Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Vajon mióta érlelődtek azok a dolgok, amiket most egymás fejéhez vágunk? És mégis hogyan jutottunk odáig, hogy végül megtegyük – jogos vagy sem, egymás fejéhez vágjunk mindent, ami csak hirtelenjében eszünkbe jut.
A legrosszabb az egészben, hogy ennek megnyugvást kellene okoznia, de nem érzek semmit. Csak az őrült módjára, folyamatosan váltakozó érzelmeket, amik eddig olyan sokáig voltak fogságban odabenn, hogy képtelenség megzabolázni őket, miután egy kis szikrát kaptak. És mindezt ez a pici, törékeny lány váltja ki belőlem. Szerencsére profi vagyok abban, hogy a gyengeségemet valami olyasmivé alakítsam, amivel védekezhetek, ennek pedig nincs is jobb módja, mint a támadás, ugyebár. A gúnytól fröcsögő röhögés, ami előtör belőlem, csak egy pajzs – olyasmik rejtőznek mögötte, amikkel szembenézni még magam sem vagyok hajlandó, nemhogy betekintést engedjek egy kívülálló egyénnek. Jól kezelem a feszült helyzeteket, így nem sokszor van alkalma az agressziónak felülkerekedni, de le sem tagadhatnám az előzők után, hogy van az az állapot, amikor az utolsó csepp önuralmam is elpárolog.
Nem tudok mit szólni. És amúgy is, mi értelme lenne? Gyerekes visszavágásnak hangzana az egész, és szinte már azt sem tudom, miből indult ki az egész hajcihő. Miközben a lány távolodó alakját követem tekintetemmel, furcsa érzés telepszik rám. Beletörődés. Azt hiszem, ehhez tudom leginkább hasonlítani. Fájó űrt hagy maga után a tudat, hogy ezek után soha többet még csak rá sem nézhetek anélkül, hogy ne ez az ingerültséggel teli este jusson eszünkbe, és tudom, hogy messziről kerülni fogjuk egymást. De legalább biztosítottuk az ingyen mozit az étteremnek, hurrá.
A falnak támaszkodó Shay látványa nem csak azért késztet megállásra, mert értelmetlennek tűnik, hogy nem indult vissza azonnal a kirohanását követően, hanem, mert… nem is tudom, mit remélek. Vagy megérzés? Tök mindegy, mire fogom – még szerencse, hogy tétováztam.
- Már megint mit tettem? Ja, igen, megszülettem. Ezer bocs – morgok. – Igen, ezt odabenn is elég érthetően a tudomásomra adtad – higgadt a hangom, egy halvány mosoly játszik arcomon. Ami villámgyorsan le is hervad onnan, amint bekövetkezik, amitől tartottam. Tintafestéket nem tűrő káromkodás közben szelem át a köztünk lévő pár méter távolságot, és emelem fel a sovány testet a földről. A páni félelem olyan gyorsan és intenzíven járja át minden porcikámat, amint érzékelem a gyenge pulzust, hogy üvölteni tudnék, helyette folyamatosan motyogok, vegyesen mindent, ami csak eszembe jut. Trágárságok, könyörgöm Shay-nek, hogy tartson ki, elküldöm a francba, amiért ilyen hülye volt - közben pedig egy percig sem késlekedve, szorosan a karjaimban tartva cipelem sebes léptekkel a legközelebbi kórház felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Minden kimondott szó égeti és marja belülről, de nem hajlandó tudomást venni róla semmiképp. Csak fröcsög folyamatosan, próbálva végleg és teljesen elvadítani magától Aident, mintha mindennek a megoldása ez lenne. Gyenge kis testét most erősnek érzi, a düh felfűti és hajtja, egészen a kijáratig kitart. Ott aztán minden hirtelen tett mozdulatot megbán. Vércukorszintje vészesen alacsonyra bukik, amúgy is felborult elektrolit háztartása pedig nemhogy javítana, csak ront a helyzeten. Koncentrál, hogy talpon maradhasson, most nem eshet össze, csak ez lebeg szemei előtt és talán sikerült is volna neki, ha nem jelenik meg ismét a rellonos.
Hangja lecsap a fiúra, élesen és kegyetlenül és, bár hallja a választ, az első lépés végzetesnek bizonyul az önállóságra jelenleg képtelen Shayleen számára. Szeretne még valamit a másikhoz vágni, de nincs ereje, ahogy lábai megadják magukat a lépés súlya alatt, majd valaki mintha sötét függönyt eresztene rá. Halálosan ijesztő látvány az amúgy is megtört testet így kitekeredve, a földön heverve látni. De neki fogalma sincs semmiről, eszméletét vesztve hever a földön, míg egy erős kéz fel nem emeli. Már mindegy.

***
Sok mindenen mentem már keresztül. Mindenhol hatalmas ricsaj volt. Elveszettnek érzem magam, mert soha nem volt és nem lesz senkim, aki úgy fogadna el, ahogy vagyok. Egyszerűen és esendően. Két dolog áll hozzám közel: a csend és a szívem. Ahogy próbálja életben tartani azt a testet, amit valójában mindig is gyűlöltem. Talán azt gondolnák könnyű egy betegség mögé bújni, de sokkal nehezebb, mint azt elképzelni lehetne. Amikor rá kell jönnöd, hogy már efölött sincs irányításod, hogy ez is elveszett, nem akarsz mást, csak összekuporodni mindentől távol, a sötétben elbújni, hallgatni a lassuló szívdobogásod és eltűnni. Örökre. Többé nem kiabálnak velem. Többé nem kell megfelelnem. Többé nem bántanak. Felhúzom a saját burkomat. Sokan túl nagy árnak tartanák az életüket, de ha választhatok a szenvedés és a nyugalom között, az utóbbi mellett döntök. Csendet akarok. Végtelen, üres csendet. És egy meleg kezet, amivel összekulcsolhatom az enyémet. Az tartana akkor is a felszínen, mikor minden más eltűnik. Magányos vagyok. De nincs szükségem senkire. Sem a szánakozásra, sem a sajnálatra. Én már soha nem leszek ugyanaz az ember. Csend. Szeretem a csendet. A végtelen csendet.
A levitást azonnal az orvosok vették kezelésbe, válságos állapota miatt csövet vezettek le az orrán keresztül a gyomráig, hogy mesterségesen táplálják. Hosszú órák telnek el, míg állapota stabilizálódik, a körülötte lévők pedig tanácstalanul állnak. Aident persze nem engedik be, ahogy egyelőre információt sem mondhatnak neki, ez a szabály nemcsak az ispotályokra, de a mugli kórházakra is igaz. Végeláthatatlanul hosszúnak tűnik az eltelő idő, mikor végre egy kedves ápolónő lép oda a fiúhoz.
- Ha gondolja, bemehet hozzá, már jobban van, de még alszik - finoman rámosolyog, arcvonásai megnyugtatóak, ahogy maga után hívja a rellonost. - Tudnia kell, ha most nem hozza be, akár meg is halhatott volna. Egy hétig mindenképpen itt lesz, míg el nem éri a harminchat kilót. Önnek erről hivatalosan nem beszélhetnék, de látom, hogy aggódik a kislány miatt - még egyszer elmosolyodik, majd kinyitja a kis szobácska ajtaját, mely teljesen steril és fehér. Shayleenből már kihúzták a levezetett csöveket, most azonban, hogy nem a bő ruhák vannak rajta, minden porcikája ijesztően kirajzolódik. Légzése egyenletes, egész teste nyugodt és élettelen. De rendbe fog jönni. Talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nagyon jól tudtam, hogy sehova sem tudja rakni a válaszom, és abban sem biztos, hogy ez akkor most jónak vagy rossznak számít-e. Én sem tudtam. Csak ültem az ágyon, hallgattam a könyvek lapjainak halk sercegését és próbáltam nem arra gondolni, hogy ezzel az egy pici, halkan kiejtett szóval akkor most elrontottam mindent. Talán ezzel az egy szóval tönkretettem egy több hónapos, több éves barátságot. Bele sem mertem gondolni mi lesz ezek után velem, vele, velünk. Nem akartam elveszíteni, ugyanakkor azt sem szerettem volna, ha hamis ábrándokat kergetne, és beleélné magát egy olyan helyzetbe, amely amúgy sem jönne létre még hosszú idő után sem. Nem akartam, hogy azt higgye köztünk lehet bármi, mikor az előbb még olyan választ adtam a kérdésére, amely simán jelenthette azt is, hogy igen, szeretnék tőled többet a barátságon kívül, felejts el mindent és foglalkozz csak velem. De nem ezt jelentette. Nem akartam, hogy ezt jelentse. Hiába volt rellonos. Hiába volt a srác, akit először még utáltam. Hiába akartam többször is leüvölteni a fejét, mert annyira irritált. Hiába lett volna száz meg egy lehetősége megcsókolni. Hiába tudjuk mind ketten, hogy mit érez. Hiába a legjobb barátom.
Egy percig sem akartam tovább maradni a kelleténél a szobámban, így miután beleegyezett, lesétáltunk a lépcsőn és felöltöztünk. Valahogy jobban esett most a hideg levegő, mint a benti kellemes meleg, és mintha a családom is megérezte volna a bajt, senki sem bújt elő a kérdéseivel. Hagyták, hogy csendben elhagyjuk a házat és kilépjünk a csípős hidegbe. Kint mindenütt pocsolyák álltak, az eső azonban egy időre abbahagyta s úgy tűnt, hogy a szép szürke felhők is mintha kicsit visszahúzódnának. De most nem érdekeltek a szép felhők. Nem érdekeltek a különböző formát öltő víztócsák, sem pedig a virágszirmokon és leveleken ülő vízcseppek. A közeli fán tanyát vert és dalba fogó madárka sem keltette fel az érdeklődésem. Csak csendben lépdeltem Zétény mellett, míg lassan kiértünk az előkertünkből az útra. Picit intettem a fejemmel, hogy merre is haladjunk tovább, de a kérdésére nem válaszoltam. Hangtalanul lépdeltem, magas sarkúm, ami csak pár centi magas volt, kopogása hallatszott csak a kihalt utcán. Szerettem volna elmondani neki, hogy mennyire sajnálom azokat a dolgokat, amiket néha dühömben a fejéhez vágtam, és amikért igazából utólag már bocsánatot is kértem, hogy azt szeretném, hogy minden olyan legyen mint régen, mikor még meg tudtuk volna egymást fojtani egy kanál vízben. Akkor talán nem kerültem volna ilyen helyzetbe, és akkor talán most ő sem lenne itt azon gondolkozva, vajon miért nem válaszoltam már. Nem akartam. Nem tudtam. Valójában fogalmam sem volt róla, hogy mit is kellene egy ilyen helyzetben mondani a másiknak. Igazából még abban sem voltam biztos, hogy ezek után még bármit is kellene mondanom. Hogy ezek után már csak búcsúzzak el tőle, sétáljak haza és felejtsem el, hogy bármi is történt köztünk. Hogy megcsókoltam. Hogy rákérdezett. Hogy nem válaszoltam neki. Hogy olyan helyzetbe hoztam magam, amilyenbe nem kellett volna. Hogy elmentem az iskolába, és tanulni kezdtem ott. Hogy mikor megkaptam tőle a levelet, én lementem a csárdába. Hogy milyen elutasítóan viselkedett, én mégis meghallgattam. És még akkor sem hagytam ott az italával együtt, mikor lehetőségem lett volna rá, mert olyan, számomra lekezelően beszélt velem. Hagytam, hogy megkedveltesse magát. Hogy tényleg megkedveltem. S most épp emiatt voltunk ilyen helyzetben…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Tehetetlenül járkálok fel-alá, lépteim visszhangoznak az üres, túl steril, túl rendelő szagú folyosón. A másodpercek olyan lassúsággal vonszolják magukat tova, kezdek beleőrülni a várakozásba. És semmit sem mondanak. Ez a legaggasztóbb.
Egy ápolónő érinti meg finoman a vállam, összerezzenek, és egy pillanatra hezitálok – az arckifejezése úgyis rögtön mindent el fog árulni. Közömbös. Továbbra sem árul el semmi konkrétat, de még annyit sem, hogy a levitás életveszélyben van-e, menthető az állapota, vagy sem; csupán kedves hangon megszólít, és egy pohár vizet nyom a kezembe, miközben azt javasolja, hogy próbáljak megnyugodni és üljek le. Mert ez tényleg így megy. Tökre akarati kérdés, hogy most ideges vagyok- e, mert fogalmam sincs, mi történik odabenn a zárt ajtók mögött. Veszek egy mély levegőt, még mielőtt nem túl férfiasan kiütöm a kezéből azt az átkozott poharat és szép hosszasan kifejtem, mennyire nem tud meghatni, kit zavar és kit nem a mászkálásom. Végül csak megköszönöm az italt és igyekszem megmaradni a hátsó felemen.
Megőrülök. Úgy dülöngélek a széken, mint aki máris eszét vesztette. Szemeim alá fekete karikák fészkelik magukat, és tudom, hogy most végtelenül fáradtnak kellene lennem, talán aludnom egy keveset, amíg várakozom, de nem megy. Képtelenség.
Az egész az én hibám. Ha nem provokálom, nem hívom el vacsorára és nem vágok olyanokat a fejéhez, amit a legkevésbé sem gondolok komolyan… Ha nem hagyom, hogy a maró féltékenység a felszínre bukjon és átvegye az irányítást… Talán meg sem történik. Talán csak egy rémálom, és mindjárt felébredek a verítéktől átázott ágyneműbe gabalyodva, zihálva. Bárcsak így lenne. Bárcsak ne lennék annyira önző, hogy ezzel az egyetlen embernek ártsak, akivel valaha is úgy igazán törődtem. Bárcsak ne lenne ez a hülye betegség, és a szentségit, bárcsak mondanának végre valamit!
A tenyerembe temetem az arcomat, ujjaim a göndör tincsek közé kúsznak és elkeseredett dühömben tépni kezdik azt egy, a helyzethez képest visszafogott morgás kíséretében. Ezzel a lendülettel pedig fel is pattanok, és rovom tovább a köröket.
Egy örökkévalóságnak tűnő idő telik el, mire megszólít ugyanaz a hölgy, aki korábban is. Minden egyes alkalommal felkaptam a fejem, amikor nyílt az ajtó, és csalódottan folytattam a céltalan strázsálást, amikor szó nélkül elhaladt mellettem valamelyik orvos. Most viszont kézzel fogható információkat kapok. A megkönnyebbülés olyan intenzitással robban, hogy kedvem lenne a) örömömben felkapni a nőt, b) a földre vetve magam köszönetet mondani minden felsőbbrendű hatalomnak, amikben nem hiszek, avagy c) szentimentális szipirtyó módjára bőgni kezdeni.
- Az nem kifejezés – halkan, az órák hosszat szótlan ücsörgéstől rekedten válaszolok, miközben követem a nővért. A szavai úgy vágnak mellkason, hogy kis híján összeesek. Meghalhatott volna… Amíg el nem éri a harminchat kilót… harminchat… És az ehhez társuló kép, Shay fedetlen vállai… Még jó, hogy van egy szék a betegágy mellett, mert most, na, most muszáj leülnöm. Törékeny ujjaiért nyúlok és az infúzióval nem foglalkozva kezdem hihetetlen óvatossággal cirógatni. Észre sem veszem, hogy az ápolónő időközben magunkra hagy. – Ó, Shayleen… - annyi mindent szeretnék mondani, de egyetlen szót sem vagyok képes kipréselni magamból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Amíg Shayleen eszméletlenül fekszik és tulajdonképpen tűri a rajta elvégzett beavatkozásokat, addig fogalma sincs, hogy a folyosón Aiden min megy keresztül. Fogalma sincs arról, hogy amint ezt megtudják a szülei és Gwen, tőlük mit kap majd. Ha most erre gondolna, tudná, hogy üvöltés, szigor és kegyetlenség várna rá. Valamikor a tortúra közben, mintha valóban csak erről álmodna és ezen járna az agya, kicsordul egy könnycseppje, de nem több. Az orvosok hihetetlen sebességgel próbálnak megtenni mindent, ami tőlük telik. A rideg szobában csak az orvosi szakszavak hallatszódnak egészen addig, míg meg nem szólal egy nővér: az állapota stabil.

Kórházban vagyok.
Megint.
Hogy jutottam idáig? Ezt kérdezem magamtól állandóan, de válasz sohasem érkezik rá. Érzem a géz szagát, az egész helyiség légköre átjár, hiszen ismerős. Sohasem voltam még ilyen közel a halálhoz, ilyen meghitt közelségben, ilyen elérhető, kicsiny távolságra. Kinyújtotta a kezét, hogy belé kapaszkodjak, de amikor utánanyúltam, valamiért nem értem el.
Most csend van és melegség.
Valaki fogja a kezem.

Fájdalom. Érzi, hogy az egész nyelőcsöve iszonyatosan fáj, ahogyan az orra is. Nehezére esik levegőt venni, szemei nagyon lassan nyílnak ki, többszöri próbálkozásra. Ujjai megrándulnak Aiden kezeiben, ahogy igyekszik magához térni, aztán végül megszorítják azt, mintha tényleg kapaszkodna. Tüdejébe hirtelen sok levegő tolul és ismét képes lélegezni. Túlélte. Nem néz a rellonosra, csak a fehér plafont bámulja. Hogyan is nézhetne annak szemébe? Elmentek vacsorázni és itt kötöttek ki, de mi történhetett? Úristen, ha az ispotályba került, akkor a szülei is hamarosan megtudnak mindent. Szája megrándul, de nem tudja visszatartani néma könnyeit.
Kopp kopp.
Az első két csepp landol párnáján. Fáj minden porcikája, fájnak a halvány emlékek, ahogy bevillannak szépen lassan. Borzalmas dolgokat vágott a fiú fejéhez, hiszen soha nem akarta! Olyan önző és bárdolatlan volt. Könnyek patakzanak arcán, de légzését nyugalomban tartja, nem emelkedik vagy süllyed gyorsabban mellkasa, olyan néma sírás ez, amit csak ő hall legbelül. Igen, odabent sikít és dühöng és menekülni akar, de tudja, mi következik. Azt is tudja, min ment keresztül. Csövek, ahogy legutóbb. Infúzió, ahogy legutóbb. Hirtelen nem tudja, mitől fél jobban: amit tett magával, vagy ami ezek után következik? Nagy nehezen oldalra fordítja fejét és szótlanul nézi Aident, aki az ágya mellett ül egy roskadozó széken. Mit keres még itt? Hát nem bántotta meg eléggé a lány ahhoz, hogy elmenjen? Shayleen nem hitte volna, hogy a másik kitart majd mellette.
- Szia... - alig hallhatóan suttogja, még egy vérszegény mosolyt is megpróbál kifacsarni magából, de helyette kétségbeesésbe torkollik ábrázata és most szipogni kezd, majd végre valahára kitör belőle a zokogás. Egész testében rázza őt, ahogy oldalra fordul és magzatpózba kucorodik a másik felé fordulva, nem engedve el annak kezét. Borzasztóan fél attól, ami ezután jön és nem várhatja el a rellonostól, hogy vele legyen. Ezt egyedül kell végigszenvednie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kijutottunk a fojtogató szobából. Pedig nagyon is barátságos Izabella szobája, csak hát a kialakult helyzetben ezt egyikünk sem ezt nézte. Kiszabadultunk a családi fészekből is, de nem szólunk egymáshoz. Végül én töröm meg a csendet megint. Úgy tűnik Izabella, a mindig csacsogó szőke, aki nem hagyja magát soha sem, most mély hallgatóságba burkolózik. Megértem őt, de nem visz minket sehova a hallgatása. Tudom, mit mondhatna? Hogy szerelmes belém? Mit érne el vele? Szilárdan hisz abban, hogy én is Lyra hamarosan összeházasodunk, hiszen ezért kerültem ide. Átkoznám apámékat, de nem tehetem, amikor ilyen emberekkel is megismerkedhettem, mint Iza és Ly, vagy éppen Dasha. De Ombozit is megkedveltem, és nem azért, mert a javítóból visszatért, hanem mert emberi. A képek mesélték, hogy egyszer azt mondta, és most eszembe jutott, hogy: „A szerelem nem opcionális. Ha jön, nem mondhatod neki, hogy hé, figyelj már, menj már innen, mert nem vagy az én asztalom. Jön, neked meg annyi.” Mélyen egyetértek vele, de fogalmam sincs viszont, hogy mihez kezdjek. Azt sem tudom, hogy Lyra mit szólna az egészhez, hiszen egészen jól megvagyunk, jóval jobban, mint az elején, persze ez Izára is ugyanúgy igaz. Azt sem tudom, hogy Iza mit szólna ahhoz, hogy ha azt mondanám neki, nem kell az örökségem, csak te. Romantikus lenne, mi? Az, biztosan. De nem mernék ilyet mondani, mert lehet, hogy ő nyakazna le utána, és már csak azért is eltávolodna tőlem. De ezt nem tudhatom, ennyire nem ismerem. Csak két hülye tini vagyunk, akik fogalmuk sincs, hogy mit kezdjenek egymással, mert én vagyok Farkas Zétény. Igen, ez elég nagy probléma, bár erről sem tehetek. Jön, neked meg annyi.
- Nem akarlak elveszíteni - ennyit ki tudok nyögni, amikor is lefordulunk a sarkon, már jó messze elhagytuk az otthonát. Na, ez kábé jelent mindent, hiszen nem sok opció maradt erre vonatkozóan, de tényleg. Megtorpanok és nézek rá, nézem őt, hogy mégis mi az, ami idáig sodort minket, mert semmi sem indokolja ezt. Ha nem mondja odafent azt, hogy nem szórakozik, talán minden szuper lenne, vagy ha nem kérdezem meg. De az is lehet, hogy csak elodáznánk a dolgokat. Miért fogott vissza? Ha elmegyek, akkor meg tudtuk volna emészteni ezt talán, de az is lehet, hogy bujkálnánk egymás elől. Mármint, én nem tudom, de nem szoktam hazudni neki, és akkor ugyanott lennénk két hét múlva, mint most. Talán jobb is, hogy most, nem zavar minket semmi és senki, a kutya sem törődik velünk. Még a vakarcs sem, az a valaha fehér szőrű, de most sáros korcs, ami már két utcája követ minket. Talán apámék küldtek utánam egy animágust? Á, nem hiszem, minek?
Sóhajtok egyet és Iza elé lépdelek, ha tehetem, felemelem a fejét, hogy a szemeimbe nézzen, az ő csodás kékjeivel, amik néha zöldek, néha pedig szürkék. Én a legtöbbször kéknek látom, a lélektükreit, és most is ott vagyok bennük. Kérdés, hogy egy kicsivel lejjebb, neki bal oldalt mennyire vagyok ott.
- Szeretném, ha… de ugye nem lehet? Nem lehet ugyanaz, mint volt? Miért? Miért velünk, akik ennyire jól kiegészítik egymást? Még a r*h*dt filmet is képes voltam végignézni. Miattad. Nem tudom, hogy mi lenne a jó Iza, egyáltalán nem. Én valószínűleg… - lehunyom a szemem, mert nem vagyok képes kimondani. Jön, neked meg annyi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem akarlak elveszíteni.
A szavai úgy visszhangoztak a fülemben, hogy azt hittem majdnem beleőrülök. Szívem a torkomban dobogott, ahogy begyorsított és elém került. Vártam. Kíváncsi voltam rá mi lesz a következő lépése, de közben meg nem akartam, hogy bármit is csináljon. Állhattunk volna ott egymás mellett, én a mellkasát nézem, ő pedig próbálkozik azzal, hogy felemeli a fejem. De nem tett semmit. Egyelőre. Nagyot nyelve próbáltam magamban megfogalmazni valami ide nem illő mondatot, aztán végül csak hagytam, hogy megemelje a fejem. Csillogó, kék szemeimet ráemeltem, arcomon tisztán látszódhatott a kétségbeesés és a szomorúság.
- Nem akartam ilyen helyzetbe kerülni – hangom elcsuklott, ahogy elfordítottam a fejem és a csuklóm kezdtem el nézni. Még az is jobb volt ennél. Hallottam a szavakat, amelyek csak jóval később jutottak el a tudatomig és észre sem vettem, hogy mikor hallgatott el. Egyszerűen nem voltam képes normálisan gondolkozni, és nem akartam, hogy tulajdonképpen egy vicc miatt ez legyen. Egy vicc. Nem volt más, mégis félre lehetett érteni, félreértette ő és én is. Néha még egy egyértelmű mozdulatot is félre lehet érteni, én viszont nem egy egyszerű mozdulatot tettem ott az utcán. Tökéletesen jól látszódhatott mindenki számára, nem csoda tehát a félreértés. De akkor miért éreztem ezt…?
- Te valószínűleg? – ujjaimmal végigszántottam a hajam, ahogy felemeltem a fejem, hogy újra Zétény szemeibe nézhessek. Nagyon reménykedtem a válaszában, közben meg nem is érdekelt annyira. Nem akartam hallani, amit mondott, nem akartam törődni a következményekkel, akkor és ott csak élni akartam. Nem tudom ez honnan jött, de hirtelen nagyon erős vágyat éreztem arra, hogy leugorjak valahonnan következmények nélkül. Csak zuhanni, miközben a föld egyre közelebb lesz hozzád, végül a levegőben tovább repülni. Gond nélkül. Mintha ezzel mindent meg lehetne oldani. Nem törődve az esetleges kérdésekkel, ujjaim az alkarjaira fonódtak, amitől bizonyára felém fordította az arcát. Pár másodpercig még picit oldalra döntött fejjel néztem a szemeit, majd áthidalva a köztünk lévő távolságot, megcsókoltam.
Zuhanni, és soha többé földet nem érni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem akarom, félek. Hiába küzd az ébredés ellen, az megérkezik, szemét elvakítja a világosság, ami hirtelen körbeöleli. Vissza akar menni oda, ahol volt, a sötétbe, a csendbe. Abba a fülsüketítő, üvöltő csendbe, ami lefeküdt mellé és betakarta, vigyázott rá és nem engedte, hogy bántsák. Vissza akar kerülni, de már késő, ébren van. Egyedül csak Aiden keze tartja még ebben a lélektelen, szörnyű állapotban, ami se nem élet, se nem halál. Ez csak egy köztes állapot, amiben vergődik, de nem kell sok, hogy eldőljön, melyik irányba billen a mérleg nyelve.
Ujjai rákulcsolódnak a fiúéra és, bár azt hitte, megnyugvást hoz majd ez a mozdulat, elmélete megdőlni látszik. A kimondott szavai visszhangoznak fülében: Ne próbálj az utamba állni, semmi szükség rá. Mintha valaki ki akarná ütni mellkasát, akkorát dobban szíve. Lehunyja szemét és próbál mélyet lélegezni, de csak egyre jobban eluralkodik felette a pánik. Az egyetlen, aki itt problémát jelent, az te vagy, úgyhogy örülnék, ha végre valahára valóban kilépnél az életemből. A könnyek hihetetlen sebességgel száguldanak le arcán, ahogy felidézi Aiden tekintetét, de az ő szavait is. Ahogyan arról a madagaszkári éjszakáról beszél. Mekkora hiba volt az egész! Tudhatta volna, hogy a rellonosnak megvan a véleménye, de reménykedett abban, hogy ez nincs így. Még mindig kísérti az a hisztérikus nevetés, amit hallatott.
Aztán a másikra néz és beleszakad a szíve veszekedésükbe. A látványába. A tehetetlenségbe. Összekuporodik és zokogni kezd, de nem meri elengedni a fiú kezét. Ha megtenné, talán teljesen eltűnne. Most ébred csak rá, hogy hová jutott és, hogy rajtaveszthet ezen a játékon. Most az a kérdés: nem késő? Bárhogy is legyen, az elkeseredés most felülmúl minden mást, az elemi erejű érzelmek rázzák vékonyka testét. Ekkor olyasmi történik, amire nem számított, de a meglepettséget elnyomja a vágy. Ahogy Aiden felfekszik mellé az ágyra, szorosan hozzábújik és szégyen vagy sem, telesírja annak ingét. Picinyke kezeivel szorítja az anyagot, ezzel együtt a rellonost is.
- Annyira sajnálom - két roham között nagy nehezen kinyögi, de szinte rögtön folytatódik is ott minden, ahol abbamaradt. Neki fájnak azok a szavak, amiket a másik fejéhez vágott és legyen bárhogy, utálja őt a zöld, vagy nézze le és titulálja egy utolsó r*bancnak, nem tudja ellökni magától. Az anorexiások szélsőségességével próbálja távol és közel tartani magához egyszerre. A szíve szép lassan apró darabokra hull és hangos csörrenéssel érnek földet a szilánkok, amik megmaradtak belőle. De már ez sem számít, már semmi sem számít.
Azt hittem, nehéz mások közelében lenni és hallgatni a folytonos intelmeiket, mit tegyek és mit ne. De akkor, mikor végre elértem a célom és teljesen egyedül maradtam rá kellett jönnöm, hogy minden sokkal nehezebb. Mindenkit elmartam magamtól, aki segíteni próbált, ezért most nem marad más hátra, mint nekem helyrehoznom azt, ami tönkrement. Egyedül és magányosan. Erre vágytam. Hát megkaptam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az oldalamnál az ingbe markoló kéz a történtekhez képest meglepő erővel kapaszkodik belém, és jelen pillanatban elképzelni sem tudnám, hogy máshol legyek. A mellkasomat áztató könnyek csak és kizárólag annyiban zavarnak, hogy mindketten nyugodtabbak lennénk nélküle. De valahol érthető.
Sokkal komolyabb a helyzet, mint gondoltam. A tényt, hogy nem sok hiányzott ahhoz, hogy örökre elveszítsem, valahogy képtelen befogadni a tudatom. Ezt hívhatják tagadásnak. Harminchat kilóig táplálják, ezek alapján pedig egyszerűen… miért nem vettem észre hamarabb? Hisz már olyan régóta egyértelmű volt, hogy fokozatosan romlik az állapota. Miért nem beszélgettünk erről? Miért nem szólt egy szót sem? Az egész az én hibám. Tutira én csesztem el valahol az elején.
Külső szemlélője vagyok az ezredszer is újraélt emléknek, ahogy egyik pillanatban még békésen üldögélünk egymással szemben, rá egy percre pedig gúnyolódunk. Egyre hangosabban. És tudod, mit? Igaza volt. Minden egyes szememre hányt dologban igaza volt. A kinevezett védőangyalának érzem magam, és csak belekotnyeleskedek az életébe, amihez nemhogy közöm sincs, de nem is kér abból, hogy ez akár egy kicsit is változzon. Világosan kifejezte. Nincs szüksége rám. Van egyáltalán esély arra, hogy nem gondolta teljesen komolyan, amit mondott? Ha van is, mindegy. Nem vagyok az a reménykedő típus. De az sem érdekel különösebben, hogy mit gondol rólam, nem fogom magára hagyni.  
Ujjaink még mindig összekulcsolva, szabad kezemmel ölelem magamhoz és megnyugtatónak szánt mozdulatokkal simogatom a hátát. Ajkaim a feje búbjára nyomom, és csak várok. Felfogni nem tudom, milyen nehéz lehet most, milyen szörnyű. Semmit nem tudok az anorexiáról, ötletem sincs arról, hogy mivel jár, miért ostorozza magát és mi váltotta ki ezt a zuhanást. Csupán mélységesen sajnálom, hogy nem voltam ott, amikor talán kellett volna. Talán beszélhetett volna róla, mégis más, mint… a pszichológusával.
- Ne sajnálj semmit, az egész az én hibám – motyogom bele a hajába halkan, és nem vagyok biztos benne, hogy a sírása nem nyomja el a hangom. – Shayleen, kérlek, próbálj meg megnyugodni. Igen, tudom, milyen hülye kérés. De itt vagyok, nem mozdulok. Veled maradok, ameddig csak szeretnéd – teszem hozzá azért a végére, mert… nos, ha valakit gyűlölök, nem biztos, hogy a közelségére vágyom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az elmúlt pár év, akárcsak a hurut, felszakadni látszik. Úgy szorítja Aiden minden elérhető porcikáját, mint aki soha nem akarja elengedni. Kell a közelsége, a szívdobogása, a lélegzetvétele és úgy egyáltalán a jelenléte. Ez ugyan nem gyógyítja meg sem fizikailag, sem lelkileg, de talán sikerül megtartania a szakadék szélén és ideiglenesen visszahúznia onnan. Ez nem garancia semmire, most egy jó kezelőorvosra és hihetetlen kitartásra lesz szüksége, mert sohasem járt még ennyire mélyen. Ez a majdnem harminckét kiló kellett ahhoz, hogy megtörténjen a baleset, ami észhez téríti a levitást. Hegyes, kiálló csontok, elkopott porcok, sőt csontritkulás. De ezek csak azok a következmények, amik hatását most érzékeli, arról pedig szó sem esett, hogy később hogyan vállalhat majd gyereket mindezek után.
De hol van az még? Jelenleg itt fekszik Aidenhez bújva az ispotályi ágyon és végeláthatatlanul ömlenek könnyei. A bocsánatkérés sem lendít a helyzetén, a bűntudat gusztustalan módon mardossa jó mélyen, a viselkedése elfogadhatatlan volt. A csitító szavakra hangos sírása halk pityergéssé szelídül, légzése továbbra is rendszertelen, de legalább kezd normalizálódni. Mozdulatlanul fekszenek egymás karjaiban, Shayleennek pedig fogalma sincs, hogyan mondhatná el, amit már régóta kellett volna. Beharapja alsó ajkát és összeszedi minden bátorságát, mielőtt a fiú megpróbálhatna elmenni. Bús, mélybarna szemeit a másikra emeli - szörnyen festhet ilyen állapotban, de már úgyis mindegy. Nem oszt, nem szoroz.
- Akkora egy tuskó voltam. Én... Nem akarom, hogy kilépj az életemből - arra ugyan nem emlékszik, hogy a másik fejéhez vágta volna, hogy gyűlöli, így ezt meg sem említi. Ha tudná, leharapná a nyelvét. Továbbra is szipog, de sírása teljesen elhalni látszik, miközben közelebb bújik a fiúhoz. Fázik és ezt csak most kezdi érezni. Talán látszik is rajta, hogy kissé didereg, de nem feltűnő a jelenség, inkább csak szokatlan, vagy furcsa. Persze úgy, hogy az embert nem védi más, csak a bőre, úgy nehéz is.
- Azért randizol azzal a sok lánnyal, mert szép vékonyak igaz? - már nem a szemébe néz, fejét Aiden mellkasához simítja, a szavak halkan csúsznak ki ajkain. - De az is lehet, hogy azért, mert ők nem olyanok, mint én. Aki beteg és csak bánt téged. Nem értem miért tartasz ki mellettem még ezek után is. Nem érdemlem meg - könnyek közt suttogja az utolsó mondatot, de nem zokog hangosan, nem is szipog. Ismét néma. Amíg teheti, kisajátítja a rellonost, ez az állapot úgysem tart már sokáig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A szívem szakad meg.
Most kezd tisztulni a kép. Ennek a lánynak fogalma sincs, mit tett magával. Bele sem gondolt a lehetséges következményekbe. Azt, hogy a történtek melyik szegmense váltotta ki belőle a zokogást, nem tudnám pontosan megmondani. Talán a félelem, talán csupán a tudat, hogy egy kórházban van. Talán az, hogy nincs választása, itt bizony öntik belé a tápanyagot. Egyszerűen elképzelésem sincs arról, hogy min mehet keresztül most, és min mehetett végig azóta, hogy kialakult a betegsége. Nyilván arról van némi ismeretem, hogy mi is maga az anorexia, de ez a tudás önmagában elég hiányos. És alapvető természetemből fakadóan beleképzelni sem tudom magam, túlságosan egocentrikus vagyok és a hasamat is imádom. Mielőtt Shayleen szorult helyzetében el nem szólta volna magát, nem is igazán filozofálgattam e kapcsán.
Úgy szorítom magamhoz, mintha ezen múlna az életünk. És a helyében el sem tudnám képzelni, hogy ezt egyedül kelljen átvészelnem. Akár utálom a másikat, akár nem. De nyilván csak áltatom magam. Mindenesetre a kapcsolatunkat övező kétségeimet teljesen félreteszem, és próbálok valami megnyugtatót mondani, amivel talán egy kicsit elcsitíthatom. És nem azért, mert kezdeném megelégelni a végeláthatatlannak tűnő sírást, hanem mert… olyan érzéseket kelt bennem a teljesen magába zuhant lány látványa, amit… nem, nincsenek erre megfelelő szavak. A mellkasom szorít, olyan erővel, hogy az enyhén emelkedett pulzusomat a torkomban érzem, és bár a legkevésbé sem vagyok jártas abban, hogyan is segíthetnék mindkettőnk helyzetén, próbálkozom. És ez a lényeg, azt hiszem.
- Nem, te ne haragudj. Nem gondoltam komolyan, teljesen elborult az agyam… Fogalmam sincs, mitől, hogyan... nem szoktam ilyen lenni – magyarázkodok. Ugyan, pontosan tudom, hogy mitől borult a bili. De ezt soha a büdös életben nem fogom kimondani. Még magamnak is nehezemre esik bevallanom, hogy a féltékenység bugyborékol valahol nem is olyan mélyen.
Még mielőtt következő szavaival sokkolhatna, a vékony kórházi takarót magunkra húzom. Szerintem lélegezni is elfelejtek egy pillanatra. Randizás. Más helyzetben biztosan fuldokolva nevetnék a kifejezésen. De köpni-nyelni nem tudok hirtelen.
- Az erős túlzás, hogy randizom velük – nyögöm ki végre, pár másodperces fáziskéséssel. – Valóban nem olyanok. Te egymagad milliószor értékesebb vagy, mint ők együttvéve. És Shayleen… hányszor kell még elmondanom… mindegy, most vésd jól az eszedbe! Gyönyörű vagy. Tagoljam esetleg? Gyö-nyö-rű – nézek a lányra, szemrebbenés nélkül mondom ki a szavakat, amiket teljesen komolyan is gondolok, aztán a megszokott pimasz mosolyom egy jóval haloványabb változatát is megvillantom. – És bár nagyon tetszik, amikor a kislábujjad hegyéig elpirulsz, nem, nem azért mondom, hogy zavarba hozzalak. Hiába, nem szabadulsz tőlem, eszem ágában sincs elmozdulni mellőled.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ilyet sem tudom, hogy mondtam-e már valakinek, vagy egyáltalán az eszembe jutott. De ez az igazság, Iza nélkül nagyon is unalmas lenne a Bagolykő, talán már túl unalmas. Egyre több időt szenteltünk egymásnak, hol véletlenül, hol szándékosan találkoztunk, de valahogy sokat. És igen, egyre többször hiányzott a vigyori feje, vagy éppen a dühös arca. Valahogy jól állt neki, hogy mérges rám, még akkor is, ha megbüntetett. Kis ár volt ez, főleg, hogy nem igazán volt nehéz kibújni a munkák alól, vagy éppen megcsináltatni azokat a gólyákkal, ha úgy hozta a helyzet. Ha nagyon igazat adtam neki, még volt olyan is, hogy én magam csináltam meg. Hát nem nagyszerű vagyok?
Szavaira belesajdul valami a mellkasomra, mert igen, teljesen igaza van.
- Tudom, főleg miattam nem – mosolyra rándul az ajkam, de rögtön el is enyészik a vigyor próbálkozásom. Nem tudom mennyire vigasztaló lehet ez, nagyjából sz**t se ér, de többet nem tudok neki adni. Mert ha ő is közelebb érzi magát hozzám, mint azt mindkettőnk gondolta, az az ő döntése is volt, nem csak az enyém. De nem bánom, eddig majdnem minden szuper volt, majdnem minden.
Aztán csak megered a nyelvem, de nem merek mindent elmondani neki. Hiszen, ha bármit kijelentek az visszavonhatatlanul, erősen ott lesz, és nem oldalazhatok ki előle. Ezért nem szeretem azt, hogy egyenes vagyok. Ha kell, elmondom a rosszat is bárkinek a szemébe, legalábbis azt mindenképpen, hogy én mit gondolok, de ugyanúgy a jó dolgokat. Már ha van kedvem azokat elmondani, mert nem nagyon szoktam, minek? Arról tudnia kellene mindenkinek, hogy mi jó benne, minek a megerősítés? Nem elég erősek hozzá, igaz?
Beharapom az ajkamat, mert nem hihettem azt, hogy nem fog visszakérdezni a félbehagyott mondatra. Viszont nem foszthattam meg ettől, mert az nem én lennék. Mégis, hogy nézne ki az, ha pont én húzódnék el a saját gondolataimtól, érzéseimtől. Eddig nem is gondoltam, hogy vannak ilyenek, legalábbis ilyen mélyek, és még célpontjuk is van. Ki kell mondanom.
- Valószínűleg… - k****a nehéz ez a két szó és nem tudom, hogy miért nő egy gombóc a torkomban, amikor nem is ettem semmit. Biztosan ég a fejem is, ha most eső esne rá, elpárologna róla, az tuti.
- …beléd szerettem – sóhajtom, szinte az arcába, és valamelyest megkönnyebbülök. Nem tudom miért, talán mert magam előtt is most tisztázódott volna? Viszont nem nagyon tudok ezen elgondolkodni, mert ebben a pillanatban Iza megcsókol. Ami más esetben szörnyű égő lenne számomra, hogy egy csaj hamarabb lép, mint én, de rá vigyáznom kell. Természetesen nem állok ott, hanem visszacsókolok és hagyom magam elveszni, lehunyt szemmel forrasztom egymáshoz magunkat. Az esernyő kihullik a kezemből és magamhoz húzom, a másik kezemmel pedig a hajába túrok. Nem érdekel, ha esetleg most elered az eső, vagy bárki is meglát, csak a pillanat öröme, és egy furcsa új érzése. Egy idő után elszakadunk, és én csak bámulok a szemeibe, mi mást tehetnék, mi máshoz lenne erőm, vagy jogom? Ezzel megpecsételt valamit, és sajnálom, hogy nem én kezdtem el. Az ajkára tapasztom a mutatóujjam, és kedvesen figyelem. Igen, én.
- Várj, ne mondj még semmit. Mivel ezt most azonnal megismételjük – és az ujjamat az ajkam veszi át, még egy csók erejéig, aztán hagyom magam sodródni, lesz, ami lesz. Újra a kék szemeit bámulom, és lehet, hogy ez babonázott meg még anno a csárdában. De nem, nem hiszem, akkor még nem hittem, hogy egyetlen csóknál több lesz ő nekem, és tessék. Egy idióta vagyok, de szeretem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Annyira idegennek tűnt, mintha csak most futottunk volna össze az utcán és éppen azt próbálnánk meg kitalálni, hogy melyikünk mozduljon előbb és melyik irányba. Kicsit sem úgy álltunk ott, mint két tizenéves varázsló, akik azt sem tudják hányadán állnak nem csak egymással, de még magukkal sem. Én legalábbis nem tudtam. Egy pillanatra elbizonytalanodtam azt illetően, hogy jó ötlet volt-e sétálni menni és nem kellett volna akkor és ott elbúcsúzni Zéténytől, hogy menjen amerre csak akar, meg hogy majd az iskolában találkozunk. Akkor nem lett volna ez, és nem kellett volna a szemeit néznem. A szemeit, amiben nem volt más a fájdalmon kívül. Tisztán láttam. Valamiért szenvedett, valamit ki akart mondani. Aztán ki is mondta. Először nem akartam figyelni rá, nem akartam hallani a szavait, csak arra tudtam gondolni, hogy élni akarok. Hogy nincs már semmi kötöttség, itt nem bánthat senki, és talán még felelnem sem kell a tetteim következményivel. Először meg sem hallottam, hogy mit mondott. Csak utólag jutott el a tudatomig a dolog, amikor is egy pillanatra lefagyva hirtelen estem kétségbe. Legszívesebben üvölteni tudtam volna, megragadni a kabátját és megrázni azt kiabálva, hogy ez nem történhet meg. De képtelen voltam. Helyette csak közelebb hajoltam hozzá, ő pedig rögtön mozdult is. Éreztem, ahogy ujjai végigszánják a hajam, másik kezével megragadta a derekam. De ezekkel nem törődtem. Hozzásimultam, kiélveztem minden egyes pillanatot, hogy aztán szomorúan csillogó szemekkel tekintsek vissza rá. Nem hagyott szóhoz jutni. Mire felocsúdhattam volna, újra magához vont, most viszont nem csókoltam vissza. Kezeimet a mellkasához téve finoman eltoltam magamtól, homlokom az ujjperceimnek döntöttem.
- Ezt nem kellett volna – motyogtam magam elé, a fiú talán meg sem hallotta. Végül inkább csak megráztam a fejem, és eltoltam magamtól Zétényt. Karjaimat összefontam magam előtt, ahogy tágra nyílt szemekkel és beharapott ajakkal néztem rá állva a tekintetét.
- Azt hiszem jobb lenne, ha most elmennél…és egy ideig nem találkoznánk - idegesen hátráltam egy lépést, közben pedig már tudtam előre, hogy ezért még nagyon kapni fogok. Nem csak a lelkiismeretemtől, hanem az előttem állótól is. Az biztos, hogy ezek után egy ideig nem akarok a szemébe nézni, nem is tudnék. Ismét olyat tettem, amivel az ellenkezőjét bizonyítottam az érzéseimnek. Azt viszont nem tudtam volna neki ott elmondani, hogy én nem viszonozom az érzéseit. Nem tudtam volna újabb kést döfni a szívébe a többi mellé. Egyszerűen képtelen lettem volna együtt élni a tudattal, hogy Zétény miattam szenvedhetne. És sajnos fog is. Méghozzá nagyon sokat…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A torkát egy gombóc kezdi eltorlaszolni, ahogy egyre mélyebbre süllyed a semmibe. Abba a magányba és sötétségbe, amitől annyira rettegett kiskorában és amit annyira vár már évek óta. Mennyi időt is vesztett el? És meddig jutott mindezzel? Érzi a csontjait, mindet, egyesével, érzi még mindig a borzalmas csövet, mintha még mindig benne lenne. Tudja, hogy most nincs lehetősége arra, hogy megszökjön, hogy valahogy kibújjon ez alól, akár ígéretekkel, akár mással. Nem mondhatja azt, enni fog: egyszerűen táplálni fogják. Hiába dönt el bármit, innentől végleg kivész kezéből az irányítás, ami sohasem volt nála. A könnyek folyamatosan záporoznak arcán lefelé, sötét foltokat hagynak az ágyneműn és Aiden ingén is. Nem akar ragaszkodni és magához láncolni senkit, de ha most egyedül marad, nem biztos, hogy a küzdést választja. Azt mondják az embert a sokkok és mélypontok magukhoz térítik. Nos, Shayleen most akkora pofont kapott, hogy egyhamar biztosan nem heveri ki.
- Csak segíteni akartál, de nem tudtál. Senki nem tud. Már annyira kilátástalan az egész - szinte élettelenül, színtelenül suttogja a szavakat. Mert igen, a levitás feladta. Eddig vitte egy cél, a vékonyság és szépség ideája, de amikor ez összetört az étteremben, amikor összeesett, egyben célt is vesztett. Nem tudja, hogyan építkezzen újra. Próbál maga körül olyan szilánkokat találni, amik visszaviszik a betegsége elé, vagy legalább vissza a szerettei közé. És közben keres. Keresi a bűnbakot, aki miatt idáig jutott, a válasz pedig túl fájdalmas: ő az oka mindennek. A teljes semmisség és üresség állapotában lebegve hallgatja a rellonos szavait.
- Aiden - egyenesen a szemébe néz, azonban addigi mély fájdalmat sugárzó, de meleg barnái most szinte szürkések. Már nem lát benne semmit. Már nincs mögötte semmi. - Köszönöm. De most menj el. Nem akarom, hogy ezt lásd. Felejtsd el ezt is és engem is. Eleget kaptál belőlem. Elfogytam - azok a halk, gyönge szavak határozottan hallatszanak, a fiú is jól értheti őket. Mindennek nyomatékot adva, Shayleen egyszerűen a másik oldalára fordul, el Aidentől. Összekuporodik, a takaró alól csak fénytelen haja és sápadt arcbőre látszik ki valamennyire, míg az ágynemű szinte rátapad a csontos testre - akár egy halott. Nem néz vissza. Erősen lehunyja szemét és kizárja a külvilágot. Akárki érkezzen vagy távozzon, a lány már nem hallja. Csak a megnyugtató szívdobogásra koncentrál, hogy ne tudja elfelejteni: életben van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Minden úgy volt, mint egy mesében. Minden klappolt, és a végén a lovag elnyerte a királylány kezét. Legalábbis miután kimondtam, hogy szeretem, tényleg minden úgy tűnt, és már nem érdekelt semmi. Lesz, ami lesz, mindenki tehet egy szívességet, vagy kettőt. Tényleg olyan volt, mint egy álom, igazán nem is tudom mivel összehasonlítani, hiszen még sosem éltem át ilyesmi. Iza csókja, még mindig kellemesen égette az ajkaimat, tényleg beindított bennem valamit, ami eddig nem volt ott, vagy csak néha kikukucskált, hogy azért létezik, de most nincs kedve előjönni. Minden tökéletes volt abban a pár pillanatban, és nem olyan, mint amikor csak érdekből csókoltam meg valakit, csakis a testi örömök miatt. Ez teljesen más érzés volt, teljesen más mindent nyitott ki bennem.
- Mit? – néztem fel zavartan rá, és hagytam, hogy eltoljon magától. A kezem a testem mellé hullott, ahogy ellépett tőlem, lesiklott a derekáról, én pedig néztem, ahogy a karjait védekezően maga elé fonja. Most aztán igazán összezavart, valamit rosszul csináltam volna? Mi a baj, mit rontottam el?
- De miért? Mi változott meg? – kérdezem, de harag kezd gyűlni bennem, és van is neki célpontja. Talán átvert? Ez volt mindvégig a célja? Most biztosan nagyon jól szórakozik, mert sikerült neki elhitetnie velem, hogy több van köztünk, mint barátság. Tökéletes terv, tökéletes kivitelezés. Érzem, hogy a kezem ökölbe szorul, és ha nem tesz valamit, baj lesz. A szívemen mérhetetlen nagy seb lett a késtől, amit most belényomott. Nem vagyok egy szent ember, de ezt túlzásnak érzem, nem ezt érdemlem. Biztos vagyok benne, hogy csak az tart vissza, hogy ennek ellenére is szeretem ezt szőke libát. Kihasznált, mindent megettem, amit csak akart, még egy mugli filmet is megnéztem miatta. Hát normális vagyok én, öcsém?
Haragos tekintettel mérem végig valószínűleg utoljára. Engem csak egyszer lehet átverni, és tőle fáj a legjobban. Megdicsérhetném, hogy mennyire profi volt, de inkább csak haragos tekintettel figyelem. De felemelt fejjel kell távoznom, nem győzhetnek le. Majd találok mást, aki vigaszt nyújt, vagy tök mindegy, lesz valahogy. De valóban, jó ötlet, hogy ne maradjak a közelében, mert egy pár pofon gyorsan ki tud reppenni tőlem, ha nem távozok azonnal.
Felveszem az esernyőm, majd még egyszer megnézem magamnak egyszerre mérgesen és szomorúan.
- Nem kell ettől tartanod, soha többé. Szervusz – majd egy mozdulattal elhoppanálok tőle, és megérkezem a varázslócsaládhoz. Könnyezve vágtatok át hopp hálózathoz a szobákon és eltűnök gyorsan, minél távolabb várostól és Izától.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

- Neked is Domestos kéne, nem kötszer... - az orrom alatt mormogom, miközben sebtiben igyekszem kitalálni, hogy mi legyen. Van egy félig eszméleténél lévő erősen sebesült aurorom, egy szétroncsolódott kocsim és én. Oké, először is Dwayne problémakörét kell megoldanom. Egy villámgyors kábítóátkot küldök rá, majd óvatosan behelyezem a kocsi hátsó ülésére. Terveim szerint egyébként stabil oldalfekvésben a motorháztetőn akartam hagyni, mondván ne mozgassuk, mert ki tudja, mi baja lehet, de elég morbid lenne így eljutni az ispotályig...
Azt nem is mondom, hogy a látványa ettől függetlenül megrémiszt. Nem mintha bókolni akarnék, de irdatlan sz*rul néz ki és, ha egyszer ezt kiheveri, kitekeri a nyakam. De erre most nem gondolhatok. Hála a jó égnek mindig Dwayne nadrágjában van a kulcs, így könnyedén megtalálom és be is indítom a kocsit, aminek a szélvédőjén nem látok ki. És nyugodtan mondjátok, hogy kapcsoljam be az ablaktörlőt, csak vegyétek számításba, hogy a) az is tropa és b) ezt az üveget isten se mossa le ebben a formában, így a behorpadt és véres üvegen keresztül kell tájékozódnom. Tiszta sor, hogy esélytelen.
Felzúg a motor, én az oldalablakot leengedem és indulhatunk is. Annyit szeretnék elmondani, hogy a vezetési stílusom egyedi, nem véletlenül nincs jogsim. Szóval beletaposok a gázba és éles kanyarral tűnök el a semmiben, miközben a rádió magához tér. Kapaszkodjatok meg valamiben, tudjátok mi szól? Highway to hell. Irónia? Az élet iróniája? ÁH, DEHOGY. Szóval Dwayne eszméletlen testével, a törött Volvoval, az ACDC örökérvényű slágerével és az én ablakon kihajló fejemmel száguldunk egyenesen a Fővárosi Ispotály felé.
- I'm on the hiiiiighway to heeeell! - még üvöltöm is a dalszöveget, minden mindegy alapon, mikor valami balf*sz bevág elém. - Takarodjál már innen, hát nem tudsz vezetni te csökött agyú barom! Sebesültet szállítok, ne csak nézzél ember, lássál is! - még mutogatok is, majd ismét visszakapcsolódok a számba és üvöltöm tovább. Teljesen átlagos életkép így késő este. A célhoz érkezve - nehogy elhajtsak véletlenül mellette - satuféket nyomok és ki is pattanok a kocsiból. Az épületbe rohanok, hogy elkapjak bárkit, akárkit, aki segíteni tudna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Szokványos esti műszak az ispotály baleseti részlegére beosztott gyakornokoknak. Szokásos negyvennyolc órázás, ha át akarsz menni az első évi gyakornokságon anélkül, hogy megvágnának és átkerülj egy szintekkel alantasabb, gyengébb programba. Mihael némileg idegesen, sajgó vállal rója a folyosót, miután az egyik beteg lehányta az ápolónőjét és még neki állt feljebb, hogy pocsék itt a vacsora. Meg a rohadt édes mamáját, egyen akkor otthon. Kedve lett volna felírni a mappájába, hogy „Nem igényel további fájdalomcsillapító főzetet”. Anyáddal szórakozz, köcsög, ne a gyógyítókkal és a tanoncokkal!
Hatalmas slunggal fújja ki a levegőt, miközben az öt perce szerzett kávéja maradékát gurítja le, majd a műanyag poharat a szemetes kosárba. Mindez a recepción történik, visszajött újabb kartotékokat összeszedni, csak hogy a túrája második fázisának megkezdésében csúnyán megakadályozza egy érdekes bökkenő: megjelenik a színen Nina. Láthatóan úgy viselkedik, mint valami félőrült, de legalábbis a sietségtől átlagnál szaporább lélegzete és a nem túl nyugodt arckifejezése erre enged következtetni. A recepció nyomja be nála a padlóféket, ő meg annyira hihetetlenül értetlen fejjel néz rá röpke négy lépés távolságból, mintha Törpilla rumbázott volna be azon a bejáraton.
- Téged meg mi az istenátka lelt? - Nem kell ide köszönés, csak a határozott kérdés. Nem úgy néz ki, mint aki látogatni jött látogatási időn kívül. Ha pedig olyan súlyos baja volna, mint a legtöbb ide kerülő szerencsétlennek, hordágyon hozták volna be. A kérdés tehát adott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Már hogy ne lennék ideges? Lefékezve első dolgom, hogy berontsak az épületbe és mihamarabbi segítséget kérjek. Már püfölném a recepció asztalát, hogy embert ide, de kettő megtermettet, vagy tudja isten haragja, mit szokás ilyenkor mondani, mikor Misi hangja üti meg a fülemet. Oldalirányba perdülök és rárontok Mihaelre, egy pillanatra megölelem, aztán rájövök, hogy ennek nincs itt az ideje, így elhúzódom tőle és rögtön hadarni kezdek.
- Mi csak iszogattunk Dwayne-nel, aztán feltettem egy tök bugyuta kérdést, rámosolyogtam és erre leugrott a háztetőről, de én azt hittem nem fog, mert a "mi történne ha" nem azt jelenti, hogy tegye meg. Persze tudom, hogy nem kéne felelőtlenül mosolyognom mindenkire, de úristen Misi csinálj már valamit, mert tiszta vér és ott fekszik a kocsiban és meg fog halni! - totálisan kétségbeesve mutogatok az ajtó felé, hogy menjen már és csináljon valamit. Őszintén szólva egy hangya is lehetne a kezelőorvosa a férfinak, annyira nem érdekel, csak gyógyítsa meg. Tulajdonképen kitaszigálom onnan Mihaelt, egyenesen az autóhoz, hogy lássa, a probléma itt hever.
- Ugye tudsz neki segíteni? - reménykedve nézek rá. Oké, ez csak két emelet, de kevesebbe is haltak már bele. Mi lesz, ha nem tér magához? Mi lesz, ha itt meghal? Akkor én gyilkoltam meg? De magától ugrott! Ajj, istenem, nagyon félek, nem lehet baja! Viszont az tuti, hogy benevezem Darwin-díjra, ha balul ütnének ki a dolgok. Legalább ennyit hadd kapjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem tudja hova tenni ezt a kerge tyúk viselkedést. Mármint oké, Nina nő, tudjuk, a nők hülyék, őrültek, eszeveszett dolgokat tudnak művelni, csak nem pont egy ispotályban kellene ezt csinálni. Ezt a... mit is? Ideje sincs reagálni, Nina szabályosan ráveti magát, rácsimpaszkodik és hadarva magyarázni kezd.
- Vácsi, csihadj már! Na! - Közben a figyelme egy részét elkülöníti a probléma elemzésére: Dwayne, ivás, ugrás, háztető, mi lenne ha, mosolygás... Pár másodperc alatt összerakja a részleteket, ez az arcára is gyönyörűen kiül, a tetteiben úgyszintén látszik. Az előbbi puszit feledve megragadja Nina karját és arrébb vonszolja a recepciótól.
- Te megbűvölted őt? - Nem is lehetne ennél megrovóbb a hangja, de egy rezignált sóhajnál többet nem pazarol a dologra. Most égetőbb Warrent rendbe hozni. Francba, az a hülye auror, miért nem vigyáz ezzel a két lábon járó bombával...
Mielőtt bárhová is kirángatnák a kandallós kijáraton át, int két ott lebzselő ápolónak, hogy jöjjenek ők is, kellhet a segítség. És valóban, a kocsihoz érve egyre biztosabb benne, hogy jól döntött a két gorillát magával hozva.
- Ób***meg... -A szörnyülködés első hangjai a kinyúlt, nyomdafestéket nem tűrő állapotú Dwayne láttán. - Oké, fiúk, csináljátok. - Az ápolók helyet kérnek, ő hátrébb húzza Ninát. Jöhet a kötelező procedúra, stabilizálni a beteget a lehető legalaposabban... és egyúttal kiszedni a kocsiból. Ez egy nagyjából két-három perces munka, ráolvasni a stabilizáláshoz szükséges bűbájt, kilebegtetni a kocsiból, aztán pedig bevinni a sürgősségi részre.
Úgy negyedóra múlva már az ügyeletes gyógyító is velük van, Dwayne-t vizsgálja, éppen a pupilláiba világít bele. Koponya- és bordarepedés, a jobb kar összes csontja eltört, ugyanígy a vállcsontja sem úszta meg ép bőrrel. Összességében, rohadt redvául fest a helyzet és sok Pótcsont rapidra lesz szükség a foltozáshoz. És a belső vérzést még nem zárták ki. Míg a vizsgálat zajlik, Ninát megkérik, hogy kint várakozzon. Mihael Dwayne pulzusát méri, az orvos pedig már a bájitalokat keveri ki a megfelelő adagokban.
- Hát ez egy sz*r mélyrepülés volt, öcsém. Biztos cuki angyal lenne belőle... - Inkább a gyógyítónak intézte a szavait, mint holmi nagyon elmés diagnózist. Viszont Dwayne-be valahogy bele kellene pumpálni a fájdalomcsillapító főzetet...
- Hé... Aurorok királya. Magadnál vagy? - A gyógyító a háttérben méltatlankodva szól rá, hogy udvariasabban és emberközpontúbban, legyen szíves!- Jó már... Mr. Warren, tudatánál van? Úgy érzi, képes nyelni? Meg kellene innia egy adag fájdalomcsillapítót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Mihael Gérard Saint-Venant (és a távolban Egerszegi Nina Viktória)

Az Aurorok királya pedig semmit sem fog fel abból, ami körülötte történik. Az utolsó elmosódott emlékképe, ahogy Nina pálcát szegez a homlokának, melynek nyomán a világ kellemesen puha és befogadó lesz, sötét és kényelmes. Akár egy jókora, tápláló anyaméh.
Anyaméh, ami jócskán a sebességkorlátozás fölött száguld, miközben az ő öntudatlan teste a hátsó ülésen hever. A feje teteje többször az ajtónak ütődik, az pedig Nina isteni sugallata, hogy az oldalára borítva kényszerítette be az autóba: ez a mozdulat óvja meg attól, hogy a pár kilométeres út alatt belefulladjon a saját hányadékába.
Mindent összevetve különben volt már rosszabbul is.
   -  Haggyá'...
Nyögésként szakad fel belőle az egyetlen szó, a bal kezét, ahol Mihael a pulzusával babrál, erőtlenül megrántja, hogy elhessegesse a gyógyítót az arcától, aki otrombán a pofájába világít. Erővel fordítja oldalra a fejét, többször összeszorítja majd kinyitja a szemeit, a légzése szaporábbá válik.
   -  Miapics...
Igazából meg sem hallja Mihael kérdését, ha hallaná, akkor is csak a fejét rázná meg. A jelenlegi véralkoholszintjét figyelembe véve azt sem venné észre, ha leszakadt volna a lába, a fájdalomcsillapítót tehát kizárt, hogy benyelje. Ugyanezen oknál fogva dönti el zavart elméje, hogy ő márpedig most fel fog ülni, ha tetszik, ha nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem jutott a házba, de valahol számított rá, hogy nem hozhatja be a másik által szerzett lépéselőnyt - a hirtelen bénultság az egekbe tornászta az adrenalinját, de nem engedhette meg magának, hogy pánikoljon. Fogalma sem volt, mit várjon tőle, amikor megpillantotta, mert jónéhány olyan átkot ismertek mindketten, amik versenyre kelhettek a főbenjárók némelyikével kegyetlenségben. Az, hogy Jareden kívül még valaki kilépett a kúriából, megadott egyet a hiányzó darabokból - hitte, hinni akarta, hogy valaki más keze van az egészben, hogy nem az öccse lappangó tébolya tört felszínre, hogy nem vezették félre évekig. Nem ismerte a férfit, csak annyit igyekezett felmérni, milyen erős lehet fizikailag és varázslóként, s ahogy befelé lebegtették, amennyire tehette, figyelte a környezetét - akkor fagyott meg ereiben a vér, amikor a székre ültették és meglátta vele szemben Sacheverell Selwynt. A tekintete szinte eltéphetetlenül hozzátapadt a figurához, izmai görcsösen megfeszültek, hosszú másodpercekbe tellett, bár indulatai nem ragadták el. Jared azonban semmit sem bízott a véletlenre.
Hallgatta, de nem válaszolt neki - a szavak még mindig vágtak, szinte érezte, ahogy véres csíkokat hagynak rajta. Nem volt szüksége szemkontaktusra, a hangsúly és a hang tónusa is eleget árultak el, a foga összecsikordult. Játszottak vele. Hogy gyűlölte-e az apjukat? Igen. Hogy meg akarta-e ölni? Nem egyszer megkísértette a gondolat. De pontosan látta a neki vetett csapdát és mint minden sarokba szorított állatnak, mint minden szakadék szélére űzött lénynek, neki sem fordult meg a fejében a megadás. Nem. A makacssága tartotta őket életben, tette lehetővé a szökést, s ugyanez lobbant most dacosan.
Jared ugyan behatolhatott az elméjébe és nem tett kísérletet a kilökésére vagy a megtámadására, azonban merőben más volt ez a helyzet, mint a legutóbbi, amikor erőszakkal felfeszíthette bátyja védelmét. Akkor a bájital és a helyzet okozta sokk legyűrték Sethet, most viszont ha nem is sok, de maradt ideje felkészülni és bár nem tudhatta pontosan, mibe ugrik fejest, a fél életét készenlétben töltötte. Krízishelyzetekben a megérzéseire támaszkodott - valamire, amit Jared sosem értett, amit nem lehetett racionálisan magyarázni, épp ezért ha kutatta is a gondolatait, nem láthatta előre azt, ami történt.
Feloldották a varázst. Gareth visszatartotta a lélegzetét.
Egy másodperccel később jókora durranás rázta meg az előteret, majd hatalmas villanás következett és füst árasztotta el a levegőt. Gyors egymásutánban két varázslatot lőtt ki - lefegyverzőbűbájt Jared és sóbálványátkot Angus irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Sem az ország, sem a környék, sem az emberek nem változtak számottevően azon idő alatt, amíg Angliában tartózkodott, ezért könnyű számára visszazökkenni az itteni életbe. Egy kicsit lassabban éli a hétköznapokat, mint odaát, de ugyanúgy élvezve minden egyes percet. Azt azért kicsit nehezen viseli, hogy a faluban nem igazán jut komoly feladat nekik, ennyi erővel közös pasziánszozással is elüthetnék az időt. Mármint hát persze felelősségteljes munka az övék, de a faluban éppen pang a bűnözés.
Éppen ezért mindig örül, ha "Pesttől" kap feladatot. Bár néha úgy érzi, ezek nem is igazi munkák. Mintha csak a tudását akarnák felmérni. Persze lehet téved, hiszen neki csak kis részek jutnak ki egy-egy ügyből: követés, megfigyelés. Néhány beszélgetésfoszlány, egy-egy ember napirendje... Ezekből nem áll össze miről is lehet szó. Mintha a puzzleből egyetlen darab lenne a kezedben, és abból akarnád kitalálni, mit is ábrázolhat a kép.
Alfonz éppen egy ilyen követős feladat miatt tartózkodik a fővárosban. Kapott néhány adatot, azok alapján be is tájolta a szőke nőt, és pár órája már a nyomában van. Láthatta egy kislánnyal - valószínűleg a sajátjával, elvégre az emberek ritkán sétálgatnak mások gyerekeivel a szabadnapjukon, bár ezt sem lehet kizárni, lehet más lányrokon is -, vásárolni, étteremben étkezni. És egy ideje már egy könyvesboltban tartózkodik. Olyan sokáig van benn, hogy Alfonz végül úgy dönt, bemegy ő is. Éppen lépne be, mikor nyílik az ajtó, és ő kis híján ütközik a nővel, akit követnie kellene...  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Most, hogy ismételten Magyarországon tartózkodik felengedett valamelyest. Ugyan hiányzik neki öccse, Éttien, de képes volt elengedni, hiszen mindkettejüknek megvan a saját élete. Ő immáron aurorként tengeti mindennapjait, Konstantin ismét a közelében van, csak most már házas emberként és ne feledkezzünk meg egyetlen szem tüneményéről, Fleur-ről.
A mai csajos napnak épp az a lényege, hogy minden kötöttség és teher nélkül együtt töltsék, de nem meglepő módon valami megint eltereli a figyelmét. Valami megint belelóg az idilli képbe, ami nem hagyja őket nyugalomban szórakozni. Ez pedig nem más, mint egy gyanús fiatalember. Renée sem egészen hülye, érzi nagyon jól, hogy követik, csak azt nem érti, miért. Az apja már tud mindent, az anyja is, Éttiennek nem áll érdekében, esetleg Konstantin küldhetett volna rá valakit, de minek? Ha Franciaországban nem tette, hát nem itt kell elkezdenie. Míg járják a boltokat és utcákat, míg az étteremben ülnek, végig tudja, hogy valami nem oké. Ez persze a könyvesboltban hág a tetőfokára: nem véletlenül ment be oda. Fleurt lerakta a gyermek részlegnél, így ő most vígan olvasgat, Renée viszont nézelődést színlelve követi nyomon Alfonzt. Persze rögtön kiszúrja, hogy az idegen be akar jönni utánuk, így gyorsan felkapja lányát és az ajtó felé indul, mosolyogva köszön és már ütköznek is össze. Mintha véletlenek összjátéka lenne csupán. Zöldeskék szemei rávillannak az ismeretlenre, miközben szorosabban fogja Fleurt.
- Remélem, hogy lesz valami érdemeleges, amit átadhat a feletteseinek egy csonka család életét követő megfigyelés után - azzal szó szerint félretolja az útból és kislányát a földre teszi. Persze ő nem ért semmit, azonnal mosolyog Alfonzra, még integet is neki, mintha csak barátok lennének. Mintha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ha ez egy próba, hát csúnyán elbukott rajta. Azért elég nagy kudarc, ha a követett személy észreveszi a követőt. Persze még mindig fennmaradó lehetőség, ha az ember tagad és hülyének tetteti magát. De még jobb, ha elfogadható indokkal támasztja alá cselekedeteit.
- Elnézést kérek, nem egészen értem, és sajnálom, ha gondot okoztam - mosolyog kedvesen, és maga elé emeli kezeit, tenyereivel a nő felé. Testével kommunikálja felé, hogy nem jelent veszélyt. Még a kislánynak is visszainteget, bár ez inkább ösztönből jön. - Én csak egy szimpatikusnak tűnő, gyönyörű hölgyet követtem. Nem mertem megszólítani. Vagy éppen megzavarni. Tényleg sajnálom, most eléggé úgy tűnhetek, mintha valami perverz kukkoló lennék.
Zavara valódi, bár valójában az elbukott küldetés miatt szégyenkezik. Ha a nő nem állítja meg, leguggol a kislányhoz, mosolyogva próbál vele is kommunikációt kezdeményezni.
- Szia! Alfonz vagyok. Téged hogy hívnak?
Bocsánatkérőn pislog közben a szőke nőre, és azon agyal, hogyan tűnhetne el a lehető leggyorsabban. Tény, hogy ennek a munkának már annyi. Ő már biztosan nem követheti a lányt, mert csak feltűnést okozna, és még gyanúsabbá tenné saját magát. Még, ha most sikerül is elaltatnia a gyanakvását, a következő ilyen esetnél már biztosan megneszelné a valóságot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A düh csak úgy bugyog benne. Az sincs rendben, ha csak őt követik, de a kislányát hagyják ki a dologból. Ezért is van az, hogy pont nem érdekli Alfonz magyarázkodása, továbbra is ellenségesen mered rá, minden mozdulatát lesve. Auror lenne végül is, ha valakinek, neki tudnia kell, mikor érdemes résen lenni.
- Bókolni azt bezzeg tud - közben csak annyit érzékel, hogy Fleur már totálisan odavan a srácért. Természetesen őt könnyű lekenyerezni, elég egy kedves mosoly, mély hang és ilyen külső. Naiv még. Renée felsóhajt, ami a fáradtságának tudható be. Nincs oda az ötletért, hogy ezek ketten itt most összemelegedjenek, de legalább az idegen nevét megtudja. És le is esik neki, kivel áll szemben. Jövő héten vele lesz majd közös munkája, legalábbis nem gondolná, hogy túl sok Alfonz nevű egyed szaladgál itt Pesten, ráadásul pont egy másik minisztériumi dolgozót megfigyelve. Frankón bekezdtek. Erről mondjuk egyetlen szót sem ejt, legyen majd meglepetés a következő találkozásuk alkalmával.
- Csókolom, Fleur vagyok - csillogó szemekkel néz rá, kicsit talán huncutul is. Mosolyából látszik, hogy őt nem kell meggyőzni. A gyerekek amúgy is megérzik, ha valakivel valami nem stimmel. - Engem is megdicsérsz, mint anyut? - Renée-nek elkerekednek a szemei, majd szája elé kapja a kezét. Ennyit tesz a nyíltság. Haragja egy pillanat alatt elpárolog. Ez a kis drága bárkit az ujja köré csavarna, ezen a gondolaton pedig el is mosolyodik, majd maga is leguggol melléjük.
- Elnézést - némán tátogja a férfi felé, majd nyom egy puszit kislánya fejére. - Egyébként Renée vagyok - kezet nyújt és egy halvány görbét is villant, de azért még mindig fenntartásokkal kezeli a másikat. Továbbra sincs megelégedve ezzel a követősdivel. Alkalmasint rá is fog kérdezni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nagyon nehéz nem eldobni az agyvelőmet, mikor ilyen kritikus helyzetben találom magam, mint egy vérző félig hulla, meg ispotály, meg zúzott kocsi. Meg én, egy iciri-picirit becsiccsentve. Mert ugyan azt mondtam, hogy ez elszállt, az idáig vezető utam leírásából egészen világosan kiderül, hogy nem, nagyon nem. Erre a tényre csak ráerősít, hogy le se tojtam a vernyákoló Piroska mamát az ablakban, sőt, ha elég gyors a reakcióidőm, még egy betondarabot is utána hajítok. Azt hiszem, ez nem a mi napunk.
- Igen! Vagyis nem, vagyis hát igen, de én nem mondtam neki, hogy ugorjon le, ez egy állat! - csak egy nagyon kevés választ el attól, hogy el ne röhögjem magam. Mert azért mindent összefoglalva annyira abszurd és vicces ez a jelenet, hogy az nem igaz. Valójában tényleg, ez iszonyatosan humoros, leugrott egy tetőről. Áháháháhááá, leugrott egy tetőről! Érted, fogta magát és nekiment a korlátnak és bámm, így leugrott. Oké, azt hiszem elvesztettem a maradék józan eszemet is.
Magam is kimegyek a kocsihoz, természetesen és rá kell jönnöm, hogy komoly a baj, ha Mihael így reagál. Innentől kezdődik meg a hosszan tartó várakozás. Dwayne a kórteremben, én a folyosón. Szinte már romantikusnak mondható ez az idilli este, csak jobban örültem volna, ha ezt bizonyos kereteken belül zongorázhatjuk le. És keretek alatt nem egy tömbház és a föld között húzódó két emeletet értem, mielőtt valaki azt hinné...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Hát valamiben nekem is jónak kell lennem, ha már az észrevétlen követés nem megy. - Vigyorogna, ha helyzete nem lenne ennyire kényes, de így inkább csak rendületlenül mosolyog tovább, nem szemtelenül, inkább kedvesen, hogy ezzel is enyhítse a nő haragját, mely szikrázik szemeiből.
A kislány viszont sokkal barátságosabban fordul hozzá, sőt, úgy tűnik, tetszik neki a társasága.
- Oh, Fleur? Gyönyörű név, tökéletesen illik hozzád - tesz eleget a kérésnek, de még hozzáfűzi: - Kifejezetten aranyosnak tűnsz - majd suttogva ezt is: - Szerinted nagyon haragszik rám? - int a nő felé, aki azonban eddigre megenyhülni látszik. Úgy tűnik sokkal tartozik az aprócska hölgynek.
- Alfonz - ismétli, és megfogja a nő kezét. Közben a homlokát ráncolja a nagy koncentrációban. Rémlik neki a név, ami eléggé ritka lehet erre felé. Fel is rémlik neki a következő munkája, és a társa. De hát az nem lehet. Bár logikus következtetés lenne, de a követés miatt kizárt. Hacsak nem a belső elhárítástól kapta a melót, de Renée nem látszik sem veszélyesnek, sem árulónak. Persze rutin ellenőrzés is lehet.
- Mit gondolsz, anyukád elviselné még egy ideig a sajátos stílusomat? - fordul vissza a kislány felé. Most már nem olyan sietős neki, inkább többet meg szeretne tudni Renéeről, és a helyzetről, amibe került.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Reménytelen. Ez a tag megfürdött a saját mocskában, bűzlik, mint egy pöcegödör, és ha szondát nyomnának a szájába fújásra, felgyújtaná a puszta leheletével. Lemondóan rázza meg a fejét, majd fordul vissza a gyógyító feletteséhez, miközben eltávolodik Dwayne alakjától. Halkan váltanak pár szót, a fiú röviden közli az abszolút nyilvánvalót: a betegük erősen illuminált, semmire sem fognak jutni vele. A gyógyító döntést hoz: Mihaelt kiküldi Ninához, ő maga pedig Warrent veszi kezelésbe. Az ajtó halkan csukódik a tanonc mögött, miközben felettese éppen józanító bűbájt olvas a lassan éledező aurorra. Innentől kezdve esélyesen ki fognak szűrődni még nyöszörgések, netán üvöltés a szobából, ha Dwayne rájön, hogy épp a csontjait forrasztják, és hangot szeretne adni nemtetszésének. Minden törött darabkát sikeresen össze tud forrasztani a gyógyító, kivéve a szilánkosra törött karját, amiből könnyebb eltüntetni az összes csontroncsot, és újat növeszteni, mint foltozgatni. Első lépésben tehát kijózanította Dwayne-t, várt valamennyit, hogy amaz képessé váljon az érthető szavak formálására, tehát tényleg tudatára ébredjen, aztán bele kellett diktálja a fájdalomcsillapító főzetet (megjegyzés: erősebb fajta bájitalról beszélünk, főként tompító hatással, tekintettel a sok törésre, a józanodás utáni fájdalomérzet felerősödésére, és a gyógyítási folyamat okozta fájdalmakra), és végül nekilátott a csontforrasztásnak. Egy nagyjából tíz perces folyamatos munkát követően elérkezik az auror ripityára törött karjához, melyből a csontokat egy jól irányzott pálcamozdulattal melegebb éghajlatra küldi, mintha soha nem is képezték volna a szervezet részét. Idegesítően udvarias hangon közli Dwayne-nel, hogy ismét bájitalt kell nyelnie, méghozzá Pótcsont Rapidot, hogy új csontokat növesszen az éjszaka folyamán, továbbá bent fogják tartani megfigyelésre és további vizsgálatokra még úgy két-három napig. Addig sehová sem mozdul, míg meg nem itatta az aurorral a gyógyfőzetet, csak utána mondja el a további apróságokat, mint hogy milyen időközönként fogják ellenőrizni az ápolók, mikor kaphat ismét fájdalomcsillapító főzetet, és a reggeli vizitet is szóba hozza. Az egész folyamat úgy fél órát vesz igénybe, ezután a gyógyító kitartást és jó éjszakát kívánva távozik a szobából.

Eközben odakint a Ninával maradt Mihael kiérkezéskor behúzta maga mögött az ajtót, ügyelve rá, hogy tényleg becsukja, ne csak behajtsa a tákolmányt.
- Gyere, kapsz egy kávét. A gyógyító összeforrasztja a csontjait, kijózanítja -ami rád is rád fér- és ad neki bájitalt. Addig téged is emberformájúvá kellene tennünk. - Nyugodt hangot erőltet magára, megfelelően határozott, ugyanakkor együtt érző testtartást és -beszédet alkalmaz, hogy hatást érjen el Ninánál. Nem úgy fest, mint aki tényleg magánál van, elemében. Finoman megfogja a kezénél és terelgetni kezdi a legközelebbi széksor irányába, majd öt percre magára hagyja, hogy kávét hozzon neki, visszaérkezéskor végül leül mellé és átnyújtja a papírpoharat.
- A vélamágia erős, még akkor is, ha félvér vagy. Ha azt mondod valakinek, álljon fél lábra, megteszi. Ha nem mondtad, hogy ugorjon, akkor miért tette meg? Mégis úgy érthette... Mindegy. A lényeg, hogy vigyázz az erőddel. Feltéve, hogy nem megleckéztetni akartad. - Kifújja a bent rekedt levegőt, összébb húzza magán a fehér köpenyt.
- Ha összelegózták, bemehetsz hozzá, de ne terheld le semmiképpen. Még pár napig biztos bent tartják, nehogy vérömleny keletkezzen a fejében, vagy bármi más, előre nem látható szövődmény. Látogatni lehet, de látogatási időben... összetört kocsik nélkül.- Ez az a pont, amikor prüszkölve felröhög, mert beúszott a fejébe a rommá tört kocsi látványa. Hát ez... Ha elképzeli, hogy ezzel jöttek át Budapesten, és egyetlen mugli rendőr sem állította meg őket, marha nagy szerencséje volt Ninának. Talán ez is egy vélamágiás extra.
A fél óra leteltével nyílik az ajtó, a gyógyító biccent feléjük, Ninához lép egy rövid beszélgetés erejéig, de csak lényegi dolgokat kérdez: rokon-e, barátnő-e, közben az állapotát méri fel szemmel, röviden vázolja Dwayne állapotát. Megnyugtató hangnemet használ, a végén pedig engedélyt ad egy rövid vizitre a nőnek, s amint távozott, Mihael hátba lapogatja.
- Na, menj, kanalazd össze. És bocsánatot is kérhetnél. Miattad ugrott. - Ezzel rávillantja a lehető legcsúfosabb vigyorát keverve egy adag barátságossággal, megvárja, míg a lány bemegy, s azzal ő is megy a dolgára. Egyelőre. Vissza kell még majd nézzen Warrenhez, de csak majd. Egyelőre jól lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Angus jó munkaerőnek bizonyul itt létük alatt. Amikor Jarednek szüksége van bármilyen varázslat elvégzésére, azt a férfi készséggel végrehajtja, fellebegteti Gareth megdermedt testét a helyiségbe, ahol a két fiú apját is tartják. Végül aztán ahelyett, hogy közvetlenül Jared mellett maradna, visszasétál a fogolyhoz, és megáll mellette, mintegy elővigyázatosságként, ha valami történne. A pálcáját sem tesz vissza, ahogy valószínűleg azóta elöl van, hogy az első védőbűbájokat felvonta a ház köré.

Gareth kísérletei sikerrel létrejönnek, az erős hanghatást és füstöt követően pálcája felvillan, ahogy kilövi az első, majd a második varázslatot is. Jarednek nehezebb dolga van, mivel az idősebb varázslónak több ideje volt felkészülni, miután hallotta a Jared felé indított támadást, ellenben a fiú kapta az első varázslatot. Az erőteljes hang meg is zavarja egy pillanatra, s ez a pillanat elég, hogy a pálcája kirepüljön a kezéből.

Lehet, hogy Angus jelenleg szerencsétlen helyzetbe került, de közel sem mondható inkompetensnek, jó reflexekkel hárítja a támadást. Ám nem viszonozza azt, helyette fedezékbe húzódik, jobb híján, hát.. Sacheverell mögött.