Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kifejezetten rossz érzéseket kelt bennem az, hogy Catherine egy beteg, magát megadó kacsához hasonlítja Lilit, mindamellett is, hogy pontosan tudom, ő barátként viszonyul hozzám és baráti tanácsot ad. Tudom, hogy akármit is mondok neki, az kettőnk között, ennek a háznak a falai között, biztonságban marad, a szívem mégis összefacsarodik. Mik ki nem derülnek, ha? Van szívem.
- Ragyognia kellene mellettem, nem elcsendesedni - mondom ki az igazságot száraz, kiszáradt torokkal, miközben a másik tekintetét keresem. A számat fanyar grimaszba húzom, ökölformába hajtott ujjaimmal állam alá támasztok. Elbasztam. Tudom, hogy el. - Néha... - kezdek bele, és bár egy pillanatra elnézek oldalra, a semmibe, végül visszafordulok Hope-hoz. Szeretném, ha a bűneimet neki mondhatnám, ha látnám, hogy lát engem, érezném, hogy hall, és nem csak a levegőbe gyónnék. Az menne otthonról is, messengeren. - Néha csak nézem őt otthon, és arra gondolok, hogy milyen boldogok voltunk régen. Mikor még kötött a mágia. Ő tesz-vesz, én meg csak nézem, vagy, tudod, van, hogy csak hallom, hogy zörög valamivel, és belémnyilall a felismerés, hogy már soha nem lesz olyan, mint akkor volt. Elvágtam valami fontosat, mikor szakítottam vele aznap. Aztán meg jött Denis. Illetve... Lili ment Denishez. Részletkérdés.
Fáradtan dörzsölöm meg a halántékomat, aztán én is lejjebb csúszok a kanapén, és fejemet a támlának döntve kezdek az ablakok fele bámulni. Lomhán pislogok, alig tudok nyelni, mert olyan gondolatok cikáznak a fejemben, amiknek egy ideje már nem adok teret. Itt, a béke szigetén viszont nem kérnek tőlem engedélyt. Csak vannak.
- Nem tudom, Cath - szólalok meg később, mikor arról mesél, miért nem vagyok rossz ember. Egyik nap így érzem, másik nap úgy, de az biztos, hogy nem egyszerű velem. Csak, hogy ezt én már az elején világossá tettem Lili számára, akkor meg miért érzem magam rosszul, amiért szenved attól, aki vagyok? - Oké, tehát ha jól értem, azt mondod, hogy ha az embered hazajönne és beközölné, hogy innentől csak téged akar, akkor boldog tudnál lenni vele.
Nem igazán tudok kiigazodni Payne kisasszony gondolkodásán, bárhogy is próbálom kisilabizálni, mit szeretne, nem vagyok benne biztos, hogy sikerül is. Az ő kapcsolata(i) sem könnyebb(ek), mint az enyém, még akkor sem, ha két-három teljesen másfajta kapcsolatról van is szó. Felszaladó szemöldökeim alatt, kérdőn nézek át Catherine-re.
- Várj egy kicsit, ácsi, ácsi, pillanat - csitítom el közénk emelt bal mutatóujjammal, miközben a vállam máris rázkódni látszik a szabadjára nem engedett nevetéstől. - A nő, akiért egyfeszt le lettél pattintva, terhes - húzom összébb a tekintetem, aztán hangosan röhögni kezdek. - De nem a férjedtől. Hát ez fergeteges! Merlinkém, ez nagyon jó!
Jobbommal megvakarom az arcom, majd sóhajtok egyet, és megcsóválom a fejem. Nem lennék a mellettem ülő boszorkány helyében, de ezt kivételesen nem kötöm az orrára. Jobb lenne inkább nevetni látni, mintsem sírni, így átnyúlok a támlára hajtott fejéhez, és azt a pár előrehulló tincsét félresimítva felhívom magamra a figyelmét.
- Én már rég túl vagyok a megbocsátás részén a dolognak - felelem még az előző kérdésére, aztán huncutul elvigyorodom. - Nézzük már meg azt a bárt! Tudod, hogy mindig ki akartam próbálni a sajttorta ízű sört, csak valaki baszott hozni nekem... Na? Na! Tőlem jöhetsz ebben is - pillantok le a Bíró Ica-szettre - ...nem szégyellek, eskü.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Figyelek rá, minden szavára, és arra, ahogy megnyilatkozik. Pont ez az, amit szeretek benne, bennük, a kapcsolatukban. Hogy vannak problémáik, felvállalják, kimondják, de nem élik meg úgy, minta ezen nem lehetne változtatni, nem verik magukat a földhöz, és nem is játsszák el, hogy minden csodálatos, és ők a legtökéletesebbek, hogy ők egy igazi nyerő páros (haha, tudom - a szerk.), nincs ebben semmi színészkedés. Ez pedig így tökéletes. Ajkaim elnyílnak, hogy válaszoljak neki, de mire megtenném, ebben a felfokozottan szinte már romantikusan őszinte pillanatban, megint beszélni kezd, sőt nevetni is.
- Vagy már meg is szült.
Nem tudom Santos éppen milyen stádiumban van, de igen, a lényeg az, hogy nagyon terhes volt, nagyon mástól és én nagyon ejtve lettem. De a kérdésre, hogy együtt tudnék-e lenni Denisszel, kerülöm a választ. Mert nem tudom. Ricsi az első, aki tényleg felteszi nekem ezt a kérdést, és olyan szinten első, hogy még én magam sem tettem fel ezt a kérdést magamnak, és itt és most, ebbe a kanapéba süppedve jövök rá, hogy nem tudom a választ, hogy fogalmam sincs, hogy képes lennék-e még Denisszel lenni. Szeretnék, ezt tudom. De tudok is? Talán a szerelem nem elég.
- Nem?
Nézek rá döbbenten, és felkászálódva a tenyerem Ricsi homlokára teszem, de az csak kellemesen ember meleg, így közelebb hajolok hozzá, és mélyen a szemébe nézek.
- Elraboltak az ufók? Ki vagy te és hová tetted az én Ricsimet? Még, hogy nem szégyellnél! Felháborító! Öt perc Ricsárdka, öt, és kész vagyok. Maradj itt.  
Ami öt az öt, ilyenkor. Csak egy másik ruha, szempillaspirál és kész is. A hajam leengedem, eléggé feltűnő jelenség vagyok így is, nem kell túltolni. Visszaérve testszínű harisnyát, hosszú combközépig érő, fekete csizmát és smaragdzöld egyberuhát viselek, aminek ejtett válla van, így a bal vállam teljesen fedetlen. Kezemben fekete bőrkabát, így érkezem meg a hozzám illő illatfelhőben.
- Amúgy, létezik olyan misztikum, mint a szeretet nyelv. Öt van belőle. Lilié az érintés, és te pont azt tagadod meg, ami a legfontosabb számára, ami hozzád köti őt. Ha lefeküdt volna Denisszel se lenne akkora bűntudata, mint a csók miatt. Ott mart, ahol a legjobban fáj, csak nem számolt vele, hogy saját magát is megsebzi. Elég szexi ez így?
Fordulok körbe, nem mintha számítana, mert a cicibárok fő ismérve, hogy nem is engednek be oda nőket, de hátha velem kivételt tesznek. Mondjuk még mindig undorítónak tartom a sajttorta ízű sört, ezért is nem vittem neki soha. Viszont ha rendben van, akkor indulhatunk. Maximum máshol kötünk ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Félelem. Az egyik legerősebb minden érzelem közül, pontosan ezért volt olyan nehéz kordában tartani. Összeszorította a szemeit Zsombor. Koncentrált, az elméje zsongott. Le kellett nyugtatnia. Tudja ő hogy kell, csak egyszerűen nehéz. Már semmi sincs a helyén ott bent. Dr. Lahoczky azt mondta ez jó jel, de ő rosszabbnak érezte, mint amikor nem tudott semmiről.
Mikorra végre kinyitotta pilláit, már látta is a felé baktató Thomast. Halványan elmosolyodott. Továbbra sem mutatott ki nagy érzelmeket, még mindig tartott tőle, hogy nem tudja majd őket kezelni egy idő után. Folyamatos kontroll. Kontroll. Kont.... Ahogy barátja átölelte, átjárta a szeretet melege, melyet első alkalommal nem is engedett meg magának érezni. Amelyet már azóta nem tapasztalt, mióta bekerült. Teljes szívéből átérezte, és magába szívta. Mintha nem lenne következő alkalom. Vagyis... nem tudta, hogy mikor lesz.
- Hiányoztál - jelentette ki, és a csomagra nézett. - Köszönöm, lesz mit pótolnom, ha fel akarom venni veletek a versenyt - viccelődött, mint régen. Régen? Az ő volt? Vagy az a másik? Kusza. Márton és Zsombi, Zsombor és Márton. Egy test, két lélek, különböző emlékek, melyek beszorultak egy elmébe, és most kiválasztódtak véletlen sorrendben. Ő viccelődött. Csak az nem biztos, hogy kinek a szemén keresztül.
- Sétáljunk egyet, olyan jó időnk van - ajánlotta fel, és elindult lefelé a lépcsőn. Hűséges védelmezője felült a korlát tetejére, de nem ment utánuk. A legutóbbi alkalom után rájöttek, hogy Thomas különleges Zsombor számára, éppen ezért több mindent megengedtek neki, mint bárkinek. - Dr. Lahoczky szerint az a legjobb módja a gyógyulásnak, ha beszélek róla. Gondolom sok kérdésed van, szóval... megpróbálok válaszolni - hezitált a fiú, hiszen még mindig voltak számára is homályos részletek a történetben. Olyan volt ez, mint egy tízezer darabos kirakó, amelynek minden részletét a helyére kell pakolnia, mielőtt megláthatná a képet. Semmi segítség, csak a darabok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

ZSOMBIÉK
kora délután az ELME parkjában | #questiontimeGIF



Megilletődötten mosolyodom el barátom kijelentésére. Némán, a tekintetem feleli, hogy ő is nekem. Odapillantok aztán én is a szép, méretes táskára és legyintek egyet.
- Smafu - rázom a fejem, hogy ugyan, nem vészes. A minap hallottam ezt a szót különben és irtóra megtetszett, alig vártam, hogy használhassam. Ez most tökéletes alkalom volt rá. Mert komolyan hiszem, hogy ez neki nem lesz gond.
- Pompás - kapok lelkesen a séta ötletén és már megyek is Zsombival. Kicsit visszanézek az itt maradó dokira, azonban bennem nem áll ám össze, hogy ez nagy dolog. Alapból sem erősségem ezek átlátása, hát még most, amikor ennyire fel vagyok dobva, hogy ismét találkozunk. Bólogatva hallgatom őt, rendre oldalra nézve rá. Különben az útra figyelek, nehogy orra essek valamiben, meg körbetekintek olykor a békés vidéken. Kezeim zsebemben.
- Ó... - pislogok kettőt, a meglepetés kis hangját adva. Ezt nem hittem. Nem gondoltam, hogy kérdezhetek. Istenem, pedig tényleg rengeteg mindent akarok. De vajon mi az, amit tényleg feltehetek? Enyhe pánik lesz rajtam úrrá. Nyelek egyet. Komolyan bármit kérdezhetek?
- Igen... sok van... - bólogatok, hebegve picit.
