31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: « 1 2 ... 35 ... 43 44 [45] Le | Téma száljai | Témaleírás
Somogyi Zente Domokos
Prefektus Levita, DÖK tag, Harmadikos diák



offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 59
Írta: 2021. április 11. 13:38 | Link



Három percig voltam abban biztos, hogy én szeretnék iskolaelső lenni. Aztán mikor megláttam úgy az éves tananyagot, rájöttem, hogy idén sem én leszek. A tavalyi évben a navinések közül kerültek ki az elsők, ami engem nem zavart, de ugye van az a tipikus nézet, hogy hát ez jobban illet volna a mi házunk egy tagjához. Oda se neki! Majd idén, valaki. Hátha megpróbálom, még addig alszom rá sokat. Úgy hónapokat.
Mégsem veszem fél vállról az egészet. Az oké, hogy a teremben edzek néha, megint, meg Darya is tanít nekem dolgokat, de az eszemet is karban kell tartani, vagy hogyan is mondják. Büszke lenne a mondatra minden kék, irány a könyvtár! Könyveket és papírt tettem a táskámba, lesz mit leadni már most így az elején is, annyi szent. Tüske dobozát is elteszem, van benne neki nasi, egy kis tálka a víznek, azt magamnak is teszek, némi szőlőcukor kíséretében. Kezembe veszem végül pajtásomat, mert méltánytalanul kevés órára vittem magammal mostanság és már hiányoltam. Így indulunk el a körletből, bár nem tartottam meg a magamnak tett ígéretem, miszerint a nyakamba akasztok egy táblát: nem, nem harap és nem is szúr meg sosem. Mondjuk ezt is meg kellett tanulni, de nem nehéz, ha valaki, történetesen én, sokat tanultam az alatt, mióta velem van. Mind a négyünknek van valami kisállata, Domca macskája vicces, amikor megpróbál vele játszani, aztán fújtatva elmenekül, mert bizony, megböki az orrát akaratlan. De mindig kisimogatom belőle a traumát.
A könyvtárhoz érve lépek be, majd kettő könyvet veszek elő, amikre már nincs szükségem. Gyorsan lerendezem a visszaadás menetét, majd távozok, hogy válogassak és kitaláljam, melyiket kell majd el is vinnem. Három került a kezembe, majd a negyedikért nyúlok, amikor a színes tincseket szúrom ki az egyik asztalnál. Hah! Kerestem már őt egy ideje, bár nem beszéltünk sokat, feltűnt valami, ami eszembe maradt a szünet alatt is. Most nem látom mellette az álmos fiút, így nem fogok zavarni, ha kicsit odamegyek. Tüske a könyvhalom tetején ül, így mikor odaérek, óvatosan teszem le és könyvtár-hangerővel szólok a lány felé.
- Szia! - csusszanok le az egyik székre. - Nem zavarok? - remélem. Hát most már mindegy. - Csak gratulálni szeretnék az iskolaelsőséghez! Találtam is neked valamit - nem akarom a másik lányt is felkeresni, de ez feltűnő volt otthon, így eszembe jutott. Keresgélek egy kicsit, majd előkerül egy tolltartó, tele ceruzákkal, mindennel, amiket összeszedtem az idő alatt. Keresek, majd végül két, mugli golyóstoll kerül elő belőle. - Tavaly voltunk egy kiállításon, és neked ugye Anubisz lóg a nyakadban. Na, én ezeket sose használtam, de neked szeretném adni - teszem le a két tollat. Tipikus szuvenír, nem nagy dolog, de a mintája igen. A szem, a sakálfej, a kiállítás tematikája és világa köszön vissza róla. Az egyiken még egy kis apró lánc is lóg, amin Hórusz-szem fityeg. Csak azért vettem meg, mert tetszett, de aztán el is felejtettem. Tüskét veszem el végül az asztal közepéről és teszem vissza a könyvekre.
- Hát, nem nagy dolog, csak gondoltam, neked jobban való, mint nekem - vonok aprón vállat végül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Havas-Mezei Margaréta
Diák Navine (H), Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


Kisvirág ... Kis unikornis
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 262
Írta: 2021. április 11. 16:02 | Link

Zente és Tüske
... könyvtári nyugalom … inkább meglepetés … aktuális


Tollam végét rágva meredek az előttem heverő jegyzeteimre. Igyekszem a leírt címszavak alapján memorizálni Jormungand történetét és a köré épített történetet, ami nagyon izgalmas, nagyon szeretem a tárgyat is, komolyan, mindössze valamiért az agyam nem szeretné azt, amit én szeretnék, így mindig valahol máshol kötök ki. Leginkább ott, amikor Kende az évnyitón széles mosollyal gratulált nekem, és nem elég, hogy amúgy is elvörösödve fogadtam több helyen is a nevemet, majd a Navine vezetőségtől az Uralkodó Unikornis titulust, de még Kende is rátett egy lapáttal. Féltem, hogy ott helyben komolyan kiájulok a sorból, pedig két hét is eltelt a tanévkezdés óta. Én meg… én meg reménytelen vagyok, hogy ennyitől is képes vagyok ilyen mértékben zavarba jönni. Alsó ajkamba harapva sóhajtok egy nagyot, majd lehunyt szemekkel csóválom meg fejemet. Elég volt ebből, koncentrálnom kell, mert megfogadtam, hogy idén még jobban odateszem magam és anya büszke lesz rám. Határozottat bólintva fordulok vissza jegyzeteim fölé, majd fordulok is felfelé, ahogy megszólítanak. Megszeppenek, majd mosolyodok el kedvesen, ámbár nem az igazi, hiszen meglepettségem még így is kitart.
- Szia - válaszolnék, hogy nem, de már helyet is foglal, így csak mosolyogva megcsóválom a fejem, hogy a mozdulat után tűrjek fülem mögé egy kék tincset. Majd akadjak meg a mozdulatban. Nagyot nyelek, ahogy kikerekednek a szemeim és inkább jegyzetemre esik tekintetem Zentéről. Gratulálni az iskolaelsőséghez. - Ó, igen. Köszönöm szépen, de én… - akadok meg ismét, mert már a táskájában turkál és kap elő belőle egy igen jól kitömött tolltartót. Értetlen, félrebiccentett fejjel nézem a rengeteg tollat és ceruzát, amik minden színben pompáznak, míg végül elő nem kap kettőt. Azonnal megakadnak kékjeim a mintákon, ajkaim is elnyílnak egymástól, csakhogy még inkább látható legyen lenyűgözöttségem. - Azt-, húha. Én… jaj! - temetem tenyereimbe arcomat zavartan. - Köszönöm szépen! - engedem le végül kezeimet. Az asztalon teszem őket egymás mellé, jobbal kezdem el birizgálni bal kezem ujjait. - Köszönöm, nagyon kedves vagy, de igazán nem kellett volna, én… szóval köszönöm - mondom még egyszer, most már tényleg utoljára, majd mosolyodom el végül a sünin, aki szökni próbál. Alsó ajkamba harapok, bizonytalan nyúlok a tollak felé, hogy szemeim előtt forgatva őket szélesedjen a mosolyom. - Nagyon tetszenek. Igazából gyönyörűek - ejtem ki az utolsó szót teljes átéléssel és halkan, ahogy Anubiszra esik tekintetem. - Mi járatban erre? Tanulni jöttetek ti is? - csúsztatom a tollakat táskám legkisebb zsebébe, hogy véletlen se essen bajuk, majd fordulok Zente felé ismét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Somogyi Zente Domokos
Prefektus Levita, DÖK tag, Harmadikos diák



offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 59
Írta: 2021. április 12. 20:27 | Link



Jó, egy kicsit sietve ültem le, meg se várva, hogy annyit mondjon, hogy kakukk. Elnézést kérő pillantással nézek felé, hogy ezt most nézze el nekem. Kicsit nehezek voltak a könyvek és nem akartam, hogy billegjen annyira a kezemben, hogy Tüske a földön kössön ki
- Klassz ez az kék szín. Tetszik – bólogatok, hogy levitához méltó lenne, igaz, ő unikornis, nem szfinx, de oda sem neki. Nem ezek teszik az embereket jobbára azzá, amik, mert tessék, simán lepipált minden okost. Emlékszem, mennyire duzzogtak páran nálunk az asztalnál, amikor bejelentették. Volt, aki csak egy vizsgával csúszott le és ahogy ő mondta, alig pár pont kellett volna ahhoz a K-hoz. Bár akkor is csak egyenlő lett volna velük. Én nem voltam mérges, tapsoltam sokat és kész. Nem értem, mire jó irigy lenni, nekik is ugyan annyi lehetőségük volt.
- Ugyan, ugyan – keresek nagyon, fel sem nézek. Ne szabadkozzon, erre gratulálni kell és kész. Nekem is jól esne, még ha tagadnám is, ha megtörténne. Bár az is jó volt, amikor a jó jegyek miatt veregették meg a vállam, szóval, majdnem ugyan olyan érzés, csak nem mondta be a nevemet az igazgató úr. Túléltem. Végül csak megtalálom, amit kerestem, egy pillanatra úgy tűnt, hogy eleve bele se tettem, akkor meg jaj nekem, mit ígérgetnék itt. Ciki lenne, hogy később, következő találkakor adnám, de nem az, mert most sikerül. Csupa öröm. Igazából az, ahogy az arcán látom, hogy tényleg meglepődik, pedig, apróság. Szabadkozik is rendesen, de nem engedek belőle, azok már az övéi.
- Naaa, nyugalom. Nem kényszerből adom – néha csinálok ilyet, amikor sok holmit gyűjtök be, de rájövök, nem kell. Adtam már pólót Hunornak, mert nekem se nem állt jól, se nem tetszett, vagy éppen amikor tekergetős gombócból lányos dolgot kapok, azokat is. Szóval, mondhatni, kész öröm velem néha. – Én nem írtam velük, csak kipróbáltam. Hozzád jobban illik, nagyon megy a nagyláncodhoz is, például – mert az annyira fontos egy iskolában, minthogy melyik cipőhöz melyik táska illik. Nem foglalkozom ilyenekkel, csak a zavarán szeretnék enyhíteni. Nem akartam gondot, tényleg nem. Csak örömöt.
- Használd egészséggel – mondhatnám, hogy írjon velük vizsgát, de nem lehet, ott puskázást gátlóval kell mindent. Kérdésére nézek a kispajtásra, akinek gyorsan pár nassolnivalót veszek elő, leterítek egy papírzsepit és óvatosan rátéve, hagyom falatozni.
- Igen. Nem akarok elúszni a beadandókkal meg itt-ott kiegészítem a jegyzeteket néha. Domca tanította, csak hát nem mindig van kedvem hozzá – igen, a motivációm sokszor nem a legszebb. – Nehéznek tűnik a harmadik év. Neked az volt? – érdeklődöm, meg veszek magam elé egy könyvet és felnyitom a tartalomjegyzéknél. – Szerinted én tudnék kviddicsezni? – én sejtem a választ, de na. Hátha.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Harmadikos diák


polar opposite
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 291
Írta: 2021. április 17. 13:43 | Link

