Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bár tudtam, hogy késésben vagyok, nem zavartattam magamat, ráérősen sétáltam végig a kastély folyosóin egészen a nyugati szárnyig. Arcomon egy holvány mosoly ült, ahogy gondolataimba mélyedve hagytam, hogy a lábaim vigyenek előre, és annak ellenére, hogy tisztában voltam vele, Zoé már jó 10-15 perce várhat rám a megbeszélt helyen, meg sem fordult fejemben, hogy esetleg kapkodjam magamat egy kicsit.
Az elmúlt hetekben megváltozott körülöttem a világ, egyes dolgokkal kapcsolatban vele változott a felfogásom is. Sokkal kevesebbet aggódtam, mint korábban - kivétel a kviddicsezés előtt, akkor még mindig görcsbe szorult a gyomrom -, nem gondoltam úgy, hogy feltétlenül minden szabadidőmet a folyosókon való cirkálással kell eltöltenem, és talán még kiegyensúlyozottabbá is váltam. Tudtam, hogy minek, azaz inkább kinek volt betudható a pozitív változás, de én magam sem akartam elfogadni, hogy ennyi csalódás után is ilyen szintű változást hozhat az életembe egy másik ember. Pedig megtette. A megbeszéltek szerint lassan haladtunk előre, hiszen mindkettőnknek volt múltja, amit nem lehet csak egyik pillanatról a másikra elfelejteni, de hát ráértünk. Abszolút nem siettünk sehová. Eddig minden kapcsolatomat elkapkodtam, és meg is lett az eredményük. Most nem akartam megint úgy végezni, ahogyan neki sem hiányzott még egy csalódás.
Jelen pillanatban az egyetlen egy problémának életemben a Zoéval való kapcsolatunk számított. Nem tudom, hogy mikor kezdtük el egymást ennyire hanyagolni, de az elmúlt hetekben, hónapokban a futó találkozásoknál többre nem futotta közöttünk. Neki is meg volt az élete, ahogyan nekem is. Hiába gondoltuk úgy gyerekkorunkban, hogy mi mindig elválaszthatatlanok leszünk, felnőttünk, és már nem vagyunk teljesen összekötve. Elég nagy baj. Hiányzott a társasága, és, hogy kikérjem a tanácsait - volt jó néhány dolog, amivel kapcsolatban kíváncsi lettem volna a véleményére -, és úgy alapból, hiányzott. Nem tudtam róla szinte semmit; hogy mit csinál, kivel, mikor hol van. Abban biztos voltam, hogy nincs semmi nagy, életet megváltoztató gondja, de a kis dolgok hiányoztak. Hanyagoltuk egymást, és ez így nem volt jó.
Lassan érkezek el az ajtóhoz, nyomom le a kilincset könyökömmel, és lépek be a társasági helyiségbe. Két kezem foglalt, mindkettőben egy-egy teásbögre van, amiket a konyháról hozok magunknak. Egy világos farmert viselek egy kötött, hosszított pulcsival, lábamon pedig egy fekete bakanccsal. Pálcámat a szobában hagytam, ahogy minden más szükségtelen dolgot is. Hajam egy laza kontyban van a fejem tetején, arcomon pedig egy cseppnyi smink sem található meg. Gyorsan feltérképezem a helyet, és a kandalló előtti szőnyeg felé sétálok, majd nővéremnek nyújtom a még mindig gőzölgő italt. Az iskolában nincs túl meleg, a tea pedig pont hasznunkra válhat.
- Bocs a késésért - mosolygok rá, ahogy lekuporodok mellé a szőnyegre, hátamat pedig az egyik kanapénak döntöm. Van megbeszélnivalónk, tudom, arról viszont fogalmam sincs, hogy hol kezdhetnénk. Remélem, hogy neki van ötlete.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Alig foglalok helyet mellette a földön, máris érzem, ahogy a lelkem feltöltődik, és igyekszik kihasználni az elmúlt időszakban hanyagolt iker-időt. A mosolyom kiszélesedik, ahogy ránézek, nem is tudom, mikor volt utoljára alkalom, hogy csak így, kettesben egyáltalán leültünk. Mostanában mindketten rohantunk mindenhova, és nem volt elég az idő, amit egy légtérben töltöttünk ahhoz, hogy minőségi testvéri időtöltésnek nevezhessük. De most más, már abból érzem, ahogy rápillantok, és saját mosolyom pontos mását látom az arcán. Fel sem tűnt, hogy ennyire hiányzott - nem maga Zoé, hanem az egy helyiségben töltött idő. Nővéremmel nagyon is tisztában voltam, hogy hiányzik, bár igyekeztem nem mutatni, és hagyni, hogy élje az életét, ahogyan én is éltem a sajátomat.
Az egész kandalló előtti földön ülős történet gyerekkorunkra emlékeztet, amikor még Benji és Luca is kicsik voltak, mi pedig ültünk otthon a padlón, fésültük egymás haját, és közben hallgattuk anya intelmeit, hogy mennyire nem tesz jót, ha a földön ülünk, mi pedig igyekeztük megmagyarázni, hogy az a kandallóból kiáramló meleg miatt egyáltalán nem hideg - természetesen teljesen sikertelenül. Akkor még mind együtt voltunk, teljes volt az idill, és bár később, ahogyan mi elkezdtük az iskolát, egyre kevesebb lett az ilyen alkalom, még mindig tudunk egymásra számítani.
- Technikailag csak tea volt, de igaz - bólintok egy kissé talán szégyenlős mosollyal. Régen éreztem így valaki iránt, és ezt most tényleg akartam, hogy sikerüljön, és ne legyen olyan vége, mint az eddigi kapcsolataimnak. Nem tudom, hogy Zoé merre hallotta a dolgot, vagy, hogy tudja-e, hogy ki volt a vacsorapartnerem, de ebben az iskolában már semmin sem lepődök meg, mindenki tud mindenről.
- Ennyire rutintalannak nézel? Tanárral nem vacsoráznék nyilvános helyen - válaszolom egy vigyorral és egy fejcsóválással. Ha valamit megtanultam az évek során, az az, hogy tanerővel nem a legjobb olyan helyen mutatkozni, ahol mások is láthatnak - legalábbis, ha nem akarjuk, hogy kiderüljön a dolog, márpedig biztos, hogy nem akarnám. Elég sikertelen kapcsolatom volt már a tanárokkal, nem szeretném gyarapítani a számot, főleg nem úgy, hogy a fél világ tudjon róla.
- Viszont úgy hallottam, hogy te a nyomdokaimba léptél - pillantok rá félig kérdőn. Nem hiszek általában a pletykáknak, de erre felfigyeltem. Először hallani sem akartam a fülemnek, hiszen rengetegszer hallottam Zoét, ahogy felhívja a figyelmemet a dolog buktatóira, és így hihetetlen volt kissé számomra, hogy most ő csinálná ugyanezt. Belegondolva örülnék neki, ha végre túltenné magát az öcsénkkel azonos nevű gyereken, de hát ott sem tudom, hogy pontosan mi történt, és nem akarom, hogy még egyszer megbántsák. Ha őt bántják, engem is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Matilda.

Kell a zűrzavarba valami teljesen idegen, tökéletesen új dallam, hogy helyrerázza a dolgokat. Ezzel a gondolattal ébredt ma reggel hegedűművészünk, és még ki sem nyílt rendesen a szeme, első dolga az volt, bizonyára szobatársai nagy örömére - nem végzett utólagos véleménykutatást, így ez csak feltételezés - első dolga az volt, hogy a sok-sok kottát magába foglaló gyűjteményét átlapozza, hátha talál valami kedvére valót. Felénél végül abba kellett hagyni, tanítási nap lévén, és még így is sikerült a tanár után beérni az első órájára, pedig rohant és még csak nem is az iskola másik végébe kellett eljutni. A ráadás az volt, hogy órán meg annyira nem ezen a világon volt, hogy amikor kérdezett valamit a tanár, először a szomszédjának kellett megbökni, hogy vele beszélnek, aztán meg teljesen más kérdésre adott választ. Viszont - és ez valahogy sokkal fontosabbnak értékelődött a szemében annál, hogy most mi is a véleménye a tanárnak róla vagy mi nem - óra közben eszébe jutott, hogy nem is olyan régen Runa emlegetett valami régi Schubert-kottát, amire a könyvtárban bukkant. Ha megkérdezné a könyvtárosnőt, biztos nem eszi meg a fejét, és talán még valami jó kis zenetörténeti olvasmányra is rábukkan, ha arra jár. Végül idejutni mostanra sikerült, tanítás végeztével, már megint rohanva, mert azért csak ne csapjon le előtte véletlen sem senki se arra a kottára. A talárja máris a vállán átvetett táskán található, épp a kanyarban sikerül elhagyni is, úgyhogy az ajtó előtt lefékez, aztán egy grimasz kíséretében visszacaplat az említett ruhadarabig, ráz egyet rajta, ami por meg rajta maradt, azt mindjárt eltávolítja lassabb, de valamivel biztosabb módon. A talárt porolgatva lép be végül, és annyira azt figyeli, hogy a taláron lehetőleg minél kevesebb por maradjon, hogy el is megy a könyvtáros előtt a már automatikus köszönést megejtve, csak a polcok között eszmél fel, hogy hoppá, nem is ez volt az eredeti cél. Nagy levegő, a biztonság kedvéért hirtelen mozdulattal felcsavarja a talárt, a táskájába gyömöszöli, és visszasétál a könyvtároshoz.
- Jó napot. Érdeklődni szeretnék. Hol találok itt kottákat meg zenetörténeti műveket? - kérdezi a biztonság kedvéért angolul, magyarul nem tudná elmondani, csak azt, hogy könyv, zene, szeretne, valahogy így, még mindig, úgyhogy megnyerő mosoly kíséretében reménykedik, hogy sikerül majd valahogy közös nevezőre jutni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ismét viszonylagos rend uralkodott a könyvtárban, így ma Tilda arra fordíthatta ideje és figyelme nagy részét, amire kedve tartotta, és ezúttal az emberekre jutott a választás, és nem a könyvekre. Ez meglepő fordulat volt a könyvtáros könyvimádatát tekintve, de később letagadhatta, ha esetleg számon kérik, úgyis több könyvet is falt az elmúlt hetekben. Néha mondjuk némi ételt sem ártott volna, de mindenre nem gondolhatott.
Egész nap a bejáró diákokkal foglalkozott, mindegyiket felkereste, ha az nem is ment oda hozzá, hogy megkérdezze, segíthet-e valamit megkeresni, és akkor sem nagyon zavartatta magát mikor egyik-másik elküldte. Még mindig nem tudta mindenki, hogy a könyvtáros személyében nem egy idős nőt kell keresni, és néha nem értették, mit akar tőlük. Sebaj, gondolta, majd kialakul, ha eleget pofátlankodik. Pedig nem igazán volt stílusa a dolog, többnyire nem volt társasági lény, de muszáj volt világossá tennie, hogy ő itt van, és lehet hozzá fordulni.
Mikor egy újabb diák toppan be, talárját porolgatva, becsukja a könyvet maga előtt, és érdeklődve várakozik. A srác köszön is neki, de annyira el van gondolkodva, hogy inkább az asztalnak címzi, mint konkrétan Tildának, aki azért kedvesen visszaköszön, és vár, hátha csak látszólag olyan céltudatosan halad a könyvek felé a fiatalember. Ez be is jön, ugyanis bár már jócskán a polcok közt jár, hirtelen megtorpan, majd visszaindul a könyvtárosi pulthoz. Közben a talárját is elnyeli táskája bendője, miután kellően megtisztult hozzá.
Matildát nem lepi meg, hogy angolul szólnak hozzá, Bagolykőre mindig is sok külföldről jött lány és fiú járt, sokuk azért, mert magyar felmenőik is voltak, vagy egyszerűen csak közelebb éltek hozzá, mint más mágusiskolákhoz, de voltak olyanok is, akiknek a szülei nem akarták, hogy a csemetéjük a Roxfortba járjon. Tudjukki, és annak a Blacknek és más halálfalóknak hála. Bár ők már nem voltak sehol, sokan még mindig veszélyes helynek tartották Angliát.
- Szép napot neked is! - köszön ő is angolul, majd elgondolkodik egy pillanatra. Szereti ugyan a zenét, de ez egyike volt azoknak a dolgoknak, amikről nem igazán olvasott. Ezt inkább hallgatni szerette, és bár ukulelén tudott játszani, soha nem kotta alapján. Bár ezen már tervezett egy ideje változtatni. Talán ez volt a jel. Így aztán felpattant, és úgy döntött, nem egyszerűen kinyújtja a kezét, és azt mondja "arra", hanem odavezeti a diákot a szóban forgó polchoz.
- Csak nem melodimágiát tanulsz? - érdeklődik, miután int neki, hogy kövesse. - A húgom, Annabell is tanulja, bár nem vagyok biztos benne, hogy a tantárgy érdekli az órán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A mókussal való kapcsolata csak úgy ível a magasba, és ez így hajnalban egyszerűen csodálatos. Jóban lenni mókusokkal, jelen esetben egyetlen darab mókussal, felemelő. Noel bágyadtan nézi a kis jószágot, amint az belekóstol a fánkba, majd elszalad, hogy faképnél hagyott mogyoróját békére bírja.
- És te már itt születtél Magyarországon? - kérdezi felpillantva Keikóra, aki szintén az ő tekintetét keresi. Állja a próbát, sőt még el is időzik kicsit a lány arcán. Igaz az is, hogy életében nem találkozott még vágott szemű leánnyal, így képtelen nem nézni a különös vonásokat. Kedves arc, csupa mosoly, élettel teli a kis hölgy, olyan típus, akivel akarva-akaratlanul mindenki jóban van. Kivéve persze azokat, akik már csak azért sem barátkoznak vele. A fiú hallgatja a lányt, és elneveti magát, amikor az a lehetséges lánykollégiumról kérdez.
- Igen, valószínűleg nagyon élvezném! - kiáltja az elsős, majd komolyra váltva a szót tovább folytatja. - Nehogy azt hidd, hogy egy fiúnak bombasztikus lányok közt élni. Ne haragudj meg, de életetek nagy részében elviselhetetlenek vagytok, a cikázó hormonjaitok, és a nyekergő hangotok, és a pletykaáradat, én nem tudom, szerintem visítva menekülnék abból a bizonyos kollégiumból.
A fiúból csak úgy ömlik a szóáradat, arcáról mindenféle jókedv és mosoly lefagy. Már-már a gondolat is megrémiszti, hogy a társadalomból rajta kívül kivesszenek a férfiak.
- Ne haragudj, te nagyon jó fej vagy, de... - védekezik ismét, Keiko tekintetét keresve, de nem tudja hogyan fejezze be ezt a mondatot. Nagyon valószínű, hogy ebből a helyzetből nem fog jól kijönni, úgyhogy már oly mindegy mond-e valamit, avagy sem. - Azért remélem nem átkozol halálra.
Zöldjei a leendő átkokat szóró pálcát keresi, de úgy látja a lány nem hozta magával, hacsak nem köntöse alatt rejtette azt el.
- Nagyon finom az itteni tej - mondja, míg az italt szürcsöli, s közben kitartóan nézi Mogyorót. A témaváltás enyhén feltűnő, de semmi baj, Keiko most biztosan nagyon élvezi a rellonos társaságát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Eris

Hogy az érzelmek gyengeségek volnának? Talán inkább mélyen az a gyenge, aki így gondolkodik. Noel mentalitása hasonló a lányéhoz, mégis érzelmileg túlfűtött, és ezt őszintén be is vallja. Összetett jellemek keverednek benne egyenes emberbe gyúrva.
- Mi vagy te, tán kalóz? - kérdez vissza az alku szóra célozva, és már ekkor sejti, hogy a kastélyban töltött első estéje ennél már nem lesz izgalmasabb, a lány nem fog titkos alagutakat, és rejtekhelyeket mutatni neki, és az is kizárt, hogy bemutatja pár értékes embernek. Ezt némileg sajnálja, hiszen többet remélt ettől a helyzettől, és többet sugallt felé ez a piszok nőszemély. Egyelőre viszont nem tehet többet, könyörögni nem fog semmiért, nem adja meg azt az örömöt partnernőjének, hogy az őt könyörögni lássa egy kis móka kedvéért. Kowai aztán megpróbálja felhívni háztársa figyelmét a rá leselkedő veszélyekre, most például egy éjszakai őrjáraton lévő prefektusra. Előfordulhat, természetesen, de Noel sem az az ijedős fajta.
- Te most ijesztgetni próbálsz? Engem? - vonja fel szemöldökét, és lehajtva fejét egy kis nevetést is hallat. Persze, ez a lány még nem ismeri őt, mint ahogy itt jelenleg senki, és ez így rendjén is van. Annyit viszont gondolhatna, hogy pár prefektustól, meg egy holdfényes éjszakától nem fog maga alá csinálni. Ezután már meg sem lepődik azon, hogy Kowai nem fogadja el a felé nyújtott jobbját. Az elutasítás várható, a fiú pozitív hozzáállása szintúgy.
- Képzeltem - feleli, s kezét visszahúzza. - De semmi baj. Reméltem, hogy emlékezetessé teszed az első éjszakámat, de mint tudjuk, a remény hal meg utoljára.
Elfordul, a sötét folyosót veszi szemügyre, majd egy apró sóhaj kíséretében ismét kis monológba fog.
- Mindenesetre örülök, hogy észrevettelek, és sok sikert kívánok a dolgozatodhoz - mondja udvarias mosollyal. - Milyen jó, hogy az én pálcám kéznél van, míg a tied valahol egészen máshol pihen... Hát akkor, jó éjt!
A mosoly gonosz vigyorrá húzódik, és Noel tekintete elválik a lány körvonalaitól. Tetszik neki ez a stílus, úgy érzi, ez megér még egy misét, és bízik abban, hogy útjuk keresztezi még egymást ezután is. A folyosók kihaltak egész útja során, nem találkozik sem kószáló diákokkal, sem szörnyekkel, de még prefektusokkal sem. A hálókörletet szinte azonnal megtalálja, de az álomba merülés ezen az éjszakán sem könnyű.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Keiko

Szülei válása nem tűnt el nyomtalanul Keikóban, ez érződik szavaiból, és látszik kényszerített mosolyából is, ami aztán hamar eltűnik arcáról. Noel érzelmek nélkül nézi és hallgatja a lányt, ő nem ismeri az elvált szülők hátrányait, de lehetséges előnyeit sem.  A családja egyben van, és ez a felállás már csak azért is így marad, míg világ a világ, mert aranyvérük nem engedi őket szét. Manapság már olyan ritka egy aranyvérű család, hogy bármi is történjen, ők hamarabb ölnék meg egymást, minthogy a válás mellett döntsenek.
- Nehéz volt megtanulni a magyar nyelvet? - tereli a szót a nyelvi nehézségekre, nincs ínyére mások magánéletében vájkálni. Ő sem szereti, ha róla kérdeznek, az csak természetes, hogy betartja a vélt határokat. - Amikor külföldön jártam, mindig csodálkozó tekintetekkel találtam szemben magam, amikor elmondtam: magyar vagyok. Képzeld, volt aki azt sem tudta, hogy az országunk merre van. És nemcsak a muglik közt vannak olyanok, akiknek gőzük sincs Magyarországról.
Valószínűleg nem mond újat, de legalább ezzel is tereli a lány figyelmét fájó emlékeiről. Aztán persze jön a botrány. Noel lányokról alkotott véleménye kicsapja Keiko biztosítékait, és lemerevedett arccal bámul fel a fiúra. Talán túl messzire ment, és lőttek a kellemes ismeretségnek, ennyi volt, mindennek vége. Idestova egy órája ismerik egymást, de a lánynak biztosan elég is volt a rellonos srácból. Nehéz a lányokkal. Nagyon nehéz.
- Hé, hé - tartja maga elé védekezően kezeit, és ajkai nevetésre állnak. - Bocsánat, nyugodj meg kérlek. Nem mondom, hogy a körmeid miatt fogsz hisztérikus rohamot kapni, de lásd be, hogy a legtöbb korunkbeli vállalhatatlan.
Keiko elmosolyodik, és az elsőéves tudja, hogy minden rendben van. Az arca egyben marad, nem fog elátkozva visszatérni körletébe. Ez a találkozás ha másra nem is, arra jó, hogy felnyissa szemeit, ha nem szeretne tanulmányai során egyedül, depressziós-antiszociális egyénként tengődni, változtatnia kell, és nem kezelheti úgy az embereket, ahogy eddigi élete során tette.
- Egészségedre! - emeli tejes poharát Keiko felé, ami szája felett finom kis tejes bajuszt hagy. Lassan ő is, és Mogyorót elnézve társasága is jól lakik, de még nem áll fel, nem tudja, hogy illetlenség lenne-e csak úgy távozni. Úgy hiszi, az rosszul venné ki magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Elkezdődött. Nem, még nem a világvége, de közel az apokalipszis, miért is? Mert összebútorozik Kivával és Adriával. Belegondolni is fura, hogy 2 tanévvel ezelőtt, mikor egy csapatba kerültek, még csak hasonlóra se gondolt volna, most viszont itt vannak a küszöbén. Hamarosan beköltözésre kész a ház és cuccolhatnak le, már egész jól összecsomagolt, csak a vezényszóra vár. Ritka nyugalom pihen rajta, sőt még némi jókedv is, bár van azért megint, ami ezt beárnyékolja, bár nem rossz, csak, feldolgozásra szorul. Egyelőre még pihenteti magában a dolgot, és nem járatja rajta annyit az agyát. Viszont a költözésen annál többet, elveszi az eszét, de az idejét is. Ennek köszönhető, hogy megint se ebédelni, se vacsorázni nem ment a nagyterembe le, így most sötétedés után már, iszonyatosan korgó gyomorral indult el a konyha felé, hogy valami táplálékkal jutalmazza a szervezetét, amiért ilyen kitartó és még nem lázadt fel ellene. Csodaszámba megy mostanság, ha normálisan étkezik, ha kipiheni magát, vagy ha jó kedve van. Jelenleg a legutolsó még el is mondható, a fáradtság meg leplezhető. Kivához képest semmi az a kávémennyiség, amit fogyaszt, de bőven elég neki. Életben tartó, talán ez a legjobb kifejezés rá. A lila-zöld szerelésében indul ennek neki, a kastélyban teljesen megjegyezhető nyomot hagyva maga után, mivel kb. olyan illat árad belőle, mintha egy halom vattacukorban hempergett volna. Ajándékba vett egy-egy parfümöt a csajoknak, de az egyik összetört a ládájában, remek. Még a végén kiszagolja valaki, hogy mit csinál…
Miután a pincétől egészen a konyháig vándorolt, nem tudta eldönteni, a bent mérgesen takarító manó, vagy a hasa morgása a hangosabb, valaki elég nagy rumlit hagyhatott maga után, mindenesetre, megvárta még végzet, majd egyedül nekiállt valami ételt összedobni. De mit is? Ha megint valami nem igazán vacsoraszerűt eszik, annak nem fog örülni, ellenben ki kéne deríteni, mi van itt. El is kezd körülnézni, de egyelőre tanácstalanul pakol ki dolgokat a pultra. Zöldség, gyümölcs… sütemény alapanyagok... hm. A bejáratnak háttal matat épp egy alsó szekrényben eszközök, meg edény után, valami rizottó félén töri az agyát, mint vacsora, de süteményreceptek is kavarognak előtte, mondjuk egyelőre még eszköz kell hozzá. Keresgélés közben pedig vígan énekelget, nem zavartatva magát, mert ugyan ki tévedne erre felé vacsora után? Biztos mindenki rendes, felelősségteljes emberként már túlvan ezen.
- You never take the easy way, the wind is blowing straight into your faaace…You never close your eyes for any trouble that may cross your waaay…There's no risk that you're not taking, not a mountain that's too high….

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A bizonyos éjszaka óta a kapcsolatukat leginkább úgy lehetne jellemezni, hogy kissé távolságtartóbbá vált. A közös munkájuknak nem származott belőle semmilyen kára, de szigorúan nem beszéltek róla, hogy mi is történt pontosan, valamint a hozzá kapcsolódó dolgokat sem hozták szóba. Az életjeleinek megfigyeléséről nem mondott le, azonban nagyobb távolságokat hagyott, inkább csak távolról tanulmányozta. A seb már az enyhe zavarban töltött másnap reggelre elhalványodott, az átlagos látással rendelkező emberek számára láthatatlanná vált, ő azonban még mindig pontosan látta a körvonalát, a fogainak a nyomait, és mindez emlékeztette a szintre, ahová, ha lehet, soha többé nem akart lecsúszni.
Nem rekedtek meg a történteknél, a napok pedig mentek tovább, és így, majdnem egy hét elteltével, már teljes mértékben visszatértek a megszokott rutinhoz, ami a tanár-tanársegéd kapcsolatukkal az elmúlt hónapban általánossá vált. Beszélgetéseik hangnemét még mindig többségében a gúny és az irónia jellemezte ki, egy két különösebb pillantáson kívül nem történt semmi változás közöttük. És számára ez volt a lényeg, így is éppen eléggé érzékenyen érintette az esetenként megjelenő félelem a lány pillantásában, amiről tisztában volt vele, hogy miért van ott. Az élet azonban nem állt meg itt, bármennyire is sajnálta, voltak kötelességei is, mint például a tanítás. Szabadidejében teljes mértékben a kutatására koncentrált, sok időt töltött lent a faluban, a megbeszélései során, tehát szinte egy perce sem volt arra, hogy a történteken rágja magát. Elhatározta, hogy többet ez nem fog előfordulni, és sziklaszilárdan tartotta is magát hozzá.
Egy sötétkék farmert, és szürke inget viselve indult el az alagsori lakrészétől a könyvtárba. Szüksége volt néhány könyvre, amik nem számítottak túlontúl ritkának, így esélyt látott rá, hogy az iskolai könyvtárban is megtalálja őket, nem úgy, mint a különösen ritka köteteket, amelyeknek megkaparintásához akár ezer kilométereket is kellett utazni. Belépve a terembe Matildát nem látta a helyén, elindult hát a hátsó részleg felé, ahol az olyan ritkán használt könyveket tárolták, amikre neki most éppen szüksége volt. A céljától csak a túlontúl ismerős navinés meglátása téríti el. Megtorpan, néhány pillanatig gondolkodik rajta, hogy továbbmenjen, mintha fel sem tűnt volna neki, hogy Zoé itt van, de aztán egy megadó sóhajjal lép oda a polchoz, és emeli le neki a könyvet, amiért éppen nyújtózkodik.
- Remélem a vámpírológiát tanulmányozod ennyire lelkesen - jegyzi meg gúnyosan, ahogy néhány lépést hátrál, és karjait keresztbe fonva nekidől az asztal szélének. A könyvtár meglehetősen kihalt, egy-két túlontúl odaadó tanuló bújja csak a könyveket, szerencséjükre ők sem a hátsó részben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A kis prücsök első éjszakája itt várható volt, hogy nem fog nyugodtan telni. Rávette ugyan, hogy nyolckor fújjanak takarodót, a vacsora megvolt, fürdés és fogmosás is (Ella nagylány, ezt már mind tudja magától is, meg a manó is segít neki), sőt még mesét is olvasott egy frissen beszerzett Bogard Bárd meséi kötetből, de gyámleánya szemeit csak nem csukta le az álom. Végül megegyeztek abban, hogy eljön ő a konyháig és kér egy bögre meleg, illatos kakaót, mert hátha az segít az elalvásban.
A kastély térképét már memorizálta, sőt ezzel kezdte az érkezése után. Az első apró-cseprő botlások óta már nagyon tisztességesen tájékozódik az ódon falak között, ami a nagyobb és fontosabb helyszíneket illeti, így a konyhát sem túl bonyolult megtalálnia, főleg, hogy egy szinttel feljebb lakik tőle. Az ajtó kilincsét óvatosan nyomja be, botját -mint eddig is- előre tartva rövideket kaszál vele, hogy ellenőrizze, nem-e ütközik valamiféle tárgyba, s így bejut egyben, zökkenőmentesen a konyha légterébe. A manók közül kettő rögtön ott terem és sipító hangjukon érdeklődni kezdenek, mivel szolgálhatnának. Kénytelen elmosolyodni a szemüvege alatt ezen kis lények lelkességére, s ha már olyan nagy buzgalom kérdezgetnek, nem hagyja őket feladat nélkül.
-Szükségem volna egy bögre meleg kakaóra, és ha lehet, tegyetek bele egy kis fahéjat is, rendben?- A halk csattogásból arra következtet, hogy a házimanók füle adhatta ki a hangot bólogatás közben, mivel a fülük odacsapódott testük többi részéhez.
Ekkor figyel fel az énekszóra voltaképpen, mert eddig a kakaó és a manók foglalkoztatták. Arrafelé fordul, amerről nagyjából sejti, hogy érkezik a hang, majd megtámaszkodik a botján és végigpörgeti agyában a lehetőségeket: zavarjon, ne zavarjon? Végül is ez közterület, késő van és őszintén szólva fogalma sincs, kibe botlott. Egy kis traccsolás nem árthat meg.
-Késő esti nassolás netán?- Az arcán barátságos mosoly ül, a hangja is mosolygós, barátságos, egyszerűen nem lehet számonkérésnek venni a szavait, vagy ha mégis így értelmeznék, csak nehezen lehet megsértődni rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A szöszmötölés közepette az ajtó nyitódására lesz figyelmes, majd a manók szaporulatára. Hátratekintés nélkül keresgél tovább és pakolja a pultra azokat, amikre szüksége lehet. Közben az énekelgetést se fejezte be, nem igazán zavartatja magát, ha prefektussal hozta volna össze az élet, már megkapta volna, hogy igyekezzen visszafelé, mert a körletében lenne a helye és a többi. Valahogy ha az lett volna a belépő, akkor se hatná túlzottan meg. Közben hallja azért, hogy mit mond a manóknak, a forró csokin el is mosolyodik, nem rossz ötlet, majd készít egyet később, de fahéjjal? Érdekes, még nem kóstolta úgy.
- …Spread your wings, you're gonna make itt, o the best time of your liiiiife. Don't stop at the tooop… Don't stop at the top Touch the sky before you drooop…
Nincs egyedül, ami nem sűrű eset, de leáll, mert nem hinné, hogy énekesi vénája lenne, amit meg kéne csillogtatnia, van zenei érzéke, de az kimerül a zongorázásban, meg nagyon ritkán a kották ismeretében. A manók szorgoskodására csak felszisszen, visszatért a takarítós is, valószínűleg nincs kibékülve a dologgal, hogy Manda nem kért a segítségből, megesik. Miközben morog egy kicsit a Manó, Amanda vigyorogva fordul el tőle, immár a belépő felé, akit végig is mér, speciel elképzelése sincs róla kicsoda az illető. Bájos és kedves hangon felel azonban.
- Olyasmi, inkább vacsorának mondanám, bocsánat az előbbi magánkoncertért, általában nem kell senkinek elviselnie.
Nevet fel egy kicsit majd a felmérés végeztével a szemüveg és a bot mindent világossá tesz számára, legalábbis egy nagyobb szeletet a történetből. Egyébként meg kell hagyni jó kiállású példánya a másik nemnek, de ez más lapra tartozik. Nem feltétlenül, de azért néha szemtelen is tud lenni, most azonban a helyzettől függetlenül tegez mindenkit, mivel hát idősebbnek tűnik, mint a megszokott MT-k, bár nem sokkal, falusi nem lehet, akkor nem itt kódorognak, ha meg tanár és nem valami egyéb dolgozó? Na, akkor ez még szép menet lesz…
- Manda vagyok, te pedig... ?
Mosolyogva kérdezi miközben a rizst feltette pirítani már, minden belevalóval együtt, és a vizet is odakészítette mellé. Valószínűleg az új ismerős sem ott fog álldogálni, vagy a pulthoz, vagy legalábbis az asztalokhoz elmegy leülni, addig Amanda kényelmesen főzőcskézik, hátra-hátra pillantva azért.
- Esetleg csatlakozol? Vagy csak egy forró csokira?
Érdeklődik, miközben lassú kevergetés mellett puhul a rizs is az edényben, közben belekezd a forró csokijába, ha csatlakozik hozzá, és esetleg amit kért, az nem lenne elég neki, akkor kettőt készít, ez olyan egyedi, nem szereti, ha más készíti el neki az ilyeneket, önállóság első lépése. Még kérdéses Kivánál és Adriánál mi a helyzet ezzel, de ki fog derülni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem akarja meghallani a lány felől érkező gondolatokat, igyekszik felemelni a falat a fejébe, ami kizárja a mások fejéből érkező hangokat. Ennek a képességnek vannak előnyei, ugyanakkor néha a hátrányok kerülnek előtérbe, mint például most is. Anélkül is tudja, hogy mire gondol a lány, hogy belemászna a fejébe, hiszen neki is éppen ugyanúgy akörül forog a tudata. Az este nyilvánvalóan Zoéban is nagy nyomott hagyott, hiába igyekezte nem mutatni. A külvilág számára azonban ragaszkodtak a szigorú tanár-diák, azaz inkább tanár-tanársegéd kapcsolathoz. Felszínesen nem is volt több, azonban az éjszaka eseményei mégsem számítottak elhanyagolható tényezőnek. Olyannak sem, amit egykönnyen elfelejt az ember, vagy éppen a félvámpír. És bármennyire is felejteni akart volna, lépten-nyomon a navinés prefektusba botlott, még a könyvtár ennyire elhagyatott részlegében is, egy viszonylag késői órán. Hallja az apró zavart a szívdobogásának, amit csupán egy kissé gúnyos félmosollyal a saját hatásának tulajdonít, de még ha ezt nem is hallaná, a sikítást minden bizonnyal igen. Még talán az Eridon toronyban is hallották.
- Mondjuk sikíthatnék, mint te? - kérdez vissza gúnyosan, miközben birtokba veszi a helyét az asztalnak támaszkodva. Nem szereti felhívni magára a figyelmet, hogyha valaki számára észrevétlenül tud mozogni, az már előnyt jelent a taktikai lépésekben. Hiába nem volt most szükség helyzet, bevallotta magának, hogy valamilyen szinten élvezte a szívbajt hozni a lányra. Ez még az ártalmatlanabb fajta félelemhez tartozott, nem pedig ahhoz, amit soha többé nem akart látni az arcán. A könyvet minden erőlködés nélkül odaadja neki, nem érdekli, hogy milyen is az olvasmány. Hiába lenne neki is jobb dolga, ki nem hagyna egy alkalmat, amikor zavarhatja a lányt valamiben. Például a "tanulásban". A pukedlizésre csak vág egy pofát, nem kezdi el ecsetelni neki, hogy a mozdulat mennyire hibás volt. Bár ő már nem abban a korban született, amikor az ilyenfajta mozdulatok divatosnak számított, azért néhány dolgot megtanult. Ha pedig már valaki csinált valami, akkor azt csinálja rendesen.
- Ha a tanárod egy felfuvalkodott hólyag lenne, nem tanulnád a tárgyát. - Arcán egy grimasz ül, ahogy keresztbe font karokkal néz le rá a székre.  - De minden esetre biztosan élvezni fogod a házi dolgozatot. - A gúny kedvéért egy vigyorral rákacsint. Tudja, hogy ezzel idegesíti, és zavarja Zoét, de jelenleg éppen ez a lényeg számára. Az újabb vámpírkrónikák pedig várhatnak, sejtette, hogy nem tervezi elvinni őket senki sehová.
- Hogyhogy nem a barátoddal készülsz? - felvonja a szemöldökét, a "barát" szót különösen lekezelő hangnemben mondja. Bár személyesen nem ismerte a férfit, és semmi problémája sem akadt vele, jól esett számára ezzel idegesíteni a lányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Inkább nem is reagálok. Minden idegszálam megfeszül, mert irritál, hogy itt van a közelemben. Általában nem vagyok rá ennyire kiéleződve, de most, hogy nem dolgozunk és előszeretettel piszkál azért más a helyzet. A kérdésre csak egy fintorral felelek, továbbra sem szeretnék beszélgetésbe bonyolódni vele. Pedig milyen egyszerű lenne, hogyha megmondaná melyik könyve keressem a válaszokat, akkor megmentene attól, hogy itt üljek hosszú órákig. De gyanítom, hogy élvezi a dolgok, ha már ennyire nehezményezte, hogy nem szívesen töltöm az időmet vámpírológián. Lehetett volna velem egy kicsit elnézőbb és kedvesebb, tekintve, hogy majdnem megölt, de nem változott semmi. A tekintete persze néha elárulta, ahogy figyelt engem, mintha vigyázta volna minden lépésemet, talán tényleg így volt, talán csak én képzeltem oda, hiszen a szavai mindig megkérdőjelezték ezeket az apró jeleket, amiktől összezavarodtam. Valójában nem is foglalkoztatott volna a dolog igazán, ha nem kellett volna vele annyi időt eltöltenem. Mert valahol nagyon is zavart a bámulása, ahogy zavar most is.
  - Tudod, azon gondolkodtam, hogy arról írok, hogy mennyire fájdalmas a vámpírharapás és hogy milyen lelki következményei vannak.
Felvonom a szemöldökömet és most az egyszer nem kerülök el a tekintetét. Tudom, hogy mennyire bántja a dolog és talán gerinctelenség pont ezzel visszavágni, de nem akartam, hogy ennyire jól érezze magát a közelembe, főleg, nem ebben a formában. A gúny csak úgy csöpögött minden szavából és bár én is így vágtam vissza, azért valamilyen szinten rosszul esett. Ha azt gondolta, hogy egy estével jóvá lehet tenni amit okozott, akkor nagyon tévedett. Vágok egy grimaszt, majd visszafordulok a könyv fölé és igyekszem őt egészen kirázni, ami több mint nehéz feladat. Részemről ennyi volt a beszélgetés, egészen addig amíg ismét meg nem szólal. A méreg azonnal elönti a tudatomat, lassan felemelem a fejemet a tekintetemből csak úgy süt a düh. Lassan becsukom a könyvet, felvonom az egyik szemöldökömet, majd teljes erőmből egy gyors mozdulattal felemelem és teljes erőből hozzávágom a vaskos kötet.
  - Semmi közöd hozzá, húzz el a fejemből!
Tudom, hogy akaratlanul is beleolvas a fejembe és ez az ami zavar, mi köze van neki ehhez. A mellkasom csak úgy hullámzik az elfojtott haragtól, rám egyáltalán nem jellemző módon bukott ki belőlem a dolog, ami a meglepetés erejével árasztotta el a tudatomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Anélkül is érzi a feszültséget a helyzetben, hogy rápillantana Zoé arcára. Az idegszálai, érzékei mind a lányra éleződnek ki, teljesen és tökéletesen tisztában van vele, hogy jelenleg mennyire nem kívánatos a társasága. A könyvtárba egyébként sem barátkozni járnak az emberek. Még magának sem vallotta be, de valahol mélyen tudta, hogy most is csak azért van itt, hogy ne csak a már megszokott körülmények között töltsenek együtt időt. Szüksége volt rá, hogy lássa, hogyan viselkedik a közelébe a lány, ha nem a megszokott irodában, vagy tanteremben találkoznak, és végzik a dolgukat, hanem a helyszín sokkal semlegesebb. Nem volt megtervezve ez a találkozó, de örült, hogy így alakult, bár figyelve a reakcióját, Zoé ezt nem mondhatta el magáról.
Szándékosan nem viselkedett vele az "eset" után máshogy, vagyis elnézőbben, csak távolról figyelte az életjeleit, és, hogy mit tesz éppen. A vámpírológiához kapcsolódó elvárásai azonban nem csökkentek, alapból is tisztában volt vele, hogy a lány nem a tantárgy iránti megszállottsága miatt jelentkezett tanársegédnek, így nem tervezte, hogy megkönnyíti a dolgát, és megadja neki az örömöt, hogy esetleg kevesebbet követel tőle. Az egy dolog volt, hogy az órákra nem járt be, ettől függetlenül a házi dolgozatokat és teszteket neki is ugyanúgy meg kellett írnia. Valahol remélte, hogy előbb-utóbb lemond a pozíciójáról, és minimalizálja az esélyét még egy olyan éjszakának, mint a múltkori, azonban a prefektus sziklaszilárdan kitartott, és maradt gúnyolódni és ironizálni vele. Nyilván valamilyen szinten élvezte a társaságát, vagy csupán nem akart ő lenni a gyengébb fél, és idő előtt feladni a versenyt - számára egyre ment.
A válaszra a gúnyos félmosoly egy pillanat alatt eltűnik az arcáról, teste megmerevedik, testtartása is feszültebbé válik. Ajkait egy vékony csíkká préseli össze, szemöldökét gondterhelten összevonja, és néhány ránc is megjelenik a homlokán. Talán eltúlozta a gúnyolódást, azonban ezt határozottan övön alulinak érezte, még Zoétól is. A gúnyolódásuk megszokott volt, azonban egy adott határvonalat sosem lépett át egyikük sem. Okkal.
- Azon is elgondolkozhatnál, hogy mennyire nem ajánlatos provokálni egy vámpírt. - Mert rossz vége lesz... Bár közelébe nem volt érzelmei elszabadulásához és a visszatéréshez az ösztönlény állapothoz, ismerte magát és a fajtáját annyira, hogy tudja, náluk sosem lehet semmiben biztos az ember. Egyik pillanatban még minden rendben, békés mindenki, a következőben meg már észre sem veszik, és alig, vagy egyáltalán nem élnek. Nem kerül a vámpíroknak nagy fáradtságba végezni bárkivel, és egyes személyek előszeretettel teszik meg.
- Csak egy kérdés volt - jegyzi meg halkan. A könyv általi ütésre meg szem rezzen, egy villámgyors mozdulattal fogja meg a kötetet, hogy a belé ütközés után ne landoljon a földön, majd az asztalra helyezi és megadóan felemeli a kezeit. Nem gondolta, hogy szavai ilyen hatást váltanak majd ki a lányból, felettébb érdekes volt számára így látni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Prefektus kisasszony
Esti órák

A tenni akarás vágya csillapíthatatlanul fokozódik a fiú bensőjében, aki a körletében fel- s alá mászkálva igyekszik lenyugtatni magát. Valami egészen újra vágyik, valami frenetikus élményre, ami az egekbe dobja adrenalinszintjét. Miután percekig köröz a szobában, úgy dönt magára kapja bőrdzsekijét, és felmegy a kastély földszintjére, hogy megfenyegesse az egyik utálatos festményt. Pálcáját zsebre sem teszi, jobb kezében tartja mozdulat készen, hogyha kell azonnal használni tudja. Nincs nála más, a bicska ládája mélyén pihen, így kizárt, hogy azzal tépje fel a rémült festmények vásznát. A folyosók kihaltak, hétvégén a diákok általában kimozdulnak, este pedig már vagy visszaérnek ilyenkorra, vagy még odakint, esetleg lent a faluban csatangolnak. Így szinte teljesen egyedül lehet a sötétedő, homályos folyosórengetegben. Csípős idő járja át a falakat, Noel lehelete itt-ott megmutatja magát, és ha világos volna, látszódnának elszíneződött körmei is. Gyors léptekkel halad, a harsogókat akarja, ha tehetné egyszerre gyújtaná fel az összeset, és boldog vigyorral nézné, ahogy visítozva porrá égnek. Nem érti, hogyan tudnak egyes diákok csevegni velük, megkérdezni hogy vannak, hogy telt a napjuk, mit gondolnak egy-egy személyről. Vannak, akik magánéletüket is elsírják egy kedvenc megfestett alakjuknak, az pedig tanácsokkal látja el a fecsegő diákot. A rellonost rázza a hideg még a gondolatától is annak, hogy bármit is megosszon egy vászonalakkal. Mégis, hogy telhet egy tintapacának a napja?
A portrék hangos kiabálását messziről hallja, mire gyorsít tempóján, szinte már-már fut, és ha van is diák körülötte, az izgalomtól azt észre sem veszi.
Az iskola legnépesebb festett része egy pillanatra sem halkul Noel megjelenésére, akinek némi undor ül ki sápadt arcára, és hunyorítania kell az érthetetlen ordibálások közepette.
- Komolyan, mint a zsibvásár... - mondja hangosan, a folyosó közepére sétálva, és onnan figyelve a festményrengeteget. - Mit csináljak veletek, hm? Égessek, színezzek, locsoljak? Ötletek, hölgyeim és uraim? Szívesen meghallgatom a személyes kívánságokat is!
Nem tudja, hogy hallják-e őt, de az biztos, hogy nem jön visszajelzés egyik keretből sem, így az egyik közeleső, nagyalakú festménylakóhoz odasétál, és pálcáját a képhez emelve, fejét oldalra biccenti.
- Mit szeretnél, mit csináljak veled? - kérdezi halkan az öregasszonytól, aki egy egyszerűnek megfestett farmon ül, és mintha tejet iszogatna éppen. - Wasser!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha