34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ami a hírből kimaradt: Ha van olyan családotok, mely szorosan köthető valamelyik faluhoz, dobjatok egy baglyot Lizinek, és beteszi a leírásba.
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Mórocz A. Móric
Független varázsló, Illúziómágus


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 291
Összes hsz: 558
Írta: 2020. október 19. 20:37 | Link

A M É L I A
váratlan történés

Egyetlen könyvvel a kezemben róvom a könyvespolcok közötti folyosókat. Pár papírlap is van a könyvön, plusz egy - már most - viseletes füzet, amikre jegyzetelhetek majd. Fogalmam sincs mit keresek, vagy hol vagyok jelenleg éppen. Azon se lepődnék meg, ha már kisétáltam volna a könyvtárból és a Nagyteremben ücsörögnék egymagamban, miközben a Mórictól ellopott pudingot majszolgatnám. De nem így van, tényleg itt koslatok, azt sem tudván mit keresek, mert a könyvtáros annyira nem mondta el érthetően. Valakinek lehet az, de nekem ez a: C betűseknél jobbra, a J betűnél visszakanyarodsz, az M-nél sétálsz egyenesen, majd az Y-nál fejen állsz, végül a B-nél nyomsz egy tigrisbukfencet és ott lesz. Valahogy így magyarázta el merre találom a megfelelő köteteket, de még ami a kezemben van azt is az egyik asztalról csórtam el. Ugyan már, a lánynak nem hiszem, hogy kellett már, hiszen ki volt tolva az asztal szélére, ő másba volt belemerülve, nekem meg pont jól jött a kötet, szóval egyszerűen elemeltem róla, amíg elsétáltam mellette. Ezt úgy hívják taktikusság, szóval lényegében egyszerűen taktikus vagyok.
A kezemben fogott pakkot lendítem felfelé, hogy a könyv gerincét támasszam vállamnak, miközben borzasztóan hangosan szusszanok egyet, hogy nem tetszésemet fejezzem ki, majd azzal a lendülettel túrok bele tincseimbe, hiszen azoknak, ahogy ma már nekem is, mindegy. Igyekszem gyorsan kiverni a fejemből a Con Calma dallamát, hogy emellé ne legyen meg a kényszerem arra, hogy leírjam úgy, ahogy azonnal szemeim elé ugrik a két szó. Nos, ha ezt nem is teszem meg, de kezeimet kitárva jobb lábammal lépek előre, hogy a másikat húzzam utána, miközben suttogom a szöveget, és belibbenek a következő sorba.
- Kon kálmá, jó kieró ver komó éjjá ló meneá - nagy lendülettel, lehunyt szemekkel rántom le az első könyvet, ami ujjaim közé akad, hogy másik kezembe foghassam, s azokat ugyanúgy kitárva folytassam a szöveget. - Múeve esze púm-púm görl - teljes a beleélés, innen nincs visszaút. Kissé meggörnyedve tolom tovább a koncertet, jobb lábamat mozgatom arra a ritmusra, ami csak a fejemben létezik.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 587
Írta: 2020. október 20. 00:01 | Link

Móric

Az utóbbi két hétben ha az asztronómiára gondoltam felsejlett bennem a Apocalypse dal hangfoszlánya. Micsoda ironikus dallamtapadás, kár, hogy a világ felé nem ilyen humoros az elmém. Az asztal felé görnyedve harmadjára olvastam újra ugyanazt a sort egy jelenség megfigyelésből, annyira nyakatekert volt. Tudtam, nem abból áll majd a tárgy, hogy fel kell ismerni a göncölszekeret, - elvégre bájitaltanon sem pálinkát főzünk - de azért ez túlzás.
 Nem hagytam, hogy felbosszantson. Jobb kezem automatikusan nyúlt a segítségért, azonban ahelyett csak a levegőben hadonásztam. Pillantásomat elszakítva a betűk sokaságától, odafordultam. Az asztal szélére eltolt több tantárgyat összefoglaló könyvnek hűlt helye volt. Összevontam a szemöldökömet és körbelestem, hátha máshova toltam, azonban a rendezett jegyzeteimen kívül semmi más nem vett körül. Értetlenül elindultam a sorok között újra levadászni az elpárolgott darabot, ami hetek óta a legnagyobb segítségem. Szinte több időt töltök a könyvtárban, mint a hálóteremben, így már olyan otthonosan mozgok benne, mint a családi könyvesboltban. Ahogy lépdeltem, gondoltam előbb a bájitaltan könyvet veszem magamhoz, elvégre útba is esik.
 Elértem a sorát, végigmentem a polcok között és belülről kifelé indulva kezdtem el keresni. Leguggoltam, hogy egyszerűbben leolvassam az alul lévő gerinceket, de egyik sem az volt, ami kellett. ABC szerint, még arréb lesz - gondoltam. Töprengésemből valamiféle dallamos halandzsa szakított ki, ami már nem a Cigarettes After dal volt. Nagyon nem. Éppen nyílt volna a szám, hogy megkérjem legyen csendesebben, de az egyre hangosodó mély hang mellé végül egy test is párosult. A két könyvespolc között, úgy slisszant el, mint aki valami latin táncóráról hopponált ide. Hátrahőköltem, a szavak bennem maradtak. Komolyan attól tartok, hogy hallucinálni kezdtem a sok tananyagtól. Először lelépett a könyvem, most meg ez...  Hosszasan pislogva emelkedtem állásban, amikor végre megtaláltam! - Ez az! - mosolyodtam el izgatottan. A bájitaltan kötet nálam kicsit magasabban ült a roskadásik pakolt könyvespolcon. Megfogtam, de legnagyobb meglepetésemre nem én kezdtem húzni, hanem az húzott engem. A lendülettől majdnem előre estem, de még idejében megtámaszkodtam. A rázkódástól néhány kötet tompa puffanással ért földet mellettem, de mintha a túloldalról valami "bum, bum" még mindig szólna. Nem hagytam magam, kapaszkodtam a könyvbe, és újra húztam egyet rajta. Csak nem tudtam leemelni!
- Hahó! - szóltam át. - Elengednéd? - kértem. Reménykedtem benne, hogy valóban valakihez beszélek, és nem egy elvarázsolt részleggel van dolgom.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2020. október 20. 00:45
Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.
Mórocz A. Móric
Független varázsló, Illúziómágus


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 291
Összes hsz: 558
Írta: 2020. október 20. 20:27 | Link

A M É L I A
váratlan történés

Valahol agyam hátsó zugában szólal meg a hang, hogy moderáljam magam, mert ha már idáig eljutottam, akkor innen csak hangosabb lehetek, és a suttogásból hamarosan lehet egetverő üvöltés, ha nem a tánclépésekre koncentrálok túlzottan, hanem a szövegre. Figyelnem kéne rá. Nagyon is. Igen. Tudom. Kéne. Csak mindenki tudja, hogy nem fogok, mert vagy ismernek, vagy egyszerűen evidensnek hat, hogy márpedig én itt és most fogom lenyomni a Con Calma-t koncert verzióban, mer' olyan jól megy, az ember fia nem hiszi el. Esküszöm jobb, mint az eredeti, ahogy eddig szorongatott könyvemet teszem hasamhoz és olyan csípőmozdulatokat rittyentek, néhány porn-, néhány táncos néni megirigyelhetné, miközben szabad kezemmel mutogatok az ég felé. Merlinre, csodálatos lehet a látvány, amit kívülről nyújtok, és a legjobb az egészben, hogy belül még sokkal jobban érzem magam.
És akkor ennek hatására, hiszen: - E húná ászeszíná, kvándó bajla kiere ke to el mundó lá véjá, áj lájk jór pum-pum gööörl - ha nem hallottál még suttogva visítani valakit, akkor itt az ideje, hogy nagyon hegyezd a füled, mert végre látod? Eljuttatlak odáig, hogy megtörténhessen az, ami eddig sosem történt meg az életedben. Igazán nincs mit, szívesen máskor is, gyerre csak bátran, mint a könyv, amit lerántanék a polcról, de valamiben megakad, én meg mit sem törődve erősebben rántom meg, aminek hatására, dől le pár könyv, ofkorsz, mit sem törődöm velük. Mi a bánatért nem lehet leszedni egy könyvet a helyéről? RÁADÁSUL EZ A KÖNYV BESZÉL! Merlinre, mi van itt?! Azonnal megállok a mozgásban, kissé oldalra biccentett fejjel fürkészem a könyvet.
- Nem - közlöm egyszerűen, mert ez a minimum, ha már képes volt megzavarni életem koncertjét. Ja, közben eljut a tudatomig is, hogy valószínűleg nem a könyv beszél E/2-ben magáról, úgyhogy kizárásos alapon valaki van a másik oldalon. Közelebb lépek a polchoz, könyvemet tartó kezem mozdul lassan jobbra, hogy átnézhessek a másik oldalra és meglássam őt. - Üdvike! Éppen egy koncertkelléket készülsz elvenni tőlem - rezzenéstelen arccal közlöm az információt, teljesen komolyan is gondolom. Éppen ez történik. Csak diszkréten felhívom rá a figyelmét.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 587
Írta: 2020. október 21. 01:31 | Link

