könyvtárban, alig néhány szót váltottam eddig vele. Hasonlítottak a lányával, és ha ez a természetükre is igaz, biztos voltam benne, hogy Kazanov is jó ember lehet. Egy apró mosolyra húzódott a szám visszaemlékezve a lányával való első találkozásomra. Hogy mennyit dumált egy szuszra!
 Visszafordultam az olvasóterem irányába, ahol ezúttal egy-két tanuló ücsörgött csak. Leültem az egyik asztalhoz, magam elé téve a két kötetet, és olvasni kezdtem az iskola történetéről szóló vaskos, régi, néhol megszakadt darabot. Éppen lapoztam egyet, amikor az ismerős alkatú lány megjelent a perifériámban. A magasba emeltem a jobb karomat és meglengettem, ezzel talán magamra vonva a figyelmét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=816717#post816717][b]Szávai Eliza - 2020.09.07. 22:27[/b][/url]

Tegnap este sokáig olvastam a könyvet, amit otthonról hurcoltam magammal. Bár vizsgaidőszak van, és sokat bújom a könyveim, este mégsem a tananyagot koptattam. A barna bőrkötésű könyv, ami olyan nehéz és nagy hogy alig bírom el, gyermekkorom kedvenc meséit tartalmazza. Esténként, mikor a fejem tele van olyan gondolattal, amit legszívesebben a merengőbe száműznék, régi meséimmel küldöm el őket aludni. Az érzés, csak maga az érzés, hogy újból olyan gyerek vagyok, akinek nincs még feladata, elég, hogy a mások és az ő általa szőtt mesék világában éljen, megnyugtat, ettől jobban alszom, és reggel kipihentebben ébredek, mint egy áttanult, vagy átstresszelt este után. Ezt az esti mese olvasási szokásom szeretném megőrizni felnőtt koromra is. Kipihent arcom azonban mégiscsak tükröz egy kis aggodalmat, de a megkönnyebbülés is megcsillan, ha úgy éri fény. Mugliismeretből és önismeretből átmentem. Az első vizsgám mugliismeret volt. Én annyira izgultam, hogy az első kérdést valahogyan átugrotta a szemem, és csak akkor vettem észre, mikor kijavítva láttam, így az nem lett maximum pontos. Sosem gondoltam magam strébernek, de mivel ez a kedvenc tantárgyam, bevallom, lelomboz a dolog, csalódott vagyok, mert a saját figyelmetlenségem okozott bajt. Liza, látod, ez van, ha nem koncentrálsz eléggé. Ez még annál is rosszabb, mintha nem tanultál volna. Dühösen pakolom ölembe a még meg nem vizsgáimhoz szükséges könyveket, majd idő közben lecsillapodom, mert eszembe jut, hogy ma nem tanulok egyedül. Már épp csuknám az ajtót, amikor kezemmel teszekegy automatikus mozdulatot. A táskám pántját akarom megigazítani, de a táskám nincs a a vállamon. Egy sóhajtás és szemforgatás után visszamasírozok. Felkapom, és sietek is a könyvtárba. Kettesével szedem lefelé a lépcsőket. Átnyargalok a nyugati szárnyba, majd a könyvtár előtt lelassítok. Komótosan, csendben nyitom ki az ajtót. Szemeimmel pásztázom a teret, Rózát keresve. Kis vártatva meg is látom, amint integet a karjával.
- Á, szia Róza. Régóta vagy itt? Kicsit elszöszöltem az időt.
Súgom oda halkan. Körbe nézek, nincsenek sokan körülüttünk, így kicsit emelek a hangerőn.
-Mi jót olvasol? Diszkréten fölé hajolok, majd könyveim leteszem az asztalra, és leülök. A lábam felé téved a tekintetem, ekkr veszem észre, hogy a bal cipőfűzőm a gyors futásban kikötődött. Lehajolok, hogy bekössem, de mikor újból felegyenesdék, sikerül erőből bevernem az asztalba a fejem.
-Á, Hogy a dementor csókolna meg!
Kiálltok fel hangosan, majd kezemmel a számra csapok. Béna Liza. Béna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=816760#post816760][b]Kőszegi Róza Amélia - 2020.09.09. 10:29[/b][/url]

Amíg Liza közelebb jött az asztalunkhoz, addig a másik oldalra toltam a könyveimet, ezzel helyet csinálva neki. Első látásra kicsit szétszórtnak tűnt, aztán a másodikra is. Előre támaszkodtam az asztalra, és mosolyogva figyeltem a megérkezését.
- Szia Liza - néztem fel rá. - Semmi gond, én is csak nem rég érkeztem. - pillantásom a rajtunk kívül még ott tartózkodókra esett, de a saját dolgukba voltak elmerülve, így gondoltam nem zavaró a hangerőm.
- A Bagolykő történetéről találtam egy köt... ó, jajj - kaptam az asztal széléhez a kezeimmel. Kissé megijedtem, ahogy Liza feje koppant az asztal sarkának. Kérdésre nyílt a szám, hogy jól van e, de addigra már kiadta magából a feszültséget egy csavart megjegyzéssel. - Nagyon beütötted?
 A szó, amit említett, a dementor, olvastam róla a napokban. Hátborzongatónak hangzik, és ez volt az első olyan információ a varázsvilágról, ami miatt rá kellett jönnöm, nem csak nagyszerű csodák vannak itt. Pedig már régen megtanulhattam volna, hogy semmi nem csak fekete vagy fehér.
- Amíg nem olvastam a dementorokról azt hittem, a gurkó az egyedüli ami megrémíthet itt. - mondtam Lizának, amíg ő összeszedte magát. - Te láttál már dementort élőben? - kérdeztem halkabban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=816780#post816780][b]Szávai Eliza - 2020.09.09. 23:11[/b][/url]

A sajgás erőssége nem olyan erős, mint egy tízes erejű földrengés, de egy négyes szintet talán elérne. Az ilyen hebehurgyaságom miatt sokszor szidom magam, de általában csak szépen csendben, amikor senki sem látja. Ujjaimmal óvatosan megtapogatom a fejem búbját. Elég érzékeny. Ahogy ujjaim a baleseti pontot érintik, összeszorítom szemeim, és felszisszenek. Mikor kinyitom, Róta aggódó arca fogad. Persze nem fogom eljátszani a hattyú halálát, igyekszem gyorsan elfelejteni ezt a kis konfliktus az asztal és a fejem között.
-Á, nem vészes, megvagyok. Körbesandítok vajon kik lehettek bénázásom szemtanúi, de úgy tűnik senki sem figyelt fel kiálltásomra, így kicsit nyugodtabban fordulok vissza Rózához. Mivel épp máshova figyeltem, csak annyit értettem, hogy gurkó, meg a dementorok. Látni....Ááá, hogy láttam e én demendorokat. Baromi ijesztőek, ha látnék egyet élőben, testi közelből, valószínű ott helyben letaglóznék, elájulnék, vagy valami hasonló se nem elegáns, se nem bátor dolgot művelnék. Valahogy így képzelem el a fejemben a forgatókönyvet. -Szerencsére csak álmomban. De ott sem cukorkát osztogattak. Csóváltam a fejem. Többször is álmodtam velük, körübelül háromszor vagy négyszer, de nem tudom pontosan, nem vezetek álom naplót. Illetve...volt több próbálkozásom is, de mindig csak két héti sikerült vezetnem, túl hamar ráuntam. Minden reggel az az első dolog, hogy beleírok. Á, feledékeny vagyok én ehhez. Az első, aminek meg kell történnie az ébredésem után, az a kávé kell hogy legyen. Anélkül zokni vagyok, mondthatni életképtelen. Vannak olyan napok, amikor azt érzem, vénásan, receptre kéne hogy kapjam. Gyógyír a tesnek és léleknek.
-Addig vagy szerencsés, amíg nem találkozol egyel. Szerintem. Nem akarom feleleveníteni újból a szörnyűséges álmokat, így az asztalra irányítom tekintetem.
 -Mit is mondál? Milyen könyvet találtál? Azt hiszem, készen állok ismét barangolni a könyvek kastélyában. Jöhetnek a zárt ajtók, átrágom magam rajtuk! Szilárdan eltökéltem magam, hogy legalább az első évben jó jegyeket szerzek. A könyvtár ősszel amúgy is hangulatos, szeretek itt időzni még szprgalmi időszakban is, Róza pedig kellemes társaság. Bár az idő odakint még viszonylag enyhe, inkább nyárias mint őszies, én már felfokozott hangulatban várom a leveleit hullató fák látványát, éss a tökös pite illatát, ami felszáll a konyhából. Ha csak erre gondolok, máris kész vagyok a Halloweent ünnepelni egy idétln jelmezben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=817077#post817077][b]Kőszegi Róza Amélia - 2020.09.17. 12:39[/b][/url]

Megnyugodva bólintottam, amikor úgy tűnt, hogy Liza meg fog maradni. Látva a mozdulatát, amint a fejéhez kap fájdalmában sajogni kezdett a még sebes fejbőröm. A kviddics sokak által kissé brutálisan tartott sport, én pedig nem tudtam Liza közéjük tatozik e. Mindenesetre nem osztottam meg vele a legutóbbi meccsemen szerzett sérülésemet, nem dicsekedem a bénázásommal. Igaz legalább próbáltam kivédeni! Mondjuk jó... attól még a hajamat felköthettem volna kontyba, lófarok helyett és akkor az ellenfél seprűjének cirokja nem tépett volna meg. Ami már elve fájdalmas, hát még akkor, ha több kilométeres tempót diktálunk. A fájdalom emlékétől újra szinte bekönnyezek. De a dementorok kizökkentettek. A cukorkát osztogatós válaszon pedig elhúztam a számat. - Tényleg olvastam már róluk. - mondtam. - Azt tudom, hogy nincs, aki szívesen kerül az utukba, de annyira még ne vagyok tisztában dolgokkal. - vallom be, de hangosan kimondva még rosszabbul érzem magamat. A bögyömben van a tudatlanság. - Túl sok minden van a varázsvilágban. - nevetek kissé keserűen. Én igyekszem minél tájékozottabb lenni azzal kapcsolatban mi is lett az életem, de annyi az információ és a változás, hogy lehetetlen néhány hónap alatt behozni több évnyi lemaradásomat. - Ó, a könyv! Igen - nézek le a kezeim között pihenő kötetre. Bagolykő történetéről szól, és eddig baromi érdekes! - mosolyogtam szélesen. Miközben beszéltem kezeimmel kivettem alóla egy másik könyvet. - Ezt pedig neked hoztam. - az asztalon elé csúsztattam a vékony kötetet. - Említettem neked a múltkor Tim Burton-t.
 Apró mosollyal az arcomon húztam vissza a kezeimet és az asztallap szélét birizgálva vártam, hogy elolvassa a kötet címét. Majd a birizgálás abbamaradt és megfagytam. Liza háta mögött egy fiú lépett a könyvespolcokhoz. Úgy gondolom  a józan eszem eddig mindig a másik nem előtt volt. Mióta itt vagyok sosem figyeltem meg a srácokat, mert mindig a tanulás és a felzárkózás jár a fejemben. Ez a fiú viszont, aki amilyen gyorsan megjelent, olyan gyorsan el is tűnt az ajtó mögött... nem is tudom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=817119#post817119][b]Szávai Eliza - 2020.09.18. 22:51[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=817295#post817295][b]Kőszegi Róza Amélia - 2020.09.20. 20:18[/b][/url]

