36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykőtől távol - Dolánszky Alex összes RPG hozzászólása (36 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2012. október 1. 23:57 Ugrás a poszthoz

Gróf Wickler György
a 2012. őszi tanév előtt


- Szalagot nem akarsz a hajamba? - kérdezem bosszúsan anyámtól, aki miután zoknit cseréltetett velem, mert az előzőt túl elnyűttnek találta, aztán az ingem mintáját képező kockákat is igyekezett kisimítani rajtam, most a fejem felé közelít egy fésűvel.
- Hagyjááááál - kiáltom, miközben kézbirkózásba kezdünk, hogy ne tudja még jobban lenyalni a hajamat. Szerintem így is tökéletes.
A megmentőm - feltehetőleg gróf Wickler György igazgató úr, akit amúgy "Az Öregnek" szoktunk hívni a suliban, de csak kedveskedve, mert nagyon jó fej - kopogása az én javamra döntötte el a küzdelmet. A séróm maradt, anyám vörös fejjel simogatja le ünnepi szoknyáját, miközben az ajtó felé halad futólépésben.
Nyert. Az Öreg áll az ajtóban. Megkönnyebbülést érzek, hogy ha már az egész élet felfordult körülöttem egy éve, legalább ő a régi. Anyu üdvözli és betessékeli a vendéget.
- Csóko... - anyám szúrósan rám mered.
- Jó napot kívánok? - kérdezem a házi sárkányra pillantva, aki alig láthatóan biccent egyet. Hirtelen belém hasít, hogy arra sem emlékszem, hogyan kell szólítani az igazgatót. Gondolom professzornak, de inkább kihagyom a címzést, mert anyámnak még mindig vörös a feje az izgalomtól, és nem szeretném, ha eldurranna. Amúgy laza nő, csak néha valahogy megbolondul. Pedig ha valaki előtt, az Öreg előtt sosem kellett vigyázba állni meg tisztelegni.
Anyám még mindig zavartan simogatja a szoknyáját, és ülőhellyel meg házi süteménnyel kínálja látogatónkat.
- Mit hozhatok inni?
Én szintén közelebb gurulok az asztalhoz és veszek egy sütit, hogy legyen indokom arra, miért is nem szólalok meg. Mit is mondhatnék? "Légyszi, légyszi, hadd?" Bár az igazgató már megírta a levelében, hogy visszavesznek, de anyámnál nagyon borotvaélen táncolok, alig bír elengedni. Azt remélem, hogy ez lesz az utolsó lökés neki. Ha minden előkészül arra, hogy visszamehessek a Bagolykőbe, már nem mondhat nemet. Türelmetlen vagyok a dologgal kapcsolatban.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2012. október 1. 23:58 Ugrás a poszthoz

Anyu eltisztult a konyhába. Nem tudom, mi van vele, de ahogy elnézem, most jó ideig nem látjuk viszont, mert háromszor fogja lefőzni azt a kávét, hogy igazán tökéletes legyen. És a varázspálcáját is el fogja felejteni használni, úgyhogy még szerencsétlenebbül fog menni az egész. Kicsit sajnálom őt, de most nem követhetem, hogy segítsek neki, mert nekem kell szórakoztatni a látogatónkat. Nem tudom, hogy kezdeményezhetnék beszélgetést. Miről cseveg az ember egy felnőttel? Az ilyesmit mindig ők kezdik. Úgy látom, ezt az Öreg is tudja.
- Én sosem adom fel! - válaszolok harcos tekintettel. - Csak nagyon dühös voltam...
Nem is folytatom. És azt is elhallgatom előle, hogy mennyire nagyon feladtam akkoriban. Milliószor megfordult a fejemben, amikor az ágyamban feküdtem éjjel, vagy amikor segítségre szorultam, mint egy szánalmas, tehetetlen pólyás, hogy inkább a fejemet kellett volna abba az elfuserált zsupszkulcsba dugnom, és akkor rögtön ott is halok meg, mert ez az élet nem élet.
Az már régen volt, és én tudom, hogy meg fogok gyógyulni. Akkor pedig majd ugyanott folytathatom az életemet, ahol abbahagytam egy évvel ezelőtt. Mindent bepótolhatok, azzá válok, amivé csak akarok. És ha a gyógyítók tehetetlenek, majd én segítek magamon a mágiával.
Ezekre a gondolatokra még mindig érzem magamban a fellobbant elszántságot, no meg a türelmetlenséget.
- Most már jól vagyok. Mit kell tennünk? - próbálok a tárgyra térni. Vagy ezzel csak azt érem el, hogy kétségbeesettnek lásson? Ehh, ez is anyám hibája. Átragasztotta rám az idegességet. Pedig már egyenes utam van a suliba. Hiszen letettem az osztályozó vizsgát! Épphogy, de ez nem meglepő. Egy éves kihagyás után azért ez is szép teljesítmény. Nem tudom, ki találta ki, hogy az iskolán kívül tilos a varázslás. Én a őszi szünet alatt képes voltam mindent elfelejteni kémiából, félévkor majdnem meg is húztak belőle. Akkor egy év mit tehet az emberrel? Az elején még egy egyszerű lebegtető bűbájjal is meggyűlt a bajom.
De túl vagyok rajta, és amíg azzal foglalkoztam, hogy varázslatokat próbálgattam és a varázslények besorolásait magoltam, nem is értem rá azzal foglalkozni, hogy vajon miféle előkészületek kellenek a visszatérésemhez, és hogy mit fogok csinálni hetekig az iskolában, még mielőtt a többi gyerek megérkezne oda. Végül is mindegy, csak kerüljek távol itthonról. Anyu aggodalmas beszédeit hallgathatom majd akkor, amikor megvásároljuk a sulis cuccaimat, és azután is minden iskolaszünetben.
Az emlegetett pedig épp most toppan be két csésze kávét egyensúlyozva egy kis tálcán.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2012. október 2. 00:00 Ugrás a poszthoz

Mondom, hogy nagyon rendes az igazgató. Mintha belém látna. Szúr a szemem - valószínűleg allergia -, de nem törődöm vele, az Öreg szavai elfújják az idegességemet, önbizalmat adnak.
Egészen addig, míg a segítségre nem terelődik a szó. Nekem nem kell segítség - mondanám rögtön, de van annyi eszem, hogy most, hogy célegyenesben vagyok, ne viselkedjek rögtön úgy, mint egy komplett idióta. Óvatosan próbálok fogalmazni.
- Nem szeretnék másnak gondot okozni - most már emlékszem, milyen az igazgató szokásos kedvessége és elnézése, és ez felbátorít, hogy őszintén beszéljek vele. - Tudja, elég nehéz lesz úgy barátot szereznem, aki egyenrangúként kezel, ha folyton engem kell pátyolgatnia. Az elsős haverjaimmal nem tartottam a kapcsolatot az utóbbi egy évben, nem tudom, jóban vagyunk-e még, és nem is kérnék tőlük ilyet.
Elgondolkodom egy kicsit a másik eshetőségen. Látom magam előtt, ahogy egy kis konyhai manó lohol utánam a folyosón. Ez egyből meghozza a döntést.
- És azt sem szeretném, ha mindenhová egy manóval kéne mennem. Félre ne értsen, nagyon aranyosak és rendesek... - Már amelyik, alig egy hónapja voltam a suliban, mikor leejtettem egy üvegcse halfarokdarát az egyik lépcsőfordulóban. Az illető manó, mintha csak erre várt volna, ott termett, és elszidott engem is meg az anyámat is mindennek. Gyorsan felszívódtam, amikor már a dédszüleim ócsárolásánál tartott, mert éreztem, hogy ez egy végtelen folyamattá kezd válni. Ezt persze nem említem az Öregnek, elvégre az ő dolgozóiról van szó.
- Csak szóval... elég gáz lenne egy házimanóval menni mindenhová. Közröhej tárgya lennék, pedig azért annyira nem indokolt a napi huszonnégy órás felügyelet. Tudja, elég jól el tudom látni magam. A lépcsőkkel lesz az egyetlen gondom.
- Repülő kocsi? Királyság - tetszik az ötlet. - De... nem lehetne valami, khm, férfiasabb? Repülő szegecsek, vagy mittudomén - megeresztek egy vigyort a tanár felé.
A visszatérő anyám rosszallóan hümmög a megnyilvánulásomra. Látom az arcán a "hálátlan pimasz" című kifejezést. De nincs ideje hangot adni nemtetszésének, mert az igazgató bá' épp zavarba hozza heves segíteni akarásával. Úgy látom, azért jól esik neki a dolog, talán most már ő is felenged. Én meg hálát adok az égnek, hogy Wickler professzor elég bölcsnek és megnyugtatónak látszik, nem úgy, mint a mugli sulim igazgatója, aki akkora humorherold, hogy senki sem veszi komolyan. Így nőnek az esélyeim.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2012. október 6. 18:00 Ugrás a poszthoz

Hát ki vagyok én ahhoz, hogy felülírjam ennek a bölcs öregembernek a gondolatait? Értem, amit mond, de akkor sem hiszem, hogy egy év alatt olyan jó barátokat szereztem volna a Bagolykőn, mint mondjuk itt Pesten kiskorom óta. Na, ők megértenek engem. Segítenek, ha bénázom, de nem átallanak jól megszívatni, amikor csak alkalmuk adódik, ahogy persze én sem kímélem őket. Semmi sem változott a balesetem óta. Nem éreztetik velem folyton azt, hogy szánandó nyomorék vagyok. Biztosan segítenék a bagolykövesek is, meg örülnének nekem meg minden, de nem akarok rájuk szorulni. Menni fog ez egyedül is. Ha meg nem, néha-néha megkérek valakit. Kis családias csoportban az emberek segítőkészek, csak a nagy budapesti tömeg olyan, hogy ritka az elnéző járókelő. Elhessegetem a gondolatot. Eddig nem aggódtam annyira azon, hogy mit szólnak hozzám a többiek a suliban, de most már kezdek.
- Főnix! Az Eridon ház megsárgulna az irigységtől! - röhögök a gondolaton. A szemem sarkából látom, hogy anya is elmosolyodik, ami szerintem csak a betetőzése annak a mozdulatnak, ami akkor indult a szája szegletében, amikor az Öregtől meghallotta a "gáz" kifejezést. Szerintem is vicces volt, vagyis inkább szokatlan, de mégsem röhöghetek szembe egy tanárt, úgyhogy vágtam a fapofát. Meg aztán díjazom is az igyekezetét.
Anyám egész eddig nem szólt bele az egyezkedésébe, de már várom, mikor közli velem, hogy ne osztozkodjak, hanem köszönjem meg szépen a bácsinak, hogy ennyi energiát pazarol rám.
- Oké - egyezem bele az utolsó verzióba. - Jöhetnek a láthatatlan szárnyak. Így, hogy sokáig ragoztuk a témát, kicsit cikinek érzem az ódzkodásomat a szárnyaktól, de már mindegy, ezt elszúrtam.
- De ne szóljon senkinek róluk, jó? - teszem még hozzá.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2012. október 12. 22:49 Ugrás a poszthoz

Ez anyám terepe. Míg ő megkommunikálja, mikor megyek hova, én egészben betolok egy sütit a számba. Talán nem ez volt az évszázad ötlete. Igyekszem kulturáltan rágni, amint sikerül a két fogsoromat összeérinteni az őrléshez...
Az eddig a díványon kukuló anyámból, mint egy csap, ha megnyitják, vastag sugárban ömlik a szó.
- Nekünk bármikor jó, igazgató úr! - így Anyu. - Még be kell vásárolnunk a tanszereket és egyebeket, de erre akár holnap is sort keríthetünk. Ó, erről jut eszembe, a kötelező könyvek és felszerelések listáját el szeretném öntől kérni.
- Ha jól emlékszem, azt írta, pár héttel korábban akarja elvinni Alexszet. Pontosan mennyi időre gondolt? Ő készen fog állni, amikor csak kell, de szeretném, ha minél több időt itthon tölthetne.
- És hogyan történik az utazás? Kell valamiféle előkészületet tennünk?
- Iskolaidőben is meglátogathatom a fiamat?
- Mmmhhmmgge - csattanunk fel hirtelen, én és a sütemény a számban. Némi rágás (egész jól felül kerekedtem a küzdelemben), és érthetően is előadhatom véleményemet: - Nem kell! Majd hazajövök a szünetben! Ne égess már!
Anyám a tiltakozásomra szót sem vesztegetve, várakozóan néz a professzorra. Asszem fogok még kapni ezért a kijelentésért, hogy én egyáltalán nem szeretem és nem tisztelem őt, blablablabla. Én esküszöm, próbálom visszafogni magam, és nem megsérteni a jóanyámat, de ilyenkor tényleg muszáj helyretenni. Csak nem akar a seggemben lenni egész évben?!
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. november 15. 23:49 Ugrás a poszthoz

Ma nincs mit csinálni az óvodában, mert apuék nem vették meg a Growlithe-t, ezért nincs helyem a többiek között, akik az övéikkel játszanak. Pedig megígérték, hogy megveszik ha jó leszek és olyan jó voltam, hogy még a Szilvi szobájába se mentem be és a husit is megettem a bablevesből. Azt mondták, amiért voltunk a Mekiben most elégedjek meg azzal, de ha mondták volna, hogy vagy a Meki vagy a Pokémon, hát akkor nem akartam volna sajtburgert enni.
Csak egy játékot hozhatunk az óvodába minden nap, úgyhogy a zöld autómat hoztam, de senki nem akar autózni, pedig itt sokkal nagyobb a szőnyeg, mint otthon és itt van benzinkút is, ahol lehet tankolni, ha elfogy az üzemanyag. Lehet benzint is és gázolajat is. Az én autóm gázolajjal megy tegnap óta.
Már tankoltam és most megyek végig az úton, megpróbálom nagyon gyorsan bevenni a kanyart, és sikerül is, mert nem sodródok ki egy kicsit se.
Az ajtó nyílik és én is megnézem ki az, de nem a mi csoportunkba jár.
Már végigmentem háromszor a pályán, de így tényleg unalmas. Senki nem jön szembe és senkit nem lehet leelőzni és nincsenek járókelők a járdán. Feltérdelek, de nem hagyom ott az autót, mert vigyázni kell rá, el ne tűnjön. Múltkor nem találtuk a pirosat, és nem is lett meg csak másnap a játéktűzhely alatt. Nagyon rossz volt.
Körülnézek, mit lehetne játszani. A Tomiék még mindig a saját Pokémonjaikkal harcolnak. A Rékáék barbiznak, de múltkor sem lehettem a teniszes barbival.
Az a lány egyedül van. Most már a mi csoportunkba jár? Miért nem jött előbb? Felállok és odamegyek hozzá, kicsit kerülőúton, addig is kitalálom, mit kéne mondanom neki. Valami olyat, amitől látja milyen okos vagyok, hogy felkeltsem a figyelmét.
- Te hány számot ismersz, mert én el tudok számolni ezerig! Betűkből viszont csak tizenkettőt tudok, meg a bét is néha.
- Hogy hívnak? Ide jársz?
Kinyújtom a kezem felé, benne a zöld autóval. Nagyon király kocsi, tuti tetszeni fog neki.

kicsi Alex:)
Utoljára módosította:Dolánszky Alex, 2013. november 15. 23:51
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. november 28. 22:28 Ugrás a poszthoz

- Á, nem olyan nehéz megjegyezni őket. Mindig egymás után jönnek. Az öt után a hat és a nyolc után a kilenc, érted? - magyarázom két kézzel. Bár nem olyan nagy baj, ha nem megy neki, mert nekem megy.
- Én csak akkor tudom leírni a nevemet, ha valaki előbb leírja és én lemásolom - ismerem be. - Van benne apa-betű és az nagyon nehéz.
- Neked miért van két neved? A szüleid nem tudták eldönteni? - kérdezem tőle és nem értem, akkor most hogyan hívjam mégis.
- Alexnek hívnak és öt éves vagyok - mondom meg neki én is.
- Jó, megfoghatod. Gurulhatsz is vele, most tankoltam, nem fogy ki a gázolaj - mondom neki büszkén arra, hogy hétvégén megtudtam, mi az a gázolaj, és most már az én autóm is azzal megy. Sokkal jobb is azóta szerintem.
- Én nem szeretem a könyveket, de néha anyu megveszi a Pókember képregényt, és akkor abból olvas nekem. És az állatos matricás könyv is megvan. Ti gyűjtitek? Még hiányzik a százharminchármas meg a száznyolcvanötös meg a tízes, de van cserénk.
Azt mondja játszunk, és mivel otthon nem autózhat, ami szerintem elég sanyarú sors egy gyereknek, megfogom a kezét, úgy húzom oda a kosárhoz, amiben a kocsik vannak, de a sajátomat zsebre rakom, hogy ne keveredjen közéjük. Majd elővehetjük, ha kipakoltunk talán.
- Gyere, itt van sok autó, kitehetjük mindet, építhetünk egy parkolóházat nekik sorompóval.
Fogom a kosarat és az autópályás szőnyeg mellé térdelek, ott kiborítom az egészet. Nagyon szeretem a hangját, ahogy csattognak és koppannak, amikor kiborul az egész. Majdnem olyan jó, mint a legó hangja, amikor szétszóródnak otthon a padlón.
- Ez olyan, hogy ha hátrahúzod a földön, magától megy - emelek fel egy másik zöld autót, nem olyat, mint az enyém. Szilvi szerint ennek libafoszöld színe van, az enyém meg csak simán rikítós zöld. Meg is mutatom, mit tud. Jól hátrahúzom, de amennyire csak tudom, és elengedem hogy épp a lány felé guruljon. Nagyon gyors! Apa mondta, mi ennek a neve, valamilyen olyan kereke van, amitől így tud menni, ha hátrahúzzuk, de elfelejtettem, ezért ezt nem tudom elmondani a lánynak.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. december 14. 21:27 Ugrás a poszthoz

- Miért haragudtál rá? A humán beállítottságú csúnya szó?
Az ő anyukája egy másik országból jött és ez szerintem nagyon izgalmas. Nekem csak a nagypapám volt másik országban, de aztán ő is visszajött. Úgy tűnik, ez a Magyarország jó hely, mert mindenki ide jön végül.
- Ai - mondom ki a nevet és így már világos, mert megmondta, hogy kell hívni.
- Az én mamám messze lakik, egy Győr nevű városban és az apukám meg sokat dolgozik, ezért ő nem olvas. A nővérem meg hülye.
Az autózás nem tart nagyon sokáig, mert aztán ebédidő lesz és el kell pakolnunk. Amikor visszaszórjuk őket a kosárba, akkor is jól csörögnek.
Ebéden ülhetünk Ai-jel egymás mellett, és krumplileves van és mákos tészta, amit mindkettőt szeretem. A krumplilevesben például az a jó, hogy olyan, mint a gulyásleves csak nincs benne husi. Az asztalunknál én töltöm a kancsóból a vizet, és már ügyes töltő vagyok, mert sosem megy mellé a pohárnak. Ezt szerencsére Ai-nek is bemutathatom, mivel ő is ott ül. És egy csepp sem ment mellé. Egy csepp sem!
Ebéd után még el lehet menni pisilni, de aztán csendes pihenő van, ami rém unalmas és ezért nem szeretem. Bár mióta anyuék vettek rá saját kispárnát, kicsit jobb, annak a csücskét lehet kapargatni, amíg le nem telik az idő.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 21. 22:31 Ugrás a poszthoz