Móric

Valamilyen bűbájjal szedjem le? Az a trükk? - töprengek. Akkor viszont biztos nem csak egy vingardium leviosa-ról beszélünk, hanem valami komolyabb és bonyolultabb bűbájról. Hirtelen csak egy apó robbantó varázslat jut eszembe, amiről hamar belátom, hogy nem az lesz az idevaló. Még a végén kárt tennék a könyvekben!
 A kérdésemre válasz érkezik, egy mély, igencsak magabiztosnak tűnő hangtól. Oldalra fordítom a fejem és fülelek, hátha jön bármilyen utasítás. Közelebb lépnem már nem is kell, hiszen másképp nem tudok felérni a könyvig, csak ha szinte odasimulok. Sőt, már pipiskedek is. Az előttem lévő polc sorakozó tartalma egyszerre megmozdul. Felkapom a fejem, hevesebben kezd verni a szívem. Mindegy, bármibe is keveredtem, megoldom! Figyelmem a túloldalra terelődik, ahonnan egy srác kandikál át hozzám. Na jó, ez valóban megoldható. Fogásom éppen lazulna, engedném a kötetet, hogy utána szóban szépen elkérjem, de aztán a srác megszólal és én úgy kapaszkodom újra, ahogy kviddicsezés közben vigyázok a kvaffra. Mégis kinek jut az eszébe egy könyvet koncertkelléknek használni? Felvonom a szemöldökömet, hisz úgy mondja nekem, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Vagy... na de csak nem! Lehetséges volna, hogy a mágus világban a könyv valamilyen kellékként szolgál egy koncerten? Aztán végre összeáll a kép. Ő a latin táncos dalos pacsirta. Fájdalmasan lehunyom a szemem a képtelen gondolataimra. Akárhogy is, valamiben igazat adok az ismeretlennek, mégpedig abban, hogy nekem kell a kelléke. - Nem mondom, hogy nem vagy kreatív - szögezem le szórakozottan. - De itt te vagy az, aki elvennéd tőlem. Nem tudnál magadnak egy pofás kis kötetet találni a performanszhoz? - kérdezem keményebb hangszínen. - Kérlek. - teszem hozzá. Mégis csak így neveltek. És ha már a neveltetésem... amíg ott ácsorgunk a tekintetem a fiú mögé téved, tehát éppen rálátok a földön heverő könyv csücskére. Biztos az ő oldalán is több darab bánta a huzavonánkat! Az ajkamba harapva vezetem le a frusztrációmat, hiszen így is alig bírtam a késztetéssel, hogy ne pakoljam mindet rögtön vissza a tisztes helyére. Nem gond, amint elengedi a bájitaltant, rendet rakok.
Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.
Mórocz A. Móric
Független varázsló, Illúziómágus


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 291
Összes hsz: 558
Írta: 2020. október 21. 19:45 | Link

A M É L I A
váratlan történés

Most nem azért az egyhúszért, de komolyan éppen ez a könyv kell neki annyira, hogy képes legyen elvenni tőlem? Komolyan nem értem az emberek önzését, mindezt úgy, hogy szégyen szemre zavarta meg, majd vetett véget a koncertemnek! Még egy tapsot sem kaptam! Természetesen ez a belső ki hisztéria nincs arcomra írva, csak a nyugalom és ellentmondás nem tűrése lehet ott, más nemigen. Pedig egyébként nagyon is kiverném a hisztit, hogy ez mégis micsoda?! De nem teszem, mert éppen kissé oldalra biccentett fejjel fürkészem a lányt, hiszen végre láthatom. Nemtom, tök átlagos, és szinte biztos vagyok abban, hogy van levitás vagy navinés, mert a Rellon házat egy ilyen lány bizonyosan nem erősíti, eridonoshoz képest meg eléggé visszafogott.
- Figyu kiscsibe, a kreatívságot sok szempontból lehet mérni - szusszanok egy fájdalmasat, mintha tényleg nehezemre esne megszólalni. Jelenleg meglepően beszédes kedvemben vagyok, de nyilván azért, mert semmi pénzért nem fogom elengedni a könyvet, szóval logikus, hogy én fogok kijönni ebből győztesen, plusz nem vagyok hajlandó túllépni azon, hogy tönkretette a magánszámomat. - És ne haragudj meg, de én fogtam meg előbb a könyvet, te csupán járulék lennél hozzá, akit át kellene rántanom ezen az aprócska résen - amire aligha lennék képes, de ezt ő nem tudja. - Az ujjaim között tartom a pofás kötetet - ismétlem meg gúnyosan szavait. Az az elvétett kérlek egyáltalán nem győz meg arról, hogy komolyan gondolja. Elhúzom számat, ismét nagyot sóhajtok, jobb lábamról helyezem át testsúlyomat a balra, pillogva fürkészem a lány arcát. Valamit ki kell találnom sürgősen, mert képtelenség, hogy feladjam és megszerezhesse a kötetet, még akkor sem adom neki oda, ha neki valószínűleg nagyobb szüksége van rá, mint nekem valaha lesz. Azt sem tudom mit tartok ujjaim között, de az tuti, hogy erősen markolom. Ennyinek pedig elégnek kell lennie ahhoz, hogy a ter- megvan!
- Mi a neved? - kedves mosolyt küldök felé, kékjeim csillogása sugallja kérdésem komolyságát. Érdekel a neve, hogy legalább ezen találkozás után ne úgy meséljem el Móricnak, hogy "a csaj, aki tönkretette a koncertemet". Névvel mégiscsak jobban hangzik a mondat, nemde? Na ugye! Akkor meg igenis megtudhatom a nevét, már ha hajlandó lesz elmondani.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 587
Írta: 2020. október 23. 11:51 | Link

Móric

Kiszárad a szám, ahogy kíváncsi elmém elgondolkozik fürkészésének okán. Tekintete új vizslat, mintha vizsgáznék és a jó válaszra várna, amihez közeli gondolat nekem még csak a fejemben sincsen. Érzem, meg tudnék inni egy nagy pohár vizet, de ha most ezt tenném, bizonyára meg is fulladnék azon nyomban, hogy kiscsibének nevez. A megszólításra eltorzul az arcom. Egészen elképesztő az az arrogancia, ami sugárzik a srácról, ahogy nagy nehezére kimondja nekem címzett szavait. Nem muszáj ám beszélgetni velem, menjen szépen a dolgára, csak előtte engedje el a könyvet. Aztán mégis folytatja. – Járulék – ízlelgetem hangosan megismételve a szavát. – Mondd csak, szükséged van valakire, aki felolvassa neked? Megzavarnak a betűk a képek mellett? Erről van szó? – kérdéseim közben játszom a komolyat. – Így már értem miért döntesz inkább az erő mellett az ész helyett. - konstatálom - De akkor szólok ember: ezen nem férek át. – mérem fel a helyzetet, és tudatom vele is. Jó, lehet, ha ezek után megpróbálja annyira kapaszkodok a könyvbe, hogy elemel a földtől, és a lábaimmal a talaj fölött kalimpálok majd, de bízom benne, hogy csak fenyegetőzik.
 Mintha oviban lennénk, és elvettem volna előle a legmenőbb ScoobyDoo járgányt. Mi volna bölcs? Az átadás. Vigye, szórakozzon, ha számára ez hozzátartozik. Én pedig máskor eljövök és kiveszem, nála úgy is többször fordulok itt meg. De ahogy sóhajtozik, és gúnyolódik, a méltóságom nem hagy. Azért hozzám képest a fiú tagbaszakadtnak számított. Kezdett zsibbadni a vádlim, és húzni a karom. Életemben most gondolok bele először milyen lehetett Krisztusnak a kereszten. Fejemet fordítva újra ránézek, aki megint az arcomat fürkészi. Mi van már? Enged el! – tekintetem összefut az övével. Nem tudtam hinni sem a szemeimnek, sem a füleimnek. A fiú első pillantásra jóképű, a maga középvilágos, vöröses hajával, hófehér bőrével és magasságával, biztos vagyok benne, hogy sok lány figyelmét magára tereli. Még azt is mondanám, hogy szimpatikus. Kár, hogy nem ő a legélesebb kés a fiókban. Nem vagyok vak, állom kék tekintetét, ahogy lenéz rám. Azonban nem vagyok Boleyn Anna sem. Az a hibbant nő is a szívére hallgatott az esze helyett, le is csapták a fejét. Sokat mondjuk nem vesztett, úgy sem használta. De nem példálózok neki mugli történelmi alakokkal. Picit előrébb hajolva, mint aki bizalmas infót oszt meg, válaszolok: - Hívj csak kiscsibének – állom még mindig a tekintetét. – az úgy is a jó szempontból méri a kreativitásodat. – mosolyodok el szélesen, és azért büszkén, mert nem godnoltam, hogy egy ilyen helyzetben így tartom magam. Becsüljön csak alá, de be kell látnom meglepően jól szórakozok.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2020. október 23. 12:00
Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.
Mórocz A. Móric
Független varázsló, Illúziómágus


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 291
Összes hsz: 558
Írta: 2020. november 1. 10:19 | Link

A M É L I A
váratlan történés

Kedves mosollyal nyugtázom, hogy el tudja ismételni szavaimat. Nagyon ügyes lány, biztos nem mondták még neki elégszer, azért szükséges megismételnie. Nem baj, majd mondom neki, amikor éppen nem rakja belém az ideget elég rendesen. Mintha az óvodában lennénk, ráadásul az első megmozdulásával úgy kiűzte a bugit a lábamból, mintha kötelező lett volna neki, különben a drága Házvezetője megbünteti. Brühühü. Elég volt ebből!
Gonoszkás vigyor terül el arcomon, ahogy fürkészem, miközben a rengeteg ostobaság elhagyja ajkait. Türelmesen hallgatom végig, nem szólok közbe, még annyira is megtisztelem, hogy néhány szavánál aprót bólintok, pár hümmögés is belefér, csak hogy biztosan tudja, mennyire iszom szavait. Vagyis innám, mert egyébként kívülről tényleg úgy tűnhet, hogy a lány mondanivalója köt le ennyire, de fejemben inkább már azzal foglalkozom, hogyha visszaérek a szobánkba, akkor hol tudnám elrejteni úgy a nemrég megkaparintott zacskó chipset, hogy Móric ne találja meg. Mert ez egy nagyon nehéz feladat, ami nagyon sok tervezést igényel, de nem tudok benne elmélyülni, mert a csaj, ahelyett, hogy válaszolna, az amúgy nagyon egyszerű kérdésre, inkább ismét megszólal, miközben tekintetébe fúrom sajátomat. Akaratlan kell szélesen elmosolyodnom, mert ez a beszólás azért nem volt semmi, bevallom, hogy még nekem is tetszett. Elismerően bólintok egyet, majd pillantásomat emelem vissza rá.
Ellenállhatatlan mosollyal, amolyan szemtelen kisfiússal hajolok közelebb és közelebb a réshez, miközben el nem engedem pillantását. Tekintetem szűkül össze kissé, ahogy fejemet biccentem oldalra, totálisan elmerülve a lány arcának vonalain, komoly tekintettel, mégis mosolygós arccal fürkészem az előttem állót. Vagyis úgy néz ki kívülről. Na, ez kicsit összetettebb, mert figyuka: valóban fürkészem az arcát, valóban közelebb hajolok a réshez folyamatosan, de nem azért, mert közelebbről kukkolnám meg a levitás arcát. Nem-nem. Ez taktikai hajlongás kérem, méghozzá azért, hogy az utolsó pillanatban villantsak egy szemtelen vigyort, dugjam ki nyelvemet és nemes egyszerűséggel nyaljam meg kezét. A terv egyszerű, mert ettől tuti elengedi a könyvet, de ha nem, akkor a meglepettségtől egy erőteljesebb mozdulattal rántom ki ujjai közül. Komolyan mondom, ha ez sem jön be, akkor valahogy valóban át kell magam préselnem ezen a résen, de helyette inkább csak még inkább közelebb hajolok.
- Valami van a kezeden amúgy, nem tudom feltűnt-e - hatalmas vigyor kerül ajkaimra, ahogy még egyszer felhívom figyelmét az előbb történtekre. - De gondoltam szólok róla.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 587
Írta: 2020. november 5. 18:02 | Link

Móric

Mosolyog, vigyorog, nem szól, hümmög, figyel és így tovább, mint akit folyamatos lejátszásra állítottak. Elismerő bólintására elönt az önbizalom és a kezem már szinte mozdulna a kötettel, hogy kihúzzam ujjai közül a könyvet, de…de… megint mosoly kerül az ajkaira és hajolni kezd. A rés felé. Felém hajol. A kezem leblokkol. Miért ne lehetne az az eshetőség, hogy most felajánlom neki: vigye, szórakozzon, és mielőtt kimegy, hagyja nálam az asztalon. De lehet e vele kompromisszumot kötni? Miért érzem úgy, hogy ez egy igen naiv gondolat? A szám kezd kiszáradni és csak bámulok vissza zafír pillantásommal. A fél szemöldököm magasabbra ugrik, és higgadtan elmosolyodok, amikor még mindig csak közeledik. Most farkasszemet néz velem? Nem fogok pislogni. Azt hiszi ha közelebb hajol, és úgy tesz, mint aki lefejel, megijedek, mint valami riadozó kislány? Akkor lenne alkalma persze elvinni kezeimből… na nem! Most meg döntögeti a fejét. Nekem csak ne döntögesse! – Mit csinálsz? – kérdezem, de alig hallom a hangomat. Nála nem tudhatom, mi fogja legközelebb elhagynia a száját. De most is elhagyja csak azok nem szavak voltak, hanem a nyelve. Méghozzá a kezemet nyalja, nem sajnálva a nyálát.
Fintorogva rázom a fejem, és erősen összeszorítom hirtelen lehunyt szemeimet. Mint egy gyerek, aki elé spenótfőzeléket tettek. – Gusztustalan. – közlöm kimérten. Nem nyitom ki a szemem, de a srác emlékeztet rá, hogy a nyála, apró buborékokkal, éppen a kezemen tocsog. – Csak volt. Kézkrém. Azzal reklámozzák, hogy ellenállhatatlan, én hülye meg szkeptikus voltam. – a vaníliás sütőtökös illatra gondolok, erről rögtön az ételre asszociálok, majd… Merlinre! Mármint, nem Merlinre asszociálok, hanem: Merlinre, ki tudja mi volt előtte a szájában!
Na erre a gondolatra kipattannak a szemeim, hiszen közben a könyv eltűnt a mancsomból. Hiába kaptam utána, csak a levegőt markoltam. Eközben a homlokom éppen, de a polcnak koppant. Nem tudom ki Ő és honnan bukkant elő pont ma, a legkedvencebb, legnyugisabb helyemen, de a fejem fájdul belé. Fizikailag. Téved, ha azt hiszi, csak úgy hagyom meglépni. Fürgén, kimegyek a sor végére. – Van egy óvatos vonal a bátorság és az idiótaság között. Elmostad. – Furcsa képzelőereje lehet. Ez nem rossz dolog, sose volt az, viszont valamiért zabossá tett. Lehet azért, mert legyőzött vele - ezt neki nem fogom beismerni.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2020. november 5. 18:05
Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.
Mórocz A. Móric
Független varázsló, Illúziómágus


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 291
Összes hsz: 558
Írta: 2020. november 13. 19:28 | Link

A M É L I A
váratlan történés

Éjt nappallá téve el tudnám nézni azt az arcot, amivel megjutalmaz, amikor tudatosul benne, hogy mégis mi történt. Mert nyilvánvalóan utólag esik le neki, vagy csak annyira sikerült elcsábítanom ellenállhatatlan mosolyommal és pillantásommal, hogy teljesen megzavarodott, ami lássuk be, teljesen érthető lenne. Szélesen vigyorodom el a megállapítására, miszerint gusztustalan, de én annak a híve vagyok, hogy kinek mi, mert a kezének valami tök - hihi, érted, tök - különleges íze van. Nyammogok kicsit, nyelvemet cuppantom le hangosan szájpadlásomról, ahogy már a könyvvel a kezemben egyenesedek fel, majd hallom meg az apró koccanást, ami Kiscsibe homloka a polcon. Nos, teljesen egyszerűen hagyom figyelmen kívül és nyammogok tovább a számban lévő ízen, amikor csettintek egyet ujjaimmal és a rés felé fordulok, ahol nincs a lány. Megszeppenve hajolok közelebb a réshez, mert a csaj konkrétan felszívódott, a szerzett könyv gerincét támasztom összeszűkült szemekkel vállamnak, majd visszaegyenesedem és unott arccal húzom el ajkaimat. Akkor ez ennyi volt. Már éppen vállat is vonnék, miközben fordulok a sor vége felé, amikor megjelenik Kiscsibe. Egy mérges kiscsibe.
- De jó, hogy itt vagy! Azt hittem elhagytál! - dramatikusan helyezem homlokomra kézfejemet, de nem tartom magam sokáig így, szemtelen mosollyal ajkaimon sandítok ki kezem alól a lányra. - Remek reklám lehet, sütőtök íze van amúgy, nem tudom kóstoltad-e már - hogy zavar-e, hogy éppen lenyaltam kezéről az egyetlen jó dolgot, ami a lányon és a lányban megtalálható? Aligha. Ámbár most, hogy előttem áll, van esélyem jobban végig mérni. Elveszem kezemet homlokomról, laza testtartásom nem változik, ahogy vállamon pihen továbbra is a könyv, miközben szemtelen módon mérem végig. Óvatos léptekkel közeledek felé, ha sikerül elkapnom tekintetét el sem engedem azt, amíg elé nem érek.
- Mit mondhatnék? - szólalok meg immár sokkalta emberibb hangtónusban, mint eddig bármikor. - Szeretek veszélyesen élni, erre a testvérem és a legjobb barátom a tanúim. Ajánlom figyelmedbe, hogy kicsit elengedd magad néha. Gondoltál már rá? - biccentem oldalra fejemet. Másik lábamra helyezem testsúlyomat, arcát fürkészve mosolygok lefelé rá kedvesen - komolyan kedvesen -, mert nyertem. Ha belátja, ha nem. Én tudom, és ennyi bőven elég, még akkor is, ha ettől őt szétba- szétcseszi az ideg.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 587
Írta: 2020. november 15. 00:57 | Link

Móric

  Lecövekelek, megvetem a lábaimat és csípőre tett kézzel úgy állok ott, mint, aki készen áll egy újabb meccsre. Azonban ahogy kihúzza magát és meglátom tetőtől talpig, már tudom, ha akar felemel, és arrébb tesz. Nos, én nem is örülök neki, hogy itt van. A tragikumikus előadását pedig figyelmen kívül hagyom. Mert habár a színházat szeretem, őt most nem kifejezetten. Telik az időm, pedig amennyi tárgyat magamra vállaltam nem pocsékolhatom el. Egészen jól behoztam magam korábbi varázstalan mindennapjaim ellenére. Ha most elrontom, amit eddig elkezdtem... Nem. Megint csak túlgondolom. Mindezt magamban tartva kifejezéstelen arccal állok előtte. Ami egészen egy pillanatig tart, hiszen az orrom hegye reflex-szerűen mozdulni kezd a testápoló evés gondolatára. Hogyne! Valamiért ez eddig fel sem merült bennem… - a mázolt hangomat rövid szünet követi. – Miattad tesznek a szappanra is használati útmutatót. – mondom a fejemet ingatva.
 Valami kellemetlen érzés fog el. Feszengek talán, zavarban vagyok?... ahogy a pillantását nem sajnálva megnézi az egész lényemet. Csípőre tett kezem ekkor összefonom magam előtt, és mire kék szemei abbahagyják a bóklászást a lehető legközömbösebb tekintettel találkozhat. Az idegen hangja megváltozik, ahogy újra megszólal, ami némileg kizökkent, és észreveszem a kezében lévő könyvet. Nem marakodásunk tárgyát, hanem az asztalomról eltűnt összest. Ugye most csak szórakozik velem? Véletlen egybeesés lenne? Nem bírom ki, hitetlenül kuncogok párat, de abbahagyom, amint újra beszélni kezd. Egy pillanatra félre fordítom a fejem. Nincs egy órája, hogy tart csodálatos ismeretségünk és inkább maradtam volna még a testápolónál is, mintsem engem kezdjünk el elemezgetni. Ő pedig hirtelen bájologni kezd. Nem csak nézem, látom, mit csinál. Normál esetben megemlíteném az olvasást, a kviddicset, ami ugyan két teljesen különböző módon, de hagynak lazítani. Vagy ha igazi szabdságról beszélünk, akkor eszembe jut a zongora billenytűinek érzése az ujjam alatt, na meg a repülés! Elkalandozok. De az eszemre hallgatok, ami úgy gondolja, ő erre nem is kíváncsi. – Szokásom – lépek egyet felé. - de most muszáj visszafogni magam, mert általában annyira jófej vagyok, hogy a végén megkedvelnél.
Jobb kezemmel a könyv felé kezdek nyúlni. Remélem, hogy kissé megtekert mondatom is segít rajtam. Ha beválik a trükk, a másik kezemmel elcsenhetem az összest amaz oldaláról és legalább az meglesz, hogy befejezzem az asztronómia feladatomat. Legalábbis így képzeltem.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2020. november 15. 01:07
Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.
Mórocz A. Móric
Független varázsló, Illúziómágus


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 291
Összes hsz: 558
Írta: 2020. november 15. 16:18 | Link

A M É L I A
váratlan történés

Mondhatnám, hogy tökéletes színészi képességekkel áldott meg a sors, de az kettőnk közül inkább testvérem erényei közé tartozik. Oké, ha ilyen helyzetbe kerülök akkor engem sem kell félteni, de maradjunk annyiban, hogy Móricnak sokkalta jobban mennek ezek, ám amíg elhiszem, hogy én is lehetek egy Brad Pitt, addig nincs mitől félnem. Széles vigyor kerül fel arcomra, amint befejezi mondandóját. Halk kacajt engedek meg magamnak, bár szívesen kiengedném, de mégis egy könyvtárban vagyunk, valamint engem nem érdekel, ha kiraknak, de Kiscsibe arcát elnézve, neki depresszióra adhatna okot, és valahogy úgy érzem, már így is eléggé megkeserítettem a napját. Ha nem a hetét. Mindegy, ennél már csak rosszabb lehet, ha ismét összefúj minket a szél.
- Jó, de azt meg ki olvassa el? Mindenki tudja, hogy kell szappant használni - forgatom meg szemeimet teljesen ártatlan hangszínt megütve, mint aki nem tudja miről beszél a másik, és hogy ezen mondat után teljesen megalázva kellene éreznem magam. Na, igen. Kellene. Sajnos több kell ahhoz, hogy bárminemű érzelem meginduljon bennem, ami elronthatja a kedvemet, főleg egy ilyen tökéletes performansz után, amihez még szórakoztatási eszközt is kaptam a lány személyében. Természetesen nem is kell mondania, hogy neki annyira nem volt szórakoztató, szinte már az arcára van írva, ahogy kékjeim visszatalálnak ahhoz, mert ugye így, hogy előttem áll, máris sokkalta egyszerűbb megnéznem magamnak.
Komoly arccal bólogatok, immár előtte állva, minden szavát iszom, mint sivatagban szomjazó, minden rezdülésére figyelek, mintha csak fegyvert tartanának a fejemhez. Mosolyom nem lankad, ahogy megérkezik a válasz, mert a szokása számomra annyira nem kielégítő, de éppen elég ahhoz, hogy leesen: nem fogja velem megosztani, mivel szokása. Így is lehet. Kékjeim villannak kezére, ahogy elkezd mozogni, gonoszkás vigyort villantok, majd rántom mindkét kezemet hátam mögé, hogy hirtelen hajolhassak füléhez. - Kicsit több kreativitást vártam volna tőled, de esküszöm már elég lenne annyi, hogy elkéred őket, mivel... - hajolok még közelebb füléhez, hogy az eddigieknél sokkal kedvesebb, mégis mélyebb hangon folytathassam. - Én nyertem - ugyanolyan vigyorral távolodok el tőle, majd egyenesedem fel ismét, de nem távolodom el tőle. Nincs az az isten, hogy megtegyem! Félrebiccentett fejjel fürkészem pár másodpercig arcát, hátam mögött teszem a nemrég megszerzett kötetet a másikhoz, hogy szabad kezemmel előre nyúlva emelhessem fel Kiscsibe kezét, majd helyezzem bele a könyveket. - Szívesen máskor is - bólintok egy komolyat lehunyt szemekkel.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 587
Írta: 2020. november 16. 17:58 | Link

Móric

Elbíztam magam ezzel a Gurkóval szemben. A tervem dugába dől, és akkor még finoman gyakorlom az önkritikát. Megtorpanok, ahogy mindkét kezem a semmibe kap bele. Lecsukom szemeimet, pillanatnyi megbánást adok magamnak, amiért két lábbal ugrottam a hülyeségbe. Ez alatt a fiú kényelmetlenül közel hajol. Érzem, ahogy a fülembe beszél, és hátrahőkölök tőle, mert azért mégiscsak zavar. Meg sem kérdezem tőle, hogyan vélekedik a személyes térről, mert azt korábban már saját bőrömön megtapasztaltam. Éppen ezért nem gondolom, hogy odanyújtotta volna csak úgy a könyveket, és most sem hiszem. Fülemben visszhangzik, ahogy kimondja: nyert. Nem hajtom le a fejem, továbbra is magam elé nézek, így csak szemem sarkából látom azt az idegesítő vigyort, mintha filmvászonra lenne vetítve olyan széles. Kifejezetten idegesítőnek találom, azonban bölcsen, veszteségemet beismerve, bólintok. – Ma igen – szemeim összeszűkülnek. Tartom a szemkontaktust, még akkor is, ha egyik porcikám sem kívánja. Ahogy a fiú kihúzza magát, felém tornyosul, és onnan néz le rám. Ő is sokat állhatott az esőben.  Csak azzal zökkent ki, hogy kezemért nyúl és nemes egyszerűséggel belehelyezi a könyveket. Mi a fene? Tekintetem közte és a könyvek között jár, majd azokat a felsőtestemhez húzom, mint aki biztonságban akarja tudni őket. Mosolyogva nézek újra a fiúra – Na végre. – szabad kezem megpaskolja az arcát, azzal fordultamban elő is kapom a pálcámat és Tőle távolodva néhány mozdulatot írok le vele a levegőben. A könyvek megemelkednek, és a helyükre csusszannak. Talán ez a bűbáj megy már a legjobban, és mindjárt jobb a közérzetem is, ahogy a sorok között haladva újra célpontul veszem az asztalomat.
Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet