A kis prücsök első éjszakája itt várható volt, hogy nem fog nyugodtan telni. Rávette ugyan, hogy nyolckor fújjanak takarodót, a vacsora megvolt, fürdés és fogmosás is (Ella nagylány, ezt már mind tudja magától is, meg a manó is segít neki), sőt még mesét is olvasott egy frissen beszerzett Bogard Bárd meséi kötetből, de gyámleánya szemeit csak nem csukta le az álom. Végül megegyeztek abban, hogy eljön ő a konyháig és kér egy bögre meleg, illatos kakaót, mert hátha az segít az elalvásban.
A kastély térképét már memorizálta, sőt ezzel kezdte az érkezése után. Az első apró-cseprő botlások óta már nagyon tisztességesen tájékozódik az ódon falak között, ami a nagyobb és fontosabb helyszíneket illeti, így a konyhát sem túl bonyolult megtalálnia, főleg, hogy egy szinttel feljebb lakik tőle. Az ajtó kilincsét óvatosan nyomja be, botját -mint eddig is- előre tartva rövideket kaszál vele, hogy ellenőrizze, nem-e ütközik valamiféle tárgyba, s így bejut egyben, zökkenőmentesen a konyha légterébe. A manók közül kettő rögtön ott terem és sipító hangjukon érdeklődni kezdenek, mivel szolgálhatnának. Kénytelen elmosolyodni a szemüvege alatt ezen kis lények lelkességére, s ha már olyan nagy buzgalom kérdezgetnek, nem hagyja őket feladat nélkül.
-Szükségem volna egy bögre meleg kakaóra, és ha lehet, tegyetek bele egy kis fahéjat is, rendben?- A halk csattogásból arra következtet, hogy a házimanók füle adhatta ki a hangot bólogatás közben, mivel a fülük odacsapódott testük többi részéhez.
Ekkor figyel fel az énekszóra voltaképpen, mert eddig a kakaó és a manók foglalkoztatták. Arrafelé fordul, amerről nagyjából sejti, hogy érkezik a hang, majd megtámaszkodik a botján és végigpörgeti agyában a lehetőségeket: zavarjon, ne zavarjon? Végül is ez közterület, késő van és őszintén szólva fogalma sincs, kibe botlott. Egy kis traccsolás nem árthat meg.
-Késő esti nassolás netán?- Az arcán barátságos mosoly ül, a hangja is mosolygós, barátságos, egyszerűen nem lehet számonkérésnek venni a szavait, vagy ha mégis így értelmeznék, csak nehezen lehet megsértődni rajta.
A kastély térképét már memorizálta, sőt ezzel kezdte az érkezése után. Az első apró-cseprő botlások óta már nagyon tisztességesen tájékozódik az ódon falak között, ami a nagyobb és fontosabb helyszíneket illeti, így a konyhát sem túl bonyolult megtalálnia, főleg, hogy egy szinttel feljebb lakik tőle. Az ajtó kilincsét óvatosan nyomja be, botját -mint eddig is- előre tartva rövideket kaszál vele, hogy ellenőrizze, nem-e ütközik valamiféle tárgyba, s így bejut egyben, zökkenőmentesen a konyha légterébe. A manók közül kettő rögtön ott terem és sipító hangjukon érdeklődni kezdenek, mivel szolgálhatnának. Kénytelen elmosolyodni a szemüvege alatt ezen kis lények lelkességére, s ha már olyan nagy buzgalom kérdezgetnek, nem hagyja őket feladat nélkül.
-Szükségem volna egy bögre meleg kakaóra, és ha lehet, tegyetek bele egy kis fahéjat is, rendben?- A halk csattogásból arra következtet, hogy a házimanók füle adhatta ki a hangot bólogatás közben, mivel a fülük odacsapódott testük többi részéhez.
Ekkor figyel fel az énekszóra voltaképpen, mert eddig a kakaó és a manók foglalkoztatták. Arrafelé fordul, amerről nagyjából sejti, hogy érkezik a hang, majd megtámaszkodik a botján és végigpörgeti agyában a lehetőségeket: zavarjon, ne zavarjon? Végül is ez közterület, késő van és őszintén szólva fogalma sincs, kibe botlott. Egy kis traccsolás nem árthat meg.
-Késő esti nassolás netán?- Az arcán barátságos mosoly ül, a hangja is mosolygós, barátságos, egyszerűen nem lehet számonkérésnek venni a szavait, vagy ha mégis így értelmeznék, csak nehezen lehet megsértődni rajta.