Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Háhá, nevet! Én pedig oldódom, mert a köztünk néhány pillanatra feszülő egy év rohamosan halványodik. Nézzétek, máris olt.
- Iiigen? Piha! - óvatosan kihúzom a vállam a feje alól, és felpattanok az ágyról.
- Olyan szendvicset csinálok neked...! - fenyegetőzöm, és már kint vagyok a folyosón, aztán bent a szemben lévő ajtón át a konyhában.
- Olyan szendvicset csinálok neked, hogy már az esküvőt fogod szervezni a második harapás után! - kiáltom be a szobámba, és előveszek egy tálcát.
Lehajolok a hűtőhöz, összeszedve belőle mindent, ami egy "lejártam a lábam" utazás után dukálhat.
- Nézz körül! - tartom szóval közben kintről, bár azért remélem, feltalálja magát, míg nem vagyok ott.
Egy NX-9-es hamburgerhez most nincs idő, marad a margarin-Sága Selyem Sonka-sajt kombó. Paradicsom, só, jaffaszörp (utóbbi külön a paradicsomtól és a sótól), és tíz perc múlva már indulok is vissza a szobámba a megpakolt tálcával.
- Na jó, az alapanyagoknak híján voltam - kezdem fogalmazni védőbeszédem. - De azért így is finom lesz.
Lerakom a szendvicsekkel teli tálcát az ágyra, és mellé ülök én is. Udvariasan megvárom, míg vesz (már egy fél kenyér az arcomban van, mire egyáltalán szemügyre veheti a felhozatalt - csak hogy ne szégyellősködjön), ha pedig nem éhes (2:0 a rossz házigazda kárára), majd én jól felfalom az egészet.
- Ez az édes - bökök az egyik narancsszörpös pohárra -, ez meg a nem annyira édes - bökök a másikra.
Vacsora közben pedig várom a mesét arról a sok mindenről, ami vele történt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Az első fordulón sikeresen továbbjutott versenyzők a nézőtér melletti sátorban várakoznak arra, hogy szólítsák őket, és végre megmutathassák, mivel készültek erre a napra. A színpad jelenleg üres, oda várják majd az előadókat, akik egyesével fognak fellépni. Itt már a zsűrinek is lesz dolga, az ő és a közönség pontjai alapján fog eldőlni, hogy ki jut tovább, és ki esik ki.
Az első megmérettetésen még elemek szerint osztották fel a tanoncokat, most azonban már évfolyamokra bontották őket, hiszen itt már tényleg számít a gyakorlati tudás, kisebb a szerencsefaktor. A sorrendet még a délelőtt folyamán meghatározták, így mindenki tudja már, mikor fog sorra kerülni, nem kell végigvárnia minden előtte lévőt. A szervezők igyekeztek a lehető legvegyesebb felosztást meghatározni, hogy a nézőknek ne kelljen egymás után öt egyforma elemmel bravúroskodó versenyzőt nézniük; általában a tűz, víz, föld, levegő sorrendet követik. Először a legfiatalabbak lépnek majd színpadra, majd sorban az egyre idősebbek és tapasztaltabbak.
Mikor a színpadon megjelenik a verseny levezénylője, Charles McGrath, hatalmas ováció fogadja, amit ő szerény mosollyal vesz tudomásul. Sokan beképzeltnek tartják a férfit, pedig ő egyszerűen csak tudja, hogyan kell szerepelni. Igazából a felkérést a kommentátori szerepre is csak a lányai miatt vállalta el. Valójában évek óta visszavonultan él egy kisebb szigeten feleségével és három gyermekével. Az elemi mágiát pedig teljesen hétköznapi dolgokra használja, és nem kíván sem újra versenyezni, sem hírnevével kérkedni.
- Üdvözlök mindenkit, aki eljött, hogy megtekinthesse a Nemzetközi Elemi Mágus Bajnokság második fordulóját! - szól, majd várja, hogy elhaljon a taps és az örömteli sikolyok. - Köszöntöm a zsűritagokat is, ma önöknek lesz itt a legnehezebb dolga a versenyzők után. - Ránéz a hét alakra, majd sorban bemutatja őket. Van köztük elemi mágus, minisztériumi ember, híres előadó, de még tudós is. Ők fogják értékelni a tanoncok produkcióit, élükön pedig nem más áll, mint a magyar mágiaügyi miniszter. A zsűri tagjainak méltatása után, Charles rátér a feladat ismertetésére:
- A második forduló címe: Formaverseny! A következő pár órában egyesével fognak fellépni a versenyzők, és megmutatják, mit tudnak, mivel készültek, és persze legelsősorban megpróbálják elvarázsolni és lenyűgözni önöket, valamint a zsűri tagjait. Feladatuk nem más, mint egy 2 perces előadás bemutatása az elemük segítségével. Itt már évfolyamonként külön fognak megmutatkozni a tanoncok, elvégre merőben más tudnak azok, akik már két-három éve tanulják az elemi mágiát, mint azok, akik még csak most kezdték.
Charles lágyan elmosolyodik, és amíg hagyja megemészteni az információkat, visszaemlékezik egyik versenyére, amiben maximum pontot ért el a formaversenyen, ez ugyanis minden évben ugyan az, egyedül a téma változik. Apropó, téma...
- A versenyzők bármit csinálhatnak, ami nem túl veszélyes, köze van az elemükhöz, és idomul a témához, ami ebben az évben nem mást, mint a... ...Fantázia! - kiáltja a férfi vigyorogva, de közben arra gondol, hogy a szervezők eléggé könnyű, de ugyanakkor nehéz feladatot is adtak most. Elvégre a fantáziába majdnem minden belefér, ugyanakkor a legtöbben nagyon színes, élénk előadást fognak tartani, így, ha valaki valami egyszerűbbet tervezett, el fog veszni a sok csillogó performansz között.
- Sok sikert kívánok a tanoncoknak, kitartást a zsűrinek, éééés kezdődjék a verseny! - emeli fel karjait Charles, és indítja el a Nemzetközi Elemi Mágus Bajnokság második fordulóját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Összekulcsoltam magam előtt a karjaimat, védekezve ezzel a mindent átjáró hideg ellen. Nem hiába, megérkezett a november, s vele együtt a fogvacogtató időjárás is. Egyedül annyi változott, hogy nincs kihez odabújni a fázós estéken, munka után, mint tavaly. Nincs mit szépíteni rajta, rettenetesen hiányzott, de ez igyekeztem nem kimutatni.
 - Akkor összeszedném majd őket valamikor. Ha nincs ellenedre persze.
Azt már nem tettem hozzá, hogy az a majd valamikor nyilván egy olyan időpontban lenne, amikor ő nincs a közelben. Jobb úgy talán mindenkinek, de legfőképpen nekem.
Ledombtam a csizmáimat a földről és felhúztam a sarkam a székre. Teljesen összekuporodtam. Már odakint, sétálás közben elszürcsölgettem egy-egy csésze forró kávét, hogy túlélhessem az éjszakát, de ismét kedvem támadt legurítani egyet.
Kissé értetlenül pillantottam fel a dohányzóasztalról Dwayna arcára. Tekintetem szinte belefúródott az övébe.
 - Öhm... teljesen jó itt nekem...
Ennél bénábban nem is hazudhattam volna. A szék tényleg kegyetlen kényelmetlen volt, de legalább a kandalló mellé telepíthettem, hogy a meleg némiképp átjárhasson. Be nem vallottam volna magamnak, neki meg végképp nem, hogy legszívesebben bebújtam volna mellé a takaró alá...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Lesütött szemmel rántja meg a vállát. Persze, összeszedheti a holmiját, de arról még csak ne is álmodjon, hogy ő diszkréten magára hagyja addig, vagy megengedi, hogy egy haverját felküldje a cuccokért. Hiába ő a bűnös, ezerszer is ő a bűnös ebben az egészben... mégis tudja, hogy furcsa, már-már perverz élvezetet okoz neki, hogy Léna továbbra sem menekülhet.
Vagy így, vagy úgy - hiába, de egy része még mindig csak az övé.
Kiszabadítja a kezeit a takaró alól, a telefonját az öléből a dohányzóasztalra dobja a csészék mellé. Makacs, ez a nő tényleg olyan makacs, akár egy szamár. Az ujjaival megdörzsöli az orrnyergét, nyűgösen pislog felé ismét. Léna alakját furcsa derengésbe fogják a mágikus tűz kavargó színei.
   -  Legalább ezt vedd el - mormogja, lerázva magáról a takarót, összegyűrve nyújtja felé - Senkinek se jó, ha kékre fagysz.
Minő lovagias. Az együtt töltött idejük legnagyobb részét szótlanul, egymásnak hátat fordítva töltik, amikor nem, ritkán akad kedves vagy barátságos megjegyzése a nő felé. Gyakran beleköt abba, amit csinál, hol barátilag, hol egészen durván - de ilyen ez a munka, meg kell szoknia. A kommandóban senkinek se balzsamozzák már a lelkét.
   - Ha az osztagban akarsz maradni, úgyse gyűlölhetsz örökké.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Az legtöbben úgy gondolnák, hogy egy altatót játszani egy ilyen pörgős eseményen eléggé vesztes választás, de Numa úgy érzi, a témát leginkább ezzel fogja tudni elkapni. Az első fordulóban úgyis eléggé leszerepelt, amiatt a srác miatt, alig jutott tovább, így hát ideje megmutatni, hogy sokkal többre is képes. Ruhája hosszú, kék, alsó fodrai akárha hullámok lennének; a lány szemei köré aprócska kristályokat ragasztott fel, melyek vízcseppekként ragyognak az erős megvilágításban. Lassan lépdel egészen a színpad közepéig, a szervezők belebegtetik köré kellékeit, melyek mind hangszerek, ráadásul ugyancsak kékek, hullámjelekkel díszítettek. Numa kezében kicsit reszket a fuvola, de hát sokat gyakorolt, és nem is ez a nehezebbik része az előadásnak, sokkal inkább a hárfa és a dob megszólaltatása.
Hatalmas levegőt vesz, lassan kifújja, majd int a szervezőknek, akik elsötétítenek mindent, kivéve azt a fénysugarat, ami egyenesen Numára önti fényét. A lány elkezdi produkcióját: megpördül maga körül, ruháján a fodrok folyni, hullámozni látszanak, közülük apróbb-nagyobb buborékok szállnak fel, majd egyesülnek ököl nagyságú vízgömbökké. Ezek a kis képződmények elosztják magukat - persze a lány akarata és irányítása szerint -, majd a többi hangszer fölé lebegnek. Numa a szája elé veszi a fuvolát, és játszani kezd rajta, közben pedig a dobon és a hárfán is, bár azokon "csupán" eleme segítségével; felhangzik Johannes Brahms Altatódala.
A legtöbb embernek ismerős dallam szétárad a térben, lágyan ringat, az ember úgy érezheti, bölcsőben fekszik, s édesanyja hajol fölé a dalt dúdolván. Vagy úgy, mintha egy csónakban pihenne, közben pedig a szél játszana a leveleken, már-már zenévé állítva össze a hangokat. Más talán egy csendes délutánon találja magát az ablak előtt, miközben odakint esik az eső, különös dallamot játszva a tetőkön. Numa - bár nem tudja, hiszen a zene már rég elnyelte őt, s másra már nem is tud figyelni - tökéletesen megjeleníti előadásával a témát, a fantáziát. Ő otthon még úgy okoskodott, hogy elalvás előtt mindenkinek szárnyal a fantáziája, épp ezért választott egy altatót, de sikerült elérnie, hogy a dallam hallatán mindenki mást és mást képzelhessen el, szinte kézzelfoghatóan megjelenítve a fantáziát.
Előadását egyszerűség jellemzi, de áthatja a lány zene iránti szeretete, kedvessége, egész lénye. Mikor vége, egy hosszú pillanatig néma csönd ereszkedik rájuk, mintha az embereknek fel kéne ébredniük a varázslatból, amit Numa szórt rájuk. Néhányan a fejüket rázogatják, mintha hessegetni akarnák maguktól a hangulatot, s végül valaki tapsolni kezd, ezzel megtörve a kábulatot, melyet nem "igazi" varázs okozott, csupán egy tündéri lány és egy kedves dallam. Numa jutalma a vastaps, a felálló emberek és az üdvrivalgás, amit a lány el sem akar hinni. Elpirulva meghajol, majd lesétál a színpadról. Mikor elhalad az éppen felfelé igyekvő Charles mellett, hallja a férfi odasuttogott gratulációját, érez egy rövid, finom szorítást a kezén, s ez egészen megmelengeti a szívét: a férfi, aki annyi versenyt megnyert már, s akinek az előadásait talán sosem fogják elfelejteni azok, akik látták, megdicsérte őt.
A továbbiakban szinte képtelen figyelni, mestere nem is próbálja magához téríteni a lányt. Közben a zsűri és a közönség pontoz, észleleteiket elhinni képtelenül, Charles pedig kihirdeti az eredményt:
- 45 pont! Látvány terén kicsit szőrös szívű volt a mi zsűrink. Na, de most ideje felébrednünk, mert következik...

Salihah mióta megtudta, hogy ő is képes irányítani egy elemet, akárcsak a legjobb barátnője, erre a versenyre gyakorol, hogy a végén mind a ketten győztesekként állhassanak fel a dobogóra. Az előadásának részleteiben mestere nagyon sokat segített neki, hogy a rendelkezésére álló egyelőre igencsak szegényes képességtárból kiválasztva a megfelelőket, látványos műsort tudjon produkálni.
Hosszú, vörös ruhában lép fel a színpadra, kelléke nincs, semmi szüksége rá. Sminkje feltűnő, de épp ez a lényege, hiszen a megjelenését is pontozzák, ő pedig nem akar éppen ezen pontokat bukni. Végre odaér a színpad közepére és megadja a jelet a zene indítására, majd a hökkent bírák szeme láttára meggyújtja ruhája fodros alsó részét, aztán letépi magáról. Alatta egy sokkal rövidebb jelmez található, mozgós magánszámához pont megfelelő. Feldobja a kezében tartott ruharoncsot, ami még mindig lángol, egészen addig, míg csak hat apró tűzgömb nem lesz belőle. Ezeket körberendezi, akárha egy karika pontjai lennének, majd forgatni, pörgetni kezdi maga körül őket, miközben táncol. Természetesen úgy, hogy a kör alakzatot ne bontsa meg. Az első forduló óta ezt gyakorolta, nem is esik ki a ritmusból, úgy gondolja, produkciója egyszerű, de nagyszerű. Nem kellenek hozzá hatalmas képességek, mégis kellően látványos ahhoz, hogy magas pontszámot érhessen el vele, és lenyűgözhesse a közönséget.
Egyetlen dolog miatt aggódik csupán: nem tudja, vajon a témának mennyire felel meg, amit csinál. Látványos az biztos, de, hogy ebben valakinek megjelenik-e a fantázia, az már egy egészen más kérdés. Amint előadása végére ér, meghajol, majd átadja a terepet Charlesnak. A színpad mellett izgatottan várja, hogy a zsűri és a közönség tagjai eldöntsék a sorsát.
- 41 pont, gratulálok a kisasszonynak, egészen elképesztő produkciót láthattunk. És most következzen...
Hát igen, a megjelenésre és a látványra elég magas pontokat kapott, sok tizes is volt köztük, de a téma nagyon lehúzta az egészet, ráadásul a kivitelezésnél is kukacoskodók voltak, de legalább a közönségnek tetszett. Salihah részben megnyugodva indul átöltözni.

Peter mindig mindenben a legjobb volt, számára ismeretlen a kudarc érzése. Persze mindig mindent meg is tesz azért, hogy tökéletes legyen. Környezete már most zseninek tartja, Charles McGrath méltó utódjának, pedig alig fél éve tudta meg ő is, hogy elemi mágus. Azt gondolnánk, hogy kényszeresen vágyik a sikerre, de ez nem igaz. Számára az elismerés és a hírnév hétköznapi, teljesen természetes dolgok, elvégre édesanyja híres színésznő, apja pedig kviddicssztár. Ő sem marad le híres eleitől, hároméves kora óta zongorázik, hat évesen már hegedűt is fogott a kezében.
Minden, amit tesz végtelenül elegánsnak tűnik. Nincs felesleges vagy erőlködő mozdulata, csupán az elegancia és az, az érzés, mintha minden, amit csinál magától értetődően egyszerű lenne, legyen szó zongorázásról, tanulásról, táncról, beszédről vagy éppen elemi mágiáról. Az első fordulóban mindenkit megelőzve, elsőként jött ki a dobozból, markában egy jelvénnyel. Sosem érdekelte mások gáncsolása, elvégre anélkül is legyőzött mindenkit. Illetve hát... legyőzni csak azt lehet, aki azonos szinten van velünk, Peter azonban még nem találkozott ilyennel.
Fellépdel a színpadra, közben több ezer lány figyeli, akik közül már majdnem az összes a rajongója is, pedig alig tizennégy éves, és még kevesebbnek tűnik. Hiába Peter már most olyan, mint a szőke herceg, aki ráadásul levegőből teremti maga alá a fehér lovat. A fiú megáll a színpad közepén, mögötte öt huskynyúl lebeg be. Az ő produkciója az idomítás, de nem is akármilyen. A kis lények intésére nyomban ködpamacsokká oszlanak, majd valamelyikük egy-egy hangszert kezd lebegtetni, míg a többiek szétoszlanak a teremben. Peter vállához emeli hegedűjét, majd vonójával int a szervezőknek, akik máris sötétítenek, kezdődhet a produkció.
A fiú és néhány huskynyúl zenélnek, a többi kutyalény pedig alakokat képez, ezzel kápráztatja el a közönséget. Persze ezek nem véletlenszerűen megjelenő alakok, mindegyiket begyakorolták, Peter betanította nekik. A zenére mozgó ködpamacsok táncoló párokat alakítanak, majd egy lovagot, aki legyőzi a sárkányt a hercegnőért, búskomor királyt a trónján, kacagó ördögöt, különös manót és még megannyi meseszereplőt. Megelevenednek általuk mugli és varázsmesék is, épp csak egy pillanatra, míg a közönség felismeri, aztán már alakulnak is át valami mássá. Az egész sejtelmes, homályos, de felidézi azt az érzést, mikor az embert álmodozás közben megzavarják, és utána már hiába kapkod a szétfoszló ábrándképek után, nem igazán jutnak eszébe. A mesék elrepítik a nézőket a fantázia, a képzelet világába, a zene pedig jó alapot ad, és Peter nagyon jó benne.
Végül leengedi a hangszert, meghajol, és a lényekkel együtt elhagyja a színpadot. Charles elismerően bólintva érkezik a helyére, majdhogynem azt mondja, ő sem csinálhatta volna jobban, de nem akarja befolyásolni a közönséget. Na, meg persze az ő előadásai annak idején teljesen másmilyenek voltak; azokba belekáprázott mindenki, és még évekkel később sem hagyta nyugodni a gondolataikat. De most Charles a bírák pontjaira figyel, végül pedig összesíti az eredményt:
- 46 pont! Ez aztán az este, és még közel sincs vége, mert most...

Amint meghallja a nevét, már indul is, kezében egy hatalmas zsákkal, amit egészen a színpad széléig vonszol, majd ott kiüríti tartalmát: egy kisebb dombnyi origami madarat, melyeknek szinte mindegyike másmilyen színű papírból lett hajtogatva. Sokáig tartott mire a lány minden előkészülettel végzett, szinte több időt töltött hajtogatással, mint az előadás gyakorlásával. Na, persze olyasmit választott, amiben magabiztos: énekelni és táncolni fog. Sokkal nagyobb önbizalommal is vág neki, mint az első fordulónak. Emlékszik még a lányra, aki megmentette, és akinek viszonzásul segített jelvényt keresni. Kíváncsi rá, hogy ő mit fog előadni, és szorít neki, mert szívesen megmérkőzne vele a végén, az arénában. De ugyebár oda el is kell jutni, ehhez pedig most egyedül önmagára kell figyelnie.
A zsákot eldobva a színpadra lépdel, origami madarai hűen követik, egy kis szellő rásegítéssel. Megáll pont középen, felmutatja a jelet, amiben a szervezőkkel megegyeztek, s már indítják is neki a zenét, amit korábban le kellett adnia. Mosolyogva, élénken táncol, hangja betölti a teret, áramlik, játszik, akár a lány körül a papírmadarak. Fehér ruhája minden mozdulatnál meglebben, erős kontrasztot mutatva a színkavalkáddal.
Számára a fantázia ez a nyüzsgés, szálldosás és életöröm, amit ő próbál megmutatni produkciójával. A refrénnél erősen koncentrálnia kell - talán néhány lépést el is ront, de reméli, hogy a zsűri inkább az elemi mágia részre figyel -, hogy a madarakat színek szerint külön egy-egy emberré formálja, majd a továbbiakban háttértáncosokként alkalmazza. Sikerül, hallja a közönség csodáló moraját, bár tudja, mestere le fogja szidni, hiszen ő látja, hol és miben hibázott a lány. De ez most nem érdekli, énekel tovább, egészen a végéig, ahol a madarakat egészen magasra felrepteti a közönség fölé, hogy az utolsó hangoknál lágy esőként rájuk hullajtsa. Ez egy kis ajándék tőle, nekik. Nem lekenyerezni akarja őket, csak éppen nincs kedve hazacipelni a zsákot. Ráadásul mi a fenét kezdhetne több ezer origamimadárral?
Az előadás végén meghajol mind a négy égtáj felé, majd integetve nevetve elhagyja a színpadot. A zsűri a pontokat megbeszéli, végül megjelennek a számok a magasban. Charles fellép a lány helyére, megvárja a közönség pontjait, majd fejben gyorsan összead, átlagol, és kihirdeti az eredményt: 40 pont. A legalacsonyabb pontokat a megjelenésére kapta, valószínűleg nem volt elég extra a fehér ruhában. Összességében azért nem lesz rossz, ráadásul a nézőktől maximum pontot kapott. Még nem tudni, mire lesz ez elég, de Sun-Hee reménykedik, és addig is, van ideje átöltözni, majd felsurranni a nézők közé, hogy megnézhesse a lányt, akivel az első fordulóban találkozott.

A hatalmas színpadra földkupacokat hordanak be a szervezők, egészen addig, míg teljesen be nem takarják vele a felületét. Ekkor lép be Mirabell, hosszú, sötétzöld, csuklyás köpenyben. Intésére a szervezők elindítják a halk aláfestő zenét. A lány arcát még nem látni, hangja azonban messzire szól. Egy történetet mesél el, közben a föld megelevenedik, vár nő ki belőle, kettő is. Csupán földből vannak, de részletesek és viszonylag nagyok, a köztük sétáló lány vékony alakja szinte elveszik mellettük.
- Réges-régen Magyaregregy és Szentlászló között állott két vár. Márévárban az úr és fiatal, gyönyörű felesége, míg a másikban Miklós vitéz élt szolgáival. Egy nap a király hadba hívta őket - földkatonák lépdelnek ki az egyik várból -, s Máré ment is, de előbb még megeskette asszonyát, hogy az hűségesen várni fog rá. - A homokból létrehozza Márévár urának alakját, valamint a nőét, s szinte látni a fájdalmat a földarcokon, amint búcsúzkodnak.
- Miklós vitéz azonban nem sietett annyira, hacsak nem a szomszéd várba az egyedül maradt asszonyhoz, aki bár kezdetben ellenállt a széptevő ostromának, de aztán egyre szívesebben fogadta. - Földből megteremtődik Miklós is, magas, délceg férfi, aki éppen rózsával kedveskedik a kacér nőszemélynek. - Az ígéretszegésből hamarosan kislánya született a nőnek, s ekkor Miklós megrémülve tettétől, ugyancsak hadba indult. - A földasszony karján a gyermekkel egyedül marad, s bár sokáig néz az elvonuló férfi után, végül fellépdel a várba.
- Tizenhét évnyi háborúskodás után a férfiak hazatérhettek otthonaikba; Máré és Miklós együtt érkeztek meg a várak közötti völgybe. Miklóst emésztette tette, Máré viszont majd kicsattant az örömtől, hogy viszontláthatja asszonyát. Végül a két férfi elbúcsúzott, Máré azonban nem ért haza: az erdőben várta leghűségesebb szolgája, aki mindent elmesélt neki. - Az úr földből készült arca eltorzult a haragtól és a fájdalomtól, keze ökölbe szorult.
- A vár urának szíve lángolt a haragtól, s ágyúval leromboltatta mind a két épületet, majd bánatában újabb háborúba indult, s végül ott is lelte halálát. Miklóst a romok temették be, de az asszony és lánya életben maradt: beszorultak kincseskamrába, majd nem sokkal később a hűtlen nő szomjan halt. De előtte még megátkozta lányát. - Mirabell a földdel mindent megjelenít, a várak leomlását, a dühös, elkeseredett, őrület szélén álló, átkozódó nőt, de a lányt ő maga játssza el. Köpenyét ledobva hátrarázza hosszú szőke fürtjeit, arcán kétségbeesés suhan át, majd lerogy a földre. Közben a táj megváltozik: kivájódik egy patak medre, ami aztán, a szervezők láthatatlan segítségével - amit alkalomadtán igénybe lehet venni -, meg is telik vízzel; kisebb bokrok nőnek ki itt-ott, befüvesedik a színpad, Mirabell mögött pedig kiemelkedik a földből egy barlang. Ekkor a lány feláll, arca mélységes szomorúságot tükröz:
- S én még mindig itt vagyok, a barlangból, a helytől szabadulni képtelenül, s várom azt, aki megszabadíthat. Egy vadászt, aki képes engem megcsókolni akkor is, amikor bika, kígyó és varangyos béka képében jelenek meg előtte. De ez az ember még nem jött el, s magányom immár évszázados...
Megjeleníti a bikát, a kígyót és a békát is, s az arctalan vadászt, aki megmenthetné, de már régóta késik. A lány szeme hihetetlenül kék, haja hosszabb, mint általában, már-már a földig leér. Keskeny arca valahogy földöntúlinak tűnik, akárha már nem is tartozna ehhez a világhoz.
- S az elátkozott lányt őrzi a három kőkatona - suttogja, maga köré pedig megidézi a három katonát. Azok felemelkednek a földből, s valóban úgy néznek ki, mintha kőből lennének. Aztán halkan dúdolni kezd:

A mesének vége, ahogy az előadásnak is, már csak az eredmény van hátra. Mirabell egy pillanatra megremeg, majdnem el is esik: sok energiáját leszívta ez a produkció. Charles segítségét azonban udvariasan visszautasítja, és saját lábán, egyedül hagyja el a színpadot. A férfi elismerően néz utána, majd a közönséget és a bírákat sürgeti pontjaik leadására.
- 45 pont! Ejha, a kisasszony úgy tűnik eléggé meggyőzte a zsűrit, bár a témánál vontak le pontokat. De haladjuk is tovább, most következik...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Meg-megremegve kulcsoltam át a karjaimmal a térdem, mert bár hiába volt rajtam kabát meg fene tudja hány pulcsi, a hideg minden egyes porcikámat átjárta. Belegondolni sem mertem, mi lesz akkor, ha majd beköszönt a valódi tél. Talán majd jégcsapokat növesztek idebent, a zord Parancsnokság pihenőjében.
Felvontam a szemöldököm a kedves gesztusra, amely tekintettel a kapcsolatunkra, igen nagylelkűre sikeredett. Nem gondoltam volna, hogy valaha idáig fajul a kapcsolatunk, de az elmúlt napokban a dorgálásokon és a munkával kapcsolatos kisebb vitákon kívül nem sok jót kaptam tőle. Tudhattam volna előre, hogy nem lesz könnyű Dwayne-nel együtt dolgozni azok után, ami történt, mégis reménykedtem, hogy az idő múlásával majd megszokom ezt az új helyzetet és beletörődök.
Hát nem jött össze...
 - Köszönöm - ajkaim sarkában megjelent egy furcsa félmosoly, ahogy előrehajoltam és elvettem tőle a takarót. Hogy várhatom el másoktól, hogy megértsenek, ha én nem értem meg azt, hogy mit miért teszek? Lassan feltápászkodtam a székből, majd egy nagy nyújtózkodás kíséretében átbotorkáltam a kanapéhoz és lehuppantam Dwayne mellé, persze a kellő fél méteres távolságot megtartva. A takarót szépen elrendeztem magunkon egy kissé kínos procedúra során, a leheletét éreztem az arcomon, ahogy átnyúltam az öle felett.
Libabőr futott végig a hátamon és éreztem, ahogy az arcomba vér szökik.
 - Nem gyűlöllek. Nem is akarlak különben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Az egyik lábát felhúzza maga mellé a kanapéra, átadja Lénának a takarót, aki végül mégis úgy döntött, megbízik benne annyira, hogy átvegye azt. Az egyenruhája kabát részén teljesen felhúzza a cipzárt, mindkét kezét a zsebeibe nyomja, összehúzza magát, mint egy faágon kuporgó, összefagyott téli veréb. Lehet - bár ez csak feltételezés -, hogy nem kellett volna hetekkel korábban összebalhéznia a belső atmoszféráért felelős karbantartóval egy nyavalyás tonhalas szendvicsen. Persze semmi sem biztos, de mintha azóta lenne az ő ügyeleti ideje alatt olyan idő, mint a befagyott kénköves pokolban...
Kérdőn nézi a nő mozdulatait, ahogy feláll, majd a kanapéra ül mellé. Félszegen húzódik arrébb, mintha attól félne, Léna bántani fogja őt. Mozdulatlanul figyeli, ahogy betakargatja, egészen úgy, mint korábban, azzal a különbséggel, hogy mindez megnyugtató helyett inkább kínos és meglepően kényelmetlen. Az egyik könyökét a kanapé karfáján támasztja, az ujjaival a szája előtt babrál. Hosszúnak tűnő, kínos másodpercek múltán kap végül észbe, hogy elfordítsa a tekintetét Lénáról, vissza a kandalló tüzére.
   -  Gondolom már mennél terepre meg minden - alig nyitva a száját, mormogó hangon beszél, a kezével a saját haját kezdi piszkálni - De az már nem játék meg ilyenek. Ha egyszer velünk jössz, akkor én felelek az életedért és te az enyémért. Meg kell bíznod bennem, különben passzra megy az egész és vége. Amíg az nem fog menni, nem vihetlek magammal - a kezét hagyja visszahullni a karfára - mert az eléggé felzaklatna, ha hullazsákban kellene visszahoznom a tested. Gondolom megérted.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Gyomorgörcs, azt meg hogy?
Túl vagyok ötven fellépésen minimum, hogy lehet, hogy lámpalázam van? Gyorsan analizálom a helyzetet, és nagy szusszanással bólintok magamnak. Vegyük az első okot.
Mióta megsüketültem, közöm nem volt a zenéhez, ami eléggé kellemetlen helyzetbe hoz jelen pillanatban. Merkovszky tanár úr van olyan jószívű, hogy a fellépés alatt fenntartja a hallásomat, ugyanis bőven lesz dolgom anélkül is. Megnézem alaposan tenyeremet, mintha onnan kiderülne, képes leszek-e összeesés nélkül végigcsinálni az egészet.
Mikor végzek a bámulással, és levonom a következtetést, hogy ez időpocsékolás volt, felhúzom hófehér kesztyűimet, majd odalépek a tükör elé. A kalap vagy, hogy hívják ezt, és a többi ruhadarab összességében jól is nézne ki, csak nem rajtam. Olyan kis… Izé vagyok, de hátha tetszik majd a zsűrinek. Ha jól emlékszem, elég neves emberek vannak ott, tehát itt az idő, hogy mindent bemutassak nekik, amit csak az előadóművészetről tudok, az pedig elég sok dolog. Nehéz volt két percbe besűríteni, és tervezni. A délután nem telt pihenéssel, össze-vissza rohangáltam, szerveztem, alkudoztam, sőt, megfenyegettem egy ötvenéves kopaszodó férfit, hogy miért, azt majd később elmesélem, jelen pillanatban minden erőmre szükségem lesz, hogy újra találkozzak a zenével.
Amióta elveszítettem a hallásomat, nem hallgattam semmit. Ezért is volt probléma a szervezkedés. Az a sok-sok bűbáj, amit a látvány érdekében elterveztem, és megcsináltattam a szegény szervezőkkel, garantálta a pontokat a fellépésemre. Lenyomom a kilincset, és kilépek. Halkan, de hallom már a muzsikát, mégpedig fuvolaszó az. Egy altatódal. Háh, mintha nem ismerném, mintha nem tudnám kívülről. Elégedett mosoly húzódik a számon, miközben oldalról figyelem a lányt, akitől elloptam a jelvényt. Szegény csaj, remélem azért itt nem pontozzák le. Oldalról valaki megböködi a vállam. Egy viszonylag fiatal (Bár hozzám képes mindenki idős) mágus az, és elmondja, hogy sikerült alkalmazni a súlyvesztőbűbájt Az eszközön.
Nagyot bólintok, majd visszafordulok az előadáshoz. Egy piros ruhás lány megy ki aki egy számomra ízléstelen muzsikára játsszon a tűzzel. Őszintén, nem nyeri el a tetszésem. Amint hallom, a zsűrink sem annyira. Kilép mellőlem egy nagy lépéssel egy srác. Önbizalommal teli mosoly arcán, mintha máris tudná, mi lesz a dolog vége. Ő fog nyerni. Gosran végignézek magamon, és elszégyellem magam, mivel folyamatosan a szemöldökömet ráncolom, és rágom a számat. Kis pamacsok követik a srácot, amikről pár pillanat múlva le is esik, hogy huskynulak. Tehát Aeromágus…
Van valami a mozdulataiban, ami nem tetszett nekem. Olyan… Ártatlanul nagyképű, mintha születésétől kezdve felsőbbrendűnek nevelték volna. kezem ökölbe szorul, annyira, hogy a kesztyű alatt talán ugyanolyan fehér színt vett fel. Csak akkor eszmélek rá, hogy ezt teszem, amikor valaki felém tart keménylapú, fekete táblákat, régies írásmintákkal, és rajzolt kerettel. Egy pillanatra olyanná válok, mint a focis srác a csokireklámban. Egy dívává. Igen, elég fura hasonlat, de amikor otthon tévéztem, megláttam, és most egyből ez ugrott be.
- Ez komoly, Utána kéne fellépnem? Tényleg? Maga szerint ki fog odafigyelni, miközben utána ábrándoznak?! – Szegény srácot nem akarom megijeszteni, de mégis sikerült. Ujjammal az éppen hegedülő srácra mutatok, és fojtott hangon magyarázok.
És akkor megáll bennem az ütő.
Ez hegedű. Nem érdekel mit lát a segéd, vagy mifene, a fülemhez kapok, és próbálok lenyugodni. Próbálom kizárni a külső világot, és a tenger kitartó, és erős hullámzására koncentrálok a fejemben. Bárcsak én is olyan erős lennék, akkor nem kéne rettegésben élnem egy hangszer miatt. Mire lenyugszom, vége lett a muzsikának, és nagy pontszámot szerez. Nem bírom figyelmen kívül hagyni azt az arckifejezést, amit csak ebből a szemszögből lehetett látni Charles arcán. Az arcom elvörösödik, de már szólnak is, hogy kezdődhet az előadás. A színpad felett húzódó vékony hídon álló embereknek intek, aki egy pálcaintéssel elintézik a kért dolgokat. A nézőközönség, és a színpad, beleértve a zsűrik asztalát, fekete-fehérre válik, mintha egy régi filmbe csöppentünk volna. Ruganyos léptekkel a tér közepére érek, és a zsűrivel, no meg a nagyérdeművel szembefordulok, és felemelem az első táblát.
„Táncolni akartam, de nincs párom…” Színpadias szomorúságot engedek szétáradni arcomon, némi kiskutyaeffektel, így garantált a siker.
Bal lában sarkával alig észrevehetően kettőt rugózok, így jelezve a hídon álldogálóknak, hogy jöhet A Tárgy. A közönségből páran felsikítanak, amikor az nő teste élettelenül alázuhan, majd halk puffanással földet ér. Tény, hogy élethű, de nem ennyire, maximum távolról. Felemelem, végigmérem, úgy, hogy a közönség is lássa, épp mit csinálok, majd vigyorogva felemelem a következő, egyben utolsó táblát.
„Ez megteszi. Kezdjük!”
A háttérben, ahol eddig üres sötétség volt, most fények gyúlnak, és körülbelül tizennyolc lebegő hangszer tűnik fel előttük kottával. A fantomzenészek rázendítenek, én pedig a bábura koncentrálok. A végtagjaiban, és a főbb helyeken apró vízgömböket helyeztem el még délután, így életet tudok bele varázsolni, A súlyvesztés csak megkönnyíti a dolgomat, ugyanis egyszerűbb így mozgatnom őt. Kevés az erőm, nagyon ajánlom, hogy kitartsak addig. A zene szól, a közönség arcát csak pár pillanatokra látom egy-egy fordulás, dobás, és hasonló között. Eltelt másfél perc, mikor megérzem, itt az ideje bevetni a nagyágyút. Egy lépésre távolodok a műhölgytől…. Milyen vicces név… Na szóval őt figyelem, miközben mozgásra bírom a lábait, mintha szólózna. Mikor végzek vele, fejét felém fordítom, és én is ugyanabba kezdek bele. Egy koppintással lett vége a dolognak, és mikor ezt lejátszottuk egymás közt, a nézők felé fordulok ismét, és ugyanazokat a mozdulatokat ismétlem, mint amit én csinálok. Mikor a banda befejezi, hallom, ahogy tapsolnak, ahogy kurjongatnak, tőlem pedig annyi telik, hogy meghajoltatom még utoljára élettelen társamat, és rédre rogyok. Megvolt a hab a tortán, most jön a cseresznye. Meglepő módon nem erőltetett meg nagyon az előadás, így még egy trükkre van erőm. Mellkasom emelkedik, és süllyed, tekintetem az ég felé irányul, majd felemelem a karomat. A tömeg elcsöndesül, én pedig teljes természetességgel megszorítom a levegőt, majd lehúzom magam mellé karomat. Ekkor egy vödörnyi vizet idézek a fejem felé. Egy filmben láttam, biztos tetszeni fog nekik. Charles megnéz, hogy még élek-e, én pedig nagy lihegve intek neki, menjen csak a zsűrihez.
Remélem zabálták.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Oké, nem tudom, hogy hogyan fogom ezt kimagyarázni otthon, de itt vagyunk. Baker Street 221/B. Hát itt van - az utolsó mondatot már csak suttogva tettem hozzá. A legfontosabb a cím volt. Álmodni sem mertem volna, hogy egyszer majd itt állok az utcán, Angliában és bámulom az ajtót. Az ajtót, ahol elvileg Sherlock Holmes élt. Belecsíptem volna a kezembe, de egyszerűen képtelen voltam rá. Teljesen lefagytam, csak pislogni tudtam. Totál nem emlékszem arra, hogy hogyan jutottunk ki Magyarországtól, hogy hogy keveredtünk Angliába. Anyáék olyan szinten meg fognak nyúzni, elégetnek és leüvöltik a fejem, hogy olyat senki sem látott még. Tulajdonképpen ez már a második olyan alkalom, amikor a tudtuk nélkül mentem ki Magyarországról. Még az elsőt sem tudják és, ha a kettőt összerakva kitálalok nekik, hát biztos vagyok benne, hogy utánam küldenek egy egész hadsereget.
- Csípj meg - nyögtem ki a következő mondatot. Még mindig a ház előtt álltunk, egyik kezemmel a hátizsákom pántját fogtam, a másikkal pedig megragadtam a lány kezét. Szemem a boldogságtól csillogott, mellkasom gyorsan emelkedett és süllyedt. Egy pillanatra mindent elfelejtettem. Mintha egy villámcsapás által felejtettem volna el mindent. Olyan jó volt ott állni az utcán és bámulni a házat. Lassan elengedtem a lány kezét, előre léptem és tanácstalanul tekintettem rá. Oké, itt vagyunk, de... - ... most?
Még mindig sokkos állapotban voltam, így reméltem, hogy a lány legalább mond valami értelmeset, vagy csinál valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Vállamra húztam a takarót, még a karjaimat is eltüntettem szem elől. A hajam szépen lassan az arcomba hullott, jobbat nem is tehetett volna. Úgy néztem ki, mint kényszerzubbonyos Chewbacca, és igazából úgy is éreztem magam. A pozíció, ami nemrég még természetes volt, mostanra már átcsapott kínosba. Két összezavarodott ember kínja.
 - Ühhhüm.
Igazán értelmesen sikerült megnyilvánulnom, megakadtam valahol a felzaklatna és a hullazsák szavak környékén. Akaratlanul is a rezervátumos eset kúszott a gondolataim közé, ahol csak neki köszönhetően nem lettem sárkánynasi. Ha ő nem lett volna ott, nekem annyi.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy megbízom benne. Megbíztam, egészen egy hetekkel ezelőtti pillanatig és a bizalom törékeny dolog... nem is értem, nem tudom, hogy meglehetne-e ez még egyszer köztünk ebben az életben.
 - Te sem bízol bennem. Különben nem húzódtál volna el. Meg nem hitted volna azt, hogy én mérgeztelek meg. Ez nem megy csak úgy, Dwayne, beláthatod.
Halkan mormogtam a szavakat a takaró szélébe. Megint ingoványos talajra tévedtünk.
 - Azt hiszed, meg akarom bosszulni ezt az egészet...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A kandallóban lobogó tűz mozgó fényfoltokat vet elgondolkodó, komor arcára. Érzi a lángok hőjét, ami megnyugtatja, kellemesen elálmosítja őt, higgasztva a téma által okozott zaklatottságán.
Magán az eseten ő valójában ezer éve túllépett már. Ez van, megtörtént, nem is egyszer. Zójával hoztak néhány felelőtlennek tűnő döntést, ami végül Nina közvetítésével az akkori barátnője fülébe jutott. Igen, talán hiba volt - ám teljesen jól tudja, hogy nem ő az első ember a világtörténelemben, aki ilyesmit csinált. A szemében a megcsalás még csak nem is akkora égbekiáltó és halálos bűn... elvégre felnőtt ember, Léna pedig még csak nem is a felesége volt, hanem a barátnője, valahol a világ végén. Ez nem bűn. Valójában egyáltalán nem az.
   -  Pedig jobb lenne, ha megbosszulnád és kész - néz rá végül teljesen nyíltan és őszintén - Üss meg vagy valami és legyünk már túl ezen a témán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Az ősparaszt férfi logika szerint a megcsalás nem bűn, tényleg nem az. Ilyenkor csak engednek a női nem szemtelen csábításának és ők természetesen csak áldozatok. Ők nem tehetnek róla. Bezzeg ha fordítva történik... na olyankor van vége a világnak és a nő mindenféle riherongynak el van hordva. Egyenrangúság, heh.
 - Attól jobban éreznéd magad?
A visszafojtott mosoly megint ott bújkált az arcomon, mert én már láttam magam előtt a jelenetet, ahogyan csúnyán megtorlom eme férfiatlan tettet. Természetesen megfordult már párszor a fejemben, hogy visszaadom neki, amit kaptam, mert hogy kölcsön kenyér visszajár, aztán mindig arra jutottam, hogy nem süllyedhetek le erre a szintre. Én egyszerűen nem lennék képes rá, hogy csak ezért, csak a bosszúért megtegyem egy vadidegennel, amit ő Zójával. Hiába engedtem őt közel magamhoz, a távolságtartásom a férfi nevezetű fajjal szemben ugyanúgy fennáll, mint előtte.
Igazából meg sem vártam a választ, kapóra jött, hogy korábban eldugtam a kezeim a takaró alá. Jobb kezemmel kihúztam a karfa és közém bepréselt díszpárnát, egy pillanat alatt előtűnt a takaró rejtekéből és azzal a lendülettel Dwayne arca felé lódítottam. Pontosan úgy, mintha egy ötéves torolná meg, hogy elvették a dömperét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Bólint egy parányit, bár talán nem is értette tisztán a választ. Nem, határozottan nem érezné jobban magát egy kiadós agyalásról, attól, ha a nő kecses kis kezei betörnék az orrát. Attól azonban határozottan jobban lenne, ha a jelenlegi helyzet bármerre is, de végre elmozdulna erről a kényelmetlen holtpontról. Ő nem túl haragtartó, alkatilag képtelen bármilyen heves érzelmet, mint például az indulat, huzamosabb ideig fenntartani, ahogy a hosszú sértődöttségre is javarészt képtelen. Mélységesen unja már, hogy Léna közelében lapos kúszásban kell közlekednie, Nina megvető pillantásairól nem is beszélve, amikor néha belebotlik a folyosón...
   - Holy f...
Egy macska reflexeivel rántja a kezeit az arca elé, így a díszpárna a kabátja alkarján puffan, anélkül, hogy arcon vágná. A mozdulattól az egész teste összerándul, izomi védekezésként a gyermeteg, ám tényleg hirtelen támadásra.
   -  Ennyi? - pislog továbbra is felemelt kezei védelméből a nőre - Hát ez nem valami sok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Mélységes sajnálattal vettem tudomásul, hogy a meglepetés támadásom nem igazán jött össze. Nem a legegyszerűbb feladat egy a reflexeiről híres begyűjtőt orvul megtámadni, szóval visszahúztam a párnát a hasamhoz. Felhúzott szemöldökkel pislogtam a férfire.
 - Nem?!
Rákészültem az újabb támadásra. Maradjunk annyiban, hogy ha már valamit csinálunk, hát csináljuk normálisan. Amúgy is kijárt már Dwayne-nek, hogy valaki helyrerakja kicsit, mondjuk nem így, de ez is megteszi egynek. Ez valahogy a lesarkított, kipárnázott verzió. Ha valaki arra számított, hogy majd kettéátkozom, azt le kell lombozzam. Nem tettem meg, mert már rég megbocsátottam neki a dolgot.
Most már két kézzel fogtam rá a párnára és egy macska ügyességével térdeltem fel, hogy egy-két fejjel magasabban legyek nála.
 - Szemét! - paff - Egy - paff - szemét - paff - paraszt - paff - vagy!
Paff.
Összesen ötször sújtottam le egymás után azzal a szerencsétlen párnával, ami egyébként nem érdemelte meg, hogy vele püfföljék szét Dwayne Warren karját, fejét, akármijét. Nem igazán érdekelt, hogy mijét sikerült eltalálnom, vagy mijét nem, egyszerűen csak ki akartam adni magamból az elfojtott dühöt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Összeszorítja a szemét, a kezével a fejét védve hárítja el a következő, párnás ütést. Mindkét lábát felhúzva fordul oldalra, a nő felé, behúzott nyakkal hárít.
PAFF. Léna következő ütése keményen fültövön vágja. PAFF. A párna valahová a hasa felé céloz, végül azonban ez is a karján puffan, majd ahogy a következő is. Pillanatokra nyitja ki a szemét két gyerekes támadás között, ami különben tényleg nem fáj - de mégis meglepően kellemetlen. Mégsem próbálja elkapni a  nő kezeit, hogy lefegyverezze vele, csak a fejét védi rendületlen, leginkább, mint egy fejre fordított teknősbéka.
Adja csak ki. Ennek így kell lennie.
   -  Jójójójójó jóvanmár!
Sűrűn véve a levegőt hunyorít föl rá, védekezőn tartva a kezeit, fölkészülve az utolsó válaszcsapásokra. A kabátja egészen felgyűrődött a törzsén, a takaró pedig a földre esett róluk ebben az eszetlen ficánkolásban.
   - Paraszt, igen, van még valami?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Az ütések közben módszeresen visszafojtottam a levegőt, aztán pedig úgy ziháltam, mint aki épp most futotta le a maratont. A mellkasom gyors ütemben emelkedett és süllyedt miközben igyekeztem összevakarni magam. Visszaráncigáltam a kabátom a helyére, visszahúztam rajta a cipzárt, mindeközben a párna az ölemben maradt, hátha a szükség úgy hozza.
 - Szörnyű vagy  - hátrasimítottam az arcomba hullott sörényem -, egy... egy vadparaszt!
Nyugodtan, artikuláltan közöltem vele a csodálatosnál csodálatosabb jelzőket. Már korábban a fejéhez vágtam volna mindet, ha lett volna rá megfelelő alkalmam.
 - Borzalmas és utálatos. Meg szemtelen és idióta, és... és...
Hát nem igazán azt sikerült kihoznom a helyzetből, amit korábban elképzeltem. Bármennyire is koncentráltam, bármilyen sebességgel kutakodtam újabb és újabb sértések után, egyszerűen nem jutott semmi eszembe.
Ez vagy te, Almásy Léna, még az exedet sem tudod normálisan kiosztani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Végül leengedi a kezeit, bár agyban továbbra is fel van készülve Léna következő kitörésére. Farkasok közt nevelkedett, ha a testvéreivel nézeteltérése akadt, ők is leverték egymáson, ezzel hárították el a későbbi konfliktust, így ő maga nem is ismer mást. Beszélni, érzésekről tárgyalni, az végképp nem az ő asztala és szerinte nem is old meg soha semmit.
Följebb húzza magát, ismét felül a kanapén. A kabátját ügyetlenül visszahúzza magára, két- három rúgással kiszabadítja a jobb lábát, ami a takaróba csavarodott. Fölsandít a nőre, némán tűri annak lihegő, kifulladt szidalmait.
   -  Valamiért mégis így szeretsz.
A szemébe hullott haja alól figyeli az arcát, majd egyszerűen, pofátlan őszinteséggel fejezi be Léna megkezdett, ingerült mondatát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Testtel visszafordultam a kandalló felé és nekidőltem a kanapé háttámlájának. Már nem fáztam annyira, mint percekkel korábban, talán ezt a kis testmozgást rendszeresíteni kellene. Mindenkinek jó lenne - még Dwayne hasznára is válna.
A párnát begyömöszöltem a hátam mögé, a férfi talán megúszta a további ütlegelést. Azért felkészültem rá, hogy ha még egyszer beszól, kézéllel nyomom orrba, csak hogy érezze a törődést meg a szavainak a súlyát. Alapjáraton békés természetű ember vagyok, de szerintem Dwayne nem akarja tudni, milyen az, ha teljesen kiakaszt.
 - Mi?
Egy értetlen pillantást lövelltem felé, kissé kétségbe estem. Ennyire egyértelműen az arcomra lenne írva minden?
 - Én nem is...! Na hagyjál békén.
A kezem már viszketett, de inkább felhúztam a lábaimat és átkulcsoltam körülöttük a karjaimat.
Teljesen mindegy volt már, elárultam magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Figyeli, ahogy Léna arca megváltozik. Ő maga sem tudja, mire számít, hogy mit szeretne elérni ezzel... de mégis, furcsa elégedettséget jelent számára, ahogy a nő szemében egyfajta riadalom csillan. A szavaival ellentétben közel sem biztos abban, amit mond, egyfajta szurkálódásnak, már-már bántásnak szánta: látod, bármilyen is vagyok, bárminek elmondhatsz, még mindig velem akarsz lenni és az enyém van.
   -  Akkor jó.
Végül elfordítja az arcát róla. Léna tagad, bár olyan arcot vág, mint aki épp most fogja összepisilni magát -ő pedig már nagyon rég nem tudja, mit gondoljon.
Az elsó ajkába harap, megforgatja a szemeit. Egy mordulással, hirtelen áll föl a kanapéról, visszafordulva még zsebre vágja a telefonját.
   -  Asszem én inkább... na csá.
Nem néz rá, nem reagál. A sértődöttség kifejezésével az arcán nyomja a zsebébe a kezeit, majd összehúzva a kabátot magán csörtet ki a pihenőből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Annelie Freya Blomqvist
Svédország, Stockholm, Östermalm, november 3-a, délután három óra
avagy esti mese Meridáról, Hablatyról és egy születésnapi emberrablásról

Örül neki, hogy Merida ilyen lelkes Fogatlantól. Ő a maga részéről rajong néhány mugli találmányért, a filmért is például, bár ha már film, akkor igenis legyen benne sárkány, ha lehet. Az Így neveld a sárkányodat címet viselő csodát pedig már csak a címe miatt is megnézte, aztán mesenapra Hablaty lett belőle, ha már amúgy is van sárkánya, még ha csak tenyérben elférő miniatűr is a drága csupán. A jegyek a folytatásra csupán ráadás, majd icipicit meglepődik ám a kapott kérdésen, kissé szabadkozva is válaszol, igyekezve kimagyarázni, hogy amúgy minden rendben van. Szerencsére Merida nem borul ki, inkább örül, úgyhogy megnyugodva vigyorodik el. Még a végén csak megússza pár karcolással az egész születésnapi lányrablást.
- Akkor itt volt az ideje felfrissíteni az ismeretséget Stockholmmal, és ne mondj már ilyet, nem hiszem, hogy ne lennének barátaid, akiknek eszébe jut, hogy mikor is van a születésnapod. Egyébként mennyi is lettél, te ránézésre majdnemtizennyolc? - kérdezi még mindig fülig érő szájjal, legfeljebb lecsapják, de hát szerinte ránézésre akkor is ennyit mondana Annelie-ről, és nem kevesebbet. Végül a vajsörét is kézbe veszi és a lány felé emeli a poharat.
- Igyunk rád. Skål! - közli, aztán belekortyol az italba, majd le is teszi a poharat és felkönyököl az asztalra. Illem, nem illem, a Londonerhez hasonló helyeken ez senkit nem zavar úgy igazán, bár azért meg kell jegyezni, hogy ez itt messze nem füstös, szakad kocsma, hanem igenis olyan hely, amiért a szülei sosem harapnák le a fejét.
- Még van időnk ötig, addig mesélj, mi a helyzet veled? Csak azt tudom, hogy rengeteg dolgot csinálsz még mindig - érdeklődve pillant a lányra, és el is hallgat átadva neki a szót. Utóbb nem sokat tartózkodott az iskolában, kivéve, amikor muszáj volt, így nem teljesen van képben mindennel, de azért még érdekli, mi is van éppen Annelie-vel például.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Most, hogy már itt álltak az Ispotályban, Abigél is érezte, hogy egyre jobban magához tér. Bálint böködése is segített neki egyébként. Legalábbis abban, hogy rájött, mások is biztosan észrevették vagy észrevennék Abin a fáradtságot, és ő igazán nem akar udvariatlannak tűnni!
Harcol az álommanók ellen, hiába voltak amúgy jó barátságban annak idején. Mostanság kezd elharapózni a helyzet.
Vetett egy pillantást ismét a Tanár úrra, majd a másik alakra emelte tekintetét, aki valahogy eddig nem túlságosan keltette fel a kék lányka figyelmét. Ezt betudhatjuk a lassú reakciókészségének.
Vett egy nagy levegőt, minden idegszálával az imént bemutatott igazgató meséjére koncentrált. A lányt egyébként érdekelték az ilyen épületek, amiknek - koruknál fogva - történetük volt. Apukája már mesélt neki az Ispotályról ezt-azt, no meg Bálint is megosztott velük egy-két információt a vonaton, ezekből is fel tudott idézni mondatmorzsákat.
A személyzet létszáma gondolkodóba ejtette Abigélt. Vajon el tudná itt képzelni a felnőtt-életét? Igaz, hogy mindenképpen gyógyító akart lenni, de eddig a mágikus lények gyógyítása felé húzott a szíve. Valószínűleg, továbbra is ez fogja jelenteni számára az álommunkát, de anyukája mindig azt mondta, hogy azért adjunk lehetőséget másnak is. Abigél most ezt tette. Érdeklődéssel, de csak a többiek után indult el ő is az igazgató vezette felfedező útra.