Nagy B. Đominic
INAKTÍV
Animágus / Érett Sárkány
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
|
Rufus Újult erővel, és teljesen fitten tértem ma vissza a suliba. Jó, fitten nem, mert a folytonos interjúk, meg mittudoménmik eléggé lefárasztottak, ráadásul anya is mérges volt, amiért hazamentem. Bárcsak ezért lenne csak mérges, de nem. Mekkora cirkuszt lecsapott, mikor elmeséltem neki, hogy jelentkeztem erre a Mágustusás dologra. Persze, hogy nem hagyta, hogy végigmondjam, miután megtudta, hogy kificamítottam a bokámat már az elején. Hallgathattam vagy egy órán át, mire végre meghallotta, azt a szócskát, hogy: nyertem. Igen, megnyertem a Mágustusát, de nem egyedül, ennek ellenére én nagyon boldog vagyok. Úgy tudom, hogy én vagyok az eddigi legfiatalabb Tusabajnok, és ez is csak azt bizonyítja, hogy nem minden elsőéves varázslópalántát kell lenézni azért, mert fiatal. Mivel visszatértem, azzal ünneplem meg, hogy elmegyek járőrözni. Nekem öröm, de akit ma megfogok, annak nem lesz az. Nem vagyok én szigorú, ugyan már... csak biztosan nem teszi zsebre az illető a büntetést, és megjegyzi, hogy ne szegjen szabályt. A Keleti szárnyban kezdtem, de eddig nem volt senki sem, akit rajtakaphattam volna valamin. Így hát felmentem az első emeletre, ahol azok a vicces freskók vannak. Nem sűrűn fordulok meg itt, de most jól tettem, hogy idejöttem. Egy srác rajzolgat valamit, és ahogyan látom, éppen az egyik képet. Na jó, ne ijesszünk még rá, ezért mosolyogva sétáltam oda hozzá. – Szia! Nem zavarok? –nem hiszem, hogy tudná, hogy Prefektus vagyok, mert még soha nem láttam erre. Igaz ennek oka még az is lehet, hogy hónapokra el voltam különítve a többiektől, na de mindegy is. – Đominic vagyok, na és te? –nyújtottam felé a jobbomat. Még nem büntetem meg, kíváncsi vagyok arra, hogyan is viselkedik, és milyen pofát fog vágni, amikor megtudja az igazat.
|
|
|
|
|
Rufus Saron
INAKTÍV
RPG hsz: 88
Összes hsz: 716
|
ĐominicMár kész voltam a vonalakkal, és el is terveztem, hogy mi hol fog elhelyezkedni a papíron, amikor valaki köszön nekem. A szivem nagyot dobban, hisz mivel háttal vagyok az illetőnek, és hátul sajnos nincs szemem, ezért nem tudhatom, hogy ki az, ha szerencsém van akkor csak egy diák, ha rossz napom van akkor meg egy prefi vagy egy tanár, ezért szépen lassan megfordultam és megláttam Domincot, első ránézésre diáknak tűnik, és nem is sejtem, hogy valójában egy prefektus áll velem szemben.
-Szia, nem zavarsz. Mi járatban vagy erre felé?-mosolygok a srácra és széles vigyorral az arcomon kezemben pedig a papírlappal és a ceruzával teszem fel neki a kérdést, majd be is mutatkozik és nyújtja a kezét, mivel erre nem számítottam, ezért jobb kezemből a ceruzát gyorsan átdobom a bal kezembe és kezetrázok vele majd én is bemutatkozom neki.
-Én Rufus vagyok.-mosolygok a srácra, és olyan ismerős a neve, mintha már hallottam volna a nevét itt az iskolában, de már nem emlékszem, hogy pontosan mi miatt, lehet, hogy figyelmeztettek, hogy ő egy nagy bajkeverő, de nem hiszem, nem tűnik annak a srác.
-Öhmm...figyelj! Már szerintem ilyenkor nem szabad itt lennünk, és elég komoly büntetést is kapnánk, ha egy prefektus megtalálna minket, meg azt se tudom, hogy nem szegem-e meg a házirendet azzal, hogy lerajzolok egy festményt, hisz mégis csak másolok amivel szerzői jogot sértek. Tehát, ezért szeretném megkérdezni tőled, hogy nem láttál erre prefektust?-teszem fel a nagy kérdést, és csak reménykedem, hogy a válasza nem, mert ha nem látott erre prefektust akkor bevált a teóriám arról, hogy a járőrözést kint kezdik el, és még van egy kis időm rajzolgatni.
|
|
|
|
|
Nagy B. Đominic
INAKTÍV
Animágus / Érett Sárkány
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
|
Rufus Végre valaki, aki nem ismer fel azért, mert Tusabajnok lettem. Van előnye, de ugyanakkor hátránya is. S a srác még azt sem tudja, hogy Prefektus vagyok. Így tuti, hogy hideg zuhanyként fogja érni, mikor közlöm vele a dolgokat. – Csak kint voltam levegőzni, és most visszafele tartok a körletem felé. –azt nem mondom meg neki, hogy melyik házba is tartozok, de előbb vagy utóbb tuti kicsúszik a számon. – Hmm, még soha nem láttalak erre, és a nevedet sem hallottam. Mondjuk ez betudható annak, hogy vagy két hónapra be voltam zárva egy olyan helyre, ahonnan csak engedéllyel lehetett kijönni. Na meg ma jöttem vissza a suliba. –nem ismerős az arca, de mivel most rajtakaptam, hogy kint lófrál, az én arcomat egy ideig meg fogja jegyezni. Főleg, ha elsős, mert akkor sok évig lesz itt, ha idő közben sulit nem vált. Szavaira viszont elvigyorodom. Ismeri a házirendet, ennek ellenére megszegi. Ez súlyosbítóbb körülmény. – Igen, ilyenkor már a körletünkben a helyünk. Szerintem azzal, hogy lerajzolod, még nem szegsz szabályt. De találkoztam, csak még takarodó előtt. Azt tudom, hogy a Rellonos prefik valahol az Északi szárnyban vannak, Botondot kint láttam, a többiekkel viszont nem találkoztam. Ja, még pár Navinést láttam az Nyugati és a Déli szárnyban. –ezzel nem tudom, hogy mennyire rémítettem meg, vagy mit tudom én, de mindenesetre kíváncsi vagyok a reakciójára. – Nyugodtan fejezd be a rajzot, majd utána mondasz nekem egy házat, meg egy évfolyamot. –mosolyogva ültem fel az ablakpárkányba, és onnan figyeltem Rufust arcát. Ezzel még nem teljesen árultam el, hogy Prefektus vagyok, lehet pusztán érdeklődés is, teszem azt azért, mert mondjuk egy házba és/vagy évfolyamra is járhatunk. Ez majd csak akkor derül ki, ha választ kapok a kérdésnek szán állításomra.
|
|
|
|
|
Rufus Saron
INAKTÍV
RPG hsz: 88
Összes hsz: 716
|
Đominic-És melyik házba jársz?-teszem fel a kérdést a srácnak, és azon agyalok, hogy vajon melyik körlethez vezet erre az út.
-Miért hol voltál, hogy csak engedéllyel jöhettél ki?-teszem fel kíváncsian Dominicnak a kérdést, majd közben tovább rajzolgatom a festményt.
-Micsoda?-teszem fel a kérdést nagy megdöbbenéssel a hangomban, és tágra nyílt szemekkel, majd folytatom.-Én azt hittem, vagyis úgy gondoltam,hogy az összes prefi együtt van és kint kezdik az udvaron a járőrözést, ez nem igaz. Akkor igyekeznem kellesz.-nem is nézek a srácra, csak gyorsan elkezdem rajzolni a festményt be kell fejeznem mire ideér egy prefektus. Közben hallom ahogy Dominic az évfolyamomról és a házamról érdeklődik, kicsit furának találom, mert általában kevés az olyan diák aki ezt megkérdezi, és még ritkább az olyan diák, aki így kérdezi mindezt, mintha kihallgatáson lennék, rosszat sejtek és azon tűnődök, hogy most hazudjak-e vagy az igazat mondjam. Inkább az igazat mondom, hisz ha prefektus lenne az már rég kiderült volna.
-Levita ház, elsős diákja vagyok. És te?-teszem fel a kérdést, de közben még mindig rajzolok a festményen szereplő nő alakját már megrajzoltam, most már csak a háttért kell körül rajzolnom és végeztem is.
-Amúgy te nem félsz attól, hogy elkap egy prefektus vagy egy tanár?-egy újabb kérdést intézek a sráchoz, és ez esetben rá is nézek, és várom a válaszát.
|
|
|
|
|
Nagy B. Đominic
INAKTÍV
Animágus / Érett Sárkány
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
|
Rufus – Levitás vagyok. –egyszerű kérdés, egyszerű rá a válasz. – Mágustusáztam, és meg is nyertem. –vigyorogva néztem rá. Büszke voltam magamra, és mi tagadás: jó érzés az, ha dicsőítenek. Csak ne lenne annyi interjú. Unalmas mindig ugyanazt elmondani, hazudni, meg nem hazudhatok, mert akkor jön az, hogy ennek mást mondtam, annak megint mást. – Nem, soha nem járőröznek együtt. Úgy kisebb területet tudnak bejárni, és a szabályszegőket nehezebb lenne elkapni. Max ketten sétálgatnak egyszerre egy helyen, hogy ne unatkozzanak. –láttam rajta, hogy megdöbbentettem, amit mondtam. Szóval ő úgy gondolta, hogy az összes Prefektus egy helyen kezdi a járőrözést, de sajnos ki kellett belőle ábrándítanom. Kapkodva rajzolja tovább a festményt, én pedig érdeklődve nézem. Szegény azt sem tudja, hogy már réges-régen bajba került. Jó azt látni, hogy mennyire is "pánikolnak" ilyenkor a diákok. Ráadásul egy elsőssel van dolgom, aki mellesleg még Levitás. Hiába a háztársam, a szabály az szabály. Az én kezem is meg van kötve ilyen téren, ha elengedem, akkor én járok pórul. – Én is elsős vagyok. –azt már megmondtam, hogy melyik házba is járok. A rajzán még finomít egy kicsit, ám a következő kérdése elgondolkoztat. Most ugye azt játszom, hogy én is szabályt szegek, ezért valami olyan válasz kellene, amivel nem buktatom még le magamat. Noha lassacskán el kellene mondanom neki a dolgokat, mert ha időközben egy másik Prefektus vagy tanár erre jön, akkor nézhetek. – Ha el is kap, akkor sem büntetnek meg, legalábbis engem nem. Te viszont már nagy pácban vagy, ezért mondtam, hogy nyugodtan fejezd be a rajzodat. Addig legalább agyalhattam, hogy milyen büntetést adjak neked, amiért takarodó után a hálókörleteden kívül tartózkodsz. –mosolyogva lóbáltam a lábaimat. Jó érzés Prefektusnak lenni, és nagyon remélem, hogy egészen a suli befejeztéig az is maradhatok. Rufus arcát figyelem, próbálom kiolvasni, hogy most mit is gondolhat rólam. Már mint nem nagyon érdekel, de azért valahol mégis kíváncsi vagyok rá.
|
|
|
|
|
Rufus Saron
INAKTÍV
RPG hsz: 88
Összes hsz: 716
|
Đominic-Te is? Na, akkor háztársak vagyunk, nem rég érkeztem a suliba, de még nem találkoztunk.-mondom Dominicnak, és kiderül a nagy rejtély, hogy miért is volt olyan ismerős a neve, tehát ő a Mágustusa bajnoka.
-Gratulálok!-nem szeretném most az egekbe dicsérni a srácot, hisz gondolom már így is sokan gratuláltak neki és ha jól emlékszem akkor a tiszteletére egy bált is rendeztek, és a tusa már akkor javában folyt mikor én az iskolába érkeztem, így, hogy mi történt és ki nyert, illetve milyen feladatok voltak azt csak a többiek elmondása alapján tudom, de biztos vagyok benne, hogy kiérdemelte a díjat. És ez is az oka annak, hogy nem ismertem fel, hisz tényleg elvoltak zárva a résztvevők a diákoktól, és eddig a tusa miatt nem találkoztam a sráccal csak most, de arról nincs információm, hogy ő is prefektus lenne.
-Ezt te honnan tudod? Talán már bajba kerültél?-teszem fel a kérdést, és nem is sejtem, hogy azért ilyen jól informált a srác, mert ő is prefektus.
-Na, az jó. És milyen volt a tusa?-teszem fel a kérdést, legalább ezzel is elindítok egy kisebb fajta beszélgetést, így legalább a témával kapcsolatban kétlem, hogy tudna nekem valami kérdést feltenni és én nyugodtan befejezhetem a rajzomat, amit már meg is csináltam, csak megjelölöm még rajta, hogy hogyan árnyékolja, aztán kész.A gólyalakban pedig teljesen be is fejezem majd. Közben hallgatom a srácot, aki elég fura dolgokat mond.
~megakar büntetni engem? Miért is? Csak nem prefektus? Kétlem, nem hiszem, hogy elsősök is lehetnek prefik. Biztos csak szívatni akar, de akkor rossz emberrel kezdett ki.~ ezen gondolatmenet után, gyorsan elteszem a rajzot és a ceruzát a zsebembe, majd a rác felé fordulok és két kezemet hátra teszem, a jobb kezemmel pedig a farzsebembe lévő pálcámat fogom meg, és lassan megpróbálom észrevétlenül elővenni, hogy ha szükségem lenne rá, akkor gyorsabb legyek, mint Dominic. Ám, ha itt állok némán egyből észreveszi, hogy valamire készülök, ezért megpróbálok nyugodtan egy kis meglepődéssel az arcomon beszélgetni vele.
-Megakarsz büntetni? Nem hiszem, hogy ehhez neked jogod lenne, hisz csak egy diák vagy, és ha jól tudom te is takarodó után vagy itt, tehát ilyen erővel én is megbüntethetnélek.
|
|
|
|
|
Nagy B. Đominic
INAKTÍV
Animágus / Érett Sárkány
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
|
Rufus – Azok bizony. Értem, akkor ezért sem találkozhattunk még. –na meg persze azért, mert még hírből sem hallottam róla. Nem ismertem régebb óta, meg nem foglalkoztatott a dolog, hogy ki is jön a Levitába. – Köszi. –mosolyogva fogadtam a gratulációját. Néha, még mindig nem hiszem el, hogy nyertem. Az, hogy Bennel kell osztoznom az első helyen, az sem nagy gond a számomra. Ő is megérdemelte a győzelmet, csak tudnám, hogy most merre is van. A közös ünneplésünk után nem találkoztam vele, de ismerve őt, vagy iszik, vagy egy nővel van valahol. – Egyszer kerültem bajba, azóta kifigyeltem, hogy merre szoktak menni. –vagy inkább tudom, mert bár vannak a házak között nemtetszések, mégis meg kell beszélnünk, hogy ki merre megy járőrözni, de ezt Rufusnak nem kell tudnia. Ő inkább azzal foglalkozzon, hogy ne keveredjen bajba... megint. – Huhh, hát eléggé fárasztó, de nagyon jó volt. Már a jelentkezési lap megszerzése is nagy feladat volt, ott kiment a bokám a végére. Az első próbán kaptam egy Pogrebint a nyakamba, miután eléggé depressziós állapotba kerültem. A második alkalommal egy sárkány megégette a lábamat, de szerencsére nem túl vészesen. A harmadik alkalommal csurom vizes lettem, a labirintusban meg egész jól mulattam. Ott aztán szükség volt gyorsaságra, logikára és erőre is. Lényegében nagyon jó volt meg minden, de többször nem vennék részt rajta. –talán mert nem is vehetnék részt, de ha lehetne se jelentkeznék. Szép volt, jó volt, de elég volt. Fáraszt volt, sokszor azt sem tudtam, hogy mi is történik körülöttem, de mindig is arra koncentráltam, hogy megoldjam a feladatokat. S ugyebár szemfülesnek is kellett lenni, ezért is szúrtam ki, hogy Rufus hátratette a kezét. Azt hiszem meg kell változtatnom a büntetését, ha pálcát fog rám, de ha végre elmondom neki, hogy Prefektus vagyok, talán észbe kap, és nem fog jelenetet rendezni. – De, valahol mégis jogom van téged megbüntetni, ellenben veled. –leugrottam az ablakpárkányból, belenyúltam a zsebembe, és kivettem a jelvényemet. – Sajnálom, de a büntetés nem marad el, és ha jót akarsz magadnak, elveszed a kezedet a pálcádtól, különben Rédey bá' elé kell, hogy vigyelek, és valljuk be: kettőnk közül, ő nekem fog hinni, és nem neked. –nem mindenki sétál Prefektusi jelvénnyel, szóval ha még mindig hazugnak hisz, akkor mehetünk a HV elé, majd ő megmondja neki, hogy merre hány méter.
|
|
|
|
|
Rufus Saron
INAKTÍV
RPG hsz: 88
Összes hsz: 716
|
Đominic-Igen, valószínűleg emiatt nem találkoztunk, meg azért is, mert te Tusáztál, és mikor a bál volt, akkor én beteg voltam, így nem tudtam elmenni.-mondom Dominicnak. Majd arra, hogy megköszönte, csak bólintok együtt és utána mondja, hogy csak egyszer került bajba.
-Remélem én egyszer se kerülök bajba. És mi miatt kerültél bajba?-érdekel, hogy mi történt, hogy mi miatt kapták el a prefik a srácot. Majd végig hallgatom a srác történetét, hogy milyen is volt a Tusa, ezek hallatán úgy döntök, hogy nem szeretnék részt venni ilyen eseményen még a suliban vagyok. Lehet, hogy jó buli meg minden, de én inkább kihagyom a dolgot. És végül kiderül a igazság mikor Dominic előveszi a jelvényét először nem is akarok hinni a szememnek, nem igaz, hogy ilyen peches vagyok. Most azt se tudom, hogy mit csináljak, ha előveszem a pálcám és megtámadom, akkor az csak nekem lesz rosszabb, de még nem veszem el a pálcámtól a kezem, hiába szólít fel erre. Az ő kezébe nem látok pálcát, tehát minden bizonnyal, ha sor kerül rá, akkor én leszek a gyorsabb, de nem szeretném használni.
-Milyen büntetést adnál nekem? Képes lennél megbüntetni a saját háztársadat?-teszem fel a kérdést a srácnak, egy kis pszichológiát is bevetek, hát ha ellehet kerülni ezt az egész helyzetet, és elfelejtjük a dolgot.
|
|
|
|
|
Nagy B. Đominic
INAKTÍV
Animágus / Érett Sárkány
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
|
Rufus – Uhh, hát sajnálom. Remélem, azért jobban vagy már. –húztam el a számat, és bár meg kell, hogy büntessem, a betegség mégsem jó dolog. Én csak a bokámmal voltam egyszer a gyengélkedőn, akkor Chaske bácsi segített. A sárkány tüzének sérülését pedig a Roxfort igazgatója gyógyította meg. Azóta pedig nem voltam se beteg, se sérült. – Nem tudtam aludni, így kimentem az erkélyre. Kicsit elszaladt az idő, és egy prefektus talált meg. –vontam meg a vállamat. Nem volt nagy szám, de azóta ismerem Amirát, és mi tagadás... még jól is jártam azzal a lebukással. Most eszembe jutott, hogy meg kellene keresnem, és a nyakába ugranom, hogy megjöttem, de nem. Biztosan Krisivel van valahol, és nekem ott nincs semmi keresnivalóm. Legyenek csak boldogok, nem akarom, hogy megint szétmenjenek miattam. Ekkor jön a hideg zuhany, és Rufus megtudja, hogy én valójában Prefektus vagyok. A kezét még nem vette el a pálcájától, de csak nem annyira idióta, hogy megtámadjon. Visszasüllyesztem a jelvényem a zsebembe, és összekulcsolom magam előtt a karjaimat. Eddig kedves voltam, most már nem leszek az. – Na idefigyelj! Az, hogy a háztársam vagy, nem jogosít fel arra, hogy kivételezzek veled. Az én kezem is meg van kötve, és a szabály, az szabály. Nem én hozom őket, csak betartatom, és a szabályszegőket megbüntetem. Te sem fogod megúszni, hiába próbálsz rám hatni. S megmondtam, hogy vedd el a kezedet a pálcádtól. Ennyire te sem lehetsz ostoba, hogy rám támadj. –egyelőre normális, csevegő hangon szóltam hozzá. Ha ebből sem ért, akkor nincs mit tenni, megyünk Rédey bához, és ez csak neki lesz rosszabb. Vajmi kevés esély van arra, hogy a tanerő még ébren lenne, és ha felkeltjük egy ilyen semmiségért, elég morcosan fogadja majd. Csak Rufuson múlik, hogy mekkora bajt csinál még magának.
|
|
|
|
|
Rufus Saron
INAKTÍV
RPG hsz: 88
Összes hsz: 716
|
Đominic-Már jobban vagyok, köszönöm.-mondom Dominicnak, és még mindig magam előtt van a kép, ahogy majdnem egy hétig feküdtem az ágyban és gőzöm se volt arról, hogy milyen betegséget kaptam el, de abban biztos voltam, hogy nem egy egyszerű megfázásról volt szó. Majd végig hallgatom történetét arról, hogy mi miatt került bajba.
-Értem, és milyen büntetést kaptál?-teszem fel a kérdést, most már kíváncsivá tett a srác. Akiről kiderült, hogy egy prefektus. Látom rajta, hogy most már unja egy kicsit az egészet, és, ha hülyeséget csinálok, akkor Rédeyhez kerülök, bár amit múltkor kapott büntetést Márk attól nem félek és nem hiszem, hogy a HV nagyon szigorú lenne, így nem tartok tőle, de nem szeretnék különösebben bajba kerülni azért, mert rátámadtam egy prefektusra, úgyhogy kezemet elveszem a pálcámtól és zsebre dugom mind két kezem, így indulok el a helységből és próbálom faképnél hagyni Dominicot. Tehát lassan elindulok a festménytől és Dominicra se nézek úgy beszélek hozzá.
-Nos, elvettem a kezemet a pálcámtól, úgyhogy nyugi, de gondolj bele, az neked is rossz lesz, ha megbüntetsz engem, hisz te is Levitás vagy és ugyan mit érél el vele? Kétlem, hogy sikerülne megcsinálnom a feladatot, hisz nem sokára eljön a vizsgák napja, és nekem meg neked is tanulnunk kell, ha meg pontlevonással büntetnél meg, akkor meg a saját házunktól vonják le a pontot, ami miatt nem nyernénk meg a pontversenyt, így a háztársaink kicsinálnának minket. Látod, nem is olyan egyszerű ez a történet. Csináljuk azt, hogy most én kisétálok innen, és elfelejtjük ezt az egészet, senki nem fog tudni erről, ígérem!-teljesen nyugodt hangon beszélek Dominichoz.
|
|
|
|
|
Nagy B. Đominic
INAKTÍV
Animágus / Érett Sárkány
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
|
Rufus A betegség soha nem jó, de nem szabályozhatjuk, hogy mikor betegedjünk meg. Csak az ellen tudunk tenni, hogy minél később nyomjuk az ágyat. Egy mosollyal fogadtam a köszönetét, majd válaszoltam a kérdésére is. – Bogolyfalva terén kellett süteményt árulnom Supermannek öltözve. A bevételt meg a sulinak kellett adnom. Igazából nem volt nagy cucc, csak ne lett volna olyan melegem abban a jelmezben. Teljesen rám tapadt a nap végére, alig tudtam leszedni magamról. –visszagondolva eléggé vicces feladat volt, és tetszett is. Ugyanakkor elég is volt a büntetésekből, legalábbis azokból, amiket én kapok. Most én osztogatom őket, és Rufus az a személy, akit elsőnek büntetek meg a pályafutásom alatt. Még szép, hogy nem fogom elengedni neki, hiszen az első szokott lenni a legizgalmasabb. Közben elindul, én pedig követem, és ha nem a Levita felé veszi az irányt, azonnal arra felé fogom terelni. Szavaira nem mutatok valami nagy érdeklődést, de azért nem hagyom szó nélkül. – Helyes. Ilyenkor nem számít a ház. Mondtam, hogy meg van kötve a kezem, és kénytelen leszek megbüntetni téged. Pontot én nem vonhatok le, csak Rédey bá, és ő is csak akkor, ha jelzem neki, hogy nem készítetted el a büntetőmunkát. Erre a tilosban járkálás előtt kellett volna gondolnod. Rád jobban mérgesek lesznek, mert te voltál a szabályszegő, és az, aki nem készítette el a büntetőmunkát, s ezért veszít pontot a ház. Én meg csak tettem a dolgomat, és aki emiatt rág be rám, hát vessen magára. Nem azért lettem Prefektus, hogy ezzel segítsem a házamat. –nem én leszek a hibás, hogy ő nem tudja megcsinálni a feladatát időben. Egyenesen visszatereltem a körletünkbe, megvártam még bemegy, elköszöntem, és mentem tovább járőrözni. Ajánlom, hogy többet ne fussak vele össze, mikor járőrözök. Bár kötve hiszem, hogy ezek után még szóba állna velem, de hát nem tehetek róla. Prefektusként ez is a feladatkörömbe tartozik.
|
|
|
|
|
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV
félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
|
Megkezdődött a vizsgaidőszak, mindenki tankönyvvel a kezében rohangál fel s alá. Mindig is döbbenettel néztem azokra az emberekre, akik képesek voltak ennyit tanulni. Én is kitűnő eredménnyel végeztem el minden iskolámat, mégsem volt szükségem naphosszat tartó magolásra. Egyszerűen értelmetlen, hiszen lehet, hogy a vizsgán el tudod mondani, de ha két hét múlva visszakérdezik, tuti nem fogod köpni a választ. Szerettem a házam, mert itt a legtöbb ismerős halálos nyugalommal flangált, mintha épp nyaraláson lenne. Ez a tökéletes lazaság és oldott hangulat volt az, amit imádtam a Rellonban. Lehet, hogy tele vagyunk olyan tulajdonságokkal, amiket mások nem kultiválnak, de mi így érezzük jól magunkat, ettől leszünk zöldek. Jómagam sem vagyok kivétel, szintén a lazulós csapathoz tartoztam, így zsebre dugott kézzel sétálgattam a kastély falai között. Kivételesen jó hangulatomban voltam, így kellemesen elcseverésztem pár ismerőssel. Az általában idegesítő dolgok ezúttal kevésbé vonzották a figyelmemet, ami jót tett nekem is és a környezetemnek is. Továbbra is kiosztottam pár szúrós pillantást, hiszen ez valahol elengedhetetlen részem volt, velem járt. Talán rosszul is éreztem volna magam, ha nem teszek ilyesmit. Nem telt bele sok idő és a Vigadófreskó folyosóra értem. Itt aztán volt minden, hosszú és rövid, fárasztó és mulattató tréfa egyaránt, ám annyi közös volt minden festményben, hogy árasztották a mámorító borszagot. Talán egy kicsit megkívántam. Talán. Némelyik rám köszönt, egynél azonban meg is álltam. Jókedvűen mesélt nekem, én pedig elmosolyodtam a végén. Aztán tovább indultam és mindenkitől meghallgattam egy-egy vicces történetet. Sosem volt kenyerem az efféle szórakozás, de kivételesen jól esett.
|
|
|
|
|
Natacha Couteau
INAKTÍV
RPG hsz: 43
Összes hsz: 290
|
NinaruhaEgész délelőtt csak tanultam, és most eljött az idő a pihenésre. És pihenés alatt azt értem,hogy útnak indulok, és végre valahára felfedezem a kastélyt. Még nagyon nem volt rá időm, csak néhány helyen jártam eddig, de az nem sok. Igazából eddig a tanulással voltam elfoglalva, és a legtöbb időt a szobában, vagy a KH-ban töltöttem, a könyveket bújva. De most fogom magam, és elindulok valamerre. Pontosan nem tudom, hogy merre, csak valahova, ahová a lábam visz, és ki tudja a végén milyen helyekre kerülök. Egyszer csak a fülemet vidám nevetés zaja csapja meg az egyik folyosó irányából. El képzelni nem tudom, hogy vajon mi lehet ott, talán valami buli, vagy mi? Jobban teszem, ha most azonnal kiderítem, így elindulok a hangok forrásának irányába. A folyosóra lépve még a szám is tátva marad a csodálkozástól. Sok kép van fenn a falakon, amik mulatnak, és nagyon vidámak, emellett szagok is terjengenek a helyiségben, mégpedig a bor átható, és összetévedhetetlen szaga. A képeket figyelve megyek a folyosón végig, nem is nézek a lábam elé, így azt a lányt sem veszem észre, aki ott áll az egyik kép előtt, csak mikor már túl késő. És ezalatt azt értem, hogy szépen nekimegyek, de azonnal észbe kapok, és pár lépést hátrálok. - Bocsi, nem volt szándékos. Tényleg bocsi. - Mondom, a padlót bámulva, egyszer sem nézek fel a lányra, úgy várom a reakcióját. Na tessék, ezt szépen megcsináltam.
|
|
|
|
|
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV
félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
|
Natacha Az egyik freskó épp elemében volt, belelendült a sztoriba én pedig fél szemöldökömet felhúzva hallgattam, mikor valami ütődést éreztem. A férfi a festményen elhallgatott én pedig gyilkos tekintettel meredtem a szőkeségre. Majdnem kicsúszott számon, hogyha a szemével nem csak nézne, hanem látna is, több esélye volna arra, hogy ne ütközzön nekem, de lássa mindenki, mily jó vagyok, csak összeszűkült szemmel meredtem rá. A nevetés némileg alább hagyott és mindenki a reakciómat kezdte lesni. Hát lehet ilyenkor csúnyán válaszolni? - Semmi probléma, de talán legközelebb nézz a lábad elé – próbáltam kedves hangnemben beszélni, sőt, még egy mosolyt is az arcomra erőltettem. Tudtam, hogy a lány megbánta és azzal is tisztában voltam, hogy nem szándékosan tette, amit tett, baleset volt. Semmi értelme nem lett volna gorombán válaszolni. Ezentúl remélhetőleg jobban fog figyelni, mert nem biztos, hogy lesz még egyszer szerencséje olyan türelmes egyénhez, mint most jómagam. - Melyik ház tagja vagy? – elsőre a sárgákhoz tippeltem, de most már inkább pirosnak mondtam volna. Általában jól megy a beazonosítás, de aztán lehet, hogy előtör a lánykából egy zöld sárkány, ki tudja? Mindenesetre egyelőre Eridonosnak tűnt, plusz ha jól saccoltam elsős lehet. Általában azok szoktak így viselkedni, no meg ők a nagyjából minden diák félők. Végigmértem a szőkeséget és hallottam, ahogy az egyik festmény elsüt egy szőke nős viccet. Ezek honnan hallanak ilyeneket? - Nina vagyok – tettem hozzá mellékesen, majd kikerültem és a freskóhoz sétáltam. Elővettem a pálcám és felé tartottam, jelezve, hogy kap egy hideg zuhanyt, ha még egy hasonlót mond. Persze a pasas rögtön vette az adást és inkább borba fojtotta humorát. Nem néztem a lányra, ahogy hálát sem vártam, ettől függetlenül örültem, hogy mint mindig, most is rendet tettem. Szerencsém van, ahogy még Léna mondta, határozott vagyok és ezt sokan elrettentőnek találják, de nem is baj. Inkább féljenek tőlem, mintsem állandóan packázzanak velem.
|
|
|
|
|
Natacha Couteau
INAKTÍV
RPG hsz: 43
Összes hsz: 290
|
NinaEzek a freskók elképesztőek. Sokkal viccesebek, és jópofábbak, mint az a vén banya, amit apu dolgozószobájában szerettem piszkálni. Nem is gondoltam, hogy ilyen sok festmény van az egész kastélyban, de végül is nem meglepő. Az ütközés következtében a hangzavar alábbhagyott, és mindegyik kép figyelte a lány reakcióját. Bár nem nézek rá, de azért érzem magamon gyilkos tekintetét, és ez semmi jót nem sejtet. De csak nem lehet rám annyira mérges? Hisz csak egy véletlen baleset volt. Hangjára azonban már felnézek, mert viszonylag elég kedvesen válaszolt, mint vártam. - Bocsi, többet nem fordul elő. Csak a képeket néztem, és nem igazán figyeltem a lábam elé. - Mondom, majd megejtek ég bátortalan mosolyt is. Nem értem miért ijedtem meg ennyire, hisz nem szokásom, de ez a lány valahogy kihozta belőlem. - Eridonos vagyok, és elsős. És te? -kérdezem meg, bár ha tippelnem kéne, akkor én a rellont mondanám, bár nem tudom miért. Csak megérzés. És az is biztos,hogy jóval idősebb nálam, még az is lehet, hogy mestertanonc. De h nem az, akkor tuti negyedikes, vagy ötödikes. Hát majd meglátjuk, ha elmondja. Arra a férfira,az egyik festményen, aki azt a goromba megjegyzést tette, vagyis a szőke nős viccet mondta, csak egy goromba pillantást vetek, majd a lányra nézve, egy halk "köszönöm" hagyja el a számat. - Az én nevem Natacha. - Mutatkozom be én is Ninának. Nem tudom, hogy most mit csinaljak. Menjek el, vagy maradjak, és kezdeményezzek egy beszélgetést a lánnyal? Talán annak ő nem igazán örülne, az első benyomás alapján ítélve, mert az szerintem nem volt túl kellemes. Ezen gondolkodva csak állok egy helyben, mint egy hülye, és az ujjamat tördelem.
|
|
|
|
|
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV
félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
|
Nati Még mindig kissé szúrós szemekkel méregettem a lányt, de úgy voltam vele, hogy épp eléggé érzi e nélkül is a haragomat, nem kell még rátennem egy lapáttal. A magyarázatra pedig bólintottam, meg tudtam érteni. Én is vakon bandukoltam a folyosón, bár hozzáteszem, figyeltem arra, hogy senkinek se menjek neki. De nem óhajtottam több szót pazarolni a témára. - Mestertanonc, Rellon – rövid, tárgyilagos, hűvös. Egy rossz kezdetnek csak rossz vége lehet. A kis piros pedig igen rosszul kezdett. Aztán az egyik freskó viccesnek vélt poénját hallva gyorsan leszereltem. Bólintásommal jeleztem, hogy ha érti, akkor viselkedjen is így a jövőben. A lánya pillantva láttam, hogy valamit mondana, majd halk köszönetnyilvánítás ütötte meg a fülemet. Megvontam a vállam, nekem aztán olya mindegy volt, hogy mennyire hálás, vagy sem, ha nem származik előnyöm a hálájából, nem feszegetem a témát. Összehúzott szemekkel figyeltem Natit – mert hát ez a neve –, majd visszafordultam a freskókhoz. Láttam rajta, hogy nem mer kérdezni, amit nem nagyon bántam. Végül aztán pár perc hallgatás után éreztem, hogy a lány már szinte ég és iszonyú kellemetlenül érzi magát. Tipikus volt, a legtöbben így vannak ezzel, én pedig vagyok olyan nagylelkű, hogy kihúzzam a csávából. - Nem kötözködés, vagy hasonlók, de késő van, s bár nem vagyok prefektus, ha mégis találkozol eggyel, nagyon megütheted a bokád – talán a jó szándék vezérelt, talán csak le akartam rázni, nem tudom, de reméltem, hogy nem veszi sértésnek a lány. Én nyugodtan kószálhatok, de nem venném a lelkemre, ha amiatt büntetnék meg, mert velem trécselt. Sok baromságban benne vagyok, a legtöbb dolgot magam találom ki, de csakis olyanokat viszek bajba, akik önként jönnek. A piroska pedig nem így tesz.
|
|
|
|
|
Ivy A. Ives
INAKTÍV
Zöld Poszáta
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
|
Egyelőre egymagamA sok tanulás után jól esik egy kis mozgás, frissebb lesz tőle az ember és újult erővel tudja belevetni magát a feladataiba. Ebből kiindulva kerestem meg most ezt a termet. Rögtön felcsillant a szemem, amikor elolvastam az ajtaján a kiírást, "gépek és pályák", remélem lesz egy két érdekesebb megbűvölt sportszimulátor is. Ahogy belépek az állam majd leesik úgy eltátom a szám a hatalmas tér és a rengeteg eszköz láttán, gyorsan észbe kapok persze és becsukom, ahogy magam mögött az ajtót is és felfedezőútra indulok. Magam vagyok most még hiszen kora reggel van, ilyenkor sokan még az igazak álmát alusszák, de én mindig is későn fekvő, korán kelő típus voltam, már kicsiként sem tudott Anyukám kilenc, fél tíznél előbb ágyba dugni, most pedig már, hogy tizenöt is elmúltam ez a szám csak nőttön-nőtt. Néha kettőkor alszom el, de legkésőbb hétkor már ébren vagyok. Szóval most még csend honol sehol egy teremtett lélek és ennek én szívemből örülök, nem vagyok egy nagy sportoló, és nem hiányzik hogy mások lássák hogyan zuhanok el például a futópadon, feltéve persze, ha nem találok annál jobb vagy érdekesebb eszközt magamnak. Ahogy sétálok elmaradhatatlan kiegészítőm, a macskám Éjfél, aki ott van velem mindig, elindul a másik irányba, gondolom valami pihenőhelyet keres magának. Pár perc elteltével, ahogy így sorjázok a gépek közt egyszer csak meghallom a nyávogását. Odafordulok és meglátom ahogy egy fura pálya előtt ül és néz rám és nyervog tovább. - Mi az, valami érdekeset találtál nekem Éjfél?Kérdezem és amikor odaérek megcirógatom az állat fejét. Felegyenesedve jobban szemügyre veszem a területet. Egy körülbelül hat-nyolc méter hosszú egyenes sáv van leválasztva az egyik sarokból, mindkét oldalán lágy esésű de sűrű szövésű háló, a végében egy lábakon álló tábla, rajta körökkel jelölt cél. a hátam mögött pedig egy érdekes szerkezet, egy D alakúra hajlított farúd mellette egy tartóban több rövidebb egyenes farudacska. - Ez meg mi a csuda, hm?Nézek le macskámra, az meg válaszul a mögöttem lévő falrészre néz és nyervog egyet. Odafordulok megint és meglátok egy táblát rajta a szerkezet leírásával, ami a következő: "Elvarázsolt íjászpálya: Az íjászat egy muglik által közkedvelt sport, mely javítja a pontosságot, a célzóképességet és a precizitást. Türelemre és kitartásra tanít, valamint elősegíti a gerinc menti és a vállöv izmainak átmozgatását, úszni nem tudók kedvenc felsőtest karbantartó sportja. A pálya használata: Akaszd le az íjat a falról és végy magadhoz egy vesszőt. A szerkezet megbűvölt mivolta miatt csak szimulálja a valódi történéseket és a teremből kivinni nem lehet! Veszélytelen! Illeszd a vesszőt az idegre úgy, hogy az az idegen lévő göb alá essen. Három ujjadat helyezd az idegre úgy hogy kettő a göb és a vessző alatt egy pedig fölötte legyen. Vedd fel az íjásztartást: tested a célra merőleges, a céltól távolabbi lábad kicsivel hátrébb van, mint a másik és csak nyakból fordulsz rá a célra. Húzd magad felé az ideget úgy, hogy közben az íjat magad előtt, a cél felé irányítva, mereven kinyújtott karral megtartod. Célzol és eloldod a veszőt úgy, hogy ujjaidat elernyeszted. A vessző a rajta lévő bűbáj miatt eltűnik és csak a táblába érés pillanatában bukkan fel. A félre lőtt vesszők szintén az igézet miatt azonnal a tárolóba kerülnek. Próbád ki és érezd vállában az erőkifejtés jóleső érzését. Kellemes időtöltést!"
Minden egyes ponthoz több szemléltető ábrát is kitettek így az egész pofonegyszerűnek tűnik, pedig nem az igazából. Úgy döntök kipróbálom hát, hiszen ahogy piros betűkkel szedve ki is emelték teljesen veszélytelen. Követem az utasításokat és igyekszem mindent úgy csinálni ahogy azt a képeken látom. Kifeszítem a pont kényelmesen erős, gondolom ez is bűbáj, hogy egyénre szabódik az íj ereje, sporteszközt, célzok és lövök. Láss csodát a vessző nyomban el is tűnik, ahogy írva vagyon, de pár pillanattal később a tábla egyik még számozott tehát célterületen belüli részében landol. - Ez tök jó Éjfél, tetszik, köszönöm!Mosolygok le macsekomra és már magamhoz is veszem a következő veszőt, hogy tovább gyakoroljak, hátha még egyszer olyan is megesik, hogy a tábla közepét találom el. Pár lövés után érzem a vállaim erejét és sejtem másnapra ebből jó kis izomláz lesz. Na de kit érdekel, mikor ilyen jó móka.
|
|
|
|
|
Desmond Hill
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
IvaNos, szerintem ebben az iskolában mindenki úgy ismer -már, ha ismer-, hogy pont most fordulok át a másik oldalamra. Ez így igaz is, de nem alvás céljából. Hogy őszinte legyek, de, abból, de akármennyire is szeretném, nem tudok visszaaludni. Na igen, ezért is rossz, hogyha több emberrel vagyunk összezárva. Van olyan diák, aki már hétkor nagyban fel van öltözve, és ide- oda járkál, de olyanok is léteznek, akik nem hazudtolják meg önmagukat, és tízkor, ha kikászálódnak az ágyból. És, én is az ilyenek közé tartozok. Csak hát, ezt lehetetlenné teszi, amikor már hajnalok hajnalán ott közlekednek a fejednél, és, még csak véletlen se próbálnak meg halkan sétálni. Neeem... végül is, mért legyünk figyelmesek a szobatársainkkal szemben, ugye? Fel kéne világosítani őket, hogy ugyan vegyék már a fáradtságot, öltözzenek fel hamarabb, és húzzanak utána ki a szobából, hogy mások ki tudják magukat pihenni. Bár, egy elsősre nem igen hallgatnak a nagyobbak. Az ugye lényegtelen, hogy némelyiküknél még így is idősebb vagyok, ők csak az osztályokat nézik. És, hogyha egy tizenöt éves másodikosnak mondom ezt, akkor se érdekli, mondván, hogy én még csak gólya vagyok. Ebben igaza is van, na de az a két év az, akárhogy is nézem, két év. Na mindegy, lényegtelen... így, én is rászorultam arra, hogy már kilenckor felkeljek, és elkezdjek készülődni. Az igaz, hogy a készülődés nagy szó arra, amit én csinálok, hiszen majdnem visszadőltem az ágyra, mikor képes voltam rászánni magam a felállásra. De, a második próbálkozásom már sikeres volt, így, nagy ásítások, és tarkó vakarás közepette közelítem meg a szekrényemet. A szokásomhoz híven, előhalászok egy fekete farmert, hozzá egy szürkés pólót, majd felkapom magamra ezeket a ruhadarabokat, végül bemegyek a fürdőbe, hogy elvégezzem az alapvető dolgokat. Fogmosás, hajzselézés, és a többi. Bár, nem tagadom, párszor le akartam fejelni a csapot, de, szerencsére mindegyiket "kivédtem". Hát, nem a legjobb az, mikor ötkor, ha el tudsz aludni, és már hétkor a fejed fölött csiripelnek. Akarom mondani, közlekednek, mint egy csorda elefánt. Máshogy, ha akarnának se tudnának. Ilyen az élet... nem mindig történhet minden úgy, ahogy azt mi szeretnénk. De, azért tehetnénk, vagy tehetnének érte... így karikás, akarom mondani bőröndös szemekkel hagyom el a szobát, hátha egy kis séta segít abban, hogyha visszatérek, talán már az se fog zavarni, hogy mindenki ordítani fog, és tudok normálisan aludni. Zsebre vágott kézzel baktatok végig a folyosókon, komás tekintettel végigmérve a felém közeledő diákokat. Mit ne mondjak, az ő szemükben is lehet látni azt, hogy éppen semmi kedvük ahhoz, hogy már ilyenkor járkáljanak órákról, vagy, esetleg vizsgákról más termekbe. Nem véletlen, hogy én nem is csinálom. Majd, talán jövőre. De, egyelőre most azzal vagyok elfoglalva, hogy a tudatomon kívül álltam meg egy terem előtt, majd, megrántva a vállamat belépek rajta. A feliratot nem igen olvastam el, talán azért is nem, mert kettőig se látok el. De, ezt leszámítva beljebb megyek, majd, egy ismerős alakot vélek felfedezni, aki, valamiféle íjászatot gyakorol. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ez az a sportág, amit megismertem, de, lényegében hasonlít az imént említettre. Így, nekidőlve a falnak figyelem a különféle lövéseket. Amikor a nyíl majdnem a céltábla közepében landol, széles mosolyra húzom a számat, és megközelítem a lányt.
- Hmm... nem is olyan rossz. -mondom, majd alig két méterre tőle megállok, és tekintetemet a macskájára szegezem. Gondolhattam volna, hogy ők ketten sülve, főve együtt vannak.
|
|
|
|
|
Ivy A. Ives
INAKTÍV
Zöld Poszáta
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
|
DesÚgy belemerülök az íjászatba, hogy se hall, se lát leszek, s így észre sem veszem, hogy valaki nemhogy bejött a terembe, de csendben mögém is lopakodott és nézett mindeddig. Egy beszólás zökkent ki a lövések monotonitásából és persze az, hogy az utolsóként elengedett vesszőm csupán pár milliméterrel a tábla középpontjától ér célba. Meg sem fordulva szólalok meg és reagálok a dicséretre talán rövidebben, mint illene. - Nem, de lehetne jobb is. Már illesztem is a következő vesszőt az idegre, amikor Éjfél megjelenése és nyávogása megtorpanásra késztet. Ekkor nézek le rá majd mivel ő a hang irányába néz, amit az előbb hallottam én is arra pillantok. Hajam hosszú fonatként lebben lapockáim között és a rajtam lévő öltözet -világoskék farmer, fekete v-nyakú top és kapucnis, szintén fekete, cipzáras felső- arra enged következtetni, hogy gyakorolni jöttem egy általam már ismert sportot, és nem arra, hogy most sajátítottam el az alapjait. Éjfél eloldalog és köszönti Dest úgy, hogy lába elé ül felnéz rá és lágy hangon nyervog egyet, majd ismét elfoglalja nézelődő helyét mögöttem egy ugróoszlop tetején. - Oh, nem hallotttalak bejönni, mióta vagy itt?Kérdezem és enyhe pír szökik amúgy lágy kreol árnyalatú arcomra és szemem is lesütöm egy pillanatra. Szégyenlem magam amiért itt bénázok és olyan süket vagyok akár az ágyú, de nem tehetek róla, teljesen lefoglalt az új sikerélmény édes ízének megélése. Kíváncsi vagyok újdonsült barátom mit keres ilyen korai órán, ennyire kialvatlanul ebben a teremben. És biztos vagyok benne, hogy erre a fel nem tett kérdésre is választ fogok tőle kapni, mert szerintem észrevette, hogy karikás szemeit és álmos tekintetét fürkészem.
|
|
|
|
|
Desmond Hill
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
IvaMiután kellőképp kimérgelődöm magam, rászánom magam arra, hogy megkezdjem a napomat. Természetesen, csak másodjára vagyok hajlandó felállni, ugyanis az első próbálkozásom kudarcba torkollott. Nem tehetek róla, hogyha tíz, esetleg tizenegy előtt ébresztenek fel, akkor hulla fáradt vagyok. Maximum annyiban, hogy nem négyig, vagy ötig kéne téblábolnom minden felé, amikor, már tízkor takarodó van. Na jó, hogy az igazat megvalljam, már éjfélkor, jó gyerekhez híven az ágyamban vagyok, de már hozzászoktam ahhoz Londonban, hogy négy előtt nem tudok elaludni. És, akárhogy is próbálkozok ezen javítani, sose jön össze. Forgolódok egyik oldalamról a másikra, de, valahogy sose jön álom a szememre. Könnyen meglehet, hogy nem kellett volna rászoknom az ilyesfajta életmódra, miszerint ötkor megyek aludni, és, a legrosszabb esetben, de kettőkor kimászok az ágyból. De, most már nem tudok vele mit tenni. Igaz, hogy mindenki azt próbálja a fejembe tömni, hogy, hogyha annyira álmos vagy, akkor a kövekkel teli földön is el tudsz aludni. Csak, hogy ezt nekem már sikerült megcáfolnom. Nem, hogy azon, de még a kényelmes, meleg ágyamban se tudok. Lehet, hogy ez csak nálam van így, és ezek szerint nálam romlott el valami. Soha nem tudtam hamar elaludni, még olyan kilenc éves koromban is, mikor már rég aludnom kellett volna, pörögtem, mint a búgócsiga. Mit ne mondjak, igazán hiperaktív kölyök voltam, ami, a mostani időkre már teljes mértékben eltűnt belőlem. És, ezt csakis annak tudom be, hogy már felnőttem, én is megváltoztam, ahogy sokan mások. Hogyha pedig ez nem tetszik valakinek, hát, az magára vessen. Nem feltétlen kell az én társaságomat keresni, sőt, sok esetben én járok jobban, hogyha az a bizonyos személy nem akar az én nyakamon lógni. Nem voltam sose társasági lény, és, ezt még az is tudja, aki semmit nem tud rólam. Ez természetes, hiszen azok ismernek a legjobban, akik csak tényekre alapoznak, és, még egy szót se váltottak velem. Persze, a régi ismerősök meg mindig azzal jönnek, az elengedhetetlen undorral a képükön, hogy mennyire megváltoztam, régebben normálisabb voltam. Igen, régen olyan voltam, még, valamikor tizennégy évesen. De, azóta már eltelt három év, én is haladok a korral, mint sokan mások. Szerintem nincs olyan ember, aki, valamelyest ne változna meg az idő múlásával. Végül, mikor minden teendőmmel végeztem, zsebre dugott kézzel kezdek el sétálgatni a folyosókon, remélve, hogy olyannyira kifárasztom magamat, hogy, mikor visszaérek a szobába, már az se fog érdekelni, hogy ott ordibálnak a fejem fölött. De, egyelőre még ott tartok, hogy beléptem egy terembe, melyről fogalmam sincs, hogy micsoda. Így, beljebb baktatok, hogy felmérjem a terepet, és, végül Ivára leszek figyelmes. Végül, mikor produkál egy igazán szép lövést, vigyorogva közelítem meg, és ezt a tudtára is hozom. Nyilván nem szereti, hogyha megzavarják, olyannyira nem, hogy még csak felém se fordul. Ezért, a macskára pillantok, aki nyávogva ül le elém, de nem hagy arra lehetőséget, hogy megsimogassam.
- Szerintem ez is szép teljesítmény. -felelem megrántva a vállamat. Végül, mikor a lány felém fordul, megejtek egy halvány vigyort, majd pár lépéssel közelebb megyek hozzá, körülbelül annyira, hogy egy síkban legyünk. Kezemet a zsebembe temetem, majd alaposan szemügyre veszem a nyilak elhelyezkedését. Nem tudom, hogy mért nincs megelégedve az eddigi eredményeivel. Hogy őszinte legyek, én még a táblára se tudnék rácélozni, nem, hogy pár milliméterrel a közepétől. De, ha nem tetszik neki a teljesítménye, akkor csak szurkolni tudok neki.
- Hát, úgy... negyed órája. -adok választ, majd mosolyogva pillantok rá. Hogyha ennyire bele tudja élni magát, akkor, merem feltételezni, hogy régebb óta űzi ezt a sportágat. Na meg, amúgy se kevés odafigyelést igényel.
|
|
|
|
|
Ivy A. Ives
INAKTÍV
Zöld Poszáta
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
|
DesHa negyed órája figyel, az még úgy nagyjából rendben van, lemaradt az első pár igen gyenge kezdőlövésről. Valószínűleg akkor futhatott, helyesbítek csoszoghatott be mögém amikor már a tábla közepét kezdtem célba venni, de úgy igazából komolyan. Örülök, hogy tetszik neki, hogy ilyesmivel töltöm a tanulás és a rajzolás mellett megmaradó kevéske szabadidőmet. Meginvitálom csatlakozzon hozzám, hiszen amikor én elvettem a magam íját megjelent a fali karon, amin az függött egy ugyanolyan másik is. Gondolom, ha azt is elveszik megjelenik majd a hozzá tartozó tábla is. - Nem akarod kipróbálni? Van hozzá leírás, ábrákkal! Nagyon jó móka és könnyen bele lehet jönni, nekem látod egy óra elég volt hozzá, pedig azelőtt még nem is láttam ilyen eszközt.Azzal a saját sporteszközömet leteszem a vesszők mellé, odalépek a falhoz leveszem az ott függő másik íjat és láss csodát valóban, ezzel egy időben megjelenik a másik céltábla is, amellett amire én az imént lőttem. Odanyújtom Desnek az edzésre kész íjat és rámutatok a falon lévő képekre és a szövegre, miben lépésről lépésre le van írva hogyan kell használni ezt a mugli testedző csodát.
|
|
|
|
|
Desmond Hill
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
IvaMikor végzek különféle teendőimmel, ami a reggelt illeti, kivánszorgok a szobámból, végül pedig a rellon kh-ból. Valamiért nem tud az meglepni, hogy többen is ott ácsingóznak, van, aki kávéval, olyan is akad, aki teával, de mindenkinek látni az arcán a kimerültséget. Hát igen, a vizsgák leszívják az ember maradék energiáját is. De az sokkal inkább, hogyha nem hagyják, hogy normálisan ki tudjuk aludni magunkat, ahogy ahhoz hozzá is vagyunk szokva. Igen, az igaz, hogy itt is meg vannak adva, hogy mikor is kell menni órára, vagy esetleg a vizsgákra, de, én mindig is kihúztam magam ezek alól. Éppen, amikor olyan kedvem volt, akkor éppenséggel rászántam magamat, hogy úgy harmadik óra körül bevánszorogjak a tanításra, de, szerintem előbb soha nem fordultam meg egy teremben sem, csak az ágyamban. Bár, szokás mondani, hogy aki este nagy legény, az nappal viselje el a következményét. Hát jó, ezzel nem is lenne gond, hiszen nem olyan nagy kár az, hogyha úgy tízkor, jobb esetben tizenegykor kirugdosnak az ágyból, hogy kezdjek magammal valamit. Na de az, hogy ott csicseregnek a fejem fölött már hét körül, az nem túlzás egy kicsit? Ilyenkor jön az, hogy feküdjünk le időben, hogy teljes mértékben kipihentek legyünk az napra. Ebben, valamennyire igazuk is van. De, hogyha nekem, például fájna a fejem, akkor nem tűrném szó nélkül, hogyha nekiállnak ott röhögcsélni felettem. Bezzeg, hogyha valamelyiknek fáj valamije, akkor elvárják azt, hogy kis angyal módjára libbenjek jobbról balra, hogy, még csak véletlen se keljen fel rá. Bár, szerintem mondanom se kell, hogy nem szoktam teljesíteni ezt a kérésüket. Én is, ahogy azt ők is tenni szokták, egy személyes hadsereg módjára robotolok a szobában, és fél, esetleg egy óra robotolás után szánom rá magam arra, hogy elhagyjam őket. Természetesen azt is sűrű nevetések közepette szoktam megtenni. Hát, ne várják el tőlem, hogy majd, mint ahogy azt a nagymamák csinálni szokták, figyelem minden lépésüket, és, hogyha meg vannak fázva, akkor beállítok egy bödön húslevessel. Az kéne még... szerintem mindenki tudja, hogy hülyének néznének, hogyha így reagálnék valakinek a betegségére. Bár, jobban belegondolva, ez enyhe fogalom. Hogy őszinte legyek, inkább komplett idiótának. Ilyen eget rengető gondok közepette lépek be, természetesen tudatlanul, az egyik ajtón, majd, mikor alaposabban szemügyre veszem a terepet, egy ismerős arcot vélek felfedezni. Pontosabban kettőt, hiszen, ahogy arra számítani lehetett, Iva a macskáját is idevonszolta magával. Hát, soha nem értettem a korán kelőket, így az is kérdés számomra, hogy mit keres itt ilyenkor, és, hogy mért íjászkodik már reggel. Mondjuk, hogyha alaposabban szemügyre vesszük, akkor még a vak is látja, hogy ez nem a hagyományos, mugli íjászathoz tartozik. Igaz, elég közel áll hozzá, de meggyőződésem, hogy rokonságban áll vele, de ez, már csak azért se az. Bár, meg kell, hogy mondjam, elég szép lövéseket produkál, és ezt a tudtára is hozom. Igaz, hogy meg kell védenem a véleményemet, miközben közelebb osonok hozzá, és, csak akkor tűnik fel neki, hogy pontosan ki is vagyok. Vigyorogva pillantok rá, majd a macskájára is, aki leül elém, üdvözöl, majd visszamászik kiszemelt helyére. Aztán, mikor felém nyújt egy újabb íjat, elképedve meredek hol a lövész eszközre, a lányra, és az újonnan megjelent céltáblára.
- Őőő... nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet lenne... soha nem csináltam még ilyet, és én, szerintem képes lennék a saját szememet is kilőni. Nem tudom, hogy hogy, te megoldanám, ez az egy biztos. -mondom, de azért a kezembe veszem az eszközt, és alaposabban szemügyre veszem. Ez az első alkalom, hogy egy ilyen "csoda ketyerét" a kezemben tartok, úgyhogy, nekem még teljesen idegen ez a világ. Igaz, láttam már pár embert, akik ilyen sportot űztek, és elég jól is ment nekik, de én biztos, hogy nem ezt a tábort fogom erősíteni.
|
|
|
|
|
Ivy A. Ives
INAKTÍV
Zöld Poszáta
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
|
Des Az én kedves barátom nagyban visszakozik az íjászattól, amit én csak elodázó mosollyal hallgatok végig. Nincs azzal semmi gond, ha nem bevállalós az ember fia. Nem mindenki olyan botor, hogy csak úgy ukk-mukk-fukk kipróbáljon egy olyan dolgot amit még hírből sem ismer, mint én. Nem erőltetem tehát, nem akarom én őt semmi olyanra rá venni, amihez nincsen affinitása. - Ha nem, hát nem. Nem erőszak a disznótor csak a malacnak fáj kicsit. Ütöm el a helyzetet egy magyaros szófordulattal továbbra is kedvesen mosolyogva, miközben visszaakasztom az íjat a tartójára, ekkor mögöttünk eltűnik a második céltábla. Mintha ott sem lett volna soha úgy illan el, gondolom ez is a varázslat hatása. Nagyon tetszik ez nekem, ahogy minden a varázsvilágban. Persze a mugli élet szépségei sem lehanyagolhatók, de azért ez mégis más. Leugrik közénk Éjfél és Előbb Desre majd rám néz miközben nyervog és elindul. - Szerintem most azt szerette volna közölni, hogy kövessük. Képzeld ide az íjász pályához is ő vezetett. Én teljesen más irányba indultam el, aztán meghallottam ahogy nyávog, követtem a hangot és idelyukadtam ki. Ő már itt volt és nézte az íjat. Nagyon értelmes egy jószág, annyi szent.Mesélem miközben saját sporteszközömet is helyére teszem, az én célom is köddé válik, amint az íjat felakasztom tartójára. Aztán elindulok macskám után kíváncsian várva, hogy hol kötünk ki. Remélem olyan eszközhöz vagy helyhez vezet amiben nem égetem le magam Des előtt, az nagyom cinkes volna, hiszen tetszik nekem, persze igyekszem erről számára nem sok jelet adni. Egyelőre megfelel számomra a puszta barátság érzése is.
|
|
|
|
|
Desmond Hill
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
IvaBetoppanva az ajtón egy teljesen ismeretlen környezet tárul elém. És mikor is tudnám felfedezni ezt a környéket, mintsem akkor amikor hulla fáradt vagyok, és annak a szélén állok, hogy lefeküdjek, és aludjak délután négyig. Itt legalább csönd van, nem úgy, mint a körletünkben. Ott állandó a zsongás, egy percet nem tudsz úgy ülni, és csak nézni ki a fejedből, hogy valaki ne szólítson meg, vagy csak szimplán a kintről beszűrődő ordítozást hallgatnod. Pedig, néha milyen jó is lenne, hogyha csak egy magam ülhetnék egy teljesen nyugodt helyen ahol, szinte száz százalék, hogy senki nem fog megzavarni. Csak, ilyen nagy környezetben nem valószínű, hogy ez meg történni. Akárhányszor találtam egy olyan helyet, ahol egyedül lézenghetnék, jött egy ember, aki elvette tőlem azt a lehetőséget. És igaz, hogy Rellonos vagyok, de annyira még én se lehetek bunkó, hogy elzavarom, mondván, hogy én voltam itt előbb, na meg, amúgy sincs szükségem a társaságára. Így, jó pofizva kell végigszerencsétlenkednem azt a pár órát, amíg nem dönt úgy, hogy a mai napra már elég az én társaságom. És, ez nem szokott túl sokszor bekövetkezni, mivel kitűnő hallgatóság vagyok, egy szót se szólok addig, amíg végig nem regéli. Aztán, mikor befogja, és megosztanám vele azt a tényt, hogy ez engem egy cseppet se érdekel, akkor pedig jön a másik világrengető nagy problémája. Nekem is van nem egy problémám, ami, az esetek nyolcvan százalékában fontosabb, mint a partneremé. Hát hol érdekel engem, hogy mikor tört le a körme vagy, hogy a műkörmös visszautasította az időpontot? Ezt a barátnőjének, de ne nekem mondogassák... soha nem fogom megérteni, hogy minek kell az a műköröm, hát még nem azt, hogy ezt mért egy olyan srácnak mondják, akit ez a legkevésbé se érdekel. Mondom, keresse fel az egyik barátnőjét, vagy, netalán tán egy ferde hajlamú srácot, azt még talán érdekelné is a manikűr, de, hogy engem nem, na az is biztos.
Amint egy ismerős alakot vélek felfedezni egy íjász terepen, a falhoz sétálok, majd annak nekidőlve figyelem a lövéseket. Alig tizenöt perc után felhívom magamra a figyelmem, és igaz, hogy legelsőnek nem tudom mire vélni a válaszát, de, amint megfordul, máris más hangnemet üt meg. Válaszolok különösebb kérdéseire, majd, mikor felém nyújtja az íjat, tekintetemet váltogatom a lány és a fegyver közt. Hát, én nem tartom túl jó ötletnek, hogy az én kezembe ilyet rakjanak, és ezt az ő tudtára is hozom. Vigyorogva reagálok a szófordulatra, majd, mikor felakasztja az íjat a tartóra, rögtön eltűnik a céltábla, amit igénybe vehettem volna.
- Majd egyszer talán kipróbálom, de most még két méterre is alig látok el, nem, hogy normálisan kivegyem a céltáblát. -felelem, majd érdeklődve tekintek a macskára, aki egy nyávogás közepette váltogatja tekintetét Iva és köztem. Végül, mikor elindul, és a lány megosztja velem, hogy pontosan mit is akar, megvárom, hogy helyre rakja az íjat, majd elindulok vele, szorosan a macskát követve.
- Na, az egyszer biztos. Engem szimplán az álmosságom térített ide, de meg kell hagyni, hogy jól döntöttem, mikor beléptem az ajtón. -felelem egy széles vigyor közepette, majd, mikor a macska megáll, én is így teszek. Érdeklődve tekintek fel, és halványan mosolyogva végigszántom tekintetemet a squash pályán. Közelebb lépdelek, majd leakasztok a falról egy ütőt, ami hasonló, de eltér a tenisz ütőtől, és feszegetni kezdem a húrokat. Egy labdát is megkaparintok, majd, a teniszben szerzett tudásaim alapján elkezdem pattogtatni az ütő fején a labdát.
- Játszottál már? -teszem fel a kérdést közelebb lépdelve a lányhoz, de, mindezek mellett vigyázok arra, hogy a labda ne essen le a földre.
|
|
|
|
|
Ivy A. Ives
INAKTÍV
Zöld Poszáta
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
|
DesÉjfél egy fura pályához vezet bennünket. Des láthatóan örömmel konstatálja, hogy olyan eszköz közelébe ért amiben járatos, velem ellentétben. Nekem sosem volt érzéem az efféle sportokhoz. Amikor rákérdez elvörösödöm, nyelek egy nagyot és csak az után felelek, hogy a pír lejjebb lohad arcomról, fülem még persze továbbra is ég, ahogy kiejtem az első szavakat. - Még sosem játszottam ilyet és nagyon béna vagyok minden labdajátékban. Lyukas kezű a harmadik keresztnevem.Vigyorgok és kicsit szégyenlem magam. Kis koromban az Anyukám inkább kártyázni tanított meg, Apu pedig rászoktatott a zene szeretetére. Nem voltam kerti csemete, nem szaladgáltam labdát dobálva vagy kergetve sokad magammal, ez az egyke varázslógyerekek sanyarú sorsa. A szobámban üldögéltem és olvastam vagy firkáltam egész napokat végig és nekem ez így volt jó. - Szóval most én mondom azt, hogy majd csak nézlek, oké?Macskám elhelyezkedik úgy hogy mindkettőnket jól lásson és fahéj szín szemeit hol rám hol Desre szegezi. Barátom szakértő mozdulatokkal vizsgálgatja az ütőt. Biztosan sokat csinálta már. Kíváncsian várom miféle sport ez, mert elsőre nekem legalábbis elég nehéznek és izommunkásnak tűnik, szemben az előbb megszeretett íjászattal. Az az igazán nekem való, ezért vissza is fogok térni néha hozzá, ha a tanulás mellett marad rá időm. Nézem még egy darabig, ahogy játszik, majd mikor befejezi mindketten visszatérünk a Rellon KH-ba.
|
|
|
|
|
Szombat Anna
INAKTÍV
*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
|
Lipovszky Dóra Villő Hát mégiscsak sikerült neki teljesíteni. Itt volt az alkalom, és bizonyított. Az utolsó hónapra érkezett az iskolába, de minden vizsgán átment. Igaz, hogy immel-ámmal ugyan, de sikerült és ez a lényeg, nem? Még sosem érezte magát ilyen elégedetten. Mintha épp most nyerte volna meg az olimpiát. Minden számát.
Ilyen csodálatos alkalom megünneplésére csak egy dolgot tudott kitalálni: keres egy jó kis kalandot a közelben. Mivel újonnan megismert barátai nem voltak a közelben, és nem akart egy egész napot tölteni egy ilyen hatalmas kastély átkutatásával, egyedül vágott neki az útnak.
Nem nézett még körül alaposabban ezen a helyen, és most minden olyan újnak és izgalmasnak tűnt. A mozgó festmények, a kiállított szobrok és úgy egyáltalán ezek az óriási méretek mindenhol! Mintha nem is emberek, hanem óriások építették volna, vagy laktak volna itt. Bár az eddig látottak alapján ezt is el tudta képzelni.
Emeleteket járt át, tornyok legtetején csodálta a kiállítást, elment a Nagyterembe és benézett az Erőnlét termébe. Azt hitte már mindenhol járt, amikor hangos zsivaj visszhangja jutott el hozzáig. Aha, szóval a kaland és az a sok diák errefelé kódorog ilyenkor.
Határozottan célba vette a vélt irányt, majd percekkel később - mikor a hangok kezdtek halkulni - a hátraarc után majdhogynem futólépésben közeledett az immár helyes irány felé. Ki tudja, miről fog lemaradni, ha nem siet.
Kicsit lelassított, mielőtt még a tömegben valakibe belerohanna, így viszonylag nyugodt tempóban fordult be a sarkon. Aztán meg is állt. A tömeg nem volt sehol. Egyedül állt a folyosó szélén, ebben a furcsa, bódító illatban.
- Borgőzös szép estét kívánok! - rikoltott közvetlen mellette a falnál valaki, mire Anna ijedtében nekirohant a szemközti falnak. Sosem volt az az ijedős fajta, de ha közvetlenül a füle mellett valaki elkiáltja magát egy üres folyosón, akkor bizony meglepődik.
- Vigyázzon kisasszony, a végén még megcsúszik a... - már késő volt. Anna a következő pillanatban egy tócsában ült, pontosan a folyosó közepén.
Hát persze, hogy a jókedvű, piros orrú festmények zajonganak itt! Az idősebbek már meséltek neki erről a folyosóról, ahol minden csupa zaj és jókedv. No meg alkohol. Már csak az a kérdés, hogy került oda az a bizonyos folt a földre. Nagyon remélte, hogy nem borról van szó, bár erre már ilyen tapasztalatlanul és naivul is tudta, hogy nem így van. Ha bor, akkor meg már úgyis mindegy. Képtelen lesz kiszedni ebből a ruhából a foltot. Nagyon dühösek lesznek rá...
A gondolatra egy kicsit megborzongott, de a borús hangulat nem tartott túl sokáig. A festmények azóta hahotáznak rajta, mióta csúnyán lehuppant a pocsolyába. Szép kis társaság, no. Kinevetni egy hölgyet ily cudar helyzetében! Igaz ami igaz, legszívesebben ő maga is megmosolyogta - na jó, biztosan hangosan kiröhögte volna - ügyetlenségét. Bár remélte, hogy senki nem látta a mutatványát. Az nem biztos, hogy olyan vicces lenne.
|
|
|
|
|
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Anna Valamikor a megérkezésem után 1- 2 nappal... Fogalmam sincs, hogy mi merre van. Legalábbis még nincs. Persze, jártam már néhány helyen, tudom, hol van a szobám, tudom, hol tudok ebédelni meg reggelizni, vacsizni. Tudom, hogy merre találom a bejáratot és ilyen alap dolgok, de ennyi a jelenlegi tudomásom. Mi ilyenkor a teendőm? Felfedezés! Csak egyet gondolok, és egy pillanat alatt eldöntöm, hogy akkor most körbenézek. Felöltözöm, kicsit melegebb, de nem téli szerelésbe, és máris belekezdek a túrámba. Folyosók folyosók hátán, és három négy kanyar után már azt sem tudom, merre járok. Csak annyit hallok, hogy valaki vigyázzon. Odaszaladok a sarokra és elbújok az oszlop mögött, onnan nézem, hogy mi történt. Valaki elesett. Most menjek vagy ne menjek? Úgy döntök némi habozás után, hogy megyek. A portrék sorra köszönnek, és már a számban érzem azt a bűzt, ami az alkoholra jellemző, annyira részegek. Furcsa egy történet, de igaz. Erre viszont megpróbálok nem figyelni, és odasietek a lányhoz. Nem néz ki ő sem idősnek, szóval biztos, hogy kb. velem egy idős vagy egy - két évvel idősebb. - Nagyon megütötted magad? Érek oda mellé, és nyújtom felé a kezem, és még le is guggolok, így el tudja dönteni, hogy elfogadja- e a jobb karom vagy sem. De addig viszont nem akarok semmit lépni. Nem vagyok én olyan. Inkább csak sodródom az árral, nem szokásom nagyon kezdeményezni.
|
|
|
|
|
Szombat Anna
INAKTÍV
*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
|
Lipovszky Dóra Villő
Mindig eljön az a pillanat az ember életében, amikor rájön, hogy valaki figyeli. Olyan érzés, mint mikor a sötét sikátorokban sétálunk, ahol nem látni, de érezni lehet azt a két vagy több figyelő szempárt, akik csak arra várnak, hogy egy védtelen pillanatodban kiraboljanak. Anna pont így érezte magát, miután ez a lány csak úgy odasettenkedett hozzá. Tisztában volt vele, hogy látta a csodálatos esését, talán még azt is, ahogyan a "láthatatlan" és "ijesztő" alakok elől menekül egyik faltól a másikig. El is pirult a gondolatra.
Viszont volt valami, amit nem értett. Ha végignézte is a jelenetet, miért nem neveti ki, és megy tovább. Normális esetben - legalábbis amit ő rövidke élete során megtapasztalt - ezt tették volna. Balsejtelemtől övezve végül is elfogadta a felkínált kezet. Ki tudja, talán mégsem olyan kárörvendőek az emberek, mint gondolta.
Nem is értette teljesen tisztán, mit mondott a lány - éljenek az irtó hangos, és mindenkit túlkiabáló festmények -, de gesztusából arra következtetett, hogy nem valami csúnya kérdést tett fel.
- Jól vagyok, köszönöm - válaszolt illendően (ám kizárólag halkan, hátha mégis valami mást kellett volna mondani... az nagyon kellemetlen lett volna), miközben alaposan végigmérte a lányt. Így közelebbről és hasonló magasságból már egyáltalán nem tűnt olyan ellenszenvesnek. Sőt mi több. Határozottan szimpatikus volt, talán mert ő is olyan elveszettnek tűnt, mint ő.
Zavartan megvakarta a tarkóját, és megpróbálta a füle mögé tűrni vörös tincseit.
- Köszi, hogy segítettél, nem sokan állták volna meg nevetés nélkül, főleg hogy a ruhám is...
Megpróbált megfordulni, hogy lássa azt a valószínűleg óriási foltot a fenekén, amit a - most már biztosan - bor ejtett rajta. Forgott, mint a ringlispíl, de nem volt ám olyan hajlékony, hogy megnézhesse a foltot. Ilyenkor nagyon bánta, hogy hátul nem adott neki az Isten szemeket. Határozottan hasznosnak találta volna, de így kénytelen volt másra hagyatkozni.
- Megnézed, hogy... tudod... van-e ott valami - fordult meg zavartan és várta a választ. Bár ez igazából csak a meggyőződéshez kellett, hisz elücsörgött egy darabig, úgyhogy szinte biztos, hogy jól megszívta magát az anyag.
- Ó a fenébe, ez tuti, hogy nem jön ki. Pedig a kedvenc nadrágom volt - zsörtölődött félig hangosan félig magában, mielőtt még választ kapott volna a kérdésére, majd eszébe jutott a jómodor. Hisz azt mondták neki, mindig be kell mutatkozni.
- Öh... én Anna vagyok - tett gyorsan egy száznyolcvan fokos fordulat és nyújtott kezet. Nem szokott ám ilyen szétszórt lenni, de a festmények harsogó zaja elvonta a figyelmét, és ha bár próbálta kizárni a fejéből, valahogy mindig kihallott egy-két csúnya szót, amit már az árvaház környékén is sokat emlegettek. Ezektől pedig mindig megborzongott.
|
|
|
|
|
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Anna Fellélegezve veszem tudomásul, hogy nincs semmi gond, legalábbis egyelőre úgy tűnik, hogy fizikailag kutya baja. Csak mosolygok és integetek, fedezve ezzel zavaromat, mert tökre nem értem, miért kéne nevetni. - Igazából inkább elszörnyedtem, hogy majdnem összetörted magad. De egyébként sem szokásom rihögcsélni - röhögcsélni mások balszerencséjén. Vágom hozzá a megfelelő fintort, megrázom egy kicsit a fejem, aztán utána megint mosolyogni kezdek. Az ilyenkor jobban segíthet, mintha sírni kezdenék vagy aggodalmaskodni. A felkérésre megnézem a ruhadarabot, csak nehogy valaki erre járjon, mert furcsa képet láthat maga előtt.... - Igen, egy kicsit foltos, deeee, annyira nem vészes, mint khm. amennyire elsőre tűnik. Ez inkább diplomatikus hozzáállás volt, mint a teljes igazság, de nem kell a pánik. Megtörtént, le kell majd cserélni, és kész, a manók pedig... - Ne aggódj miatta, a manók biztosan ki tudják neked szedni belőle azt a fránya foltot. Nagyon értenek hozzá. Én alig vagyok itt pár napja, de hidd el, máris tapasztaltam. Vigyorgok, mint a tejbe tök, megint inkább csak kedvességből és biztatásból, mert az eset nem is történt meg velem. De hát a jó szándékú lódítás nem hazugság, és megbocsájtható bűn. Kezdem magam egyre jobban érezni, talán mert nem az első szavamat kell a lány felé intéznem, akit - mint most elárulta - Annának hívnak, hanem azért is, mert a levegő telített az alkoholgőztől. Fujj. Azt hittem, meg tudok róla feledkezni, de lehet, hogy tévedtem. - Én pedig Dóra vagyok. Jelenleg kissé pityókás Dóra, mert már csak a szagtól is be tudnék rúgni. Undorító szag van. Fintorodom el megint, de most a hányingertől, aztán megszédülök, és muszáj leülnöm. Fogalmam sincs, miért, de valahogy a fejembe szállt ez a büdös. Alapból sem szeretem az alkoholtartalmú italokat, se a szagukat, na jó, van kivétel, de a bor kifejezetten nem tartozik közéjük, szóval jelenleg nincs lényege annak, hogy van-e kivétel, vagy nincs. Fogom magam, és Anna tócsája mellé csúszok le a fal mentén, és azért arra még tudok figyelni, hogy ne belehuppanjon a seggem.
|
|
|
|
|
Turnman Katalin
INAKTÍV
exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
|
Avery Én is tudom, hogy teljesen értelmetlen és logikátlan dolog idejönnöm. Úgysem fogok rendszeresen sportolni. Eleinte hiányzott a kviddics, sokszor gondoltam rá, hogy újra játszanom kéne, vagy legalább mozognom heti rendszerességgel, de mindig lusta voltam - ahogy lenni szokott. Pedig anno a mindennapjaim része volt a sok edzés, furcsa hogy ezen a téren is ennyit változtam. Meg is lett a változás eredménye, amely nem annyira szembetűnő ugyan, de egy átlagos mérleggel mégis nagyon jól kimutatható, hogy felkúszott rám néhány nem kívánt kiló. Nem vagyok olyan típus, aki nagyon foglalkozna az ilyesmivel, továbbra is jól érzem magam a bőrömben, de mégis megszállt a vágy, hogy lejöjjek ide mozogni. Mostanában pedig általában véghez is viszem az efféle random ötleteimet. Így aztán tréning ruhát húztam meg egy sport cipőt és lebattyogtam ide. Az sem zavar, hogy takarodó tájékán jár már az idő, és az éjszakai mozgásnak így vacsi után nem valószínű, hogy bármi haszna lesz. De ehhez van kedvem és kész. Miért is kellene mindig okkal csinálnia az embernek dolgokat? Lófarokba kötöm a hajam, és lassan elindulok a futópályán. Az első néhány méter után rámtör a vágy, hogy hagyjam a fenébe az egészet, menjek szépen fel aludni. Amúgy is hülyeség volt idejönni. Valamiért azonban mégis tovább kocogok, a lábam szinte öntudatlanul mozog, a gondolataim pedig szokás szerint ezerfelé járnak. Azt hiszem sokat elmond rólam ez az egész helyzet. Hogy mennyire nem tudok magammal mit kezdeni az utóbbi időben, tanulok - amennyit tanulok - és nagyjából ennyi. El kellene döntenem, hogy merre szeretnék tovább tanulni, nem ártana kicsit többet társaságba járnom, felvenni a fonalat, ami az elmúlt tanév végén tűnt el észrevétlenül. Hirtelen ott álltam Ákos nélkül, közeli jó barátnők nélkül, jött a szünet, és azóta sem találom a helyem. A problémát már sikerült felmérnem, csak még változtatni nem tudok a dolgokon, talán nem is akarok... ha úgy döntök, egy évem van már csak itt. Igazán mindegy, hogy hogyan töltöm. Ezekkel a gondolatokkal nem jutok sokkal előbbre, így gyorsan kimerítve a témát kocogok tovább. Immár olyan apróságokon agyalva, hogy vajon hogyan lobog a hajam. Mert az nagyon fontos. Már rengeteget nőtt és a hátam közepét verdesi.
|
|
|
|
|