- Pontosan mi... mi a... - mi a bajod? Ezt így nem akarom kérdezni. - Miért vagy itt? Mivel kezelnek? - módosítom inkább erre. Egyszerűen félek ennél konkrétabban bármibe belemenni és feltételezgetni. Fogalmam sincs, ő mennyit tud a saját állapotáról, mennyire látja tisztán, így hát nem akarnék olyanokkal jönni, hogy ő most Zsombi vagy Márton-e; meg hogy mi van az egyikükkel, amikor a másik van előtérben; vagy hogy egyáltalán még így külön vannak-e. Óvatos vagyok inkább. Csak szépen sorjában. Miatta és miattam is. Hiszen még mindig kavar van bennem, akárhogy úgy döntöttem, nem foglalkozom vele. Mert nem olyan fontos, mint a barátom. Barátaim.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

z a l á n

Kapucnimat a fejemre húzva, kissé ingerülten szállok ki a bátyámtól kölcsön kapott kocsiból, és hogy lehetőleg mindenki hallja, jó hangosan be is csapom szegény verda ajtaját, ezzel is jelezve az anyósülésen ülő vézna tyúknak, hogy kösz, nekem ennyi elég is volt a ma estéből.
Van az úgy, hogy olyan sötét csajjal hoz össze Cupido, mint az éjszaka se, de ha más nem, legalább szép - a mai találkozó ennek ékes példája -, de arra senki sem tanítja meg az ember fiát, hogy azon kívül mégis hogyan kell ezekkel az absztrakt lényekkel eltölteni az időt. Gondoltam én ostoba, elhozom moziba, ráadásul autósba, hadd örüljön a szentem, de csak hápog, mióta itt vagyunk, hogy ő nem lát, mert a műszempillájától nem tudja viselni a szemüvegét meg amúgy is, a ruci, amit a mai randira választott, túl feszülős, és kényelmetlen benne ülni, meg most nehogy kitaláljam, hogy fekete-fehér filmet fogunk nézni a huszonegyedik században! ÚR ISTEN.
Zsebre dugott kézzel sietek az autók között, hogy minél előbb minél távolabb legyek az enyémtől, amit foglyul ejtett az az istenverte hárpia, az az IQ bajnok magassarkú huszár, az a... befejezetlenül hagyva a gondolatot húzom ki jobbomat a dzsekim zsebéből, és tenyeremet szorosan mellkasomra téve teszek férfiúi esküt mind az itt egybegyűlt ismeretlen tömeg előtt: ha a kocsimat viszi is ez az alien, vigye, hát több is veszett Mohácsnál, de az én szívemet, na azt biztos, hogy nem fogja! Dögös ruha ide vagy oda, én erősebb vagyok, mint a 75D-s csodák. Erős vagy, Berci, csak mantrázd ügyesen.
A leheletem ködszerűen hömpölyög az autók lámpáinak fényében, és érzem, hogy az ideg miatt ütemtelenül lüktet valami ér a torkomban. Létezhet ez egyáltalán?! Fogalmam sincs, az eddig megtapasztalt jogi kultúra kevésbé foglalkozott efféle élettani kérdésekkel.
Aztán meglátom a mustangot, és elnyílik a szám. Mi a rozsdás rákolló van itt, hát milyen emberek járnak ide? Közelebb lépek hozzá, és úgy, tátott szájjal és kikerekedő szemekkel lehajolok, és mi sem egyszerűbb, benézek a jobboldali ablakon. Ezaz!, se ronda, se szép nő, csak egy korban hozzám hasonló ürge, aki láthatóan nem csak évszámban, de szerencsében is pont olyan elöl jár, mint én. Kiiiirááááály.
- Nem hiszem el, man ezeket a kibaszott nőket - vágok egyből a közepébe, miután beülök, és gondosan behúzom magam után az ajtót. A fejemet ingerülten csóválva nézek a havercsávóra, és közben kényelmesen hátradőlök. A visszapillantó tükörből pont látom a saját verdám orrát, a nőt viszont, hála Merlinnek, nem.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bús lehorgasztott fejjel és nagy kutyaszemekkel nézte a kezdődő filmet. Agyában folyamatosan azt a kérdést tette fel, hogy vajon elrontott-e valamit. Vagy talán Roxy csak elfelejtette. De ha utóbbi is a válasz, ez mégis mit jelentsen? Mármint a frissen indult kapcsolatukra nézve.
Nagyot sóhajtott, és elhelyezkedett. Legalább a filmet élvezni fogja, hiszen... több is veszett Mohácsnál. A mozijegy meg nem volt ingyen neki sem.  Ám ekkor hirtelen valaki feltépte az ajtót. Zalán rögtön készenlétbe állt, és agyában már a kilencedik verziót futtatta végig, hogy mégis mit kéne csinálnia támadás esetén. Felmérte a támadó tömegét, sebességét, a lehetséges menekülési útvonalakat és a tárgyakat, melyeket fegyverként is képes volt alkalmazni. Mindezt egy pillanat leforgása alatt. Szakmai ártalom. Viszont a beszálló nem tűnt veszélyesnek.
Feszülten nézte a megjelent férfit, azon gondolkodva ismeri-e. De nem. Pár másodperc agyalás után már biztos volt benne. Akkor meg mégis mi a szent szart keres a kocsijában. Ami ráadásul nem is volt az övé. Ha ezt Ádám megtudja, biztos pipa lesz.
- Haver! Mégis mit csinálsz? - kérdezte Zalán felháborodottan. Szeme kikerekedett, ahogy az ismeretlen kényelembe helyezte magát az ülésen. - Asszem eltévesztetted a rendszámot - jegyezte meg, bízva abban, hogy a férfi talán összekeverte egy másik, nem létező Ford Mustanggal az ő szépségét. Ez volt még a kellemes, kicsit sem fenyegető hangneme. Még nem állt át teljesen aurori szerepbe, mert hitt benne, hogy a másik nem fog packázni vele. Azonban testtartása már tanúskodhatott valami agresszióról. Kihúzta magát - már amennyire a kocsiban képes volt -, és kezeit a kormányra fektette. Onnan könnyebb és gyorsabb volt a megmozdítása.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

z a l á n

A kapucnit hátrasimítom, majd a dzsekim ujjait könyökhajlatig felhúzva odafordulok a sráchoz. A hirtelen melegre rendesen bepárásodó szemüvegem mögül kezdem őt sasolni, közben természetesen, érzem, hogy rohadt idétlennek tűnhetek így, de mielőtt bármit is mondanék a hatalmas felháborodásra, megvárom, amíg a pára egyre csak zsugorodva végül eltűnik a lencsékről. Aztán széles vigyorra húzom a számat, és kezet nyújtok a kormányba kapaszkodó krapeknak.
- Ja, igen, bocs, bocs, bocs, Berci vagyok, öt kocsival hátrébbról - intek fejemmel, mutatva neki a megfelelő irányt. Komoly vonású arccal, kissé még a szemöldökeimet is összébb húzva folytatom. - Csajkatasztrófa lépett fel a verdában. Katapultálni kényszerültem.
Remélem, veszi az s.o.s. jelzésemet, és nem dob ki a hidegbe, mert jó lenne látni a filmet, ha már kifizettem a jegyárat - méghozzá duplán, és még egyébként sem állok készen arra, hogy visszamenjek a kocsihoz, aztán meg egész úton hazafele a vézna tyúk vernyákolását kelljen hallgassam. Lehet, hogy könyörgő kiskutyaszemekkel nézem a srácot, de nem biztos.
- Van egy twixem, a felét megkaphatod - jövök egy perccel később a Keresztapa-féle visszautasíthatatlan ajánlatommal, ha már ragyogó társaságom nem elég meggyőző a számára... Egy fél twixnél meg mondjuk ne akarjon többet, azért ismerjük már a saját határainkat, hékabéka. - Amúgy is, már rég megy a film - húsz másodperce - nem akarok zajongani itt feleslegesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szinte egy életnek tűnt, amíg a férfi válaszra nyitotta a száját. Volt valami komikus abban, ahogy a párás szemüvege szép lassan felfedte a szembogarait és végre láttatni engedte az egész embert. Zalán abban a pillanatban döntötte el, hogy nem lehet veszélyes rá nézve. No nem azért, mert nem csillogott volna valami őrültség a tekintetében, mert de, hanem mert nem voltak egy súlycsoport.
Elfogadta a kéznyújtás, és biccentett hozzá. Legalább egy név megvolt. - Zalán - felelte kurtán, még mindig nem tudva, hová is tegye a kiscsávót. Belenézett a felső visszapillantóba, amíg a férfi magyarázott. Mivel magasabb volt, így ő tökéletesen fel tudta mérni a bent ücsörgő lányt. Sokszor volt már tapasztalata hasonlóakkal. Tipikusan az egy estét kategória, akivel inkább nem akar beszélgetni az ember, mert egy sárgarigóval értelmesebb beszélgetést lehet lefolytatni. Elhúzta a száját, és megértően megpaskolta Berci vállát.
- Rendben haver, maradhatsz - adta meg az engedélyt, és elvette a fél twixet, amit felajánlottak. - De azt remélem tudod, hogy nagy genyaság otthagyni egy nőt a kocsiban, ha elhozod randizni - oktatta ki a férfit, miközben jóízűen beleharapott a csokijába. Mégiscsak volt egy húga, akit nem akart soha, hogy ilyen sorsra jusson.
Oldalról előhúzott egy kis csomagot. - Popcornt? - nyújtotta a férfi felé, és betette kettőjük közé a kézifékhez. Elhelyezkedett, és ahogy Berci mondta, elkezdték végre nézni a filmet. A nőt éppen egy rendőr igazoltatta le. - Te láttad már ezt a filmet? - kérdezte Zalán. Most hogy lemaradtak az első negyed óráról, fogalma sem volt róla mi történik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A cipővásárlásban eléggé megállított az, hogy megláttam a tévét és nem tudtam tovább menni. Mint akinek a földbe gyökerezett a lába, lenyűgözőnek tartottam, hogy a muglik mi mindenre képesek, hogy szórakoztassák magukat az unalom helyett. Rengeteget dolgoznak, amiből mozgókép lesz, méghozzá színes, hanggal és utána azt tömegek nézik meg! És élvezik!
Szóval csak leültem, a szoknyámat magam alá simítva, a szemeimet a képernyőre szegezve.
- Mi? Persze, mindenki látja, csacsi - ráztam meg a fejemet kicsit, aztán felhorkantam. Jó, ez nem volt teljesen igaz, az, aki vak és gyengénlátó, azt nem láthatta, de rajtuk kívül elvileg mindenkinek kellett.
Láttam is, ahogy a hangosítástól összerezzent, mire kicsit oldalra döntöttem a fejem és meglapogattam a vállát, hogy hát semmi baj nincsen.
- Tévé. Amiben ilyen mozgóképek mennek, hanggal - magyaráztam, az itteni készülék felé mutatva egy hanyag mozdulattal, de vissza is terelődött rá a tekintetem.
- Sosem? Oh, pedig szórakoztató tud lenni. Nézd meg, mindjárt tök másik helyszínen lesznek! - lelkesedtem rá a dologra kicsit jobban a kelleténél, nem sokkal később meg is történt a váltás. - Szeretem a meséket. Juniper vagyok, amúgy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Ne is mondd. Vannak olyanok, akik szeretik a kacsákat - állapította meg a tényt teljesen elhűlve Wolf, abszolút figyelmen kívül hagyva azt  másik tény, hogy ő éveken keresztül együtt élt eggyel és a barátnőjének pedig druszája egy másik. Elég ignoráns tudott lenni, ha éppen olyan napja volt, ez pedig határozottan egy volt az olyanok közül.
- Hát... amúgy mit lopnának el tőlünk? Trexet, a sárga öltönyömet, vagy.... BUKSIT. Te jó ég, haza kell mennünk a lakásunkért, Blue! - Lassan indult a gondolatmenet, de nagyon gyorsan emelte a sebességet, már arra a pontra, ahol rendesen száguld és már nem lehet megállítani. Az orrlukai eltágultak, a szemhéjai megemelkedtek, a kis pihék a tarkóján égnek meredtek a rémülettől, mi van, ha valaki betör a tök szarul záró lakásukba és elemeli onnan a védtelen buksit.
- Arra gondoltam, hogy talán a botanikai képzését az eleminek, mert legjobb tudomásom szerint van ilyen... asszem. Vagy valami hasonló, a lényeg az, hogy kell nekem egy olyan... több ebből - a kezeivel kalimpált, mutogatott, próbálta érzékeltetni, hogy ami most van, az nem elég, úgy érzi, mintha lenne egy egész nagy buksifarmja, de ő újra és újra csak azt az egyetlen bokrot akarná leszüretelni, ami balról a második.
- MI?! Még azt is? Nem hiszem el, ebben a környékben senkiben nem lehet megbízni? - A német is felszuszakolta magát a buszra, fél kézzel a kabátja alatt rejtegetett tevét fogta, a másikkal pedig kapaszkodott, miközben jól beringott. A mágikus sofőrök nagy része elég extrémen vezetett. Aztán mikor végre megérkeztek, Tim volt az első, aki levetette magát a buszról és a tevét elengedve a földre borult, még egy csókot is nyomva rá.
- Szabadság! Túléltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Furcsa, de egészen nyugodt érzés lengi körbe. Valami meghitt, ahogy a kis réten járkálnak. Az első napokban nem hitte, hogy bármikor is érezhet ilyet. Akkor még minden fagyos volt, hideg és rémes. Amikor kicsiként hozták be akkor is, és amikor most, akkor is. Nincsenek mosolygós arcok mindenhol, csak a kerítések és a bezártság érzése. Hogy Kirill átvágta. Hogy itt hagyta. Magára. Feladta. Pedig bízott benne.
Gondolatait újra Thomasra koncentrálta össze, elrévedő tekintete most barátja testtartását és arcát fürkészte. Látszott az idegesség, a segélykérés, mint régen az övén. - Teljesen mindegy mit kérdezel. Ha nem tudok, vagy nem akarok válaszolni, akkor nem fogok - vont vállat Zsombor, és egy kicsit széttárta a kezeit. Biztosítani akarta Tomot, hogy nincs semmi baj azzal, ha kíváncsi, és ha akár hülyeséget is kérdez. Mert ez a normális, és ő vágyott a normálisra. Vagy legalábbis azt hitte.
- Disszociatív személyiségzavarban szenvedek. Ilyenkor a szenvedő egyén „szétkapcsol”, a gondolatok, memória, a környezet, az önazonosság és a cselekedetek akár teljességgel szétválnak egymástól. Az agy létrehoz egy másodlagos, alternatív személyiséget - adta meg a választ, mintha csak valami tankönyvből olvasta volna ki. Ami félig igaz is volt. Egyszer ezt elmondták neki konyhanyelven, de ő nem hitt az egészben. Szóval amikor elkezdett hatni a terápia, és egyre többet volt önmaga, ellopott egy könyvet a rendelőből, ami ezekkel foglalkozott. Onnan tanulta meg ezt a sort.
- Nehéz volt az orvosnak jutnia velem valamire, mert akárhányszor ismertetni akarta a tényeket, hagytam, hogy a dühkitörések átvegyék az uralmat. Azóta tanulom kezelni őket. Amit.... - kicsit megremegett a hangja ennél a résznél. Nehéz volt beismernie, nagyon is. Főleg annak az embernek, aki a legtöbbet jelentette neki. Tekintetével a cipője orrát vizslatta, nem mert felnézni, ahogy folytatta. - ...amit a legutóbbi látogatásodkor tapasztalhattál, az egy gyenge előjele volt annak, hogy nem tudtam magamban tartani - fejezte be nehezen. Kifújta a bent tartott levegőt, és elnézett az épület irányába. Az ápoló ugyanott ült, őket nézve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

ZSOMBIÉK
kora délután az ELME parkjában | #anotherquestionGIF



Bólogatok neki, hogy oké, rendben van, kérdezek, ahogy jön, bár... elég vérszegény az a bólogatás. Mert akkor is tartok tőle, hogy megbántom, hogy valamibe belenyúlok. Hiába csak érdeklődés. Aztán csak összejön úgy fogalmazni, hogy ne érezzem tőle rosszul magam és még sikerül is beleszuszakolnom, amit tudni szeretnék.
Megemelt szemöldökkel, teljes figyelmemet neki szentelve hallgatom. Képben van tehát. Ismeri a diagnózisát. A diagnózist, amit én nem gyógyítótól hallottam és nyilván nem is Riley adta ki a páciensét, hanem bácsikám állt neki rávezetni. Annyira, hogy végül még én is képes legyek rájönni, miről lehet szó. Aztán utána olvastam és beszéltem is a hozzám közelállókkal. Miután már biztosra vettem, akkor már Rileyval is.
Nyelek egyet, mikor a dühkitöréseiről beszél.
- Sajnálom - szorítom össze ajkaimat - Nem akartalak felizgatni - pislogok rá bocsánatkérően. Őszintén, már nem emlékszem, mit mondtam neki, amitől hirtelen úgy kiborult, de már akkor éreztem, hogy én csináltam ezt.
- És... - gyűrkőzöm neki egy kérdésnek - ... te most ki vagy? - jön ki belőlem egészen csöndesen, mintha valami titokról diskurálnánk. Pedig igazából csak arról van szó, hogy alig hiszem el, hogy lehetőségem van végre erről beszélgetni vele. Hogy végre nem valaki mással próbálom megfejteni ezt az egészet vagy épp a szobám magányában egyedül, hanem vele. Végre vele. Meg úgy en bloc végre vele lehetek. Fogalma sincs, mennyit gondolok rá mindig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Furcsa, hogyan változhat meg az ember gondolkodásmódja egy hónap alatt. Látott ilyen csodákat megfordulni itt, az ELMÉ-ben. Csak ő éppenséggel nem tartozott ezek közé. Minden nap újra és újra megküzdött a démonaival, amik akkor sem akarták elengedni, amikor a legnagyobb szüksége volt rá. A gondolatai folyton gyötörték, és az sem segített rajta, hogy nincs vele senki, aki legalább egy kicsit is megértené min megy keresztül. Aztán jött a levél Thomastól. Az első látogatás, és most ez. Tudta, hogy valaki támogatja a harcaiban, amiket vív, és ez sokkal nagyobb erőt adott neki, mint bármi amivel a terapeutái próbálkoztak.
- Ne sajnáld, nincs mit. Nem a te hibád - jelentette ki Zsombor, bár továbbra sem nézett barátjára. Azon agyalt, vajon megossza-e vele a gondolatait. Elmesélje-e, mi okozta a kiakadását, hogy honnan épült fel olyanná amilyen most. Elmondaná neki azokat az estéket, amikor nem mert elaludni, nehogy elveszítse magát, viszont olyan nehéz lett volna mindezt rázúdítani.
Talán kicsit túl sokáig húzta a gondolkodást, mert Thomas újabb kérdést tett fel a számára. Dehát nem lehet ezért a fiút hibáztatni. Ők másképp mérik az időt...
- Csonka Zsombor személyesen - nézett újra barátjára, és halványan el is mosolyodott. Szándékosan nem mondta hozzá azt a másik nevet, amit régen a sajátjaként viselt. Azt le kell zárnia, méghozzá minél gyorsabban. - Igazából elég nehéz megmondani. Most, hogy lebomlottak a falak, az emlékek is össze-vissza vannak. Olyan dolgokat látok álmomban, amiket nem én csináltam, és mégis tudom, hogy igaziak. Egyik este például azt álmodtam, hogy a folyosón sétálunk. Mi ketten. Beszélgetünk, és azt mondom neked, hogy ne szólíts Zsombornak, mert úgy a testvéremet hívják. Annyira tiszta az egész, hogy tudom, ez nem álom volt. Igazam van? - kérdezett rá azért Zsombor, mert ugyan a pszichiáter is azt mondta, igaza van, de azért nehéz eldönteni már mi igaz, és mi nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bonnie egészen elveszett a látókörömből, kicsit rémülten is vettem tudomásul, hogy se a vörös hajat, se a kék felsőt, amiben van nem szúrtam ki sehol. Kicsit nyugtalanul sóhajtottam így, aztán elvonták a figyelmem. Előbb a lány ténye. Ismerek másokat is, persze majdnem mindenki nagyobb is nálam, de ő még hozzájuk képest is elég magas volt, meg az a fura, járhatatlan cipője is megvolt, amilyet kaptam Bonbontól anno. A DÖK-ös rendezvényt inkább mezítláb fejeztem be. Féltettem az életem egy kicsit.
- Én...úgy értem ez eléggé... varázslatos... - próbáltam kijavítani magam, de azért mondani is valamit, végül csak magamhoz szorítottam zavartan a dobozt. Éreztem a kellemetlen bizsergést az arcomban, tudtam, hogy ki is ült a helyzet kezelése az arcomra. De az a bizonyos tévé csak felszegésre biztatta a fejem. Érdekes volt, olyan színes, látványos és új. Szívesen megnéztem volna, hogy is tud működni, de csak csendesen figyeltem a kisebb ijedtségem ellenére is. A lány keze a vállamon elsőre fel sem tűnt.
- Nem, soha. Nekünk nem volt ilyen... meg sok dolog. Nagyon kicsi helyről jövök - határoltam be olyan semlegesen, ahogy kényszeresen húztam a hajam az arcom köré. Nem voltam annyira kirívó, inkább csak kicsit deformáltnak mondanának, mégis mindig azt éreztem a kicsit hegyesebb fül, az arcom,a  hajam színe vagy éppen a szemem csak rossz értelemben kelti fel a figyelmet. Kérdéseket hoz, amire nem akarok és néha nem is lehetne felelnem.
- A meséket én is, bár könyvekből ismerem. Meg párszor láttam, ahogy előadják rendezvényeken - mosolyodtam el, mert kedves emlékek. Nem mondanám nagy színházinak, mert kevés ember és nem is rendes színészek, de tényleg jó volt. - Pandora a nevem - mondtam ki, miközben Bonnie felénk intve mutatott fel cipőket én meg nagyon furcsán nézhettem rá, mert lemondóan letette mindkettőt és tovább keresett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Megfelel, vagy daccreakció?
Fogalmam sincs, hogy mikor csaptam fel pszichológusnak, de van abban valami különleges, ahogy a mi dinamikánk a kezdetektől fogva felépül. Az egészet ráfoghatjuk az elemi mágiára, de nem az volt a bizalmunk alapja, ami hihetetlen, hanem a Payne család. Maxwell, hogy egész pontosak legyünk. Mind a ketten belekerültünk egy szerepbe, mely szerint egy Payne-lány férjei leszünk, és együtt ülünk majd a végtelenített családi vacsorákon, amiken azt hallgatjuk majd, hogy mikor lesznek már gyerekeink, és amelyeken talán egymás jelenléte segített volna át minket.
A különbség kettőnk között az, hogy Denis önként vállalta ezt, noha kezdetben Arianat is elvette volna, pontosabban úgy nyilatkozott, hogy neki mindegy, melyik lány. Valóban mindegy volt, Denis? Végignézted volna, ahogy a lány, aki miatt többnyire kétszázas tud lenni a vérnyomásod máshoz menjen feleségül? Ezt nem nagyon tudom elhinni.
- Melletted elég kalandos az élet, de, hogy is mondjam, én is ezt tettem volna, ha fiatal és dögös nő vagyok, aki kell valakinek, míg a férjem inkább más felé kacsingat. Mindig sajnáltam azokat a nőket, akiknek meg kell tanulniuk félrenézni egy kapcsolatban.
Tudom, beszélhetünk arról, hogy ez egy érdekházasság, és hamarosan véget ér, mert márciusban jön majd a válás. De milyen válás jön? Csak lejár két év, senki se mondta neki, hogy el kell kötelezően válnia. Ha őszinték vagyunk, márciusban csupán annyi kötelezettsége van, hogy a középső ujját Maxwell felé tartva közölje, bekaphatja, innentől nincs hatalma felettük. Senki se mondta, hogy el kell válniuk, legalábbis nem láttam sehol ezt a kitételt, csak azt, hogy két évig házasnak kell lenniük, de ha utána még hetven évig együtt maradnak, hát akkor együtt. Denis okos, nagyon okos, de néha olyan nagyon tompának érzem, hogy már-már elkezdek aggódni ennek a nagy szerepcserének a hatásairól.
- Hm. Érdekes.
Az asztallapot vizsgálom egy ideig, gondolkozom, hogy kimondjam-e, ami a szívemben van, vagy sem, de végül úgy döntök, hogy ha megtartom magamban, biztos nem segítek, ha meg kiengedem, maximum megver. Voltam már megverve, és amúgy is, legalább kiadja a dühét. Van nekem is elemem, nem tud Darth Vaderesen megfojtani.
- Egy ideje már azon gondolkozom, hogy hová tűnt a haverom. Tudod volt egy ilyen világcsászára csávó, akinek eléggé irigyeltem a magabiztosságát. Ő biztos, hogy nem vonogatta volna a vállát, és gondolta volna azt, hogy a nője mással majd jobban jár. Nem, ő inkább azt mondta volna, hogy bassza meg, az én nőmet ne csábítgassa más. De hát változnak az idők.
És valljuk be, nekem ez az új Denis nem nagyon tetszik. Olyan minden mindegy, kis szánalmas vagyok, hagyjatok szenvedni típusú. Ez én vagyok, az én szerepem, én vagyok a csendesen szenvedő típus, ő meg az, aki azt mondja, hogy eddig volt vicces a dolog, innentől megállj van. Helyette magára haragít mindenkit, és eljön a világ végére szenvedni. Hát ember, komolyan, ez még tőlem is szánalmas lenne.
- Nálatok ez állandó, nem? Te bosszantod, az ő vérnyomása kétszázas, te nevedsz, ő tovább bosszankodik, de mégis együtt vagytok, mert összetart titeket egy csomó minden.
Azt hiszem, felhagyok a pizzasütéssel, és hivatalosan is life coach-nak állok, azt hallottam, az most nagyon megy. Diploma nélküli megmondó leszek, és majd osztom az észt mindenkinek. Még egy olyan hipster szemüveget is beszerzek hozzá, aztán csak nyomom az ipart és dől a lé. Ja, nem. A kérdésre, hogy őszinte választ várok-e, bólintok egyet, és megemelve a szemöldökömet hallgatom a választ.
- Menj haza Denis, és ne cseszd el. Ti úgyis mindig együtt lesztek, csak nem mindegy, milyen hangulatban. A nő szeret, te szereted. Légy a régi, kérlek. Cseréljük vissza a szerepeinket, mert rossz rád nézni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Aranyos. Most is és mindig is az. Nadine szerintem a világ legártatlanabb teremtményeinek egyike, és biztos vagyok benne, hogy ha nem embernek születik, akkor a világ legjámborabb állatainak egyike volna most. Talán jobban is járt volna, mint az emberek világában, mégis, azt érzem, hogy egy kicsit sem bánom, hogy ember lett, ahogy azt sem, hogy felvette az órámat, és látott, amikor a legnyomorultabb voltam. Innen szép nyerni, nem igaz? Nem volt velem sosem ellenséges, nem nevetett ki vagy tett megjegyzést arra, hogy mennyire szánalmas is ennyire összeomlani, dekoncentráltnak lenni. Barátokká lettünk, anélkül, hogy tett volna bármi drasztikusat is, felkapart a földről a puszta jelenlétével. A kedves hangjával, nyíltságával. Pont ő volt az, akire szükségem volt, egy független, mindenmentes ember, aki meg tudta mutatni nekem, hogy az élet nem csak csupa orrlógatás.
- Hoppá.
Válaszolom neki én is vigyorogva, és tartom őt, ameddig csak szeretné. Az kellene még, hogy itt a folyosó közepén essen össze, és akkor aztán egyrészt megsérül, másrészt megsérülök én is, mert nem tudtam megtartani, harmadrészt meg kijön valaki, és meglátja, hogy egy nő fekszik előttem a padlón, még elterjed, hogy kinyírtam, mert egy másik pasival beszélt, pedig velem jött, és éppen azon agyalok, hogy hova temessem a hulláját. Csodás szakmai konferencia zárás lenne, ha bilincsben vinnének el.
- Hű.
Hirtelen nem tudok mit mondani, mert az eleje teljesen olyan volt, mint egy lánykérés nyitánya. Te vagy a minden, de azt akarom, hogy legyen szabad akaratod, vagy éppen férjkérés, sőt inkább az. Vegyél el, de nem vagyok egy házisárkány, de jó lenne, ha már cselekednél, mert itt elmegy melletted az egész fiatalságom. Csodálatos lenne, nem? Egy ilyen kapcsolatban lenni. Viszont én nem akarok teszetosza lenni, ha odajutok, hogy egy lányt megkérjek, mert nagyon romantikus vagyok, tudom, az a bénán romantikus, aki hősiesnek állítja be magát, amikor a másik romantikus filmet akar nézni, de titkon nagy fan. Nincs abban semmi rossz, vagy de?
- Szóval nem vagy egy domina típusú nő, kár, pedig szerintem jól állna az ostor.
Próbálom elviccelni a dolgot, mert hát ez a kisebb vallomás hirtelen meglepett, de valljuk be, nem is biztos, hogy kellettek volna szavak, elég lett volna, ha csak a szemembe néz, és én máris mindent megígérek neki. Nadine, ha nem is irányító típus, nagyon nagy hatással van az érzelmi állapotomra. Rendkívüli módon, és én nem tudok eléggé hálás lenni azért, hogy ő van, hogy az életem részévé vált. Jó csak állni, a kezeimben tartani, és nézni azokba a hatalmas szemekbe, amik teljesen megbabonáznak mindenkit, de mégsem akarom, hogy más is lássa őket ilyen közelről.
- Veszélyes vagy.
Suttogom a fülébe mosolyogva, hiszen a puszi mosolyra késztetett. Egy röpke pillanatig még azon is elmerengek, hogy csak egy hangyányit kellene megdöntenem a fejem, hogy "véletlenül" félremenjen az a puszi, de nem. A világ legnehezebb kihívása, amikor sikerszériában behúzod a kéziféket, és nekem most ezt kell tennem. Behúzni a kéziféket. Mert ő Nadine. Nem csak egy lány, hanem egy olyan személy az életemben, akinek a veszteségét nem tudnám elviselni. Nem akarok semmi olyat, amit megbánnék, tisztességes akarok lenni, mint régen. Ő ezt váltja ki belőlem.
- Mondok neked valami furcsát.
Tényleg furcsa lesz, de hátsószándék mentes, esküszöm. Csak nagyon hülyén fog hangzani a dolog. A könyökeinél fogom meg, és megkeresem a tekintetét, hogy lássa, tényleg nem az lesz ez most, amire gondolna bárki.
- Töltsük együtt az éjszakát. Az lenne a legjobb, ha inkább te aludnál nálam és nem én nálad, mert simán elmondtad ennek a szerencsétlennek a szobaszámodat. Jobb lenne ennyi alkohol után, ha valami kényelmesbe bújnál, amiben nem töröd ki a bokád pörgés közben, és ha meguntad a pörgést, egy ágyra ájulnál és nem a földre. Mit szólsz? Vigyáznék rád, hogy ne történjen valami baj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az ilyen események alkalmával mindig rá kellett döbbennem arra, hogy testvérek nélkül mennyire szívás az élet, s hogy mennyivel jobban érezném magam Crawfordéknál, ha mondjuk lenne egy húgom, vagy bátyám, akivel elüthetném az időt. Ennek hiányában azonban nem maradt nekem más, mint hogy vagy odabent hallgassam anyáék néha túlzó, olykor fárasztó csacsogását, vagy egymagam lötyögjek ide-oda, s kínomban a tájat kémleljem. Mert a táj olyan szép, gyönyörű és csodálatos...elsőre. De amikor sokadszorra sem marad hátra más program, olyankor már szörnyen unalmas. S ilyenkor aztán korholhatom magam, amiért nem jutott előbb az eszembe, hogy leemeljek a polcról egy könyvet, és magammal hozzam erre a fantasztikus szülinapi partira.
Sóhajtva húztam össze magamon a kardigánomat, mert kissé hűvös szél fújdogált odakint, s már lassan sarkon fordultam, hogy visszasétáljak, amikor orromba kúszott a bűzös cigarettafüst.
Azonnal megéreztem az oda nem illő szagot, ami szúrósságával irritálni kezdte a szaglójárataimat. Nem volt kérdés, hogy ez bizony bagó, az már sokkal inkább, hogy ki az, akit eddig nem vettem észre. Közelebb sétálva a korláthoz, ki is szúrtam a harmadik lépcsőfokon ücsörgő, ifjú Crawfordot.
- Neked is szia Archibald - ha már ő nem köszönt, én azért megillettem ezzel, hisz ismertük egymást, a szüleink révén nem egy parti alkalmával kerültük meg ugyanazt a svédasztalt. Bár igazság szerint nem lepett meg a közömbössége, szerintem ő is hasonlóan állhatott ehhez az egész felhajtáshoz, mint én. Valószínűleg unta, kötelezettségnek tartotta, s feltehetően nem túl sok kedve volt jópofizni a jöttment társaságunkkal.
- Nem is tudtam, hogy dohányzol - jegyeztem meg, miközben lejjebb lépdeltem a lépcsőfokokon, majd a legalján megállva, szembefordultam a sráccal. Nagyon nem tetszett az, hogy dohányzik, és nem csak azért, mert a füstje zavarta az orromat. A cigarettának rengeteg negatív hatása volt, bűzt hagyott maga után a bőrön és a fogakat is sárgította. Neki mondjuk még szép fehérek voltak.  
- Mi a helyzet, te is unod ezt a partit? - gondoltam, ha már mindketten kivetődtünk a teraszra, akkor mégis csak szóba elegyedek vele, már csak azért is, mert rettentően untam magam, s még mindig jobb volt hozzá beszélni, mint hogy újra megszámoljam, hány fenyő látható az erkélyükről ebben a szögben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Olyan furcsa hogy elhívnak bárhova? Nem lehet túl boldog életed - billentettem oldalra a fejem. Nem tudtam ez mennyire hat sértésnek, hogy szebben csomagoltam a "neked akkor nincs is életed, nem hogy magán, de semmilyen?" kérdést. Általában egy kicsit többet várok, mielőtt ennyire indiszkrét leszek, de azt hiszem az első találkozásunk ezt a privát szféra dolgot eléggé megdöntötte már. Hogy hátrány vagy előny, azt meg döntse el maga mindenki.
Egy kedves oldalamat sikerült ma elővennem, ha azt vesszük mit kapok a folyosón mostanában a meccses teljesítményem miatt. Megkaptam az "agresszív lán" jelzőt is. Én meg csak néztem, hogy, igen? Talán ez a jobbik, mert a másik véglet szerintem a kis, szőke csapattársam, aki a gyengélkedőn végezte. Kellemetlenségek.
Bámultam őt, nem szoktam leselkedni, takargatni is ritkán azt, amit teszek. Talán mert mindig elhiszem, hogy ha ennyire más vagyok nem látszik az arcomon úgy, mint egy európai lánynak mondjuk a zavar, vagy a pirulás. Pedig de, és nálam is tud nagyon figyelemfelkeltő lenni. De ha nem veszek erről tudomást, nincs. Az alkata nem indokolna ilyen hobbit, biztos vagyok benne, ha ismeri is a jógát, az nem pont olyan tudás, ami itt ma hasznos lesz.
- Igazából logikailag érthető, rengeteg modern póz van, amit már párosoknak ajánlanak. Régebben, még otthon az egyik testvéremmel gyakran próbáltuk - vontam végül a vállamon levéve róla a szemeim, és mikor mellém került kis mosollyal körül is néztem, mielőtt tényleg lekaszálok valakit a menésemmel. Felnevettem arra, amit mondott, azt hiszem leginkább a megfogalmazásra, nem a tényre, hogy a válasz bizonyosan nem.
- Biztos rejtett tehetség vagy - bólintottam is párat magam elé, hogy aztán megérkezve be is lépjek a kis jógastúdióba. Nem volt valami nagy, de elég kényelmesnek nézett ki. A recepción megkerestem a listát, a nevem fent is volt mellette a számmal. Meg is kérdeztem hol találjuk, majd megmutatták én meg Zlatanra néztem.
- Most még el lehet futni - mutattam az ajtóra, bár nem tagadom, és biztos rám is volt írva, hogy elég csalódott lennék ez esetben. Így inkább elindultam, hogy benyitva az egy-két embernek meg az oktatónak köszönve oldalt letéve a dolgokat kiterítsem a matracot. - Mennyire vagy hajlékony?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Eljött a naaaaagy nap. Annyira izgulok, hogy a kozmetikusom le akart kötözni a székhez, amíg megcsinálja a körmöm, majd a körmös szintén ezt akarta, amíg felvitt rá egy halovány babarózsaszín színt. Maradjunk annyiban, hogy eléggé rángatózott a lábam, szerencse, hogy a fodrászt ez nem zavarta, ha rajtam múlik nem tudok megülni a fenekemen hosszabb ideig, mint kettő perc. De ugye nem rajtam múlt, és megkötözve sem akartam lenni, így moderáltam magam már amennyire lehetséges, és ültem. Végtelenségig tűnő három és fél óra volt, amíg végre befejeztük az előkészítésemet, amihez édesanyám ragaszkodott. Nem haragszom érte, ez az este nagyon fontos, így megértem, hogy mindent tökéletesnek akar. Igen, még a saját lányát is, bár apám szerint ez kicsit túlzás, mert így is az vagyok - szent ég -, de mindegy. Anyám szerette volna, én belementem, így friss vagyok és üde, és csak remélhetem, hogy ezt kitart az est végéig, amit kötve hiszek, de a remény hal meg utoljára.
A szobámban állva meredten nézem a ruhát, amit Arie-val erre az estére választottunk és nagyon meg vagyok elégedve, az érzés csak fokozódik, ahogy felveszem és immár magamon nézem a tükörben. Megfelelő. Az estélyhez illő. A nyitott ablakon keresztül szűrődik be a zaj, ahogy egy autó ajtaja csapódik, mert nyilván autót küldtem érte, majd egy ismerős hang üti meg a fülemet. Henrik! Kapkodva szedem össze a magam. Fülbevaló betesz, karkötő felhúz, a cipőmet pedig menet közben rángatom a lábamra, ami igen vicces látványt nyújthat, de szerencsémre nem látja senki. Megkértem a férfit, hogy legyen szíves az estély hivatalos kezdése előtt negyed órával jönni, hátha úgy egyszerűbb lesz, legalább tudunk beszélni pár szót, mielőtt fogadom a vendégeket. Mert nekem kell. Ki másnak?
A lépcső első pár fokán trappolok csak le, majd lassítva lépteimet lépkedek lefelé, mint egy nő, ahogy azt illik. Anyám és apám nincsenek itt, elmentek fogadni a messzebb érkezőket a tudja a tököm hova. Nem figyeltem, éppen izgultam, na! Leérek a lépcsőn, és tekintetem rögtön megakad Henriken. Az öltöny tökéletesen áll rajta, olyan... olyan henrikes, mégis valahogy teljesen más. Szívem hevesebben kezd el dobogni - az izgalom, oké? -, ahogy közelebb lépek hozzá.
- Szia - mosolygok fel a férfira, majd megköszönöm Istvánnak, hogy beengedte, mosolyogva biccent, becsukja az ajtót, végül elindul a konyha felé. - Örülök, hogy eljöttél, és nem győzöm majd meghálálni neked, de most kell egy kis gyorstalpaló - indulok el a hall felé, remélve, hogy követ. - Itt mindenki beképzelt, sznob és egoista, így ne vedd zokon, ha nem kérdeznek, csak magukról beszélnek. Természetesen van pár kivétel, de elenyésző - a hallon keresztül nyitok be a bálterembe, amely a maga csicsás díszítésével akár szép is lehetne. Nekem nem tetszik, de az idejövők élni-halni fognak érte. - Itt lesz az egész, és ott - mutatok az egyik sarok felé, ahol egy hatalmas asztal áll, a fal mögötte egy függönnyel van eltakarva. - van egy ajtó, amin ki tudsz szökni, ha olyan a helyzet - széles mosollyal tekintek fel a férfira, és csak remélhetem, hogy nem fog visszafutni Bagolyfalváig, amiért belerángattam ebbe. Még itt van a lehetőség... - Ennyi lenne. Üdv nálunk, Henrik - tárom szét karomat a hatalmas teremben. Talán azért, hogy oldjam kicsit a feszültséget, talán azért, hogy csak a saját feszültségemet oldjam, talán azért, mert én akarok elfutni innen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Gyerekként apával, már a vérszerinti apámmal - tudom, nekem annyi van, hogy azt a fél utca megirigyelhetné - volt egy titkos szövetségünk, amit senkinek sem meséltünk el, még anyának sem, mert nem értette volna. Anya és apa között mindig anya volt a túlszabályozó, a túlreális, a túl. Akit nem lehetett máshogy megnevezni, csak így, ő volt a "túl". Szóval ez apával tényleg egy olyan titok volt, amit ketten őriztünk. Az egyetlen. A nagy titok. Ez nem volt más, mint, hogy mindig, mikor kettesben voltunk, elmentünk a Marcipán Múzeumba, és a múzeum után a boltban egy csomó marcipánt vettünk. Nagyon sok minden eszembe jut mindig, és amikor Ricsi még évekkel ezelőtt azt mondta, hogy neki a marcipán a kedvence, emlékszem, kihagyott egy dobbanásnyit a szívem. Akkor volt az első olyan szívdobbanásom, ami miatta volt és igazán különlegesnek számított.
Amíg Charlie-ra várok, mert sosem lehet tudni, hogy mikor engedik el őket, van amikor időben, van amikor csak egy vagy másfél órával később, úgy döntök, hogy megnézem a helyet, és most nem apával osztozok meg a csomó marcipánon, hanem Ricsivel, nem változtak az érzéseim eziránt az édesség iránt. Olyan jó, hogy ez a szenvedélyem társra lelt, ez is. Mintha mi tényleg két fél lennénk, amiből egy tökéletes egészet lehet kirakni. Azonban múzeum már nincs, és marcipánt se lehet kapni a környéken, de egy bácsika azt mondja, hogy van egy néni nem messze, akitől szerezhetek. Elmondja az útvonalat, de annál messzebb van, hogy időben visszaérjek, így inkább a tér felé lépkedek, és amíg várom Charlie-t elkezdem böngészni a színház ehavi és jövőhavi kínálatát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

ZSOMBIÉK
kora délután az ELME parkjában | #questionsGIF



Megoszthatja pedig velem nyugodtan gondolatait, érzéseit, történetét. Ha nem most, majd máskor. Érdekel. Szívesen meghallgatom. Minden esetre picit elhúzott szájjal bólintok neki. Elhiszem, hogy nem az én hibám, sajnálni akkor is sajnálom.
Mosolyogva biccentek neki a neve hallatán. Zsombor. Szóval ő most Zsombor. Ám csak utána esik le, hogy vezetékneve felét lehagyta. Ez viszont erős szemöldökösszehúzásre késztet, meg kicsit ide-oda jár tekintetem.
- A Ramholcz... ? - kérdezek csak ennyit, mert fogalmam sincs, pontosan mi az, amit szeretnék megtudni. A lényeg, hogy nem értem, az hova tűnt. Ábrázatom aztán egyre érdeklődőbb és meglepettebb lesz. Akkor az, hogy ő Zsombor, nem azt jelenti, hogy nem Márton, hanem Zsombor, hanem azt, hogy ő most mindkettő? Azt, hogy ő most ő? Minden része egyben?
- Nem, nem álmodtad, ez... ez tényleg megtörtént - csuklik el kicsit hangom, mert hirtelen rám tör minden onnan. Az első alkalom, amikor barátom miatt megfordult velem a világ. Aztán sok időre rá visszafordult, nem kevésbé megrázóan. - Ez tényleg így volt - húzom vissza a mosolyt a számra, bíztatóan.
- Szóval akkor most kezd... a két feled... összeolvadni? - kérdezem őt tovább, a szokásos, szüneteket tartós módomon, ami mindig ilyen, amikor nagyon koncentrálok, hogy jól és pontosan fejezzem ki, mit szeretnék megtudni. Riley ezt mondta azt hiszem. Így nevezte azt, ami szerinte az irány, a cél volna afelé, hogy barátom gyógyuljon. Őt figyelve, válaszát várva bandukolok vele, amerre az út vagy amerre ő visz minket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Vannak az életben helyzetek, amikor nem hozhatunk szégyent a másikra. Miután Lianna elhívta arra a bizonyos estélyre, sokat kellett töprengenie az egészen, elvégre nem biztos, hogy ez a legjobb ötlet, ami valaha megfogalmazódott bennük. Jó ötlet pont őt bedobni a mély vízbe, a cápák és viperák közé? Erre a válasz mindenképp egy nem, azonban a tény, hogy a nő életének egyik legfontosabb eseményére kapott meghívást, valamit megmozdított benne. Folyamatosan Arie szavai visszhangoztak fejében, miszerint ő és Halty... Nem bírta lecsendesíteni őket, minduntalan előhozakodtak agyának egy rejtett zugából, így végül megírta, hogy igen, szívesen elkíséri.
Éppen ezért, bár Henrik korántsem mondható szépelgőnek vagy épp olyannak, aki túlzott figyelmet fordítana a legapróbb gyűrődésre is magán, végül elment öltönyt venni - Danka segítségével. Merthogy kellett mellé egy nő, aki megmondja a frankót, úgyhogy miután húgával kiválasztották a tökéletes darabot, még Ophelia véleményét is kikérte, aki el volt ájulva a választástól és sokatmondóan megjegyezte, hogy ebben bizonyosan sikerül majd lenyűgöznie Halty-t. De hisz nem is ez a cél! Éppen csak egy magazin igazgatójának fogják kinevezni a nőt, akit egyébként elkísér erre az egész cécóra, nem teheti meg, hogy egy egyszerű, slampos, szürke kisegérként valamiféle ünneplőt kap magára. Oda kellett tennie mindenét, fodrászhoz viszont már nem jutott el, így haját könnyed stílusban hátrasimítva hagyta, a frissen mosott, dús tincsek pedig tökéletessé tették az összképet. Épp csak elkészült, mikor az autó dudált, hogy ideje mennie, úgyhogy komótos léptekkel kisétált, beült és hagyta, hogy a sofőr vigye, amerre kell. Olyan hamar telt el az út, hogy szinte észre sem vette, bár be kell vallania, kicsit ideges az estély miatt.
Mikor megérkezik, rögtön fogadják is, így belépve a házba szinte már tátva marad a szája. Kicsit nagy, kicsit sok, de azok a népek, akik egy ilyen puccos eseményre jönnek, minden bizonnyal imádni fogják. Vált pár szót Istvánnal, amikor is lépteket hall a lépcső felől és kissé hanyagul odapillant, hogy utána tekintete ott is ragadjon. Noha arcára nem ül ki az őszinte csodálat, egy ragyogó mosolyt azért megenged magának, ahogy látja a felé közeledő nőt. Lazán odasétál a lépcsőhöz, hogy az utolsó fokon a kezét nyújtsa, kissé régiesen, s lesegítse az utolsó fokról.
- Igazán gyönyörű vagy - íriszei vakítóan kéknek hatnak, melyet a sötétkék, kockázott mintájú öltöny még inkább kiemel. Talán kissé zavarba ejtő, hogy ma ennyire tökéletes. - Avass be - engedelmesen követi Liannát a bálterembe, ahol körülnézve nem tudja, hogy elfintorodjon, vagy inkább ledöbbenjen. Ez a sok dísz, ez a sok giccs, ez a hihetetlen, szinte már ízléstelenbe forduló csicsa egyáltalán nincs ínyére. Nem meglepő, hogy ezután a vészkijáratra vonatkozó információkat prioritásként kezeli. - Nos, örülök, hogy itt lehetek, bár nekem ez egy kicsit... - körbemutat a termen széttárt karjaival, majd tekintete megállapodik a nőn. - Sok. Úgyhogy megjegyeztem azt az ajtót - zsebre vágja kezeit és tréfásan a kijárat felé biccent. Úgysem hagyná itt Halty-t, hogy egyedül kelljen szenvednie a sok hiéna között. - Köszönöm még egyszer a meghívást. Igyekszem a rémes estét elviselhetővé tenni. Kérlek, ne nevess majd hangosan a neked szánt megjegyzéseimen - könnyedén lépdel közelebb és jobbjával megigazít egy elszabadult tincset Lianna hajában. Kissé merengve simít végig rajta, gondolatai elkalandoznak, mielőtt azonban bármi egyebet tehetne, vagy mondhatna, mozgolódás hallatszik. Úgy tűnik érkeznek a vendégek. - Hát akkor kezdjük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kezét elfogadva lépkedek le az utolsó pár fokról, bókjára felé kapom fejemet, de csak halványan elmosolyodom, mert tudom, hogyha most szólalnék meg, abból semmi jó nem sülne ki és Henrik elfutna. Valószínűleg, így inkább a lényegre térek és kezdek el neki beszélgetni a várható vendégekről, és a titkos ajtóról, amit én előszeretettel használok bármilyen alkalomkor, de ezt senki nem tudja Istvánon kívül, szóval... a kettőnk titka? Gondolom. Henrik követ, magyarázok neki, majd mondandóm befejeztével fordulok felé, kérdő pillantásomat ráemelve, hogy valami reakciót lássak rajta, ám helyette inkább megszólal, nekem pedig nevetnem kell. Bizony kell, ilyenkor nincs választása az embernek.
- Igen, valóban sok - biccentek egyet határozottan. - A meghívottak szeretik a giccsparádét - vonom meg vállaimat mosolyogva, mert ahogy Henrik hozzááll ehhez az egészhez az rám is egy kis nyugalmat erőltet, és már talán nem is izgulok az egész miatt annyira, mint délelőtt. Természetesen ez meg fog változni, amint az első vendégpár vagy csoport - szeretnek csoportosban jönni - belép az ajtón, nekem meg műmosollyal a fejemen mindenkit ugyanolyan boldogsággal kell üdvözölnöm. Alsó ajkamat beharapva próbálok elvonatkoztatni azon gondolatoktól, amik ismét belém raknák a stresszt, de nem kell sokáig küzdenem, mert Henrik közelebb lép, és még válaszolni sincs időm, hogy azt nem ígérhetem meg neki, mert keze nyúl, a tincs eltűnik látószögemből, én pedig teljesen elpirulva emelem rá tekintetem. Mielőtt megszólalhatnék csapja meg fülemet a zaj az előtérből, majd bólintok egyet Henrik felé, de karját megfogva megállítom, mielőtt nagyon elsietne a dolog közepébe.
- Figyelj - alsó ajkamat harapdálva sütöm le tekintetem, miközben elengedem felkarját. - Itt mindenki elég befolyásos, így mindent tudnak, szóval... ne lepődj meg, ha tudnak rólad egyet s mást. Csak ne foglalkozz velük, kérlek. Nem akarom, hogy megbántsanak - nagyon remélem, hogy Henrik érti miről beszélek. Nyilvánvalóan a szülei meggyilkolásáról van szó, így is elég nagy botrányt kavart az, hogy én egy mellette szóló cikket hoztam le nagyon sok kiadónál, míg a legtöbb idelátogató csak savazta a férfit. A mozgolódás egyre nagyobb az előtérben, felemelem tekintetem, a férfiról az ajtó felé vándorol, majd vissza a férfira. - Show time - mosolyodom fel Henrikre biztatóan, majd megemberelve magam, kihúzom magam, és határozott léptekkel, egy kedves mosollyal arcomon indulok el az előtér felé. Belépve rögtön üdvözlöm az érkezőket, kiosztok pár ölelést, néhány kézfogás, néhány arca csók, és ez fog menni még egy jó darabig, majd amikor a bálterem felé irányítom őket, megakad a tekintetem Henriken, ahogy a nőnek is.
- Ő itt Ambrózy Henrik, a ma este sztárvendége - mosolyodom el az idős nőre, aki az egyik társkiadónk és nagyon szeretné, ha a fia vezetné a WoMent és nem én. Majd legközelebb, Ilona néni, majd legközelebb. A nő tekintete mindent elárul, majd a barátnőit, férjét és fiát is magával rángatva lép be a terembe. Jól indulunk, ha már a hatodik csomag így reagál Henrikre. Bunkók!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Valóban sok? Tyű, így is mondhatjuk. Mindenesetre Henrik számára sokatmondó, hogy a meghívottak többsége odalesz ezért a borzalomért. Jó, tényleg szép, de sokkal ízlésesebb is lehetne fele ennyi giccsel és csicsával, ha nem próbálna minden csillogni és minden csodás lenni. Neki eszébe se jutna, hogy ilyesfajta estélyt szervezzen valaha is - bár, ha jobban meggondolom, esélyt se fog soha szervezni. Minő meglepetés, hogy a férfi a valóságban egy totális antipartiarc, a bulizás tökéletes antitálentuma. Ha arról van szó, hogy egy kis társaság összegyűlik valamelyikük otthonában és házibulit csapnak, na az is más, mert abban fergeteges és lehengerlő, nem mellesleg olyan pizzát süt, hogy a szemetek is kettéáll. Jah, ért az olasz konyhához, szerintem ez az állat túlságosan overpowered.
Mindenesetre ideje, hogy a vendégekkel foglalkozzanak, ők ugyanis nagyon is megérkezni látszanak. Henrik már indulna is, hogy szembenézzen a forgataggal, csakhogy Lianna megállítja, így kérdőn fordul vissza, hogy tekintetüket összekapcsolja. - Mi tudjuk az igazat és ez a lényeg. Különben is, ha azt a vén macskát felcsípem, nem lesz gond - az egyik zord ábrázatú nő felé bök - az egyébként pont Ilona néni -, majd rákacsint Halty-ra, hogy ne aggódjon. Persze tudja, már akkor tudta, mikor elfogadta a meghívást, hogy lesz nem egy és nem két kellemetlen pillanata, többek között ezért is hezitált jönni. Nem akarja, hogy a nő nagy napja el legyen rontva az Ambrózy-k körül forgó pletykákkal, ahogyan szégyent sem akart hozni rá, hogy egy ilyennel jelenik meg. Mert oké, az ügy lezárva, megírták a lapok, mindenki tudja, hogy ártatlan volt és ok nélkül hurcolták meg, de ezek a népek, akik ilyen hatalmas felhajtással tetszelegnek maguk előtt, nos... Ők azt gondolnak, amit akarnak és mennyivel kényelmesebb valakit gyűlölni ahelyett, hogy megismernénk? Na ugye.
Ahogy Lianna ellép mellőle, hogy köszöntse az érkezőket, Henrik kissé feszengve áll. Elvégre senkit sem ismer, ráadásul furcsán méregetik már most, be se kell mutatni, mert felismerik. Hát ez remek. Megmasszírozza orrnyergét és mikor épp ismét felpillant, Ilona néni már bántóan betolakodik a személyes szférájába. - Ön a házigazdánk kísérője? - megvető tekintete szinte csontig hatol, míg mellette lévő idősödő férje kedvesen mosolyog fel Henrikre. Azért fel, mert éremedett korából kifolyólag kissé összetöpörödött, amitől csak még aranyosabbá válnak vonásai és lénye.
- Igen hölgyem, a mai estélyre én kísértem el Zaina kisasszonyt - tökéletes válasz egy tökéletesen rosszindulatú kérdésre, láthatóan az idős nő meg is döbben, hiszen nem erre számított. Már éppen nyitná a száját, mikor egy igen magas hangon vernyákoló leányzó - jézusom, ugye nagykorú már?! - ront be a bálterembe és mielőtt a férfinak lehetne ideje reagálni, kezeit karmokként tekeri a karja köré.
- Bizonyára te vagy a híres utolsó Ambrózy, Heléna vagyok - olyan közel hajol hozzá, hogy szinte érzi a nő leheletét az arcán lecsapódni, eközben pedig a szögnek köszönhetően tökéletes rálátása nyílik a jórészt fedetlen keblekre. Uram isten, mentsenek meg. Henrik totálisan leblokkol, azonban lélekjelenlétének köszönhetően udvariasan, ám határozottan fejti le magáról az erőszakos ujjakat. Ezt talán inkább ne.
- Én vagyok, de örülnék, ha a csevegést illendő távolságban folytatnánk - kissé fura arckifejezéssel lép arrébb, hogy eltávolodjon a most már durcás Helénától. A kislány - mert bocs gyerekek, de ez nem nő - összefonja maga előtt karjait, de természetesen ezt is úgy, hogy kiemelje az amúgy is méretes melleit. Oké, a fiam pillanatokon belül nagyon zavarban lesz. Hol van ilyenkor Lianna?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- "NeM FoNToS". Még a végén megfázol nekem, nem, felejtsük is el - emeltem fel a kezemet elutasítóan, nem voltam hajlandó ezt a forgatókönyvet még csak elméleti szinten sem meghallgatni. Nem azért hoztam ide, hogy utána meg majd hetekig köhögjön otthon mindenki, nem, erről szó sem lehet. A nyár nem erre lett kitalálva.
- Az óvónőkön kívül kiknek tetszik? Fura szerzetek, kicsit olyanok, mint akik nem tudnak maguknak eleget szülni ezért dolgoznak másokéval. - Bár lehet, hogy ezt csak Cel ültette el bennem, akiről nem csak sejtettem, hanem első kézből tudtam, pontosan miért is indult gyerekekkel dolgozni és nem mondhatnám, hogy feldobott, mikor mesélte. Kit igen? - Nem tudom, ovis dolgokat gondolom. Játszanak, színeznek, semmi vészeset, gondolom. Nem ott dolgozom, őszintén, fogalmam sincs!
Mert hát tanultam ilyesmiket, meg mittudomén, de gyakorlatban soha nem foglalkoztam ilyesmikkel és nem is terveztem, az azért tényleg nem a én asztalom. Már hogy, a gyerekek.
Nekem is nagyon furcsa volt azért az egész gondolat, hogy napközben nincsenek otthon, akkor sem, ha én mondjuk igen. Hogy megy ez?
- Nem akarom hogy kviddicses legyen, de egyre rémisztőbben dob a lány - préseltem össze az ajkaimat, aztán kitört belőlem a nevetés, a múltkor is sikerült eltalálnia a mozgó Levendulát, miután az azt mondta, nem szabad vacsikor a süti. - Akkor legyen előbb a körhinta, aztán a labdák.  
Szerettem sétálni velük, az idő sem volt rossz, szóval nagy lelkesen el is kezdett topogni a kiscsalád az említett helyszín felé.
- Út közben vegyünk neked enni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Rendben - hajtottam le a fejem egy nagyobb levegővétellel. Eszem ágában sem volt vitatkozni, amúgy sem szeretek, én csak meg akartam oldani, ha nem lenne meg. Nem szeretek beteg lenni, olyankor minden nehezebb és rosszabb, arról nem beszélve, hogy mióta a brekiim is itt vannak, mindenki csak fertőzné a másikat és akkor mindenkinek rossz lenne. Nem szeretnék ilyeneket direkt csinálni soha.
- Micsoda? Nem tudom, mármint... én nem vagyok óvós néni, nem is lennék soha, ahhoz még többet kell tanulni, mint bármi máshoz. De nem hiszem, hogy Emma ezért dolgozik velük, vagy Bence tesója. Vagy szerinted igen?
Egy picit jobban megingatott ez most, mint a tény, hogy bizony nekünk oda hordani kéne a babákat. Ez azt is jelentené, hogy akkor új anyukát kapnak? De az kinek jó? Én nem szeretném, ha mást szeretnének ennyire, vagy anyukáznának. Sehogy nem tudtam szimpatizálni a gondolattal, és bár értettem, hogy ez olyan játszóházasság, csak komolyabban, ettől még nem voltam elragadtatva, így csak nagy sóhajjal inkább kivettem a táskám is és magamra akasztva keresztben elkezdtem tolni a brekiket.
- Miért nem? Nagyon ügyes lenne, múltkor mikor átjött Sebby hozott ilyen pici karikákat és próbálgatták, majdnem mindet át sikerült dobnia - meséltem lelkesen, és tökre ki is illant a fejemből, hogy a Pandával megegyeztünk, hogy ezt nem annyira reklámozzuk Lewynek, mert szerinte nem lesz oda érte. Nem értem a mai napig miért, ez nagyon aranyos és édes. Klara szeretne ügyes lenni, mint az apukája, én is inkább rá szeretnék sok dologban hasonlítani, megértem a brekim.
- Nekem tetszik, Aniacska, ne edd azt meg, undiii - el is húztam a papírt a kezéből, amit fogalmam sincs honnan szedett, de tiszta nyálak voltunk. A fogak, legalább béke van és nincs sírás. Mondjuk azt hiszem hoztam azt a hamis fagyasztósat, azt szereti.
- Nem hiszem - mondtam, aztán ahogy sétáltunk az illatokra a hasam jobban morgott, mint Jacek sírni tud. Duh. Úgy csináltam inkább, mint aki nem hallja és sétáltam tovább. - A legpicibbek oda hogy ülnek fel?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem tudom miért kell ennyi dísz, vagy egyáltalán ekkora felhajtás ennek az egésznek. Nem fog más történni, minthogy apám elmondja, a kislányáé lesz a cég 5 éven belül, még nem tudhatjuk pontosan mikor, mert van néhány elintéznivalója. Persze, mi tudjuk, elméletileg ők is tudják, de ez mikor szokta érdekelni az aljas embereket? Amikor az, ha lehordhatunk valakit, tönkretehetjük lelkileg sokkal boldogabbá tesz mindenkit ebben a szakmában, mint az, ha lehozná az igazságot, ha beszélne róla. Ezért nem szeretnek engem, mert egész életemben, amióta újságíró lettem, csak s kizárólag olyat írok le, ami az igazságot fedi. Nem véletlen, hogy volt olyan év, amikor mindösszesen két cikkem jött le. A kutatómunka fontos dolog, és nem meglepő módon, a statisztikák szerint az én cikkemet olvasták a legtöbben. Kissé elkalandoztam...
Henrik mondata után nevetve megyek ki köszönteni a korábban jötteket. Kedélyesen beszélget velem pár szót mindenki, majd ahogy elfordulnak látszik, hogy a mosoly eltűnik onnan, és már megy a diskurzus mindenről, ami embernek ingere lehet egy kis jókedvhez. A kacsintásról ne essen szó, mert... egyszerűen ne. Nem tudok mit kezdeni az ilyen szituációkkal, Arie szavai is folyton az agyamban cikáznak ide-oda. Henrik és én. Ahogy néhány kézfogás és arca csók közben eltekintek a férfi felé, diszkréten, ahogy a nők szoktak, tekintetem tovább is elidőzne rajza. Az öltöny tökéletesen áll neki, biztos vagyok abban, hogy segítséggel vette, de ez csak még imponálóbb, mert valóban foglalkozott vele. Mindazok ellenére eljött, hogy tisztában volt azzal, itt az emberek nagy része újságírással, újságkiadással foglalkozik, így eléggé képben vannak mindenben, Henrik élete sem titok ezek előtt az emberek előtt. Mégis eljött, és még ki is rittyentette magát!
Csak fél füllel hallgatom Ilona néni és Henrik párbeszédét, ami mondjuk rövid, de mindenképpen tartalmas, mosolyom nem tud lelankadni. Henrik egyszerűen csodálatosan kezelte a helyzetet, a mosoly - amit lehet már csak én képzelek oda - virít az arcán, tengerkék szeme pedig állandóan villog. Éppen egy ölelés kellős közepén hallom meg a rikácsoló hangot, a hang tulajdonosa pedig egyenesen Henrikhez megy, majd a nyakába borul. Hogy mi a...? Oké, Henrik mellett szóljon, hogy lefejtette a karokat a kezéről. Időben. Viszonylag. Tisztázzuk le nem is tudom hányadszorra; nem vagyok agresszív, még csak türelmetlennek sem mondanám magam, de ez a nő, amikor belép valahova, ahol én is jelen vagyok, egyszerűen feláll a szőr a hátamon tőle. Az ölelést befejezem, le nem veszem a tekintetemet róluk, és mázli, hogy szemmel nem lehet ölni, mert Heléna már halott lenne. Ez biztos. István felé pillantok, beszéd nélkül kommunikáljuk le, hogy az ő köre jön, mert igen, leesett neki, hogy hova sietek, így szó nélkül állt be a helyemre és üdvözölte az érkezőket. Összeszűkült szemekkel, kissé csücsörített ajkakkal figyelem a párost, majd kihúzom magam - az én határozottságommal necces, de ugye ez kívülről sosem látszik - és elindulok feléjük. Határozottan, még engem is meglep, lépek Henrik mellé és jobb karjába fonva enyémet mosolygok a nőre halványan.
- Én pedig az utolsó híres Halty - biccentek egyet felé, miközben akaratlan szorítom meg Henrik alkarját. A mozdulat fel sem tűnik, az idegesség most sokkal nagyobb. Rendben, Arie megemlítette, hogy lehet itt lesz, de igyekeztem győzködni magam, hogy biztosan nem, mert anyám nem hívná meg, mert tudja, apám meg szintén tud mindenről, szóval... mégis itt van ez a. Hm... ez a nő, és van pofája hozzá érni az én kísérőmhöz! - Üdv itt Heléna. Mindig öröm, ha látlak, de jobban örülnék, ha a bálterem azon részére mennél az estély hivatalos kezdete előtt, ahol a nevetek van - hangom tiszta, kellemes, nincs benne gúny, mégis érezhető benne valami olyasfajta él, ami egyértelmű teszi talán mindenki számára, mennyire nem szeretjük egymást. Heléna dekoltázsán még nekem is meg akad a tekintetem, ami valószínűleg nagy szó, tekintve, hogy én nő vagyok.
Az ajtó felé kapom a tekintetem, és egy hatalmas mosollyal, Henriket magammal húzva lépek anyámékhoz, a karját egy pillanatra sem engedve el. - Sziasztok - majd kicsattanok a boldogságtól! Legalábbis nekik ezt kell látniuk. - Anya, apa... Ő itt Ambrózy Henrik, a ma esti kísérőm, és Ilona néninek azt mondtam, hogy az este sztárvendége - fogalmam sincs milyen fogadtatásra számítsak. Amikor a cikket írtam, apám nem tetszését fejezte ki nem is egyszer, anyám pedig állandóan azzal nyaggatott az estély előtt, hogy ki a plusz egy fő, akit hozok. Ha elmondom, hogy Henrik, apám valószínűleg nem örült volna a dolognak, de így van esély rá, hogy talán jobb véleménnyel áll hozzá. Végül is, Henrik ugyanolyan ember, mint mi, csak tönkre tették az életét az újságírók, akik közé most eljött. Remek. Apám meglepően kedvesen fogadja Henriket, anyám két arcra puszit nyom neki - lejjebb kell húznia magához, ez biztos, de anyám határozottságával ez szerintem pillanatok alatt megtörténhet - én pedig, miután elmentek, kicsit arrébb sétálok Henrikkel, felemelem rá pillantásom.
- Eddig remélem nem olyan rossz a dolog, mint amire számítottál - oké, folyamatosan a bálterem ajtaját bámulom, hátha kijön az a hárpia, és nem tudom. El kell bújtatnom Henriket. Foglalkozzon a saját kísérőjével, ne az enyémmel! Az érzelmeim remélem nincsenek az arcomra írva, mert az borzalmas lenne, ráadásul, ha Heléna meglátja, akkor végem van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Miután Liannának kötelessége foglalkozni a vendégekkel, Henriknek egyedül kell boldogulnia a sáskahaddal, mely lecsap rá. Őszintén, a társaságból, ha választania kell, egész este inkább farkasszemet néz Ilona néni megvető pillantásainak árnyékában, semmint egyetlen percet is el kelljen töltenie egy ilyen Heléna-féle csaj társaságában. Ahogy a vékony ujjak könnyedén markolnak rá felkarjára, ő pedig betolakodik a férfi magánszférájába, hirtelen egy különös érzés fogja el. Ritka ez, de most konkrétan undorodik és meg van döbbenve, hogy egy ellenkező nemű képes ilyen közönségesen viselkedni vele. Szinte fellélegzik, mikor végre valahára lekerül róla a vasmarok, ekkor pedig másik oldalára csatlakozik be valaki. Már épp szóra nyitná a száját, hogy ez finoman szólva is túlzás, mikor orrát megcsapja a jól ismert, kellemes illat. Noha Halty alkarjába karol, nem rest kissé megemelni azt, konkrétan derékszögbe állítani felkarjával és a kecses kezet arra ívelni és el sem engedni. Oké, nagyon gáz, de ennél jobb kapaszkodót keresve sem találna, minthogy a nő belé karoljon.
A megjegyzésre muszáj megköszörülnie a torkát, mert ha nem teszi, minden bizonnyal hangosan felnevetne. Érzi, hogy a két nő közötti feszültség az egekbe szökik, ugyanis Heléna peckesen kihúzza magát, kifejezvén egy fintorral, mennyire nem tetszik neki egybefont karjaik látványa. Hát, ilyen az élet. - Igazán örvendtem a szerencsének hölgyeim, de ezt a diskurzust talán később folytatjuk - biccent ő is, azonban a választ megvárni már nincs ideje, mert pillanatok alatt vonszolják el a tett színhelyéről és két idősebb taghoz kísérik, akik... Hát nem nehéz kitalálni, hogy Halty szülei. Oké, azért ez egy elég komoly pillanat, meg kéne próbálnia jó benyomást kelteni. Istenem, de ideges, de hát mi a fenéért? Talán nem akar szégyent hozni Liannára, ha már egyszer elkísérte erre a puccos eseményre. Apja meleg szívvel üdvözli, azonban Henriknek fogalma sincs, hogy a szavak igazak, vagy csak udvariasak, így hát viszonzásképp megszorítja a felé nyújtott kezet és megköszöni a vendéglátást. Aztán beúszik a képbe a büszke anya is, aki azonnal két puszival köszönti, Henrik pedig tényleg úgy érzi, hogy egy másik világba került. Atyaisten. Már épp fellélegezne, mikor az örömapa közelebb lép és bizalmasan súg neki valamit. Ahahaha, érezte ő.
- Remélem nincsenek illetlen szándékai a lányommal és valóban csak kísérőként érkezett - hát, akkor ennyit a kölcsönös szimpátiáról. Persze ezt Henrik előre tudta, nem egy jolly joker egy Ambrózy-val lepaktálni, főleg, ha azt a bizonyos Ambrózy-t a szülei meggyilkolásával vádolták. Végül is, mit várt? Igazán semmit. Kihúzza magát és egyenesen az apa szemébe néz. - Szigorúan csak elkísértem, az Ön engedélye nélkül pedig nem is udvarolnék neki - jó, ez akkora bullshit, amekkorát még ember nem mondott ki a száján, de a jó benyomásért mindent IS. Láthatóan a férfinak tetszik ez a hozzáállás, így elégedetten bólint és mintha némi együttérzést érezne a hangulatból. Megveregeti Henrik vállát és már tovább is áll, ők meg ismét egyedül maradnak Liannával, már amennyiben egy ilyen estélyen elmondható ilyesmi.
- Tűrhető. Ki volt az a lány, aki olyan... - nagy mellű? Mélyen dekoltált? Közönséges? Elviselhetetlen? Ezer meg egy dolgot tudna mondani, mégsem jönnek a szavak, mert nem akar udvariatlan vagy alpári lenni. De amúgy Heléna egy hülye picsa, maradjunk ennyiben. - Mindegy is, nem érdekel. Mikor teszik meg a bejelentést? - jelentőségteljesen néz a nőre, mert... Mert hát szabadulna. Épp most koptatta le Halty apja és nem biztos, hogy amennyiben komolyan gondolja az udvarlást, itt kéne folytatnia. De a fenébe is, férfi vagy férfi? Na ugye! Így hát, mikor a vendégek többsége láthatóan beérkezik és már a teremben fecserészik, úgy dönt, nekik is csatlakozniuk kell. - Menjünk - Liannához hajolva súgja a fülébe, majd óvatosan derekára simítva kezét indul meg, remélhetőleg úgy, hogy a nő nem cövekel le, mert villámgyorsan orra bukhat, ha nem kapkodja a lábait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Próbál nem ideges lenni, elvégre nem kivégzésre, hanem beszélgetésre jött. Kár, hogy amit az agy tud, azt a lélek gyakran elfelejti, mert emlékezik és behelyettesít. Semmi probléma, mély levegőt vesz, majd még egyszer, míg kezeinek remegése kicsit alább nem hagy. Dimitri válaszára végre elmosolyodik: érdekes, ahány emberrel beszél, a Minisztérium nem a szívük csücske, minő meglepetés... Bár több dolgot nem fűz hozzá a témához, magában elgondolkodik és konstatálja, nem is bánja, hogy az önvédelemből elkövetett gyilkosság okán az erkölcsije sohasem lesz tiszta és sohasem vállalhat majd hivatali munkát. Inkább hal éhen művészként, semmint abba a nyomasztó épületbe kelljen járnia.
- És nem fogják kikérdezni, hogy mit mondok? Mármint, hallgattak már ki, biztos ezer szálon végigfut majd minden lélegzetvételem, nemhogy a szavaim... - kellemetlen tény, de az erőkorlátozó fülbevalói, a sok aláírt papír, a folytonos ellenőrzések... Nem fogják csak úgy békén hagyni Dimitrit, ha pedig kiderül, hogy nem húzott ki semmit Gerdából, talán büntetést is kaphat. Na tök jó, a női túlbonyolítás következménye, hogy egyetlen apró dologból rögtön mindenért ő a hibás, többek között a világ hamarosan bekövetkező pusztulásáért IS (plusz-mínusz ezer év).
- Hát... Áll. Mindenki kedves, de én nem igazán beszélgetek senkivel - feszengve húzza ki magát, majd megemeli a bögrét, hogy belekortyoljon. Valóban, hány emberrel is került kontaktusba azóta, hogy ott van? Nem túl sokkal. A falakon kívül persze akad ismerőse, de akikkel annak idején jóba volt, mind elfordultak tőle, vagy nem is emlékeznek a létezésére. Ilyen ez a popszakma, ha nem hagysz magad után nyomot, előbb-utóbb senki sem fogja tudni, hogy ott jártál. - Akiket ismerek korábbról, szinte mind haragszanak rám, jogosan, amiért nem adtam hírt magamról. Szóval nem igazán keresnek vagy elutasítóak. Nehéz újra beilleszkednem, mikor nem tudok közel engedni magamhoz embereket, mert kérdezni fognak, én pedig... Nem is tudom. Nem tudom, mit kéne mondanom magamról - hát igen, ha ismerkedsz emberekkel és kérdeznek, akkor mesélsz magadról. Csakhogy az elmúlt négy évéről nem egyszerűen nem tud, de nem is akar senkinek beszámolni. Ameddig a pszichológusának képtelen elmondani a történteket és elkezdeni feldolgozni ezt a nem kis traumát, addig nem várhatja el magától, hogy másoknak kiteregesse a szennyest. Persze előbb vagy utóbb minden kiderül, de jobb lenne, ha ezúttal utóbb lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Henrik eligazgatja a kezemet, melyet gyilkos mosollyal hagyok. A mosoly nyilvánvalóan nem a kedves gesztusnak szól, hanem egyértelműen a nőnek, aki előttem teszi-veszi magát a férfinak, akivel én jöttem, aki engem kísért el erre a puccparádéra. Ő meg mit csinál? Még be sem lép az ajtón, felém egy pillantást sem vetve rohan el mindenki mellett, hogy Henrik nyakába vesse magát. Mintha ismerné egyáltalán, és nem csak a sározós, udormány cikkeket olvasta volna róla. Rendben, hallottam hírét, hogy Heléna szerint mennyire "kurva helyes" - igen, idéztem - a férfi, de a képek nem adják vissza azt, amilyen Henrik valójában. Például most is, ahogy megköszörüli a torkát, mindazért, hogy a nevetést vissza tudja fogni, mert nem illik pofán röhögni egy hölgyet. Egy hölgyképződményt. Egy... mindegy, szóval Helénát. Ezért ahelyett, hogy megtenné, egyszerűen krehácsol párat. Mi ez, ha nem illendőség? Csak oldalra sandítva tekintek a férfira, mert közben már szüleim szemeinek kereszttüzében állunk, vagyis áll ő, akik meglepően jól fogadják őt. Maradjunk annyiban, hogy rosszabbra számítottam, de a hátamba lövellő pillantásoktól így sem tudok elvonatkoztatni, hiába nem álltak bele anyámék egy vitába arról, hogy Henrikkel jöttem el.
Anyáék elindulnak befelé, én pedig végre kettesben maradok Henrikkel, ki is használom az alkalmat, hogy rákérdezzek vajon mennyire tartja már most borzalmas ötletnek, hogy eljött. A felelete meglep, de ami utána jön még jobban. Bár a mondatot nem fejezi be, mégis kihagy a szívem egy ütemet, mert rákérdezett volna, érdeklődött Heléna felől. Az utána következő mindegy, már nem sokat nyom a latba, így bánatosan elmosolyodom, majd a bálterem felé pillantok.
- Hamarosan - alsó ajkamat beharapom, mert ki akar törni belőlem, de csak nem kellene hagynom. Végül mégis ő nyer. Ki gondolta volna? - Ő Martonfalvy Heléna, mindenki kedvence. Határozott, magabiztos, szép, már vagy négyen megkérték a kezét, de mindenkinek nemet mondott, a kihívó ruhái a mindenei, az apja édesapám egyik legjobb barátja - hadarom el egy szuszra, és minden szó, amit kiejtek Helénáról égeti a torkom. - Összesítve ennyi lenne a n... hm... Heléna - nem, nekem még most sem nő, egyszerűen nem áll rá a szám, hogy a nőiséget és Helénát egy mondatban ejtsem ki. Lehetetlen.
A majdnem száz fő meghívottból, ha csak betekintek a bálterembe - szemmértékkel - mindenki megérkezett. Ahogy tekintetem végig járatom az embereken, akik beszélgetnek, de tekintetük mindig ide-oda jár, valahogy nem akaródzik bemennem és felszólalnom, hogy kösz mindenkinek, aki eljött, én leszek az igazgató, szevasztok. Az izgalom villámcsapásként férkőzik be megint tudatomban, és ha tehetném szó nélkül elfutnék, mert erre én biztosan nem vagyok felkészülve. Sem lelkileg, sem máshogy. A stresszt eddig valamiért jobban kezeltem, de ez a mai este mindent meg fog változtatni, még ha nem is rögtön, de meg fog. Apám szépen lassan kihátrál a kiadótól, én pedig feljebb lépek, és ennyi. Henrik illata hirtelen csapja meg orromat, a gondolatok eltűnnek a fejemből, ahogy meghallom rekedtes hangját a fülembe suttogni. Kikerekedett szemekkel tekintek előre, nem merek oldalra nézni, amikor megérzem lágy érintését derekamon. Ösztönösen lépnék el, mert borzalmasan zavarban vagyok, nem tudom mit tegyek, és amikor megindul, kénytelen vagyok követni. Tizedmásodperc késéssel indulok el utána, kezeim magam előtt összekulcsolva, félve sandítok fel Henrikre, mielőtt belépnénk.
- Köszönöm - suttogom a szót, mintha ez a mi titkunk lenne. Így, hogy Henrik mellettem van már az arcok sem tűnnek olyan ellenségesnek. Belépve a terembe intek pár embernek, akiket még nem én, vagy már nem én fogadtam, végül a terem közepén elhelyezett asztal felé indulok. Mosolyogva állok meg anyám széke mellett.
- Remélem elégedett vagy a kinézetemmel, anya, mert nagyon megszenvedtem érte - csókolom arcon, majd a válaszra várva készülök leülni. - Ó, nagyon csinos vagy lányom, és ezt mások is észrevették. Például Ilona néni fia, amióta beléptél nem veszi le rólad a szemét - alsó ajkamat beharapva hagyom figyelmen kívül a második mondatot. Nem érdekel az a tökfej, ráadásul már alapból ott hibázik a dolog, hogy Ilona néni fia.