Elmosolyodom, bár ez nem a vidám fajta mosoly. Sokkal inkább az, amivel az ember azt próbálja kifejezni, hogy valahol megérti a másikat és sajnálja, de ezt inkább nem mutatja, mert hát fő az optimizmus.
- Kit szeretnél látni? - teszem fel a kérdést, mert hátha el tudja mondani. Ha tudja, akkor pedig úgy alakítani is tudja, hogy olyan legyen, vagy ahhoz közeli, amit látni szeretne. Ha meg még nem is tudja... Nos akkor ideje, hogy elkezdjen gondolkozni rajta. Nehogy akkor jöjjön rá, amikor már túl van a nyolcvanon is.
Ki pillantok az utcára ismét, aztán hirtelen felindulásból úgy döntök, elmondom én mit szeretnék. Bízva benne, hogy neki is könnyebb lesz magáról beszélni, ha kicsit én is megnyílok felé.
- Én csak egy őszinte, boldog és önfeledt mosolyt szeretnék látni - mondom, miközben rápillantok, s elmosolyodom. Most, hogy velem van, és azt érzem, amit talán közel is állok az elképzeléshez. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ezek az érzések nem valódiak és ez beárnyékolja a mosolyomat is. Nem teljesen őszinte, és nem is önfeledt. Mindenesetre boldog. Szeretem az érzést, amit kivált belőlem a társasága. Könnyebb vagyok tőle, és annak ellenére is, hogy nem vidám dolgokról beszélgetünk jobban érzem magam, mint általában. Nem is értem miért vagyok olyan búskomor mindig, s miért próbálom elhitetni a világgal az ellenkezőjét. De jó, hogy itt van. Engem is ráébreszt sok mindenre.
Aztán a festés kerül szóba, s bár tudom, hogy nem gondolja teljesen komolyan, mégis azzal az apró talánnal, még közelebb visz, az általam oly vágyott tükörképhez. Ma először, vidáman csillannak fel a szemeim, s a fogaim is kivillannak az újonnan arcomra szökő mosolyban.
- Talán. Majd. Egyszer. Szavadon foglak - felelem vidáman és magamban próbálom ezt az érzést megtartani. De nem tart sokáig. Nem tud sokáig tartani, hiszen a beszélgetés más irányba terelődik, s visszaránt a földre.
- Akkor hajrá! - pillantok rá kihívóan. Eddig nem tűnt fel, hogy mások problémáival szeretne foglalkozni. De én igazából nyitott vagyok - bizonyos szintig -, ha az neki pillanatnyi komfort érzetet ad. Na meg... belőlem is kikívánkoznak dolgok. Sosem voltam az a fajta, aki hosszú ideig képes magában tartani bármit is, most pedig hosszú hónapok óta titkolózom.
- Részemről rendben, de csak ha aromás golyó. Az alkohollal nem vagyunk barátok - egyezem bele, mert bár eddig egészen az volt a benyomásom, hogy magamra akar hagyni, hülye lennék elszalasztani egy ilyen lehetőséget, amiben magától ajánlja fel hosszabb időre a társaságát. Lehet tényleg van valami féle vélafüggőségem?

Egész jó meglátás, bár nem teljesen korrekt. Büszke sok mindenre lehet az ember. Persze értem én, hogy nem akarja az orromra kötni, ezért nem is faggatom tovább. Inkább hagyom, hogy más irányba evezzünk. S talán az én téma veszélyes, ki vagyok én, hogy "életem szerelmének" ne számoljak be bármiről, amit hallani szeretne? Nem, azért nem fogok mindent kiteregetni elé, de meg kell jegyeznem, hogy ez nem annyira egyszerű, mint bárki hinné.
A vajsör és a kókuszgolyó is előttünk, én pedig valóban megkapom a kérdést, amire számítottam. Elmosolyodom, de egyelőre nem válaszolok.
- Oh, ha csak egy dolog lenne, hamar végeznénk... - közlöm kesernyés mosollyal, aztán a vajsörömbe kortyolok. - De ami téged érdekel... - elgondolkodom egy pillanatra, hiszen nem tudom biztosan, hogy érdekli-e. Mégis azt gondolom, hogy egészen mostanáig, ezzel kapcsolatban próbáltam őt meggyőzni, így hát ennél maradok. A többi problémát, megtartom magamnak.
- ...hmmm... hogy is mondjam? - gondolkozom, mert rólam nem rí le kapásból, hogy más vagyok, mint a többi korombeli férfi. - Nem vagyok teljesen emberi? - kérdezem végül bizonytalanul, mert nem tudom, hogy ez vajon megfelelő kifejezés-e az állapotomra. Én az idő nagy részében tökéletesen embernek érzem magam. Főleg este, amikor nem bántja a szemem a napfény, vagy nem kezd égni-viszketni a bőröm. Igen, olyankor hajlamos vagyok elfelejteni, hogy más vagyok. De így nappal, nehéz. Persze most fedezékben vagyok...
Megnyalom a számat, a fogaimat is, úgy nézek rá. Vajon mi lesz az első gondolata? Mi bennem a más? Egyáltalán ki lehet-e ezt találni? Vagy egy idegen számára a világos bőr, nem jelent még semmit? Fogalmam sincs. Bár a szökőkútnál a vérrel már elszóltam magam, de ki tudja, talán már elfelejtette. Én mindenesetre szeretnék még egy kicsit titokzatoskodni, és nem rögtön kijelenteni, hogy félig-meddig vámpír vagyok.

Oké, azt hiszem valami rosszat mondtam. Nagyokat pislogok rá, hogy mégis miről beszél és mi baja. Mi a nyavalya az a 24 kronószóda és miért próbál hirtelen olyan nagyon ember lenni, ha egész eddig azon sopánkodott, hogy nem lehet az?
Persze értem én. Én is szeretnék belesüppedni a hétköznapokba és azt képzelni, hogy normális vagyok, de ha egyszer nem lehet? Neki se megy, és eddig hiába bíztattam, hogy próbálja, folyamatosan csak visszatámadott. Most kicsit, mintha magának mondana ellent. Valahogy nem vagyok benne biztos, hogy valóban jó ötlet lenne neki elmondani bármit is. Felhörpintem a vajsörömet s már épp bocsánatot kérnék, amiért megbántottam és persze magára is hagynám, mert gondolom így már nem szívesen lát, de ő kér bocsánatot, amivel megint csak meglep.
- Öhm... nem haragszom... te se haragudj... jó? - kezdem bizonytalanul, mert bár tényleg nem értem miről is beszélt pontosan és miért is zavarta, hogy kimondtam, amit ő is gondol (gondolom, hogy gondol), de azért szeretném ha tudná, nem akartam megbántani.
- Nekem talán könnyebb titkolnom, hogy más vagyok, de csak ideig-óráig. Ha valaki jobban ismer, egy idő után feltűnő, hogy nem mászkálok órákig a napfényben, vagy ha mégis megteszem, akkor nagyon beburkolózva... És félek, hogy a környezetemben levőket elijeszti, ha rájönnek... - nem fejezem be. Csak ismét kibámulok az ablakon. Beharapom a számat, a mutatóujjammal pedig köröket kezdek rajzolni a korsóm oldalára. Valahogy arra számítok, hogy ahogy lassan összeteszi a mondanivalóm lényegét, ő fog felállni, és itt hagyni. Ha pedig ez bekövetkezik, nem szeretném látni. Ahogy az arcát sem, mert ki tudja. Persze én magamból indulok ki... De hát mindenki ilyen, nem?
Az az opció, hogy ennyiből nem jön rá, mire próbálok célozni, eszembe sem jut. De persze, ha mégis így lenne, válaszolgatok még neki.

Nikolai

Egyetlen cél vezérelte a csárdába ezt a lányt, ráadásul egy tőle kissé szokatlan cél. Ezt a célt úgy hívták, Nikolai Weißling. Maga sem igazán ismerte még a saját érzéseit, de valamiért kötődni kezdett újabban a harmadéves rellonoshoz. Még a buliban látta őt meg, igen, ő is ott volt, és azóta valahogy egyre többet gondolt rá. Ha jól tudta, a Mátra Máguscsárdában  volt munkahelye, így gondolt egyet, és lement a faluba, hátha ott hamarabb találkozhat vele, mint a kastélyban.
A srác tudott a létezéséről, és ő is Nikóéról. Sőt, még azt is tudta róla, hogy Emma a húga, és nagyon fontos neki. A viharba hát, hogy ne lenne fontos a testvére egy ember számára? És itt most eltekintett attól a mellékes részlettől, hogy negatív, vagy pozitív értelemben fontos- az a testvér, akit többé vagy kevésbé ugyanazok az emberek raktak össze. Az ő szülei hármat is gyártottak, mielőtt még Nati megszületett volna. Mit ad isten, egyikük, a legidősebb épp egy istencsapta rellonos lett, és mestertanonccá vált.
Dávid híres/hírhedt lett, ami azt illeti, és háztársai körében is szerzett magának nem kevés ellenséget az idétlen húzásaival, azon csodálkozott eddig a legkisebb Csermey, hogy dinka bátyja még párbajba/verekedésbe nem keveredett még egyetlen hímegyeddel sem. Vagy ha még nem is, majd a közeljövőben biztos fog… remélte, hogy Niko nem a lüke testvérei után alkot majd róla véleményt.
- Lássuk csak, mit is rendeljek… - az étlapot böngészte nagy szorgalommal, de fogalma sem volt, melyik lehet al egjobb fogás ezen a helyen, itt még nem járt, csak a Czukorvarázs Cukrászdában, úgyhogy volt mit bőséggel bepótolnia, ami a bogolyfalvi látnivalókat illeti.
Most viszont a gondolatai minduntalan a sárkányfiúra terelődnek, akárhogy is próbált az étlapra koncentrálni, így a pincért is első körben elutasította, hogy még gondolkodik.
Remélte, hogy felbukkan itt a fiú, ha már ez a munkahelye.
Ahogy körbepillantott, elismerően vizslatta a környezetét. Impozáns, nyugodt kis hely, egyszerű, nem túl puccos, de mégis hangulatos kis csárda, vidáman beszélgető emberekkel. Itt valahogy megnyugszik a boszorka, ha előtte ideges volt.
Legalábbis őt megnyugtatta, hogy idejött, kicsit több reménye maradt arra, hogy egyszer Niko észreveszi Nati kitüntető figyelmét.

Végvári Zoé

Nagyon szokatlan volt még az új lakhelyünk, és hiába tiltakoztam, minden megtörtént, anélkül, hogy az én véleményem bárkinek számított volna bármit is. Apuék elváltak, és Balázs haragudott rám, mert ő nem lehetett olyan, mint én.
Szomorúan hüppögve fogyasztottam a búfelejtő sütim a cukrászdában, ami francia krémes volt. Nyami. Amíg apuci dolgozik, addig úgyse nagyon tudtam volna mit csinálni otthon suli után, úgyhogy a táskámmal a hátamon egyből ide vettem az irányt, és itt kötöttem ki. Következő évben már a Bagolykőben leszek, és nem, nem akarok bejárós lenni, most még apura is mérges vagyok, jót fog tenni a távolság. Úgy könnyebb lesz a feledés is, amúgy is, legalább a pszicho néni nem fog nyaggatni ezzel az uncsi közösségi élet-dumával.
A sütim falatozása közben elővettem a leckémet is, muszáj volt tanulni, bár annyira nagyon nem szeretek. Inkább játékkal tölteném az időmet, játék, játék és még több játék! Nincs is annál jobb, de már kezdek nagyosodni, szóval mindig kevesebb lesz a legjobb dolgokból.
Remélem, azért a nagyos iskolában, a Bagolykőben majd lehet játszani is, nem csak tanulni.
A táskámban kedvenc plüssmacim és a naplóm is pihent, de őket most nem vettem elő, nehogy bármi bajuk legyen, esetleg elvesszenek.
Végül leraktam a ceruzát, és a tollat is, mert valahogy nagyon nem akart menni az a fogalmazás-házi. Szabadon választható a téma, azonban egyelőre semmi ötletem nincs, hogy mit kéne írnom. A tanító néniknek biztosan nem tetszene, ha leírnám, hogy anya milyen gonosz, elment tőlünk csak azért, mert ő nem tud varázsolni, és Balázs sem… mert egyfolytában csak ez járt a fejemben. Meg hogy mennyire idegen és ismeretlen még Bogolyfalva. Áh, igen, ez jó lesz. Na de… hogy is kezdjem el?
Ah, nekem nem megy ez a fogalmazás, inkább eszem a sütimet… az finomabb és sokkal jobb elfoglaltság. Határozottan jobb.

Eddig még sosem járt a cukrászdában tehát itt az ideje kipróbálni. A faluban ugyan kellet egy kis eligazítás,de végül megtalálta. Igazán barátságos hely ráadásul tele van mindenféle finomsággal,habár ez nem meglepő tekintettel arra hol is járunk. Az üzletbe belépve azonnal szembetalálja magát egy hosszú pulttal ami mögött édességgel teli polcok sorakoznak.~Szóval itt lehet rendelni.~ Állapítja meg persze csak magában és határozott léptekkel elindul az említett irányba. Odaérve aztán rendel egy muffint s kíváncsian lesi hol lehetne leülni. Szerencsére az egyik asztal még nincsen tele,remélhetőleg nem fog zavarni. Az ott letelepedett lány zavartalanul eszegeti krémesét(vagy valami hasonlót) és úgy tűnik mélyen a gondolataiba van merülve.-Szia! Szabad ez a hely?-lép oda kedves vagy legalábbis annak szánt mosollyal. Érdeklődve méri végig az idegent. Kicsi fiatalnak tűnik ahhoz,hogy Bagolyköves legyen,de lehet:csak itt lakik. Mármint Bagolyfalván nem a cukrászdában ilyen még neki se juttna eszébe. Aztán észrevesz még valamit:a lány csendben szipog.-Mi a baj?-kérdezi ösztönösen habár nem biztos benne mennyire jó ötlet ez.

Végvári Zoé


Nem sokáig maradhattam egyedül, de így legalább végre egy mentsvár, ami a fogalmazást illeti. Egy nagyobbacska lány érdeklődött, hogy leülhet-e velem szemben.
- Aham, nyugodtan – bólogattam bőszen. Aztán jön a kérdés, amiről nagyon, dee nagyon nem akaródzott pont egy idegennel beszélgetnie, de hátha az idősebb tud segíteni.
- Fogalmazásházi – bökött a pergamentekercsre, amire a fogalmazását készült írni, csak ugye mindig a kezdet a legnehezebb része mindennek, kivéve a játéknak, az alvásnak és az evésnek.
Ezt a hármat mindenki nagyon szereti. – Nem tudom, mit írjak.
És ez tényleg igaz volt, azonban az zavart, feszélyezett, hogy egy idegen lánynak szipogtam el a problémámat, legalábbis egy részét. Azt a részét, hogy nagyon nem akarom még elfogadni a sorsom, hogy bogolyfalvi lakos vagyok, és mellé egy félárva, nem óhajtottam beszámolni. Egyszerűen nem tartozott másra, csak Teddy mackómra és a naplómra, kész.

Babóca

Egész nyugis délutánra érkezik a csárda újdonsült vezető helyettese. Főnökcsere és egyéb ideiglenes ügyletek miatt lett kinevezve, ami olyan szintű elégedettséggel töltötte el, hogy napok óta látszik rajta ez a jókedv és pozitív kisugárzás.
Belépést követően rákacsint és mosolyog a bejárathoz legközelebb ülő lányok fekete hajú tagjára és oda is köszön, majd megy hátra, hogy pulóverét levetve felkösse a fehérített, szépen vasalt kötényét derekára. Hosszú perceket tölt még hátul, intézi a megrendeléseket és a fizetéssel kapcsolatos papírokat. Egyelőre csak tanulja a vezetést, jegyzetei vannak arra, mit és hogyan kell csinálni, de a rendelés leadása egyáltalán nem nehéz. Többször is belemártja pennáját a tintába mielőtt írni kezdene. A tőle telhető legformásabb betűket veti papírra, hogy olvasható és kivehető legyen minden, ezzel azt akarja elkerülni, ami néhányszor már megesett; hogy hoztak három üveg lángnyelv whiskey helyett három élő csirkét, más esetben olcsó palackozott vajsört.
Fütyörészve bukkan fel a pult mögött. Fél füllel hallgatja a vendégeket, ám mielőtt beszállna a kiszolgálásba, feltekeri a zenegép hangerejét. Nem túlzottan, éppen csak annyira, hogy a vendéglátó részen mindenhol hallható legyen.
A mosogató peremének támaszkodik, és végignéz a vendégeken. Keresi a jelzést, akihez mehet rendelést felvenni, vagy fizetne, de helyette egy kislányt pillant meg. Vörös hajzuhataga és szeplős arca nem hétköznapi, nem lehet összekeverni más lányokéval. A Navinés lány.
Ellöki magát a pulttól, és kitölt egy pohár almalevet. Azt az egy szem poharat tálcán tartva lépdel a lány asztalához és széles mosollyal néz le rá.
- Hozhatok valamit, hölgyem? Magamon kívül, persze.

Mosolyogva néz a lányra és letelepedik a vele szemben elhelyezet székre.-Egyébként Zoé vagyok-nyújtja felé a kezét mert hát azért mégis csak bunkóság itt ülni néma csendben. Az     asztalon dobolva néma csendben várta a sütijét közben pedig néha-néha az idegenre pillantot vagy a berendezést vizslatta. Határozottan nem rossz. Sőt monthatni nagyon is szép. Otthonos ráadásul úgy halott ez at ország legrégebbi cukrázdája. Végül mégis megunta hallgatást s inkább az ismeretlenhez fordult.-Segíthetek?-fürkészte a lányzót. Saját kijelentése halvány mosoly csalt az arcára. Pont ő akar ilyenekben segítő kezet nyújtani amikor egy 9-10mondatos firkálmányt jó ha kitud préselni magából. Sokkal jobban szereti a cselekvést.

Niko <3


Nati kis híján lefordult a székről izgalmában. A nem is olyan kicsi másodéves mellett nem más állt, mint aki miatt képes volt kiosonni mindenféle engedély és egyéb izé nélkül a faluba, és ha rajtakapják a lógáson, ezért akár meg is kaphatná a magáét, habár itt felügyelet alatt van, mondjuk leszámítva, hogy épp egy rellonos társa az az illető, így is elég nagy a rizikófaktor.
- Egy pohár frissítő baracklét elfogadnék, de étel terén nem tudom, mit rendeljek. Szívesen meghallgatom az ajánlatod, Nikolai – talán kissé korai volt elsütni, hogy tulajdonképp ismeri, nem is kicsit hallott ő már kiszemeltjéről. Na jó, ezt még nem pufogtatja el, különben hova lenne a romantika, ha már rögtön az elején bevallaná, hogy bizony nagyon is tetszik neki a sárkánylegény.
S mivel mindent a szemnek, semmit az egyéb dolgoknak, picit, de csak picit megengedte magának, hogy gyönyörködjön a rellonos észbontó külsejében. Magában nyugtázta, hogy bizony jó ízlése van, akármit is mondjanak erről a témáról az ő lökött bátyjai, különösen Dávid, aki maga is rellonos volt, csak előző tanévben végzett is.
Viszont így több szabadsága nyílt a kisasszonynak, s bátrabban mert az ellenkező nem felé nyitni, bár nem mintha amúgy olyan félénk lett volna, csupán az első év újdonságai hozták ezt ki a csibész lurkóból.

Czettner R. Luca

Mikor megtudtam, hogy programot szerveznek a cukrászdába, fellelkesültem, mert mindig szerettem volna elmenni oda, de még nem volt rá alkalmam. Imádom az édességeket, emiatt nagyon vártam már ezt a napot. A kísérő lány mellett baktattam le a faluba és izgatottan nézelődtem. A lány mielőtt besétálunk, gyors hadar pár kérdést, amikre válaszolni sincs időm és már a helyünkön vagyunk, amikor bemutatkozik. Szóval Lucának hívják, nagyon szép neve van.

- Engem Helenának hívnak. – Majd a kiszolgáló felé fordulok. – Valami epres süteményt szeretnék. Nem jártam még itt, szóval nem tudom mi a választék.

Kicsit kínosan érzem magam emiatt, így egy gyors pillantást vetek a pultra és nézelődöm. Rengeteg fajta süteményt látok, legszívesebben sorra kóstolnám őket. Örülök, hogy pont ide tértünk be.

Végvári Zoé

Egy kicsit megnyugodtam, hogy nem faggatózott tovább a nagylány. Még be is mutatkozott, így már nekem is illik, hogy eláruljam a nevem.
- Én Kriszti – viszonoztam a felém nyújtott jobbot, aztán jókat mosolyogtam azon, hogy Zoé idegesen várta, hogy végre kihozzák a sütijét. – Ennyire éhes vagy már? Hát… fogalmazást kéne írni, csak nem tudom, miről írjak. Van valami jó ötleted?
A témaválasztás a legrosszabb, meg úgy általában csak elkezdeni valamit, valami újat és szokatlant. Mint beilleszkedni a faluban és barátkozni.
- Te ide jársz, az itteni suliba, ugye? – a nagylány nem tűnt úgy, hogy előkészítős lenne, de azért annyira nagyon nagy sem volt, mint az a lány, aki kicsit megmutatta nekem az iskolát, ahová járni fogok jövőre, a Bagolykövet.

-Aha,másodéves vagyok.-válaszolt büszkén a lánynak. Közben megérkezet a süti ő pedig jóízűen kezdte eszegetni. Az egyik legjobb dolog a faluban a cukrázda. Ezt már így megállapíthatja habár most van itt először. Csendben vizslatta berendezést miközben folyamatosan kattogot az agya. A gond ott kezdődőtt,hogy a tervezés nem igazán az erőssége így az első ötletét felvetette.
-Mit szólsz a sárkányokhoz?-szólalt meg hirtelen amikor kigyúlt a fejében a villanykörte. Igazából  mindig is lenyűgőzték ezek a teremtmények(otthon rengeteget meséltek róluk) azonban mióta  idekerült még inkább megszerette őket. Tehát lehtséges,hogy már tudat alatt előbb eszébe jutott.

Alíz és Nati

Életében nem volt még ilyen csajos programon. Persze egyszer-egyszer elment valamelyik barátjával a faluba, de ma két társával együtt találkoznak és ettől valahogy az egész másnak tűnik. Szóval örül, hogy őt is elhívta Nati, na meg annak is, hogy megismerheti az új szobatársukat. Annak meg még inkább, hogy végre korabeliekkel - khm, nála fiatalabbakkal - lesz egy szobában, és nem olyanokkal, akik sokkal idősebbek és tapasztaltabbak, meg vannak már saját barátaik.
Nyugodtan lépked Nati mellett bár gyorsabban kell kapkodnia a lábait, mint a másik vörösnek, lévén Nyeste jóval alacsonyabb. Azért nem panaszkodik és nem is marad le. Figyelmesen hallgatja a másik csacsogását is, s még örül is, hogy Nati ilyen beszédes, mert lássuk be, neki még mindig nem erőssége a társalgás, hiába próbálkozik. Persze ha valaki hajlandó megvárni, amíg kimakogja magát, akkor nincs gond, de a többség általában türelmetlen. Benedeket talán ezért is kedvelte meg, a fiú sosem próbál a szájába adni szavakat, vagy befejezni a megkezdett mondatokat helyette. Mindig meghallgatja és most már egyre jobban megértik egymást rövid kifejezésekkel is. Ez a gondolat mosolyt csak az arcára, ahogy az is, hogy a Czukorvarázsba mennek. Ott jött össze a fiúval, kedves számára az emlék.
Amikor beérnek, akkor Nati rögtön egy lánynak kezd integetni, Nyeste pedig keresi a tekintetével, hogy kinek is szólnak a kézmozdulatok. Hamar meg is látja a másik navinést. Az arc nem ismeretlen számára a nagyteremben az étkezésekkor és a klubhelyiségben is többször látta már a lányt, de így már majd nevet is tud kötni hozzá. Félénk mosolyt küld irányába és ő is int egyet, aztán Nati felé fordul, és bólint. Volt már itt, a kínálat is jó.
- Egy-egy-egy kk...kkk..kkk...rrrémest és-és-és egy tt..t....tteát kkkk...kkkérek - próbálja meg végül elmondani a rendelését, és szerencséje van, mert a korábbi pincér vagy ki veszi fel a rendelését, így az könnyedén visszakérdez, hogy francia krémesre gondol-e illetve citromfű teára. Nyeste pedig bár kissé elpirul, bólint. Zavarában a füle mögé tűri a haját, aztán ha megvan minden, akkor Natival együtt megindul Alizhoz.

Örültem, hogy megpillanthattam mindkét leendő szobatársamat, akik egyelőre a pultnál álltak és megvárták, míg megkapják a leadott rendelésüket, majd az asztalomhoz ültek.
- Sziasztok! Szia Nyeste, örülök, hogy megismerhetlek! -üdvözöltem mindkettőjüket, majd kezet nyújtottam az új lánynak, hiszen vele még csak most találkoztam először.
~ Kedves lánynak néz ki, kissé félénk, de jó indulatúnak tűnik. ~ -nyugtáztam magamban az észrevételeimet vele kapcsolatban. Nati pont az ellentettje volt, inkább rámenős, pörgős nyelvű, belevaló csajnak ismertem meg, Nyeste pedig inkább halk szavú, visszahúzódó lánynak tűnt, és itt is megmutatkozott az, hogy az ellentétek vonzzák egymást.
- Jó étvágyat! -mondtam a többieknek, mikor odaértek az aszatalomhoz, majd elkezdtem eszegetni a süteményemen, ami nagyon finom volt.
- Hová valós vagy, Nyeste? -kérdeztem a lánytól kedvesen, majd néhány falat elfogyasztása utána Natihoz fordultam:
- Hogy vagy? Ízlik a sütemény? -kérdeztem tőle, majd ittam pár kortyot az italomból, ami isteni finom volt.
~ Úgy látom, hogy jó napnak nézünk elébe! Szerencsére mindkét lány nagyon jó indulatúnak tűnik és szerintem remekül megleszünk majd! Ennél jobban nem is alakulhatott volna a dolog! ~ -gondoltam magamban, miközben élvezettel fogyasztottam el a süteményemet, de úgy láttam, hogy a leendő szobatársaimnak is ízlik az étel, nem hiába jöttünk ide, hiszen ez egy jónevű cukrászda és nem igazán volt még rájuk panasz, amit nem is csodáltam, hiszen ilyen finom ételek mellett nem nagyon lehet sopánkodni, mert itt tényleg finom minden.

Ha az ember fia hozzájut egy kis jövedelehez, még ha az ismeretlen, nem biztos, hogy megingathatatlan forrásból is befolyt pénzt jelent, az első dolga meglátogatni a legközelebbi, alkoholt felszolgáló kócerájt.
Amint beléptem az ajtón megütött az az ismerős, füst, alkohol és izzadt emberek szagának elegye, mely az ilyen helyekre úgy tapadt, mint sár az új csizmára, vagy mint lepke a neoncsőre. Elégedett félmosoly jelent meg arcomon, ahogy lapos tekintettel körbenéztem. Nem volt zsúfolt a csárda, nem mozgott benne annyi ember, mint mikor legutóbb erre jártam, pedig az sem volt rég, talán Gwen még emlékszik is mikor volt egész pontosan. Nem lehetett túlságosan elfelejteni azt az estét.
Azért néhány emberbe még így is sikerült belefutnom, mielőtt a pulthoz értem volna, onnan pedig egyenesen egy a sarokban lévő szabad asztalhoz furakodtam magam, amit elégedetten ki tudtam sajátítani saját magamnak.
Már rég nem ültem ilyen környezetem és kifejezetten tetszett kicsit visszatérni ahhoz, amiből néhány hónapja kiragadott a pénzhiány. Persze akkor sokkal többen vettek körül, de mára ez megváltozott, talán én is változtam valamennyit. Benőtt a fejem lányából néhány milliméternyi, viszont azt nem tudom, hogy elég-e ahhoz, amennyire jelen esetben szükségem volna.
Az embereket figyeltem, kerestem az ismerősebb arcokat, háta valakivel sikerül megosztanom ezt a néhány órát, hogy ne magányosan  iszogassak. Olyat csak a rossz alkoholisták tesznek. Én pedig nem vagyok azon tábor lelkes képviselője, voltak hibáim, te ott is társaságban ittam.

{Halbárány}

Marci sikeresen megbukott a vizsgákon. Nos, ez nem meglepő, hiszen alig tanult az évben, és úgy volt vele, hogy egy hét alatt nem fog az egész éves anyag a fejébe szállni, szóval inkább tojik az egészre. De jó magasról. Szóval ez lett az eredmény. Nem viselte meg túlságosan, egy éve ide vagy oda, mit számít, amúgy is szeret a Bagolykőbe járni... Bár a szülei valószínűleg nem fognak örülni ennek a hírnek, ugyanis még nem tudják, hogy fiuk baromira nem ötödikes. Marcinak eddig sikerült kerülnie a témát, ám hamarosan csak sor fog kerülni arra a bizonyos kínos beszélgetésre. Nyilvánvalóan alig várja...
Egyébként jelenleg a falu lepukkant kocsmájának mosdójában tartózkodik, már egy ideje akart dobni egy sárgát. Miután végez a dolgával, megmossa kezeit, s belenéz a tükörbe. Vörös tincsei össze-vissza állnak - bár nem újdonság -, szemei táskásak, nem kicsit tűnik fáradtnak. Inge első három gombja időközben kigombolódott, így hát bárki láthatja a mellkasán lévő pihéket. Egy kis vízzel arcát is felfrissíti, sóhajt egyet, majd kilép a mosdóból. Hirtelen megpillant egy szőke srácot, akivel talán már találkozott is, mintha valami rémlene neki. Vigyorogva levágja magát mellé a sarokba.
 - Halihó - köszönti jó hangosan. Mindenki ordibál, s mint általában, most is lármás a kocsma. A szokásos vén trottyok vedelnek, hahotáznak, az ő korosztálya pedig már lassacskán kezd felszívódni.
 - Nehogy egyedül iszogassá' má', szal ha nem bánod, csatlakozom - mondja továbbra is vidáman, s kissé közelebb is húzódik hozzá a kelleténél.

Lizzi és Nyestuc

Fenomenálisan jó ötlet volt ezt a kis szobabulit megvalósítani, egyedül Mary hiányzott a csapatból, de talán Nyeste számára jobb is volt, hogy végre egy kicsit kortársaival lehet, és nem tőle sokkal idősebbekkel. Úgy fest, a krémes igen népszerű ebben az üzletben, végül is megmaradt egy málnás tortaszeletnél. Nem arról volt szó, hogy nem szereti a krémest, ó, nagyon is ínyére lett volna, de azok, akik közelről ismerték, tudhatták, hogy mennyire kísérletezős típus, néha még olyasmibe is belevágott, amibe nem mindig kellene. A bajkeverést tekintette fő céljának, hogy feldobja végre ezt az unalmas monotonitást, amit a vizsgaidőszak okozott.
- Helló, Lizzi. Bemutatom Nyestét, Nyeste, ő itt Alíz, az új szobatársunk – mutatta be a két lányt egymásnak, elvégre mégis csak úgy illő, hogy a közös ismerős mutassa be egymásnak a boszikat. Azért megérte felvenni az illemtan órát, legalább Ennyi udvariasság ragadt a szeleburdi, időnként enyhén szólva is lökött lányra, akinek az ötletei néha nagyobb katasztrófát hagytak maguk után, mint hasznot.
- Csajok, ismerkedjetek, én addig „kipróbálom a pudingot”, elvégre a puding próbája a evés – viccelődött a vöröske, majd nekilátott, hogy megkóstolja a rendelt édességet.

Alíz és Nati

Ahogy az asztalhoz lép, s sor kerül a bemutatkozásra, kezet nyújt Alíznak. Hálás Natinak, amiért elmondja helyette a nevét, így legalább nem kell neki bajlódnia ezzel, a másik mégis tudja, hogyan szólítsa. Aztán persze lecsüccsen, ahogy a másik két lány is, és már fel is készülne rá, hogy akkor ő most csendben hallgat, meg illedelmesen figyel miközben sütizik, de Natinak más tervei vannak és Alíz is rögtön kérdésekkel kezdi bombázni. Nagyokat pislog, leginkább tanácstalanul előbb Natira, aztán Alízra. Nem akar ő itt dadogni, meg két másik embert váratni hosszú percekig, amíg ő kimond valamit. Persze hamar összekapja magát, eszébe jut, a táskája, így maga elé kapja, abban kezd el kotorászni, majd előveszi a pénztárcáját, abból pedig a mulgi lakcímkártyáját. Azon szerepel az apró falucska neve, ahol Édesapával éldegélnek kettecskén.
Alíz elé teszi a kis műanyagkártyát, aztán vár, hogy a másik kettő is megbeszélje, amit szeretne. Ha pedig visszakapja a kártyát szépen visszateszi a tárcájába, majd a tárcát a táskába, a táskát pedig a széktámlájára akasztja. Remélhetőleg a másik kettő komolyabb beszélgetésbe kezd, akkor pedig ő nyugodtan eheti a krémesét, és lehet a csendes megfigyelő, aki mindig is lenni szokott.

Csodálkoztam, amikor Nyeste egy lakcímkártyát tolt elém, mert nem erre számítottam, de próbáltam gyorsan visszazökkenni a normális kerékvágásba, nehogy megsértődjön a lány a meglepettségemen. Felemeltem az asztalról a műanyag kártyát és elolvastam a helység nevét, ami rajta állt.
- Értem, köszönöm, hogy megmutattad. -toltam vissza neki rámosolyogva, majd Natit szólítottam meg:
- Na, hogy ízlik a puding?
Éreztem Nyestén, hogy most inkább a háttérbe akar vonulni, tiszteletben tartottam a döntését, hiszen, úgy láttam, hogy inkább introvertált típus, bár ezt így elsőre korai lett volna megállapítani, szóval egyelőre nem találgattam, nem is lett volna értelme, hiszen úgyis jobban megismerem idővel.
- Mindjárt jövök, hozok egy narancslevet! -szóltam oda a lányoknak, miután megittam forró italomat és elindultam a pult felé, hogy kérdjek egy frissen facsart gyümölcslevet.
Miután visszaértem, levágtam magamat a székre, de túl nagy lendülettel ültem le, mert megcsúszott a kezemben a pohár és az italom fele kifolyt a terítőre.
- Na, ezt jól megcsináltam, bocsánat! -szabadkoztam piros fejjel Natinak és Nyestének, majd megtöröltem a kezemet zsebkendővel, aztán azon gondolkodtam, hogy hogyan tüntessem el a foltot az asztalról. Nem örültem ennek a félresikerült akciónak, de nem gondoltam volna, hogy így járok, bár úgy véltem, hogy ez bárkivel megeshet, csak nem szedik le a fejemet a többiek. Zavarban voltam és kissé tanácstalanul néztem a két lányra, nem tudtam hirtelen, hogy mit csináljak, azon gondolkodtam, hogy majd mosogatószeres szivaccsal megpróbálom kiszedni a terítőből a narancslevet, bár lehet, hogy ezt el sem várnák a cukrászda vezetői, igazából nem tudtam, hogy ennek milyen következménye lesz, de legbelül sejtettem, hogy eléggé túlreagáltam a dolgot.

Helena - szüneti hétvégézés

- Szép neved van. Szereted is? Nekem kettő is van,mondjuk mindkettőt szeretem, de sokan az egy szem nevüket se. Nem értem, pedig biztos szeretetből adták nekik a szüleik. Miért ne abból tették volna, nem?
Fecserészik, miközben már a kínálaton jártak szemei és az agya is. Persze ettől az érzékei már jóval előrébb jártak, így a rendelését is hamar leadta. Nem is gondolkodott sokat a dolgon, amit kívánt, arra hasalt rá érdeklődésben is mindig. Most sincs ez másként. A mellette igyekvő lányra pillant, hallgatja a kicsit eltévelyedett hangját, végül  pislogva rá, amit már ismer  a kínálatból sorolja neki.
- Van ilyen epres tortaszeletük, azt már kóstoltam, finom. Vagy epresben is van ilyen meglepi, mint amit én kértem csokisban, az is egy álom, meg gondolom biztos van még egy-két dolguk. Megkérdezzük részletesebben, ha gondolod.
Ajánlja fel, miközben egy asztalt is kinézett, ahol van külön menülap is. Arra mutat, hogy ha döntött, vagy sem, üljenek le, ott kényelmesebb lesz a folytatás. Ő már el is indul, és egy laza mozdulattal beesik a belső székre, komolyan, pont így tervezte ám, az, hogy a cipőfűzője rásegített, csak plusz fűszer. Vigyorogva mutogatja, hogy jól van, aztán még várja Helenácskát, beköti a kósza fűzőjét.

Babóca

Ha bőrdzseki lenne a sárkányhercegen és némi tánccal meg ugrálással, esetleg magas hangok kipréselésével a torkán közeledne a Navinés lány felé, egészen olyan lenne a szituáció, mintha egy klisés mugli filmből vágtak volna csak ki egy jelenetet. Hol is lehetne romantikusabb az első, szemtől szemben, közelről történő pillantás ha nem egy csárdában.
- Almalevet hoztam, az nem jó kezdetnek? - összevonja szemöldökét kérdezés közben.
Képzeletbeli listájára felírja, hogy előbb kérdezz, aztán itasd, majd levágja magát a lánnyal szemben álló székre. A tálcát melyen megutaztatta a poharat ujjai között forgatja, majd úgy helyezkedik, hogy az jobbjával eltűnjön az asztal alatt. Előre dől, megtámaszkodik az asztalon és hosszas gondolkodásba kezd.
- Nekem a hortobágyi húsos palacsinta a kedvencem. Ettél már? Vagy vegetáriánus vagy? - ajánlatát követően észrevétlenül nagyot nyel, ő maga is megéhezett kedvenc ételét említve.
Sajnálatos, hogy nem képes magára főzni. Otthon a manók, a kastélyban a manók, meg még a csárdában is ezek a lények látják el, és próbálja Emmát rávenni, hogy gyakorolja a krumplipucolást mielőtt még ott lenne, hogy tényleg szüksége van a húgára ahhoz, hogy telhetetlen férfigyomrát elhallgattassa.

Szakács Ágotácska-Beácska

Mostanában elég sok stresszel és felesleges járőrözéssel telik a prefektus lét, így nem meglepő módon kimenőt engedélyeztem magamnak. Nem meglepő módon senki se tudott róla. Elvégre mégis kit ráncigálhattam volna magammal a csárdába? Senki olyan nincs mostanában a közelemben akivel lehetne iszogatni, beszélgetni. Emiatt teljesen egyedül céloztam meg a falu vendéglátó negyedét. Bíztam a vak szerencsémben, hogy nem kell majd egyedül eltöltenem az estét. Na meg abban, hogy nem valami rossz arcú mágus néz ki és rabol el. Azt nem éltem volna túl, mert biztosan betuszkolt volna szűk és piszkos helyre. Azok pedig nem éppen a kedvenc helyem.
Határozottan fellélegzem, mert mióta új tulaja van a helynek, kezdték száműzni azt a rengeteg piszkot és koszt. Igazán jót tesz a dolog, mert így jobban vonzza a közönséget. Talán a nem éppen jó megjelenésű mágusokból és boszorkányokból is lejjebb adhatna. Annak is jó páran örülnének, mint a takarítás felfedezésének. Az első szabad helyet elfoglalom, ami kissé félre esik a nagy nyüzsgéstől és zajtól. Jó lesz ez nekem, úgy se  megismerkedni terveztem azzal a varázslóval aki eléggé gyanúsan méregetett. A rendelést egyelőre hanyagoltam. Ám ezt a döntést azonnal megbántam amint körbe srác akik alulról súrolták nagyjából a harmadik évfolyamot. Tudom én, hogy nem vagyok valami égimeszelő, de azért kérem szépen, az alapképzést már letudtam és nem állok le csak úgy pár kölyökkel, még kártyázni se. A lehetséges menekülési lehetőségek után kutattam, illetve reménykedtem egy kisebb csodába, hogy felszívódhatok. A csodám meg is érkezett, jó vágású barna hajú fiú személyében aki simán kimenthetett a helyzetből. Hálaimát remegtem érte némán. Arra a bizonyos leheletfinom puszira felpillantok, a tudta nélkül volt már kettő jó pontja nálam. Első a megmentésem, a második az a puszi amitől hirtelen még a hideg is kirázott. Remélem ő ebből semmit sem érzékelt.
- Tudhatnád szívem, hogy nélküled nem kezdem el. -
Óriási mosoly, fene se tudja éppen kit szólítottam a szívemnek, de ennél nagyobb problémám sose legyen az életben. Drága barátom megjelenésére remélem az udvarlóimnak máshol fog dolga akadni. Tulajdonképpen nincs szükségünk gyertyatartóra, amennyiben mégis, megfelelő lesz amelyik nem bámul kocsonyás szemekkel. Olyat pedig bármelyik sarokban találhatunk, mindenféle felesleges erőfeszítések nélkül.
- Hálás lennék érte ha maradnál addig. Természetesen vörös. -
Egek, elveszett bennem egy Oscar díjas színésznő, annyira komolyan veszem a szerepem. Még a kezemet is a kezére csúsztattam, összekulcsolom ujjainkat. Hátha valakinek gyenge lenne a szerepünk. A mosolyom levakarhatatlan, hisz éppen valami szerelmes csitrit alakítok aki első évfordulóját ünnepli. Ugye milyen meggyőzőek tudunk lenni?

Beácska

Ó, nézzenek oda, mindjárt elcsöppen a kis szívem a fiú láttán. Azért valahol hálás vagyok, hogy nem hagyott csak itt ezekre a nem valami biztató ábrázattal rendelkező kölykökre. Ha mégis megtörtént volna, biztosan pálcát rántok, mert éppen a terelőütőm nincs nálam, hogy felmérést tartsak köztük mennyire is masszív az a fa. Pedig kíváncsi lennék a véleményükre igazán, csupán egy másik alkalommal.
Ahogy veszem észre, egyikünk se lenne kiebrudalva a színjátszóból ha lenne időnk ilyen cifraságra. Helyette előadjuk, hogy már legalább egy éve ismerjük egymást, holott most először láttam őt. Őt akinek a nevét se tudom, de mit számít? A szívem tökéletesen megfelelt neki, nem nyújtott be semmilyen reklamációt érte. Sőt, még helyet is foglalt és a kezeink összekulcsolása ellen se tiltakozott. A simogatásra elmosolyodom, ennél többet már nem tudok produkálni. Így is vissza kell fojtanom a nevetésemet, mert nevetségesnek érzem magam. Nem ismerjük egymást, de úgy előadjuk ezt a szerelmes maszlagot, hogy a végén még én is elhiszem. Az pedig igazán nagy szó.
- Általában? Én mindig szép vagyok, nem vetted észre?! Beának hívnak, örvendek szívem. -
Követve a fiú példáját, az eleje, a szemrehányás része nálam is hangos. Csak, hogy érzékeljék még se annyira tökéletes az az első évforduló, de ettől még igazán nem fogom lapátra tenni a szívemet. Sőt, még a bemutatkozásomat is megejtettem, őszintén reménykedve abban, hogy én is megtudom az ő nevét. Nem mintha nem felelne meg nekem az a bizonyos szívem, na csak. Azért mégis kéne tudjam, hogy kinek vagyok az oldalbordája jelen helyzetben.
Már csak egy tószt hiányzik a koccintás után, mert rendesen hiányérzetem akadt. Ennek ellenére semmi ilyesmi nem következik be. Helyette kapok egy rövid csókot évfordulónk alkalmából. Na nem hiszem, hogy ennyi jár, de nem kezdek el hangot adni elégedetlenkedésemnek. Ennél jobb még következhet az este folyamán. Mondjuk megtalál az igazi barátnője és revansot akar venni, amit természetesen nem hagyok csak úgy. És örülhet, mert legalább tudja valójában kivel is alkot egy párt.