Boróka

Nem mondanám, hogy életem célja az edzés, sőt... Nos mondjuk úgy, néha én se vagyok a legjobbak között, legalábbis vannak hiányosságaim egyes területeken. Nem véletlenül olyan a testalkatom, amilyen. Viszont az is tény, hogy most már a varázsló világhoz tartozom és ebből eredően szükségem lehet némi erőnlétre meg egy kis reflex javításra esetleg. Mondanám, hogy megyek párbajozni és az majd mindent megold, de egyrészt elsős vagyok és az általam tudott varázslatok száma szánalmasan kevés, ráadásul a sikeres elvégzésük se jön mindig össze, hisz csak nem olyan régóta tanulom őket. Másrészt pedig nincs kivel párbajoznom. Akár szomorú akár nem, az itt létem során maximum felületes viszonyt alakítottam ki az emberekkel, vagy inkább azt se. Beszélgetek én amikor épp arra van szükség, de nincsenek kis cimboráim, akikkel eltölteném a délutánokat és ezt annyira nem is bánom, csak hát... azért tény, hogy vannak hátrányai is.
Szóval hosszas öngyőzködés után végül elindulok az Erőnlét termébe, amiről már sokszor hallottam másoktól. Nem ritkaság, hogy a srácok órák után lejönnek ide játszani picit és szétizzadni a ruhájukat, mert hát az milyen menő dolog már. Részemről én eddig annyira nem vonzódtam a helyhez és valószínűleg ezután se lesz a szívem csücske.
Átváltom a ruhámat egy egyszerű fehér trikóra és bő rövid gatyára, majd elindulok terepszemlére. Őszintén szólva kimondhatatlanul hülyén érzem magam egyrészt a szokatlan öltözék, más részt a hiányos ismeretek miatt. Mászkálok a gépek között, mint aki tudja mit akar, de igazából lövésem sincs mihez kéne kezdenem velük. Leguggolok az egyik mellé és elkezdem vizsgálni a szerkezetét. Szépen ki van dolgozva és nem telik sok időbe, míg felállítok egy elképzelést a használatáról. Mikor kipróbálom egyértelmű lesz, hogy nem tévedtem, és hogy ez nagyon nem nekem való.
Menet közben az egyetlen diák csapat akik itt voltak és a pályán kosaraztak, elkezdenek szedelődzködni. Ahogy találkozik a tekintetem az egyik felsőbb évessel, az elvigyorodik és oldalba böki a társát, majd rám mutat és nevetnek. Elhúzom a számat, felállok és elindulok feléjük. Nincs kedvem balhézni, de nem leszek gúnyolódás tárgya, még itt sem. Nem tűröm el, hogy ezek az alacsonyabb rendű kis senkik velem szórakozzanak, aki egyértelműen veri az összesített IQ-jukat is.
A csapat tagjai a két srác köré csoportosulnak, mind engem néznek és mikor már majdnem odaérek hozzájuk, az először rám néző srác - egyértelműen a főnök - odaszól nekem.
- Mi az öcsi jöttél pillangókat kergetni?
A többiek röhögnek, nekem az arcom se rezdül, ahogy egyenesen a szemeibe fúrom a tekintetem.
- Nagyon üthetett az a szer, ha itt ilyen élőlényeket látsz. Én csupán játszani jöttem és úgy látom ti már menni készültök.
Hangom érzelemmentes, még véletlenül sincs benne semmi él, mert igazából nem szándékozom felhúzni őket. Egyértelműen levernének bármilyen módszerrel.
- Be tudsz te egyáltalán találni abba a karikába?
A srácok felröhögnek és a főnök a kezembe passzolja a labdát. Megfontolt, cseppet sem sietős léptekkel sétálok a kosár felé, majd megállok és egy pillanatnyi felmérés után eldobom a labdát, ami csont nélkül átzuhan a célon. Nos... ezt teszi a matematika. Akkor viszont már bajban leszek, ha mindezt egy meccs közben kell újra produkálnom. Megfordulva látom, hogy némileg megleptem őket és egyesek már nem is akarnak annyira poénkodni. Két ember el is köszön a többiektől, miközben a főnök ügyet se vetve rájuk odajön hozzám, egyértelműen fenyegető magatartással.
- Nos ha játszani akartál, akkor játsszunk! - Sziszegi oda nekem, majd tőlem elfordulva elkiáltja magát. - Ki akar a kis taknyossal egy csapatban lenni?
A helyzet kezd egyre rosszabb lenni. Nem akarok megalázkodni, de magamban azért elismerem, hogy mennyire hálás lennék most, ha volna egy barátom. Érzelemmentes arccal tekintek körbe, jelentkezőt várva (vagy inkább nem várva), de egy külső szemlélő számára elég esetlennek tűnhetek a fölém tornyosuló óriás mellett.

Jeremy


Már vagy egy órája csak sétálgatok fel-alá a folyosón, nézelődök, próbálom kiismerni magamat a helyen, hiszen épp itt az ideje, hogy hozzászokjak a kastély falaihoz, mivel nem kis időt fogok én itt eltölteni. De hogy őszinte legyek, nekem eddig mindegyik folyosó ugyanolyan volt, tehát nem nagyon jutottam előre. Tettem még pár lépést, azt hiszem a második emeleten lehettem, majd leültem az egyik ablakpárkányra, és kinéztem az ablakon. Olyan sokan voltak odakint, talán nekem is   ki kellene mennem. Pár percig még gondolkoztam majd felálltam, és elindultam. Lementem a lépcsőn, majd egyenesen tovább, a kastély egy másik szárnya felé. Mikor beértem, hangos kiabálásokat, szurkolásokat, és gépek csattogását hallottam, valamelyik ajtó mögül. Megkerestem, majd kicsit kíváncsiskodni kezdtem, és benyitottam. Odabent mindenki sportolt, súlyt emelt. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd leültem a mellettem lévő üres padra, és nézelődni kezdtem. Egy picit furcsán is éreztem magamat, hiszen mindenki sportruhákban volt, és keményen dolgoztak, és természetesen 90%ban csak fiúk voltak, én meg itt ülök, szép ruhában, és csak lustálkodva figyelem őket. Egyszer csak egy dulakodásra lettem figyelmes. Idősebbek kötöttek bele, egy kb. velem egykorú fiúba. Komolyan mondom, egy kicsit még vicces is volt. Olyan volt, mintha harcba hívták volna őt, a nagymenők, pedig az én véleményem szerint, semmivel sem különbek mint bárki más ebben az iskolában. Hülyeség. Más esetben soha nem léptem volna közbe ilyen dolgokban, de most valamiért nagy kényszert éreztem, segítenem kellett neki. Kissé idegesen, de odasétáltam hozzájuk, majd egy picit a srác elé álltam. Vettem egy mély levegőt, majd határozottan megszólaltam.
- Értem én, hogy idősebbek vagytok, és azt hiszitek ezzel mindent elérhettek, de én úgy gondolom ez egy olyan terület amit bárki használhat, akár idős, akár újonc. Hagyjátok békén őt. Mondtam, majd egy percre lepillantottam a földre, de utána rögtön fel is kaptam a fejemet. Nem akartam, hogy azt higgyék elgyengültem. Még most sem hiszem el, hogy mibe keveredtem. Csak néztem a hatalmas "monstrumokra" majd nyeltem egyet, és a mögöttem álló fiúra pillantottam, és suttogni kezdtem.
- Bocs, tudom, lehet most neked nagyon gáz, hogy pont egy lány jött ide segíteni, de..végülis, ha gondolod elmehetek.Mondtam egy apró, de bátortalan  mosollyal az arcomon, és vártam az idősebbek ítéletét. Csak nem fognak megütni. Egy lányt?! Ugyan.. Sok ilyen idiótát ismertem otthon is, de attól még, hogy egoisták, nem erőszakosak. Annyira..

Boróka


Kezd kényelmetlenné válni a kialakult helyzet a felsőbb évesekkel, de ettől még nem fogok visszavonulót fújni mert eszem ágában sincs ennek a senkinek megadni a győzelem érzését. Engem nem fognak megalázni... Bár az ellen nem sokat tehetek ha megvernek vagy elátkoznak. De majd igyekszem valamit rögtönözni, egyelőre azonban nincs még itt az ideje az elfutásnak.
Végül egy lány figyel fel a szóváltásunkra és jön oda közbeavatkozni. Mintha már láttam volna... Talán az évfolyam társam lehet, amúgy se tippelném sokkal idősebbnek, de a nevét nem tudom. Közém, és a nagymenő közé áll, majd megpróbálja leteremteni, de valahogy nem hiszek a sikerében. Viszont valami érdekeset még kihozhat ebből és egy valamiben határozottan igaza van. Őt valószínűleg nem fogják megütni, vagy legalábbis messzebbre mehet mielőtt akcióba lendülnének, szóval tök jó hogy beállt elém pajzsnak. Legalábbis feltételezem valami ilyen szándék vezérelhette... Vagy csak szimplán őrült.
- Tőlünk aztán játszhat. Igaz srácok? - Néz hátra a bandájára, akik támogatóan felnevetnek, mert tudják mi következik, ahogy én is sejtem. - Sőt igazából mi is csak azt akarunk, szóval miért nem játszunk együtt? - Mosolyog negédesen a lányra. - Persze ha nyuszi kis gólyák vagytok... - Azzal megvonja a vállát és elindul vissza a többiekhez.
Közben a lány suttog nekem pár szót, én pedig elgondolkozva figyelem az egész helyzetet. Ebből akár még győztesen is kijöhetünk, ha minden a terveim szerint alakul, de akkor most kell cselekednem, mielőtt a lány mondana bármit is a fiúknak válaszul.
- Örülök hogy itt vagy.
Mosolygok a lányra, majd minden további nélkül kilépek a védelméből és határozott léptekkel a srác után megyek.
- Ha ennyire szeretnéd, hát játszunk. A lány és én, ellened és egy társad ellen. Csak egy barátságos meccs, hogy senki ne unatkozzon...
Ártatlan, de magabiztos mosollyal odahajítom neki a labdát, mire ő fölényesen elvigyorodik, majd a haverjaihoz fordul akik valószínűleg egy emberként akarnak kiállni mellette. Én vissza lépek a lányhoz, és kezet nyújtok neki.
- Jeremy. Remélem nincs ellenedre egy kis szórakozás. Ismered a játék szabályokat?
Ha igennel válaszol, nem koptatom a nyelvem, nemleges esetben viszont elmondom az alapokat egyszerűen, érthetően. Ezt követően jön az általam elképzelt stratégia ismertetése.
- A taktika lényegében az, hogy a két csávó valószínűleg engem bármikor a földbe passzírozna, viszont téged nem akarnak bántani, így te könnyen megszerezheted és meg is tarthatod a labdát. Ha gondolod vond el a figyelmüket valami szöveggel, vagy akármi. Valószínűleg nem fognak tudni veled mit kezdeni, így előnyben leszel. Én az idő nagy részében csak figyelemelterelő leszek, de ha a kosárhoz érünk, akkor passzold át nekem a labdát, hogy én dobhassam rá. Nem fogod megbánni. Benne vagy, vagy más ötleted van?
Igyekszem barátságosnak és szimpatikusnak tűnni, hogy ne most hagyjanak faképnél. Egyenesen a lány szemeibe nézek, de tekintetem kiolvashatatlan, ahogy az általában lenni szokott. Inkább olyan hatást kelt, mintha belé látnék, de mosolyom biztosítja nagyjából, hogy ez ne keltsen ijesztő hatást, inkább bizalmat ébresszen benne. Csak egy aranyos srác aki vissza akar vágni a nagy bunkóknak, nagyjából ez a kép a cél.

Jeremy


Csak álltam, bámultam a velem szemben lévő kis menősrácra, és nem tudtam felfogni mit is csináltam. Sosem volt ahhoz elég bátorságom, hogy közbeavatkozzak ilyen szituációkba, sőt, másokhoz se mertem szinte soha még csak szólni sem! Büszke voltam magamra nagyon, szinte már majdnem elmosolyodtam, de az egy kicsit érdekesen sült volna el, biztosan furán néztek volna rám. Ezért is inkább csak álltam, és mikor a monstrum szóra bírta magát, végighallgattam, majd kuncogtam egyet. Mikor már épp válaszoltam volna, a mögöttem ácsorgó kis védencem elém ugrott, és szinte átvette az irányítást. Akkor gondolom már nincs sok szükség rám. Épp mentem is volna, mikor a fiú visszatért hozzám, bemutatkozott, majd meghívott, hogy segítsek neki játszani. Szinte gondolkodás nélkül rábólintottam, majd mikor rákérdezett, hogy ismerem-e a szabályokat, kicsit bizonytalanul megvontam a vállamat.
- Boróka. Szólíts Borinak vagy Boo-nak, kérlek. Mondtam, majd egy másodpercre elgondolkoztam. Soha nem sportoltam olyan sokat, mindig csak játszottam úgy ahogy tudtam. De itt már nem tehetem ezt, hiszen ezek valamilyen szinten profik! Azért megalázni magamat nem akarom, sőt, azt sem, hogy balhé legyen abból, hogy netán csalással vádolnak. Kinézem ezekből a fickókból. Vettem egy mély levegőt, majd végighallgattam Jeremy tervét, hogy hogyan is kellene lebonyolítanunk ezt a játékot, rábólintottam, majd a pályára sétáltam. A szívem hevesen dobogott. Nagyon béna vagyok mindenben, biztos voltam benne, hogy elszúrom, és Jeremy is meg fog utálni, még úgy is, hogy nem is ismer engem. Mindenki felállt a pályára, majd meghallottam a srác hangját.
- Kezdhetjük picikéim? Mondta, mire én egy szúrós pillantást vetettem feléje, aztán bólintottam egyet. A háttérben ülő másik fiú füttyentett egyet, majd elkezdődött minden. Két srác azonnal Jeremy felé rohant, mire én kapcsoltam és a harmadik felé vettem az irányt, és egy laza mozdulattal kikaptam a kezéből a labdát. Ez igen, nem is vagyok olyan rossz! A fiú felhorkant, mire én nevetni kezdtem, de haladtam a labdával Jeremy felé. Már csak egy akadály volt. A két idősebb fickó, közvetlen a kis védencem körül. Nem voltam benne biztos, hogy sikerülni fog, ezért is egy picit lelassítottam. Nem. Visszavettem a normális tempót, majd rohanni kezdtem ahogy csak bírtam. Csak sikerült átadnom a labdát...

Boo


A bemutatkozást letudva és a stratégiát ismertetve már csak az a kihívás maradt, hogy lealázzuk az agyatlan bagázst, akik úgy tűnik nem teljesen a szabály szerint játszanak, mivel a nagy főnök nem egy, hanem két segítővel állt meg a terem közepén, várakozón pattogtatva a labdát. Ahogy rájuk nézek ő kihívóan rám vigyorog, azt jelezve, hogy úgy se fogunk győzni és már előre iszik a medve bőrére. Nos ezt meg fogja bánni még.
Mielőtt elindulna a meccs, bátorítás kép Borihoz fordulok, elvégre kijár neki némi biztatás, ha már belerángattam ebbe az egészbe. De a stratégia működéséhez elengedhetetlen egy társ. Egyedül elvesznék.
- Nyugi, én se vagyok nagy játékos, de le fogjuk söpörni őket a pályáról. Menni fog Boo, csak figyelj rám és kövesd amit jelzek! Számtalan előnyünk van, amikről nekik gőzük sincs, viszont mi pontosan tudjuk ők miben jók.
Rávigyorgok a lányra, bár ő se értheti pontosan miről beszélek. Nem tudja, hogy az évszázad zsenijével került egy csapatba, aki pillanatok alatt kiszámolja a labda szükséges röppályáját és a megfelelő stratégiákat az adott helyzetben. Az egyetlen amiért imádkozom, hogy Boo tényleg hallgasson rám és ne önkényeskedjen. Amíg elfogad vezetőnek, addig nem lesz gond, de egyébként problémák adódhatnak a csapatmunkával.
A kötözködős felsőbb éves látva, hogy felé fordultunk, elindítja a meccset, bár ez nem épp a legszabályosabb módszer, lévén, hogy a labda az egyik haverjánál van, ők meg ketten nemes egyszerűséggel rám rontanak. Én elkezdek futni és látom hogy lassan a csapattársam is kapcsol és megszerzi a labdát, majd elindul a kosár felé, amerre én is tartok, csak némi hátráltatással. A lépés tökéletesen kijön, mert a srácok nagyjából akkor érnek utol amikor én elég közel kerülök már a célhoz, így amint megpróbálják bevetni a két oldalról összelapítós taktikát, én egyszerűen lefékezek és lebukok, így ők egymásnak esnek a köztük lévő hirtelen űrnek köszönhetően. Pár másodpercig szabad a terep, én pedig már mikor lefékeztem, elkiáltottam magam a lánynak.
- Boo!
Így ő kapcsolhat azonnal, amint szabaddá válok, a labda pedig a kezemben landol. A két srác már talpon van és éppen indulnának újra nekem, mikor a labda egy gyönyörűt ívelve ismét csont nélkül zuhan a karikába. Így kell ezt csinálni! Felnevetek, majd már futok is arrébb, mert nem tervezem palacsintaként végezni. Az egyik srác fogja a labdát, és újra megindul vele, míg a másik kettő megint velem akar macska-egér játékot játszani, szóval a taktika marad és megint Bori dolga lesz leszerelni azt az egyet, amíg én futok az életemért. Őszintén szólva már értem miért nem szeretem a sportokat. A dicsőség érzetet, és a stratégia gyakorlati használatának lehetőségét leszámítva ebben az égvilágon semmi élvezet nincs, de a kekeckedő eleget tett ahhoz, hogy most ezek is tökéletesen kielégítsenek, főleg az előbbi.
Amint Boo is és én is újra a kosár közelében járunk, újabb taktikát eszelek ki a két akadályozóm leszerelésére. Nemes egyszerűséggel felugrom, és ismét a lány nevét kiáltom, jelezve hogy dobja, de amint a felsőbb évesek Bori felé fordulnak, én egy meglehetősen egyértelmű kézmozdulattal jelzem neki, hogy pattintsa a labdát. Remélhetőleg megérti, hogy mit akarok és az át fog ívelni a két gátlóm fölött, akiktől picit eltávolodva várom az adományt, ami ha megérkezik, rögtön a kosárra ívelem, megint pontot szerezve ezzel.

Unalmában folyamatosan a folyosókat rója. Próbálja kiismerni magát az ódon falak között. De már ez is kezd unalmassá válni. Már szinte az egész kastélyt bejárta, épp a Keleti szárnyban van. Lemegy a földszintre és elhalad egy ajtó melett ami mögül gépek csattogása és kiabálás szűrődik ki. Résnyire kinyitja az ajtót és bekukucskál. Különböző edzőtermi gépek, pályák, és tornaeszközöket lát. Valami felébred benne. A vágy. A vágy, hogy újra karatézhasson. Ha kell akkor egyedül edző és minden nélkül, de egy kicsit muszáj gyakorolnia. Rohan vissza a hálóterembe, hogy átöltözzön és lemenjen edzeni. De mit vegyen fel? Karate ruhát inkább nem, kicsit furán néznének rá. Marad inkább a hagyományos edzőcuccnál. Egy Adidas póló és egy futónadrág is teljesen jó lesz. Vegyen cipőt? A karatéhoz nem kell. De inkább vesz hátha utána mást is ki akar próbálni. Rohan vissza az erőnlét termébe. Bemelegítésként fut egy kört a futópályán majd keres magának egy üres sarkot, persze olyat ahol van tükör, hogy közben lássa, hogy helyesen és szépen hajtja-e végre a technikákat. Bemelegít és nyújt egy kicsit közben észreveszi a tükörben, hogy valaki figyeli. Próbál nem odanézni és kizárni a fejéből azt a gyönyörű zöld szempárt. Átveszi az össszes állást, rúgást, ütést és védést majd még árnyékol egy kicsit a tükör előtt. Kár, hogy nincs senki akiveldna edzeni. Akkor egy kicsit könyebb lenne. Na mindegy. Fut még egy levezetőkört majd elindul átöltözni...

Jeremy


Egyre feszültebb lettem, szinte semmiben sem voltam biztos, viszont mikor Jeremy sikeresen átvette tőlem a labdát, kicsit megkönnyebbültem. Csak figyeltem, és szurkoltam neki, majd mikor bedobta a kosárba, felugrottam egy hangos éljenezés kíséretében. Az egyik srác ezután ismét megkaparintotta a labdát, és rohanni kezdett vele csapattársai felé. Jeremy ismét csak rám bízta a labda megszerzését, és nagyon reménykedtem benne, hogy ismét olyan sikeres leszek, mint legutóbb. Ahogy láttam, csapattársamnak már van is egy taktikája. Miközben felém rohant 2 idősebb srác, ő a háttérben felugrott, majd a nevemet kiáltotta, nekem pedig gyorsan kellett cselekednem. Ahogy csak tudtam, a velem szembe futó srácnak futottam, és már magam sem tudom, hogy hogyan, de egyszer csak azon kaptam magamat, hogy a kezemben van a labda. Nem volt rá sok időm, hogy azon agyaljak mi és hogy is történt, gyorsan kapcsoltam, és futni kezdtem Jeremy felé. Mikor felugrott, felé hajítottam a labdát, és mikor elkapta, imádkoztam, hogy be tudja dobni. A fiú elkapta a labdát, majd a kosár felé hajította. A labda gyönyörű ívvel repült, majd mikor beesett a kosárba, azt hittem sikítórohamot kapok. Rettenetesen örültem, majd Jeremy felé rohantam. Magam sem tudom miért, de a nyakába ugrottam, majd mikor elengedtem őt, ránéztem, és zavaromban csak annyit tudtam kinyögni, hogy:
- Jók vagyunk! Mondtam, majd már így, hogy 2-0 az állás, lassan odasétálgattam a "főnök" sráchoz, pár másodpercig csak bámultam rá, karba tettem a kezemet, és megszólaltam.
- Van kedvetek még játszani, vagy így, hogy nagyon le vagytok maradva, elment a kedvetek? Mi azt is megértjük. Mondtam, egy apró mosollyal az arcomon, de mélyen legbelül abban reménykedtem, hogy feladják, és elmennek. Sosem szerettem harcolni, de most muszáj volt, valamiért kényszert éreztem, hogy segítsek Jeremynek. Viszont tény, hogy nagyon jók vagyunk együtt, egy csapatban! Sosem sportoltam, nem az én világom, ezért is voltam annyira meglepődve, ezeken a mozdulatokon, trükköken amiket csináltam. Igazából majd kiugrottam a bőrömből, de azt kívántam minél hamarabb legyen vége. Hiszen, mi van ha ezek az állatok bedühödnek, mert képtelenek veszíteni, és még valami balhé lesz? Abban már nem szívesen vennék részt. Talán még egy menetet elviselek, és ha azt is megnyerjük, tipli van. Visszasétáltam Jeremyhez, majd mellé álltam, és vártam az idősebbek döntését.

Boo


A második kosárral már egyértelműen kezdjük kínos helyzetbe hozni a nagyokat, de mégse rontanak rögtön rám, mivel a csapattársam megelőzi őket. Látom, hogy lelkesen fut felém és alig van időm reagálni, mire ő már a nyakamban van. Némileg megingok a lendülettől, de annyira azért nem vészes a helyzet, hogy ledöntsön a lábamról. Magamban elraktározom az új információt, miszerint a sportok valóban heves érzelmeket válthatnak ki az emberekből. Meglehetősen furcsának, kissé kényelmetlennek érzem a helyzetet, mert kevesen szoktak bármilyen fizikai kontaktust létesíteni velem, nem hogy így odafutni hozzám és a nyakamba ugrani. Igazság szerint zavarba hoz, így az érzelemmentes maszkot öltöm magamra, hogy kezelni tudjam a dolgot. Mikor Boo elenged, és két szóval igyekszik leplezni az iméntit, halványan elmosolyodom, de ez csak árnyéka az eddigieknek, pusztán egy egyszerű gusztus válasz, mert nem tudok mit mondani.
A felsőbb évesek persze végig nézték az egészet és némelyik leplezetlen vigyorral bámul rám, ellenséges szándékot pedig már nem igazán látok rajtuk, bár a nagyfőnöknek egyértelműen nem tetszik annyira a dolgok alakulása. Csapattársam egyenesen felé veszi az irányt és felajánlja, hogy fejezzük be a meccset, bár igazság szerint ezt lehetett volna kicsit jobban is megfogalmazni... Mondjuk úgy, hogy kevésbé legyen számukra önmegalázás a játék abbahagyása. Bár nézzük a jó oldalát, ennél sokkal rosszabbat is mondhatott volna. Visszasétál hozzám, miközben a nagyok váltanak pár szót egymással, majd a vezető egyenesen rám néz, elmosolyodik, és biccent.
- Mennünk kell.
Közli, míg mindannyian felszedik a cuccaikat a padokról, vagy földről - ki hol hagyta - aztán elindulnak felénk, mivel rajtunk keresztül tudnak csak eljutni a kijárathoz. A legtöbben rám kacsintanak, vagy vállon veregetnek, páran pedig biztató szövegeket szólnak ("Hajrá öcsi!" "Ne hagyd, hogy elússzon a lehetőség!" "Mindent bele!"). Persze értem mire akarnak kilyukadni, meg azt is, hogy miért hagytak itt minket. Az egésznek Boo és az ő örömkitörése az oka, most pedig úgy gondolják esélyem van közelebb kerülni a lányhoz, ennek pedig nem állnak az útjába. Lehet, hogy szeretnek szívózni, de ők is srácok én meg ráadásul csak egy kis gólya vagyok, kevés tapasztalattal feltehetően. Valójában nullával és eszem ágában sincs most elkezdeni, de erről nem kell tudniuk, lényeg, hogy épségben megúsztuk komolyabb megaláztatás nélkül, ha a végét nem számítjuk, bár az is csak nekem volt kifejezetten kellemetlen.
A fiúk kivonulását fapofával tűröm és utána Borihoz is kifejezéstelen arccal fordulok. Szemeim hidegek, modorom távolság tartó.
- Köszönöm a segítséget és hogy együttműködő voltál. Majd még látjuk egymást órákon.
Biccentek, és a labdát - amit még a főnök srác passzolt a kezembe a távozásakor - pattogtatva elindulok az egyik kosár felé, hogy csak úgy rádobáljak. Nem mintha szükséges volna, hisz egyértelműen mind be fog menni, de valamit kezdenem kell magammal. Talán jobb volna, ha egyből lelépnék, de még nem telt le az az idő, amit az itt tartózkodásomra szántam, így maradok és elkezdek csak úgy kosarakat dobni.

Kiva

Már másodjára kap új feladatot a leányzó, ami az előrelépését szolgálja. A tűzcsiholás jól megy neki, talán jobban is, mint elsőre gondolni lehetett, de hát ilyenek az elementalisták. Teli vannak meglepetéssel.
A csökkentés már egy kicsit más tészta, az nehezebb, és ez meglátszik. Kiva tüze egy picit csökken, azonban az még kevés, szinte alig látható.
- A megközelítésed jó, hogy apránként lódulsz neki, de nem elég csak játszanod, és valami olyasmit gondolnod. Akard, hogy úgy legyen, és ahogy már eddig is, gondolj olyasmire, mintha te magadnak kellene összemenned. Ezek még nagyon alap dolgok, és ha ez nem megy, a későbbiekben csak szenvedni fogsz. Ahogy azt már tapasztalhattad, a képesség nem elég, kell hozzá a kitartás, és a gyakorlás, minél több, annál jobb. Szóval még egyszer csökkentsd, de most nehezebb feladatként kapod vissza.
A válasza csak ennyi, és igazolásul Kivának egy valódi, mellette lévő tüzet kell megfékeznie, ami, hogyha nem tesz ellene valamit, akkor őt fogja porig égetni. Kellene ennél jobb ösztönzés?

2. gyakorlati óra

Keiko, Márk

Rufus és Márk

Valahogy úgy érzem, hogy kezd egy kicsit unalmas lenni a klubhelyiség, mintha már nem lehetne ott semmi jót csinálni. Bár lehet ez csak azért van mert szinte mindenki tanul, vagy épp máshol van. Máshol, csak nem a Levita házban. Én egyedül meg unatkozom. Jó az igaz, hogy tanulhatnék, vagy akár olvashatnék, de ahhoz most nincs kedvem. Unatkozom, és ha én unatkozom, akkor egy idő után jön a depi, és azt meg nem szeretem. Végül is ki szeret depizni? Na jó talán az emosok igen, bár nem ismerek egyet sem, így csak tippelni tudok.Mondjuk nem is szeretnék soká eggyel se találkozni, mert átragasztja rám a depijét. Na mindegy. Szóval ott tartottam, hogy unatkozom, és ilyenkor hajlamos vagyok depizni. És mi a jó gyógyír ez ellen? hát persze hogy a társaság. Társaság kell nekem, mégha azok csak festmények is, ezért elhatározom, hogy elmegyek a vigadófreskók folyosójához. Ott mindig jobb kedvem lesz, már csak attól, hogy nézem őket, ahogyan nevetnek, és mulatnak. Sőt, már csak a gondolatától jobb kedvem van, így ahogy egyre közeledem a folyosóhoz, egye nagyobb mosolyt vél felfedezni az, aki elhalad előttem. Mikor elérek a kívánt hely elé, megtorpanok, és az egyik oszlop mögé bújok, remélve hogy nem látott meg az a fiú aki ott áll. Egy kicsivel később, mikor újból kinézek, már egy másik srác is ott áll mellette.
~ Jól van Keiko, te vágytál társaságra, és itt is van egyből kettő is.~ nyugtató meg magam gondolatban, majd egy mély lélegzetvétel után kilépek az oszlop mögül, és egyenesen a két fiú felé veszem az irányt.
- Sziasztok! - köszönök oda nekik, majd odaintek az egyik festményen lévő parasztgyereknek. Sokat szoktam vele beszélgetni, és mindig felvidul ő is, ha eljövök ide.

Keiko és Márkó

Az újfiúk /Rufus, Márk/

- Keiko! Szia, hogy vagy? - Kezd bele a parasztfiú, letéve kezéből a bort, majd tágra nyitja karját, amint megérkezem a festmény elé.
- Én jól vagyok Ádám, köszi a kérdést.- Felelem egy mosollyal kísérve, majd odafordulok a két fiúhoz, kikről az imént kiderült, hogy a nevük Márk és Rufus. - Az én nevem, mint már az imént mondta az az úriember is ott - mutatok Ádám felé, majd elmosolyodom -, Keiko. Gondolom újak vagytok, mert még nem láttalak nagyon titeket errefelé, max téged, Rufus.
Az, hogy Márk rágyújt, itt az iskolában, nem igazán tetszik, mert em bírom a cigi szagát, bár hozzászokhattam volna már,ért ezen a folyosón nem csak a bor szaga az állandó, hanem a cigifüst szaga is. Nem tetszésemet köhögéssel fejezem ki, mert Áá füst kicsit irritálja a torkom, közben kezemmel próbálom ellegyezni a füstöt, igen kevés sikerrel.
- Ha erre jön egy prefektus, akkor bajba leszel. - mondom neki, bár nem mondtam teljesen igazat, mert valószínű, hogy Rufusszal mi is bajba kerülünk emiatt. Nekem pedig nem hiányzik egy büntetés sem, főleg nem egy új gyerek miatt. Most ügyelnek kell arra mit mondok, talán az lenne a legjobb hallgatok, és meg se szólaok; csak ha kérdeznek. Vagy, inkább elmegyek, hogy ne zavarjam őket, mert lehet azzal megzavartam a beszélgetésüket, hogy idejöttem.
- Igen valóban szépek, szeretek is itt lenni, mert jó beszélgetőpartnerek tudnak lenni. Amúgy jól vagyok, és te? - kérdem, miután válaszolok a kérdésre, és egy mosolyt küldök a két srác felé.

A vénlány és Rufus

Kiscsoportos tevékenység

Ez is csak egy szuper átlagos napnak indult, mint az összes többi ezidő tájt. Így a vizsgaidőszak megkezdése előtti egy-két hónapban még kellemesen el szoktam lustálkodni szinte az összes napomat - a hétvégéket is beleértve - majd néhány héttel a vizsgák előtt szoktam letenni a hátsómat tanulni, addig az időm annyi, mint a tenger. Tudom hogy ez nem a leghelyesebb hozzáállás, de sajnos a második X-emmel sem sikerült ezt az idegesítő lustaságit levedlemem, pedig rettentően igyekeztem, illetve igyekszem.
Már megint túl sokat gondolkodok, inkább a lábam elé kellene néznem, mert orra esek a folyosón. A most végzett tevékenységemet akár nevezhetjük járőrözésnek is, úgy gondoltam hogy ideális lenne egy kicsit szétnézni egynéhány folyosón, hátha találok néhány szabályszegőt. Elvigyorodok a gondolatra, eddig még nem szabtam ki büntetést, pedig elég régóta viselem a prefektusi jelvényt. Most hátha szerencsével járok.
A vigadófreskós folyosóra fordulva hangokra leszek figyelmes, szóval gyorsan beugrok egy szimpatikus oszlop mögé, miközben a pálcámat az ott lévő festményhölgyre szegezem, hogy lehetőség szerint ne árulja el a jelenlétemet és kilestem a rejtekhelyem mögül. Három diák, feltehetően gólyák, két fiú és egy lány. Ohó, ráadásul az egyik úrfi dohányzik! A másik kettő meg lehet lóg az órákról, jobb lesz odamenni kérdőre vonni őket. Elnézést kérek a festményhölgytől a kellemetlenségért és hangtalanul elindulok a kis csoportosulás felé, a pálcámat magam előtt tartva.
- Mobilicorpus! - mondom, és kiemelem a dohányos úriember kezéből a tasakját és magamhoz lebegtetem, majd a pálca nélküli kezembe fogom.
- Szabad kérdeznem, hogy mi a fene folyik itt? Többek között érdekelne, hogy miért dohányzol úrfi - intézem szavaimat a bagós gyerekhez, majd a másik két diák felé fordulok - Nektek pedig nincs már órátok?
Elővettem a lehető legszúrósabb tekintetemet, pluszban a pálcámat is szépen lassan körbe hordoztam a társaság tagjain. Ajánlom, hogy ne hazudjanak, vagy csúnya néni leszek.

Keiko, Kiva Faraday, és az "új fiúk"

-Helló, Keiko!-köszöntöm a lányt széles mosollyal az arcomon, majd Márkó véleményét hallgatom a mugli képekkel kapcsolatban.
-Ebben igazad van, de a mugli képek nem tudnak beszélni, ezek a képek pedig történeteket tudnánk arról mesélni. A mugli képek egy idő után besötétednek, erre a legjobb példa Rembrandt "Éjjeli őrjárat" című festménye, ami a 18. századra annyira besötétedett, hogy az utókor azt hitte, hogy éjszakai mozzanatot ábrázol a festmény, ezért adták neki ezt a címét, pedig az alkotás fényes nappal készült. Ezekkel a festményekkel ilyen nem történhet, és ez a csodálatos benne.-miután én is kifejtettem álláspontomat a témával, Keikoval kell egyetértenem azzal kapcsolatban, hogy Márk könnyen megütheti a bokáját a cigizés miatt.
_Keikonak igaza van, tényleg bajba kerülhetsz, ha erre jön egy prefektus vagy egy tanár.-Márk elteszi egy zacskóba a csikket, amit én elég nagy megdöbbenéssel nézek végig, hisz azt tanultam, hogy az ilyen anyagok hő hatására olvadni kezdenek, de ezek szerint a varázsvilágban a kémiai és fizikai szabályokat is felül lehet írni. gaza volt, hisz Márk tényleg bajba került, ahogy belépett a prefektus az ajtón és egy varázsigével elkobozta Márkó "hamusát", majd az új sráchoz intézett kérdése után, minket is elővett.
-Nekem jelenleg nincs órám, és ezért határoztam úgy, hogy kikapcsolódás képpen elindulok szétnézni a kastélyban.-teljesen nyugodtan és higgadtan válaszolok a feltett kérdésre, hisz igazat mondtam, meg nem is cigizek, tehát reményem szerint csak egy kis dorgálást kapok és elmehetek, remélem.~Na, de jó. Nemrég érkeztem a suliba, és már az első héten bajba kerülök, remélem nem kapok semmi büntetést, hisz nem csináltam semmi rosszat. Kivéve akkor, ha beszélgetés és a festmények nézegetése bűnnek számít, mert akkor pácban vagyok.~

Lotte

Lotte az eddigiek alapján cselekszik most is, javítva azokat a hibáit, amiket eddig elkövetett. Tulajdonképpen nem is hibáit, hanem a nem a legjobb mozdulatait, gondolatit. Ez a mostanin meg is látszik, hiszen a kis segítség után már majdnem teljesen jól sikerül neki a feladat, amit kapott.
Julcsi előbb csak csodálkozik a tekergetésen, és nem esik le neki, hogy mit is akar ezzel imitálni, de hagyja is, hiszen hogyha valami jó, akkor abba nem piszkál bele. És egyébként is mindenki más, mindenkinek más a jó. Ha Lotte végzett, és felnéz, akkor egy mosolygós, lelkes arcot láthat, nem is véletlenül.
- Ügyes. Bár kicsit más módszer, mint amire számítottam, de ügyes. Nos. Mára tulajdonképpen ennyit gondoltam, tudom, kevésnek tűnik, és minden ilyesmi, de ha ezek megvannak, erre épül majd minden. Sipirc uzsonnázni, aztán csak gyakorolj! A következő délutánt még megbeszéljük, de annyit kérek, hogy majd szólj, ha úgy érzed, hogy mindez megy, és megnézhetem, hogy hogy is csinálja egy profi.
Jó adag falat, amit érdemes több részletben lenyelni. Lotte még fiatal, és most kezdte csak a dolgokat, nem kell elsietni semmit sem. Miután minden eltűnik, és a terem visszaáll eredeti kinézetébe, Julcsi feláll, megvárja Lottét, és együtt sétálnak ki a levegőre, majd le a teraszról, hogy aztán folytathassák a napjukat.

Kiva, és a fiúk

Kis megkönnyebbüléssel nézem végig, ahogyan Márk elteszi a csikket, és nagyon remélem, hogy nem szív el még egy szál cigit. Az is megnyugtatóan hat, hogy nem jött errefelé egy prefektus sem, és szerencsére már nem lehet baj. Vagy mégis? Csak annyit látok, hogy a zacskó kirepül Márk kezéből, majd egy hangot hallok a hátam mögül. Jaj ne, egy prefi! Lehet már ennél rosszabb? Már csak ez hiányzott nekem. Még soha nem kaptam büntetést, és nem is akarok egy zöldfülű miatt. Kiva kérdésére én csak dadogok, nem is tudom mit mondjak, tisztára leégetem magam a fiúk előtt. Viszont kicsit felbátorodom, látván Rufus nyugalmát, és már teljes nyugodtsággal felelek.
- Nekem sincs már órám, és csak egy kis társaságra vágytam, ezért jöttem ide. - Még egy kicsit remegek, és ez hangomon is meglátszik, de mikor Rufusra nézek, valamelyest visszanyerem bátorságom,és még a remegésem is elmúlik.
- Keiko nem csinált semmi rosszat! - szólal meg mögülem az a parasztgyerek, és még a nyelvét is kiölti a prefektusra, mire én egy nem is tudom milyennek nevezhető arckifejezéssel nézek rá, amiből remélem, leszűri, hogy ezzel azt akartam mondani, hogy ne szóljon közbe.
- Kérlek, ne büntess meg minket, nem csináltunk semmit! - veszem könyörgőre a dolgot, és reménykedem, hogy hatásos, mert nem akarok büntetést, és talán még apámtól is kapnék érte.

A gonosz, Keiko és Rufus

A bágáázs

Tök jó ez a nap, tehát ideje ünnepelni. A dolgozatok kijavítja, minden óra letudva, szabadsááág! Igen, én kérem szépen kiabálni is szoktam, lélekben még mindig egy 16 éves kamasz vagyok. Ez van, nincs mit tenni, legalább jól megértem magam a diákokkal, persze csak azzal aki megérdemli. Elfogyott a sütemény, úgyhogy  irány a konyha. Még maradt pár szem csokoládé azt még elmajszolom, megigazítom a nyakkendőmet és próbálom megtalálni a szemüvegemet. Ez már kicsit időigényesebb mert kissé rendetlen természetemből adódóan mindig mindent órákig kell keresnem. Az asztalomat már teljesen felforgattam, a szekrényajtót is kinyitottam már, szerencsére van ott egy tükör így sikerült felfedeznem hogy a szemüveg mindvégig rajtam volt... Még jó hogy rajtam kívül ezt senki sem látta. Na jó, kulcs a zsebembe és mehetünk is.
A szokásos útvonal helyett most inkább kerülőt teszek, jó idő van és kellemesen telik ez a séta. A freskók folyosója felé veszem az irányt, ők legalább annyira szórakozottak mint én. Amint látom már egy kisebb csoport gyűlt itt össze, természetesen nekem is tudni kell miről van szó mert senki sem tűnik valami vidámnak és ez bizony baj.
- Napot! Mi a probléma? - Kiva felé kacsintok, bizonyára nyakoncsípte a bandát valami turpisságon. Érződik a szag a levegőben, valaki kihúzta a gyufát és ráadásul meg is gyújtotta, ejnye.
- Gyerekek, gyerekek... ha már rosszalkodni akartok legalább ne hagyjatok nyomokat, mert így csak nekünk adtok munkát! - tény és való, mintha nem lenne elég dolgunk azon kívül is hogy büntetéseket osztogassunk az újoncoknak meg a nem újoncoknak is.
- Nem maradt más választás... indul a második műszak. Nos, mit javasol kollegina? - Kivától is várok némi választ, végül is ez javarészt az ő melója, de persze én is segítek, legalább legyen már közös a móka.

Kiscsoportos tevékenység plusz egy vendég

A kis tasakkal a birtokomban úgy nézem igencsak nagy meglepetést váltottam ki a jelenlévő kis bűnbandából. Meglehetősen meglepetten pislog a zacskó gazdája az irányomba, gondolom minél hamarabb szeretné visszakapni a tulajdonát, de remélem azért számára is világos, hogy nem áll szándékomban ezt tenni. Elkobzom a tárgyat, elteszem emlékbe, akárhányszor ránézek majd, mindig eszembe jut majd az első büntetésem. Haha, na jó nem, ennyire nem vagyok dilis.
- Pff, hát ez egy kitűnő történet volt fiam - jelentem be a cigis srácnak miközben elvigyorodok a magyarázaton. Nem gondoltam volna, hogy ennyire magabiztosan ki fogja majd vágni magát ebből a viszonylag szorult helyzetből. Tetszik ez a hozzáállás, de ettől függetlenül még büntethetnékem van, nem biztos hogy megússza a kedves hullajelölt.
- Aha, értem, akkor nektek most mákotok van ebben az esetben - mondom a másik két jómadárnak, akiknek a saját bevallásuk szerint nincs órájuk ilyentájt. Most hiszek nekik, de meg fogom nézni az elsősök órarendjét, hogy biztos legyek abban, hogy igazat mondtak.
Már éppen készülnék kimondani a halálos ítéletet a dohányzóra, mikor egy új szereplő sétál be köreinkbe. Hirtelen problémát okoz felismerni a "bácsit", de gyors ütemben rájövök, hogy a mugliismeret tanárom lépett közénk. Persze hogy nem nagyon ismerem meg, általában arról az óráról szoktam elkéredzkedni járőrözésre. Az aranyvérem ellenére sok mindent tudok a muglikról, dédpapa sok dolgot elmondott róluk, sőt, apu is viszonylag közel állt a mugli világhoz, így aztán rám is ragadt ebből a "szeretetből" valamennyi. Annyit viszont tudok erről az emberről, hogy nincs minden rendben odabent fejben. Vagyis inkább maradjunk annyiban, hogy nem igazán nőtt fel, szóval tökéletes párosítás leszünk most a srácok ellen úgy érzem. Visszakacsintok a tanerőre, had gondolják azt a gólyák, hogy ez egy szervezett akció ellenük.
- Javaslat? Hm, először is ara lennék kíváncsi, hogy honnan van a cigi? Ukrán esetleg? Vagy a prefektusmaffiától szerezted be? Ha nem ez az eset áll fent, akkor kénytelenek leszünk komolyan megbüntetni... - mondom mindezt halál komoly arccal, de persze egy szót sem gondolok komolyan belőle. Csak kicsit rá kell hozni a frászt, hogy többet ne cigizzen az iskolában. Vagy legalább ne olyan helyen, ahol bárki ráakadhat.

HV bácsi, és a csoport

A kis csoport, és HV bácsi

Tudom, hogy nem kéne félnem, mert én nem csináltam semmit, és a semmiért meg nem büntethetnek meg. Nagy megkönnyebbüléssel veszem, hogy a prefi hisz nekünk, és remélem, nem változtatja meg álláspontját. Egyvalamit már most megtanultam: soha ne mond, még csak ne is gondolj arra, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Mert bizony lehet. Alighogy kifaggatott minket Kiva megjelenik saját házam házvezetője, Rédey prof. Már csak ez hiányzott. A tanár úr megjelenése még jobban felzaklat, nem elég, hogy majdnem bajba kerültem, még ő is megjelenik. Talán Rufus is kicsit fél, vagyis szerintem igen, mert közelebb lépett hozzám, de talán mégsem, mivel arcán semmi jelét nem látom az aggodalomnak. Vagy csak nagyon jól titkolja. Ha igen, akkor nagyon jól csinálja, én nem vagyok képes ilyen higgadt maradni. Még közelebb léptem hozzá, mert ott egy kicsit biztonságban érzem magam valamiért, és még a karját is átfonom az én karommal a biztonság kedvéért. Amit Kiva mond, nagyon komolynak tűnik, de azért remélem nem kap majd olyan komoly büntetést Márk, hisz még új. Vagy az újakkal is ilyen szigorúan bánnak?

A keresztanya, sorstársak és a tanár úr

A róvottak

Ez egyre érdekesebb. Kiva szépen teljesít, ez a kérdés még engem is meglepett. Próbálom leplezni hogy éppen egy hatalmas nevetést fojtottam vissza. Ukrán cigi, nem is rossz ötlet. Oké, álljunk itt meg mielőtt túlságosan elmerülök a gondolataimban. Látszik az ijedtség az arcokon, bár semmi ok az aggodalomra, én is voltam fiatal. Ha viszont annyira cigizni akar valaki nem értem miért az iskola közepén gyújt rá... Van aki szeret kitűnni a tömegből.
A két ártatlan próbál elmenekülni, őket nem is kívánom tovább kínozni, csupán rosszkor voltak rossz helyen.
- Rufus, Samaová kisasszony majd elkísér a szobádhoz. Inkább menj mielőtt még összeragadtok itt nekem. - Értem én a félelmet meg a meglepettséget, de azért mégis...
- Az úrfi viszont marad. - Vele még nem végeztünk. - Ő volt a bűnös, van még néhány meglepetésem a számára. Most jön az igazi izgalom, kaland és vallomás. Szórakozzunk már egy kicsit ha már itt ez a remek alkalom.
- Sajnos ez az információ nem teljesen egész. Csak néhány prefektus dohányzik, ők is csak a nagykorú társaiknak adhatnak miután azok igazolták magukat személyazonosító igazolvánnyal vagy útlevéllel, esetleg vezetői engedéllyel. - A dohánytermékek forgalmazását kiskorúak számára a törvény is bünteti, így erre mi is fokozottan odafigyelünk. Itt is káosz lenne ha nem lennének törvények és egy házirend akihez mindenki igazodik.
- Amint látom a zárjeggyel minden rendben van, viszont kétlem hogy az életkoroddal is hasonló a helyzet. - Messziről látszik hogy még zöldfülű az illető, valószínűleg még az első évfolyamot tapossa, s erre máris a dohányzással foglalkozik. Ejnye...
- Faraday kisasszony majd felveszi a vallomásodat, melyben számot adsz arról ki hozta forgalomba az ominózus dohányterméket és te honnan jutottál hozzá. - Én is előveszem a jegyzetfüzetemet, majd felírom a legfontosabb adatokat.
- A szabálysértést leszámítva még figyelmetlen is vagy. Meg sem kínáltál bennünket, az egészet csak magadnak akartad, zsugori módon elbújtál és azt akartad hogy te csak élvezhesd a káros szenvedélyek örömeit. - Sosem szerettem a zsugori embereket... Ő bezzeg nagyban füstöl, mi pedig csak nézzük, háh. Ez nem így működik, itt kérem szépen mindneki megossza azt amije van.
- Éppen ezért most megtanulod hogy mindenki megossza azt amije van! Kérek egy esszét jövő hétre amelyben kifejted az osztozkodás örömét és a tiszta szív varázsának megváltó erejét. Legyen legalább egy diák akivel megosztasz valamit, lehetőleg nem egyik káros szenvedélyedet. Legalább mások maradjanak ártatlanok. - Azt hiszem ez egy korrekt megoldás, nem is túl igazságtalan, de legalább nem ússza meg szárazon hiába a házam egyik diákja. Velük sem lehetek elfogult.
- Az esszé határideje 2013. 07. 26. 23:59. A megadott hossz 150-200 szó. Ellenben kénytelen leszel velünk osztozkodni... A prefekta pedig felveszi a vallomásodat, örülhetsz hogy megúsztad ennyivel, mert anno meg is lincseltek valakit ha mindent csak magának akart.

A büntetés feloldása



Varjassy Márk
Levita, I. évfolyam

Az osztozkodás öröme és a tiszta szív varázsának megváltó ereje



Varjassy Márk úriemberhez méltón, önzetlenül viselkedett velem, a büntetését teljesítette!

 Sharlotte Johanson
--------------------
         aláírás

(Gondoltam inkább ide írom mint postán küldjem el, legyen valahogy lezárva mert ehhez hszt szerintem már senki sem fog írni.)

Đominic