Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Épp csak megérkezett Madagaszkárra úgy egy hete, máris vége a nyaralásnak. Nem panaszkodik, mert az a hét se telt rosszul, meg már egyébként is járt ott a már majdnem világ-körülinek mondható útja alkalmával, akkor viszont nem volt szerencséje annyi bikiniben mászkáló lányhoz, mint ez alkalommal. Főleg nem a dzsungel közepén, ahová néhány ritka virág csábította, amiket le akart rajzolni. Az a botanikus még egészen szép summát is adott, akinek végül eladott néhány élethűre sikerült festményt végül, szóval neki végeredményben megérte. Ezúttal meg pihent és bár nem vitte túlzásba, de ismerkedett is. Ez pillanatnyilag is nagyon beleférne, jót tenne neki egy kis figyelem, mi több, szinte sóvárog utána, hogy valaki már érdeklődve hallgassa végig, ahogy élete érdekesebb és unalmasabb történeteit beleéléssel meséli, vagy netán már arra felcsillanjon a szeme az illetőnek, hogy bemutatkozik, elvégre ő aztán nem akárki. Ugyan kénytelen volt már szembesülni vele, hogy errefelé aligha mond sokat az embereknek a neve, de kivételek mindig akadnak és ő meg nagyon is bizakodó e tekintetben. Részben ezzel a szándékkal hordoz magával éppen egy már félig vázlatokkal és többé-kevésbé kész rajzokkal teli rajzfüzetet, hogy legyen mit megmutatnia az esetleges érdeklődőknek aláhúzandó a tehetségét. A visszatérés alkalmából szükségét érezte valami változásnak, hát most hirtelenszőke hajjal vágott útnak egy egyszerű színező varázslatot használva a haján, fekete ingét végig begombolta, már csak a nyakkendő hiányozna az összképből, de azt egy ilyen sétához még ő is túl hivatalosnak érezte. Az inghez fekete farmert választott meg a legegyszerűbb sportcipőt, amit csak sikerült fellelnie, és az említett rajzfüzet is tartozéka az összképnek, akárcsak a füle mögé tűzött ceruza. A füzet spiráljába is beleszúrt még kettőt, már csak professzionális okokból is, hiszen a HB2-es ceruza mellé mindig kell legalább egy B meg egy H jelzésű is külön, hogy ne máris teljes ceruzakészlettel induljon meg. Az épület folyosóit róva az erkélyt teljesen véletlenül sikerült felfedeznie, nem volt kifejezett célja ide jönni, sőt, úgy egyáltalán sehová nem indult kifejezetten, a kilátás viszont nagyon szépnek tűnik és még társaság is ígérkezik. Remek helynek tűnik mindent összevetve. Gondolkodás nélkül lép ki az ajtón, megközelíti a párkányt és felül rá. - Helló - köszön a lányra felé fordulva, majd felüti a rajzfüzet fedelét és térdére helyezve elgyönyörködik a tájban, szeme sarkából pedig néha a lányon, mert véletlenül is egy félkész rajznál nyitotta ki, ami a kastélyt ábrázolja, csak még be kellene fejeznie két tornyot is. - Szép a kilátás - próbálkozik angolul, magyarul még aligha boldogulna a folyékony beszéddel, több lenne a szavakat összekötő és gondolkodásra időt adó folyamatos félhangzóáradat, magyarán az "ö" hangok kissé indokolatlan sorozata. - Egyébként Cameron Wallace. Kihez van szerencsém láblógatáshoz társaságnak? - folytatja, mert nagyon sokáig nem bírja a csendet, muszáj hallani és hallatni a hangját és szóra bírni a társaságát is.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
- Igazán szép ez a króm-oxid-zöld ezen a szoknyán - állapítja meg egészen közel hajolva a festményhez, mire a nyurga, meglepően karcsú hölgyemény egy kissé bizonytalan mosollyal válaszol, talán nem is érti pontosan, mit akar mondani. - Méregzöld - helyesbít, bár a két szín nem egy és ugyanaz, de a nagyon közel áll egymáshoz árnyalatban, és remélhetőleg így nem görög ez, vagy a magyar a kínait használja? Egyszóval érthetőbb. Pedig milyen szép szakszavakat tudna használni már csak puszta fennhéjazásból is, mert ismeri őket, csak úgy tűnik, a festménynek azok meg egyik fülén bemennek, a másikon ki. - És ez a csodaszép csipkegallér micsoda remekmű - hízeleg tovább, mert az előbb megpróbálta kideríteni, ki is a festő, akinek ilyen remek volt a technikája és aprólékosan dolgozott, ugyanis a kép sarkában nem talált aláírást, viszont a nő csak a legyezője mögé bújt válasz nélkül hagyva. - Egyszerűen tökéletes a színe és még ki sem fakult ennyi idő alatt - teszi hozzá egy negédes mosoly kíséretében, remélve, hogy legalább erre kap egy pontosabb adatot, hogy mondjuk igen, kereken száz-kétszáz-sok éve, de nem, ezzel sem ér célt. Bár a nő éppen nem bújik a részletgazdagon kidolgozott legyezője mögé éppen, mint az imént tette, most sem segít neki ilyen keveset sem, inkább valami diákról kezd csacsogni kissé magas hangon, akit nemrégiben errefelé látott valami számára teljességgel ismeretleneket egymás nyakába borulva. - Jó - igyekszik nem felhúzni magát, hogy már lassan negyed órájánál is régebb óta próbál meg bármit is kiszedni a nőből a képre vonatkozólag a legkevesebb sikerrel és egyébként is hol érdekli ez őt. Ehh, mit is pazarolja itt az idejét, ezzel az elkényeztetett teremtménnyel esélyesen ezután sem fog sokra jutni. El is dönti, hogy inkább benéz a könyvtárba, hátha talál valamit a képekre vonatkozóan, indulás előtt azonban tudomást sem véve a további pusmogásról, rajzfüzetét magához szorítva közelebb hajol megszemlélni inkább ismét a vászonra felhordott festéket. Egyszerűen remek technikája volt ennek a festőnek, az vitathatatlan.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
- Igen. Az...azt - javítja ki saját magát. Nagyon próbálkozik a magyarral, de hiába magyarázza Sára a nyelvtant, nem mindent ért és elég sokszor találja egyszerűbbnek, hogy a megtanult szavakat csak úgy egymás mellé rakosgassa mindenféle szó végére illesztendő ragtól és toldaléktól mentesen. Amíg azon az egyetlen tárgyragon gondolkodik, megáll a rajzolásban is, aztán bevárja, hogy a lány rábólogasson vagy éppen kijavítsa, ha szükséges, utána fog csak neki rajzolni ismét. Szemben ül amúgy vele, feltartja a rajzfüzetet kicsit, mert az állványt is eddig cipelni néhány vázlatért nem volt hajlandó, és egy széndarabbal alkot éppen a vastag papírra. Csuklóig maszatos is a rajzoláshoz választott eszköznek hála, de ez zavarja a legkevésbé. Kockás inge szerencsére védve van a veszélytől egyelőre, amennyiben nem szándékszik könyékig összekenni magát a nem csak a papíron megmaradni akaró szénnel, ugyanis könyöke fölé tűrte fel még az alkotás megkezdése előtt. - Nem - újabb kurta válaszra futja, miközben kézfejével hátraigazítani igyekszik a homlokába omló tincseit, így a homlokán is nyoma marad az ádáz szénpornak. A vázlatot egész sietősen igyekszik befejezni közben, hogy ne adjon okot azért túl sok panaszra, a részleteket kidolgozni egyébként is ráér, meg aztán a szenet amúgy sem arra találták ki. Inkább csak fontos vonásokat örökít meg, itt-ott néhány árnyékot, olyasmit, amit aztán később már aligha kapna el. Az utolsó kijelentés hallatán azonban megáll, és most átkozza is magát, hogy miért mondta azt reggel, hogy ne hagyja angolul megszólalni, mert azt már kellőképpen jól beszéli. Elsőre nem is tudja, mit mondjon, keresi a szavakat, tátog, mint partra vetett hal, nem elég a kijelentés hatása, még ezekkel se boldogul. - Te el... elmegy... ek... nem... again... Te elmegyel iskola? - kivételesen nem húzza ki magát, hogy tessék megdicsérni, milyen kis ügyes volt, érzi ő, hogy valahol hibádzik a mondat, de akkor se tudná megmondani, hol, ha az élete múlna rajta. Elég elkeseredetten pislog mellé a lányra, mert ki fog rá főállásban figyelni?
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
- Naaa... - kezdi máris nyafogva, mert ehhez kénytelen abbahagyni a rajzolást. Pedig igazán csak szerette volna nagyon gyorsan elkészíteni a vázlatot, hogy a lánynak ne kelljen hosszasan ugyanabban a pózban maradni. Meghúz még egyetlen vonalat, elégedetlenül pillant rá, mert a sietségben nem lett tökéletes az íve, majd a széndarabot ujjai között forgatva könyököl térdére. Nem erőssége, hogy egyszerre ezer dologra figyeljen, a magyar szavak keresgélése viszont nagyon is sok erőfeszítést igényel még részéről. - Én figyel... de rajz... rajzol... bahh... rajz igényel sok figyelem és én akar gyorsan befejez, hogy te... neked. Hogy neked nem kell úgy ülni - nagyon elégedett magával, amikor ezt sikerül végre kinyögnie, mert ez a magyar aztán görög is lehetne vagy kínai, nehézségben biztos ugyanaz a szint. Még ki is húzza magát, mert úgy érzi, ez egész helyesre sikerült így a végére. Úgy is érzi, hogy ez egyelőre bőven sok gyakorlás volt számára, gyorsan visszatér a rajzhoz. A lány mondatára csak felpillant, és megrántja a vállát, miközben igyekszik kiigazítani pár részletet hevenyészett rajzában. Hüvelykujjával elmaszatol kicsit néhány vonalat, hogy néhány árnyék jobban látsszon, az új információ azonban sokkolja. Abbahagyja az alkotás és nem igazán találja a szavakat. Valahogy sikerül kinyögni az első eszébe jutó kérdést, amit menten ki is javít a lány. - Te elmész az iskolából? - ismétli meg, mert nem igazán akar hinni a fülének. Ha nem érdekelné jobban a válasz, talán már a mondatnál leakadna, hogy miért nem volt úgy jó, ahogy mondta, de most sokkal fontosabb a kérdés. A bocsánatkérő mosoly elég rosszat sejtet, a mondatot azonban nem teljesen érti. Tőle szokatlanul elveszetten pislog, kérdőn felvonja a szemöldökét. - Begolyóz? Golyó... golyó... mint billiárd? - igyekszik kapcsolni valamihez, egyáltalán nem érti az összefüggést, mi köze Sárinak bármiféle golyóhoz. Letéve a széndarabot idegesen túr bele a hajába két kézzel, és morogva fogja marokra tincseit hirtelen. Ettől a magyartól falnak fog menni rövid időn belül, pedig megígérte, hogy ma nem angolul fog beszélni. A lánynak ráadásul remek üzleti érzéke van, meg kell hagyni. Olyat ajánlott cserébe, hogy inkább kínlódik, minthogy váltson a számára sokkal könnyebb angolra. Egy randi sokat megér. - Te akarsz fotózni nagyvilág?
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
- Siet, siet - bólogat beleegyezően és már neki is lát, hogy kijavítsa a vonalat, amivel elégedetlen, majd befejezze az egészet minél hamarabb, hogy a lánynak tényleg ne kelljen órák hosszát mereven ülni egy helyben, amíg milliméterről milliméterre megörökít mindent a vázlatfüzete egyik lapján. Elvan egy ideig szép csendben, már majdnem elkészül a rajzzal is, amikor egy számára sokkoló kijelentést tesz Sára. Kétszer is rákérdez, hogy biztosan jól hallott-e, na meg mert másodjára sokkal helyesebb a kérdése nyelvtanilag abból kiindulva, hogy azt ismétli, amit a lány már kijavított. A számára értelmetlennek tűnő szóra rá is kérdez, a magyarázat azonban csak nem boldogítja. Továbbra is kétségbeesetten bámul Sárára, remélve, hogy ezt nem gondolja komolyan, mindjárt közli, hogy nem is igaz, csak látni akarta, hogy erre hogyan reagál, de bármennyire is várja, ez csak nem következik be. Sára komolyan gondolja. Valahol megérti azért, mert őt is az őrületbe kergeti ha huzamos ideig egy helyben kell maradnia, néha még az is, ha csak ülnie kell. Egy órát képtelen kibírni folytonos mocorgás nélkül, kínszenvedés lenne egy életet leélni anélkül, hogy ne lenne folyamatos mozgásban, most viszont mégis ide kötötte magát egy időre Sára miatt. Igaz, hogy nem kell aggódnia a megélhetése miatt, abba is hagyhatná az egészet, amikor csak kedve tartja, de akkor mi értelme volt beiratkozni egyáltalán? -És én? - teszi fel a létfontosságú kérdést. Igen, ővele, mindennek a közepével mi lesz akkor, ha Sára elmegy? Nem akar valaki mást keresni, aki majd talán megérti, hogy milyen is igazából. Nem akar senki mást, mert Sára csak egy van. Nincs még egy ember, aki úgy képes helyrerakni, mint ez a szőkeség itt, és ez jó, nem? Változik miatta, fejlődik, jobb akar és próbál lenni. Megbabonázták. Ez az egyetlen érthető magyarázat az egészre. Töpreng azért, hogy erre lehetne-e esetleg valamiféle megoldás, amíg ő még egy évet lehúz itt, de addig is ott lebeg a levegőben, hogy na és ő?
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
appearanceFekete öltöny, fekete ing, fehér csokornyakkendő - szerinte ez bőven eleget tesz tőle mind a bohém, mind az elegancia kritériumának. Az egyébként sem mérvadó, hogy mások mit gondolnak erről. Ő maga tulajdonképpen a bohém minden tekintetben, ha elkezdi értelmezgetni a szót, de nem teszi. Nem fontos. Sokkal több figyelmet érdemel az a tény, hogy ez egy randi Sárával, mindenki más tulajdonképpen csak a közönség, mellékes szereplői az összképnek mindenféle komolyabb jelentőség nélkül. Sára egyébként is kellőképpen leköti a figyelmét, nem pazarolja senki másra még a legkisebb töredékét sem. Egyszerűen tökéletes, emellett nem lehet elmenni csak úgy. Még szerencsésnek is érzi magát egy egészen kicsit, ami nála azért nagy szó, hogy a szőkeség a párja, nem csak a bálon, hanem tulajdonképpen egyébként is. Büszkén húzza ki magát, miközben mellette áll átkarolva a derekát, és nem igazán veszi le róla a szemét. Még azt is képes volt kijelenteni, és nem roppant bele az egója, hogy elképesztően gyönyörű. Mire nem képes egy kis vörös rúzs a kedvenc árnyalatában meg a szempilla rebegtetés, hogy a ruháról és a hajról már ne is beszéljünk. - Táncolj velem - kéri közelebb hajolva hozzá, amikor végre lejárt a nyitótánc. Unta is, kicsit látványosabban a kelleténél, mert mindenki oda figyelt, bár azt megállapította már szép csendben magának, hogy olyan szép párja, mint neki, egyébként sincs. A szokásosnál is türelmetlenebb annak eredményeként, hogy valamire neki várnia kell, de azért mégis van olyan jól nevelt legalább ma este, hogy azért nem indul el a táncparkett felé úgy, hogy Sára esetleg tiltakozni szándékszik. Bármennyire is nehezére esik az a további fél perc, megvárja a választ, addig is hátrasimítja a haját, hogy biztosan úgy álljon, ahogy kell.