Lélekszippantók. A szótól kiráz a hideg. Gondolkozás nélkül az első dolog, ami beugrik Liza kérdésére: Diktatúra, Hitler - fogalmam sincs honnan jött, ki sem mondom inkább. Próbálok olyan választ keresni, amit az ember nem befolyásolhat, ami az erején felül van. - Temrészeti katasztrófák és halálos világjárványok. - mondom végül. - Sajnos mostanában még aktuálisabbak, mint korábban voltak. De szerintem vannak emberek, akiknek énnél is ilyesztőbb, ha nincs elég követőjük a közösségi oldalakon.- cinizmus fűszerezte mondatom szemforgatva hagyva el a számat.
 Amikor Liza azt mondja neki is sok néha, megkönnyebülten sóhajtok. Lehet ettől önző vagyok, de jobban érzem magamat tőle. Lehet, hogy maga az első év ezért van. Megszokni (vagy megszökni).
 Vele együtt nevetek, az "osztigaságon". Amíg csendben van éppen kijavítanám, hogy az Osztigasrác, csak a betűtípus nem a legolvashatóbb. De a figyelmem egy másik srácra terelődik, a könyvespolcnál állóra és elfelejtek beszélni. A fiú magas volt, jóképű és a szépirodalmi köteteken futtata végig az ujját, levett egyet és kiment. Bárcsak láttam volna, hogy mi volt az! Lehet, hogy Tolsztojt vitt el? Elvégre egészen vaskos darab volt, igaz ha a Háború és békére fájt a foga, akkor mind a két részt vitte volna. Pedig hmm, nem is biztos, hogy oroszokat olvas, inkább angol, vagy francia irodalom! Ha kimegyek, vetek egy pillantást a polcon szereplő darabokra - elhatározásomat egy rekedtes hang zárja.
 Sűrű pislogásomat követően Liza kék szemeire leszek figyelmes. Úgy ül velem szembe, amiről rögtön feleszmélek a bottolásból. Könyv! Burton!
- Osztigasrác. - mondom hirtelen. Zavaromban biztosra veszem, hogy elvörösödtem. Sosem történt még ilyen velem. A könyvre mutatok és újra elismétlem a szót. - Remélem tetszeni fog majd, mert szerintem igazi művészlelkeknek szól.
 Csendbe maradok egy picit, végül legyintek. Egye-fene, be kell látnom, hogy serdülök és ahhoz sosem árt egy partner in crime.
- Láttad a fiút a könyvespolcnál? - kérdeztem végül, halkabban mint az eddigi beszédangom. - Szerintem a bál híre eljutott a tudatalatimig és a hatására életemben először megnéztem egy srácot - mondtam, mint valami teljesen érthetetlen, a varázsvilágnál is jobban megdöbbentő információt. Ahogy a mondat elhagyta a számat kissé megbánom. Nem vagyok benne biztos, hogy Lizát érdekli az információ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=817322#post817322][b]Szávai Eliza - 2020.09.20. 22:12[/b][/url]

Oh. Kerek szemekkel várom Róza válaszát, és amint megkapom, csak annyit tudok rá hirtelen reagálni, hogy oh. Bevallom, kicsit csalódott vagyok. Azt hittem, valami ultra izgalmas és ijesztő, félelmetes dolgot mond, valami szöny félét. Nem is tudom, olyasmit, mint a mumus. A Jeti? mint a Jeti. A figyelmem a saját bolondériáimra terelődne, ha hagynám, de természetesen Róza társsága sokkal jobb, mint a saját bugyuta agymenéseim. Közösségi oldal. Na, azt tudom, mi így lelkesen bólogatok, legalább értem, miről beszél! Bólogatok hozzá, de azt biszem, teljesen mégsem érzem át a problémát, de persze nem akarom hogy rájöjjön, így úgy teszek, mintha. Előbb utóbb csak felzárózom, addig igyekszem palásolni zöldfülűségem. Ha valaki jártas a mugli dolgokban, nekem az olyan, de olyan...sikkes. Lehet nincs ki egészen a négy kerekem, vagy azok a kerekek kissé szögletesek, de én élvezem a hepe hupás utat. A könyvtár kellemesen csendes, de nincs benne néma csend. Körübelül 20 diák lehet benne, itt ott elszórva, könyveket keresgélve. Jobban szeretem amikor senki sincs, ezért gyakran tanulok a szobában, esetleg a klubhelyiségben. Róza kis adásszünetét egyszercsak megszakítja. Már már én zavarba jövök a csendtől, amikor egyszer csak kibuggyan belőle belőle egy szó. Osztrigasrác! Értetlen arckifejezést vágok, hirtelenjében egyáltalán nem értem.
-Mi? Micsoda? Megint hátra fordulok, de csak egy harmadéves eridonos lányt látok, amint egy hatalmas könyvkupaccal bajlódik, majd eltűnik a polcok között. Visszafordulok, Róza arca pedig úgy vöröslik, mint egy hatalmas rózsa. A könyvre mutat, mire leesik, az osztrigasrác. Róza arca még mindig rózsás színű.
-Mondd csak, minden oké? Meleged van?
Mire befejezném a kérdésem, Róza beelőz, és a hátam mögé mutogat. Közben leesett, hogy félre olvastam a könyvet. Ezen belül kuncogok, aztán rájövök a mögöttem lévő eseményekre is. Áh, bál, fiú, megnyugodtam, nem igyekszip épp sztrókot kapni, vagy ilyesmi, fellélegezhetek. A bálról persze én is hallottam, de nem nekem való. Sok az ember, én meg nem vagyok az a társasági arc. Ácsorognék bénán egyedül valamelyik sarokban. Áh, inkább nem.
-Nem, nem láttam. Kiment már? Még erre sétálhat. Ha a polcoknál van, még láthatjuk.
Arra, hogy esetleg...véletlenül..az a srác lehet, aki titokban tetszik, a szívem kicsit nekem is dobogni kezd, de urrá leszek rajta, és elkönyvelem magamnak hogy biztosan nem ő az. Nem lehet Benett.
- Volt rajta egyenruha? Csak tudod, ha veled egy házba való, akkor könnyebben össze tudsz futni vele.
 Kacsintok rá. Egyrészt izgatott vagyok, Rózának milyen a stílusa, és örülnék neki, ha felcsípne valakit, készen állok segíteni. Másrészt van a torkomban egy kis gombóc, de persze biztos megfáztam. Tegnap az a hideg szamóca limonádé...pfuuhh Újból a könyvre nézek. A vakációban lesz mit olvasnom. Már el is képzelem, ahogy a teát szürcsölgetve a konyhában a kis párkányon olvasgatok. Szuper lesz. Agyamba egyszer egyszer bevillan Benett arca, de aztán el is hessegetem. Nincsenek is itt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=817370#post817370][b]Kőszegi Róza Amélia - 2020.09.21. 17:00[/b][/url]

Megköszörülöm a torkomat mielőtt válaszolnék. Kihúzom magam és szorosabbra húzom a copfomat. A sebem! Halkan felszisszenek és hagyom, hogy a fájdalom sajogva addamaradjon. Nem igen sikerült összeszedni magamat, hiába terveztem.
- Igen, kiment. - mondom próbálva elfedni a csalódottságomat. Csak egy fiú, mi van akkor ha elsétált? Majd visszasétál... egyszer. Vagy nem. De vajon merre ment? Jajj, mi történik a fejemben? Jobbnak látom, ha inkább beszélek. - Fogott egy könyvet és tovább is állt. - megtámaszotam az államat a kézfejemen. Bárcsak nem kaptam volna zárlatot és akkor Liza is láthatta volna., ha időben jelzem. Lehet ismeri - töprengek magamban.
- Nem viselt egyenruhát - ingattam a fejemet. Inget viselt és farmert, semmi extra. Legalábbis abból a távolságból úgy láttam. Nem hiszem, hogy ez házban vagyunk, nem tudom, eddig nem figyeltem ilyesmire. De csak megjegyeztem volna már korábban, ha levitás! Ami biztos: nem kviddicsezik.
- Sötét, göndör haja volt -kezdtem - fehér bőre, és kicsit az arca ki volt pirosodva, itt - mutatóujjam széles karikát rajzolt az arccsontom és az állkapcsom között, mielőtt újra visszatámaszkodtam volna a kezemre. - És határozottan nyúlt a polcon lévő könyv után. - Biztos idősebb nálunk.
 Egyszerűbben is le tudtam volna írni a fiú külsejét. Úgy fest, mint egy nyolcvanas évekbeli rockbanda gitárosa. De nem tudtam Liza mennyire van otthon ezen a téren. Engem apa elég rendesen kioktatott a könyvesboltban található bakelitekkel.
 Liza akcsintására észbe kapok: bárgyún vigyorgok. Összeszedem magamat és a barátnőmre nézek. - Nem tudom ki lehet, de ha lesz róla halvány fogalmam, elmondom - mosolygok. - Persze, ha érdekel.
 Becsukom magam előtt a könyvet a kastély történetéről.
- És milyen terveid vannak a szünetre?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=817430#post817430][b]Szávai Eliza - 2020.09.22. 11:24[/b][/url]

Elrévülten létezem, amikor Róza felszisszen. Mi van, visszajött a srác? Forgatom a fejem, de nem jött senki. Közelebb hajolok hozzá, hangom halkra veszem, nem akarok feltűnést kelteni.
-Jól vagy? A lány arca némi fájdalmat tükröz. Nem látok rajta külső sérülés nyomot, de nem hagy nyugodni a dolog. - Fáj valamid? Olyan fájdalmas arcot vágsz, mint egy kiskutya, akit megsebzett egy macska. Kuncogok, de persze együttérzően, már ha ez lehetséges. -Jól van bocsi, béndzsa tréfa volt. Tovább állt, és nem volt rajta egyenruha. Úgy látszik, nem tudom meg, hogy vajon a Levitás plátói hercegem volt e, vagy sem. Bár azt hiszem teljesen mindegy, annyira lehetek érdekes, mint egy vizes kancsó. A sötét göndöres haj még stimmelhet is, de Benetté inkább barna. Ahogy kezével köröket rajzol az arcára, elvigyorodom, és mosolyogva bólogatok.
-Hmmm...határozottan nyúlt..ez ám a jó pasi!
Nevetek fel, és remélem Róza veszi a lapot, és gügye humorérzékem miatt nem fog egy vaskos könyvet a fejemhez vágni, még érzem az asztal sarkának helyét. Bólintok jelezve, hogy bármikor készen állok egy jó kis pasis csevegésre, akár hajnalban is, csak egy bagoly az ára!
-Persze, hogy érdekel! Ha valami fejlemény van, csak dobj egy baglyot!
Szünet, ó édes kis őszi tanulmányi szünet. Annyi mindent csinálnék, de minden nem fog beleférni az időmbe. Mivel már nagyon zsizsegek, vidám hangulatban mesélem terveim, és remélem, a szünetem úgy telik majd, ahogy én elépzelem.
-Hát...először is jól megszeretgetem a kistestvéreim. Az ikrek 2 évesek múltak, Ármin és Vendel. A kis nagy húgom Zsóka pedig 6 múlt. Baromi cserfes és okos lány. Kicsit minden lében kanál, de olyan, mint egy 2 lábon járó napsugár. Nagyon szeretem.
Hát igen, ahogy levegőt veszek, már érzem is a meggyes pite illatát, ami keveredik a tempera illatával, és végül összeáll a kávéval is. Azt hiszem, ez az otthon illata. PLusz a gyerekzsivaj. Aztán mikor magam mögött becsukom a szobám ajtaját, és egyedül vagyok, ó, az is milyen jól tud esni!
-Aztán meg tuti anyával is sütünk valami finomat. Gyakran sütünk együtt, Zsóka is be szokott segíteni. Közben ha különösen jó kedvünk van, énekelünk, meg baromkodunk. Aztán apa is hazajön, és sokáig beszélgetünk. Ezen kívül a faluban tervezek még császkálni, szeretem a reggeli piacozást is például...
Lehet hogy kicsit jobban belendültem, mint akartam, így elcsitulok. -Azt hiszem, dióhéjban ennyi. Na és te? Hogy képzeled a szünetet?
Szívesen hallgatom, ahogy Róza mesél az ő szünetéről. Vajon mit csinálhat? Nekem nincs sok barátom, otthon Melanien kívül csak felületes hogy vagy ismeretségeim vannak,de Róza olyan lánynak tűnik, aki könnyen barátkozik. Rájövök, nem is tudom, hogy lakik. Ettől kicsit elszégyellem magam. AZ is lehet mondta, csak kiment a fejemből? Ó, kótyonfitty! Aztán hirtelen beugrik, és mint egy tourettes, előbukik belőlem.
-Tölgyhegy! Kiálltom, majd folytatom. -Hazamész Tölgyhegyre?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=817514#post817514][b]Kőszegi Róza Amélia - 2020.09.22. 23:38[/b][/url]

A kezem végigszalad az előttem fekvő könyv érdes tapintású borítóján, majd újra felnézek Lizára.
- Jól - válaszolom először szűkszavúan, majd úgy döntök elmeséltem neki az arénában történteket. - A legutóbbi kviddics mérkőzésen megsérült a fejem, de nem vészes, már kaptam rá cseppeket. - legyintek, mint aki meg sem érezte a fájdalmat. Viccelődésére szélesen elmosolyodom. Végülis Riza nem először van egy macskával asszociálva, de a másik valkűr hajtó - a befarolós - pont az a srác volt, akinek a pontos nevét még most sem tudom. A viccére egy hangos, nevetős - Hahh! - a válaszom. Körbepillantok, pár embert megzavarhattam, pedig én is utálom, ha valaki a könyvtárban hangoskodik.
- Na várj - emelem meg a mutatóujjamat - annak tűnt - hangsúlyozom ki, majd halkan kuncogni kezdek. - Remélem mehet majd az a bagoly - tényleg szeretném megtudni a nevét.
 Áttértünk a 'fiú témáról', a 'Liza programja otthon, a szünetben' témára. Kissé oldalra döntött fejjel hallgatom mi minden van tervben nála. Mesélt már a testvéreiről, de örültem, hogy ezúttal több információ morzsát elszórt a családjáról. Így őt is jobban megismerhetem. Azonban amikor az anyukájával közös sütést érinti keserű szájíz veszi el a figyelmemet. De csak egy pillanatra. - Mit fogtok sütni? - kíváncsiskodok inkább. - Van valami különleges sütemény, amit a varázslók szeretnek? - Olvastam korábban a Merlin ünnepéhez kapcsolódó menükről, de még nem vagyok otthon az itteni gasztronómiában. Azért igyekszem.
 Tetszett, ez az anya és lányai program - mármint, ha a húga beszáll ugye. Nekem régen nem volt ilyenben részem, így kissé féltékeny is leszek. De csak egészen picit és egészen rövid pillanatra, mert be kell látnom, már nem is vágyom rá, anyámmal nem.
 Amikor Liza elhallgat hevesen megrázom a fejemet. - Ne csitulj, tetszik, hogy mesélsz. - mondom. - Nálatok is van a piacon az a tipikus ordibálós árus? - jön egy újabb kérdés. - Tudod, aki keresztbe üvölti a teret, hogy: Pattogatott kukoricát tessék!
 Hogy képzelem a szünetet? Megrágom a szám szélét, valami komplex válasz után kutatva a fejemben. - Bakelit hallgatás apával. - az első gondolatom. -  Gondolom besegítek majd a boltban, ahogy korábban is. - Azért kicsit megterhelte a családom kasszáját a Bagolykő, és én. Segítek majd árukat kipakolni, ezzel is kicsit visszadni a szüleimnek. Gondolkozom rajta, hogy letörlöm az összes közösségi média felületemet, és eladom a laptopomat, mert nincsen szükségem rá. Meg aztán a forintot beválthatom galleonra - ha a szüleim engedik, elvégre, az ő pénzükből van a gépem is. - Azt hiszem könyvbemutató is lesz. - gondolkozom tovább hangosan mesélve Lizának. - Szeretném kihasználni a szünetet és üresjáratokban tanulni, olvasni a mágiáról. - itt megállok, gondolkozom. Majd Lizából hangosan kitörik a szülővárosom neve. Mosolyogva, hevesen bólogatok - Igen. Hazamegyek, pedig már éppen kezdtem megszokni itt. - Tekintetem körbejár a termen. Itt aztán főleg megszoktam, az időm nagyrészét a könyvtár falai között töltöttem, a nyugiban. - Tudod, a szüleim még mindig kicsit össze vannak zavarodva. Megkaptam a levelet, aztán meglátogattak minket, elmondták a lényegi információkat. Anya nem fogadta túl jól - ennyit mondok neki, majd a mondatom végét inkább elharapom. Ez így is több volt, mint amit elakartam mondani, de ezek szerint már tudat alatt is bízom Elizában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=817998#post817998][b]Szávai Eliza - 2020.09.29. 19:11[/b][/url]

Félrehúzódik a szám, ahogy Róza elmeséli, mi történt vele a legutóbbi mérkőzésen. A kviddics nem egy lájtos sztepp óra. Na nem mintha abban nem lehetnének sérülések. Biztos vagyok benne hogy ott is kemény edzések vannak, aztán a cipő is feltörheti a lábat, mint a balettosoknál a spicc cipő. De valahogy azért ennél veszélyesebbnek tűnik, főleg a labdák miatt. Nincs idő a habozásra, határozottságot, és gyors reakciót igénylő sport.
-Uff, hát sajnálom. Jobbulást a fejednek.
Jobb híján csak jobbulást tudok kívánni neki, nem jut eszembe más, amivel enyhíthenénk a fádlmán, de remélem hogy az a csepp majd segít. Én migrénre szoktam menta és citromfű cseppeket használni, és azt maszsírozom a fejembe, így a csepp szóra már érzem is a menta és citromfű hűs citrusos illatát, egészen bele is szédülök.
 -Hogy micsoda? Ja, a süti. Á, semmi varázsló süti, vagy ilyesmi. Ősszel általában kalácsot sütünk, meg pitéket. Meggyes, sütútökös, szilvás, ilyesmi. Sima, hagyományos pitécskék. De a fonott kalács is jó. Meg kened vajjal meg mézzel. Elég jó.
Igen, szó ami szó, olyan ez az egész mint egy őszi- téli sütő workshop. Utána és folyatom a workshopot a díszítéssel. Leveleket és virágokat gyűjtök össze, amiket aztán alaposal összepréselek. Ezután két üveglap közé helyezem őket, és képként a falra akasztom, vagy a komódra, asztalra támasztom. Az idén a legjobban készült kis díszeim elhozom az itteni szobámba, hogy megmaradjon az otthoni kényelmes érzés.
-Ohó, hát hogy a manóba ne lennének! Otthon tele van a piactér a kiabáló nénikékkel. Én szeretem, mert olyan hangulatot teremtenek. Zsibog az egész tér, mennek a jóízű pletykák. Na jó, meg a rossz ízűek is. Például ott van Anna néni, aki állandóan azt lesi, hogy a Szalmiák utcában lakó Rozetta néninél mikor és kicsoda vendégeskedik, aztán kitalál hozzá valami sztorit, amit tovább ad a többi pletykafészeknek. Meh aztán Anna néni abban is jó, hogy elsők között értesüljön arról is, hogy a Hókuszkrókuszban ki mennyi pénzét veszítette el. NAgy játékos az öreglány.
-Tudod Pestseholse régen kereskedelmi falu volt, így a piactér most is pezseg, de persze korán sem annyira, mint ahogy régen lehetett.
Kicsit közelebb hajolok Rózához, a székem is közelebb húzom. Egy halk csirogás kíséretével melléje húzódom, és szinte suttogva folytatom.
-Tudod mostanság már egyre több a pletyka..hogy...izéé..hogy ergyre több sötét varézsló járkál mifelénk. Megköszörülöm a torkom, majd még halkabban folytatom.
-Olyanok, akik...otthon vannak a fekete mágiában.
A városban ez anolyan nyílt titok, mindenki tud róla, néha sustorognak itt ott, de azért én mégis csak így, susogva tudok beszélni róla. A mi házunk nem közvetlenül a piactér mellett van, így a Markós Olivér Rejtelmes Tárgyai Antikvárium sincs szem előtt, de még nem is mentem oda soha. Pedig szeretem az antikváriumokat, de ez azért mégis más. Anya sem rajong az üzletért, pedig ő tuti ismer ott dolgokat, csak nem mondja. Anya egy nagyon sokat tudó, tehetséges boszorkány, de a fekete mágiát utálja. És van egy olyan érzésem hogy ismeri is, és nem ok nélkül utálja. Az anyák furcsák és rejtélyesek. Ahogyan Róza meséli terveit, édesanyját is megemlíti, elharapva mondanivalója végét. Ha belegondolok, nem kis sokk lehetett a szüleinek ez az egész dolog. Óvatosan kérdezek Rózától, érzem, hogy a téma kissé kellemetlen neki, így próbálok tapintatos lenni.
-Mondd csak Róza, a szüleid előtted tudtak a varázsvilág létezéséről?
Ha tudtak, akkor is felkavaró lehet lelkileg a dolog, de talán kevésbé ijesztő. Olyasvalakiknek, akiknek viszont halvány lila gőzük nem volt róla, nem csak hogy sokkoló, de mélségesen ijesztő is lehet. Hisz az ismeretlen azért mégiscsak mindig ijesztő. VAgy ha nem is mindig, de elég sokszor az lehet, érthető lenne, ha a szülei is félnének ettől az egésztől. De abban is biztos vagyok, hogy Róza segít majd nekik megismertetni, és megszerettetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=818220#post818220][b]Kőszegi Róza Amélia - 2020.10.01. 21:26[/b][/url]