DApplehouse

Anyu nem nagyon örült annak, hogy a hétvégére Fertődre megyek. Ekkor emlékeztettem rá, hogy már húsz éves vagyok. Ez mondjuk nem győzte meg. Az a baja, hogy nem ismeri Dalmit... de hát melyik srác csacsog bájosan a szerelmi életéről az anyjának? A családomat szeretem kihagyni ebből, viszont megígértem anyunak, hogy nyáron elviszem a lányt magunkhoz. Erről ő még nem tud, de mindjárt megtudja. Úgyis ez volt a terv, még mielőtt szakítottunk volna anno, úgyhogy azért akkora sokk nem fogja érni, én pedig nagyon örülnék neki, ha egész más közegben is együtt lehetnénk. A suliban azért nem olyan, no meg nem is lehetünk sülve-főve együtt.
- Hát nem tudom még, megharagudjak-e - mosolygom a nagyterembe tartó eridonos bollyal érkező barátnőmnek már a bejárati csarnokban. Nekem nincs annyi cuccom, a hátizsákom a székem támláján lóg pukkadásig tele. Nem a gönceim foglalnak helyet, és a szépítkezős szettem is kimerül egy tusfürdőben meg egy izzadásgátlóban, viszont beraktam két tankönyvet is, hogy ha nem is magolok a hétvégén náluk, legalább a lehetőséget megadjam magamnak, hátha.
Dalmi lebegésbűbájjal emeli meg a cuccait, én pedig két nagy lökéssel megindítom magamat az úton.
- Döntöttem. Nem haragszom - jegyzem meg mellékesen, vigyorogva. - Majd bepótolod.
Időben odaérünk a vonatunkhoz, még marad tíz perc indulásig.
"Izgulsz?" - kérdezi Dalmi. Válaszadás előtt átcsoportosulok én is az egyik ülésre.
- Aggódom egy kicsit - vallom be őszintén. Főleg az apjától tartok. Odamegyek, kapásból egy egész hétvégére. Rosszarcú szemét gyerek vagyok, aki megrontja a kicsi lányát, meg minden ilyesmi... Most, hogy belegondolok, még sosem voltam konkrétan "bemutatva" egy barátnőm szüleinek sem. És elmondás alapján jó fejnek tűnnek, nincs okom becsokizni a helyzettől, mégis... ha még frissen borotvált babapofimmal is rossz benyomást keltek, két nap kín lesz a hétvége.
- Be vagyok tojva - helyesbítek. - Be fogok jönni nekik? Apádnak nincs puskája, ugye?
Ez itt egy félkomoly vicc volt.
Hamarosan a lány bealszik, én pedig nem nyúlok a tankönyveimhez, helyettük bámészkodom meg a telefonomon játszom, amint mágiamentes vidékre érünk. Barátnőm pont jó helyen ébred fel, amikor már kezdek aggódni, hogy elhagytuk a célállomást.
- Jó reggelt - cuppantok én is, és cihelődöm szintén. A vonatról le még észrevétlenül segíthetek magamon a kerekesszéken ható bűbájjal - anélkül kábé meghalnék ezeken a régi szutyok vonatokon... -, de sajnos itt vége a könnyebbségnek, a taxidolog pedig egészen elkomorít.
Amíg Dalmi bepattan a túloldalt, én magam bekászálódom az innenső ülésre. Mióta folyik a járás projekt és meg tudok állni a lábamon, ez lényegesen könnyebben megy. Nem is tudnám nem használni az új lehetőségeimet, de ez felveti azt a bibit, hogy Dalminak még egy szót sem szóltam a tényről, hogy javul a lábam. Meglepetésnek szántam, de tekintve, hogy Bálint és Tolland - lévén nem hülyék, ráadásul a szobatársaim - rájöttek maguktól, Dalmi elől sem fogom tudni elrejteni, no meg nem is akarok titkolózni. Fogalmam sincs, feltűnt-e neki, hogy máshogy mozgok. Talán nem, mivel nem szokta bámulni. Összehajtom a székemet, a taxis pedig elveszi és begyűri a csomagtartóba. Ezt zavartan megköszönöm, és becsapom a kocsiajtót.
Az jó hír, hogy legalább az elején egyedül lehetünk, és csak utána kell bemutatnom a szüleinek, mennyire rendes és értelmes gyerek vagyok. Érdeklődve bámulok ki az ablakon az épületekre, terekre, emberekre. Fogalmam sincs, milyen a házuk, és még sosem jártam Fertődön sem.
- Majd megmutatod a kedvenc helyeidet? - fordulok a lány felé, az ujjaimat az övéi közé fűzve.
Utoljára módosította:Dolánszky Alex, 2014. május 21. 22:47
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 22. 17:36 Ugrás a poszthoz

- Nagyon vicces - vágok pofát a pálcás poénra. Nem félek jobban attól, hogy elátkoz az apa, mint hogy lepuffant, de legalább megpróbálhatta volna elaltatni az aggodalmamat, ha már így rákérdezett, izgulok-e.
Később, már a kocsiban Fertődöt bámulva a látnivalókról beszélgetünk.
- Hát nem tudom - hagyom függőben a tavas látogatás kérdését. Ha Dalmi nem tartja olyan fontosnak, miattam aztán igazán ne kerekezzünk át tökön-babon, Pesten is van tó.
Alig pár utcát mentünk a taxival, ezért kár volt bekászálódni, valamint csóró önmagam a utazási díj miatt sem bérelt volna ekkora távért kocsit. Kérdésre nyitom a számat, de a válasz megelőz. Nyomban felmérem, mennyi a cucc és mennyit bírtam volna el. Csak vállat vonok, mert ezért kár kötekedni, de szerintem nem szakadtunk volna meg a cipekedésben.
- Én is tisztában vagyok a titokvédelmi alaptörvénnyel, Pufi - dörmögöm, hogy ne nézzen már hülyének, és némi bűntudattal gondolok a vonaton használt apró varázslatra. Nagy és szép házukat, gondozott kertjüket nézem magam körül, míg a lány az ajtónyitással babrál. De még így sem mulasztom el a pillanatot, amikor végül a pálcájával győzi le a zárat. Bagoly mondja...
"Mi lenne velünk mágia nélkül?" - kérdi, én pedig nem állom meg, hogy fel ne nevessek.
- Lenne értelme a lakáskulcsunknak...? - kérdezek vissza.
De amíg nem látja senki... - gondolom, és követem a lányt a házba.
Belül is épp olyan rendes, mint kívül, és finom illatok szálldosnak. Egy kicsit elszontyolodom a gondolatra, hogy ilyen körülményeket nem fogunk tudni neki biztosítani a saját, bár nagy, de mégiscsak: lakásunkban. Elhessegetem a dolgot, nem tartom olyan sekélyesnek a lányt, hogy erre adjon.
Nincs mit lecuccolnom, hát az elrohanó Dalmi után gurulok komótosan. Még oda sem érek, már újra felbukkan, kezében egy tállal és egy üzenettel. Kihajtom a papírt.
Szemöldök fel. Elakadt szavak. Némán röhögök a sorokon.
Felvidulva pillantok Dalmira, nem tudom mire vélni az üzenetet, de feloldotta a rossz érzéseim nagy részét. Még mindig elbaltázhatom a találkozásunkat, de tényleg jó arcnak tűnik az apja az üzenet alapján, és úgy érzem, pozitívról indulok.
Még nem végeztem az üzenettel, hát elolvasom az utóiratot is. Őőő.
- Mugli elektromos ketyerét? - nézek értetlenül barátnőmre. - Nem egy kerekesszékre gondol, ugye?
Csak remélni tudom, hogy nem. Túl nehezek, nem lehet velük rendesen manőverezni, és valahogy még nyomibbnak érzem magam tőlük. Azt hiszem, az arcomról pontosan leolvasható, hogy vélekedek a dologról.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 22. 23:04 Ugrás a poszthoz

- Nekem ok - zárom le a városnézés kérdését. Majd kiderül, holnap milyen lábbal kelünk, és amúgy is nehezen választanék a látnivalókból, amikor fogalmam sincs, mik azok.
"De mivel Fertőd nincs a maroknyi eldugott varázslótelepülés között, amikben nem laknak muglik, és emiatt bátran lehetne varázsolgatni, ezért magam is sejtettem..." - mondanám, de inkább lenyelem, mert kezd veszekedés szaga lenni a dolognak, veszekedni pedig ennél rosszabb napokon is ráérünk. Sőt, én akár a sohával is megbékélek.
Válasz helyett golyóval kínál, hát belenyúlok a tálba, és elkezdek egyet őrölni. Kicsit kemény, mintha a mélyhűtőből jött volna, de amúgy olyan, mintha sport szeletet rágnék. Közben vetek egy pillantást a másik kezemben maradt levélre.
- Százalékot? Alkohol? - kérdem arcban eltárolt édességgel.
Jót mosolygok azon, hogy ugyanolyan teli szájjal beszél, mint én.
A szavába vágtam, válasza még az elektromos cuccra vonatkozik, és el sem tudja képzelni, milyen megkönnyebbülést okoz vele. Ciki lett volna hárítani az apja gesztusát.
- Bah - vágok ki egy facepalmot. De hülye vagyok. Ez eszembe sem jutott. - Mármint... tudja, hogy vacakolok velük?
Az meglepne. Az meg pláne, hogy gondol rám ilyenben. Az én apám rendes, de biztos hogy nem jutna eszébe Noénak rajzfüzetet venni az ott tartózkodása idejére vagy ilyesmi.
- Nem sürgős - mondom neki - mármint a ketyere -, tényleg nem az. Más üt szöget a fejembe.
- Miket meséltél te még rólam? - kérdem élénk kíváncsisággal, és ravasz vigyorral még egy csokigolyót kapok ki a tálból, mielőtt letehetné a komódra. A félelmeim egyelőre elaludtak, inkább várom a találkozást Dalmi szüleivel, mint hogy aggódjak miatta.
- Őőő...nappali - választok, de mielőtt megkezdődhetne a körbevezetés, a lány térül-fordul, és eltűnik az emeleten a cuccaival. A falon lógó képeket és egyéb dísztárgyakat nézegetem addig, míg vissza nem ér. Ekkor tényleg elindulunk. Adok egy puszit a kézfejére, ahogy nyújtja, de aztán szükségem lesz a sajátjaimra a körúthoz. Megindulok, amerre vezet, hogy felfedezzem a házukat.
- Izé... - kezdek bele sután, mert nem akarok bunkónak tűnni. - Lehet valamit enni...?
A csokigolyók nem csillapították az éhségem, és a korai reggeli óta mást nem faltam, márpedig a növésben lévő szervezetnek... höhö.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 23. 23:23 Ugrás a poszthoz

A csokigolyók finomak, nem érzem, hogy túl sok lenne bennük a rum, de ha Dalmi apja külön említést tett róla, lehet, később fog fejbe vágni. Nekem mindegy - jelzi arckifejezésem. Nem konkrétan a becsiccsentéssel vannak gondjaim, hanem ha valaki úgy iszik, mint a gödény.
Édesség félrerakva, a házitündér ebédet melegít nekem. Nagyot néztem a választék hallatán, és a saját anyámra ismertem Dalmi szavaiban.
- Őőő, a gyrosos cucc jó lesz meg sült krumpli - mondom félszegen, már így látatlanban is olyan figyelmes a családja velem. Saját tapasztalatból tudom, hogy nem lehet ilyenkor beszélni az anyákkal, ezért nem is említem Dalminak, hogy igazán nem kellett volna.
- Az én anyám is mindig egy hadseregnek főz - szólok a kajánál sürgő-forgó lányhoz, miközben a nappali-konyhát nézegetem. Már mesélt pár szót arról, miket szoktak itt csinálni, mégis nehéz elképzelnem ebben a környezetben. - Nálatok is a kukába megy az a sok étel? Szilvi szokta oltani anyánkat kétnaponta, hogy ne főzzön már folyton, amikor tele a hűtő.
Az ebéd kész, odagurulok az asztalhoz, és felszólításra jól megpakolom a tányéromat krumplival, hússal, salátával. A kajával nem viccelek.
Megvárom míg ő is mer, jó étvágyat kívánok, és lecsapok az áldozatra.
- Teljesen mindegy - dörmögöm tele szájjal arra, mit kérek inni, de biztosan nem úszom meg ennyivel, ezért gyorsan választok is egy huncut mosollyal. - Balról a harmadikat.
Nem kell hozzá sok idő, hogy eltűnjön a fele gyros-téma a tányéromról, pedig eskü, púpozva volt. Most már helyreálltak a beszédfunkcióim.
- Mit tanul a tesód?
Az egész családja érdekelne, minden, de olyan nehéz belőle kiszedni ilyen dolgokat, valahogy sosem beszél eleget magáról. Lehet, megint elő kéne vennünk a kérdezős kártyákat. Höhö. Az jó móka volt. Az sem derült ki igazán, hogy miket mesélt rólam itthon, de nem feszegetem a témát, ha ennyire nem akaródzik elmesélnie. Gondolom kínos sztorikat azért nem tálalt ki, de azért piszkálja a fantáziám, mi lehetett az a sok, amit anyukájának regélt.
- Köszönöm, finom volt - teszem le a villát és dőlök hátra durranásig jól lakott bendővel. Megvárom míg végez, és felajánlom magam.
- Segítsek elmosogatni? - kérdem, aztán beugrik, lehet, hogy itt ezt is bűbájjal csinálják. Egészen máshogy oldja meg a dolgait, mint mi otthon, azt már észrevettem. Mi nemcsak mugli településen lakunk, konkrétan a ház bármely lakója elhaladhat az ablakunk előtt bármikor, és meglátná, hogy pálcát használunk, ezért meglehetősen varázstalanul élünk. Kivéve persze apa a dolgozószobájában, meg anyu, ha nagyon muszáj. A szülők amúgy is hisznek a varázstalan munkavégzés jellemfejlesztő hatásában, így én is hozzászoktam, hogy a két kis kezemmel kell elmosogatnom vagy felporszívóznom. Mióta betöltöttem a tizennyolcat mondjuk erre már nem sok az esély. Én már jellemfejlett vagyok.
Akárhogy is, a rend megteremtődik a segítségemmel vagy anélkül, így folytatódhat az éhségsztrájk miatt megszakadt háztűznézés. Az előszobában megkaparintok egy újabb sütigolyót, és nyújtom a tálat Dalminak is. Valahogy nem tudom, mi a következő lépés. A kastélyban otthonosan mozgom, ott tudom, mit csinálnék, de itt...?
- Használjuk ki, amíg nincs itt a családod! - kérem a tálat félretéve, a lány kezeit megfogva. Ha hazajönnek, talán állandó jellegű pofavizit lesz, hát addig akarom kiélvezni a kettesben létet, amíg lehet.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 25. 23:27 Ugrás a poszthoz

- Jöhet - mondom az eperlére, a bor gondolatára viszont fintorognom kell. - Á, ahhoz még kicsi vagyok.
- Vagy illene megadnunk a módját? - vigyorgok vissza bátran, mert úgyis tudom, hogy Dalmi el fogja utasítani az alkoholt.
Az ebéd gyorsan eltűnik, és közben valamennyit megtudok a nővéréről is, bár a fejemben az információk kicsit összekeverednek. Egy kövérkés, mosolygós lányt képzelek magam elé, de hogy ez az ásványos dolog most mugli vagy mágikus...? Nem tudom, boszorkány-e a testvére, sőt, azt sem, mennyi varázsló van Dalmi felmenői között, sosem beszéltünk erről. Igazából nem is fontos.
Kaja után segíthetek elmosogatni. Nem vagyok nagymenő a takarítóbűbájokban, de asszem a Suvickus megteszi a tányérokra, hát ki is próbálom. Őőő, az eredmény felemás. A tányérokon marad egy kis dzsuva, de szerencsére a László családnak csapja is van mosogatószerrel meg minden, ezért csak ciccentek egyet, majd a szokványos mugli módszerrel tüntetem el a maradék zsírt, így helyezem a szárítóba a már tiszta eszközöket.
Dalmi még mindig nem jön. Talán fogat mos - jut eszembe. Addigi nézelődésemet egy oldalról jövő halk prüszkölés zavarja meg. Odanézek, de a mosogató felett nincs egyéb, csak az ablakban egy kerek kaktusz szerű növény, ami... gyanúsan mágikus, ugyanis mocorog a cserepében. Közelebb gurulok és áthajolok a csap fölött. A kaktusz szerűség megint tüsszent egyet lila virágán át. Fogom a pálcám és megbököm a növényt, ami erre megrándul és arrébb kucorodik a cserépben. Fura.
Érkezik Dalmi, elfordulok a növénytől. Egy jó programötlet ígéretével felmegyünk az emeletre, a lány betessékel egy ajtón. Izgatja a fantáziám, a korábban említett szimpatikus nevű helyiséghez van-e szerencsém.
- Ez volt, amit "mi zugunknak" hívtál? - kérdem mielőtt igazán körülnézhetnék. Az egész szoba egy nagy bordó ágynak néz ki, nyilvánvalóan tévénézéshez van kiépítve. Nekem is kell egy ilyen.
- Azta - szólalok meg. - Nem aprózzátok el ezt a házimozi-dolgot.
Rögtön eztán kiderül, mit forralt a lányka. Megörülök neki, bár én terveztem még egyszer beszerezni a filmet számára.
- Hápe'! - lelkesedem és átszerkesztem magam az ágyra, behúzódom egészen a támláig a falon lévő nagy tévével szemben. - Szuper ez a szoba! - ámulok még mindig.
Várom, hogy bemásszon mellém, és nyomok egy csókot a szájára. Tökéletes program.
Elterpeszkedek a kényelmes ágyon, átkarolom barátnőmet a filmnézéshez. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni hozzá, hogy tetszik majd neki. Közben Julia Roberts megjelenik a színen. Van ember, aki nem szereti őt? Megszorongatom a szőkeséget, és belemerülök a történetbe.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 26. 15:01 Ugrás a poszthoz

- Valahányszor meghívsz - felelem neki. Ez a kedvencem a világ összes eddig látott helyisége közül - könyvelem el. Egy szobányi ágy, egy hatalmas kijelző és filmek, filmek, filmek. A kihelyezett hangszórókból ítélve a hangzással sem lesz semmi probléma. Mondjuk ezt nem a Mona Lisa mosolyánál fogjuk kihasználni. Hehe.
A műsor kezdődik, és végtelen elégedettséget és nyugalmat érzek miközben az első képkockákat nézem. A piknikező tisztáson történtek óta mintha egy csettintésre rendbe jött volna minden. Sosem volt még ilyen, és remélem örökre így is marad.
Nem tudom, hogy lehet ennyire fáradt a lány, a vonatutat is majdnem végigaludta, és most is le-lecsukódik a szeme. Nem piszkálom fel, csak nyomok egy puszit a feje búbjára. Én azért végignézem a filmet, amit már ki tudja, hányszor láttam. Dalmi sokat változott, mióta visszajött a Bagolykőre, de valahogy még mindig meggyőződésem, hogy ez a film hozzá kötődik.
Néha-néha meg-megmoccan a lány, de tulajdonképpen a film végéig nem nagyon beszámítható. Lentről zajokat hallok, erre viszont ő is megébred.
- Három múlt nyolc perccel - válaszolok az órámra pillantva az elnyúzott arcú barátnőmnek. Aki mellesleg még így is gyönyörű. Piszok szerencsés vagyok.
A következő kinti hang már az ajtótól jön. Villámgyorsan lekapom a kezem Dalmiról, mintha tetten értek volna, és próbálok ártatlannak tűnni a belépő Dalmianyu láttán.
- Jó napot - köszönök én is. Eddig jó. Nem csókolommal köszöntem, az is valami.
- Köszönöm nem kérek - hárítom a kávét, és ez minden beszélgetés, ami köztünk zajlik. A nő elhagyja a szobát, én pedig újra a támlának dőlök. Ez fura volt. Az arcomba tolok egy pár szem chipset a mellettem lévő tálból. A stáblista lassan a végére ér, a pilledő Dalmi hátát simogatom közben. Mire a lejátszó kilép a filmből, és a képernyőn a fájllista kékje villan fel, az anyuka is visszatér a kávéval. Csöndben gubbasztok, míg folyik a kiszolgálás.
Most Dalmi a kávéját kortyolgatja, az anyukája már elment. Elcsaklizom a lánytól a bögrét, és megkóstolom az italt, ő pedig egy kérdéssel lát el.
- Nem hiszem, hogy együtt tudok élni ezzel a traumával - jelentem ki komolyan, és még egy apró, lemondó fejcsóválást is megengedek magamnak. Elég nehéz, miközben így néz rám.
Még képes és komolyan veszi, úgyhogy abbahagyom a színjátékot, és beleszimatolok az arcába enyhítésképpen.
- Illene azért lemennem bemutatkozni, nem? - kérdezem határozatlanul. Dalmi anyukája kedvesnek tűnik és biztos nem tenne fel kényelmetlen kérdéseket, de úgy különben nem tudom, mit kezdhetnék vele hosszú távon. A film véget ért, jobb dolgunk úgy sincs...
- Ha csak nem akarod ezúttal nyitott szemmel megnézni - mosolygok rá. Sosem fog kiderülni, mit szól a filmhez a lány - derülök magamban.
De bizony. Illene megismertetnem magam Dalmianyuval.
- Valami akciófilmet is nézzünk meg valamikor... vagy az Avatart - kívánok egyet, mielőtt meglátogatnánk a földszintet. Képes lennék egész nap filmeket nézni itt.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 26. 21:16 Ugrás a poszthoz

Felébredek. Álmomban azt hiszem, vízilovon lovagoltam...
Kinyitom a szemeimet. Szőke hajtincsek takarják el a kilátást. Felemelem egy picit a fejem, hogy felmérjem a terepet. Dalmi fekszik a karom alatt, elfordulva tőlem. Óvatosan visszafekszem és el is alszom újra.

Csilingelés zavar fel, valami dallam. Csukva tartom a szemem. Én ugyan még nem kelek fel! De Dalmi már mocorog, és nem sokkal később böködni kezd. Morogva-nyöszörögve magamhoz szorítom. Komolyan mondtam, hogy nem vagyok hajlandó felkelni.
- Neemakaroook - murmogok megint csak, de úgy látom, nem kívánságműsor, mert a lány nem hagy békén.
Megérzem a döglött macskák ízét a számban. Blő. Elveszem a karom a lányról, hagyom hogy a másik oldalamra vágódjon, így fekszem kiterülve az ágyon, a félhomályban. Még pár másodperc relax, majd megdörgölöm az arcomat, és most már lehet, hogy esetleg megfontolom ezt a felkelés-dolgot.
- Nem t'om, a film közben. Én még láttam, amikor a fickónak elcsórták a kocsiját - ásítok egy nagyot. Most a tévé ki van kapcsolva. Fel sem ébredtem, amikor ez megtörtént, feltételezem, Dalmi intézkedett.
A karom eltakarja a fél arcomat, de kérdésére kikukucskálok mögüle.
- Úgy festesz, mint aki elaludt és most felkelt - vágom ki a megalapozott ítéletet, és átölelem az ülő lány derekát, ott is bóbiskolok egy kicsit. - Nekem tetszel.
- Ne menjünk még - kérem, hangomat eltompítja a takaró. - Túl hamar lett reggel.
Ebéd után utazunk haza. Mármint a Bagolykőre. Szóval nem annyira van idő lustálkodni, de ha már így esett, hogy Dalmival kelhettem...
A szülei szuper jófejnek bizonyultak. Az anyukája kedves, az apukájával meg tök jól elbeszélgettünk tegnap. Kiderült, hogy hallott már az elektromágiáról, és szerzett nekem egy távirányítós autót is (lol), amin mókolhatok - ez volt az elektromos kütyü, amiről írt a megérkezésünk napján. No, de akármennyire összespanoltam a szülőkkel, azt inkább nem forszíroztam, miért is kell a vendégszobában aludnom, egy egész emeletnyi távolságban Dalmitól. A szüleihez esetleg átlopakodhattam volna aludni. *.*
A suliban aztán majd megint egy egész kastély választ el minket, mivel az Eridon a Levitával pont átellenben van. És Dalmi nem jön a Levitába. Akik nem ismerték, biztos fura lenne nekik, hogy egy eridonos mit császkál ott, de szerintem Dol megengedné. Még szorosabban ölelem a gondolatra. Ez tényleg az utolsó alkalom még jó ideig. Vagy legalábbis nyárig... ha jön... még el kell kérnem a szüleitől. Nyaaaa.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 26. 22:12 Ugrás a poszthoz

Nem tetszik neki a válaszom. De hát mit mondjak, ha ez az igazság? És különben is, volt erre egyáltalán jó válasz...?
Csak ül, nem szól semmit, nem reagál sehogy, csak nyöszörög valamit. Most mi van? - tolul fel bennem a kérdés, de elállom az útját, mielőtt kibuggyanhatna a számon. Miért rontanék el egy ilyen szép reggelt? Már a döglött macskákat sem érzem.
Hát, végül is ezt is reakciónak lehet tekinteni. Felpattan és kiszalad. Most mit csináltam? Visszadőlök a hátamra, kiterülve mint egy kereszt. Nem mondtam semmi durvát, nem cselekedtem semmi olyat, ami túlment volna a határokon. Megint rosszat álmodott - kapcsolódik fel a villany az agyamban. Olyan komolyan veszi az álmokat...

Újra ébredek, ahogy bejön a szobába, frissen, fitten, mérnöki pontossággal eligazított hajszálakkal. Rögtön vissza is tolul az agyamba az előbbi jelenet annak minden nyűgével és hangulatromboló jellegével együtt.
- Semmit - nyomok az arcomba egy párnát, ami elfedi az egy szem szavam legvégét.
Ez lesz ma?
Már nekem is elment a kedvem mindenféle közös reggeli punnyadástól. És rám is rám férne egy fogmosás, egy fésű, meg mondjuk egy új póló. Fejemen a párnával azon vacillálok, előbb kellene-e megejtenem ezeket a dolgokat, vagy most rögtön ugorjak bele a csapdába. Ha Dalmi ilyen, az a vihar előjele. Este még minden rendben volt, az agyamat érintő áramszünetig... tudjátok. A kocsilopás után. Hajnalban történt valami? Eskü, nem emlékszem.
Megmarkolom a vánkost és oldalra csapom, csak úgy puffan a karom az ágyon. Ránézek Dalmira, adok neki még egy esélyt, hogy az arckifejezése derűt, vidámságot és rózsaszín ködfelhőt tükrözzön.
Micsoda elvesztegetett esély...
Ülő helyzetbe csusszanok a falnak döntve a hátam.
- Mit tettem? - kérdem.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 27. 01:16 Ugrás a poszthoz

Türelmesen hallgatom. Koncentrálok arra amit mond, hogy a sok izé meg bigyó közül kiszűrjem a valódi mondanivalót. Hegyezem a füleimet, mi lehet az a furcsa helyzet, amivé ez kinőtte magát. Elaludtunk filmnézés közben! Vasárnap van, irány a templom, meggyónni! Visszaszorítom megnyomorodott humoromat a helyére. Ő még mocorog egy kicsit, majd végül kiböki.
...öhm...
- Milyen? - nézek bután. Aludtunk már együtt - szögezem le magamban. Elpirul, és én egyre jobban nem értek semmit. Az újabb válasszal való játszadozással azonban nem borzolja az idegeimet sokáig.
- Jó az egynek is - motyogom egyáltalán nem fontos helyesbítésemet, miközben azon gondolkodom, mit válaszoljak a lényegi mondanivalóra. Én annyira nem így látom. És mindig elfelejtem, hogy Dalmi egészen más.
- Azt hittem, visszarázódtunk a régi kerékvágásba - a mondat elején még a szemét nézem, a végén már a mintákat a takarón, mert zavar a pillantása. Próbálom pár másodperc alatt meglátni a különbségeket köztünk, megérteni, mi a probléma. - Ha korábban nem, a piknikező tisztáson - emlékeztetem arra az akkor fordulópontnak tűnő pillanatra. Lehet, ő nem érzett semmi ilyesmit.
- Hogy ez egy folytatás. Nem egy újrakezdés - próbálkozom újból a magyarázattal. Nem vagyok benne biztos, hogy így értettem. Már megint nem tudom, hol tartunk, és mostanában nem is tartottam fontosnak ezt a kérdést. Mostanában olyan egyszerűnek és jónak tűnt a kapcsolatunk, de be kell látnom, hogy sosem olyan egyszerű, mint ahogy én azt képzelem. Miért kell túlbonyolítani? - sóhajtok egyet. Nem kérdezek rá, mert egyrészt olykor én is túlbonyolítok dolgokat, másrészt pedig nem tehet róla, hogy ilyeneken jár az agya. Régen is ilyeneken járt, és valószínűleg eztán is ilyeneken fog. Beletörődöm.
Csöndben hallgatunk egy darabig, mígnem a lány mentő ötletként a reggeli gondolatának mézesmadzagját húzza el az orrom előtt. Most így inkább gyomorgörcsöm van, de tudom, hogy mire leérünk, félzebra-szintű étvágyam lesz. Már most kezdődik, ahogy a bundás kenyér kezdetű dallamot hallgatom.
- Mehetünk - mondom halkan, némileg lehangoltan, és az ágy széléhez csusszanok. - Előbb én is elnézek a fürdőbe.
Átülök a székbe - ah, mikor felejthetem már el? -, s megindulok az ajtó felé, de eszembe jut valami, és ez megállít.
- De ha hozzánk jössz, én nem alszom a kanapén, az tuti - jelentem ki egy nem őszinte, csak annak tűnő vigyorral. Puhatolózom, kíváncsian várom a reakcióját. - És te sem.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 28. 12:54 Ugrás a poszthoz

- Nem tudtam, hogy ez változtat azon, ami velünk van - mondom az ajtó szegélyének. Mindegy, kár erről tovább beszélni; pontosabban ez nem valami olyan, amit egyszerűen meg lehet beszélni. Úgy érzem magam, mint egy gyerek, aki rosszat csinált, de a felnőttek rajta kapták. Vagy még inkább, mint akire ráborították egy pezsgő behűtő tartót: akkor, barátom, most jegeld magad és az érzéseidet.
A nálunk levős megjegyzésre csak bámul rám, hát vállat vonok, és kifordulok a szobából. Belököm a fürdőszobába vezető, félig nyitott ajtót, majd ahogy a csaphoz érek, rájövök, hogy nincs itt semmiféle cuccom. Azért csak vizet locsolok az arcomba, és előkotrom a szék oldalából a varázspálcámat, hogy begyűjtőbűbájt mondjak a fogkefémre. Ha nem lennék ilyen morcos-zavart, szórakoztatna, hogy Dalmiéknál minden efféle hülyeségért pálcát ránthat az ember. Megmosom a fogam, és amikor végzek, a tükörbe bámulok. Elveszek a polcról egy fésűt, és megpróbálom megregulázni a frizurámat. Fodrászért kiált már. A borostám is nő, de már csak egy napot kell kibírnia. Komótosan készülődöm, nem sejtvén, hogy a lány még mindig az emeleten vár rám. Hopp.
Szótlanul elindulunk lefelé, de még a földszintre sem érünk, mögülem Dalmi megszólal, a korábbi beszélgetés folytatásaként, de nekem már fogalmam sincs, mire kérdez vissza. Leérek a földre, visszafordulok hozzá, és összeráncolt szemöldökkel próbálom magyarázatra bírni.
- Majd megbeszéljük - függesztem fel, mikor rájövök, mi a téma. A konyha már közel van, és nem a szülei előtt szeretnék erről diskurálni.
Leülünk az étkezőasztalhoz, a család néhány tagja már ott van. Én is jó étvágyat kívánok, és szintén elköltöm a komor hangulatú reggelit. Begyűrök két bundás kenyeret és megtoldom két nutellás palacsintával is, amit a konyhák tündére, Vali tukmál rám - mondjuk nem kell hozzá nagy erőbefektetés.
Megköszönöm az ételt, és iszkolok is ki az étkezőből, a feszült hangulat elől.
Dalmi közben megint elemébe került, mint a forgószél, eltűnik, magamra hagyva a folyosón. Bűntudatom támad, amiért ő legalább megpróbál úgy csinálni, mintha mi sem történt volna, és nem elrontani a szünet utolsó napját. Szófogadón elindulok a vendégszobába és átvedlek az utolsó tiszta göncömbe. Ja, meg begyűjtöm a fogkefém - ezúttal fentről -, ehh.
Nem tart sokáig összerámolni a táskámat, így én gyakorlatilag hazaútra készen állok. Beágyazok, körülnézek, mit hagytam itt, és a hátizsákot az előszobaszekrénynek támasztom. Nem tudom, mi a terv a továbbiakban, de nem érzem magamban a lelkesedést hozzá.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 28. 23:28 Ugrás a poszthoz

A kezét nyújtja felém. Megszorítom, de nem vagyok jó természetesnek ható mosolyok kierőltetésében. Inkább csak szomorúan nézek, és bár mindenre van valami viccem, most még csak pár értelmes szó sem jut eszembe, ami helyénvaló volna. Olyan édesen néz, de az öröm helyett, ami szétárad bennem ilyenkor, most sikamlós halacskák ficánkolását érzem a belsőszerveim helyén. Négy éves vagyok, kitettek a vidámpark közepére. Először halálra ijesztett egy éles hangú bohóc, most viszont már akármilyen kedves bácsik nyújthatják felém a vattacukrot, vagy akrobaták táncoltatnának meg, azt várom, mikor jön újra a bohóc a szart is kirémiszteni belőlem.
A második kedvenc hely. Dalmi néz le rám, kezem a kezében, és olyan felhőtlennek tűnik. Mindig dilisen viselkedett kicsit, de ezeket a váltásokat sosem tudtam megszokni. Egyáltalán nem látszik rajta, hogy bármi gondja lenne, háromnegyed órája pedig még sokkolva ült az ágyon odafenn. Szívesen megölelném, hátha attól jobb lesz - a közérzetem és a lelki békém, mármint -, de dacosan eldöntöttem magamban pakolás közben, hogy semmiben nem fogok kezdeményezni többet. Úgy nincs mit elrontanom. Még a végén rájön, hogy annyira megváltozott, hogy hozzám érni sincs kedve - gondolom gonoszul, és a következő pillanatban meg is undorodom magamtól, ahogy újra a szemébe nézek. Egy szemét alak vagyok.
- Menjünk - rándítom meg a számat, de a legfonnyadtabb mosoly is betegre röhögné magát a szánalmas próbálkozáson. Elengedem a kezét, és a kerekeimre helyezem a sajátjaimat. Indulásra készen.
Bekiabálunk a család konyhában lévő tagjainak, és kilépünk a mágusvilágot a mugli világtól elválasztó ajtón a varázslatmentes tavasz-nyári napsütésbe.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 29. 12:12 Ugrás a poszthoz

- Öh - fordulok vissza meglepett kérdésére. Menekülök. Nem.
- Rossz irányba - ütöm el a viccet fapofával.
- Add a vizet - kérem a lányt, hogy megszabadítsam fél terhétől. A konyhába érve nehéz szívvel, de rávigyorgok Valira.
- Már meg is jöttünk - mondom neki, és elhaladok az étkező asztal mellett, ki az ajtón, amit barátnőm mutatott.
Hátrafelé megyünk. Fura, de az elmúlt napokban még nem is láttam a telek eme részét. Már megint dzsungelharcos módra kell váltanom, míg áterőltetem a széket a fűcsomókon és gidreken-gödrökön. Újabban ilyenkor az lebeg a szemem előtt, hogy már csak egy kicsit kell kibírnom a verdámban, jól halad a járás-projekt Rubyával és Linnel.
Megérkezünk egy bokrokkal védett minitisztásra. Kedves, nyugis hely, nem csodálkozom, hogy ez az egyik kedvence Dalminak. Azért ő magyarázattal is szolgál, így még inkább érthető a dolog. Látom az idegességét, de igazán nem tudok vele mit kezdeni. Eleget próbálkoztam, az ilyen paráit magával kell lemeccselnie. Leereszkedem a földre, amelyre plédet terített, és magam is kicsit zavarba jövök. Eddig volt mit csinálnunk, de most...? Se játék - nem, mintha játszós hangulat lenne -, és fogalmam sincs, miről beszélgethetnénk. A napsugaras csacsogáshoz nincs hangulatom, a nehézről meg nem akarok most beszélni. Meg kéne erőltetnem magam, hogy kitaláljak valami könnyed témát, de miközben az villódzik az agyamban, hogy széthullik minden körülöttünk, elég nehéz bármivel is előrukkolni.
Na tessék. Mozdulatlan arccal fogadom, hogy úgy gondolja, itt az ideje megbeszélni a fent történteket.
- Beszéljük - egyezem bele kelletlenül. Nagy támogatója vagyok a dolgok megvitatásának, s most mégis inkább elodáznám az egészet. Nem kétlem, hogy veszekedésbe és sértődésbe fog torkollani.
Várok, hogy mond valamit, de mivel nem kezdi - vagy csak túl keveset vártam -, én indítok.
- Megértem, amit mondtál - nem, rohadtul nem értem meg. - És nyilván nem erőltethetek semmit, amit nem akarsz. - Én is utálom, ha erőltetve vagyok.
- De nem ígérem, hogy türelmesen tudom kezelni a rigolyáidat a továbbiakban is. - Kimondtam. Csak kicsúszott. Nem ezt akartam. Mindegy, mit akarok, sehogy se jó.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 29. 20:13 Ugrás a poszthoz

- Ja - ezzel jelzem, hogy felfogtam, amit mond. Nem aggódtam, hogy Vali hülyének nézne. Ilyen dilinyós lánnyal - ebbe a szóba minden szeretetem belesűrítve - totál normálisnak tarthat.
Magamban füstölgök, ahogy az orrom alá dörgöli, szinte a számba rágja, amit amúgy is tudok. Nem lesz tőle jobb kedvem. A pléd szöszeit és mintáit piszkálom beszélgetés közben, ő a tálból szemezget.
Mondja a magáét, de az egész olyan zavaros. Se elölről kezdeni, se folytatni. Akkor...? Amit mond, és amit tesz, mintha ellentétben állnának egymással. A kellemetlenül ficánkoló halacskák visszatérnek a belem helyére. Akkor mi a gond? Mi a gond? - ez zakatol a fejemben. - Nem értem.
Másfél hónap! - hőbörgök belül, de kívülről csak az látszik, hogy elgondolkodva hallgatom. Rágom a ragacsos gumit, amit a számba adott. Ő is hallgat, csak néha szólal meg, én pedig még mindig azt latolgatom, hogyan legyek őszinte. És hogy van-e értelme. És egyáltalán, mit is gondolok...?
Olyan önző dolog lenne rákérdezni, mégis mennyit kell még várnom. Nem arról volt szó, hogy... izé.
- Mi abban a rossz, ha együtt alszunk? Honnan kéne tudnom, mit szabad és mit nem? Tudod, marha rossz érzés, ha folyamatosan visszautasítanak, és nem tudom, mit rontok el. Adhatnál egy listát, meddig lehet elmenni, mert úgy látszik, a kettőnk mércéje messze nem azonos.
Sosem beszéltem még így vele. Nem jellemző rám ez a fajta kifakadás, de bűntudat ide vagy oda, ráöntöm az eddig felgyülemlett szennyest.
- Ha eltévesztettük az ajtót, és nincs szükséged rám ilyen módon, akkor mondd azt, ne kertelj.
Akkorát nyelek, hogy már szinte fáj, de jobb túlesni ezen most. Mielőtt elment volna, már szóba került, mit is akar pontosan, és szabályosan lekiabálta a fejem, mikor felajánlottam neki, hogy ha csak teher ez neki, hagyjuk a francba. De úgy tűnik, vissza-vissza kell térnünk a témához, mert valami még mindig nem oké. Csalódott vagyok. Nem ezt vártam. De idáig nem is tudtam, hogy vártam valamit. Csak most érzem azt, hogy mennyire elcseszett és értelmetlen az egész. Hogy folyamatosan azt kell figyelnem, mikor lépek aknára. Akkor inkább ketten kétfelé és kész.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 30. 00:01 Ugrás a poszthoz

Meglehetősen pofátlanul viselkedem, de egészen a monológom végéig nem sikerül felbosszantanom. - Nem, mintha ez lenne a cél. Pedig úgy tűnik, egy kis efféle kizökkentés jót tesz a lánynak.
"Igen, eltévesztettük" - mondja, és ahogy ez eljut a tudatomig, mintha leforráztak volna. Eddig tartott. Magamnak köszönhetem. Felkapja a gyümölcsös edényt, és biztos vagyok benne, hogy hozzám akarja vágni. De csak ülök, mint akit odaszögeltek. Végül mégsem tesz ilyet, visszalöki a tálat a plédre, folytatja a dühöngést. Nem nagyon tudom követni, miről beszél, az taglóz le, hogy mennyire más, amikor ilyen elemi erejű harag tör fel belőle. Ahogy egészen kipirul. A kifejezést, hogy "szikráznak a szemei", eddig csak könyvben olvastam, de most megtapasztalhattam, milyen is a látvány.
Azért a lényeg eljut a tudatomig: felsorol mindent, amit megbánt, minden alkalmat, amikor végre nem úgy viselkedett, mintha csak elviselne engem. A mondatai értelme megint összeakad bennem. Ha annyira borzalmas volt neki kivárni azt az egy évet, akkor most min vitázunk?
Itt elapad a szóáradat, a lány fölém emelkedik, én pedig dermedten várom, hogy arcon csapjon. Sőt, szeretném, ha beleadna apait-anyait, és lekeverne egy jó nagyot. Annál nagyobb a meglepetés, amikor nem ez történik.
Zsibbadt aggyal és ajkakkal viszonozom a csókját. Ez most mi? - tolul fel tudatomban még néhány kérdőjel, helyet foglalnak az eddigiek mellett. Azt hittem, ilyen csak a filmekben van, hogy ezzel rendezik le az emberek a veszekedést - tűnődöm még mindig távol a jelentől. Valahol ezen a ponton eszmélek, mivel kéne épp foglalkoznom. A két tenyerembe zárom a lány arcát, és örülök, hogy legalább ezekben a pillanatokban félretehetünk minden mást. Ennek mindig így kéne lennie. Hm, nem is rossz ötlet.
Éhesen falom a barackízű szájat. Ki tudja, milyen apropóból hullott ilyen ajándék az ölembe, hát kihasználom. Nem heveskedek azért nagyon, nem akarom újra megrémiszteni. Ez a gondolat visszahozza a keserűséget is. Milyen nyomorult kapcsolatban kell így visszafognia magát az embernek?
"Itt van a szerinted zárt ajtó." - mondja, és feláll, hogy visszainduljon a ház felé. Nem fordulok utána, magamra hagyva gubbasztok a földön. Ez övön aluli volt. Igenis zártak az ajtók. Eldőlök a pokrócon, és a hátamra gördülök. A fejem alá teszem a kezeim, így bámulom a felhőket, miközben értelmet keresek a korábbiakban. Szerintem zárt ajtók... De hát semmi sem változott. Ugyanúgy képtelen lesz felkelni velem reggel, mint eddig. Ugyanúgy nem tudom, hol vannak a határok, és ugyanúgy vigyáznom kell minden lépésemre. Nem lett jobb. De azért... a csók az isteni volt - elbámulok a felhők mögé.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. október 1. 10:20 Ugrás a poszthoz

From The Window Of My Room

Az egész napos léhűtés igényes művelését tökélyre fejlesztettem. Ezen dolgoztam a napokban, és mondhatom, előre nem látott fejlődést mutatok. Nem dolgozom, nem tanulok. Az eső is esik, ezért lefújtuk a kutyasétáltatós bandázást Noéékkal.
Amikor már a számítógépet is unom, és könyvet is lusta vagyok olvasni, az ágyban fekszek és meredek a semmibe. Kami a gazdájára ütött, itt döglik a szőnyegen ő is.
Nem vagyok cseszegetve, mert igazából egész eddig tanultam, és most ez az érettségi utáni megérdemelt nyugim. A tétlenség azonban úgy látszik, a káromra van: túl sokat gondolkodom. A gondolataim pedig kivetülnek elém; az előbb a vízcseppekkel és szemüvegtelenségemmel homályosított ablakom előtt elsuhant egy Mókus.
A hátamra gördülök, szemrevételezem a plafont is. Mondjuk csukott szemmel.
Ez vagy tíz másodpercig működik, mígnem a szemeim a csengő éles kerregésére kipattannak. Anyu és apu dolgoznak, úgyhogy enyém az ajtó. Úgyis valszeg Noémi elégelte meg kínzó hiányomat, és jött behajtani a Pandemic-partit, ha már esőnap van. Füleim mögé gyűröm a szemüvegem, és kikászálódom az ágyból, feljebb rángatom a farmerem. A házőrző a szőnyegről felpislog rám, és szusszan egyet.
- Ne terheld túl magad, anyuskám - cukkolom a kutyám, és néhány krákogással rég nem használt hangomat is leakasztom a szögről.
Az arcomba életet dörzsölök, miközben kilépek a folyosóra. Néhány napos döglés - néhány napos borosta... De legalább fürdök.
Kitárom az ajtót, és egy pillanatra meglepődöm a jövevényen. Kicsit megváltozott az arca, de attól még tényleg Lin az a fekete esernyő alatt. A kezem előbb mozdul, mint az agyam, ő pedig széttárt karjaimba omlik. Így szorítom, nem tervezem elengedni, míg maga ki nem bontakozna az ölelésből. Számolatlan mennyiségű Missisipi után lazul a fogása rajtam, hát eleresztem én is.
Nem mondom, hogy nem reméltem sosem ilyesmit, de azért váratlan volt, hogy tényleg megtörténik. Alig enged el, máris visszahajol egy egészen pici csókért, ami - nem akarok telhetetlennek tűnni, de - határozottan nem ütötte meg az elégséges szintet.
Már úgyis megtörtént, így nem vállalok nagy kockázatot azzal, hogy újra magamhoz húzom őt azt prezentálandó, hogyan kell egy tisztességes csókkal köszönteni az egy éve nem látott 'soha nem merült fel, hogy köztünk lehetne több is' barátot.
Azért még megtorpanok, ahogy arcunk egészen közel kerül egymáshoz, kiélvezve azt a pillanatot, amikor a barátságból átlépünk a 'valami más' kategóriába. Ezer éve velem van, és mégis csak most... "Mi lesz ebből?"-ökkel már nem akarom elrontani a percet. Mindig túl sokat agyalok. Szóval miután beszívtam az összes köztünk lévő édes leheletet, és hagytam kellemesen eltompulni az agyam, letesztelem, épp olyan puha-e a lány csókja, mint ahogy képzelem.
Lassan válunk el, és most jöhetnek, a "Mi lesz ebből?"-ök. Mielőtt belelovalhatnám magam, meglátom mögötte az elhagyott esernyőt a betonon. Eloldalazok a szűk ajtóban Lin mellett, ki az esőbe, felkapom az ernyőt, és mire visszalépek, már össze is van hajtva. Semmi helyénvaló nem jut eszembe, amit mondhatnék. Inkább, amikor már bent vagyok, felé nyújtom a kezem, szavak nélkül invitálva beljebb.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. október 6. 23:20 Ugrás a poszthoz

"Látom, hiányoztam" - sütnék el egy tréfát a nem várt köszöntésre, de valami megállásra késztet. Még tanulom, mikor helyén való humorizálni, és mikor nem. A viaskodás Lin arcán hallgattat el. Viaskodás! Esküszöm, fejlődöm!
Amúgy lételemem a pofázás - látjátok, most is marhaságokon járatom az agyam, pedig épp itt kéne lennem a szobámban, a testemben, ezzel a csodálatos lánnyal... ehelyett totálisan el vagyok tévedve az agyam idegesítően bonyolult útvesztőiben, miközben... hallgass már el! - könyörgök magamnak.
Az okklumencia alaptételét gyakorlom - próbálom elcsitítani a fejemben frusztrálóan kavargó, mit kavargó: őrült örvényként koponyám korlátait ostromló gondolatokat. Aztán már nincs erre szükség, mert az, hogy megszólal, segít az összpontosításban. (Uram atyám, egészen eddig a saját fejembe voltam zárva? És csak álltunk?! Fantasztikus házigazda vagyok!)
Közel bújik hozzám, így lehajthatom fejemet, hogy az orrommal cirógassam feje búbját, míg beszél. Figyelek én arra is, amit mond, de... jó, fogalmam sincs, miről beszél, csak foszlányokat kapok el, mert közben olyasmikre gondolok, hogy de jó az illata, vajon mindig ilyen alacsony volt-e, mintha vékonyabb lenne, mint mióta utoljára láttam, és hogy hmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm.
Szóval vágom, mi volt a téma, de csak az újabb szeretleknek sikerült ténylegesen eljutnia hozzám. De úgyis ez a lényeg, nem? Nyomok egy puszit a feje búbjára, majd felemelve az állát, a szájára is. Milyen képtelennek tűnt volna ez korábban... fura. Most pedig olyan egyszerűen jön. Azért kicsit zsong a fejem.
Minden beszélgetésindító kérdésem hülyének hangzik még így kimondatlanul, pedig rengeteg dologról szeretnék tudni. Hogy mi történt vele, mióta legutóbb beszéltünk, miket élt át, hogy mi változott... És azt is röhejes lenne megkérdezni, hogy kér-e inni, igaz? Ó.
- Öhm... kabát... - kezdjük az alapvetővel. Mostanáig nem tűnt fel, hogy még mindig rajta van, hát szótlan lefejtem róla, és a számítógép előtti szék támlájára dobom.
- Hely... - motyogom, mintha számot vetnék, mit kell biztosítani egy vendég számára. Leülök az ágyra mögöttem, és nyújtom felé a kezem, hogy foglaljon helyet ő is.
Végül nem úszhatja meg. Zavartságomat kénytelen vagyok viccel elütni.
- Nem sikerült felfognom, amit az előbb mondtál azzal kapcsolatban, hogy szeretsz. Elismételnéd? - vigyorgok rá játékosan.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. november 11. 23:25 Ugrás a poszthoz

Háhá, nevet! Én pedig oldódom, mert a köztünk néhány pillanatra feszülő egy év rohamosan halványodik. Nézzétek, máris olt.
- Iiigen? Piha! - óvatosan kihúzom a vállam a feje alól, és felpattanok az ágyról.
- Olyan szendvicset csinálok neked...! - fenyegetőzöm, és már kint vagyok a folyosón, aztán bent a szemben lévő ajtón át a konyhában.
- Olyan szendvicset csinálok neked, hogy már az esküvőt fogod szervezni a második harapás után! - kiáltom be a szobámba, és előveszek egy tálcát.
Lehajolok a hűtőhöz, összeszedve belőle mindent, ami egy "lejártam a lábam" utazás után dukálhat.
- Nézz körül! - tartom szóval közben kintről, bár azért remélem, feltalálja magát, míg nem vagyok ott.
Egy NX-9-es hamburgerhez most nincs idő, marad a margarin-Sága Selyem Sonka-sajt kombó. Paradicsom, só, jaffaszörp (utóbbi külön a paradicsomtól és a sótól), és tíz perc múlva már indulok is vissza a szobámba a megpakolt tálcával.
- Na jó, az alapanyagoknak híján voltam - kezdem fogalmazni védőbeszédem. - De azért így is finom lesz.
Lerakom a szendvicsekkel teli tálcát az ágyra, és mellé ülök én is. Udvariasan megvárom, míg vesz (már egy fél kenyér az arcomban van, mire egyáltalán szemügyre veheti a felhozatalt - csak hogy ne szégyellősködjön), ha pedig nem éhes (2:0 a rossz házigazda kárára), majd én jól felfalom az egészet.
- Ez az édes - bökök az egyik narancsszörpös pohárra -, ez meg a nem annyira édes - bökök a másikra.
Vacsora közben pedig várom a mesét arról a sok mindenről, ami vele történt.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. december 20. 23:34 Ugrás a poszthoz

Kopognak. Meg sem próbálok osztozkodni a nővéremmel, nyissa ki ő az ajtót, akkora munkában van éppen. Kiballagok az előszobába, és feltárom a bejáratot a lábtörlőnkön álló jól beöltöztetett hóembernek. Aki Lin, de ezt nem rögtön, csak egy kis segítséggel sikerül megállapítanom, ugyanis kábé semmi sem látszik belőle. Két tálcával és más csomagokkal egyensúlyoz, úgyhogy legelőször is megszabadítom a holtsúlytól.
- Helló! - vigyorgok rá meglepetten, de nagy örömmel. - Bújj be!
Nyúlok a két tálcáért, és jobb híján belépek a folyosóról nyíló első helyiségbe, a szobámba, és egyelőre ott teszem le őket az ágyra.
Amíg karácsonyi meglepetésem lefejti magáról a ruharétegeket, a folyosó falának dőlök, és mikor végez, végre megölelhetem őt. - Hát te? - kérdezem lehajolva a hajába bújva. Még egy puszi is jut az arcára.
De nem vagyok irigy, a többieknek is adok belőle. Behívom a konyhába, ahol nem sok változott, mióta ott hagytam családom tagjait.
Szilvi a konyhaasztal fölé hajol, előtte egy szakajtónyi fehér habbal díszített mézeskalács, mellette még íratlan formák. Az én helyem mellette volt, rendes öcsként segítek ugyanis idén a mézeskalács-gyártásban. Vagyis a gyúródeszka felém eső részén kissé szerencsétlenebb, illetve széttrollkodott darabok nyugszanak, de azokat minden szeretetemmel csináltam, tényleg.
Anyám a konyhapultnál franciasalátát kever holnapra. Huszonnegyedikén az egész napos programja halászléfőzés és halsütés, úgyhogy ilyenkor előkészül az ebéddel, amennyire lehet.
Apám szintén a konyhaasztalnál ül, ő nem veszi ki a részét a kreatív munkából, amikor kimentem, épp a politikán morgolódott.
- Nézzétek, kit találtam a küszöbön! - tolom a derekánál fogva finoman beljebb Lint a konyhába.
- Megtarthatom? - pislogok sűrűn angyali mosollyal anyukámra.
- Szia Lin! - köszön anyám.
- Üdv! Nem lesz Camaro féltékeny? - kommentálja kérdésemet apám.
Nővéremet a legkönnyebb meggyőzni, felnéz, és integet barátosnémnek a kezében lévő  fehér habbal teli nejlonzacskóval.
- Ha jön mézeskalácsot díszíteni! Még vagy ezer van vissza - morgással vegyes sóhajtást produkál.
Utoljára módosította:Dolánszky Alex, 2014. december 21. 13:36
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. december 21. 21:05 Ugrás a poszthoz

A szokásosnál hosszabban ölelem a lányt. Olyan rég találkoztunk, bár legalább a levélváltásaink sűrűbbek, mióta a Bagolykőre is jár. Tanítani! Ez annyira fura. Ő tanár. Én meg tavasszal érettségizem.
Meghökkenek magamon, de sikerül nem lefagynom, ahogy félredöntött fejjel lehelek egy puszit az orcájára. Visszaadja, és leesik, hogy ez igazából normális köztünk. Csak nekem volt másmilyen.
Napirendre térek a dolog felett, és betolom magam előtt a lányt a konyhába, ahol a család közvetlenül fogadja - persze. Egy nyaraláson már túl vagyunk együtt, és azóta gyakran kérdezgetnek is Linről.
- Nem kérsz előbb valamit enni, inni? - szakítja félbe anyám Szilvi önmegváltó tervét barátomhoz címezve a kérdést.
- Kamit lekenyerezzük majd - válaszolok én meg apámnak vigyorogva, és nővérem fölé állok, hogy megnézzem, hol tart. Már előre látom, jövőre fele ekkora adag mézeskalácstésztát fog begyúrni.
- Nem kell ám most nekiállni - ajánlok fel menekülési lehetőséget Linnek magam mögé, a szobám felé bökve. - Be is mehetünk.
Ha mégis feláldozza magát, Szilvi könnyen megoldja a zacskókérdést: a kezébe nyomja az én elhagyatott darabomat. Mindenkinek jobb lesz ez így. Az én kalácsaim nem nyernének versenyt.
Addig nekem eszembe jutnak a hozott sütemények, hát behordom őket a konyhába.
- Ezeket Lin hozta - leteszem anyu mellé a pultra, és le is vámolom a csokisabbikat afféle munkadíj gyanánt.


De macerás ennyi ember irányítaniiii. >.< Képzeld úgy, hogy normálisan reagáltak rád.:D
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. december 23. 20:00 Ugrás a poszthoz

Lin nem él a neki dobott mentőövvel, és valahol kicsit büszkén is gondolok rá: miért is húzná ki magát a kreatívkodás lehetősége alól? A keze arany. Még ha a lehetőség a karácsonyi répa, karácsonyi gomba, karácsonyi csiga, karácsonyi macska és ilyesmi sütiformák cukorhabbal való kidíszítésére is korlátozódik. Igen, a mi mézeskalácsformáink kissé rendhagyóak. Szeretjük a változatosságot. A kedvencem a karácsonyi medve a bojtos farkával, illetve a karácsonyi répa igazából hal, csak én festem mindig répának, mert tökre úgy néz ki, és sokkal viccesebb. Vannak helyénvaló mintáink is amúgy: mikulás, angyalka, szívecske, harang meg ilyenek. Túl sok szó a sütemények formájáról, ugye? Bocs.
Nem tudja a lány még, mibe vágta a fejszéjét. Egy ideig a székére támaszkodva hajolok át a válla fölött, nézem, ahogy dolgozik. Anyám közben megköszöni a süteményeket, apám pedig érdeklődik, mizu otthon náluk, a munkával és a Bagolykőn. Én leginkább hallgatok, mert ezt a sztorit már ismerem, egy kis idő múlva pedig el is tűnök a szobámban. Az öreganyó, Camaro kipurcanva fekszik a szőnyegemen, megdögönyözöm a lábammal, és leülök a géphez. Amikor megunom és visszatérek a konyhába, már csak egy-kettő mézeskalács van hátra.
- Na, kéremszépen - nyúlok Linke megcsappant habos zacskójához, és magam elé húzva egy csillagot "összefirkálom" kacskaringós vonalakkal.
- Absztrakt - magyarázom, ha bárki kételkedne abban, hogy ez díszítésnek minősül. Aztán meglátom Szilvi karja mellett  a féltucat további díszítetlen formát.
- Aaargh - morgok, és további festegetés helyett lezuttyanok az idő közben eltűnt apám helyére. Karomra támasztott állal szenvedem végig a maradék pingálást, és felpattanok, mikor végre tényleg az utolsó darabok készülnek el. Nem értem, Linnek hogy van még kedve nevetni az idegőrlő meló után (csináltam én ezt tavaly is, és egyáltalán nem vicces, mikor már a tizedik bárányformára próbálod a tizedik különböző mintát kiagyalni).
- Szuper, menjünk - lelkesedem, és kiterelem a lányt a konyhából - végre - a szobámba.
- Tettem ágyneműt a székre! - kiált utánunk anyám.
Az első utam a gépemhez vezet, kattintok egyet a jobb alsó sarokba, és meg is jön a válasz hangosan fel nem tett kérdésemre.
- Letöltöttem A beavatott című filmet, megnézzük majd? - kérdem és ott hagyom az egeret, lehuppanok a kanapészerepet is betöltő ágyamra.
Néhány napja nem váltottunk már levelet, így a legfrissebb eseményekről még én sem vagyok naprakész. Igazából egy dolog, ami igazán érdekel.
- Milyen volt a karácsonyi bál? Lecsapott már a kezemről egy jóvágású mestertanonc úriember? - mosolygok feszülten.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. december 28. 03:19 Ugrás a poszthoz

Olyan szerényen ül az ágy szélén, mintha kényelmetlenül vagy feszélyezve érezné magát.
- Érezd magad otthon - bátorítom, ahelyett, hogy rákérdeznék, van-e valami baja. Kicsit talán más itt, mint a Bagolykőn, ahol tényleg mindketten otthon voltunk. De már máskor is volt itt, úgyhogy nem egészen értem a tartózkodást.
A film zöld utat kap. Ennek örülök, mert lelkes filmfaló vagyok, másfelől csak magamat fogom kínozni a közelségével a sötétben. Amúgy pedig egy barom vagyok, amiért nem akartam tönkretenni a barátságunkat, most ennek ellenére mégis tönkremegy, csak nem annyira direktben, mint ahogy akkor menne, ha egyszerűen közölném vele, hogy mi a helyzet.
- A filmezés a két dolog közül az egyik, amiben a Bagolykő elbukik az itthonnal szemben - bököm ki elkalandozásom miatt egy kicsit hosszabb ideig késve a reagálással, mint az indokolt lenne.
Nem egészen az a válasz jön a báltémára, mint amire számítottam. Vagy inkább reméltem. Állkapcsom megfeszül nevezett Anthony említésére, és Aileen hiába próbálja elmismásolni, elhatározom, hogy bagolyfordultával kiszedem Bálintból az infókat róla.
Vagy mondjuk most szépen befejezem a hőscincérkedést - hűtöm le magam, mielőtt jobban felfújódnék olyan dolgon, amihez vajmi kevés közöm van.
Hátamat a falnak döntöm, próbálok közömbösnek tűnni.
- Semmi extra, szokásos. Kockulás, kutyasétáltatás, lógás Noémiékkel. A karácsonyi szünetre engedélyeztem magamnak a tankönyvek félretolását, de járok külön tanárhoz is, hogy felkészítsen az érettségire - megvonom a vállam.
Indiszkrét kérdésem alatt feszülten figyeltem Lin arcára, ezért kerülhette el a figyelmem, de most, ahogy lefelé nézek, észreveszek a csuklóján egy mozgó valamit, ami elsőre karkötőnek tűnt. De nem az. Odanyúlok, és magam veszem magam elé.
- Hát ez meg? - hőkölve nézek fel a lányra, nem is tudom, mit mondjak, annyira nem jellemző rá. Vagy csak nem hittem, hogy jellemző, de mit tudok én?
- Nem gondoltál rá, mit mondasz majd az unokáidnak a... - itt jönne a szöveg a szottyadt bőrről és az aszott pillangókról, de tőlem nem várt módon időben kapcsolok. - És különben is, ezek meg hogy tudnak mozogni?
Ámulva hajolok még közelebb a csuklóhoz, és azon a szárnyukat lebegtető lepkékhez.
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. december 29. 01:16 Ugrás a poszthoz

- Az itteni barátaim - felelem a kérdésére, mi a két dolog közül a másik, amiben a Dembinszky-lakás veri a Bagolykövet. - Egészen jól el tudja feledtetni velem az ottani brigád, de most, hogy itthon vagyok, azért örülök, hogy velük is lehetek kicsit. Most meg persze te...i hiányoztok.
Lin eztán mit sem sejtve kérdez rá az unokákra. Ő akarta, szinte követeli, hogy előrukkoljak a mániámmal. Mosom kezeimet. Höhö.
- Amikor majd szottyos bőrű nagymama leszel, és arra nevelnéd őket, hogy ne drogozzanak, ne lövessenek piercingeket és ne tetováltassanak... na ezzel nem leszel hiteles - magyarázom holt komolyan.
Nem értem őt, engem tuti nem varrhattak volna össze. Ha valaki odajön ezzel hozzám, megmondom neki, hogy hülye vagy. De nem akarom sokat firtatni ezt a dolgot, úgyhogy csak hümmögök, mintha megérteném, pedig nem.
Az azért viszont tényleg menő, hogy tud ilyet csinálni.
- És kidekorálod majd a diákokat a BK-n? - kérdem nevető szemekkel. Mondjuk amúgy is van ott már egy pár elvetemült kisgyerek, aki széttetováltatja magát, nem kell nekik bátorítás. - Aztán indítják a fegyelmi eljárást a "pank" tanárnő ellen. Hehe.
Közben rájövök, még van kérdésem. Az egyik némileg aggasztó, ugyanis azt hallottam, ha valaki tetováltat egyet, onnantól nem tudja abbahagyni. Élvezik, vagy nem tudom. Noén igazolódni is látom ezt. Az Alice csodaországban macskával kezdte az egyik alkarján, aztán került Tim Burton - Jack a másikra, azóta a vádliján is van már egy, és készül a lábfejére a következő, közben meg szárnyakat tervez a hátára... jó, hozzá mondjuk úgy-ahogy illik. A nagymamás moralizálást meg már ő is megkapta. Így hát aggódva kérdezem:
- Tervezel még többet is...?
Még forgatom kicsit a csuklót.
- És meg van oldva, ugye, hogy a muglik ne lássák mozgónak?
Teljesen kifaggattam a telefon... tetoválástémáról. Bocs, megzavart, ahogy váratlanul megsimított. Reflexből nyúlok a leejtett keze után és visszateszem a helyére, az arcomra, amit amúgy nem tennék meg, ha épp nem ment volna szünetre az agyam, de valahogy a szemei fogva tartják az enyémeket, és olyan, mintha a szivárványhártyámon átsurranva egészen a fejem belsejébe jutna, és lekattintotta volna a főkapcsolót, minek okán egy egyre hosszabb értelmetlen mondatot fogalmazok belül, amit most jobb is lesz, ha befejezek.
Bagolykőtől távol - Dolánszky Alex összes RPG hozzászólása (36 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel