38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Első emelet - összes RPG hozzászólása (593 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 19 20 » Le
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 812
Összes hsz: 1290
Írta: 2014. április 5. 15:34 Ugrás a poszthoz

Botond


Végre, egy ember, ráadásul egy diák! Dottienak nem is lehetne nagyobb szerencséje, mert ha Dottiet egy tanárral hozta volna össze manósora, most még jobban sírna. De így Dottie megnyugodhat, hiszen a diákok előtt nem olyan nagy szégyen az, hogy nem tud elvégezni egy feladatot, mint a tanárok előtt. Ahogy a fiú hozzászól, hangos, sikító, szirénára emlékeztető vijjogásban tör ki a manólány, idegesen szorongatva tovább a dobozt meséli, hogy mi is történt vele, de csak artikulálatlan zokogásra futja, miközben a dobozt emelgeti a fiú felé. Talán arra akar utalni, hogy átadná neki, hogy ő kézbesítse helyette, mert szegény azt is elfelejtette, kinek szól a csomag.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gál Botond
INAKTÍV


Botosjeti || Csőrmester
RPG hsz: 139
Összes hsz: 9217
Írta: 2014. április 5. 16:11 Ugrás a poszthoz

Mesélő ~ Dottie


Még mindig érdeklődve, és kíváncsian figyelte a kissé összeroppant idegekkel küszködő manót, de nem szólt többet. Esze ágában nem volt újabb kérdéshalmot zúdítani rá, nehogy ezzel nagyobb lavinát zúdítson lefele, mint amekkora már most zuhan a föld felé. Türelmesen, nyugodt, békés arckifejezéssel szemléli tovább, a portrék kérdésözönével mit sem törődve, hisz ők is legalább annyira kíváncsiak, mint Botond maga. Csak legyint egy aprót feléjük, jelezve, hogy kicsit lehetnének csendesebbek is, mivel a manó ajkai megnyíltak, vagy csak épp levegőért kapkodott két sírásroham között, nem tudja. Kezét leeresztve próbálja inkább kizárni a külvilágot, mivel úgy néz ki, nemigen hallgat rá egy vászonlakó sem, és arra koncentrál, mi jelenleg előtte foglal helyet. Ahogy a manó figyelmét rá szegezi, ajkaiból pedig éles, rikoltozó hangok törnek elő, melyet homlokráncolva, kissé befogott füllel tud csak elviselni, rájön, hogy nem vár egy harmadik félre. Valószínűleg ő az első, aki erre tévedt, és ez a sipítás, amely már kicsit kínozza dobhártyáját, az öröm jele – lehet. Vagy legalább is reméli, hogy nem azért reagált így rá a manó, hogy elzavarja onnan. Ahogy a sikítása alább hagy, úgy hunyorog, értetlenkedik, hisz látja, hogy próbálkozik, hogy valamit mond, mondani akar, de hozzá nem jut el semmiféle hang sem, nem hallja a szavakat, amelyeket lehet, hogy ki se mondott, csak akar. Lejjebb hajol hát, hisz a másik igencsak alacsonyan van, de továbbra sem hall semmit, nemigen ért a zokogáson, a könnyek hadán kívül semmit sem, értetlenül mered továbbra is. Kérdő tekintete akkor bújik elő igazán, mikor a nemrégiben kiszúrt doboz felé irányul. Teljesen úgy néz ki, külső szemlélőként figyelve, mintha a manó meg akarná ajándékozni a fiút, mintha épp karácsony, vagy bármely más nap lenne, melynek alkalmával történhetne az eset. De nem, csak nyújtja felé, kitartóan, nem engedve másnak, és már nem is látja rajta – vagy csak ő nem figyel már eléggé, hogy próbálkozna akármilyen magyarázattal. Kissé lassan, kissé bátortalanul nyújtja ki a kezét végül, a csomag felé, és óvatosan illeszti tenyerét a dobozra, de egyelőre nem veszi el tőle, inkább úgymond segített neki megtartani azt.
- Kié ez a csomag? Elhagyta a gazdája? – próbálkozott így az információszerzéssel, hátha így okosabb lesz, vagy legalább annyit ki bír ejteni, hogy miért is olyan fontos ez a dobozka, mi vele a célja.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 812
Összes hsz: 1290
Írta: 2014. április 5. 16:32 Ugrás a poszthoz

Botond


A manó visítása kezdi elérni az üvegrepesztő hangtartományt, és ebben a pillanatban vére, Dottie végre megmenekül. A fiú megérinti a dobozt, amit a manó annak jeléül fogad el, hogy innentől akkor az ő felelőssége kézbesíteni, és azzal a lendülettel eltűnik, hogy felbukkanjon a konyhában. De a manó eltűnését kísérő hanggal egyetemben a doboz fedele is egy hangos zörgéssel repül a levegőbe, hogy azután a világ legabszurdabb látványa táruljon Botond szemei elé: egy keksztestű, macskafejű, szivárvány-kondenzcsíkot húzó plüsslény repül ki a dobozból, egyenesen megcélozva Botond arcát, még fülsüketítőbb hangot hallatva, mint amilyen a manó hangja volt. Undorítóan édes, vagy rémes?!
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gál Botond
INAKTÍV


Botosjeti || Csőrmester
RPG hsz: 139
Összes hsz: 9217
Írta: 2014. április 5. 17:18 Ugrás a poszthoz

Mesélő ~ nyan


A várt hatás, amelyet el akart érni, amit szeretett volna, nem következett be. Választ nem kapott, nem jött ki szó a manó ajkain, de a visítás sem hagyott alább. Sőt, elért egy olyan szintet, amit már nemigen volt képes elviselni, arcán ki is ütközött a nemtetszés, és az mellett, hogy bal füle sípolni kezdett, a feje is belefájdult. Nemigen tudja, a tűrőképessége még mennyit visel el, mi az, amit még csendben bír ki, mindenféle közbeszólás nélkül állja meg. Valahogy viszont, látta a manó arcán a megkönnyebbülést, azt mintha hosszú rabszolgasor alól szabadult volna fel. Magyarázat híján, egy szempillantás alatt történt az egész, mire kérdezhetett volna bármit, a visítás elnémult, melynek hallójárata külön köszönetet nyilvánított, és felszusszant. Azonban nem sokáig pihenhetett, hisz a csomag, amelynek kézbesítésében segíteni akart, és most a nyakán maradt, megmozdult. Vagy csak ő képzelte be magának? Felvont szemöldökkel szemlélte a dobozkát, melyet ha akarna se tudna a tulajának vinni, hiszen nem lát rajta címzést, nevet, vagy bármi egyebet, amely segítené őt abban, hogy igazándiból ezt ki küldte, és kinek. Ellenben, a tető, melyet egész eddig bámult, a levegőbe repült, melynek meglepetésszerű történése kiváltott egy apró kiáltást a fiúból, és kissé hátrébb szegte a fejét, eltartotta, majd el is engedte a dobozt. Halk puffanással ért földet, ha törékeny holmit tartalmazott volna, már darabokban is lenne, de mire a talajhoz érkezett, már üres volt, lakója pedig kiszabadult. Arcára a lehető legnagyobb mértékben ült ki a meglepettség, szemei nagyra tágultak, akarva-akaratlanul lépett hátra, amikor meglátta azt a valamit, és köpni-nyelni nemigen tudott.
- Mi a..? – mormogta maga elé, de nemigen tudott mást, hiszen ő sem egy csöndes lény volt, már kezdett is bele a maga kis dalocskájába, melyhez foghatót nemigen hallott manapság, meglehet, ő van lemaradva, és egyenesen felé közelített. Száguldott, inkább. Léptei ismét hátrafele indultak, igyekezett távolabb kerülni, kivédeni az esetleges támadást, melyet felé intéztek, és nyakát behúzva lépkedett vakon, nemigen törődve azzal, mi van mögötte, csak a távot igyekezett növelni, hisz fogalma nem volt arról, mi fog ezek után történni. Ha most is lenne a manó, akkor biztos rázúdítaná a kérdéseit, azt, hogy mégis ki küldene akárkinek is ilyet, de egyedül van, csak magában tudna társalogni, de szerencsére az elméje még teljesen egészséges. Ámbár, a repülő akármi nemigen tudna nagy kárt tenni benne. Vagy mégis..?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 812
Összes hsz: 1290
Írta: 2014. április 5. 21:27 Ugrás a poszthoz

Botond


Nyannyan nyannyan nyannyannyannyannyan, közli a keksztestű szivárványhúzó macska a levegőben repülve, aminek kapcsán több kérdés is felmerülhet, és nem az a legabszurdabb, hogy hogyan repül szárnyak nélkül. A macska igazán cukinak képzeli magát, és elképzelni sem tudná, hogy valaki menekülni akarjon tőle, így a fiú hátrálását csak betudja annyinak, hogy talán... mutatni akar neki valamit? Mondjuk sok másik embert, akiket körbeszivárványozhat jól? Természetesen el is indul szivárványvágtában a fiú felé, közel repül hozzá, és közelebb, és közelebb, célozza az arcát, hogy megnyalhassa szivárvány-nyelvével.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gál Botond
INAKTÍV


Botosjeti || Csőrmester
RPG hsz: 139
Összes hsz: 9217
Írta: 2014. április 5. 22:58 Ugrás a poszthoz

Mesélő ~ nyan


Szerencséjére nincs tömeg a folyosón, amelybe ütközhetne, falak és festmények viszont igen, ámbár, mikor vállával koccan egynek, nemigen törődik vele. Mondhatni, hogy amolyan menekülés-féle az, amit művel, persze riadt tekintet, és sikítozás nélkül. Már csak az hiányozna.. De nem, nem tesz semmi ilyet, arca továbbra is meglepett a látványon, egy bizonyos idő még biztosan kell neki, míg a fura teremtményhez hozzászoktatja a szemét, addig is, próbálja kitalálni, hogy milyen elme szülhette amúgy magát a lényt, mert nem egy egyszerű plüssmacska repked felé, az biztos. Még a pirítósra, vagy épp kekszre hajazó test hagyján lenne, de a szivárványt már totálisan nem érti, nem tudja hova tenni. De mindegy is az, ha ennek a „macskának” így kényelmes, a kissé fura nyelvezete, a monoton szavacskája pedig a fülsértő mellett kissé idegesítő hullámba csap át. Na de nem kiabálhat vele, hogy maradjon csendben, mert hamar híre menne, hogy elméje kissé megbomlott, és már mindennek leáll társalogni.
Azt ugyan nem érti, miért az arcét vette célba – persze nem hiszi, hogy szét akarná karmolni, hisz azoknak a fegyvereknek a jelét nemigen látja, de a nyakba borulás, valahogy nemigen fér bele a képzelőerejébe. Megtorpan, miután válla ismét a falnak ütközik, és kissé bizalmatlanul néz a közeledőre, kezét kinyújtva maga elé, mintha így akarna védekezni.
- Kezd fura lenni.. – motyogja maga elé, hiszen már-már tényleg abszurd a helyzet, és latolgatja, hogy hátat fordít, és itt hagyja, visszatér a körletébe, és szusszan egy nagyot. Ezzel persze pár pillanatot még vár, szemléli, kutatja azt, mi készülődik, majd óvatosan, szemét levéve kezdi meg az irányba fordulást, persze ügyelve arra, hogy hátba ne tudja támadni az a valami. Kissé paranoiás pillanat.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 812
Összes hsz: 1290
Írta: 2014. április 6. 17:04 Ugrás a poszthoz

Botond


Ha a szürreális macskeksz értené, amit a fiú motyog, és tudna mást is mondani azon kívül, hogy nyannyan, akkor most nyilván megbotránkozna azon, hogy csak most mondja azt, kezd fura lenni. Nem ehhez a bánásmódhoz szokott, hanem ahhoz, hogy első pillanatra rásütik a fura jelzőt, aztán csak még rosszabb és rosszabb lesz a helyzet.
Kitartóan követi a fiút, az arca felé száguld, és ezt észre is veszi a levitás, próbál elfordulni, de elkésik. Ez a macskeksz nem kezdő a pályán, és elég erős lehet az a varázslat is, amivel megbűvölték, tekintve, hogy pontosan tudja, közel kell kerülnie, és meg kell nyalnia a bőrét ahhoz, hogy a szállaszercsi beteljesüljön, így még gyorsabb repülésre vált, amivel együtt a nyandallam is felgyorsul, majd bevág a fiú arca elé, és visszafordulva jól képen nyalja szivárványszínű nyelvével.
Botond, ha megáll egy pillanatra elgondolkozni, nagyon furcsa érzésnek lehet tanúja. Mintha valamilyen megmagyarázhatatlan helyen a testének belső részébe cukrot öntöttek volna, minden olyan édesnek tűnik, és a cukorsokktól (ami persze valójában nem az) kedve lenne magához ölelni a páncélokat, a portrélakókat is, mindenkit, de ami a legfontosabb: körbecsókolni az összes kastélylakót!
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gál Nyuszifül Botond
INAKTÍV


Botosjeti || Csőrmester
RPG hsz: 139
Összes hsz: 9217
Írta: 2014. április 8. 21:40 Ugrás a poszthoz

Mesélő ~ nyan


Úgy néz ki, hiába próbál távot tartani, ezzel az mutatni, nem kér ebből a hirtelen jött rohamból, csak békét szeretne, süket plüssfülekre talál. Mintha a kekszmacska programozása nem engedne más opciót, mint az, amire készül. Nem is nagyon foglalkozik ezzel, gondolatai az újra-meg újra koccanó vállával törődik, no meg reménykedik, hogy nem lök fel semmit és senkit. Kiútkeresése már-már végtelen hosszúra nyúlik, úgy érzi, hogyha a macsekon múlna, akkor év végéig kergetnék egymást, a kastélyban, a világban, biztosan követné, addig, míg nem talál jobb „áldozatot” magának, már ha akar, már ha képes bármiféle „gondolkodásra”.
Valahogy érezte, nem jó ötlet az, amire készül, de már mindegy volt, belekezdett. Teste egy része, mintha kicsavarta volna, úgy festett, a teljes fordulat nemigen ment végbe. A macs sem volt rest, ezt szeme sarkából láthatta, no meg hallhatta is, hogy a dallam, amit már isten tudja mióta hallgat, és lassan agytekervényeit kapirgálja, felgyorsult. Több se kellett neki, gyorsabb ütemben igyekezett elfordulni, de mire kettőt pislog, a plüsstest már ott is lebeg előtte, arcával egy szintben, támadásra készen. Sakk-matt.
- Á-áááácsi! – igyekezett leállítani az állatot, de mire az utolsó hang kijött a torkán, az már le is csapott rá, érezte, ahogy a fura színű és felületű nyelv az arcára tapad egy kis ideig, végigsiklik bőrén. Odakapva, kissé furcsa pislantásokkal tántorodott hátra, kezét végighúzva arcát, mintha nyálcsíkot akarna letörölni, de mire kezét leereszti, igen furcsa dolog fortyan benne, nem tudja beazonosítani, hova tenni. Egy pillanatig még ép esze igyekszik indokot keresni rá, majd egyhamar eltompul az is, érzi azt a megmagyarázhatatlan dolgot, amely átjárja minden porcikáját.
Cuki..
Ahogy ismét a macskára téved enyhén ellágyult tekintete, már nem is egy fura valamit, egy beazonosíthatatlan lényt lát. Hirtelen, a dallam, amely nemrég idegesítette, már kellemes nótának számított, egyhamar azon kapta magát, hogy dúdolja a macskával együtt, vidám arccal. Kihúzza magát, ahogy az agybaj eléri végül mindenét, és körbepillant, mintha most érkezett volna ebbe a világba.
- Hjaaaaaaaj! – kiáltott fel, megpördülve saját tengelye körül, keresve, merre indulhasson. Kell valaki. Valakit találnia kell, akit megölelhet, akinek elmondhatja, mennyire színes, vidám, és cuki minden. Ölelést, puszit, akármit. Azzal már rohanni is kezdett, a nyandallamot hangosan dúdolva, lelkesen kutatva valaki után.
Cuki.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 812
Összes hsz: 1290
Írta: 2014. április 10. 20:42 Ugrás a poszthoz

Botond


Nyankeksz tudja, hogy a varázslat végbement, és a fiú megfertőződött cukisággal, még csak ellenőriznie sem kéne, így amint hátrarepülésben kikerült Botond arcából, már csak egy helyben lebeg. Örömmel tapasztalja, hogy a levitás láthatóan azonnal máshogyan viszonyul a világhoz, és dúdolni kezdi a dallamot. Ez olyannyira tetszik neki, hogy hangosabbra vált, és amikor a fiú elszalad, hogy továbbadja a kórt, ő sem rest elrepülni egy másik irányba, hogy újra, és újra körbenyaljon valakit, ezzel a cukinál is cukibbá téve.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Axel Sebastian Macisajt Sjölander
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 11. 17:03 Ugrás a poszthoz

Annácska

Társasága akad, méghozzá kifejezetten kedvére való társasága, lévén, hogy első látásra könnyű megállapítani mennyire is értékeli a leányzó a zenét. Elégedetten szemléli, hogy táncra perdült a hölgyemény is, nem csak a freskólakók, akiknek időnként előszeretettel szolgáltat változatos talpalávalót, majd ha befejezte, előadóművészhez illően meg is hajol közönsége felé, így köszönve meg a tapsban kifejeződő értékelést iménti produkciójára vonatkozóan. Be is mutatkozik, majd legyint a megjegyzésre a képeket illetően, ismeri már őket éppen eléggé.
- Semmi vész, megszoktam, hogy náluk ez is elismerésnek számít - jegyzi meg, majd inkább témát vált felajánlva a lánynak a lehetőséget, hogy válasszon következő dalt, amit játsszon, még egy úgyis belefér, még mielőtt el kellene indulnia, hogy el ne késsen óráról. Hogy válasszon ő ismét? Egy kérdő pillantás az első reakciója, aztán mégis elvigyorodik, és bólint egyet. Az a mozdulat a lánytól, az ajka csipegetése, eléggé nyilvánvaló tényt közöl számára, de ő a maga részéről nem tekinti tragédiának.
- Figyelj, ezért most cseppet se érezd hátrányban magad. Ha az megnyugtat, tíz éve játszom, és még mindig lehet olyan nevet mondani, amiről még csak nem is hallottam. Te például tudtál erről a Ya... Yu... nem... Yiruma... szóval erről az alakról? Életemben nem hallottam a nevét se, pedig állítólag a River flows in you valami nagyon ismert alkotása, ugyan zongorára, de nemrégiben hegedűn hallottam. Csupa-csupa klasszikust ismerek, mert a zeneiskolában őket tanították, meg pár kedvencet, amit én hangszereltem át hegedűre magamnak. Nyugodtan mondj ám bármit, ami csak eszedbe jut, talán még eljátszanom is sikerült. Ha meg nem, akkor marad Kodály, van még tőle a tarsolyomban pár alkotás, de szerintem nekik édesmindegy, hogy valami nagyon új-e vagy kétszáz éve készült, csak zene legyen - vigyorog a lányra, miközben fejével a portréalakok felé int, hogy rájuk gondol, aztán ismét kihúzza magát, és helyére illeszti vállán a hegedűt.
- Na, komolyan, bármi, ami csak eszedbe jut. Legfeljebb felsülök - kacsint a lányra, ma meglehetősen jó kedvében van egyébként is, meg aztán a zene boldogítja az embereket, nem csak őt. Mindenesetre előkeresi emlékezetéből egy másik Kodály mű dallamait a biztonság kedvéért, de nem fog neki, vár, hátha mégis eszébe jut Annának valami, amit nagyon szeretne itt és most hegedűn hallani.
Utoljára módosította:Axel Sebastian Macisajt Sjölander, 2014. május 11. 17:06
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Yarista Palarn
INAKTÍV



RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. július 1. 19:59 Ugrás a poszthoz


A Keleti szárny első emeletén, jól elrejtve az idegenek szeme elől, a folyosó jobb oldalán hatalmas festmény található, amely egy szfinxet ábrázol. Fölötte a felirat: Veritas, Scientia, Sapientia. Csak a beavatottak tudják: a festmény takarja a Levitába vezető bejáratot. A szfinx pedig csak akkor enged be a kék ház klubhelyiségébe, ha rejtvényét helyesen megfejted.
Mindenki mással is hajlandó elbeszélgetni a varázslatos lény a maga tűnődő, éteri módján, de ha információkat akarsz kicsikarni belőle, jobb, ha még néhány legendás lények gondozása órát meglátogatsz, különben nem vetemednél erre.

Vajon feltűnt már bárkinek is, miért alszanak olykor éjjelente ezen a folyosón meggyötört levitás gólyák...?

Utoljára módosította:Egervári Léda, 2023. december 25. 21:59
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
RELLON BAJNOKA
Írta: 2014. július 1. 22:14
Ugrás a poszthoz

Kowai
Muzsika

A Rellon győztesért kiált, aki nem is lehet más, csak Kowai vagy ő. Hogy végül melyikük végez az első helyen, azt egyelőre nehéz volna megmondani, de most, a verseny első stádiumában még biztosan számíthatnak egymásra. Többször bizonyítottak már együtt, megmutatták, hogy valóban képesek a közös munkára. Pontosan ismerik a másik határait, tudását, reakcióit, ezeket pedig tökéletesen tudják kezelni.
Az álomba szendergő szobatársak között Noel csendesen készülődik saját szekrénye mellett, hiszen megadja módját az eseménynek, és bár egyébként is odafigyel küllemére, most csak az erre az alkalomra vásárolt öltönyébe bújik. Úgy tervezi, hogy többször fel sem veszi, éppen ettől lesz még különlegesebb. Élő emlékként fog a szekrényében állni, minduntalan a ma éjjelre emlékeztetve őt. A rellon zöld színét kölcsönzi ingének, amire fekete zakót ölt, lazára csomózott nyakkendőjén tüzet okádó sárkányok táncolnak. Lakkcipőjét szorosra köti, kellemes illatfelhőt fúj magára, majd pálcáját zakója belső zsebébe rejtve indul a klubhelyiségbe, hogy elmaradhatatlan partnernőjével belevághassanak a ma éjszakai mulatságukba. A rellon belenémult a sötétségbe, csak az az ismerős pince- és dohszag fogadja, amit már olyannyira megszokott az évek során, hogy fel sem tűnik neki. A kanapé hátának dőlve várja a pontban éjfélkor megérkező Kowait, és mint mindig, most is elégedett a lánnyal.
- Na, látom, a megbeszéltek szerint sikerült megint lánynak öltöznöd - csipkelődik széles vigyorával, majd ellöki magát a bútortól, és hátra sem nézve, határozott léptekkel hagyja el a klubhelyiséget.
A folyosók sötétségbe borulva várják a fiatal bajnokokat, akik először a földszintre lépcsőznek, majd a keleti szárny felé veszik az irányt. Aztán a fiú hirtelen megáll, társához fordul, felmutatja mutatóujját, és csevegőhangon megszólal.
- A térkép nálad van? - kérdezi, közben a korom sötétben nézelődve rövid ideig elmereng, majd, mint akinek nincs jobb ötlete, ócskán megvonja vállait. - Vedd elő, majd én gondoskodom a fényről.
Leereszti ujját, előrefordul, cipői sarkának egyenletes kopogásait ismét hallani lehet az öreg köveken. Lehunyt szemekkel sétál, szívében tűz gyullad, s ahogy mindig, most is elárasztja testét, minden apró erét a düh érzésével párosítható forróság. Minden sejtje égni kezd, már-már bőrén át érzi a mohó lángok haladásának útját. Kezeit maga előtt tartja, tenyereiben hamarosan megszületnek a vörös, megformált gömbök, szemei kipattannak, ő pedig gondolkodás nélkül a mellettük alvó festményre dobja azokat. Az kigyullad, mire a rellonos fiú nevetni kezd, és a következő festményhez lép. A hirtelen jött világosságra Kowai valószínűleg felvonja majd szemöldökeit, de azt nem mondhatja, hogy Noel nem a praktikusság híve. A folyosó falán csüngő festmények nagy része pár méter megtétele után már lángokban áll, és az egyébként is utált keretek, s azok lakói - hacsak a lány nem tesz semmit -, örökre elégnek. Noel eszeveszett félnótásként vigyorog, rettentően élvezi az általa kivilágosított folyosót, egyáltalán nem gondolva a lehetséges következményekre.
- Szóval, merre kell mennünk? - kérdezi szemöldökét kacéran megrántva, és a lánnyal szemben állva, teljes nyugalmában ő is a térkép fölé hajol. - Keleti szárny. Ha szeretnéd, szívesen megvilágítom az egész kastélyt. Te pedig kiolthatod a fényt, hogy ismét elnyeljen minket a jóleső sötétség. Merkovszky boldog lenne, ha látná, milyen jó csapat vagyunk mi ketten! Na, mit szólsz? Mire vágysz?
Noel zöldjeiben olyasfajta csillapíthatatlan vágy rajzolódik ki, amit talán még Kowai sem ismer. A lány kedvéért porig égetné a kastélyt, még azt sem bánná, ha kicsapnák érte. Nincs miért maradnia, úgy hiszi, amit meg kellett tanulnia, azt már elsajátította,veszíteni valója tehát egyenlő a nullával. Így érdemes küzdeni a győzelemért, hogy már mindent megtennél érte, mert nem félsz attól, hogy amit teszel, szabályszegésnek minősül.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Eris L. Awer-Kowai
INAKTÍV


Sz*rka
RPG hsz: 217
Összes hsz: 3201
Rellon Bajnoka
Írta: 2014. július 1. 23:24
Ugrás a poszthoz

Ombozi.
Zene
Ruha

* A fürdőben igazgatja a haját és magán a ruháját. Sötét szemei a tükörképére merednek, s a mosdókagylóba eresztett vízre érkező csöpögést hallgatja. Egyre jobban kezdi megszokni, már nem kell kirohangálnia a dolgát végeznie erre a hangra. Gótikus beütésű szerelés, zöld színű fűzőszalaggal, csuklyával, amit úgy imád, hosszú kesztyűvel, órával (hogy tudják, merre is járnak az idővel), a nyakában az ezüst, kígyókat ábrázoló nyakláncával. No meg persze a speckó combfixével, ami most a pálcáját tartja. Készen kell állnia minden eshetőségre, úgyhogy egy kisebb fajta retikül is van nála, amiben a fékész térkép és az a könyv van nála, amit mindenhová magával cipel. A helyére tesz még egy tincset, kihúzza magát úrinősen, és kisiet a helyiségből, majd a szobájukból is, csak fel ne riassza a járkálásával a többieket. Az hiányzik még, hogy beköpjék egy prefektusnak. A zöld bársonnyal borított, meghitt fényű klubhelyiségbe érkezve veszi észre, hogy Ombozi ott vár rá - ki tudja mióta. Erős késztetést érez, hogy a megjegyzésre előkapja a pálcáját, de nem teszi, helyette megejt egy fintort és pár lépéssel közelebb merészkedik a fiúhoz, szemei megakadnak a nyakkendőjén. *
- Jaj, nemár. * Húzza el a száját cukkolásként, aztán már Noel után is megy, ki a pince biztonságából. Haladás közben a kereszt tetoválású lány szemei ide-oda járnak, ő inkább óvatos most, ha kikapnak egy éjjel portyázó tanárt, vagy prefektust, itt helyben búcsút mondhatnak a bajnoki címnek. De a fiú úgy néz ki elég magabiztos, nem fél a lebukástól, céltudatosan halad előre, antihősnőnk azért még gyanakodó, nesztelen léptekkel fedezi őt hátulról. A Keleti szárny felé haladnak, ezt még az enyhén pislákoló fáklyák fényéből is ki tudja venni, amik csak a fordulókban adnak némi támpontot. Aztán Ombozi egyszer csak megáll, felé fordul és beszédhangján kérdezi meg, nála van-e a félkész munkájuk. *
- Ja. * Morogja tömören, majd a lopózsákjához nyúl, amiből kiveszi a hajtogatott pergament, amire a lány-féle gyöngybetűkkel van ráírva: Bajkeverők Tájolója. Ez még ugyan korántsincs kész, jó sok dolgot és titkos átjárót nem tartalmaz, de legalább már a vallatásokból sikerült felkanyarítani rá a klubhelyiségek lehetséges bejáratait. Kihajtogatja a lapot, nemsokára úgy is világosság lesz, hiszen a srác felajánlotta, hogy csinál egy kis fényt. Persze az első gondolata Erisnek az, hogy majd meggyújtja a pálcáját, de a tűz jellegzetes, ropogós hangjára, no meg a nagy világosságra felkapja a fejét a térképkezdeményből. A lélegzete is eláll egy időre az égő festmények látványától. Persze tudja, hogy ez nagyon házirend ellenes dolog, de egyszerűen csodaszép. Na, de itt most neki kell a földhöz ragadottabb félnek lennie, így a csodálkozás után összehúzza a szemöldökeit. Az álmukból a festménylakók még nem ébredtek fel, ha meg fel fognak, akkor biztos riadót fújnak és akkor ennek itt vége, az igazgató megtudja, és nemhogy bajnokok nem lesznek, de az iskolából is kicsapják őket. Idegesen tenné fel kérdését, miben Ombozi szellemi hogyléte felől érdeklődne, de addigra a fiú már a térképük fölé hajol és megfejti belőle az útvonalat. Tettetett flegmasággal megvonja a vállát. *
- Csak haladjunk. * Persze azért jobban érdekli, hogy mi lesz ezekután, tényleg el kell oltania az égő kereteket a lakóikkal együtt. A tűz fényében megpillantja a fiú szemeiben azt a különleges fényt, amit eddig tényleg nem látott soha. Még akkor sem, mikor azt a sírt ásták ki, vagy mikor elárasztották puffskeinekkel a folyosót. Mitől buzdulhatott fel ennyire? Szóra nyitja a száját, de helyette inkább odanyúl Noel erős vállaihoz, és gyengéden, de határozottan forgat egyet rajtuk, hogy most a másik hátát lássa. Nyomatékos nonverbális kérés a további út megtételére. Engedi, hogy Ombozi előtte menjen, addig ő a térképét picit félretéve (előtte meg jól megnézve az útirányt) próbál koncentrálni arra, hogy némi vizet juttathasson az égő festményekre, de őszintén szólva, ez nem könnyű feladat. Különösen nem egy olyan lánynak, aki a gondolatait is alig tudja összeszedni, nemhogy egy dologra összpontosítani. Csapong a feje, mert fél is, hogy lebukhatnak, de nyerni is akar. Fogalma sincs, mi várhat rá a Levitásoknál, izgul, tud-e majd rendesen rögtönözni. Egy kicsit lemarad Noeltől, hogy odafigyelhessen arra, amit csinál, de egyszerűen nem tudja kivonni a levegőből a vizet. Aggódva, nehogy erre fény derüljön, előkapja a pálcáját és suttogva vizet fakaszt belőle. Ezt már könnyebb irányítani, úgymond kész termék. Egyik kezével fogja az ébenfát, a másikkal pedig irányítgatja ide-oda a belőle jövő hűsítő folyadékot. Ez némiképp egyszerűbb, de már ez is annyira kimeríti, hogy inkább hagyja magát Noelre bízni tájékozódás-ügyileg. Az elemi mágiát használó keze ugyanis teljesen elhidegült, páracseppek jelennek meg rajta, a feje is egyre üresedik, még sose használta ilyen sokáig ennyire aktívan a képességét. A két sárkány pedig így halad folyosóról folyosóra. Elől Ombozi, aki felgyújtja az alvó portrékat és tájképeket, nem kihagyva a csendéleteket sem. Mögötte pedig Kowai, aki szorgosan eloltja az okozott kárt, ezzel pedig maguk mögött ismét sötétséget hagynak - nomeg füstöt, amitől utuk csak még művészibb lesz. Megjárják az első emeletet, és mire a szfinxes festmény elé érnek, Eris már nagyon kimerültnek érzi magát. Az utolsó csudaságokat is eloltva gyorsan elteszi a pálcáját, nehogy feltűnjön szövetségesének a csalás. *
- Ez lenne az? * Vonja fel sápadt arcán a szemöldökét. *
- Veritas.... Sotentia... Kis fényt ide is. * Hunyorog a keretből kidomborodó szöveget nézve, majd megijedve saját szavaitól gyorsan javítani is akarja magát. *Jaj, eszedbe ne jusson! * Vonja fel mutatóujját Noel szemét majdnem kibökve, nehogy ezt is meg akarja itt pörkölni, mert akkor az életben nem jutnak be. *
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Brandon Norrey
INAKTÍV


Született feleség *.*
RPG hsz: 191
Összes hsz: 6313
Szfinx hadművelet 1.
Írta: 2014. július 2. 13:14
Ugrás a poszthoz

Nannerl végre nálam volt.
Mióta Charlotte megérkezett, magával hozva az én kis drágámat, nem tudok másra gondolni, mint a hegedülésre. Nos, egy kicsit elragadtattam magam ma, és délután hattól egészen mostanáig, a régi darabok felidézésével töltöttem az időt, és mikor rájöttem, hogy mennyi az idő, gyorsan összepakoltam a hegedűn, majd bepakoltam a bársonyborítású tokba, és elindultam a klubhelyiség felé. Féltem, gumitalpú cipőm nyikorgása megint elárul engem, mint amikor Axellel találkoztam, de Fortuna kegyes volt hozzám, és inkább segített nekem. Ser Karom sem volt nálam, szóval csak magamra voltam utalva, ebben az életveszélyes helyzetben... na jó, kicsit eltúloztam, de nagyon is komoly volt. Nem kellett volna meginni azt a másfél liter Earl Grey teát, biztos pörögni fogok reggelig, holnap pedig tanítás lesz. A folyosó, ahol be lehet menni a Levita ház termeibe, tele volt lovagi páncélokkal, és festményekkel, bár eddig mégy egyiket sem néztem meg igazán. Sajons az egyik portré kiszúrt, de én  csak mutatóujjam számhoz emelésével jeleztem neki, örülnék, ha meg sem mukkanna. Lépéseket hallottam. Nem mondhatom, hogy természetfeletti, de éles hallásom van, hála a zenei környezetben való nevelkedésnek.
Kettő
Becsúsztam az egyik páncél mögé, és imádkoztam, hogy ne vegyenek észre. Vártam a prefektusokat, de valami teljesen mást kaptam. Egy srác, fekete, hosszú hajjal, elég veszélyesnek tűnt, biztos nem prefektus.
És egy lány... Fekete ruhában volt, ami arca nagy részét takarta, de az egész fekete volt, és ijesztő... betörők? Itt nem hinném, hogy vannak olyanok, hogy ők nem Levitások, az is biztos. A szemem lehet, hogy az álmosságtól, de fájni kezdett, és volt ez a furcsa szag is, mint amikor.
Füst.
Akkor meg mit keresnek itt? lehet, hogy ők gyújtották...
Gondolatmenetemet megszakította egy szőke villanás, egy idegen lány csúszott be mellém, garantálva a szívrohamot. A gerincemen végigfutott egy különös érzés, kirázott a hideg. Szerencsére nem értem hozzá a páncélhoz, még nem buktunk le. Úgy látszott, ő sem számított rám, de mikor visszaszerezte az önuralmát, halkan megkérdezte, mitévők legyünk. Inkább meg sem szólaltam, csak mutogattam. rámutattam, majd artikulálva elszótagoltam neki, hogy pre-fek-tus.  Úgy látszik, megértette, mert
elmosolyodott.

//Mivel egyedül maradtam, de nem akartam kitörölni, bátorkodtam átírni a dolgot. Elnézést kérek a mélyen tisztelt mesélőtől, és a Rellonosoktól a kavarásért.//
Utoljára módosította:Brandon Norrey, 2014. július 2. 18:09
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 812
Összes hsz: 1290
Írta: 2014. július 2. 13:39 Ugrás a poszthoz

Az éj sötétje néhol felvillan a két rosszcsont által felgyújtott festményektől, a kastély kihalt csendjét csak a kint fújdogáló széltől időnként becsapódó ablakok törik meg. Uraságunk élelemért szimatolva indult útnak a pincebéli rejtekéből, de nem a konyhát vette most célba; ezúttal az a helyiséget keresi, ahol az a tűzrakás van, és a diákok mindig esznek ott valami finomat, ami nem lelhető fel a manóknál. Négy pici macskával a folyosó szegélyénél halad, időnként meg-megállva szimatol a levegőbe, majd folytatja megkezdett útját. Hosszú farkincája úgy oson utána, akár a egy véreb, szájában szinte összefut a nyál az ínycsiklandozó pattogós kukorica gondolatára, ami megszökött egy ügyetlen kezdő zacskójából. De mi ez? Füstöt szimatol. Frisset, pörköltet, némi fa és vászon is keveredett közé. Aggódó pillantásokkal néz körbe, de nem lát tüzet. Úgy dönt, inkább tovább halad, az eleség fontosabb, mint az érzékei becsapása. Ahogy közeledik a négy kis diák felé, egyre erősödik a bűz, már az orrát is facsarja. Mozgást érzékel az egyik festmény mögött, fényt is lát, úgyhogy gyorsan bebújik az egyik páncél mögé - történetesen pont oda, ahol a két tettenérésre készülő Levitás terveiket osztják meg egymással. Patkányuraságunk lyukat talál a páncélon, s a belsejében egy-kettőre felmászik a sisakba, ami pont nyitva van, így onnan kukucskál ki és figyeli az eseményeket. Időnként még cincog is, úgy tűnik, ő nem vette észre a rejtőzködő fiatalokat - talán azok őt igen?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. július 2. 18:48 Ugrás a poszthoz

Mostanában egyre többször érzem magam cefetül, és ilyen alkalmakkor nehezen tűröm meg magam mellett az embereket. Sem Alex, sem Runa nem tud segíteni rajtam, az aggódó vagy éppen sajnáló tekintetüket pedig nem bírom elviselni, így hát ilyenkor mindig a titkos búvóhelyemre megyek, ahol általában néhány perc, esetleg óra múlva el is tűnik a rosszullét. Ma azonban sikeresen elaludtam, és csak alig pár perce eszméltem fel. Mivel semmi kedvem okot adni egy prefinek sem, hogy hazudozáson kapjon - márpedig, ha találkozom eggyel, a csillagokat is lekamuzom az égről, csak ne vonjon le pontot és ne büntessen meg, anélkül is van épp elég bajom, hogy büntetőmunkára küldenének -, úgy osonok, mint egy ninja. Bár valószínűleg, ha Misi látna, a földön feküdne a röhögéstől, de hát én nem is vagyok képzett éjszakai lopakodó, mint ő.
Éppen odaérek a szfinxhez, és kérném tőle, hogy tegye fel a kérdést, de még a gondolataimat sem tudom összeszedni, mert lépteket hallok magam mögül. Sajnos a bejáratot elzáró lénynek néha igencsak fogós feladványai vannak, és, ha most is ilyesmivel áll elő, nem fogok tudni olyan gyorsan beslisszolni a klubhelyiségbe, mint szeretnék, így hát inkább elrejtőzöm egy - a közelben álló - páncél mögé, mert alkalmas rejtekhelynek tűnik, de ami meglepetésemre már foglalt.
Az ott megbújó fiú szintén levitásnak tűnik, akárcsak én, és nagyon fiatalnak is, hozzám képest legalábbis. Elsős, maximum másodikos lehet, és talán eltévedt az órák után, ami ebben a kastélyban néha még a rutinosabb bentlakókkal is megesik. Gondolataimból arra eszmélek, hogy a fiú próbál kommunikálni velem, és a szájáról a prefektus szót sikerül leolvasnom. Elmosolyodok, mert akkor nincs olyan nagy gáz, mintha egy tanár lenne, a prefikkel talán még lehet alkudozni, legalábbis remélem. Sőt, ha Mihael az, még külön öröm is lesz a találkozásban.
Bólintok a srácnak, hogy megértettem az üzenetét, majd óvatosan kilesek a rejtekünkül szolgáló páncél mögül, hogy lássam, kiket evett erre ilyenkor a... vagyis hát, hogy ki szenved álmatlanságban. Ismerősnek tűnnek, de nem tudom hova tenni őket. Kinézetük alapján azonban nem prefik, hacsak nem éppen valami újféle divatnak hódolnak. Ha ezt teszik, szerintem inkább legközelebb valami hasznosabb dologgal töltsék el az idejüket. Nem tudom eldönteni, hogy kilépjek-e a fedezék mögül vagy inkább maradjak, és figyeljek? Előbbivel, ha mást nem is, azt elérhetem, hogy az ismeretlen levitás fiú jól járjon, viszont utóbbi akár még az én malmomra is hajthatja a vizet.
A levitás felé fordulok, és megpróbálom elmutogatni neki, hogy várjunk - két kezemet lefelé fordított tenyérrel a padló felé közelítem -, és figyeljünk. - A szemeimre mutatok, majd az ismeretlen, fekete alakokra. Várom, hogy reagáljon, és lássam, vette-e az adást, mikor valami elszalad a lábam mellett. Lepillantok, és még épp látok egy hosszú farkincát eltűnni a páncélba. Bár sok állatfajtát kedvelek, valamiért a patkányokkal nem vagyok kibékülve, így hát számra szorított kezemmel próbálom elfojtani azt a nyikkanást, amit a rágcsáló látványa kiváltott belőlem. Remélem, hogy a két gyanús alak nem hallotta meg.


/Bocsi a kavarodásért, én veszem át Hanka helyét, remélem, nem zavartam meg nagyon a dolgokat. Rolleyes /
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
A kishölgy
Levita Házszellem


Kvízmester
RPG hsz: 69
Összes hsz: 388
Írta: 2014. július 2. 19:59 Ugrás a poszthoz

Sötétben suttogva settenkedők

Bizony az öröklétnek megvan az a sajátos velejárója, hogy aki szüntelen lebeg élet és halál között, elveszti olykor időérzékét, és hosszú idők telnek el anélkül, hogy bármi érdemlegeset is csinálna. Sőt, egyesek már egyáltalán nem is foglalkoznak az idő múlásával. Nappal vagy éjjel, éjjel és nappal, mindegy nekik, ahogy az is, hogy az a nemrég látott vörös hajú fiú nem ugyanaz, akivel hatvanöt éve leálltak beszélgetni.
Hanna azonban más. Ő ritkán lebeg át egyik szobáról a másikra mindenféle ok nélkül, rendszerint nyitva felejtett könyvek után kutat, hogy elolvashassa őket, de ha diákokba botlik, annak örül a leginkább. A Levita ház tagjainak pedig mind-mind tudja a nevét is, sőt, többségükről még titkokat is őriz. Szívesen áll tehát velük le csevegni, de persze az éjszaka közepén ebbéli vágya ritkán teljesül, így ezúttal érdeklődő tekintettel arcán kémlel szét, ahogy átsuhan a sötét klubhelyiségen a Levita toronyban. Sehol semmi érdekes.
Elmereng, vajon mikor lesz majd vizsgaidőszak, amikor majd a ház fele ébren virraszt, és tanul, mert akkor majd nem kell tovasuhannia, ahogy most. És vajon azok ketten akkor mit csinálnak ott a folyosón?
Megtorpan a falban, épp csak a feje kandikál ki belőle, és nagyokat pislogva fürkészi a két alakot a bejárati portré előtt. Valamit susmognak, Hanna pedig nyomban felemelkedik, és a plafonból csüngve közelíti meg őket, hogy ne vegyék észre. Füst gomolyog körülöttük, a padló pedig kisebb-nagyobb víztócsáktól fénylik.
A Kishölgy némán figyel, a sötétben más alakokat is lát mozogni, de tekintetét most a két sötét alak vonja magára a szfinx képe előtt. Csak nem be akarnak menni? Mert bizony nem levitás egyik sem, ezt jól tudja.
Váratlanul egy kellemesen búgó, női hang töri meg a csendet, és a sötétséget egyaránt:
 - Ahol a fény, ott a tudás. - Fellobbannak a folyosón a fáklyák, elvakítva egy pillanatra a diákokat. - Remélem ennyi fény elegendő lesz számotokra. Mondjátok csak, elvesztettétek az órátokat? Vagy talán megállt? Volt egy mugli, egy egyszerű fajta, aki szerette a régi kacatokat. Egy szem órája volt, az is egy felhúzós féle, ami rendkívül pontosan járt mindaddig, amíg nem felejtette el felhúzni időnként ugyebár. Egyszer úgy esett, hogy megfeledkezett róla, de nem zavartatta magát, elment a barátjához, együtt töltötték az estét, majd az egyszerű mugli fogta magát, hazament, és beállította a pontos időt az óráján. Vajon hogy csinálta, ha előtte nem tudhatta, mennyi idő a barátjához az út?
Hanna meghökkenve figyelte az eseményeket. A szfinx láthatóan nem tudta, hogy nem a Levita diákjaival van dolga, vagy ha mégis, jól titkolta, vagy egyszerűen nem számított neki. Aki elég okos megfejteni a rejtvényét, az beléphet.
Utoljára módosította:A kishölgy, 2014. július 2. 21:13
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
RELLON BAJNOKA
Írta: 2014. július 6. 12:21
Ugrás a poszthoz

Kowai, a rejtvény, meg a többiek

A nyakkendőt értő odafigyeléssel varratta meg a falu legtehetségesebb varrónőjével, ami hiába csicsás, és nem nyeri el mások tetszését, ő olyan biztos eleganciával viseli, hogy a táncoló sárkányokra tekintő szem képtelen nem öltönyéhez illőnek látni. Kowai persze fintorog, de ő egyébként is arcokat vág Noel minden ruhakölteményére, márkás cipőire, vagy drága parfümjeire, így a fiú csak egy elégedett szemöldökfelvonással nyugtázza a lány kifakadását. A folyosók némának tűnnek, a rellonos páros fiú tagja épp ellenkezőleg; hangosan beszél, tüzet gyújt, és őrültként viháncol, de az őt követő lánynak mint általában, úgy most is helyén van az esze. Eloltja a lángoló képeket, ennek ellenére Noel biztos abban, hogy a fanyar erotikát ő is meglátja a helyzetben, ugyanannyira, mint pyromágus társa. A fiúnak nem is tartogathatna vágyódóbb, romantikusabb pillanatot az élet, mint égni látni utált festményeit. Hogy nem kedveli a folyton suttogó festett alakokat, az nem kifejezés, minden alkalommal, amikor megszólítja őt egyikük, máris végigfut gerince mentén a hideg, majd, ha jobb napja van, csak elnémítja őket, de ha rosszabbat fog ki a rá leselkedő, nem rest másképp felelni. Kowaival nem beszélnek sokat, talán mert mindkettejükben dolgozik az izgalom, vagy mert Noel ezekben a pillanatokban nem teljesen beszámítható. A fiú útjuk során többször a semmibe nevet, képzeletben közben több képzet is lejátszódik, hogyan, s kit fog megviccelni, csak úgy, rellonos módjára. Van már kiválasztottja, akivel nagy sikere lehet, ha ügyes, s jól átgondoltan teljesíti a rájuk kiszabott feladatot, ám sajnos, ezen az éjjelen az átgondoltság nem fogja pártját. Többször hátranéz az utána szorgoskodó szövetségesére, aki nem rest eloltatni az általa okozott károkat, ezzel fekete füstöt idézve a folyosókon. Mesébe illő jelenet, ám nem biztos, hogy mindenki - a leskelődőket is beleértve - így gondolkodik erről. Noel hall némi szöszmötölést, mintha valamiféle apró állat neszelne, vagy talán éjszakai kóborlók suttogása ez, akik a közelben lehetnek, de bizonyára saját dolgukkal vannak elfoglalva. A másodéves egyik alapelve az, hogy ameddig vele nem kötözködnek, útját nem keresztezik, addig ő is nyugodni hagyja a másikat, ám, ha belekötnek, lehetőségeihez mérten bizony harcolni fog.
- Igen, ez lehet - biccent egyetértően, amikor megpillantják a hatalmas portrét, mely nem is lehetne más, csak a Levitások körletének bejárata, azaz számukra jelenleg a mennyek kapuja. A szfinx látványára szívverése felgyorsul, elméje egy pillanat alatt tisztul ki, s mikor Kowai fényt kér, felcsillanó tekintettel pillant le rá. Tenyerét égnek fordítja, ereiben zubogni kezd a tűz, majd fel is lobban bőrén át, hogy a lány heves tiltakozásba fogjon. Noel nem gyújtaná fel a portrét, hiszen előtte még beakar jutni rajta, és a kékek között is leledzenek olyasvalakik, akiket nem szeretne megégve látni, de tökéletes elégedettséggel tölti el a tudat, miszerint megteheti. Bármit megtehet, már könnyedén megvédheti magát azoktól, akiktől eddig nem tudta, beleértve édesapját is, akit a nyáron a tűz segítségével fog megfenyegetni. A crutiatus átok, melyet nemrégiben megtapasztalhatott az idősebb Ombozi jóvoltából, felnyitotta eddig vak szemét, és rá kellett ébrednie, hogy apját észérvekkel képtelen meggyőzni. Bántania kell, mint ahogy ő bántotta. Küzdenie vele, háborút indítania, majd minden megbánás nélkül győzedelmeskednie felette. Gondolataiból aztán a szfinx búgó, kellemes női hangja rázza fel, akiről innentől fogva le sem veszi zöldjeit. Hallgatja a találós játékot, és közben eszébe jut, milyen jó is neki, hogy nem a kék házat erősíti, mert valószínűleg több éjszakát töltene a folyosón, mint odabent, ha minden egyes alkalommal rejtvényeket kellene fejtenie, ha beengedést szeretne nyerni. Jobbjával az állán sercegő borostával játszik, közben lepillant Kowaira, akit ma éjjel különösen szépnek lát. Ragyog fekete özvegy ruhájában, és a hátrahagyott, omló füst árnyékában. Noel tekintete a lány keresztjén pihen, ami egyáltalán nem csúfítja el hibátlan bőrét, sokkal inkább pluszt ad annak, valami olyat, ami már jelenségéhez tartozik. Kedveli ezt az apró rellonost, aki ittléte első napjától kezdve parcellát bérel szívében. Elmosolyodik, majd visszafordul a szfinxhez, és pár pillanatnyi gondolkodás után megkéri, hogy még egyszer ismételje el nekik a feladványt.
- Annak a szerencsétlen muglinak megállt az órája, ha? - állapítja meg kérdés formájában első gondolatát, aztán felröhög, hogy még itt is holmi egyszerű muglikról kell találós kérdéseket hallgatnia. Ha ezt megtudja, húga mindenhol lefogja tagadni őt. Megrázza fejét, majd közelebb lép szövetségeséhez, és tovább folytatja gondolatmenetét. - Nem tudta hány óra, hát elment a kedves barátjához, és ha már ott volt, mókáztak is egyet. A célja persze a pontos idő megtudakolása lehetett, de, mint tudjuk, az emberek céljaik köré szépen felépített cukormázat kennek... Kowai? Mit gondolsz, megosztod velünk a megfejtést?
Sejti, és talán bele is foglalta szavaiba azt, vagy annak egy részét, de a többit a lányra hagyja, hiszen kettejük közül ő a jobb ezekben a feladatokban. Ő karba fonja kezeit, s ahogy körbepillant, csak akkor veszi észre a kishölgy jelenlétét. Rámosolyog, aztán visszafordul, és egyre izgatottabban várja a bejutás pillanatát. Már tudja, mit fog tenni, csak mozduljon meg végre a szfinx, s engedje át őket az első akadályon.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
A másik büntetés
Írta: 2014. július 20. 13:52
Ugrás a poszthoz

Gryllus Matilda
Round One

Ha mostantól egy hétig is kell a részeg festmények között élnie, és undorát-félelmét leküzdve takarítania a némileg megrongálódott kereteket, akkor is élete legjobb döntései közé sorolja a Rellon bajnoka első fordulóján felgyújtott portrékat. Gyönyörű szép, természetes megvilágításban állt akkor éjjel a sötét folyosó, ráadásul senkinek sem esett bántódása, hiszen ahogy közeledtek a Levita klubhelyiség felé, Kowai úgy oltotta el a Noel által lángba borított képeket. A minisztérium és a kékek házvezetőhelyettesének figyelő szeme elől elbújni azonban képtelenség, így a rellonos fiúnak akarva-akaratlanul is vállalnia kell a következményeket. Arról ugyan nincs információja, hogy Gál Boti látta vagy értesült-e már a szobájában okozott károkról, illetve, hogy kapott-e valaki enyhébb mérgezést a tudatlanul összeöntögetett bájitalok maró füstjétől, de az biztos, hogy a fiú szobájából elcsent értékeket Noel kulcsos ládájának mélye őrzi, és az égvilágon senki sem kereste még őket rajta.
A szobájában készülődik, egyszerű fekete pólójához mintás vászonnadrágot húz, és mire bőrdzsekijét is magán tudja, addigra körös-körül öleli testét egyik kedvenc illata. Nem öltözik túl, de nem is akar ízléstelenül összeválogatott ruhadarabokban megjelenni a számára még mindig a csinos könyvtáros pozíciójában tetszelgő kisasszony előtt. A megbeszélt időpontot öt perccel megelőzvén jelenik meg magas alakja a keretlakóktól hangos folyosó lépcsőfordulójában, de ahogy végignéz az egyenes részen, senkit sem lát. Nemhogy a fiatal nőt, vagy két óra között egymással fecsegő diákokat, de még csak arra járó kopogószellemet se, így csupán egy félhangos morgás hagyja el ajkait, ahogy elindul a festmények közé. Azok olyan ribillót csapnak, hogy a másodéves saját gondolatait sem hallja, és már most bánja, hogy becsületes tanulóként megjelent a rásózott büntetésen. Az első pirospozsgás arcú harsogó alak előtt aztán megáll, féloldalasan felnéz rá, és undorodó vonásait egy pillanatig sem titkolva szólítja meg.
- Nem szomjas már kend, he? - kiált rá, ugyanis biztos benne, hogy ebben a ricsajban nem hallaná meg a mámoros állapotában erőtlenül keretének dőlő férfi őt, és még az is könnyedén lehet, hogy egyáltalán, az idegen jelenléte sem tűnne fel neki, vagy a többi kiabálónak. - Na és aztán mit iszik?
Érdeklődése tettetett, hangyányit sem foglalkoztatja, hogy bármelyik megfestett részeg mitől érzi magát ködben. De elmenni sem akar, hiszen a végén úgyis ő húzná a rövidebbet, és ha az Igazgató úrnál kötne ki, csak feleslegesen magyarázkodhatna.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
A felügyelő szerepében
Írta: 2014. július 20. 14:44
Ugrás a poszthoz

Ombozi Noel

Mikor szabályosan csúszva megérkeztem a keleti szárny első emeletén húzódó folyosó elé, melyet kijelöltem, mint kezdőpont, alig kaptam levegőt. A térdemre támaszkodva fújtam egy-kettőt, és az órámra pillantottam. Hiába, így is elkéstem, bár magamhoz képest egész jó időt futottam. Szó szerint.
Kikémlelek gyorsan, aztán rájövök, hogy semmit se láttam, ezért valamivel lassabban újból kinézek a folyosóra. Egy magas alakot látok, aki épp ekkor ordít valamit az egyik festménybe. Úgy látom, időben érkeztem, és még nem állt neki dolgozni, de ha tovább váratom, lehet megint inkább különös és veszélyes hóbortjának élve felgyújt egyet-kettőt. Gyorsan lesimítom hát összegyűrődött ruhám, és határozottnak szánt léptekkel elindulok Ombozi Noel felé.
Igen magas fiú. Mikor azon a bizonyos estén még ébren lévő tanárok után kutatva egy-két festett férfi és nő engem talált meg a könyvtárban, és riadóztattak, el sem akartam hinni, hogy egy másodévessel állok szemben. Nem csak magasságával, de viselkedésével is kitűnt évfolyamtársai közül. Azt gondoltam, mestertanonc. Mikor pedig megláttam a pusztítást, amit véghezvitt, ennek megfelelően kedvem lett volna kipenderíteni a kastélyból. De olybá tűnt, mégiscsak gyerek még. Ők pedig botladoznak.
- Szerintem vízre volna szüksége - szólítom meg a fiút, amint a közelébe érek. Remélem nem látszik rajtam, hogy ki vagyok pirulva a futástól. Egyáltalán miért futottam? Ő van megbüntetve, nem én, ő az, akinek nem szabad késnie, én aztán késhetek, ha úgy tetszik! Ez a gondolat mindenesetre későn jut eszembe. Nem nagyon megy még nekem ez a Házvezetősdi.
Hogy értse, mit akarok ezzel mondani, a kezemben tartott vödörbe bökök pálcámmal, mire az egy pillanat alatt megtelik vízzel. Jól le is rántja a karom, és a vödör a folyosó kövén csattan. Szerencsére a nagy ricsajban nem annyira hallatszik, és én is igyekszem úgy tenni, mintha nem lepett volna meg a hirtelen lehúzó erő.
- Tessék, itt van rongy is, kezdj hozzá - nem tudom, mennyire sikerül szigorúra a hangom, pedig igazán igyekszem, csak még soha nem próbálkoztam ezzel a hangsúllyal. A szúrós tekintetet is gyakorolnom kellett a tükör előtt. Remélem megállja a helyét.
- Tudom, hogy már kaptál fejmosást, így attól megkíméllek, de amíg nem ragyog itt, és a másik két szinten is valamennyi festmény kerete, itt leszünk. Én hoztam magammal olvasnivalót, szóval nem fogok unatkozni.
Furcsán idegennek érzem a hangom. De nem is baj, Noelnek kijár. Még örülhet is, hogy én csíptem nyakon.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
A másik büntetés
Írta: 2014. július 20. 15:43
Ugrás a poszthoz

Gryllus Matilda
Round One

Igazán kár, hogy nem hallja a magas pozícióba került könyvtáros kisasszony futólépteit, mert bizony jót nevetne rajta. Nincs tudomása más lányról, aki találkozójuk miatt megizzadt volna a hozzá igyekvő szaladásban, de olyannal sem hozta még össze az ég, aki a közös délután első percétől kezdve kipirosodott arccal volt jelen. Most viszont, ahogy megpillantja a magát szigorúnak mutató nőt, aki először csak megszólítja őt, majd a kezében tartott vödörre mutat pálcájával, addigra a fiú egész testével felé fordul, és vigyorra húzódó ajkakkal figyeli mit művel.
- Az úgy nem lesz... - figyelmeztetné a büntetésben bizonyára kezdő Gryllus Matildát, amikor annak karját azonnal lerántja a vízzel megtelő vödör. Az a régi kövön csattan, tartalma kifröcsög, Noel pedig hangos nevetéssel jutalmazza a látottakat. - ...a legjobb. Nos, ha gondolja, megoldom magamnak a vízproblémát, mert bár az Ön technikája roppant látványos, én ennél valamennyivel azért óvatosabb ember vagyok.
Igaz, nem épp a legjobb kifejezést használja, hiszen ha igazán óvatos lett volna a Levitába való bejutás éjszakáján, most nem kellene a hangoskodó portrék alatt várnia a vödör vízre, na meg a rongyra, hogy percekkel később már egyenként sikálhassa a megrongálódott, dohos szagú kereteket.
- Tessék?! - kiáltja el magát a másik két szint említésekor, meg sem hallva Matilda további szavait, és álomszerű reményeit, miszerint a következő órákat csendes nyugalomban fogja tölteni magával cipelt, vaskos könyve felett. Na, nem. A rellonos zöldjei hirtelen kerekednek ki, ajkai nyomban elválnak egymástól, és olyan tekintettel néz az előtte álló nőre, mint aki most tudta meg, hogy Nelli húga egy muglihoz készül feleségül menni. - Gryllus kisasszony, erről a folyosórészről volt szó, és annak ellenére még, hogy nem bújtam a legjobb öltönyömbe, még nem vagyok takarítónő, szóval ha csillogó kereteket akar látni a fölöttünk lévő két szinten is, tisztelettel ajánlom a kastélyban lakó manókat. Mert én nem csinálom meg, főleg, hogy csak ezen a szinten gyújtogattam.
Karba fonja mellkasa előtt kezeit, és morcosan néz az egyébként egészen kedves nőre. Az jobban tenné, ha inkább hálás lenne neki azért, hogy ilyen készségesen eljött bűnhődni, nem még itt teljesen kihasználja pillanatnyi szelídségét, aztán a végén meg azon kapja magát, hogy a könyvtárban tisztítja az ablaküvegeket. Némán morog, olykor megcsóválja a fejét, aztán sóhajt egy aprót, és ingerülten hátrakiált a jókedvű festményeknek.
- A francba veletek, hallgassatok már! - hangja átjárja a folyosórészt, de a megszólított alakok csupán egyetlen pillanatra hallgatnak el, mire ő türelmetlenül pálcát ragad, és találomra elhalkít pár harsogó keretlakót a 'silencio' bűbájjal. - Hát nem igaz már, letépem a nyelveteket!
Feszülten fordul vissza a könyvtár őréhez, közben keserűen csóválja a fejét, s úgy folytatja mondandóját, mintha mi sem történt volna.
- Kisasszony, remélem megért engem. Nem vagyok az a takarítófiú típus - mondja, miközben erősen szuggerálja a szeplős arc lélektükreit. - Ez a rész önmagában is nagyobb büntetés, mint az a másik kettő együttvéve. Maradjunk ennyiben, ha lehet.
Szavait követően leveszi magáról dzsekijét, a falhoz hajítja, majd lehajol a vödörhöz, pálcája segítségével ismét feltölti azt vízzel, s a rongyot belemártva munkához lát.
- Egyébként mi már találkoztunk - szólal meg ismét a fal felé fordulván, egy, az előbb leakasztott keretet takarítva. - Tudja, hogy hol?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. július 20. 16:15 Ugrás a poszthoz

Ombozi Noel

Kicsit szerencsétlenül indítok, azt elismerem. Némileg az önbecslésem is földre kerül a vödörrel együtt, mert bár próbálom könnyedén venni a botlást, Noel figyelmét nem kerüli el, és ahhoz képest, hogy épp büntetésben van, elég vidáman nevet rajtam. Igyekszem nem törődni vele, és szavait is figyelmen kívül hagyni, de a végét hallva én is kénytelen vagyok nevetni egy kicsit. Csak az enyém kissé keserűre sikerül.
- Azokat a festményeket is igen óvatosan gyújtottad fel. - Ezt inkább csak úgy magamnak mondom, őt már sikerül azzal is láthatóan kiakasztanom, hogy közlöm, nem csak ez az egy folyosó vár ma rá. Megrökönyödését látva kicsit összehúzom a szemöldököm, próbálgatva a szigorú tekintetem. Még vadiúj, be kell járatni.
- Akkor valamit nagyon félre-- - kezdek bele, de aztán elfordul tőlem, és megint nekiáll a festményekkel kiabálni, sőt, pálcáját is rájuk emeli. Eltátom a számat döbbenetemben. Egy-két kép elhalkul, de miután másik keretbe ugrik át lakója, ugyanolyan hangon folytatja, Noel pedig még mindig pálcáját tartva kezében újratölti a vödröt is, amiből kifröccsent egy kevés, mikor "letettem". Közben folytatja szónoklatát arról, hogy ő bizony nem takarító, és nem csinálja meg. Ezúttal nem kell megerőltetnem magam.
- Noel. Jobb, ha tisztázzuk ezt. Igenis megcsinálod a kirótt büntetést, méghozzá a két kezeddel, ahogy a muglik szokták - eddig kedves voltam, pedig nem érdemelte meg. Közben hozzákezd a kép takarításához, és még csevegni is kezd velem. Először nem is gondolkodom el kérdésén, csak rögtön elutasítom.
- Nem tudom, hol találkoztunk, de mielőtt folytatnád, kérem a pálcádat, vagy rögtön meglátogathatjuk az igazgató urat is akár. - Kinyújtom kezem felé, tekintetem pedig az övébe fúrom. Nagyon remélem, hogy nem akarja a büszkeségét tovább erőltetni, mert a legkevésbé sem szeretnék neki rosszat. De felelős pozícióban vagyok már, ennek megfelelően kell viselkednem, és nem szabad eltűrnöm a lázadó viselkedését.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lavia Stark
INAKTÍV


Puszedlis Vassárkány
RPG hsz: 79
Összes hsz: 386
Írta: 2014. július 21. 02:12 Ugrás a poszthoz

Catherine Alexis Rawen

A mai napom körülbelül abból telt, hogy szorgalmikat firkáltam és azon gondolkoztam, hogy mi a fenével üssem én el itt az időt? Levitás vagyok, a tanulás boldogsággal kéne elöntsenek, de nem... nem vonz a dolog. Egy ideig érdekel, aztán beleunok, nincs mit tenni, ki kell mozdulni. Mivel nem sok ötletem támadt, egy ideig a klubhelyiségben tespedtem, a macskámmal a hasamon, aztán mivel Sebastian az ajtó felé indult, rohanhattam utána. Egyszerűen én ezt nem hiszem el, miért nem tud egyszer a fenekén maradni? Csak egyszer maradjon már ott, egyetlen egyszer ne miatta csináljak magamból hülyét... Ááá, reménytelen. Elkezdtem magamhoz hívogatni, amire az esetek kilencven százalékában hallgatni szokott, de most fütyült rám, úgy tett, mintha ő egy süket uralkodó lenne, aki az égbe emeli az állát és soha nem néz az alattvalóira. Én megálljt parancsoltam a kiskirálynak a lábam segítségével, de a kis bugyuta kikerülte azt és meg sem állt a keleti szárnyig. Bukdácsolva rohantam felfelé a lépcsőn, hogy elkaphassam az ostoba jószág prémjét, azonban mindig valahogyan kicsúszott a kezeim közül, így már az első emeleti folyosón rohantam, mikor egyszer csak levágta a földre a popsiját és dorombolva bámult fel a falra. Kérdőn követtem a pillantását és lassan nekem is eljutott a tudatomig, hogy pont olyan illatok terjengenek ezen a folyosón, mint valami jó gyakran látogatott pubban. Mi a fene, nem úgy volt, hogy itt tilos alkoholt fogyasztani? Ja, hogy itt éppen a festmények dáridóznak... érdekes. Nem voltam teljesen hozzászokva, hogy egy rakás festmény részegen ordibál, miközben az egyik boszorkány bort önt le a torkán, egyik pohárral a másik után. Egyre értetlenebbül néztem a festményt, aztán megkínáltak, hogy igyak én is meg a csinos cicám is, hátha attól kevésbé vágok fancsali képet. Azt is megkaptam, hogy a macskám legalább tudja, hogy kell élni. Erre nekem egy grimasz, Bastinak pedig egy fejhangon szóló vernyogás volt a válasza. Mint akit nyúznak, ha tovább csinálja, akkor egész biztos, hogy engem az igazgatóiba küldenek állatkínzásért. Aztán igazából akkor kaptam fel a fejem, mikor a nyávogásra válasz érkezett. Még egy alkoholista macska? A folyosó végén egy hasonlóan "aprócska" szörnyeteg állt, mint Basti, hosszú, piszkosszürke szőrrel és egészen rémisztő zöld szemekkel, miközben nyekergő nyávogást hallatott. Az én cicám végre befejezte a dorombolást és a borszagú freskótól elfordulva az újonnan érkező cicusra pillantott. Elmosolyodtam halványan, majd leguggoltam a saját kedvencem mellé és a szőrét cirógatva néztem a másik macskát.
- Hát a te gazdid merre van? - tettem fel a költői kérdést, de nem vártam választ... Miért is vártam volna? Úgysem lehetne hallani a részeges freskók hamis énekeitől.
Utoljára módosította:Lavia Stark, 2014. július 21. 02:12
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
A másik büntetés
Írta: 2014. július 22. 16:08
Ugrás a poszthoz

Gryllus Matilda
Round One

Nem telik bele sok időbe, míg rájön, hogy ez a nő még fiatalkora ellenére sem fog vele együtt nevetni előző, apró botlásán. Bizonyára zavarban érzi magát a másodéves előtt, amiért elszámolta magát a vödörrel, és a vasszigor álcája azonnal a padlón végezte. A rellonos sejti, hogy ő az első diák, akit megbüntet a Levitások második anyja, és nyomban elhatározza, hogy ha a kisasszony ilyen nyers modorral viseltetik iránta, hát akkor ő sem fogja megkönnyíteni a dolgát. Semmitmondó tekintettel nézi őt, majd a felgyújtott festmények szóba hozásakor vitatkozón megcsóválja fejét.
- A vásznakat nagy odafigyeléssel öltöztettem lángruhába - mondja tettetett komolysággal, de szája szélén huncut mosoly bujkál. Nincs kedve rossz hangulatban eltölteni ezt a néhány órát, amíg végez az összes utálatos festett alak megtisztításával, és akkor is jól fogja magát érezni, ha a szeplősarcú könyvtáros fejre áll mérgében. Hidegen hagyja az egész hiszti, sőt, úgy gondolja, hogy a nő igazságtalanul feledkezik el arról, hogy ő becsületes diák módjára itt van, vállalja a rá kiszabott büntetést, nem pedig a pincében sunnyog, mint társai teszik, ha valaki büntetőmunkára ítéli őket. Sértődött gondolatai közben a fal felé fordul, és leemel róla egy közeli keretet, hogy az átnedvesített ronggyal végigtörölje széleit. Mozdulataira az évszázados por azonnal felszáll, ezzel prüszkölésre késztetve a rellonost. Ez igazán fantasztikus.
- Miért akar velem mostanában minden nő tisztázni ezt-azt? - kérdezi indulatosan Annelie-re célozva, közben meg sem hallva Matilda szavait. Egyik kezében a képet lóbálja, másikban a máris befeketedett ruhát szorongatja, úgy fordul vissza a büntetés-végrehajtóhoz. - Én értem amit mond, tényleg, de nem fogok csak azért plusz két emeletnyi festményt megtakarítani, hogy magának több ideje legyen olvasni.
Szemtelennek tűnhet, de szavai ösztönösen törnek felszínre, nem direkt módon, vagy bántó szándékkal. Igazságérzete arra sarkallja, hogy megvédje saját magát, ha kell, akkor akár az Igazgató úr előtt is. Felgyújtott pár iskolai értéket, igen, de fog még bűnhődni miatta eleget, nem kell azonnal a manók közé költöztetni, mint az év takarítójának járó díjjal kitüntetett személyt.
- Tessék - nyújtja át ellenkezés nélkül a szívéhez igazán közelálló szőlőfapálcát, majd a koszos ronggyal a háta mögötti, szabad kézzel elérhetetlen magasságba akasztott képekre mutat. - Ezek szerint azokat kihagyhatom, vagy lesz szíves segíteni?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. július 24. 19:27 Ugrás a poszthoz

Ombozi Noel

Tűnődve figyelem arcát, ahogy látható büszkeséggel beszél tettéről, amiért tulajdonképpen itt kell lennie ma. Nem tudom, miért, de ahelyett, hogy haragudnék, vagy a fejemet csóválnám azon, hogy milyen egy vandál, azon jár az eszem, vajon miért csinálhatta mindezt, milyen lelki hatás késztette rá. Valahogy nem tudom elhinni róla, hogy jobb dolga híján, vagy unalmában rongálta volna meg a képeket, főleg a beszámoló alapján, ami "tébolyodott, eszement őrült"-ként hivatkozott az időközben már munkához látó, teljesen normálisnak és értelmesnek tűnő srácra, ráadásul több ízben is, sőt, indokolatlanul sokszor kiemelve azt, hogy mennyire megháborodott. Látványosan magára vonta a figyelmet akkor éjjel, és ha igaz, még a Levitába is betört, amit azonban nem sikerült rábizonyítani.
Miközben én rajta felejtett pillantással gondolkodom, ő kifakad, először a festményekre, aztán a "minden nőre", beleértve ezáltal engem is. Nem tetszik a fiatalúrnak a munka, nem fűlik a foga a büntetéshez. Teljesen érthető, látszik megjelenésén, hogy nincs hozzászokva, hogy ilyesmit csináljon. Felém fordulva mondja a magáét, lóbálja a vizes rongyot és a képet is, melynek lakója, egy öreg mágus a kalapjába kapaszkodva kapkodja tekintetét jobbra-balra, és láthatóan szörnyen érzi magát.
- Tudod mit? Maradjunk annyiban, hogy az a maximum, amit meg kell csinálnod - mondom kissé megenyhülve, máris elveszítve fene nagy szigoromat. Láthatóan nem jött be. - Meglátom, hogy haladsz, mennyit panaszkodsz, és mennyire tűnsz bűnbánónak, és aztán eldöntöm, mikor ér véget a büntetésed.
Ennél jobb ajánlatot nem ajánlhatok neki, de ha nem fogadja el, akkor vagy megcsinálja dúlva-fúlva mind a három szintet, vagy kénytelen leszek lemondani róla. Szimpatikusnak találom, tekintetéből egyszerre süt vadság és nyugodt intelligencia. Nem egy rosszindulatú, neveletlen kölyök, nem akarok neki rosszat. De meg kell értse, hogy amit tett, az komoly bűn, és legközelebb nem én fogadom majd, hanem egy vasmarkú illető a javítóból.
Máris szerez egy jó pontot, belőlem pedig úgy elillan a harag, mintha csak levegő lenne, én pedig lufi, egy pillanat alatt mosoly váltja fel gyengén kivitelezett, szúrós pillantásomat. Látom rajta, hogy nem repes a boldogságtól, de pálcája a kezemben köt ki. Máris a hátam mögé teszem, és már majdnem azt hiszem, hogy mindennel megvagyunk, mikor egy magasban lévő képre bök. Értem a célzást, és persze sikerül ismét zavarba jönnöm.
- Igazad van.. bocsi - saját pálcámat előhúzva intek a magasabban lévő képek felé, mire azok sorban leugrálnak kampóikról és a kelleténél talán kicsit kevésbé finoman földet is érnek a fal mentén.
Tényleg van nálam könyv, de előbbi megjegyzése miatt nem érzek túl sok késztetést, hogy olvasgassam is, míg ő dolgozik. Nem akarom, hogy nehezteljen rám, vagy legalábbis szeretném a minimumon tartani a dolgot. Nem vagyok én bunkó börtönőr. Csak azért vagyok itt, hogy ő biztosan megcsinálja, amit kell, és úgy, ahogy kell.
- Szóval.. hol is találkoztunk? - kérdezem kis szünet után, kissé bizonytalan hangon. Lehet, hogy már nincs is kedve beszélgetni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Wolgast Bellafonte
INAKTÍV


Répasrác
RPG hsz: 190
Összes hsz: 7542
Írta: 2014. augusztus 10. 14:05 Ugrás a poszthoz

Lotti


Fura egy lány ez az Iza... Nem akar válaszolni a kérdéseimre, aztán ha mégis válaszolt valamit, akkor elfut.
A fejem simogatva ballagtam a klubhelyiség felé. Fura, hogy mostantól életem végéig lesz egy hegecske a kobakomon, de lehetett volna sokkal rosszabb is. Nem is kellett volna sok hozzá. Eszembe jutott az álom, az az öblösen sercegő hang, ami megpecsételte a sorsom. De vajon mikor? És hogyan?
Elértem a folyosót, ahol a szfinx portréja volt. A meccsen kezdtem el gondolkodni. Csalódott voltam, mert egy hajszál választott el minket a kupától, viszont valahol örültem is, és áldottam az eget, amiért nem lettünk utolsók, pedig azt hittük, ha vesztünk, akkor biztosan negyedikekként végzünk. Így végül bronzérmesek lettünk. Jó, hát nem éppen felemelő hír, de ettől még nem kellett volna csak úgy otthagynia!
Megálltam a portré előtt. Egy hete nem jártam itt, és nem kötekedtem ezzel az istencsapásával, és Izát is elfelejtettem megkérdezni, hogy mi a válasz. De hátha valami egyszerű lesz most a feladvány, próba szerencse, vagy mi.
-Hát szervusz. Beengedsz? - Tudtam a választ, de mindig ezzel nyitok.
-Rajtam csak úgy jutsz át, ha megfejted a rejtvényemet! - mondta a sablonszöveget a festmény.
-Na halljuk, ma mit eszeltél ki? - vigyorogtam. Párszor már kifogott rajtam, még ritkábban kitaláltam a megoldást, de általában találtam valami egyéb jó megoldást, amit kénytelen volt elfogadni.
-Íme hát: Négy barát, Fehér, Fekete, Barna és Zöld úr a helyi sörözőben találkozik karácsonykor, hogy megajándékozza egymást. Mindegyikük színes inget ajándékoz valakinek, és mindegyikük inget kap ajándékba. A pultosnak amikor próbálja felidézni a történteket, csak a következő részletek jutnak az eszébe.
Egy - Egyik férfi sem adott vagy kapott ugyanolyan színű inget,mint a neve.
Kettő - Fehér úr fekete inget ajándékozott.
Három -  Zöld úr Fekete urat ajándékozta meg.
Négy -  Az ingek ugyanolyan színűek voltak, mint a négy barát neve.
Segíts a pultosnak visszaemlékezni: ki mit adott kinek?

Fél percig próbáltam felfogni, amit mondott, de valahogy nem jött össze. Lám, lám, még nem vagyok formában. Talán ha le lenne írva egy lapra, akkor világosan át tudnám látni a helyzetet, de most túl sok minden kavargott a fejemben ahhoz, hogy ezt megfejthessem.
-Figyelj... Tudom, hogy nem igazán alakult jól a kapcsolatunk, meg hogy poénkodom veled, de egy teljes hétig eszméletlenül feküdtem, élet és halál között. Még nem vagyok teljesen oké, szóval csak most az egyszer...
-Nem! - vágott a szavamba. - A szabály az szabály! Nincs kivétel!
-Jól van, de nem mondanám el senkinek! Ha akarod, két napig cserébe itt alszom a folyosón, csak most szeretnék végre a többiekkel lenni, meg fürödni egyet, enni valamit, tudod!
Csak a fejét csóválta, szóval próbáltam pszichológiai hadviselés folytatni ellene.
-Ez esetben megmondom mindenkinek, hogy te egy csúnya, gonosz cica vagy! - miközben mondtam, már le is ültem a földre, hisz ez úgysem válik be soha. Egy esélyem maradt, ha valaki rám talál, és megszán.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lotte White
INAKTÍV


Maffia:3 II Kántálos hiperszuper barinő 3/2 <3
RPG hsz: 22
Összes hsz: 3088
Írta: 2014. augusztus 10. 14:40 Ugrás a poszthoz

Wolgi


Mint, mindig szokásoan 8:30 perckor csengett a Londonból való ébresztőórám. Nyújtózkodtam egy kicsit, majd kikeltem az ágyból és kivettem egy laza öltözetet a szekrényből, bementem a fürdőbe átöltözni. Megmosakodtam felvittem egy kis alapozót és szempillaspirált,majd kimentem. Elővettem az eper lekvárt és megkentem a kenyeret. Tizenöt perc alatt be is nyomtam. Elpakoltam és elmostam az tálcát majd kimentem Csikivel a folyosóra, gondolkodtam merre kéne indulni, de nem törődtem semmivel csak mentem. Nem is néztem a vissza utat, csak mentem balra jobbra és egyenesen. Láttam valakit ülni a padlón. Oda gurultam hozzá.
-Hát veled meg mi történt?-kérdeztem.
Azt hittem, hogy fáradt és csak leült pihenni, de akkor miért fogja a fejét?
- Szia, én Lotti vagyok, meg kérdezhetem hogy mi a bajod? Rosszul vagy kérsz egy kis vizet? De csokim is van ha kell!
Kérdeztem tőle de szerintem elég idiótának nézett. Leraktam a rollert és leültem mellé és néztem hátha válaszol.
Utoljára módosította:Lotte White, 2014. augusztus 16. 13:04
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Wolgast Bellafonte
INAKTÍV


Répasrác
RPG hsz: 190
Összes hsz: 7542
Írta: 2014. augusztus 11. 01:47 Ugrás a poszthoz

Lotti


Már kezdtem gondolkodni, hogy melyik lenne a folyosó legkényelmesebb pontja egy kis táborozáshoz, amikor egy lányt vettem észre felém ténferegni. Ültem mozdulatlanul a falnál, tenyeremet a fejemen tartva: a gondolkodás teljesen lezsibbasztotta az agyam. Nem mintha sokat töprengtem volna a feladványon... Lehet, hogy csak sajnáltattam magam picit. A lányon látszott, hogy nem levitás, szóval meg sem kíséreltem vele megoldatni a rejtvényt, ezért hagytam volna, hogy továbbmenjen. Ő azonban odajött hozzám, és érdeklődve pillantott a kobakomra, aztán megkínált csokival.
-Hogy hogy mi? - igaz, hogy egy hete volt, de csak nem felejtették el az emberek ilyen hamar... - Nem hallottál a kviddicses griff incidensről? - A fejem tetejére mutattam - Ezt az művelte velem.
Sajnáltatom magam. Most tényleg sajnáltatom magam.
-De nem vészes, begyógyult. Azért egy csokit köszönöm, elfogadok, Lotti! - rávigyorogtam, aztán eszembe jutott, hogy nekem is illene bemutatkoznom.
-Én Wolgast Bellafonte vagyok, de hívj Wolginak, vagy csak Wolnak, vagy ahogy csak akarsz. - Ennél hülyébb nevem nem is lehetne. De miért is ez a nevem? Majd nyáron kiderítem. Remélem, addig nem.... De most koncentráljunk a jelenre. Amíg tart. Egész aranyosnak tűnik ez a lány, és eridonosokkal még nem is barátkoztam. Épp itt az ideje.
-És mi szél hozott erre, Lotti? - kérdeztem, majd haraptam egyet a csokoládéból. Miközben egy nagy darabot szopogattam, rájöttem, mi hiányzik most nekem, hogy mi tudná beindítani a fejemben a fogaskerekeket: egy friss, ropogós sárgarépa. Amint bejutok - ha bejutok - pucolok egyet magamnak.
Utoljára módosította:Wolgast Bellafonte, 2014. augusztus 11. 02:05
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lotte White
INAKTÍV


Maffia:3 II Kántálos hiperszuper barinő 3/2 <3
RPG hsz: 22
Összes hsz: 3088
Írta: 2014. augusztus 11. 16:26 Ugrás a poszthoz

Wolgi



Wolgi kedves srácnak tűnik, legalább van egy fiú ismerősöm. Az én drága jó szívem mindenki segít. Látom elfogadta a csokimat.
- Nem hallottam még róla. Ilyen is van? - Kicsit meglepődtem, hogy ilyen sebeket is lehet szerezni.
- Örülök a találkozának! Nem zavarok? - kérdeztem,bár egy kicsit féltem a választól.
- Egy kicsit megismerhetnénk egymást.
Majd leraktam a rollerom és leültem mellé a földre.
- Hogy miért vagyok itt? Azért,mert még új vagyok itt és meg körbe sem mentem mindenen, gondoltam körülnézek. S rád bukkantam. - hallgattam el. Kínos volt a csend, ha már Wolgi nem tőri meg majd én!
- És te miért itt ülsz? - kérdeztem,majd ittam egy kicsit. Belenyultam  a táskámba és találtam még egy csokit. Azt én kezdtem el enni. Haraptam egyet és azon gondolkoztam lesz-e ebből barátság.
 
Utoljára módosította:Lotte White, 2014. augusztus 16. 13:06
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Elena Rose
INAKTÍV


Szép Heléna | Cukorhercegnő | Szél Rózsa
RPG hsz: 256
Összes hsz: 3593
Írta: 2014. augusztus 14. 22:35 Ugrás a poszthoz


Miza - Ünnepeljünk!
Ruha és paróka, Plusz a híres cukorkák Mizának

Elfogyottelfogyott! Ez az összefüggő mondat hangzik az egész folyosón, ahogy Elena végigbattyog örülten hadonászva, néha kis híján leütve a szembejövő forgalomban lézengő diákokat. Bizony, most is a cukrairól van szó, méghozzá nem is akármilyen módon, hisz a jelen alkalommal a kifogyott raktár verte ki a biztosítékot. Pedig tisztán emlékszik arra, hogy tegnap még volt három csomag nyalókája, igaz azután, hogy megtalálta elködösült minden, de ez már csak részletkérdés. Egy darabig kereste a gaz édességtolvajt, átkutatott minden szintet, de nem talált senkit rózsaszín cukros papírokkal a ruháján. Lehetséges, hogy csak álmodta azt, hogy még van tartalék, az is előfordulhat, hogy egyszerűen elnyelte egy a semmiből előtűnő fekete lyuk, - elvégre ez a Varázsvilág, itt minden megtörténhet - de most már mindegy is, mivel a folyosón hirtelen előtűnik egy ismerős szőke fejbúb, amit ahogy a lány észrevesz, sebtében rohanni kezd utána, mivel már elég rég látta a tulajdonosát. Azonban a sarokhoz érve, elveszíti a követett személyt, s akárhogy is keresi, nem akad a nyomára. A forradalmi ötlet gyorsan ugrik be, kis sárga villanykörte formájában megjelenve a lány feje fölött. Persze csak az Ő élénk fantáziájában, hisz elég furcsa lenne, ha egy körtével a kobakja fölött mászkálna mindenfelé. De ez mindegy is, hisz nem ez a történet mozgatórugója, hanem az előbbi gondolat, a meglepetés! Vagy inkább az ünnepség jobban hangzik? Áh, nem az túl kirívó lenne egy prefektusköszöntő aprócska bulira. Mert igen, arra készül a kis vörös, körülbelül már négy perce a fejében, elképzelve, hogy Miza majd milyen képet fog vágni, amikor megérkezik a helyszínre. Azonban ez még mind csak elképzelés, úgyhogy amint visszatér a valóságba, felszalad a szobájukba és keresgélni kezd az éjjeliszekrényében, hátha maradt pár darab vattacukor valamelyik fiókban. Már  épp kezd kétségbeesni, amikor az utolsó doboz legalján megpillant egy zacskót, tele kész cukorfelhőkkel. Igen, a zacskós vattacukor egy kicsit furán hangzik, de éppúgy ehető, mint a friss, csak egy kicsit laposabb amikor kikerül a csomagolásból, de szerencsére pár percnyi levegőzés után pufibb lesz, persze nem annyira, mintha mist készült volna. Elena ennek a tudásnak a szellemében ragadja meg a zacskót, majd egy masnis kosárkába rejti és kutakodni kezd a szekrényében, hogy valami bolondos jelmezt találjon magának a találkára. Felhúz egy babarózsaszín habos-babos szoknyát, egy ugyanilyen színű cipőt meg egy nem mindennapi vattacukorra emlékeztető parókát, majd sebtében írni kezd. Lefirkantja barátnőjének, hogy hova induljon és, hogy készülődjön előre, mert nagyon csudi klassz lesz amit látni fog, ezután baglyocskáját útjára eresztve, Iát kezdi csinosítani. Rá is ad némi aranyos kiegészítőt, végül pedig elhagyja a helyszínt, nyomában az említett állattal. Nem is kell mondani, hogy jó sokan megbámulják a lányt, ahogy cukorfelhőnek öltözve végigugrál a folyosókon, de most még a gúnyos mutogatások sem tudják lelombozni, majd ki tudna ugrani a bőréből, annyira odáig van a terve miatt. Még meg is ölelgeti a legtöbb szembejövőt, míg végül megérkezik a beszélt helyre és az órája szerint, még van hátra pár perce, hogy előkészítse a hatalmas meglepetést. A vattacukrokat kiveszi a csomagolásból és egy hatalmas tartóba helyezi, a többi finomságot pedig kibontva a magával hozott puha plédre rakja és már indulhat is a muri. Nem nagy valami amit kiötölt, de egy köszöntésre minden bizonnyal elég lesz.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Első emelet - összes RPG hozzászólása (593 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 19 20 » Fel