A piték hallatán hatalmasat kordul a gyomrom. Ekkor eszmélek rá, hogy nem igen ettem ma semmit. Reggel pár falat lecsúszott, de utána annyira elmerültem abban, hogy kihasználjam a még itt töltött időt, hogy ki ment a fejemből az étkezés.
- Hmm, most megennék egy olyan sütőtökös pite szeletet, még melegen. - nyelek egy nagyot és szinte érzem az illatát a levegőben.
Liza tovább beszélt Pestseholséről, én pedig ritka pislogásokkal hallgattam és figyeltem rá. Ahogy mesélt, elképzeltem a helyet magam előtt - Egyszer szívesen elmennék megnézni milyen. - mondtam egy apró mosollyal, aztán a sötét varázslók említésére a mosolyom elveszik. - Jó ég, sajnálom! - Kicsit közelebb hajolok hozzá a mondata másik felénél, érzem, hogy bizalmasabb infót fog mondani.
 Fekete mágia. Úgy nézhettem rá kék szemeimmel, mint egy őz, akire vadásznak. Még csak hallgatni is ijedtséggel töltött el, hogy ilyen egyáltalán létezik. Nyilván nem vagyok olyan naiv, hogy eddig nem gondoltam rá. De a dementor mellé még a fekete mágia is... Elgondolni azt a tényt, hogy a varázslat, amit most megismertem mire képes rossz kezekben... Rémisztő lehet még a legbátrabbak számára is.
 Újra hátrébb dőlök a széken, ahogy kellemesebb témára evezünk barátnőmmel.
- Nem tudták - ráztam a fejemet. - Voltak néha apró furcsaságok, amiket csináltam - a szavakat kimondva jutnak eszembe az emlékek, de elhessegetem őket és folytatom - De az első,szerintem igazinak mondható varázslatom 13 éves koromban történt. Olvastam a könyvesboltunk padlóján - a szemem előtt szinte lezajlik újra az esemény és igyekszem nem bekönnyezni, ahogy mintha újra hallanám anyám szavait. Nem tudta, hogy ott vagyok, én pedig néha azt kívánom bár ne is lettem volna ott. De akkor ki tudja, hogy most tudnék e arról, hogy boszorkány vagyok. Ennek az volt az ára, hogy olyasmiről szerezzek tudomást, amiről sosem mertem volna. Nem merem kimondani hangosan, és főleg nem a könyvtárban, így apró részleteket kihagyva mondom tovább. - Leröptettem három polcnyi könyvet és egy ideig a levegőben körülzártak. Majd hirtelen mind a földön landolt és volt amelyik kupán is vágott - legyintek. - Úgy hozták el a levelet és meséltek az iskoláról. A szüleim is ekkor szereztek tudomást róla. - Viszonylag felületes infót kaptak, de szerintem pont elég nekik elsőre, hogy azt feldolgozzák. - Tudják, hogy jó helyen vagyok és remélik, hogy biztonságban. - Bevállalták értem az aggódást, mert tudták mennyire jönni szerettem volna. Én, aki mióta olvasni tud mindig más világban szeretett volna élni.
- Mit szólnál hozzá, ha leugranánk enni pár falatot? - kérdezem, és közben lassan felkelek a székből, magamhoz húzva a könyvet. - Olyan éhes vagyok, mint a farkas. - kezemet a hasamra teszem és csak remélni tudom, hogy ebben a csendben nem hallják a másik asztalnál is, ahogyan korog.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=818690#post818690][b]Szávai Eliza - 2020.10.04. 21:15[/b][/url]

Teljesen egyet értek Rózival a sütőtökös pitét illetően. Na de az hagyján. Közben eszembe jutott egy sütőtöös latte is, de ezt már nem is említen, mert szem ágában sincs most lemászni az espresso patronumba. A falu most olyan messzi van, én meg nem vagyok a legfittebb állapotomban, de persze magamnak megjegyzem, hogy holnap esetleg a délelőtti órákban elnézhetek oda is. Talán pár ismerős arccal is találkozom...na de mindegy is. Megszólítani se biztos hogy merném, felesleges az egész. - Tudod mit? Mit szólnál hozzá, ha a következő szünetben eljönnél hozzánk? Tudom, hogy a karácsony mindenkinek sűrű, de ha gondolod, és rársz, karácsony bármelyik napján jöhetsz, mi szívesen látunk. Anya biztosan örülne neki, apa sajnos elég sokat dolgozik, sokszor karácsony tájékán is, bár szenteste mindannyian otthon vagyunk. És a karácsonyi vásár sem piskóta nálunk! Nyáron nincs semmi különösebb a kisvárosban, de az ősz és a tél mindig nagyon szép.
Miután megsúgtam Rózinak a Pestseholsei pletykát, körbe nézek, de úgy tűnik, senkise fülelt. Visszaülök hát rendesen a székre, és elmosolyodom.
-Ó, ugyan. Nem lehet minden mindig ugyanolyan. Ami pedig az előbbi sötétebb dolgot illeti...lehet hogy csak én fújtam fel. Élénk fantázia. Egy kis izgalom a lelkemnek.
Izgalom...ha van akkor az a baj, ha nincs akkor meg persze az. Szerintem olyan ez, mint a fűszer. Kell belőle egy csipetnyi, de ha megbprul a dolog, és ellep, az borzalmas tud lenni. Miközben hallgatom, Rózi szülei hogyan tudták meg a boszorkány dolgot, teljesen el is merülök benne. Szemeim elkerekednek, és élénken figyelem. Elképesztő!
Húú, hát ez...3 polcnyi. Szép mennyiség. És...volt ott még valaki a boltban?Ha meglátta bárki is, akkor biztos volt dolga a varázsbaj elhárítóknak. Azért valahol vicces a dolog. Bár biztos ijesztő, ha valaki nem tudja, milyen képességek pirtokban van. Akkor lehet hogy nem hogy nem vicces, de halálra rémül. Róza, a könyvboszi. Ezen elmosolyodom, illik hozá a becenév.
- Étel? Kaja? Jöhet. Tudod én most mire vágyom? Egy padlizsánkrémes szendvicsre.   Meg 4 mézes csokigólyra, és gy szedres pitére, de ezt nem mondom ki hangosan, mert olyankor mindig megkérdezik, hova fér belém ennyi kaja, és meg mindig vagy csodálkozok, hogy mi a baj, vagy egyszerűen elpirulok.  Könyveimet összepakolom, összecsatolom a kis könyvszíjammal. Betolom a székem, Rózára kacsintok.
-Mehetünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=819482#post819482][b]Vizsnyiczky Médea Lilla - 2020.10.17. 15:43[/b][/url]

Volt valami megfoghatatlan a könyvekben. Na nem maguk a könyvek, hiszen azokat nem volt nehéz megfogni, kivéve ha valamiféle átok ült rajtuk, esetleg túl magas polcon voltak Lillának és nem volt nála a pálcája, vagy épp elfeledkezett róla, hogy boszorkány. De valami más. Valami olyasmi, ami az illatukból, az érzésből, ahogy lapjaik az ember ujjai alatt sercegtek lapozáskor, és mindaz az végtelen, és kifogyhatatlan tudás és képzeletet megragadó csoda, ami áradt belőlük, ahogy szemeivel falta őket a szerencsés, aki hozzájuk jutott.
Lilla nem cáfolta meg a levitásokról alkotott sztereotíp képet, ideje jó részét töltötte a nyugati szárnyban, a könyvtár csendjében. Olvasott, kutatott, de volt, hogy szeme túl fáradt volt hozzá, ő mégis itt volt, és csak ült, és fülelt a halk neszekre, melyek innen-onnan, egy-egy kötet fölött görnyedő, azt lapozgató diák vagy tanár felől érkezett. Jó volt itt, megnyugtató, mi több, feltöltötte energiával. Más talán elaludt volna unalmában, az asztalon koppant volna a feje, de Lillának ez jelentette a szórakozást.
De mégse költözhetett be ide, nem rendezkedhetett be napokra, mert mint minden halandónak, neki is szüksége volt pár alapvető dologra, mint táplálékra, és alvásra. Valamint, mivel magára adó, igényes nőnek tartotta magát, legalább kétnaponta fürdenie, hajat mosnia sem ártott, és persze voltak egyéb, intimebb ügyei is, melyeket nem csinálhatott itt.
Szóval ahogy máskor, most is eljött a pillanat, mikor hóna alá fogta a könyvet, melyet olvasott, felnyalábolta kardigánját a szék támlájáról és elindult a könyvtáros asztala felé, hogy bejegyeztethesse, mit visz ki ezúttal a teremből.
Beállt a sorba, és elmerengve nehezedett hol bal, hol jobb lábára. Voltak előtte hárman, és és épp soron lévőnél vagy negyven könyv volt, azokat igyekezett vagy vissza, vagy kivenni, de láthatóan belezavarodott, hogy melyikkel is melyik a szándéka. Ez úgy tűnik hosszadalmas lesz, gondolta Lilla, és beletörődő sóhaj hagyta el ajkait.
Enyhe légmozgás borzolta meg az apró szőrszálakat alkarján, és balra pillantva megpillantott valakit, akit bár nem ismert, mégis felismert.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=819599#post819599][b]Mórocz A. Móric - 2020.10.19. 20:37[/b][/url]

Egyetlen könyvvel a kezemben róvom a könyvespolcok közötti folyosókat. Pár papírlap is van a könyvön, plusz egy - már most - viseletes füzet, amikre jegyzetelhetek majd. Fogalmam sincs mit keresek, vagy hol vagyok jelenleg éppen. Azon se lepődnék meg, ha már kisétáltam volna a könyvtárból és a Nagyteremben ücsörögnék egymagamban, miközben a Mórictól ellopott pudingot majszolgatnám. De nem így van, tényleg itt koslatok, azt sem tudván mit keresek, mert a könyvtáros annyira nem mondta el érthetően. Valakinek lehet az, de nekem ez a: C betűseknél jobbra, a J betűnél visszakanyarodsz, az M-nél sétálsz egyenesen, majd az Y-nál fejen állsz, végül a B-nél nyomsz egy tigrisbukfencet és ott lesz. Valahogy így magyarázta el merre találom a megfelelő köteteket, de még ami a kezemben van azt is az egyik asztalról csórtam el. Ugyan már, a lánynak nem hiszem, hogy kellett már, hiszen ki volt tolva az asztal szélére, ő másba volt belemerülve, nekem meg pont jól jött a kötet, szóval egyszerűen elemeltem róla, amíg elsétáltam mellette. Ezt úgy hívják taktikusság, szóval lényegében egyszerűen taktikus vagyok.
A kezemben fogott pakkot lendítem felfelé, hogy a könyv gerincét támasszam vállamnak, miközben borzasztóan hangosan szusszanok egyet, hogy nem tetszésemet fejezzem ki, majd azzal a lendülettel túrok bele tincseimbe, hiszen azoknak, ahogy ma már nekem is, mindegy. Igyekszem gyorsan kiverni a fejemből a Con Calma dallamát, hogy emellé ne legyen meg a kényszerem arra, hogy leírjam úgy, ahogy azonnal szemeim elé ugrik a két szó. Nos, ha ezt nem is teszem meg, de kezeimet kitárva jobb lábammal lépek előre, hogy a másikat húzzam utána, miközben suttogom a szöveget, és belibbenek a következő sorba.
- Kon kálmá, jó kieró ver komó éjjá ló meneá - nagy lendülettel, lehunyt szemekkel rántom le az első könyvet, ami ujjaim közé akad, hogy másik kezembe foghassam, s azokat ugyanúgy kitárva folytassam a szöveget. - Múeve esze púm-púm görl - teljes a beleélés, innen nincs visszaút. Kissé meggörnyedve tolom tovább a koncertet, jobb lábamat mozgatom arra a ritmusra, ami csak a fejemben létezik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=819617#post819617][b]Csonka Zsombor - 2020.10.19. 23:14[/b][/url]

Könnyed, Zsomborra jellemző ruganyos léptekkel közelítette meg a könyvtárat. Nem tartozott a kedvenc helyei közé, egyszerre volt túl sok magányos lélek a szobában és túl kevés élet. Olyan volt, mintha az ósdi könyvek megfertőzték volna az olvasókat is, és egy-egy pillanatra ők maguk is száz éves nénikké meg bácsikká változtak volna. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb levitás itt töltötte ideje nagy részét. Valahogy nem szerette azokat a tudálékos tagokat. Mintha az élet minden problémájára meg akarták volna fejteni a rejtvényt a könyvek használatával. Csak aztán ha találkoztak egy-egy komolyabb szituációval, akkor meg lebegett a nagybetűs error felirat a szemük előtt.
Most is csak egy bűbájtanos könyv miatt kényszerült arra, hogy útja erre tévelyedjen. És legnagyobb bánatára úgy tűnt nem is lesz rövid a látogatás. Nagyot sóhajtva megállt a sorban, és hátravetette fejét. Hogy ilyenkor a három könyvtárosból miért nem lehetnek itt legalább ketten...
Kobakja újra mozdult, hogy megnézze hogyan haladnak elől, mire...
- Ooo... - lepődött meg a felé forduló lány láttán. Kínos. Még sosem találkoztak, de mégis azonnal tudta ki van előtte. Nem csak a történetekből, melyeket olyan sokszor hajtogatott Rara, de azért is, mert vonásai hasonlítottak a lányéra. Még akkor is, ha ég és föld volt a két lány.
- Azt hiszem még nem találkoznunk - modorolta meg magát Zsombor, és jobbját a lány felé nyújtotta. - Csonka Zsombor. - Igen, rengeteg történet jutott egyszerre eszébe az előtte állóról, de sose volt az a típus, aki mások véleményét a sajátjaként tartotta számon. Így inkább neutrálisan kezdte a beszélgetést. Legalábbis ez volt az ő álláspontja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=819623#post819623][b]Kőszegi Róza Amélia - 2020.10.20. 00:01[/b][/url]

Az utóbbi két hétben ha az asztronómiára gondoltam felsejlett bennem a Apocalypse dal hangfoszlánya. Micsoda ironikus dallamtapadás, kár, hogy a világ felé nem ilyen humoros az elmém. Az asztal felé görnyedve harmadjára olvastam újra ugyanazt a sort egy jelenség megfigyelésből, annyira nyakatekert volt. Tudtam, nem abból áll majd a tárgy, hogy fel kell ismerni a göncölszekeret, - elvégre bájitaltanon sem pálinkát főzünk - de azért ez túlzás.
 Nem hagytam, hogy felbosszantson. Jobb kezem automatikusan nyúlt a segítségért, azonban ahelyett csak a levegőben hadonásztam. Pillantásomat elszakítva a betűk sokaságától, odafordultam. Az asztal szélére eltolt több tantárgyat összefoglaló könyvnek hűlt helye volt. Összevontam a szemöldökömet és körbelestem, hátha máshova toltam, azonban a rendezett jegyzeteimen kívül semmi más nem vett körül. Értetlenül elindultam a sorok között újra levadászni az elpárolgott darabot, ami hetek óta a legnagyobb segítségem. Szinte több időt töltök a könyvtárban, mint a hálóteremben, így már olyan otthonosan mozgok benne, mint a családi könyvesboltban. Ahogy lépdeltem, gondoltam előbb a bájitaltan könyvet veszem magamhoz, elvégre útba is esik.
 Elértem a sorát, végigmentem a polcok között és belülről kifelé indulva kezdtem el keresni. Leguggoltam, hogy egyszerűbben leolvassam az alul lévő gerinceket, de egyik sem az volt, ami kellett. ABC szerint, még arréb lesz - gondoltam. Töprengésemből valamiféle dallamos halandzsa szakított ki, ami már nem a Cigarettes After dal volt. Nagyon nem. Éppen nyílt volna a szám, hogy megkérjem legyen csendesebben, de az egyre hangosodó mély hang mellé végül egy test is párosult. A két könyvespolc között, úgy slisszant el, mint aki valami latin táncóráról hopponált ide. Hátrahőköltem, a szavak bennem maradtak. Komolyan attól tartok, hogy hallucinálni kezdtem a sok tananyagtól. Először lelépett a könyvem, most meg ez...  Hosszasan pislogva emelkedtem állásban, amikor végre megtaláltam! - Ez az! - mosolyodtam el izgatottan. A bájitaltan kötet nálam kicsit magasabban ült a roskadásik pakolt könyvespolcon. Megfogtam, de legnagyobb meglepetésemre nem én kezdtem húzni, hanem az húzott engem. A lendülettől majdnem előre estem, de még idejében megtámaszkodtam. A rázkódástól néhány kötet tompa puffanással ért földet mellettem, de mintha a túloldalról valami "bum, bum" még mindig szólna. Nem hagytam magam, kapaszkodtam a könyvbe, és újra húztam egyet rajta. Csak nem tudtam leemelni!
- Hahó! - szóltam át. - Elengednéd? - kértem. Reménykedtem benne, hogy valóban valakihez beszélek, és nem egy elvarázsolt részleggel van dolgom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=819660#post819660][b]Mórocz A. Móric - 2020.10.20. 20:27[/b][/url]

Valahol agyam hátsó zugában szólal meg a hang, hogy moderáljam magam, mert ha már idáig eljutottam, akkor innen csak hangosabb lehetek, és a suttogásból hamarosan lehet egetverő üvöltés, ha nem a tánclépésekre koncentrálok túlzottan, hanem a szövegre. Figyelnem kéne rá. Nagyon is. Igen. Tudom. Kéne. Csak mindenki tudja, hogy nem fogok, mert vagy ismernek, vagy egyszerűen evidensnek hat, hogy márpedig én itt és most fogom lenyomni a Con Calma-t koncert verzióban, mer' olyan jól megy, az ember fia nem hiszi el. Esküszöm jobb, mint az eredeti, ahogy eddig szorongatott könyvemet teszem hasamhoz és olyan csípőmozdulatokat rittyentek, néhány porn-, néhány táncos néni megirigyelhetné, miközben szabad kezemmel mutogatok az ég felé. Merlinre, csodálatos lehet a látvány, amit kívülről nyújtok, és a legjobb az egészben, hogy belül még sokkal jobban érzem magam.
És akkor ennek hatására, hiszen: - E húná ászeszíná, kvándó bajla kiere ke to el mundó lá véjá, áj lájk jór pum-pum gööörl - ha nem hallottál még suttogva visítani valakit, akkor itt az ideje, hogy nagyon hegyezd a füled, mert végre látod? Eljuttatlak odáig, hogy megtörténhessen az, ami eddig sosem történt meg az életedben. Igazán nincs mit, szívesen máskor is, gyerre csak bátran, mint a könyv, amit lerántanék a polcról, de valamiben megakad, én meg mit sem törődve erősebben rántom meg, aminek hatására, dől le pár könyv, ofkorsz, mit sem törődöm velük. Mi a bánatért nem lehet leszedni egy könyvet a helyéről? RÁADÁSUL EZ A KÖNYV BESZÉL! Merlinre, mi van itt?! Azonnal megállok a mozgásban, kissé oldalra biccentett fejjel fürkészem a könyvet.
- Nem - közlöm egyszerűen, mert ez a minimum, ha már képes volt megzavarni életem koncertjét. Ja, közben eljut a tudatomig is, hogy valószínűleg nem a könyv beszél E/2-ben magáról, úgyhogy kizárásos alapon valaki van a másik oldalon. Közelebb lépek a polchoz, könyvemet tartó kezem mozdul lassan jobbra, hogy átnézhessek a másik oldalra és meglássam őt. - Üdvike! Éppen egy koncertkelléket készülsz elvenni tőlem - rezzenéstelen arccal közlöm az információt, teljesen komolyan is gondolom. Éppen ez történik. Csak diszkréten felhívom rá a figyelmét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=819680#post819680][b]Kőszegi Róza Amélia - 2020.10.21. 01:31[/b][/url]

Valamilyen bűbájjal szedjem le? Az a trükk? - töprengek. Akkor viszont biztos nem csak egy vingardium leviosa-ról beszélünk, hanem valami komolyabb és bonyolultabb bűbájról. Hirtelen csak egy apó robbantó varázslat jut eszembe, amiről hamar belátom, hogy nem az lesz az idevaló. Még a végén kárt tennék a könyvekben!
 A kérdésemre válasz érkezik, egy mély, igencsak magabiztosnak tűnő hangtól. Oldalra fordítom a fejem és fülelek, hátha jön bármilyen utasítás. Közelebb lépnem már nem is kell, hiszen másképp nem tudok felérni a könyvig, csak ha szinte odasimulok. Sőt, már pipiskedek is. Az előttem lévő polc sorakozó tartalma egyszerre megmozdul. Felkapom a fejem, hevesebben kezd verni a szívem. Mindegy, bármibe is keveredtem, megoldom! Figyelmem a túloldalra terelődik, ahonnan egy srác kandikál át hozzám. Na jó, ez valóban megoldható. Fogásom éppen lazulna, engedném a kötetet, hogy utána szóban szépen elkérjem, de aztán a srác megszólal és én úgy kapaszkodom újra, ahogy kviddicsezés közben vigyázok a kvaffra. Mégis kinek jut az eszébe egy könyvet koncertkelléknek használni? Felvonom a szemöldökömet, hisz úgy mondja nekem, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Vagy... na de csak nem! Lehetséges volna, hogy a mágus világban a könyv valamilyen kellékként szolgál egy koncerten? Aztán végre összeáll a kép. Ő a latin táncos dalos pacsirta. Fájdalmasan lehunyom a szemem a képtelen gondolataimra. Akárhogy is, valamiben igazat adok az ismeretlennek, mégpedig abban, hogy nekem kell a kelléke. - Nem mondom, hogy nem vagy kreatív - szögezem le szórakozottan. - De itt te vagy az, aki elvennéd tőlem. Nem tudnál magadnak egy pofás kis kötetet találni a performanszhoz? - kérdezem keményebb hangszínen. - Kérlek. - teszem hozzá. Mégis csak így neveltek. És ha már a neveltetésem... amíg ott ácsorgunk a tekintetem a fiú mögé téved, tehát éppen rálátok a földön heverő könyv csücskére. Biztos az ő oldalán is több darab bánta a huzavonánkat! Az ajkamba harapva vezetem le a frusztrációmat, hiszen így is alig bírtam a késztetéssel, hogy ne pakoljam mindet rögtön vissza a tisztes helyére. Nem gond, amint elengedi a bájitaltant, rendet rakok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=819723#post819723][b]Vizsnyiczky Médea Lilla - 2020.10.21. 17:23[/b][/url]

Ha azt mondanánk, hogy Lilla fenntartásokkal kezelte a hírt, miszerint húgának van egy fiú az életében, akit talán a párjának mondhat, akkor igencsak enyhén fogalmaznánk. A levitásnak nagyon, de nagyon nem tetszett a dolog, és ezt bizony nem szégyelte Sári tudtára adni, vagy akárkiére. De mivel még testvére sem tudott róla, hogy ő tud róla, hogy mi történt vele évekkel korábban, másoknak pedig végképp fogalma sem lehetett róla, Lilla vélhetően igencsak rosszindulatúnak tűnhetett, és olyannak, aki nem akarja, hogy a kishúga boldog legyen. Attól, hogy ő köszönte szépen, egyedül is nagyszerűen elvolt, még nem kellett volna ugyanezt elvárnia Sáritól, ugyebár. Azonban Lilla nem bízott senki férfineműben, aki testvérét megkörnyékezte, és ez nem volt másként ezzel a sráccal sem. Csak azt akarja, jött a szokásos, sztereotíp gondolat, de a tapasztalat azt mutatta, hogy bizony a legtöbb pontosan csak azt akarja. És Sárinak a legkevésbé sem hiányzott, hogy valaki ismét tönkrecsessze a lelkét. Már jól volt, amennyire Lilla meg tudta állapítani, és szerette volna, ha ez így is marad.
Remélte, hogy ez a kapcsolat magától is gyorsan hamuvá foszlik, és nem kerül sor egy ilyen találkozóra, de tudta, hogy ha mégis kitartanak, akkor előbb-utóbb össze fognak futni ők ketten. És most, hogy mindkettejük kezében könyv(ek) volt(ak), a sor pedig, melyben voltak, állóra lassult, az elképzelés valósággá vált.
Lassan lepillantott a felé nyújtott kézre majd vissza a srác arcára. Nem volt erőssége megjátszani magát, olyan érzelmet mutatni, ami nem volt benne, mosolyogni, ha szomorú volt, vagy lelkesedni, mikor egyáltalán nem volt miért, így aztán még az alapvető udvariasság kedvéért sem tudta színlelni, hogy örül a találkozásnak.
- Tudom, ki vagy - felelte színtelen hangon.
Nem fogadta el a kézfogást, és be sem mutatkozott, nyilván Zsombor is tudta, ki ő. Az arcára volt írva a meglepettség, és ahogy sietett kedvesnek mutatkozni, nyilvánvaló volt, hogy tudja, hogy nem egy teljesen random emberrel igyekszik épp megismerkedni, hogy addig is legyen kivel beszélgetni, míg várnak a sorukra.
- Bár igaz, valóban nem találkoztunk még.
Nem szeretett nyilvánvaló dolgokat megállapítani, és csak azért beszélni, hogy mondjon valamit, de egyelőre nem tudta, mit kellene ebből a helyzetből kihoznia. Nem akart túlságosan ellenséges sem lenni, mert ha visszajut a dolog Sári fülébe, csak méginkább megorrol rá, de azt sem szerette volna, ha a srác úgy véli, Lillának semmi gondja azzal, hogy a húga körül legyeskedik.
Kicsit közelebb lépett, de nem túlságosan. Egy pillanatra beharapta alsó ajkát is, mielőtt a tárgyra tért volna.
- De ha már így alakult, mondom, mi a helyzet. Nagyon szeretném azt hinni, hogy legalább feleannyira érdekel téged is Sári boldogsága, mint engem, de mivel férfi vagy, vagyis természetednél fogva vannak bizonyos ösztöneid, efelől akadnak kétségeim.
Halkan beszélt, hogy lehetőleg csak a navinés hallja őt, mert ő is utálta volna más drámáját végighallgatni. Ez csak rájuk tartozott.
- Remélem, hogy rosszul ítéllek meg, mert ha nem... akkor gondjaink lesznek.
Nyugodt hangon beszélt, nem kívánt az agresszor szerepébe kerülni, jobban örült volna, ha a másikból hozza elő a rossz oldalát, és még azelőtt véget vethet ennek az egész románcnak, hogy túl sok kárt okozna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=819728#post819728][b]Mórocz A. Móric - 2020.10.21. 19:45[/b][/url]

Most nem azért az egyhúszért, de komolyan éppen ez a könyv kell neki annyira, hogy képes legyen elvenni tőlem? Komolyan nem értem az emberek önzését, mindezt úgy, hogy szégyen szemre zavarta meg, majd vetett véget a koncertemnek! Még egy tapsot sem kaptam! Természetesen ez a belső ki hisztéria nincs arcomra írva, csak a nyugalom és ellentmondás nem tűrése lehet ott, más nemigen. Pedig egyébként nagyon is kiverném a hisztit, hogy ez mégis micsoda?! De nem teszem, mert éppen kissé oldalra biccentett fejjel fürkészem a lányt, hiszen végre láthatom. Nemtom, tök átlagos, és szinte biztos vagyok abban, hogy van levitás vagy navinés, mert a Rellon házat egy ilyen lány bizonyosan nem erősíti, eridonoshoz képest meg eléggé visszafogott.
- Figyu kiscsibe, a kreatívságot sok szempontból lehet mérni - szusszanok egy fájdalmasat, mintha tényleg nehezemre esne megszólalni. Jelenleg meglepően beszédes kedvemben vagyok, de nyilván azért, mert semmi pénzért nem fogom elengedni a könyvet, szóval logikus, hogy én fogok kijönni ebből győztesen, plusz nem vagyok hajlandó túllépni azon, hogy tönkretette a magánszámomat. - És ne haragudj meg, de én fogtam meg előbb a könyvet, te csupán járulék lennél hozzá, akit át kellene rántanom ezen az aprócska résen - amire aligha lennék képes, de ezt ő nem tudja. - Az ujjaim között tartom a pofás kötetet - ismétlem meg gúnyosan szavait. Az az elvétett kérlek egyáltalán nem győz meg arról, hogy komolyan gondolja. Elhúzom számat, ismét nagyot sóhajtok, jobb lábamról helyezem át testsúlyomat a balra, pillogva fürkészem a lány arcát. Valamit ki kell találnom sürgősen, mert képtelenség, hogy feladjam és megszerezhesse a kötetet, még akkor sem adom neki oda, ha neki valószínűleg nagyobb szüksége van rá, mint nekem valaha lesz. Azt sem tudom mit tartok ujjaim között, de az tuti, hogy erősen markolom. Ennyinek pedig elégnek kell lennie ahhoz, hogy a ter- megvan!
- Mi a neved? - kedves mosolyt küldök felé, kékjeim csillogása sugallja kérdésem komolyságát. Érdekel a neve, hogy legalább ezen találkozás után ne úgy meséljem el Móricnak, hogy "a csaj, aki tönkretette a koncertemet". Névvel mégiscsak jobban hangzik a mondat, nemde? Na ugye! Akkor meg igenis megtudhatom a nevét, már ha hajlandó lesz elmondani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=819851#post819851][b]Csonka Zsombor - 2020.10.22. 23:10[/b][/url]

Ha Zsombornak rangsorolnia kellett volna a Vizsnyiczky családot, akkor biztosan Lilla állt volna a lista alján. Nem csak azért, mert egész eddig a pillanatig már mindenki mással találkozott, hanem mert túl sok történetet hallott már róla, hogy alapvetően egy jó kép alakuljon ki róla a srácban. És hát valljuk be őszintén az első öt perc sem győzte meg ennek ellenkezőjéről.
Habár általában nem szerette a bevezetőket a beszélgetésben, tudta, hogy az illendő. Ha pedig Raráról volt szó, akkor képes volt ellentmondani érzelmeinek és inkább a racionális felére hallgatni. Mint például most. Legszívesebben kifordult volna a könyvárból és ott hagyta volna az idősebbik Vizsnyiczkyt, hogy aztán őrlődjön magában, ameddig tud. Viszont valamiért még mindig ott állt, és zavartan nézte a levegőben lógó kezét, amelyet úgy tűnt senki nem fog elfogadni. Megrántotta hát vállát, és zsebre vágta.
Remélte, hogy akkor ennek a kínos szituációnak itt vége szakad, lehetőleg örökre, és képesek lesznek  érett felnőttekként egymás mellett ácsorogni a sorban anélkül, hogy bármit mondanának, de nem így lett. Újfent tévedett, hogy mi következik. Mondhatni ez a lány csupa meglepetés... És nem a jó értelemben.
A hirtelen támadt vihart, amit Lilla kevert, Zsombor szinte fel sem tudta fogni. Egyrészről ahogy ő szereti? Hát pedig a sztorikból nem a nagy törődés jött le. Másrészről pedig...
- Hohohoooo, hey. Easy, girl. Te most arra utalgatsz, amire gondolom, hogy teszed? - kérdezte Zsombor összevont szemöldökkel. Szúrós tekintete előbb Lillán, majd oldalra tévedt el, miközben próbálta felfogni a hallottakat. Sajnos nem eléggé időben. Ugyanis mielőtt erre reagálhatott volna, már ott tartottak, hogy Mrs. Mindent-is-tudok-rólad már meg is fenyegette.
- Na várj. Ezt így nem teheted - nevetett fel erőltetetten Zsombor. - Először is nincs jogod beleszólni Rara életébe. Pláne azok után, ahogy viselkedni szoktál vele. Másodszor pedig nem tudom milyen tapasztalataid vannak a fiúk terén, vagy mi enged arra következtetni, hogy én majd kihasználom Rarát, de tévedsz. Én SOHA nem tennék ilyet - szögezte le Zsombor, talán pont egy baritonnal hangosabban, mint kellett volna. - Én tudom mivel küzd Rara. Azt is, hogy nem könnyű neki bárkiben bíznia - vallotta be Zsombor, mert mást nem tudott leszűrni ebből a reakcióból, minthogy a lány nővére is tudja AZT.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=819876#post819876][b]Kőszegi Róza Amélia - 2020.10.23. 11:51[/b][/url]

Kiszárad a szám, ahogy kíváncsi elmém elgondolkozik fürkészésének okán. Tekintete új vizslat, mintha vizsgáznék és a jó válaszra várna, amihez közeli gondolat nekem még csak a fejemben sincsen. Érzem, meg tudnék inni egy nagy pohár vizet, de ha most ezt tenném, bizonyára meg is fulladnék azon nyomban, hogy kiscsibének nevez. A megszólításra eltorzul az arcom. Egészen elképesztő az az arrogancia, ami sugárzik a srácról, ahogy nagy nehezére kimondja nekem címzett szavait. Nem muszáj ám beszélgetni velem, menjen szépen a dolgára, csak előtte engedje el a könyvet. Aztán mégis folytatja. – Járulék – ízlelgetem hangosan megismételve a szavát. – Mondd csak, szükséged van valakire, aki felolvassa neked? Megzavarnak a betűk a képek mellett? Erről van szó? – kérdéseim közben játszom a komolyat. – Így már értem miért döntesz inkább az erő mellett az ész helyett. - konstatálom - De akkor szólok ember: ezen nem férek át. – mérem fel a helyzetet, és tudatom vele is. Jó, lehet, ha ezek után megpróbálja annyira kapaszkodok a könyvbe, hogy elemel a földtől, és a lábaimmal a talaj fölött kalimpálok majd, de bízom benne, hogy csak fenyegetőzik.
 Mintha oviban lennénk, és elvettem volna előle a legmenőbb ScoobyDoo járgányt. Mi volna bölcs? Az átadás. Vigye, szórakozzon, ha számára ez hozzátartozik. Én pedig máskor eljövök és kiveszem, nála úgy is többször fordulok itt meg. De ahogy sóhajtozik, és gúnyolódik, a méltóságom nem hagy. Azért hozzám képest a fiú tagbaszakadtnak számított. Kezdett zsibbadni a vádlim, és húzni a karom. Életemben most gondolok bele először milyen lehetett Krisztusnak a kereszten. Fejemet fordítva újra ránézek, aki megint az arcomat fürkészi. Mi van már? Enged el! – tekintetem összefut az övével. Nem tudtam hinni sem a szemeimnek, sem a füleimnek. A fiú első pillantásra jóképű, a maga középvilágos, vöröses hajával, hófehér bőrével és magasságával, biztos vagyok benne, hogy sok lány figyelmét magára tereli. Még azt is mondanám, hogy szimpatikus. Kár, hogy nem ő a legélesebb kés a fiókban. Nem vagyok vak, állom kék tekintetét, ahogy lenéz rám. Azonban nem vagyok Boleyn Anna sem. Az a hibbant nő is a szívére hallgatott az esze helyett, le is csapták a fejét. Sokat mondjuk nem vesztett, úgy sem használta. De nem példálózok neki mugli történelmi alakokkal. Picit előrébb hajolva, mint aki bizalmas infót oszt meg, válaszolok: - Hívj csak kiscsibének – állom még mindig a tekintetét. – az úgy is a jó szempontból méri a kreativitásodat. – mosolyodok el szélesen, és azért büszkén, mert nem godnoltam, hogy egy ilyen helyzetben így tartom magam. Becsüljön csak alá, de be kell látnom meglepően jól szórakozok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=819890#post819890][b]Vizsnyiczky Médea Lilla - 2020.10.23. 15:42[/b][/url]

Láttatlanban megítélni a másikat, csupán harmadik fél elmondása alapján, vagy épp saját elképzeléseiket tényként elkönyvelni - nos ebben mindketten hibásak voltak, de Lilla nem is igazán tett sikeres lépéseket annak érdekében, hogy jobb színben tűnjön fel Zsombor előtt. A srác legalább megpróbált kedves lenni, amit egyébként talán még értékelt is volna a levitás, csak nem ebben a helyzetben. Nem akkor, ha Sáriról van szó.
Úgy tűnt azonban, hogy önmagában a távolságtartó viselkedése még nem hozza zavarba a másikat, viszont szavai láthatóan célt értek, és hamar kihozták a sodrából a navinést. Egy-két szempár körülöttük egyből megtalálta őket, elvégre még ha fojtott hangon is zajlott volna a társalgás, a könyvtárban az is hangos lett volna, és Zsombor nem is annyira ügyelt rá, hogy csak Lilla hallja szavait. Őszintén felháborodottnak tűnt, de Lillát ez nem hatotta meg. Az viszont kicsit meglepte, hogy Zsombor is tud arról, hogy min ment Sári keresztül. Nem sokaknak mondta el, éppenséggel neki sem.
- Persze, tudom, te soha - forgatta meg a szemét, és ezúttal ő nevetett örömtelenül fel. - Nem, tényleg nem könnyű, és nem is kéne bíznia benned, csak mert te soha. És a másik te? Vele mi a helyzet?
Nem utalgatott igazából semmi konkrétra, nem tudott Zsomborról még annyi mindent. Szavai mögött az a gondolat húzódott meg, hogy valamennyi embernek van sötét oldala, rossz napja, vagy akár olyan tulajdonságai, melyet igyekezett elnyomni. És nem is feltétlenül arra célzott, hogy a srác azt tenné Sárival. Másként is lehet bántani valakit.
- Egyébként pedig ha valakit félrerántasz egy rázuhanó zongora elől, az is beleszólás az életébe. Talán nem kéne? - tette fel a költői kérdést, miközben kicsit előrébb lépett a könyvtáros felé, ahogy haladni kezdett a sor.
Nyilván abszurd példa volt, ő is tudta, de talán nem is annyira. Sári elemi mágus volt, ha történne vele valami, ami felszínre hozza a korábbi traumát és az érzéseket, amik akkor dúltak benne, ki tudja, mit tenne magával vagy a környezetével? Talán semmit, de nem biztos, hogy próbára kell tenni a dolgot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=820460#post820460][b]Csonka Zsombor - 2020.10.31. 17:14[/b][/url]

Érezte a hátába és oldalába fúródó szempárokat, még akkor is, ha úgy tűnt a legtöbben próbálják ezt valahogy leplezni – könyvek, egymás és polcok mögé bújva. Azonban ez volt most a legkisebb baja. Egyszerre amúgy is csak egy fenyegető jelenséggel tudott foglalkozni, és bármennyire nem így akarta első pillanatban, végül az idősebbig Vizsnyicky nyerte el ezt a címet.
Már éppen valami frappánson törte az agyát, hogy visszavágjon, mikor Lilla a velejébe talált. Pontosan tudta milyen tud lenni, mikor a düh elönti az agyát, és nem lát tőle két méterig sem. Sokszor tett már kárt másban, és még többször magában. De az Mártonhoz tartozott. Folyton azt mondogatta, hogy az egy másik ember, valaki, aki teljesen külön áll tőle. De az igazság az, hogy Márton emlékei az ő emlékei, és az ő bajai Zsomboré is.
– Kezelem. Nem olyan egyszerű, mint képzeled – sziszegte halkan, visszafojtva a göndör, mert most benne is felmerült újra a kétség. Hogy talán mégsem érdemli meg Rarát. Hogy talán nem való neki ez az egész párkapcsolat. Hogy veszélyes. Mindenkire.
– Nézd, én megpróbáltam távol maradni tőle. Én tényleg igyekeztem nem érezni semmit – magyarázkodott. Magyarázkodott? De miért? – De olyankor se én, se Rara nem voltunk boldogok. Tudom, hogy félted. Én is. De szeretem őt – vallotta be Lillának is. Eddig még csak Rarának mondta ki, és nem is hitte, hogy mással is megosztja majd. Az érzelmeit igyekezett mindig kordában tartani. De érezte, hogy ennek a Vizsnyiczkynek bizonyíték kell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=820528#post820528][b]Mórocz A. Móric - 2020.11.01. 10:19[/b][/url]

Kedves mosollyal nyugtázom, hogy el tudja ismételni szavaimat. Nagyon ügyes lány, biztos nem mondták még neki elégszer, azért szükséges megismételnie. Nem baj, majd mondom neki, amikor éppen nem rakja belém az ideget elég rendesen. Mintha az óvodában lennénk, ráadásul az első megmozdulásával úgy kiűzte a bugit a lábamból, mintha kötelező lett volna neki, különben a drága Házvezetője megbünteti. Brühühü. Elég volt ebből!
Gonoszkás vigyor terül el arcomon, ahogy fürkészem, miközben a rengeteg ostobaság elhagyja ajkait. Türelmesen hallgatom végig, nem szólok közbe, még annyira is megtisztelem, hogy néhány szavánál aprót bólintok, pár hümmögés is belefér, csak hogy biztosan tudja, mennyire iszom szavait. Vagyis innám, mert egyébként kívülről tényleg úgy tűnhet, hogy a lány mondanivalója köt le ennyire, de fejemben inkább már azzal foglalkozom, hogyha visszaérek a szobánkba, akkor hol tudnám elrejteni úgy a nemrég megkaparintott zacskó chipset, hogy Móric ne találja meg. Mert ez egy nagyon nehéz feladat, ami nagyon sok tervezést igényel, de nem tudok benne elmélyülni, mert a csaj, ahelyett, hogy válaszolna, az amúgy nagyon egyszerű kérdésre, inkább ismét megszólal, miközben tekintetébe fúrom sajátomat. Akaratlan kell szélesen elmosolyodnom, mert ez a beszólás azért nem volt semmi, bevallom, hogy még nekem is tetszett. Elismerően bólintok egyet, majd pillantásomat emelem vissza rá.
Ellenállhatatlan mosollyal, amolyan szemtelen kisfiússal hajolok közelebb és közelebb a réshez, miközben el nem engedem pillantását. Tekintetem szűkül össze kissé, ahogy fejemet biccentem oldalra, totálisan elmerülve a lány arcának vonalain, komoly tekintettel, mégis mosolygós arccal fürkészem az előttem állót. Vagyis úgy néz ki kívülről. Na, ez kicsit összetettebb, mert figyuka: valóban fürkészem az arcát, valóban közelebb hajolok a réshez folyamatosan, de nem azért, mert közelebbről kukkolnám meg a levitás arcát. Nem-nem. Ez taktikai hajlongás kérem, méghozzá azért, hogy az utolsó pillanatban villantsak egy szemtelen vigyort, dugjam ki nyelvemet és nemes egyszerűséggel nyaljam meg kezét. A terv egyszerű, mert ettől tuti elengedi a könyvet, de ha nem, akkor a meglepettségtől egy erőteljesebb mozdulattal rántom ki ujjai közül. Komolyan mondom, ha ez sem jön be, akkor valahogy valóban át kell magam préselnem ezen a résen, de helyette inkább csak még inkább közelebb hajolok.
- Valami van a kezeden amúgy, nem tudom feltűnt-e - hatalmas vigyor kerül ajkaimra, ahogy még egyszer felhívom figyelmét az előbb történtekre. - De gondoltam szólok róla.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=820730#post820730][b]Vizsnyiczky Médea Lilla - 2020.11.03. 17:49[/b][/url]

Egyáltalán nem szeretett konfrontálódni, sőt, igazából az emberek többségével szóba állni sem, de Zsombor látszatra pont nem olyannak tűnt, mint akit Lilla eleve leírna. Nem volt unszimpatikus az ábrázata, nem sugárzott magából olyan felsőbbrendűséget, vagy tahóságot, amitől Lillának alapból viszketni kezdene a tenyere. Szóval alapesetben valószínűleg tökéletesen normálisan elbeszélgettek volna valami tagyanyagról, vagy a varázsvilág működését illető problémakörről. Ezt azonban felülírták a körülmények, különösképp az, hogy ez a srác intim közelségbe kerülhetett a húgával.
Egy dolog nem szeretni valamit, és egy másik elkerülni, és utóbbiban, ha konfliktusról volt szó, nem jeleskedett különösebben a levitás lány. Kiváltképp, ha Sáriról volt szó. Úgyhogy durván nekiment Zsombornak, kertelés nélkül a szemébe mondta, hogy mit gondol, a legkevésbé se bánva, hogy amúgy jobb szerett nem lenni a figyelem középpontjában, ahová most nagyon is be sikerült magukat rántania. Heves reakciókra számított, szitkozódásra, még átkozódásra is, arra, hogy a navinés bizony ki fogja kérni magának, és egy pontig be is vált a jóslata, de aztán kiderült, hogy nem ok nélkül nem jeleskedett a jövendőmondás tudományában.
Meghökkent, szemöldökei kissé összehúzódtak, és feje is kicsit megbillent, Zsombor arcát fürkészve. Arra számított, hogy ez lesz az a pont, amikor el lesz küldve a picsába, ehelyett a másik lényegében elismerte, hogy Lilla nem alaptalanul aggódik.
- Kezeled..? - kérdezte szinte suttogva a szavakat. Majdnem hozzátette, hogy "de micsodát?" de gyorsan kapcsolt, hogy most nem ártana úgy tennie, mint aki tudja, miről van szó. Nyilvánvaló volt, hogy valamibe sikerült beletenyerelnie legutóbbi szavaival, és visszakérdezése így, ebben a formában még nem fedte fel, hogy nem tudja, mibe. Csak hogy kételkedik a hatékonyságában.
Viszont Zsombor hirtelen hangszínváltozása és az a bizonytalanság, ami az arcára kiült, és hangjába keveredett, cseppet sem nyugtatta meg Lillát. Épp ellenkezőleg. Arca még szigorúbb, még fenyegetőbb lett, ahogy tekintetével pásztázta a srác ábrázatát.
Végül megcsóválta a fejét, mint aki nem hisz a fülének.
- Bizonyára rettentően megszerethetted ezalatt a pár hónap alatt... és biztos vagyok abban is, hogy szentül hiszed, hogy titeket egymásnak teremtettek, és sose lennétek boldogok egymás nélkül, de képzeld csak, ez egy tündérmese. Az emberek találkoznak, együtt vannak, aztán már nem, és ezt ismételgetik.
Méghogy szereti! Fogalma sincs róla, milyen valakit annyira szeretni, hogy hajlandó legyen az ember a végletekig maga ellen fordítani akár, ha cserébe biztonságban tudhatja. És ha kell, ő bizony Sári és Zsombor közé fog állni, ha úgy látja, hogy ez a srác nem jó a húgának. Ha a legkisebb jelét mutatja, hogy bármi módon bántaná őt. Márpedig az, ami az imént a felháborodását képes volt elnyomni, olyasminek tűnt, ami bajt jelent.
A könyvtáros a háta mögött megköszörülte a torkát. Sorra került, de Lilla egyelőre nem mozdult, Zsomborra függesztette tekintetét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=820820#post820820][b]Kőszegi Róza Amélia - 2020.11.05. 18:02[/b][/url]

Mosolyog, vigyorog, nem szól, hümmög, figyel és így tovább, mint akit folyamatos lejátszásra állítottak. Elismerő bólintására elönt az önbizalom és a kezem már szinte mozdulna a kötettel, hogy kihúzzam ujjai közül a könyvet, de…de… megint mosoly kerül az ajkaira és hajolni kezd. A rés felé. Felém hajol. A kezem leblokkol. Miért ne lehetne az az eshetőség, hogy most felajánlom neki: vigye, szórakozzon, és mielőtt kimegy, hagyja nálam az asztalon. De lehet e vele kompromisszumot kötni? Miért érzem úgy, hogy ez egy igen naiv gondolat? A szám kezd kiszáradni és csak bámulok vissza zafír pillantásommal. A fél szemöldököm magasabbra ugrik, és higgadtan elmosolyodok, amikor még mindig csak közeledik. Most farkasszemet néz velem? Nem fogok pislogni. Azt hiszi ha közelebb hajol, és úgy tesz, mint aki lefejel, megijedek, mint valami riadozó kislány? Akkor lenne alkalma persze elvinni kezeimből… na nem! Most meg döntögeti a fejét. Nekem csak ne döntögesse! – Mit csinálsz? – kérdezem, de alig hallom a hangomat. Nála nem tudhatom, mi fogja legközelebb elhagynia a száját. De most is elhagyja csak azok nem szavak voltak, hanem a nyelve. Méghozzá a kezemet nyalja, nem sajnálva a nyálát.
Fintorogva rázom a fejem, és erősen összeszorítom hirtelen lehunyt szemeimet. Mint egy gyerek, aki elé spenótfőzeléket tettek. – Gusztustalan. – közlöm kimérten. Nem nyitom ki a szemem, de a srác emlékeztet rá, hogy a nyála, apró buborékokkal, éppen a kezemen tocsog. – Csak volt. Kézkrém. Azzal reklámozzák, hogy ellenállhatatlan, én hülye meg szkeptikus voltam. – a vaníliás sütőtökös illatra gondolok, erről rögtön az ételre asszociálok, majd… Merlinre! Mármint, nem Merlinre asszociálok, hanem: Merlinre, ki tudja mi volt előtte a szájában!
Na erre a gondolatra kipattannak a szemeim, hiszen közben a könyv eltűnt a mancsomból. Hiába kaptam utána, csak a levegőt markoltam. Eközben a homlokom éppen, de a polcnak koppant. Nem tudom ki Ő és honnan bukkant elő pont ma, a legkedvencebb, legnyugisabb helyemen, de a fejem fájdul belé. Fizikailag. Téved, ha azt hiszi, csak úgy hagyom meglépni. Fürgén, kimegyek a sor végére. – Van egy óvatos vonal a bátorság és az idiótaság között. Elmostad. – Furcsa képzelőereje lehet. Ez nem rossz dolog, sose volt az, viszont valamiért zabossá tett. Lehet azért, mert legyőzött vele - ezt neki nem fogom beismerni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=821025#post821025][b]Csonka Zsombor - 2020.11.11. 10:25[/b][/url]

Minden nap egy kicsit bizakodva kelt fel, hogy esetleg aznap más lesz. Képes lesz elhagyni a múltat. Hogy már nem lesz több utána szólongatás, megjegyzések vagy szimpla félelem az emberek szemében, ha kicsit közelebb sétál. De úgy tűnt ezt az álmát minden nap sikerül valakinek visszasöpörnie az agya egyik hátsó szegletébe. A reménygyilkosok a legrosszabbak Zsombor számára. Hiszen egy-egy kis mondattal képesek elérni, hogy újra kételkedjen magában. Aztán mi marad az embernek, ha már magában sem bízhat?
Lilla flegma kérdése csak még inkább felhúzta. Olyan sokat küzdött ahhoz, hogy jól legyen. Más el se tudja képzelni ez milyen. - Kezelem. Nem fog megtörténni újra - jelentette ki, és habár sok mindenről beszélhetett volna, ő most arra gondolt, hogy elveszíteni önmagát. Hogy meghasadjon, mint előtte. Hogy képtelen legyen uralkodni a saját elméje fölött, hiszen ez a legnagyobb rémálma, mely éjszakánként és nappal is kísérti. Mintha minden körülötte lévő dolog azt próbálná neki üzenni, hogy adja föl, ő mégsem teszi. Olyankor Thomasra, Rarára és Big Jimre gondol. Az emberekre, akik miatt még talpon van és küzd.
- Nézd, nem tudom hát párkapcsolatod volt, amiből ezt leszűrted, de valószínűleg összesen egy, ami rosszul sült el. Nem minden fiú egyforma. Ahogy nem minden lány az. Hiszed vagy sem, nekem is törték már össze a szívem apró darabkákra, szóval nem kell az álszent duma, hogy a férfiak milyen otrombák. A nők is ugyanarra képesek. És ha adnál egyetlen egy lehetőséget, hogy bebizonyítsam más vagyok, rájönnél, hogy ez így van. De ameddig erre képtelen vagy, addig legalább haladhatnál a sorral - mutatott előrefelé, hogy a lány is észrevegye, ő jön. A kis monológ a szívéből szólt, és ha tehetné se vonná vissza, mert minden szava igaz volt.