Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
HeRNik | naGIGÁThor
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
|
Donovan elvtársnő
another trial for nothing Ki gondolta volna, hogy egy újabb meghallgatásra kell mennie? Amúgy a Minisztérium nem unja még? Ha legalább háromszor nem kérdezték már ki, akkor egyszer sem, de ugye jó magyar szokás szerint kell az a bizonyos ráadás. Ééééés már érkezik is. Jelezném a mélyen tisztelt olvasóközönségnek, hogy Ambrózy Henrik a tűréshatárának legszélén van már és nem tudja garantálni, hogy nem fog mindenkit elvarázsolni a g.cibe. Bár persze tudnivaló, hogy a Minisztérium erre megy rá: pszichológiai hadviselés. Meg akarják törni, hátha így majd mást mond. De fogják már fel, hogy nem tud, mert eddig is az igazságot mondta minden k.b.szott beszélgetésen! Rájöttem, nem is Henrik ideges már, hanem én, hogy ennyit vegzálják a fiamat. Ő persze unott arccal, sztoikus nyugalommal baktat be a Minisztérium épületébe, megkérdezi lent a szőke leánykát - aki minden valószínűleg nem csak kívülről szőke -, hogy ezúttal merre kell mennie, majd lassanként elindul. Néhányan kedvesen mosolyognak rá (többségében nők, ki hitte volna), páran átnéznek rajta és akadnak, akik valóban úgy vélik, hogy az ördög leszármazottja és fekete mágus. Azok megvetéssel és gyűlölettel ajándékozzák meg. Milyen szép is egy ilyen madárcsicsergős nap!
A helyszínhez érve kopogtat kettőt és pozitív válasz esetén benyit. Na, most egy nő. Úgyis unta a pasikat, fő a változatosság. Behajtja maga mögött az ajtót és a nőhöz lép, hogy kezét nyújtsa neki. - Ambrózy Henrik, jó napot - mondjuk hogy ez a nap kinek jó, azt ne firtassuk, de tételezzük fel, hogy ma mindenki boldog. Feltételezem, hogy úgyis hellyel kínálja majd Ophelia (ugye?), így Henrik készségesen foglal helyet és várja az unásig ismételt kérdéseket. Halleluja.
|
|
|
|
|
Adrian Black
INAKTÍV
cigarette daydream
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
|
Allan Colton Fisher
Make out like it never happened and that we were nothing || mr. resident >>
Figyelmeztetés! A hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz, ezért kiskorúak számára kizárólag felnőtt felügyelettel ajánlott. Tovább a hozzászóláshoz.
Szemeim összeszűkülnek, szemöldökeim összeszaladnak, majd egymástól elválva emelkednek meg, ahogy próbálom összekötni azt, amit mond, lényegében keresem a logikát a szavai közt. Alapvetően nem vagyok egy nagy pszichológus. Persze, tanultam a tárgyat, elvégre gyógyító vagyok, de ez vajmi kevésnek bizonyul ahhoz, hogy megértsem, mi is folyik most Colton fejében.
Mi van?
Nyilván van némi igazság abban, amit mond. Rengeteg faszságot csináltam életemben, például görcsösen kapaszkodtam belé és a megfelelés képébe, abba, hogy lehetek jó, vagy csak szimplán, hogy valaki anélkül törődik a létezésemmel, hogy bármit is bizonyítanom kellene. Félreértés ne essék, nem állítom, hogy tökéletes voltam, hogy a cselekedeteim nem voltak befolyásolva, és, hogy mindent úgy tettem, ahogy az helyes volt, hogy nem lehettem volna jobb úgy hozzá, mint magamhoz, de... Ezt nem én okoztam. Azt, hogy ő belecsúszott ebbe, nem én tettem vele. Nem döftem a tűt a karjába, nem nyomtam erőszakkal a fejét a por felé, nem fogtam sem kést a nyakához, sem pisztolyt a fejéhez azért, hogy ezt tegye magával. Tettem egy lépést hátra. Ennyit tettem. Kihátráltam az akkori életemből, hogy tisztán lássak, hogy megszabaduljak tőle és vele minden felelősségtől - mert Coltonnal lenni rengeteg felelősséggel jár, amihez nem csak, hogy akkor nem álltam készen, de most sem lennék.
Tekintetem egy pillanatra elszakítom tőle, a háta mögé pillantok, a még mindig minket figyelő biztonsági őrre, a drámát leplezetlenül éhező közönségre, a lopva fel-felpillantó recepciós lányra. Az orromon fújom ki a levegőt, miközben beszél, jobb szemöldököm ismét felemelkedik, ahogy egy elejtett félmondat megcsapja a fülem. Én mitől érezném magam jobban? Akaratlanul formálódik meg bennem a kérdés, szinte üvölt, ajkaim között akar erővel kicsúszni.
Miért akarsz _nekem_ bármit is bizonyítani?
Mert ezt akarja. Nem mondja ki, viszont utal rá, minden tette és szava utal rá. Ülhetett volna a székén szépen, csendben rajzolgatva, de ő ide jött. Visszamehetett volna a helyére, de nem, Colton itt maradt, és még mindig keresi rajtam a fogást, ahol belém marhatja a karmait, hogy érezzem, amit ő érzett, hogy bűntudatot ébresszen bennem azért, ami vele történt, hogy megmutassa, ő mennyit változott, hogy ő milyen lett, hogy felém kerekedjen, és onnan röhögjön le rám, köpjön a szemembe. Cole haragszik rám, még mindig haragszik rám, sőt, egyenesen gyűlöl minden egyes apró sejtjében gyűlöl, és legyen bármilyen gyerekes, legyen bármilyen kicsinyes, szétárad bennem az elégedettség. Colton még mindig nincs túl rajtam. Ezen pedig aligha fog segíteni a folytonos támadása.
- Mit szeretnél bebizonyítani, Cole? - kíváncsian billen oldalra fejem, miután saját magát vezeti ellentmondásba, anélkül, hogy bármit is mondanom kellett volna. Nem egészítem ki. Nem magyarázom el neki, mire gondolok, mire értem, nem világítok rá arra, hogy saját magát írja fölül, arra pedig végképp nem gondolok, hogy Emily miatt csinálná ezt. Mert ami köztünk történt, az csakis ránk tartozik, Ems-re és rám, neki nincs joga beleszólni, beleütni az orrát és önkéntes igazságosztót játszani, főleg az után nincs, hogy elüldözte őt, kiröhögte, megalázta és megvetette őt amiért őszinte volt vele.
Nézem őt, ahogy közelebb lép. Ismerem őt. Tudom, mit akar, már amikor beszélni kezd - arról fogalmam sincs, egészen pontosan hova fog kilyukadni, de tudom, mit akar elérni nálam. Érzem, ahogy szavai hurokként szorulnak a nyakamra, megnehezítik a légzést, a vér megszorul a fejemben és égni kezdenek tőle az ereim, fájóan, agresszívan. Igen,ezt érzem. Nem csak dühöt, nem csak haragot, tiszta agresszivitást. Képes lennék gondolkodás nélkül beverni a képét és addig ütni, amíg nem marad belőle semmi, csupán anyagtalan, formátlan, ocsmány massza. Amíg a saját képére formálom őt.
Colton beteg. Erre kell emlékeztetnem magam. Colton beteg ember, nem csak a függősége miatt, ő már az előtt is ilyen volt - talán nem velem, talán nem ellenem, de ő mindig is ilyen volt. Összeszorulnak ajkaim. Nem fogom megütni. Bármennyire is akarja, nem fogom megütni, mert nem éri meg, hogy érte szarba vágjam mindazt, amiért eddig dolgoztam. Csak nézek rá, az elégedett képére, az ajkai aljas formájára és arra, ahogy vár, hogy elszakadjon bennem a cérna, de nem éri meg.
- Ülj vissza a helyedre, Fisher. - megingatom fejem, ahogy visszafordulok az iratokhoz. - Még a végén azt fogják hinni, nem vagy tiszta.
|
|
|
|
|
Széplaki Alíz
INAKTÍV
° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
|
Maja Malomvölgyi tó - Kertváros Végre elérkezett a nagy nap, hogy Majácskával újra találkozhattam. Már iszonyat régóta nem láttuk egymást, ezt persze megnehezítették a sulis szabályok is. Mivel már elköltöztem az iskolából és saját lakásom volt, végre nem voltak többé szabályok, oda mehettem, ahova akartam, és amikor akartam. Egyedül arra kellett figyelnem, hogy a tanulás rovására nem menjen semmi, de ezt nem volt nehéz betartani. Egy ideig baglyoztunk Majával, hogy tudjuk tartani a kapcsolatot, de ez nem váltotta ki azért a személyes találkozást. Egy idő után, amikor nálam is megfelelőek voltak már a körülmények, megbeszéltük, hogy leutazom hozzá Pécsre, aztán sétálunk egy jót a tó környékén. Már nagyon vártam a találkát, kényelmes öltöztet vettem fel sportcipővel, majd a megbeszélt időpontban pontosan ott voltam az adott helyszínen, ahogyan megbeszéltük. Én értem előbb oda, helyet foglaltam egy padon, majd a gondolataimba révedtem. Eszembe jutottak a régi szép idők, mikor a barátnőmmel csomó klassz dolgot vittünk végbe, mikor először elmesélte, hogy kibe szerelmes, mikor segítettem neki puskázni a dolgozatoknál, mikor nehéz időket éltem át, és elmeséltem neki a megpróbáltatásaimat és még sorolhatnám. Mindig mosolyogva gondoltam vissza ezekre az időkre, annyira jók voltak és feledhetetlenek. Kicsit rosszul esett, hogy mostanság csak ritkán futottunk össze, az viszont örömmel töltött el, hogy tudtam, a legjobb barátnőmnek remek élete volt, mindene megvolt, amire vágyott, egy szuper férj, család, gyerekek, ráadásul emellett az álmai megvalósításával is foglalatoskodott. Én is elég sok mindent elértem akaratlanul is, hiszen volt végre egy klassz munkám, egy saját lakásom, a tanulmányaimra sem lehetett panasz, az életem egy része végre révbe ért. Már nagyon vártam, hogy találkozzunk Majával, aztán végre kicsacsogjunk mindent magunkból.
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
Ambrózy Henrik- rezi - ígyeMinden eshetőséget megvizsgáltunk már az élősködőknél, ami csak szóba jöhetett és egy tanoncom dobta be az ötletet; mi van ha fekete mágia van a hátterében? És baszki, hát tényleg! Nem elég, hogy én sem találkoztam még ilyennek pályafutásom során, de a szakkönyvek sem említenek még csak hasonló eseteket sem, és akármelyik kollégámat kerestem fel, nem tudott segíteni, mert elképzelése sincs róla mi lehet, náluk nem történt ilyen. A tojásokat is tüzetesebben átvizsgáltuk ám azok, vagy a frissen kikelt kicsik sem fertőzöttek, tehát csak és kizárólag a felnőtt példányokat támadja meg ez a gusztustalanság. És hogy mi a megoldásom rá? Nyugtató és szépen kiszedegetni a pikkelyek és bőrük alól csipesszel. Egy bájitalom, egy gyógyszerem sem segített, ami elűzte volna őket, így maradt a drasztikusabb megoldás. Mindenki készségesen áll a dologhoz és ha kell, akkor hajnalig ülnek az elbódított sárkány mellett és szedegetik ki belőlük a férgeket. Mert ezek azok. Lassan lépkedve közeledek a rezervátum étkezője felé, gondolataimba merülve nem is figyelem merre megyek igazából, csak megyek, de végül csak-csak kikötünk vendégemmel az étkezőben. Az egyik asztalhoz lehuppanva állam alá támasztom összekulcsolt kezeimet, miután a papírhalmot lerakom kettőnk közé Henrik felé fordítva azt. - Az egész két és fél hónapja kezdődött, ha jól számolok - kezdek bele most még végtelennek tűnő mondandómba, és csak remélhetem, hogy érthetően fogalmazom meg a lényeget. - Semmi előjele nem volt, a sárkány egyik pillanatról a másikra kezdett el lebetegedni. És igen egy sárkány volt fertőzött az elején. Levertség, láz, akár egy komolyabb megfázás tünetei - orrnyergemet összeszorítom, ahogy próbálok visszaemlékezni minden részletre. Minden kell, mindent el kell mondanom, mert nem tudhatom mi a fontos és mi nem az, ezt az előttem ülőnek kell eldöntenie. - Leszedálnunk sem kellett, simán közelebb sétáltam hozzá - lélegzetvételnyi szünet. - És akkor láttam meg a dögöket - kinyitom vendégem elé letett dossziét, ahol az első kép készült a férgekről. - Semmit nem tudunk róluk, mindenkivel beszéltem, aki csak eszembe jutott, sehol semmiféle információ - mélyet sóhajtok, amikor meghozza kolleginám a kávémat. Bólintok egyet, de rögtön folytatom is. - Belsőszervet nem támadnak, izmot sem, közvetlen a bőr alatt és a pikkelyek alatt lelhetők fel - lapozok egyet a papírlapoknál, hogy felbukkanjon a következő kép. - Első nap csak pár darab, amiket eltávolítottunk rögtön - lapozok. - Következő nap több tucat - csend, majd pár perc bambulás után folytatom csak mondanivalóm. - Bocsásson meg - mosolyodom el szégyenlősen. - Szóval több tucat, amik vérrel táplálkoznak, tehát élősködő-férgekről beszélünk valószínűleg - ismét lapozok a meglepően vaskos dossziéban, hogy a rajzok és feljegyzések mellett a féreg felépítését és minden egyéb hasznos információt is, amit eddig sikerült kiderítenem, lásson. - Az eltávolítása sem mindegy, akár egy kullancs. Ha a szívószerve bent marad, de a testét eltávolítjuk, akkor méreganyagot fecskendez ki - elhallgatok. Mégis honnan tudjuk ezt? Maradjunk annyiban, hogy meg volt az ára, de okoltunk belőle, és immár sokkal okosabban és precízebben járunk el. - A méreganyag még vizsgálat alatt van, de féregből annyit adok, amennyit csak szeretne, hogy neki tudjon állni - mosolygok rá a férfira biztatóan, és csak reménykedem, hogy mindent elmondtam, és legalább tud segíteni, ha csak minimálisan is, a férfi. Ő az utolsó esélyem ennek a problémának a megoldására. - Istenem! - kerekednek ki a szemeim, miközben kávés poharamat emelem ajkaimhoz. - Ne haragudjon, kér egy kávét? Esetleg mást? - nincs is jobb, mint egy őszinte bemutatkozás a neven túl, nem? Tőlem most megkapta ezt Henrik, akármennyire is kellemetlen. Az itt dolgozók legalább már hozzászoktak, és alapból is furcsa is idegen embereket látni, akik egyáltalán nem illetékesek vagy érdekeltek az itt élő sárkányok életében. Ideje lesz hozzászokni, ki tudja meddig marad a férfi.
|
|
|
|
|
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
HeRNik | naGIGÁThor
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
|
Ophelia C. Brown
Romániai Rezervátum | a titkos kór nyomábanTulajdonképpen szó nélkül követi a nőt egészen az étkezdéig, ahol a szőkével szemben foglal helyet. Tulajdonképpen meg sem lepi az a fajta készültség, amivel Ophelia előrukkol. A mappát már azelőtt kinyitja, hogy ő megtehetné. Henrik eleinte a nőt figyeli és a beszámolóra koncentrál. Aztán lepillant a képre és összevonja szemöldökét. Nagyjából egészéből lehetetlennek tűnik, hogy ilyen férgek előfordulhassanak Ázsián kívül, de nem szól semmit, figyelmesen végighallgatja a nőt.
- Köszönöm, nem kérek semmit - kedvesen mosolyog, ahogy visszautasítja a felkínált kávét, de hát tényleg nem kér. A hallottak után pedig minden étvágya elment, mivel pontosan jól tudja, mivel van dolguk. Legalábbis így elöljáróban biztos benne.
A tünetek egyértelműnek tűnnek, de az a helyzet, hogy maga sem hiszi el, amit hall és lát. És bár úgy tűnik, nagyjából összerakta a képletet, gyógymódot hirtelen nem tud rá. Ismer olyat, aki igen, de akkor a procedúra még hetekig is elhúzódhat, addig pedig a sárkányok egytől-egyig ki fognak pusztulni. Lapozgat a dossziéban és elolvassa az orvosi és anatómiai vizsgálatok eredményét, hogy megalapozhassa véleményét. Végtelenségnek tűnő perceken keresztül burkolózik némaságba, majd végre becsukja a mappát és a nőre néz.
- Nincsenek jó híreim - kezdi komor arccal. - Tudom, mik ezek, de aki ismeri a gyógymódot, nem tudom, mikor érne ide - széttárja karjait, majd ismét a dosszié után nyúl, hogy elővegye azt a képet, amin a férgek le vannak fotózva. Elég undorító látvány, az egyszer biztos. - Elég sok kultúra mágiáját sikerült tanulmányoznom és teljesen biztos vagyok benne, hogy ez kínai eredetű. Az ő fekete mágiájuk a Ku, ez pedig azon belül a Gu. Több fajtája is van, de ez a leggyakoribb, az aranycsíkozású férgek - ekkor az lény hátán végighúzódó sárgásnak ható csíkra mutat. Ha a fényen néznék meg, bizonyára aranyszerű lenne és természetesen oda is el fognak jutni, de egyelőre kímélné mindkettejüket. - Lehetnének kígyók, rovarok, egyéb csúszómászók is, de a férgek a legáltalánosabbak. A jellemzőjük, hogy általában a gyomorban telepednek meg, de a sárkányok esetében gondolom egyszerűbb volt őket a pikkelyek alá helyezni. Rendkívül gyorsan szaporodnak és fertőzőek, emberre is, úgyhogy sürgősen kezdjenek hálát adni, amiért nem kapták el - merthogy bár evidensnek tűnik, hogy bizonyos higiéniai feltételeket betartanak, s így kerülik el a további problémákat, sajnos nem az. Erre az is kitűnő bizonyíték, hogy a férgek mérget tartalmaznak.
- Nem agresszív faj, szép lassan falja fel áldozatát. Kimerültséget, lázat okoz, szép lassan pedig annyira legyengíti az egész immunrendszert, hogy az élőlény meghal. Az ősi időkben ezekből a gusztustalanságokból démonokat és rossz szellemeket idéztek meg, de az idők folyamán rájöttek, hogy önmagukban is kellően életveszélyesek lehetnek - hátradől a székén és az asztalon kezd dobolni, majd egy laza mozdulattal becsukja az előttük heverő mappát. Kinéz az ablakon és látszik rajta, hogy nagyon erősen gondolkozik. Az igazság az, hogy legfeljebb akkor tudna egy hangyányit segíteni, ha fekete mágiát használna, csakhogy az tilos, ráadásul mivel sohasem gyakorolta, csak az elméletét tudja, könnyen lehet, hogy megöli a rezervátum lakóit. Aki pedig segíthetne... Nos ő Kína szerte igyekszik megfékezni a rejtőzködő, igen nagy csoportot alkotó fekete mágusok ténykedéseit. - Mindenképp szeretném élőben is látni a férgeket. A szaporodásukat talán tudjuk kontrollálni, azonban a látszat ne tévessze meg. Folyamatosan bocsátanak ki magukból mérget, csak nem halálos dózisban. Addig kínozzák az áldozatot, míg szó szerint feladja az életét és nem küzd tovább. Csodálom ezeknek az állatoknak a kitartását és hozzáteszem, ha nem szedegetnék ki minden nap az új példányokat belőlük, ma itt nem lennének sárkányok - ez tulajdonképpen egy dicséret annak ellenére is, hogy roppant veszélyes, amit csinálnak. Egyetlen cseppje az állat mérgének elegendő ahhoz, hogy a paraziták megjelenjenek az emberen, az viszont ezer százalék, hogy egy ember feleannyi ideig se bírná ki, mint egy sárkány. Konkrétan pár nap alatt megölnék a férgek.
- Teljes karantén kell azokra a sárkányokra, amik fertőzöttek, szeretném ellenőrizni azt is, milyen körülmények között távolítják el a férgeket, de legfőképp Önt kell kérnem, hogy még egy ideig tartson ki. Van egy jó barátom, de hetekbe is telhet, míg ide tud jönni - kezével átnyúl az asztalon és csupán egyetlen pillanatig, de bátorítóan megszorítja a nő kezét és arcán átsuhan az együttérzés árnya. Tényleg sajnálja ezeket a sárkányokat és végtelenül tiszteli a nőt, amiért kitart. Az egész mozdulat talán kevesebb, mint egy pillanat és a kezét már vissza is húzza - semmiképp sem akar tolakodó lenni -, a dossziét pedig magához veszi. - Lássuk azokat a férgeket.
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
Ambrózy Henrik- rezi - ígyeZavartan mosolygok a férfira, aki annak ellenére, hogy először van itt, ráadásul egy elég kellemetlen szituáció végett, nem tűnik zavartnak vagy kétségbeesettnek, ellentétben velem. Soha, semmi nem fogott ki rajtam a sárkányokkal kapcsolatban, jött ez a szar, és az évek során, amiket megúsztam, szerintem most egyszerre szakadt a nyakamba. Kétségbeesve próbáltam megtalálni a megoldást. Krémet, gyógynövényt, bájitalt, bármit, ami segíthet a kedvenceimen, de felsültem és ennél nagyobb törés az életemben még soha nem történt, és valószínűnek tartom, hogy nem is fog. Borzalmas! Mondandóm befejeztével mélyet sóhajtok, tekintetem Henriket fürkészi, aki pedig némasági fogalmat tett láthatólag az elkövetkezendő tíz évre, mert minden másodperc egy évnek tűnik, amíg hallgat. Rosszabbnál rosszabb opciók száguldoznak a fejemben, de kifelé próbálom higgadtságomat mutatni, amit már olyan jól megtanultam az elmúlt két hónap alatt. Az elején pánikoltam minden helyzetben, egy szót nem lehetett hozzám szólni, annyira az arcomra volt írva a kétségbeesés, pedig egyáltalán nem jellemző rám, hogy elvesztem a higgadtságomat. Aztán jött egy pont, amikor ismét megtaláltam a kemény önmagam, és kifelé is ezt mutattam, a légkör is rögtön nyugodtabb lett, én pedig egyszerűbben tudtam koncentrálni a fontosabb dolgokra. Például, hogy találjunk a közelben egy fekete mágia kutatót vagy hozzáértőt. Henrik minden egyes szavát iszom, de szívem olyan hevesen ver, szavakba sem tudom önteni. Kezeimet ismét állam alá teszem összekulcsolva, kávém az asztalomon landol, és türelmesen várom, amíg a férfi a végére ér. Szemeimet körülbelül a mondandó közepén hunyom le, hogy ne törjek ki, hogy ne csattanjak fel. - Az elején kiadtam mindenkinek, hogy védőruhában, védőbűbájjal mehetnek a sárkányok közelébe - válaszolom elfúló hangom. - Ez alól nincs kivétel - rázom meg a fejem kicsit. Egyszer én voltam a kivétel, de ez nem releváns, mivel nem lettem fertőzött, valószínűleg már észrevettem volna. Ha kezelés nincs, akkor elég a védőbűbáj, de aki kezeli is őket, annak a védőruha kötelező, mert aki nem teszi meg, azt páros lábbal rúgom ki a rezervátumból. - Szóval azt mondja, hogy valaki ezeket az ázsiai démonokat szándékosan hozta a rezervátumba - vonom le a konzekvenciát gyorsan. Agyam olyan sebesen pörög, hogy még én sem tudom követni a gondolatok tömkelegét, amik folyton ostromolják agyamat. - Fantasztikus! - csattanok fel, tenyeremmel az asztalra csapva. Székemen hátradőlök, ujjaimmal kezdek el dobolni az asztalon, kávémat ajkaimhoz emelve nézek át az üvegfalon, ahol a csapatom dolgozik. - Egy kérdésem maradt, Henrik; miért? Miért hoz be valaki egy romániai rezervátumba egészen Kínából ilyen férgeket? - tekintetem a férfiéba fúrom. Erre az egyetlen egy kérdésre érdekel a válasz jelenleg, ha már a gyógymódra heteket kell várnunk. A férfi sokkal több segítséget nyújtott, mint amire számítottam eddig bárkitől is, kivéve persze az itt dolgozó emberektől. Keresztbe vetett lábam folyamatosan jár, és egyszerűen nem tudom palástolni dühömet és talán... kétségbeesésemet? - A karantén az első férgek megjelenése óta meg van - motyogom orrom alatt. - Mikor tudna ideérni az illető, aki megtudná őket menteni? - emelem tekintetem az előttem ülőre. Kávémra rámarkolok, kortyolok egyet belőle, majd folytatom. - A pénz nem számít, ahogy Önnél és a kedves menyasszonyánál sem - haloványan elmosolyodom. Ennyit a saját házról, amire a tudatom megjelenése óta gyűjtök körülbelül, ám ez fontosabb. Természetesen a rezervátumnak van megtakarítása az ilyen és hasonló esetekre, de nem elég, főleg, hogy ennek a pénznek a fele, elment az utánpótlásra. Nagyon sokan nem bírták elviselni a férgek látványát, így ők kihullottak, de a régi csapat, azok, akik itt vannak azóta, amióta én is, természetesen hősiesen küzd. Bókja jólesik, de a kétségbeesésemet még ez sem tudja elillantani. Valószínűleg semmi nem fogja tudni eltüntetni, amíg meg nem oldódik ez az egész. - Eddig kilenc fertőzött sárkányunk van. Aki először produkálta a tüneteket kritikus az állapota, de megteszünk minden tőlünk telhetőt - dörzsölöm meg szemeimet. - Már egy vérátömlesztésen is túl vagyunk - sóhajtok egy mélyet. Fáradt vagyok, és a koffein tart életben, amióta ez az őrület elkezdődött, és attól félek, hogy látszik is rajtam. Fogytam hat kilót, és még szerencse, hogy nagyon jó alapozót és korrektort használok, amik elrejtik a hatalmas Gucci karikáimat a szemem alatt. Megilletődve fogadom, ahogy Henrik, ha csak egy pillanatra is, de megszorítja folyamatosan járó ujjaimat az asztallapon. Meglepődöttségemet felváltja egy zavart mosoly, amikor elhúzza a kezét. Mindenki támogat ebben, aki számít, de egy ilyen embertől, aki most lát először bele ebbe az egészbe, mégis máshogy esik. - Igyekszem - kifújom a levegőt, és meglepődve tapasztalom, hogy lábam járása is abbamaradt. Bólintok egyet felé, majd mosolyogva, kávémmal a kezemben indulok meg a laborok felé. Egy szót nem szólok az odavezető úton, annyi gondolat van a fejemben, hogy félő, ostobaságot mondanék, és azt most nem kockáztathatom meg. Zsebemből előhalászva a kulcsot nyitok be a labor elzárt előterébe, hogy elkezdhessük a fertőtlenítést. - Nos, ez kellemetlen lesz - kezdek bele. - De kérem vetkőzzön le alsónadrágra és álljon be a kabinba, majd húzza fel azt a ruhát. És ha lehet a szemét tartsa csukva, a baleset elkerülése végett, hiába csak nyaktól lefelé fertőtlenít. Egy vakság még nem kellene a nyakamba - mutatok először az ideiglenes kabinra, majd a steril ruhára. Mindenki védőbűbájjal védett a laborban, de elővigyázatos vagyok, így, mint embereket is le kell, hogy fertőtlenítsük a biztos miatt. Ennél nagyobb biztonságot még Merlin sem tudna kitalálni, de komolyan. Zavartalan állok az ajtóhoz, amire ráfordítom a kulcsot, ám nem fordulok vissza, ugyanúgy háttal állok Henriknek.
|
|
|
|
|
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
HeRNik | naGIGÁThor
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
|
Ophelia C. Brown
Romániai Rezervátum | a titkos kór nyomábanNem öröm neki sem, hogy ilyen hírekkel kell szolgálnia. Mi több, talán ő maga jobban el van keseredve, mint Ophelia, ugyanis Henrik, bár szakértője a fekete mágiának, mindannyiszor megrökönyödve áll a valós esetek előtt. Egészen más egy országban kutatni, meg könyvek fölött ülni, mint a valóságban tényleg beleszaladni egy-egy ilyenbe. Hozzáteszem, a férfi által leginkább kutatott terület épp Afrika és Ázsia volt, mivel ezek az utolsó kontinensek, ahol bizonyos országokban legálisan lehet gyakorolni a fekete mágiát. Persze tudott, hogy másutt is gyakorolják, csak éppenséggel ha ott akarod tanulmányozni, be kell lépned az adott szektába, ami egyet jelent a halálos ítéleteddel, legalábbis törvényi szempontból.
Látja a nőn, hogy teljesen ki van merülve. Két és fél hónap... Eszméletlenül hosszú idő, ő pedig minden valószínűséggel nap nap után talpon van és küzd ezekért az állatokért, ahogyan az emberei is. Erejükön felül próbálják megmenteni a rezervátum lakóit, bár sajnálatos módon sokukon már nem fognak tudni segíteni.
- Ez egy nagyon bölcs döntés volt. Beláthatatlan következményekkel járna, ha elkezdene terjedni a dolgozók között - próbál nem vészjóslónak vagy ijesztőnek tűnni, azonban kötelessége figyelmeztetni Opheliát erre az eshetőségre is. Az ember szervezetébe jutva ezek a paraziták úgy falják fel őket, hogy mire észreveszik, minimum maradandó károsodást szenved az illető, arról nem beszélve, hogy a testbe kerülés után szinte azonnal hordozóvá és fertőzővé is válnak. Jelentsen ez konkrét érintést vagy cseppfertőzést. Nem játék.
- Nem démonok, de azokat is lehetne belőlük csinálni a megfelelő varázslatokkal, igen. De ha ez lenne a cél, már rég megtették volna. Nem szükséges a gazdatest halála a démon megidézéséhez - bár nem akarná feltétlenül kijavítani, mégis szükségszerű, hiszen ha tényleg ez volna a szándék, feleslegesen fertőzték volna meg majd az egész rezervátumot. Elég egyetlen áldozat, pár perc benne a féregnek is elég ahhoz, hogy megkezdhessék a szertartást. - Erre még én sem tudom a választ. Az is lehet, hogy nem Kínából van. Mivel sem a Minisztériumok, sem más szerv nem képes felfedni a fekete mágusok hálózatát, az is elképzelhető, hogy ezek kézről-kézre járnak - széttárja karját. Azt ő sem tartja valószínűnek, hogy valaki egészen Kínából utazott volna idáig, hogy beültethesse ezeket a lényeket. Sokkal inkább valakinek volt biztos hozzáférése hasonlóhoz. - Nem akarom elkeseríteni, de a fekete mágia csak úgy, a semmiből sohasem jelenik meg, mindig van egy használó. Egy dolgot tudok tanácsolni: nézzen körül a környező laborokban. Járjon utána, hová küldhettek ilyen állatokat, akár vizsgálati célból is. Az újságban nem reklámozzák sem azt, ha kapnak, sem azt, ha vizsgálnak hasonlót. Lehetséges, hogy meglovasították az egyik példányt. Önnek talán vannak ehhez megfelelő kapcsolatai - persze, ha bárki azt gondolja, hogy a férfi lezártnak is tekinti ennyivel, akkor nagyon téved. Mindenképp megereszt pár levelet erre-arra, hogy utánakérdezzen, hogyan kerülhetett pont ide. És különben is, ki akarna ilyesmivel szórakozni?
- Lehet, hogy már holnap, lehet csak egy hónap múlva. Nehéz megtalálni és még nehezebb kimozdítani a helyéről. Mivel fekete mágusok után nyomoz, lételeme az inkognító - hogy honnan ismer ilyen embereket? Hosszú sztori. Mindenesetre Jianyu az egyik legjobb felderítő, ő az ázsiai fekete mágia szakértője és mondhatni nincs olyan mágiatípus, amire ne tudna gyógymódot. Ez az ő szakterülete. Ha valaki, ő bizonyosan képes segíteni. - Az ő nevében nem tudok nyilatkozni, de én mindenesetre semmilyen összeget nem fogadok el. Szerintem Lilla sem. Nem ezért jöttünk - Henriknek elvei vannak. Ez most egy vészhelyzet, a sárkányok kezelése rémesen költséges és, bár Jianyu minden bizonnyal szintén ingyen fog dolgozni, az a mennyiségű gyógyszer, ami ide kelleni fog, bőven felemészti majd a rezervátum éves költségeit. Képtelen volna pénzt elfogadni ezért.
- Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de őt valószínűleg el fogják veszíteni. Igyekszünk majd minél többet megmenteni, de a legsúlyosabb egyedek állapota lehetséges, hogy visszafordíthatatlan. Ez még kiderül, de javaslom, hogy gondolkodjon el az altatásukon. Szenvednek és, ha a kezelések nem fognak hatni, minden fennmaradó napjuk kínzás lesz. De szerencsére itt még nem tartunk, bízzunk a legjobbakban - egy biztató mosolyra húzza ajkait, majd ahogy a nő megindul, némán követi. Bele sem mer gondolni, mit tenne ő a másik helyzetében. Persze neki most könnyű okosnak lenni, mégsem hiszi, hogy egy fikarcnyival is jobban meg tudná oldani ezt a szituációt. Rengeteg szervezés, át nem aludt éjszakák, lelki megterhelés és anyagi kiadás ez. Minden szempontból megterhelő és minden tiszteletet megérdemel ez az egész csapat, de leginkább a vezető: ha ő nem fogja össze őket és marad a talpán, akkor vége mindennek.
- Mivel szeretném látni azokat a férgeket, ígérem csukva tartom majd a szemem, de csak akkor, ha maga is - szemtelen mosolyra húzza ajkát, hogy a helyzet komolyságát és a levegőben lévő feszültséget oldja, majd egyszerűen besétál és nekiáll vetkőzni. Hát, erre mondjuk nem volt felkészülve, de tudván, mit akar épp megnézni, hatszor ennyi tortúrán is keresztül menne. Felölti a védőruhát, hagyja, hogy a fertőtlenítés végigmenjen - természetesen mindent az utasításoknak megfelelően hajt végre - és, amikor kész, nyílik a kabin ajtaja. - Az a helyzet, hogy még sohasem láttam élőben ilyen férgeket - miközben beszél, könnyedén lép ki a védőruhájában és amint lehetősége nyílik rá, a nőre néz beszéd közben. - Mivel minden nap több tucatot szednek ki az állatokból, érdemes volna megnézni, mitől pusztulnak el. Ha például a túlzott hideg vagy túlzott meleg, egy adott zaj vagy anyag képes csillapítani a szaporodásukat, már haladtunk valamit.
|
|
|
|
|
Nérel Danka
INAKTÍV
bukott angyal
RPG hsz: 131
Összes hsz: 364
|
Party squad  Tehát először vegyünk két szülinapot, aminek az ünneplése elmaradt az események sűrűjében, csak pár jókívánságra maradt idő. Aztán kelleni fog egy beszélgetős nap, eltárolt ötletekkel. A végeredmény egy nagyon lelkes én és az ötlet, hogy ünnepeljünk születésnapot a Balatonnál, négyesben. Most is épp egy óriási fagyival a kezemben mosolygok a többiekre, amint visszafelé kaptatunk a balatonfüredi hotelünkbe. Igazából a szüleimé, de ezen különleges alkalomra kaptunk két szobát és az ünneplős termet is nekünk adták erre az estére. Szinte olyan, mintha mi is fizető vendégek lennénk. De csak szinte, mert a helyet a mi dekorációinkkal kell feldíszítenünk és nekünk kell takarítanunk magunk után. A dekor kellékek már a táskámban lapulnak, reggel korán keltem, így volt időm leugrani az egyik mugli bevásárlóközpontba pár dologért. Aztán a nagy sietségben elfelejtettem kivenni őket a táskámból, ezért strandolásnál is velünk fognak tartani. Talán nem bánják, hogy megnézhetik a strandot velünk. Amúgy nem túl sok mindent szereztem be, néhány csomag lufi, egy tízes és egy hetes gyertya és Lau ajándéka lapul benne. Az ajándékot közösen vettük neki, már amikor megbeszéltük, hogy nem kérünk ajándékokat, akkor tudtam, hogy én meggyőzőm a másik kettőt és veszünk neki valami olyat, ami a mi kis kalandunkra emlékezteti majd őt. Végül egy "I love Balaton" feliratú karkötőre esett a választásom. Nem túl sok, de ha ránéz, ez az emlék fog róla eszébe jutni. Vagy legalábbis remélem.
- Ez a málna egyszerűen isteni - mutatok a fagyimra, és nézek a többiekre, aminek következtében véletlenül belenyomom az ujjam az említett ételbe, de nem túlságosan zavar. Könnyedén lenyalom a cukros masszát és folytatom az evést. Nem vagyok biztos benne, hogy a parton egyáltalán szívesen látnának fagyival, figyelembe véve a sok-sok ételes standot, ami minden fürdős hely elengedhetetlen kelléke. Ezért egy pad felé biccentek és végül rákérdezek.
- Leülünk egy kicsit? - ez egy picit úgy hangozhat, mintha nem bírnám a sétát, pedig még csak most kezdtük. Bár ha az ember sokszor teszi meg egy nap, akkor biztosan idegesítővé válhat, az utcák viszont némileg kárpótolnak. Nem hiába emlegetik a helyet a Balaton északi partjának fővárosaként.
|
|
|
|
|
Edith Ixchel Payne
INAKTÍV
Bohóchalacska
RPG hsz: 99
Összes hsz: 277
|
Balatoni nyárÉn I 08.18.Meglepetten, de boldogan fogadtam el az invitálást. Pár hete még nem ismertem itt senkit, és lám, a házam nem hazudtolta meg önmagát, olyan gyorsan befogadtak, hogy még én is csak meglepetten pislogtam. Észrevétlenül kerültünk egymáshoz egyre közelebb és közelebb, de hogy bánom-e? Ugyan dehogy, sőt, épp ellenkezőleg, jól érzem magam a társaságukban. Meg aztán van ingyen műsor is, Dankával az első sorból nézhetjük végig, Laura és Thomas hogyan csiszolódnak össze, napról-napra jobban odafigyelve egymásra. Aranyosak, és én mosolyogva figyelem őket, de sok más korombelitől eltérően nem vágyom hasonlóra. Majd talán egyszer. Kedélyesen pillantok Dankára, miközben egy lecsöppenni készülő részt nyalok le a saját fagyimról. Szerencsére már ismét önmaga, így nem is tart órákig mire lesétálunk a strandra. Na persze, ha még mindig le lenne lassulva, a fagyi is rég szétolvadna mire meg tudná enni, aztán biztosan nagyon szomorú lenne. - A mogyorós is fini - somolygok rá vissza, ahogy meglátom, hogy belenyúl a gombócba. Tovább szélesedő mosollyal nyújtom felé a tölcsért, egy kérdő szemöldökfelvonással. - Megkóstolod?Persze az ajánlatom nem csak neki szól, bárki kérhet kóstolót, amíg el nem fogy a gombócom. Nekitámaszkodok a pad szélén lévő szoborszerű virágládának, a többiek felé fordulva. Vállamon ott libeg a vászontáskám, benne a fürdőruhámmal, és egy kis palack vízzel, valamint a pénztárcámmal, amit szerencsére most nem felejtettem el elrakni. A pálcámat, és minden más cuccomat a szobában hagytam, nehogy valaki megtalálja aztán baj legyen belőle. A bőröndöm mélyén lapul jópár csomag rágcsálnivaló, kesudió, mandula, mogyoró és hasonló magvak, valamint egy kis édesség is, amiket a születésnaposoknak hoztam. Tudom, tudom, nincs ajándék, de ez mégsem olyan ajándék ajándék, inkább figyelmesség, amivel mindenki csak jól jár. Remélhetőleg mindenki talál majd kedvére valót, és nem cipeltem őket potyára.
|
|
|
|
|
Vajda Eszter
Auror, Animágus, Legilimentor, Végzett Diák
bossy
RPG hsz: 181
Összes hsz: 904
|
T H E O N D E L A C R O I X
x eszterNem kell marha sok ész ahhoz, hogy az ember eldöntse, mit szeretne enni - és mégis, egy-egy elhatározás mögött végtelennek tűnő vívódás rejlik. Máris komplikáltabbá válik a helyzet, ha két személyről beszélünk. Ami az egyiknek kell, azt a másik nem szereti, esetleg, egyenesen undorodik tőle, nem kell, nem kívánja, nem akar onnan enni, és még sorolhatnánk.
Az embernek elég csak rám néznie ahhoz, hogy levonja a következtetést: ez a gebe életében nem evett mást salátán kívül. A social mediaban is elég sokszor kapom meg a hasonló kommenteket, "ennem kéne egy sajtburgert", "el sem férne bennem egy Big Tasty menü" és hasonlók, az igazság viszont az, hogy én sem vetem meg a gyors kaját. Nem eszek minden nap, már csak azért sem, mert rohadt egészségtelen, ettől függetlenül ha megkívánom, hát megeszem - ebben az esetben pedig vagy elmegyek érte, vagy sehogy.
Ezért vagyok most is itt, csak így, egyedül. Az egyik egyszemélyes asztalhoz leülve várom a két menüt - elfogyott a hús, és tekintve, hogy ez sem egy McDonalds, sem egy hasonló nagyvállalat, ahol pikk pakk megvan minden (azért van egy szint, ami alá már nem adom) -, elvitelre. Lábaim keresztbe téve egymáson veszem elő a telefonom, már csak megszokásból is magam elé fektetem az asztal lapján, miközben közelebb húzva a kemény papír étel- és itallapot kezdem böngészni azt. Ugyan a szokásosat rendeltem - mindig a szokásosat rendelem -, azért jó tudni, mit tudnak még kínálni, arra az esetre, ha valami isteni villámcsapás folytán fellángolna bennem a változatosság iránti vágy.
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
Ambrózy Henrik- rezi - ígyeA mentsváram - mert magamban már csak így hívom a férfit - minden szavával próbál megnyugtatni, de kőkemény valóságot mondja. Zsong az agyam a sok újonnan jött információtól, és csak az tud járni a fejemben, hogy Henrik ismerőse vajon mikorra ér ide? Napok, hetek, akár hónapok? Nekem nincsenek hónapjaim, sőt talán már heteim sincsenek, az első megfertőzött sárkány állapotát nézve. Ha nagyon őszinte akarok lenni, már kitöltöttem a szükséges dokumentumokat az elégetéséről, hogyha eljön az idő, akkor ne kelljen vele bajlódnunk, csak cselekedjünk. A beszélgetés folytatódik, és most rajtam a sor, hogy némaságba burkolózva tegyem meg a laborig vezető utat; fel kell dolgoznom a lehetőségeket, az információkat, és mindent, amit vendégem mondott. Amik mellesleg egyáltalán nem kecsegtetnek sok jóval, még akkor sem, ha minden biztonsági intézkedést, ami tőlem tellett, megtettem, akár a sárkányokat akár az embereimet nézem. Úgy vagyok vele, ha már a kilencből egy sárkányt meg tudunk menteni, akkor boldog leszek, és úgy fogom álomra hajtani a fejem, hogy mindent megtettem. Háttal Henriknek mosolygok a frappáns válaszra. Lehet meg kellett volna említenem a levélben, hogy olyan alsót vegyen fel, ami nem üt át a hófehér anyagon, és mondjuk nem rajzfilm figurás, de már késő bánat, én úgy gondolom. Ha pedig megtörténik, akkor legalább jót kacagok két hónap után... mondjuk nem úgy tűnik az éppen fertőtlenítő alatt álló férfi, mint aki rajzfilm figurás alsót hord, de ugye más az, amit az embereknek mutatsz, és más az, aki tényleg vagy. És valahogy a kettő soha nem egyeztethető össze. Amikor meghallom a hangját, kissé összerezzenek, de semleges arccal fordulok felé. Éppen annyi ideig nézem az előbb felhozott területet, amíg konstatálom, hogy nem üt át az alsónadrág színe az anyagon, majd zavartalan és közben válaszolva kezdek el én is vetkőzni. - Mínusz negyven fokig mentünk el, de csak hibernálódtak - dobom le felsőmet magamról az ajtó mellett álló padra, miközben a fülke felé lépkedek. - Miután kivettük őket ellenőrzésre, körülbelül két perc múlva ismét mozogtak, így a fagyasztás kizárva, éppen most készülünk elő a plusz fokok elérésére - a fülke ajtónak támaszkodva veszem le magassarkú cipőmet, majd nadrágomat, amit a felsőm mellé dobok. Ha nem mondtam volna, nem tartozom a szégyenlős nők közé, és már azért sem, mert ha bikiniben vagyok, akkor is ugyanennyit látnak az emberek, és lehet itt nekem jönni azzal a szöveggel, miszerint a fehérnemű intimebb. Nem, nem intimebb, kedvesem, mert ugyanannyit mutat, mint egy bikini. Azért mert már a neve és a funkciója a ruhadarabok még ugyanazok maradnak. Mélyet sóhajtva lépek be a fülkébe. A fertőtlenítés hamar véget ér, óvatosan lépek ki és veszem fel a fehér ruhát, ami nekem is oda lett készítve. - Szóval a hideg nem jött be, de rajta vagyunk a megfelelő meleg hőmérséklet megtalálásán, ami elpusztíthatja őket - folytatom mondandómat ott, ahol abbahagytam. Kettőt koppantok az ajtón, ami hamarosan kinyílik és elénk tárja a labor steril és már-már vakítóan fehér színét. - Üdvözlöm a birodalmam másik felében - mosolygok rá a mellettem álló férfire, ahogy belépek a helyiségbe, még drámaian körbe is mutatok. Kár lenne tagadni, hogy a munkám nagy részét a terepen való tartózkodás és a labor közt való ingázás teszi ki, főleg most, ebben a krízishelyzetben, de ha szükséges, akár ketté is szakadok azért, hogy meg legyen oldva a probléma. - Jöjjön - mutatok Henrik arca előtt a megfelelő irányba, el is indulok arra, ahol a kísérlet alatt álló férgeket tartjuk. Az összes undormányt tíz milliliteres fiolákban tartjuk a könnyebb hozzáférhetőség miatt. - Hol szeretné kezdeni? - hajolok kissé előre, hogy jobban szemügyre vehessem az egyik fiolatartó edény mellett lévő dossziét. Kezeimet hátam mögé teszem, így meredek a pár sorra, ami a papírra van vetve. Gyorsan kiegyenesedem, hogy megkeressem kollégámat a helyiségben, de sehol nem találom, így jobb híján a drasztikusabb eszközhöz kell folyamodnom. - Andrei! - dörren a hangom, amivel annyit érek el, hogy mindenki csendben marad, majd jobb oldalamról jön egy hang, aki szerint Andrei ebédszüneten van. Hah, de jól megy valakinek, bassza meg! - Ki volt beosztva mellé? - szegezem kérdésem a nemrég érkezőnek, miközben a legfelső papírlapot Henrik kezébe nyomom. Nincs rajta sok minden, csak életem legszebb mondata: "115°C-on elolvadnak". Ennyi, nem más, nincs más írva a papírra, mindössze ez a pár szó, én pedig nem tudok róla! Mégis mi az anyám folyik itt?! - Mindegy, nem is fontos. Nekem erről miért nem szólt senki? - engedem lejjebb hangomat, mert azzal, hogy ingerült vagyok és mérges nem érek el semmit. Nem is szeretnék én lenni az elviselhetetlen főnök, aki mellett lehetetlen dolgozni, főleg, hogy rengeteget köszönhetek az éppen itt állóknak, vagy akik éppen falatozgatnak. A választ várva emelem pillantásom Henrikre. - Ne haragudjon - hunyom le szemem egy pillanatra. - Hajlamos vagyok elragadtatni magam, főleg mostanában - orrnyergemet összecsippentve esik le a tantusz; a kávém kint maradt.
|
|
|
|
|
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
♔ | ♪ | ☞ BP; Wait for it Halványan mosolyogva vonja meg a vállait. Sosem vetette meg a mugli eszközöket, és kivételesen könnyű a kommunikáció, ha az ember családja az óceán túloldalán táborozik.
- Igazából csak a játékfelkérésekről maradsz le egyébként - legyintett egyet. - Minden mást el lehet intézni hagyományosan is, csak néha körülményesebb.
Nem figyel arra, hogy túllépett egy határon, elvégre Eugént olyan embernek tartotta, aki szól, ha valami nem tetszik neki. Bár már belekezdtek egy közös üzletbe, ami fixen összeköti az életüket még egy jó darabig remélhetőleg, nyugodtan le tudná rázni Elliet, ha akarja. Nem tette, szóval felesleges ezen pörögnie.
Korábbi idegessége alább hagyott egy kissé, amikor észrevette, hogy már meg is kapta a kért italt. Ujjaival az üvegen dobolni kezdett, de csak mintha zongorázna.
- Szomorú lenne? - kérdezett vissza elrévedve. - Eddig nem vettem észre ezt. Mármint megtanultam, hogyan kell kihámozni a valós mondanivalót a felesleges körítés mögül, amit mindig megkapok. Ezzel is csak tanítottak.
Elcsodálkozott saját magán, hogy mégis mikor lett ennyire optimista. Amikor megérkezett Magyarországra, talán akkor szemlélte utoljára ennyire vidáman a helyzetét, azóta csak rosszabb lett minden. Vagyis egyre több sikert ért el, mindene megvan, amire vágyott, de ugyanakkor felesleges stresszt pakolt magára.
Hogy kizökkentse magát az egoista pillanatból, inkább újra Eugénra szegezte tekintetét. Hiába egy szerettéről volt szó, nem tudta megállni, hogy ne kuncogjon. Nem fájt (neki legalábbis) az igazság, viszont annál inkább jól esett hallani.
- Igazából csak én vártam el többet, mint amit teljesíteni lehet - helyesbít egy kicsit. Talán mindig is védeni fogja, talán nem. De jó pár dolog miatt hálás lehet, és majd egyszer ezt fogja látni.
Egy kósza tincset a füle mögé tűrt, ajkaira végre őszinte mosoly kúszott.
- Azt még nem tudom, egyelőre nem vagyok beosztva sehová. Te mit terveztél?
|
|
|
|
|
Theon Delacroix
INAKTÍV
"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
|
Az én kis piros prefektusom
Magyarország elég... érdekes egy hely. Az biztos, hogy százszor különb azoknál az országoknál, ahol előzőleg járt, ám nem tudja megmondani, hogy jó, avagy rossz értelemben. Előzőleg már megtapasztalta a vasúthálózat gyönyöreit, amely’ egy eléggé elkeserítő sétakocsikázással ért fel, azonban első látásra a híres főváros sem kecsegtet számára semmi érdekessel. Jó igaz, hogy a nevezetességek elég látványos elemei a metropolisznak, de ezeken kívül még egy normális éttermet sem tud felmutatni. Komolyan, ez a sajtburgernek nevezet szörnyedvén valami rettenetesen rossz. A tejterméknek nem is igazi sajt, hanem műanyag íze van, és hiba mondta, hogy ő uborka nélkül kéri a szendvicset, csak a kezébe nyomták az étket, majd elküldték őt a pulttól. Nos, mi ez, ha nem felháborító? Mondjuk legalább a kiszolgáló lány jól nézett ki. Egy csillag az ötből, csodás, micsoda egy putri.
Sebaj, legalább helye lesz, mivel előzetesen kinézett magának egy párducmintás topba bújtatott nőegyedet és a nála éktelenkedő ürességet. Kit érdekel az, hogy valószínűleg egyedül akar lenni, azért ült egyes helyre! Ennél lehetetlenebb szituációkat is megoldott már.
Magabiztosan közelíti hát meg áldozatát, s egy szó nélkül odahozza a lány elé a legközelebbi széket, mely’ a keze ügyébe akad, nem foglalkozva a ténnyel, hogy már valaki elfoglalta azt. Következő lépésben pedig jó nagyot harap burgerébe, mire elszörnyedve konstatálja, hogy bizony ebben nem csak uborka, de hagyma is van. Finnyás kisfiú módjára kezdi szétfeszegetni az étket és egyesével
kipécézni a nemkívánatos darabokat. Néha egy-egy hagyma lehet, hogy nem a legalkalmasabb helyen, a tányéron landol, hanem a leány térfelén, de ez már csak járulékos veszteség.
|
|
|
|
|
Lewy Bojarski
INAKTÍV
Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
|
 #Tatus | május 18. szombat | Bécs
- Igen, tudom. Te azt sem hibáztatod, aki tényleg megérdemli - vontam meg a vállamat egészen lazán, nem féltettem Maját tőle, hogy majd most megsértődik. Ezt már túl sokszor is adtam a tudtára, valami olyan volt ez, amit ha nem is látott be, de amiről tudott.
Nem tudtam hirtelen hová tenni, hogy milyen felsőt hagyott, otthon, de aztán válaszolt is, hogy nem az a fontos, melyiket, hanem hogy nincs itt! Felszusszantam kicsit, bólintva egy nagyobbat.
- Szerintem a csomagtartóban még van tartalék felsőd egy, a múltkor raktam be a kis dobozba, amiben a gyerekek sos-váltása is van - gondolkoztam el egy pillanatra, de aztán lehet, hogy azóta már kivette és nincs is itt. Én azért úgy emlékeztem, mintha pár nappal ezelőtt még láttam volna. Ez persze nem jelent semmit, néha az alváshiány fura dolgokat láttat az emberrel.
Nekem sem volt különösebben szimpatikus ez az ovi dolog, ha lehet halasztottam volna az utolsó utáni pillanatig az egészet, mert akárhogy nézem, mintha tegnap derült volna ki, hogy a kicsi Klara jönni fog, ma meg már oviba kéne járjon? Nem. Nem nem nem.
- Pláne. Most megpróbálok úgy tenni, mint aki rá akar beszélni, de nem igen szimpatikus a dolog. Mit szólsz? Mi lenne, ha valamikor megkérnénk Hannaht, hogy hadd nézzük meg az egyik csoportot? - Ez még logikusan is hangzott, miközben leindexeltem a parkoló felé, hogy el is kezdjek egy helyet keresni, ahová ezt a csodajárgányt le lehet rakni.
|
|
|
|
|
Ophelia Donovan
INAKTÍV
Elmezáró | Kardos menyecske
RPG hsz: 106
Összes hsz: 191
|
Ambrózy Henrik Kopnak az ajtón, majd jelzésem után, hogy "Tessék!" már be is lép egy férfi. Nem túl idős, de nem is fiatal. Azt hiszem ő az akire vártam, akit ma ki kell faggatnom. Felismerem fizimiskáját az akta képéről. - Üdvözlöm, Ophelia Donovan - fogom meg röviden de határozottan a felém nyújtott kezet - Köszönöm, hogy ismét befáradt hozzánk - nem vagyok az a hűbelebalázs, először is igyekszem bizalmat ébreszteni, de legalábbis - mert az ugye nem mindig sikerül - korrekt és következetes maradni. Természetesen hellyel kínálom a férfit, aki el is foglalja azt és egykedvűen néz rám. - Azt hiszem sejti miért kérettük be magunkhoz megint? - kérdezem miközben én magam is leülök vele szemben és becsukom az aktáját, mely mindeddig kinyitva hevert előttem. Képben vagyok az üggyel kapcsolatban így nincs rá szükségem, hogy puskázzak. Kényelmes testhelyzetet veszek fel, melyben kicsit előredőlök, hogy adott esetben könnyen fel tudjak állni, ha a szükség úgy hozza. - Kér egy pohár vizet, esetleg kávét? - érdeklődöm kicsit oldandó a feszültséget. Lehet, hogy elleszünk egy darabig itt és jobb ha nem szikrázunk a feszengéstől. Igen ez egy kihallgatás, de nem egy kínzás. Nincs értelme keménykednem, a velem szemben ülő esetében legalábbis kétlem, hogy ilyen viselkedéssel célt tudnék érni. Meglátjuk igazam lesz-e vagy sem. Idővel úgyis ki fog derülni.
|
|
|
|
|
Leon Tim Wolf
INAKTÍV
100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
RPG hsz: 100
Összes hsz: 281
|
 #timtim
Tim nem volt benne teljesen biztos, hogy Blue mit is álmodott meg magának a kocsmával kapcsolatban, de abban biztos volt, hogy patkányok nem szerepeltek ebben a fantáziában. Márpedig a német érzékelt az alagsorban, nem is különösebben keveset. Ezt nem akarta hangsúlyozni, így is elég egyértelmű volt, hogy szar helynek tartja.
- Már a növényekkel? Biztos meg tudunk oldani valamit. Gondolom, ha beszélünk Dustinnal, ő is tud tanácsot adni. Úgyis fogy a tevekajám - markolt ki pár szemet a zsebéből, majd a kicsi Twix orra alá nyomta, aki fura, szőrös kis ajkaival azonnal csapkodni kezdett a nasi után. Mindig éhes volt.
- Próbáltad már? - kérdezte a német felvont szemöldökkel, tapasztalat hívő volt, csak akkor hitt el valamit, ha maga is tudta tesztelni és bevált, vagy kudarc volt, máskülönben az csak _egy állítás_.
A kis tevét visszagyűrte félig a kabátja alá, hogy ne legyen gond belőle, az emberek nem tudnák kezelni a látványt, rögtön jönnének, honnan van minitevéje és milyen faj ez.
- Sok romkocsmában jártunk már, Blau - nézett rá a német kissé rosszalló pillantással, de aztán csak bólintott, hogy így már sejti miről is van szó. Rémlett neki a lugas. - Már, hogy azt szeretnéd, ha növény-függönyök választanák el a boxokat? Vagy rosszul értem?
|
|
|
|
|
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
HeRNik | naGIGÁThor
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
|
Donovan elvtársnő
another trial for nothing A kézfogás rövid volt és határozott, már meg sem lepi az ügymenet. Hellyel kínálják, ő leül, megpróbálnak kedvesnek tűnni és a bizalmába férkőzni - mintha amúgy volna bárki is ezen a sárgolyón, aki ezt beveszi -, majd megkezdődik a vallatás. Csak az a cuki kis íróasztali lámpa hiányzik, amivel a szemébe világítanak. Hogy ő mennyire, de mennyire unja már!
- Áh, dehogy. Fogalmam sincs - tőle nem megszokott módon szarkasztikusan horkan fel és csak azért nem teszi keresztbe a karjait maga előtt, hogy ne keltse zárkózottság hatását. Ettől függetlenül egyik lábát férfiasan átveti a másikon és lélekben felkészül arra, hogy ismét fel kelljen elevenítenie azt a bizonyos éjszakát. Tulajdonképpen az már rég lepereg róla, hogy gyanúsítják, mert ő tudja, hogy nem követett el semmit, de az, hogy egy embert újra és újra arra kényszerítsenek, hogy játssza le magában a szülei halálát... Nos, a Minisztérium se százas, maradjunk ennyiben.
- Nem, köszönöm. Inkább az újabb frappáns kérdéseire volnék kíváncsi. Vajon van olyan dolog, amit eddig még nem tudakoltak meg tőlem? - úgy tesz, mintha gondolkodóba esne, de ez csak a látszat. Alapvetően nem akar udvariatlan lenni a nővel, de bizonyára Ophelia is megértheti, hogy nem ez a legjobb délelőtti program, amit el tud képzelni magának. Arról nem beszélve, hogy pár nap múlva megy vissza a Rezervátumba, hogy Jianyu-val és a másik Opheliaval megmentsék annak a kilenc sárkánynak az életét. És a fene se tudja, hogy vannak-e még kilencen ugye, mert minden nap számít. - Nézze, nem szeretnék goromba lenni. Ha az voltam, bocsásson meg. De ezredszerre teszik fel ugyanazokat a kérdéseket és én ezeregyedjére se tudok mást mondani - széttárja karját és tehetetlenül tűri a helyzetet, amibe került. Mert ugye valakit mindig meg kell hurcolni, valakit szét kell szedni cafatokra, valakinek bűnösnek kell lennie.
|
|
|
|
|
Ophelia Donovan
INAKTÍV
Elmezáró | Kardos menyecske
RPG hsz: 106
Összes hsz: 191
|
Ambrózy Henrik Az asztal elválaszt bennünket, de a testtartása nem, hiszen csak lábait veti keresztbe, lazán. Megértem őt, az ember utálja minduntalan elmondani azt ami vele történt, főleg ha őt hibáztatják érte. A felfüggesztésemkor pont ugyanígy voltam én is, legalábbis nagyon hasonlóan. Ezért is vagyok talán együtt érző vele kapcsolatban. Cinikus megjegyzésére nem reagálok, mert ezt is megértem. Már az akadémián sem ment ez a vallatósdi nekem olyan könnyen, de ez most nem releváns. - Nos majd meglátjuk...- gondolkozom el egy pillanatra, miután ráébreszt, hogy ahhoz, hogy megtudjak esetleg új dolgokat, nem szabad ugyanazt tennem mint eddig - Mit érzett, amikor rájött elvesztette a szüleit? - teszem fel a kérdést óvatosan és megértő hangnemben. - Nem lehetett könnyű önnek - egészítem ki mondandómat és míg várom a választ azon merengek el, hogy vajon ha valóban balesetről volt szó a cég mégis miért kiáltotta ki bűnbaknak a velem szemben ülőt. Ha viszont ő tette, akkor, hogy a fenébe nem találtak elég bizonyítékot arra, hogy elítélhessék. Az hogy megbélyegezték és folyvást becitálják, hátha elárulja magát...Szánalmas, még belsős szemmel nézve is számomra. Annyi mód, annyi új felderítő, nyomelemző bűbáj van és oly sok kiváló nyomozó. Mégis itt tartunk? Ki érti ezt? Sóhajtok egyet és még egy kérdést teszek fel. - Vérmágia okozta a halálukat igaz? - Nézek a férfira és az előbbi gondolataimat is egy ajtó mögé zárom. Nekem most, mint apró alkatrésznek a nagy gépezetben nem az a dolgom, hogy ezt megfejtsem. Arra kell koncentrálnom, hogy a számomra kijelölt feladatomat érdemben elvégezzem.
|
|
|
|
|
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
HeRNik | naGIGÁThor
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
|
Donovan elvtársnő
another trial for nothing Valamiféle furcsa mosoly ül ki Henrik arcára. Majd meglátjuk. Hát hogyne kedveském, meg ahogy azt Móricka elképzeli, nem? Henrik már az ügy elején is pontosan jól tudta, hogy tilos hazudnia, mert le fog bukni. Így igazából mindent elmondott. Majdnem mindent... Merthogy a hivatalos sztori mindenhol az, hogy mikor hazaért, már csak a szülei holttestét találta otthon különböző véres jelek között. A valóság az, hogy a szertartás legvégén hazaért. Hallotta a zajokat, látta a kiszűrődő fényt, azonban ideje már nem volt, hogy megállítson bármit is, sajnos elkésett. Persze ezt is elmondhatta volna, csakhogy így is épp elég szoros a hurok a nyaka körül, tanuk nélkül sohasem hinnének neki és minden valószínűséggel hűvösre tennék olyasmiért, amit nem követett el. Ezt igazán nem akarja.
- Ön szerint mit érezhet egy tizenhét éves gyerek? - felvont szemöldökkel néz a nőre. Milyen kérdés ez? A pszichológiai elemzésen már túl vannak Dimitrivel és a traumatizáltságon kívül nyilvánvalóan nem tudott mást elmondani Henrikről. - Nos, hogy válaszoljak is a kérdésre... Kétségbeesést. Tehetetlenséget. Valamiféle hitetlen reményt, hogy még talán élnek. És végtelen nagy ürességet, mert az agyam tudta, hogy elvesztettem őket és nincs többé családom - keresztbe fonja karjait maga előtt és amikor végez, tekintetét leemeli Opheliáról. Nem bír a nőre nézni. Az este képkockái szép lassan játszódnak le szemei előtt. Hatalmas robaj, néhány halálsikoly és hirtelen beálló csend. Ő beljebb tolja a nappali ajtaját. Mindenütt vér. És a szülei... Kirázza a hideg és igyekszik ezeket a képeket oda visszatolni, ahonnan jöttek.
- Igen, vérmágia. Az egész padló tele volt vérrel írt jelekkel. Nem tudom, mit akarhattak ott és kik, de annyi biztos, hogy nem voltak épelméjűek. Higgye el, ha valaki, akkor én eleget kutattam a fekete mágia után, és ezek nem voltak százasok - hogy mire céloz ezzel? Hogy egyetlen normális ember sem használna ennyi vért. Egyáltalán honnan szerezték? Állati volt vagy emberi? És mi volt a terv, mit akartak vele? Egy rakás kérdés, amire sohasem kap majd választ, viszont a szemben ülőnek fel sem teheti. Sőt, senkinek sem teheti fel őket. Örökké ezek fogják kísérteni.
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
- NÉGY NAVINÉS NAGY NYARA -
Lauval, Edithtel és Dankával | a szünetben | Balatonfüreden | x
strandra menős szerkó
 Mikor megkérdeztem Liam bácsit, eljöhetek-e a három navinés lánnyal a Balatonra, kettőt pislogott és azt mondta: oké. Már egy-két nappal az indulás előtt összeszedtem, amit hozni akarok. Soha nem voltam még így el. Nem utaztam el napokra. Meglehetősen izgatott vagyok tehát. Egy hagyományos, régi bőrönddel érkezem Balatonfüredre a vidám bandával. Igazából Edithet és Dankát olyan nagyon nem ismerem még, csak annyira, mint minden olyan navinést, akivel közös hangot találok és alkalom adtán elbeszélgetünk, elökörködünk kicsit. Viszont valójában ez az egész most mindegy is, hiszen itt vagyunk és biztos, hogy ez a pár nap, a közös élmények összekovácsol minket. Pazar társaság, ehhez kétség sem fér. Amerre járok, szokás szerint elámulok mindenen. Nyilvánvalóan ez az alap formám, nem a mugli környezetnek szól, noha az mindenképpen rárak egy lapáttal. Igyekszem is kerülni az olyan megnyilvánulásokat, amelyek egyértelművé teszik, mennyire különleges ez a varázstalan környezet nekem. Mármint persze akkor, amikor mások is hallhatnak. A csapatunkban nem gond. Elég az hozzá, hiába élek itt Magyarországon már évek óta, még mindig olyan egzotikus nekem ez az ország. Így nyáron aztán különösen, ezt az üdülős arcát nem is láttam eddig. Elfoglaljuk a szállásunkat: Lauval közös, kétágyas szobát kapunk. Dankáék alszanak a másikban. Éppen csak ledobjuk cuccunkat, már szedjük is magunkat egy első csobbanásra. Mivel itt nem érnek a tértágító bűbájjal ellátott holmik, én is egy vászontáskába dobáltam a törölközőt, fürdőgatyát, ilyeneket. Valami harcművészeti logó van rajta. Azzal a vállamon ballagok a lányok mellett, olyan szerelésben, amilyenben még nem igazán lehetett engem látni. Több szempontból sem: egy részről sötét rövidgatya és lábujjközös papucs van rajtam. Namármost én igazából mindig hosszú nadrágban és cipőben mutatkozom. Angol fiú nevelőotthonos beidegződés lehet ez is. Nagyon nyárnak kell lennie egy ilyen lenge összeállításhoz, márpedig most az van. A másik igazi érdekesség az az ingem. Annak bizony a csodájára lehet járni! Rileytól kaptam, szuvenír az USÁból. Sötétkék, rövid felgyűrt ujjú, fehér-rózsaszín virágokkal tarkított, lenge darab. Hamisítatlan strandra való holmi. Egyáltalán nem a stílusom, egyáltalán soha nem gondoltam volna rá, hogy felvegyek ilyet, azonban Riley adta nekem és nagyon derűs és imádom. Hát hova vegyem fel, ha nem ide? Csoki és mangójoghurt gombócokat nyalogatok. Utóbbinak a fele már eltűnt. Nem tudom, hova lett. Leülök a pad szélére. Még jó, hogy ilyen hosszú, elférünk rajta mind. Néha előrehajolok, hogy mindig lássam azt, aki beszél épp. Mikor a mogyorós fagyi felajánltatik és Danka ránk is odapillant, felemelkedem ültömből, hogy odahajoljak egy nyalásra. Mosolyogva, elismerően bólogatok aztán. Tényleg klassz. Utána nyújtom neki az én tölcséremet, megemelt szemöldökkel, kóstol-e ő is. Közben felfedem előtte a már említett ízeket. Visszazuttyanok végül Lau mellé és kellemesen nézelődöm. Nem hallani tőlem nagyon sok szót. Népesebb társaságban ilyen vagyok, azt hiszem. Igen, nekem a kettőnél több ember már népes társaság. Félreértés ne essék, remekül érzem magam. Egyszerűen szeretek ilyenkor figyelni inkább, ők mikről tárgyalnak, simán ellenni köztük, elvétve szólni hozzá. - Ó, ne, a mobilkészülékemet a szobában hagytam - mondom ezt csak úgy bele a légbe egy homlokráncolt nyalás után, a felismeréstől aggódóan. - Majd Benito felveszi - viccelem el inkább a dolgot, hiszen hazaszóltam már, hogy megérkeztünk. Nem lesz gond. A jópofáskodásom közben oldalra vigyorogok Laurára. Elképzelem a jelenetet, ahogy a házőrző csodacica beledorombol Liam bácsinak. Ugyanis igazából csak ő hívna. Vagy Riley. Vagy a barátnőm, ő viszont itt ül mellettem. Ja különben a "mobilkészülék" miatt furcsállva rámpillant két huszonéves, előttünk elsétáló srác, aztán összenéznek. Na én kb. ugyanígy pislogok utánuk, ahogy ezt észre veszem, majd kérdőn a többiekre, hogy ezeknek meg mi bajuk lehet.
|
|
|
|
|
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
HeRNik | naGIGÁThor
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
|
Ophelia C. Brown
Romániai Rezervátum | a titkos kór nyomábanA fertőtlenítés végeztével könnyeden lép ki a kabinból és ugyanolyan kedélyesen folytatja a cseverészést, mintha nem épp egy gyilkos parazitához akarnának bemenni. Nem állítanám, hogy a férfi nem ideges, mindössze találkozott már halálos dolgokkal élete során, úgyhogy igyekszik félvállról venni ezt az alkalmat. Meg már úgyse hal, remélhetőleg.
- Remek. Dögök - dünnyögi orra alatt és, bár Ophelia nem kéri rá és nem is szégyellős, azért a férfi hátat fordít. Ha más nem, a becsülete biztosan erre készteti. A menyasszonya csak pár szobával van arrébb, ő meg egy másik nőt bámul, ahogy vetkőzik? Ellenkező esetben ő sem lenne boldog és ez a lényeg. Mindig gondolj arra, hogy esne a másiknak, ha megtennéd vele, amit tenni készülsz. Szarul? Na akkor álljál le de viharos sebességgel és találj ki valami mást. - Ez még bejöhet. A legtöbb élőlény valóban hibernálódik kellően hideg levegő hatására, de a meleg... Az már más tészta - egyetértőn bólint, mintha csak magának helyeselne, de az valahol Opheliának is szól, elvégre anélkül is mindent megtesz - és gondolkozik! -, hogy másnak unszolnia kéne. És még csak nem is csinálja rosszul, na ez a teljesítmény. Félreértés ne essék, nem gondolja azt, hogy a nők buták lennének, véleménye szerint ebben a helyzetben akármelyik nemnek nehéz lenne józanul gondolkodnia. Simán lehetne, hogy csak a sárkányokra fókuszál, hiszen őket akarja megmenteni, de arra már nem feltétlenül gondolna, hogy megdolgozza a kis férgeket. Ő viszont gondolt és csinálta. Jó ilyen emberrel dolgozni.
Ahogy követi, egyre kíváncsibbá válik és hát van is miért. A labor, ahová vezetik, finoman szólva is jól felszerelt. Szívesen mondana valamit, de hirtelen csak füttyent egyet elismerése jeléül. Nem mintha nem ez lenne az alap egy sárkányokkal foglalkozó rezervátumban, de azért járt már ilyen helyen és nem mind van fullosan felszerelve. De ez igen. Követi Ophelia-t és, bár szólna, látja, hogy valamiféle infót talált a másik, így végül nem nyitja ki száját, hanem megvárja, mi sül ki ebből.
Ahogy idegesen keres valakit, majd a többiek felé is némi indulattal fordul, a férfinak van ideje lepillantani a papírra. Megolvadnak. Ez azt jelenti, hogy legalább szaporodásukat mindenképp meg lehet állítani. Már csak az az egy kérdés maradt, hogy ez egészen pontosan mivel jár? Mivel felhevítik és megkínozzák az állatot, lehetséges, hogy az olvadása előtt mérget bocsát ki, mi több, talán a sárkányon kívül eső része megolvad, de a feje benne marad és ugyanott fognak tartani. Szóval ez pusztán félsiker.
- Semmi baj - legyint egyet, majd újra a papírra veti tekintetét. Nem tudja, mennyire érdemes a nagy örömbe beleszólnia, de úgy dönt, ha már szakértőnek hívták ide, csak fel kéne vetnie az aggályait. - Nos, remek hír, hogy a férgek olvadnak ezen a hőmérsékleten. Viszont meg kéne vizsgálni, hogy mi történik velük az olvadáskor - mivel a labor többi dolgozója közül néhányan közelebb jönnek és kissé kérdőn tekintenek a férfira, felveszi a kutató pózt, aki magyaráz. Ez együtt jár azzal, hogy bár nem túlzóan, de gesztikulál és nagyon magyarázósra veszi a figurát. Jól áll neki, ez tény, csak nekem, mint a szülőanyjának fura kicsit. De hát tanár akar lenni, ez a minimum, ugye. - Az a helyzet, hogy amikor el akarták távolítani a sárkányokból, megesett, hogy a feje benne maradt és a mérget befecskendezte az állatba. Az a kérdés, hogy amennyiben megpróbáljuk ezeket a lényeket leolvasztani a sárkányokról, vajon a haláluk előtt kibocsájtanak-e mérget? Meg persze ott a másik probléma is: ha a sárkány pikkelye alatti fejrész nem olvad el, akkor ugyanúgy tudnak tovább terjedni és a mérgező részük még bennük is marad. Nem tudom, mennyire érdemes ezzel kísérletezni, mert ha a férgek megtámadják a szervezetet egyszerre, minden bizonnyal elbúcsúzhatunk a tesztalanytól - ezzel arra utal, hogy a kilenc fertőzött sárkányból pillanatok alatt nyolcat tudnak csinálni. Az a baj, hogy mivel ezek nem közönséges férgek, hanem fekete mágia által létrehozottak, egészen másképp viselkednek, mint egy átlagos csúszómászó. Azt meg egyikük sem kockáztathatja meg, hogy felelőtlenül nekiesnek a sárkányoknak.
- Azt javaslom, hogy kísérletezzünk tovább. Nem vagyok a kínzás híve, de kell egy másik állat, amin ki tudjuk próbálni. Nincs jobb ötletem - széttárja karjait és tisztában van azzal, hogy amit mond, az embertelen. Azonban lehet választani: vagy egy mezei pocok vész oda, vagy egy sárkány. Egy rezervátumi dolgozónak nem lehet kérdés, melyik értékesebb. És bár Henrik rémesen érzi magát már csak a felvetéstől is - ez látszik is rajta, mert mind testtartása, mind arckifejezése tükrözi nem tetszését -, tényleg nem lát más megoldást hirtelen.
|
|
|
|
|
Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
Hurrá nyaralunk!Danka, Edith, Thomas |Balatonfüred | aug 18 | oMár nagyon vártam, hogy lejöhessek ide! Dankával ezer éve beszéltük meg, hogy nyáron eljövünk majd. Meglepett azért, amikor újra felhozta a témát, és az álmodozásból egyszerre tervezgetés lett. Együtt bújtuk a naptárat, hogy mikor is lenne a legideálisabb megejteni, ő meg ugye meg is beszélte a szüleivel. Borzasztóan izgalmas volt már akkor is. Aztán tetézte az egészet az ötlettel, hogy mi lenne, ha elhívnánk még pár embert. Egyre izgatottabban vártam a nagy eseményt. Olyannyira, hogy már napok óta nyúzom a lányt, hogy mikor megyünk már. Ez nem vall rám, de még sosem voltam nyaralni úgy igazán. A sulis tábort azt nem mondanám tényleges nyaralásnak. Sem a helyszínt, sem a társaságot nem én választottam.
Szóval itt vagyunk most. Ezen a fantasztikus helyen. A szobákat már elfoglaltuk. Őszintén szólva egy kicsit meglepődtem, mert én valamiért úgy képzeltem, hogy lesz egy nagy szobánk és ott leszünk mindannyian. És, hát nem... Amúgy nagyon szupi a kis lakosztályunk. Nevezhetjük annak, mivel full extrás, luxus szoba a köbön. Tévével, légkondival, minibárral – ez mondjuk annyira nem érdekel – szuper kis erkéllyel, ahova kényelmesen ki lehet ülni reggel kávéval, vagy este gyönyörködni az éjszakai égboltban. Jaj, nagyon szuper az egész!
A strandra menet megpihenünk egy kicsit a padon, fagyit eszegetve. Időnk, mint a tenger. Meg hát azért fagyival a kézben nehezebb előkaparni a pénzt a strandra. Furcsa megint mugli-pénzt forgatni, de nekem legalább ismerősek az érmék. Ajándékot persze hoztam én is Dankának, a szobában várja, hogy átadhassam. Benitoval együtt. Mert persze, hogy ő is velünk jött, hol hagytam volna? Rögtön kényelembe helyezte magát az egyik ágytakaró alatt, mire eljöttünk már javába durmolt.
Én részemről elhárítom Edith felajánlását, nem eszem bele csak úgy mások kajájába. Nem kifejezetten azért, mert fúj nyálcsere meg nem higiénikus, hanem mert...hm. Az olyan, bensőséges. De a mogyorós íz most amúgy sem vonz. Sőt most így hirtelen a többi se.
- A joghurtos erdei gyümölcs is finom – hozom mindenki tudtára a dolgot. Igaz már szinte az egészet megettem, szóval nem is ajánlgatom. Szórakozottan piszkálgatni kezdem a fém karperecemet a bal csuklómon. Meg nem mondom, hogy miből készült, viszont csodaszép hullámok vannak rajta díszítésként. Thomas már látta ezt rajtam, ő talán tudja is, hogy miért viselem. Teljes elemi mágia blokkolás, mivel tilos a muglik előtt használni a képességet. És nem akarok kockáztatni. Az ölembe húzom a vállamra akasztott táskámat, ami a strandfelszerelésemet rejti. A fürdőruhámat már a hotelban felvettem, így a strandon csak ledobom a normál utcai ruhámat és már mehetek is csobbanni. Szórakozottan matatok a fülével, képtelen vagyok nyugton maradni.
- Jól tetted, hidd el – adom a fiú tudtára, hogy nem akkora baj az, hogy nem hozta a telefont. Az elhaladók pillantását persze észreveszem, majd a kérdő tekintetet is, úgyhogy tolmácsolom a szituációt. – Mobilnak, vagy telefonnak szokták mondani. A mobilkészülék a hivatalos, régies megnevezése. Bár lehet, hogy már azóta kitaláltak rá egy újabb szlenget. Nem kell velük foglalkozni – vonom meg a vállamat, hiszen tényleg nem nagy ügy. Figyelmesen nézegetem az utcát, az embereket, szívom be a fantasztikus illatokat. Itt még a levegő is tele van vízzel. A lábammal megállás nélkül kalimpálok, tekintetem folyton vissza-visszatér a társaimra. Ahogy az utolsó fagyitölcsér darabka eltűnik megragadom a táskámat és már pattanok is fel a víz felé mutatva.
- Na, mehetünk pancsolni? Vagy, még ücsörögünk? – picit lebigyesztem a szám a sarkát az utolsó opcióra. Remélem nem, remélem megyünk. Mondtam már, hogy mennyire izgatott vagyok? /300. hsz ; ) /
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
Ambrózy Henrik- rezi - ígyeA meleg más tészta. Egyetértően bólogatok, akár egy bólogatós kutya, de nem az az ijesztő kinézetű, hanem ami nagyjából normálisan meg van csinálva. Szóval bólogatok a férfi felé, hogy nagy egyetértésemet kimutassam minél jobban, mert igazat kell neki adnom. A hideg is opció például gerinceseknél - kínok kínja között, de opció -, azonban ezek a gusztustalanságok valahogy a való világban is mindig más lapra tartoztak. Na meg ugye arról ne is beszéljünk, hogy mi van akkor, ha még fekete mágiához is közük van, mert akkor se kép, se hang. Vagyok olyan szerencsés helyzetbe, hogy az utolsó mentsvára a sárkányainknak éppen mellettem áll, és dünnyög magában a férgek miatt. Ha nem jut eszébe a tanoncnak a fekete mágia? Fogalmam sincs mi lett volna akkor, de Merlinnek hála eszébe jutott, és jött a lovag páncélban meg fehér paripán, hogy kihúzzon minket a gödör legaljáról, mert nála van egyedül kötél. Kérem szépen, micsoda megfogalmazás ebben a gyönyörű órában, három óra alvás után. Hát mindjárt elalélok magamtól, ami nem lenne baj, kivéve, hogyha vízszintes felületre kerülnék most, biztos, hogy elaludnék, mint a huzat. Haloványan elmosolyodom a megdöbbent arcon. Nem fényezni akarom magamat - kicsit de -, de amióta idekerültem történt egy s más a laborral és a rezervátummal is. Ahhoz, hogy az emberek érdemi munkát tudjanak végezni, rendes körülmények is kellenek, és anélkül nem várhatjuk el, hogy rendesen dolgozzanak. Na meg én sem vagyok hajlandó olyan körülmények között dolgozni, amik nem felelnek meg a komfortomnak. Lehet hisztisnek nevezni, de nekem erre szükségem van, ha eredményeket akarnak látni tőlem vagy így, vagy úgy. És láss csodát! Hát mennyivel szebb betoppanni egy ilyen laborba, mint abba a lerúgottba, ami előtte volt, nemde? Dehogynem. Mindegy is, szóval itt egy pályázat, ott egy pályázat és voilá! Kész is a vadonatúj, és az egyik legjobban felszerelt rezervátumos labor. És mennyire jól is jön most, azt nem is tudom szavakba önteni. A felszerelés nagyban megkönnyíti a dolgunkat, még ha a férgek tanulmányozásának nagy része bűbájokkal történik, ugyanis a dolgozók - számomra teljesen érthető okokból - nemigen szeretnek hozzájuk nyúlni, még fiolákon keresztül sem. Kissé tátott szájjal hallgatom Henrik monológját, és akármennyire is szar és fájó belegondolni; igaza van. Ha nincs kísérlet nem tudjuk meg a fontos információkat. Gondolataimból a laborban tartózkodók zúgolódása, és sustorgása ébreszt fel. Körbe járatom rajtuk tekintetem, de nem szólalok meg, amíg az összes lehetőséget nem latolgattam magamban, ami nem valami sok. Kezemet óvatosan Henrik vállára csúsztatom, és egy bátorító mosolyt küldök felé, amivel remélem átmegy az üzenet; nyugodjon meg, jobb ötlete nem is lehetne. - Hé! - emelem fel mindkét kezem, hogy mindenki rám figyeljen, ha egy mód van rá. - Ha valaki nem tudná, akkor elmondom; Ambrózy Henrikhez van szerencsétek, a fekete mágia egy olyan tudójával, aki nagyon sokat segíthet és segített is már nekünk - lassan lépegeket a férgek felé, ujjaimat hátam mögött kulcsolom össze, amikor megállok az asztal előtt, majd fordulok annak háttal, és döntöm neki csípőmet. - Nem tudom miért ácsorogtok itt még mindig, amikor el lett mondva; kell egy tesztalany. Hajrá, emberek! Bármilyen kistestű gerinces jó! - adom ki még egyszer az utasításokat a drágáimnak, akik először meghökkenve néznek rám, de aztán neki állnak mozgolódni, és szépen lassan mindegyik távozik a laborból. Orrnyergemet összecsippentem mutató- és hüvelykujjammal, miközben egy olyan igazi öregasszonyos sóhaj hagyja el ajkaimat. - Ne aggódjon - keresem Henrik pillantását. - Ez a legjobb megoldás a további tesztekhez, és ha nem megyünk biztosra, akkor az egész rezervátum állománya kipusztulhat - próbálom tartani magam, amennyire ez lehetséges, de ez az élő állaton kísérletezés nekem sem a szívem csücske, de a szükség törvényt bont, nem? - Nem győzök hálálkodni, hogy eljött, és ennyit segített már most - mosolyodom el kedvesen. - Komolyan, eszembe nem jutott volna a lehetőség, hogy esetleg mérget fecskendeznek még a megfertőzött állatba, mielőtt elpusztulnak - szemeimet a padlóra szegezve folytatom. - Nagyon köszönöm, Henrik - pillantásom felemelem, mert mégis így illik, ha az ember köszönetet mondd, és keresve Henrik tekintetét mosolyodom el ismét.
|
|
|
|
|
Allan Colton Fisher
INAKTÍV
pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
|
Budapest | Addiktológia | i don't belong to anyone, but everybody knows my name | tovább a hszhez (katt)
 | | Figyelem, a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz (káromkodás, nyílt szexuális utalások, függőség, pánikrohamok, fizikai erőszak és fizikai sérülések, stb). Felhívnám a figyelmet, hogy AZ ÁLMODÓ TELJES MÉRTÉKBEN ELHATÁROLÓDIK A KARAKTER CSELEKEDETEITŐL, s azokkal nem feltétlen ért egyet.
Ha ennek ellenére is tovább olvasnál, kattints a karikára. |
Sajnos mindig is jól bújtam ki az ígéretek alól. Ehhez valahogy tehetségem van - mint valami kígyó vagy féreg, csótány, kiférek az apró réseken, megtalálom a kiskaput és használom is. Hiába próbálja az ember-... Hiába próbálom kikerülni, hogy mocsok legyen, mindig szembejön a lehetőség, és én nem mindig tudok nemet mondani. Ems azt hitte, bántani fogom Blacket azért, amit vele csinált. Megígértem, hogy próbálkozni fogok, hogy ne tegyem. Úgyhogy most azért bántom, amit velem tett. Ilyen egyszerű. Sajnálom, Ems, akármennyire is próbálok hű maradni az alkunkhoz, ez nem árulás. Erről szólt a megállapodás. Nem tudok mást tenni, mint az adott szavamhoz ragaszkodni. Legközelebb meg kell próbálnunk... konkrétabbnak lenni. Egy akkora surmóval, mint velem, csak így lehet. De legalább tudom magamról. Ez legalább annyira pozitív, mint mikor egy teszten pozitív eredményt érsz el, ha az mondjuk HIV-teszt.
Persze nekemszegezi a kérdést - most mégis mit akarsz elérni ezzel?? Itt picsog, mintha muszáj lenne - én nem egy nővel jöttem össze, ahogy tudom. Megállom, hogy megemeljem a tekintetem erre az eeelkeseredett kérdésre. A Roxfort második évfolyamában viselkedtek így a Griffendéles lányok.
- MMA-s vagy, viseld már kicsit az ütéseket, Adrian. Olyan vagy, mint egy megtört kislány. - Mondom szinte apai jóindulattal, miközben a szempillám alól pillantok fel rá. Aljas féreg ez a Colton. - Azért ekkora szadista nem vagyok, hogy ennyire megijedj egy kis szóbeli csetepatétól. Nem arra kértelek, hogy sírj már egy kicsit, amíg kiverem. Csak kérdeztem valamit. - Kicsit oldalra döntöm a fejem. - Amire persze egyáltalán nem kényelmes válaszolni, és úgy látom, nem is akarsz. Vagy igen? - Adom meg neki az esélyt arra, hogy kinyökögjön valami értelmes védekezést, mert ez eddig rohadt szánalmas volt, bár nem állítom, hogy ettől jobban elvesztettem volna az érdeklődésemet.
A szavaim nyomán persze bennem is előjön ez a sok szar, amiket emlegetek - igen, ez az ára, hogy ezzel magamat is ütöm, de szerencsétlen Louis már úgyis megszokta. Miattad, Black. Miattad szokta meg, hogy egy roncs vagyok. Bennem is fellángol egy pillanatra a düh, de nem fogok ütni, hiszen miért is tenném? Erősebb nálam. Csak akkor van esélyem rá, hogy fájjon neki, ha nekem lesznek sebeim. Nem sajnálom azt a szép kis pofikám, az ágyban egy zacskóval a fejemen is jó maradok. Louis. Akit még az előtt ismertem meg, hogy ezt az anyaszomorító árulót itt valaha láttam volna. Otthagytam szó nélkül, és amikor meglátott, még neki volt bűntudata. Ő mondta el, hol találom. Az persze más kérdés, hogy ő is elárult, mert hazudott. Gondolatban vállat vonok. Karma. Én vagyok itt mindenki közül a legnagyobb áruló - de ez alól is ki tudok bújni. Hiszen a saját törvényeimet nem szegem meg.
- Oh... lehet, hogy azt hiszik. - Hátra se pillantok. - Még szerencse, hogy én tudom, hogy nem estem vissza. - Halványan elmosolyodok. - Vagy szeretnéd? Most ezt kívánod nekem, Black?...
- Van egy rossz hírem, baby... Sajnos tiszta vagyok. Kétszázhat napja. Teljesen józan vagyok, és tudatosan csinálom azt, amit. - Tisztázom az esetleges félreértéseket. - Még egy dolog. Tudom, hogy mivel vádolsz. Nem voltam ott Emilynek, és aljas szar módjára bántam vele... Csakhogy azt felejtetted el, my love, hogy bizony volt olyan, hogy te sem voltál ott Shaynek... Szeretném, hogy annyiszor halld a sírását éjszakánként álmodban, mint ahányszor én hallottam a fülemben a húgomét, miközben lehetetlen volt megtalálni vagy hozzáférni, mert elzárkózott előlem. Én is elbasztam, de miattad basztam el. Mert egy áruló vagy, hogy a - valljuk be - szerelmed és nem mellesleg a _barátod húgával akartál vígasztalódni. Valld be magadnak, hogy az vagy. Akkor is az lennél, ha leszarnám, amit csináltál. Remélem, örökké együtt fogsz élni ezzel, és kibaszott sokáig fogsz élni. Remélem, hogy nálam csak rosszabbakat találsz magad mellé, akik ügyesebbek nálam. - Kis szünet, félmosolyt eresztek meg felé, de mielőtt megszólalok, már el is tűnik az arcomról. - De persze, ez az egész a kettőnk dolga. Nem lenne jó, ha Ems fülébe jutna, ugye? Közös érdekünk, hogy mindketten megkíméljük a marakodásunktól... Ez neki fáj. Nem az, amit én csinálok, hanem amit egymással csinálunk. Csak reménykedni tudok, hogy szeretted annyira, hogy ne akard bántani.
Hátralépek, majd intek, s elindulok vissza a székem felé. Mozdulataim lazák, ruganyosak, még akkor is, ha tudom, hogy otthon szét fogok baszni valamit, vagy ilyesmik. Így, csak Coleosan haladok lassú léptekkel, aztán megállok. Épp csak hátratekintek a vállam fölött.
- Szerintem még tudod a számom. - Mondom, majd visszafordítom a fejem. A bejárat felé veszem az irányt, hogy rágyújtsak. Még az is lehet, hogy követni fog.
|
|
|
|
|
Liam Laoiseach
INAKTÍV
† lawful chaotic †
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
|
 Hely, időpont. Mindezt egy üzenetben. Tárgyilagos és épp megfelelő szintű komolyságot sugall. Annyira, hogy ne gondolhassa randinak. Próbálkoztam azzal, próbálkoztam különböző programokkal, amit ő szeret, amit mindketten, még egy elég fontos és nyilvános tárgyalásom zárására is elhívtam -- ez utóbbi egy halva született ötlet volt, tudtam, mégis megpróbáltam.
Mindent megpróbáltam.
Nem kerestem sokáig. Hagytam lélegezni. Vagy amit csak tenni akart, nem kértem számon egyszer sem. Hagytam, hadd menjen. Ha vissza akar jönni, majd jönni fog. Ha nem --
Nem merem elhinni, hogy most eljön, hiába küldte az okét, hiába látjuk néha egymást, hiába jár el a gyűlésekbe, hiába járok el én is, bár ritkán, de eljárok, azokba a másik fajtákba, a hozzátartozóiba, szülők és házastársak, gyerekek és nagyszülők keserű, fájdalmas klubjába. Úgy érzem ott magam, mint egy svindli, egy szemfényvesztő, egy hazug.
Nem hánynám fel neki, ha nem jönne. Gyakorlatilag ide rendeltem s mindketten tudjuk, mennyire hibás húzás parancsolgatni neki. Mire megérkezek a megbeszélt időben a megbeszélt kávézó elé, már teljesen abba a hitbe sikerült ringatnom magam, hogy nem jön. A fejemben már futnak a lehetséges forgatókönyvek. A kifogások. Én gyártom a fejemben az ő kifogásait nekem - mennyire beteg ez? Már teljes vitákat nyomok le, olyan ez, mint egy reflex, önvédelem és berögződés egyszerre, falcs rögeszme, körkörös, önmagát felemésztő agy-torna.
És ha jön? Ha mégis? Biztosan megkapom, hogy mi ez a hangnem, mit akarok, miért ide, biztos jöttem megmondani a tutit, lehet még az útját is kiakarom adni, pedig milyen utat és kinek? Ha egyszer együtt sem vagyunk? Mit fejezek be, ha semmit sem kezdtünk el? Nevetséges és gyerekes ez az egész részemről, igen, biztosan így lesz, ha lesz egyáltalán valahogy.
Nem megyek be egyedül, azt nem akarom, hogy nézzék, ahogy nézem az ajtót, aztán nézzék, ahogy fél óra múlva kimegyek egyedül, ott hagyva egy félig üres kávés csészét az asztalon. Inkább támasztom a kirakat párkányát, a hátamat ebben a félhomályban már úgysem látják, bent nagyobb a fény, idekint még nem kapcsolódtak fel az utcalámpák, fekete pólómban és fekete farmeremben pont úgy nézek ki, mint egy akárki, mint mindenki, szóra se érdemes idegen.
|
|
|
|
|
Krushnic Dimitri
KARANTÉN
Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
|
MosoMasa♪
Néhány pillanatig komolyan fontolgatom, hogy vörösre varázsolom a haját a lánynak, csak hogy ne tudjon ilyen gyenge kifogásokkal jönni, de aztán leteszek róla. Nem vagyok a legnagyobb zseni, még a végén az egész gyerek narancssárga lenne, s az utolsó dolog, amit szeretnék, hogy bárki is hasonlóságot mutasson Trumppal.
Miután megkaptuk a szokásos utasításokat, Masát már próbálják is elorrozni előlem, de rendes gyerekként felém mutogat. A srácokra vigyorgok, ahogy vetnek rám egy futó pillantást s gyorsan arrébb állnak. Helyes döntés. Igazából nincs ellenemre, hogy mással menjen, nem kötöttem a bokáinkat össze, de azért szórakoztató nézni a nagy lurkókat, ahogy próbálnak barátkozni - vagy “barátkozni” -, én meg folyamatosan megakadályozom a terveiket. Sajnálom, ilyen partypooper vagyok.
- A festegetés főleg abból áll, hogy ülsz mellettük és dícséred a pacáikat, aztán ennyi, de akkor menjünk előbb a partizókhoz - intek előre a folyosón, aminek a végében álló lépcső tetejéről nyíló másik folyosó leghátsó csücskében lévő teremben szoktak a kőkemény mahjong-meccsek folyni. Néha próbálok hozni újabb mágus vagy mugli társasokat, de nehéz rávenni itt bárkit is, hogy újat próbáljon ki. Az alapból újonnan beutaltak nem szeretnek játszani, mert csak antiszockodnak a kert sarkában, a régiek meg azt hiszik, övék a kóceráj és ami eddig volt, az a legkirályabb. Hát mindegy, van néhány opció így is, ők meg élvezik, úgyhogy igazából nem panaszkodhatok.
- Általában van egy fiatal-sarok meg egy öreg-sarok - magyarázom menet közben. - A látszat ellenére a fiatalokkal nehezebb játszani, de épp emiatt nekik van nagyobb szükségük társaságra. Ha senki sincs ott a többiek közül, akkor válasszuk előbb őket, aztán az ÖTyÉt - öreg tyúkok egyesülete, tudod - teszem hozzá félhangosan, körbesandítva, hogy senki nincs a közelünkben, aki beillene ebbe a klubba s még magára venné.
|
|
|
|
|
Liam Laoiseach
INAKTÍV
† lawful chaotic †
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
|
 Az irodában ért a hivatali bagoly, hogy az ügyfelemet becitálták egy újabb kör vallatásra, s ugyan fél óra múlva a bíróságon kell lennem, úgy éreztem, egy gyors hoppanálással megjárhatom.
Végigviharzok a Minisztérium folyosóin, muglis szerelésem - a megszokott ing és kosztüm - kirí a sok talár közül, de mégsem mer senki az utamba állni. Megtalálva a megfelelő ajtót, finoman berontok rajta, épp csak le nem esik a sarkairól.
- Liam Laoiseach vagyok, Ambrózy Henrik ügyvédje - csapom le a táskám az asztalra, magamat pedig a Henrik mellé húzott székre.
- Nem kell válaszolj egyetlen kérdésükre sem - szólok a férfihoz, aztán minden vehemenciámat a nőre irányítom. Arcom diplomatikusan üzeni, hogy ne szarozzon velem és egyébként is - már nagyon tele van a hócipőm az egész kapitánysággal. Ami egyébként igaz is. Mindkettő.
- Vannak újabb bizonyítékaik? Tanúk? - dobom felé a kérdéseket, amikre ugyan választ várok, de nem azért, mert ne tudnám, hogy mi lesz az. Azt akarom elérni, hogy belássa, legalább némán magában, de jobban örülnék, ha hangosan tenné, hogy két kézzel nem találják a feneküket a sötétben, s inkább egy ártatlan embert zaklatnak újra és újra, hogy a munka és a haladás látszatát keltsék.
|
|
|
|
|
Ophelia Donovan
INAKTÍV
Elmezáró | Kardos menyecske
RPG hsz: 106
Összes hsz: 191
|
Ambrózy Henrik és ki is, ja az Ügyvédje Már épp kezdene bennem összeállni egy kép arról mi is játszódhatott le benne. Már pont ott táncolok a határán, hogy elmondjam a velem szemben ülőnek, hogy sajnálom, hogy ez történt vele és, hogy ha módomban állna segítenék kinyomozni ki is a valódi felelős a szülei haláláért, mert hiszek neki. Elhiszem, hogy ártatlan áldozat, aki megszenved valami olyasmit, amit nem ő követett el annak idején. Aki már évek óta próbál megszabadulni a skarlát betűtől, amit lemoshatatlan tintával mi pecsételtünk rá egykor. Ám még mielőtt ezt megtehetném - már nyílik a szám, hogy kimondjam, amit gondolok - beront a helységbe egy illető, akiről mint azt vehemens, bár a magam részéről tahó paraszt bevonulása közben megtudom, nem más mint Ambrózy Henrik ügyvédje. Értem én, hogy vérszagra gyűl az éji vad komám, csak most az a helyzet állt elő, hogy konkrétan egy oldalon állunk! Ez a gondolat fut át agyamon, ahogy a szinte már filmbe illően klisés, táskalecsapós, székre levágódós magánszámát figyelem, szótlanul - Üdvözlöm Ügyvéd úr! Ophelia Donovan! - köszöntöm visszafojtott indulattal és felé nyújtott kézzel - Épp a legjobb pillanatban csatlakozott hozzánk - folytatom, miután ha elfogadta kezem röviden megrázom az övét és gondolataim háborgását igyekszem lecsillapítani. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy szabadjára engedjem őket, ahogy a számat sem, így maradok a formális társalgás szabályainál, amíg birok - Bizonyíték? Ugyanannyi, mint eddig. Szemtanú? Pont mint legutóbb - nézek a jogi képviselő szemébe egyenesen és őszintén és még mielőtt a szvamba vághatna folytatom - Itt és most csak két dolog változott: A kihallgató személye és a feltenni szándékozott kérdések - közlöm és tekintetemmel most Ambrózy pillantását keresem, aki ugyebár csendre lett intve ügyvédje által az imént. Úgy éreztem az előbb elindult valami. Haladni láttam afelé, hogy olyat is megtudjak tőle, ami neki segíthet, de itt és most nekem van szükségem az ő segítségére.
|
|
|
|
|
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
HeRNik | naGIGÁThor
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
|
Donovan elvtársnő és a berobbanó Liam
another trial for nothing Tényleg elege van az egész hajcihőből. Rámegy a fél élete, a kapcsolata és a Minisztérium bele sem gondol abba, hogy igazából mi mindent rombolnak le öt perc hírnévért cserébe. Egy embert hurcolnak meg, egy élettel játszanak és nem mellesleg lelki ronccsá tesznek valakit, akit újra meg újra kényszerítenek egy olyan emlék felidézésére, amit bőven elegendő volt átélni egyszer. A Henrikben lévő düh éppen ezért nehezen csillapodik, vagy nem is csillapodik, szarkazmusa és némiképp ellenséges hozzáállása is ebből fakad.
A beszélgetés még jóra is fordulhatna - bár nyilván nem végződhetne úgy, hogy mindenki boldogan hazamegy, de mindegy -, mikor kivágódik az ajtó és a férfi döbbenten néz fel Liamre. Aztán a döbbenete megkönnyebbülésbe vált át. Ki fogja vinni innen és nem kell még egy meghallgatást végigszenvednie. Mivel megkapja a lehetőséget, hogy csendben maradhasson, ezer örömmel él vele. Így is annyi gondolat cikázik fejében, hogy az is csoda, hogy nem robban szét. Pedig ennyi gondolattól igazán ildomos lenne.
- Elnézést, mégis csak szólnék - csak egy pillanatra gondolja meg magát, Liamre rá sem nézve célozza Ophelia felé a mondandóját. Kivételesen nem lesz cinikus, nagyon igyekszik majd, esküszöm. - A mély pszichológiai elemzés már megvolt. Kikérdeztek mindenkit. Tulajdonképpen engem is érdekelne, miért ülünk most itt. Ki akar ennyire eltakarítani az útból? - homlokráncolva néz a nőre és igyekszik összerakni a dolgokat. Kinek a tyúkszemére léphetett, amiért ezt érdemli? Eközben Liamre emeli tekintetét futólag és hálás pillantásokat lövell felé. Végül is, ha jobban meggondolja, neki amúgy sem volt kedve beszélni. Senkivel. Semmiről. Ha ez most azt jelenti, hogy a férfi válaszol helyette, neki úgy is jó.
|
|
|
|
|
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
HeRNik | naGIGÁThor
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
|
Ophelia C. Brown
Romániai Rezervátum | a titkos kór nyomábanSoha nem esett még ennyire nehezére kimondani valamit. Az állatkísérletek a létező legborzalmasabb dolgok a világon, ez tény. Ezen nincs mit ragozni, nincs mit szépíteni. Ellenben az is tény, hogy ez mind szükséges rossz. A gyógyszereket, oltásokat, egyéb készítményeket is mind-mind állatokon tesztelik le, mert ha például piacra dobnák, de emberek tízezrei halnának bele, az enyhén szólva aggályos lenne, nemde bár? Így Henriknek jelenleg nincs jobb ötlete, mint ez. Látja az elborzadt tekinteteket, szinte hallja, ahogy már össze is súgnak, miféle fazon lehet őt, ekkor dönt úgy Ophelia, hogy a kezébe veszi az irányítást. Hála Merlinnek!
Noha nem mutatja, megkönnyebbül, hiszen ezeknek az embereknek ő tényleg csak egy ismeretlen, aki itt van és hajmeresztő ötletekkel áll elő. De eggyel már biztosan. Természetes, hogy nem fogadják el a véleményét vagy éppenséggel hitetlenek vele kapcsolatban, ellenben Ophelia szava már szent és sérthetetlen. Még szerencse, hogy ők ketten megtalálták a megfelelő hangot és így segítik egymás munkáját ahelyett, hogy hátráltatnák. Figyeli, ahogy az a pár ember gyorsan munkához lát és elindulnak keresni egy szerencsétlen tesztjószágot. Összeszorul a szíve, de tudja, hogy Jianyu nélkül egyelőre ez az egyetlen lehetőségük. Aztán beugrik neki, hogy ez miért is volt valójában rossz ötlet. Épp a nő beszél hozzá, mikor leesik neki a tantusz, hogy az amúgy brilliáns terv hol fog azonnal elbukni.
- Igen, ez így igaz, csak... Van valami, amit nem vettük számításba - beharapja alsó ajkát és érzi, hogy ez megint nem lesz jó hír. Pedig ő most már annyira azt akarja, hogy sikerüljön nekik! - Van olyan kis testű emlős, ami képes elviselni, ha több, mint 100°C-on sütögetik? Csak azért kérdem, mert ha elhal minden szövete az állatnak, akkor megint egy füstbe ment tervről beszélünk. Más tesztalanyt kell választanunk. Olyat, ami kibírja ezt a magas hőfokot - hogy erre miért nem gondolt előbb! Igazából, mivel ezek a férgek kizárólag élőlényen tapadnak meg és élősködnek rajta, így bár tök jól hangzik, hogy nézzék meg mondjuk egy fán vagy más anyagon, csakhogy a féreg egyszerűen le fog pottyanni és addig megy, míg nem talál egy élő szervezetet. Úgyhogy mindenképp kell a tesztalany. Borzalmas.
- Még ne köszönje. Ha megmentettük a sárkányokat, akkor megiszunk egy üveg töményet. Ránk fog férni - elmosolyodik és mielőtt bárki azt hinné, hogy viccel... Nem, nem viccel. Tudja, hogy innentől ideje nagy részét itt fogja tölteni, hiába a magyarországi nyomozás, ugyanis ha Jianyu eljön ide, de Henriket nem találja itt, valószínűleg vissza is fordul kérdés nélkül. - Nézze, nekem most meg kell írnom azt a levelet, van egy biztos hely, ahol elérem az emberemet. Elég lesz egy penna és egy papír, a többit elintézem - igaz, kissé alkalmatlan az időpont, de nem húzhatják az időt, minden perc számít. A titkos üzenetet csupán egyetlen helyre tudja eljuttatni, ahol a férfi előbb vagy utóbb, de biztosan megtalálja. Hogy reakció érkezik-e, az jó kérdés, de Henrik csak remélni meri, hogy igen.
|
|
|
|
|