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Szokatlan melegség járja át a mellkasát, amikor Sára egyszer csak úgy dönt, nem elég neki, hogy átkarolja a derekát, hanem pár apró lépést tesz és átöleli. - Pingvinnek készülsz, szépségem? Keríthettünk volna frakkot neked a teljes összhatás kedvéért - szemtelenül vigyorog rá, majd belesimít szőke tincseibe, füle mögé igazít egyet, aztán átöleli a derekát, hadd bújjon hozzá, ha már ennyire szeretné. - Minden rendben? - kérdezi azért a következő pillanatban közelebb hajolva hozzá. Egy egész kicsit ijedten veszi tudomásul, hogy ő most tényleg valaki más érzései miatt aggódik, de ki is hessegeti agyából a gondolatot, hogy ez gond lenne. Sára e tekintetben különleges, talán inkább azt kellene furának tartania, és biztos mindenki más így is van vele, hogy csak most kezdik érdekelni ilyen kérdések is. Puszit nyom végül a lány arcára, és a kérését máris önmagához hűen inkább kijelentésként tálalja. A válasz kedvező, így már indul is a táncparkett felé, és nemsokára már a zene ritmusára lépkednek. Még mindig inkább figyel Sárára, a lépések már úgyis régi rutin részét képezik többé-kevésbé, a zenéhez igazítani őket nem igényel különösebben sok figyelmet részéről. Inkább érdekli az, ahogy a lány szőke tincsei libbennek, a vörös rúzs az ajkán, amiről már meglehetősen régen közölte, hogy az a kedvenc árnyalata a lány kicsinek éppen nem mondható sminkkészletében fellelhető példányok közül, és ma már megint elképed saját magán, amikor ezt tudomásul veszi. Eddig is tisztában volt vele, hogy Sára szép, de most mintha kezdené más megvilágításban látni. Talán az tehet erről, hogy tudja, hogy amint végez, el fog menni? Nincs is olyan messze a tanév vége. Összeszorul a torka a gondolatra, és az eddiginél is rémültebben veszi tudomásul, hogy bár nincs semmiféle rózsaszín köd, amiről másoktól hallott már, de legutóbb ilyen megállapításokat mégiscsak csak enyhén módosult tudatállapotban tett, most pedig szín józan. - A végén sajnálni fogom, hogy magántanuló voltam - válaszolja, de féloldalas mosolya valahogy nem az igazi. A lány kérdése sem segít sokat rajta, csak még mélyebbre keveredik saját gondolataiban. Kivergődni igyekszik közülük, félretenni őket és félig magának rázza meg a fejét, félig pedig a lánynak válaszul. - Nem baj - tőle szokatlanul röviden válaszol, amiről nem mondhatni el, hogy ne fordulna elő, de általában duzzogás kíséri. Jelen pillanatban viszont ennek nyoma sincs, inkább úgy pillant a lányra egy mosoly kíséretében, mintha a legértékesebb kincse lenne. Talán az is, fut át az agyán. Már megint kezdi. Olyan érzelgős, pedig ő nem is érzelgős. Korholja magát kicsit a gondolatért, de ez így kész káosz. - Azt hiszem, ez ragályos... és elkaptam - mondja ki hangosan, majd sóhajt egy aprót - Ha abbahagyom a képzést, veled tarthatok? - veti fel rátérve a pár nappal ezelőtt felmerült problémára.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Pimasz vigyora nem tűnik el a lány válaszától, további csipkelődő megjegyzést azonban nem tesz, csak átöleli a lányt és afelől érdeklődik csendesen, hogy minden rendben van-e. A választ nem érzi teljesen őszintének, de pillanatnyilag jobban leköti a felismerés, hogy komoly volt a kérdésfelvetés és érdekelte a válasz, hogy inkább nem firtatja, mi is a probléma. Amint lehetőség van rá, felkéri táncolni szőke császárnőjét, és egész érdeklődve hallgatja, mit is mesél a saját végzős báljáról. Az nem meglepő, hogy féltékeny arra a bizonyos Bálintra, akivel Sára a végzős bálján táncolt, de az annál inkább, hogy mégsem ez köti le minden gondolatát. Még ő is rémülten tudatosítja, hogy jóságos Merlin meg a szakálla, elkezdett beleszeretni a lányba. Eddig nem volt szokása az ilyesféle érzelgősség, bizonyára ragályos lehet. Megmosolyogtatja a lány reakciója kijelentése hallatán, ez azonban mégsem tart sokáig, egy sóhajt követően ugyanis meglehetősen komoly kérdést tesz fel neki. Nem bír szabadulni a gondolattól, hogy Sára befejezi a tanulmányai és elmegy világot látni. Sokkal egyszerűbb lenne gyerekes hisztit rendezni, esetleg földhöz is verni magát, hogy de maradjon a két szép szeméért, esetleg fogadkozni, hogy de mennyire szereti és összetöri a szívét, ha elmegy, de kivételesen nem teszi. Szokatlan és ijesztő, de valami teljesen más ötlete támadt, amit kivitelezhetőnek is tart. Elégedettnek tűnik a mosolya, ahogy kihúzza magát, hogy ő bizony erre is képes. Még saját magát is meglepte kicsit, hogy inkább hagyná az anyja bosszantását az egész viselkedéskutatósdival, mert neki ez ennyit igazán megér. A lány válasza azonban nem arról árulkodik, hogy repdesni akarna az örömtől. Lehervad a mosolya, és hirtelen nem érti, mi a gond ezzel. Ő egyébként is igazán hiperaktív, nehezen marad egy helyben, az nem lenne gond, hogy utazzon, főként, hogy ezelőtt is azt tette. Bogolyfalva az első hely, ahol többet tervezett maradni pár hétnél, nem lesz világvége, ha mégsem ragad itt. - Miért? - szalad ki a száján a kérdés és értetlenkedve pillant a lányra. Sára közben a vállának dönti a fejét. Sóhajt egyet és gondolatban megpróbál összerendezni néhány hatásosnak tűnő érvet, még mielőtt olyat mondana, aminek eredményeként látványosan lesz itt hagyva és megint beáll a mosolyszünet, azonban még mielőtt kifejthetné, miért is jó ötlet szerinte, Sára ismét felemeli a fejét és megszólal. Kijelentése hallatán kuncogni kezd és egy laza mozdulattal megvonja a vállát. - Ha csak ennyi a gond, ez könnyen kiküszöbölhető. Bemutatlak neki, mint a menyasszonyomat. Garantáltan agyérgörcsöt fog kapni, mert kétlem, hogy valaha is így képzelte el, hogy kiházasít, pedig milyen nagyon törekedett rá mindig is - válaszolja, és remekül mulat a képen a maga részéről máris, hiszen az anyja eddig még csak tudomásul sem akarta venni, hogy ő tulajdonképpen a saját neméhez is vonzódik, nem csak az ellenkezőhöz. Ha az apja nem lenne, biztos rég ki is lenne tagadva.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Képtelen elfogadni, hogy elengedje Sárát hosszútávon, még akkor is, ha egyébként varázslók és ezer és egy módja van a nagyon gyors közlekedésnek, nem kell hozzá szuperhősnek lenni. Ez egyszerűen elképzelhetetlennek tűnik. Fel is veti a szerinte erre a helyzetre tökéletes megoldásul szolgáló ötletét, de Sára nem ugrik a nyakába az örömtől repesve, nem ölelgeti szét dicsérve, hogy ez eszébe jutott és hajlandó lenne rá, micsoda remek ötlet. Kivételesen nem is várja ezt, nem azért teszi az ajánlatát, hogy körbetömjénezzék és szobrot emeljenek neki önfeláldozása miatt. Ez az este igazán érdekes meglepetéseket tartogat még számára is, ráébred, hogy talán, jó mélyen elrejtve mégiscsak létezik egy kevésbé egoista darabkája is, aminek nincs szüksége arra, hogy állandóan körülötte forogjon a világ, Sára most pedig elérte, hogy ez is megmutatkozzon, még ha netán csak futólag is. Értetlenkedve néz rá azért a kapott válaszon, mert ezt sem várta. - Mondjuk mert ez egészen kivételes alkalom? - kérdez vissza. Egy egészen kicsit zokon veszi azért máris, hogy nem értékelik nagylelkű ajánlatát, és meglepően őszintén vállalja, hogy ez nem egy visszatérő alkalom, hogy ő ilyen. Természetesen lehetséges, hogy Sára ráveszi még ilyen döntésekre, semmi sem kizárt, viszont csak úgy, ingyen és bérmentve tényleg nem mindennapos nála az ilyesmi. Igazából még ebben is van valahol egy jókora adag önös érdek, ha alaposan megnézi az ember az indítékait, hiszen nem akar Sárától huzamos ideig távol lenni. Inkább lemond az anyja idegesítéséről, pedig azt élvezni szokta, ebben ez az értékelendő rész. Amikor a lány rákérdez erre is, készen áll a válasszal, és érdeklődve figyeli, hogyan alakul Sára arckifejezése. Nagyon nehezére esik még az is, hogy ne vigyorogjon, nemhogy az, hogy ne nevessen a lánnyal, de valahogy csak sikerül roppant komoly arcot vágnia még egyelőre és ismét szóra nyitja a száját. - Igazából terveztem, hogy megkérdezem... Ombozi Sára, leszel a szobatársam? - így a végére elvigyorodik azért egész kajánul és kérdőn pislog a lányra. - Tudod, arra gondoltam, hogy ha már ide járok, beköltözhetek technikailag a lány hálókörletbe, de ki akar egyedül lakni. Gyanítom, te sem ragaszkodsz hozzá, hogy valaki mással osztozkodjam a szobán - próbál érvelni nem kifejezetten a logikára, sokkal inkább érzésekre alapozva, mert azért tudja, hogy Sára is tud féltékeny lenni, bár végül is ki nem?