Beni
[Megint tavasz... / mágusjog / ne less]

A mágusjoggal nem viccelek. Egyik tantárggyal sem teszem, de dr. Laines órájára ez különösképpen igaz. Most, hogy a Tanársegéde lettem komolyabban veszem a feladatomat, mint bármit a korábbi tanévekben, ami úgy vélem sokat elárul. Ha ez nem, akkor a karomon piheni kettő vaskosabb kötet és három karcsúbb abszolút képet ad arról, hogy ismét céllal látogatok a könyvtárba. A különböző korszakokat érintő történeti áttekintés, a szankciók, és egyéb változások folyamata és persze ezekkel együtt rengeteg esettanulmány vár rám, hogy a mai napomat igazán neki szenteljem. Elkezdem valahonnan a mugliknál, hogy könnyebben térjek át a mágusjogra. Azt még magamtól se várom el, hogy egy nap alatt jóformán ügyvéddé avanzsáljak, ami nem is célom, de a tisztán látás érdekében csakis a javamra válhat. Ráaádsul érdekes is.
Na most. Legnagyobb sajnálomra, avagy örömömre a könyvtár igazán nem a legnépszerűbb helye a kastélynak. Sose botlok bele abba, vagy kerülök olyan helyzetbe, hogy minden asztalt elfoglalnak a diákok, én pedig azonnali megoldásként ülnék a szőnyegre mindennel, ahogy otthon a libresszióban. Most is több hely közül válogathatok, de megpillantva a felsőbb éves sötét, kusza tincseit lábaim egyértelműen visznek Beni irányába. Még nem is tudom mi történt vele a szünetben, pedig előtte való napokban meglepően sokáig beszélgettünk a klubhelyiségben. Sok tervével nem tudom, hogy halad és a mostani időszakban jól esik csak úgy bármiről beszélgetni valakivel. Ez még éppen belefér az időmbe és ki tudja, még az is lehet, hogy jót fog tenni. Ezért is kérdezek, amint elérem az asztalát. - Csatlakozhatok? - igazán nem akarom megzavarni, de még két perc és kviddics ide vagy oda, de leszakadnak a karjaim.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Havas-Mezei Margaréta
Diák Navine (H), Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


Kisvirág ... Kis unikornis
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 262
Írta: 2021. április 18. 18:30 | Link

Zente és Tüske
... könyvtári nyugalom … inkább meglepetés … aktuális


Akaratlan nyúlok színes tincseimhez, amikor megdicsér. Bólogatva köszönöm meg neki, mert nekem is nagyon tetszik, kár lenne tagadni. Valamiért megfogott ez a kék. Talán azért, mert kicsit az óceánra emlékeztet azzal, hogy fentről lefelé világosodik, mégis sötét marad. Kedvelem. Azt már annyira nem, hogy hebegek-habogok neki, mint akinek elmentek otthonról, mert annyira zavarba hoz azzal, hogy hozott nekem valamit. Jól esik, szívem is hevesebben dobog tőle, de hát soha nem gondoltam volna, ráadásul… nem is tudom. Ez a fajta közvetlenség nekem új, pedig egy ideje a kastélyba járok, de talán ezért nem is tudok vele hirtelen mit kezdeni, csak magamat egyáltalán nem meghazudtolva köszönöm meg Zentének a tollat vagy hetvenszer. Ennél kellemetlenebb úgysem lehet.
- Köszönöm még egyszer. Tényleg - nyúlok medálomhoz, miután elraktam a tollakat biztos helyre. Így legalább nem kell elmennem a faluba tollat venni, mert kaptam. Az előző már kifogyóban van, néha már nem is hajlandó fogni, csak ha firkálok vele valahova, aztán folytatom az írást. Ő így szerez motivációt biztos a működéshez. Érdeklődő tekintettel hallgatom Zentét, majd megértően bólintok is egyet. Igen, a beadandók elég nehezek tudnak lenni, ha egyszerre halmozódik fel sok.
- Naaaaa - nevetek fel halkan arra, hogy nincs kedve hozzá. - Lebegjen az a szemed előtt, hogy magadnak könnyíted meg a későbbiekben. Ha szeretnéd, és valahol elakadsz, keress meg és segítek - mosolyodom el kedvesen. Fejemet a plafon felé emelve gondolkodom el ráncolt szemöldökkel. Hogy nehéz-e? Igazából nézőpont kérdése, hiszen én a harmadik évet kétszer jártam, így a jegyzeteimet kiegészítettem csupán, ahogy Zente is, de az érdemi információk megmaradtak igazából. De ha ezt nem nézem, akkor sem volt megerőltető szerintem. Fejemet ingatom meg végül. - Szerintem nem. Legalábbis nekem egész könnyen ment az év. A tanárok abban az évben még kicsit gyerekként kezelnek minket, de már nem annyira, hiszen közeledik a VAV, mégsem engednek annyira szabadjára - vonom meg vállamat kicsit, mert nem tudom, hogy ez így érthető-e. Nem is lényeges, mert jön a következő kérdés, arcomra pedig kiül a meglepettség.
- Igen - bólintok egy határozottat. - Szeretnél kviddicsezni? Az nagyon izgalmas - bár én eddig egy meccsen voltam kint, és akkor is leginkább eltakartam a szemem, de tényleg izgalmas volt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), DÖK tag, Színjátszó vezető, Negyedikes diák


still alive
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 457
Írta: 2021. április 22. 04:28 | Link

Amélia

Hiányzott már Min Jong, és vele a könyvtár zárását követő, sokszor órákig eltartó beszélgetéseink, amik a nehéz időszakom alatt tartották bennem a lelket. A mosolya, amivel mindig várt, és ha minden nap csak egy rövidke időre is, de vissza tudta vele hozni az életkedvemet. A könyvei, amiket mindig az érdeklődésem alapján válogatott össze, vagyis hát pontosabban dugdosott el a többiek elől annak érdekében, hogy biztosan én tudjam kikölcsönözni őket. De végre eltelt a szünet, és immár a negyedik tanévemet taposom. Sajnos ezúttal sem én lettem az iskolaelső, és csak egy picivel csúsztam le az évfolyam legjobbjai közül, de ígérem, hogy az újabb megmérettetésre most már tényleg összekapom magam. Persze ehhez meg kell próbálnom kerülni a feltűnést, nem pedig bajba keveredni.
A papír halkan serceg a pennám alatt, miközben a házimhoz jegyzetelek az egyik ajánlott irodalomból. Szabad kezemmel felkönyöklök az olvasótér egyik asztalára, és úgy támasztom meg a fejem. Lehet, hogy nem a leghelyesebb a testtartásom közben, és biztosan túl közel van a szemem a betűkhöz, de ilyenkor mindent kizárok magam körül, és csak a tanulásra koncentrálok. Ki tudja, mióta ülök már ott, amikor megszólít az ismerős hang.
- Oh, szia! Persze - rezzenek össze, mivel ilyenkor nagyon ritkán szakítanak meg, így ezúttal sem számítottam rá. Kell is egy másodperc, hogy tudatosuljon bennem a személy kiléte, ami után persze rögtön mosolyra fakad a szám, és kezemmel egy fokkal bátrabban magam mellé invitálom. -  A szünet óta azt hiszem, hogy még nem is nagyon tudtunk beszélni. Hú, mi ez a sok könyv nálad, ne segítsek fogni? - szörnyedek el halkan a vaskos köteteket látva, de nagyon feldob, hogy újra látjuk egymást. Amióta találkozott Kamcsival, mintha többször futottunk volna össze megbeszélten. Még zongoráztunk is, ami remélem, hogy idén is össze tud majd jönni. De amúgy neki tényleg azt érzem, hogy egy picit jobban megnyílhatok, bár zavarba hoz, hogy mennyire tarthatom fel a tanulása közben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Harmadikos diák


polar opposite
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 291
Írta: 2021. május 1. 15:28 | Link

Benett
[Megint tavasz... / mágusjog / ne less]

Az utóbbi időben tényleg többet találkoztunk és beszélgettünk, azonban csak most jövök erre rá, ahogy meglátom őt és hirtelen realizálom, hogy beszélgetéseink hiányoztak a szünetemből.
Lépteim egész halkak, ahogy közeledek a holmijába hajló háztársamhoz. Ajkam széle rándul apró mosolyra a képre mennyire belemerül abba, amit csinál, legyen az bármi is, de abszolút nem volt célom ráhozni a frászt. Mosolyom lesz látványosabb, amikor megkapom a választ. Félre biccentem a fejem, így a kósza tincsemet arrébb lendítve az útból. Érzem a késztetést, hogy a fülem mögé simuljon, de előbb a könyveimet kell az asztalra helyezni anélkül, hogy dörgedelemmel csapódnának a falapra. Közben figyelek Benire. - Köszönöm, megleszek. Mágusjoghoz kellenek - lassan, de biztosan engedem le a köteteket és kezdem is el rendezni. - Te felvetted? - érdeklődöm, utána a vállamon lévő vászontáskából szedem ki az üres pergameneket, amikre szükségem lesz. Fülem mögé simítom a bizonyos kószáló hajszálakat.
- Tényleg nem volt alkalmunk - bólintok, majd leülök vele szemben és tolok mindent az asztal szélére magam elől a papírokon kívül. - Kíváncsi voltam már, hogy vagy. A minap csak átsuhantál a klubhelyiségen - mesélem. - De elkapott egy első éves és neki segítettem pár dologgal, így gondoltam, majd összefutunk máshol és nézd meg - tárom szét karom. - Szóval, mesélj. Volt időd zongorázni? - kérdezem, közben félre, tolltartómba pillantok. Kell majd a vonalzóm is a táblázatok miatt! Hol a vonalzóm? A vászontáskámban találom meg, majd magam elé helyezem. - Figyelek - alkaromon támaszkodom meg és dőlök előrébb, mielőtt még esetleg azt hinné, hogy nem vagyok itt fejben.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Kiss-Herczeg Domonkos
Diák Navine (H), Negyedikes diák


#Királykondor
offline
RPG hsz: 67
Összes hsz: 175
Kisvirág
Írta: 2021. május 13. 16:49
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



Ujjai némán koppannak a soron következő könyv gerincén, az évtizedek alatt beléjük ivódott por mostanra már nyomot hagyott a bőrén. Feketéi minduntalan az asztalok irányába szökken, ahogy lassan rója a polcok végtelen sorát és úgy tesz, mintha keresne valamit köztük. Érzi magán Kazanov szúrós tekintetét, mikor felbukkan a pulttal szemközt, de nem törődik házvezetőjével. Gondolatban ugyanazt a pár mondatot ismétli, amit napok óta gyakorol az éjszaka sötétjében, a plafont bámulva.
Tekintete zizzen, ahogy mutatóujja egy lukba téved a könyvek között. Feketéi elvesznek a mélyedésben, majd lassan vezeti őket a maszatos ujjaira, végül suta mozdulatokkal a nadrágjába törli, hogy látszólag tiszta bőrfelülettel folytathassa a megszakított tevékenységet, míg tovább kutat...
Hogy órák vagy csupán percek telnek el, nem tudná megmondani, de minden várakozás okozta bosszúság semmivé foszlik, mikor az egyik asztalnál végre megpillantja a színes hajzuhatagot. Szíve azonnal a torkában kezd dobogni, kiszáradt szája vízért kiált. Napok óta kerülte a lányt, a jelenlétében képtelen volt dűlőre jutni a már hosszú hónapok óta halogatott dilemmával kapcsolatban, ami minden egyes eltelt nappal egyre jobban kínozta. A titkolózásból fakadó hazugság és a vágytól érzett bűntudat nem hagyta, hogy csak egy pillanatra is szabaduljon a lány édes illatától, mosolyának tökéletes ívétől...
A köztük lévő tér, mintha sosem akarna véget érni. Mély levegőt véve és tincsei közé túrva torpan meg végül Kisvirág mellett. Szíve vad ütemet diktál, ahogy feketéi a lány arcára téved, szinte attól fél, hogy Kazanov nyomban lepisszegi a hangoskodás miatt.
- Szia... - hangja rekedtesen hasítja a levegőt. Nagyot nyelve lép a Kisvirággal szemközti székhez és markol rá a támlájára, míg az oly régóta gyakorolt szavakat keresi. - Esetleg... beszélhetnénk? - Feketéi nem tágítanak a lány arcáról, ahogy száját összeszorítva várja a válaszát. Pontosan tudja, hogy ez lesz a kezdet vagy a vég.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Havas-Mezei Margaréta
Diák Navine (H), Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


Kisvirág ... Kis unikornis
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 262
Írta: 2021. május 13. 21:04 | Link

Dodi
... itt vagyok neked … aktuális


A könyvtár csendje megnyugtatóan lebeg körbe immár. Eddig Zay-Zay is mellettem volt, de mennie kellett, így egyedül ülök a hatalmas asztalnál próbálva összeszedni a gondolataimat. Ma nincs más dolgom, mint elmélyedni az okkultizmus világában, hiszen Kende sem csatlakozik hozzám később, hogy ő meg a sárkányok - számára kéretlen - bugyraiba ássa bele magát. Főleg mióta tanársegéd lett. A gondolatra kerül akaratlan mosoly ajkaimra, halkan kuncogok fel, de azonnal Házvezetőmre esik pillantásom és alsó ajkamba harapva vezetem vissza tekintetem a könyvre. Pennám halkan koppan ugyanazon az oldalon már percek óta. Hatalmas hévvel vettem fel ismét a tárgyat, de nem gondoltam volna, hogy a tananyag ekkora sebességgel fog nehezedni. Elhúzom számat. Hangosan szusszanok egyet, leteszem pennámat, automatikus mozdulattal nyúlok fel a hajamat összefogó masnihoz, hogy megigazítsam azt, mintha csak újult erőt adna a továbbiakhoz. Szeretném ezt hinni. Ujjaim közé kapom ismét íróeszközömet, majd áll meg a papírom fölött, hogy oldalra kapjam fejemet. Szívem dobban egy hatalmasat.
- Szia - mosolyodom el szélesen. Kékjeimmel követem, ahogy velem szemben áll meg, gondolataim kezdenek el ezerrel pörögni, az okkultizmus úgy száll ki a fejemből, mintha soha nem is lett volna ott. Napok óta nem beszéltünk, valahogy mindig máshol volt, ahol én, ha éppen alkalmunk lett volna váltani pár szót, dolga akadt. Eszembe jutott, hogy esetleg kerül, mert csináltam valamit. Ott ültem az ágyamon és Hay felé sandítgattam, hogy rákérdezzek, ő mégis mit gondol, de végül nem tettem. Nem mertem. - Persze - csukom be a könyvet, majd rendezem össze jegyzeteimet és csúsztatok mindent a táskámba. Másodpercekig ülök csendben, az asztalon pihenő ujjaimat nézem. - Én is beszélni szeretnék veled - szólalok meg végül, ahogy felsandítok rá. - Vagyis inkább kérdezni szeretnék valamit - javítom ki magam gyorsan.
Utoljára módosította:Havas-Mezei Margaréta, 2021. május 14. 09:27 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Gyakorlótanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


grey wind
online
RPG hsz: 690
Összes hsz: 4256
Írta: 2021. május 16. 15:35 | Link

vizsgaidőszak és káosz előtt. tanulj, Tínó.



Sosem ment bele abba nagyon, hogy miért és hogyan került erre, nem szeret faggatózni, mindig is tiszteletben tartotta az emberek határait. Legyen szó valami tettről vagy épp a múltról. Bízik abban, hogy amikor kialakul a bizalom, akkor megindulnak a szavak, amint szükségesek, azonban anélkül is jókat tudnak beszélni. Egy kicsit furcsa, de ez a jó furcsa, érdekes. Vannak, akik máshogy néznek, amikor mondjuk egymás mellett ülve beszélnek, de bizonyára az akcentus az, amit nehezen fogadnak el, pedig, itt rengeteg a külföldi diák, akiknek szintén van. Kinek rosszabb, kinek jobb, azt tudja már, hogy sokan nem beszélik a nyelvet, hanem éppen valami fordító dolgot használnak. Így aztán, nehéz kiszűrni, ki tud és ki nem, de akcentusból akad bőven, így sosem érti, hogy miért kell úgy nézni bárkire, mint a piros kukoricára néz az a bizonyos tyúk.
- Szuper - akkor már szerzett egy jó pontot, így már több értelmét érzi, hogy olyasmit csinál, amivel leköti az idejét, ami mégse köthető a növényekhez. De nem baj az, szeret tanulni, erre már rájött, csak legyen kedve is hozzá. Az már, kicsit bajosabb. Ahogy az is, hogy egy-egy szó még oké, de lesznek itt még olyan érdekességek, amelyeket nemhogy kimondnai nem tud majd elsőre, de jól hallani sem. Ám legyen. Hasonló lehet a magyart hallani egy külföldinek, ha pedig nem megy, akkor majd mondja, meg a lány is látni fogja.
- Áhh, akkor gondolom van pár szó, aminek több a jelentése? Az ilyet szeretem az angolban is, sokszor nem tudom, ki mit használ. De a fokhagyma jó, majd arra gondolok ha nem értem - nevet fel, mert igen mókás dolog lenne az, hogy amikor valami hivatalos beszélgetés lenne és nem ért egy-egy szegletet, pont a rossz szóval helyettesíti be és akkor kész katyvaszt kap válaszul. Szórakoztatná a dolog, más haszna nemigen lenne. Hallja azonban, hogy a másik küzd a betűhalmokkal, azonban rosszabb is lehetne, szóval jó úton jár, nem kotyog bele.
- Le stylo violet - persze töri és még inkább fonetikus, mint szép, de elismétli, mintha ez is egy lecke lenne. - Hát ez is a része. Ahogy angolórákon is tanultunk nem létező nagybácsival levelezni és telefonálni. Meg sok rettentő unalmas párbeszédeket, szóval nyugi, nekem ez is jó - nem akarja, hogy feszengjen attól, hogy valamit rosszul ad át. Úgyis a legalapabb dolgok kellenek, mint ezt és ezt a betűt hogyan képzi, mert hiába van leírva, ha fogalma sincs, az ott micsoda. Lehet nagy ez a fa neki, de ki tud tartani, ha akar.
- Jaj igen, azok az elsők, mindig - bólogat, hogy anno is így kezdődött, napszakok, napok, hetek, minden. Aztán homlokát ráncolja, ajka kerek, ahogy próbálja kimondani, de végül csak szusszan egyet. Az írásra pillant. - Nekem nagyon sok. Öreg vagyok - húzza el a száját a húszas láttán. - Huszonkilenc évem van, de letagadok ötöt - vigyorog vissza, mert van, amit tényleg letudna és akarna, csak nem lehet. - De nem tudom kimondani - hümmög, elsőre érdekes volt hallani, a kalapáccsal könnyebben boldogult. Egyelőre marad annál, amit ért.
- Az, amelyiknek a hegye is mindenféle színű volt? - tudja ő pedig miről van szó. Ha neki nem is, a lányoknak az osztályból volt bőven, néha elkérte ha ki akarta dekorálni valamelyik füzetét vagy könyvét, szóval nem idegenek nekik.
- Remek. Akkor kedvencem lesz az igeidő. Miért nem elég három? - az angolnál is mindig ezt mondta. De nem, kell bonyolítani. - Ezt a logikát én sem, persze, kit érdekel az én véleményem a nyelvtudósoknál - dől hátra, mert ezzel már nem tud mit kezdeni. Így van és kész.
- Sapkám sincs nagyon, szóval a kalap is elmarad - ingatja meg a fejét, hogy ő anélkül marad, csak macska van, amit simogatni tud. - Tudom, hogy nem csak csigák. Csigát sose csináltam mondjuk. De ha már olasz, azt jobban művelem, szóval mikor mit kívánok meg - vagy mire van idő és kedv, nála ez bonyolult. - Hű, az ázsiai. Azt nagyon szeretem. Én ennék simán polipot is, rákot már sikerült. De a poliptól félek, mert vagy lepofoz vagy megfojt - persze, túloz, csak elég aggasztó hallani, hogy él és mozog és vannak balesetek. Szóval ez mindig amolyan listás lesz. - És neked? - mert lehet nem a magyar, vagy bármi más. De attól még érdeklődik.
- Hát hmmm. Szerintem elsőnek mint anno, írjuk le a betűket meg hogyan kell ejteni. Meg a számok. Aztán beszélni. Ha az nem sok, és akkor ha leírsz valamit, próbálom később kiejteni. Asszem így lenne logikus - vakarja meg a fejét végül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

