Laci

A fiú nem igazán érti eleinte, aztán csak belemegy és felpattan mellém a padra. A kézfejeimmel csapkodok, amíg a képzeletbeli lávafolyam elvonul, aztán páros lábbal leugrom a padlóla (le). Óvatosan kifújom magam, és bólogatni kezdek.
- Azt hiszem, megúsztuk. - nézek körbe és rávigyorgok Lacira.
- Ejha, még valaki, aki benne van a buliban! - hohhóóó, hogy mennyi mindenbe tudnám ezt a kis elsőst bevezetni. Jó lenne, ha valaki vinné itt tovább az efféle örökséget, elvégre ez lesz remélhetőleg az utolsó évem.
- Hát te hogyhogy itt járkálsz kint? Nem félsz a vérszívó prefektáktól? - mutatóujjaimból vámpíragyart igyekszem formálni, aztán megakad az egyik festményen a szemem. Van benne valami... valami... valami... és már megint Lacira nézek, mintha mi sem történ volna. Ma valahogy dinkább vagyok a kelleténél, ezt én is érzem, de betudom az unalom mellékhatásának.
- Jut is eszembe... ismered A Játékot? - villan át a fejemen, ha már estébe fordult odakint az idő és fogjuk rá, hogy mellettem biztonságban van a prefektusoktól.

Gréti

Fent a padon állva azon tűnődtem,  hogy amikor először láttam Grétit az évnyitón, elég komolynak tűnt, nem gondoltam volna, hogy hozzám hasonló hibbantsággal van megáldva. De hát ki az, akire ez rá van írva ugye...
- Neeeeeem, eddig nem féltem tőlük. - mondtam nevetve, és már már alig bírtam abbahagyni a nevetést, látva milyen szép képet kaptam az ittlevőkről.
- Igazából pont ezért jöttem, hogy találkozzak valakivel, mert már eléggé untam a szobában való kuksolást.
Neeeem sajnos nem ismerem... - mondtam lesütött szemmel. Már megint egy játék, amiről fogalmam nincs mi az.
Hirtelen hangot hallottam Gréti mögül a folyosó végén, oda is kaptam a fejem. Nem vagyok egy ijedős fajta, de most parázni kezdtem...

Zsófi
~Esti visszaosonás~
2017.10.28. Éjfél előtt nem sokkal

Fruzsina

Zsófi

Fruzsina

Zsófi

Fruzsina

Zsófi

A könyvtárból jön, vagy megy, vagy karizomgyakorlatokat végez, mindenesetre három vastag könyvvel rója álmatagon a folyosót. Nos, igen, mint kiderült, a mesterképzés is ugyanolyan, mint az ugyanabban az iskolában végzett alapképzés, egy apró, de szó szerint súlyos különbséggel: a felsőbb tanulmányok még inkább kifacsarják az agyát (valamint a kitartását, a szorgalmát, az állóképességét és úgy általában véve a lelkesedését). Mert itt nem kell olyasmikkel fárasztania magát, amit nagyon nem szeret (asztrológia, szia!), csak olyanokkal, amik bizonyára okkal szerepelnek a tanrendben, csak ezt az okot a kis-nagy navinés egyelőre nem látja (Életvitel, mi újság?). És itt is áll az az alapelv, hogy az érdekes nevű tantárgyak nem érdekesek (viszont a fordítottja is előfordul, csak nem olyan gyakran). Röviden összefoglalva, a kis-nagy navinés a közepes tehetségével, annál picit nagyobb szorgalmával és elfogadható lelkesedésével éppen nyakig van a tanévben. És ez jól is van így.

Csak minden kicsit fura így a mesterképzés elején még. A régi osztálytársai hol itt vannak, hol ott; új emberekkel került össze, és az mindig kétes kimenetelű; úgy érzi, le van terhelve, pedig bírna kétszer ennyit is; most már sokkal többen vannak a nála fiatalabbak, mint az idősebbek, és amikor az elsősökre néz, úgy érzi, hogy vagy ő, vagy ők, de valaki itt minimum földönkívüli, annyira idegenek egymástól. De oda se neki, majd megszokja. Egyelőre viszont délután négykor edzi a  bicepszeit ezekkel a vastag tankönyvekkel, amiknek még véletlenül se érdekesek a címei, de attól a tartalma még lehet az. Hm, ez csak nem egy metafora az ember külsejéről meg személyiségéről..? Ha igen, akkor nem valami jó.

- ¤ -
Rozsos Annamária
- ¤ -

###

Hát, ha az agyát edzi is, vagy legalábbis próbálkozik vele, annál kevesebb ideje jut a fizikai edzésre. Ideje lenne tornászni egyet, aranyom. Na, nem mintha olyan sok lehetőség lenne rá a kastélyban, vagy olyan sok ideje jutna ilyesmire (az utóbbi állítás annyira nyilvánvalóan egy ordas nagy béna kifogás, hogy maga se hiszi el kellőképpen). Ami tény, hogy olyan sokáig nem bírja elcipelgetni azt a nyolcszáz oldalas tankönyvet (van rá öt napja elolvasni,) meg a csak kicsit vékonyabb társait, úgyhogy nyögve lepakolja őket az egyik ablakpárkányra. Éppen nyújtózna egyet, és közben látványosan szenvedne a túlterheltségtől, mikor jól megszólalnak mögötte. Karizma nincs, de összerezzenni azt profin tud.

 - Afenébe.. - fordul meg, és néz vádlóan a csoporttársára, akivel van egy-két órája közösen, és akinek képtelen megjegyezni a nevét. Ez nem kifejezetten személyes - a névmemóriája egy nulla -, de ráadásul nem is kedveli valami nagyon a másikat. Az a tipikus nagyképű, terpeszkedő, lenéző típus. Nagyon udvarias, amitől a kis navinésnak még inkább kijön a kisebbségi komplexusa. A kis navinésnek mindentől ki tud jönni a kisebbségi komplexusa, de akkor is.

 - Önvédelmi fegyvernek. - morogja kelletlenül és ellenségesen, miközben igyekszik minél kisebbnek tűnni. Tudod, a komplexusa. Általában is szokása jellegtelennek tűnni, de többnyire azért ő is igyekszik tőle telhetően udvarias lenni. Most viszont fáradt, az előbb ráhozták a frászt, és nem bírja a másik képét. Plusz, ami azt illeti, ezek a könyvek tényleg nem lennének rosszak önvédelmi célokra. Csak a biztonság esetére.

- ¤ -
Rozsos Annamária
- ¤ -

###

Igen, szép a mosoly, szó se róla, de ha beszólogatós a tulajdonos, akkor oda a sárm is. Mármint, a kis navinés szerint. De ilyen témákban ő nem szakértő.

Mindenesetre a következő beszólásra - mert nyilván van, hát hogyne lenne még egy és még egy - ő maga is villant valamit, ami inkább hasonlít egy fájdalmas szájzárra, mint mosolyra, de erre az elmésségre ennyi telik. És akkor még idejönnek mellé, és úgy nézik meg a könyveit, mintha egy darab különösen színes tartalmú sárcsimbók lenne. Az egy dolog, hogy ő is így érez velük kapcsolatban, de van annyira udvarias, hogy nem mutatja ki. Legalábbis mások előtt nem.

 - Ezeken a szövegeken te sokat gondolkodsz? - néz bele a fiú arcába (hogy lehet valaki ilyen magas, ez illegális) őszintén eltöprengve a kérdésen, mert most komolyan, van a jó riposzt, és van az a beszólás, ami nagyon menőnek hangzik, amíg, hangsúlyozom, amíg, valaki tényleg ki nem mondja. Akkor szimplán csak nevetséges lesz az egész.

- ¤ -
Rozsos Annamária
- ¤ -

###

Pislog kettőt lemondóan, ennél több reakcióra nem érez magában erőt. Persze utána nyilván fitogtatják még itt neki, hogy a másik mekkora menő csávó, a kis navinés a fasorban sincs hozzá képest. A kis navinést ez különösebben nem érdekli. A kis navinés tökéletes időpocsékolásnak tartja ezt a beszélgetést, és, igazából, a másik létezését is anyagpocsékolásnak hiszi. Fölösleges ilyen emberekre pazarolni az energiát, nem? Csak élnek bele a világba, menőnek hiszik magukat, lefárasztanak másokat és arrogánsak. Nyilván, a kis navinés se tesz hozzá semmit az emberi populáció sikeréhez, de legalább ő ezzel tisztában is van. Ja, és nem zavar másokat. Ennyi telik tőle.

(A már nem is olyan kicsi navinés fáradt, és ilyenkor nem felügyeli a gondolatait. Nyilván máskor amellett kardoskodna, hogy igen, az ilyen típusú emberek nehezen tolerálhatóak, és mindenki szeretne időként lekeverni nekik egy pofont meg két gyomrost, de! ők is bizonyára értékes emberek, érző szívvel, tehetséggel, jóindulattal. Késő délután, nehéz könyvekkel, üres hassal viszont még a nagyon navinés kis navinés se hajlandó politikailag korrekten gondolkozni.)

 - Ja, tényleg, te rellonos vagy. - sóhajt fel lemondó fintor keretében, és nyújtja a tenyerét, hogy abba tessék visszahelyezni a könyvet, köszi. - A legtöbben képesek vagyunk alapvető dolgokat segítség nélkül is elvégezni. - a fejében még nem ez a mondatbefejezés szerepelt, de ahhoz még nem elég fáradt, hogy a sokkal természetesebb és vulgárisabb verziót válassza. Még.

- ¤ -
Rozsos Annamária
- ¤ -

###

Hű, de büszkén kihúzza magát a srác! Ez igazából aranyos, tűnődik el a lány futólag, miközben oda se figyelve rakja a visszakapott könyvet a párkányra. Hogy valaki büszke legyen arra, hogy mondjuk rellonos. Jó, a hollóhátasok tök nyugodtan felvághatnak az eszükkel - és nem is kell őket félteni ilyen tekintetben -, de a kis navinést mindig hidegen hagyta a házkérdés. Valószínűleg azért, mert ő kis navinés. Arra nem érdemes sok szót fecsérelni. Ők a töltelék.

