Elemi mágia óra 1.

Sharlotte

Nem igazán válik be, akármit is csinál Sharlotte. Igaz, egy tűzmágus növendéknek van talán ebből a szempontból a legnehezebb dolga, de hát azért lett tűzmágus, mert van hozzá affinitása. Nehéz, a kezdet mindig nehéz, de hát ezen túl kell lenni, és elő kell szedni mélyről az érzéseket, az ehhez kapcsolódó gondolatokat, magát a mágiát.
- Előbb akkor egy kis relxációs gyakorlat. Csukd be a szemed. Ha megvagy, akkor tessék megnyugodni. Beszívod a levegőt, kicsit bent tartod, és amikor kifele jön, nem túl gyorsan, akkor a feszültséged fújd ki vele együtt. Ezt ismételd meg párszor, aztán utána jöhet a többi.
Ő is mosolyog, és lehet, hogy az óra most kicsit tovább fog tartani, mint másoknak, máskor, de előbb az alapok legyenek tisztázottak, és pontosak. Ha Sharlotte mindent végigcsinált, ami eddig volt, akkor mennek is tovább.
- Remek. Akkor most képzeld el, ahogy a földdel érintkező testrészeidet kinyújtod a föld felé, esetünkben a tűz felé. Ezeken az összeköttetéseken energia áramlik, belőled kifele a feszültség, és minden zavaró tényező gondolata, beléd pedig az energia, ami felszabadítja benned a tüzet.
Szép lassan kell haladni, és mire is nem jó egy- egy, láthatóan nem ide tartozó dolog, ami az egyik legfontosabb az elemi mágusok számára. Ha Sharlotte ellazult, és megtette, ami ilyenkor szükséges lehet, akkor máris mehetnek tovább.
- Megint próbáld meg, de valami olyasmi gondolattal, ami maga a tűz. A lángok a meleg, a hő.
Ennyi segítség kijár neki, aztán innentől úgyis megint rajta a sor.

---

Izgatottan vártam az idei tanév első óráját. Sajnos amíg Franciaországban voltam nem tudtam gyakorolni. Abban a suliban minden ilyesmi használata tilos volt. Tehát 1 hónap kilőve, amikor is össze tudtam volna szedni magam, és kicsit gyakorolni. Vizsgák alatt csak akkor gyakoroltam, amikor az elemi mágia vizsgára készültem. Viszont most pár napja kicsit megpróbáltam feleleveníteni a dolgokat, és elég sok időt töltöttem a terem "falai" között.
Szinte rutinszerűen sétálok be a terembe, és azonnal a számomra kijelölt ajtó felé veszem az irányt. Kezemben egy félig elfogyasztott szendvics kukucskál. Másik kezemet a testem mellett lóbálom. Oldalamon egy táska lóg, de nem a jól megszokott bűbájjal ellátott feneketlen, hanem egy sima "mezei" táska. A táskából egy üveg innivaló, és egy tábla csoki lóg ki. Ez akar lenni az ebédem, amit elfelejtettem elfogyasztani, amikor kellett volna. Most pótolom. Tanárnő minden bizonnyal nagyon fogja értékelni.
Hatalmasat harapok a szenyóba, majd az ajtó hangosan becsapódik mögöttem.
- Jó napot kívánok!!! - kiáltom el magam, valami megerősítésre várva, hogy van már itt valaki, vagy nincs itt senki, és nagy magányomban kell elfogyasztanom a szendvicset. Azért a franciaországi etikett órák megtették félig a hatásukat. Tudom, hogy úgy illendő köszönni, hogy "Jó napot kívánok!", nem pedig úgy, hogy "Jó napot!", azt csak akkor szabad, ha már olyan személyes a viszony közöttünk. De a teli szájjal nem beszélünk dolog, csak nem akart megragadni... Vagyis megragadt, csak nem érdekel.
A megszokott dombocska felé indulok, majd odaérve letelepedek törökülésbe. Tovább rágcsálom a szendvicset, majd teljesen türelmesen várom a tanárnőt.

Ebédelős Odett

A szokás az szokás, bár néha azért megszeghetők. Hát tiszta véletlenül a mostani is egy megszegős, be nem tartós nap, amikor is Julcsi kivétel nélkül, mindenhonnan elkésik. Álmodozik, csak van, és eszébe sem jut, hogy hát neki lehet, hogy már tök máshol kéne lennie, mégiscsak a tanév kellős közepe van. Vagyis igazából még az eleje, de na hát nekik már nem.
Odett órájáról is pontosan emiatt késik, nem is keveset, azután, hogy Odett lenyeli már az utolsó falatkáját. Csak simán odasétál hozzá, bár nem ül le. Vagyis hát mégis, mert meggondolja magát. Mégiscsak kényelmesebb úgy. Nem is köszön, meg semmi, a hangja is álmodozó, az öltözéke pedig enyhén kirívó, hozzá képest pedig stílusrobbanás, az ízléstelenség határán.
- Mivel most vagy ötödikes, előbb át kell beszélnünk egy fontos dolgot, méghozzá azt, hogy mik a tervek, a terveid a jövőre nézve.
Nem is akar többet beszélni, meg nem is fog, helyette inkább folytatja álmodozását, melynek oka a múlt éjjeli álma. Reméljük, nem fog kihatni már sokáig, legalábbis annyira időre szabadulna meg ettől, amíg a lány ott van. Hát ha meg nem sikerül, akkor kissé szórakozott lesz.

Keith
Boldondok reggele

*Nemigen van hozzászokva ahhoz, hogy a benne felgyülemlett dacot valaki ilyen jól kezelje. Igazából, a régi iskolájában ekkora már biztosan kitaláltak volna valami kellemes történetet arról, hogy a lány miért kezdett el bőgni a folyosó közepén. Emiatt már egyfajta ösztönös válaszreakcióként fiú barátságos mosolyát gúnynak fogja fel, így egy szúrós pillantással jutalmazza a baráti gesztust. Ha nem lenne ilyen bágyadtka még, akkor több is jutna, de egyelőre jobban érdekli a felgyújtás ténye, mint az, hogy bebizonyítsa az igazát. Némán és gyanakodva figyeli a szőke srác minden mozdulatát, nem túlzottan értékeli a locsolós poént, mert hát ugye ezt az egész locsolkodási népszokást is úgy betiltatná, ahogy van. Nem példátlan dolog nála, hogy húsvétkor ő is hidegvízzel telikapja a családjuk férfi tagjait. A fiú válasza meglehetősen vegyes érzelmeket váltottak ki nála. Egyrészt dühös rá, másrészt megdöbben a srác reakcióján. Teljesen úgy beszél erről az esetről, mintha a legtermészetesebb esemény lenne, hogy ismeretlenek lobbannak lángra a környezetében. * - Nem szeretem a locsolkodást… *Sziszegi végül a szőke srácnak, aki tovább magyaráz így biccentéssel reagál arra, hogy a fiú kifizeti a pulóverét, nem akar közbevágni, a kíváncsisága felülkerekedett dühén.  A végén csak kibújik a szög a zsákból, a fejét oldalra döntve mered le a fiú mondandóján. Ez több mint érdekes, hiszen ő már elég jól meg tanulta irányítani a dolgokat, olyan 12 éves korára. * - Nem? De…? * Motyogja zavartan, miközben kirázza a szeméből a haját. Végignézve a srácon, nem egészen biztos benne, hogy egyáltalán akarja-e tudni irányítani az erejét. Az ad egy plusz adrenalin löketet az ember életének, ha néha felrobbant dolgokat. * - Tudsz apacsul? * Kérdi gúnyolódva, mialatt ismét szúrós pillantásokkal jutalmazza a kioktatást. Az a fajta ember, aki nem szereti, ha kijavítják a hibáit-noha ő szívesen megteszi másokkal ugyanezt.  Még a végén kiderülne, hogy az indiánoknál a névről is megállapítható a törzsük, és megmondja a tuti, hogy uff bácsit a sziúk nevelték azzá, aki. Ismét egy bólintással reagál a fiú azon kijelentésére, miszerint ez egy király hely. Kétség sem fér hozzá, hogy sokkal jobban szereti, mint a mugli helyét, itt valamivel elfogadóbbak vele szemben a népek, sokkal többféle ember is megfér, nem csak azok a szabvány mugli sablonok élnek itt, akik 1-2 féle stílust követve utánozzák a másikat. * - Áh… azt én sem fognám meg… vissza kéne nézni, hogy megtalálta-e… * Válaszolja némi mosolyféleséget erőltetve a szája sarkába, miközben figyeli, hogy ne nyúljon bele a szőke fiú pólóján éktelenkedő festékfoltok egyikébe sem.* - Köszi… mit festettél? Trullussal meg lehet csinálni a szobádat. * Kérdezi az egyensúlyát igyekezvén megtartani, már némileg nyugodtabb hangon, s a földön felejtett üres fiolát berugdossa a táskájába. Nem hiányzik, hogy valamelyik tanár vagy prefektus meglássa, hogy valamit fogyasztott, mert akkor magyarázkodhatna, hogy minek kellett neki ez. * - Kösz, majd lepihenek. Nem nagyon kéne többet pattognom mára. Meg elvileg el kéne mennem Chaske Tsosiehoz… * Feleli némileg megnyomva a férfi nevét, kis iróniával utánozni próbálja a fiú indián kiejtését. Valószínűleg jobban járna, ha valóban meglátogatná, mert nagyon fognak rá morogni, hogy ismét titkolja a dolgot. Remélhetőleg a fiú nem rohan a házvezetőjéhez azzal, amit látott. A festmények eléggé jól érzik már magukat ahhoz, hogy senki ne higgyen nekik ebben a kérdésben. Legalábbis remélhetőleg senki nem fog nekik hinni, hisz ők csak festmények. A lányok nyüzsgése még zavarná a pihenését, meg valószínűleg észre is vennék még rajta, hogy nem stimmel vele egészen valami, így inkább rámutat az egyik párkányra.* - Ez jó lesz? *Kérdi, miközben elindul az újdonsült fekhelye irányába. Az ablakon kipillantva pont látja átváltozni a hóesést egyszeribe tündöklő napfénnyé, néhány pehely még a levegőben eltűnik, olyan hamar elillan az egyszeriben kerekedő melegtől. Ez a hirtelen időjárás változás sem tesz jót a lány szívének. Ma úgy tűnik, hogy az összes csillagzat összeesküdött az állapota ellen. A következő április elsejét lehetséges, hogy nem lenne tanácsos a kastélyban töltse.
Őszinte érdeklődéssel figyeli a fiú minden szavát.  Azt már nagyjából tudta, hogy a képek hogyan képesek mozogni és beszélni, de részeg portrékat eddig bizony nemigen látott. * - Áh, értem. Vajon hol lehet az a boros festmény? * Tűnődik el hangosan, miközben szétnéz, hátha a közelben megleli. Ezért nem fogja a nyakába kapni a kastélyt, de megnézné, hogy hány kidőlt alak fekszik a képeknél.  A merengését a fiú kérdése szakítja félbe. A tarkóját megvakarva nagy szemekkel a fiúra néz. * - Öhhm… * Kezd bele a habogásba.* - Egy kicsit kilógok a tömegből. Nem vagyok épp társasági figura. * Mondja most már kicsit összeszedettebben, mint az imént. Itt nem voltak szerencsére olyan balhéi, mint a mugli iskolájában, de ettől függetlenül általában meg lehet az emberek véleménye róla, nem szívesen kapcsolódik bele a társalgásukba.* - Egyébként, még nem is ismerlek. Új vagy? Hm… Eridon? * Tudakolja, a végén inkább állítva, mint kérdezve. Erőteljesen a egy elvarázsolt főnixre emlékezteti a fiú. * - Szeretsz mozgó festményeket készíteni? * Utal vissza az iménti témára, majd ismét elkalandozik a tekintete a képek irányába. *

Elemei mágia óra 1.

A szendvics lassan de biztosan fogyatkozik, én pedig kezdem érezni, hogy jól laktam. Már csak pár falat van vissza, de a tanárnő még nincs sehol. Késik. Hozzászoktam előző évben, hogy nem annyira a pontosságról híres, mert vagy előbb volt itt, vagy késett. Bár lehet, hogy én jöttem előbb olykor, vagy én késtem. De lényeg ami lényeg, hogy ennyit még sosem csúsztunk. Lenyelem az utolsó falatomat, és akkor végre betoppan. Pedig pont most akartam elindulni a tanáriba, hogy megkeressem. Gondoltam, hogy elfelejtett.
Megérkezett de eléggé szétszórtnak tűnt. Úgy festett, hogy vacillál azon, hogy leüljön vagy ne. De végül csak leült velem szemben, és egy egyszerű kérdést szegezett nekem. Semmi köszönés, semmi ilyesmi, csak a kérdés.
- Hát én úgy tervezem, hogy maradok mestertanoncnak. -
Azt már nem tettem hozzá, hogy ez valóban így is lesz e, az a jövő titka. Én szeretnék maradni még két évet, de a sors majd eldönti, hogy így is lesz e. A sors egyik neve pedig anya és apa.
- Szeretném majd eltanulni a pálcakészítés mesterségét. Bár azon is agyaltam, hogy valamit az elemi mágiával is szeretnék kezdeni. Bár nem tudom, hogy mit lehetne. Na meg persze azt sem, hogy maga szerint vagyok e olyan szinten, hogy tudjak kezdeni vele valamit. -
Egy kicsit belekeveredtem a mondatba, de sebaj. Remélem a tanárnő megérti, hogy mire is vagyok kíváncsi, kapok is rá választ, aztán ezen tovább is léphetünk, és végre nekiállhatunk az idei anyagnak.

Első gyakoralti EM óra

A mai nap félelemmel vegyes izgalomban indult számomra. Ma megyek életemben először elemi mágia órára. De nem ám egy átlagos tanórára, hanem gyakorlati órára! Igen, mint mellékesen kiderült, elvileg tudok majd valamilyen elemet irányítani a saját két kezemmel, de nem tudom hogy mi fog belőle kisülni. Igazából van már egy halovány elképzelésem, hogy mégis milyen elemet tudok majd uralni, de nem vagyok biztos semmiben.
A keleti szárny második emeletéig kicsit lassan és vontatva sikerül eljutnom, őszintén megmondva egy kicsit félek is az izgalom mellett. Nem akarok kárt tenni sem magamban, sem Erdős tanárnőben, sem a berendezésben, semmiben. Pedig magamat ismerve, lehet hogy nem mentesülünk egy kis pusztítás alól. Aztán csak sikerül odaérnem a kis lépcsősorhoz ami felvezet a teremhez. Nem sokat gondolkodok, azonnal a kis épület felé veszem az irányt és belépek az ajtón. Tőlem szokatlan módon el sem késtem.
- Jó napot tanárnő! - köszöntem hangosan a nőnek - A gyakorlati órámra jöttem, Kiva Faraday vagyok.
Nem tudom mennyire volt szükséges a bemutatkozás, azért maradjunk meg a formalitásoknál. Nem akarok bunkónak tűnni a tanerő előtt. A továbbiakban csak állok egyelőre, várom az instrukciókat, hogy elkezdhessük a foglalkozást.

Ruucska

Lotte

A gömbben alapból jelenlévő tűz elem máris erősebben kezd lobogni, élettel telibb, mikor Sharlotte bűvészkedik vele. Szinte öröm látni, ahogy mindenki előhozza az első órán az eddig teljesen rejtett, vagy nem ismert képességét, és ezt mindenki érezheti. Sharlotte most jutott el idáig, hogy végre valamit produkálhat is, és az eredmény meglepően különc, de erőteljes, már ami a mostani állapotot illeti.
Mikor egy kis ideig már ott van a lobogó tűz, szép lassan cseng le az utolsó erőteljes hullám, majd elhal, és a helyén az eredeti narancs, általános tűz ég.
- Szép teljesítmény.
Ismeri el maga is a bemutatott feladatot, majd az óra végéhez közeledve kiadja a házi feladatot, és útjára bocsájtja a lányt.
- Egész jó, ahhoz képest, hogy elsőre csináltad, vagyis nagyon jó. A következő alkalomra az lesz a dolgod, hogy ezt bebiztosítod, mármint amit most csináltál, de lehetőleg nézd is végig majd.
Mosolyodik el, aztán már folytatja is.
- Szóval a következő alkalomra ezt gyakorold, hogy szemrebbenés nélkül menjen, és lehetőleg te urald, hogy mikor ég erőteljesebben, és mikor nem. Valamint próbálj ki még egy új dolgot, amit eddig nem, és azt valósítsd meg a gömböcskén.
A kezét felemeli, kinyújtja a labda felé, és "odahúzza" magához, majd még a félreértések végett hozzáteszi.
- Gyakorolni ezentúl itt tudsz, és ahogy ide belépsz, mindig előkészül a számodra kijelölt feladathoz a terem. Ez esetben ugye a gömböcske, amiben már benne lesz a tűz. Ott telepedsz le, ahol szeretnél, nem szabom meg, csak gyakorolj!
Hívja fel figyelmét, majd feláll a helyéről, és kikíséri Sharlotte-ot a teremből, majd mindketten valószínűleg másmerre mennek.

// Gyakorlás nem kötelezően kijátszandó, bár lehet, és most már csak annyi feladatod van a következő óráig, hogy felkészülsz //

Odett

A jövőre néző tervek elég fontosak, főleg a haladás szempontjából, de így is, meg úgyis egy dologgal kezdenének valamit a mai órán.
- Örülök, hogy elmondtad, így tudok már egy valamicske tervszerű izét összeállítani neked. Pálcakészítő szeretnél lenni, amihez jól jöhet ám az EM. Szóval akkor fogunk vele foglalkozni. Te, mint tűzmágus, a tüzet tudod alakításra használni, ami egyediséget is vihet a majdani munkádba.
Kezdi el felsorolni a lehetőségeket, és hát még jobban bele is lendülne, ha lehetne, de mivel nem, így csak félbehagyja utolsó előtti mondata után, megrázza a fejét, és visszakoncentrál a jelenre.
- Viszont mivel még tanulsz, így hadd lássam az utolsó olyan gyakorlatot, amit végrehajtottál. Amit megtanultál.
Jön a feladatkiadás, hogy mit is vár most el Odettől. Semmi egyéb instrukció, ahogy azt már megszokhatta a lány, így ha van kérdése, akkor majd felteszi, ha nincs, akkor pedig csinálja. Innentől rajta áll.

Kiva

A másik újonc, Kiva órájának napja is elérkezett, bár viszonylag elég későn, a többiekhez mérten. Természetes, hogy pont emiatt már jóval korábban jelen van Julianna, és a tűz részlegén fogja a lányt, ahonnan kiinteget neki, hogy ő márpedig ott van. Onnan várja, hogy Kiva odasétáljon hozzá, majd ha ez megvan, akkor odavezeti a szokásos, két személyre szabott ülőhelyre, és letelepedik. Aztán matatni kezd a zsebeiben, és talál egy pennát, meg mellé a papírost is, amin a következő, kötelező szöveg van:
- Ezen csak annyi van, hogy a képességed nem használod támadásra, és hogy a suli területén abszolút nem játszol vele, csak a kijelölt helyen. Lényegében....
Fogja rövidre a mondandóját, majd ha Kiva megvan az aláírással, akkor elteszi a pergament, és máris belevágnak az első óra anyagába.
- A mai napon csak arra vagyok kíváncsi, hogy mi is fog előbújni belőled. Egy könnyítés is van a dologban, mert itt minden most rád va hangolva, ha csak egy kicsit is megerőlteted magad, előjön. Itt ez a gömböcske, amiben lángok vannak. Kezdj vele azt, amit érzel, amit akarsz.
Jelenik meg az átlátszó labda, melyben ugyanolyan lángok ugrálnak, mint annak idején Odettnél, és Sharlotte-nál is. Segítség viszont több nem fog elhangozni, egy ideig biztos nem. Az innentől lévő dolgok már csak Kiván múlnak, és a benne rejlő tehetségen.

Juli néni - gyakorlati óra

Kívülről kicsinek tűnhet a hely, de nem is gondolná az ember, hogy belül viszonylag nagy. Szerencsére nem tévedek el (ami tőlem teljesítmény) és rábukkanok a tanárnőre. Az invitálásra leülök mellé a kanapéfélére. Először csak meresztem a szememet, hogy mi ez a szerződés dolog, de megnyugtat, hogy csak egy egyszerű nyilatkozat hogy nem rosszalkodok az erőmmel. Király, nem kell eladnom a lelkemet a sátánnak.
- Rendben - motyogom majd elveszem a nő kezéből a pennát és a pergament, majd gyorsan végig futom a szöveget. Kicsit ingatom a fejemet, hogy megértettem, majd sercegve aláfirkálom a nevemet és visszaadom a papírt a tanárnak.
Csendben végighallgatom amit Erdős tanárnő mond és helyeselve bólogatok. Megpróbálom megerőltetni magamat és nem kárt tenni magunkban és minden másban. Elveszem a kis labdát és egy darabig csak meresztem rá a szememet, hirtelen nem igazán tudom, hogy mit is kellene vele csinálnom. Amit érzek, na jó, de perpillanat csak ideget érzek a gyomromban, azzal pedig nem hiszem, hogy bármit is tudnék csinálni. A két tenyerembe fogom a gömböcskét és rámeredek, hátha ad valamit ihletet. Mi lenne, ha megpiszkálnám a tüzet benne? Vagyis legalább kísérletet tennék rá.
Felbuzdulva az ötleten, megpróbálom kicsit lecsillapítani a szívverésemet és megnyugodni, hogy tudjak koncentrálni. Becsukom a szememet és igyekszem minél jobban ráhangolódni a golyóra. Kísérletet teszek arra, hogy kicsit felélesszem az odabent levő tüzet, ami nem olyan könnyű, mint amilyennek hangzik. Nagyjából negyed órás homlokizzadás és próbálkozás után sikerül némileg felpiszkálni a bent táncot járó tüzet. Nekem már ez is hatalmas élmény.

Amanda

Maryben ott motoszkált a bűntudat, bár ez arcán, s előbbi tettén nem látszott. Belül vívódott kicsit önmagával, hiszen azért ez mégis milyen dolog. Ilyesmivel ijesztgetni másokat nem szép, Marynek láthatólag pedig sikerült is. Ennek ellenére mindig kilyukad annál a pontnál, hogy majd úgy is bevallja. Addig szórakozik, később jót nevetnek rajta, esetleg elfelejtik a dolgot, Mary pedig amúgy se mondaná el senkinek, mik történtek a folyosón, főleg, ha az a lánynak kellemetlen.
- Igen. Hisz mondtam, nem? - próbált amolyan rellonosokhoz méltó unott fejet vágni, és stílusban beszélni. ~ Bezzeg akkor megy a színészkedés, ha egy teljesen fölösleges dologról van szó, de ha gáz van... ~ futott át agyán a gondolat, a megállapításra pedig nyelt egyet. Igen, ezt a "tudást" meg kéne tanulnia krízishelyzetekben is alkalmazni, nem csak akkor, ha hülyéskedni van kedve.
- Hogyhogy miért? Nem mondtam már ezt is? Vagy esetleg lassabban szeretnéd? - vált hirtelen kényeskedő hangnemre. - Tééééged-kööövetteleeeek, meeeert-mindeeen-ároon-kiii-akarooook-tálaaaaaalniii-aaaa-dooolgaidróóóól! - nyújtja meg a szavakat, közben mutogatva, mintha egy hülyével akarná megértetni magát. Úgy érzi, ez többé-kevésbé megfelelő volt, talán tényleg elmehetne rellonosnak. Mondjuk, van benne egy adag erre a házra jellemző stílusból is, csak - egyelőre - az mélyen található. A következő kérdésre lemondóan csóválja meg a fejét, mint aki épp a világ agyilag legszőkébb szőkenőjével futott össze.
- Amanda. Szerinted. Mégis, hogyan lehetséges valakit az ellenkező irányból követni? - néz a lányra jelentőségteljesen, pillanatnyi gondolkodás után, mikor rájött, hogyan magyarázhatja ki magát ebből könnyedén. - De komolyan. Szerinted ez lehetséges rád szerelt nyomkövető nélkül? Mégis, hol tartod az eszed, te lány, mi? Fenét követtelek én az ellenkező irányból! - adja elő a másik ökörségébe belefáradtat, méghozzá egész hitelesen. Ez eddig a - legelső komolyabb, és - legjobb alakítása. A bűntudat már-már kezd elmúlni, sőt, Mary kifejezetten élvezi a helyzetet. Azonban nem feledkezett meg róla, hogy ő nem ilyen, és hamarosan be kell vallani az igazat.

Alexci

Péntek van, péntek van, ki ki nyugalomban. Ki ki meg nem. Egyeseknek még ilyenkor is könyvvel az orrukban kell járkálni, mert holnapra meg kell írjon egy esszét az első repülési élményéről.... ami borzasztó volt, de istenem, meg kell írnia, nincs mese. Kifejtheti majd, hogyan szerezte be az első lábszárcsont-törését. Már a gondolattól is fájdalmasan nyög fel, nem hogy majd a leírásától. Na mindegy, ebbe, mármint az írásba belehalni nem fog. Most inkább a Matildától kikölcsönzött „Kviddics évszázadai” című művet bújja és közben persze nem is nézi, merre viszi a lába. Így történhet, hogy rögtön az első útjába akadó lépcsőben megbotlik és lebucskázik a lépcsőfordulóig, ott aztán jól nekivágja a fejét a falnak. Jó pár percig csak nyögdécsel és jajgat. Nem valami vidám dolog a kobakunkat ide-oda beverdesni, de hát ha az az illetlen fal nem volt hajlandó arrébb ugrani...
Végül felszedelőzködik úgy ahogy, leporolja a ruháját és összeszedi a mázsás hátizsákját (azzal járkál az épületben a tonnányi könyve miatt), nagynehezen felsegíti magának a hátára, s megint nekiveselkedik a könyvének, mely majdnem kinyírta az előbb. Azért a könyökét is jól beverte s lehorzsolta, csak még nem érzi.
Akárhogyan is, egy adott ponton ő is eljut erre a bizonyos folyosószakaszra, ahol nagyon vidám és nagyon hangos alakok mulatoznak a jelek szerint. Egy máris beleköt leányunkba.
-Eszem a csöpp szád, jer’ csak közelebb, hadd fogom még a feneked, te lyány!- vihogja az egyik részeg nagy torokkal, ő meg erre riadtan pislog fel rá, de elhatározza szinte rögtön, hogy nem hagyja annyiban a sértő viselkedést.
-Úriember nem mond ilyeneket... egy.... hölgynek!- a végén harciasan normális hangerőre emeli csöpp oktávját, mire a részeg képlakó hörögve-nyerítve felvihog és még a társát is odahívja, hogy gúnyolódjanak együtt Runácskán. Na több sem kell, szedi magát és nekiindul, hogy elszaladjon innen, ám nagy igyekezetében sikeresen nekimegy Alexnek és a székének, ám úgy le is pattan a fiúról, ahogy jött: slunggal. Végigcsattan a folyosón, a könyv a mellkasán landol, ő maga pedig már másodjára nyöszörög fel és ezúttal hüppögni is kezd. Az a sanda gyanúja, hogy amikor találkozik valakivel újabban, szinte mindig történnie kell egy ilyen esetnek.
Na nem baj, legalább megpróbál felülni, s miután törekvését siker koronázta, szépen felpislog, kinek ment neki. Alex láttán még nagyobb szemeket mereszt és egy fokkal hangosabban kezd hüppögni.
-A-Annyira.... sajnálom... Csúnyákat mondtak.... és csak el akartam.... menni.... hogy ne halljam.- két öklével igyekszik kidörgölni a könnyeket a szeméből, mielőtt még több gyűlik oda. Meg közben fel is kellene tápászkodni, na igen.... akad egy kis munkája.

Elemi mágia óra 1. - zárás

Runácska
Aaaj de cuki vagy máááár! *.*

Mary Glotter

Habár a tudat, hogy egy vérszomjas rellonos tornyosul fölé, kissé megijesztette, Amandának mégsem szállt el minden bátorsága. Kapaszkodott az elhangzottakba, amelyek Mary Glotter még pálfordulása előtt jelentett ki. A lány megállapítása szerint Mary Glotternek nagyon gyorsan változik a hangulata. Az előbb még csodálkozott, aztán bárgyún vigyorgott, most meg annyira unja magát, hogy talán kiesnek a szemei a sok szemforgatástól.
 - A dolgaimról? És miféle „dolgaim” vannak nekem? – kezeivel idézőjeleket rajzolt a levegőbe. ~Na, erre kiváncsiak leszünk~ gondolta, és ha nem Amanda lett volna, összedörzsölte volna a kezeit. De mivel paranoid Amanda volt, csak gondolta az összedörzsölést. De így még hozzágondolhatott felhúzott szemöldököket is, egy sunyi mosolyt, és tudálékos arckifejezést. Miközben majd Mary beszél, bólogatni fog, és szánakozó arckifejezést ölt fel.
 - De! De várj csak! Hadd mondjak valamit! – kezdte diadalmasan Amanda. A lánynak megvan az a rossz tulajdonsága, hogy sosem figyel egészen a külvilágra, a beszélgetéseire, így csak nehézségek árán tudja visszaidézni őket. Olyan, mint aki mindig a jelen történéseiben sütkérezik, sosem gondol vissza, mert minek? Lehetséges, hogy így egyszer emlékei sem lesznek? De most az egyszer, eme kivételes esetben mégis bevillant valami.
 - Úgy emlékszem, - már nyugodt hangnemben beszélt, nem kell idegbajoskodni. – Úgy emlékszem, mintha azt mondtad volna, hogy idézem: curikkoltál. Emlékeim szerint jómagam még nem voltam tisztában e szó értelmével, de a te magyarázatod szerint, mintha azt mondtad volna, azt jelenti, hogy valaki tolat, illetve hátrafelé megy. – diadalmas félmosollyal nézett a lányra.

Alex
ugyan-ugyaaan  

Valahogy nincs hozzászokva, hogy verbálisan kínozzák egyrészt a hülyeséggel, másrészt meg a szemtelenséggel. Igen, ilyen szempontból valóban hölgy, mert ő például nem tud csak úgy bárkivel is ilyen faragatlan, goromba fráter lenni, mint ezek a festett alakok vele. Sértik az illemérzékét, ráadásul amilyen bátortalan és önbizalom hiányos, azonnal menekülésre is késztetik. Úgy megindul, hogy koronázatlan sikerrel borítja magával együtt majdnem Alexet is fel a székről nem is beszélve persze. Rögtön szabadkozni kezd, hogy nem akarta, meg csak a festmények miatt... és pityeregni kezd. Az emlegetett jómadarak persze már párban vihognak, harsánykodnak ismét a háttérben, mintha mi sem történt volna, csak úgy, ahogy a magentás hölgy kidőlése után tették.
Láthatóan Alexet is "megviselte" a karambol, ugyanis zamatos hangokkal fejezi ki, hogyan élte meg az ütközés pillanatait, az "Ajj te" mondatot pedig ő úgy értelmezi, hogy neheztelnek rá, hát még inkább legörbül a szája széle, ahogy felpislog a nálánál nyilvánvalóan idősebb fiúra. Ja hogy miben nyilvánul meg? Mondjuk okosabban áll az adott helyzethez nála és nem veszi fel egy festmény piszkálódását. Ez már talán elegendő bizonyíték lehet.
-M-Mindjárt eltű...nik az egész.- dadogja hirtelenjében azt sem tudva, mit tegyen, hiszen a könnyei már adottak, leállítani kicsit nehezebb őket és mintha Alexnek ez a pityergős dolog nem tetszene (gyatra néha az értelmezési készsége, ami az emberi reakciókat illeti), ám a következő mondattal hirtelen rácsodálkozik Alexre és még pityeregni is elfelejt. Rajzolni? Annyira pozitívan döbben meg, hogy még mosolyra is húzódik a szája és lelkesen bólogatni kezd. Abba most az agya valahogy nem akar belegondolni, mit fog szólni egy prefektus vagy bárki hivatalos szerv, ha rájuk bukkan. Egy-két bajuszba még nem halt bele senki és ez az előbbi gúnyolódás piszkálja az oldalát, bosszúért nyújtózkodik.
-Ühümm. Lehetne vastag szemöldökük.- oldalra pislog a bácsira, aki már megint vedel, miután vele befejezte a csúfolódást, közben ő gondolkodik, mit lehetne még kezdeni a gonosz emberrel.
-Ne haragudj, hogy elütöttelek. Nem lett bajod?- persze azért rend a lelke mindennek, muszáj megkérdeznie, Alex hogy érzi magát, másként nem lenne nyugodt a pici lelke és hajj, na akkor jönne az igazi pityergés, ha Alex kijelentené, hogy megütötte magát vagy valami ilyesmi.
-De... hogy gondoltad a rárajzolást?- teszi hozzá halkabban, mert ő aztán tart tőle, hogy Rudi csak tetteti, hogy egy alkoholista majom és éppen dáridózik a másik gunyorossal (nevezzük mondjuk Töhötömnek!).

Ruucska

Kiva

A tanerő hátradől, érdeklődve figyeli a lány ténykedését, de igyekszik nem zavarba hozni vizslatásával. Meggyőződése, hogy jól fog boldogulni a feladattal, csak várja, miként mutatkozik meg az ereje. Kiva is megilletődöttnek látszik, és Julianna el is hiszi, hogy ilyen kevés instrukcióval kissé furcsának tűnhet a feladat, de mindenkinek át kell esnie ezen. Rögtön megtudhatják, hogyan is áll hozzá az elemi varázsláshoz a diák.
Percek telnek el, Julianna türelmesen figyeli a gömbben lévő állapotokat. A lángok zavaros táncot kezdenek járni, de a professzor tapasztalatából kiindulva sejti, hogy több van az eridonosban ennél. Itt az ideje előcsalogatnia belőle.
- Jól csináltad - dicséri meg. - Észrevettem, ahogy igyekezted elcsitítani a fejedben és lelkedben özönlő egyebeket, ez nagyon helyes.
- Viszont - teszi hozzá - nem szabad lekorlátozva érezned magad. Állj úgy neki, hogy bármire képes lehetsz! Használd a fantáziád! Mit tudnál kezdeni ezzel a gömbnyi lángocskával?
Hogy demonstrálja is a dolgot, egy egyszerű műveletet végeztet a kihunyni nem akaró tűzzel: óhajára a lángok elindulnak körbe-körbe a gömb pereme mentén, fokozatosan begyorsulnak, míg össze nem állnak egy apró forgó tűzkoszorúvá. Aztán egy pillantás alatt elengedi a lángok felett az uralmat, és azok visszatérnek csendes lobogásukba.
- Nem gond, ha túl nagyot álmodsz, és nem sikerül tökéletesen, amit eltervezel, de tűzz ki magadnak egy célt, és próbáld megvalósítani!
Julianna eztán ismét hátradől és biztatóan néz a fiatal lányra. Sajnos nem segíthet ennél többet, de továbbra is meggyőződése, hogy elismerésre méltó dolgokat fog még látni Kivától.

Juli néni

- Igen, másként nem tudnék odafigyelni rendesen - mosolygok a nőre. Kicsit megjött az önbizalmam, hogy mégsem vagyok teljesen tuskó ehhez az egészhez.
- Jelenleg úgy érzem, hogy mivel még eléggé tudás híján vagyok, nem túl sok mindent, de kihozom belőle a maximumot! - ígérem meg csillogó szemekkel a tanárnőnek. Megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni, hogy ne okozzak csalódást se neki, se magamnak.
Egyelőre csukott szájjal figyelem, hogy Erdős tanárnő miket művel a lánggal, de nem sok választ el attól, hogy kinyíljon és tátva maradjon. Ilyet majd én is tudok csinálni? Természetesen már most be vagyok sózva, hogy vajon mikre lehetek majd képes, ha elsajátítom rendesen a tudományt.
Csöndben bólogatok, majd a szemem újra a kis golyóra vándorol. Újabb gondolkodás van az étlapon, megint nem tudom hogy mivel lenne érdemes próbálkozni. Merjek nagyot gondolni... Hát rendben, akkor nagyot gondolok. Megpróbálom tűzbe borítani az egész bogyót. Szép óvatosan fejben és térben is elkezdem lassan terjeszteni a lángokat a labdán belül, azok pedig néha engedelmeskedve, néha rakoncátlankodva ugyan, de lassacskán elkezdik beborítani az egész golyót. Annyira nem is nehéz, mint amilyennek hittem. Bár ez még csak az első alkalom, mindig egyre nehezedni fog, ebben biztos vagyok.

Villám McQueen  

Már csak reflexből is nekiállt most magyarázni, hogy tényleg mindjárt rendben lesz ő, csak kell hagyni neki csöppnyi időt, míg visszanyeri az uralmat a könnycsatornái felett, s akkor aztán minden a legnagyobb rendben lesz megint. Szerencsére úgy tűnik, mintha Alex arcán is enyhült volna az aggodalom. Egyáltalán aggódott? Vagy csak zavarta az ütközés, az esés és a könnyek triója? Ennyire nem jó emberismerő sajnos, így nem tud rájönni, mi is a talány nyitja.
Bizony, nagyon hamar, szinte drámai gyorsasággal hagyja abba a szipogást, amint felvetődik a bosszú kérdése. Nos természetéből fakadóan nagyon nehézkes a rosszaságba belerángatni, ám rajta kívül álló okok hatására képes belemenni. Azt hiszem, mindenki egyetért velem, ha azt mondom, ebben az esetben a kislány tökéletesen rajta kívül álló ok hatására bólogat rá a bajuszfestés ötletére, elvégre a két férfi provokálta és amúgy sem egy szilárd és megingathatatlan jellemű leányzó, hát belemegy ebbe a kis bosszúba minden különösebb lelkifurdalás nélkül. Szemet szemért, sértést bajuszért! Ollé! Touché!
-Ühm, okés.- ugyan nyújtja a kezét, de hihetetlenül -, s talán túlságosan is- tapintatos lányka: alig érezni, hogy rátámaszkodna Alex kezére, inkább másik kezéből jó erőset (azaz normálisat, de magához képest erőset) nyom a padlón ezzel ellendítve magát, s bár így majdnem ráesik ismét a fiúra, sikerül megtámaszkodnia felszabadult kacsójával Alex székének karfájában, továbbá megajándékozza egy kínos mosoly és „ehehe” egyvelegével jelezvén, hogy érzékelte a helyzet húzós vonulatát- most is.
-Áhh, nem nehéz, ráadásul egyenesen tartja a gerincoszlopom is...- visszakozik, nem válna meg a táskájától. Egyrészt, még ha fel is ajánlották, nagyon nem akarja, hogy más cipelje az ő holmiját, nem szeretne senkit sem kihasználni, másrészt meg azt sem árulná el szívesen, milyen dögnehéz is tizennégy könyvet és még tizennégy füzetet cipelni odabent minden nap. Mert hát órák után be szokott ülni a könyvtárba és ott tanul látástól mikulásig, ameddig csak bír.
-Nem, nem, semmi sem történt.- vagy, ha történt is, az holnapra belilul és fájlalja majd akkor. Szokott ő foltos panda lenni és nem csak a pizsamája miatt. Nekimegy ennek meg annak meg amannak és mindjárt olyan, mint egy rosszul megérett padlizsán. Azért a verdás viccre végre elkuncogja magát (ez nála a nevetés, a rendes nevetés meg a röhögés) és helyeslően bólogat egy sort, mert igaza van Alexnek- ő hamarabb töri össze magát, mint ez a kerekesszék.
-Hátőőő...- leteszi a hátizsákot, ami jó nagyot puffan, bár a két festményalak aligha erre figyel, mivel gondosan Alex mögé állt, Alex meg takarja őket egymaga Rudiék elől. Elkezdi szétboncolni a táska száját és nemsokára előkerül két penna, három üveg tinta (mondtuk már, hogy málhás ló szindrómában szenved? Cipelhetnékje van!) , egy radír, sőt egy alkoholos filc is! Utóbbira felcsillan a szeme és azonnal meglebegteti Alex orra előtt.
-Szerinted ezt használhatjuk? Vagy....- itt hirtelen holtra válik az arca- ... mi lesz, ha egy prefektus rajtakap?- ezt már csak suttogni bírja, annyira megijedt most még a gondolattól is, hogy ők itt most rongálásra készülnek. Azért hátha nem pont ma téved erre egy rendfenntartó szervi egyén. Hátha...
Nos visszatérve haditervükre, amint pillantása a zsepikre és a tintásüvegekre esik, azonnal kitörlődik az agyából minden más, mintha csak egy könyvet dugtak volna az orra alá. A zsepik tetszenek neki is, csillogó szemei elárulják, mennyire tetszik neki az ötlet, hogy betintázzák esetleg nyakig a galád gazfickókat!
-Fel!- jelenti ki suttogva, de a lázas elkötelezettség jeleivel az arcán. Még ki is pirult az izgalomtól (egészen emlékeztet egy túlbuzgó anime figurára), így most olyasfélén fest, mintha rózsahimlője lenne vagy mi. Pedig azon de rég átesett már. Nem is emlékszik rá.
Rudi és társa vidáman iszogatnak tovább, közben mellettük egy alak tényleg az emlegetett asztalra zuhan nagy robajjal (valószínűleg ez napi műsor lehet, mert mintha az asztal azon pontja arcformájúra lenne mélyítve már), s ez által már Alexnek is alkalma nyílhat a szórakozásra. Ő részéről a háta mögé rejti a tartós filcet, meg a tintás zsepit és mikor Rudiék elé ér, rájuk mosolyog angyalian.
-Né’ má’, illedelmes kisasszonka visszatét... hikk.... Tán köllene a fogásom, hikk?- érdeklődik a részeg úr, mire leányunk előveszi a filcet, s mintha csak egész életében erre készült volna, elkezdi azt a bajszot és a túlburjánzott szemöldököket rajzolni az erre hangosan jajongani kezdő festmény arcára.
-Hölgyeket –vonás- megszégyeníteni  - újabb vonások- NEM ILLIK! – a festményalak fájdalmasan vinnyog, miközben próbál egy tükröt keresni. Röhejesen fest vastag, esetlen bajusszal és még vastagabb, akkora szemöldökökkel, hogy ki sem lát alóluk, így elbotlik az asztal lábában és egyenesen Alex öléig, azaz a kép aljáig, a padlóra esik le arccal.

Amanda

Ugyan nem rávall az ilyesmi, de mégiscsak élvezi. Bár, nem szép dolog, és elég is lenne már, de még semmi kedve nincs abbahagyni. Ott motoszkál viszont benne az ébresztőóra, úgyhogy biztos kijózanodik a játékból, még mielőtt belefeledkezhetne.
- Hogyhogy mifélék? - játssza az értetlent. Pedig valójában csak nem tud semmiről semmit. Épp ezért húzza az időt, hogy addig hátha eszébe jut valami, amivel elháríthatja a lebukás veszélyét. Egyelőre legalábbis. - Mindenkinek vannak ciki dolgai. Nekem meg az a dolgom, hogy a tiédről tálaljak ki. Többek közt az előbbi "produkciódról"... - teszi hozzá rövid gondolkodás után. Hirtelen eszébe jut, hogy az előbb, mikor bejött, dudorászást hallott, bár akkor nem tűnt fel neki. Lehet viszont, hogy ez a lánynak ciki. Ha igen, ha nem, minden lehetőséget meg kell ragadni.
- Hallgatlak. - sóhajt egy nagyot, s maga előtt összefont karokkal, félig felvont szemöldökkel tekint a lányra. Kíváncsi is, mit akar mondani, de ugyan akkor fél is. Magát szeretné lebuktatni, és nem akkor, amikor a kényszer viszi rá. Ez azonban nem látszik rajta. Ahogy az sem, hogy kissé meglepi a lány következő mondanivalója.
- És? - néz a lányra értetlenül. - Mi van abban? Most a szón akadtál fenn, vagy a jelentésén? Mert ha a szón, közlöm, a családomban gyakori. Amennyiben viszont a jelentésén, kérdem én, mi van abban, ha valaki egyszer, valami oknál fogva tolat kicsit? Vagy egy Rellonos nem tolathat néha napján? - dönti meg fejét a kicsit talán ingerültre sikeredett szónoklat végén. Mary őszintén nem értette, miért van ennyire megelégedve magával a lány. Vagy lehet, hogy valamit kifelejtett a mondandóból? Vagy csak később akarja közölni, amolyan csattanó módjára? De ha ilyen nincs, akkor komolyan miért? Oké, hogy a Rellonosok soha semmivel nem égetik le magukat, legalábbis igyekeznek ez ellen tenni, meg minden, de komolyan ilyen hihetetlen, hogy egyszer hátrafelé tegyen pár lépést közülük valaki? ~ Mondjuk az tény, hogy nem feltétlen vallaná be... Sőt, tuti nem. Nem, nem, hótziher hogy nem. Ó, hogy erre nem gondoltam! Na mindegy, majd kimagyarázom, mást úgyse tudok csinálni. ~

Kiva

Julianna elégedetten látja, hogy talán egy kicsi bátorságot tudott csepegtetni a lányba. Szüksége is lesz rá, mert rögös az út a képzett elementalistává válásig, nagy fáradozásokkal és csalódásokkal tarkított. Milyen régen is volt, amikor a nőnek úgy kellett küzdenie az elem bármely apró irányításáért, és mennyit bele kellett adnia abba, hogy kontrollálni tudja a csapongást! Bár a professzor Kiva újbóli nekigyürkőzését nézi, maga előtt egész mást lát. Szemei előtt a viaskodó Kiva áll, és a bizonyosság, hogy az egész nagy harc első kis gyümölcse milyen hamar el fogja majd érni: amikor rájön, hogy a tűz elem a lelke egy darabja, és mindig számíthat majd rá, ha nehéz is bírni vele, mindig ott lesz neki.
Míg hagyta gondolatait elkalandozni, a lány előtte már szépen önti energiáit a feladatba. A tűzből képződött gömb teljesen feltöltődik a lángokkal. Julianna hagyja kiélvezni a diáknak sikerét, ha Kiva megszünteti a varázst, akkor kezd csak bele mai találkozójuk utolsó szakaszába:
- Szép volt, és ez még csak a kezdet. Hogy érzed magad?
Miután végighallgatta Kiva eddigi tapasztalatait, bár már nincs több gyakorlati dolguk ezen az órán, szeretne tisztában lenni azzal, mit tervez a lány a jövőben a képességével, hiszen így tud leginkább segíteni neki, és ahány elementalista tanonc, annyiféle az elérni vágyott cél.
- Mondd csak, mit gondolsz, mit szeretnél megtanulni ebből a tárgyból? Mit szeretnél kezdeni a későbbiekben az elemi mágiával? Nem gond, ha még nem tudod biztosan, és könnyen lehet, hogy ez még formálódni is fog - mosolyog a tanítványra -, de már biztos van valami elképzelésed.
De nem csak Juliannának kell kielégíteni a kíváncsiságát, talán ő is adós még Kivának valamivel, amit nem mondott neki.
- Van kérdésed esetleg?

Mary Glotter

Mary Glotter látszólag rettenetesen unja Amanda értetlenségét. Úgy viselkedik, mint egy korrepetáló tanár a rosszabbik fajtából, aki már százszor elmagyarázta az anyagot, de a diákja még mindig nem érti, és már-már annak határán áll, hogy leordítja a kis nebulót. Pedig egyáltalán nem tanít jól, "csak" a lényeget hagyja ki. Amanda gyűlölettel gondol vissza az egyik ilyen matektanárára, és magában megállapítja, hogy Marynek nem szabad ártatlan gyerekek tanítására "pazarolni" az életét. Azok a gyerekek még maradandó lelki sérülést szenvednének! Hiába, Amanda nem tehetett róla, hogy nem érti azt, amit még el sem magyaráztak, plusz az előbb még Mary azt mondta; nem látott semmit, most meg olyan kis titkolózós lett.
 - Ciki dolgok?- most Amandán volt a sor, hogy értetlenkedjen. - Talán ciki sétálni a folyosón? Ennyi erővel mindenki ultracikin viselkedik, ha van két lába. Szerintem inkább az a ciki, hogy az a dolgod, hogy kitálalj emberekről. - ~Jesszus, vajon mi történhet a rellon termeiben?~ gondolta elképedve Amanda. ~Talán mindenkiről halmokban állnak a feljegyzések… Mi ez, ha nem beteges?~
- Produkcióm? – Amanda nagyon igyekezett, hogy se hangján, se mozdulatain ne érződjön a feszült izgalom. Nem szabad, hogy elárulja magát. ~Talán nem tud mindent, talán még van menthető.~ Próbált úgy beszélni, mintha egy olyan emberhez beszélne, akinek furcsa víziói vannak, az pedig meg van róluk győződve, hogy igazak, és az emberek szánalomból mindig igazat adnak neki.
- Jesszus, nem a szón, sem a jelentésén! Csak azon, hogy neked talán hátul is van szemed, hogy tolatva is látod mi van mögötted? Mert akár hiszed, akár nem én mögötted voltam, így ütköztünk össze. – türelmetlenül meglobogtatja az imént földre esett lapokat -mintegy bizonyítékként- a lány orra előtt. – És amúgy meg, egy rellonos is annyit tolathat néha napján, mint bármilyik másik ember. – tette hozzá gúnyosan. Egyre jobban idegesítette ez a Mary Glotter. Megjátssza itt a nagyokost, aztán titkolózik, mindjárt elkezdi zsarolgatni, zavarbaejtő jegyzeteket készít az emberről, aztán meg értetlenkedik. ~Hogy ez mekkora képmutatás! Ez a csaj egy gigantikus vetítő. Sőt, nem is csak vetítő. Diavetítő~ gondolta dühösen Amanda.

Tanárnő
Elemi mágia óra 1
Április 2

Végre sikerült megmozdítanom a vizet, vagyis hullámoztatnom, vagy mi. A tanárnő kérdésére felkapom a fejem, majd egy gyors és tartalmas válasszal elmondom neki, hogy egy nyugodt helyre gondoltam, ahol tökéletes biztonságban érzem magam. Amikor ezt maghallja; bólint. Ezt úgy veszem, hogy rendben.
Valószínűleg tényleg rendben van, mert már jön is a következő feladat, méghozzá az, amit az első elemi mágia órán tanultunk ebben az évben, vagy is; tulajdonképpen délelőtt. Kell pár perc, hogy fel tudjam idézni a négy elem varázslatait, azonban akárhogy gondolkozom, csak nyolc jut az eszembe. Már éppen rákérdeznék arra, hogy mi a kilencedik, amikor a tanárnő megint megszólal, és a tudomásomra hozza, hogy be is kell mutatnom ezeket a varázslatokat.
- Rendben - bólintok, csak hogy ne álljak néma csendben, mint valami idióta, majd közelebb lépek az imént megjelent hét gömbhöz. A száma egy rövid pillanatra megzavar, de aztán megvonom a vállam, és előhúzom a pálcám.
- Akkor kezdeném a földhöz tartozó varázslatokkal. Van a Terramonte, ez annyit jelent, hogy a varázslat segítségével kisebb dombokat tudunk képezni a talajon - ezzel odalépek egy földet tartalmazó gömbhöz, és megismétlem a varázslatot, de most már a pálcámat is használom hozzá. Amint ez megvan tovább lépek a következő földes gömbhöz. - A másik földvarázslat a Termerga, ez pont az előző varázslat ellentéte. Ezzel krátereket tudunk képezni a talajban - itt is hasonlóképpen járok el, mint az előbb. A definíció után megcsinálom magát a varázslatot is, és már megyek is tovább. - Most jöjjenek a tűzhöz tartozó varázslatok.  Az első az Ignoxium, ez a tűz hatástalanságának, vagy jobban mondva illúziójának a varázslata - darálom tovább a jelentéseket, majd lendítem a kezem, megismétlem élesben is a varázslatot, és lépek tovább. - A következő tűzvarázslat a Flemma Ignis, ami a lángokat hoz létre, tehát a lángkeltésért felelős - fejezem be a tűz igéket is, amint megcsinálom a Flemma Ignist is. - Most jönnek a vízelemű varázslatok. Van a Pilaqua, aminek a segítségével a vízből egy gömböt képezünk - érdekes módon eddig ezt a varázslatot érzem a legkönnyebbnek, de ennek nem adom jelét, csak tovább lépek a következő gömbhöz. - A másik vizes varázslat az Undaqua, mellyel hullámokat tudunk kelteni a víz felszínén - és már lendítem is a pálcát. - Végül ott vannak a levegőhöz tartozó varázslatok. Van a Cealionis Coloris, vagy a Caelionis Visibilis, melyekkel a levegőt tudjuk megszínezni.
~Vajon így gondolta a kilenc varázslatot?~ ötlik fel bennem a gondolat, miközben megpróbálom láthatóvá varázsolni a gömbben lévő levegőt. Amint elmondom, a varázslatot kicsit zavarba jövök, mert elfogytak a gömbök és egy varázslat biztosan hátra van, a Caeli Venti, mivel szelet lehet támasztani. Végül képzeletben megfonom a vállam.
~ Elfogytak a gömbök, akkor legyen élesben ~
- Az utolsó varázslat pedig a Caeli Venti, mellyel erőtől függően kisebb szeleket, vagy akár pusztító erejű orkánokat tudunk létrehozni - fejezem be a definíciók sorát, majd meglendítem a pálcám, hogy bevégezzem az utolsó varázslatot is.

Ruu
gőzöm sem volt, mi az, de rákerestem. valami piros meseautó?:)

Alex és a meseautó  

Bizony, majdnem megint rá akar esni Alexre. Szerencsére a fiú is résen van és megtámasztja a kiscsajt deréktájt, amitől ő bizony kissé kipirul, mert hát Alex mégis csak FIÚ (elmés megállapítás, lányom, esetleg arra is rájöttél már, hogy tud beszélni vagy éppen enni is szokott a változatosság kedvéért?)  és ő meg éppen, hogy nem esett rá teljesen lendületével. Összegezve a katasztrófa nem következett be és így ő sem kell többet és tovább pirosodjon, mint kell.
Leányunk nagyon nem akar senkit kihasználni, éppen ezért nem akarja egyelőre elfogadni azt a felajánlást a cipekedéssel kapcsolatban. Ugyan csak magát terheli le, de hát ezek szerint neki ez így jó, vagyis nyugodtabb a lelke, hogy nem terheli Alexet. A vicc az, hogy nem használ tértágítót, csak simán agyig tömte mindennel szegény táskát, ettől kőtömb súlyosságú. Nemsokára előbányássza belőle az alkoholos filcet meg még, amit csak talál, de sajnos filce csak egy van, így a tintát és a papírzsebkendőket sem hagyhatják parlagon heverni csak úgy. Megközelítik az áldozatokat, pontosabban inkább Alex a szemtanúja, ő pedig majdnem szó szerint nekik esik, hogy bosszút álljon a gonoszkodásokért, amiket az előbb kapott ingyen. Bőszen kezd rajzolgatni bajuszt meg szemöldököt a gaz festményalaknak, hogy az már visong-vinnyog, hogy hagyja abba a vad leányzó, ám nem! Nincs menekvés, bűnhődni kell! Kioktató szavakat intéz az „úrhoz” arról, hogy mit illene és mit nem, végül az alak leesik Alex orra elé. Eközben ő már a másik tagot dekorálja, akinek egy merő szakáll, azaz bozót jut az állára és fekete fogazat. Na az is szépen viríthat ott magának ezentúl ítéletnapig. Remélhetőleg nehezen fogják levakarni az alkoholos filc nyomait a képlakókról és azok kicsit megemberelik magukat ezentúl. A minimum az lenne, hogy ha őt meglátják a jövőben, visítsanak és meneküljenek el a képből.
Amikor Alex megráncigálja a ruháját, ő is arra fordul, amerre a fiú. Hirtelen nem tudja, mi az ijedelem tárgya, ám ahogy elnézi a közeledő női alakot, biztosra veszi, hogy nem diák, másképp Alex nem vágna ilyen fejet.
-Menjünk innen.- suttogja holtra váltan, miközben felkapja a táskáját és remélhetőleg Alexszel az oldalán távozik a tett helyszínéről két lábon illetve négy keréken.

Tesó