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
#málhásszamár #sátorbanalvás #állítsukfel Utál cipekedni, más választása azonban nincs. Mindez természetesen ki más műve lenne, mint Sárié, aki már kellőképpen tudatában van annak, hogy egy kis vörös rúzs szempillarebegtetéssel párosítva mekkora hatással tud lenni rá és ezt ki is használja. Az eredmény látható, cipeli kitartóan a teljes táborozáshoz szükségesnek ítélt felszerelést hálózsákkal, sátorral és még ki tudja mivel. Gyanítja, hogy talán egy-két tégla vagy nagyobb kő is lehet azért a táskában, amitől ekkora a súlya, de a felvetésre csúnya nézést kapott válaszul, és még szerencse, hogy csak azt, nem felháborodott hangvételű kiselőadást is a tégla meg a sokadik, majd nagy eséllyel egy fél délutánra felvett, kényelmetlen, de abszolút csinos és egyáltalán nem táborozáshoz kitalált kisestélyi szükségességéről. Ezeknek végtére is mind ott kell lenni a táskában, az már mellékes, hogy az ő harmadik vázlatfüzete megmérettetett és fölöslegesnek találtatott, így végül az ágyon maradt. Sára végre megáll azonban, kiválasztja a szerinte megfelelő helyet, ő pedig ennek örömére megkönnyebbült sóhajjal nyugtázva a tényt, hogy megérkeztek. Reméli, hogy nem lát majd két kanyarral odébb mégiscsak jobb helyet a lány, mert ő innen már egy tapodtat sem mozdul. Kissé kifulladva inge alját megemelve az anyaggal kezdi legyezni magát, miközben a csomagnak támaszkodik, izzadtágtól csillogó homlokát pedig a már említett kockás ruhadarab ujjába töri futólag. Ez éppen elég pillanatnyilag, szerinte, Sárának azonban máris van jó kérdése, vagy inkább kérése, nagyon szépen indokolva is méghozzá. Sátor. Egy futó pillanatra homlokának nyomja a tenyerét, majd beletúr a hajába és előhúzza a magával hurcolt tokból a pálcáját, hogy pillanatokon belül álljon is a sátor. Büszke aranyvérű azért, és hiába véli tudni, hogyan is kell összerakosgatni a sátrat, nem igazán érzi úgy, hogy fetétlen szeretné azt is kipróbálni itt és most. Az ilyen természetű energiakifejtésért nem rajong azért ő sem annyira. Színpadoasan meghajol a lány felé, meg lehet tapsolni, aztán pedig ha már nyitva a táska, kiráncigálja belőle a hálózsákokat is és bedobálja a sátorba őket, majd a csomagot is beráncigálva letelepedik a földre és előkeresi az innivalót. Úgy érzi, menten szomjan hal. Sára felé is tartja az üveget, ha már végzett vízháztartása helyreállításával, a következő momentum pedig már az, hogy kibontja a hálózsákját és mint aki jól végezte dolgát, elnyúlik rajta.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
#mecsek #jólennepihenni #nenyafogjmárasszonyKifulladva pakol le, tulajdonképpen még arra sincs kifejezetten sok energiája jelenleg, hogy hangosan panaszkodjon. A mugli megoldási módok eszébe sem jutnak, mágia segítségével húzza fel inkáb a sátrat nagyon gyorsan, hogy aztán ha már vizet is ivott, viszonylag kényelmesen nyúlhasson el a földön elterített hálózsákján. Kezeit tarkója alatt kulcsolja össze, bokáit egymáson keresztül veti és láthatóan nem mozdul innen sehová nemhogy az elkövetkező öt percben, de ma úgy egyáltalán sem. Pihenni akar. A sátor falát bámulja kitartóan, hogy azt hinné az ember, nagyon gondolkodik valamin, pedig a fejében most éppen csak a légyzümmögés ha létezik, egyéb nem sok. Bambul, de azt aztán teljes beleéléssel műveli, egészen addig, amíg a lány ismét hozzá nem szól meglehetősen elégedetlenül. Ma mintha semmi nem lenne elég jó, a sátorra is tett megjegyzést, még jó, hogy akkor őt kellőképpen lefoglalta, hogy behurcolja a csomagokat és megkeresse a helyét, így elkerülve bármiféle esetleges veszekedést. Most azonban nem foglalja le semmi annyira, hogy ne figyeljen rá. Felé fordítja a fejét, bár csak a hátát látja éppen, és vállat von. - Ma helyettem is nyafogsz? Miről maradtam le? - érdeklődik a maga meglehetősen nyers módján, majd szusszantva, száját elhúzva ül fel, előkotorja még meglévő, eddig el nem áztatott csomag cigarettáját, kimászik a lány mellé és lábait felhúzva maga elé kinyitja a dobozt. - Nézzünk naplementét, ha ez minden vágyad. Tábortüzet majd szeretnél? - kihúz egy szálat és megforgatja az ujjai között, a további memaradó két szálat meg kicsit rázogatja, mintha tetszene neki a hang, ahogy a doboz egyik oldalától a másiknak csapódnak és vissza. - Arra gondoltam, elégetem az összeset és nincs több, vagy mindig kelleni fog még egy szál és sose hagyom abba - teszi vissza az eddig ujjai között forgatott szálat is ezzel, majd a lány vállának dől lazán, nézzenek naplementét.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
#mecsek #eznemmagyarázat #nézdanaplementét- Az lehet, de ettől még áll a kérdés. Miről maradtam le? - próbálkozik újra a kérdéssel, ami az ő szóhasználatában tényleg egy 'mi a baj'-jal ér fel, és nem sokkal ezután ki is ül a lány mellé. Nincs kedve további elégedetlenkedést hallgatni, meg aztán amúgy is szép az a naplemente is, még ha fáradt is. - Akkor majd sötétedés után megoldom azt is. Varázslattal, szólok előre. Nem fogok nekiállni tüzet csiholni, akármennyire érdekes és autentikus is lenne - válaszolja oldalra sandítva, aztán visszatér tekintete a dobozra, amiben alig van már pár szál cigi és attól is szabadulni próbál, akárcsak a szokástól. A válasz kissé meglepi, fel is vonja a szemöldökét kérdőn, miközben a lányra pillant. Ezt most komolyan mondja? - Szóval ezt tervezed? Szép lassan kinyírni? Várj csak, mit is tanulsz te a mesterképzésen? Újságírásra emlékszem, de csak nem hóhér a mellékképzés? Nem hiszem, hogy jövedelmező lenne, viszont nem tudok róla semmit különösebben - vigyorodik el szemtelenül a következő pillanatban. A dobozt a háta mögött a sátorba hajítja egyelőre. Nem éppen biztos benne, hogy ebből még ma lesz is tábortűz, de kés és fél, közel három napra jöttek, abba igazán belefér mondjuk holnap este is amolyan amatőr csillagnézéssel egybekötve azzal a reménnyel, hogy talán látnak még hullócsillagot. - Ööö, nagyon meg fogom majd bánni, ha ma este inkább aludnánk és csak holnap este kerülne sor tábortűzre, nem ma? Iszonyat fáradt vagyok - közli a naplementét bámulva, majd egy kis szótlan ücsörgést követően vissza is mászik a sátorba, hogy átöltözzön és elnyúljon újfent hálózsákján. Komolyan mondta, hogy fáradt, elvégre ő cipelt idáig mindent. Egyszerűbb lett volna lebegtetni, de Sári egy mugli turistaösvényt szúrt ki sétájukhoz, na meg már lehetett látni, hogyan vélekedett a sátor felállításáról is.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
#mecsek #aludjmárna #eztseköszönödmegEgy egész pillanat erejéig értetlenül bámul Sárára, neki nem úgy tűnik, mintha minden rendben lenne, de ha nem kap választ, hát nem kap. Nem fogja erőltetni, hogy beszéljen minden áron, úgyhogy inkább vállat von és másik témát keres, még akkor is, ha tudja, hogy valami csak nincs rendben. Nem lelkigondozónak szegődött, Sára pedig majd úgyis elmondja, mi a gond, legfeljebb üvöltve vágja a fejéhez azzal egyetemben, hogy mekkora érzéketlen bunkó. Még lenne is benne igazság. A tábortűz kapcsán előrevetíti azért legalább, hogy majd varászlattal tervezi megoldani, hacsak nem bukkan fel a környéken teszem azt egy egész mugli cserkészcsapat, mert egyéb ok az elhatározásától aligha tántorítaná el. Az elégedetlenkedés híján még csevegne is egyébként, ha már eddig jutottak, de a lány nem figyel. Jól van, neki már nincs ereje ezen nyavalyogni, szerencsére, ahhoz pedig kedve nincs továbbra sem, hogy elkezdjen remekbe szabott módon átgondolt kérdéseket tenni fel, amik nem igen-nem választ igényelnek, de nem is számonkérőek, mert az a fránya miért mekkora egy marhaság már, rossz rá válaszolni is. Ha Sára világfájdalmas gondolatokba akar merüln és problémákra pazarolni az estét, amikre aztán már egy év múlva sem fog emlékezni, csak tessék, ő önzetlen, kérem, és nem áll az útjába. Be is vonul inkább a sátorba, átöltözik, majd bebújik a hálózsákjába, megvája a lányt és amint ő is megtalálta a helyét, átöleli, aztán már alszik is. Kint aludni mindig is szeretett, és kivételesen nem azért, mert az anyját bosszantja a dolog, hogy a kastély minden kényelme helyett a parkot preferálja alkalmanként, hanem tényleg jól érzi magát ott. Remekül alszik most is, egészen addig, amíg arra nem ébred, hogy kedvenc szőkesége rázogatja a vállát és halkan szólongatja. Álmosan, kissé morcosan nyitja ki a szemét, nem is lát tisztát egyébként sem, ehhez meg hozzáadódik a sötét is, mint látási viszonyokat rontó tényező. Pislog párat, hátáról oldalára fordul és mint hős védelmező, átöleli a lány derekát, szorosabban húzva magához őt. - Biztos csak a baltás gyilkos - rombolja le megszólalásával azonnal az illúziót, hogy bármi köze is lenne holmi jól nevelt szőke hercegekhez, a lány vállába fúrja a fejét és ha rajta múlik, alszik is tovább.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