we all eat lies
when our hearts
are
hungry
Somogyi Zente Domokos
Prefektus Levita, DÖK tag, Harmadikos diák



offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 59
Írta: 2021. május 16. 17:44 | Link



Aki jobban ismer engem, már megszokta, hogy random adok dolgokat, ha csak apróságokat is. Egyszerűen sok van és sokfelé tudom pakolni, addig, ameddig meg nem unom. Nem adom ünnepnapokra, mert az olyan fura, de ha mégis úgy jön ki, csomagokat szoktam készíteni, amibe komoly ajándék mellé elférnek ezek az apróságok. Bár tudom, nem olyan megszokott dolog, hogy az ember ilyeneket mond és dolgokat az, ez inkább… ritka. Sokszor láttak bele már furcsát, hogy én szerelmes vagyok ebbe, abba, vagy éppen nyalizni akarok, ha idősebb. Pedig nem, nekem ebből annyi hasznom van, hogy nem kell tovább pakolgatnom ezeket, vagy portalanítani, semmi több. No meg az öröm, bár azt furcsa így kimondani. A lány zavarba jön, én pedig addig Tüskét bámulom, mert ilyenkor én se szeretem, ha néznek is mellé, elég megküzdeni a zavarral.
- Remélem fognak is, nem száradt be a tinta - erre mondjuk nem gondoltam, de a gyors két csík, amit egy lapra húztam vele, biztatóan erősnek látszott. Olyan régen sincs nálam, hogy évekről beszéljünk, szóval csak egészséges aggodalom az, hogy hasztalan volt ezeket felkapni és tovább adni olyannak, akinek fontosabb. Tollból sose elég, ahogy ceruzából sem, és bár nem festek, van egy hatalmas temperakészletem. Az mondjuk biztos jól fog még jönni, így egyelőre várok vele.
- Jó, jó, tudom - ingatom meg a fejem, hogy oké, tényleg nem a legjobb ok az, hogy nincs kedvem hozzá. Pedig valódi, mert amikor kényszerből kell, nagyon tudok “szenvedni” és minden mást csinálni. Volt, hogy jegyzetelés helyett inkább csak kiemeltem a lényeget a könyvben és abból olvastam, sosem írtam le végül. Aztán pechemre, pont az a jegyzet kellett volna kölcsön valakinek. - Na hát magamnak könnyíteni se jó, mert akkor megint nem lesz kedvem. De tudom, hogy kell, meg hasznos, így előbb vagy utóbb, megcsinálom - csak nem mindegy, hogy utolsó percben vagy éppen tökre időben van kész. A beadandóim élete is ilyen; ha a témát érdekesnek vélem meg izgalmasnak, másnapra kész, ha nem, akkor előtte éjjel fejezem be. Meh.
- Tényleg segítenél? Mármint, ha sok a dolgod meg a tanulnivalód, akkor nem kell, de ha mégis, akkor… hát élni fogok vele. Én nem vagyok olyan okos mint a levitások nagyjai - semmi bánkódás nincs a hangomban, tényként közlöm. Inkább figyelek a szavaira, miközben Tüskét veszem le a jegyzeteiről, amire épp most akart átköltözni ismerkedni.
- Bocsi, ma megint kalandor kedvében van - teszem vissza a könyvre, majd bólintok. - Ez egészen jól hangzik. Örülök, hogy nem idén van a VAV, de annak is, hogy nem jövőre. Akkor kevésbé nézek félve az évre - nevetek fel halkan persze, mert ez mégiscsak egy könyvtár.
- Áhh, nem hiszem. Csak keresek sportokat, amitől kicsit erősíteni tudom magam. Van pár apróság, ami miatt kellene - az nem biztos, hogy a repülés oldaná meg, de annyi baj legyen. - És te kipróbálnád egy meccs erejére magad?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Havas-Mezei Margaréta
Diák Navine (H), Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


Kisvirág ... Kis unikornis
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 262
Írta: 2021. május 24. 20:44 | Link

Zente és Tüske
... könyvtári nyugalom … inkább meglepetés … aktuális


Egész hamar rájöttem, hogyha figyelek órán, akkor nem kell utána sokat szenvednem a tanulással, mert az órán elhangzott mondatok információkká állnak össze a fejemben, amiket pedig könnyűszerrel jegyzek meg. Nem véletlen, hogy rengeteg olyan óra van, amin csak kulcsszavakat jegyzetelek le, hogy azokat meglátva ugorjon be minden, ami elhangzott. Persze vannak olyanok is, amiknél ez egyáltalán nem működőképes, mert nem elegek a szavak ahhoz, hogy összeálljon a fejemben a tananyag, így ott rendesen kell jegyzetelnem, azokat pedig előszeretettel osztom meg évfolyamtársaimmal.
- Úgy értettem, hogyha most foglalkozol vele, akkor később nem kell - mosolyodom el kedvesen Zentére. Mert ez így van. Szeretek mindig a következő napra készülni, főleg tanítás után rögtön, mert akkor az agyam még a tanulásra van ráfókuszálva, és nem kell nagyon megerőltetnem magam ahhoz, hogy koncentrálni tudjak. Persze vannak olyan napok, amik kivételt éreznek, de akkor hétvégén vagy a szünetekben behozom a lemaradásomat. Apa mindig azt mondta, hogy sokkal egyszerűbb valamit fenntartani, mint mindig elölről kezdeni. És igaza volt. Ahogy mindig mindenben, ebben is igaza volt. - Persze, nagyon szívesen segítek, amiben tudok. Mik nem mennek annyira jól? Csakhogy ne akkor derüljön ki, hogy én sem jeleskedem belőle - mosolyodom el szélesen, majd ráncolom a szemöldökömet. - Ne mondd ezt. Mindenkinek vannak erősségei és gyengeségei - bólintok - magamhoz képest is - egy határozottat. Amikor nem ment valami, anya mindig elmagyarázta, hogy senki nem ugyanolyan, és bizony vannak olyan tantárgyak és alkalmak, amikor kiderül, hogy az ember miben jeleskedik és miben gyengélkedik. Ezek nem hátrányok, ezek így vannak, hiszen tényleg nem vagyunk egyformák. Mosolyom lesz ismét szélesebb, ahogy kicsit lehajolok, kinyújtva mutatóujjamat nyúlok Tüske felé, majd nevetek fel halkan.
- Kalandozzon csak - pislogok Zentére, mert egyáltalán nem zavar, hogy Tüske felfedező útra indult a jegyzeteim felé, amiken helyet is foglalt egy kis ideig, amíg Zente el nem vette onnan. - Nagyon megosztóak a vélemények a VAV-ról. Kicsit izgulok, hogy mi lesz velem jövőre, de majd kiderül - kuncogok fel halkan. Felesleges izgulnom előre, ráadásul tényleg úgy vagyok vele, hogyha az eddigi években egészen jól teljesítettem, akkor nem lehet baj, hiszen nem foghatnak ki rajtam. Gondolom ezt most, aztán majd meglátom a kérdéseket, és inkább kifutnék a teremből.
- Úgy gondolod ehhez a kviddics a legmegfelelőbb sport? Van terem erősítéshez a kastélyban, ha jól tudom. Próbálkoztál már ott? - abban biztos vagyok, hogy van, mert hallottam már róla, de elég rám nézni, hogy egyértelmű legyen mindenki számára, én nem nagyon használom. Egy erősebb széllökés képes lenne elfújni. Sőt… nem egyszer fordult már elő, hogy hatalmas szélviharban, miközben léptem, a szél elfújta a lábamat valamelyik irányba és előreestem. - Én? Neeeeem. Biztosan nem. A repüléstan például nem az erősségem. Sem a gyakorlatban, sem elméletben - sütöm le tekintetem egy pillanatra, de mosolyogva, majd pillantok vissza Zentére.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kiss-Herczeg Domonkos
Diák Navine (H), Negyedikes diák


#Királykondor
offline
RPG hsz: 67
Összes hsz: 175
Kisvirág
Írta: 2021. május 26. 17:48
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



Szíve vehemens ütemet diktál, félő, hogy a tervezett beszélgetés végére kiszakad a helyéről. Oly régóta halogatja, oly sokáig tartott, míg képes volt elég erőt gyűjteni hozzá, hogy Kisvirág elé álljon és az utolsó, felfedetlen kártyákat is kiterítse előtte. Hosszú időbe telt, de sikerült elhatároznia magát, kéretlen segítség nélkül. Három hét. Ennyi idő telt el, mióta ujjai minden este megtalálják a fiolát, ami előtte oly sokáig hevert érintetlenül fiókja mélyén. A kéretlen álmok sem ijesztőbbek már, mint az álmatlanság tünetei, amik jóformán az egészségébe kerültek. Keservesen hosszú idő telt el, mire képes volt elengedni testvére kezét és nélküle élni tovább... de kénytelen volt belátni, hogy az élet a hallucinációk nélkül is túlságosan ijesztő és kilátástalan. Ha magáért nem is feltétlen, Kisvirágért hajlandó megragadni az utolsó szalmaszálakat, még ha remegve emeli ajkaihoz az üvegcsét minden alkalommal. Elég egy mosoly tőle, egy kedves szó és a sötét fellegeken átszűrődik a nap sugara.
Ujjai szinte eggyé válnak a szék támlájával, míg a válaszra vár. Reszketegen sóhajtva húzza ki lassan, lábai panaszos ricsajjal töltik meg a néma teret. Feketéit Kazanovára kapja, majd száját elhúzva foglal gyorsan helyet és húzza be vállait, ahogy ismét Kisvirágra pillant.
- Ó... - szíve hatalmasat dobban a szavaira és érthetetlen félelem kúszik tagjaiba. Kezét az asztal lapjára fekteti, ujjait kezdi tördelni. Tekintetét a lány holmiján nyugtatja, miközben sután bólint egyet. - Kezd te... kérlek - hangja rekedten száll a lány felé, miközben lassan rá emeli a tekintetét. Magában szitkozódik, mert pontosan tudja, hogy a gyávasága miatt volt előzékeny.
- Figyelj... ha azt akarod kérdezni, hogy kerültelek-e, akkor nem. Vagyis igen, de megmagyarázom, ha engeded... - hatalmas, reszketeg sóhajjal fejezi be a mondatot. Balját maga mellé ejti és a nadrágjának zsebére fekteti. Nincs több kibúvó, nincs több idő... És már nem is kér többet. Itt van ő és itt van Kisvirág, mégis, mi rossz történhetne?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Havas-Mezei Margaréta
Diák Navine (H), Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


Kisvirág ... Kis unikornis
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 262
Írta: 2021. június 1. 17:32 | Link

Dodi
... i’m here for you … aktuális


Sok megválaszolatlan kérdés van bennem. Jó, igazából rengeteg. Miért nem keresett napokig? Miért nem írt a naplónkba? Miért nem kért segítséget, amikor szüksége volt rá? Dolgozat, beadandó vagy egyszerűen óra közben. Minden olyan gondolat megfogalmazódott bennem, amik nem mondhatók éppen pozitívnak. Nincs már rám szüksége. Talált maga mellé valaki olyat, aki jobban hasonlít rá és egyszerűbben találják meg a közös hangot. Sokszor érzem magam feleslegesnek mellette, de mindig érezteti velem, hogy ne tegyem, mert minden szavamra figyel. Hónapok teltek el, én pedig csak mellette lehetek igazán önmagam. Semmihez nem fogható az az érzés, amikor az arcába húzott kapucni alól bukkan fel mosolya, amit az ismételt szerencsétlenkedésem vált ki belőle. Mégis került.
Alsó ajkamba harapok, miközben bólintok egyet. Kezdem én. De mégis hol? Egy egyszerű kérdést kellene feltennem neki, hogy valóban került-e, vagy csak úgy jött ki a lépés, hogy nekem tűnt úgy, és kombináltam magamban, pedig egyáltalán nincs így? A nyelvem hegyén van, már csak le kellene gördülnie róla a szavaknak, de nem tudok megszólalni, és pillanatokon belül kiderül, hogy nem is szükséges. Került. Mellkasom szorul össze, ökölbe szorított kezemet csúsztatom rá, ahogy elfordítom fejemet kicsit. Valóban került. Legalább kiderült, még akkor is, ha ennyire fájnak a szavai. Sután bólintok visszapillantva rá, ajkaimon halvány mosoly villan fel.
- Fi-figyelek. Miről szerettél volna beszélni? - hagyom figyelmen kívül, hogy megmagyarázná. Nem szeretném. Még nem. Nem vagyok felkészülve arra, hogy halljam a szavakat, amik megmagyarázzák, miért nem ül mellettem hetek óta. Miért nem beszélget velem hetek óta, miért szakadt ki az életemből egyik napról a másikra. Ő, aki mellett önmagam lehettem, és nem úgy, mint a barátaim legtöbbje mellett. Mert mellette hagyhattam, hogy a szomorúság kicsit felül kerekedjen rajtam. Helyzettől függetlenül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kiss-Herczeg Domonkos
Diák Navine (H), Negyedikes diák


#Királykondor
offline
RPG hsz: 67
Összes hsz: 175
Kisvirág
Írta: 2021. június 1. 18:37
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



A könyvek áporodott szaga csavarja az orrát, a helyiség kínzó némasága bántja a dobhártyáját. A művész otthona nem a csend, hanem a zene és jelenleg meztelennek érzi magát a fülében visszhangzó zongora játéka nélkül. Gondolatai zabolátlanul kergetik egymást az őket körülvevő dallamok nélkül, amik lassan hömpölygő patakká szelídítenék az elszabadult képeket és félelmeket. Mégis, mintha megállt volna az idő, a percek szinte órákká növik ki magukat, ő pedig tehetetlennek érzi magát a végtelen csendben.
Ádámcsutkája vad táncot lejt, ahogy próbálja észrevétlen lenyelni a torkába szoruló gombócot. Feketéi a pad megkopott erezetére tapadnak, véletlen sem pillantva Kisvirág halványlila hajára, aminek olyan jól áll minden egyéb szín is, a mosolyára, amitől mindig kihagy a szíve egy ütemet. Kerüli azt a csillogó, lágy tekintetet, amivel egyedül ő tudja Domonkost figyelni. Azt, amitől most úgy fél, hogy soha többé nem láthatja ugyanilyennek, mert amire most készül, mindent meg fog változtatni. Hiába győzködi magát az ellenkezőjéről, pontosan tudja, hogy a könyvtár csendes burkát, ahol most csak ők ketten léteznek, vagy együtt fogják elhagyni vagy végérvényesen külön-külön. Teóhoz fohászkodik némán, hogy ne kelljen átélnie újra, ahogy a magány éles karmai fájdalmasan a húsába marnak.
Feketéi Kisvirágra zizzennek szavai nyomán. Ajkait összeszorítva figyeli a kedves arcot, szíve még ádázabb ütemre vált, sápadt arcára haloványan pírt rajzolnak rakoncátlan gondolatai. Reszketegen sóhajt végül és tekintetét lesütve nyúl zsebébe, hogy a már elnyűtt papírlapot a tenyerével együtt helyezze az asztalra, kettejük közé, félúton.
- Teóról... először - torkát marják a szavak, ahogy végre, több hónapnyi hezitálás után a felszínre bukkannak. Nem mer a lányra nézni, ujjai, mint börtöncella rácsai szegezik a lapot az asztal lapjához, hogy pár másodperccel később jogos tulajdonosa elé csúsztassa azt. - Ez a tiéd. Már... rég oda kellett volna adnom - hangját a bűntudat fűszerezi, miközben lassan visszahúzza a kezét. Feketéi nem eresztik a lapot, ami oly régóta társa volt, aminek jelenléte mindig ott motoszkált a fejében, mikor Kisvirág mellett volt... és mégsem volt elég elrettentő erő, hogy ne fogalmazódjon meg benne ugyanaz a kérdés, mint ami a lapon, Teó kézírásával tetszeleg; Hogyan mondjam meg Maynek, hogy szeretem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Havas-Mezei Margaréta
Diák Navine (H), Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


Kisvirág ... Kis unikornis
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 262
Írta: 2021. június 1. 21:49 | Link

Dodi
... i’m here for you … aktuális


A név hallatán szorul össze torkom is, míg mellkasom konstans préseli kifele a levegőt tüdőmből, hogy véletlen se legyen meg a megkönnyebbülés érzése, ahogy levegővel töltődik meg. Olyan rég volt, neve mégis képes még mindig ilyen érzelmeket kiváltani belőlem. A hiánya újult erővel csap le rám, pedig azt hittem képes voltam ennyi idő távlatából túllépni az elvesztésén. Szívemet marcangolja a név, ami elhagyta Dodi ajkait, és érzem, hogy a hiányérzet egy megmagyarázhatatlan formája markol lelkembe ismét. Késleltetve érzékelem, hogy a bennem tomboló érzések ellenére a való világ még nem állt le, így szúrom ki a Dodi tenyere alatt simuló papírlapot.
Ajkaim nyílnak el meglepettségemben, mikor elém csúsztatja, és közli, hogy az enyém. Az enyém? - kérdezném, de hang nem jön ki torkomon. Ölembe ejtett kezeim ujjait morzsolgatom, miközben a papírlapot fürkészem, amit Dodi ujjai engednek szabadjára, hogy előttem álljon teljes pompájában valami olyat rejtve, amiről tudnom kellett volna régóta. Vajon mennyire régóta? Mi van benne? Miért érzek félelmet? Lehunyom kékjeimet pár pillanatra, majd meg-megremegő jobb kezemet emelem fel, hogy mindössze közelebb húzzam magamhoz a papírt. Alsó ajkamba harapva pillantok el róla, majd sandítok vissza rá, míg végül egy mély levegőt véve veszem ujjaim közé, és a súlyát mázsásnak érzem. Remegő ujjakkal hajtom ki a papírt, ami így sokkal több időt vesz igénybe, majd kapom szám elé kezemet. Elég egyetlen sor tőle, és ismét… és könnyeim ismét halkan kezdenek el lefolyni arcomon. Összeszorítom szemeimet, mert minden szó elhomályosult pillanatok alatt, s mikor ismét kinyitom, egyáltalán nem jobb. Homályba borul minden. A múlt, a jelen és a jövő is. Szeretett. Úgy szeretett, ahogy én őt, ám mielőtt bármi történhetett volna, mielőtt kiderült volna, akkor ő… elment. És soha többet nem jön vissza. Számra szorítom kezemet, hangosan kapok levegőért, miközben szemeim is összeszorulnak, hogy kizárhassak minden vizualitást, ami körülvesz. Nem akarok itt lenni. El akarok menni innen. Felszívódni és egy olyan helyen elolvasni a levelet, ahol csak ő és én lehetünk. De nincs lehetőségem ilyenre, így tekintetem vezetem vissza a homályos sorokra. Érvek sorakoznak a kérdés alatt. Pro és kontra, két oszlop, hogy elmondja-e. Kezem alatt húzódnak vérszegény mosolyra ajkaim. Ez annyira rávall. Megtervezett mindig mindent, megfontoltan cselekedett, ahogy ebben is ezt tervezte.
Teó, miért nem mondtad csak el?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kiss-Herczeg Domonkos
Diák Navine (H), Negyedikes diák


#Királykondor
offline
RPG hsz: 67
Összes hsz: 175
Kisvirág
Írta: 2021. június 2. 08:48
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



Hosszú hónapokon át úgy hordozta magával azt a már elnyűtt, maszatos papírlapot, mintha a világ legnagyobb titkát őrizte volna. Ez volt az utolsó, kézzel fogható cselekedete testvérének, mielőtt elragadta volna őt a kíméletlen zöld villanás, ezzel egy akkora űrt okozva Domonkos lelkében, ami talán sosem fog begyógyulni... ahogy Kisvirágéban sem. Tekintetét félve vezeti fel a lány arcára, hosszú másodpercekkel később, mint ahogy a laptól, a kéretlen amulettjétől, bűntudatának fő forrásától örökre búcsút vett. Feketéi tágra nyílnak, ahogy megpillantja a lecsorduló könnycseppeket, amiket ismét előtte, de mégsem miatta hullajt el. Ujjai ökölbe szorulnak, fejét elfordítja Kisvirágról, hogy ha ránézne se lássa az indulatot az arcán. Tudta. Valahol, a lelke mélyén pontosan tudta, hogyha odaadja a levelet, nem tudja majd folytatni, mert... onnantól ő maga megszűnik létezni. Egy kellemetlen hang sosem volt rest Domonkos tudtára adni, hogy ő nem más, csupán egy silány pótlék, hogy ő sosem lesz elég jó, főleg nem Kisvirághoz.
Ujjai megremegnek, ahogy akaratlan nyúlna a papírért, hogy, mint fenevad, csapjon le a lapra és marja ki azt a lány ujjai közül. Önző módon vissza akarja kapni, elégetni, széttépni, hogy testvére már csak emlék maradhasson... Szemeit lehunyva, ajkát összepréselve túr tincsei közé, ujjaival erősen belejük markolva, hogy a fájdalom elűzze a rémisztő gondolatokat. Válla megroskad a mázsás súly alatt, könyöke némán puffan az asztal lapján, szabad kezét pedig az arca elé emeli, hogy senki se lássa az eddig el nem sírt könnyeinek hírnökét, ami szinte égeti orcáját útja során.
Fáj. Ahogy Kisvirágéba, úgy az ő szívébe is belemar a fájdalom, a hiány marcangoló érzése. Elmondhatatlanul hiányzik neki Teó, így egyáltalán nem tud haragudni a lányra, hogy őt kívánja maga helyett. Ő pontosan ugyanezt teszi.
- Nyáron írta. Pont akkor mentem a szobánkba, nem vett észre. Elvettem előle, aztán nevettem, mikor visszaadtam. Megsértődött, de utána már segítettem ötletelni, hogy hogyan mondja meg. Merlinnek hála, nem hallgatott volna rám... de elmondta volna. El akarta... - a szavak kényszeredetten hagyják el ajkait, hangja meg-megremeg beszéd közben. Ujjai bőrébe vájnak, ahogy tenyerét jobban szorítja arcára, hogy felfogja a következő kéretlen könnycseppet. - Sajnálom... - ...hogy én vagyok itt, helyette. A szavak égetik a torkát, mégsem képes utat engedni nekik. Érzi, hogy feleslegessé vált, nem mássá, mint egy imposztorrá... az érzéseivel együtt, amiket sosem érzett még ennyire bűnösnek, mint most.
Utoljára módosította:Kiss-Herczeg Domonkos, 2021. június 2. 08:50 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Havas-Mezei Margaréta
Diák Navine (H), Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


Kisvirág ... Kis unikornis
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 262
Írta: 2021. június 2. 09:47 | Link

Dodi
... i’m here for you … aktuális


Szeretett. Még a lehetőséget sem kaptam meg arra, hogy viszonozzam. Hogy együtt nevessünk a tanítási szünetben, hogy segítsük a másikat, hogy támasza lehessek mindenben, amiben csak kéri és úgy érzi, szüksége van rám. A lehetőség is úgy ment el, ahogy Teó maga, miközben én próbáltam tovább lépni. Kellemes emlékként visszaemlékezni a közösen töltött pillanatokra a könyvtárban, vagy a Kívánságok Terméből kiszűrődő zongora hangjára, ami nekem szólt. Szerettem volna, hogyha az év első fagyija vele történik meg, ha a szünetben találkozhattunk volna, ha… ha egyszerűen mellettem marad. Igyekeztem.
Mégis elbuktam. Mert most, olvasva a papírlapra írt sorokat, ugyanolyan űr keletkezik bennem, mint a legelején. Mintha minden próbálkozásom sutba dobtam volna, pedig én el akartam hinni. Komolyan el. Elhinni, hogy sikerült, hogy a gyász elmúlt, és Teó szép emlék lett, akit szerettem, de a levél miatt ismét a startvonalon állok. Semmi nem történt. Illúziókban ringattam magam végig, hittem abban, hogy képes vagyok erre, de a sorok olyan sebeket téptek fel, amik már éppen hegesedni kezdtek.
Hallom Dodi szavait, de valahonnan messziről jutnak el hozzám. Felfogom szavait, értelmezem őket, de képtelen vagyok felnézni. Meredten a papírt nézem, amit ujjaim szorongatnak, hogy a megviselt papírlap legyen még megviseltebb. Kicsit a lelkemre emlékeztet. A sorokat olvasva lesz mosolyom kicsivel szélesebb. Teó és az ő rendszerei, amiket sokszor nem értettem. Most értem. Nagyon is. A plafon felé emelem fejemet, könnyeim ugyanúgy némán folynak le arcomon. Lehunyom szemeimet, a levelet szorítom mellkasomhoz, mintha ezzel tudnék üzenni annak, aki elment. Vajon érzi? Anubisz, kérlek, mondd meg neki. Mondd meg neki, hogy hiányzik. Hogy viszonoztam volna az érzéseit. Megremeg alsó ajkam, ahogy a mosoly szélesedik. Fejemet lassan fordítom Dodi felé, ugyanolyan mosollyal törlöm le könnyeimet kézfejemmel, míg ő keze mögött hullajtja könnyeit. Halkan szipogva állok fel. A levél nehezen ugyan, de kicsusszan ujjaim közül az asztallapra. Nem élhetek a múltban, amikor a jelenem boldog, és a jövőm lehetőségekkel teli. Megállok Dodi előtt, óvatosan fogom kezeim közé övéit, mert láthatóan okoz magának fájdalmat. Ha ellenáll, akkor sem adom fel, addig küzdök, míg hajlandó mozdulni és kezeit veszi el arca elől, hogy őszinte mosolyommal találja szemben magát pár pillanat erejéig, mielőtt magamhoz ölelném.
- Minden rendben - suttogom a nagy világba, miközben vállára teszem államat. - Itt vagyok - ölelem magamhoz szorosabban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kiss-Herczeg Domonkos
Diák Navine (H), Negyedikes diák


#Királykondor
offline
RPG hsz: 67
Összes hsz: 175
Kisvirág
Írta: 2021. június 2. 10:28
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



Most, ahogy itt ül a porosodó könyvektől roskadozó polcok között, a terem közepén tucatnyi másik diáktársával együtt, Kazanov felügyelő tekintete alatt és legfőképp Kisvirággal szemközt... sosem éreztem magát még ennyire egyedül. Mióta Teó nincs, főleg, mióta anyja is elhagyta és apja az eddigieknél is jobban a munkája foglyává lett, a lány vált az egyetlen támaszává, ő nyújtotta számára a nyugodt perceket, a rémálmoktól mentes álmokat. Most mégis, mintha egy újabb lidércnyomás rabjává vált volna. Látja Kisvirágot, ő mégsem látja őt, csakis azt a felét, akit mindenki szeretne, akinek hiánya olyan fájdalmat hagyott az emberek lelkében, amit nem lett volna szabad. Mindig ott volt benne a keserű gondolat, hogy ő felesleges és ezt a kínzó érzést próbálta elfedni a viselkedésével. Ezért kereste a népszerű diákok társaságát, ezért ment bele olyan piti bűntettekbe, amiket pontosan tudott, hogy büntetőmunkával fogják jutalmazni a tanárok. Akaratlan okozott oly sok fejfájást szüleinek, miközben nem vágyott másra, csak elismerő szavakra, egy büszke mosolyra. Garanciára, hogy ő is számít... Teó halála óta a bizonytalan gondolat bizonyossággá vált.
Ahogy szavai elhalnak, próbálja engedelmességre bírni tagjait. Távozni akar, magára hagyva Kisvirágot a jobbik testvér emlékével, amiben neki nincs helye és ahogy eddig se volt, soha nem is lesz. Mégsem képes megmozdulni, lábai csak meg-megrándulnak a silány próbálkozás közepette. Dühös kétségbeesésében képtelen megálljt parancsolnak az egymás után előbukkanó könnyeknek, azoknak, amiket oly rég el kellett volna már hullajtania, mégis képtelen volt rá. És most, mikor végre sikerül, mégis honnan kéne tudnia, hogy testvére emléke nyomán csorognak végig arcán vagy saját, szertefoszlott reményeit siratja el? Tényleg mennie kéne... nem a szobája mélyébe, hanem messze a kastély oltalmazó falain kívülre.
Teste megmerevedik, ahogy megérzi Kisvirág érintését. A pihék az ég felé meredeznek a karján, száját összeszorítva áll ellen a kérlelő húzásnak. Nem akarja, hogy lássa így, hogy kiderüljön mennyire önző is valójában. Hogy is képzelte, hogy elmondd mindent a lánynak? Az egyetlennek, aki megérti, aki sokkal nagyobb sebeket cipel lelkében, mint ő? Szorítása mégis engedni látszik, keze remegve enged utat Kisvirág törékeny ujjainak. Fejét elfordítja, szőke tincsei az arcába hullanak a mozdulat közben, mégsem képes megállni, hogy csak egy futó pillantást vessen az arcára, ami a várt érzelmek hadával ellentétben mosollyal fogadja őt. Szíve kihagy egy ütemet, mérgező gondolatai belefagynak a pillanatba. Próbál ellenállni az azonnal jövő reakciónak, ám képtelen rá; karjai körbefonják az apró testet, arca elveszik a lila tincsek leple alatt.
- Sajnálom, hogy én... hogy nem ő... - halk, az elfojtott sírástól fuldokló hangja elveszik a hajszálak hálójában. Szorosabban öleli magához, szinte kapaszkodik belé, a pillanatba, ami még talán neki jutott. Hatalmasat nyelve szorítja vissza a további könnyeket, közben észre se veszi, hogy közelebb húzza magához a lányt, arra kényszerítve őt, hogy az ölébe üljön. Csak még egyszer, utoljára...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Havas-Mezei Margaréta
Diák Navine (H), Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


Kisvirág ... Kis unikornis
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 262
Írta: 2021. június 2. 10:58 | Link

Dodi
... i’m here for you … aktuális


Önzőség lenne tőlem, ha a múltba kapaszkodva tengetném a mindennapjaimat. Nem tehetem meg. Vannak olyan emberek az életemben, akik a jelenem - és reményeim szerint a jövőm - részei. Tiszteletlenség lenne feléjük, hogyha nem tudnék túllendülni soha a múltba való kapaszkodásomon. Az emlékek megmaradtak Teóról, mosollyal ajkaimon emlékszem vissza rájuk, mert az összes gyönyörű és boldog, de a jelenben kell élnem. Így a szívem 100%-át tudom azoknak adni, akik nap, mint nap mellettem vannak, éppen akkor, amikor szükségem van rájuk. Nem engedhetem el őket azért, mert a múltba kapaszkodva elfelejtem, mennyire fontos a jelenem, és a benne megtalálható személyek. A barátaim. És ezekbe az emberekre Dodi is beletartozik, akinek könnyei hullanak le halkan arcán, nedves nyomot hagyva maguk után, pedig nem kellene, hogy létjogosultságuk legyen ennyi idő elteltével. Mégis itt vannak. Én pedig reflexszerűen mozdulok, hogy, mint eddig is, támaszaként legyek jelen neki. Szeretném megkönnyíteni a lehulló könnyek okozta fájdalmat, és máshogy nem tudom megtenni, minthogy szorosan ölelem magamhoz, ahogy mindannyiszor tettem már, de ez most mégis más. Ugyanolyan tiszta a pillanat, mint ott és akkor, a tisztáson. Talán még tisztább és őszintébb is, hiszen ismét rá kell jönnöm:  Teó kötött össze minket. Én pedig nem érzek más ez miatt, mint hálát. Hálás vagyok neki, amiért megtette, amiért ilyen áldozat árán ugyan, de megtörtént.
Ahogy karjai mozdulnak körém mosolyodom el még szélesebben, és szorítom magamhoz. Szavait hagyom figyelmen kívül. Számtalanszor bocsánatot kért már ezért, ugyanannyiszor mondtam el neki, hogy badarságokat beszél, mert nem pótolhatja Teót, de nincs is szükség rá. Azért vagyok Dodi mellett, mert mellette szeretnék lenni, és nem azért, mert pótolni vágyom vele Teót. Maga felé húz, gondolkodás nélkül araszolok közelebb, de lábam akad meg lábában, míg ő még mindig húz. Ajkaim nyílnak el egymástól, az előttem lévő könyvespolcot szuggerálom, ahogy lábaim mozdulnak és oldalasan ülök mindkét lábára. Fejére hajtom fejemet, ahogy mellkasomra húzom a könnyáztatta arcot, tincseit simogatják ujjaim, miközben bocsánatkérő tekintetemet emelem Kazanovra. Apró mosolyát, majd bólintását meglátva mosolyodom el én is, és fúrom még jobban fejemet a szőke tincsek közé.
- Nincs semmi baj, Dodi - simogatom tincseit megállás nélkül. - Köszönöm, hogy elmondtad - halkítom le hangom minimálisan, mert ez olyan dolog, amit csak ketten érthetünk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kiss-Herczeg Domonkos
Diák Navine (H), Negyedikes diák


#Királykondor
offline
RPG hsz: 67
Összes hsz: 175
Kisvirág
Írta: 2021. június 2. 11:38
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



Csupán egy apró, kedves gesztus, számára mégis felér az egész világgal. Karjai közt Kisvirággal egy röpke, ám annál jelentőségteljesebb pillanatra naivan elhiszi még hulló könnyei közepette is, hogy minden rendben. Hogy Teó emléke mindkettejüknek épp olyan fontos, de végre ott van, ahova való; a múltban. Elhiszi, hogy az eddig görcsösen titkolt érzései nem rosszak, hogy nem árulja el velük testvérét, hogy ugyanannyi joga van szeretni, mint bárki másnak. Joga van boldognak lenni, nem feledve a múltat, de szem előtt tartva a jövőt. Bár ne múlna el olyan gyorsan a pillanat...
Feketéit összeszorítva hajtja Kisvirág mellkasára arcát, szemei előtt fehér foltok lejtenek táncot. Vállai meg-megrázkódnak a néma sírástól, amivel próbálja feltölteni önmagában az űrt, ami a már lassan éveknek mondható idővel egyre csak mélyült. De míg eddig tagadta könnyei létezését, most minden próbálkozása ellenére megállíthatatlanul hullanak alá, hogy útjuk Kisvirág felsőjén érjen véget. Hogy csupán percek, vagy órák telnek el, mire könnyei apadni látszanak, fogalma sincs. Az idő megszűnt létezni, a jelen nem áll másból, csakis Kisvirág szívdobbanásainak üteméből, ölelő karjainak menedékéből és tincsei közt játszadozó ujjaiból. És titkon abban reménykedik, hogy a jelenben maradhat örökké.
A könnyek múlásával gondolatai minduntalan vissza-visszatérnek a levélhez, az utolsó múltbéli kapaszkodóhoz. Oly sok idő után, annyi győzködés után végre fellélegezhet a súlya nélkül és már csak egyetlen egy titok maradt hátra. Képes lehet azt is elmondani? Nincs több lehetősége, bármennyire szeretné odázni még... ujjai Kisvirág felsőjébe kapaszkodnak a hátán, arcát a lány nyakába fúrja, szapora lélegzetvételeivel csiklandozva a bőrét.
- Szeretlek - hangja nem több, mint suttogás, benne mégis zengő visszhangként ismétlődik a vallomás. Kimondta, annyi idő után megtette, egy szédítő hullámvasútra csábítva ezzel Kisvirágot. Ő mégis, a tucatnyi érzelem súlya alatt olyan szabadnak érzi magát, mint még soha.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Havas-Mezei Margaréta
Diák Navine (H), Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


Kisvirág ... Kis unikornis
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 262
Írta: 2021. június 2. 18:36 | Link

Dodi
... i’m here for you … aktuális


Felmerül bennem a kérdés, hogy miért éppen most? Miért nem hónapokkal ezelőtt, mikor a sebek még frissek voltak, és nem már bevarosodva vártak arra, hogy heg legyen belőlük? Miért most, amikor kezdtem elhinni, hogy minden rendben van? Mind az ő lelkével, mind a sajátommal? Most, mikor a dolgok, úgy érzem, kezdenek helyrerázódni? Vannak barátaim, igazi, jó barátaim. Van egy fiú, aki tetszik. És mindezek tetején van Dodi. Dodi, akivel osztozhatok örömön és bánaton, aki nem csak mondja, hogy átérzi és megérti, hanem valóban át tudja érezni és meg tudja érteni a bennem tomboló érzelmeket, amiket olykor a szomorúság hoz felszínre. És most, ahogy karjaim között tartom, nem csak a lelke tűnik az átlagosnál is törékenyebbnek, hanem ő maga is. Megígértem magamnak is és Teónak is, hogy Dodi támasza leszek, így mindenképpen meg kell cselekednem azt, hogy egyben maradjon. Ölelem magamhoz, halk hangon csitítgatom, miközben rendellenesen fehér ujjaim simítják lefelé tincseit.
Halvány mosoly kerül arcomra, őszintén, ahogy megérzem feszülni a felsőt hátamnál. Engedek a szorításomon, hogy Dodi kedvére tudjon mozogni. Gerincem mentén fut végig a borzongás, ahogy lélegzete csapódik vissza nyakamról. De végül az a mosoly fagy arcomra, amit olyan őszintének szántam, mint még soha, kezem megáll Dodi haján, míg testem merevedik meg. Kékjeim kikerekednek, meredten nézek magam elé, majd eszmélek fel és ölelem ismét szorosan magamhoz. Hajába fúrom fejemet, de megszólalni nem tudok, mikor torkomat még soha nem éreztem ennyire száraznak. Túl sok. És ismét: miért most? A nyugodt hétköznapok után szívem ma már másodjára szeretné elhagyni a bordáim adta menedéket. Olyan hevesen ver, majdnem biztos vagyok abban, hogy Dodi minden rezdülését érzi. Nem tudok megszólalni, pedig nagyon is meg kellene. Valamit mondanom kell, de nem jutok tovább annál, hogy ajkaim elnyíljanak egymástól. Most mégis mit tegyek?
Egyáltalán... úgy gondolta? Vagy mint barátot? Hiszen én is szeretem őt. Én is... szeretem. Én...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kiss-Herczeg Domonkos
Diák Navine (H), Negyedikes diák


#Királykondor
offline
RPG hsz: 67
Összes hsz: 175
Kisvirág
Írta: 2021. június 2. 21:46
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



Ó, ha tudná... Ó, ha tudná Kisvirág, hogy mennyire kínozta minden perc, amit otthon kellett töltenie a szünetben, nélküle. Ó, ha tudná, hogy egyedül az ő mosolyának emléke volt képes megnyugtatni háborgó lelkét és álmatlan álmokat hozni fáradt tagjainak. Ó, ha tudná, hogy minden egyedül töltött pillanatban eszébe jutott... Ó, ha tudná, hogy egy ugyanolyan levél lapul fiókja mélyén, mint amit Teó írt, ami pár perce Kisvirág remegő ujjai közt talált otthonra. Ha tudná, vajon választ kapna?
Kimondta. Ahogy tudatosul benne tette, feketéi tágra nyílnak a lány felsőjének oltalmában. Levegője benn reked, amint rájön, hogy nem teheti meg nem történte. Kimondta, a legnagyobb titkát osztotta meg a lánnyal, hogy végre, annyi idő után ott legyen mellette, meztelen lélekkel, könnyes orcával. Mindkettő akkora erővel nehezedik rá, hogy moccanni is képtelen. Örömmel nyújtaná el a bizonytalan perceket, Kisvirág válaszára várva, mert ezt a feszült, kínzó állapotot is jobban viseli, mint a visszautasítást, mégis tuja, hogy ez lehetetlen. Érzi ujjai alatt, ahogy Kisvirág teste megfeszül és hiába öleli át, tagjaiból nem távozik a merevség. Talán mindent elrontott, mégsincs visszaút.
Kiszáradt ajkait benedvesítve egyenesedik fel lassan. Arca vöröslik a már rászáradt könnyek árjától, szíve a torkában dobog, elállva a szavak útját. Ádámcsutkája fel, s alá mozdul, remegő ujjaival az előre hullott tincseit tűri hátra, közben másik kezét is leereszti, megadva Kisvirágnak a lehetőséget a távozásra. Feketéi kerülik a lány pillatását, az asztalt, azon is Teó hagyatékát figyelik, mintha abból merítene erőt a továbbiakhoz.
- Én... ezért kerültelek. Nem tudtam, hogy... hogy mondjam el, hogy... elmondjam-e. Féltem, hogy elárulnám az öcsém - a szavak nehézkesen, mégis megfontoltan gördülnek le ajkairól. Tekintetét, amiben fájdalom és remély egy különös elegye játszik, lassan Kisvirágra emeli, hogy pillantását halovány mosoly kövesse, amit csakis neki tartogatott. - Nem kell válaszolnod... vagyis, nem kell, hogy ugyanígy legyen. Csak... azt akartam, hogy tudd... Tudd azt, hogy... - hangja megremeg, feketéit ismét lesüti, míg erőt gyűjt, hogy végre elmondhassa úgy, ahogy annyiszor gyakorolta. Végül nagyot nyelve, Kisvirág tekintetét kutatva folytatja: - ...hogy szeretlek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somogyi Zente Domokos
Prefektus Levita, DÖK tag, Harmadikos diák



offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 59
Írta: 2021. június 13. 21:50 | Link



Én szeretem egészséges mértékben irigyelni azokat, akiknek ilyen jól megy a tanulás. Van motiváció, kedv, erő és ez meg is látszik. Én valamelyiket mindig elvesztem és utána már csak látványosan szenvedek a könyveim felett. Hol a falat nézem, hol azon gondolkodom, hogy merre csavarogjak, mit egyek a vacsoránál, tehát csupa totál haszontalan dolgon. És meg se jegyzem, amit olvastam, így aztán ott vagyok, ahol a part szakad – sehol. Órán változó, mert ki hogy adja elő. Amelyik unalmasabb, ott szinte mindenki elveszíti a fókuszt és csak a csengőt várom, várjuk, aztán tessék, megint sehol vagyok. Iskolaelső? Arról nem is álmodom.
- Ezt a nővérem is mondhatná, de tudom. Csaaak… nem mindig van kedvem és megszívom – eresztek meg egy apró kis mosolyt, hogy tudom miről beszél és tök igaz. Csak mikor kiadnak egy beadandót, mindig számolok, hogy jó, van egy hetem, sok napom, nem kell azonnal. Aztán pár nap múlva rájövök, hogy sok gyűlt fel és akkor pánikolok, hogy melyik lesz kész vagy egyáltalán lesz jó. Tavaly év elején igyekeztem leckefüzetet vezetni, felírni mi mikorra kell, majd betartani, hogy pár napon belül – már ha nem másnapra kell – meg is írni és akkor nem csúszok meg. Aztán a felénél ellustultam és nem írtam fel többet. Lehet megint el kéne kezdenem, maximum nem olvasom el utána, de elmondhatom, megtetettem amit tudtam.
- Ööö… hol is kezdjem – teszek úgy, mintha ábécé rendbe rendezném éppen, hogy mik is nem mennek. Annyira nem vészes, több olyan van, amivel többet kellene foglalkoznom, mint most teszem és akkor menne. - A Bájitaltan az nehéz, meg kicsit a bűbájok, Átváltozástanon a képletek nem mennek a fejembe. A többivel úgy megvagyok, most így hirtelen be sem ugrik – vakarom meg a fejem, hogy mi is van még hirtelen, de az évszámok is olyanok, hogy le kell ülni és bemagolni, másképp nem megy. - Tudom én azt, csak amikor sok gyűlik fel, úgy érzem, hogy én semmiben sem vagyok erős – fújok egyet. Akkor szerencsére elmúlik ez, amikor jó jegyet kapok mégis arra, amiről azt hittem, totál sületlenséget írtam bele. Mint a tavalyi vizsgám, ahol meg voltam róla győződve, hogy mugli történelmi dolgokat és évszámokat írtam a lapra, mert valamiért az ragadt meg. Aztán mégsem – egy-két helyen csak – és még a végeredmény is egész jó lett.
- Szerencsére nem eszik papírt. Ha szeretnél, ebből tudsz neki adni – veszem elő a kis tasakot, amiben hordom Tüske nasiját, mert chips-el és csokival nem kéne etetni őt, a rendes ételét meg nem dobozolom be és rakom a könyvek közé. Ez meg hamar megvan, le is teszem a lány keze ügyébe, ha szeretne sünt etetni.
- Az egyik srác az évfolyamban azt mondja, hogy trollal kell majd megküzdeni Sötét Varázslatok kivédésén. Végül is igaza van, mert nem akarunk trollt kapni a lapunkra, így küzdünk – neki néha vannak hülye elméletei, amiken jót lehet nevetni. Asszem totálisan naiv és elhiszi, amivel a felsőbbévesek meg szokták heccelni. Igaza van, még ráérünk ezen rágódni, úgyis akkor fog kiderülni. Pontosabban előtte, amikor majd úgy rimánkodom, hogy semmit sem tudok.
- Én nem tudom mi a legmegfelelőbb. Csak csomóan kviddicseznek, oda meg kell egyensúly – vagyis, én úgy láttam, amellett, hogy leverték egymást a seprűről szinte. - Igen voltam, de a legtöbb dolgot azt sem tudom, hogyan kell használni – vallom be, hogy hát oké, hogy azon a lábat lehet, meg a kart, de sose használtam, így csak álltam előtte, mint az a bizonyos birka a kapu előtt. - De majd megpróbálok elvinni valakit és társaságban könnyebb – mármint Tüske is az, csak vele nehéz beszélgetni. De vicces, amikor valahol ücsörög és nézelődik.
- Ó. Akkor sosem repültél vagy próbáltad ki, milyen lenne? - nem olyan vészes az, sokan nem tudnak, nincs ezzel gond. - Mondjuk amennyire elpüfölik egymást a meccseken, nem is bánom, hogy nekem sem megy – húzom el a számat, majd legyintek egyet. Nem való az se mindenkinek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 35 ... 43 44 [45] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet