Ginnie

Ó, ő nem teljesen tanulási céllal érkezett a könyvek közé, sokkal inkább érdeklődésének megfelelő olvasmányokat keresett, és talált is némi segítséggel.
- Igen, de ha nem a puncsot javaslom, akkor Teó képes lett volna művért csenni valahonnét, abból meg nem lett volna köszönet - fintorodott el a kis srác partiesti ötletétől. Még jó, hogy meg lehetett fékezni és a puncsra rá is kapott.
Annak meg csak örülni tudott, ha senki sem sértődött meg az ártatlan kis tréfától.
- A Virginia szép név. Hát, igazat megvallva nem sokat tudok a mágusiskolákról, "sárvérű" máguscsaládból származok. Anyáék is a mugli világból kerültek ám be, csak anya Franciaországban, apa meg Angliában tanult - gondolkodott el kissé dadogva. Szégyellte a tudatlanságát, hogy nem nézett utána jobban a dolgoknak, miután bekerült a suliba, vagy nem kérdezősködött Hajnitól, az ikertesójától.
- Nemcsak hogy érdekel... imádom - vigyorgott szélesen, amikor kedvenc témakörét hozta fel Ginnie.
- Ja, akkor biztos Hajnit is láttad már. A klubhelyiségben a partin én voltam. Nem viseljük olyan jól, ha külön vagyunk egymástól. Végül is ikrek vagyunk, ő a "másik felem". - Ő is élvezte, hogy akadt társasága, és nem egyedül tölti végig a takarodóig hátralevő időt. Az már más kérdés, hogy pillanatnyilag nem gondolt arra, hogy még is miként fog visszavergődni a tornyukba, de az idősebb lány nyilván tudja az utat visszafelé.

Pár pillanat múlva ismét révedő, kissé üveges tekintettel meredt előre, mikor kiakarta nyitni a jóslásról szóló könyvet.
 Kissé meg is lepődött magában, mert nem szokott ilyen gyorsan felbukkanni ez a kis "átok", amit kifejezetten utált. Nem szerette a megérzéseit, de bízott benne, hogy Hajni visszajött a suliba tényleg, és nem csak egy lehetséges opció. Na, ezért az egyért nem szerette a jóslást, mert ő csak lehetőségeknek tartotta azt, amit a látók láthattak.
Ő meg csak azért nem szívesen tartozott volna közéjük, mert nem akarta, hogy csalónak, vagy egyenesen idiótának bélyegezzék emiatt.

Keiko

- Én is Levitás vagyok,és jól tippeltél elsős vagyok.- mondtam és becsuktam a könyvet amit épp átnyálaztam.
A könyveket inkább félre raktam míg beszélgettünk,mert nem akartam bunkónak tűnni,hogy neki állok olvasgatni,míg beszélgetünk.Bár,nem is tudom miről beszélgethetnénk.Kissé cikis volt a helyzet,mert általában ismerkedni nagyon tudok,mert be nem ál a szám,de most nagyon mégse tudtam mondani semmit.Míg kivettem a jegyzeteimet a táskából,egy kérdésen gondolkoztam..
- Mióta jársz ide? - kérdeztem kissé hadarva,mikor a tintát és pennát is elörángatam a táskámból.Fura szitu volt,de belső énem,már örömtáncot lejtett,amiért sikerült találkoznom és beszélgetnem valakivel még az első héten.
- És amúgy szeretsz ide járni? - kérdeztem mosolyogva.Én szeretek,bár még csak pár napja vagyok itt,mert a másik sulimból kellet ide jönnöm,de eddig nem csalódtam ebben a suliban,csak ..- elhallgattam pár pillanatig,majd félmosollyal hozzátettem - itt kissé sokan vannak.

Eddie

Szóval eltaláltam. Ezaz, nem vagyok olyan szerencsétlen, sőt ehész ügyes vagyok. És az, hogy ő is levitás, csak jobban feldob mert akkor valamilyen szinten hasonlítunk. Legalábbis szerintem igen, hisz ha levitás, akkor nem különbözhetünk annyira. Vagy igen? Hát nem tudom, ez majd kiderül idővel. De az már egy jó pont, hogy szeret olvasni, legalábbis csak ezt tudom leszűrni abból, hogy eljött ide szabadidejében, és négy könyvet is kiválasztott magának.
- Én már egy éve itt vagyok. Mivel másodikos vagyok. Szoval nekem ez a második évem. - felelem kérdésére, mondjuk szerintem ugyanazzt elmondtam háromszor is, csak más formában, de mindegy, az a lényeg, hogy megértse. És tuti hogy megérti , hisz levitás a srac, bár nem mintha mások nem értenék meg, de... na mindegy. Érzem rajta, hogy még midig egy kicsit furán érzi magát az előbb történtek miatt, így egy bátorító mosolyt intézek felé, s remélem leveszi ebből a célzást, hogy azt akartam ezzel mondani, nyugodjon már már meg végre, nincs semmi probléma. Ilyenek mindenkivel előfordulhatnak, szerintem még én is képes lennék ilyenekre, sőt tuti, hogy képes lennék elbénázni valamit. De én nem izgatnám magam ilyeneket percekig, csak jót röhögnék az egészen, és élném tovább az életemet, mint eddig is.
- Igen nagyon szeretek. Legalábbis azóta, hogy jobban összebarátkoztam a többiekkel. Mert amúgy csak kényszerből jöttem ide, apám "parancsára" - fejtem ki, s végére még egy grimaszt is teszek, s az ujjaimmal macskakörmöket is mutatok a "parancsára" szónál, de a végén elnevetem magam, de csak halkan, hogy a könyvtár csendjét, és békéjét ne zavarjam fel. - Igen sokan vannak, de ez igazából nem is baj, legalább soha nem érzed magad egyedül. Még akkor is akad egy jó beszélgetőpartnered, mikor egyedül akarsz lenni. Ezt tapasztalatból mondom, velem is megesett már az ilyen. - mondom, közben kezemben a már csukott könyvet forgatom jobbra-balra.

Keiko

- Kikel barátkoztál össze?Levitásokal? - kérdeztem,aztán hozzáteszem - csak azért,mert valamiért úgy tűnik,hogy a Levitások jobbfejek.Jó lehet a többi házból is rendesek az emberek,csak még nem tudom,mert nem dumáltam senkivel.Kissé hadartam,így még szerencsére észbe kaptam és "leálitottam" magam a kérdés végén.Amint a kérdés végére jutottam,kinyílt a könyvtár ajtaja és egy rahedli diák jött be az ajtón.Máskor szerintem már ideges lennék,hogy ennyien vannak,de most valamiért nem érdekelt.Általában,ha jó kedvem van,nem tudd semmi se foglalkoztatni.Visszafordultam Keikohoz,és elgondolkoztam,hogy elpakoljam-e a könyveket,vagy inkább ne.

Tilda
Szeptember 27.

* Remélhetőleg a napokban javulni fog az időjárás, s végre elég lesz annyi bájital, amennyi általában be szokott venni.  Nem nagyon szabadna emelgetnie az adagot, mert eléggé legyengíti egy ekkora mennyiség egy ilyen erős főzetből. Pár nap múlva kezdődik az új tanév, rengeteg teendője lesz, biztosan nem engedheti meg magának a gyengélkedést.  Mondjuk ez a legkevesebb, de ha napokig így fáj a csuklója, akkor sokkal ingerültebbé válik. A diákok már megszokhatták, hogy nem kifejezetten barátságos, sőt időnként kifejezetten morcossá válik. Inkább a magánéletében jelenthet problémát, mert a lányaira nem akar ráripakodni apróságok miatt. Az ikrek már jobban tudják, hogy mikor ingerültebb, de a kicsi még nem igazán érti a helyzetet. Szerencsére még nem tudja, hogy milyen ez az egész helyzet, meg hogy pontosan mivel jár ez a sérülés.  Majd ha nagyobb lesz, akkor el fogja neki mesélni a történetet töviről hegyire. Nem fog tetszeni neki, mert az apja még mindig ilyen helyen dolgozik, s a múltévben is szerzett egy csúnya sérülést. Egyelőre inkább csak büszkén hősként tekint az apukájára, mintsem aggódna.
A könyvtár nagyon békésen néz ki a lemenő nap fényében. Feltűnésmentesen szippant bele a régi könyvekből áradó jellegzetes illatba. Sokan nem szeretik ezt, de neki inkább jönnek be a réges- régi poros könyvek és pergamenek, mint az újak. Érzésre is más egy ilyet a kezedben fogni, bár az újnak más a varázsa.
Egy biztató mosolyt erőltet az arcára, látva, hogy a fiatal nő nem tudja, hogy hányadán állnak tegeződéssel. Igaz, hogy aki ismeri, látja rajta, hogy nem szívéből jön, de remélhetőleg érteni fogja belőle, hogy egész nyugodtan tegezze. A diákokat is tegezi, bár abban az esetben csak egyirányú folyamatról van szó. Sokan úgy tartják, hogy ha az egyik irányba megy a tegezés, akkor a másikba is kell, de el sem tudná képzelni, hogy a diákokat magázza. Neki voltak olyan tanárai, s ő maga sem szerette.  Nem az ő stílusa ez a művien hivatalos nyelv, a rezervátumban nem ezt a légkört szokta meg. Ott mind a tanoncok, mind pedig a régi motorosok tegeződnek. Persze ott is vannak súrlódások meg ellentétek, de ott elengedhetetlen a hidegvér és az, hogy bízzon az ember a másikban.
- Akkor nézzük meg őket. Tudod a kezem… ez az idő. *  Mormogja alig hallhatóan, ügyelve arra, hogy a benntartózkodó nebuló ne halljon semmit a köztük folyó beszélgetésből. Nem valószínű, hogy nagy titok az állapota az iskola diákjai előtt, egészen biztos benne, hogy valamilyen verzióban már hallották a történetet. Csak remélni tudja, hogy nem ferdült el úgy, hogy ő szerencsétlenkedett, vagy az ő hibája volt az egész, azt a Védát senki nem akarja megtapasztalni, ha a fülébe jut.  De azért csak ne tudják, hogy időnként rossz neki, a diákoknak semmi köze nincs hozzá.* - Előbb keressünk valamit ezekben, aztán majd meglátjuk. *Folytatja még mindig suttogó hangon. Az sem vetne rá jó fényt, ha valaki azt találná állítani, hogy fekete mágiával foglalatoskodik a szabadidejében. Ő maga is látja, hogy egyik sem tűnik hatásosnak, ráadásul a legtöbbje más típusú sérülésre való.
Tilda pironkodásán egy halvány félmosolyszerűség jelenik meg az arcán. Nincsen abban semmi rossz, hogy ha kollégáinkat a keresztnevükön szólítjuk, ő is sokkal jobban szereti így hívni őket. Matildában még van egy adag gyermeki báj, amitől nagyon szimpatikus neki.  Belőle ez már nagyon rég kihalt, már 14-15 évesen igyekezett tudatosan megkeményíteni magát.* - Az a baj, hogy nekem most kellene.* Azzal is akadnak technikai problémák, mondjuk, ha hetekig kell főzni a bájitalt, de reményei szerint találnak valamilyen receptet, ami hamar megvan. * - Megnézzük azokat? Hátha mégsem olyan sötétek. * Ha ez sem jön be, akkor kénytelen lesz segítséget igénybe venni, de jobbszeretné ezt a problémát maga megoldani. Sokkal önfejűbb annál, minthogy mutogassa a sérült testrészét. Mindig is a maga útját akarta járni, ritkán kért segítséget.*

Eddie - zárás

- Óh, sokmindenkivel. De most inkább nem kezdeném el sorolni, mert ha valóban még csak pár hete vagy itt, akkor a nevek nem igazán mondanának sokat. - felelem vigyorogva. Felsorolhatnám amúgy a fél levitás gárdát, ha nem többet, mert itt, a kékeknél nincs olyan akit ne kedvelnék, és szeretnék. - A többi házba is viszonylag rendes emberek járnak, a maguk módján persze. Bár vannak kivételek. - itt most a rellonra gondolok, de ki nem mondom, mert azért ott is van néhány rendes gyerek. Gondolok itt Domira, aki tőlünk ment át. És persze olyanok is akadnak ott mint Eris, aki teljesen, a legutolsó, legkisebb porcikájáig rellonos. - De persze a Levita a legjobb. Szóval jó helyre kerültél. - fejezem be végül vigyorogva. Talán kicsit elfogult vagyok a házammal kapcsolatban, de hát ki nem lenne az? mindenkinek a saját háza a legjobb, és ezzel én sem vagyok másképp. Aztán hirtelen egy csomó diák áramlik be a könyvtár ajtaján, amit én kicsit megdöbbenve nézek végig. Talán vége van az óráknak? De az akkor ez azt jelenti, hogy nekem sietnem kell, mert nekem most órám van, szóval sietnek kéne,ha nem akarok elkésni. Márpedig én nem akarok, mivel Jóslástan órám lesz a következő, arra pedig mindenképp időben akarok odaérni, de ahoz már most el kéne indulnom.
- Jaj, máris vége az órának? Huh, akkor nekem mennem kell, hogy el ne késsek az órámról. -mondom, egy vigyor kíséretében, majd a könyvet gyorsan visszaviszem a helyére. Mikor visszaérek az asztalhoz, Felveszem a táskám, s mosolyogva fordulok Eddiehez. - Akkor szia. Majd máskor találkozunk. - köszönök el tőle, és már el is viharzom, egyenesen a jóslástanterem felé.

Márk


* Nem is ő tehet róla! Az az idióta navinés szúrta el a bájitalt! Világosan megmondta a prof hogy egy kiskanálnál több zúzott sárkányepe ne kerüljön bele, az a hülye pedig felpúpozta a kanalat és felrobbantotta órán a termet. Persze, mert ő meg a padtársa, miért is ne, jöjjön vele büntetőmunkára. De ami több a soknál, hogy a konyhába kell jönniük segíteni a manóknak feltakarítani pálca nélkül, ami mindig piszkos lesz, elvégre mindig főznek itt valamit.
Dühösen beront a konyhába, körbenéz, de sehol sem látja a fiút, csupán a manók szorgoskodnak. Egy-két cseléd felé néz, de tudja hogy megint egy diákot küldtek hozzájuk büntetőmunkára, úgyhogy nem igazán törődnek Erissel. A lány legszívesebben felrobbantana itt mindent a dühtől, beleérve a majd megérkező navinés fiút is. Hogy képzeli, hogy az Ő jegyeit lerontja azzal, hogy nem figyel oda az órán? Iszonyatosan utálja a bájitaltant, de attól még kitűnő akar lenni ebból is. Előveszi a pálcáját, hogy a legközelebbi dolgot lángra robbantsa, mire rosszallóan néz rá az egyik házimanó. *
- Á-á. Pálca nélkül.
* A lány dúlva-fúlva elteszi a pálcáját, a végén még beárulja ez a haszontalan és sokkal rosszabb büntetőmunkát fog a fejére kapni. Keresztbe tett kezekkel várja, hogy megérkezzen a fiú, de minél később jön, annál inkább kezd Eris lenyugodni és elfogadni a tényt, hogy megint a két kezével fog takarítani. *

Eris

Unottan vonult végig a folyosón, mert tisztában volt azzal, hogy büntető munkára küldték, ami kifejezetten nem tartozott kedvenc elfoglaltságai közé. Szívesebben pengette volna mugliktól szerzett gitárját, vagy olvasgatta volna egyik kedvenc könyvét,de helyette pálca nélkül kellett megindulnia, hogy kitakarítsa a konyhát.
Ő még sem sietett, egyrészt azért, mert nem nagy kedve volt a takarításhoz, másrészt azért, mert abban bízott, hogy majd Eris már kitakarítja a konyha nagy részét, mire Márk leér, harmadrészt pedig, attól tartott, hogy a lány majd hisztérikusan hozzá vágja, hogy ez az ő hibája.
Pedig abszolút nem Ő tehet arról, hogy megkapták ezt a feladatot. A lány egész órán idegesítette Őt, állandóan csak beszélt, így Márk persze vétett és több adalékanyagot adott a főzethez, mint amennyit kellett volna. Ballépéséből kis híján felrobbant az iskola, s vitájukban , hogy ki is tehet minderről, még a tanár sem tudott igazságot tenni.
Leérve a konyhába néhány manón kellett átvergődnie magát, akik szokásukhoz híven sürgölődtek a konyhában és valószínűleg a vacsorához készülődtek. Márk pillantása azonnal megállapodott a lányon, akinek köszönhetően most itt kellett robotolniuk egész délután.
- Remélem, már kitakarítottad a konyha nagy részét, mert nincs kedvem az egész délutánomat itt tölteni. - Belépdelve, nem foglalkozva azzal, hogy mit is kellene csinálni a helyiségben, Márk levett a polcról egy fémdobozt és kivett belőle egy kerek kekszet. Azt kezdte rágcsálni, miközben visszafordult Eris felé.

Márk


* Kikérné magának, ő csak figyelmeztette a fiút, hogy ne tegyen annyi sárkányepét bele, mert nem lesz jó vége. Még hogy sokat dumált, persze, pont ő. Kovács nem sieti el a dolgot, abszolút nem érkezik időben, ez a srác nem olyan, mint az a levitás lány, akivel anno büntetőmunkára ítélték a nagyterembe. Sama hozott felmosó felszerelést is, amit Eris most nem, mivel úgy gondolta, a fiú majd elhozza, úgyis olyan kis beszari alak. Kovács megérkezik a konyhába, játszi könnyedséggel nyomná őt az évezredekig tartó női sanyarú sorsba azzal a feltételezéssel, hogy kitakarította már a konyha nagy részét. Eris összeszorítja az ökleit, nagy erőfeszítés kell hozzá, nehogy elővegye a pálcáját és kipróbáljon néhány nem létező varázsigét, hogy is sül el a fiún. Kekszet vesz el a srác és majszolni kezdi, erre a lány köpni-nyelni nem tud. *
- Mit képzelsz, mi vagyok én, felmosórongy? Jobban jársz, ha most azonnal nekikezdesz szépen a takarításnak, mert itt helyben veled fogom felnyalatni az egészet, ha a saját részeddel nem fogsz végezni mire én is az enyémmel.
* Nem hajlandó a munkából több részt kivenni, mint amennyit köteles, de nagy szerencséje van a fiúnak, hogy igyekszik a kiborulásaira odafigyelni. Morogva elvonul és az egyik manótól kap is egy vödröt, meg felmosót. Elintézi bele a vizet és a tisztítószert aztán nekikezd a saját részéhez. Ez az átkozott takarítószer megint ki fogja marni a bőrét... Hátrapillant, hogy a ráérős robbantgató kedvű fiú vajon nekilátott-e a büntetőnek. *

- Mondtam én ilyet? Szimplán megjegyeztem, hogy örülnék annak, ha kitakarítanád a nagy részét, ha már miattad vagyunk itt. - Márk határozott szavait követően állta a lány bosszús pillantását, s a keksz elfogyasztása után Ő maga is szerzett a manóktól egy rongyot, hogy megkezdje a takarítást és letörölje a polcokat és a pultot.
- Egyébként..ahhoz képest, hogy lány vagy, eléggé harciasnak tűnsz. Nem gondolod, hogy ez rossz fényt vet rád? - Vigyorra húzta ajkait és takarítás közben oldalra pillantott, hogy szemügyre vegye a lányt.
- Bah, mostál te már életedben padlót? Rosszul csinálod. - Megcsóválva a fejét, saját rongyát félredobta, majd odasétált a lányhoz, mögé állt és egyik kezével megfogta a felmosó végét. Ha Eris nem tiltakozott, akkor megmutatta, hogyan is kell rendesen felmosni egy padlót.
- Látod? Sokkal kevesebb vizet kell felvinni, mert tönkre teszed a padlót. Lány létedre ezt igazán tudhatnád. - Megcsóválta a fejét, miközben egy halovány mosoly is felvillant ajkain.

Mihael

A november másodikai estén csak egyetlen új diák érkezett meg a kastély falai közé tanulási szándékkal. Ameddig a vonatúton engedélyezett, addig zenét hallgatott, mely jóformán Krystal Meyersből, Flunkból és Jessie J-ből állt. Sosem kedvelte azokata hangos dolgokat, melyek 5-6 percig is eltarottak és zenének merték titulálni páran. És az ilyen csörgésből meg zörgésből álló vacakok egyébkén is mindig idegesítették az amúgy sem nyugodt kedélyállapotú lányt. Emellett az sem hatott rá épp nyugtató hatással, hogy holnap noveber harmadika lesz. Pazar, gondolta magában, ideérkezését követő éjjelen már settenkedve kell elhagynia a falakat mindenki biztonsága érdekében. Hogy tudott vele ennyire kiszúrni a tanára, hogy pont ilyen időszakban iratta be, mikor ha valaki, akkor ő pontosan tisztába van vele, hogy mikor jön el a hónapban az az időszak, mikor a lehető legkevésbé a változás segítene rajta. Bosszankodva rángatta le az ódivatú bőröndjeit, amelyek egy ötvenes évek korabeli romantikus francia filmbe is tökéletesen illett volna. Semmi extravagáns rongyot nem aggatott magára, egy teljesen átlagos farmernadrágot viselt fekete tornacipővel, piros blúzzal, szürke kardigánnal és hófehér kabáttal, melyet kicsit feldobott egy kötött körsállal. Oldalán táskája, melyet saját kezűleg készített, két kezében pedig a régimódi bőröndjeit cipelte fe a kastélyba. Az erdő mellett elhaladva bőrén az összes szőrszál felállt, ahogy egy farkasüvöltés törte meg az éjszaka csöndjét. Letéve kezében lévő cókmókjait összehúzta magán a fehér kabátot, holott egyáltalán nem fázott. Fülét a fák felé fordítva figyelte a holnap esti "bulijának" hangjait, melyek közül egész sokat be tudott azonosítani pusztán a rendkívüli finomságú hallásának köszönhetően. Feleszmélve megrázta fejét szőke tincseit így kissé megreptetve a hűvös levegőben majd nagyobb tempóra kapcsolva folytatta az útját egészen a bejárati csarnokig. Füles mellette sétált kimért léptekkel, félúton pedig megunva a saját mancsain való mászkálást, leült a földre kicsit tisztogatni az egyébként nem makulátlanul tiszta bundáját. A lány felsóhajtva megbűvölte a csomagjait míg bestiáját felemeve a földről a dzsekijébe rejtette. A hatalmas bejárati ajtó nyikorogva tárult ki a szőke újdonsült Eridonos előtt, aki magabiztos tartással lépett be a hatalmas helységbe. A méretes faajtó be is csukta önmagát, mihelyst Lilla beljebb lelassítva mozdulatait végezetül megállt macskáját letéve a földre. Kezeit összefonta a mellkasa előtt és próbálta megszokni a rengeteg különböző illatot, melyek gondolatai szerint az egész kastélyban fellelhetőek. Kicsit fáradtan lehunyta szemeit átadva magát a kifinomult érzései kiélesedésének míg Füles a lába mellett nyalakodott.

Lilla

Szép kis bemutatkozás, úrfi..

Lilla egészen elmerült pusztán az orrát használva. Az otthoni szagokat nagy nehezen sikerült megszoknia, hogy a spenót és a sóska teljesen más színt juttatnak eszébe, és az eredeti francia parfümjének és az olcsóbbik másolatának egyáltalán semmi közük sincs egymáshoz, de még a víz, amit használnak hozzá, az is teljesen más. Itt a nem olyan rég történt vacsorának az illatai keverednek a csípős, hűs levegővel, mely a lánnyal együtt suhant be a bejárati ajtón. Tovább szimatol a szöszi, még mindig becsukott szemekkel, és egyre jobban el tud különíteni egy szagot, mely egyre erősebb és valami egyébbel párosul. Vörösmarty szelet? Vagy vaníliás torta? Nem, ez házi krémes! Lilla arcán egy mosoly lehetett látható, majd baljóslatúan oldalra pillantott, de sajnos későn. Túlságosan el volt foglalva azzal, hogy ízlelgette a ma készült sütemény illatát, így egészen figyemen kívül hagyta a hallását, és reflexei is később reagáltak, mint kellett volna nekik. Egy behemót tag, akinek a szaga keveredett a kezében tartott édességgel úgy letarolta az Eridonost, mint holmi lurkó a pitypang fejét. Hogy hogy sikerült mégis a támadónak alul maradnia, az rejtély volt a lány előtt, de nem is nagyon tudta érdekelni. Ellenben az, hogy a sálát, amit édesanyja kötött neki direkt iskolai viseletre, szinte teljesen beterítette a krémes - arról nem is szólva, hogy perverz alakunk nem vette el onnan a kezét, kiverte a biztosítékot már most, 10 percnyi ittléte alatt.
- Szedd a sátorfád és induljál tovább.
Sziszegte a fogai között a kicsit sem ideges lány koncentrálva, hogy ne robbanjon el az agya. Valami vicsorféle is megjelent az arcán, amíg lemászva a bunkó támadójáról felállt, hogy leporolja a fehér kabátját - melyen nem meglepő módon érezte ugyanazt az illatot, amit a nyakába tekert ruhadarabon is. Arra, hogy a böszme tag felborította bénázása közben a bőröndjeit, csak megforgatta a szemeit és egyre elmélyültebben igyekezte jegelni a kitörni készülő állatot. Füles felborzolt szőrrel bújt gazdája lábai közé erősen fújtatva az úriemberre, míg két farkát támadó állásba helyezte a teste felett néhányat előre lépve, egyik mancsával a fiú lába felé kapva.
- Még mindig itt vagy?!
Szólt a lány rideg hangnemben próbálva eltüntetni a ruhájára ragadt krémet.

Nézz a lábad elé, Lilluci...

Te csak ne becézgess engem..

A vonatút alatt számolt egy-két lehetséges kiemenetellel az estéjét illetően, de arra egyáltalán nem volt felkészülve, hogy feldöntik, mint valami taknyos kisfiút, emellett teljesen összeganézzák a ruháját és mindezt várhatóan az iskola legtaplóbb gyökere. Hogy a fenébe nem néz a lába elé ez az elmebeteg?! És ha már így sikerült kimozdítania a talajt a lány alól, még őt meri hibáztatni?! A tőle telhető leggyorsabb módon növeli a távolságot kettejük között, ami túl minimálisa csökkent. A vicsot nem bírta megállni, ám abból ítélve, hogy a név nélküli böszme nem reagálta le, nyilván nem hallotta. Amíg kabátját tisztogatta próbált valami kevésbé irritálóra gondolni, de pusztán csak annyi jutott eszébe, hogy másnap telihold és ez az udvariatlan és rendkívüli módon beképzelt tag azt sem érdemli mewg, hogy ugyanazt a levegőt szívja vele.
A fehér pingvinkosztümös újbóli próbálkozása célt ért: Lilla szemei egészen befeketedtek, a szembogarától egészen a szeme fehérjéig mindenütt, vonásai megfeszültek és valahonnan a torka aljából mély, vicsorgó hangot adott ki, melyet a romboló bizonyára nem értett. A lány lehunyta a szemeit a következő csípő megjegyzéseket eleresztve a füle mellett, és mikor pillantását a cókmókjára vetette, ismét csillogtak tengerkék szemei. A fiú mellől összekaparta a holmiját, ami ugyebár a földön hevert a nagyobbik kiterjedésével, csak hogy még több koszt gyűjtsön be. Igen, köszönjük Név Nélküi barátunk, sikerült az Eridonost az első estéjén igencsak kihoznod a sodrából!
- Ha egy ujjal is hozzáérsz, cafatokra szedlek. -
Puszta fenyegetés volt, melyhez ismét egy mormogó hang társult, majd a továbbiakban igyekezve figyelmen kívül hagyni az éles nyelvű pajtiját, felnyalábolta a padlón fekvő csomagjait. Füles ellenben még mindig púpos háttal, ugrásra készen meredt a furcsa illatú fiú térdére, mely szemközt volt a bestiával. Lilla bármennyire is próbálta, nem tudta pontosan beazonosítani, hogy mit érez, de megállapítása szerint passzol az illető modorához és stílusához, ami nyilván valami elfuserált nőcsábász lehet. Fülesnek odamorgott valamit állatias hangon, mire a macskaszerű lény eleinte csak néhányat lépett hátra, végül megfordulva megindult Lilla után, aki reményei szerint otthagyta az éterbe a hajnalok hajnalán idegesítő behemótot. Nem menekül, ugyan, ő a világért sem futamodik meg, de nem akar rögvest az első pillanatban az igazgatóhoz menni, mert rátámadt valakire, aki összekente a vadiúj sálját és bántalmazni akarta a kneazle-ét.

És ugyan miért ne?

Mert a Mihaelt nem lehet >.<

Jobban belegondolva mindketten csak előnyükre fordították volna, ha nem mosatja fel magával a padlót a figyelmetlen illető. De sajnos az ütközés befolyásolhatatlan volt, és azért alátámasztva egy kicsit azt, hogy Lilla miféle, ő került a helyzet magaslata, szó szerint. Nem szüntek meg a reflexei, csupán a saját éberségét iktatta ki egy időre, amiből aztán lehetett jó nagy fejfájása. A sors nem pedig valami udvarias fiatalembert küldött, hogy ledöntse a lábáról, hanem egy ilyen faragatlan frátert, aki azok után, hogy a kezei közt lévő sütemény nagyobbik részét a lányba törli, még az esésért is őt hibáztatta. Lilla nem igazán vette fel a kezdeti sérelmeket, de valami nagyon tudott a fehér inges, mert sikeresen felkeltette a leányzó érdeklődését, ami nem kedvezett jelen esetben egyiküknek. A farkas megbotránkozott az Eridonos belsejében, melynek hangot is adott. Biztos nem javított a helyzeten, hogy a szőke, göndör hajú, fiatal kislány torkából olyan hangok törnek elő, melyekkel inkább az erdőt kéne gazdagítania, de nem.. azt majd holnap.
Füles megfenyegetésére azért még jobban feljebb ment a pumpája, de most már legalább tudott valamennyire higgadozni. Szegény nővére ennek a tarológépnek, egy röpke pillanat erejéig megsajnálta a szöszi, de hamar tovább is lépett rajta. Biztos annak is az idegein táncol, azért a kiváló hatékonysága. Persze azt nem ismerte volna be a csajszi, hogy forróvérű, nem, könnyebb így másra kenni - ahogy azt a fiú is alkalmazta vele szembe. Névtelenke még visszadobta a labdát a fenyegetésre, ami egy kissé hideg pillantásnál tovább nem zavartatta a lányt.  Közvetlen a tuskó lábai mellől szedegette fel a földről a táskáit, melyet valószínűleg boldogan nézett végig a Lilla szerint enyhén pedofilnak titulált iskolatársa, és elindult valamerre, bár pontosan ő maga sem tudtam, hogy hova viszik a lábai.
Mikor utánaszóltak eléggé más stílusban és hanglejtéssel eleinte abban sem volt biztos, hogy hozzá intézték. A méregzsákra kicsit összeszorított szájjal bólogatott és valamit nagyon készült mondani szemtől szembe a fiúkának. Nagy hévvel meg is fordult, hogy minden szőke tincse vállának jobb oldalára penderült, de nem jutott sokáig. A macsó ugyanis épp az ingétől szabadította meg magát, mire Lilla kicsit meglepve lesett körül, hogy ez most valami kandikamera vagy mi a rák. Mihelyst lekerült róla a felsőrész Lilla is idomított a vonásain, melyek most ismét valami mást sugalmaznak. De nem azzal kapcsolatos, amit az imént látott..lát.
A második kijelentésnél kezdett egyáltalán gondolkozni, hogy rendkívüli módon militaryba váltana, ha a sálja és az új téli kabátját hazavágná ez az állat, és végül a ruhái épségének megőrzése érdekében kicsit kelletlenül, de Mihael mellé szegődött.
- Lilla.. Amúgy miért is támadtál rám? -
Kicsit gyanakodva tart távolságot út közben, míg felteszi az első kérdést, ami a fejében köröz. Csomagjait mögötte húzza egy láthatatlan ember, Fülest pedig felvette a földről, mielőtt csinálna valami butaságot a cicája.

Lilla- Az nekem annál jobb  

[Leonie]

Sokat hallotta már másoktól, hogy Leonie őrült, de nem hitte el. Őrültnek nevezni valakit nagyon nagy modortalanság, és sértő is! De azért azt, ahogy beszélget a lánnyal, aki belemászik a személyes terébe - ezzel hátrálásra késztetve a nagykislányt, bevallja, hogy kicsit... bolondos. Simogatja kezében a nyuszit, nem tudhatja, jobb-e neki nála, de örül, ha így van, ez kitüntetés egy ilyen cuki kis szőrmóktól.
Amiket a hagyma élettani hatásáról mond, azokra azért kétkedve rázza a fejét - van, amit igaznak talál, van, amit meg nem, de nem kezdi el kioktatni a lányt kivételesen. Már csak arra lesz figyelmes, hogy belökik az ajtón. Csak így, váratlanul, hogy terelje el a figyelmét a manóknak.
Szóval beesik a konyhába, kezében a nyúllal, és nagy szemekkel, pirosodó arccal, tanácstalanul, riadtan néz a manókra, akik odasietnek hozzá, megtudni, hogy mit óhajt, és azonnal elkezdenek neki kaját hordani, meg elkapják a karját, és beterelik a konyhába.
-Nem, én semmit!-
Mondja zavartan hebegve, miközben hagyja, hogy a manóáradat egyre beljebb és beljebb kísérje. Nem tudja, mit mondhatna, de valamit kellene. Legjobb lenne az igazat, de ő nem kér semmit. A kezében tartva egyre sürgetőbben simogatja a nyuszit, amikor is...
-A nyuszit simogassátok meg! Biztos szeretne répát, salátát, meg... mindenfélét, amit egy nyuszi eszik.-
Vágja ki magát a szorult helyzetből, és nagyon büszke rá, hogy nem kellett hazudnia, elvégre nem gondolkozhat egy nyúl fejével, fizikailag képtelen, de... ha nyúl lenne, biztos szívesen enne ilyesmit. És nem mondta biztosra, hogy a nyuszkó ezt tényleg meg akarja enni, csak feltételesen. A terv tökéletesen kivitelezett, büszke magára, ahogy tartja a kis szőrmókot, amit a manók felváltva simogatnak.

Chh.. Nem vagy te eltelve magadtól egy icipicit, Misi mókus?

Általában nem fogadja rosszul, ha társasága akad, ám ez alkalommal boldogan letett volna erről a kiváltságáról. Ám senkinek nem esett baja, hála a Lilla mondhatni higgadt befogadóképességének. Azért persze voltak pillanatok, amikor nagyon másra kellett fordítania a figyelmét, hogy ne legyen nagyobb gond, de szerencsére minden jól ment. Az egyáltalán nem feltűnő hátsófertáj bámulását nem reagálta le, úgy vélte, hogy úgysem kell sokáig egy levegőt szívnia azzal a másikkal. A bemutatkozó szemétkedést követően mégis a fiúka marasztalta, bár ezt egyikük sem ismerte volna el. A tahó stílusát valami mással váltotta fel, amit Lillus nem kissé gyanakodva fogadott. Erre viszont már a nyelve hegyén volt a frappáns válasza, ami bizony hamar beléforrt. Eddig csak egyetlen fiút látott ruhát levenni és a meztelenség sem nagyon zaklatta, hisz kiskora óta a fél életét az uszodában töltötte, csak.. Merész így november elején ing nélkül bóklászni, gondolta, majd fontolgatva Mihael ajánlatát, végezetül csak mellészegődött. És igen, a Rellonosnak feltett szándéka volt lenyűgözni a lányt, ami egy bizonyos fokig meg is történt, de sajnos rossz belépővel indított.
- Teljesen kimondható. Nem úgy, mint egy Fruzsina vagy Enikő. -
Vont vállat, de azért magában kóstolgatta a nevét. Evelin. Lilla. Nincsen velük semmi gond, nem úgy mint a spanyol nyelvjárású területeken a Route vagy a Rui, mert ha valamely nevek kimondhatatlanok, akkor ezek azok. Mihael. Latinos neve van, úgyhogy neki minden bizonnyal nem okozna nehézséget ezek kiejtése.
Igencsak hamar megérkeztek a konyha bejáratához, ahol a fiú kis híján orrba gyűrve a szöszit megállította őt, és nemes egyszerűséggel megcsókoltatta a cipőjét az ajtóval, mely hangos cuppanással megadta magát és kitárult.
- Útban voltam, mi?
Vonja fel a szemöldökét a félhomályban elismételve a társa legelső mondatát. De dícséretet érdemel, hogy legalább nem azzal torkolta le az Eridonost, hogy mert nem fért volna el a méretes ülepétől. Bőröndjeit kinn hagyja, ahogy Füleskét is és belép az újabban-nem-tuskó után a konyhába. Apró manók rögtön körbeveszik a leányzót, aki - tekintve, hogy életében eddig egyetlen egyet látott - ösztönösen közelebb húzódik iskolatársa karjához, míg a konyhai személyzetet mustrálja kifürkészhetetlen tekintettel. Mihael felszólalására leimádkozza magáról a sálat és a fehér kabátját is, így most már csak egy szürke kardigánban ácsorogva még mindig a fiú aurájában.
- Egy forró csoki nagyon jól esne.
Böki ki végül, mire a szolgálat nagyobb része elszelel - a ruháival és a kérésével. Mire feltekint a nála jóval magasabb tagra, az már önfeledten töm magába egy szendvicset akkora falatokkal, hogy a lány annak a negyedét sem tudná megforgatni a szájában. Kicsit ellép a sráctól, mikorra sikerült felmérnie az igencsak közeli állóhelyüket, és mire újra felkeltené a srác Lilla gyanakvását az érdeklődésével, máris a lány kezébe nyomnak egy bögre forró csokit - a manók megjelenése pedig arra ösztönzi, hogy visszavonja azt a távolságot, amelyet kettejük között létrehozott.
 - Idevalósi vagyok, bár gondolom már leesett. Ha elmondom, hogy azon belül merről, neked nem jelent semmit, mert lövésed sincs róla.
Válaszolt kicsit körmönfontan a kérdésre, amit butaságnak érzett. Hogy-hogy honnan jött, a vonatra a fővárosban szállt fel, és mint a tag megállapította, magyar neve van, úgyhogy nem kérdéses a tény, miszerint helyi.
- És te a nővéreddel?
Dobta vissza a labdát Mihaelnek, mielőtt belekortyolt volna az igazi, krémes forró csokoládéjába.

Ombozi.


* Sötét hajú tornádó közeleg. Az utolsó órája után átvág a folyosókon, dühödten lépked végig a fél kastélyon, csak hogy találjon egy nyugodt helyet, ahol megírhatja a házvezetőnek a dolgozatát. Elvették a pálcáját, úgyhogy egyúttal a Minisztériumba is fog egy kellemes hangvételű baglyot küldeni. Térképmemóriájának köszönhetően gyorsan kitalál minden helyiségből, ám arra nem számít, hogy ezen a folyosószakaszon szó szerint senki sincsen. Gyanakvó pillantásokkal figyeli a páncélokat, hátha azok miatt van, de a fémbádogok meg se moccannak. Lassabbra veszi a tempóját, királynői léptekkel vonul tovább, emelt fővel figyeli a történéseket. De semmi sem mozdul, semmi sem utal arra, hogy itt bármi gyanús lenne. Talál egy kényelmesnek tűnő ülőalkalmatosságot. Végigtapogatja, hátha csapdát rejt,  majd mikor nem észlel bajt, leül rá. Esetlennek érzi magát a pálcája nélkül, támadhatónak. Persze ha kell, a körmeit is belevájja bárki szemébe, hasznosak az éjszakai edzések, de a képességei nélkül egy ilyen iskolában... Előhalássza a fekete táskájából a könyveit. Az egyik kemény fedeleset az ölébe teszi, keres még papírt és pennát is. Amikor végre megtalálja őket, írni kezd, de először a Minisztériumba szánt kis levelét. Bemagolta ugyan a varázslótörvényeket, de meg kell találnia a helyes kiskapukat, hogy Dominicot kipenderítsék a prefektusi helyéből. Nagyszájú mitugrász, pedig alig idősebb nála. Erisnek egy ötlet nyomán azon nyomban írni kezd a keze. Szélsebesen körmöl, szinte megállás nélkül, és annyira belemélyedt a lejáratásba, hogy nem is veszi észre mi van körülötte. *

Eris

*Mindig van a színen egy új diák. Nem a legáldásosabb szerep, de mindenhol megjelenik, minden évben, és mindegy, hogy kicsoda vagy, rangos, vagy fösvény, olcsó ember, nagyszájú legény, vagy visszahúzódó személyiség. Ha többször nem is, egyszer új diák leszel, és ha szeretnéd, ha nem, meg kell birkóznod a körülményekkel. Az új fiúnak talán még nehezebb a dolga, mint az új lánynak, akinek rögvest barátnői, és szerelmei lesznek, megy a csevej és a pletykaszezon is örök divat. Egy fiúnak más. Nem rossz a helyzet, inkább csak úgy kiábrándító. Noel beilleszkedését távolságtartó magatartása sem fogja elősegíteni, így a kastély megpillantásakor csak egy apró, beletörődött fejrázást engedett meg magának, majd eltökélt szándékkal - hogy mielőbb megtalálja körletét - átlépte a kaput. A kastély nyirkos volt, s hideg, útja pedig az alagsorba vezetett, ahol nem számíthatott sokkal jobb fogadtatásra. Új diák. Meg nagy kastély. Meg nyirkos levegő, belőtt haj és szép öltözet. Haj-haj.
A festmények is ferde szemmel, képből képbe vándorolva követték a fiút, amit az ifjú rellonos nem akart észrevenni. Valami másra számított. Ha új helyre megy, egy új közösségbe, valamiért mindig nagy változást vár, valami nagy durranást remél, ami megváltoztatja az egész addigi létezését. Ami célt ad. Aztán rájön, hogy nincs semmi. Sehol. Nincs cél, csak sötétség, és kövek.*
- Aha - bökte ki hangosan, miután gondolataiból felébredve kihalt folyosórészen találta magát. - Ezt megcsináltad. De semmi baj. Ez csak egy kastély, nem fog felfalni.
*Cipőtalpai halk szisszenéssel adtak ritmust lépteinek, és a magas alak tovább haladt az ismeretlenbe.*

Ombozi.


* Lázasan fogalmazza a fejében, hogy mivel is mártsa be azt a szerencsétlent. Dőlnek belőle a betűk, a szavak, épp hogy kifért az utolsó sor is. Sötét szemei végigfutnak a leírtakon, a levél végére odakanyarintja a kézjegyét. Így. Ezt már csak el kell vinni a bagolyházba és mehet is a móka. Most pedig jöjjön a büntetődolgozat. Az előző csudaságot mérnöki pontossággal összehajtja és becsúsztatja a könyvébe. Előhalászik egy pergament is, ráteszi a kemény borítóra, de... semmi sem jut az eszébe. Mit lehetne írni arról, hogy hogy is viselkedjen egy prefektussal szemben? Egy normálissal természetesen tisztelettudóan. Egy olyannal, aki kész kiállni a ház hírnevéért és inkább biztatja az elsős kis gólyát, meg is mutat neki néhány átkot amit aztán használhat. De ez a prefektus egy kotnyeles mitugrász, és annyi a szerencséje, hogy Dave a lányt nem terelőnek tette be a csapatba. Bár még az is lehet, hogy edzésen is nekimegy a fogónak, a kvaffal is elég nagyot lehet dobni... Jut eszébe kvaff, nem ártana azzal gyakorolnia a célba dobást. Nem akarhat majd leégni az egész iskola előtt az első meccsén. Már hallja is magában "Nézzétek azt a keresztes csajt, csak a szája nagy, még dobni se tud." A gondolatra mérges lesz, képzeletbeli seprűjével az ábrándbéli sráchoz lovagol és nyakon csapja. Esetleg pálcát fog rá, sóbálvánnyá változtatja és az ő fejét használj a majd kvaffnak... Pálca... elkalandozott. Sóhajt, hátha attól egy kicsit megnyugszik. Nem sokat használt, de kezdetnek megteszi. Pennájával játszik a tekercs fölött és szórakozott firkákkal illusztrálja az imént gondoltakat.
Lépteket hall, a kihalt folyosó csendjében visszhangot vernek a falakon. Mintha beszélne is valaki. Eris szoborrá merevedik ültében, közömbös tekintetén csak a szemei mozognak. Ha az a valaki ideér, majd megnézheti magának, és mivel nem mozog, nem fog feltűnést kelteni. Türelmesen, mozdulatlanul várja, hogy ki is jöhet a folyosón... ha épp a prefektus, azt nem fogja megköszönni... *

Eris

*Folyosó folyosót keresztez, a kastélyokban ez már csak így megy. Noel egyenes háttal, nem a leglazább stílusában haladt előre. Nem érezte magát biztonságban, és bár aranyvérű, a festményekkel nem jön ki túl jól. Nem az a művészetkedvelő fajta, csak úgy visszafogottan játszott már az otthoni keretlakókkal is. Pálcapróbának mind megfelel. A némaságban hamar visszaesett félbehagyott gondolataiba, és leszegett feje semmit nem észlelt a külvilágból. Páncélok, díszek, portrék mellett vonult el, na meg egy ismeretlen alak mellett is, aki ha lehet, még nála is csendesebb volt. Noel illemtudó, de vak, mint annak a rendje. Egészen elsétált a folyosó végéig, ami természetesen zsákutcaként ért véget, így sóhajtva ugyan, de visszafordult. Zsebre dugta hosszú ujjait, és fintorogva indult vissza, hogy hálókörletét megkeresve, ismét békére leljen.
Két lépés között viszont tekintete megakadt egy mozdulatlan, dermedt leányon. Először csak feje, majd teste is az ismeretlen felé fordult, és összeráncolt szemekkel igyekezett kivenni a sötétségből, mit is lát. ~ Ez egy lány? ~ Nem sok gondolat fordult meg ekkor fejében, de nem is sok kellett volna ahhoz, hogy ott hagyja. Abból kiindulva, hogy ez a lány látta őt elmenni maga előtt, kikövetkeztethető, hogy nem szerette volna megszólítani, így az sem biztos, hogy neki meg kellene őt. A bökkenő csupán az, hogy jelenleg gőze sincs arról, hol van és merre tart.*
- Tiszteletem - köhintett felemelt öklébe, és csak remélni tudta, hogy a másik fél hasonlatos ő hozzá. Nem kérdez, nem vádaskodik. - Az égvilágon nem szeretnélek megzavarni a magánbulidban, de... hm. Szóval új vagyok itt, és el kellene egy értő lélek segítségnyújtása.
*Kellemesen kihallatszódott hangjából az érdektelenség, és nem várt egyebet a megszólítottól sem. Hasonló hasonlót vonz.*

Ombozi Noel
November 5. valamikor a hajnali órákban
ruha

Hogy milyen gyönyörű ez a rét. Csodálatos, talán, sőt biztosabb szebb is, mint a tündérkert a levitában. Olyan szép zöld a fű, és szép színesek a virágok. És az ég, hát az elképesztően szép kék, egyetlen felhő sem rondít bele a képbe. Elterülök a füvön, ami nagyon puha, és hihetetlen, de bársonyos is. Minden olyan tökéletes, örökre itt maradnék. De várjunk, valami neszt hallok, mi egyre csak hangosodik, mintha ezernyi apró állat rohanna felém. Gyorsan felülök, és még is pillantom azt a nagy csapat mókust, akik mind felém tartanak, szélsebesen, s én becsukott szemmel várom a végeztem...
Mogyoró, tudhattam volna. Vajon mi baja lehet? Ilyen nem szokott csinálni soha, most viszont elég türelmetlennek tűnik. Mintha akarna valamit, ami nagyon fontos, legalábbis a számára. És ezért kaparássza az arcom, hogy felkeljek. Mikor aztán eléri célját, és nekem sikerül kinyitnom a szemem, lemászik rólam, az ajtóhoz szalad, és azt kezdi el kaparászni. Kénytelen-kelletlen feltápászkodom hát, hogy kinyissam neki az ajtót, menjen csak amerre akar, úgyis vissza fog találni. Már épp indulnék vissza az ágyamba, azonban a kis szőrmók nem így gondolja, csak néz rám nagy, kérek szemeivel, egy tapodtat sem mozdulva az ajtóból. Egy hosszúra nyújtott, halk sóhajtással jelzem, hogy megadom magam, és vele megyek, bármerre is szándékozik menni. Ekkor aztán ismét szaladni kezd, pontosabban ugrándozni, én viszont alig tudom őt, mivel kicsit gyorsabb, mint én. Nem tudom hova akar menni, de elég messze a levitától, arra rájöttem. Aztán mikor már a bejárati csarnoknál tartok rájövök mindenre. A kis mókus a konyhába akar eljutni, de egyedül nem mert jönni. De mégis mit akar ő a konyhában? És ilyen korán? Még elég sötét van, és mindenki alszik, csak én nem, még persze Mogyoró, és mint utólag kiderül a manók nagy része sem, mert mikor óvatosan benyitok, néhányan már szorgoskodnak a tűzhelynél. Mogyoró önállósítva magát felugrik az asztalra, és vesz a tál mogyoróból, ami ott van az asztalon. Áá, szóval éhes a lelkem, és ezért akart idejönni. És ezt a manók szótlanul, mosolyogva tűrik. Bár már megszokták a kis állat jelenlétét, és mindig raknak ki mogyorót neki, szóval érthető, hogy ez most sem zavarja őket. Hát, ha már itt vagyok, akkor nem megyek el üres hassal, ugyanis megkordul a gyomrom az itt terjengő illatoktól. Gyorsan leülök a székre, és kérek egy sonkás-salátás szendvicset, meg egy kis teát, amit hamar még is kapok, és én hozzá is látok a kicsit nagyon korai reggelimhez.

Ombozi.


* Léptek közelednek. Egyenletes, bár kissé bizonytalan léptek. Egy fiú alakja tűnik fel, mintha nem is tudná pontosan hogy merre jár, időnként a tanácstalanság ráncai ülnek ki az arcára. Nem mintha sokat időzne el a loboncos fiú tekintetén, Eris szoborszerű mozdulatlanságba bújva követi szemeivel amint elmegy előtte és őt észre se veszi. Nem mozdul, azzal csak felkeltené magára a figyelmet. Inkább megvárja, amíg a srác rájön, hogy mégsem erre indult, és visszamegy oda, ahonnan jött. Jó messzire tőle. A járkálás zajai távolodnak, a visszhang marad csak, majd elapad. A lány szemeivel próbálja kifürkészni, hogy merre is lehet az idegen, de nem lát el odáig ebből a pózból. Megint hallja a másik cipőjének dallamát. Visszafelé jön. Megunta a kószálást, és most elmegy. Legalább is ezt reméli. Lassan beér a látómezejébe, most talán többet tud kivenni belőle. Ajjaj. Kiszúrták! Megáll előtte az idegen és megszólítja. Habár a köhögés nem a tényleges tiszteletadás formája, ezt most elnézi neki Eris. Legalább tud valaki köszönni is ebben az iskolában. Viszonzásképpen biccent, hogy ő is üdvözli a fiút. Eltévedt. Ennyivel le is lehet írni hogy mit is akar. A lány végigméri az ismeretlen egyedet, szemeit összehúzza. Talán ő alkalmas lenne eme feladatra. *
- Segítek, ha megteszel egy szívességet. Mi kell?
* Hangja a szokásosnál is közömbösebb, nem tudni mit is forral éppen a fejében. *

Eris

*Az aprónak tűnő árny nem siette el a válaszadást, de a biccentést tökéletes feleletnek, mi több, tökéletes kezdetnek vélte a rellonos újonc.
Elmosolyodott, majd amikor a még ismeretlen magára vállalta a segítségnyújtás terhét, még meg is könnyebült. Egyenes kérdés, egyenes válasz, és persze a beszélgetés még el sem kezdődött, a lány máris magára gondol, és valamit valamiért elven csak akkor segít, ha Noel megtesz neki vagy érte valamit, amiről egyelőre ő maga semmit sem tud.*
- Ne haragudj, nem vagy az esetem - emelte fel a tenyerét megálljt parancsolva, majd az előzőleg elutasító kezet bemutatkozásra nyújtotta. - Ombozi vagyok, és ha megmutatod az utat az ágyam felé, ígérem segítek neked.
*Igaz, hogy nem tudta mibe is egyezett most bele, de ösztönei azt súgták, nem is csöppenhetett volna ennél jobb társaságba. A vére máris pezsgett, nagyon remélte, hogy valami rosszban sántikál a lány.*
- És ha szabad tudnom, elmesélnéd, mire is adtam a szavam? - kérdése izgalma ellenére hidegen csengett, viszont zöldjei csillogtak, és ha úgy esett a hold fénye, talán még a lány is elcsípte.
*Elcsendesedett, szemeit a lányra szegezte, s közben egészen a falig hátrált, hogy   onnan hallgathassa a tervet. Bízott benne, hogy nem holmi lányos akármiben kell már az első napokban részt vennie, de ha mégis így alakulna, legalább hamarosan az alagsorban lesz, és nem kell egész éjszaka keringenie az éber festmények között.*
- Halljam, mi az alku tárgya? - ismételte felkeltett érdeklődéssel, kissé oldalra billentve fejét. - Kíváncsivá tettél.

Ombozi.


* Fél szemöldökét felhúzza a furcsa válaszra. Ki a fene mondta hogy bármi nyálas párkeresős-cuccot kérne ettől a fiútól? Felbosszantja a tudat, hogy ilyen kis csitrinek nézték. *
- Te sem az enyém, ne aggódj.
* Vágja vissza, gúnyos fintort lejtve a fiúnak. A kézrázást elfogadja és viszonozza. No, megint nem túl tiszteletteljes, ez úgy illett volna, hogy a fiú letérdel és megcsókolja a kézfején a gyűrűket, egyenként... sebaj, steril és távolságtartó. Lehet hogy tényleg rá kéne bízni a feladatot. *
- Awer-Kowai.
* Mutatkozik be ő is röviden, azt pedig, hogy tényleg segítenek-e egymásnak, majd kiderül. Először csak le akarja ezt az idióta tekercset tudni. A másik a falig hátrál és kérdezi, Eris hűvösen elmosolyodik. *
- Le légy ennyire kíváncsi. Csak írj meg helyettem egy büntetődolgozatot a házvezetőmnek, ennyi lenne.
* A remek alkalom arra, hogy a fogalmazási hiányosságait másra hárítsa. Úgy se tudna különösképp mit írni a lapra, Alexa prof valószínűleg csak egy összefirkált pergamentekercset kapna, ahol Dominic változatos kivégzései módjait illusztrálná a maga sötét kis firkálós stílusában. Hogy annyira ne nézze a fiú hülyének, és hogy kicsit értse is hogy miről van szó, egy kicsit részletesebben felvázolja a helyzetet. Hátát a falnak dönti, fejét kissé hátraszegezi. *
- Az első napomon elkaptam egy lányt a körlettől nem messze. Pár átkot szórtam rá, nem nagy dolog. Az egyik Rellonos prefektus elkapott és felvitt a házvezetőhöz, mondván hogy tiszteletlen vagyok vele, pedig csak az igazat mondtam. Kikérte a nevem és a házamat, ő még csak be sem mutatkozott...
* A beszéde nyers, tárgyilagos, az utolsó mondatának a második részében hangja negédes színezést vesz fel, hogy jobban kigúnyolja az illetőt. *
- Flaviu professzor asszonynak pedig le kell adnom egy pergamennyi fogalmazást arról, hogy miért is tisztelem a prefektusokat és hogy is kell velük szemben viselkednem. Remélem így érthető hogy miért nem én akarom ezt megírni.

Keiko Sama

Az első reggel isteni finom első reggeli, na meg egy pohárnyi víz után kiáltott. Noel nem volt jó alvó, az éjszaka nagy részét sem alvással töltötte, helyette viszont volt sok forgolódás, és önismereti kérdések, melyek feltevését még édesanyja tanácsolta.
Miután feladta a balra-jobbra helyezkedést, a hátán fekve nyugodott meg, s nyomta el az álom, amelyben természetesen mint mindig, most is menekült. Nem sok pihenés jutott neki, már hajnalban keltette a maró szomj és éhség. Nem bíbelődött sokat, hamar pulóverbe és farmerba bújt, arcot - és fogat mosott, majd elrendezte kósza fekete tincseit, és már rótta is a folyosókat, hogy megtalálja a konyhát, és csillapítsa korai ébresztőjének okait. A folyosók ezen a reggelen sem tűntek melegebbnek, mint tegnap este, a nyirkosság mintha beleitta volna magát a falakba, a levegőnek szinte íze volt. Íze? ~ De hát ez fánk íz! ~ A döbbenet kialvatlan, fáradt zöldjeire is kiült, és egészen jókedvű lett, ami főleg reggelente, igazán ritka kincs volt Noel életében. A konyhába lépve nem tehetett mást, behunyta szemeit, és az illatok bőséges zavarát igyekezett felfogni. Volt itt kakaó, sütemények, tea és fánk illata, de mintha kivehető lett volna az összes étel illata, mi több, az íze is, ami valaha itt készült a manók szorgos kezei között.
A rellonos aztán lassan visszanyitotta szemeit, és az asztalhoz sietve vízért nyúlt. A társaság léte is ekkor tűnt fel neki, és a tegnapi késő esti ismerkedése után könnyedén szólalt meg.
- Jó étvágyat! - mondta röviden és tömören a különleges arcvonásokkal megáldott lánynak, majd megitta a vizet, és egy baracklekváros fánkot vett maga elé. - Nem vagy jó alvó, vagy csak kórosan korán kelsz?
Megengedte még magának ezt az apró kérdést, utána fánkja felé fordult, és az első falat mennyei íze után habzsolni kezdte azt.