#mecsek #arettegéséjszakája #ezértsefoglakszeretni Megvárja még, amíg Sára is méltóztatik a sátorba húzódni a naplemente vagy inkább már a csillagos égbolt bámulása helyett, majd amint hozzá bújik, ő már alszik is. Meglehetősen elfáradt a nagy cipekedésben, szüksége van ennyi pihenésre, és azt sem értékeli különösebben, hogy felébresztik. Biztos benne, hogy csak valami olyasféle zajról lehet szó, ami errefelé teljességgel szokványos, mint például egy erre tévedt őzike vagy róka. Na jó, ha alaposabban belegondol, lehetne az akár medve is, ha nem éppen itt lennének és nem nézett volna utána még tegnap, hogy miféle nagyon komoly veszélyekbe botolhatnak a Mecsekben. Annyi biztos, hogy nagytestű, brummogó szőrcsomók egyáltalán nem képezik az itteni élővilág részét, ahogy gyanúja szerint a baltás gyilkosnak sem ez a mindennapi élettere. Emiatt is közli olyan lazán, hogy bizonyára egy ilyennel lehet dolguk. Tisztára, mint valami elcsépelt horrorfilm igazából, mert ő a maga részéről minimális esélyt sem lát erre, Sára azonban másképp gondolja, mint kiderül. Cameron szépen vissza is alszik, miután szorosabban öleli át a lányt, és arra sem ébred fel, amikor Sára úgy dönt, kimászik mellőle és kimegy a sátorból. Másik oldalára fordul, és egészen addig remekül elvan, amíg sikolyra nem ébred. Hirtelen nem tudja eldönteni, hogy álom-e vagy valóság, a lány azonban sehol sincs, holott nem is olyan régen még itt volt mellette. Azt a megzápult sárkánytojását. Idegesen nyomja tenyerét a homlokának, majd túr bele a hajába, gyorsan még a pálcáját is összeszedi és még arra sem vesztegeti az időt, hogy rendesen felöltözzön, az alváshoz elégségesnek ítélt rövidnadrág-póló párosban lép ki a sátorból mezítláb. Meg csak nem fázik, meg egyébként is biztos benne, hogy az imént Sárát hallotta sikítani. Hirtelen el is csúszik valamiben a füvön, orra bukik és amikor feltápászkodni próbál, ujjaira pillant. Eddig szentül meg volt győződve róla, hogy ez csak a harmat, ami nem is lenne meglepő, ujjain azonban sokkal sötétebb folyadék csillog, amitől neki meg felgyorsul a szívverése és arra sem veszi a fáradtságot, hogy meggyőződjön róla, tényleg vérrel van-e dolga, máris biztosra veszi. Bepánikol. Ő tényleg csak úgy mondta a baltás gyilkost, mert mondjuk 1 százaléknyi esélyét ha látta a dolognak, de mi van, ha volt az több is? Merlin jóságos szakálla. Mi van, ha Sárának tényleg baja esett. Feltápászkodik meglehetősen ügyetlenül, és botladozva indul a fák felé, mert úgy rémlik neki, hogy onnan hallotta a sikolyt.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
#mecsek #arettegéséjszakája #egyáltalánnemviccesSára sikolyára ébred. Már ez is bőven elég lenne ahhoz, hogy újragondolja, mennyire nem volt poén, amit nemrégiben mondott neki, de az még inkább, hogy odakint sikerül elcsúsznia, és amit nem sokkal ezután a kezén lát, az vérnek tűnik. Nem ellenőrzi különösebben, hogy tény-e, amit annak hisz, a pánik nem éppen erre sakallja amúgy sem, inkább felkel és a fák irányába indul. Ha tudná, hogy mindez nem a valóság... várjunk csak, hirtelen eljut az agyáig Sára hangja, bár azt nem teljesen érti elsőre, mit is mond a lány. Összerezzen, amikor hozzáér és ezzel egyidejűleg felüvölt. Most vagy elijesztett minden állatot a környékről vagy éppen arra sarkallja az egészet, hogy erre induljon el, mert potenciális zsákmány várható, tudja a fene, nincs képben az állatokkal ennyire, jelenleg meg nem is érdekli az egész. Rosszabb, mint egy horror film. Arról legalább tudja, hogy nem kell félni, mert csak film, de ez itt most annyira valóságosnak tűnik, hogy minden büszkeségét félretéve kiborul. Leül a földre, mert azt úgy biztosabbnak érzi jelen pillanatban, a két lábon ácsorgáshoz túl ingatagnak tűnik a talaj. - Ez nem volt vicces. Azt hittem, bajod esett. Miért jöttél ki egyáltalán? Tényleg bajod eshetett volna - közli a lánnyal háborogva, oda se figyel arra, amit egyébként mond Sára, aztán nagyon szorosan öleli magához és fejét a lány vállába fúrva kissé hisztérikusan sírva fakad. Dráma a javából, tényleg nem érzi viccesnek az egészet és közben még arról is megfelelkezik, hogy esélyesen erősebb azért a lánynál, talán nem kellene akkora erővel ölelni.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
#mecsek #olyangonosztudszlenni #csakmégegypercKicsit sem érzi magát gonosznak amiatt a bizonyos válasz miatt, egészen addig, amíg Sára rá nem hozza a frászt a szépen felépített és meglehetősen horrorisztikusra sikerült illúziójával. Újragondolja, mit is mondott és komolyan bepánikol, hogy a lánynak tényleg baja eshetett, annyira, hogy hiába tűnik tova a rábocsátott illúzió és hiába bukkan fel a lány épen, a legkisebb karcolás nélkül, ő képtelen megnyugodni. Látja, hogy ujjai nem vértől nyirkosak, csak a harmattól, ahogy eredetileg is sejtette, de már nem bízik abban, hogy jól lát. Nem lehet, hogy ez csak egy rossz álom? Szorosan öleli magához a lányt, azt csak nem álmodja és elsírja magát. Ritkán szokott ilyesmire vetemedni, akkor is inkább kivárja, hogy egymaga legyen tanúk nélkül, de most ez nem jön össze. Nagyon erősen szorítja közben magához a lányt. Nem áll szándékában megfojtani, ám amennyire józanul gondolkodik éppen, erre sajnos nincs garancia. A lány magyarázatára nem reagál, csak szorongatja még egy kicsit, mire megnyugszik, megtörli a szemét és a noszogatásra felkel. Beszélgethetnékje nem nagyon van, inkább csendben húzza fel a lányt és visszasétál a sátorba. Ahogy csendben lépked, egyre mogorvább lesz, belépve ledobja magát a hálózsákjára és kezeit feje alá téve bámul ismét a semmibe, mint amikor megérkeztek órákkal ezelőtt. - Legalább jól szórakoztál azért? - kérdezi hosszú csend után váratlanul, kissé éles hangon, közben meg oda se néz a lányra. Egyáltalán nem érzi viccesnek, hogy ilyenre használja az erejét és azzal szórakozik, hogy a frászt hozza rá. Jobban járna, ha befogná a száját, de azon kattog az agya, hogy mennyire szánalmas volt és milyen szépen sikerült átverni. - Meg lehet tanulni felismerni az illúziókat? - kérdez újabbat. Ha meg lehet, szeretné megtanulni, mert utálja, hogy nem képes rá és igen könnyedén átverte a lány.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Duzzog, Sára ugyanis nemet mondott. Nem érti, mi van az egész mögött. Nem is érdekli igazából. A magyarázatot ezért sem hallgatta végig azóta sem. Mi több, a duzzogása addig fajult, hogy keresett másik partnert a bálra. Bár a lány végzős, nem vette a fáradtságot, hogy túlságosan kiöltözzön. Ő mindig, minden körülmények között jól néz ki úgyis. Szűk fekete nadrágot húzott, ami a csípőjén lóg, sötétlila inge alját meg alátűrte. Mindezt még egy kissé csálén álló, lazán megkötött fekete nyakkendővel egészítette ki, és az este alkalmából hátrafésülte egyébként többnyire összevissza álló sötét tincseit. Ennél többet már soknak érezne a részéről. Gwenért egyébként nem ment le a faluba. Talán a lovagiasság úgy diktálná, de tőle ilyet azért ne várjon senki. Bár, ha belegondol, elképzelhető, hogy Sáráért még ezt is megtenné, csak esélytelen a válasz egyelőre, egyrészt mert együtt laknak, másrészt meg mert éppen mosolyszünet van köztük. Mire nem képes egyetlen kis szócska. Élesen fújja ki a levegőt a gondolatra. Igyekszik inkább az előtte elhaladókra figyelni, közben meg inge ujjaival babrál könyékig feltűrve éppen őket. A nagyterem ajtajának dönti vállát, amint végzett és ebben a pózban várja be Gwent. -C'mere. Ha ware ya? - szólal meg hanyagul, amint felbukkan a lány. Nem erőlteti meg magát, hogy jellegzetes ír akcentusát mellőzze. Bele sem gondol, hogy esetleg nem túl érthető, mit is mond, amennyiben a lány nincs szokva a sajátos kiejtéshez. Minden esetre a válaszra nem vár sokat, menet közben is tud figyelni. Kinyitja az ajtót inkább és besétál továbbra is fittyet hányva rá, hogy elméletileg neki most fényes páncélú lovagot kellene játszania. Kit érdekel. Az is nagy dolog, hogy visszafordul megnézni, Gwen követi-e és megtartja neki az ajtót, amíg besétál mögötte. - Tú ag féachaint go maith - tesz egy újabb megjegyzést félhangosan, megállapítva, hogy a lány remekül fest. Az fel sem tűnik, hogy már nem csak az akcentusa teszi nehezen érthetővé, hanem egyenesen az anyanyelvén beszél. Az első asztalnál megállva kerít egy poharat. - Nollaig shona dhuit! Merry Christmas - emeli meg a poharat és kíván boldog karácsonyt a lánynak, aztán jöhet az a keringő is, ha már beígérte.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Már akkor biztosra vette, hogy Richárdnak valami baja van, amikor a fiú csak úgy elment mellette mindenféle csípős megjegyzés nélkül. Tulajdonképpen észre se vette. Ez általában önmagának már-már kínosan nagy jelentőséget tulajdonító szemünk fényének más esetben esélyesen csúnya sértésnek minősülne, amit aztán a szokásos örök harag követne, csak hát Richárd külön esetnek minősül. Megismerkedésük óta még soha nem szalasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy tegyen valami elmés megjegyzést szándékosan rávilágítva lányunk hiányosságaira, hibáira, egyszóval mindenre, amivel vérig lehetne sérteni. Innen nézve már kimondottan furcsa, hogy ezúttal tulajdonképpen orrát lógatva kihagyja a kínálkozó alkalmat. Akkor ott ez csupán kissé meglepőnek tűnt egyébként Cameronnak, aztán egy félkész festmény mellett ácsorogva és arra várva, hogy a múzsa homlokon csókolja megáldva közben valami értelmes gondolattal a folytatást illetően, arra a következtetésre jutott, hogy Richárdnak valami baja lehet. Fél pillanattal később kissé rémülten vette tudomásul ama szörnyű tényt is, hogy ő történetesen törődik a fiúval. Na fene. Még a végén meglágyul itt a szíve az emberek között és normális érző lény lesz. Na jó, a normális azért túlzás. Érző lény lesz. Végtére is, Owl után már ez se meglepő. A csipogó tollcsomóval a nyomában indult útnak aztán hagyva a fesményt egyelőre, hogy bekopogjon Merkovszky házának ajtaján. Ismeretlen nyitott ajtót, aki aztán szólt Richárdnak. Kellett várnia néhány percet, amit azért önmagához hűen unatkozó képpel, száját húzva várt ki, elvégre mégse esküvőre mennek, minek erre nagy rákészülés, de kibírta komolyabb megjegyzések nélkül. Most pedig éppen kinézi magának az egyik hintát és vállat von a hozzá intézett kérdésre. Minek kellene megindokolnia, mit keresnek egy játszótérten éppen? - Szerinted? Ez egy játszótér - ad választ aztán, közben a hintát tartó oszlopnak döntve a vállát. - Hagyjál már, Owl, nem vagyok az anyád - morogja a madárnak, mintha az értené, de úgyis mindegy, végtére is csipog tovább. Meggyágyult. Szemét forgatva sóhajt egyet. - Ez elromlott - jelenti ki aztán, de azért még úgy veszi kézbe, mintha attól tartana, hogy eltöri, és ujja hegyézvel megsimogatja a madár tollait, hogy elhallgasson már végre. Rohadt sok törődést igényel, pedig akkora sincs, mint a fél ökle. - Na de nem miatta vagyunk itt, hanem miattad. Mitől vagy olyan, mint akin átgyalogolot egy óriás? Ki vele, mi böki a csőröd - érdeklődik roppant kedvesen.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Egész nyugis a játszótér. Akad ugyan néhány gyerek, de nem zavarnak sok vizet. Vígan elvannak a csúzdán, ha jól látja, de csak természetes háttérzajnak minősülnek számára. Egyszóval semmi érdekes. Owl valamivel zavaróbb jelenség, tekintve, hogy a fülébe csipog kitartóan, amíg csak kézbe nem veszi, hogy megsimogassa. A fiú megjegyzésére felhorkan, és orra elé tartja a tenyerében kényelmesen ücsörgő madarat. - Na persze... most nézd meg. Keresztbe áll a szeme is, ráadásul csipog bagoly létére és látnád repülni. Komolyan mondom, cikkcakkban repked az ember után, mintha részeg lenne. Ugye, te párnatöltelék? - húzza vissza a kezét egészen orra elé tartva a baglyot, mire az továbbra is lelkesen csipogva orrához súrolja a fejét. - Na, erről beszélek. Identitászavarban sincs hiánya - rázza meg a fejét, de arcán mégiscsak megjelenik egy ferde mosolyféleség. A kis lükéje annyira eszement, hogy nem volt szíve nem megtartani, meg aztán egyébként is annak is vígan csipog, ha a pokolba küldi. Semmit nem vesz szívre, ilyen szempontból tökéletes társaság, másrészt meg az agyára megy, de a végén még lehet, hogy hiányozna is, ha nem lenne. - Valld be, hogy odavagy érte - emeli tekintetét ismét Richárdra vigyorogva. Ismeri, ez nem lehet újdonság, főleg, hogy egész ismeretségük erre a kölcsönös kedvességre alapszik. Nem is húzza az időt aztán, rákérdez arra, hogy mitől ilyen búval bélelt a fiú, mert nehéz nem észrevenni. - Mert szivárványszínű unikornisok potyognak az égből, azért. Mégis... logikus, nem? - morogja szemét forgatva, mert ne várják, hogy olyan fellengzős dolgokat közöljön, hogy mert barátok, vagy mi. Lehet, hogy inkább a vagy mi az érvényes kategória egyébként is. Esetleg kezd megzápulni az agya. Az sem kizárt. Elromlott volna. Már folytatná is a rend kedvéért valami aranyos beszólással, mert még a végén nem jön ki jól ebből, de Richárd beelőzi. - Az sz*r ügy - húzza el a száját a válasz hallatán. Együttérzés kinyilvánításából ő is láthatóan jeles lenne. Egy másik dimenzióban talán. Vagy ott se. Itt azonban nem megy, és ráadásul nem is érdekli, inkább fogja magát és a legközelebb fellelhető padra ül, majd az asztal túloldalán lévőre mutat. Owl-t is lerakja, ő pedig felkönyököl. - Csüccs, kis herceg. Eszedbe ne jusson a nyomdokaiba lépni, ha már... de nem bírtam azt a könyvet ... mindegy, nesze, tömd magadba. Valami endomizé van benne, amitől jobb kedved lesz - tesz le elé egy fél tábla csokit, amit zsebe mélyéről varázsolt elő.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
A bagolyról tett kijelentései ellenére láthatóan jól elvan ő azért újonnan kapott lelkes kis követőjével, mert hát valljuk be, akármennyire is nyavalyog érte, csak imponál neki, hogy Owl-t le se lehet vakarni. Ujja hegyével éppen megpiszkálja a törpe tollcsomó feje búbját, aztán szemöldökét felvonva pillant fel Richárdra kijelentése hallatán. - Chh... én nem képzelem magam kanárinak bagoly létemre. Pontosan tudom, ki vagyok, köszönöm - jelenti ki szemét forgatva, végtére is az neki teljességgel magától értetődő, hogy ő Cameron Wallace, és kész. Ezt nem kell aztán semerre sem variálni, mert abba az ember bicskája még beletörne, mire kidogozza, hogy pontosan milyen címkét érdemes nárciszkánk nyakába akasztani. Ő maga nem foglalkozik ezzel és nem is tartja fontosnak, hogy mindenféle dobozokba és kategóriákba sorolhassa magát, hiszen lényegtelen vállalkozás. Ha nagyon muszáj, tud ugyan szolgálni néhány kiindulási ponttal, de általában úgy van vele, hogy az meg minek, úgyis csupa külső, ember alkotta korlátot teremt az egész, amitől csak feszélyezve érezné magát. Azt meg ugyan ki élvezi? Ő biztosan nem. Erről azonban nem nyit vitát, mert nem azért vannak itt, hogy ilyeneken rágódjanak, ráadásul egyébként sem kenyere a magyarázkodás. Ha nem tetszik, el lehet menni. Richárd azonban minden eddigi megjegyzése ellenére még mindig itt van, amiből azt a következtetést vonja le gyorsan és egyszerűen, hogy ezek szerint mégiscsak fölösleges a dolgot vitatni. Vissza is tér Owl tollainak birizgálásához, amit a madár lelkes csipogással nyugtáz. - Tudom, már mondtad - vigyorodik el, fel sem pillantva. Emlékszik még ő nagyon is jól ama hirtelen szerelmi vallomásra, ami elől aztán menekülőre is fogta. Naná, hogy emlékszik, tulajdonképpen pont amiatt olyan lazák éppen Sárával, hogy majd szét esnek, bár visszagondolva azért mégiscsak vicces. Mire nem képes Cupido, az a kis pofátlan pelenkás. - Bírom azt a tökkelütött fejed, na. Most már elég logikus? - jelenti ki egy fokkal hangosabban, mint amúgy beszélni szokása, majd szusszant egyet. Kész érvágásnak érzi, hogy ezt így kimondta. Igaz, még nem pusztult bele. Egyelőre. Futólag felpillant azért, de inkább igyekszik a bagollyal foglalkozni, már amíg le nem teszi az asztalra. Ő maga a padra ül és fél szemmel továbbra is figyeli, hogy téblábol összevissza a kis tollas. Hogy nem mondja? De mondja, sőt, már csak mondta, úgyhogy csak vállat von, ezt kár tovább osztani. Egyszerű ténymegállapítás volt, és nem, nem fogja komolyan venni a közölt javaslatot, még csak tudomást se vesz róla különösebben. Ez az, tomboljon csak. Jobb, mintha magát emésztené, aztán meg elsorvad szép csendben. Majd csak rájön, hogy ez nem a világvége azért még. - Mi a pokol... - pislog Richárd után, aki újabb csodaszép, jókívánságnak is beillő kijelentést követően hátat fordít neki, de nem fog ő most odamenni és megölelgetni, hogy jaj, csak nyugi, lesz majd jobb. Francokat lesz. Úgy emlékszik, tombolt ő is rendesen, amikor Sára úgy döntött, hogy akkor mostantól ignorálja. Igazából még most is tombolna, ha nem tudná azóta, hogy azzal csak még tovább ront a helyzeten. Vesz egy nagy levegőt, kifújja, aztán végignyúlik a padon kezét feje alá téve. Szabad jobbjával futólag még a zsebeit is ellenőrzi, mire rájön, hogy már legalább egy éve nem hord magánál cigit, azzal magyarázva az egészet, hogy leszokott. - Ha kitomboltad magad, még mindig ott a csoki. A vonalaidat ráér utána is karbantartani - jegyzi meg az eget bámulva még mindig. - Különben... aminek kezdete van, annak egyszer vége is lesz - mondja nagy bölcsen pár perccel később, majd ismét felül és az asztalra könyökölve pislog a fiúra. - Egyél - közli ismét a csoki felé intve.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
- Dehogy megyek - von vállat. Ha valakivel baj van a képletben, az mégiscsak az a kis pelenkás bajkeverő, őt kellene elküldeni melegebb éghajlatra teljes lelki nyugalommal. Eddig még minden szép és jó is, csak aztán természetesen Richárdnak tovább kell értetlenkedni, olyan mértékben, hogy azt néhány megjegyzés nem oldja meg. Kénytelen őszintének lenni, bár azért ezt sem adja alább egy bizonyos szintnél és olyan stílusban közli, hogy egy érzékenyebb lélek sírva szaladna ki a világból, hogy mégis mi van? Ugyan nem fáj, sőt, még csak nem is olyan szörnyű, mint gondolta, hogy lesz. Már majdnem megnyugodna, hogy ebbe se pusztul bele még az egója sem, nemhogy ő, amikor a fiú úgy dönt, rákérdez a semmihez intézve az érdeklődését azt illetően, hogy vajon nem a már szidott kis szárnyas-e a ludas ezúttal is. - Csssh, még megjelenik itt a végén - inti le nyomban egy egész kicsit hangosan adva ki magából azt a csitító hangot, még a kezével is kalimpál, majd körbenéz, hogy ugye azért véletlen sem tűnik fel neve hallatán Cupido. A fenének hiányozna itt. - Komolyan mondtam - jegyzi meg aztán olyan arckifejezéssel, mint akinek ez tényleg fizikai fájdalmat okoz, és inkább rá is tér arra, hogy mit keresnek éppen a játszótéren. Tényleg csokit hozott, és tényleg az a terve, hogy egy kis életet verjen a másikba, mert láthatóan iszonyatosan maga alatt van. Ha ez nem bizonyítja, hogy törődik vele a maga módján, akkor semmi. - Veleszületett dolog, azt hiszem, női megérzésnek hívják - von vállat arra, hogy beletrafál a dolgokba, és a másik felé tolja a csokit. Tessék törni belőle, és tömje csak magába, annyival is jobb lesz. Kell az az endoakármi, amit tartalmaz. Végül bölcs pillanatát követően úgy dönt, neki is kell egy egész sor a csokiból, mert egy kocka nem is elég, azonnal háromnál kezdi. - Persze. Azt hiszem, nekem is lassan vége lesz Sárival, ha már most nincs, csak elfelejtett szólni. A svéd kabaré után lazák lettünk, de szerintem talált magának valaki mást - közli látszólag sztoikus nyugalommal, bár megremegő keze nem arra enged következtetni, hogy ennyire jól viselné. Azért vállat von és az asztalra könyököl állát tenyerébe támasztva. Jobb karját pillanatokon belül előre nyújtja azonban, hogy megsimogathassa Owl fejét, aztán meg óvatosan tenyerébe zárja a lelkesen dörgölőző, csivitelő madarat, és hüvelykujjával simogatja tovább. - A te szőkédnek mi baja volt egyébként? - érdeklődik még mindig a madárral foglalkozva közben, de futólag felpillant Richárdra is, szemöldökét kérdőn vonva fel. Kíváncsi a válaszra, mert miért ne lenne az? Az meg se fordul a fejében, hogy kellemetlen esetleg a kérdés, egyébként is legfeljebb lecsapják, és aztán mi van? Semmi. Az élet megy tovább.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
A szakítást követően hazautazott egy kis időre, remek ötletnek tűnt ugyanis visszatérni az ódon családi kastély falai közé, mintha az bizony bármit is segítene kudarcba fulladt kapcsolatán és az utána maradt furcsa, kellemetlen érzéseken. Sára egészen különleges helyet kapott az életében, amivel aztán mégsem kívánt élni, ami így rövidre fogva számára meg igazán tragikus valóság. Egész hamar úgy döntött aztán mégis, hogy túllép ezen. Nem érdekli. Legalább szabad. Az otthon töltött idő egyébként is arról szólt, hogy amikor éppen nem sikerült öccsével együtt kijutni a falak közül a hatalmas birtok valamely eldugott zugába, legalább három gyerek lógott rajta, esetleg az anyja is a megszokott szekálással és idióta kérdésekkel. Hamar beleunt aztán ebbe is, és a frissen született elhatározással, hogy visszatér a faluba és folytatja az életét ott, ahol abbahagyta, meg is tette a szükséges lépéseket. Itt van. Kissé ugyan karikás szemekkel, visszatérve régi kaotikus életviteléhez, ennek eredményeként pedig a hosszas éjszakázásokhoz, furcsa alvási szokásokhoz, mindenféle jobbnál jobb és szebbnél szebb rossz szokáshoz. Nincs már motivációja, hogy rendesen, viszonylag egészségesen éljen egy hiú szőke kedvéért. Az ilyesmi nem érdekelte sosem, úgyhogy visszatérve korábbi önmagához inkább felhagyott a hülye szabályokkal. Az is ennek köszönhető, hogy most itt ücsörög a Pillangóvarázsban, szürke inge ujja könyékig feltűrve, és az asztalra támasztva könyökét tenyerében pihentetve állát vár a rellonos mestertanoncra. Nem a romantika rajongója, nincs gyertya, vagy bármi hasonlatos kötelező elem, de az is igazán nagy megerőltetés részéről, hogy randira hívta a lányt ide, meg egész decensen öltözött, nem beszélve a fésülködésről, amit szintén megejtett. Kissé unottan pislog maga elé, amíg egyedül ücsörög, de hát egy lányra várni kell, és ha még egész szép is, akkor neki nincs panasza arra, hogy késik pár percet.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Unottan pislog maga elé, majd éppen hátraigazítja nemrégiben rövidre vágott, egyelőre szőkében pompázó tincseit, amikor felbukkan a lány. Karját leengedve dől kissé hátrébb, eltűnik unott arckifejezése, helyét érdeklődő ábrázat veszi át, és meg sem próbál úgy tenni, mintha nem bámulná a másikat. Alaposan végig is méri tetőtől talpig, mielőtt megszólalna egyáltalán. - Hűűűha - szalad ki a száján mindenekelőtt, miközben elégedett mosoly jelenik meg az arcán. - Úgy értem, igazán jól nézel ki. Helló - hagyja a köszönést a végére, mégiscsak elsődlegesnek tartja közölni, miért is nem óhajtja levenni a másikról a tekintetét. A randi ötlete egész hirtelen elhatározásból született, ami azt illeti, de ebben a percben kifejezetten nem bánja, hogy rákérdezett. - Megváratni? Nem, dehogy - néz a lány szemébe ismét visszakönyökölve jobb kezével az asztalra, hogy megtámassza állát tenyerében. Az előtte heverő itallapot már átfutotta, így szabad kezével fordít egyet rajta és a lány elé tolja, válasszon ő is, addig is teljesen lazán bámulja tovább. Kitett magáért, amit ő ilyen módon értékel éppen. - Tudod, állhatnál nekem egyszer modellt, ha van kedved - jegyzi meg aztán, majd a felbukkanó pincérhez fordul. - Az az ír különlegesség lesz a bourbonnel - közli, arra nem véve már a fáradtságot, hogy esetleg a pontos nevet is mondja, végtére is egyetlen ilyen opciót látott a listában, csak tudja a másik, miről beszél. - Na és mit is tanulsz egyébként? - érdeklődik, mert végtére is az ilyen alapvető dolgokat sem tudja, csak azt, hogy pár évvel alatta járt a lány, szintén a Rellonban.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
A szökőkút peremén ücsörög törökülésben, előtte rajzfüzet. Nem zavarja, hogy mások is vannak körülötte. Narancssárga-kék kockás ingének ujját könyöke fölé tűrve viseli, félig begombolva, kilátszik alóla a fekete póló, fekete farmerja látni engedi térdét. Könyökét térdén támasztva meg unatkozó képpel bámulja az előtte fekvő kitárt füzet lapjait. Naplónak is beillene. Benne van minden, amit szavakban talán soha meg se fogalmazna. Nehezen veszi rá magát, hogy átfordítsa a lapokat. Az eleje még szép, mi több, gyönyörű. Légies vonalak összessége, szürke rengeteg, amiből szinte élő mása áll össze a valóságnak. Majdnem fehér hajon játszó árnyék, csillogó szemek, mosolygó ajkak. Tökéletes. Emlékeiben még színeket is kap a kép, ahogy pár oldallal odébb egy vízfestékkel készült vázlat kapott valamikor, a dátum szerint közel egy éve. Azon az elképesztően élénk piroson még ujját is végighúzza valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, mielőtt zavarba jön saját mozdulatától és heves mozdulattal, hangosan lapozna kettővel is odébb. Ismét szürkék a rajzok, ismerősek a vonalak, amíg át nem váltanak szögletesbe, túl határozott, máshol túl ingatag, túl bizonytalan vonalkezeléssel készült rajzokat lát maga előtt. Talán csak a szemekbe rajzolt csillogásban van még némi élet, de az se az igazi már, és ki is hal a végére a durva vázlatokon. A legfrissebbeken már csupa dühödt satírozást látni, az erősen húzott vonalak alatt átszakadt lap is akad. Otthon készült szinte mind, csak néhány dátumozás sejtet itteni munkát. Hajába túr, majd a még néhány megmaradt üres oldal egyikéhez lapoz. Le szeretné zárni. Igen, pontosan erre lenne szüksége. Elkészíteni az utolsót, ami valahogy pontot tesz ennek a végére. Füle mögé tűzött ceruzája után nyúl, majd megforgatja ujjai között, elnézve az üres papírt maga előtt. Nem ennyire üres. Még van benne valami. Valami különös rezignált érzés, hogy minden elmúlik. Véget ért. A papírra helyezi a ceruza hegyét, és meghúzza az első vonalat. Nem kelnek életre ujjai alatt most. Furcsa. Meg is áll. Nem látja a folytatást. Merre, hogyan rajzolja tovább.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Nem jut semmire. A fehér lapon a sötét vonal nem ad válaszokat, ő meg nem tudja, hogyan folytassa. Rég volt ennyire tanácstalan. Általában csak úgy szaladnak keze alatt a vonalak, egymásba olvadva alkotnak nagy egészet, szemének kedves íveket, szegleteket, árnyékokká mosódnak össze, de ezt most egyszerűen nem érzi. Fogalma sincs, mit is akar rajzolni, és nem csupán meglepő, de elkeserítő is. Sosem görcsölt rá az alkotásra, mindig azt veti papírra, amihez éppen kedve tartja, úgy, ahogy éppen szeretné, de most, hogy szeretne egy utolsó rajzot a lánnyal, aztán becsukni a füzetet és porosodni hagyni valamelyik polc tetején lakása káoszában, nem megy. Újabb vonalat erőltet, de furcsának érzi, rossznak. Gondolatai túl kuszák, és nem képes megragadni belőlük a formák kontúrját, csak elmosódott foltok maradnak szeme előtt. Görnyedve hajol előre, árnyékot vetve a lapra és egy kósza ötlet nyomán végül annak szélet rajzolja körbe halvány vonalakkal, amikor valaki nem messze tőle a párkányra ül. Talán azért is választotta ezt a helyet, mert itt látta meg őt legelőször hosszú évek csendje után, meg azért, mert itt sokan vannak. Remélte valahol mélyen, hogy hall hasonló ritmusú lépteket, netán még azokat a bizonyosakat is, most azonban ahogy felnéz, mégis elfacsarodik a szíve. Pillái között, összeráncolt szemöldökkel pislog a másikra, nem érti, mit akar. Ő szakított. Valaki másé azóta már. Nem véletlenül kerüli. Dacos, kissé fáradt sóhajjal hajol vissza inkább a lap fölé, hogy folytassa, amit elkezdett. Az első, halvány körvonalat módszeresen vastagítja meg aztán, az üresen álló belső térfélen satírozva erős mozdulatokkal. Mi a fészkes fenéért reszket a keze? Nem érti. Annál határozottabb mozdulatokkal húzza a vonalakat egymás után, oda-vissza, minél inkább azt érzi, hogy ez nem menne. A kérdés se tesz jót ennek. Ceruzája hegye túl mélyen váj a papírba ahhoz, hogy egyben maradjon. Nyomot hagy, tépett szegélyű sebhelyet, az ő keze pedig megáll. Ujjait rákulcsolja a ceruzára, majd öklét a füzetnek támasztja. - Nem. Miért is haragudnék? - kérdezi dacos gyerekként, nem nézve fel. Tovább szorongatja a ceruzát, miközben kényszert érez rá, hogy bokáit még mindig összekulcsolva összezárja térdeit. - Abszolút semmi okom rá, nem igaz? - folytatja újabb kérdéssel, aztán becsukja a füzetet. Megkopott borítóján végighúzza ujját. Túl sok éve őrzi már. Az első rajzokat vagy hat éve készítette még, gyakorlatlan kézzel, bizonytalan vonalakkal, álomképek alapján. Most már nem bír újat alkotni. - Tessék, tartsd meg. Hozzád tartozik - tolja odébb végül a füzetet nem felelve az újabb kérdésre. Tekintetét közben a vízre szegezi, ami ott csobog mellette, és védekezőn átkarolja térdeit. Jobb is lesz, ha ezeket az emlékeket nem hurcolja magával. Legyen a lányé minden egyes vonal, amit ő ihletett.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
I loved you once, I loved you twice, I loved you in my previous livesA benne kavargó dac és harag úgy ragad a hangjába, mint bogáncs, s éppen úgy szúrhat is, amint eléri a lányt mellette. Nem feltétlen célja bántani, azt tudná okosabban is tenni, módszeresebben, mint így, hirtelen, kapkodva választott szavakkal. Inkább az indulat szüli ezeket, a meggondolatlanság és az alapvetően heves vérmérséklet, ami oroszlánként a sajátja egyébként is és olyan sokszor keverte már bajba. Az elhangzó szavakon elrágódik, maga elé bámulva. Keserű mosolyt rajzol ajkaira az, amit megért a nem anyanyelvén elhangzó szavak között, mögött. Hajába túr, hogy aztán belemarkoljon a szőke tincsekbe, és élesen fújva ki a levegőt előre hajtsa a fejét. Nem akar Sárára nézni, de még csak válaszolni sem arra, amit éppen mondott. Inkább a füzetet tolja odébb becsukva, átadva ezzel neki minden papíron őrzött emlékét róla, a naplóját, hogy egész pontosak legyünk, amibe közel azóta rajzolja a másik vonásait, hogy tizenhat évesen megismerte Angliában egy pillanatnyilag szerencsétlennek vélt találkozás eredményeként. Hogy odafent az a valaki, akiről néha görcsösen igyekszik elhinni, hogy szereti, ahogy azt az okosak is mondják, elintézte - és ehhez kénytelen az ő makacs akaratát is hozzáadni a kép teljessége érdekében, mert ebben beismeri saját felelősségét is -, hogy két évig kínozzák egymást, csak ráadás. Átkarolja térdét, sehol sincs szokott lazasága, nyitottsága, hanyag modora. A vizet bámulja maga mellett kitartóan, ahelyett, hogy a lányra nézne, és úgy véli, hogy ha elég sokáig engedi el a füle mellett a szavait, akkor csak békén hagyja. Úgyis ki fogja magyarázni magát, és valami magasztos, fölötte álló indokra hivatkozva ő marad a tiszta, ártatlan, akinek semmi vétke ebben az egészben, mert a jelenlegi állás végképp csak a szentlélek műve lehet. - Megvagyok - szólal meg végül mégis, miután felhorkan azon, hogy szóba kerül az aggódás, de ha már olyan hosszan beszélt a másik, egy szó belefér. Ott van benne, hogy megkérdezze, hogy van a vörös, boldog-e most, hogy megjegyezze, ő megmondta, de ajkába harapva sikerül megállnia, hogy mégse tegye ezt legalább ezzel csúnyábbá, nehezebbé. - Mikorra várod? - kérdezi végül, némi érdeklődést mutatva, bár továbbra se fordul felé, csak kíváncsi a válaszra. Erre nem kapott még választ, még ha tudja is, hogy valószínűleg még együtt voltak elméletben, csak már a laza valamiben, mert túl féltékeny, vagy hogy is mondta a másik.
|
|
|
|
Cameron Wallace Nyugodjék békében!
RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Mély, több évnyi cigarettázás után kissé karcos altja éppen olyan megtévesztő, akárcsak arcvonásai és általában minden lágy ívet nélkülöző mozdulatai. Hogy értékeli a szép látványt, azt hamar szavakba is önti gondolkodás nélkül, közben pedig kitartóan bámulja a lányt, végigjártatva rajta halványkék íriszeit. Hazudna, ha azt mondaná, hogy most csak lehetséges modellt lát benne, vonalakra esve szét és formákra. Dehogyis. Ez a tekintet a lány szépségének adózik csodálattal és elismeréssel, csupán meglehetősen színtelen változatban. Nem igyekszik különösebben csomagolni, színezni, vonalait lágyítani, hogy talán kevésbé tűnjön annak, mint ami valójában. Nem esett szerelembe első látásra, de másodikra sem. Nem is fog. Fellángolásra talán még képes, hirtelen jött vágyra, ami aztán ugyanolyan gyorsan múlik is el, és ezt sem szándékszik szép szavak mögé rejteni. Udvaroljanak a trubadúrok, középkorból szalajtott lovagok és kihalóban lévő úriemberek, ő megmarad a kalandoknál. Hogy miért is lépett ki addigi szokásaiból egy szép szőke hajzuhatag és a vörös rúzzsal színezett ajkak hazug ígéretéért, maga sem tudja, de visszatérni biztos nem fog. Éppen eléggé eleven még az az emlék, hiába igyekszik a múltba szorítani minden erejével. Állát tenyerébe támasztva vizslatja inkább a lányt tovább igyekezve mégis valamiféle beszélgetést kialakítani, noha neki bőven meggyőző a kinézete is ahhoz, hogy legalább egy csókot lopjon majd tőle. Vagy maradjon inkább annál, hogy megfesti vonásait? Talán megoldható mindkettő. Elmosolyodik a válasz hallatán, ez legalább máris pipa. - Szereted a bestiákat? Vigyázz velük, kár lenne ezért a szépségért - villant újabb mosolyt a lányra hízelegve, majd bólint a kérdésre válaszul. - Igen, nekik írok időnként. Meg festek és szabadidőmben fordítgatok is - válaszolja kihúzva magát büszkén, végtére is ő az elmúlt pár év alatt tanult meg magyarul is, és úgy érzi, egész szépen beszéli mostanra. Nem az anyanyelve, néha még bajban van kifejezésekkel, bizonyos szavakkal, de mi az már? Apróság. - Na és te mihez kezdesz, ha végzel?
|
|
|
|