 - Nem is tudom.. - méregeti a srácot a szeme sarkából. Ő az a típus, aki valószínűleg kimondaná minden egyes alkalommal, hogy Annamária, akármilyen hosszú is legyen. Vagy, ne adj' Isten, Rozsos kisasszonynak szólítaná, ami nemcsak nagyon sznob, de borzasztóan is hangzik. De, ha már úgy is a sznobságnál vagyunk - a kis navinésnek általában mindegy, ki hogy hívja, amíg az nem Mária vagy Marika. De ezt a srácot elnézve, úgy szeretné, ha minden alkalommal egy akcentusos Mari, te ezt érted?-del fordulna hozzá. A kis navinés imádná. Mindig jókedvű lenne utána. - Hívhatsz Marinak, hm?

Meg se kérdi, a másikat hogy hívják. Most őszintén, ha eddig nem jegyezte meg, ezután se fogja. Sokkal kényelmesebb Arrogáns Köcs---, bocsánat, Arrogáns Sznobnak hívnia a fejében. Bocs, Jonathan.

- ¤ -
Rozsos Annamária
- ¤ -

###

Igen, ez a Mari tök jó lesz így ezzel a kiejtéssel. Bónusz, hogyha netán, esetleg, véletlenül, hivatkozna rá valamiért, senkinek fogalma se lenne róla, hogy ki is az a Mari. Időnként mintha lenne előnye annak, hogy az ember nevét két másik névből kalapálták össze, majd dobták oda, hogy ennek ez is jó lesz.

Tesz egy rutinmozdulatot, hogy megvédje a könyveit az illetéktelen nézegetéstől, de nem gondolja komolyan, mert ezen a ponton már ő is rájött, hogy tök felesleges. Amúgy is nagyon hisztis dolog lenne azon toporzékolni, hogy belemásznak a könyvtárból frissen kölcsönzött könyveibe. Ha még lenne mit dugdosnia.. de hát nincs. Meg akkor se a Mugli viselkedéselemzés című tankönyvbe kéne rejtenie a dolgait.

Közlik vele, hogy ő lektor. Erre jó emlékeztetni, mert időnként még nem teljesen hiszi el - kivéve persze lapzárta előtt, mikor a nyakába öntik az összes cikket egyszerre, ő meg ott nézi át ugyanazt a mondatot hatszor; és persze megjelenés után simán észrevesz még egy csomó teljesen nyilvánvaló hibát. De azért azt nem hiszi, hogy a srác lenne a főszerkesztője. Annak a típusnak tűnik, akik mindent magukra vállalnak, hogy egy percig nagymenőnek tűnjenek.. na jó, igazából nem tűnik annak a típusnak, de a kis navinés agya nem akarja elhinni, hogy ez az ember lenne itt a főnöke. Ki van zárva.

 - Ó. - nyögi ki, mikor összepárosítja a lehetetlen kiejtést azzal a hosszú névvel, ami az újság főszerkesztője rubrikában szokott lenni, és elfogadja, hogy esetleg egyezhet is a kettő. - Jó tudni. - teszi hozzá elveszetten, mert ő most tényleg megpróbált beszólogatni a főszerkesztőjének? De, szól bele a navinés visszahúzódást nem toleráló fáradt agya és üres hasa, teljes joggal. Nem a kedvesség szobra az emberünk. Szóval, ha mondjuk itt és most kitennék az újságtól, akkor hajrá.  Nem kéne a határidőkön rugóznia. - És, meg vagy velem elégedve? - kérdez vissza könnyedén, mert ha már lúd, akkor legyen olyan kövér, hogy könnyebben vághassa maga alatt vele a fát.

###

Jó. Az jó, ha a főszerkesztője szerint nem akkora katasztrófa, mint amekkorának ő gondolja magát. Egy kicsit megnyugszik, de még inkább viszketni kezd a tenyere egy olyan visszakezes után, amit nyilván sose adna, de ez a tenyérbemászó mosoly nagyon kívánkozik érte. Szóval akkor így kell egyszerre megdicsérni meg lenézni valakit. Ez a Rellonos bizony tud.

 - Igyekszünk. - von vállat, mert tényleg mindenki odateszi magát határidő előtt egy éjszakával. Szóval ha átlagoljuk a hóközi siralmas aktivitást a lapzárta előtti hajtépéses rohangálással, egész jóknak számítanának. Vagy még akkor sem; de ahogy a navinés is mondta, igyekeznek. - Kéne szervezni valami ismerkedős összejövetelt valamikor. - von vállat trehányan, ahogy eszébe jut az ötlet, mert nyilván más is gondolt már erre korábban. Nyilán nem lett belőle semmi, de az általában úgy szokott lenni.

 - De most már legalább tudom a nevedet. - kezdi el összepakolni a könyveit, mert úgy tűnik, mindent megbeszéltek, amit meg kellett. A kis navinés meg éhes és fáradt és nehezek a könyvei, szóval minden baja van. - Hát, vagy legalábbis felismerem. Az a hosszú izé. Milyen is, holland?

###