A bágáázs

Tök jó ez a nap, tehát ideje ünnepelni. A dolgozatok kijavítja, minden óra letudva, szabadsááág! Igen, én kérem szépen kiabálni is szoktam, lélekben még mindig egy 16 éves kamasz vagyok. Ez van, nincs mit tenni, legalább jól megértem magam a diákokkal, persze csak azzal aki megérdemli. Elfogyott a sütemény, úgyhogy  irány a konyha. Még maradt pár szem csokoládé azt még elmajszolom, megigazítom a nyakkendőmet és próbálom megtalálni a szemüvegemet. Ez már kicsit időigényesebb mert kissé rendetlen természetemből adódóan mindig mindent órákig kell keresnem. Az asztalomat már teljesen felforgattam, a szekrényajtót is kinyitottam már, szerencsére van ott egy tükör így sikerült felfedeznem hogy a szemüveg mindvégig rajtam volt... Még jó hogy rajtam kívül ezt senki sem látta. Na jó, kulcs a zsebembe és mehetünk is.
A szokásos útvonal helyett most inkább kerülőt teszek, jó idő van és kellemesen telik ez a séta. A freskók folyosója felé veszem az irányt, ők legalább annyira szórakozottak mint én. Amint látom már egy kisebb csoport gyűlt itt össze, természetesen nekem is tudni kell miről van szó mert senki sem tűnik valami vidámnak és ez bizony baj.
- Napot! Mi a probléma? - Kiva felé kacsintok, bizonyára nyakoncsípte a bandát valami turpisságon. Érződik a szag a levegőben, valaki kihúzta a gyufát és ráadásul meg is gyújtotta, ejnye.
- Gyerekek, gyerekek... ha már rosszalkodni akartok legalább ne hagyjatok nyomokat, mert így csak nekünk adtok munkát! - tény és való, mintha nem lenne elég dolgunk azon kívül is hogy büntetéseket osztogassunk az újoncoknak meg a nem újoncoknak is.
- Nem maradt más választás... indul a második műszak. Nos, mit javasol kollegina? - Kivától is várok némi választ, végül is ez javarészt az ő melója, de persze én is segítek, legalább legyen már közös a móka.

A róvottak

Ez egyre érdekesebb. Kiva szépen teljesít, ez a kérdés még engem is meglepett. Próbálom leplezni hogy éppen egy hatalmas nevetést fojtottam vissza. Ukrán cigi, nem is rossz ötlet. Oké, álljunk itt meg mielőtt túlságosan elmerülök a gondolataimban. Látszik az ijedtség az arcokon, bár semmi ok az aggodalomra, én is voltam fiatal. Ha viszont annyira cigizni akar valaki nem értem miért az iskola közepén gyújt rá... Van aki szeret kitűnni a tömegből.
A két ártatlan próbál elmenekülni, őket nem is kívánom tovább kínozni, csupán rosszkor voltak rossz helyen.
- Rufus, Samaová kisasszony majd elkísér a szobádhoz. Inkább menj mielőtt még összeragadtok itt nekem. - Értem én a félelmet meg a meglepettséget, de azért mégis...
- Az úrfi viszont marad. - Vele még nem végeztünk. - Ő volt a bűnös, van még néhány meglepetésem a számára. Most jön az igazi izgalom, kaland és vallomás. Szórakozzunk már egy kicsit ha már itt ez a remek alkalom.
- Sajnos ez az információ nem teljesen egész. Csak néhány prefektus dohányzik, ők is csak a nagykorú társaiknak adhatnak miután azok igazolták magukat személyazonosító igazolvánnyal vagy útlevéllel, esetleg vezetői engedéllyel. - A dohánytermékek forgalmazását kiskorúak számára a törvény is bünteti, így erre mi is fokozottan odafigyelünk. Itt is káosz lenne ha nem lennének törvények és egy házirend akihez mindenki igazodik.
- Amint látom a zárjeggyel minden rendben van, viszont kétlem hogy az életkoroddal is hasonló a helyzet. - Messziről látszik hogy még zöldfülű az illető, valószínűleg még az első évfolyamot tapossa, s erre máris a dohányzással foglalkozik. Ejnye...
- Faraday kisasszony majd felveszi a vallomásodat, melyben számot adsz arról ki hozta forgalomba az ominózus dohányterméket és te honnan jutottál hozzá. - Én is előveszem a jegyzetfüzetemet, majd felírom a legfontosabb adatokat.
- A szabálysértést leszámítva még figyelmetlen is vagy. Meg sem kínáltál bennünket, az egészet csak magadnak akartad, zsugori módon elbújtál és azt akartad hogy te csak élvezhesd a káros szenvedélyek örömeit. - Sosem szerettem a zsugori embereket... Ő bezzeg nagyban füstöl, mi pedig csak nézzük, háh. Ez nem így működik, itt kérem szépen mindneki megossza azt amije van.
- Éppen ezért most megtanulod hogy mindenki megossza azt amije van! Kérek egy esszét jövő hétre amelyben kifejted az osztozkodás örömét és a tiszta szív varázsának megváltó erejét. Legyen legalább egy diák akivel megosztasz valamit, lehetőleg nem egyik káros szenvedélyedet. Legalább mások maradjanak ártatlanok. - Azt hiszem ez egy korrekt megoldás, nem is túl igazságtalan, de legalább nem ússza meg szárazon hiába a házam egyik diákja. Velük sem lehetek elfogult.
- Az esszé határideje 2013. 07. 26. 23:59. A megadott hossz 150-200 szó. Ellenben kénytelen leszel velünk osztozkodni... A prefekta pedig felveszi a vallomásodat, örülhetsz hogy megúsztad ennyivel, mert anno meg is lincseltek valakit ha mindent csak magának akart.

Ell (fogadható:P)

Sosem gondoltam volna, hogy ennyi stréber, izé... szorgalmas diák lengi körül a Mugliismeret órákat, nem beszélve a szorgalmi feladatokról. Manapság örülök ha levegőt vehetek, legutóbb is nem kevesebb mint 20 levéllel bombáztak meg a baglyok. Aztán igyekezni kell, különben már zargatnak és kérdezősködnek a pontok holléte felől, és ha nem tudok érdemleges választ adni lemondhatok az év tanára díjról... Úgy jöttem ide hogy a logikára és a tényekre fogunk építkezni, nem a pontokra, a házi feladatokra. Ezek szerint a diákok nagyon is keresztezni tudják a terveket. Nekem személy szerint nem tetszik ez a pontverseny, túlságosan is élezi a konfliktusokat diákok és házak között. Szeretem megdicsérni az ügyesebb diákokat, de próbálom őket figyelmeztetni az összetartásra is, végtére is mindannyian fiatalok, később már nem lesz lehetőségül ennyi barátságot kötni.
A mai nap... hát, lenne még meló, de kész, feladom, szükségem van egy kis lazításra. Erre a legjobb a hely a konyha. Egy férfi legnagyobb álmai között mindig jelen van a konyha, a finomabbnál finomabb ételek, sütemények. Néhány perc leforgása alatt már az ajtó előtt állok, végtére is volt már alkalmam felfedezni a legrövidebb utat.
A manó már üdvözöl s hozza is a süteményeket, igen, már ismernek. Kényelmesen helyet foglalok, és hozzá is látok. Bár ez nem a legizgalmasabb pillanataim egyike, viszont nekem annál többet ér. Érthető, ha ennyi munka után édes a pihenés, jelenleg azt sem bánnám ha később társaságom is akadna, kicsit magányosnak érzem magam ennyi levéllel összezárva.

Ellll

Nem kellett sokáig várni... Kívánságom valaki számára parancs. Alig, hogy megettem egy pogácsát máris betoppant egy kölyök. Ahogy látom kb. harmadikos lehet, kicsit elveszett, legalábbis szerintem. Ide csak az jön egyedül, aki valami illegális murit akar, esetleg elege van mindenkiből vagy nincs is kivel jöjjön. Nagyon remélem hogy ez az igazság, mert ha ő is szorgalmit hozott nem akarja látni a reakciómat. Nem leszek vidám és örömteli meg főleg...
- Szia! Persze! Foglalj csak helyet, van itt elég. - Nézek körbe a teremben, végül is csak én vagyok itt egyedül, felőlem bárhova ülhet, engem különösebben nem zavar. Fogadjunk most az a rész jön amikor a diák megilletődik, jön valami hivatalos duma, aztán alig várja hogy elhúzzak a fenébe. Tudom... én is voltam diák, mellesleg ez az ötödik tanévem itt, rájöttem már pár dologra.
- Jól, köszönöm. Gondolom te is. Ki nem érezné jól magát Sütiországban... - Sütiország, háh, mint valami kisiskolásoknak szóló rajzfilmben. Gyer velünk Sütiországba, a barátság lágy ölén... Oké, normális vagyok még, csak egy kicsit elkalandoztam.
- Szerintem nem csak a süti miatt jöttél... remélem nem szorgalmit hoztál. - Tudom, hogy nem, annyira azért nem vagyok hülye, de azért kíváncsi vagyok mit válaszol. Én végeztem, felállok, körülnézek, megakad a szemem a finomabbnál finomabb italok arzenálján. Töltök is magamnak egy pohárral, méghozzá a vajsörből. Visszaülök, hogy tovább hallgathassam a lurkót, mintha csak egy vallatás lenne.

Elli-belli

Mókás. Nem gondoltam volna, hogy ismét egy külföldi diák lesz a társaságom, bár tetszik az akcentusa. Néha az az érzésem mintha nem is Magyarországon lennék, a magyar diákok szinte már kisebbségnek számítanak. Szerencse, hogy egyelőre még nem kötelező a kétnyelvű oktatási rendszer bevezetése. Ők legalább megtanulnak magyarul, bár nincs is túl sok választásuk.
- Aranyos... de nem! Csak úgy, kicsúszott a számon. - Mondjuk nem lenne rossz mint fedőnév, az tény. Ha több időt fogok itt tölteni valószínűleg ez lesz a kulcsszó. Ahogy magamat és a diákokat ismerem biztosan szükség lesz még rá...
- Nem hoztál? Hála Istennek... - Megkönnyebbültem. Végre nem egy stréberrel van dolgom. Tudjátok ti, hogy milyen szerencse ez? Manapság bárhova megyek mindenki egyből a vizsgákról és a pontokról faggat, lassan úgy érzem magam mint egy tengerentúli celeb.
- Elvileg nem nézik jó szemmel, de vagyok már 18 éves. - Iszom még egy kortyot. Ez a "nem szabad" vagy a stréberség egyik jele, vagy az irigység kezd kibontakozni. Mennyibe hogy ő is kér? Szinte biztos vagyok benne. Én is voltam diák, állandóan a csínytevés járt a fejemben, azóta már felnőttem...
- András! Rédey András, ha így jobban rémlik. - Elliot, nekem személy szerint nem ismerős ez a név, bár amennyi diák jár hozzám naponta már meg sem lepődöm magamon. Ez a vajsör kezd lassan elfogyni, én pedig unatkozni...
- Kérsz? - Felőlem... Van itt elég, én is csak egy ember vagyok. Ha neki ez minden vágya, hát legyen.
- Vegyél csak nyugodtan, én itt sem vagyok!